2011-47 Csallóköz

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

„Én iskolám, köszönöm” Hatvanadik jubileumát ünnepelte a járás egyik legnagyobb középiskolája

3. oldal

Szerintem Szilvássy József

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2011. november 22., 47. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk

Fogorvosnak készült, állatorvos lett

Két értékes Euromilk-győzelem

Farkas Eszter belső sugallatra döntött így, pedig rettegett a kutyáktól

Major Ágnes még játszmát sem vesztett

27. oldal

45. oldal

Három halott a vasúti átjáróban

Elszabtuk Nyilván nem az időjárás okozta, hogy meglehetősen borongós hangulatban emlékeztünk múlt héten a bársonyos forradalom évfordulójára. A letűnt rezsimet kevesen sírják vissza, ám fokozatosan növekszik azoknak a kiábrándultaknak a száma, akik József Attilával mondogatják, hogy „én nem ilyennek képzeltem a rendet...” A gazdasági válság következtében meglódultak az árak, nálunk is bizonytalanná vált sok ezer ember munkahelye. Megélhetése. Sajnos, sok-sok gyalogpolgár még együtt sem tehet sokat a krízis megfékezése érdekében, mindannyian főleg a bankárok és a politikusok markában vagyunk. De milyen hazai politikusok kezében? Nos, ebbe jövő márciusban lesz beleszólásunk. Mi döntjük el, hogy tavasztól majd kik határoznak a jelenünkről és a jövőnkről. Ne szavazzunk azokra a képviselőkre, akik ebben a sanyarú gazdasági helyzetben is saját juttatásaikat akarják megemelni. S azokra sem, akik a kampány során galamb módjára szinte a kezünkből csipegetnek, s aztán a parlamenti magaslatról négy évig letojnak bennünket. Már sokszor bedőltünk nekik, vagyis ahogy Hofi mondta: „Jól...elszabtuk”. Márciusban végre csak azoknak szavazzunk bizalmat, akik eddigi közéleti tevékenységükkel Pozsonyban vagy regionális és helyi szinten erre rászolgáltak. A pártlistákon majd őket keressük, még ha hátra szorultak vagy szorították is őket. Mert az úgynevezett karikázás is hatásos eszköz mindannyiunk kezében. Ha élünk vele.

Kovács Zoltán felvétele

Szörnyű következmények

NAGYMEGYER – Tragikus baleset történt november 17-én este a pozsony-komáromi országutat keresztező helyi vasútátjáróban. Ahol a pirosan villogó jelzés ellenére akart áthaladni egy Fiat Punto, amelyben értesüléseink szerint párkányiak ültek. Szerencsétlenségükre éppen akkor ért oda a Komárom irányából érkező személyvonat, melynek mozdonya az autó jobb oldalába rohant. A nagyerejű ütközés az autót a vasúti pálya mellé lökte, utasait csak hidraulikus feszítő- és vágóeszközökkel tudták kiszabadítani a nagymegyeri tűzoltók. A baleset következtében a család két tagja, a 60 éves asszony és 31 esztendős fia, a helyszínen életét vesztette. A gépjárművet vezető édesapát (61) életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők a dunaszerdahelyi

kórházba, ahol néhány órával később ő is meghalt. A személyvonaton utazók közül senki sem sérült meg. A tragikus baleset újra felhívta a figyelmet a sorompó nélküli vasúti átjárók veszélyességére és a gépkocsivezetők felelősségére. „A közlekedési szabályok kötelezik a sofőröket, hogy a sorompóval nem biztosított átjárókat mindig körültekintően közelítsék meg, álljanak meg, és csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződnek arról, hogy nem jön vonat. Sajnos, ezt nem mindig teszik meg, még olyankor sem, amikor már villog a piros fény. Mostanság sokan mobiloznak, zenét hallgatnak vezetés közben vagy éppenséggel a járműben utazókkal tereferélnek, s emiatt egyre gyakrabban következik be a tragédia” – nyilatkozta lapunknak Stöckl Dávid közlekedési szakértő. Országunkban a legsúlyosabb csaknem két éve, a Brez-

nói járásban levő Polomka közelében történt, ahol az óránként hetven kilométeres sebességgel érkező személyvonat belerohant a nyitrabáni (Bánovce nad Bebravou) kirándulókat szállító autóbuszba. Tizenketten haltak meg, sokan maradandó sérüléseket szenvedtek a tragikus ütközés következtében. A bíróság csaknem két esztendős vizsgálódás, sok szakértő meghallgatása után az autóbusz vezetőjét nevezte meg a tragédia okozójaként, ezért néhány hete 102 hónapos börtönbüntetésre ítélték. Ő azonban fellebbezett, azt állítva, hogy az átjáró életveszélyes volt, mert a baloldali kanyarból nem észlelhette kellő időben az érkező vonatot. Jogerős ítélet még nem született. Azóta fénysorompóval látták el az átjárót, az oda érkező vonatok sebességét harmincasra csökkentették. K. Z – M. F. M.

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

A vonalban

Boldoghy Olivér hontalan lett

Denisa Baloghová, a pozsonyi belügyminisztérium szóvivője – Miért a legbiztonságosabb mostantól Ausztriában vásárolni használt gépkocsit? – Elsősorban azért, mert ez a szomszédos ország az Európai Unióban másodikként vezette be az úgynevezett elektronikus járműszavatossági igazolványt, vagyis a forgalmi engedélyt (elektronické technické osvedčenie). Az első ilyen uniós állam Szlovákia volt. Ennek az a lényege, hogy a dokumentumon chip található, amely megfelelő eszközzel, például notebook révén a helyszínen, tehát esetünkben a hazai és az ausztriai árusító helyeken azonnal leolvasható. Így azonnal és biztonságosan megállapíthatja az érdeklődő, vajon a kiszemelt jármű nem lopott-e. Értesüléseink szerint rövidesen Németországban is bevezetik ezt a rendszert, ahonnan a legtöbb használt gépkocsi érkezik országunkba. A művelet elvégzéséhez szükséges utasítás letölthető a minisztérium honlapjáról, a www.minv.sk címen, a Vzory dokladov – evidencia vozidiel rovatról. Szlovákiában idén már több mint 800 ezer ilyen elektronikus dokumentumot adtunk ki, s idáig egyetlen hamisítás sem fordult elő. Ugyanez a tapasztalatuk az osztrák kollégáknak is. Azok a gépkocsitulajdonosok, akik jelenleg még csak a papír alapú forgalmi engedéllyel rendelkeznek, hat euróért kérhetik az elektronikus változatot. Ha ehhez gyorsított eljárásban, két munkanapon belül akarnak hozzájutni, akkor viszont huszonnégy eurót kell fizetniük, további hármat pedig azért, ha nem személyesen akarják átvenni, hanem postai kézbesítést kérnek. M. F. M.

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 46. számban közölt feladványért (Ennek okairól, így nyilatkozott. – Undesser Tímea: Hiányszakmák terítéken) Husvéth Tímea (Dunaszerdahely) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Ajánlom másoknak is természetesen.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: november 25.

Szülőföldjén nincs hivatalosan engedélyezett lakhelye Megfosztották szlovák állampolgárságától Boldoghy Olivér komáromi színművészt, azért, mert megkapta a magyart. A döntésről a pozsonyi belügyminisztérium az elmúlt hét végén értesítette őt, miként arról is, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, s ezután nincs állandó lakhelye az országban. A Ficokabinet regnálása alatt elfogadott, máig hatályos jogszabály szerint, aki saját elhatározásából más ország állampolgára lesz, azonnal elveszíti a szlovákot. Lapunk megkeresésére az érintett személy közölte: a döntést alkotmányellenesnek tartja, hiszen a szlovák alaptörvény kimondja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg az állampolgárságától. Ezért bírósághoz fordul jogorvoslatért, mert a szülőföldön lett hontalan, holott ő csupán az európai jogrendnek megfelelően kettős állampolgár kíván lenni. „A határozatot már továbbították az illetékes hivataloknak, ezért a napokban bevonják a jogosítványomat, személyimet és az útlevelemet, a szociális biztosító és a betegbiztosító állandó lakhely nélkül megszünteti a fedettsége-

Boldoghy Olivér az eskü után magyar állampolgár is lett, Molnár Attila, a magyarországi www.bumm.sk-felvétele Komárom polgármestere gratulál neki

met, és innentől nem állják az orvosi ellátásomat sem. 2012. február 14-én pedig kitoloncolhatnak az országból. Természetesen van megoldás, hiszen csak kérvényezni kell az itt tartózkodást, amit az idegenrendészet minden további nélkül megítél. Ezzel viszont elárulnám azokat, akik a kettős állampolgárság legalizálásáért küzdenek és megerősíteném az emberekben azt az érzést, hogy nem érdemes ujjat húzni a hatalommal” – írta a nyilatkozatában. Lancz Attila, a felvidéki civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szakértője közölte, hogy kellő

jogsegélyben részesítik őt. Érdeklődésünkre Berényi József megdöbbenésének adott hangot, hogy olyan kormány regnálása idején született a döntés, amelynek magyar tagjai is vannak. Bugár Béla viszont hangsúlyozta: nem a kabinet, hanem a belügyminiszter hozta a határozatot a pozsonyi parlamentben jóváhagyott törvény alapján, amelyet a Híd ellenzett, de a képviselőházban kisebbségben maradt. – Több szlovák képviselővel együtt viszont a kassai székhelyű taláros testülethez fordultunk, s azt kértük, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek a szlovák állampolgárságról rendelkező törvényt. Remél-

jük, mielőbb döntenek beadványunkról – közölte lapunkkal a Híd elnöke. „Meggyőződésüket fejezik ki, hogy Szlovákia ezzel a lépéssel megtagadja azokat az alapvető értékeket, amelyekre az Európai Unió épül” – olvasható többek között abban a közleményben, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsa államtitkár adott ki. Egyébként Boldoghy Olivér vendégként továbbra is nagy sikerrel kelti életre a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban Lebegyev alakját, Csehov színművében, az Ivanovban. M–ár

Kenyérosztás a misén Szent Erzsébet ünnepe EGYHÁZKARCSA – Szent Erzsébet tiszteletére ünnepi szentmisére került sor a helyi templomban. Az ünnepi szentmisén Szalay Gyula esperes-plébános megtartotta a már hagyományosnak mondható és Szent Erzsébethez kapcsolódó kenyérosztást. Az esperes úr a szentmise elején 270 darab kenyeret szentelt meg, majd szétosztotta azokat a kar-

csai, az albári és a madi híveknek családonként egyet-egyet. Kaptak belőle a hitközségek elöljárói, s eljutott azokhoz a betegekhez is, akik nem tudtak részt venni a szentmisén. Szentbeszédében Szalay Gyula ismertette Szent Erzsébet életútját, aki „II. András magyar király lányaként született 1207ben, majd 1221-ben házasságot kötött Lajos thüringiai tartományi gróf-

fal. Élete nagy részét német földön töltötte feleségként, családanyaként, majd férje halála után özvegyként. Életét alázatosság, irgalmasság, a szegények és a betegek odaadó támogatása, valamint fáradhatatlan imádság jellemezte. Férje halála után felvette Szent Ferenc harmadik rendjének ruháját. A szegényeknek, betegeknek menhelyet állított fel, ahol maga is ápolta az elesetteket. Nagyon fiata-

lon, 24 éves korában súlyos betegség után halt meg, majd négy évvel később IX. Gergely pápa szentté is avatta. A szülőfalujában álló templomnak ő a védőszentje. Szent Erzsébet tisztelete a középkortól fogva mindmáig töretlen”. Az esperes úr kiemelte azt a történetet is, amiben Szent Erzsébet szegényeknek szánt kenyerei rózsává váltak, melynek emlékére sor került a kenyérosztásra. Juhász Ferenc


3

Tudósítás

2011. november 22. |47. szám

„Én iskolám, köszönöm” Hatvanadik jubileumát ünnepelte a járás egyik legnagyobb középiskolája DUNASZERDAHELY – Múlt héten ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját a helyi Vámbéry Ármin Gimnázium. Az 1951-es megalakulása óta több néven szereplő intézményben több mint ötezer diák érettségizett.

„Mit jelent ez a hatvan év? Az egyetemes történelemhez képest semmit, ám az emberi élethosszhoz képest akár egy egész életet. Egész életet annak a tanárnak, aki több évtizedig tanított az iskolában, s közben több száz, illetve ezer diákot segített át a felnőttkor kapuján, átnyújtva nekik a tu-

A megyei elnök átadja az emlékérmet Süke Júliának

November 15-én, Vámbéry Nyelvi Versenyt rendeztek, ahol az iskola tanulói előkelő helyezéseket értek el. A jubileum alkalmából erre az eseményre meghívták a járás alapiskoláinak kilencedikes tanulóit is. A következő nap már a sport jegyében telt, amikor kézilabda, futball és floorballbajnokságokat rendeztek. A csütörtöki diáknap után pénteken, ünnepi műsorral emlékeztek a jeles évfordulóra.

Bodó Károly felvétele

dás lehetőségét” – mondta ünnepi beszédében Zirig Ferenc, az iskola igazgatója. A Vámbéry Ármin Gimnáziumot ma már országosan is a legszínvonalasabb oktatási intézmények között jegyzik. A jövőért Volt már Általános Középiskola, Tizenegyéves Iskola, Magyar Tannyel-

vű Gimnázium, mígnem 2001-ben az ötvenedik évfordulón felvette a Vámbéry Ármin Gimnázium nevet. Az épület falait az idő és az időjárás is megviselte, így az utóbbi években igyekeztek orvosolni ezeket a problémákat részben önerőből, részben pedig külső segítséggel. Idén, 2011ben végre sikerült. A gimnázium homlokzata 53 év után új köntöst kapott. „Azt gondolom, a külcsínnél sokkal fontosabb az, hogy az iskolánknak mindig volt, van és lesz is lelke és szíve. Ezek a tanárok és a diákok. A tanár fontossága leírhatatlan, főként egy társadalomnak. Ő az, aki átadja a tapasztalatait, tudását, aki megmutatja az utat diákjainak. Meg szeretném köszönni a sok száz pedagógusnak, akik azért dolgoztak, hogy a társadalom hasznos tagjává neveljék a tanulókat” – mondta Tibor Mikuš nagyszombati megyefőnök. Hozzátette, meg van győződve arról, hogy a legszebb nyelv a világon az anyanyelv és mindenkinek joga van az anyanyelvén tanulni. Ünnepi beszéde után Nagyszombat Megye emlékérmét adta át Süke Júlia volt pedagógusnak, ezzel köszönve meg sokéves áldozatkész munkáját. Orvosok, jogászok, vállalkozók A gimnázium egyik volt diákja, Dunaszerdahely polgármestere is megosztotta a jelenlévőkkel emlékeit, él-

A közös éneklés szépsége Színvonalas műsorral jubilált a Szent György Kórus DUNASZERDAHELY – Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte november 20-án a helyi Szent György Kórus. A jubileumi alkalomra összeállított kétórás előadáscsokorra kíváncsi közönség szinte teljesen megtöltötte a Szent György-templomot. Az emlékünnepségen először a Mórocz Denisza vezette pozsonyeperjesi Kis-Duna Vegyes Kar köszöntötte a kórust, majd a Four Art Singers vokálegyüttes lepte meg összeállításával a hallgatóságot. A zenei örömátadás és az egyház számára fontos kóruséneklés fontosságáról beszélt ezt követő köszöntőjében Herdics György dunaszerdahelyi esperes, címzetes apát,

akit már az ünnepelt énekkar változatos hangversenye követett: a konferálással átvezetett kórusművek és dalok mindegyike nagy tet-

Ünneplők és ünnepeltek

szést aratott a megjelent érdeklődők körében. Érsek Rezső elmondása szerint 2001-ben alkalmi, templomi passió-

Nagy Attila felvétele

ményeit alma materével kapcsolatban. „Diákként az iskolapadban társaimmal, úgy éreztük tanáraink igyekezetét, hogy embert faragjanak belőlünk, mint buzerációt. Felnőve, az iskolapadból kikerülve tudatosítottuk csak, hogy tanáraink minden esetben számunkra jót akartak. Nem csak a tudást akarták átadni nekünk, de az életre is neveltek. Belénk oltották az őseink iránti szeretetet a történelem és a magyar irodalom tanításain keresztül” – emlékezett vissza Hájos Zoltán, aki 1981 és 85 között volt diákja az intézménynek. Elmondta, minden bizonnyal van mit ünnepelnünk, hiszen az iskola nagyon sok nívós eredményt tudhat maga mögött és minden bizonnyal hasonló eredményeket ér el a jövőben is. Orvosok, jogászok, tudósok, tanárok, művészek, vállalkozók, parlamenti képviselők, miniszterek, magas beosztású tisztviselők, vagy éppen polgármesterek kerültek ki az évek alatt a gimnázium padjaiból, mint ahogy a költő mondja: „Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász” – sokan nagyra törtek, ahogy azt gyermekként szerették volna. A rendezvénysorozatot a szombati napon jubileumi bállal zárták. Ez a nap már az önfeledt szórakozásé volt. Angyal Sándor

játékra alakult meg az énekkar, amely – minthogy az igény folyamatosan fennmaradt a hívek részéről, illetve a közös éneklés során maguknak a tagoknak az oldaláról – fokozatosan alakult és fejlődött az évek során összeszokott együttessé. Mára Érsek Rezső és Kollár Katalin karnagyok vezetésével régiónk jelentős kórusává nőtte ki magát. Az elmúlt évtizedben számos rangos fellépést tudhatnak maguk mögött. A zenei kultúra őrzése, a közös éneklés szépségének megmutatása fontos közlendője a Szent György Kórusnak. E mondanivalójuk a szép ünnepségen ismét számos látogatót vonzott: a komoly és könnyed hangvétel közötti kellemes egyensúlyt megtaláló, többszólamú kórusműveket, Kodályt, de például az egyéni, vagy éppenséggel az amerikai „ízeket” felvonultató előadást vastapssal jutalmazta meg a hálás közönség. Nat


4

Csallóköz

Tudósítás > Tárca

Rozsdásodjon meg a lakat! Önerőből újították fel a tűzoltószertárt DERCSIKA – Ünnepélyes keretek között adták át a felújított helyi tűzoltószertárt. Az eseményen részt vett Nagy József környezetvédelmi miniszter, Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár és Érsek Árpád közlekedési államtitkár is. A falu polgárai önerőből finanszírozták a felújítást, a község kasszájából egy centet sem fordítottak a munkálatokra. A szertár új tetőszerkezetet kapott, újra festették, és a bejáratot is megemelték, hogy beférjen a modern tűzoltóautó. Matuška László, Dercsika polgármestere ünnepi beszédében többek között elmondta:

„Községünk tűzoltótestülete 1926-ban alakult, akkoriban a házak tetői még szalmából voltak, épp ezért sokkal több tűzesettel kezdett megbirkózniuk a tűzoltóknak. Mára a tűz által teremtett veszélyt felváltották az árvizek. Leginkább ott kell segédkezniük a tűzoltóknak. Büszkeséggel tölt el, hogy az ilyen nehéz anyagi helyzetben is sikerült felújítanunk a tűzoltószertárt.” Ezután Mészáros Elemér, a dercsikai önkéntes tűzoltók elnöke szólt a jelenlévőkhöz. „A családom már a kezdetektől a tűzoltóság szolgálatában áll. Az édesapám is tűzoltó volt, én is büszkén hordom az egyenruhát, és nagyon örülök annak, hogy a fiam és az unokám is tagja az önkéntes testületnek”

Matuška László és a három vendég az ünnepélyes átadáson

– közölte, majd a szertár előtt parkoló tűzoltókocsira mutatott: „Az én időmben még lovaskocsi állt volna a szertárba”. Nagy József környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az önkéntesek a tüzek és az árvizek

Hetek hordaléka A MAGYAR NYELV NAPJA volt a minap (nov. 13-án), első ízben, mint reggel a rádióból megtudtam. Az erről szóló határozatot egy Gráf Ernő nevű nyelvész kezdeményezésére nemrég, szeptember 26-án egyhangúan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a magyar parlament. Minek tagadnám, ez a rádiós hír meghatározta az egész napomat. Nemcsak azért, mert magam is ezen a nyelven és ezzel a nyelvvel keresem a mindennapi betevő falatomat. Önkéntelenül a szó nagy művészeit, a mese, a fikció és a nyelvi játék virtuózait kerestem minden aznapi olvasmányomban. Hogy végül a szeretett Esterházy Péter alábbi mondatát emeljem át ide a frissen megjelent ÉS-beli cikkéből: „A provincializmus mélyén nem szűklátókörűség van, nem begyepesedettség, maradiság, csököttség, merevség, rugalmatlanság, korlátoltság, korlátozottság, bigottság, vaskalaposság, földhözragadtság, nem műveletlenség, tudatlanság, faragatlanság, kulturálatlanság, civilizálatlanság, barbárság, bunkóság, modortalanság, tuskóság, tahóság, taplóság, vandálság, ezek kísérőjelenségek lehetnek, hanem félelem, ijedtség, ijedelem, pánik, rémület, iszony, fóbia, szorongás, riadalom, nyugtalanság, aggodalom, rettegés,

riadtság, reszketés – félelem a világtól, amely valóban elég félelmetes.” KÖZÖS BŰNÜNK A FOCI? Vagyis hát a korrupció, hiszen valójában arról lesz szó alább. A korrupció fogalma, tudjuk, eredendően a politikai intézmények által formált közállapotok minősítésére szolgál, s ezek az állapotok a huszonkét évvel ezelőtti rendszerváltást követő csaknem minden kormányzati ciklusban enyhén szólva is minősíthetetlenek voltak. Sajnos. Állítólag a mostani kormány fejének bukásához is részben az vezetett (persze egyéb gondok mellett), hogy az elnök asszony túlságosan is szívére vette a korrupció elleni nyílt kiállást. Persze nem kell ahhoz csúcspolitikusnak, -befektetőnek, -sportvezetőnek stb. lenni, hogy valakit megvesztegessenek, és ő hagyja. Vagy fordítva. Emlékszem, régebben e lapban is cikkezni kezdtünk arról, hogy miért beteg a szlovák futball. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a labdarúgás országosan tárgyalt, de természetesen alapszinten is megmutatkozó, vélt vagy valódi bajairól vitára serkentsük az olvasókat a bajnokság téli szünetében. Remélve, hogy az érdekeltek vagy érintettek is kifejtik véleményüket. Nos, az egész-

megfékezésével sokat tesznek a környezetért. Megemlítette, hogy a környezetvédelmi minisztérium 50 ezer euró értékben, víznyelőkkel és vízkiemelő pumpákkal támogatja a csallóközi és a bodrogközi falvakat, amelyeket az árvíz sújt.

ből csak amolyan ankétféleség lett, éppen az érdekeltek maradtak ki belőle. „Ne legyetek naivak, gyerekek!” – vigasztalt bennünket az egykori neves játékos, aki hol edzőként, klubmenedzserként vagy éppen játékosüzérként máig a foci haszonélvezője. „Nincs itt mit tenni, közös bűnünk a labdarúgás…” Etikai értelemben természetesen nem osztottam ezt a véleményt, de a foci iránti rajongásommal tulajdonképpen én is mindmáig bűnrészese vagyok annak, hogy ez a zseniális

...nem kell ahhoz csúcspolitikusnak, -sportvezetőnek lenni játék mára a világ talán legjövedelmezőbb szórakoztató iparágává lett – még ha a magyar vagy szlovák hajtása nem virul is a kedvünk szerint. De vajon tényleg közös bűnünk-e a korrupció, amely ugyanígy eluralkodik az életünkön? Nem arra gondolok, hogy csúszópénz révén jutunk hozzá valamihez, vagy éppen elfogadunk valamilyen figyelmességet. Sokkal inkább Hofi emlékezetes mondására, miszerint a korrupció nem más, mint amiből mi rendszerint kimaradunk. A korrupciót ugyanis politikai természete teszi igazán súlyossá. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy annak ide-

A szerző felvétele

Csicsai Gábor azt kívánta, soha ne kelljen használni a tűzoltókocsit, és rozsdásodjon meg a lakat az új szertáron. Ezután a tűzoltókocsi vastaps kíséretében indult be a megszépült épületbe. Mészáros György

jén még Mečiar is úgy vélekedett róla, hogy rosszabb, mint a politikai ellenzék. A baj csak az volt akkoriban és persze azóta is, hogy amíg a politikus urak tiszta vizet prédikálnak, nyakalják a bort piszkosul. S az észbontó visszaélések, korrupciós ügyletek folytán elszállt milliók, milliárdok csak úgy röpködnek a levegőben. Nem új dolog ez, Murphy törvénye szerint a kormányzati korrupciókról mindig múlt időben adnak tájékoztatást. S bár az egyes érintett tárcák vezetői a tévés snittekben keményen a szemünkbe nézve rendszerint azt is bejelentik, eddig már ennyi és ennyi bűneljárást kezdeményeztek, ne legyünk túlzottan optimisták. A nagy halak mindig elúsznak, s a választási győzelem mámorában tett ígéreteken sem nehéz felfedezni néhány hónap múltán az oxidálódás jeleit. Akkor mit tehetünk mi, egyes emberek? Az egyik kiváló magyarországi közíró szerint a korrupcióval szemben egykedvű álláspontot kell elfoglalni. Olyan álláspontot tehát, amely „kizárja a kéztördeléses kétségbeesést ugyanúgy, mint a savonarolai dühöket, de rendületlenül elutasítja a cinikus belenyugvást is”. Nem érdemes tehát dühöngeni, csak rendületlenül le kell nézni és meg kell vetni a korruptan ügyködőket. Mert ilyenek voltak, vannak, s vélhetően továbbra is lesznek bőven. Szerdahelyi József


2011. november 22. |47. szĂĄm

HirdetĂŠs

5


6

Csallóköz

Tudósítás

Csökkentik a polgármester fizetését Hűségkártyát kaphatnak a szabálysértők is, ha a bírságot megfizetik ezért módosításra volt szükség. Októberben került a földművelésügyi és régiófejlesztési minisztériumba a kiegészítő javaslat (návrh dodatku ku zmluve) aláírásra. Ha belátható időn belül ezt jóváhagyják, a kivitelező azon nyomban elkezdi a térkő lerakását, s elméletileg 2-3 héten belül a tér elkészülhet. Hangsúlyozom: októberben került a megyéről több hónapnyi huzavona után a minisztériumba, most ott van, s bízom abban, hogy miharabb megoldódik. Már csak az említett aláírásra várunk” – közölte.

DUNASZERDAHELY – A művelődési központ előtti tér felújítási munkálatainak felülvizsgálatára még júliusban létrehozott ideiglenes bizottság jelentését és döntését tárgyalták fő témaként a múlt keddi képviselő-testületi ülésen. Ravasz Marián, az ad hoc bizottság elnöke szerint a városnak mintegy 314 ezer eurónyi kára azért keletkezett, mert az építkezési területen a munkálatokat a kivitelező céggel megkötött szerződés nélkül, idő előtt elkezdték Hájos Zoltán utasítására. Miután meghallgatták a városi hivatal érintett részlegeinek vezetőit, megállapították, hogy a polgármestert ezért személyes felelősség terheli. Az alkalmi bizottság javaslata az volt, hogy a polgármester fizetését decembertől a törvény által megszabott minimumra, azaz 2200 euróra csökkentsék (ez az összeg eddig 3356 euró volt) egészen a mandátumának lejártáig. Dakó Sándor hozzátette: a dunaszerdahelyiek nem elégszenek meg a polgármester bocsánatkérésével és a felajánlott bére egy részének visszafizetésével (a júniusi ülésen A. Szabó László erre vonatkozó javaslata az volt, hogy a visszafizetett summa nagysága a polgármesteri fizetés négyszeresének megfelelő összeg legyen, a képviselők akkor ezt elutasították). „Továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak a téren és ez szégyent hoz a városra” – jelentette ki Dakó. Benkóczki Vendel indítványozta, a kérdésről titkos szavazással döntsenek. Ennek alapján a tizenkilenc

Kedvezmények

Baláži Marian felvétele

Hájos Zoltán a döntést elfogadta

megjelent képviselőből tízen az előterjesztés mellett szavaztak, kilenc voks érvénytelen lett, tehát a határozati javaslatot végül elfogadták. Korábban Hájos Zoltán már elismerte felelősségét az ügyben és bocsánatot kért a helyi polgároktól. „Az én felelősségem, hogy a revitalizációs munkák hamarabb kezdődtek meg, mint ahogy azt a jogszabály előírja. Ennek kapcsán két dolog jutott az eszembe: lemondok a polgármesteri mandátumomról és megfutamodok a további feladatok elvégzése elől, vagy vállalom a felelősséget, belenézek a dunaszerdahelyi emberek szemébe és elnézést kérek. Én az utóbbit választottam” – húzta alá akkor. A polgármester nem vétóz Hájos Zoltán feleslegesnek tartotta, hogy az ad hoc bizottság létrejöjjön és kutakodjék, hiszen korábban ő

maga már beszámolt a történésekről. „Ez a bizottság nem jutott többre annál, amit elmondtam, s nem is tett semmit azért, hogy tér felújítása hamarább befejeződjék. Korábban elismertem a hibámat, a képviselő-testület döntését tudomásul veszem, nem fogom megvétózni. Annak ellenére sem, hogy júniusban azt mondtam: nem politikai döntést szeretnék ebben a kérdésben, hanem hogy konszenzussal döntsön a testület, vagy 3/5-ös többséggel. Ennek ellenére nem fogom megfellebbezni” – jelentette ki. A tér munkálataival kapcsolatban elmondta, a kivitelező cég kötelezte magát, hogy novemberre befejezi a teret. „Már csak a térkő lerakása van hátra. Az uniós előírások szerint ugyanis bármilyen változás történik a projektben, azt jóvá kell hagyni. Mivel a gyártó megszüntette a felhasznált termék előállítását,

Minden egy helyen NAGYBODAK – A község régi iskolájának épülete szeptember elejétől új feladatokat lát el. Soós Róbert polgármester vezetett körbe a felújított helyiségekben. „Az épületben helyet kapott a polgármesteri hivatal, a posta, az orvosi rendelő és a községi könyvtár. Természetesen a polgármesteri hivatal is. Nekem is külön irodám van, a titkárnő-

nek és a könyvelőnknek szintén. Így mindenki zavartalanul végezheti a dolgát. A támogatóinknak köszönhetően a berendezésünk nagy része is új” – mutat körbe az irodájában Soós Róbert. A felújítások áprilisban kezdődtek. Négy hónapon keresztül folyamatosan dolgoztak a község legnagyobb épületén. A munkálatokat önerőből finanszírozták. Új tetőt kapott az épület, a víz-

Új helyiségben a polgármester is

A kedvezményeket nyújtó hűségkártyát ezentúl hároméves időtartamra adnák ki, amely költségkímélőbb megoldás lenne az önkormányzatnak. Hájos Zoltán indítványozta: jövőre is csak olyan feltétel mellett jussanak a kártyához a helyi lakosok és természetes jogi személyek, ha idén nem folyt velük szemben szabálysértési eljárás, valamint ha időben megfizetik a városi adókat és illetékeket. Habán Dana (Híd) egyetértett a javaslattal, ugyanakkor úgy vélte, ha valaki időben megtéríti a kihágásért kirótt bírságot, nem igazságos kétszer büntetni őt. Végül ezzel a módosító javaslattal a képviselők is egyetértettek és jóváhagyták. A helyi vállalkozókat is bevonná az önkormányzat a hűségkártya által nyújtott kedvezményekbe. Egy matrica kerülne üzleteikre, amely jelezné a vásárlónak, hogy a kártya felmutatásával engedményekhez juthat. Az adatokat évente frissítenék. Undesser Tímea

hálózatot szintén felújították. Kívül-belül új színben pompáznak a falak.

Mészáros György felvétele

„Az emeleten két szoba kapott helyet, amelyek az ide látogató turistáknak biztosítanak szállást. Az épület padlása egyelőre még üresen áll, de szeretnénk ott is kiadó szobákat kialakítani, vagy más módon nyitni a helyi idegenforgalom felé. A szép, új épülethez pedig rendezett park, és kert dukál. Mi pedig azon leszünk, hogy ezek is mielőbb elkészüljenek!” – zárja mondandóját Soós Róbert polgármester. M. Gy.


7

Tudósítás

2011. november 22. |47. szám

Újabb főhajtás Esterházy előtt Ember maradt a barna és a vörös diktatúra embertelenségében is KOMÁROM – November 17-én, a zord hideg ellenére is mintegy százan gyűltek össze a Nádor utcában Esterházy János újabb szlovákiai emléktáblájának avatásán.

Boldoghy Olivér, az emléktábla egyik kezdeményezője

Az ünnepség nyitó aktusaként Dráfi Mátyás Jászai-díjas színművész szavalta el Ábrányi Emil: Él a magyar című versét, majd Boldoghy Olivér, a megemlékezést kezdeményező Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás

képviseletében méltatta a mártírhalált halt politikus életútját. Szlovák nyelven is szólt az egybegyűltekhez, kiemelve a neves személyiségnek azokat a cselekedeteit, amelyek a szlovák–magyar megbékélést és a szlovák nemzet elismerését szorgalmazták. Duray Miklós az 1989. november 17-ei eseményeket állította párhuzamba Esterházy politikusi munkásságával, Fónagy János, a Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pedig kifejtette, hogy Esterházy igaz ember tudott maradni a barna és a vörös diktatúra embertelenségében is. Őt Berényi József követte, aki két héttel ezelőtt meghívott vendégként részt vett New Yorkban a Rágalmazásellenes Liga (ADL) éves közgyűlésén, ahol a szlovákiai magyarság egyik példaképét, posztumus Jan

Nagy János alkotása

A szerző felvételei

Karski Bátorság és Szolgálat Díjjal ismerték el lengyel és szlovákiai zsidók

életének megmentéséért, továbbá azért, mert 1942-ben egyedüli szlovákiai képviselőként szavazott a deportálások ellen. Az MKP elnöke elsősorban ennek az ünnepségnek a hangulatát idézte fel, az előtte szólókhoz hasonlóan utalva arra, hogy a neves személyiséget már gyakorlatilag az egész világ rehabilitálta – Szlovákia kivételével. Ezt követően Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete és Knirs Imre, az Egy Jobb Komáromért társulás tagja leleplezte Nagy János szobrászművész alkotását, majd a résztvevők elhelyezték koszorúikat az emléktábla alatt. A város nevében Novák Tamás és Szabó Béla alpolgármesterek koszorúztak, Anton Marek polgármester nem volt jelen. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget. Vas Gyula

A Csontok a templomban

A Vass Lajos Kórust Tóth Árpád vezényli

Ján Čikovský felvétele

SOMORJA – Koncsol László Csontok című versciklusára írt zenés szertartást Tóth Árpád. A művet a szerző vezényletével a Szlovákiai Magyar Tanítók Vass Lajos Kórusa adta elő egész estét betöltő hangversenyén a somorjai református templomban a közelmúltban. A koncert második részében Liszt Ferencre emlékezett az énekkar, a világhírű magyar zongoravirtuóz és ze-

Boldogasszony vándorúton Huszonhat képzőművész tematikus kiállítása DUNASZERDAHELY – Boldogasszony címmel huszonhat képzőművész alkotásaiból nyílt vándorkiállítás a Csallóközi Múzeum aulájában. Az egybegyűlteket Bevilagua Olga, az intézmény munkatársa köszöntötte. A bemutatott anyag a budapesti Forrás Galériából, 2010. augusztus 15-én, Székelyudvarhelyen indult útjára, hogy a szervezők szándéka szerint hét országban, húsz helyszínen „hagyományainkat, értékeinket, összetartó érzelmi és szellemi kötődésünket felmutatva járja be a Kárpát-medence meghatározó kulturális intézményeit, illetve ahol erre nincs mód, történelmi egyházaink templomait”.

Herdics György megnyitja a vándorkiállítást

Dunaszerdahelyi állomáshelyére az elmúlt kedden érkezett a kiállítás, mely tartalmas művészi és szakrális üzenetet hordoz. Herdics György dunaszerdahelyi esperesplébános, címzetes apát megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „A Boldogasz-

Lelkes Vince felvétele

szony mindnyájunké. Benne ismét egymásra találhatunk. A tárlat által sokakban és sok helyütt ismét felébredhet a szunnyadó vágyakozás, erősödhet az igény az igaz értékek iránt, s egyre többen lehetnek követői a Jó, a Szép és az Igaz bemuta-

neszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Elhangzott három Liszt-mű, végül Kodály Zoltán Liszt Ferenchez című kompozíciója Weöres Sándor szövegével. Vezényelt Józsa Mónika. Az est végén Koncsol László dedikálta Csontok című könyvét és a megzenésített versciklusából készült hanghordozót. (lel)

tásának, örömteli befogadásának és továbbadásának! A Boldogaszszony-tisztelet népünkhöz századok óta közel áll. Szent István neki ajánlotta az országot, eleink, ha hadba mentek, Máriás zászlók alatt tették azt, uralkodóink pénzérmékre verették a Mennybe felvett Asszony alakját. Ősi himnuszunkban, melyben régi, nagy patrónánknak nevezzük Őt, ezt kérjük tőle: Ne feledkezzél el, szegény magyarokról”. A huszonhat festő, szobrász, grafikus között olyan alkotók vannak, mint Bráda Tibor és Kárpáti Tamás Munkácsy-díjas festőművészek, Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikus, Kő Pál Kossuth-díjas szobrász, Orosz István Kossuth-díjas- és Molnár Kálmán Munkácsy-díjas grafikusművész és mások. A megnyitón közreműködött a Szent György Vegyes Kar, vezényelt Kollár Katalin. A kiállítás december 3–ig tart nyitva. (lelkes)


8

Csallóköz

Riport > Tudósítás > Visszapillantó

Minden jót, Mónika! Pincérnek és szakácsnak tanult, sikeres üzletes lett EGYHÁZGELLE – A minap barátnőmet látogattam meg ebben a községben, s mivel már jó ideje kabátot szerettem volna venni, bementünk a Mónika butikba, melyről már sok jót hallottam. Az üzlet tulajdonosa Fehér Mónika. Igaz ugyan, hogy a keresett dolog éppen nem volt az üzletben, de mégis elégedetten és egy divatos felsővel távoztam, no meg egy ígérettel, hogy a következő hét közepére a keresett holmit beszerzi a számomra. Jött is az üzenet, s lett kabátom. Amikor másodszor találkoztunk mindent szerettem volna tudni róla. Elmondta, hogy pincér-szakács képesítése van, de miután férjhez ment

Fehér Mónikának (balról) mindenkihez van kedves szava A szerző felvétele

és szült két gyermeket, nem volt lehetősége arra, hogy a tanult szakmájának egyikében kipróbálja magát. Azután a postán, majd az iskolai étkezdében dolgozott, de sehol sem találta a helyét. – Hogyan jött az ötlet, hogy üzletet nyit? – faggattam tovább.

