Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE
Bugár Béla répája Látogatóban és eszmecserén a csallóközi gazdáknál, akik minőségi árut termelnek
3. oldal
Oldópont Nagy Erika
Akcióban Nem titok, hogy a pályaudvarokon, közlekedési eszközökön, bevásárlóközpontokban a zsebtolvajok szeretik a tömeget. Sőt! Egyenesen imádják. Módszereiknek tárháza szinte kimeríthetetlen, bámulatos kézügyességgel szerzik meg a zsákmányukat. Tudjuk ezt mindnyájan, mégsem figyelünk kellőképpen az értékeinkre, pedig egy mondás szerint, ha Jézus megjelenne a zsebtolvaj előtt, ő nem látna semmi mást, csak Jézus zsebeit. Minap a munka után megérkeztem a buszpályaudvarra, az emberek már megkezdték a felszállást. Besorakoztam, de mivel lökdösődtek, arra figyeltem, hogy aki utánam érkezett, az mögöttem is maradjon. Egyszer csak csoda történt, mert egy mellettem álló hölgy a kezével intett, hogy mehetek. Nem értettem, de megköszöntem. Felszállás közben hallottam, hogy valaki lopni próbált a tömegben. Majd meglepődtem, amikor rájöttem, hogy én voltam az, akit majdnem kiraboltak, engem, a felelőtlen utazót. Döbbenten hallgattam a lefülelés körülményeit, azt, hogy az aszszonyságnak már a kezében lapult a pénztárcám, amikor megzavarták. Mondanom sem kell, hogy a nő egy pillanat alatt eliszkolt a helyszínről. Tudom, csak annak köszönhetem a szerencsémet, hogy a zsebes egy tanonc volt, még nem járta ki az iskolát. Vigyázat, mert jó úton halad! Tanulság? Van. Legyünk éberek, és a közelgő karácsonyi bevásárláskor nem árt, ha a válltáskánkat magunk elé fogva közlekedünk a tömegben.
Ismét a Gútát szeretnék Népszavazás a „Kolárovo” név eltörléséért
7. oldal
Žitný ostrov Ára: 0,65 €
2011. november 8., 45. szám
Regionális hetilap | Regionálny týždenník
www.csallokozonline.sk Vereség a háromszázadik mérkőzésen Delarge előbb gólt lőtt, majd veszteséglistára került 48. oldal
Ki a kamionokkal!
Több helyen az első osztályú útra és az autópályákra terelik a nehéz járműveket
BACSFA/NAGYSZARVA/GÚTA/ EGYHÁZGELLE/MEDVE/ÍMELY/ NASZVAD – Hosszadalmas tárgyalások és elhúzódó viták után Szlovákiában összesen 133 másod-, illetve harmadrangú közutakról tiltják ki legkésőbb az év végéig a 12 tonnánál nehezebb teherszállító járműveket. A célforgalmat kivéve tilos lesz a kaminoknak Bacsfánál és Medvénél a két települést összekötő 506-os számú másodosztályú útra, Nagyszarvánál és Egyházgellénél pedig a harmadosztályú utakra letérni. Ugyanez a rendelkezés lesz érvényes a szeredi, az alsószerdahelyi, a pusztafödémesi, az ábrahámi és a gányi elágazásoknál, a Komáromi járásban Gú-
tán, Ímelyen, Perbetén, Naszvadon és Szentpéteren, a Vágsellyeiben pedig a Vágfarkasdon áthaladó másod-, illetve harmadosztályú utakra is. „Jóval több helyen szerettük volna bevezetni a kamionstopot, és szándékunkról továbbra sem mondunk le, de egyelőre ezt a kompromisszumos megoldást tudtuk elérni a teherfuvarozók legnagyobb érdekképviseletével, a ČESMAD vezetőivel folytatott egyezkedéseink során. Ők érthetően minél kevesebb tiltó tábla kihelyezéséért kardoskodtak, mi viszont az érintett községek környezetvédelmét, elsősorban pedig az ottani polgárok biztonságát és életminőségét tartottuk a legfontosabb célunknak” – nyilatkozta lapunknak Érsek Árpád közlekedési államtitkár. A táblák elké-
Fogas Ferenc felvétele
szítése és kihelyezése összesen 370 ezer euróba kerül, ez a kiadás azonban a szakemberek számítása szerint jövőre bőven megtérül az elektronikus vámból származó, várhatóan jóval nagyobb bevételből. Pavol Jančovič, a ČESMAD elnöke annak örült, hogy nem minden alsóbbrendű útról tiltják ki a nehéz járműveket, s ennek eredményeként a teherfuvarozók nem mennek csődbe a megnövekedett költségeik miatt. Több polgármester üdvözölte a döntést, legalább ugyanennyien viszont csalódtak, mert például a Bős és Dunaszerdahely közötti szakaszról és régiónk számos településeiről egyelőre nem tiltották ki az utakat rongáló, a helyi polgárok közlekedését veszélyeztető kamionokat. M. F. M.
● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com
Csallóköz
2
Tudósítás > Villáminterjú
A vonalban
Figyelmetlenség? Műveletlenség?
Jozef Drahovský közlekedési szakember – Azért növekedett a járművezetői vizsgán megbukottak száma, mert sok tizenhét éves fiatal jelentkezett a képzésre? – Mint ismeretes, november 1-jétől a tizenhetedik életévüket betöltő fiatalok is szerezhetnek járművezetői jogosítványt személygépkocsira. Azzal a feltétellel, hogy legalább három hónapig olyan személlyel ülnek a volán mögé, aki tízesztendős vagy annál több járművezetői tapasztalattal rendelkezik. Ő sem ülhet be ittasan az autóba. Tény, hogy már a törvénymódosítás előtt sok fiatal jelentkezett az úgynevezett autósiskolákba, de a vizsgán megbukottak száma nem ezzel függ össze. Sokkal inkább azzal, hogy a közlekedési rendőrök vezetői három éve lényegesen megszigorították a vizsgáztatók személyének a kiválasztását, miután az elmúlt években elég sok gyanús ügy került felszínre. Csúszópénzekről, protekciós vizsgákról is szárnyra keltek különböző mendemondák. Annyit viszont sikerült bebizonyítani, hogy akadtak olyan jelöltek, akik csak papíron jártak kiképzésre, mégis megkapták a szükséges engedélyt. Idén szeptember végéig a vizsgára jelentkezettek 30,06 százaléka megbukott, éspedig 16 634 fő a gyakorlati részen, több mint 10 ezren pedig elméletből kapott elégtelent. Ők pótvizsgára jelentkezhetnek nyolc eurós pótdíj befizetése után. Aki háromszor sikertelen, annak az egész tanfolyamot meg kell ismételnie, ami további jelentős anyagi kiadással jár számára. Egyébként a sikertelen vizsgázók száma nem több, mint tavaly vagy két éve volt. M. F. M.
Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 44. számban közölt feladványért (Nem érzem azt, hogy ez terhes lenne számomra. – Angyal Sándor: Pókemberrel egy színpadon) Katona Béla (Dunaszerdahely) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Hatalmasak a költségek.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: november 11.
Egyelőre csak szégyentábla DUNASZERDAHELY – Esterházy Jánost az elmúlt héten New Yorkban az egyik legbefolyásosabb amerikai zsidó szervezet, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) Jan Karski Bátorság és Szolgálat Díjjal tüntette ki. Évekkel ezelőtt Oroszországban rehabilitálták őt, Lengyelországban emlékmű hirdeti antifasiszták és zsidók százainak életét megmentő tetteit, humánus magatartását, amelyet üldöztetéseinek, emberfeletti szenvedéseinek szörnyű éveiben sem adott fel. Idén szülőhelyén, Nyitraújlakon (Veľké Zálužie) három (ma-
gyar, szlovák, lengyel) emléktáblával tisztelegtek az utódok a két világháború között tevékenykedő szlovákiai magyar politikus embersége előtt. Kassán mellszobrát, Dunaszerdahelyen domborművét avatták nemrég. Az utóbbi városban utcanevet is kapott. A mai napig viszont senkinek sem szúrt szemet, hogy hibás a tábla. Csak találgathatjuk, hogy mindez figyelmetlenség vagy műveletlenség következménye-e? Az viszont tény, hogy mindenkit legelőször is azzal tisztelünk meg, hogy hibátlanul írjuk le a nevét. Ez most nem sikerült, pedig ez a minimum, de mégis sok-
Fogas Ferenc felvétele
kal több a melldöngetésnél és hazaffyas jelszavak harsogásánál. Szeretnénk remélni, hogy a városi önkormányzat munkatársai lapunk megjelenését
követően, perceken belül eltávolítják ezt a táblát, amely jelenleg csak szégyentábla. Minden illetékes szégyene. –m–ár
Vége a felesleges gyaloglásnak LÉG – A helyi önkormányzat és a közlekedési tárca hétfőtől megoldotta a helybeliek egyik ideiglenes gondját. A vonatpótló autóbuszok december 6-áig – amikor újra indul a vasúti közlekedés – a COOP-Jednota előtt is megállnak – tájékoztatott Alexander Buzinkay, a szlovákiai vasúttársaság (ŽSR) szóvivője. Szitási Ferenc elmondta, hogy eddig a falubeliek feleslegesen gyalo-
Már nemcsak Lég-Kolónián lehet felszállni Fogas Ferenc felvétele
goltak a település központjától majdnem három kilométerre levő vasútállomásig, amely Lég-Kolónia területén található. Ott szálltak fel a vonatpótló buszra, amely aztán a községen keresztül szállította őket tovább. „Erről a problémáról azonnal tájékoztattuk a vasúti társaságot és Érsek Árpád közlekedési államtitkárt, akinek a közbenjárására november 7-étől sikerült ésszerű megoldást találnunk” – közölte a légi polgármester. –rc
Bocsánat, a posta nevében is A szerkesztőség tervez a posta dunaszerdahelyi részlege végez – az elmúlt hét történései miatt így írhatjuk át az ismert szólásmondást. Ugyebár november 1-je Mindenszentek, munkaszünet volt, ezért tisztelt olvasóinkra gondolva és a győri nyomda kérésére előrehoztuk a lapzártánkat. Vasárnap egész éjjel dolgoztunk, a sportoldalakat éjfél után fejeztük be. Lapunkat hétfőn, október 31-én hajnali ötkor
nyomták ki. Még aznap, a szokásos csomagokban eljuttattuk a legfrissebb számunkat minden terjesztőnek. A dunaszerdahelyi postának is. A járási székhelytől Felsőpatony mindössze tíz kilométernyire van, ennek ellenére sem oda, sem pedig több más környékbeli településre nem szállították ki a Csallóközt – csak pénteken! Érdeklődésünkre Vontszemű Ferenc, az érintett részleg vezetője elmondta, hogy emberi mulasztás miatt a csomagokat Pozsonyba küldték, s onnan csak
másnap irányították vissza. Közölte azt is, hogy írásbeli megróvásban részesíti a vétkes alkalmazottat. Mi pedig az ő nevükben is elnézést kérünk mindazoktól az előfizetőinktől és többi olvasónktól, akik erőfeszítéseink ellenére nagy késéssel jutottak múlt heti lapszámunkhoz. Vontszemű Ferenc személyesen ígérte meg, hogy többször ilyesmi nem fordul elő. Bízunk abban, hogy munkatársaival együtt be is tartja az ígéretét. Szilvássy József
3
Riport > Tudósítás
2011. november 8. |45. szám
Bugár Béla répája Látogatóban és eszmecserén a csallóközi gazdáknál, akik minőségi árut termelnek DUNASZERDAHELY/NYÁRAD/ NYÁRASD/DUNATŐKÉS – Múlt pénteken körútra indultunk a Dunaszerdahelyi járásban, hogy megnézzük, mit vásárol a helyi kistermelőktől Bugár Béla, a parlament alelnöke, a Híd párt elnöke és Csicsai Gábor, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára. A körút természetesen szervezett volt, s a kistermelők támogatását célozta. Az államtitkár elmondta: fontos a vidéken élő emberek munkahelyteremtése, illetve ezeknek az embereknek a helyhez kötése. „Olyan feltételeket kell teremtenünk falvainkban az embereknek, hogy ott maradjanak. A szlovákiai polgárok mintegy nyolcvan százaléka vidéken él és a legnagyobb probléma az, hogy éppen itt hiányoznak a munkahelyek. Szeretnénk újakat teremteni s úgy látjuk, hogy erre a legnagyobb esély a mezőgazdaságban van. Ezért is támogatni kell a kisgazdákat, a hazai és a háztáji termelést” – mondta az államtitkár. Hiszen lehet télen is dinnyét vásárolni a szupermarketekben, de annak az íze meg sem közelíti a kertben termett gyümölcsét. Úgy látják, az emberek elfelejtették azt, hogy vannak még kiskertek, ahol nagyon jó minőségű terményeket lehet vásárolni. Bugár Béla nagyon ritkán vásárol boltban, mert szinte minden megterem náluk otthon a kertben. „Többek közt azért, mert ezekben a nagy áruházakban nem kapom meg azt a minőséget, amit szeretnék. Az íze sem olyan. Az almát például állítólag huszonkétszer permetezik, nálam pedig három-négy alkalommal. Tehát nálunk az egész család tulajdonképpen bio almát eszik” – meséli a pártelnök, majd hozzáteszi: „Jártunk már úgy, hogy
télen vásároltunk karfiolt az egyik üzletlánc boltjában, a rózsáját beledobtuk a vízbe, hogy megfőzzük és rózsaszínű lett. De még az íze sem volt jó, így kidobtuk végül az egészet. Minden egyes olyan törekvést támogatok, amelyek a helyi termelők érdekében születnek” – tette hozzá.
Első utunk Nyáradra, Bábics Pálhoz vezet. Már húsz éve foglalkoznak zöldségtermesztéssel és tizennégy féle terményt árusítanak. Jelenleg negyven hektáron gazdálkodnak és Pozsonyba szállítják portékáikat. „Közvetítőn keresztül a Coop Jednota üzleteibe is szállítunk, valamint a Tescóba és a Billába. Ez úgy van megszervezve, hogy nekem tegnap megadták a megrendelést, ma készítjük az árut és holnap reggel nyolcra a fővárosban kell lennem, ahonnan a központi raktárba, Beckóba kilenc után indul az autó” – magyarázza a kistermelő. Nekik az volna a jó, ha maguk szállíthatnák és nem kéne közvetítőn keresztül eladni. A falusiak is vásárolnak tőlük, de a számuk minimális. Jártak régebben a nagymegyeri és a pozsonyi piacra is, de most már erre nem találnak időt. A raktárukban répa, zeller, petrezselyem, a különböző gyökérnövényeken kívül fejes zöldségek is megtalálhatóak. Amit szállítanak, az mindig friss és ízletes, egyáltalán nem idézi a multikban vásárolt seízű zöldségeket. A pártelnök itt gyönyörű répákat vásárolt, mert a saját termése – ahogy elárulta – »megbolhásodott«”. Hófehérke almája A nyárasdi Agrotop Rt. helyiségeibe lépve az az érzése támad az embernek, hogy a mesebeli Hófehérkének is innen vitte mostohaanyja az almát. Természetesen nem a mérge-
Sőt: a kukorica és a napraforgó felvásárlási ára már csökkent – derült ki a pozsonyi árubörze (KBB) árbizottságának múlt hét végi ülése
után. Ľudovít Scholtz ügyvezető titkár elmondta, hogy bizonyos áremelkedést csupán a sörárpa, esetleg a tönkölybúza eladásakor jegyez hetnek. Az előrejelzések szerint az elkövetkező három hónap az élelmiszeripari, A minőségű búza ára tonnánként 163,33, a B minőségű pedig 151,67 euró kö-
gyon sok fa kipusztult. A jobb esztendőkben viszont akár a 20002400 tonna gyümölcs is megterem – tudtam meg. Napraforgóolaj a Csallóközből
behoznak külföldről. Az itteni gyümölcsnek már az illata is más. Folyamatosan újítjuk a kertet, így összesen hetven hektáron gazdálkodunk. Hatalmasak a költségek. Ráálltunk a modernebb ültetésre, muszáj hatszáz mázsát megtermelni hektáronként, máskülönben nem tudnánk megélni” – meséli Papp István igazgató. Próbáltak a hipermarketekbe árusítani, de kiszorították őket. Idén száznegyven vagon termésük volt, ami ezernégyszáz tonna gyümölcsöt jelent. Az idei termést megviselte a korai fagy, illetve a jégverés, ráadásul a tavalyi árvízben na-
A Búšlak oil dunatőkési telephelyén olajozottan megy a munka. Nem is véletlenül, hiszen hidegen sajtolt napraforgóolaj előállításával foglalkoznak. „Nem csak a régióban ismeretlen, de meg kell mutatnunk Szlovákiának, hogy létezünk. Ez teljesen más technológiával készül, mint az általunk ismert olaj. Mi nem alkalmazunk kémiai anyagokat. Amire ráírják, hogy rafinált olaj, az lúgot használ a termelésnél, amit aztán savval semlegesítenek. Stabilizátorokat tesznek bele, hogy kibírjon egy évet. A mi olajunk kibírja az évet, ráadásul többet is, viszont van egy nagy hátránya ennek a technológiának, hogy lassú” – ecseteli Nagy György vezérigazgató. Éves kapacitásuk 4300 tonna napraforgó. Vannak már éttermi konyhák, akik csak tőlük rendelnek. Áruk a többi olajhoz hasonló, hiszen nem tudnak konkurálni a nagy gyárokkal. Kis mennyiséget készítenek, de kiváló minőséggel. A nagy üzletláncokat nem tudják megszólítani, de úgy gondolták, hogy a hazai Jednota Coop üzleteiben jelen kell lenniük. A galántai hálózattal már együtt dolgoznak és a krupinai lánc is megkereste őket, hogy szállítsanak nekik. A pozsonyi Terno és a kassai Labaš hálózatokkal is jó az együttműködésük. Kisüzletek közül összesen ötvenhetet látnak el az országban. Már beesteledett, mire a körútnak vége lett, amelynek során dolgos kistermelőket ismerhettünk meg. Ők is igazolták, hogy egyáltalán nem mindegy mit, illetve honnan veszünk és eszünk. Angyal Sándor
rül állapodik meg. A sörárpáért viszont akár 217,17 eurót is fizethetnek tonnánként, az élelmiszeripari kukorica 154,33 euró körül mozog majd, a napraforgóé pedig 333,33 eurót ér majd, ugyancsak tonnánként. Érdeklődésünkre Csicsai Gábor, a szlovákiai agrártárca államtitkára kifejtette: „Az eddigi, 220 eurós gabonaárak jórészt spekulatív jellegűek voltak A mostani szint reális ár,
amely a kereslet-kínálat alapján alakul. A hazai malmok – többek között a gútai is – már feltöltötték a készleteiket, ezért az árak bizonyos mértékig csökkenő tendenciát mutatnak. Jósolni az elkövetkezendő időszakra nagyon nehéz, hiszen az elmúlt év tapasztalatait követően elmondható, hogy a terménypiacon bármi előfordulhat” – vélekedett a szakember. M-ár
Répa, zeller, petrezselyem
Csökkennek a gabonaárak POZSONY/GÚTA – A több hónapos enyhe emelkedés után országunkban is leállt a gabonaárak növekedése.