„Mivel ebben a községben nem volt ruhaüzlet, gondoltam egy merészet és 2005ben megnyitottam a butikomat. A helyiséget, ahol azóta is dolgozom, a községi hivataltól bérlem. Eleinte olyan árut hoztam, amiről úgy gondoltam, lesz rá keres-

let, s miután megszoktak az emberek, már mondják, hogy mit szeretnének s én beszerzem a számukra megfelelő árut. Gyermek-, férfi-, és természetesen női ruhát, valamint alsóneműt is árulok” – közölte. Így folytatta: „Csak úgy maradhatok talpon, ha a vásárló elégedetten távozik, sőt, vissza is tér hozzám. Amióta itt vagyok, több üzlet nyitott és zárt be mellettem. Én maradtam és még jó ideig maradni is szeretnék. Nem akarok egyik napról a másikra meggazdagodni. Tisztességes megélhetést biztosít számomra ez a kis butik, nekem ez elég” – szögezi le. Közben vásárlók érkeztek, Mónika türelmesen meghallgatta őket, tanácsot

Másodszor Jókai szülővárosában KOMÁROM – Szaniszló Ferenc publicista, Széchenyi-díjas újságíró látogatott a városba, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás, és a T.Ü.Kör Polgári Társulás meghívására. A Panoráma című külpolitikai magazin volt szerkesztője a Duna Menti Múzeum dísztermében lépett a nagyközönség elé. Aznap este több kulturális esemény is volt a városban, mégis zsúfolásig megtelt terem fogadta és sokan állva hallgatták a kitűnő újságírót.

Bevezetőként Jáger Csillának és Jakab Kingának, a Selye János Egyetem hallgatóinak előadásában csendült fel a Boldogasszony Anyánk című ősi magyar fohász, amelynek refrénjét együtt énekelte a tömeg a népviseletbe öltözött lányokkal. A vendég megköszönte, hogy ilyen népes kulissza előtt adhat elő. Elmondása szerint már gyermekkorában kapcsolatba került Komárommal, Jókai művei révén. Ezúttal másodszor jár városunkban. Előadásá-

Vastapsot kapott

Hely-történet

A regény nem iskola

Lelkes Vince rovata

Szabó Dezső Jókai Mórról

Szabó Dezső magyar író, kritikus, publicista, a két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselője 1925. október 7-én a budapesti Zeneakadémián Jókai Mórról tartott érdekes előadást. A Csallóközi Hírlapban, annak Irodalom és Művészet rovatában (CONDÉ) számolt be az eseményről. A szignót feloldani egyelőre nem tudjuk, az ismertetést azonban teljes terjedelmében, változtatások nélkül (újra)közöljük. Íme: „A másfélórás, szenvedelmes előadás bővelkedett szubjektiv momentumokban, egyéni ki törésekben, fulánkos megjegyzésekben.

Éles nyilakat röptetett a keresztény kurzus jelszavas politikája felé, mely szavai szerint megöli a magyarságot, maró gúnnyal tárgyalta a beteg magyart, aki a gondviseléstől vár mindent, miközben egyebet sem tesz, csak táplálkozik bőségesen. Megmondotta véleményét a sajtóról is, kijelentette egy lapról, mely támadja őt, hogy nem lap, hanem »rongy«. Leszögezte, hogy akik ma támadják, holnap a lába előtt henteregve fogják dicsőíteni és közben nagy koncepcióju magvas előadást tartott Jókairól. Mindenekelőtt rámutatott az antagonizmusra, mely Jókai és kritiku-

A szerző felvétele

nak gazdag tartalma, átfogó történelmi és politikai összegzés volt az őstörténettől, napjainkig, az épp, aktuális kérdéseket, problémákat is boncolgatva. Sajátos, szókimondó stílusában ecsetelte a meglátásait, ködö-

sai között van, akik ötven év óta egyebet sem tesznek, mint devalválják a költő-óriás értékét. A regény, mondotta, a kor szükségletei szerint változik. Volt kalandos történet, mikor a kornak az kellett. Volt az udvari levegő kivetődése, volt szociális tartalom, volt romantika stb. A romantikus Jókai felett a pszihológia munkásai mondottak itéletet. Iskola ütötte az iskolát. Holott a regény nem iskola. A regény az iró maga, a vágyai, a belső makulátlan énje, aki miután nem a külső életet éli, nem is kénytelen kompromisszumokat tenni. Hősei a belső énje. Aki akkor lenne, ha nem lennének a valóságos élet megalkuvá-

adott, többféle dolgot mutatott és a végén hagyta, hogy döntsön a vásárló. „Nem akarom a magam ízlését senkire sem ráerőltetni. Örülök, ha elégedetten és nem üres kézzel távozik” – felelte. „Indulástól kezdve a férjem a legfőbb segítségem, tizenkilenc éves fiam és nyolcadikos kislányom is besegít. Máig egy pillanatra sem bántam meg, hogy üzletet nyitottam. Munkám minden percét élvezem” – vallotta meg. Rendszeresen támogatja a falu tömegszervezeteit, hozzá bármikor jöhetnek, mindig segít. Az a típusú elárusítónő, aki örömmel várja a hozzá betérőket, akiknek a száma állandóan növekszik. Csiba Lídia

sítés nélkül, amelyet a hallgatóság vastapssal jutalmazott. Az előadás szünetében előkerült a kettős állampolgárság intézményének visszaállításáért, és a törvényellenesen meghurcolt személyek kárpótlásáért elindított petíciós ív is, amelyet sokan írtak alá. Az est második részében a hallgatóság intézett kérdéseket az újságíróhoz. December elején a szervezők Horváthy István profeszszort, az érelmeszesedés elleni oltóanyag feltalálóját, és Horkovics Jánost, a Hun TV vezetőjét látják vendégül. Holecz Attila

sára késztető körülményei. Az életben is csak angyalok és ördögök vannak. Mennek kiszabott egyenes utjukon előre, neki a falnak, s vagy ők dülnek le, vagy a falak. A nevelés csak nyesegetni tud, de a vele született angyali vagy ördögi lélektől megszabaditani nem. Ha Jókainak van hibája, ez a szerelmi maschohiszmusa és a magyar betegsége. Hogy a regényben meglátja a hibákat, a problémákat, de azokat megoldani nem igyekszik. Két szerelmes találkozik, egyesül és a regénynek vége. De ez nem tehet számot felmérhetetlen értékei mellett. Jókai az integer Magyarország.” Szabó Dezső előadását a szép számmal megjelent közönség nagy tetszéssel fogadta.


9

Tudósítás > Hirdetés

2011. november 22. |47. szám

Már csak tűzbiztos cigiket Sok helyen még nem is hallottak az Európai Bizottság rendeletéről BRÜSSZEL/POZSONY/SOMORJA/ BŐS – November 17-étől valamennyi uniós tagországban már csak az úgynevezett magától kialvó cigarettát szabad árusítani, amelyet hivatalosan csökkentett gyúlékonyságúnak (lower ignition propensity) neveznek. Az újfajta cigaretták papírján két vagy három égésgátló gyűrű található. A gyűrűt egyszerűen vastagabb papírréteggel hozzák létre, és amennyiben a dohányzó nem szívja a cigarettát, meggátolja a papír továbbégését. Ezzel a módszerrel az égve hagyott cigi nem ég el a szűrőig, mert az első gyűrűnél kialszik. Sok esetben az így nyert idő elég ahhoz, hogy a fa vagy egyéb gyúlékony anyag ne kapjon lángra. „Természetesen az a legbiztonságosabb, ha valaki egyáltalán nem dohányzik. Ha mégis a cigaretta mellett dönt, akkor már csak a csökkentett gyúlékonyságú cigarettákat vásárolhatja. Ezáltal több száz embert menthetünk meg a tűzhaláltól” – fogalmazott John Dalli egészségügyi és

fogyasztóvédelmi biztos. Az Európai Unió tagországai közül elsőként Finnországban alkalmazták a LIPcigarettákat. Az északiaknál az új szabvány alapján gyártott termékek bevezetése óta 43 százalékkal csökkent a cigaretta által okozott tűzesetekből származó halálos balesetek száma. Ennek alapján arra következ-

nem mindenki támogatja. Ugyanakkor még mindig kevesen tudnak róla, holott november 17-étől nálunk is már csak ilyet szabad árusítani. Oľga Hrnčiarová, a Tesco üzletlánc kommunikációs igazgatója elmondta, hogy már hetekkel ezelőtt mindenhova – köztük a somorjai és a bősi szupermarketbe is – kiszállították

Net-felvétel

Erősebben kell szívni

tetnek az illetékesek, hogy évente mintegy 500 emberéletet lehetne megmenteni a csökkentett gyúlékonyságú cigikkel. Szlovákiában tavaly nyolc tűzhalált és több mint ötszáz tüzet okozott az égve hagyott cigaretta. Az anyagi kár meghaladta a kétmillió eurót. Az uniós rendelkezést elvben majd-

az új árut, ezért náluk már csak ilyen kapható. Múlt pénteken más csallóközi boltokban az elárusítók érdeklődésünkre azt felelték, hogy még csak nem is hallottak erről a rendelkezésről. Forró Szilvia, a GG Tabak cég szóvivője viszont azt közölte, hogy szeptembertől már mindehova csak ilyen terméket szállítanak,

változatlan áron. A hagyományos eljárással készült cigaretták árusítása már tilos, a megmaradt készletet meg kellene semmisíteni. Ennek az uniós rendeletnek a megtartását az Állami Élelmiszer és Állategészségügyi Felügyelet (Štátna veterinárna a potravinová správa) ellenőrzi. Pavol Konštiak, a szlovákiai kereskedelmi és idegenforgalmi szövetség elnöke szerint ez nem lesz egyszerű feladat, mert a tűzbiztos cigaretták csomagolása ugyanolyan, mint az eddigieké volt, az összetételt viszont egyelőre csak németországi laboratóriumokban tudnák kimutatni. Mindeközben egyre több orvos is bírálja ezt az intézkedést. Állításuk szerint a tűzbiztos cigarettákat többször és az eddiginél sokkal erőteljesebben kell szívni, s emiatt jóval több káros anyag kerül az ember tüdejébe. Eva Králíková, a prágai dohányfüggők kezelését végző központ igazgatója viszont úgy vélekedett, hogy ezt a feltevést egyelőre semmi sem igazolta. M-ár

OBY SÚŤA 2 OS Ž

VY HR

ILVE STER

OSO BY

Ž ŤA SÚ

I

V PARÍŽI PRE 2

VY

HRAJTE SILVEST ER

VP AR ÍŽ

A szerző felvétele

E I PR

Najvyššia úroková sadzba na trhu

4,50% Kontakt: • Hlavná 37, 929 01 Dunajská Streda, tel.: +421 911 667 394, +421 903 416 668

Készülnek a libás kosarak

R ÍŽ PA

S TE

Sill Zsuzsától, a játszóház vezetőjétől megtudtam, hogy három, esetleg négytagú csapatoknak kellett összemérni az erejüket. A feladatok közül legnagyobb tetszést a liba-totó, a galiba – hol a liba, Lúdas Matyi kerestetik fantázianevű versenyek aratták. Ugyancsak tetszett a gyerekeknek a kukoricamorzsolás is, hogy legyen mivel felhizlalni a ludakat. Az egyes fordulókon pontok helyett libatallérokat kaptak a résztvevők, melyeket aztán elkölthettek a játszóház kira-

kodóvásárán. Játszóházasaink már megszokták, hogy a kézműves-foglalkozások mellett néha versenyeztetjük is őket. A mostani vetélkedőn a csapatok különböző libával kapcsolatos nevet kaptak, s a megmérettetésből első helyen végzett a Döbrögi csapat (Sill Kata, Kiss Flóra, Franó Krisztína, Szarvas Emese), másodikként vágzett a Szent Márton együttes (Szabó Dóra, Hamar Ádám és Sill Frigyes), harmadik pedig a Lúdas Matyi társaság (Kolláth Zoltán, Stermenszky Zsuzsa, Krajčovíč Veronika és Sill Karin) lett. A versenyek után a kisebbek libás ajtódíszt, míg a nagyobbak libás kosarat készítettek, majd mindannyian libazsíros kenyeret majszoltak. Csiba Lídia

AJ

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A helyi Játékvárban is felidézték a Márton-napot. A gyerekek ludakkal kapcsolatos versenyeken vettek részt, végül libazsíros kenyér várta valamennyiüket.

VYHRAJTE SIL VE S ŤAŽ T ER SÚ V

Galiba – hol a liba?

p.a. na 60 mesiacov bez poplatkov


10

Žitný ostrov

Reportáž

Spomínalo sa aj na „Nežnú“ Výročie si vzali pod patronát dve občianske združenia DUNAJSKÁ STREDA – Vo štvrtok 17. novembra uplynulo 22 rokov od začiatku udalostí, ktoré vošli do dejín ako „Nežná revolúcia“ a zásadným spôsobom ovplyvnili našu prítomnosť.

rá garda“ – najmä zásluhou Mariana Balážiho a s podporou mestského úradu, Fórum inštitútu v Šamoríne, archívu Ústavu pamäti národa v Bratislave i ďalších sa konala výstava autentických fotografií z novembrových udalostí v Dunajskej Strede, dokumentov z „dielne“ miestnej pobočky obávanej Štátnej bezpečnosti, a dokonca sem vtedy zavítal aj Fedor Gál, jedna z najvýraznejších postáv novembrového a ponovembrového dianie v Československu. Vlani si revolúciu vzala „pod palec“ okresná organizácia Občiansko-demokratickej mládeže, v prvom rade jej predseda Juraj Antal. „Nežná“ neostala sirotou ani v roku 2011. Tentoraz si ju adoptovali dve občianske združenia – už dávno fungujúce „Városunkért“, medzi ktorého najvýraznejšie aktivity

Tanečná škola Eriky Zoltán divákov očarila

v prvom rade zásluhou Ágoty Antal patrí kultúrny festival Tündérkert,

Dana Habánova, predstaviteľka občianskeho združenia Szerdahely

Dianie tých dní neobišlo ani Dunajskú Stredu – práve naopak. Mesto patrilo po Bratislave medzi prvé na Slovensku, kde sa konali masové demonštrácie proti vtedajšiemu totalitnému režimu. Časom však spomienky na „tie dni“ akoby vybledli, dlhé roky si ich tu nikto verejne nepripomenul. Zmena nastala pred niekoľkými rokmi, keď Tibor Poór ako prvý – z vlastnej iniciatívy a na vlastné náklady – zorganizoval diskusiu s osobnosťami ako Michal Kaščák, Juraj Kušnierik či Jiří Černý. Pred dvoma rokmi, na dvadsiate výročie revolúcie, sa v kultúrnom dome zišla „sta-

Diskusný panel: z prava Ľubo Navrátil, Ilona Németh a László Barak

a novovzniknuté „Szerdahely“. Treba povedať, že spomienková akcia sa konala v menej akademickom duchu ako po uplynulé roky, dôraz bol kladený na kultúrny program, ale konal sa i krátky diskusný panel, na ktorom vystúpili ľudia, spojení s Nežnou revolúciou v Dunajskej Strede – Ilona Németh, László Barak, Ľubo Navrátil a Ľubo Banič. Vydarené podujatie

Skupina Arizona ponúkla kvalitný rock v štýle kapely Jon Bon Jovi

Foto: autor

Program v kultúrnom dome bol nielen bohatý, ale aj mimoriadne hodnotný. Ako prví sa predstavili poslucháči Tanečnej školy Eriky Zoltán, nasledovala nádejná dunajskostredská rocková kapela Arizona, a zla-

Foto: Marian Baláži (3)

tým klincom večera bolo vystúpenie populárnej maďarskej skupiny Kiscsillag. O tom, čo bolo príčinou zorganizovania tohto podujatia, sme sa pozhovárali s Danou Habánovou z občianskeho združenie Szerdahely. „Už z názvu nášho združenie vyplýva, že sú za ním ľudia, ktorým záleží na prítomnosti a budúcnosti Dunajskej Stredy, aby to bolo mesto, v ktorom sa dá kvalitne žiť,“ hovorí Habánová, podľa ktorej je tu veľa vecí, ktoré ľudí zaujímajú a ktoré je potrebné riešiť – či je to už životné prostredie, cestovný ruch, kultúra, spolužitie a porozumenie všetkých občanov... Dodáva, že toto mesto malo kedysi v regióne „cveng“, ale v ostatných rokoch ako keby zaostalo, je čo riešiť a doháňať. A čo štvrtkový večer? „Nápad vznikol na stretnutí niekoľkých priateľov, ľudí, ktorí robiť niečo chcú – dali sme hlavy dokopy, poskladal sa jeden nápad k druhému. Chceli sme dať priestor mladým talentom z Dunajskej Stredy – napríklad v Tanečnej škole Eriky Zoltán sú veľmi šikovné deti aj z okolia, skupina Arizona úspešne vystupuje aj v Maďarsku, ale doma, v Dunajskej Strede, nikdy verejne nehrala,“ pokračuje Dana Habánová. A prítomnosť „revolucionárov“? „Sedemnásty november je sviatkom boja za demokraciu, nemohli sme zabudnúť ani na tých, ktorí v Dunajskej Strede ako prví verejne vyjadrili svoj názor a pripojili sa k VPN,“ povedala nám na záver veľmi vydareného podujatia zástupkyňa občianskeho združenia Szerdahely. (banič)


11

Spravodajstvo > Inzercia

22. november 2011 | číslo 47

Nedospelí sadnú za volanty Je vhodné, aby sedemnásťroční mali vodičské preukazy? BRATISLAVA/DUNAJSKÁ STREDA – Poslanci NR SR nedávno opätovne schválili prezidentom vrátenú novelu zákona o cestnej premávke. Medzi najzaujímavejšie zmeny v zákone patrí zníženie veku na získanie vodičského oprávnenia skupiny B na 17 rokov. Takíto držitelia vodičského oprávnenia budú môcť do dovŕšenia dospelosti – najmenej však tri mesiace – viesť motorové vozidlo skupiny B iba v prítomnosti spolujazdca, ktorý vlastní oprávnenie tejto skupiny najmenej 10 rokov. Spolujazdec bude musieť mať pri sebe vodičský preukaz a nebude môcť byť pod vplyvom alkoholu či iných návykových látok. Jeho úlohou bude na mladého vodiča pôsobiť výchovne a preventívne. Vedenie vozidla bez kvalifikovaného spolujazdca sa

bude pokladať za závažné porušenie pravidiel cestnej premávky. Táto novelizácia nadobudla účinnosť 1. novembra 2011. Po nadobudnutí účinnosti tohto zákona sa roztrhlo vrece s najrôznejšími reakciami. Najradikálnejšie sú také, ktoré navrhujú zakázať získanie vodičského oprávnenia a byť účastníkom cestnej premávky najskôr vo veku 21 rokov. Nie je to neopodstatnené, lebo veľa závažných dopravných nehôd spôsobujú práve mladí vodiči. O názor sme požiadali odborníka – majiteľku autoškoly Perfekt v Dunajskej Strede, Szilviu László. Táto autoškola bola založená v roku 2003, zo začiatku vyvíjala činnosť len v Dunajskej Strede, neskôr otvorili strediská aj vo Veľkom Mederi, Šamoríne, Hornej Potôni, Dolnom Štáli a Holiciach na

Podľa majiteľky autoškoly môže byť nový zákon prínosom Foto: autor

Ostrove. „Doposiaľ sa spravidla robil vodičský preukaz na skupinu B tesne pred osemnástym rokom, tak, aby bol vydaný po dovŕšení tohto veku. Je pravdou, že mladý vodič zvládol vedenie vozidla, zvládol predpisy, inak by skúšky v autoškole nespravil, ale chýbala mu prax k tomu, aby vedel riešiť situácie, ktoré v autoškole neboli, a hlavne, aby ve-

Anjeli a vŕby

Kultúre sa v Šamoríne darí...

Foto: autor

ŠAMORÍN – V priestoroch Základnej umeleckej školy Štefana Németha Šamorínskeho sa nedávno uskutočnil umelecký večer spojený s otvorením výstavy obrazov Márie Kovalčíkovej Vilčekovej a akademického maliara Tibora Andrásyho. Pokým vo výbere z tvorby Márie Kovalčíkovej hrajú prím anjeli v rôznych podobách, Andrásy nezaprel lásku k stáročným listnáčom, kde hlavné slovo má vŕba ako symbol stmeľujúci brehy vodných hladín. Vydarené podujatie doplnila kvalitná hudba a poézia v podaní chrámového zboru Sancta Maria pod vedením Ingrid Galbáčovej, vystúpil i Zušband – Detský spevácky zbor ZUŠ, vedený Imrichom Némethom, i husľový virtuóz Rastislav Šipoš. Spievali aj Juraj Turtev a Koppány Kovács, vlastné básne recitovala Judita Kaššovicová, pridala sa Renáta Putzlacher a trio recitátorov dokonca doplnil primátor Šamorína Gábor Bárdos – jeho prednes zaujal až tak, akoby na pódiu stál profesionálny herec ... Výstava v ZUŠ potrvá do 30. novembra. (čikovský)

del predvídať,“ hovorí Szilvia László, podľa ktorej osemnásťročný zvyčajne nechce jazdiť s rodičmi, lebo sa už cíti dosť dospelý, no o to ľahšie sa nechá vyhecovať rovesníkmi k neprimerane rýchlej jazde, alebo jazde pod vplyvom alkoholu – to sú práve najčastejšie príčiny najtragickejších havárií mladých ľudí. Ak príde teenager do autoškoly, má

svoje predstavy o šoférovaní, ktoré sú „odkopírované“ z filmov – plné agresivity a založené na rýchlej jazde. Podľa majiteľky autoškoly sa práve preto hľadal spôsob ako toto riešiť: aby mladí vodiči jazdili a chceli jazdiť pod dozorom, a rodičia ich mohli vychovávať aj v tejto oblasti. Dozor v aute nenahrádza autoškolu, ale má pôsobiť výchovne, učiť predvídať a zvládať situácie, budovať návyky, ktoré sa dajú získať len praxou. Tento model bol už odskúšaný vo viacerých štátoch a osvedčil sa. „Dúfam, že osvedčí sa aj u nás. Podľa mňa je lepšie získať vodičské oprávnenie v 17-tich rokoch a do osemnástich jazdiť s dozorom a tak získať potrebnú prax, ako čakať trebárs do 21 rokov a začať jazdiť bez praxe sám,“ dodala na záver Szilvia László. Vladislav Kmeť


12

Reportáž > Pozvánka

Žitný ostrov

Obnoviť, ochrániť, uchovať! Domáca zabíjačka má neopakovateľné čaro KOSTOLNÉ KRAČANY – Je veľa vecí, ktoré po stáročia neodmysliteľne patrili ku zvykom a životu našich predkov. Mnohé z nich sa časom akoby stratili – a k takýmto patrí aj neopakovateľné čaro domácej zakáľačky. My v staršom strednom veku si ešte hmlisto spomíname na dlho vopred avizovanú udalosť, konanú u starých rodičov na dedine: zabíjalo sa doma vykŕmené prasiatko! Malo to aj jedno negatívum – to chúďa v predtuche blížiacej sa smrti srdcervúco kvičalo a my sme radšej zaliezli do najzadnejšieho kúta dedinského domu, aby sme to nepočuli. Ale onedlho nasledovala tá príjemnejšia časť, ktorá nechala na predchádzajúcu peripetiu rýchlo zabudnúť – čerstvé zabíjačkové dobroty.

Je iba chvályhodné, že v ostatnom čase pribúda čoraz viac ľudí, ktorí sa k prastarým tradíciám nielenže vracajú, ale ich aj pripomínajú širokej

Zakáľačka je kolektívne dielo, každý si musí svoju úlohu zastať na jednotku

Pri zabíjačke je najdôležitejšou persónou majster mäsiar – teda po prasiatku Foto: Ľubo Banič

Foto: Marian Baláži

Čerstvé klobásy a jeden zo spoluautorov – Attila Szelle

verejnosti. K takýmto patrí i Attila Szelle, ktorý v pohostinstve, prenajatom v Kostolných Kračanoch od družstva COOP Jednota, v sobotu 19. novembra zorganizoval klasickú dedinskú zabíjačku so všetkým, čo k tomu patrí, a o tom, že to nebol márny počin, svedčil aj až neočakávaný záujem hostí zo širokého okolia. Čo ho k tomu viedlo? „Záleží nám na uchovaní tradícií, chceli sme ľuďom priblížiť, ako vyzerá skutočná zabíjačka na dedine,“ vyjadril sa Attila. O tom, že nehovoril od veci, svedčila aj ponuka, ktorá sa na stoly dostala za skutočne symbolické ceny: jaternice, krvavničky, klobásy, paprikovaný podbradok, tlačenka, oškvarky, čerstvá pečienka, ľadvinky s mozočkom, zabíjačková kapusta... Jedným slovom, úplne všetko, a všetko úplne skvelé. A keďže ku

dobrej nálade naživo prispela aj pravá cigánska kapela, nečudo, že spokojní hostia sa rozchádzali až po polnoci... V Kostolných Kračanoch sme sa stretli aj s okresným predsedom Jednoty Lajosom Kulcsárom. Na našu otázku, ako hodnotí to, že chátrajúce pohostinstvo v strede obce dali do prenájmu, nám odpovedal: „Som presvedčený o tom, že to bolo správne rozhodnutie. Nielen preto, že vidieť evidentný posun k lepšiemu vo vnútornom zariadení, ale aj z dôvodu, že sa tu pravidelne organizujú hodnotné akcie, ku ktorým môžeme priradiť aj dnešnú zakáľačku. Je to niečo, čo k tomuto nášmu kraju a jeho tradíciám neodmysliteľne patrí, sú to veci, ktoré treba v každom prípade uchovať.“ Ľubo Banič

Zvianočnieva sa ŠAMORÍN/ČILISTOV – Po vlaňajšej vydarenej premiére sa v štvorhviezdičkovom hoteli Kormorán rozhodli usporiadať „Čilistovské vianočné trhy“. V dňoch druhého až štvrtého decembra bude v areáli hotela na návštevníkov čakať množstvo stánkov s vianočnými darčekmi, dobrým jedlom i tekutým občerstvením, no v prvom rade s neopakovateľnou,

čarovnou atmosférou Vianoc. Túto dokreslí tradične skvelý, pestrý program. Tretieho a štvrtého decembra od trinástej hodiny budú vystupovať deti zo šamorínskych škôlok a škôl, detských domovov, ale bude možné vidieť aj ukážky práce dobrovoľných hasičov či „psičkárov“, a k vrcholom bude nepochybne patriť vystúpenie populárnej hudobnej skupiny Horkýže slíže, ktoré začína 4. decembra o 17. hodine. (lb)

Riaditeľ Štefan Nagy, teda „Pišta bácsi“, je desaťročia neodmysliteľným, dobrým Foto: Ľubo Banič duchom Kormoránu


13

Spravodajstvo

22. november 2011 | číslo 47

Keď sa zubáč s vínom snúbi ... Jednu z najchutnejších rýb doplnilo malokarpatské víno VEĽKÁ PAKA – Zubáč veľkoústy (Sander lucioperca) nie je rybou, ktorú by bolo treba na Žitnom ostrove nejako obzvlášť predstavovať. Mnohí zubáča pokladajú za to chuťovo vôbec najlepšie, čo v našich vodách pláva – a povedzme si priamo, že nie neprávom. Ak si túto dravú rybu spojíme so široko-ďaleko chýrnou kuchyňou v Penzióne pri rybníku, tak výsledkom môže byť iba neopísateľný kulinársky zážitok – slovom, radšej raz ochutnať, ako stokrát počuť. V piatok 18. novembra sa opäť

konal jeden z obľúbených gurmánskych večerov – zubáč, pripravený na päť spôsobov, tentoraz „plával“ vo víne z produkcie vinárstva Elesko. Túto, zatiaľ nie príliš známu firmu, nám predstavil oblastný manažér Peter Kecskés – mimochodom, pochádzajúci z Nových Zámkov. „Sme nové vinárstvo: prvý ročník, ktorý sme ponúkli na trh, pochádza z roku 2008. Spoločnosť má sídlo pri Modre, teda v tradičnom vinárskom kraji. Moderná budova dokonca získala ocenenie ako architektonický počin roka,“ hovorí Kecskés. Elesko hospodári na 110 hektároch vlast-

Gurmánske večery si získali mimoriadnu obľubu

Plnený zubáč, zemiaková kaša, Zweigeltrebe Barrique, výber z hrozna = „nebíčko v papuli“

Glosa Ľubo Banič

rvý december je už roky rokúce vedený ako Svetový deň boja proti AIDS – chorobe, ktorú vyvoláva vírus menom HIV. Nachytáte ju tak, no, ako by som to povedal slušne, robíte tie veci, ktoré by de facto mali slúžiť na rozmnožovanie, dínom-dánom, krížom-

ných vinohradov, ktorých gro leží medzi obcami Šenkvice a Vištuk, teda v Malokarpatskej vinárskej oblasti. Nosnými odrodami sú – trochu netradične – Pálava a Dunaj, z ktorých majú vysadených po desať hektárov. Ale odrodové portfólium je veľmi široké a v „úzadí“ nie je ani Rulandské šedé, Chardonnay, Frankovka či Alibernet. A tiež ponuka, kde sa kladie dôraz na vyváženosť ceny a kvality. Zaujalo nás, že s týmto vinárstvom (hoci aktivity firmy sú oveľa širšie, napríklad vlastní aj farmu s rozlohou 40 hektárov, na ktorej

chovajú stáda jeleňov, danielov a muflónov) spolupracuje renomovaný vinár Nigel Davis z Nového Zélandu. „Nigel trávi prvú polovicu roka na Novom Zélande, keď tam vrcholí vinohradnícka a vinárska sezóna, druhý polrok je tu, u nás. Oslovili sme ho, aby sme získali sebareflexiu aj z medzinárodného aspektu, a zároveň využili jeho odborné skúsenosti,“ dodáva Kecskés. Ako sme sledovali reakcie prítomných, ani tentoraz gurmánsky večer „pri rybníku“ nesklamal, práve naopak. Latka je nastavená vysoko... (elba)

Felčiari: v Starom roku do útoku! krážom, hocikde a s hocikým, a potom umriete. Ale prvý deň vianočného mesiaca sa na Slovensku sa snaží vtlačiť do histórie aj úplne iným spôsobom, o ktorom síce nemožno povedať, že by s chorobou buzerantov, kuriev a iných neštandardných elementov akomak nesúvisel, ale je oveľa globálnejší: naši lekári (teda aspoň nemalá časť z nich) dali výpovede a neni toho Boha – respektíve ministra – ktorý by ich prinútil, aby sa vrátili do svojich ambulancií a starali sa o to, aby obyvateľstvo umieralo čo i len čiastočne zdravé. Teda nejaký pro-

striedok by sa našiel, ránhojiči by boli ochotní vrátiť sa do svojich mučiarní, ak im aktuálna vláda pridá tak zo tisíc evry na osobu a mesiac, lebo inak budú nútení ísť žobrať po nedeliach pred kostoly, tí odvážnejší sa vyberú (a za onakvejšie bubáky!) kurírovať klientelu, ktorá si ich umenie a schopnosti bude vážiť viac, ako nejakí sedláci na Slovensku. Joj, budeže im sveta žiť niekde vo Švajci, Englicku či Emerike ... Už tam na nich čakajú s otvorenými náručami. Držím im pritom palce, nech sa im tam darí. Mám nemálo kamarátov lekárov, takých, ktorých si

Foto: Marian Baláži

vážim a ktorým dôverujem. Aj keď je faktom, že radšej sa s nimi stretávam mimo múrov lazaretov. Ale poznám aj takých felčiarov, ku ktorým by som ani svojho chorého psa na vyšetrenie nevzal – teda, ak by som nejakého najlepšieho priateľa človeka vlastnil. Ale čo už, tí, čo držia (v lepšom prípade) naše zdravie ako rukojemníka, počúvli hlas svojich odborárskych atamanov – knowhow čerpajúcich u našich bývalých bratov za riekou Moravou. Veď keď sa tam podarilo pustiť žilou českému rozpočtu, prečo by sa to nemohlo stať aj

u nás? Lekári v šoroch na úradoch práce nestoja, a hoci celkom iste nepatria medzi najchudobnejšie a najmenej zarábajúce vrstvy obyvateľstva, určite by si zaslúžili aspoň dupľu. Súhlasím. Ale takisto si niečo podobné myslím o učiteľoch, policajtoch, zamestnancoch benzínových čerpadiel, a v neposlednom rade aj o sebe. Ale aj okrem ohrozenia zdravia a životov všetkých občanov krajinky malinkej bez rozlíšenia národnosti, sexuálnej orientácie a veľkosti pohlavia je sa tu, na hrude rodnej, načo tešiť. Trebárs niekto dostal nápad, že by bolo načim rozpočet 2012 schváliť. Bude ďalšia sranda.


14

Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata

Ez az ásványi anyag a testben mindenütt megtalálható. A cink szorosan kapcsolódik a szervezet számos rendszeréhez, mivel elengedhetetlen olyan alapvető funkciók működéséhez, mint például az emésztés, szaporodás, növekedés. A cink felveheti a harcot a fertőzésekkel, és gyógyítja a sebeket. Alapvető összetevője több mint száz enzimnek, amelyek az emésztésben és zsír-, fehérje-, és szénhidrát-felhasználásban töltenek be fontos szerepet és közeli kapcsolatban állnak az energiatermeléssel. A cink az immunrendszert is támogatja. Pótlása hasznosnak mutatkozik bőrproblémák, például fekélyes láb kezelésében, de csak azoknál, akik szervezetében eredetileg alacsony volt a

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015

A prosztata a férfiak húgycsövét körülölelő szerv, melynek hossza körülbelül 2-3 cm. Gesztenye nagyságú, több kivezető nyílással torkollik az ondóhólyagba. A prosztata váladéka szexuális együttlétkor az ondóhólyag váladékával és a spermákkal keveredve kerül a húgycsőbe. A prosztata megnagyobbodás Az említett mirigyek váladéka a spermák mozgására és életképességére van jó hatással. A proszta-

Csallóköz

Tanácsadó

Cink – a szupertápanyag? cink szintje. A cinktartalmú krémek közvetlen használata hatékonyabban csökkenti a seb fertőzésének kockázatát és serkenti a gyógyulást. Főleg ezért ma már a cink mindennapos alkotóeleme a gyógyulást felgyorsító akné krémeknek és samponoknak. A cink az ételek széles választékában megtalálható, ezért a változatos étrend valószínűleg elegendő cinkbevitelt biztosít. Ez körülbelül napi 7 mg nőknél, 9 mg pedig a férfiaknál. Mivel a vörös hús az egyik legjobb cinkforrás, és a növényekben található fitátok csökkentik a cink felszívódását, ezért a vegetáriánusoknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy étrendjükben szerepeljenek tejtermékek, tojások, teljes kiőrlésű gabonák, diók, hüvelyesek. Várandós és szoptató anyáknak plusz napi 2 mg cinkre van szükségük a növekvő gyermekük szükségleteinek fedezéséhez, bár ez könnyedén fedezhető az elfogyasztott többlet étellel. Európában a legtöbb ember megfelelő mennyiségű cinkhez jut a kiegyensúlyozott, változatos étrendből, ezért ritkán van szükség pótlásra. Nyilvánvaló hiánytünetek, például

elégtelen növekedés gyermekeknél, impotencia, a bőr sebesedése ritkán fordulnak elő, de cinkhiány gyanúja esetén fontos orvoshoz fordulni. Általános szabályként elmondható, hogy a kiegyensúlyozott étrend minden tápanyagból elegendő mennyiséget biztosíthat, és a kiegészítés csak abban az esetben szükséges, ha

nem jut megfelelő mennyiségű tápanyag a szervezetbe (pl. elégtelen kalóriabevitel, alkoholizmus, emésztési zavarok). A 200 mg feletti mennyiségű cink véletlen bevitele erősen mérgező és hányást, rosszullétet okoz, míg a hosszabb ideg tartó kiegészítés gátolhatja a réz és a vas felszívódását.