zettsége miatt, inkább a gyümölcsök szépsége emlékeztet a mesére. Nagyon régi termelők, a gyümölcsösük telepítése még a hatvanas évekre húzódik vissza. „Értékesítés területén mindig nehézségek vannak, hiszen nagyon sok almát
Ezek szebbek mint az én répáim Fogas Ferenc felvétele
4
Csallóköz
Tudósítás > Tárca
Papírt és gesztenyét
Regionális értékeinkért
Jutalmaznak, díjakat is vásárolnak a pénzükért
Polák Margit Katedra-díjas
NAGYMEGYER – A tanintézmény hagyományaihoz hűen, idén is kétszer rendezett papírgyűjtést a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola, a legutóbbit az elmúlt hónapban. A június eleji 22,8 tonna papírhoz októberben újabb 19,8 tonnát sikerült
Gesztenyegyűjtés
A szerző felvétele
összegyűjteniük. Több mint kétszáz tanuló kapcsolódott be az akcióba, melyben minden osztály képviselte magát. „Ez a mostani mintegy húsz tonna, még több lehetett volna, de sajnos az utolsó napon a szakadó eső miatt már kevesebben hoztak papírt” – említette meg a számokat szemlélve Árvai Ildikó igazgatóhelyettes. A város lakói is bekapcsolódhattak a papír-, továbbá a gesztenyegyűjtésbe is. Erről az akciójukról Buzgó Éva, a másik igazgatóhelyettes adott tájékoztatást: „Gesztenyét csak akkor szoktunk gyűjteni, amikor a felvásárló megszólít bennünket, hogy igény van rá a gyógyszergyárak részéről. Tavaly nem érdeklődtek, ezért akkor elmaradt a gyűjtés. Az idei akciónk során 620 kilogramm gesztenyét adtak le, főleg az alsó tagozatos tanulóink” – tájékoztatta lapunkat. A befolyó pénzből most is ajándékokat vásárolnak a tanulóknak, illetve a különböző iskolai rendezvényekre szánt díjakat veszik meg. Kovács Zoltán
Hetek hordaléka ÁLOM, ÁLOM, ÉDES ÁLOM… Ki ne szeretne remek kalandokat átélni éjszakánként ingyen, vagyis álmában. Csakhogy az álom, mint a valóság is, a saját törvényeit követi, aligha sikerülhet tehát rémségeit elkerülnünk, vagy – megrendelés szerint – részesülnünk áldásaiból. Az elkerülendők között vannak természetesen a rémálmok. Egy időben sokat gyötörtek, de abbamaradtak, mihelyt megtanultam, hogyan ébresszem fel magamat. Vannak aztán becsapós, másképpen jótékony álmok, melyekkel ideigóráig hitegethetjük is magunkat, de aztán felháborodottan ajtót mutatunk nekik. Vannak aztán átlátszó álmok, amikor nem valódi bűnbakról rántjuk le a leplet, hanem egy ártatlan ismerőst, netán közeli barátot keverünk gyanúba. Vannak persze rosszindulatú álmok is, amelyek a felelősség másra hárításának alattomos cselekvésein alapulnak… A kérdés most már csak az: hagyjuk, hogy éjszakáról éjszakára megkörnyékezzenek bennünket ezek az álmok? Vagy szedjünk altatót? Aludjunk, mint a tuskó, ahogyan annyian?... MÉG TALÁLKOZNAK. A faluról immár végérvényesen városba szakadt öregember mindig módfelett lassan
kortyolgatja olcsó italát a borozó sarkában. Csak a fejét fordítja úgy, hogy feltűnő se legyen hallgatózása, mégis elkapja azokat a szavakat, mondatokat, melyek a szomszédos asztaloknál elhangzanak. „Nem tudok szabadulni ettől a szokásomtól, gyerekkorom óta kísért” – mondja, amikor mellé telepszem. S úgy folytatja, mintha már ki tudja milyen régen ismernénk egymást. „Tudatlan gyerekként mindig hegyeztem a fülem, ha rólam beszéltek. Vagy ha valami folytán úgy éreztem, hogy akár rólam is beszélnek. Feszült figyelemmel hallgattam a szavakat, belül, legbelül megremegtem attól az eshetőségről, hogy rólam van szó, és én mégsem tudok semmit. Például amikor rólam és a dajkámról beszéltek. Állítólag jól összefértem vele, szerettem azt az öregembert. Vállára omló fehér haja volt, úgy nyírták, hogy fejére szakajtót tettek, s azt a hajat, ami kimaradt a szakajtó alól, szépen körülvágták. Ezért nevezték el Nagyhajú Mártonnak. Az elbeszélések szerint ott ültem mindig a térdén, az ölében, el is aludtam a karjaiban. Kapaszkodtam nagy hajába és a lecsüngő bajuszába. Ha nagyon hozzá bújtam, állítólag éreznem kellett foltos mellényének a szagát; kesernyés, de jó dohányszagot le-
DUNASZERDAHELY – Az idei, huszadik Katedra Napokon a regionális tudat volt a központi téma. Hrbácsek Noszek Magdaléna, a nyitrai Konstantin Egyetem adjunktusa, Kovács Tünde, a Komáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatóhelyettese, Győző Andrea, a Búcsi Katona Mihály Alapiskola igazgatója és Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója fontos gondolatokban gazdag előadásokat tartott. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen feladata a pedagógusnak, szülőnek egyaránt, hogy a régiókban fellelhető értékeket a gyerekek megismerjék, megőrizzék és megbecsüljék. Zilizi Zoltán, a gímesi alapiskola pedagógusa bemutatta az AB-ART Könyvkiadó gondozásában megjelent Regionális tudat az iskolában – Re-
helt rám fogatlan szájából. Lepedő nagy tenyerével betakart. Biztonságban voltam a karjában. Ő tudta, hogy én ki fia vagyok, megjegyezte magának a szemem és a hajam színét, kezem mozdulatait, nyivákoló vagy bugyorgó hangomat. Ezért figyeltem mindig feszülten a szót, amikor rólam beszéltek. Mert én állítólag azt az öregembert nagyon szerettem, megismertem, amikor vittek feléje, repkedtem a karjaimmal” – mutatja nehezen mozduló karjaival a borozó asztalánál ülve is. Esetlenségén saját maga is el-
rólam van szó, és én mégsem tudok semmit mosolyodik egy picit, aztán folytatja a furcsa történetét: „Én akkor egy kis állat voltam még. Mikor apám és anyám dolgozni ment, átvittek a szomszédba, a nagyhajú öregemberhez, ő vigyázott rám. Mert akkoriban még nem volt bölcsőde meg ilyesmi, a mi rokonságunkat pedig a háború után mind egy szálig kitelepítették a távoli Baranyába. Szóval ez az öregember vett a szárnyai alá úgy, mint egy vénséges vén bölcs, torzonborz madár, s amikor megmozdult, állítólag hallanom kellett, hogyan csikorognak a csontjai. Emlékezetem, lám, mégsem őrzött meg róla semmit. Csak ezeket a másodlagos dolgokat. Azért egyszer még találkoznom kell
Lelkes Vince felvétele
gionális értékeink és az átörökítés című kiadványt. Idén is odaítélték a Katedra-díjat, ezúttal Polák Margit könyvtárosnak és népművelőnek, aki 1964 óta a szenci városi művelődési központ alkalmazottja. Nagy Erika
vele…” – mondta meggyőződéssel az öregember. Aztán végképp elhallgatott, maga elé meredve. Találkozni fogsz vele, ne félj, te kisgyerek tata, gondoltam önkéntelenül. Majd az időtlenségben, az anyag öntudatlanságában. A te porod az ő porával…. MI A DOLGOK RENDJE? Van egy mese, valahogy így szól: Megszólták az öregembert, mert ült a szamáron, az unokája meg gyalogolt mellette. Cseréltek, aztán megszólták az unokát, hogy ő ül a szamáron, szegény öregapja meg ott baktat utána. Ekkor mindketten fölültek a szamárra, de így sem tetszett azoknak, akik látták őket, mert a szegény szamárnak milyen nehéz lehet két ember. Ekkor hátukra kapták a szamarat és úgy mentek tovább. Akik látták, mind bolondnak kiabálták, gúnyolták őket. Hát akkor most mi a dolgok rendje? BIOSZEX. Egy zömmel fiatalabb fickókból álló társaságban, amelybe nemrég teljesen véletlenül csöppentem, a hangulat oldottán gyorsan a kívánatos és könnyen megkapható nőkre terelődött a szó. Többször elhangzott bizonyos Ibolya neve, aki a bioszex híve. Mivel még sosem hallottam ezt a szót, halkan rákérdeztem a szomszédomtól. Ő hangosan fölröhögött: „Tényleg nem tudod, fater?! Hát fűvel-fával…” Szerdahelyi József
5
Tudósítás > Bűnügy
2011. november 8. |45. szám
Jön! Jön! Presser Gábor! „Pici bácsi” Komáromban és Dunaszerdahelyen is fellép Dél-Szlovákiában vendégszerepel Presser Gábor, Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, zongorista. Három helyszínt látogat meg; november 15-én, kedden, a galántai, november 16-án, szerdán, a rimaszombati, november 24-én, csütörtökön, pedig a dunaszerdahelyi művelődési központban lép fel. A koncertek este hét órakor kezdődnek, s egyedi élményt ígérnek a zongorajáték, a rekedt hang, a szívgyógyító hangulatok kedvelőinek. Aki egy kicsit figyeli a magyar könnyűzenei életet, holtbiztos, hogy előbb vagy utóbb (de inkább előbb) ráakad „Pici bácsi” számtalan slágerré vált dalszerzeményére, filmzenéjére, színházi darabjára (Képzelt riport, A padlás). Figyelemreméltóak továbbá zenei kezdeményezései (pl. a Magyar dal napja), de jótékonysági megmozdulásai és a fiatal tehet-
Net-felvétel
ségek iránti érdeklődése sem hanyagolható el. Saját magát „csak egy zeneszerzőnek” tartja, s bár jelentek meg szólóalbumai, munkáit negyven évig főként más előadók tálalták a nagyérdeműnek. Zorán például hosszú évek óta játssza a Presser Gábor–Sztevanovity Dusán alkot-
ta zseniális szerzőpáros dalait. Többek között az Omega, az LGT, Katona Klári, Kovács Kati számainak jelentős része fűződik nevéhez. Az első igazán nagy volumenű szólóestre mégis csak 2009-ben került sor a Budapest Sportarénában, s ez a fellépés igen pozitív kritikát kapott. Jól
Célkeresztben a törvénysértők Már tizenegy térfigyelő kamera pásztázza a belvárost SOMORJA – A már tavaly óta működő öt után az elmúlt héten újabb hat térfigyelő kamerát szereltek fel a városban. Lapunk megkeresésére Bárdos Gábor elmondta, hogy eredményesen szerepeltek a kormány bűnmegelőzési programjának részeként kiírt pályázaton, amelyen 33 ezer eurót nyertek. Ebből fedezték a költségeket. „Településünk országos viszonylatban is a biztonságosak közé tartozik, habár az utóbbi időben nálunk is megnőtt a betörések, a kihágások és egyéb törvénysértések száma. Visszaszorításuk érdekében döntött
Ján Čikovský felvételei
Mentőt törtek fel DUNASZERDAHELY – Tettestársként elkövetett lopás vétségével gyanúsított meg a helyi rendőrség legutóbb két fiatal, egyenként 20 és 19 éves helybeli fickót. Az illetők a károsult társaság városi telephelyéről egy szabadon hagyott hegesztőt loptak el 350 euró értékben, amiért akár két évre is rács mögé kerülhetnek. Az egyik tettesnek ráadásul egy további váddal is szembesülnie kell. A fiatal fickót azzal is meggyanúsították, hogy a Karcsai úton feltört egy gyorsmentőt, amelyből egy különféle értékes gyógyszereket tartalmazó orvosi táskát vitt magával. A lopással 400 euró, a mentőautó feltörésével pedig további 100 eurónyi kárt okozott a mentőszolgálatot működtető társaságnak. (–rend)
Mindent vitt, ami lóvé! DUNASZERDAHELY – Talán a pénzszerzés démona szállta meg azt a 25 éves helyi fiatalembert, aki egy helyi szórakozóhelyen a napi bevételből több mint 880 euró készpénzt nyúlt le az alkalmazottként gondjaira bízott kasszából, hogy aztán a rendelkezésére álló eredeti kulcsokkal kinyissa és további 347,50 eurót tulajdonítson el a szórakozóhelyen működtetett pénznyerő játékgépekből. A férfi ellen a rendőrség sikkasztás vádjával indított büntetőeljárást. (–sb/ck) Szerelők a körforgalomban
Már működnek a kamerák
tudjuk, hogy különböző előadók egyazon dalt más-más hangulatúvá képesek formálni, de vajon maga a szerző hogy adja elő saját műveit? Hogy látja a Bolond világot és a Gyöngyhajú lányt kerek, sötétített szemüvegén keresztül? Talán teljesen újszerű megvilágításban… A zenei esteket az elóKoncert művészeti iroda szervezi, a jegyek a következő helyeken kaphatók elővételben: galántai VMK (031/780 27 87), rimaszombati VMK (047/562 15 50-2), Tompa Mihály könyvesbolt Rimaszombatban (047/562 68 23), illetve Tornalján (0910/213 258), valamint Dunaszerdahelyen a VMKban (031/590 08 13), a Focus Music Shop lemezboltban (031/551 51 02) és közvetlenül az elóKoncert műsorirodában. Bővebb információ hozzáférhető a: www.elokoncert.sk weboldalon és a szervezők elérhetőségein (0905 654 349, info@elokoncert.sk). B. G.
a képviselő-testület a térfigyelő kamerák felállításáról, amelyeket a városi rendőrség székhelyén a nap huszonnégy órájában szemmel követnek. Így tulajdonképpen az egész belvárost, az iskolák és a szolgáltató ház környékét ellenőrizhetik, szükség esetén pedig azonnal intézkedhetnek” – tájékoztatott a polgármester. –r–c
Még neki állt feljebb! DUNASZERDAHELY – Lopás és veszélyes fenyegetés vádjával kerülhet akár két évre is hűvösre egy 29 éves férfi, aki a városban különösebb erőszak alkalmazása nélkül kikapta a mobiltelefont a sértett személy kezéből. A szemtelen tolvaj igyekezett elfutni a helyszínről, ám a károsult elég hamar beérte őt, a támadója „harcmodort” változtatva kinyírással kezdte el fenyegetni. A mobiljától megfosztott áldozat az életét és az egészségét féltve csak ezek után fordult a rendőrséghez segítségért. (–ck)
6
Csallóköz
Riport
Közelebb az emberekhez Nyolc új munkahelyet alakítottak ki a kamerák figyelésére DUNASZERDAHELY – Október elejétől huszonnégy órán át nyolc csökkentett munkaképességű személy pásztázza váltakozva a városi rendőrségen a térfigyelő kamerák felvételeit. A rendszer folyamatos kibővítésére az önkormányzat 100 ezer eurós beruházást tervez.
látóterünkbe: autófeltörések, lopások, verekedések, garázdaság. Sőt, még kóborkutyákat is befogtunk a kamera segítségével. Közülük egy rottweilernek gazdit találtunk, négy pedig sérült volt, őket Pozsonyba szállítottuk kutyamenhelyre, ahol állatorvosi ellátást kaptak” – számol be a parancsnok.
A munkahelyen egyszerre ketten teljesítenek szolgálatot, s ennek köszönhetően már nemcsak éjfélig, hanem a nap bármely szakaszában tudnak lakossági bejelentéseket fogadni. „Eddig úgy volt, ha befejeződött a rendőrök számára az ügyelet, a 159-es vonalat kikapcsoltuk. Másnap láttuk, hogy rengeteg telefonhívás történt ezidő alatt. Most a hívá-
Jelenleg öt kamera működik a város területén, napokon belül további hármat kötnek a figyelőpultra. A rendszer további bővítésére a parancsnoknak konkrét elképzelései vannak. „A városházánál tervezünk egyet, amely a körforgalmat, a Kondé püspök utcát, a Duna utca és a posta felé vezető utat pásztázná. A továbbit pedig a körzeti hivatalnál he-
Növelni a számukat
ti azt is, hogy a sofőr esetleg figyeli az autókat. A mozgatható kamerával pedig figyelemmel lehetne kísérni az útját. Ha a város felé venné az irányt, az Europa Centeren elhelyezett műszer figyelné tovább. Mintegy tíz további berendezést tervezünk, aztán lépcsőzetesen a továbbiakat” – magyarázza a beszélgetőpartnerem. Mint mondta, jóváhagyás előtt áll egy központi biztonsági pult kiépítése is, amelyre minden önkormányzati tulajdonú épület csatlakozna, de ugyanúgy üzletek, családi házak, irodaházak rákötése is számításba jöhetne. Pozitív visszhang
Csiba Tibor számos újítást eszközölt
sokat fogadni tudjuk, és igyekszünk megoldani a felmerülő problémákat. Ha nincs jogkörünk az adott eljáráshoz, akkor továbbítjuk a bejelentést az állami rendőrségre” – kezdi Csiba Tibor, aki május 1-jén vette át az irányítást a városi rendőrségnél, azelőtt évekig a bűnügyi osztály nyomozójaként dolgozott. Így folytatja: „Az első héten rögtön négy esetet sikerült felderítenünk. Azóta is folyamatosan kisebbnagyobb ügyek kerülnek a
A szerző felvétele
lyeznénk el, amelyen nyomon követhető lenne a művelődési központ és környéke, valamint a Szent István tér. Ugyanúgy a termálfürdő bejáratánál lenne egy álló kamera, a parkolóban pedig egy mozgatható, az autók szemrevételezésére. Mivel meglehetősen sok az autófeltörés a nyári időszakban azon a területen, a statikus rendszer riasztana, ha egy gépjármű rövid idő alatt háromszor elmegy az adott szakaszon. Mert ez jelenthe-
Fogas Ferenc felvétele
Állandó készültségben
A parancsnok hivatalba lépésével a városi rendőrök tevékenységi köre is kiszélesedett, hiszen már nemcsak a tilosban parkoló autók megbírságolásával és ellenőrzésével foglalkoznak, hanem a közbiztonsággal és a lakosok panaszaival is. „Igyekszünk közvetlenebb kapcsolatot kialakítani az emberekkel. Például, ha csőtörés van, akkor abban igyekszünk segítséget nyújtani nekik. Nem egy esetben fordult már elő, hogy az idős néni kizárta magát a lakásból, akkor ezt oldották meg a kollágák. Is-
kolák környékére járunk ellenőrizni a fiatalokat, akik a szünetekben a tömbházak között dohányoznak és ez az ott élő lakókat zavarja. Ugyanúgy a kórház épületét is átnézzük, ahol ugye sok volt a zsebtolvaj, illetve az engedéllyel nem rendelkező árus, akik szinte zaklatták a betegeket. Vagy megbüntettük vagy elküldtük őket. Azóta az ilyen esetek száma jelentősen lecsökkent. Többször megesett, főleg a bevásárlóközpontok közelében, hogy valakik halláskárosultnak adták ki magukat és ilyen módon koldultak pénzt a járókelőktől. Egy esetben siketnéma tolmácsot vittünk oda a kéregető férfihez, akiről kiderült, hogy nem érti a jelbeszédet, csupán becsapja az embereket. Egyelőre úgy tűnik, ezt a jelenséget is sikerült felszámolni” – közli elégedetten. Hozzátette: a lakosokkal való szorosabb együttműködésnek köszönhetőn a városi rendőrségnek egyre pozitívabb a megítélése, az emberek bizalommal fordulnak hozzájuk panaszaikkal. Nyitott napok Az Ismerd meg a városi rendőrséget projekt keretében nyitott napokat is tartot-
tak óvodásoknak és kisiskolásoknak, ami nagy sikert aratott a gyerekek körében. „Főleg a kamerarendszer érdekli őket, a felszerelések, a bilincs és a járőrautó szirénája. De ugyanúgy a pár hónapja kialakított cella is elnyerte a tetszésüket, amit az agresszív, kezelhetetlen egyének megfékezésére alakítottunk ki. Természetesen csak annyi ideig, amíg a szükséges műveleteket – beazonosítás, családtagok értesítése – elvégzik a kollégák körülötte. Négy-öt esetben használtuk már, de volt négylábú lakója is, aki két napig birtokolta a zárkát. Azóta csináltattunk ketrecet, ahol a befogott állat addig maradhat, amíg elszállításra nem kerül” – mondta. Az iskolai megfélemlítés jelenségének felszámolására önvédelmi tanfolyam elindítását tervezik a Vámbéry Ármin Alapiskola tornatermében. Ugyanitt karate klubot működtetnek, ahová gyerekek, felnőttek egyaránt járnak. Ahogy Csiba Tibor fogalmazott: nem az a cél, hogy a városi rendőrök csupán bírságoljanak, hanem hogy a lakosok védelmére legyenek. Undesser Tímea
7
Riport > Tudósítás
2011. november 8. |45. szám
Nyílt napok az Edschában A német vállalat régiónkban is megmutatta magát az embereknek NAGYMEGYER – A Webasto Edscha Cabrio Slovakia múlt szombaton nyílt napot szervezett a cég helyi telephelyén. Az esemény lényege az volt, hogy az alkalmazottak családjának is megmutassák, hol dolgoznak a hozzátartozóik, illetve közöljék, újabb munkahelyeket teremtenek. A német cég több mint tíz éve telepedett le a csallóközi városban, ahol többek közt autók fémkonstrukcióit, kézifékeit és tetőit állítják elő.
A vállalat igazgatója elmondta, rendszeresen terveznek hasonló akciókat, hiszen fontos számukra, hogy az alkalmazottaik a munka mellett kikapcsolódjanak, és jól érezzék magukat. „Meghívtuk a környékbeli iskolák diákjait is, hiszen velük is együttműködnénk, meg akartuk mutatni nekik, hogyan működik a gyártás. Szeretnénk, ha a diákok érdeklődnének a munkánk iránt. Természetesen tervezünk egy nyílt napot az egész városnak is, de elsősorban az alkalmazottaink családjainak szerettük volna
megmutatni a komplexumot” – meséli a hivatalos megnyitó után Klaus Licher igazgató, majd hozzáteszi: bővítenék a céget és meg is kapták rá az engedélyt. „Vannak a jövőre nézve különböző projektjeink, amelyekről még egyelőre nem szeretnék beszélni, de idővel minden kiderül. Annyit már elmondhatok, hogy ezekhez a tervekhez mindenképpen szükségünk lesz új munkaerőre is” – közölte. „Több mint négyszáz alkalmazottjuk van és még ezt bővíteni szeretnék, ami hatalmas támogatás a környéken
Klaus Licher igazgató megmutatja a gyerekeknek a gyárat
Fogas Ferenc felvételei
Dolgozók és családjaik körúton
élőknek. Ma jelentette be az igazgató úr, hogy a következő évekre egy nagyobb megbízást kaptak, úgyhogy a leendő gyárterületet is bővítik egy újabb gépsorral” – tájékoztatott Néveri Sándor polgármester. Majer Ildikó három éve dolgozik a gyárban és meg van elégedve a munkájával. Tetszik neki, ahogy a környezetet is kialakították és emberbarátivá tették. Nem annyira személytelen így, kellemesebb érzés munkába menni reggelente. Hatalmas előnynek tartja, hogy a helyiek a cég révén helyben találtak munkát.