A méz 11 vitamint tartalmaz, többek között cinket is

Net-felvétel

A prosztatabetegségek, I. tában lévő izomszövet az ondó kilövelését segíti elő. Amint említettem, a prosztata mirigy és simaizom részből áll, valamint kötőszöveti burokkal van körülvéve. Öregedéssel és különféle negatív külső hatások miatt növekedik a sejtek száma, nagyobbodik az egész szerv. A prosztata nagyobbodás a kezdetekben rendszerint semmilyen gondot nem okoz. Bizonyos idő elteltével viszont ennek a nagyobbodásnak hirtelen következménye lesz. Éspedig az, hogy a megnagyobbodott prosztata nyomást gyakorol a húgycső azon részére, ahol körülöleli. Ettől a nyomástól a húgycső összeszűkül, ez viszont vizeletürítési nehézségeket okoz. Mi okozza? Sajnos erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni. A civilizációs ártalmak mindenképp kedveznek a prosztata megnagyobbodás kialakulásának. Valószínű, hogy az emberi szervezet három irányító rendszerének: az idegrendszernek, az

immunrendszernek és a hormonrendszernek az együttes hibás működése az oka a betegség kialakulásának. Elsőként említeném az idegrendszeri leterhelését. A stressz rossz hatással van a szervezet működésére. A szervezetben lezajló biokémiai folyamatok teljesen más irányt vesznek nyugalmi és stresszes állapotban. Ezekre a változásokra leginkább a hormonérzékeny szervek elképesztő hevességgel reagálnak. Tudnunk kell, hogy a hormonok alapanyaga a rossz hírben álló koleszterin. A legtöbb hormon koleszterinből termelődik. A nemi hormonok, sőt a stresszhormonok (a stressz hatására keletkező anyagok) is a már említett progeszteronból állítódnak elő. Tehát az alapanyaguk a koleszterin, majd a belőle előállított progeszteron. Az előbbi hetekben progeszteron hiányról osztottam meg önökkel az ismereteimet. Felmerül a kérdés: ha a progeszteron koleszterinből keletkezik, miért nincs elegendő progeszteron, ha koleszterinünk meg túl sok van? Az em-

ber nagy csoportja küzd a vér magas koleszterinszintje ellen, sokan gyógyszereket is szednek. Stressz hatására a már kész progeszteron azonnal stresszhormonná alakul, és a progeszteron túl gyorsan kiürül a szervezetből. Progeszteron hiányos környezetben viszont a többi hormon termelődése is hiányt szenved. Például a progeszteron hiányos szervezetben a tesztoszteronból (elsőszámú férfi hormon, úgynevezett dihydrotesztoszteron) rossz tesztoszteron keletkezik. Ha túl magas a rossz tesztoszteron szintje, ez elősegíti a prosztata nagyobbodást vagy hajlamosít a prosztatarák kialakulására. Ha prosztata megnagyobbodást más hormon egyensúlytalanságra utaló jegyek is kísérik (például: fejtetői kopaszodás, megnagyobbodott mellek férfiaknál, kerek has, nagy fenék, csökkent bajusznövekedés), akkor az ilyen esetekben hatásos a hormonrendszer kiegyensúlyozása, amely napjainkban gyorsan és egyszerűen megoldható. (Folytatjuk)


Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata

A legidősebb l Tisztelt doktornő!

Végső kétségbeesésemben fordulük Önhöz. Négygyermekes, hatvanhét éves, nyugdíjas mérnöknő vagyok, a hasonló végzettségű férjem jövő tavasszal lesz hetven, de nagyon aggódom amiatt, hogy megéri-e. Boldog házasságban élünk több mint négy évtizede, négy fiút neveltünk fel, közülük hárman egyetemet végeztek, ketten Magyarországon élnek, a legfiatalabb pedig Németországban. Mindannyian családot alapítottak, legalább kéthavonta hazalátogatnak. A nagy gondot az idősebb fiunk okozza, aki már negyvenéves lesz, de 1995 óta sehol sem dolgozik. Korábban otthagyta az egyetemet, egy ideig ausztriai feketemunkákból keresett némi pénzt. Több mint tizenöt éve viszont mi tartjuk el, mert a minimális szociális segélyt, amit kap, egy-két nap alatt elissza. Nálunk lakik, egyre több pénzt követel, sokszor agresszív az

15

Tanácsadó

2011. november 22. |47. szám

apjával amikor berúg, legújabban azt kiabálja, hogy úgyis megöl bennünket, s akkor sok pénze lesz. Ilyenkor szerintem már nem normális, talán pszichiátriai kezelésre vagy alkoholelvonó kúrára szorulna. Nagyon elszomorít a viselkedése. A férjemnek újabban magas vérnyomást állapítottak meg, többször már rosszul volt, amikor ordibált vele a fiam. Ha a testvérei hazajönnek, akkor napokig nem mutatkozik, nyilván az ivócimboráinál húzza meg magát, aztán piszkosan, éhesen tér haza, s minden kezdődik elölről. A másik három fiam többször mondta, hogy forduljak a rendőrséghez, de én ezt szégyellem megtenni. Én jelentsem fel a saját gyermekemet? Anyaként igyekeztem a tékozló fiamra hatni, de eredménytelenül. Mi csak arra vagyunk jók neki, hogy pénzt, ételt adjunk, s legyen fedél a feje fölött. Féltem a férjemet, de sajnálom a fiamat is, habár már negyven lesz, de mégis csak a mi gyermekünk, így aztán csak őrlődöm, romlik a lelki és az egészségi állapotom, s félek a családi tragédiától, olykor már attól is, hogy a fiam részegen valóban megöli az apját, aztán engem. Gizus – Kedves Gizus! Megértem, hogy nagyon nehéz, nem túl biztató a helyzetük, de ön is lássa be, nem élhetnek férjével állandó rettegésben, felkészülve a legrosszabbra, arra várva, hogy részeg fiuk mikor jön olyan állapotban haza, hogy kivégzi önöket... Mert ne kerteljünk, inkább mondjuk ki, hogy bizony, jól látja, ez is bármikor megtörténhet.

Abban is igaza van, hogy a rettegés, félelem, a tehetetlenség érzése, rombolóan hat egészségi állapotukra, vagyis a legidősebb fiuk okozta negatív érzésekkel túlfűtött, feszült légkör is végzetes betegséghez, s akár halálhoz is vezethet. Tehát közvetlen és közvetett életveszélyben vannak. Arra buzdítom önt, kedves Gizus, hogy vegye kezébe a dolgok irányítását, ne várja ki, amíg bekövetkezik a tragédia. Legidősebb fia veszélyt jelent saját magára, a családjára, illetve bárki másra, aki olyankor van a közelében, amikor mindenre képes.

felfogja, mit tett önökkel. Tudom, hogy mind a négy fiát egyformán szereti, épp ezért egészséges fiaitól, unokáitól nem veheti el annak a lehetőségét, hogy bármikor hazalátogathassanak, s hogy legyen kit meglátogatniuk, hiszen az unokáinak is szükségük van a nagyszülői szeretetre, és azokra a bölcs gondolatokra, amit csak egy nagyszülőtől kaphatnak. Ha alkoholfüggő fia a gyógykezelés mellett döntene, együttműködne orvosaival, nem zárható ki, hogy meggyógyul és teljes életet élhet. Fény derülhet akár arra is, miért

Net-felvétel

Kérjen segítséget a három külföldön élő fiától, szervezzék meg, hogy egyszerre menjenek haza, szembesítsék bátyjukat azzal, hogy lelkibeteg, idült alkoholista, akinek az egyetlen esélye a pszichiátriai gyógykezelés. Ha ezt nem látja be, és nem lesz hajlandó kezeltetni magát, marad a rendőrségi feljelentés életveszélyes fenyegetésért, zsarolásért. Az ügyvédek biztosan találnak olyan vádat, ami miatt börtönbe zárható. Kérem, ne szisszenjen fel, hogy „mégiscsak a fia, és a saját fiát jelentse fel?” Még a börtön is segíthet rajta – egyrészt ott nem jut alkoholhoz, másrészt talán józanul

kezdett el inni, esetleg van-e olyan súlyos ok, amit még senkivel nem osztott meg. Ezt egyelőre nem tudhatjuk. Gizus, töprengés nélkül, gyorsan kell cselekednie, itt most nincs helye a bűntudatnak vagy a sajnálatnak. El kell hinnie, hogy most attól lesz jó anya, ha megvédi egészséges fiait a betegtől, aki ezzel lehetőséget is kap arra, hogy beszüntesse önpusztító életmódját. Nem a fia ellen, hanem érte cselekszik, lehetőséget ad, hogy változtasson az életén, nem utolsó sorban ezzel megmentheti saját és a férje életét!

Várom és szeretettel megválaszolom olvasóink további kérdéseit. Más Világ Princz Sándor ezoterikus rovata Elérhetősége: 0917 650 195

A varázsgömb és a jóslás varázsgömböt is, ám szerintem az nem úgy működik, ahogyan kellene. Fekete abroszra helyeztem, gyertyát is gyújtottam mellette, de a csillogás-villogáson kívül nem látok meg semmit benne. Lehet, hogy én csinálok rosszul valamit? Ida

Elérni a szükséges tudatállapotot Kedves Sándor! Én is a jóslással kapcsolatban írok magának, de még csak kezdőnek tartom magam. Beszereztem egy

Kedves Ida! Tudnia kell, hogy a varázsgömb a jóslás szimbóluma, nem pedig olyan segédeszköz, amiben meglátja a jövőt. Az csak a filmekben létezik. Az ilyen

módszerekkel történő látomások nem a gömbből erednek, ezek ugyanis csak a tudás módosult állapotát segítik kiváltani. Így működik ez a kristálytiszta vízből eredő információk átvételénél is, de vigyázat (!), ez csupán inkább egy iránymutató, az észlelések nem csalhatatlanok. Továbbra se feledje azt a tényt, hogy a jóslás a kilenc Tibeti gyógymód egyik válfaja, ami a betegségek megállapítására szolgál, nem pedig jövendőmondásra. A másik tény, hogy mindenkinek van, bizonyos értelemben intuitív ESP (érzékszerveken túli észlelés) észlelete, csakhogy sok ember annyira alacsony rezgésszinten él,

hogy nem tudja ezt tudatosítani magában. Ezzel nincs is baj, viszont a varázsgömbnézés, illetve az ehhez hasonló módszerek vezetnek végül is a tudatállapot kialakulásának megsegítéséhez. Aztán a jósoló az intuíciójára kell hogy hallgasson. Az emberi tudat pszi képességeinek ismeretében viszont kijelenthetjük, hogy mindenki képes a másik gondolatának állapotáról tudomást szerezni, persze csak akkor, ha elfelejti, hogy azt nem a felgyorsult életben érheti el. Ehhez le kell lassítania az életét és csupán erre összpontosítani. Másképp nem megy. A varázsgömbtől se várjon ilyen csodát. Önnek kell megtanulnia azt, hogy miként érheti el ezt a tudatállapotot.


16

Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata

Kisemmizhet-e a férjem? Közösen épített családi házunk van a férjemmel. Megromlott a kapcsolatunk, ezért én elköltöztem otthonról a gyerekekkel együtt. Semmit nem hoztam, vagyis nem hozhattam magammal. Kérdésem: kisemmizhet-e a férjem a közös családi házból engem valami módon? Ő ugyanis már járt ügyvédnél és tett bizonyos lépéseket, de nem tudom mit. Nekem sajnos nincs ügyvédre pénzem, és jelen pillanatban még válni sem akarok. Mihez van egyáltalán jogom, vagy tehetek-e valamiféle lépést az ügy érdekében? Kihez fordulhatnék? Visszamehetek-e a házba, hiszen ott van az állandó lakhelyem is? Margit Kedves Margit! A levélben leírt információk alapján sajnos, nem tudok konkrét és pontos válasz adni a kérdésére. Feltételezem, hogy a szóban forgó ház a

Útravaló

Tanácsadó

Csallóköz

Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. házasságuk fennállása alatt épült fel a frigy alatt szerzett közös pénzeszközökből, és ezért az önök házastársi vagyonközösségének részét képezi, a ház alatt található telekkel együtt. Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor az építkezési telek az egyik házastárs kizárólagos tulajdonát képezi, mint örökség, ajándékba kapott vagy mint házasság előtt szerzett vagyon. Ha ezen a telken épült fel a ház, akkor az is ennek a házastársnak a tulajdonát képezi, annak ellenére, hogy a házasságkötés után épült. Annak érdekében, hogy egyértelmű képet kapjon, tanácsos megnézni a házra vonatkozó tulajdonlapot a telekkönyvi hivatal internetes oldalán, amelynek elérhetősége: www.katasterportal.sk Ha megbizonyosodott arról, hogy a ház közös tulajdonban van, tehát a tulajdonlapon a férje és az ön neve is szerepel, akkor teljesen biztos lehet abban, hogy ő az ön belegyezése nélkül a házzal nem tud egyedül rendelkezni, nem tudja sem eladni, sem elajándékozni, sem kölcsönnel leterhelni. A házat a házasság fennállása alatt mindkettőjüknek jogában áll használni, a férjének nincs jogában korlátozni az ön használati jogát. Jogában áll tehát bármikor visszaköltözni, akár feltörni a zárat és elvinni a ház berendezéséből vagy a személyes használati tárgyaiból amit jónak lát. Erre az eljárásra nem az jogosítja fel, hogy a házban van a bejelentett állandó lakhelye, hanem a házra vonatkozó tulajdonjoga. Addig, amíg a házassági vagyonközösség nem szűnik

meg és nem kerül sor annak felszámolására, addig minden, a házasság alatt szerzett vagyontárgyat jogában áll mindkettőjüknek használni. A leveléből az tűnik ki, hogy ön nem szeretne elválni, de férje már tett bizonyos lépéseket. Tisztában kell lenni azzal, hogy ha az egyik házastárs benyújtja a válókeresetet és a bíróság előtt is fenntartja a válási szándékát, akkor a másik félnek nem áll módjában megakadályozni, hogy a bíróság kimondja a válást. A válás jogerősségének pillanatával megszűnik a házastársi vagyonközösség is, és a feleknek három év áll a rendelkezésükre, hogy megegyezzenek a vagyon elosztását illetően, vagy bírósági pert indítsanak ebben

zös vagyont alapvetőleg egyenlő arányban kell elosztani a felek közt, nem lehet kisemmizni egyik felet sem. A problémák akkor merülnek fel, ha a felek nem tudnak megegyezni a közös tulajdonban lévő ház eladását illetően, és mivel nem akarnak együtt lakni, csak az egyikük használja az ingatlant, aki viszont nem tudja vagy nem akarja kifizetni a másik félnek az ingatlan felének értékét. Tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha az egyik fél a magánvagyonát a közös tulajdonban lévő vagyontárgy megszerzésére fordította. Az ilyen és ehhez hasonlatos helyzeteknek is van azonban megoldása, ehhez azonban már szakember segítsége és sok türelem kell.

Net-felvétel

az ügyben. Az eredetileg közös tulajdonban lévő ház a válás után továbbra is közös tulajdonban marad, és ha az említett határidőig nem születik más döntés, akkor a volt házastársak társtulajdonosságába megy át, fele-fele arányban. Az a tény tehát, hogy válásra kerül sor, nem jelenti azt, hogy az egyik házastárs használati joga megszűnik a házra vonatkozóan. A házasság alatt szerzett kö-

Az adott helyzetben azt tudom tanácsolni, hogy forduljon ön is ügyvédhez, aki a konkrét helyzet ismeretében tanácsokkal tudja ellátni. Ha konkrét jogi lépéseket kell foganatosítania és anyagi helyzete miatt nem tudja megfizetni az ügyvéd közreműködését, akkor forduljon a Jogsegélyközpont (Centrum právnej pomoci), legközelebbi kirendeltségéhez.

Herdics György címzetes apát rovata

Kétezer éves üzenet örök igazsága

A katolikus Egyház hierarchikus felépítésű. Egy-egy ország, illetve terület katolikus püspökei a püspöki konferenciába vagy karba tömörülnek. A sajtóban találkozunk például

az MKPK kifejezéssel. Ez a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát jelöli. Ez a testület rendszeresen ülésezik. Feje valamelyik megyéspüspök, aki választással nyeri el hivatalát. Csak azért tértem ki a fentiekre, mert annak kapcsán akarok néhány gondolatot megosztani a kedves Olvasóval, hogy a közelmúltban ülésezett az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája. Ezen esemény alkalmából a sajtó beszámolt arról is, hogy az ülésen többek között elhangzott az is, hogy az Egyháznak még sok mondanivalója van a világ számára. Az Egyház bizonyos tagjainak gyarlósága még nem ok arra,

hogy az emberek visszautasítsák magát az Egyházat, illetve annak örök igazságait, állapították meg a főpásztorok. Mit tud adni a világnak, a ma emberének a katolikus Egyház? Mi az a mondanivaló, amivel ma is bátran kiállhat a világ elé? Hogyan állhat ki, ha ismeri saját tagjainak gyarlóságait? Az üzenet kétezer éve ugyanaz. A mondanivaló semmit sem változott húsz évszázad alatt. Csak a módszer változott, mert az változhat. Az örök érvényű igazságok, ahogyan a jelző is mutatja, örök érvényűek. Ez az „örökérvényűség” nem maradiságot jelent, hiszen, ha az Egyház lemon-

dana bizonyos elveiről, felcserélné az „örököt” a „mulandóval”, már nem Krisztus Egyháza lenne. És Krisztus Egyházához hozzátartozik a gyarlóság is. Csak azért, mert az Egyházat gyarlók alkotják. Mi gyarló, halandó módon tudunk beszélni a szent, örök igazságokról is. Mert gyarlók vagyunk. De hiszünk abban, ha csak „dadogva” is tudunk szólni korunk emberéhez, dadogó szavainkat is felhasználja az Isten az Ő országának építésében. Így leszünk az örök igazság munkatársai ebben a világban, s így lesz mindnyájunk életében valósággá az, hogy tudunk szólni ma is, itt is…


Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata

Minden olyan dolog, ami gyulladást indukál a szervezetben, az végső soron egy oxidatív stressznek nevezett folyamatot gerjeszt a sejtekben, sejtközötti tereiben és a szövetekben. A gyulladás kialakulási törvényszerűségei ugyanis a

17

Tanácsadó > Tudósítás > Vetélkedő

2011. november 22. |47. szám

Biológiai daganatterápia XVII. A paleolit étrend, 3. rész szervezet túlélési mechanizmusaihoz tartoznak – a veleszületett védekezőrendszerünk alaptulajdonsága. Ami nem a szervezetbe való, ami a testnek idegen, arra az immunrendszer, úgymond, rákattanik és gyulladással reagál. A gyulladás egy szöveti nagytakarításnak felel meg a globális gépezetben. Felismer, felold, eltakarít. E folyamat nélkül sem létezhetnénk sokáig! Mégis akkor, mi a gond ezzel a reakcióval? Hát megint csak az, hogy ahol kialakul, ott nem a „jöttem, láttam, győztem” elvet követve ténykedik és visszahúzódik, hanem fennmarad, állandósul, kró-

nikussá válik. Ergo: valami mindig irritálja és fenntartja a szervezet reakcióválaszát. Állandósult, kórossá vált, krónikus gyulladás az alapja az allergiás és autoimmun betegségeknek és – nem utolsó sorban – minden krónikus degeneratív kórképnek is, mint amilyenek a szív- és érrendszeri elváltozások, a csontritkulás és az ízületi kopások, az idegrendszert érintő sorvadásos folyamatok, vagy éppen a rosszindulatú elfajulások. Egy krónikusan gyulladt terület eredendően elsavasodott, oxigénhiányos, szabadgyökökkel teli, kizsigerelt közeg. S ha viszszakanyarodunk a rákos

szövethez, talán így már érthető, hogy a daganatos sejt a krónikus gyulladás táptalaján alakul ki és maga is úgy viselkedik, hogy ezt a gyulladást „ápolja”. Elsősorban az anaerob tejsavtermelésével oldja a körülötte található szövetet, másodsorban bénítja az immunrendszert és az egyes makrofágokat (a védekezőrendszerünk katonafajtáit) arra serkenti, hogy neki dolgozzanak és segítsék a terjeszkedését és a környező erekbe való betörését (ezek az ún. M2 típusú makrofágok). De térjünk csak vissza azokra a táplálkozási tényezőkre, amelyek fenn-

tartják a szervezetben kialakuló, úgynevezett szisztémás gyulladásos reakciót. Nézzünk is meg közelebbről párat! A paleolit felfogás szerint első számú ellenségünk a cukor, pontosabban annak túlzott bevitele a szervezetbe. Az étrendünkben előforduló cukornak két formáját ismerjük: az egyszerű és az összetett szénhidrátokat. Az egyszerű cukrok képviselője a szőlőcukor (glükóz), a gyümölcscukor (fruktóz) és a tejcukor (laktóz). Az összetettek közé pedig például a gabonafélék és a krumpli tartozik. A következő héten folytatjuk…

Könyvbemutató – szóban és dalban NAGYMEGYER – Ág Tibor Szállj el, fecskemadár címmel, Csalló- és szigetközi népdalok alcímmel megjelent újabb könyvének a bemutatóját tartották november 19-én, szombaton, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat, a Csallóközi Népművelési Központ, valamint az eseménynek otthont adó városi művelődési központ rendezésében. Pozsonytól Hetényig számos egykori kolléga, barát, ismerős is megjelent a családias hangulatú találkozón, Győrből ott volt Barsi Ernő, a neves néprajzkutató és zenepedagógus. Az 1963 óta Nagymegyeren élő, 83. életévén túljáró Ág Tibor népzenekutató, karnagy hamar éneklésre, egy különleges népdal előadására kérte fel a helyi magyar alapiskola Megőrzők hagyományőrző csoportját, akik akkor még a nézőtéren ül-

tek. Ezt követően fellépett a bősi Fodor Dominika és Polyák Margaréta, az említett iskola Igricek népdalköre, majd a gyerekek után a felnőttek következtek, a helyi nyugdíjasklub Nefelejts kórusa, a békei daloskör, valamint a martosi dudások Katona István koreográfus vezetésével, akiknek a muzsikája Barsi Ernőt egy tréfás szigetközi dudástörténet felelevenítésére ihlette. Az est „főszereplőjét”, a pozsonyi Kalligram kiadó Csallóközi Kiskönyvtár sorozatának negyvenegyedik darabjaként megjelent vaskos népdalgyűjteményt Koncsol László író, irodalomkritikus, helytörténész, egyszersmind a sorozat szerkesztője mutatta be, méltatva egyúttal Ág Tibornak a népzene kutatása és átadása terén tájainkon végzett páratlan munkásságát. Ennek újabb jelentős fejezete a közel 600 oldalon több mint 500 éneket tartalmazó Szállj el, fecskemadár című kötet, mely egyéb-

Lelkes Vince felvétele

Dedikál a szerző

iránt a szóban forgó sorozatban, az Aranykert muzsikája után, már a második ilyen jellegű munkája népzenekutatónknak. Az ő saját gyűjtései mellett megtatálhatjuk benne mások csallóközi és szigetközi gyűjtéseinek eredményeit is, hosszú a sor Bartók Bélától kezdve Lajtha Lász-

lón, Barsi Ernőn át a mai fiatalabb korosztályhoz tartozó dunaszerdahelyi Nagy Iván etnológusig. A könyvbemutató, ahogy egy-egy népzenei tematikájú esten már hagyomány, közös énekléssel ért véget. (bodnár)

Megnyerheti Trend Hygiena – környezetbarát papírtermékeit és tisztítószereit III. A harmadik, záró forduló jó válasza: 2. Adagolóval " Szerkesztőségünkbe postán és interneten összesen 1134 válasz érkezett, amelyek közül öt volt téves. Sorsolással a Trend Hygiena Kft. ajándékcso-

-10%

magját nyerték: Kondé Mónika (Nyárasd), Kiss Irma (Csilizradvány) és Kucsera Noémi (Gúta). A nyereményeket szerkesztőségünkben lehet átvenni: Dunaszerdahely, Rybný trh 332/9. Figyelem, kedvezmény! Aki ezt a szelvény felmutatja a Trend Hygiena székhelyén, valamennyi, ott árusított termékre 10 százalékos kedvezményt kap.

Elérhetőség: Trend Hygiena s.r.o. Kračanská cesta 38 929 01 Dunajská Streda Tel/Fax: 031 55 11 711 e-mail: info@trendhygiena.sk www.trendhygiena.sk


18

Csallóköz

Tudósítás

Móra Ferenc nevével folytatják Az ünnepségen emléklapot kaptak a nyugalmazott pedagógusok is NYÉKVÁRKONY – Móra Ferenc nevét viseli múlt péntektől a helyi magyar tannyelvű alapiskola. A névadó ünnepséget az intézmény fennállásának félévszázados jubileumával kötötték össze. Polácsek Mária igazgatónő beszédében meghatódva beszélt a közönség soraiban ülő egykori pedagógusokról, akik az intézmény fennállása óta szívvel-lélekkel dolgoztak, harcoltak az iskoláért. „A sors ajándéka, hogy jómagam is velük együtt taníthattam, és kaphattam tőlük útravalót hozzáértésből, emberségből” – közölte. Majd a múltidézést az iskola 1961. október 4-i megnyitásával folytatta. Elmondta: a korszerű épületet a helybeliek csak új iskolaként emlegették. Azelőtt a falu gyerekei három létesítményben, 2-3 váltásban sajátították el a betűvetés alapjait. A tágas, parkettás épület csodálatot keltett a maga korában, ám ez a va-

rázs az évtizedek múlásával kifakult. Aztán két évvel ezelőtt felújították s azóta ismét vonzó külsővel ragyog. „Felmerült a kérdés: milyen ajándékkal kedveskedhetünk egy félévszázados intézménynek? Elhatároztuk, hogy hozzá méltó egyéniség nevének felvételével tiszteljük meg. Móra Ferencre esett a választás; nézetünk szerint ő az, akinek életútja példaértékű számunkra, akinek intelmeivel azonosulni tudunk a jövőben is. Olyan író ő, aki művein keresztül annyi bölcsességet, egyszerűséget, szeretetet közvetít a ma emberének, amit mindannyiunknak meg kell szívlelni ebben a harsány, pénzhajhász, hivalkodó világban. Jó lenne, ha szavai megértésre találnának” – jelentette ki az intézményvezető. Móra Ferenc munkásságát a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatója, Francsicsné Hegyi Marianna méltatta. A névfelvételről szóló hivatalos okiratot ezután a kerületi tanügyi hivatal

Polácsek Mária és Horváth Ákos leplezte le az alkotást

két munkatársa, Grajcár Károly és Oľga Doborová nyújtotta át az igazgatónőnek. A bejárathoz közeli folyosónál elhelyezett Móra Ferenc mellszobrot Horváth Ákos polgármester és Polácsek Mária leplezte le. Az alkotás Jerábik Tamás nevéhez fűződik, akit egykori tanítványként és a po-

Fogas Ferenc felvétele

zsonyi Páneurópai Főiskola média-dizájn tervező szakának hallgatójaként kértek fel a mű elkészítésére. A ceremónia végén a szobrot Juhos Imre káplán szentelte meg, majd az ünnepség a művelődési házban folytatódott. (und)

Hodosiak Hodoson jártak A csallóközi és a szlovéniai falu töretlen barátsága A csallóközi falu mintegy kilométernyi távolságra fekszik Dunaszerdahelytől, míg testvérközsége, a szlovéniai Hodos 211 kilométerre. Ide látogattak el a szlovákiai település nyugdíjasai a hétvégén.

Vendégek az orchideák között

A több mint tízéves kapcsolatot ápolni kell, ez a véleménye a két község polgármestereinek. Rudolf Bunderla, a szlovéniai falu első embere elmondta, minden évben összehozzák a két község nyugdíjasait, ám ezt mindig nyáron teszik. Idén azért tolódott novemberig a találkozó, mert a szlovákia-

iak egy nagyszabású községi ünnepre, az első nemeshodosi lakomára hívták meg szlovén barátaikat. „Úgy gondoltuk, mivel nyáron voltunk Hodosban, mindenképpen szerettük volna ezt a gesztust, ezt a meghívást viszonozni. Nagyon örülünk, hogy eljöttek hozzánk a barátaink és reméljük,

Angyal Sándor felvétele

hogy jó hangulatban töltik az itteni órákat” – ecsetelte Rudolf Bunderla. Úgy szervezték meg a találkozót, hogy olyan helyekre látogassanak el, ahol a baráti község lakosai még nem voltak. A csallóköziek a szlovéniai Hodosban meglátogatták a templomot. Innen a májusban megnyitott szociális intézetbe mentek, ahol közel hatvan nyugdíjasról, illetve értelmi fogyatékosokról gondoskodnak. A modern, minden kényelmet biztosító otthonból Salovciba, a szomszédos településre utaztak, az Eko szociális és gazdasági farmra, ahol biogazdálkodás zajlik. Meg lehetett kóstolni az almachipset, illetve a természetes anyagokból készült különböző finomságokat. De a széles választékú szárított gyógynövények ismertetése sem maradhatott el. A következő látványosság olyan hely volt, ahol mindig

nyár van. Ez pedig az Ocean Orchids, Közép-Európa egyetlen orchideatermesztő vállalkozása. Itt megtekinthették a körülbelül 100 növényfaj, több mint 900 példányát, amely négyszáz négyzetméteres területen helyezkedik el. Az épületet a földből feltörő hévízzel fűtik. Természetesen a tömérdek virágból szinte mindenki vitt haza egyetegyet. A növények szépségét falusias kis étterem váltotta fel, majd a muraszombati bevásárlóközpont, ahol a vendégek kedvükre vásárolhattak, körülnézhettek. Az est további részében a hodosi művelődési otthonban folytatódott a program, ahol a helyi nyugdíjasok fogadták a vendégeket. Az estébe nyúló beszélgetések és nótázások után a csallóközi vendégek hazaindultak, de megígérték az ottaniaknak, a kapcsolatot mindenképp ápolni fogják velük. (as)


19

Tudósítás

2011. november 22. |47. szám

Heroint árult a somorjai nő Elővigyázatosságra intette a fiatalokat és a pedagógusokat a rendőrnő DUNASZERDAHELY – Hetedik alkalommal szerveztek Szabadon NEMET a drogoknak címmel járási drogmegelőző konferenciát a múlt kedden. Az összejövetelen elsősorban oktatási intézmények pedagógusai és diákjai jelentek meg, akik a kábítószerhasználat büntetőjogi következményeiről, valamint a hazai piacon megjelenő legújabb „anyagok” negatív hatásairól hallhattak. Balogh Szabina, a járási rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa elmondta, a fiatalok körében az alkoholon kívül a drogok is egyre inkább terjednek. Sokszor kíváncsiságból próbálják ki a fiatalok az illegális szereket, de gyakorta előfordul, hogy akaratukon kívül kerülnek kapcsolatba velük. Tiltólistán „Elég, ha a szórakozóhelyen egy óvatlan pillanatban az

italukba kerül valamilyen tudatmódosító szer, s ennek hatására könnyebben bűncselekmény – nemi erőszak, lopás – áldozataivá válhatnak” – figyelmeztetett. Említést tett az úgynevezett crazy shopokról, ahol a közelmúltig legálisan lehetett ajándékként kínált mefedron tartalmú, úgynevezett dizájnerdrogokhoz jutni. A kormány a kábítószerekről szóló jogszabály márciusi módosítása után aztán ezeket az anyagokat tiltó listára helyezte. Ugyancsak szóba hozta a ketamint, ami eredetileg állatorvosi célokra használatos, utóbbi időben azonban bódítószerként is ismert. Új kábítószerfajtának minősül és egyre inkább terjed a szegények drogjaként is emlegetett, eredetileg növényvédő tápszerként alkalmazott Krokodil, amely hatalmas pusztítást végez az emberi szervezetben, s amely hatásában a heroinnál is erősebb. Az anyag hatására kihullanak a fogak, a használó testén sebek, kelések keletkeznek

és gyakorlatilag leválik a hús a csontokról. Bűncselekmények A hadnagy figyelmeztetett arra is, hogy a kábítószerezésnek az egészségkárosító hatásán túl büntetőjogi következményei is vannak. „Kábítószerrel visszaélés akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható. Volt olyan hónap, amikor a hatóság 1913 ilyen jellegű esetet derített fel, ami közel 600-al több, mint egy évvel korábban, ugyanezen időszakban. Közülük 114 fiatalkorú és 3 kiskorú volt” – sorolta az adatokat. Majd a Dunaszerdahelyi járás statisztikájára tért ki: „Idén nyolc személyre vár 4-10 évnyi szabadságvesztés drogos bűncselekményért, amely minden esetben a dílerkedést foglalja magában. Ezek közt van egy 32 éves somorjai nő is, akinél 5-20 adagnak megfelelő heroint foglaltak le. A többiek nagyobb menynyiségű marihuánával és metamfetaminnal kereskedtek. Ötéves börtönt kaphat egy

Net-felvétel

Készül az adag

nagymegyeri, egyházkarcsai, ekecsi és vezekényi delikvens. Akár három évnyi szabadságvesztésre ítélhet a bíróság 23 személyt, akiknél kisebb, mindössze egy-három adag drogot találtak. Tizenöt bűncselekménynél még várunk a szakértői véleményekre. Elmondhatjuk, hogy járásunkban a vezető kábítószerfajta a marihuána és a pervitin” – ismertette a tényeket Balogh Szabina. Egy helyről Annak ellenére, hogy a kábszer terjedése egyre nagyobb méreteket ölt, sokan nem tu-

Marad a Samsung Huszonnyolc milliós adókedvezményt kapnak GALÁNTA – Újabb, 28 millió eurós adókedvezményt nyújt a pozsonyi kormány a dél-koreai Samsung Electronics Slovakia cégnek, amelynek vezetői ezután közölték, hogy továbbra is a délszlovákiai Galántán gyártják majd az LCD képernyőket is.

tását. Hozzátette: miután újabb adókedvezményt kapnak Szlovákiában, nem költöznek sehova. Pozsonyi szakértők rámutatnak arra, hogy a külföldi cégek az adókedvezmények fejében kötelesek legalább öt évig az adott helyszínen működtetni azt a céget, amelyet a kor-

mány ezzel a pénzinjekcióval támogatott. A határidő lejárta után azonban általában újabb támogatásokat kérnek, s azzal zsarolnak csaknem mindenhol, hogy különben máshova teszik át a székhelyüket, ahol újabb adókedvezményt kaphatnak. Ezt tette most a Samsung is. A kor-

Múlt hét elején a Markíza kereskedelmi tévé ugyanis azt közölte, hogy a cég Romániába költözteti az LCDmodulokat gyártó üzemét, s emiatt csaknem négyezer munkahely szűnhet meg a járási székhelyen, illetve a Nagyszombat melletti Vadrődön (Voderadyban). Kedden délután Boo-Keun Yoon, a Visual Display Samsung Electronic divízió igazgatója elismerte, hogy az LCD képernyők és modulok értékesítése nem a tervezett ütemben halad, s ezért igyekeznek minél kevesebb helyre összevonni ezek gyár-

A válság a tévék eladásában is érződik

Net-felvétel

lajdonítanak a problémának kellő jelentőséget. Jana Svetlovská, a népművelési központ igazgatónője elmondta: felkérték a járás önkormányzatait, hogy az iskolák diákjainak száma alapján, fejenként 0,50 euróval támogassák újabb tájékoztató kiadványok megjelenését a témában, amelyekhez aztán hozzájuthatnának a diákok, ám mindössze egy községből érkezett felajánlás. Közölte: a járási rendőrkapitánysággal együttműködve, ennek ellenére is, nemsokára elérhetők lesznek magyar és szlovák nyelvű szórólapok. (und)

mánynak pedig döntenie kell: vagy újabb pénzcsomagot ad vagy pedig az elbocsátott alkalmazottaknak munkanélküli segélyeket. „Az ilyen ördögi kör miatt nem jut pénz a hazai vállalkozók és az ipar támogatására” – mutatott rá Juraj Borguľa, a szlovákiai gépipari szövetség alelnöke. Andrea Dulíková, a Samsung galántai üzemében tevékenykedő szakszervezet elnöke szerint a cég újabb befektetéseket tervez a járási székhelyen, minden héten további alkalmazottakat vesz fel, vagyis nem kíván innen elmenni. „Alkalmazottaink átlagosan tisztán legalább havi négyszáz eurót keresnek, ennél többet senki sem ígér nekik a környéken. Itt pedig örülnek annak, hogy bérüket megfelelő időben mindig megkapják, ami a gazdasági válság idején nagy szó” – tette hozzá. A Samsung tavalyi bevételei meghaladták a 3,2 milliárd eurót. Ezzel a szlovákiai nem pénzügyi gazdasági társaságok között a harmadik lett. –r–c


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Persei Zsuzsa, Lakszakállas Szeretem a régebbi Disneyrajzfilmeket, azokat keresem mindig a televízióban a rajzfilmcsatornákon. Természetesen csak akkor, amikor időm engedi. De szívesen nézek kórházas sorozatokat is, viszont az esténként sugárzott reality-showkat egyáltalán nem szeretem.

Csémi Márta, Nagymegyer A híreket mindig figyelem a televízióban, mert tájékozódni kell a világ történéseiről. De előszeretettel nézem az ismeretterjesztő adásokat is, mert azok nagyon érdekelnek. Állatbarát vagyok és nyugdíjas, így időm is van napközben. Szeretem az élőlényekkel foglalkozó műsorokat.

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

DUNASZERDAHELY – november 22.: Garant patika (Esterházy utca); november 23.: Korzó patika (Bartók Béla sétány); november 24.: Noe patika (Fő utca); november 25.: Dana patika (Fő utca); november 26.: Egyszarvú patika (Vasút utca); november 27.: Dr. Max (Kaufland); november 28.: Kórház patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – november 22.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); november 23.: Felicita (Hódi út); november 24.: Medicana (Posta utca); november 25.: Dr. Max (Tesco); november 26.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); november 27.: Sun Pharma (Kaufland); november 28.: Klokner (Hódi út). KOMÁROM – november 22.: 14. s.r.o patika (Megye út); november 23.: Tabletka patika (Mély utca); november 24.: Salvator (Jókai utca); november 25.: Szentháromság patika (Nádor utca); november 26.: Matricaria (Eötvös utca); november 27.: Duna patika (Duna utca); november 28.: A & Z patika (Petőfi utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (november 24–30.) Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész (amerikai fantasy): 13.20, 14.40, 15.40, 17.00, 18.00, 19.20, 20.20, péntek 21.40, szombat 10.00, 22.35, vasárnap 12.20, szombat–vasárnap 11.00; Delfines kaland – digitális 3D (amerikai film): 15.00, 19.30, szombat–vasárnap 11.15; Halhatatlanok – digitális 3D (amerikai fantasztikus akciófilm): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, szombat 22.15, szombat–vasárnap 11.00; Kémkölykök 4D: A világ minden ideje – digitális 3D (amerikai

Vlacsek Bálint, Alistál Kollégiumban vagyok hét közben, ott nincs televíziónk, így nem nézem, de nem is hiányzik. Inkább az interneten filmezek, mert ott mindig azt nézhetem, amit akarok. Szeretem a vígjátékokat, az újabb rajzfilmeket, illetve az animációs filmeket, de a Family Guy rajzfilmsorozatot is kedvelem. –as

Izsóf Lajos, Lakszakállas Szeretem a természetfilmeket és a híradókat, azokat minden nap megnézem. A politikai dolgok nem érdekelnek és az erőszakos amerikai filmeket sem szeretem. Nagyon sok bennük a durvaság és éppen úgy nem látom értelmét, mint az esténként adásba kerülő valóságshow-knak.

Takács Benita, Komáromfüss A kicsi miatt inkább a rajzfilmeket, meséket nézzük. Előfordul, hogy nem csak azokat, amiket a televízióadókon közvetítenek, hanem DVD-ken is megnézzük. A lányom nagy kedvence a Scooby Doo, azt sosem lehet kihagyni. Én a híradókat figyelem és néha az esti valóságshow-kat is.

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson november 15–16-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Tászli Olga, Mgr. Misányik Éva, Bíró Marian, Vida Tamara; Dercsika: Steiner Edit, Zemes László; Nagymegyer: Gaál Gábor; Egyházgelle: Zalka Szabina; Bős: Horváth Anikó, Botló Anita; Pozsonyeperjes: Dudás Lóránt, Takács Krisztina; Somorja: Ballán Oszkár, Ballán Melinda, Jávorka László; Kisudvarnok: Madarász Péter; Várkony: Csánó Mihály, Jerábek Attila; Csallóközkürt: Mészáros Katalin, Gútai Zsuzsanna, Bugár Anita, Papp Ilona, Csikmák Mónika, Bazsó Mónika, Fekete Norbert; Úszor: Kelemen Zoltán; Albár: Egyházi Márta; Tonkháza: Cséfalvay Sándor; Baka: Zemlye Róbert; Csilizradvány: Horváth György; Bögellő: Kosár Sándor, Szabó Sándor, Nagy Zsolt, Bögi Benjamin, Bögi Pál, Bögi Szabolcs, Ollári Ildikó; Pinkekarcsa: Csörgő Gyula; Ekecs: Gaál Nóra; Alistál: Csémi Tibor, Bereczky István, Ágh Árpád, Szántó Roland, Kristóf Enikő, Szabó Kovács Beáta, Dohorák János, Rácz Edit, Rácz Tímea, Kurtas Milan; Illésháza: Reiter Tamás; Felsővámos: Bugár Sándor; Balony: Horváth Eszter; Vásárút: Matus Mihály, Szabó Mónika; Csákány: Holocsi Veronika; Nyárasd: Mgr. Parčetich Pavol.

akció-vígjáték): 13.15, 17.15; Tintin kalandjai – digitális 3D (amerikai–új-zélandi–belga animációs film): 13.45, 16.00, 18.15, szombat–vasárnap 11.30; Végső állomás 5. – digitális 3D (amerikai horror): péntek 21.45; A dolog (amerikai–kanadai horror): szombat 22.00; A segítség (amerikai–indiai–emirátusokbeli filmdráma): 14.45; Egy nap (amerikai romantikus dráma): 17.30, szombat 10.00, 22.15; Éjfélkor Párizsban (spanyol–amerikai romantikus vígjáték): 14.30, 18.30, 20.30, szombat 10.15, 22.30; Fertőzés (amerikai sci-fi dráma): 16.30, 19.45, vasárnap 12.15; Hogyan lopjunk felhőkar-

Fogas Ferenc felvételei

Mit néz leggyakrabban a televízióban?

Misad Katalin

A következő sajtónyelvi kifejezések – környezetfüggő, műveltségfüggő, korfüggő, személyfüggő, témafüggő, drogfüggő, internetfüggő stb. – azt bizonyítják, hogy a melléknévi és melléknévi igenévi szerepet egyaránt betöltő függő szavunk gyakori eleme egy napjainkban divatos, új típusú szóösszetételnek. Míg az 1988-as kiadású akadémiai helyesírási szótárban egyetlen -függő utótagú összetett melléknevet sem találtunk, addig az Osiris Kiadó Helyesírás c. kötetének szótári anyaga pontosan 20 ilyen jellegű összetételt tartalmaz. A -függő utótagú képződmények a jelöletlen határozós összetételek közé tartoznak: valakinek vagy valaminek való alárendeltséget, valakitől vagy valamitől való függést fejeznek ki. Az utótag alkalmazkodóképességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy bármilyen főnévvel – legyen az tőszó vagy képzett szó, magyar vagy idegen szó – könnyen egyesül.

colót? (amerikai akció-vígjáték): 14.00, 16.00, 18.00, 20.15, szombat 10.00, 22.15, vasárnap 12.00; Hupikék törpikék (amerikai animációs film): szombat 10.00, vasárnap 12.00; Lopott idő (amerikai sci-fi akciófilm): 13.00, 15.15, 17.30, 20.00, szombat 10.45, 22.15; Parajelenségek 3. (amerikai horror): 14.15, 16.15, 18.15, 20.30, szombat 22.30; Vasököl (amerikai sci-akciófilm): vasárnap 12.15. DUNASZERDAHELY, CINEMAX (november 24–30.) Karácsony Arthur 3D (angol–amerikai animációs film): szombat–vasárnap 14.10; Karácsony Arthur 3D magyar szinkronnal (an-

gol–amerikai animációs film): csak november 30-án 16.10-kor; Alkonyat–Hajnalhasadás I. rész (amerikai fantasy): 20.30; Alkonyat–Hajnalhasadás I. rész magyar felirattal (amerikai fantasy): 18.10; Perfect Dacy (cseh vígjáték): 17.00, november 30-án kívül 19.20-kor is; V perine (cseh vígjáték): vasárnap 15.00; Az igazság ára (amerikai dráma): 18.40. GALÁNTA, kultúrház, november 22–23.: Őrült, dilis, szerelem (amerikai romantikus vígjáték): 19.00; november 26–27.: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. (amerikai–angol fantasy): 19.00.


Kultúra

Római est! A Historium Kiadó sok szeretettel hív meg minden érdeklődőt a dunaszerdahelyi Csemadok Házba (Bacsák utca 240/13), ahol 2011. november 25-én (pénteken) római estre kerül sor! Bemutatjuk Marcellus Mihály írót, aki egy új regénysorozat, a Pannonia Romanum első epizódját, A VETERÁN – Aquincum hajnala c. regényt dedikálja. A könyv frissen jelent meg a kiadó gondozásában. A szerzővel Nagy Erika prózaíró és publicista beszélget. A kor hangulatát egy hamisítatlan római lakomával szeretnék megkoronázni, melyen

Kiállítás zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és fűszeres borokat szolgálnak fel a látogatóknak. Az est kísérőrendezvénye Huszár Kata üvegfestő ókori római stílusú festett üvegeinek kiállítása. Részletes program: 17.45 – kapunyitás, érkezés; 18.00 – korabeli ételek és italok bemutatása, római vacsora; 18.30 – Marcellus Mihály: A VETERÁN – könyvbemutató, beszélgetés az íróval és a kiadó vezetőjével; utána – kötetlen beszélgetés az est szereplőivel, akciós karácsonyi könyvvásár, dedikálás; közben – Huszár Kata üvegfestő ókori római stílusú műveinek kiállítása. A belépés és a fogyasztás ingyenes! (–)

Konferencia a kisebbségekről Diószegen rendezik meg a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciáját, melynek fő témája a kisebbségek jogállása lesz. A Kerekasztal arra kéri a szlovákiai magyar szervezeteket és intézményeket, csatlakozzanak, s vegyenek részt a közös munkában. A Kerekasztal nyitott, politikai pártoktól független, önkéntes és informális intézmény, amely a szlovákiai magyar szervezetek egyeztető fóruma. Munkájában részt vehet minden olyan kulturális, önkormányzati, állami és civil szervezet (intézmény), amely Szlovákiában van bejegyezve és itt is működik, tevékenységi területe országos vagy regionális hatáskörű, a szlovákiai magyar közösség érdekében tevékenykedik, felelősséget érez a közösség fejlesztéséért és hatékony ér-

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 47. hét

Informatikus (rendszergazda) – Edscha Nagymegyer. Feltétel: középvagy főiskolai végzettség, angol vagy német nyelv ismerete. E-mail: mlaszloova@edscha.sk, tel.: 031/590 42 23 Ajtó- ablakszerelő (2) – felsőpatonyi székhelyű cég. Tel.: 031/552 00 00 Őrző-védő – somorjai bevásárlóközpontba. Érvényes igazolvánnyal rendelkezők előnyben. Tel.: 031/244 04 10 Gépszerelő – Pannon Work Slovakia. Tel.: 031/551 18 44

21

Olvasószolgálat

2011. november 22. |47. szám

dekérvényesítéséért. A konferencia december 10-én, 9 órakor kezdődik a diószegi Tevel Szállóban. A csatlakozni kívánó szervezeteknek ki kell tölteniük a jelentkezési lapot, és november 30-ig el kell juttatniuk a foruminst@foruminst.sk e-mail címre, a Fórum Intézet postai címére (Fórum Intézet, Parková/Park utca 4., 931 01 Šamorín/Somorja), vagy telefonon is jelentkezhetnek a 031/590 27 90-es számon. A konferencia programja: 9.00–10.00: regisztráció, bemondó: Hodossy Gyula; 10.00–10.10: megnyitó; 10.10–10.30: Tóth Károly: Beszámoló a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának tevékenységéről; 10.30–11.00: a Civil-díj átadása; 11.00–11.20: Mézes Rudolf, Hrubík Béla: A népszámlálási kampány értékelése; 11.20–11.40: Gyurgyík László: A népszámlálás értékelésének szempontjai; 11.40–12.10: A kétnyelvűség Szlovákiában 1918-tól Asszisztens (1) – dunaszerdahelyi cég. E-mail: info@honeytrade.sk Hegesztő – TIG (1) – dercsikai székhelyű cég. Tel.: 0905 528 597 Üzleti referens (1) – dunaszerdahelyi cég. Feltétel: középiskolai végzettség, szlovák nyelv tökéletes ismerete. Tel.: 0911 286 336, e-mail: dispo@genparts.eu Speciális pedagógus – Nagymagyaron. Feltétel: főiskolai végzettség, 5 év gyakorlat. Tel.: 031/569 25 37, e-mail: szszk@stoneline.sk Területi képviselő (5) – pozsonyi székhelyű cég. Feltétel: szlovák és magyar nyelv ismerete, kommunikációs készség. Tel.: 0905 132 999, e-mail: sarai.erika@gmail.com

napjainkig – kiállításmegnyitó Petőcz Kálmán, Orosz Örs; 12.10–13.10: ebéd, A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet vitája; 13.10– 13.40: Fiala János: A törvénytervezet általános alapelvei és szerkezete; 13.40–13.55: Lancz Attila: Dilemmák és eldöntendő kérdések; 13.55–14.10: Cúth Csaba: A kisebbségi önkormányzat és a helyi, illetve megyei önkormányzatok kapcsolatának szabályozása; 14.10–14.25: Horony Ákos: A kisebbségi önkormányzati választás módja és lebonyolítása; 14.25–14.40: Öllös László: Perspektívák, jövőkép; 14.40–16.30: vita; 16.30–17.30: a Kerekasztal további működésével kapcsolatos kérdések, Konkoly László, Laczkó Sándor, Tokár Géza: Társadalmi viták kezdeményezése az interneten; Tóth Károly: A Kerekasztal működése, egyéb kérdések, 17.30: zárszó és fogadás. (–) Területi képviselő – dunaszerdahelyi cég, lámpák forgalmazására. Feltétel: kitűnő szlovák és magyar nyelv ismeret, PC-ismeretek. Minimum 1 év gyakorlat. A munkaadó szolgálati autót és mobiltelefont biztosít. E-mail: zuzana.siposova.sk@rabalux.com Sofőr nemzetközi fuvarozásra (2) – tel.: 0903 466 181 Sofőr nemzetközi fuvarozásra (2) – útvonalak: Szlovákia–Magyarország, Németország–Olaszország. Tel.: 0911 323 323, e-mail: ivan.senan@gmail.com Lakatos (5) – TSP Metal, két műszakos munkára. Munkavégzés: Dunaszerdahely – Ollétejed. Tel.: 031/550 96 11, e-mail: sipulova@tsp.sk

DUNASZERDAHELY – November 23-án, szerdán este fél 6-kor Tükör címmel fotókiállítás nyílik a Csallóközi Múzeum Gallery Nova termében. Az alkotások december 6-ig megtekinthetők. November 24-én, csütörtökön délután 5 órakor kerül sor Siklósi József és Litomericzky Nándor VINCULUM – organikus építészet című kiállításának ünnepélyes megnyitójára a Csallóközi Múzeumban. A tárlat 2012. január 9-ig látható. KOMÁROM – December 2-ig látható Tóth György László festőművész Záróra című kiállítása a Limes Galériában. Január 28-ig látható a Szkukálek Lajos festményeiből nyílt kiállítás a Zichy-palotában. Színház KOMÁROM – a Jókai Színház játékrendje, november 25.: Prah (19.00, bérletszünet); november 28.: Szegény Dzsoni és Árnika (10.00, mesebérlet, bemutató); november 29.: Szomorú vasárnap (19.00, Gímes, bérletszünet). Vegyes DUNASZERDAHELY – November 24-én, csütörtökön este 7 órától Presser Gábor önálló estje lesz a művelődési központ színháztermében. November 27-én, vasárnap reggel 9 órától tartják a VIII. Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő döntőjét a művelődési központ színháztermében. November 28-án, hétfőn délelőtt fél 10-től zajlik a III. Csillagocskád Fesztivál a művelődési központban. November 29-én, kedden reggel 9 órától Csallóköz 3000 címmel környezetvédelmi konferenciát tartanak a Perfects tanácstermében. Előadók: Izsák Gábor, Jana Svetlovská, Katarína Tuhárska, Juraj Hajdú, Csikász István. POZSONY – A pozsonyi szuburbanizáció címmel tart előadást november 23-án, szerda délután fél 5-től Lampl Zsuzsanna szociológus a Csemadok nagytermében.


22 Névnapok

CIFRÁZAT

November 22.: Cecília November 23.: Kelemen, Klementína, Klement November 24.: Emma, Flóra, Emília November 25.: Katalin, Katarína November 26.: Virág, Kornél November 27.: Virgil, Milan November 28.: Stefánia, Henrieta

R. 1. RÉSZ

VALAKINEK MINDEN BIRTOKA, TÕKÉJE

Virágkalendárium November végén már alig nyílik virág a Flóráknak és az Emmáknak. De van helyette mutatós, piros és sárga-tarka levelű dísznövény: a csodacserje.

Népi bölcsesség Ha Katalin kopog, akkor a karácsony locsog. Viszont ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.

Aforizma

RÉSHANG

VÉRT ONT

NEM MOHAMEDÁN

FONTOS VITAMIN

KIEJTETT MÁSSALHANGZÓ

GRAMM FÉNYFORRÁS

JUTTAT

ÖDÖN

S KÖTÕSZÓ

Heti évforduló 48 éve, 1963. november 22-én J. F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke a texasi Dallasban merénylet áldozata lett. 1877. november 22-én született Ady Endre költő, újságíró. 159 évvel ezelőtt, 1852. november 23-án Angliában először szereltek fel postaládákat. 1859. november 24-én Charles Darwin megjelentette a Fajok eredete című munkáját. A könyv ismertette elképzeléseit az evolucióról és a természetes szelekcióról. 20 éve, 1991. november 24-én halt meg Freddie Mercury, a Queen énekese. November 25. A magyar labdarúgás napja. Az „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán az akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. 1802. november 25-én a magyar nemzetnek ajándékozta könyvtárát és történelmi gyűjteményét Széchenyi István gróf. 90 éve, 1921. november 25-én született Pilinszky János költő.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

R. 2. RÉSZ

AUSZTRIAI TELEPÜLÉS MAGYAR

TÉVÉ AZONOS HANGZÓI

BOTANIKUS (Rezsõ)

AZONOS MÁSSALHANGZÓK

R. 4. RÉSZ

S

R. 3. RÉSZ HIDROGÉN

O

T

MORSZA KÖZEPE

PÉTER

KÉT MAGÁNHANGZÓ

ARÁNYOS RÉSZ

A GAUSS JELE

ETELKA TEA – NÉMETÜL

NITROGÉN HATÁROZÓSZÓ

AZ EMBERISÉG ÕSATYJA

FELÜGYEL

IPSZILON

SZEKUNDUM

CSEH FÉRFINÉV LENGYEL LÉGICÉG IGEKÉPZÕ IGÉHEZ

KETTÕS BETÛ

RÁDIUSZ

VAJON

MISTER, röv.

MAGYAR SZÍNÉSZ A KÓRHÁZ JELE POCAKOS

KÉRDÕSZÓCSKA ÉZSAU ORSZÁGA

E

A MÚLT IDÕ JELE

ELEMÉR

E heti rejtvényünkben Frank Herbert egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 45. szám helyes megfejtése: A tőke már csak azért is gyűlöletes, mert hiányzik. (Bogdánfi) Sorsolással a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Kotiers András (Somorja). Gratulálunk!

A tested a poggyász, amit egész életeden keresztül hordanod kell. Minél több a felesleg rajta, annál rövidebb az út. (Arnold H. Glasgow)

Fejtörő Városnevek

Az alábbi mondatok városneveket rejtenek. Ön hány településre bukkan? 1. Egész nap rág a hörcsögöm, nem marad nyugton. 2. Ha az ember linóleummal borítja a padlót, könnyű takarítani. 3. Ha kevésbé csalódik, nem olyan maró ma a kedve. 4. Bármit mond e germán, a lasszó fiatalok kezébe nem való. Az előző szám helyes megfejtése: sárgarigó, vadkacsa, szalonka, kanalas gém, harkály. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Ha nagy leszek, cowboy leszek!

Ľubo Banič felvétele


23

Szabadidő

2011. november 22. |47. szám

Heti horoszkóp 2011. november 22–28.

Net-felvétel

Lajkó Félix

RÉV Fesztivál KOMÁROM – November 24–26. között rendezik a RÉV Fesztivált. Program: November 24., Matica Ház, 18.00: a Martini Szlovák Kamaraszínház előadása: Tracy Letts: Augusztus Oklahomában. Rendező: Czajlik József, zene: Lakatos Róbert. November 25., Jókai Színház, 18.00: Snétberger Zenei Tehetség Központkoncertjei, közreműködik: Snétberger Ferenc; 20.00: Lajkó Félix koncertje, közreműködik: Lakatos Róbert és Pál István Szalonna; 21.00: táncház a Ritka Magyar Bandával és a Hárompatak zenekarral. November 26., RÉV Magyar Kultúra Háza, 16.00: filmvetítés Potta Gézáról; 19.00: a Parno Graszt zenekar koncertje; 21.00: Szalonna és Bandája-koncert és táncház. (–)

Viccplacc – Édesem, ne haragudj, de nem tudtam bevinni az autót a garázsba – mondja a feleség este a férjének. – Miért nem? Tudod, hogy nem szeretem ha kinn hagyod! – Túl sötét van már, és biztos nem találnám meg minden egyes apró darabját... Mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között? – A jó ügyvéd ismeri a törvényt. A sztárügyvéd ismeri a bírót. Bemegy az indián a hivatalba: – Szeretném megváltoztatni a nevem. – Miért? – Mert hosszú. – Mi a maga neve? – Messzeszálló Színaranynyílvessző Mely Mindig Célba talál. – És mire szeretné megváltoztatni? – Zutty. Egy autó veszettül cikázik az úton. A rendőr nagy nehezen megállítja. Kiszáll belőle egy szőke nő. – Mit művel maga, hogy lehet így vezetni? – Nem tehetek róla, hirtelen elém-

ugrott egy fenyőfa, kikerültem balról, erre jobbról is odatermett egy, azt is ki kellett kerülnöm... – Asszonyom, szerintem inkább vegye le azt az illatosítót... Általános iskolások fociznak a szomszéd iskola csapatával. A félidőben odahívja az edző magához az egyik játékost: – Fiam, ugye tudod, hogy ez egy játék? – Igen – feleli csodálkozva a kissrác. – És azt is tudod, hogy ha szabálytalankodnak velünk, vagy egyszerűen csak az ellenfélnél van a labda, nem szabad a bírót átkozni és szidni az anyját? – Igen. – Akkor most menj oda az édesapádhoz, és légyszíves, magyarázd el neki! Két kamera sétál órák óta a sivatagban. Az egyik már nem bírja tovább, és összeesik. A társa megkérdezi tőle: – Felvegyelek? – sA vakond naponta annyit eszik, mint amennyi a testsúlya – magyarázza a tanárnéni. Mire Pistike közbeszól: – És honnan tudja a vakond, hogy mennyi a súlya?

Kos (III. 21.–IV. 20.) A heti bolygóállások érzelmileg nem terhelik le, majdhogynem minden simán és gördülékenyen halad. Dolgos munkanapok követik egymást, ráadásul végre megvalósíthatja egy régóta titkolt álmát, vágyát. Eljött az idő, hogy a való életben is beteljesítse elképzelését. Semmi ne állítsa meg.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Fáradtnak, nyűgösnek érzi magát, de tele van feladatokkal, pedig nincs kedve dolgozni. Bármit csinál, falakba ütközik, és megmagyarázhatatlan dolgok gátolják. Ez részben az ön hibája, hisz nem volt elég ideje a pihenésre. Péntekre már javul a helyzet, csökken önben a feszültség.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Mihamarabb változtasson meg valamit az életében! Érdekes és új emberi kapcsolatok alakulhatnak ki most. Például találkozhat valakivel, akivel kölcsönösen mély benyomást tesznek egymásra, sőt, akár hosszú távú barátság születhet megismerkedésükből.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Nagyszerűen haladnak a dolgai, igazán nincs oka panaszra, jól érzi magát a bőrében. Hosszú távon mostani cselekedetei meg fogják hozni a várva várt sikereket, ám nem szabad hagynia, hogy mások elvegyék a kedvét. Ha új munkalehetősége adódna, ne utasítsa vissza kapásból, gondolja át!

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Ötleteit, terveit most mindenféle akadályok nélkül tudja véghez vinni, szakmai téren nagyot léphet előre, megnő az esély arra, hogy végre elismerje környezete: a munkája és erőlködése egyáltalán nem hasztalan. Sokkal kiegyensúlyozottabbá válnak gondolatai.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Használja ki rejtett képességeit, tehetségét és kreativitását, ez nagyon jót fog most tenni előmenetelének, mentális fejlődésének. Kiváló esélye van arra, hogy olyan területen mutassa meg magát, ami eddig el volt zárva ön elől, mindezt úgy, hogy más emberek elismerését is kivívhatja.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) A hét első felében hajlamossá válhat a túlzott álmodozásra, rózsaszín felhőket kerget, ennek eredménye pedig némi figyelmetlenség és szétszórtság lehet. Ezért most jobban oda kell figyelnie elvégzendő feladataira, emellett pedig értékeire is. Szánjon kellő időt környezetére, igyekezzen örülni mások sikereinek.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Állandóan attól fél, hogy valami megint történik, vagy épp nem tudja megoldani a régi és a most adódó tennivalóit? Pedig valójában semmi oka nincs arra, hogy a végletekig gyötörje magát, inkább fektesse ugyanezen energiákat a munkájába. Ha van egy kis szabadideje, mozduljon ki otthonról.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Most érzelmileg könnyen befolyásolható, ez ösztönösen arra sarkallhatja, hogy segítsen azon embertársain, akár ismeretleneken is, akik komoly bajban vannak. Jótett helyébe mindig jót várjon, már a hét végén kaphat egy tippet vagy ötletet attól az embertől, akit kihúzott a gödörből. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Érdekes és hosszú időre előremutató változásokra van kilátás, különösen munka és karrier területén. Olyan segítők mutatják meg erejüket, melyek a következő hónapokban nem térnek viszsza, így most használja ki. Ez az időszak nemcsak anyagilag, erkölcsileg, hanem érzelmileg is stabilizálja önt.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Szárnyal, és senki nem szegheti kedvét. Kellemes és pozitív hatásokkal teli hét jön, izgalmaktól mentes időszakot él meg, igazán élvezni fogja minden pillanatát. Felfordulás legfeljebb csak akkor adódhat, ha saját magának lesz elege a totális harmóniából, s valamilyen vadságra, izgalomra vágyik. Halak (II. 21.–III. 21.) A Mars erőteljes hatása sok kellemetlenséget fog okozni. Ez most könnyen megnyilvánulhat akaratosságban, önzőségben, de akár agresszív reakciókban is. Váratlan és kellemetlen támadások érhetik munkahelyén, az utcán vagy akár családi körben. Legyen a megszokottnál is toleránsabb környezetével.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Mini Roadster, az élményautó Felhúzott és összecsukott tetővel egyaránt mutatós Elkészült a Mini családjának hatodik és egyben utolsó tagja, a kívülről szívdobogtatóan sportos és lendületes Roadster. A tervezők szerint nemcsak egy piaci rést sikerült betömni az újdonsággal, hanem egyben a jelenlegi modellpaletta legizgalmasabb autóját

is megalkották. Testvéreihez hasonlóan a Mini Roadster is igazi élményautó. Elég beülni, indítani, és máris elkapja az embert a „gokartéletérzés”, magyarán a sportos vezetés kényszere. Alacsonyan ülve, kicsi, nyitott kasztniban foglalunk helyet, de mégsem érezzük veszélyben magunkat; érződik az autón, hogy

Fotó: Mini

azért nagyon át van itt gondolva minden. Az sem utolsó szempont, hogy a kocsi felhúzott vászontetővel is legalább olyan mutatós, mint nyitott állapotban. A csomagtér is kellően tágas (240 l), ráadásul az utastérből is hozzáférhető. A motorválaszték egy az egyben megegyezik a kupé palettájával.

A belépő az alap-Cooper 1,6-os, 112 lóerős benzinmotorja, efölött áll a Cooper S, 184 lóerővel. A csúcs pedig a John Cooper Works verzió, 211 lóerős, ikerturbós motorral és 237 km/órás végsebességgel. A benzinesen kívül egy kétliteres, 143 lóerős dízellel is választható az autó. (gtv, vas)

Tovább villamosít a Mitsubishi Az erős villanymotorok egy V6-ossal összemérhetően gyorsítanak A Mitsubishi a december elején megrendezendő tokiói autósszalonon tartja Koncept PX-MiEV II nevű tanulmánymodelljének világpremierjét.

kumulátorok töltésére szolgál, de a kocsi meghajtásába is besegíthet. Az erős és rugalmas villanymotorok az alacsonyabb sebességtartományokban egy háromliteres V6-ossal összemérhető-

en gyorsítanak, a tisztán elektromos üzemmódban megtehető távolság pedig 50 kilométer. Az akkumulátorok hálózati áramról is tölthetőek, fordítva pedig – kellően feltöltött állapotban,

Lényegében egy környezetbarát technológiákat felvonultató szabadidő-autóról van szó, amely a világ első tisztán elektromos szériagyártású autójából (Mitsubishi i-MiEV) építkezik. Erőforrása 2, egyenként 60 kWos (81 LE) teljesítményű villanymotor, amelyek együttesen hajtják az első, illetve a hátsó kerekeket. A 70 kW (95 LE) teljesítményű benzinmotor elsősorban az ak-

Fotó: Mitsubishi

Téli tanácsok II. Folytassuk múlt héten megkezdett téli tanácsainkat a vezetéstechnikával. Pontosabban: kezdjük olyasmivel, ami még mindig csak előkészület. A zúzmarás vagy befagyott ablakokat mindig TELJES FELÜLETÜKÖN tisztítsuk meg, mert az autóból való tökéletes kilátás elengedhetetlen. Ha elöl-hátul két tenyérnyi lőrésen kukucskálunk kifelé, szinte biztos, hogy

nem jutunk messzire. Ablaktisztítás közben már működjön a motor, a fűtés (természetesen a maximumon), az ablakfűtés, és ha van, az ülésfűtés is. Ezt a stádiumot leszámítva azonban NE HELYBEN MELEGÍTSÜK AZ AUTÓT. Ekkor ugyanis csak a motor melegszik, az összes többi forgó alkatrész – sebességváltó, tengelykapcsoló, kerekek, kormánymű – olajtöl-

esetleg a benzinmotor segítségével – szabványcsatlakozókon keresztül szolgáltatnak háztartási áramot pl. kempingezéskor. A kocsi kombinált benzinfogyasztása egyébként (töltés+meghajtás) mindössze 1 liter 60

tetei és kenőanyagai fagyosak maradnak. Induljunk el tehát mielőbb, de legalább az első 5 kilométert lassú tempóban tegyük meg. Vezessünk sokkal óvatosabban és előrelátóbban, mint nyáron, száraz utakon. Hagyjunk nagyobb követési távolságot, kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat és az intenzív fékezést. Utóbbit még akkor is, ha kocsink blokkolásgátlóval (ABS) van felszerelve, mivel a fékút nedves, csúszós úton így is jóval hosszabb

kilométerenként! Említést érdemel még, hogy az S-AWC összkerékhajtás nem máshonnan, mint a Lancer EVO-ból érkezett, természetesen a szükséges módosításokkal. (vgy)

lesz. Ködös szakaszon ne felejtsük el bekapcsolni a ködlámpákat, és ilyenkor csak akkor előzzünk, ha valóban elviselhetetlenül lassú jármű halad előttünk. A manővert azonban előzze meg egy rövid teszt, magyarán: várjunk meg az autó (traktor) mögött legalább egy szembejövő járművet, hogy lássuk, milyen távolságból észleljük a fényszóróit. Ezt kiértékelve fogjunk bele az előzésbe, de végig álljunk készen egy villámgyors visszasorolásra! Vas Gyula


2011. november 22. |47. szám

25

Kulissza > Kertészkedő > Hirdetés > Tudósítás

Első külföldi útjuk Dunaszerdahelyre vezet DUNASZERDAHELY – Lengyel fellépő mutatkozik be e héten az NFG klubban. A WAH WAH! duó Zielona Gorából, egy nyugat-lengyelországi városból érkezik, amely viszonylag közel van Berlinhez. Ezzel nagyjából körbe is rajzolható, milyen zenei irányzatot képviselnek: technót és electrót. A Michal Krzyzanowski és Jacek Tokarski által alkotott páros a tavalyi évben alapította meg ezt a formációt, és az idei nyáron Szczecintől Poznanig bejárták fél Lengyelországot, külföldön azonban még nem léptek fel. Dunaszerdahelyi bemutatkozásuk lesz az első a határon túl. Saját Facebook-oldalukon azt írják, szettjeiket a techno és electro mellett leginkább az electronica jellemzi. Közlésük szerint zenéjükre elsősorban az aktuális berlini, londoni és párizsi zajok vannak hatással, konkrétabban szólva kedvelik Apparatot, a Modeselektort és Nathan Fake-et is, hogy az ismertebbeket említsük, de a repertoárjukban jelen van az Aeroplane vagy a The Field és a Boy 8-bit is. Mindemellett megemlítik, hogy szívesen gúnyolják David Guettát, ami egy további piros pont. A WAH WAH Soundcloud- és MySpace-weboldalán számos mixük meghallgatható. Az említett zenei előadók, amelyek szerzeményei nyilván pénteki szettjükben is visszaköszönnek majd, egy laza, modern és tájékozott Dj-páros képét festheti fel előttünk. Társuk az estén a dunaszerdahelyi PLUSplus lesz. Az NFG-ben pénteken este kilenckor kezdődő partira a belépő 3 euró. –szt

Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata

Esőre várnak a kiszáradt földek Facsemetét, díszbokrokat egészen a fagyok beálltáig ültethetünk. Ügyeljünk, nehogy a gyökérzetük kiszáradjon vagy elfagyjon. Ezért ültetésig tartsuk vízben, esetleg a földbe süllyesztve, jól beöntözve. Az utóbbiról ültetés után se feledkezzünk meg. Különösen, hogy az év vége igencsak szárazra sikeredett, a talajból hiányzik a nedvesség. Díszkert A rózsa idei hajtásait negyven centire metsszük viszsza, a többit hagyjuk meg tavaszra, közvetlen rügyfakadás előtt, amikor már látszanak az elfagyott, elszáradt részek. A tűlevelűek és örökzöldek a téli csapadékot is hasznosítják, mert a lombhullató fáktól és bokroktól eltérően télen is vegetálnak. A pázsitról gereb-

Életfa a szabadidő-parkban Sikeres pályázat és összefogás eredménye IZSA – November 20-án a komáromi járásbeli településen ünnepélyesen megnyitották azt a szabadidő-parkot, amely Ekopolis Alapítvány és a ČSOB Pénzügyi Csoport pályázata alapján jött létre. A pályázatra összesen 26 község nevezett be, az izsaiaké az öt sikeres projekt egyike volt. A park létrehozására 5500 eurót kaptak, a többit önerőből kellett állniuk, ami egyebek között több mint félezer, társadalmi munkában ledolgozott órát jelentett. A tervezésbe bevonták a lakosságot is, majd a közvélemény-kutatás eredményeit figyelembe véve Siklósi József építész készítette el a park tervét. A kivitelezési munkákat Dittel Tibor mérnök irányította. A park létrehozásához több cég, illetve magánszemély nyújtott anyagi támogatást. A szabadidő-parkban található az életfa is, amelyen az avatás napjától kezdve minden, a faluban született gyermek kap egy színes névtáblát. Az ünnepélyes felavatást, majd a felszentelést követően a helyi Búzavirág, a Gyöngyösbokréta és a Viza éneklőcsoport, valamit a Matica helyi szervezetének énekkara adott műsort. Vas Gyula

lyézzük le a falevelet, amely a kerti tó vizén sem maradhat télire. A kisebb kerti tó vizét engedjük le. Konyhakert Ássuk fel a torma gyökereit. Kiültetés után már a második évben jó termést ad ez a jellegzetesen csípős aromájú gyógy- és fűszernövény. A vastag gyökerekből készítsünk reszelt savanyúságot, szószt húsok mellé. A vékony mellékgyökereket újra elültetve szaporíthatjuk a tormát. Az őszi betakarítás után fennmaradó növényi maradványokat komposztálhatjuk. Akinek van spárgaágyása, a spárga idei levélzetét tenyérmagasságig vágja vissza. Szenteljünk figyelmet a kerti szerszámok, eszközök ápolásának, karbantartásának, amely a téli tárolás előtt a legfontosabb.

Megpróbálkozhatunk a korai sárgarépa, petrezselyem ún. tél alá vetésével – még a talaj átfagyása előtt, vagy ha télen a talaj kienged. Így a mag tavasszal nagyon korán kikelhet és a zsenge gyökérzöldség a szokottnál jóval előbb az asztalunkra kerülhet. A betárolt kései káposztából készítsünk savanyú káposztát. Gyümölcsöskert Sekélyen ássuk meg a gyümölcsfák tövét, hogy a gyökerek levegőhöz jussanak, továbbá a forgatással a talajéletet is serkentjük. A nyílt, széljárta helyeken érdemes feltölteni földdel a kajszibarack, őszibarack, mandulafa tövét a hideg ellen. Nekifoghatunk az almatermésűek téli metszésének is. A madarak etetése ugyancsak elkezdődhet.

A Nyékvárkonyi Községi Hivatal felhívja a közeljövőben bált, esküvőt, születésnapot vagy egyéb társas rendezvényt szervezők figyelmét, hogy

2011. november 27-én (vasárnap) 14.00-18.00 között

HÁZGUSZTÁLÓ NAPOT tart a nyékvárkonyi kultúrházban.

Az ingyenes rendezvényre látogatók e megismerkedhetnek a Csallóköz egyik legszebb kultúrházá-

val s annak modern felszereltségű konyhájával, e menüsort és menüárakat egyeztethetnek a konyhafőnökkel, e megtekinthetik a járás legjobb asztaldíszítőinek munkáit, e gyönyörködhetnek a környék virágkötőinek legszebb alkotá-

saiban, e profi fotósok és operatőrök munkáival találkozhatnak, e továbbá kedvezményesen foglalhatják le a kultúrház

nagytermét a 2012-es évre.

A gyermekek már az avatás alatt birtokukba vették a parkot

A szerző felvétele

Zenéről és a jó hangulatról a Csallóköz legjobb zenészei gondoskodnak! Szeretettel várunk mindenkit!