Ismét a Gútát szeretnék Népszavazás a „Kolárovo” név eltörléséért Mint ismeretes, Gúta szlovák neve is annak az 1948-ban bevezetett névadási gyakorlatnak az eredménye, amelynek szellemében számos – elsősorban dél-szlovákiai – települést a szlovák történelem, kultúra vagy ilyen-olyan mozgalmak vezetőiről neveztek el. A gútaiak viszont – Alistál, Tornalja, Nagykér példáján felbuzdulva – petíciót kezdeményeztek a több mint fél évszázada rájuk kényszerített szlovák név eltörléséről. A bizottság tagjai, a város civil és politikai szerveződéseinek képviselői november 5-én tartott sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy akciójuk nem a szlovákság ellen irá-
nyul, ezért nem szeretnék, ha szlovák–magyar viszályba torkollna. Mindössze azt iparkodnak elérni,
hogy az önkormányzat által kiírt népszavazás eredményeképpen visszaálljon az 1948 előtti állapot,
A petíciós bizottság. Balról: Kurucz József, Borsó Ákos, Halász Béla, Forgács Attila A szerző felvétele és Tóth Melánia
Libárdi Ferenc négy éve alkalmazott a Webasto Edscha Cabrio Slovakia vállalatnál, ahol logisztikai munkát végez. „A városnak mindenképp előnyére válik a cég jelenléte. Annak is örülnek az emberek, hogy a cég hosszú távra tervez, amivel további munkahelyeket teremt” – magyarázza Libárdi. A sikeres nyílt napok egyik kedvező értesülése mindenképpen az, hogy a Webasto Edscha Cabrio Slovakia nem leépít, inkább bővít. Vagyis tovább építkezik és gyarapodik. –as
amikor a települést hivatalosan is Gútának nevezték. A szlovák megnevezés – tették hozzá – egyébként még a Štúrovo-HurbanovoGabčíkovo-Šafárikovo stb. sorból is kilóg, mert Kollár nevéből valahol kimaradt egy „l” betű... A petíció szervezői azt szeretnék, hogy a népszavazásra 2012. március 10-én, vagyis az előrehozott parlamenti választások napján kerüljön sor, mert így feltehetően nagyobb arányú lenne a részvétel. A kezdeményezést egyébként már több civil és politikai szerveződés támogatásáról biztosította a városban, például a Keresztény Magyar Szövetség, a Magyar Asszonyok Ligája, a VIA NOVA Ifjúsági csoport, a Magyar Koalíció Pártja, a Híd, a Hello Gúta Ifjúsági Szervezet, a VILLAGUTTA és a Csemadok helyi szervezete. Vas Gyula
8
Csallóköz
Tudósítás > Visszapillantó
Egyetemi diplomával – munkanélküliek Az oktatásügyi tárca rangsorolta felsőoktatási intézményeket POZSONY/TRENCSÉN/ KOMÁROM – Érdekes és mindenképpen elgondolkoztató listát adott ki az elmúlt napokban a szlovákiai oktatásügyi minisztérium. A Munka-Szociális- és Családügyi Hivatal (ÚPSVaR), valamint az Oktatásügyi Információs és Prognosztikai Intézet (ÚIPŠ) adatai alapján rangsort állított össze a szlovákiai egyetemek és főiskolák között, éspedig annak alapján, hogy a diplomásaik közül jelenleg mennyi a munkanélküli. Leghátul az eperjesiek A legrosszabb eredményt a sároseperjesi (Prešov) nemzetközi vállalkozások magánfőiskolája (Vysoká Škola Medzinárodného Podnikania ISM Slovakia) érte el, ahol a végzettek 26 százaléka máig nem talált munkát. Az ál-
lami főiskolák között a trencséni Alexander Dubček Egyetem kapta a legrosszabb minősítést, mert az onnan kikerült diplomások 12,5 százalékának még nincs állása. A sort a nyitrai Mezőgazdasági Egyetem követi, 11,3 százalék munkanélküli végzőssel. Alulról az ötödik helyen a komáromi Selye János Egyetem végzett: volt hallgatóinak 10,9 százaléka még nem talált munkát. Pozsonyiak a legjobbak Legjobban a pozsonyi felsőoktatási intézmények szerepelnek. A legkevesebb munkanélküli végzőse a felmérés szerint a művészeti főiskoláknak, illetve a rendőrakadémiának és a katonai főiskoláknak van. A pozsonyi Képzőművészeti Főiskola végzőseinek például csak 0,3 százaléka nem talált állást. Jó eredményekkel büszkélkedhet a Szlovák Műszaki
Tóth János
Vas Gyula felvétele
Egyetem is. 2008-ban és 2009-ben csaknem 8 ezren végeztek itt. Közülük 2009. szeptember 30-án csak valamivel több, mint 300-an voltak munka nélkül, ez az összes végzős 3,9 százalékát jelenti. Nem sokkal marad el a Szlovák Műszaki Egyetemtől a pozsonyi Komenský Egyetem (4,7 százalék), valamint a szintén fővárosi Közgazdaságtudományi Egyetem (6,4 százalék). A felmérés egyelőre csak a nappali tagozatos, 26 évnél fiatalabb hallgatókkal foglalkozik. „Ez a korlátozás bizonyos szinten befolyásolhatja azoknak az egyetemeknek eredményeit, melyeknek több idősebb végzőse, illetve több levelező hallgatója van” – állapítja meg közleményében az oktatásügyi tárca. A rektor véleménye
Amikor még mindenki boldog
Hely-történet
Net-felvétel
A listával kapcsolatban Tóth Jánost, a Selye János Egyetem rektorát is megkérdeztük, aki szerint az eredmény több tényezőre vezethető vissza. Pél-
dául arra, hogy az egyetem végzősei közül a legtöbben Dél-Szlovákiában próbálnak elhelyezkedni, ahol az országos átlaghoz képest jóval kevesebb a munkalehetőség. Másrészt emlékeztetett arra, hogy az iskola éppen a vizsgált évben bocsátotta ki első magiszteri végzőseit, és a piac nem volt felkészülve a befogadásukra. „Azt sem árt figyelembe venni – hangsúlyozta –, hogy egyetemünk végzőseinek 10 százaléka 50 személy, szemben egy 3000 végzős kibocsátó nagy egyetem végzőseinek egytizedével, ami ugyebár 300 fő.” A rektor magát a 10,9 százalékot sem tartja rossz eredménynek. Nemcsak azért, mert a listavezető felsőoktatási intézmény mutatója 26 százalék, hanem azért is, mert az SJE, környezetében’ tizedekben mérhetők a különbségek (6/7/8. helyezett: 10,7/10,5/10,1 százalék). „Ezzel együtt szeretném még elmondani – tette hozzá –, hogy ezt a fajta kimutatást sem reprezentatívnak, sem igazán használhatónak nem tartom. Magáról az intézményről ugyanis nem árul el gyakorlatilag semmit, és az sem tud vele mit kezdeni. Ez különben sem intézményi probléma – mármint az egyetemeké –, hanem az államé. Annak kéne eldönteni, mik az elvárásai az egyetemekkel kapcsolatban, és ezek alapján megszabni például az intézmény támogatását” – hangoztatta a rektor. M. F. M.–Vas
Lelkes Vince rovata
Szüreti felvonulás díszszekereken
Két hangulatos szüreti bálról közöl beszámolót a Csallóközi Hírlap 1925. október 18-i száma. Az egyiket Somorján szervezte a helyi legényegylet, a másikat Bősön az ottani iparos önképzőkör. A felső-csallóközi mulatság „ugy erkölcsileg, mint anyagilag a legnagyobb siker jegyében folyt le”. A tudósító írja (nevét nem tüntette fel a lap): „Bor, sör, sütemény és cukorka, szivar és cigaretta, pecsenye és hurka, minden, ami izlik, innen nem hiányzott. Volt sok szőlőfürt, sőt csók is elég”. A rendezvény forgatókönyvéből kiderül, hogy hagyományos műsorszámnak a szőlőlopás számított. Ha valaki lopott és a rendőr megfogta, örült annak, hogy a bíró elé vitték. Az elöljáró ugyan megfenyítette a tolvajt,
de egyben bíztatta, lopjon máskor is, többet is, mert aki azt nem teszi, az málé és léha. A mulatság fő pontja a tréfaházasság volt. A kötlevél 50 fillérbe került. A vőlegény a menyaszszonnyal eljárhatta a menyasszonytáncot, sőt egy asztalnál vacsorázhatott vele, a tánc és a vacsora után kezet is csókolhatott neki. Mivel a bál rendezői jogát a leányok kapták, a házasságra ők kérték fel a fiúkat. A többnejűség engedélyezve volt, csak a nászút megtartását tiltották be. Értékes jutalmakat szereztek Csaplár Margitka, Nagy Lujza és Valkó Mária, mert a legtöbb kötlevelet ők szerezték be maguknak. Az est főszervezője Krancinger Nándor, az egylet alelnöke volt. A Bősi Iparos Önképzőkör 1925. október 18-án, vasárnap rendezett
szüreti bált Mester Ferenc vendéglőjében – saját könyvtára javára. Az összejövetel délután fél 4 órakor a csősz legények és a magyar ruhás leányok díszszekeres felvonulásával kezdődött. A szőlőlopást este 8 órától engedélyezték. Egy szőlőkoszorú és egy óriásszalámi amerikai árverése éjjel 11-kor került műsorra. Volt nő szépség- és férfi csúnyaságverseny. Tombolán a következőket lehetett nyerni: sült malac, nyárson sütött bárány, egy óriás disznósajt, must. Ételekről, italokról a vendéglős gondoskodott. Hangverseny. 1925. október 19-én, hétfőn este 8 órakor Somorján, a Korona szálló nagytermében Németh István László tanár, zongoraművész és Sámy Zoltán tanár, hegedűművész tartott hangver-
senyt. Az esten – melynek műsorán Franck-, Grieg-, Brahms-, Liszt-, Dvořák-, Sámy-, Vécsei- és Hubayszerzemények szerepeltek – Bihóy Zóra, a budapesti magyar királyi operaház művesznője is fellépett. Más. Egy érdekes tartalmú köszönetnyilvánítás a fent idézett hetilapból. Címzett: Szakáll Balázs szabómester úr, Dunaszerdahely. A távirat szövege: „Megkaptam a cimemre küldött ruhákat. Ugy a női kosztümmel és hosszu kabáttal, valamint a férfi öltönnyel és bricses nadrággal nagyon meg vagyok elégedve, miért is köszönetemet fejezem ki a példás kiszolgálásért.” Feladó: Dr. Kovács János kivándorolt magyar. Kelt: Filadelfiában, 1925. október 16-án.
2011. november 8. |45. szĂĄm
HirdetĂŠs
9
10
Žitný ostrov
Rozhovor
Robí na tretej kuchárskej knihe ... aby k nám ľudia chodili kvôli skvelej žitnoostrovskej kuchyni Bez preháňania môžeme povedať, že Imre Bindics, šéfkuchár reštaurácie Villa Rosa v Dunajskej Streda, patrí medzi najznámejšie celebrity v oblasti gastronómie na Slovensku. Celebrity v tom dobrom slova zmysle – usmievavý, skromný Imre pochádza z Gabčíkova, má štyridsať rokov a dnes žije s rodinou v dedinke Čechová. Ako si sa dostal ku kuchárčine? Bol niekto z rodiny profesionálnym kuchárom? – Nie, prišlo k tomu akosi spontánne. Proste, vždy som rád a dobre jedol, potom som sa vyučil na SOU v Šamoríne. Kde bolo tvoje prvé pracovné miesto? – Nastúpil som ho závodnej kuchyne Hydrostavu v Bratislave, neskôr som bol na viacerých miestach tu, na Žitnom ostrove, ako 23-ročný som odišiel do rakúskeho Burgenlandu, kde som pôsobil osem sezón. Prečo si sa vrátil domov?