26

Riport > Tudósítás

Csallóköz

Akik sok életet mentenek Kitüntették járásunk aktív véradóit DUNASZERDAHELY – Múlt szerdán adták át a rendszeres véradóknak járó Janský-érmeket a helyi Bonbon Szálló nagytermében. Ebben az évben tizenketten kaptak bronz, negyvennégyen ezüst, harminchatan arany és hárman gyémánt érmet. Ez utóbbihoz nyolcvan alkalommal kell vért adni, s évente csak négy alkalommal lehetséges, tehát hosszú évek áldozatkész munkájának gyümölcse ez a díj. A Vöröskereszt dunaszerdahelyi járási szervezete jelenleg összesen 4650 tagot tart nyilván, akikből ebben az évben 2703-an adták le vérüket azért, hogy másokon segíthessenek, ebből 518-an első ízben. A bronz fokozat eléréséhez tíz, az ezüst fokozathoz pedig húsz alkalommal kell vért adni. Akik kiérdemelték az arany Janský-érmeket, a nők harminc, a férfiak pedig negyven alkalommal segítettek embertársaikon. A gyémánthoz viszont ennek duplája szükséges, tehát nőknél hatvan, férfiaknál pedig nyolcvan alkalom. Gyémántéremmel Az egyik önkéntes, aki már elérte, sőt túl is lépte a nyolcvanat, a dunaszerdahelyi Holocsy Lajos. Ő nyolcvannégy alkalommal adott vért. Már harminc éve is van annak, hogy először engedte, tűt szúrjanak a karjába,

Misányik Tibor átadja az érmeket (jobbról) Holocsy Lajosnak, Farkas Pálnak Fogas Ferenc felvétele és Mezei Ferencnek

majd eltelt tíz-tizenöt év, amikor csak párszor, később minden évben négyszer adott le vért. „Igyekeztem, hogy mire betöltöm a hatvanat, meglegyen a nyolcvan alkalom, amiért már gyémántminősítés jár” – meséli az önkéntes. Szerinte az a legfontosabb, hogy embertársain segítsen, és már van is ilyen tapasztalata. „Közel húsz éve történt már, hogy egy néni felhívott telefonon, én vagyok-e az a Holocsy Lajos, akinek a vérét az ő férje a kórházban megkapta. Mondtam neki, hogy igen, Ugyanis amikor leadom a vért, ráteszik a nevemet és a számomat. Örültem, hogy segíthettem nekik, ők pedig nagyon hálásak voltak” – emlékezik vissza. Most, hogy megkapta a Janský-érem gyémánt fokozatát, nem akarja még abbahagyni a

véradást, hiszen hatvanöt éves koráig mindenkit szívesen látnak a véradóállomásokon. Ajánlják is neki, hogy még legalább négy évig adja le a vérét, hiszen van rá lehetősége. „Ajánlom másoknak is természetesen. A fiam most töltötte be a harmincötödik életévét, külföldön dolgozik, ám most itthon van és nagyon szeretett volna elmenni, de az influenza közbeszólt. Azonban mindenképpen járna véradásokra. Már négyöt alkalommal volt és mondtam neki, iparkodjon, hogy le tudjon adni ő is nyolcvanszor” – magyarázza mosolyogva a vitális férfi. Árnyas oldal Holocsy Lajos panaszát is meghallgatom. „A véradások után régen

Két nemzedék fogott össze HODOS – A Dunaszerdahellyel szomszédos községben múlt kedden a falu apraja-nagyja faültetésbe fogott a helyi sportpályán. A község látképét eztán közel ötven szerb fenyő és hársfa szépíti. Délelőtt tizenegykor kivonultak a helyi magyar és szlovák tannyelvű alapiskola diákjai, valamint a község nyugdíjasai a sportpályára, hogy a földbe helyezzék a facsemetéket. „Próbáltam egy kicsit továbbálmodni a dolgokat, hiszen nagyon sok aktivitás zajlik a községben ebben az évben, viszont valami hiányzott nekem, ami a természethez közelebb visz bennünket. Megpróbáltam megszervezni úgy, hogy ez az akció összekapcsolja a generációkat, ezért

az egyik sort a nyugdíjasaink fogják ültetni, a másikat pedig a jövő nemzedéke, vagyis az iskolások” – mondta Balódi László polgármester. Elsőként a kisdiákokon volt a sor, hogy a szerb fenyőket a földbe tegyék, amiben a község munkásai voltak segítségükre. A rendezvényen részt vett Csicsai Gábor, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára is, aki szintén nem maradt ki a munkából. Örömmel segített az ültetésben. „A mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztérium indította projekt szellemében Hodosban is sikerült összehozni a faültetést. Meggyőződésünk, hogy a zöldövezet kialakítása az egyik legfontosabb fegyver a klímaváltozás ellen. Igaz, hogy nálunk nincsenek nagy kiterjedésű

erdők, ám úgy gondoljuk, hogy falukon, illetve lakott területeken ki tudunk használni minden olyan területet, amely parlagon hever és képesek lennénk beültetni fákkal. Szebbé tennénk a környezetünket és nagyon sokat segítenénk a föld fel-

A falu apraja-nagyja faültetésbe fogott

adtak egy szelet kenyeret. Ennyire tönkrement ez az ország, hogy ezt is sajnálják a véradóktól? Most egy pohár teát, egy kekszet tesznek elénk, és annyi. Nem mintha rá lennék szorulva, de szerintem ez az ország szégyene. Nem érdemli meg az a véradó, hogy kapjon egy szelet kenyeret? Nem jó irányba haladunk, annyi biztos” – meséli aggályait. Ennek ellenére mégis nagyon sokan önkénteskednek. A tapasztalata szerint a nagyobb településekről, mint Nagymegyer, Nyárasd, Bős, sokan jönnek, de azért ők is panaszkodnak. „Faluhelyen többet foglalkoznak a véradókkal, mint Dunaszerdahelyen. Nem akarok senkit bántani, de ez így van” – közli. Amikor elkezdett vért adni, nem volt a környezetében erre példa. Azóta azonban a példáját követve, többen is járnak a véradásokra. „Az unokahúgom császárral szülte a fiát és akkor megkért, adjak vért neki. Amikor megjelentem a szülészeti osztályon, a férje is felbuzdult azon, hogy adtam vért a feleségének. Azóta ő is rendszeresen ad” – ecseteli. Soha nem volt semmilyen problémája, egyszer sem küldték haza a véradások alkalmával. Mint mondja, felemelő érzés másokon segíteni és csak ajánlani tudja mindenkinek, aki úgy határoz, tenni akar embertársaiért. Angyal Sándor melegedését okozó üvegházi gázok csökkentése érdekében. Maga az ültetés is bizonyos összmunkára ösztönzi a lakókat és mindenképpen nagyon fontos, hogy az emberek öszszefogjanak, együtt tegyenek a közösségért” – hangsúlyozta az államtitkár. Szavait tett, vagyis facsemete-ültetés követte. –as

Angyal Sándor felvétele


27

Riport > Felhívás

2011. november 22. |47. szám

Fogorvosnak készült, állatorvos lett Farkas Eszter belső sugallatra döntött így, pedig rettegett a kutyáktól te a megcsonkított állatot. A törődés és a szeretet annyira összekovácsolta őket, hogy ma is egy házban élnek. Szeretik egymást, de nem majomszeretettel. Mindketten tudják, kinek hol a helye. A hátulsó végtag elvesztése nem okoz nagyobb nehézséget az állat mozgásában, „olyan gyors, mint egy kilőtt nyílvessző”. Teljesen egészséges, csak ízületerősítő gyógyszereket kap.

Hölgy az állatorvosi pályán ma már nem ritka, de volt időszak, amikor nagyítóval kellett keresni az egyetemeken a gyengébb nem képviselőit egy-egy évfolyamon. Való igaz, még ma is többen vannak azok, akik nem praktizálnak, hanem kutatóként, vagy irodai munkát végzőként dolgoznak. Ehhez a szakmához állítólag gyomor kell, meg fizikailag is toppon kell lenni. Az, aki marad a pályán, nagyon kell hogy szeresse az állatokat. A Nagymegyeren élő Farkas Eszter ilyen egyéniség. Főleg azokat szereti, amelyek rászorulnak a segítségére. Hivatásként vállalja a szakmát, időt, energiát nem kímélve gyógyít, nem irtózik szagoktól, nem ijedős, tud bánni az állatokkal. Kezdet „A családnak visszamenőleg semmi köze nincs ehhez a szakmához, így elég furának tűnt, hogy én ezt választottam, még akkor is, ha a gömöri Péterfalán, ahol laktam, mindig körbe voltam véve állatokkal. Eredetileg fogorvos akartam lenni, majd végzős gimnazistaként egy belső sugallatra döntöttem el szinte egyik napról a másikra, hogy az állatokat választom. Ez nagy kihívás volt a számomra, hiszen egész addigi életemben rettegtem a kutyáktól, de eldöntöttem, leküzdöm a félelmet”. Azóta eltelt jó pár év, de soha, egyetlen pillanatra sem bánta meg a döntését. Kassai egyetemistaként az ezredfordulón került először a Dunaszerdahelyi járásba, ahol nyaranta gyakornokoskodott. A vizsgálatok közben éberen kellett figyelnie az állatok kommunikációjára, hiszen ha valaki nem veszi észre a negatív jelzéseket, az olyan nagytestű állatok,

Az elaltatás

Kedvencei a négylábúak

mint a ló vagy a tehén, maradandó sérüléseket okozhattak volna. Kipróbálta a laboratóriumi munka adta lehetőségeket is, szeretett ott dolgozni, még akkor is, ha szigorú előírásokkal szembesült. Öt év után azonban visszavágyott a rendelőbe, így 2007-ben végleg a csallóközi régióba költözött, és ifjabb Lőrincz Sándor kisállat praxisában dolgozik azóta is. Célja a gyógyítás, hiszen egy-egy beavatkozás sikere mindig felemelő érzés számára. A sikertelenséget pedig fel kell tudni dolgoznia, mert ilyen is van, sajnos ez is hozzátartozik a gyógyításhoz. Házi kedvencek Nagy divat manapság a házi kedvenc egyes családoknál, s az is, hogy nagyon odafigyelnek rájuk a gazdik, törődnek az egészségükkel még akkor is, ha az ellátásuk nem kevés anyagi terhet ró rájuk. A doktornő szerint nincs olyan, hogy legideálisabb háziállat, csak az létezik, hogy mérle-

Fogas Ferenc felvétele

geljünk, mielőtt választunk. Az embernek a személyisége is befolyásolja milyen állatot válasszon. „Fel kell mérni előre, vajon képesek leszünk-e arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk a kiválasztott állat számára. Minden állatnak megvan a maga egyénisége, ugyanúgy, ahogy az embereknek is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kezdeti lelkesedés a gyerekeknél hamar elmúlik. A nyári szünidőben szinte összenőnek, együtt sétálnak, futkároznak, több idejük jut egymásra. Majd jön az iskolakezdés, és a kutya vagy más állat sehogy sem érti, miért e hirtelen változás a gazdi viselkedésében” – meséli. Farkas Eszter annyira legyőzte a félelmét a négylábúak iránt, hogy amikor az első munkanapján egy másfél éves kutyus jobb hátsó lábát amputálni kellett, s a gazdi, aki külföldön dolgozott, nem tudta vállalni az ápolást, s azt sem, hogy a kedvencét magával viszi, hirtelen fellángolásból hazavit-

Találj ki egy „tejes” szlogent és nyerj! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium versenyt hirdet, hogy megtalálja az Iskolatej Programot népszerűsítő legjobb szlogent. A versenybe az alapiskolás tanulók nevezhetnek be olyan mottóval, amely kifejezi, miért szeretik a tejet és a tejtermékeket. Örömmel veszszük, ha a témához illő rajzot is mellékelnek.

A győztes szlogen szerzője az osztálytársaival együtt ellátogathat olyan mezőgazdasági farmra, ahol megismerhetik az állattartás fortélyait, megnézhetik hol, milyen körülmények között élnek a tehenek és borjaik, illetve azt, hol fejik a teheneket. A nyertesek édes és egészséges meglepetésben is részesülnek. A mottók beküldésének határideje 2012. február 29. A tanulók az Isko-

letej Programot népszerűsítő javaslataikat postán vagy elektronikus úton juttassák el az alábbi címek valamelyikére:

Egy állatorvos munkájához nem csak a gyógyítás tartozik, hanem vannak olyan pillanatok is, amikor el kell magyarázni a gazdának, miért lenne méltányos a halálosan beteg állattal szemben, ha elaltatnák. Nem könnyű feladat. Ilyenkor pszichológusnak is kell lennie egy állatorvosnak, mert nem mindegy, miként adja elő a vigasztaló szavakat, miként osztja meg tapasztalatát. Betege sorsát nem döntheti el, a végső szót mindig az állat tulajdonosának kell kimondania. „Ha eutanáziát kell alkalmaznom, a rendelőben végig kemény tudok maradni. De ha az autóba ülök és hazafelé tartok, nincs olyan eset, hogy egy-két könnyet ne törölnék ki a szememből”. Farkas Eszternek nincsenek világmegváltó tervei. Csak gyógyítani akar, erre tette fel az életét. Meg arra, hogy ebben az elanyagiasodott világban mosolyogva tudjon a jövő felé tekinteni. Bevallotta, hogy ezt a munkát nem lehet csak a pénzért végezni és nem csak azért, mert nem lehet vagyont szerezni belőle. Szeretni kell, ennyi az egész. Lehet nyár, lehet ünnep, születésnapi buli, ha megcsörren a telefon, menni kell. A gazda öröme, az állatok egészséges hancúrozása mindent megér. Nagy Erika Ministerstvo pôdohospodárstva a rozvoja vidieka Slovenskej republiky Sekcia poľnohospodárstva, potravinárstva a obchoduOdbor živočíšnej výroby: Dobrovičova 12 812 66 Bratislava e-mail: skolskemlieko@land.gov.sk facebook.com/minagri.sr A verseny eredményét a minisztérium honlapján és Facebook oldalán is közzétesszük. A legkreatívabb szlogent a tárca felhasználja majd propagációs anyagain és a sajtóban is. (–)


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.

Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.

SZOLGÁLTATÁS Az 1. Pénzkölcsönző Dunaszerdahelyen! Kölcsön 800 euróig akár négy órán belül is: alkalmazottaknak, vállalkozóknak és nyugdíjasoknak korhatár nélkül. Tel.: 0903 222 071. Ha nem akarsz várakozni hajvágásra, hívj fel! Időt spórolsz. Tel.: 0902 58 35 69 – János mesterfodrász, Dunaszerdahely. Átlagon felüli fogászati rendelő Nyárasdon új pácienseket vesz fel. Fájdalom mentes kezelés. Tel.: 0903 763 760.

A VIOLA virág- és ajándékbolt (Poľná 15, Dunaszerdahely) várja kedves vásárlóit, ahol egyedi adventi koszorúk, ajtódíszek, gyertyák és sok-sok apró karácsonyi ajándék is kapható, amivel szebbé teheti az év legszebb ünnepét. Szombaton és vasárnap is állunk rendelkezésükre. Tel.: 031/ 552 57 07. Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876. Jóslás. Tel.: 0910 942 851. Free SAT by upc direct. Kiváló TV programok, digitális kép és hang, HD minőség. Alapcsomag már havi 9 eurótól. FIGYELEM újdonság! Free SAT kártya – 20 euró/év. Információ: 0905 260 575. Bejelentésre házhoz megyünk! A & K Antenna Satelit Technika. Szerződéskötés – szerelés – karbantartás. Vajanského 5325/2A – (LIDL mellett). Tel.: 0917 807 822. Személyszállítás 1–14 személyig, mikrobuszokkal, külföldre is. Tel.: 0915 111 646.

ELADÓK: DS – részben felújított 2 szobás lakás a városközpontban – 56 m2, felújított lakóházban, nagyon jó környéken! Ára 36 000 euró. Tel.: 0911 610 197. DS – építkezési telek, 710 m2, beépített utcában, csendes környéken, 35 euró/m2. Tel.: 0911 610 197. DS – garzonlakás a városközpontban, olcsón, csak 21 000 euró. Tel.: 0911 948 810. Vydrany/Hodos – családi ház félig felújítva 8,8 áras telekkel, 56 000 euró. Tel.: 0911 948 810. DS – teljesen felújított 3 szobás lakás, közel a városközponthoz. Ára 49 000 euró. Tel.: 0918 988 138, Szitásová. DS – átalakított garzonlakás a Fenyves-lakótelepen. Ára 26 500 euró. Tel.: 0918 988 138, Szitásová. DS – teljesen felújított 3 szobás lakás a Smetana ligetben. Ára 39 000 euró. Tel.: 0918 988 138, Szitásová. Nyárad/Ňárad – családi ház 18 áras telekkel (19 000 euró, felújítás szükséges). Tel.: 0903 420 895, Nagy Zoltán. DS – 3 szobás téglalakás a Kondé püspök utcában (55 000 euró). Tel.: 0905 662 259. DS – 3 szobás, 76 m2-es téglalakás saját fűtéssel, 59 900 euró. Tel.: 0905 662 259. DS – szép, új 2 szobás lakás, Nyugat-lakótelep, ára 42 400 euró. Tel.: 0908 853 978. Horné Mýto/Felsővámos – 2 szobás családi ház 12 áras telekkel, kedvező áron – 27 395 euró. Tel.: 0908 853 978. Topoľníky/Nyárasd – 3 szobás családi ház 18 áras telken, szuper árért – 30 000 euró. Tel.: 0908 853 978. DS – 3 szobás felújított lakás a Duna utcában. Tel.: 0908 758 393. Horné Mýto/Vámosfalu – 3 szobás családi ház melléképületekkel, 8 áras telken. Ára 52 000 euró. Tel.: 0908 758 393. Povoda/Pódafa – részben átalakított 3 szobás családi ház 825 m2-es telken. Ára 75 000 euró. Tel.: 0918 875 869. DS – részben átalakított, 6 szobás családi ház 6 áras telekkel, Nyugat-lakótelep, ára 140 000 euró. Tel.: 0918 875 869. Šamorín/Somorja – 3 szobás, részben átalakított lakás a város központjában, az 5. emeleten, lift van. Ára 69 900 euró. Tel.: 0918 875 869.

Hitel ingatlanfedezettel 20 000 euróig, jövedelemigazolás nélkül. Egzekúció esetén is, diszkréten, gyorsan. Tel.: 0903 222 071. Ácsmunkát, tetőfedést, cserepezést, bádogozást, tetők javítását, zsaluzást vállalunk. Az anyagot jutányos áron bebiztosítjuk. Tel.: 0918 918 216. ROMANTIKA – Esküvői ruhaszalon – IAN STUART – London. Új kollekció – Szlová- kiában csak szalonunkban! SAN PATRICK – spanyol. Komárno, Župná 12. Tel.: 035/ 77 30 446; 0907 210 281; 0905 260 575. www.ssromantika.eu Szatellit technika, DVB-T digitális földi adó havidíj nélkül – riasztóberendezések és biztonsági kamerák Dunaszerdahelyen, a Komenský utcában. Tel.: 0908 651 524. Csontkovács, masszőr, természetgyógyász. Tel.: 0905 622 258. www.izsakjozsef.hu Eladó általános (körzeti) orvosi praxis (kft.) a Csallóközben. Tel.: 0910 939 462.

Gyorskölcsön 3000 euróig alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak is. Tel.: 0907 723 420; 0948 088 246. Jogosítvány már 17 éves kortól, azonnali kezdéssel a PENTE autósiskolában. Tel.: 0908 709 107. ÁLLÁS Somorjai telephelyű, most induló pékség adminisztrátort– ügyintézőt keres. Feltétel: szlovák és magyar nyelvtudás, angol vagy német nyelv ismerete előnyt jelent. A magyar nyelvű életrajzokat és kérvényeket a psv@psv.t-online.hu e-mail címre küldjék. Tel.: 0036/70/ 425 93 04. Ápolónőt keresek ágyban fekvő beteg hölgy mellé, december 1-jétől. Tel.: 031/552 40 41; 0902 886 871. Bécsi pizzériába, alapszinten társalgó szakácsot keresek sürgősen, olasz és európai éte-lek készítésére. Tel.: 0043/ 664/558 18 06.


SILVESTER 2011 Hotel Legend*** Gabčíkovská cesta 5676/50 929 01 Dunajská Streda Bohaté Silvestrovské menu profesionálny team. Hudba: Cigánski baróni (Jánoska trio).

VSTUPNÉ 45 Eur

Kiadók Dunaszerdahelyen, a Kukučín utca elején lévő körforgalomnál, az új épületben, december 1-jétől, külön bejárattal, parkolóval, villanyórával, radiátormérőkkel ellátott, bármilyen célra megfelelő helyiségek + konyha és szociális helyiségek. Tel.: 0908 715 836. Kiadó 1 szobás lakás (Újfalu, DS). Tel.: 0908 408 953.

INGATLAN

ÜDÜLÉS – SZÓRAKOZÁS

Vennék szántóföldet Ekecs, Apácaszakállas és Padány kataszterében. Ára: 3400 euróig/ha. Tel.: 0917 355 680. Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0917 673 845.

BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu Felejthetetlen Szilveszter remek programokkal. Tel.: 0036/20/979 25 62.

LAKÁS, GARÁZS Vennék 3 szobás lakást Dunaszerdahelyen, az Észak II.-lakótelepen kívül. Tel.: 0915 714 415.

ISMERKEDÉS Nyugalmazott tanár keres kisnyugdíjas, alacsony termetű élettársat. Tel.: 035/760 24 91.

KIADÓ – BÉRLET GÉPJÁRMŰ Bérbe adó családi ház Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Egyszobás albérletet keresek Dunaszerdahelyen. Tel.: 0904 351 162. Kiadó új, 45 m2, energiatakarékos, 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen, illetve üzlethelyiség vagy iroda. Tel.: 0903 423 712. Kiadó 2 szobás lakás Hodosban. Tel.: 0907 241 327. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0911 03 03 08.

29

Apróhirdetés > Hirdetés

2011. november 22. |47. szám

Eladó Daewoo Lublin. Tel.: 0905 260 575. Eladó fehér, ötéves, garázsolt, megkímélt OPEL ASTRA teljes felszereltséggel + 4 db téli gumi felnikkel. Ára 5800 euró. Tel.: 0905 466 527. VEGYES Minőségi gyümölcsfák, kedvező áron. Tel.: 0907 617 833.

Samospráva mesta Veľký Meder oznamuje, že v dňoch

2. a 3. decembra 2011 usporiada na centrálnom námestí mesta tradičný MIKULÁŠSKY

JARMOK.

Srdečne pozývame návštevníkov ako aj predajcov. Informácie na tel. č.: 031/555 23 60.

Nagymegyer város önkormányzata tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt

a december 2–3.-án megrendezésre kerülő hagyományos MIKULÁS-NAPI VÁSÁRRA, melyet a város főterén rendezünk. Tájékoztatás, helyfoglalás a 031/555 23 60-as telefonszámon. Eladó kemény tűzifa. Szállítás ingyenes. Tel.: 0911 595 695. Minőségi smaragd tuják minden méretben. Tel.: 0907 617 833. Hasogatott keményfa eladó Dunaszerdahelyen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömött kacsák élve és tisztítva. Levágásra alkalmas hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53.

Eladók rottweiler kutyakölykök. Tel.: 0907 744 933. Eladók levágni való házi pulykák. Tel.: 0908 726 193.

DROBNÉ INZERÁTY Dám do prenájmu nízkoenergetický, 2-izbový byt, resp. nebytový priestor, 45 m2, novostavba v Dunajskej Strede. Tel.: 0903 423 712. Predám 3-izbový byt v OV po rekonštrukcii v Dun. Strede (Smetanov háj, cena 40 000 Eur). Tel.: 0949 640 615.

SZILVESZTER 2011 TRIO PIZZERIA & RESTAURANT Vásárút (Trhová Hradská, Hlavná 298/40.)

Belépő/vstupné – 25 euró. Gazdag menüsor, kiváló program. Bohaté menu a vynikajúci program.

Tel.: 0908 208 585.


30

Csallóköz

Tudósítás

Se pénz se ajtó B. Mária esete a lelketlen vállalkozóval KOLOZSNÉMA – Amikor még tavasszal B. Mária helyi lakoshoz becsengetett egy úriember, az asszony még csak nem is sejtette, micsoda kálvária kezdetét jelenti ez a számára. Az illető ékesszólóan felvázolta a cége által kínált, tökéletes hőszigetelésű ajtók és ablakok előnyeit, és noha Máriának jelenleg nem állt szándékában ilyesmit beszereltetni, az aranyszájú férfi percek alatt meggyőzte őt. Olyannyira, hogy meg is kötötték a szerződést egy-egy ablakra és ajtóra, összesen 1290 euró értékben. Előlegként mindössze 900 eurót – vagyis 70 százalékot – kért az úr, amit B. Mária 2 nap alatt két részletben ki is fizetett. Aztán telt-múlt az idő, az ablakosok csak nem jöttek, végül az asszony sürgetésére mégis megérkeztek – csak az ablakkal. Azt be is szerelték – vakolás és ablakpárkány nélkül, magyarán félmunkát végezve –, majd kijelentették, hogy az ajtó beszerzéséhez kell még 300 euró. B. Mária azt is kifizette, és várta az ajtót, valamint az ablak rendbehozatalát. Ottjártunkkor, november 17-én, vagyis a szerződés megkötése után bő fél évvel még mindig várta. Ja, és hogy el ne felejtsük: 1200 euró,

vagyis a teljes ár 93 százalékának kifizetése után. Innentől kezdve már ő meséli tovább a történteket: „Többször is megpróbáltam felhívni, de nem vette a telefont. Egy kivétellel, amikor megígérte, hogy a hétvégén jön, de persze nem jött. Egy-

A félkész ablak...

„November végéig adtam határidőt F. Attilának”

szer pedig az apósa vette fel, akinek már kilátásba helyeztem, hogy rendőrségre viszem az ügyet, mire ő flegmán azt válaszolta: »Vigye!« Úgyhogy, végül tényleg kénytelen voltam feljelentést tenni – és íme az eredmény...”

Két levelet tesz elém. Az egyik a körzeti rendőrparancsnokság válasza, amely szerint ők nem tehetnek semmit, mert itt nem történt bűncselekmény. F. Attila vállalkozó ugyanis csak akkor lenne gyanúsítható csalással, ha semmit nem teljesített volna a szerződésben vállaltakból. Mivel azonban az ablakot beszerelte, az eset csupán egy magánjogi szerződés be nem tartása, ami kizárólag polgári perrel orvosolható. A másik levél – a járási ügyész válasza B. Mária fellebbezésére – megerősíti a rendőrségi véleményt, kijelentve, hogy az ügyben további fellebbezésnek helye nincs. „Elkeseredésemben újra a polgármesterhez fordultam, mert ekkorra már elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, nem hagyom ennyiben a dolgot. A kifizetett 1200 euró csaknem 4 havi nyugdíjam! Ha pereskedni

Zsűrizett az államtitkár is koztatta lapunkat Horváth Jenő polgármester. A csapatok minden lépését az öttagú zsűri figyelte, melynek elnöke Csicsai Gábor államtitkár. A vágás minden mozzanatát és ter-

NAGYSZARVA – A községben immár harmadik alkalommal rendezték meg a hagyományos böllértalálkozót. A zsűri elnöke Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár volt.

korica fosztással ismerkedhettek. A legkisebbek pedig csuhéból babát készíthettek. Most pedig a disznótoré a főszerep, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a hét Szarván a hagyományőrzésről szólt” – tájé-

A szarvai kultúrház előtt megelevenedtek a régi idők disznótorai. Füstölgő katlanokban bugyogott a töpörtyűzsír, az asztalokon pedig vagy a disznó bőrét tisztították és vágták fel, vagy hurkát töltöttek. A találkozón idén csak három csapat versenyzett egymással, a nagyszarvai vadászok, a bősi tűzoltók és a somorjaiak csapata. Noha a rendezvény egyáltalán nem a rivalizálásról szólt. „Fő célunk a hagyományőrzés. Csütörtökön, Gyere velem kukoricázni elnevezésű rendezvényt tartottunk, mely keretein belül az érdeklődök a kukorica morzsolással, ku-

Balról jobbra: Horváth Jenő polgármester, Csicsay Gábor államtitkár, Szabó István, Füssi Kálmán felvétele a győztes somorjai csapat tagja, Pálffy Dezső zsűritag

A szerző felvételei

kell, hát pereskedjünk, mondtam, de ő azt tanácsolta, hogy előbb próbálkozzam mással. Ezt meg is tettem.” Elém teszi a harmadik, október 24-én kelt levelet, amely egy szabályos felhívás a peren kívüli megegyezésre. Ebben november 30-ai határidőt ad F. Attilának a szerződésben vállaltak maradéktalan teljesítésére, ellenkező esetben beperli őt. A levélre november 17-éig nem érkezett válasz. B. Máriának eddig az időpontig volt tehát egy félig beszerelt ablaka, az alóla csúnyán kitüremkedő szigetelőhabbal és a szoba sarkába álló ablakpárkánnyal. A fél éve megrendelt, és gyakorlatilag teljes egészében kifizetett ajtónak viszont mindeddig a színét sem látta... Rövidesen ismét felkeressük B. Máriát, hogy beszámolhassunk az ügy további fejleményeiről. Vas Gyula

mészetesen a végső ízeket is pontozták. A hideg ellenére szép számmal akadtak érdeklődők, a legkisebbektől egészen a legidősebbekig. Az apróságok csodálkozva, míg az idősek, a régi emlékeket megidézve nézelődtek. „Az ilyen hagyományőrző esemény mindenképpen követendő példa. A falu lakosságának jelenléte pedig bizonyítja, hogy a tradíciók iránti érdeklődés nem halt ki az emberekből” – mondta Csicsai Gábor. „Szeretnénk elérni, hogy a csallóközi ízek és hagyományos értékek visszatérjenek a falvainkba” – nyilatkozta lapunknak. Az államtitkár mosolyogva mesélte, hogy bizony benne is felidézte a régi emlékeket a szarvai böllértalálkozó. Gyerekként már két nappal a disznóölés előtt olyan izgatott volt, hogy aludni sem tudott. A disznótorost végül a somorjai böllérek készítették el a legfinomabban. Másodikok a nagyszarvaiak, a harmadikok pedig a bősi tűzoltók lettek. M. Gy.


31

Riport

2011. november 22. |47. szám

Késői, de nem megkésett ajándék A somorjai Pokstaller István hazulról örökölte a fa szeretetét Hét esztendeje, hatvanhárom éves korában készítette el első figurális alkotását a somorjai Pokstaller István. „Isten nagy ajándékának tartom ezt, mert drága feleségem halála óta így van mibe beletemetkeznem. Tartalmasan, alkotással tölthetem a nyugdíjas éveimet. Nem érzem magam magányosnak. Két fiunk közül az egyik Légen, a másik még közelebb, Tejfalun lakik, a menyeimmel és négy unokámmal együtt sűrűn látogatnak, de aztán hazamennek, s én itt maradok egyedül” – sóhajt fel. Bennem pedig Jozef Pekarának, a Rajecfürdőn (Rajec) élt fafaragónak, a világhírű Szlovák Betlehem alkotójának a története elevenedik fel. Aki vagy tíz esztendeje, amikor nála jártam, könnyes szemmel mesélte nekem, hogy amióta elhunyt a felesége, képtelen bármit is kifaragni. Két alko-

történelmet, de a jelenlegi viszálykodásokat is” – szögezi le. Hitet sugároz és önéletrajzi vonatkozásokat is sejtet a Krisztus töviskoszorúval című alkotása.

tó, két családi tragédia, és mennyire más folytatás... A családi ház Jelképes értékű, hogy a somorjai fafaragó az elsők között diófából az egykori szülői házat örökítette meg, amelyet azóta már átépítettek a Hosszú utcában. „Hazulról elsősorban a fa szeretetét örököltem meg, hiszen az édesapám és a nagyapám is ács volt, az utóbbi okleveles, ami nagy szó volt abban az időben. Éveken át kedvtelésből fatálakat, más hasznos tárgyakat készítettem, hosszabb időt igénylő munkára időm sem volt. Meg talán késztetésem sem” – emlékszik vissza. Autószerelőnek tanult, de ezt a mesterséget egészségi okokból abba kellett hagynia. Ezután a nyitrai agrárfőiskolán diplomát szerzett, s éveken át a somorjai mezőgazdasági szakközépiskolában tanított, ahol elsősorban a szakma szeretetét igyekezett beleplántálni a tanítványaiba.

Tavaszra várva

Isten különleges ajándékának tekintem

„Minden munkán meglátszik, hogy kedvvel és szeretettel készítették-e” – mondja meggyőződéssel. Nem messze lakik a szülői háztól. Saját otthonának a kazánházát rendezte be alkotóműhelynek. Tiltakozik, amikor műtermet mondok, miként a művész megnevezés ellen is. Pedig a helyi és a csicsói tárlaton és más bemutatkozási helyein az alkotásai láttán sokan szólították így. Kérdem tőle, mikor kezdett figurális kompozíciókat alkotni. „Éppen tizenhat éve. Néztem este a tévét, amely éppen reklámot sugárzott. Valamilyen fürdőben egy férfi ugrott fel, köpenyét felkapva ujjongott, hogy első díjat nyert a lottón. Az illető Zwack Péter, az Unicum likőrgyár társtulajdonosa, a neves üzletember volt. Másnap nekiláttam megformálni markáns alakját” – mutat első alkotására. A hárs

Szent István két alkotáson, fenn és jobbra

Ján Čikovský felvételei

Leginkább gümölcsfákból szeret faragni. „Mégis a hárs a kedvencem, mert valahogy hagyja magát megmunkálni, szabad utat enged az alkotó fantáziájának, elképzeléseinek. Kezdetben nem volt egyszerű a helyzetem. Ma már azonban elég sokan ismernek, ezért könnyebb beszerezni az alapanyagot. Egyre több helyről hívnak,

hogy láttak olyan fát, amelyet megvásárolhatok vagy éppenséggel odaajándékoznák nekem” – avat be mindennapjaiba. Százhúsz Azóta százhúsz alakot faragott ki. Leginkább a magyar történelem kimagasló alakjait ábrázolja. Gyakran fordul szakrális témákhoz is. Elsők között formálta meg Zsigmond királyt, aki a legenda szerint Somorján is járt, Kossuthot és Széchenyit is megalkotta, miként Petőfi Sándort is. Mindhárom történelmi személyiség egy szobában, de nem egymás mellett tekinthető meg. „Nagy magyarok voltak, hatalmas egyéniségek, mégis sok vitájuk volt egymással, ezért kerültek közel egymáshoz, de mégsem egymás mellé” – magyarázza a vendéglátóm. Megállok Szent István alakjánál, amely merőben más az eddig ismertektől. „Nemrég készültem el vele, az idős államférfit igyekeztem ábrázolni, aki Szűz Máriának ajánlja fel életművét, a történelmi Magyarországot, s gondviselésére bízza a pártütések és más viszályok miatt veszélybe sodródó hazáját. Ilyet fiatal korban nem tud alkotni az ember. Hetvenegy évesen már másként látja az ember a

Félig kész próbálkozások is sorjáznak a kazánházban. „Villanyfénynél nem szeretek dolgozni, mert az árnyékot ad, ami rontja a rálátásomat a készülő alkotásra. Ilyenkor keveset vagyok itt, várom a napfényes tavaszi és a hosszú nyári napokat, amelyek új energiával töltenek fel. Ez most inkább az olvasgatás, a feltöltődés ideje” – közli. Miközben legújabb alkotásáról beszél. „A húgom a múlt héten ünnepelte kerek születésnapját. Neki faragtam ajándékként az Énekesnő című munkámat, mert Éva és a férje is a helyi Híd vegyeskar oszlopos tagja, elhunyt testvérem, László pedig hosszú éveken át a karnagya volt” – sóhajt fel. Aztán arról mesél, hogy alkotásainak a fele gyermekeinek és rokonságának a házait ékesíti. „Születés- és névnapok alkalmából mindig mondogatják, apuka, ne vegyél semmi ajándékot, mert úgyis kicsi a nyugdíjad. Inkább faragj nekünk valami szépet. Én megfogadom a tanácsukat. Ha sikerül, akkor azzal ajándékozom meg őket. Ha nem vagyok elégedett a munkámmal, akkor elhívom őket, válasszanak valamelyik kész alkotásból” – mondja. Bevezet a másik szobába, ahol a falon Pokstaller László jellegzetes karnagyi mozdulatát örökítette meg. „Bárhogy is igyekeztem, nem vagyok elégedett ezzel az alkotással. Meg is fogadtam, hogy családtagokat többször már nem ábrázolok, mert túl közel állnak hozzám. Lacit azért kiraktam az ágyam fölé. Ő úgyis itt él a szívemben” – közölte halkan. Szilvássy József


32

Celebsztorik

Csallóköz

Münchenben vendégszerepel Bálint Ádám Pár hete a müncheni Deutsches Theater vendégszeretetét élvezi a Budapesti Operettszínház, amely Európában egyedüliként nyerte el A Szépség és Szörnyeteg című musical játszási jogát német nyelvterületen. – A hétfő az egyedüli szabadnap, egyébként egész héten előadás van, hét végén dupla. Amikor nem dolgozunk, akkor végre kialusszuk magunkat, és persze azért Münchenben kötelező megkóstolni a jó német sört is – mondta Ádám. A gyertyatartót alakító Bálint Ádám (30) ugyan élvezi a sikert, de nagyon hiányolja feleségét, Melit, aki egyedül van otthon. A társulat pár nap múlva egy hétre hazautazik, de utána irány Köln, ahol egész decemberben fellépnek majd.

Csak férfiként szeret Ibolya A lánya lesz Madonna riválisa!

Oláh Ibolya egy lánnyal él együtt! – sokan megbotránkoztak, amikor napvilágot látott ez a hír. Pedig az énekesnő nem akar ezzel kérkedni, csupán arra vágyik, hogy végre igazán boldog legyen. Ibolyát nem érdekli, hogy ki fogadja el, és ki nem a választását. Kizárólag arra akar koncentrálni, hogy végre boldog párkapcsolatban él. Ugyan az énekesnő ritkán beszél a magánéletéről, de Demcsák Zsuzsa kérdéseire nyíltan válaszolt a Story magazinnak. „Mindig azt mondják a barátaim, hogy én férfiként szeretek. Nem vagyok az a tipikus nő ott legbelül. Bárcsak úgy éreznék, mint egy normális, igazi nő, de inkább férfiként viselkedek egy kapcsolatban.”

Lourdes énekesi babérokra tör, és tanára szerint kivételes tehetség. Ha elkészül az első slágere, könnyen lehet, hogy letaszítja anyját a toplistákról. Madonna kamasz lánya még csak nemrég ünnepelte a 15. születésnapját, de korántsem átlagos tinédzser. Már most többet jár divatbemutatókra, mint iskolába, szabadidejében pedig Madonna divatkollekciójának tervezésében segít. Hetente jár New York egyik legnevesebb énektanárához, aki a Broadway sztárjain kívül nem fogad más növendéket. A tanár azt állítja, hogy Lourdes nagyon tehetséges, kristálytiszta hangja van, és minden esélye megvan rá, hogy ő legyen az új évezred dívája.

Az új celeb-álompár: Dara és Rytmus

Afrikai klipet forgatott Varga Viktor

Ami egy ártatlan flörtnek indult, szerelemmel folytatódott. Az énekesnő Dara Rolins (38) és az ismert rapper Patrik Rytmus Vrbovský (34) már két hónapja egy párt alkotnak. A sztárpár kapcsolata egyaránt sokkolta a közvéleményt és a családjaikat is. A szikra egy közös üzlet kapcsán lobant lángra – sportruhákat reklámoztak – s ahogy ez lenni szokott, utána rengetegszer hívták egymást és sok szerelmes sms-t váltottak. Következtek a titkos randik, hol Csehországban, hol pedig Szlovákiában. A rapper már megmutatta Darának a pőstyényi házát is. Az énekesnő végre megint boldog, nem győzi dicsérni Patrik figyelmességét, kedvességét. S hogy miért csak most alakult ki köztük szerelem, hisz az énekesek már régóta ismerték egymást? A válasz egyszerű: akkor még mindketten párkapcsolatban éltek.

Net-felvételek

Tíz nap alatt járta be Marokkót Varga Viktor (24). Az egykori kiscsillag nemcsak pihenni utazott barátaival az egzotikus országba, a hatalmas gyalogtúrák mellett klipet is forgatott. – Szükségem volt egy kis magányra, a nyaram tele volt fellépéssel, munkával, így tényleg semmi másra nem vágytam, mint egy kis sétára a sivatagban. Hirtelen ötlet volt a klipforgatás, úgy gondoltuk, ha már Marokkóban vagyok, akkor készítek is ott egy klipet. Érdekes lesz, annyit ígérhetek. Mindenkinek megpróbálom elhozni azt a hangulatot, amit mi ott megéltünk – nyilatkozta Varga Viktor. Összeállította: Wimmer Ilona


TV-műsor 2011. > november 23–29.

2011. november 22. |47. szám

M1 > november 27., vasárnap, 23.20

Megtört ölelések

VIASAT3 > november 26., szombat, 23.55

A gyönyör rabjai

33

Egy férfi, aki teljes sötétségben ír, él és szeret, tizennégy évvel ezelőtt egy brutális autóbaleset áldozata lett Lanzarote szigetén. A balesetben nem csak a szeme világát veszítette el, hanem élete szerelmét, Lenát is. Ez a férfi két nevet használ: irodalmi álneve Harry Caine, azaz Hurrikán – így írja alá irodalmi műveit. Valódi neve pedig Mateo Blanco. Ezen a néven éli életét, és rendez filmeket. Ha éppen nem rendez, csak azzal a gondolattal tudja túlélni sorsát, hogy Mateo Blanco meghalt.... Rendezte: Pedro Almodóvar Szereplő(k): Penélope Cruz Los abrazos rotos, spanyol filmdráma, 128 perc, 2009 Max Baron sikeres St. Louis-i reklámszakember, aki fiatal feleségét gyászolja. Egy késő esti órában véletlenül találkozik Nora Bakerrel, s ez a találkozás váratlanul teljesen felborítja az életét. A racionális, vibráló és igazi független nő, Nora egy hamburger büfében dolgozik, a város legfurább negyedében lakik, és 15 évvel idősebb Maxnél. Minden különbözőségük ellenére Max halálosan beleszeret Norába. Rendezte: Luis Mandoki Szereplő(k): Susan Sarandon, James Spader White Palace, amerikai filmdráma, 103 perc, 1990

JOJ > november 26., szombat, 23.15

Az utolsó skót király

Kristy Swanson RTL KLUB > november 27., vasárnap, 22.50

Gyilkos emlék – Eltemetett titkok Az ugandai Idi Amin volt a történelem egyik legveszettebb diktátora. Ellenfelei merényletet kísérelnek meg ellene, melynek során a humanitárius segélyakcióban részt vevő skót orvos akaratlanul megmenti a rettegett Amin életét. A hálás, ugyanakkor szeszélyes népvezér emiatt személyes orvosának és legfőbb bizalmasának fogadja a férfit. Dr. Garrigan kezdetben élvezi a kialakult helyzetet, de hamarosan rájön, milyen barbár közelében él.

Alex, a szép, fiatal nő szörnyű titkot őriz a múltjából. Még csak hatéves volt, amikor kegyetlen gyilkosság történt a családjában és ennek szemtanúja volt. Sok időbe tellett, hogy eltemesse mélyen az elméjében a történteket. Ám idővel a régen elfeledett töredezett emlékek feltörnek a múltból és szinte őrületbe kergetik a lányt. Egy híres, jól szituált pszichiáter vállalja hogy segít rajta, mivel gyermekkorában, amikor megtörtént a gyilkosság, közvetlen az események után már kezelte a lányt. Vajon Alex emlékei mindenre fényt derítenek?

Rendezte: Kevin Macdonald Szereplő(k): Gillian Andersen, Forest Whitaker The Last King of Scotland, amerikai–angol thriller, 121 perc, 2006

Rendezte: Richard Roy Szereplő(k): Kristy Swanson, David Keeley Forbidden Secrets, amerikai–kanadai thriller, 85 perc, 2005


34 TV2

RTL Klub

6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.40 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.50 Teleshop 11.25 Készen áll, Mr. McGill? Angol film 13.15 Eva Luna (52.) 14.15 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.25 Második élet Salvador hamarosan felébred a kómából, de már nem az, aki korábban volt... 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (53.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők A döntés 20.15 Jóban Rosszban Alexa úgy gondolja, hogy Olivér állhat a receptlopás hátterében. Veronka bevallja a szüleinek, hogy rendőrségi ügybe keveredett. 21.00 Doktor House 22.00 Szellemekkel suttogó (am.) Melinda egy boszszúhadjárat kellékévé válik; erre ő is akkor jön rá, amikor a szellem, akivel éppen foglalkozik, egyszer csak megjelenik – épen, életben. 23.00 Aktív 23.30 Esküdj! 0.05 Tények este 0.40 EZO TV 1.15 A kardfogú bosszúja Amerikai– ausztrál film

6.10 6.45 7.35 7.45

M2 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.15 Mindentudás Egyeteme 17.10 Kalandozó 17.35 Família Kft. Magyar sorozat 18.05 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Csapdahelyzet Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 23.00 Caterina és a lányok (6.) 23.50 Az este 0.20 Párizsi helyszínelők Francia sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 23. > Szerda

Autómánia Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai 14.20 Gilligan szigete – A kulisszák mögött Amerikai film 16.15 Sarokba szorítva Gaby beletörődik a válásba, Larry azonban időközben meggondolta magát. Paco bocsánatot kér Fedorától az eltitkolt házassága miatt. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna 22.35 Vámpírnaplók Gyilkos harapás Amerikai sorozat 23.35 Reflektor 23.50 Külvárosi téboly Amerikai krimi A jómódú Clara Harris rosszul viseli a hírt, hogy a férje, David megcsalja. Férje megregulázására még a szülőket is beveti, és amikor az is kudarcot vall, autójával halálra gázolja.

Viasat 3 14.40 Doktor House Amerikai sorozat 15.35 Nyomtalanul (am.) 16.30 Gyilkos számok 18.20 Jó barátok (am.) 19.20 Két pasi... (am.) 20.15 Doktor House Amerikai sorozat 21.15 Viharzóna Am.—német film Senki sem készülhetett fel ekkora viharra... 1991 őszén az Atlanti-óceán északi részén iszonyú erejű, emlékezetes vihar tombolt napokon át. 23.40 Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) 0.35 Holdfény Amerikai sorozat

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 DRK (ism.) 10.55 Táplálkozási piramis (dok.) 11.10 A Kennedy-család Kanadai sorozat (6.) 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 14.00 Tudástár 2011 14.30 Országos Természetfilm-fesztivál 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés 15.55 Különleges mentőalakulat (16.) 16.45 MM 17.40 Család csak egy van Ausztrál sorozat (11.) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Párizsi helyszínelők 21.10 On the spot Afganisztán (dok.) A Spektrum riporterei éles bevetésekre jártak a pakisztáni határra, egy sátorban aludtak a katonákkal, és hogy ne az állandó félelem határozza meg a forgatási napok hangulatát, igyekeztek a lehető legjobban igazodni az amerikai hadsereg életritmusához. 22.10 Az este 22.45 KorTárs 23.15 Online kamaszok Amerikai dokumentumfilm 0.10 Szellem a palackból

ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.30 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Otthon Tv Start! Start plusz Kaschmir Gold Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét. Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Híradó Világhíradó

Kisváros (ism.) MacGyver (am.) Térkép Reklámőrültek Amerikai sorozat 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.15 Kívánságkosár 14.15 Utókor 14.45 Heuréka! Megtaláltam! 15.15 Önök kérték! 16.10 Magyar cirkusztörténet 16.35 Floyd Olaszországban. 7/1. 17.15 Kisváros (58.) Magyar sorozat 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Kis Dorrit. 8/8. 21.20 Híradó 21.30 Zseni az apám Amerikai film Lawrence Wetherhold professzor, meglehet, brilliáns elme, de a szerelem és a család dolgaiban olyan, mint egy analfabéta. Ügyetlenségének egyik oka, hogy évek után sincs túl felesége elvesztésén. 23.00 Dunasport 23.10 Kosáry Domokos olvasónaplója (6.) 23.50 Kisiskola (dok.) 1.00 Térkép

22.30 > MARKÍZA Kettős azonosság

6.40 7.40 8.35 9.05

HBO 6.00 Túl közeli rokon Amerikai vígjáték 7.55 Ahogy esik, úgy suppan Amerikai film 9.35 High School Rock Amerikai vígjáték 11.20 Georgia O’Keeffe (am.) 12.50 Step Up 3D (am.) 14.35 Pasifogó (am.) 16.20 Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya. Francia–luxenburgi fantasy 18.00 Anya a pácban Amerikai vígjáték 19.30 Terápia 28–33. Cseh filmdráma 20.30 Kettős játék (am.) 22.40 Mindenkit érhet baleset (ausztrál–angol) 0.10 Terápia 33. (cseh) 0.40 A lány, aki a tűzzel játszik. Svéd–dán krimi 2.50 Pimaszság hercege Amerikai vígjáték

Johnnak, a teljesen átlagos amerikai orvosnak egy nap fenekestül felfordul az élete, amikor hirtelen ötlettől vezérelve eltereli a forgalmat, hogy segítsen egy rejtélyes nőnek elmenekülni a támadói elől. Ettől a pillanattól fogva ugyanis ő is az üldözők célpontjává válik. Szerencséjére ebben az eszeveszett hajszában akadnak segítői is, ám még így is az életben maradás a tét. Rendezte: Dennis Dimster Szereplő(k): Val Kilmer, Izabella Miko Amerikai krimi-thriller, 85 perc, 2010

Markíza

JOJ

6.00 Jó reggelt! 8.10 Vacsoracsata 9.05 Cobra 11 X. 10.05 Gyilkos társ Ausztrál film 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk V. (4.) Amerikai sorozat 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (17.) Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Teljesítjük legtitkosabb vágyait! 22.10 Hírek 22.30 Kettős azonosság Amerikai thriller 0.20 Gépállat SC Angol—am. thriller

14.30 Takeshi vára 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták Frederik és Milada házassága jól működik. A probléma akkor jelentkezik, amikor lányuk, Zuzana, ugyanabba a férfiba szeret bele, akibe az édesanyja is. Az apa csalódott és válni akar. 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Hawaii Five-0 22.15 Dr. Csont (am.) 0.15 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.)

STV1 14.25 15.10 16.00 16.35 17.05 17.35 18.20 19.15 19.30 19.45 20.05 20.35 22.50 23.00 23.10 23.55 0.40 1.30

Vad angyal JAG. 15/7. (am.) Hírek Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen – kvízműsor A szerelem ereje Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Séta a vadonban. 7/6. Angol filmsorozat Bajnokok Ligája: AC Milan– FC Barcelona Késő esti híradó Gólok, pontok… BL összefoglaló JAG (ism.) Hivatásosok. 13/3. Angol krimsorozat Vad angyal (ism.)

STV2 11.30 12.20 13.00 13.40 14.10 14.45 15.20 16.25 17.00 17.30 18.15 18.35 18.40 18.45 18.50 19.00 21.00 21.30 21.55 22.55 23.25

Fókusz – egészség Élő panoráma Folklórműsor Köztünk élnek – vakok és gyengénlátók Família Denali (dok,) Ólomból voltam (cseh) Magyar magazin Szenior klub Regionális napló A természet értéke Francia dok.-film Hatmilliárd nézet Esti mese Szülők és tinik Hírek magyar nyelven Kosárlabda Eb: Dobrí anjeli Kassa–Frisco Brünn Polgár a hivatalokban Kommentárok Terítéken Tudományos magazin Események


2011. november 22. |47. szám

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.40 Stahl konyhája 9.50 Babapercek 10.00 Teleshop 11.35 A préri gyermekei Amerikai western 13.15 Eva Luna (53.) 14.15 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.25 Második élet Salvador visszatér a Donoso házba, de nem emlékszik semmire, és nem is ismer fel senkit. Az újságból közben értesülnek a szörnyű hírről, hogy Rebeca egy hotelban öngyilkos lett. A család később aztán úgy dönt, hogy az lesz a legjobb Salvadornak, ha visszaviszik őt az eredeti családjához... 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (54.) 18.30 Tények 19.20 Összeesküvők 20.35 Jóban Rosszban Veronka Olivért védve szembeszáll a saját szüleivel. Kavics próbálja a maga oldalára állítani Olivért... 21.20 Üvegtigris 2. Magyar film 23.20 Aktív 23.50 Esküdj! 0.25 Tények este 1.00 EZO Tv 1.35 A blogger (4.) Amerikai sorozat

6.10 6.45 7.35 7.45

Törzsutas Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai 14.15 Passionada – A szerelem játéka Amerikai film Celia, a szép, fiatal özvegy évekkel férje halála után sem hajlandó férfiakkal ismerkedni. Ezért lánya, Vicky úgy határoz, megkeresi az édesanyjához legjobban illő társat. Alkut köt egy hírhedt, nőcsábász kártyajátékossal. 16.15 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág 22.10 Dr. Csont (am.) Egy ipari tárolómedencében találnak rá egy holttest darabjaira, ám fej nélkül. Kiderül, hogy a fiú kényszerbetegségben szenvedett. 23.15 Kemény zsaruk Nehéz döntés Amerikai sorozat 0.20 Reflektor

6.00 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.50 Fizikaóra – Yvon Fortin 10.10 Van képünk hozzá 11.05 Hacktion (67) Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.30 Kvartett 14.00 TED: Technológia, szórakoztatás, dizájn 14.30 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés Földi angyalok 15.55 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat (17.) 16.45 MM: A családról 17.40 Család csak egy van (12.) A falakon túl Ausztrál sorozat 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Hallgass a szívedre! Amerikai film 21.55 Az este 22.30 Valaki: Nádasdi Borbála grófnő 23.00 Múlt-kor 23.30 Angi jelenti Tosca az Operában Hogyan készülnek a Tosca előadására az Operaházban? Mi az, amit mi nézők nem láthatunk, mert a színfalak mögött zajlik? 0.00 Zöd tea

6.40 Kisváros (ism.) 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Kis Dorrit (8.) 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Egészség+ 14.45 Veszélyben 15.10 Munka-társ 15.40 Lélek Boulevard 16.15 Magyarország cirkusztörténet 16.40 Az erdélyi szász kultúra nyomában 17.15 Kisváros (59.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Angyalbőrben Magyar sorozat 21.25 Hírek 21.30 Te rongyos élet Magyar film 1951-ben vagyunk, Sziráky Lucy csinos, ambícióval teli operettszínésznő. Szépen ívelő karrierjét keresztbe töri a kitelepítés. Volt férje grófi rangja miatt el kell hagynia a fővárost. Számára kétszeresen is nehéz a beilleszkedés a kényszerű, falusi életbe. 23.20 Dunasport 23.25 Kosáry Domokos olvasónaplója (7.) 0.10 Megalopolis

M2

Viasat 3

ATV

HBO

15.30 Aranymetszés 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.35 Família Kft. 18.05 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad (am.) 23.00 Caterina és a lányok (7.) 23.50 Az este 0.25 Online kamaszok A film azt vizsgálja, hogy milyen hatása van az internetnek a kamaszok és családjuk életére.

14.40 Doktor House 15.35 Nyomtalanul (am.) A csapat a 18 éves Brandon Parkert keresi. Megtudják a 15 éves Matt Jameson ellopta a korábbi csapattársa személyi azonosságát, amivel munkát tudott vállalni. 16.30 Gyilkos számok 18.20 Jó barátok (am.) 19.20 Két pasi... (am.) 20.15 Doktor House 21.15 C. S. I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.10 ÁlomÉpítők 2. 23.10 Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) 0.10 Holdfény (am.)

35

Tv-műsor > 2011. november 24. > Csütörtök

11.30 11.55 12.25 15.30 16.15 16.35 17.05

Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Start plusz Pénz Tv Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 17.55 Híradó; Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A tv ügyvédje Juszt László műsora 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub Közéleti magazin 23.10 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 23.55 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó

6.00 X-Men 2. (am.) 8.10 Filmmagazin 8.40 Kettős játék Amerikai krimi 10.50 Reszkessetek betörők 3. (am.) 12.30 Vámpíros film Amerikai vígjáték 13.55 Son-in-law (am.) 15.30 Barátság! Am.–német vígjáték 17.20 A dolgok állása Am.–német thriller 19.30 Terápia 29–34. Cseh filmdráma 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 A nevem Khan Indiai rom. dráma 23.40 Vágyivászat (am.) 1.00 Terápia 34. (cseh) 1.30 Ragadozók (am.) 3.15 Johanna nőpápa Angol filmdráma

20.15 > M1 Hallgass a szívedre!

Danny arról álmodik, hogy sikeres dalszerző legyen. Egy nap találkozik egy gazdag családból való lánnyal, Arianával, akibe első látásra beleszeret, és csak később tudja meg, hogy a lány hallássérült. Ariana viszonozza Danny érzelmeit, de anyja ellenzi a szegény fiúhoz fűződő kapcsolatát. Fájdalmakkal teli szerelmi történetük gyönyörű dalok komponálására ihleti a fiút... Rendezte: Matt Thompson Szereplő(k): Alexia Rasmussen, Kent Moran Amerikai romantikus filmdráma, 96 perc, 2010

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.10 Vacsoracsata 9.05 Cobra 11 X. 10.05 Top Gun (am.) 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk V. (5.) Amerikai sorozat 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (18.) 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Seherezádé (181.) Befejező rész 21.00 Rendelő a rózsakertben (szlovák) 22.55 Híradó 23.15 Adela-show 24.00 NCIS VIII. Amerikai sorozat

STV1 14.25 15.10 16.00 16.35 17.05 17.35 18.20 19.15 19.30 19.45 20.05 21.40 22.15 22.35 23.40 0.25 1.20 1.55

Vad angyal JAG. 15/8. (am.) Hírek Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen – kvízműsor A szerelem ereje Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Örök fiatalon Olasz–francia film Mennyei ízek – gasztronómiai műsor Késő esti híradó Árulkodó nyomok Olasz filmsorozat JAG (ism.) Hivatásosok. 13/4. Angol krimisorozat Vad angyal Műsorismétlések

JOJ 14.30 Takeshi vára 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták Két testvér, akiket a szülők ugyan egyformán szeretnek, de ők mégis érzik a különbséget kettejük közt. A testvérháborút még jobban elmérgesíti az apa halála és végrendelete... 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Igen, főnök! 22.30 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.) 23.15 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 0.15 Elit alakulat (am.)

STV2 12.05 12.35 13.15 13.45 14.00 15.10 16.10 16.45 17.00 17.30 18.00 18.25 18.30 18.40 19.30 19.45 20.00 21.30 21.55 0.30 1.00 1.05

Élő panoráma Folklórműsor Polgár a hivatalban Rendőrségi magazin Terítéken Felszállni a saját vonatomra (csehszlovák) Halali – magazin Hivatásosok Integrálj! Regionális napló Férfiak és kamionok Hatmilliárd nézet Esti mese Fókusz – jog Hírek Hírek magyar nyelven Este a lámpa alatt Kommentárok Este a lámpa alatt Események Hírek magyar nyelven Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.35 Stahl konyhája 9.40 Babapercek 9.55 Teleshop 11.30 Fedőneve: Jane Doe – Váratlan eltűnés (am.) 13.15 Eva Luna (54) 14.15 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.25 La Pola (1.) Kolumbiai sorozat La Pola egy gyönyörű és okos fiatal nő, ám mivel nem nemesi családból származik, szerelmük tiltott gyümölcsnek számít az ízig-vérig arisztokrata Alejoval. 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (55.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők 20.15 Jóban Rosszban Betty szembesíti a múltjával Debrőit. Alexa otthon találja Olivért, aki épp Kaviccsal készül kirabolni a Pongrácz villát... 21.00 ÖsszeEsküvők Az ÖsszeCsapás 22.25 Aktív extra 23.00 Esküdj! 23.35 All in – kezdők és nagymenők Pókerműsor 0.05 Tények este 0.40 Ezo Tv 1.40 Hősök (am.) 2.30 A Holcroftegyezmény (am.)

6.10 6.45 7.35 7.45

Infománia Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (70.) Török sorozat 14.20 Mozimatiné Rejtélyek asszonya – Gyilkos hétvége (amerikai) Samantha dedikálást szervez a könyvesboltjában, amelyre több híres írót is meghív, köztük Claire Beckmant, az egyik legfelkapottabb krimiírót. A két napos rendezvényen váratlanul megölik Claire-t. A gyanú Samantha egyik ismerősére, Dorothyra terelődik, de gyanúba keveredik Claire ingyenélő udvarlója és a rivális írótársak is. 16.15 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 Az utolsó meló Am. akciófilm 0.00 Reflektor 0.15 Törzsutas 0.45 Róma (am.)

5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 Magyarország, szeretlek! 11.10 Útravaló 11.30 Átjáró 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Roma kultúra 13.25 Esély 13.55 Kő, papír, olló 14.25 Vers-közelben 14.35 Natura 15.05 Angyali érintés Tess és Monica egy dühös, a reméltnél kevesebbet öröklő gyereknek segít felismerni, hogy vannak a vagyonnál fontosabb dolgok az életben. 15.55 Különleges mentőalakulat (18.) Férfias játékok 16.45 MM: A megoldások magazinja 17.40 Család csak egy van (13.) Együtt élni a fájdalommal 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Tiszta őrültek háza. Hofi Géza műsora 21.00 Mindenből egy van 22.00 Az este 22.35 Családom és egyéb emberfajták. 24/7. Sok hűhó semmiért Amerikai sorozat 23.00 A hivatal (7.) Angol sorozat 23.35 Queen – Live in Budapest 1986 1.05 Sporthírek

6.40 Kisváros (ism.) 7.35 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Angyalbőrben 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.15 Kívánságkosár 14.15 Törvény által védve 14.45 Pannónia három keréken 15.10 Lyukasóra 15.40 Szerelmes földrajz 16.10 Virágzó Magyarország 16.35 Ízőrzők: Sülysáp 17.15 Kisváros (60.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Végjáték (8.) 21.15 Híradó 21.30 De Luca felügyelő Olasz sorozat 4/3. rész 1945 júniusában Olaszország még a náci megszállás hatása alatt él. A háborúnak ugyan néhány hónapja már vége, de a partizánok tovább keresik a fasisztákat, hogy kegyetlenül megtorolják sérelmeiket. Egy partizán ellenőrzési ponton a De Luca felügyelőt szállító autót is feltartóztatják. 23.20 Dunasport 23.30 Pilinszky János – Gyerekek és katonák (magyar) 0.35 Kosáry Domokos olvasónaplója (8.)

M2

Viasat 3

ATV

HBO

14.40 15.35 16.30 18.20 19.20 19.50 20.15 20.45 21.15 22.15

11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.30 Fórum 15.30 Start! 16.15 Start plusz 16.35 Otthon Tv! 17.05 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 17.55 Híradó; Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Mindentudás Egyeteme 2.0 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub 23.10 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 22.55 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó

15.25 Sírjaik hol domborulnak... 15.50 Pecatúra 16.15 Mindentudás Egyeteme 17.10 Tanító ösvények 17.35 Família Kft. 18.05 Angyali érintés 18.45 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Férfias játékok Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 23.00 Caterina és a lányok (8.) 23.50 Az este 0.20 Hallgass a szívedre! Amerikai film

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 25. > Péntek

Doktor House Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Jó barátok (am.) Két pasi... (am.) Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Nincs kiút Amerikai thriller Tom Farrell, az új összekötő tiszt a hírhedten keménykezű hadügyminiszter, David Brice mellett, a Pentagon fogadásán ismerkedik meg a csodaszép Susannel. 0.25 Viharzóna (am.)

6.00 Hirtelen 30 (am.) 7.35 Aranyhaj és a nagy gubanc (am.) 9.15 Roger nyúl a pácban Amerikai vígjáték 11.00 Pusztuljon, aki nem nősül (angol) 12.40 Hacsi – A leghűségesebb barát Am.–angol film 14.15 Berlini vegyespáros Német vígjáték 15.50 A barátnőm pasija Amerikai vígjáték 17.15 Filmmagazin 17.40 Pancser Police (am.) 19.30 Terápia 30–35. (cseh) 20.30 Könnyű nőcske (am.) 22.05 A túlvilág szülötte Amerikai horror 23.35 Terápia 35. (cseh) 0.00 Láncra vert igazság Amerikai filmdráma 1.50 Simon Koniansky Francia–kanadai film

22.10 > RTL KLUB Az utolsó meló

Jon élete legnagyobb húzásán van túl, sikerült megszereznie egy aktatáskát, amelynek tartalma egyeseknek vagyonokat érhet. Már csak le kell szállítani az árut a megbízónak, és máris indulhat Floridába élvezni a korán jött gondtalan nyugdíjas éveket. A tervet azonban megzavarja egy kisfiú, akivel egy parkban találkozik. A fiú hatására rájön, hogyan hozhatná rendbe megromlott kapcsolatát ex-nejével. Rendezte: Charles Burmeister Szereplő(k): Val Kilmer, Richard Edson Amerikai akciófilm, 90 perc, 2008

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.25 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 X. 10.20 Tűzpróba Kanadai film 12.10 Nyomtalanul IV. 13.10 NCIS VIII. Amerikai sorozat 14.05 Monk IV. Amerikai sorozat 15.05 Agymenők Amerikai sorozat 15.30 Két pasi meg egy kicsi VII. (1.) Amerikai sorozat 16.00 NCIS I. 23/19. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Agyő, nagy Ő Am. vígjáték 22.30 Terror a tenger alatt. Angol– bolgár akciófilm 0.25 Vadászat a Sas Egyre (am.)

STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 15/9. Am. krimisorozat 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen 18.15 Fenomén junior 18.45 Szlovákia képekben 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 Poplegendák: Palo Hammel 21.50 Tandemek – talkshow 22.15 Késő esti híradó 22.30 Gólok, pontok… 22.40 A bűn korszaka. 6/5. Olasz minisorozat 0.25 JAG: Hősök (ism.) 1.10 Hivatásosok Angol krimisorozat 2.00 Vad angyal (ism.)

JOJ 15.00 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 A szállító 3. Angol– francia–am. film 22.30 Miami Vice Am.–német film 1.30 Szahara. Am.– angol kalandfilm Mr. Gordon minden pénzét egy autóra fordítja. A prototípus azonban még sajnos nem tökéletes, és a próbaút közben halálos balesetet szenved. Lányának kell folytatnia apja munkáját.

STV2 14.05 14.40 15.50 16.00 16.45 17.00 17.30 18.00 18.30 18.40 19.30 19.45 20.00 20.55 21.30 22.00 22.25 0.05 1.05

Integrálj! Öt perccel 12 előtt Mi, romák… Várakozás Gottra Zenés műsor Tempo – magazin Városról városra – Nyitrabánya Regionális napló Tévévíkend Esti mese Fókusz – család Híradó Hírek magyar nyelven Vad Kína. 6/6. Família Kommentárok Cseh szerelem: Halálos szerelem Cseh dok.-film Vigyázz Harryre! Amerikai vígjáték Big beat Hírek magyar nyelven


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő örvénye 6.25 TV 2-matiné 10.25 Egyik kutya, másik nem! 10.25 A világ legerősebb emberei 11.15 BL-magazin 11.45 Babavilág 12.15 Tűsarok. Magazin 12.45 9 hónap. Magazin 13.15 Gyilkos számok 14.15 AutóGuru 14.40 Xena (am.) 15.30 Bűbájos boszorkák (am.) 16.30 13-as raktár Angol sorozat 17.30 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 Bosszú és újrakezdés (am.) Rose és Nathan egy repülőgépen találkozott egymással. Huszonöt esztendővel később házasokként látjuk viszont őket, felnőtt gyerekeik vannak. Az aszszony vezető szerkesztőként dolgozik egy kiadónál, ahol a férje is szerkeszt. Nathan el akarja hagyni a feleségét a fiatal asszisztens, Mindy kedvéért. A helyzet rosszabbodik, amikor a kiadó meg akarja újítani, fiatalítani a lapot és emiatt elbocsátják Rose-t az állásából... 21.30 A hálózat csapdájában 2.0 (am.) 23.20 Bűn (amerikai)

6.10 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Winx Club 10.30 Asztroshow 11.30 Házon kívül 12.00 Autómánia 12.35 Jéglovagok Gyorshajtás 13.35 Őslények kalandorai 14.35 Sue Thomas: FBI Amerikai sorozat 15.35 Döglött akták Bankrablás Amerikai sorozat 16.40 Forma-1 Brazil Nagydíj Időmérő edzés 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 X-Faktor 2011 21.50 ValóVilág Összefoglaló 23.05 Anatómia 2. Német–amerikai horror Jo, a becsvágyó fiatal orvos a világhírű, de zavarodott elméjű idegsebész, Larousse profeszszor mellé kerül, akinek rögeszméje a mesterséges emberi szervbeültetés kifejlesztése. Célja elérése érdekekében áthág minden szabályt, és semmitől sem riad vissza. 1.05 Róma (3.) Amerikai sorozat

6.25 Angi jelenti 6.55 Opera Café 9.00 Delta 9.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Családom és egyéb emberfajták 11.15 Gyerekjáték a számítógép 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Múlt-kor 12.35 Zöld tea 13.05 HungarIQ 13.35 Pilinszky János emlékére 14.15 Erdőjárók 14.45 Valaki 15.15 A természet csodái 16.10 Hahó, Öcsi! Magyar film 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat. Sorsolások 19.30 Híradó este 20.15 Színes fátyol Am.–kínai film 22.20 Team Building Magyar film Péter videósként dolgozik egy vidéki csapatépítő tréningen. Felveszi a hétvégén történteket: rögzíti a résztvevők emlékezetes pillanatait, megaláztatásait, a csapatépítést, a külföldi tréner időnként kegyetlen, ám hatásos módszereit. A műsoros esten be is mutatják, azonban senki nem azt kapja, amire számított. 23.55 Illényi Katica és testvérei (2.) 0.55 Sporthírek 1.05 Koncertek az A38 hajón

6.40 Gyerekeknek 8.35 Daktari (am.) 9.30 Arcélek 10.00 Egészség+ 10.30 A tudomány műhelyében 11.00 Munkatárs 11.30 Határtalanul magyar 12.00 Híradó 12.15 Nyelvőrző 12.45 Vannak vidékek 13.15 Felfedező úton a Robinson család 14.15 Törzsasztal 15.10 Talpalatnyi zöld 15.40 Veszélyben 16.10 Párizsi szívdobbanás Francia sorozat 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Pannónia három keréken 19.00 Pirandello: Az ember, az állat és az erény Színházi előadás, felvételről 20.40 Tízperces mesék Mély, puha és ropogós Bármilyen ragyogón süt is a nap, van egy ház az utcában, amelyen mindig jégcsapok lógnak. Egy ifjú hölgy lakik benne, aki ki sem meri dugni az orrát, mert mindenki ferde szemmel néz rá. Csak az elképesztően rút fogú szomszéd úr kopogtat be hozzá, hogy megmentse fagyos nyomorúságából. 21.00 Cuki hagyatéka Amerikai film 22.55 Dunasport 23.10 Nagymenők (am.)

M2

Viasat 3

ATV

HBO

13.10 Ismeretlen ismerős 15.45 Légy jó mindhalálig 16.05 Csudaszombat – délután kamaszoknak 17.15 Időbanditák Angol vígjáték 19.05 Valami új! 20.00 Híradó 20.35 Nyírségi esélyprogram 20.45 Csobbanás Magyar film 20.50 Gyermekmentő Erdélyben 21.00 Bábel. Francia– am.–mexikói film Fsz.: Brad Pitt, Cate Blanchett 23.20 Gesztiwerk 23.45 Telesport

15.20 15.50 16.15 16.45 17.50

19.00 20.50 21.50

23.55

37

Tv-műsor > 2011. november 26. > Szombat

2011. november 22. |47. szám

Vérmes négyes Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Lucky Luke – A kísértetvonat Olasz sorozat Columbo (am.) Monk (am.) Bűnben égve (am.) Jennifer minden hájjal megkent védőügyvéd, aki mindig nyerésre áll és soha nem marad alul. A kemény és magabiztos nő párjára lel a gyilkossággal gyanúsított, választékos modorú szépfiú, David személyében A gyönyör rabjai Amerikai filmdráma

13.05 15.05 15.30 16.05 16.55 17.05

17.55 18.20 18.55 19.25 20.05

20.45 21.55 22.05 23.10 23.55

Közvetlen ajánlat Tempó A világ arcai Energiavilág Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Fórum Híradó Brody-show Tabu Havas Henrik műsora Húzós Híradó Zeneexpressz Fásy Ádám műsora Hazai turizmus Késő esti híradó

6.00 Kelekótya karácsony Amerikai vígjáték 7.35 A Terápia című film Cseh dok.-film 8.05 Könnyű nőcske (am.) 9.40 Már megint Te (am.) 11.25 Anya a pácban (am.) 12.55 Pippa Lee négy élete Amerikai film 14.30 Így neveld a sárkányodat (am. anim. film) 16.05 Elveszett küzdelem Amerikai filmdráma 17.50 Kettős játék (am.) 20.00 A szabadság határai Amerikai filmdráma 21.55 A kilencedik légió Angol kalandfilm 23.30 Jackie Chan: A katona Kínai–hongkongi film 1.05 Terápia 31–32. Cseh filmdráma 2.05 Terápia 33–35. Cseh filmdráma 3.20 Sorority Row (am.)

23.25 > TV2 Bűn

Eddie Burns tizenöt éven át szolgált a Reno-i gyilkossági csoportnál. A fekete nyomozó rengeteg bűnözőt juttatott rács mögé, mígnem az egyik akció következtében megnyomorodott a bal keze. Egyik nap eltűnik Kassie, Burns önfejű húga. Az egykori zsaru a volt kollégái segítségét kéri, a nyomok egy pornófilmeket készítő bandához vezetnek. Burns rájön, hogy a megoldást a saját múltjában kell keresni. Rendezte: Michael Stevens Szereplő(k): Gary Oldman, Alicia Coppola Amerikai krimi, 107 perc, 2003

Markíza 5.10 Gyerekeknek 7.25 A varázskard. Cseh– német mesefilm 9.10 Jó barátok I. (am.) 9.40 Gyilkos társ 2. Amerikai film 11.40 Bratz – Talpra, csajok. Am. film 13.45 Nyerj egy randit Ted Hamiltonnal! Amerikai film 15.45 Bean – Az igazi katasztrófafilm 17.40 Beugró 18.25 Hab a tortán 19.00 Tévéhíradó 20.00 Transformers – A bukottak bosszúja (am.) 23.15 Mission: Impossible 3. (am.) 1.45 Halálkanyar (am.) Az FBI egyik legsikeresebb ügynökének elrabolják a fiát. Kíméletlen hajtóvadászatot indítanak...

STV1 12.50 Autószalon 13.15 A másodperc töredéke. Szlovák tévéfilm 14.25 Verdi élete 6. Olasz életrajzi film 15.50 Örök fiatalok (ism.) 17.30 Az RTVS programjairól 17.55 Állatsereg – magazin 18.15 Gimi tévé. 13/10. Szlovák tévéfilm 19.10 A világ csodái 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Postaláda 21.10 A másodperc töredéke. Szlovák tévéfilm 22.25 Tetthely: Tangó Borowskiért (német) 23.55 Az RTVS programjairól 0.30 A világ csodái (ism.) 0.45 A másodperc töredéke. Szlovák tévéfilm

JOJ 13.00 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 15.35 A Farmár feleséget keres 17.00 Az amerikai X-Faktor, 2011 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Narnia krónikái 2. – Caspian herceg Amerikai film 23.15 Az utolsó skót király (amerikai) 1.50 A hős legendája Amerikai film A profécia többek közt azt mondja, hogy születik egy fiú, aki egyszer majd megdönti a gonosz zsarnok Rahl nagyúr hatalmát. Rahl épp ezért minden fiút megölet, aki a prófécia által megjövendölt időpontban születik.

STV2 12.00 13.05 13.35 14.25 15.05 15.30 16.15 16.30 16.45 17.00 18.15 18.40 18.55 19.30 19.45 20.00 20.50 21.05 21.40 22.20 23.35 23.25 23.55

Öt perccel 12 előtt Félhang Vad Kína (ism.) Polgár a hivatalban Szenior klub Kapura – magazin Farmármagazin Zöld magazin Tesztmagazin Forma-1 Brazil Nagydíj Úton a Krím-félsziget felé Esti mese Sigord fesztivál Híradó Nemzetiségi hírek Rizikós műveletek GEN.sk – Michal Kováč Őrangyalok Oszlopos Simeon Mexikói filmdráma Csehszlovák filmek BJD 2009 Események Hírek


38 TV2

RTL Klub

M1

6.15 Az idő örvényében 6.45 TV 2-matiné 9.30 Nagy vagy! 10.25 Ability – A képességek próbája 10.55 Stahl konyhája 11.25 Kalandjárat 12.00 Borkultusz 12.30 Talpig nő Magazin 13.00 Több mint testőr 13.30 Simlis Jack, a karibi szuperkém Croque kormányzó meglátogatja Jacket és Emiliát és közli velük, hogy egy órán belül megérkezik a felesége. Ám a kormányzó arról is beszámol, hogy Napóleon szerint fontos egy jó vezető szexuális aktivitása, ezért ha ő nem tudja kielégíteni a feleségét, a császár bármikor leválthatja. 14.30 ÖsszeEsküvők Heti összefoglaló 15.30 Bűbájos boszorkák Amerikai sorozat 16.30 Bosszú és újrakezdés (amerikai) 18.30 Tények 19.00 Napló 19.35 Napló extra 20.05 Sztárom a párom Amerikai film Fsz.: Julia Roberts 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel 23.35 TotalCar 0.05 Célkeresztben Amerikai sorozat 1.00 Rómeó és Júlia Olasz–angol film

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.40 Teleshop 11.40 Törzsutas 12.10 Magyar autósportmagazin 12.25 Robin Hood 13.25 Merlin kalandjai 14.30 Sue Thomas: FBI Dadusok (am.) 15.40 Eltűntnek nyilvánítva (am.) Eltűnik egy állatorvos, aki épp a stégjén horgászott. Két nappal később, ugyanabból a városból eltűnik egy nő, akiről kiderül, hogy a tanúvédelmi program keretében új személyazonossággal került a városba, ugyanis korábban tanúskodott egy maffiaperben a Bianchi család ellen. Kiderül, hogy az eltűnt állatorvos egy szélhámos, aki számtalan álnéven követett el csalásokat, többek között a Bianchi család kaszinójában is. Közben: 16.00 Hatoslottósorsolás 16.45 Forma-1 Brazil Nagydíj 18.45 Híradó 19.10 ValóVilág: Kiválasztás 21.30 Heti hetes 22.50 Gyilkos emlék Amerikai thriller 0.35 Portré

6.00 6.25 6.55 9.00 9.15 10.00

M2

Viasat 3

15.00 Elrejtett tájak 15.10 Kínai Cirkusz Olasz dok.-film 16.10 Csavargások Afrikában A Csillagok tava 16.35 Illényi Katica és testvérei (2.) 17.45 Az emlékezet helyszínei 18.15 Mi micsoda 18.40 Esti mese 19.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban Német sorozat (6.) 20.00 Híradó 20.35 A Lényeg 21.05 Átok. 9/3. 21.30 Fel a fejjel! Magyar vígjáték Fsz.: Latabár Kálmán 23.10 Labdarúgás

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 27. > Vasárnap

14.05 Lucky Luke – A kísértetvonat Olasz sorozat 15.10 Négy esküvő 2. 16.15 ÁlomÉpítők 2. 17.20 A nagy zsozsó Amerikai film 19.05 Harmadik műszak Amerikai sorozat 20.05 C.S.I. – A helyszínelők (am.) 21.00 Született detektívek 21.55 Dorian Gray Angol film 0.05 Az élvhajhász Amerikai film A szürke hétköznapjait tengető magánnyomozót felkeresi egy titokzatos asszony...