Odovzdávanie cien na nedávnom Klobásovom festivale v Orechovej Potôni
– Narodila sa nám dcérka a tak som už nechcel robiť „vonku“ a dochádzať. Hľadal som miesto, oslovi-
Ukážka kuchárskeho kumštu na Fischperkelte 2011 vo Veľkej Pake
li ma z Villa Rosy a už som tu ôsmy rok. Pamätáš si ešte na prvé jedlo, ktoré si varil pre „verejnosť“? – No, na prvé nie. V Hydrostave sme varili pre 1500 ľudí – trebárs navariť pre takúto masu ryžu je niečo neporovnateľne iné ako si ju navariť doma. Máš pri varení nejakú obľúbenú surovinu? – Najradšej robím s mäsom – rybami, divinou, ale v podstate s každým druhom mäsa. A potom rád robím k mäsitým pokrmom omáčky. Má známy šéfkuchár nejaké obľúbené jedlo, ktoré si naloží na tanier najradšej? – Všetky jednoduché jedlá, ktoré sú u nás tradičné – napríklad kôprový prívarok s hovädzím mäsom, špenát, tekvicový prívarok s perkeltom z kohúta, zemiakový prívarok s bravčovým perkeltom... Existuje nejaké jedlo, ktoré „nemusíš“, alebo priam neznášaš? – Ochutnám a zjem všetko. Existujú také pokrmy, ktoré nemusím variť či jesť často, ale prieberčivý nie som. Zjedol by si napríklad aj hada? – Ale áno, ochutnal by som ho. Ak je takéto jedlo súčasťou nejakej národnej kuchyne, nemôže to byť zlé. Možno by som niečo takéto potom už nevyhľadával, ale okoštoval by som. Pamätám si z detstva, že krstná
Foto Marian Baláži
raz priniesla špeciality z nutrie – jedol som ich celý deň, ako jediný z rodiny. A čo tak pes? – Tu by asi bolo lepšie, ak by som vopred nevedel, čo to jem. Nepoviem, že sú to predsudky, ale sú zvieratá, ktoré sa stali akoby súčasťou rodiny – aj my máme doma dvoch psíkov. Napriek tomu si myslím, že dobrý kuchár by mal ochutnať všetko. Kto varí u vás doma? – Varia ženy. Hovorím, že niet nad domácu stravu, tam netreba vymýšľať nič nového, keď je niečo tradične dobré, vtedy netreba špekulovať, ale nechať to na pokoji. Stane sa aj šéfkuchárovi, že sa mu občas čosi pripečie, alebo prihorí? – Samozrejme, nikto nie je stopercentný. Ale hosťovi sa to na tanier dostať nesmie. Čo všetko má na starosti v jednej reštaurácii šéfkuchár? – No, dozerá na všetko ohľadom gastronómie a na to, čo sa deje v kuchyni. Zostavujem jedálny lístok, ktorý sa mení polročne, momentálne sa sústreďujeme na „Slow Food“, tradičné jedlá, pripravené z miestnych surovín. Ľudia na Slovensku ťa poznajú z televíznej obrazovky, kde viac ako úspešne vystupuješ v súťažnej relácii Vojna kuchárov. Ako si sa tam dostal?
8. november 2011 | číslo 45
– Poznám sa s majiteľom Penziónu pri rybníku vo Veľkej Pake, Milanom Žilinským. On v televízii nejaké styky má, on sa ma spýtal, či by som tam nechcel ísť. Pri nakrúcaní prvých častí som mal aj trému, priznám sa, že pred začiatkom sme si dali aj frťana. Prezentoval som tam našu regionálnu kuchyňu, prišiel Andrej Bičan, hovorí: bolo to dobré, budeš reprezentovať Maďarov. Iní kuchári prišli div nie s pinzetami, ja s malou taškou. Napriek tomu som sa dostal až do finále a stal som sa aj celkovým víťazom. Okrem vystupovania v televízii už máš na konte aj kuchárske knihy... – Jedná sa o dve knihy, tá prvá vznikla v spolupráci s mesačníkom Új Nő, druhá s Andrejom Bičanom, teraz robím na tretej. Mala by prezentovať štyri ročné obdobia v gastronómii na Žitnom Ostrove. Akým spôsobom sa dostávaš k receptom? – V tejto pripravovanej knihe by som chcel zozbierať recepty od našich babičiek a „zaodieť ich do nového šatu“. Určite ponúknuť jedlá, ktoré sa jedli kedysi, ale trošku ich rozvinúť. Tu, u nás, máme všetky predpoklady na to, aby sme mali veľmi silnú gastronómiu. Je na škodu, že doteraz sme
Rozhovor > Inzercia
Imre Bindics: Nemusíme sa opičiť po iných
nenašli spôsob ako ju úspešne „predať“. Sú chýrne svetové kuchyne a my musíme popracovať na tom, aby k nám ľudia chodili kvôli skvelej žitnoostrovskej kuchyni. Nemusíme sa opičiť po iných, či už európskych alebo ázijských chutiach, mali by sme robiť to, čo je
Foto: Ľubo Banič
miestne, na čom sme vyrástli a čo máme stále radi. Stretol som sa s názorom, že práve tu u nás je priestor, v ktorom sa úspešne navzájom obohacuje maďarská a slovenská kuchyňa... – A čiastočne aj rakúska, preto je tunajšia strava nielen veľmi chutná,
11 ale aj pestrá. Od regiónu k regiónu sa to mierne mení, jednoducho, vždy sa využívali suroviny, ktoré sa dopestovali či dochovali doma, a tie nemuseli byť vždy úplne rovnaké. Máme tu množstvo tradičných jedál, nemusíme hľadať inšpiráciu niekde inde, aj v tejto oblasti by sme sa mali hrdo hlásiť k vlastnej identite. O toto sa snažíme aj vo Villa Rose, varíme z produktov, ktoré sa dorobia tu. Stretli sme sa s pojmom „Slow Food“. Čo vlastne znamená? – Jedná sa o medzinárodné hnutie, ktorého heslom je „Oslavujme chute nášho regiónu a buďme na ne hrdí!“ Prvá skupina na Slovensku vznikla práve v reštaurácii Villa Rosa a má názov Žitnoostrovský Slow Food. Čo je cieľom tohto hnutia? – V podstate zachovať stravovacie návyky v jednotlivých regiónoch. Aby sme jedli stravu, ktorú mali radi naši predkovia, aby sme nadviazali na miestne chute a tradície. Navyše, domáce, čerstvé suroviny sú aj nielen oveľa zdravšie, ale i chutnejšie ako dovezené produkty veľkopriemyslu – len si skúste porovnať chuť mrazeného kurčaťa, ktoré k nám „priplávalo“ z Brazílie alebo Číny s tým, ktoré vyrástlo na dvore u starej mamy. Ľubo Banič
12
Žitný ostrov
Spravodajstvo
Sucho a nečistota im neprospieva ... Projekt Ochrany vybraných ohrozených druhov na Žitnom ostrove ČILIŽSKÁ RADVAŇ – Kultúrny dom v obci privítal vo štvrtok 3. novembra pracovné stretnutie ochranárov, zástupcov štátnej a verejnej správy i mimovládnych organizácií, ktorých spája spoločný záujem ochrany ohrozených druhov a biotopov Žitného ostrova. Hovorilo sa najmä o vzácnom výskyte blatniaka tmavého a hraboša severského. Stretnutie v Čiližskej Radvani nebolo náhodné: touto lokalitou preteká významný Čiližský potok, a leží tu aj dôležitá oblasť ohrozených mokradí – hlavne Čiližský močiar; obidve sú už predmetom dlhodobého skúmania. V týchto miestach sa práve spomínané vzácne a chráne-
né druhy živočíchov ešte nachádzajú... Jeden z hlavných organizátorov, krajinár Juraj Hajdú z Chránenej krajinnej oblasti Dunajské Luhy, si vysoko cení takúto medzirezortnú spoluprácu, ktorá dáva nádej, že sa podarí zachrániť menované živočíchy, hoci sa v tejto lokalite vyskytujú už len sporadicky. Ich ochrana si vyžaduje cielené aktivity, hlavne revitalizáciu životného prostredia. Hajdú má v tejto činnosti bohaté skúsenosti – v rámci spolupráce s ochranármi z Maďarska dokonca priviezol rybičky blatniaka na Slovensko a snaží sa ich v malých jazierkach rozmnožovať. Žitný ostrov bol v minulosti najsevernejšou hranicou možného výsky-
Nielen na Žitnom ostrove dobre známy ochranár Juraj Hajdú prezentuje svoj Foto: Jana Svetlovská projekt
Stretnutie tých, ktorým záleží na budúcnosti žitnoostrovskej prírody
tu blatniaka. Prvé úspechy z minulých rokov však vystriedalo tohtoročné sucho a to týmto maličkým, no veľmi dôležitým rybkám, neprospieva. Ale ako aj z prezentácie v Radvani vyplynulo, krajinár Hajdú sa nevzdáva, hľadá nové lokality, nové možnosti, aby sa ryba, ktorá má v prírode Žitného ostrova nezastupiteľné miesto, tu opäť udomácnila. Udržiavanie mokradí a čistota prostredia sú základnou podmienkou tohto snaženia. Na Slovensku, a na Žitnom ostrove zvlášť, sú už dlhodobo registrované úbytky mokradí, čo spôsobuje jednak cielené odvodňovanie území z komerčných dôvodov, ale i znečisťovanie a, samozrejme, aj klimatické zmeny. Mokra-
de, močiare a bahnité terény sú však pre množstvo živočíchov životnou podmienkou a vyhynutie jedného druhu priamo podmieňuje ohrozenie ďalších. Juraj Hajdú zdôraznil aj nebezpečenstvá, ktoré so sebou prináša doslova „zamorovanie“ vôd prírodných jazier, rybníkov či iných vodných nádrží cudzími druhmi, ktoré sú vo väčšine prípadov dravé a priamo ohrozujú pôvodné druhy živočíchov, najčastejšie pôvodné dunajské ryby. V rámci programu sa uskutočnila aj terénna exkurzia do lokality Čiližský potok a močiar, kde si účastníci mohli priamo v realite overiť niektoré skutočnosti, spomínané v prednáškach. –sve
Deň zdravia so všetkým, čo k tomu patrí ŠAMORÍN – Základná organizácia Zväzu postihnutých civilizačnými chorobami v spolupráci s jej OV v Dunajskej Strede zorganzovali popoludnie v znamení zdravého životného štýlu. Vydarené podujatie, ktorého vznik sa datuje do roku 2002 (vtedy ešte spolu s miestnou organizáciou Červeného kríža), otvoril skvelou prednáškou známy endokrinológ z Dunajskej Stredy, Henrik EgyenesPörsök. Zrozumiteľne komunikujúci a veci znalý odborník počas svojho vystúpenia vysvetlil mnohé úskalia kardiovaskulárnych problémov, ktoré denne číhajú azda najviac na tých skôr narodených. Význam dodržiavania pravidiel zdravej výživy a častého pohybu na čerstvom vzdu-
chu oslovili nejedného z pozorných poslucháčov v Klube zdravotne postihnutých na Pomlejskej ceste. V plodnej diskusii doktor Egyenes odpovedal na veľa otázok z preplnenej sály, mnohokrát aj s podtónom jemného humoru.