10.25 10.30 11.00 12.00 12.05 12.35 13.05 13.35 15.15 15.50 18.05 18.55 19.30 20.15 21.30

23.20

Duna TV Esély KorTárs Opera Café Egyházi műsorok Katolikus krónika Református magazin Reform. ifj. műsor Mai hitvallások Református istentisztelet Hírek Zegzugos történetek Anno Ifjúsági Filmés Videoklip-fesztivál Szegeden Fel a fejjel Magyar tévéfilm TeleSport Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Déltenger kincse A lényeg Híradó este Magyarország, szeretlek! Transz-Szibéria Angol–német– spanyol–litván film Roy és Jessie a hosszú pekingi tartózkodásukat követően a transzszibériai expresszel indulnak Moszkvába. Útközben találkoznak Carlosszal és Abbyvel, akikkel gyorsan összebarátkoznak. Amikor Roy egy időre lemorzsolódik a kis csapattól, Jessienek rá kell döbbennie, hogy az újonnan megismert honfitársaik egyáltalán nem azok, akiknek mutatják magukat. Megtört ölelések Spanyol film

ATV 11.00 13.40 15.30 16.05 16.25 17.05

17.55 18.20 18.55 19.25 20.05 21.20 21.55 22.05 23.10

23.55 0.05

Vidám vasárnap Hazai turizmus Kaschmir Gold Fő az egészség Otthon Tv Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Fórum Híradó Pénz/ügyek Ez a 7 Ez a világ Híradó Zeneexpressz Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Késő esti híradó Műsorismétlések

6.05 Gyerekeknek 8.10 Daktari (am.) 9.00 Isten kezében 9.30 Élő egyház 10.00 Evangélikus istentisztelet 11.00 Világnézet 12.00 Híradó 12.15 Élő népzene 12.45 Hazajáró 13.20 Rosszcsont kalandjai Ausztrál film 14.15 Csellengők 14.45 Törvény által védve 15.15 Utókor 15.45 Múltidéző 16.20 Pillanatnyi pénzzavar Magyar film Fsz.: Básti Lajos Az Egyesült Acélművekben a külföldről érkező új elnököt várják. Balogh Istvánt azonban a vonaton elkábítja és kifosztja Szénássy mérnök, otthagyván nála bőröndjét. 17.25 Az állatok világa 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Heti hírmondó 19.05 Önök kérték! 20.00 Mága-show 21.35 Klubszoba 22.30 Dunasport 22.50 Élet a Marson Angol sorozat 23.45 Underground Francia–német sorozat. 6/2.

HBO 6.00 Az edző (am.) 7.35 Fogtündér Am.–kanadai vígjáték 9.15 Kutyák és macskák Amerikai vígjáték 10.40 Terápia 31–32. Cseh filmdráma 11.35 Terápia 33–35. Cseh filmdráma 12.55 Nagyfiúk (am.) 14.35 A Vasember 2. Amerikai akciófilm 16.35 500 nap nyár (am.) 18.10 Kutyák és macskák Amerikai vígjáték 19.30 Filmmagazin 20.00 Tron: Örökség (am.) 22.05 Az út (am.) 23.55 Gengszterkorzó 14. Amerikai filmsorozat 0.55 A bosszú lélektana Svájci–belga krimi 2.40 Az utolsó ház balra Amerikai horror

0.30 > JOJ Hajrá csajok

Lina az új sulijában az első perctől ellenszenvesen tekint Avery-ra, a pompon válogatott ultra versenyszellemű csapatkapitányára, ugyanakkor halálosan belezúg riválisa szuperédes bátyjába, Evan-ba. Lina soha nem hátrált meg a kihívásoktól, de most összecsapnak a feje fölött a hullámok: össze kell hoznia egy új, ütős szurkoló válogatottat, maga mögé kell utasítania Avery-t a bajnokságon és mindeközben még Evan-t is meg kell tartania. Rendezte: Bille Woodruff Szereplő(k): Christina Milian, Cody Longo Amerikai vígjáték, 102 perc, 2009

Markíza 6.15 Gyerekeknek! 9.00 Transformers – A bukottak bosszúja (am.) 11.55 Zita a nyakamon 12.40 Kulisszatitkok 13.00 Testközelben 13.25 Sóhivatal 14.20 Lavina (am.) 16.25 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (amerikai) 19.00 Tévéhíradó 20.00 Nap, széna és erotika (cseh) 22.30 Az igazság nevében 23.55 Teminátor 2. (am.) 23.25 Cáparajzás (am.) Daniel egy olyan méreganyagot önt a környékbeli vízbe, amely teljesen kipusztítja az élővilágot, a cápára azonban más hatással van az anyag.

STV1 13.05 14.45 16.55 18.00 18.30 19.10 19.30 19.45 20.05

23.10 23.20 0.05

Poirot történetei Kecses lovaglás (cseh) Postaláda Életmód magazin Konyhatitkok A világ csodái: Barcelona (dok.) Híradó Gólok, pontok... Szent Johanna Kanadai kalandfilm Egy 18 éves egyszerű parasztlány Isten hírnökének vallja magát és kijelenti, hogy az ő vezetésével legyőzhető a világ legerősebb hadserege és felszabadítható hazája. Megjelenését az országrész vezetői kétkedéssel fogadják. Gólok, pontok… Futballmagazin Poirot történetei

JOJ 12.15 Glee (am.) 13.20 Maffia (am.) A kis Vincenzo Cortino átúszik a nagy vízen Amerikába (de tényleg), hogy ott aztán idővel New York alvilági olaszainak királya legyen. 15.00 Hajrá csajok: A nagy összecsapás Amerikai komédia 17.15 TOP STAR 18.20 Lakásátalakítás 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó 20.15 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 23.30 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) Báránybőrbe bújt farkas 0.30 Műsorismétlések

STV2 11.00 12.05 12.50 13.45 14.15 15.35 16.05 16.40 19.00 19.05 19.30 19.50 20.00 20.55 21.25 21.55 23.50 0.10 0.35

Jövendölés (szlovák) Adventi koncert Rizikós műveletek Vallási műsor Az én történetem: Sérült gyereket fogadtam örökbe Família Őrangyalok Forma-1. Brazil Nagydíj Hatmilliárd nézet On Air magazin Híradó Invenciók: Vladimír Gažovič Alexander Dubček Szlovák film Művészet 2011 Kinorama Színházi est: Az erdő Fsz.: Katarína Vrzalová Ilyenek voltunk… On Air magazin Események


TV2

RTL Klub

6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.40 Stahl konyhája 9.50 Babapercek 10.00 Teleshop 11.35 Zoolander – A trendkívüli Am.—német– ausztrál film 13.15 Eva Luna (51.) 14.15 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.25 La Pola (2.) Pola édesapján újabb adókat szeretnének behajtani, de ő nem tud fizetni, ezért haladékot kér, ám félvér származása miatt mindez nehezen megy. 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (52.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők A döntés 20.30 Jóban Rosszban Veronika és Alexa is kiosztja Olivért a receptbotrány miatt. Betty és Tamás atya között újabb vita alakul ki, mert a beteg mindenáron hazamenne. 21.20 NCIS (am.) Egy fegyverkereskedő és annak ügyfele egy elhagyatott raktárban próbálják ki a géppisztolyokat. Az átlőtt tetőablakon egy holttest zuhan le. 22.20 NCIS: Los Angeles 23.20 Aktív 23.50 Esküdj! 0.25 Tények este 1.00 EZO TV 1.35 Viperák. Amerikai– kanadai horror

6.10 6.45 7.35 7.45

Fókusz plusz Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai 14.15 Kőkemény igazság Amerikai film Tommy amatőr sztriptíztáncosként tevékenykedik, és messziről kerüli a büntetésvégrehajtás minden intézményét. Egy nap azonban felkérik esküdtnek, ami gyökeres fordulatot hoz az életébe. 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva Octavia titokban követi Paolát, aki Pancholóval találkozik. Rájön, hogy a férfi Paolát is feleségül vette, aki nem is tudja, hogy szeretett férjének van egy másik felesége, Caramelo. 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna 22.10 Showder klub 23.15 Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről... ... de eddig nem merted megkérdezni 23.50 Reflektor 0.05 Odaát (am.)

M2

Viasat 3

13.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.30 Néprajzi értékeink 16.40 Zegzugos történetek 17.05 10. Győri Ütős Fesztivál 17.35 Família Kft. 18.05 Angyali érintés (am.) 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó este 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.25 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad 23.00 Caterina és a lányok 23.50 Az Este 0.20 On The Spot: Afganisztán (dok.) 1.40 Bűvölet (olasz)

13.30 14.30 15.25 16.20 17.20

18.20 19.20 20.15 21.15 23.35 0.35 1.30

39

Tv-műsor > 2011. november 28. > Hétfő

2011. november 22. |47. szám

Monk (am.) Doktor House (am.) Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Miami Vice Gina különös körülmények között ismerkedik meg az ír Sean Carroonnal, akivel eltölt egy szenvedélyes éjszakát. Ám nem mindenkinek van olyan jó véleménye az ír békeharcosról. CSI: A helyszínelők (am.) Jóbarátok Két pasi meg... (am.) G. I. Jane (am.) Esküdt ellenségek – Bűnös szándék (am.) Holdfény (am.) Dorian Gray (angol)

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 10.05 Déltenger kincse 10.55 Az emlékezet helyszínei 11.30 Napirend előtt 12.01 Híradó délben 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Társbérletben a tárgyakkal 14.30 Budapest természeti kincsei 15.00 Angyali érintés II. Kényes egyensúly 15.45 Különleges mentőalakulat (ausztrál) A mocsár 16.35 MM – A megoldások magazinja az egészségről 17.40 Család csak egy van Anya csak egy van Ausztrál sorozat 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Kékfény Bűnügyi magazin 21.10 Hacktion (8.) Magyar sorozat 22.00 Az ESTE 22.35 Átok (8.) Magyar sorozat Marci és Peti a kórházban várakozik, de nem engedik be őket Emmához. Krisztina van ott, mint Emma barátnője és képviselője, és intézkedik a még mindig kábult beteg helyett. 23.05 Aranymetszés 0.00 HungarIQ

5.15 Gazdakör 6.35 Kisváros (ism.) 7.30 Híradó 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Végjáték 10.00 Családbarát 11.00 Élő egyház 11.30 Hazajáró 12.01 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Heti Hírmondó 14.45 Csellengők 15.15 Klubszoba 16.10 Kisenciklopédia 16.20 Híres zeneszerzők nyomában 17.15 Kisváros (61.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 A férfi a legjobb orvosság (9.) Gretchen szabadugrással veti bele magát a „Meier mentes” életébe. Legfőbb célja, hogy elmeneküljön a katasztrófa elől, ami Gabi nővérnek az esküvőt jelenti. Az ugrás után véletlenül egy villa kertjében landol, ahol rögtön be kell vetnie orvosi tudományát 21.15 Híradó 21.30 Gyökerek (4.) Amerikai sorozat 23.10 Sportaréna 0.05 Kosáry Domokos olvasónaplója

ATV

HBO

11.30 12.25 15.30 16.35 17.05

6.00 Rémségek kicsiny boltja (am.) 7.30 A nővérem húga Amerikai filmdráma 9.20 Isten kegyelméből Amerikai filmdráma 11.00 Tron: Örökség (am.) 13.05 Mesterlövészek Amerikai vígjáték 14.35 Adam (am.) 16.10 A titánok harca Am.–angol film 19.30 Terápia 31–36. Cseh filmdráma 20.30 Gengszterkorzó 15. Amerikai filmsorozat 21.30 A közösségi háló Amerikai filmdráma 23.30 Terápia 36. (cseh) 0.00 „Na stojáka” (cseh) 0.25 Keleti szél Kínai filmdráma 2.15 Daybreakers Amerikai akciófilm

17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Fórum ATV START Kőbányai híradó Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek Hírek Fórum Híradó Egyenes beszéd No comment Újságíróklub Híradó Világhíradó 700-as klub Amerikai magazin Hazai turizmus Híradó No comment Világhíradó

1.30 > VIASAT3 Dorian Gray

Londonba utazik Dorian Gray. A szép és tapasztalatlan ifjú találkozik Lord Henry Wottonnal, aki bevezeti a viktoriánus London pezsgő társadalmi életébe. Amikor Dorian meglátja a róla készült festményt, ráébred önnön szépségére. Minden vágya, hogy örökké így nézzen ki. Ezért mindenre hajlandó, a lord hatására az ártatlan, tiszta lelkű Dorian egyre inkább az élvezetek rabja lesz, alámerül az ópiumbarlangok világába... Rendezte: Oiver Parker Szereplő(k): Ben Barnes, Rebecca Hall Angol filmdráma, 100 perc, 2005

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.10 Vacsoracsata 9.10 Cobra 11 X. Német sorozat 10.10 Ne bízz senkiben! Kanadai thriller 11.55 Nyomtalanul IV. 12.55 Döglött akták (am.) 13.50 Monk V. (am.) 14.45 Agymenők IV. (6.) 15.15 Szomszédok (ism.) 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé 21.15 Zita a nyakamon Rumli vagy rend Szlovák sorozat 21.50 Beugró 22.30 Híradó 22.55 Megint 48 óra Amerikai film Fsz.: Nick Nolte 0.50 Lavina Kanadai thriller

STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 15/10. Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Hegyvidéki csokoládé Német vígjáték 21.35 Riporterek 22.05 Késő esti híradó 22.25 Pokoli elmék. 22/20. Spanyol filmsorozat 23.20 JAG (ism.) 0.10 Hivatásosok II. 13/6. Angol krimisorozat 1.00 Vad angyal 1.40 Műsorismétlések

JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 A Farmár feleséget keres 23.00 Családi panzió 23.40 Kaliforgia I. (am.) 0.25 A család kicsi kincse (am.) Olive minden álma, hogy szépségkirálynő legyen. A család teljes erőbedobással támogatja, különösen a nagypapa. A dolognak csak egy szépséghibája van: Olive nem igazán manöken alkat.

STV2 13.20 13.45 14.20 14.40 15.35 16.00 16.25 17.00 17.30 18.00 18.30 18.35 18.40 19.30 19.45 20.00 20.20 21.30 21.55 0.10 0.20

Művészet 2011 Kinorama – magazin Autószalon Meccs lefújva BL–magazin A sport visszhangjai Roma magazin VAT – magazin Regionális napló A természet közelről Hatmilliárd nézet Esti mese Fókusz – munka Híradó Hírek magyar nyelven A diagnózis: Agydaganat (dok.) Gyógyászati magazin Kommentárok Hogy éltem túl a nyarat Orosz filmdráma Tesztmagazin Események


40 TV2 6.00 6.25 7.00 9.20 9.25 9.30 11.05

13.15 14.15 15.20 16.25 17.20 17.25 18.30 19.20 20.30

21.20

1.00 1.35

RTL Klub TotalCar (ism.) Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Hotel Plaza Amerikai film Három kedves kis epizód a házasélet árnyékos oldalairól. A történetek két ponton kapcsolódnak: mindegyik helyszíne a patinás Hotel Plaza 719-es lakosztálya, a főszerepet pedig mindháromban a legendás karakterszínész: Walter Matthau alakítja Eva Luna (55.) EZO TV Rex felügyelő La Pola Update-konyha Eva Luna (56.) Tények ÖsszeEsküvők Valóságshow Jóban Rosszban Veronkát Viktor vigasztalja, ám a lány végzetes döntést hoz. Közben Fanni és Szlávik randiznak, de nem minden történik a tervek szerint... Hiába futsz Amerikai film Sam ártatlanul ül börtönben: barátja helyett magára vállalt egy gyilkosságot. Aztán sikerül megszöknie… EZO.TV Ember, aki nappal aludt Magyar akciófilm

6.10 Trendmánia 6.40 Fókusz Reggel 7.35 Reflektor reggel 7.45 Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (78.) 14.30 Asterix és a vikingek. Francia animációs film 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 Házon kívül Heti magazin 22.45 XXI. század – A legendák velünk élnek 23.30 Reflektor 23.45 Match Point Am.—angol krimi Chris Wilton a jóképű és megnyerő modorú fiatalember bármire hajlandó, hogy gazdag legyen. Kap is a lehetőségen, amikor egyik tanítványa, a tehetős Tom a pártfogásába veszi. A simulékony Chris behálózza Tom nővérét, Chloét és rövid időn belül feleségül is veszi. Hamarosan azonban szemet vet Tom menyasszonyára, Nolára is, aki enged a bűnös csábításnak.

Parlamenti ülés Magyar évszázadok Delta HungarIQ Magyar kutya A magyar vizsla Família Kft. Angyali érintés Esti mese Különleges mentőalakulat (ausztrál) McLeod lányai Híradó este Ausztrál sorozat Maradj talpon! 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat Caterina és a lányok Olasz sorozat Az Este Tudorok I. (4.) Bűvölet (olasz)

13.30 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 14.30 C. S. I: A helyszínelők (am.) 15.25 Nyomtalanul (am.) A csapat egy tinédzser műkorcsolyázót keres, aki egyik nap gyakorlás után tűnik el. 16.25 Miami Vice (am.) 18.20 C. S. I: A helyszínelők (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.15 Két pasi meg... 21.15 Nyomtalanul (am.) 22.10 Négy esküvő 2. Valóságshow 23.15 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.05 Holdfény (am.) 1.00 Műsorismétlések

M2 9.00 16.00 16.20 16.45 17.10 17.35 18.05 18.50 19.10 20.35 20.00 21.25 22.15 23.00 23.55 0.30 1.20

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 28. > Kedd

Viasat 3

M1

Duna TV

5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 Mindenből egy van 10.50 Éjjel halat hoz a folyó 11.05 Kékfény 12.01 Híradó, sport 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Álmok mai álmodói – Tudós fiatalok 14.30 Csavargások Afrikában dr. Livinstone ürügyén (8.) 15.00 Angyali érintés 15.50 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 16.35 MM – A megoldások magazinja 17.40 Család csak egy van Az élet sója Ausztrál sorozat 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 A Kennedy-család Kanadai sorozat 21.00 DTK. Talkshow 22.10 Az ESTE 22.35 Tudorok I. (9.) Campeggio, a pápai követ értesítést kap, hogy térjen vissza Rómába, és tárja a bizonyítékokat a szentszék elé. Henrik diplomáciai viszályba keveredik Ferenc francia királlyal, rendezi viszont a kapcsolatát a német császárral. 23.25 Rejtélyes XX. század 23.55 Esély

5.15 6.35 7.30 7.35 8.35 9.05

ATV 11.30 11.55 12.25 15.30 16.35 16.55 17.05 17.55 18.25 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum ATV START Tempó Hírek Hazai turizmus Hírek Fórum Egyenes beszéd No comment Civil a pályán Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Híradó No comment Világhíradó

Gazdakör Kisváros (ism.) Híradó MacGyver (am.) Térkép A férfi a legjobb orvosság (ism.) 10.00 Családbarát 10.50 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Napok, évek, századok 14.45 Határtalanul magyar 15.15 Sportaréna 16.10 Divathét 16.40 Magyar cirkusztörténet 17.15 Kisváros (magyar) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Reklámőrültek (9.) 21.15 Híradó 21.30 Ó, Horten Norvég játékfilm Abban a pillanatban, hogy elmegy a vonat nélküle, Odd Horten, a negyven év szolgálat után kényszernyugdíjazott mérnök rádöbben, utazása mostantól nem a nyomtatott menetrend és a jól ismert állomások dimenziójában folytatódik tovább. A jövő tele van kérdéssel: fog valaha repülőn utazni? 23.00 Dunasport 23.05 Kosáry Domokos olvasónaplója 23.45 Makám-koncert

HBO 6.00 Marmaduke (am.) 7.25 Visszanyal a plágium Amerikai vígjáték 8.55 Scooby Doo! (am.) 10.20 A közösségi háló Amerikai filmdráma 12.20 A nevem Khan (indiai) 14.55 Pancser Police (am.) 16.45 Minden kút Rómába vezet (am.) 18.15 Tim Burton ellopott karácsonya (am.) 19.30 Terápia 32–37. Cseh filmdráma 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 Hung – Neki áll a zászló 5. (am.) 21.30 Író és kamuhős 5. Am. vígjátéksorozat 22.00 True Blood 9. (ír–magyar) 22.55 Terápia 37. (cseh) 23.25 Tökéletes bűnözők Amerikai akciófilm 1.10 Elsőszámú közellenség Amerikai filmdráma

0.00 > MARKÍZA A méregkeverő

Tizennégy évvel válásuk után Ellen Farrisnak szörnyű gyanúja támad, amikor megtudja, hogy férje feleségét, Lorraine-t ugyanazokkal a tünetekkel kezelik, mint korábban őt, s amelynek alig észrevehető mellékhatása lassan építi le a szervezetet. Ellen mindenáron bizonyosságot akar találni David Farris ördögien gonosz tervének létezésére. Ezért szembeszáll a minden gyanú felett álló orvossal. Rendezte: Paul Schneider Szereplő(k): Marg Helgenberger, Megan Gallagher Amerikai thriller, 87 perc, 1999

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.25 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 XI. Német sorozat 11.20 A Bermudaháromszög (am.) 12.10 Nyomtalanul IV. 13.10 Döglött akták Amerikai sorozat 14.10 Monk V. (am.) 15.05 Agymenők IV. (7.) 15.30 Mike és Molly I. Amerikai sorozat (1.) 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Négy esküvő 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé 21.00 Rendelő a rózsakertben V. Szlovák sorozat 23.00 Hírek 23.15 A mentalista II. 0.00 A méregkeverő Amerikai thriller

15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Hírek, sport 20.15 Panelházi történetek 21.15 Ártatlanok Tereza és Peter elutaznak Prágába, ahol a lány meg akarja őt győzni, hogy váljon el Máriától. Kristina lelkesen segít Patriknak, hogy megnyithassa állatorvosi rendelőjét. Tereza eltűnik, nem tudják, elrabolták-e. Apja rosszul lesz és meg kell műteni. 23.15 C. S. I. (am.)

STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 15/11. Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.00 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Ki mond igazat? Szórakoztató műsor 20.55 Luther. 6/6. (angol) 21.50 Gimi tévé. 13/11. Szlovák tévéfilm 22.40 Késő esti híradó 23.00 JAG (ism.) 23.50 Hivatásosok II. 13/7. Angol krimisorozat 0.40 Vad angyal 1.20 Műsorismétlések

STV2 14.30 Gyógyászati magazin 15.35 Vallási műsor 16.15 Az én történetem: Sérült gyermeket fogadtam örökbe 16.25 Nemzetiségi magazin 17.00 Tudományos magazin 17.30 Regionális napló 18.00 Nemzetközi terrorizmus 1945 után. 26/12. 18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – egészség 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Kutyafejűek Csehszlovák film 21.30 Kommentárok 21.55 Rendőrségi magazin 22.05 Az est témája 23.35 Autószalon 0.00 Események


41

Sport

2011. november 22. |47. szám

Hetvenkét birkózó csatázott Kilencedszer is a városban maradt a Polgármester-kupa SOMORJA – Az előző évekhez képest jóval kevesebb, csupán hetvenkét birkózó csatázott a győzelemért a somorjai Polgármesterkupa nemzetközi viadal kilencedik felvonásán. A csallóköziek hagyományos erőpróbáján Magyarország, Szlovénia és Szlovákia klubjainak versenyzői kötöttfogásban mérték össze a tudásukat a városi sportcsarnok-

ban. A tornán taroltak a vendéglátók, versenyzőik tíz aranyéremmel gyarapították gyűjteményüket. Meglepetést keltett az idei korosztályos világversenyeken remeklő Soós Tamás veresége a kadettek 100 kilós súlycsoportjának döntőjében. „Tomit ezúttal az ellenfelek mellett a náthaláz is sanyargatta. A többiek viszont teljesítették az elvárásokat. Nagy fölénnyel nyertük a csapatversenyt, kilencedik

Somorjai aranyérmesek Kezdők I. (2003–2005-ös születésűek) – 26 kg: 1. Juraj Čukan; 28 kg: 1. Szeiler Mátyás; 31 kg: 1. Jozef Mezej; 35 kg: 1. Filip Súkeník; 70 kg: 1. Plavy Zoltán. Kadettek – 46 kg: 1. Vincze Balázs; 69 kg: 1. Simon Krisztián; 120 kg: 1. Čech Dávid. Juniorok – 55 kg: 1. Lakatos Nikolas. Felnőttek – 120 kg: 1. Fitos Péter.

Simon Krisztián (piros mezben) győzelmével teljesítette az elvárásokat

alkalommal is otthon tartottuk polgármesterünk kupáját” – summázta a hazaiak helytállását idősebb Szeiler

Zoltán, a tornát szervező helybeli Gladiátor Birkózóklub elnöke. A dél-szlovákiai klubok közül a nyáron alakult

Ján Čikovský felvétele

marcelházaiak két versenyzőjének Megály Arnoldnak és Megály Attilának győzelme is a krónikába került. ágh

Új klub a honi alakulatok között Zsilák Roderik szerezte a marcelházai birkózóklub első bajnoki aranyérmét BÁNOVCE NAD BEBRAVOU/ MARCELHÁZA – Július közepén jegyezték be a belügyminisztériumban a marcelházai birkózóklubot.

Megály Attila (pirosban) a marcelházaiak sikereiért csatázik a viadalokon Ján Čikovský felvétele

A kötöttfogásra szakosodott dél-szlovákiai alakulat első bajnoki aranyérmét Zsilák Róbert produkálta, aki Bánovce nad Bebravou-ban a fiatalabb serdülők országos bajnokságán diadalmaskodott. „Nyolc versenyzővel álltunk csatasorba a viadalon, melyen nagy örömünkre négy érmet gyűjtöttünk be. Annak ellenére, hogy a kötöttfogásra szakosodtunk, a másik fogásnemben

Czanik Károly Emléktorna 11 éveseknek SERDÜLŐK FOCIJA – Valamivel több, mint egy éve hunyt el a Komáromban és környékén közkedveltségnek örvendő, kiváló ifjúsági labdarúgó-edző, Czanik Károly. Tiszteletére másodízben rendeztek emléktornát. Legutóbb éppen annak az U11-es korosztálynak, amelyet Karcsi bácsi igyekezett beavatni a foci legmélyebb titkaiba. A komáromi városi sportcsarnokban hat csapat játékosai küzdöttek meg a pontokért. Eredmények: Komáromi KFC

(fehérek)–KFC (lilák) 8:1. DAC–ViOn B/Vráble 1:0. Szered–Lokomotíva Trnava 0:2. KFC (lilák)–ViOn B/Vráble 0:1. KFC (fehérek)–Lokomotíva Trnava 1:2. DAC–Szered 5:2. Lokomotíva Trnava–KFC (lilák) 1:0. DAC–KFC (fehérek) 4:3. Szered–ViOn B/Vráble 1:0. Lokomotíva Trnava–DAC 1:0. ViOn B/Vráble–KFC (fehérek) 0:2. KFC (lilák)–Szered 0:1. ViOn B/Vráble–Lokomotíva Trnava 0:2. KFC (lilák)–DAC 0:6. Szered–KFC (fehérek) 1:9.

Böröczky József felvételén a KFC-lilák a nagyszombati Lokomotíva ellen szövik támadásukat

is méltó ellenfelei voltunk a legjobbaknak. A legkiemelkedőbb eredményt Zsilák Róbert érte el, aki a 35 kg-os súlycsoportban végzett az élen. A 33 kg-os súlycsoportban két versenyzőnk is a dobogóra került. Kálmán Marcel a 2., Paradi Frederik pedig a 3. helyen zárta a viadalt. Tóth Ádám a dobogó legalsó fokára került a 44 kilósok mezőnyében. Nagy sikernek számít, hogy a csapatversenyben a honi elit alakulatok mögött ötödikek lettünk. Megelőztük a bősieket és a dunaszerdahelyieket is” – büszkélkedett Megály Mihály, a marcelházaiak edzője. ái A torna végeredménye 1. Lok. Trnava

5 5 0 0

2. DAC

5 4 0 1 16:6 12

8:1 15

3. KFC (fehérek)

5 3 0 2 23:8

4. Szered

5 2 0 3 5:16

6

5. ViOn B

5 1 0 4

1:6

3

6. KFC (lilák)

5 0 0 5 1:17

0

9

A torna gólkirálya: Doktorík Dávid (KFC-fehérek) 9 találattal. A torna legjobb kapusa: Matúš Pešti (KFCfehér). A KFC-fehér legjobb játékosa: Alex Gažo. A KFC-lila legjobb játékosa: Mészáros Balázs. –bör


42

Csallóköz

Sport

Éremeső és hazai csapatelsőség Karate: Először rendeztek Gyermek és Serdülő Európa Kupát a Csallóközben DUNASZERDAHELY – November 5-én, szombaton első alkalommal rendeztek a Csallóközben Európa Karate-kupát a gyerekek és serdülők korosztályában. A seregszemlén négy ország, huszonöt klubjából összesen 145 versenyző vett részt. A keszegfalui, nemesócsai, ekecs-apácaszakállasi, nagyemegyeri, dunaszerdahelyi növendékeket összetartó Seishin Karate Klubot összesen tizennyolc ifjú sportoló képviselte. A csallóközi csapat kiválóan teljesített – tizenegy érmet szerzett, ebből négy aranyat, két ezüstöt és öt bronzot. Markovics János 3. danos edző védencei így a torna legeredményesebb közösségének bizonyultak. Eredmények kategóriák szerint: Gyerekek I., fiúk, 30 kg: 1. Kovács Dennis (Seishin Karate Klub, Keszegfalva) 2. Gál Barnabás (Yakuzák SE) 3. Capu Dominte (Renmei SE) 3. Szalai Sámuel (Castrum SC) Gyerekek I., fiúk, 37 kg: 1. Fris Norbert (Tigris DOJO) 2. Molnár Milán (Griff SE) 3. Miloš Klejna (Lokomotiva Marianske Lázně) 3. Zsemlye Dávid (Seishin Karate Klub, Nemesócsa)

A Seishin Karate Klub sikercsapata

Gyerekek I., fiúk, 44 kg: 1. Fűri Péter (Seishin Karate Klub, Keszegfalva) 2. Valkó Barnabás (Wasabi KKT) 3. Pluhár György (Wasabi KKT) Gyerekek I., fiúk+44 kg: 1. Markovics Ádám (Seishin Karate Klub, Keszegfalva) 2. Fekete Gergely (VTSE) 3. Nagy Olivér (Griff SE) Gyerekek I., lányok, 28 kg: 1. Farkas Ágnes (VTSE) 2. Molnár Brigitta (Castrum SC) 3. Klaudia Chszanowska (Lamot DOJO, Kobierzyce) Gyerekek I., lányok, 35 kg: 1. Straubinger Kitti (Renmei SE) 2. Benkő Noémi (Griff SE) 3. Mészáros Lili (Kalocsa) Gyerekek I., lányok + 35 kg: 1. Kerekes Réka (Yakuzák SE) 2. Szabó Lidi (Yakuzák SE) 3. Korsós Blanka (Albatrosz SE) Gyerekek II., fiúk, 36 kg: 1. Kránitz Mátyás (Sopron Kamikaze) 2. Iglódi Gergő (Victory Martfű) 3. Bodnár Norbert (SBK SE) 3. Ferenczy Áron (Griff SE) Gyerekek II., fiúk, 44 kg: 1. Szegedi Gergő (Renmei SE) 2. Pantelics Bence (Castrum SC, Kapuvár) 3. Kovács Botond (Griff SE)

3. Cserepes Zoltán (Seishin Karate Klub, Nemesócsa) Gyerekek II., fiúk, 52 kg: 1. Hegedűs Bendegúz (Budoka, Siófok) 2. Trenčík Nikolas (Seishin Karate Klub, Keszegfalva) 3. Szymon Kwiecień (Lamot DOJO, Wrocław) 3. Wojciech Zajączkowski (Lamot DOJO, Wocław) Gyerekek II., fiúk, 60 kg: 1. Jarosław Krzywosz (Lamot DOJO, Kobierzyce) 2. Murvai Márton (Albatrosz SE) 3. Nagy Benedek (Griff SE) Gyerekek II., fiúk+60 kg: 1. Grzegorz Wasielewski (Lamot DOJO, Wrocław) 2. Dávid Ádám (Berettyó Budo SE) 3. Dávid Máté (Berettyó Budo SE) Gyerekek II, lányok, 35 kg: 1. Bukovsky Orsolya (Wasabi KKT) 2. Szűcs Luca (Kalocsa) 3. Czibor Kinga (Wasabi KKT) Gyerekek II., lányok, 45 kg: 1. Mező Liliána (Yakuzák SE) 2. Natalia Chszanowska (Lamot DOJO, Kobierzyce) 3. Demeter Virág Orsolya (Seishin Karate Klub, Ekecs) 3. Szilágyi Fanni (Victory Martfű) Gyerekek II., lányok + 45 kg: 1. Végerbauer Roberta (Castrum SC)

2. Dezső Kata Rita (VTSE) 3. Kovács Kata Zsófia (Seishin Karate Klub, Ekecs) Serdülők, fiúk, 44 kg: 1. Németh Gergő (Rakurai) 2. Budai Attila (Victory Martfű) 3. Bajcsi Adrián (Seishin Karate Klub, Ekecs) 3. Mikolaj Bonk (Lamot DOJO, Wrocław) Serdülők, fiúk, 54 kg: 1. Fekete Farkas Mór (Victory Martfű) 2. Vastag Adrián (Renmei SE) 3. Paweł Michniewicz (Lamot DOJO, Kobierzyce) 3. Kecskés Márk (Alba Regia SC) Serdülők, fiúk, 64 kg: 1. Köműves Marcell (Bushi Dojo) 2. Mészáros Zsolt (Victory Martfű) 3. Szőnyi Andor (Kalocsa) Serdülők, fiúk+64 kg: 1. Kovács Ádám (Bushi Dojo) 2. Dudás Roland (Kalocsa) 3. Polovics Bence (Victory Martfű) Serdülők, lányok, 48 kg: 1. Németh Veronika (Castrum SC, Kapuvár) 2. Unyatinszki Tímea (Seishin Karate Klub, Keszegfalva) 3. Borsányi Boglárka (Yakuzák SE) Gyerekek, lányok, 58 kg: 1. Kreitl Viktória (VTSE) 2. Horváth Kitti (Renmei SE)


43

Sport

2011. november 22. |47. szám

A Lokomotiva Marianske Lázně küldöttsége

Mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést

Véget ért egy fejezet…

Minden dobogós helyezett értékes díjakkal gazdagodott

3. Kovács Dorina (Albatrosz SE) Gyerekek, lányok+58 kg: 1. Varga Hédi (Seishin Karate Klub, Ekecs) 2. Kupcová Gabriela (Lokomotiva Marianske Lázně) 3. Slama Andrea (Wasabi KKT) A verseny legtechnikásabb lány versenyzője: Straubinger Kitti (Renmei SE). A verseny legharcosabb lány versenyzője: Mező Liliána (Yakuzák SE). A verseny legtechnikásabb fiú versenyzője: Hegedűs Bendegúz (Budoka, Siófok). A verseny legharcosabb fiú versenyzője: Fekete Farkas Mór (Victory Martfű). A verseny legtechnikásabb hazai lány versenyzője: Unyatinszki Tímea (Seishin Karate Klub, Keszegfalva). A verseny legharcosabb hazai lány versenyzője: Demeter Virág Orsolya (Seishin Karate Klub, Ekecs). A verseny legtechnikásabb hazai fiú versenyzője: Mikolai Ákos (Seishin Karate Klub, Ekecs). A verseny legharcosabb hazai fiú versenyzője: Cserepes Zoltán

Lelkes Vince felvételei

(Seishin Karate Klub, Nemesócsa). Sensei Markovics János különdíja: Kovács Kata Zsófia (Seishin Karate Klub, Ekecs). Végső éremtáblázat 1. Seishin Karate Klub

4

2

5

2. Yakuzák SE

3

2

2

3. Castrum SC Kapuvár

2

2

1

4. Renmei SE

2

2

1

5. VTSE

2

1

0

6. Bushi Dojo

2

0

0

7. Victory Martfű

1

3

2

8. Lamot DOJO Kobierzyce 1

2

2

9. Wasabi KKT

1

1

3

10. Lamot DOJO Wroclaw

1

0

3

11. Rakurai

1

0

0

11. Tigris DOJO

1

0

0

11. Budoka, Siófok

1

0

0

11. Sopron kamikaze

1

0

0

15. Griff SE

0

2

3

16. Kalocsa

0

2

2

17. Marianske Lázně

0

2

1

18. Albatrosz SE

0

1

2

19. Berettyó

0

1

1

20. Alba Regia SC

0

0

1

21. SBK SE

0

0

1

22. Kamikaze Sokolov

0

0

0

23. Slovak Kempo Federation 0

0

0

24. Várpalota

0

0

0

25. Hradec Králové

0

0

0

Unyatinszki Tímea (Keszegfalva)

Farkas Ágnes (VTSE)

Fűri Péter (Keszegfalva)

Markovics János főszervező

Összeállította: Lelkes Vince


44

Csallóköz

Sport

Jones volt a Komárom mentőangyala „Osztálykülönbséggel” ütötte ki a somorjaiakat a listavezető Good Angels Kassán KOSÁRLABDA EXTRALIGA FÉRFIAK 13. forduló A privigyeiek az idei bajnokság legerősebb csapatai közé tartoznak, odahaza legtöbbször kétezres nézősereg előtt játszanak a fiúk, de a komáromi sportcsarnokba is szép számú szurkoló kísérte el őket. MBK Rieker Komárno–BC Prievidza 82:75 (26:18, 24:13, 13:20, 19:24). Legeredményesebb pontszerzők: Jones 20, Bílik és Bilič 14–14, ill. Goldbold 18, Philips 17, Pelle 16. Hárompontos dobások: 6 és 3. Játékvezetők: Tomašovič, Fuska és Doušek. Nézők száma: 800. A hazai csapat kollektív felfogása dominált a jó képességű, de egyénieskedő ellenfél játéka felett. A kezdeti egál helyzetből Jones két gyors hárompontos dobása lendítette előre az MBK Riekert, mely egy-két feleslegesen eladott labdától eltekintve a félidő végéig uralta a mezőnyt. Az előny a folytatásra több mint biztatónak tűnt, csakhogy a szünet után mintha egy másik komáromi csapat tért volna vissza a játéktérre. A Dunapartiak egyre többet hibáztak, a privigyei csapat viszont egyre jobban kezdte ledolgozni a hátrányát (egy esetben négy pontra, 67:63-ra csök-

kent a gólarány). Két perccel a mérkőzés vége előtt aztán – a legjobbkor – ismét Jones volt az, aki „mentőangyalnak” bizonyult. Főleg neki köszönhetően a hazai csapat megrázta magát, a szurkolók fellélegezhettek. Edzői nyilatkozat – Peter Bálint (Komárom): „Az első félidőben a fiúk betartották a taktikai utasításokat, és jól is játszottak. A másodikban mintha kicserélték volna őket, hiányzott belőlük a koncentráció, és amikor az ellenfél bekeményített, sokat hibáztak. A győzelem fontos, de 20 pontos előnynél egy csapatot haza kell tudni vágni, és nem, hogy rettegni kell a győzelemért. Nagy csapatról csak akkor beszélhetünk, ha az képes az egész mérkőzésen jól játszani. Velünk ma nem ez történt.” További eredmények: ONYX Levice–MBK Handlová 85:97 (26:32, 32:15, 14:23, 13:27). ŠKP Banská Bystrica–BK Váhostav-SK Žilina 72:84 (16:21, 19:25, 16:24, 21:14). 14. forduló A nyitrai csapat minden tekintetben jobbnak bizonyult ellenfelénél és magabiztosan győzött. BK Bemaco SPU Nitra–MBK Rieker Komárno 80:63 (20:11, 21:17, 17:12, 22:23). Legeredményesebb pontszerzők: Clemente 17, Jašš 15, Vido 13 – Bilič 15, Johnson 11, Jones

11, Szabó 10. Hárompontos dobások: 7 – 4. Játékvezetők: Margala, Šramko, Fuska. Nézők száma: 900. Jól kezdett a komáromi csapat. Dubovský és Jones három pontot érő dobásai után 6:0 vezetett, de még a 7. percben is 11:8 volt az eredmény. Ekkor viszont elfogyott a Duna-partiak „puskapora”. Egy 12:0-ás, zsinórban elért nyitrai válasz következett, s a vendégek csak futottak az eredmény után. A folytatásban ugyan volt még egy szakasz, amikor kissé kiegyenlítődött a játék, de a nyitrai csapat újabb minisorozatai megtették a hatásukat. Az utolsó negyed közepére már csaknem harminc pontra nőtt a hazai csapat előnye, és a komáromi kosarasok becsületére legyen mondva, dicséretesen hajrázva, legalább szépíteni tudtak, így nem volt megalázó a vereségük. A hazai csapatban minden játékos remek teljesítményt nyújtott. További eredmények: BK Váhostav-SK Žilina–ONYX Levice 95:64 (30:13, 23:14, 17:13, 25:24). MBK Handlová–BK 04 AC LB Spišská Nová Ves 87:90 (26:27, 23:16, 15:25, 23:22). BK Iskra Svit–ŠKP Banská Bystrica 77:71 (19:14, 18:16, 22:19, 18:22). A Prievidza együttese szabadnapos volt.