Aktív bol obohatený o meranie krvného tlaku, ale hlavne podnetnou prezentáciou výrobkov zdravej výživy. Takmer desaťčlenný kuchársky štáb pod vedením predsedníčky ZO Alžbety Gódányovej pripravil podľa jej receptov chutné jedlá, za kto-
Vľavo predsedníčka ZO ZPCCH Alžbeta Gódányová
Foto: autor
ré by sa nemuseli hanbiť ani v tých najlepších gastronomických zariadeniach – povedané slovami klasika, „priam nebíčko v papuli“. Podujatie svojou prítomnosťou podporili primátor mesta Gábor Bárdos a jeho zástupca Tibor Pogány. Všetkých prítomných potešila aj účasť členov celoslovenského ZPCCH na čele s jeho predsedom Alojzom Partelom. Poznamenávame, že druhým podpredsedom Zväzu je šamorínska predsedníčka Alžbeta Gódányová, zvolená na nedávnom sneme v Kremnici. Ako nám prítomní hostia zhodne potvrdili, spomínané podujatie vidia ako prínos a patrí medzi najlepšie v regióne. Šamorínska ZO ZPCCH chce v tejto peknej tradícii pokračovať aj v nasledujúcich rokoch. Ján Čikovský
Spravodajstvo
8. november 2011 | číslo 45
13
Spotreba kozľaciny je žalostná Viete, ako sa nazýva v slovenčine vykastrovaný cap? VEĽKÁ PAKA – V Penzióne pri rybníku opäť raz pripravili niečo mimoriadne pre maškrtné jazyky. V piatok 4. novembra sa podávala kozľacina, „zalievaná“ skvelými vínami od renomovanej firmy Víno Matyšák. Jedno z najvýznamnejších vinárstiev na Slovensku nám predstavil Martin Svátek, ktorý aj celý gurmánsky večer obohatil veľmi kvalifikovaným, no zároveň zrozumiteľným sprievodným slovom. Matyšákovci založili svoj podnik ako rodinnú firmu na prelome rokov 1991-92 – vtedy dorábali ročne približne 30 000 litrov vína. O ich životaschopnosti a dynamickom zhodnocovaní skúseností svedčí v prvom rade skutočnosť, že dnes produkujú ročne až 2,5 milióna litrov ušľachtilého moku v rôznych šaržách, od sudového („čapovaného“) až po absolútnu špičku akostných, „prívlastkových“ vín. Rovnako rozsiahle je aj portfólium – Matyšákovci spracúvajú na víno približne
Glosa Ľubo Banič
plne čerstvé pikošky o tom, čo sa aktuálne deje v nami pozorovateľnom vesmíre, ba ani v rámci našej Mliečnej dráhy, vám tentoraz – úplne výnimočne – ponúknuť nevieme. Ak sa posunieme o level nižšie, teda do našej Slnečnej sústavy, môžeme s odvola-
20 bielych a 15 červených odrôd hrozna. Zaujímavosťou je, že firma vlastní iba tri hektáre vlastných vinohradov v Doľanoch, všetku ostatnú surovinu nakupujú od dlhodobých zmluvných partnerov. Biele sorty najmä v Malokarpatskej vinárskej oblasti, červené na juhu Slovenska – v oblasti Mužle či Strekova. „Od roku 2003 je v prevádzke nová výrobná hala, ktorá bola postavená na »zelenej lúke« v Pezinku, vlani sme dokončili prístavbu, v ktorej vyrábame 100-percentný prírodný hroznový mušt – bez pridávania konzervačných látok, iba na báze pasterizácie,“ hovorí Svátek a s hrdosťou dodáva, že tieto mušty získali tento rok prestížne ocenenie Slovak Gold. A ako sa ukazujú vína ročníka 2011? „Mimoriadne dobre, august, ktorý je pre vinárov najdôležitejší, bol veľmi pekný, o nádhernej jeseni ani nehovoriac, môžeme sa tešiť na prívlastkové vína – bobuľové, hrozienkové, slamové,“ mieni someliér z Pezinka. Vráťme sa však ku kozľacine. Vedeli by ste povedať
Firmu Matyšák zastupoval someliér Martin Svátek
ako sa po slovensky volá vykastrovaný capko? Toto bola otázka pre prítomných na záver večera, správna odpoveď znamenala fľašu akostného vína od firmy Matyšák. Lámali sme si hlavy a máme podozrenie, že pani, ktorá vyrukovala so správnou odpoveďou, si ju bleskovo „vygúglila“ na svojom iPode. Proste, je to
„chňup“. „Kozľacina je považovaná za diétne mäso, obsahuje menej tuku, je menej kalorická. Je zarážajúce, že spotreba tohto mäsa dosahuje na Slovensku zanedbateľných 0,06 kilogramu na osobu a rok,“ hovorí majiteľ penziónu Milan Žilinský a dodáva, že koza je zaujímavý tvor, ktorý spasie také rastliny vrátane bodliakov,
Žeby to mal na svedomí Zeus? ním na dobre informované zdroje informovať, že každú chvíľu by mal povedľa našej Matičky-Zemičky prefrngnúť asteroid s priemerom okolo 400 metrov – keby nás trafil, máme po vtákoch, ale vraj nás netrafí, lebo aktualizovaný termín konca sveta pripadá až na budúcoročný december. Uvidíme. Ale to ešte neznamená, že dovtedy si môžeme dať pohov, práve naopak. Ostaňme pri zemi a nakuknime do Európy. To je taký kus zeme, ktorý vraj vznikol potom, ako šéf gréckych dobových bohov Zeus zamaskovaný za býka uniesol dcéru fenického kráľa (vo-
lala sa Europa) a poriadne ju... teda pototo. No a nový kontinent, ktorý po tomto akte vznikol, dostal názov po tomto nešťastnom dievčati. Uznávam, že vtedajšia Európa to nemala ľahké, ale takýto osud ju neopustil ani veľa tisíc rokov po únose, ktorý by dnes už nevyšetril ani sám Jaro Spišiak. Keď k nám pred pár Američania vyexportovali reziduá svojej finančno-hospodársko-morálnej krízy ukázalo sa, že aj na „Starom kontinente“ je nemálo takých, ktorí majú poriadne za ušami. Teda asi všetci, ale niektorí viac, ako by bolo zdravé. Prví sa prevalili práve tí, ktorí
obývajú teritórium, kedysi obhospodarované Diom, Achillom, Odyseom a im podobnými kvietkami. Zrazu sa zistilo, že Gréci luhali, klamali a všetkých vodili za nos len tak sa prášilo, aby sa nejako vpratali do „eurozóny“. Čiže do spolku tých, ktorí radostne – plieskajúc rukami, ušami, respektíve inými na to vhodnými súčiastkami – vítali spoločnú menu. No a užívali si až dovtedy, kým to celé neprasklo. Múdre hlavy, ratujúce ľahkovážnosť nemeckých a francúzskych bánk (a popritom vraj aj európsku menu), vymysleli „záchranný balíček“, ktorý sa ukázal
Foto: Marian Baláži
aké iné zvieratá nežerú. Veľkochovy však u nás ne existujú, aj malé farmičky sa skôr orientujú na mlieko či syry, niečo málo ide na export. Keďže sme mali možnosť kozľa pripravené na štyri spôsoby aj ochutnať, musíme uznať, že absencia tohto mäsa na našich stoloch je naozaj škodou. (banič)
ako o ničom, potom balíčisko, ktorý bude asi o tom istom. Napriek skalopevnému odporu významného európskeho politika, istého Sulíka, sa ľady pohli, ruka je v rukáve a „Euroval 2“ pod strechou. Aktuálna bilancia hovorí, že zo štátov, kde sa platí menou evry (ojro, euró, iiro a tak), nový val pochoval pod sebou dvoch predsedov vlád „evry-krajín“. Ten druhý je čerstvý – grécky Papandreu, ktorý v priebehu týždňa vykrúžil takú piruetu, akú by mu mohli závidieť všetci doterajší olympijskí víťazi v krasokorčuľovaní. Skončil oprávnene, ale nie som si istý, či sa toto konštatovanie týka aj našej dosluhujúcej Ivety.
14
Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata
A fiatalok életmódjuk megválasztásával csökkenthetik annak esélyét, hogy életük későbbi szakaszában csontritkulásban szenvedjenek. Talán már köztudott, minél több kalcium halmozódik fel a szervezetben fiatalkorban, annál több lesz belőle a csontokban idősebb korra. Az étrend egy jelentős tényező ebben a folyamatban. A csontritkulás a csontvázrendszer betegsége, melyben a csontok elvesztik tömegüket, sűrűségüket, mindez törékenyebb csontokban nyilvánul meg. Csendes betegségnek is nevezik, mivel gyakran az első törésig nem diagnosztizálják. A törés leggyakoribb területei a csípő, csukló, illetve a gerinc. A statisztika szerint nyolcból legalább egy 50 év feletti európai szenved gerinctörést. Az elegendő kalcium, továbbá a D-vitamin, valamint foszfortartalmú étrend épp annyira fontos, mint
Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015
A férfiakra többnyire az jellemző, hogy a munkájukon keresztül, az elért anyagi státuszuk figyelembe vételével határozzák meg magukat. Ezért nem ritkán képesek magánéletüket, szabadságukat, partnerkapcsolatukat, de még egészségüket is feláldozni. Ma már nyilvánvaló, hogy a felszíni erő mögött lelki sérülékenység húzódik.