Sorrend: 1. Nitra 23 pont, 4. Komárom 19, 7. Léva 18, 9. Banská Bystrica 13. November 23-án, szerdán, 18.00 órakor a Handlová csapatát látják vendégül a komáromi városi sportcsarnokban. Keresztényi Gábor

NŐK 10. forduló Kassán nem voltak egy súlycsoportban az ellenfelek. Good Angels Košice–ŠBK Šamorín 111:56 (26:16, 25:13, 27:13, 33:14). Legeredményesebb pontszerzők: Lawlessová és Šalkauské 19–19, Vieruová 17 – Riecká és Ivanová 11–11, Talajková 10. Hárompontos dobások: 6 – 4. Játékvezetők: Kúkelčík, Perečinský, Nézők száma: 500. További eredmények: ŽK Whirlpool Poprad–BK SOUŽ Cassovia Košice 105:50 (25:14, 30:10, 27:8, 23:18). MBK Ružomberok–MBK Región Rožňava 78:51 (16:16, 26:17, 20:11, 16:7). A kassai Dannax Sport csapata szabadnapos volt. Sorrend: 1. Good Angels Košice 16 pont, 4. Somorja 13, 7. Cassovia Košice 9. November 26-án, szombaton a somorjaiak szabadnaposok lesznek. Ján Čikovský

Fél évszázad a labdarúgás szolgálatában Hetvenéves Bandi bácsi, a bakai futballklub mindenese BAKA – A Duna menti községben a labdarúgás 80 éves hagyományra tekint vissza, szervezetten 1931-ben indult útjára. Ezalatt az időszak alatt dicső és kevésbé emlékezetes fejezeteket ért meg. A múlt század 60-as éveiben kényszerszünetet is tartott. Amikor a tettre kész Kováts András 1962-ben a katonaságtól hazatért falujába, annak sportmozgalma éppen holtponton volt. A fiatalembernek leginkább a futball hiányzott. Településéhez legközelebb Csallóköznádasdon rúgták a bőrt, nem hagyta nyugodni a dolog, rábeszélte az ottaniakat, hogy mivel azoknak nyolc bakai játékosuk van, a csapat telepedjen át Bakára és ott Csallóközbaka néven együtt folytassák a szereplést a járási bajnokságban. – Csupán

Kováts András

A szerző felvétele

egy szezon lett belőle. Valamin öszszekülönböztünk, vége is lett a közös csapatnak. A bakai focisták otthon maradtak, klubunkat újraszerveztük. Én lettem az elnök, később a titkári teendőket végeztem, majd vezetőségi tagként működtem. Aztán szertárosként, pályagondnokként, amolyan mindenesként szolgáltam

közösségemet. A pályát meccs előtt én csíkoztam ki, méghozzá kézzel, akkoriban még nem volt erre alkalmas gép. A futball is más volt. Szívből játszottak a fiúk, nem pénzjutalomért. Igaz, ma is vannak játékosaink, akik ingyen futballoznak, de az a lelkesedés, tűz, ami akkor volt a labdarúgókban, ma nincs meg. A stabil játékosok például maguk gondozták a szerelésüket. Csak a pótjátékosok nem vitték haza holmijaikat, azokéról az én 85 éves nagyanyám gondoskodott. Öltözőnk sem volt. A pálya mellett öltöztek a játékosok, rossz idő esetén Horváth Titusz bácsi, akinek az unokája is játszott, beengedett bennünket a háza előszobájába, hogy beöltözhessünk. Később a testvérem, Gyula is bekapcsolódott a futballéletbe. Baka megindult felfelé. Fantasztikus sikereket értünk el. Voltak évek, amikor Dunaszerdahely után a járás

csapatai közül mi játszottunk a második legmagasabb bajnokságban. Szép stadiont építettünk, tribünnel és öltözőkkel. Jövőre lesz 50 éve, hogy benne vagyok a bakai futballéletben. Talán ha összesen ötször hiányoztam a csapatunk mérkőzéseiről! Amikor gyógyfürdőn voltam, két alkalommal is, hazautaztam a meccsre, éjjel meg viszszamentem. Nagy örömömre szolgál, hogy a foci manapság ismét az első számú sport lett a falumban. Igen jók az ifijeink. Működnek a serdülők, az idősebbek és a fiatalabbak egyyaránt, sőt előkészítő focisulink is van a legkisebbek számára. Segítőkész a község vezetése is, anélkül nem létezhetne soha falusi futball – emlékezett vissza a bakai labdarúgásnál eltöltött fél évszázadra a 70 éves Kováts András, mindenki Bandi bácsija. Vladislav Kmeť


45

Sport

2011. november 22. |47. szám

Két értékes Euromilk-győzelem Major Ágnes még játszmát sem vesztett talfin Galanta B 8:6. Sorrend: 3. MeASZTALITENISZ – Egy hét NŐK elteltével – szokatlanul – újabb fordulót rendeztek az extraligában. A dunaszerdahelyi Euromilk csapata ismét vendégként szerepelt Bzinyben, illetve Rózsahegyen.

Érdekes dolognak tűnik, hogy a csallóközi nők az alapszakaszban már három egymást követő esztendőben 11 mérkőzésükből 7-et idegenben játszottak: Miňovce ellen (Stropkovban), Valaliky ellen (Kassán), Bziny ellen (Dlhá nad Oravou-ban), továbbá Rózsahegyen és Vágbesztercén. Az elmúlt hétvégén kitűnően teljesített a magyarországi „vendégmunkás”, Major Ágnes, aki játszmát sem vesztett. Az általa szerzett pontok főleg Rózsahegyen jelentettek nagyon sokat a csapatnak.

Extraliga, 9. liga: OŠK Bziny–SST Euromilk Dunajská Streda 0:7 (Major 2,5, Kutišová 2,5, Szabó A. 2). ŠKST Ružomberok–SST Euromilk Dunajská Streda 3:6 (csallóközi pontok: Major 3, Kutišová 3). A szerdahelyiek 18 ponttal a 3. pozícióról várják a bajnoki folytatást.

FÉRFIAK Extraliga: Metalfin Galanta A–STK Lokomotíva Košice A 5:5 (mátyusföldi pontok: Wiltschka J. 3, Óvary P. 2). A galántaiak 11 ponttal a táblázat 8. helyén állnak. I. liga: ŠKST Karlova Ves A–MSTK Veľký Meder/Zemianska Olča A 9:5. ŠKST Feromax Bratislava–MSTK Veľký Meder/Zemianska Olča A 11:3. ŠKST Karlova Ves A–Metalfin Galanta B 5:9. ŠKST Feromax Bratislava–Me-

A magyarországi „vendégmunkás” jól teljesít

Fogas Ferenc felvétele

talfin Galanta B 17, 7. MSTK Veľký Meder/Zemianska Olča A 14. II. liga: Megszerezték első győzelmüket a bősiek, bár kénytelenek voltak nélkülözni legjobb játékosukat, P. Marčekot. Kiváló formát mutatnak a vásárútiak. A hodosiaknál főleg az erősségnek kiszemelt játékosok gyengélkednek. Eredmények: Viktória Buková–ŠKST Gabčíkovo 8:10 (bősi pontok: Riedl 3, Csánó 3,5, Heizer 2,5, Gajdács 1). SK Vydrany A–Slavoj Sládkovičovo A 9:9 (Bardoň 3,5, Krajčík 3, Navrátil 1,5, Kardos 1). Stavoimpex Holíč C–STO Veľké Úľany A 12:6. Sokol Skalica–Trhové Mýto 0:18 (Vími 4,5, Török 4,5, Kiss 4,5, Néveri Z. 4,5). Sorrend: 2. Trhová Hradská 22, 3. SK Vydrany A 21, 4. Slavoj Sládkovičovo A 18, 6. STO Veľké Úľany A 16, 10. ŠKST Gabčíkovo 12. III. liga: Gasto Galanta C–Byt Centrum Senica 17:1. STK Veľká Mača–OSTK Špačince B 12:6. SK Vydrany B–STC Trstice 10:8 (csallóközi pontok: Horváth 3,5, Gaál 3,5, Kmeť J. 1,5, Kardos 1,5). Sorrend: 1. Gasto Galanta C 24, 2. SK Vydrany B 20, 4. STC Trstice 17, 7. STK Veľká Mača 15, 12. STO Veľké Úľany B 7. IV. liga, nagyszombati megyei bajnokság: STK Borský Svätý Jur–Gasto Galanta E 12:6. Slavoj Sládkovičovo B–MTJ Piešťany/Moravany C 10:8. Sorrend: 6. Slavoj Sládkovičovo B 14, 9. Gasto Galanta D 13, 12. Gasto Galanta E 11. Vladislav Kmeť

IV. liga, nyitrai megyei bajnokság, 8. forduló: Pok. Komárom–Bátorkeszi 9:9, Nagymegyer/Nemesócsa B– Érsekújvári magy. gimi 6:12 (27:41), Bánov C–Komárom/Iplyság C 6:12, Gúta–Vághosszúfalu 9:9, Kürt–Vágtornóc B 9:9 (34:36), Érsekújvár–Zsitvabesenyő 13:5. Nagyszombat megyei 5. liga (dunaszerdahelyi járási csapatbajnokság), 9. forduló: Vásárút B–Nagyabony 11:7 (38:29), Balony–Hodos C 3:15 (19:47), Bős B–Baka 11:7 (42:30), Nyárasd–Somorja 6:12 (24:43), Nyékvárkony A–Dióspatony B 13:5 (39:16), Bögellő–Tárnok (elhalasztva), Csallóközkürt–Nyékvárkony B 16:2, Dióspatony A–DS Eki A (elhalasztva). A Dunaszerdahelyi Eki B csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. Bős B

9 9 0 0 124:38 27

2. Várkony A

8 8 0 0 123:21 24

3. Somorja

8 7 0 1 89:55 22

4. Vásárút B

8 6 1 1 104:40 21

5. Nagyabony

9 6 0 3 102:60 21

6. Nyárasd

9 6 0 3 99:63 21

7. Hodos C

8 4 2 2 87:57 18

8. Balony

9 4 1 4 92:70 18

9. Cs.kürt

8 5 0 3 73:71 18

10. DS Eki B

8 4 1 3 83:61 17

11. Baka

8 3 2 3 82:62 16

12. Dióspatony A

7 3 0 4 61:65 13

13. DS Eki A

8 1 1 6 66:78 11

14. Dióspatony B

9 0 0 9 16:146

9

15. Várkony B

9 0 0 9 9:153

9

16. Tárnok

8 0 0 8 29:115

8

17. Bögellő

7 0 0 7 21:105

7

(–ckj)

A vágsellyei nők vezetik a WHIL-mezőnyt Kézilabda: A szerdahelyi fiúk pontveszteség nélkül telelnek a II. ifiliga élén!

NŐK WHIL, 10. forduló: HK Slovan Duslo Šaľa–DHK Zora Olomouc 32:22 (18:8). Legeredményesebb gólszerzők: Trochtová 6, Bahýlová 5 – Růžičková, Kelarová és Fabíková (4–4). Piros lap: Czaníková (Vágsellye, három kiállításért). Játékvezetők: Dvorský és Sivák. Nézők száma: 600. DHC Sokol Poruba–DHK Baník Most 36:28 (18:14). DHC Slavia Praha–TJ Sokol Písek 30:34 (15:19). HK Danlog Partizánske–TJ Házená Jindřichov Hradec 26:18 (10:7). Handball Club Zlín–HK Britterm Veselí nad Moravou 27:21 (14:12). ŠKP Piccard Senec–Slávia UDHK ŠG Nitra-Sereď 29:23 (15:12). A táblázatot 16 ponttal a vágsellyeiek vezetik.

I. liga: Naszvad–Banská Bystrica 26:26. Inter Bratislava–Senica 34:31. Modra–Mocsonok 22:35. Bytča–Topoľčany 39:31. I. ifjúsági liga: Michalovce–Dunaszerdahely 45:24 (24:14), Legeredményesebb csallóközi gólszerzők: Szabó 11, Bartalos 3, Bódis 3.

FÉRFIAK I. liga: DAC–Martin 15:30 (6:11). DAC: Juhos, Kartusoff – Gavlíder (7), Mašek (2), Bugár, Koczó, Fodor, Kálmán, Lanstyák, Fekete (1–1), Mészáros, Komáromi, Fedeles, Jávorka, Galántai. Edző: Kálmán M. November 27-én, vasárnap a DAC Bojnicén játssza következő bajnoki mérkőzését.

II. ifjúsági liga idősebb ifik: DAC–Martin 31:22 (15:10). DAC: Merva (1) – Komáromi, Nagy T. (8–8), Horváth G., Balogh, Fodor M. (4–4), Takács, Plavy (1–1). DAC–Trnava 34:20 (18:9). DAC: Merva – Nagy T. (7), Fodor M., Komáromi (6–6), Méry (4), Takács (3), Horváth, Pápai (2–2), Csicsay, Plavy, Balogh G., Krajčír (1–1). Edző: Fodor Mi. A szerdahelyi idősebb ifik pontveszteség nélkül telelnek a II. liga élén! II. ifjúsági liga, ifjabb ifik: DAC–Martin 23:28 (13:15). DAC: Dömény G. (4), Kosár, Hencze, Bénes (3–3), Kollár, Rózsa, Nagy A. (2–2), Horváth L., Horváth M., Fekete, Brányik (1–1). DAC –Trnava 16:27

(6:11). DAC: Lelkes, László – Hencze (5), Dömény, Kosár, Horváth L., Bénes (2-2), Rózsa, Nagy, Brányik (1–1), Csörgei, Simon, Balogh M. DAC ifjabb ifik–DAC idősebb ifik 17:35 (9:15), gólszerzők: Rózsa (7), Hencze (4), Dömény, Kosár (2–2), Horváth L., Nagy A. (1–1) – Komáromi (11), Méry, Nagy T., Horváth G. (5–5), Fodor M. (4), Krajčír, Pápai (2–2), Takács (1). Edző: Dömény Ľ. Nyugat-szlovákiai kerületi bajnokság, serdülők: DAC–Trnava 18:27 (7:13). DAC: Bohuniczký, Balogh B. – Fekete N. (9), Kollár (3), Kiss, Csörgei, Simon, Balogh M., Fehér, Póda (1–1), Horváth B., Vajda, Kürthy, Danter, Perényi, Cséfalvay. Edző: Teleky D. (lel, km)


46

Csallóköz

Sport

Néhány meglepetés a végére maradt Dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság mindezek után a hazai csapat a II. félidőre már nem állt ki! Nagylég– Alistál 6:1 (4:1), g.: Buga E. 2, Csölle M. 2, Kiss J., Nyársik Cs. – Lukács I.

Mivel győzelemmel „illik” búcsúzni a szezontól hazai pályán az élmezőnybeli gárdáknak, mindenképpen meglepetés Hodos hazai betlizése Egyházgellével, az viszont már nem is annyira, hogy az újra magára talált Csallóközcsütörtök helyett végül a balonyiak mondtak csütörtököt saját közönségük előtt. A második vonalban a végére sem fogyott el az őszi bajnok alistáliak góllövő kedve, Lúcs nyerte Eperjesen a tabellaszomszédok derbijét, az izsapiak pedig irtózatosan megtömték góllal a sereghajtó Bodakot… Az ifimezőny idényzáró fordulója pedig nem nélkülözte a szélsőségeket: a Sportgimi–Baka meccsen góltalan remi született, ami ebben a mezőnyben olyan ritka eredmény, mint a fehér holló; a nagyudvarnoki srácok a második félidőre már ki sem álltak, annyira megviselte őket az addig kapott 13 dugó! I. osztály – felnőttek, 15. forduló: Egyházkarcsa–Csenke 3:1 (1:0), góllövők: Edmár A. 2, Antal D. –Duzek M. Sárosfa–Nagyabony 3:1 (2:0), g.: Nagy A., Miklós I., Seregi I. – Gálfy M. Szentmihályfa–Jányok 2:1 (2:1), g.: Rigó A., Rácz P. – Balucha B. Kisudvarnok–Kisfalud 2:0 (1:0), g.: Bereczk R., Polák Zs. Királyfiakarcsa– Baka 2:0 (0:0), g.: Hromada A., Lelkes T. Hodos–Egyházgelle 0:1 (0:0), g.: Szerencsés Z. Tárnok–Nagyszarva 3:1 (1:0), g.: Valacsay I., Tóth T., Csölle J. – Herberger Cs. Balony–Csallóközcsütörtök 0:1 (0:1), g. Novák P. Őszi végeredmény 1. Királyfiakarcsa 15 11 4 0

36:8 37

Őszi végeredmény

Kunyi Mihály (2) vezeti a jányokiak támadását Mihályfán

rík L. – Horváth J. Izsap–Bodak 15:0 (6:0), g.: Ledeczky I. 5, Szabó T. 4, Koleszár L. 2, Póda D. 2, Dinga B., Kocsis R. Illésháza B–Padány 5:2 (2:2), g.: Varga Z. 2, Németh P. 2, Horváth R. – Csölle D., Berecz B. Pozsonyeperjes–Lúcs 1:2 (1:1), g.: Molnár R. – Puha F., Kitanovics A. Nagypaka– Alistál 1:7 (1:4), g.: Nagy P. – Bereczky Z. 2, Bíró T., Kosár A., Takács P., Balogh T., Balogh I. Pódafa–Nagyudvarnok 3:0 (2:0), g.: Szabó P., Deszkás A., Rácz A. Felsőpatony–Csákány 2:0 (0:0), g.: Felbár–Somorja B 2:1 (2:0), g.: Závodszky A., Mészáros A. – Mezovský Ľ .

1. Alistál

15 12 2 1 69:12 38

2. Lúcs

15 9 3 3 36:11 30

3. P.eperjes

15 9 2 4 49:28 29

4. Izsap

15 8 2 5 53:34 26

5. Nagypaka

15 8 0 7 46:38 24

6. Somorja B

15 6 4 5 45:22 22

7. Csákány

15 6 4 5 48:29 22

8. Felsőpatony

15 7 1 7 30:33 22

9. Patonyrét

15 6 3 6 29:30 21

10. Felbár 11. Illésháza B

15 5 5 5 28:30 20

3. Tárnok

15 9 2 4 32:20 29

12. Pódafa

15 5 2 8 32:42 20

4. Hodos

15 8 3 4 26:19 27

13. Padány

15 5 2 8 22:42 17

5. Csenke

15 7 2 6 29:26 23

14. Nagyudvarnok 15 4 3 8 22:33 15

6. Baka

15 7 2 6 22:23 23

15. Csiliznyárad

15 3 3 9 20:37 12

7. Balony

15 6 4 5

16. Bodak

15 0 1 14 10:111

8. Jányok

15 7 1 7 28:20 22

9. Szentmihályfa 15 6 3 6 22:22 21 15 7 0 8 20:24 21

11. Egyházkarcsa

15 6 3 6 20:26 21

12. Sárosfa

15 5 1 9 27:35 16

13. Kisudvarnok

15 3 6 6 13:17 15

14. Nagyszarva

15 4 3 8 18:39 15

15. Nagyabony

15 3 2 10 14:37 11

16. Kisfalud

15 2 1 12 15:43

7

II. osztály – felnőttek, 15. forduló: Patonyrét–Csiliznyárad 4:1 (3:0), góllövők: Szőcs T. 2, Vígh L., Gašpa-

15 13 1 1 65:11 40

82:9 45

3. Baka

15 10 3 2 53:17 33

4. Vásárút

15 10 2 3 78:25 32

5. Sportgimi B

15 9 2 4 58:14 29

6. Csenke

15 9 1 5 41:19 28

7. Nagylég

15 8 3 4 47:42 27

8. Egyházgelle

15 8 0 7 39:41 24

9. Kisudvarnok

15 7 1 7 37:28 22

10. P.eperjes

15 5 0 10 30:45 15

11. Nagypaka

15 4 3 8 22:41 15

12. Izsap

15 5 0 10 29:69 15

13. Nagyabony

15 4 0 11 25:64 12

14. Nagyudvarnok 15 2 1 12 18:68

7

15. Alistál

15 2 0 13 19:81

6

16. Nagyszarva

15 0 1 14 17:86

1

(–ckj)

Rácz Péter (20) lőtte a hazaiak második gólját. Mihályfa–Jányok 2:1

15 6 3 6 26:33 21

15 10 1 4 44:17 31

10. Egyházgelle

15 15 0 0

2. Cs.kürt

Őszi végeredmény

2. Csütörtök

27:17 22

Mikus és Pelikán K. Nagyabony– Csallóközkürt 0:5 (0:0), g.: Hegedűs I. 2, Orbán R. 2, Németh P. Nagyudvarnok–Nagymagyar 0:13 (0:13), g.: Trajcsík B. 6, Bognár M. 3, Lamos B., Keszőcze F., Szabó D., Végh Á. –

1. Nagymagyar

1

Megjegyzés: Izsap csapatától a bajnokság végén 6 büntetőpontot levonnak. I. osztály – ifjúságiak, 15. forduló: Sportgimi 2007 B–Baka 0:0. Kisudvarnok–Vásárút 1:2 (0:0), góllövők: Végh D. – Juhos I., Hozák Z. Izsap–Egyházgelle 5:2 (2:1), g.: Majorovics J. 3, Gubien K., Takács G. – Pongrácz B., Sidó L. Pozsonyeperjes–Nagyszarva 11:0, g.: Komrhel Zs. 4, Ágh D. 2, Farkas, Katona, Chyba,

Gönczöl Csaba sarkában jányoki üldözői

Fogas Ferenc felvételei


47

Sport

2011. november 22. |47. szám

A szenciek hetedik döntetlenje Az országos másodvonalban március 3-án folytatódik a bajnokság II. labdarúgóliga, 18. forduló: FC Petržalka 1898–ŠK SFM Senec 1:1 (1:1). Gólszerzők: 19. Jurkovič – 15. Mikulič. Sárga lap: 64. Železník (Szenc). Játékvezetők: Pavlík – Tomčík, Sluk. Nézők száma: 720. A fagypont körüli időjárásban nyílt foci zajlott a pályán. A szenciek érettebb csapat benyomását keltették, csak hát „hagyományosan” a hely-

zetkihasználásuk akadozott Jánošéknak. A szenciek összeállítása: Matlák– Hromkovič, Trajcsik, Polgár, Hlavatovič–Turčák, Železník, Bedeč, Tomášek–Mikulič, Szarka (80. Karč). Edző: Anton Jánoš. További eredmények: MFK Ružomberok B–FK LAFC Lučenec 2:0 (2:0), gsz.: 37. Šmahaj, 43. Bielák. FO ŽP Šport Podbrezová–MFK Zemplín

Michalovce 3:1 (1:1), gsz.: 36. Tubonemi, 62. Pančík, 89. Eliaš – 14. Kovaľ. MŠK Rimavská Sobota–MFK Tatran Liptovský Mikuláš 2:1 (0:1), gsz.: 82. Janec, 86. Sihelský – 40. Rezer. MFK Dubnica–FK Bodva Moldava nad Bodvou 1:1 (0:1), gsz.: 71. Bilovský – 11. Nakamura. TJ Spartak Myjava–MFK Dolný Kubín 3:0 (2:0), gsz.: 40. és 87. Ulrich, 31. Bruško. Összeállította: (l-s)

1. Myjava

18 13 3 2

2. Podbrezová

18 10 5 3 27:12 35

31:5 42

3. D. Kubín

18 9 3 6 23:19 30

4. Michalovce

18 9 3 6 26:24 30

5. Szenc

18 5 7 5 18:17 22

6. Szepsi

18 4 10 4 14:20 22

7. Dubnica

18 4 9 5 14:13 21

8. Rimaszombat

18 5 5 8 18:27 20

9. Petržalka 10. Ružomberok

18 4 5 8 14:22 17 18 4 4 9 17:22 16

11. Losonc

18 4 4 9 16:25 16

12. L. Mikuláš

18 4 4 10 15:27 16

Csallóközi sakkozók a világ túlsó felén! A brazíliai Caldas Novas üdülővárosban rendezik idén november 17-től 27-ig a korosztályos ifjúsági sakkvilágbajnokságot, amelyen Szlovákiát Kántor Réka és FM Petényi Tamás személyében két csallóközi játékos is képviseli. Mint ismeretes, a korosztályos ifivébét 8-tól 18 éves korig mind a lányoknál, mind a fiúknál 6 korcsoportban bonyolítják le, s a Szlovák Sakkszövetség a hazai bajnokság

eredményei alapján ezúttal 11 versenyzőt nevezett erre a világversenyre. A Csallóközből Réka és Tomi egyaránt a 18 évesek mezőnyében próbál helytállni a vébén, itt a lányoknál Réka mellett Szlovákiának Katarína Škrabálová személyében egy további képviselője is lesz. A szlovákiai különítmény legfiatalabb játékosa a mindössze 8 éves Samír Sahidi, a 10 évesek között pedig az országot olyan két tehetség képviseli, akik zsenge életkoruk ellenére már sakkjátékosi titulussal is bír-

nak: a nyitrai járásbeli WCM (Woman Candidate Master) Morvay Eszter, valamint Viktor Gažík, az ifjú FIDEmester. A szlovák különítmény egyébként 16 órás repülőúttal és egy 150 km-es buszozással jutott el a vébé távoli helyszínére, ahol a többórás időeltolódás miatt néhány napos akklimatizálásra volt szükség. Aztán csütörtökön, a mi időnk szerinti esti órákban az 1. fordulóval elkezdődtek a küzdelmek. Nos, a nyitófordulóban Petényi játék nélkül nyert, mi-

után litván ellenfele nem jelent meg a játékkezdésre. A 2. fordulóban egy portugál játékossal küzdött meg Tomi, ám az eredményről még nem érkezett hír. Kántor Réka osztrák, Škrabálková Katarína pedig ausztrál ellenfelet győzött le a nyitófordulóban, a folytatásban az előbbire egy mongol, az utóbbira pedig iráni ellenfél várt… Mi pedig az elkövetkező napokban várjuk továbbra is a lehető legjobb híreket sakkozóink világbajnoki szerepléséről. (–ckj)

Sport és kultúra a diáknapon DUNASZERDAHELY – A nemzetközi diáknap alkalmából, illetve a 1989-es csehszlovákiai eseményekre emlékezve második ízben rendeztek egész napos műsorsorozatot a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Gimnáziumban.

A találkozó bevezető részében a diákok elbúcsúztak nyugállományba vonult két tanáruktól, Andrássy Jolántól és Horváth Kálmántól. A közös kulturális programok az aulában, a sportvetélkedők a tornateremben zajlottak. Volt hastánc- és zumbabemutató is. A meditációs gyakorlatokat Olasz András

A minifocitorna győztesei a 3. osztályos sportgimisek lettek (balról): Bódis Patrik, Lelkes Vince felvételei Rajkó Attila, Hausleitner Norbert, Tóth Tamás

Hodossy Péter hosszútávfutó Aki útnak indul el című könyvét dedikálta

tanár vezette, a sportgimiseknek Hodossy Péter távfutó tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót és dedikálta futó-kalandjairól szóló könyvét, Viola Ágnes a pilátesz fitnessz-módszert ismertette a diákokkal, Nagy Éva mérnöknő az

egészséges táplálkozás fontosságáról beszélt fiatal hallgatóságának. A jó hangulatú buliban Érsek Rezső zenész szórakoztatta a résztvevőket. (lel)


48

Csallóköz

Sport

Coric újra főszerepben Sorozatban öt vereség után kettős emberelőnyben győzött, s már nem sereghajtó a DAC Corgoň Liga, 17. forduló. Szombaton véget ért a DAC kudarcsorozata, gólínsége. Öt vereség után negyedik őszi győzelmüknek örültek a sárga-kékek, akik a szlovák felsőházban első alkalommal gyűjtötték be a három pontot a trencséniek elleni párharcokon. Tegyük hozzá: a sárga-kékek kettős emberelőnyből húztak hasznot. Az első félidő 43. percében a fegyelmezetlen Peltier, fordulás után pedig

szállt mellé. Tíz perccel később Kabele bombáját hárította a vendégkapus. A 38. percben Báez beadása Malec cipője előtt szállt el. A gól nélküli első félidőt követően, a csallóköziek vezetőedzője Tomčák beállításával igyekezett erősíteni az offenzívát. Az 54. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendéglátók, Coric mesterien perdítette a labdát a bal felső sarokba (1:0). A horvát középpályás Delarge gólpassza után növelhette volna találatai számát, de Volešák re-

Németh Zsolt (8) versenyfutása Gajdošíkkal

A DAC neveltje, Lénárth Tamás (a ladbával) az első félidőben jutott szóhoz Deutsch Attila felvételei a sárga-kékek csapatában

durva szabálytalanságért Báez kapott piros lapot. Az első játékrészben a trencséniek légiósa, Peltier sok gondot okozott a hazai védőknek. A 16. percben Štefánik kis híján megtréfálta a kapujából kimozduló Kováčot, negyven méterről emelte a labdát a kapura – a játékszer csupán centiméterekkel

mekelt, s az eredmény nem változott. Az elpuskázott ziccer kis híján megbosszulta magát. Majus hibájából Ďuriška egyenlíthetett volna, Kováč azonban nagy bravúrral szögletre mentett. A vendégek becsületére szolgál, hogy kilenc emberrel is sakkban tartották ellenfelüket. A hajrában Konečný mesterien szök-

Straka Gábor megsérült CHORZÓW/DUNASZERDAHELY – A DAC, illetve a Petržalka egykori dunaszerdahelyi származású labdarúgója, aki jelenleg a Ruch Chorzów játékosa, izomsérülést szenvedett. A 29 éves támadó középpályás egyelőre csak individuális edzéseket folytat. Szerkesztőségünk értesülései szerint ebben az idényben már nem avatkozik játékba. Szerződése egyébként 2012. június 30-ig köti lenNet-felvétel gyelországi klubjához.

tette Coricot, s a mérkőzés hőse ismét a bal sarokba tüzelt (2:0). „A szlovák felsőházban ez volt az első alkalom, hogy egy meccsen kétszer is a kapuba találtam. Örülök, hogy a társak hathatós támogatásával dupláztam. A mi esetünkben azonban nem is az a lényeg, hogy melyikünk a gólszerző, hanem az, hogy ismét pontokat szereztünk. Az előző mérkőzéseken is mindent beleadtunk, de elpártolt tőlünk a szerencse” – nyilatkozta a hazaiak légiósa, aki egyébként ősszel a Slovan elleni őszi összecsapáson (1:0) a végjátékban szerzett találatával is három ponthoz segítette a DAC-ot. „Nyernünk kellett, s a győzelmi kényszer, valamint a jó képességű ellenfél nagyon megnehezítette a dolgunkat. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiharcoljuk a bentmaradást” – fogalmazott a párharc befejezése után a győztesek vezetőedzője, Németh Krisztián. Egyébként sikerének köszönhetően ismét elkerült a sereghajtó pozíciójából a DAC. * DAC–AS Trenčín 2:0 (1:0). Gólok: Coric (54., 82.). Sárga lap: Marcin, Kabele, Hílek, Matůš, ill. Kleščík, Peltier, Volešák. Piros lap: Peltier (43.), Báez (61.) Játékvezető: Matúš. Nézők száma: 1007. DAC: P. Kováč – Helísek, Marcin, Egidijus Majus (87. Boya), R. Konečný – Lénárth (46. Tomčák), Hí-

lek – Kabele, Coric, Németh Zs. (66. Matůš) – Delarge. További eredmények: FC Nitra– MFK Košice 1:1 (1:0), g.: V. Gajdoš (2.), ill. Viazanko (69.); MFK Ružomberok–Tatran Prešov 1:1 (1:0), g.: Masaryk (18., 11-esből), ill. Guba (90.); Dukla Banská Bystrica–FK Senica 1:1 (0:1), g.: T. Kóňa (42.), ill. Jakubko (50.); Spartak Trnava–MŠK Žilina 1:1 (0:0), g.: ill. , ill. P. Mráz (77., 11-esből); ViOn Zlaté Moravce– Slovan Bratislava 1:1 (1:1), g.: 45.+ Chren – 27. Lačný. A bajnokság állása 1. Sp. Trnava

16 9 4 3 19:12 31

2. Zl. Moravce

17 8 6 3 20:15 29

3. Žilina

16 8 5 3 23:15 29

4. Slovan

17 8 5 4 24:20 29

5. Ružomberok

17 7 7 3 25:14 28

6. Senica

16 7 6 3 23:13 27

7. Nitra

17 4 9 4

8. B. Bystrica

17 6 3 8 23:23 21

9. Trenčín

17:16 21

16 3 6 7 14:21 15

10. Košice

17 3 6 8 16:26 15

11. DAC

17 4 0 13 11:26 12

11. Prešov

17 2 5 10

8:22 11

A 17. forduló műsora – november 26. (szombat), 14.00: AS Trenčín– Spartak Trnava (DIGI TV); 14.30: FK Senica–ViOn Zlaté Moravce, Tatran Prešov–FC Nitra, MFK Košice–DAC (játékvezető: Pavlík); 17.30 MŠK Žilina–Dukla Banská Bystrica, Slovan Bratislava–MFK Ružomberok. Ágh István

Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com; iroda@csallokozonline.sk. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.