Csallóköz
Tanácsadó
A csontritkulás és az étrendünk a genetikai tényezők, valamint a sportolás. Bár a csontsűrűség, illetve erősség növekedése 30 éves korunkig folytatódik, a kalcium-lerakódás sebessége a serdülőkorban a leggyorsabb. 18 éves korban, a fiú és lány tinédzserek is elérik csúcs csonttömegük 95-99 százalékát. A „csontbank” felépítésével a fiatalkorban, az egyének olyan kalciumtartalékkal rendelkeznek, mely a későbbi években felhasználhatóvá válik számukra. Az ajánlott kalciumbevitel az eu-
Tornával a csontritkulás ellen
rópai ajánlás értelmében 800 mg/nap. Azonban a társadalom bizonyos csoportjai magasabb szükségletet igényelnek. A 1200-1500 mg/nap a kalciumigénye a 11-24 év közötti fiataloknak, várandós és szoptató anyáknak, illetve a hormonpótló kezelésben nem részesülő változókorban lévő nőknek ajánlott. A megfelelő kalciumbevitel legjobb módja a kalciumban gazdag étel fogyasztása gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt. A legtöbb ember számára a tej és tejtermékek,
Net-felvétel
mint joghurt, sajt, illetve a tejdeszszertek a napi kalciumbevitel fő forrásai. Egyéb kalciumtartalmú ételek közé sorolhatóak a szárított gyümölcsök, zöldlevelű zöldségek, teljes értékű gabonarizsek, gabonapelyhek, teljes kiőrlésű kenyerek, valamint a kalciummal dúsított ételek. Ugyanúgy, mint az egészséges étrend, az állandó sportolás is építi a csonttömeget és csontsűrűséget a fejlődés éveiben. A mozgás ugyanolyan fontos a későbbi években is, mivel az ülő életmód növeli a csontritkulás kockázatát. A csontritkulás kialakulására hajlamosító tényezők: női nem, vékony testalkat, illetve gyenge csontszerkezet, emelkedett kor, családi anamnézis, változókor, alacsony tesztoszteronszint (férfiaknál), mozgásszegény életmód, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás. Néhány, 300 mg kalciumot (Ca) tartalmazó étel: – 25-30 g kemény sajt (ementáli, parmezán, cheddar..) – 50 g lágy sajt (camembert, brie…) – 200 g fölözött tej vagy joghurt – 150 g mandula, dió, aszalt füge – 200 g szárazbab – 500 g zöld levelű zöldség (káposzta, póréhagyma, spenót, brokkoli), teljes kiőrlésű kenyér – 0,7 l kalciumban gazdag ásványvíz (ellenőrizzük a címkén)
A férfiegészség négy pillére A fiúknál már születésük után gyakoribbak a betegségek, sérülések, mint a lányoknál. Ráadásul a fiúknál fiatal korukban gyakoribbak a halálozással járó betegségek vagy balesetek. Későbbi életük során is korábban halnak meg, mint a nők. Az átlagéletkor alacsonyabb a férfiaknál, mint a nőknél. Igaz, ehhez nemcsak a genetika, de életmódjuk is nagyban hozzájárul. Egészségtelen táplálkozás, mozgáshiány, lelki sérülékenység, stressz, nikotin, alkohol, ezek mind-mind aláássák egészségüket. Felmérésekből kiderül, hogy cégvezetők, elnökök, topmenedzserek háromnegyede, tehát nagy része depressziós. A férfiegészség négy pillére a testmozgás, táplálkozás, stresszkezelés és lelki egyensúly megte-
remtése, ha szükség van rá, kiegészítő hormonterápia. Fizikai munka, mozgás Mivel a férfi teste alapvetően fizikai munkára van felépítve, azért náluk fontosabb helye van a mozgásnak, mint a nőknél. Manapság ezt az erőt alig használjuk ki, mert a legtöbb fizikai munkát gépekkel helyettesítjük. Emiatt a férfierő sok munkahelyen is háttérbe kerül. A mozgáshiány az egyik legnagyobb probléma a civilizált társadalmakban. Általános tanácsként a fokozatosság és rendszeresség elvét ajánlom. Mozgásformának tökéletesen megfelel a gyaloglás, kocogás, úszás, biciklizés, kerti munka, tánc. Jó hatásúak a különböző sportok is, mint a síelés, szörfözés, vitorlázás és mások, de ezek általában csak a szabadságolás idejére korlátozódnak.
Sokkal fontosabbak tehát azok a mozgásformák, melyek szinte minden időben és minden helyen elvégezhetők. Napjainkban egyre divatosabb a testépítés mint mozgásforma. A rendelőben viszont egyre több helytelen testfelépítéssel találkozom. A testépítésnél a látható nagy izmokra koncentrálnak, melynek gyakori következménye az izomrostok megrövidülése, mely károsítja a hátgerincet és az ízületeket. A testépítésnél sokkal fontosabb, hogy a mozgás minél természetesebb legyen, hogy megdolgoztassa a mélyen elhelyezkedő kicsi izmokat. Ezek a kicsi izmok tartják a hátgerinc csigolyáit. Emellett fontosak a nyújtógyakorlatok. Ráadásul ülő életmódunk is izmaink megrövidülésének „kedvez”, melyek ízületi és hátfájdalmakat okoznak. (Folytatjuk)
Tanácsadó
2011. november 8. |45. szám
Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata
Normális? l Tisztelt doktornő!
Harmincegy éves termékmenedzser vagyok, négy éve mentem férjhez Robihoz, aki nálam három évvel idősebb, mérnök, jó állása van Pozsonyban. Somorján építettünk családi házat, ahova tavaly költöztünk be a helybeli panellakásból. Azóta a férjem egyre határozottabban mondogatja, hogy már szeretne gyermeket. Én azonban valahogy nem érzem szükségét a gyermekvállalásnak. Emiatt elszaporodtak köztünk a veszekedések. Sokat vívódok emiatt. Szeretem a férjem, érte talán vállalnék szülést is, habár nyilván fel kellene adnom az üzleti karrieremet. Még ezt is el tudom képzelni, azt viszont nem, hogy milyen anya lennék. Valahogy sosem rajongtam a kisgyermekekért, ezért félek attól, hogy meg-
születendő csecsemőnket sem tudnám rendesen ellátni, babusgatni, a nap huszonnégy órájából sokat csak vele eltölteni. Azt sem tudom elképzelni, hogy eddigi mozgalmas életemet legalább két évre otthonüléssel váltsam fel. Akkor meg minek szüljek? A férjem szerint, aki így gondolkodik, az nem normális, s már arra is célozgatott, hogy esetleg elválik. Én nem szeretném elveszíteni őt, de éjszakánként rémülten gondolok arra, hogy milyen anya lennék, s miként alakulna a további életem. Azt hiszem, már nem sokáig habozhatok, mert ha nem vállalom a szülést, a férjem alighanem otthagy. Ha meg ráállok a gyermekvállalásra, talán még nagyobb kockázatot vállalok, hiszen olyan gyermeknek árthatok, aki nálam sokkal jobb és gondoskodóbb anyát érdemel. Mi a véleménye ezekről a dilemmáimról, kedves doktornő? Valóban nem vagyok normális? Rozi – Kedves Rozi! Kérdésének megválaszolása nem egyszerű. Mert mi is az, hogy normális…? Elmegyógyászati szempontból levelében nincsenek elmezavarra utaló jelek, tehát normális. Tágabb értelemben pedig bővebben elemezhetnénk, mi és ki a normális, de ez nagyon hosszadalmas lenne... Az ön esetében a dolgok „normális” menete úgy kívánná, hogy ha már van férje, háza, semmi akadálya, hogy jöjjön a gyerek. A nők túlnyomó többsége anya-
ságra hivatott, nem is tudják elképzelni az életüket gyermek nélkül. Néhány százalékuk valamilyen prózai okból vállal gyereket, például: hogy partnert, férjet szerezzen ilyen módon magának. Vannak olyanok is, mint ön, kedves Rozi, akik nem feltétlenül az anyaságot tartják a sorsfeladatuknak. Nem minden hölgy született főállású anyának. Ebben nincs semmi abnormális, az előítéletek és beidegződések ellenére sem. Mégis vannak, akik ezt a tényt bár érzik, még gondolatban sem fogalmazzák meg, mert a külvilág azt sugallja, hogy nem helyénvaló, hogy aki vállalhatna, az mégsem vállal gyermeket. Ön ezt tudatosította, megfogalmazta, kimondta. Ez így rendben is lenne, méltányolandó felelősségteljes magatartása a gyermek vállalásával kapcsolatban. Mégis zavaró, hogy az anyaságról úgy vélekedik, mint valamiféle természeti csapásról. Senki, aki még nem volt anya, nem tudhatja, milyen anyának lenni. Levelében az anyaságnak csak az árnyoldalát emeli ki, mintha ezzel védekezne, talán magyarázkodna, miért nem akar gyereket. Ezért gondolom, hogy az ön esetében szükséges visszamenni az időben egészen ahhoz a ponthoz, mikor ön megfogant, s alaposan elemezni az anyalánya viszonyt, kezdve az anyja lelkiállapotával az önnel való terhessége idején, magát a születést és annak körülményeit, továbbá az ezt követő korai gyermekkori időszakot. Ez azért fontos, mert ha – tételezzük fel
15 – az anyja nem volt boldog kismama, nem vágyott gyerekre, ez az érzés beépülhetett az ön tudatalattijába, és onnan, anélkül, hogy tudna róla, ágál az ellen, hogy ön anya legyen. Ez a múltban történt folyamat szakember (pszichológus, pszichiáter, szakosodott alternatív gyógyász) segítségével, leggyakrabban a regressziós hipnózis módszerével, a tudatba hozható-tudatosítható. Azt javaslom, ne gyötörjék egymást a férjével, próbálják meg egy időre szüneteltetni a gyermek témát. Foglalkozzanak inkább egymással, beszélgessenek, főleg a legmélyebb érzéseikről. Legyenek türelmesek egymáshoz, mert még sok minden változhat, nem szükséges visszavonhatatlan döntéseket hozniuk. Ha megerősödik a kapcsolatuk, akkor nagyobb lesz az esélye annak, hogy találnak valamilyen jobb, nem radikális, inkább kompromisszumos megoldást. Kedves Rozi, ha bizonyos idő elteltével, és mindenek ellenére továbbra is úgy érzi, hogy nem akar gyermeket, akkor is normális. Ami egy érett, önmagát jól ismerő ember hozzáállása az élet komoly feladataihoz. Viszont, ha a gyanúm beigazolódna és áttörne az a bizonyos gát a tudatalattijában, majd ennek eredményeként örömmel vállalna gyereket, megélheti azt a csodát, mely csak a nőknek adatott, és megtapasztalhatja azt a megfogalmazhatatlan élményt, amelyet azok az anyák élnek át, kik szeretettel és odaadással várják megszületendő gyermeküket.
Egészségünk, környezetünk érdekében November 17-ét a dohányzás elleni világnappá hirdették ki November 17-én a volt Csehszlovákia két utódállamában a rendszerváltás, a bársonyos forradalom ünnepe. Máshol pedig füstmentes nap. Ugyanis e hónap harmadik csütörtökét a dohányzás elleni világnappá nevezték ki. Harc a dohányosokért, akik nem vigyáznak a saját egészségükre és a környezetükére, a családjukéra, a saját gyerekeikére? Azért ők is megérdemlik, hogy tegyünk értük, igyekezzünk jobb belátásra bírni őket. A passzív dohányosokért, az ártatlanul füstben élő gyerekekért ugyancsak cselekednünk kell.
Amikor az ember már nem ura a helyzetnek, nincs tekintettel másokra, mások egészségére, semmibe veszi a kultúra, az erkölcs, a társadalom szabályait. Egyetlen világnap elegendő ahhoz, hogy minderre felhívjuk a dohányosok figyelmét? Biztos hogy nem, ezért minden nap küzdenünk kell. Kezdve a legkisebbeknél, a gyerekeknél. Az alapiskolában sem attól legyen a gyerek a többiek szemében értékes, hogy rágyújt, hogy a középiskolásnak ne az legyen az első teendője, amikor kilép az iskolakapun, hogy végre cigizhessen, s hogy az egyetemen ne azért várja a hallgató az előadás végét, hogy rágyújthasson. A dohányzásnak számos károsító hatása van:
– tüdő-, gége-, szájüreg-, nyelőcső- és másfajta rákhoz vezethet, – idült légúti betegségek, fekélybetegség, szív- és érrendszeri betegségek, csontritkulás, vakság okozója, – gyengíti az immunrendszert, – kedvezőtlen hatással van a gondolkodásra, – csökkenti a szervezet C, B-1 és B-6 vitamin tartalmát, – impotenciát okozhat, – hátrányos a fogamzásra, – következményeként gyakoribb a magzati halálozás, vetélés, koraszülés, és a szülés körüli halálozás. Ha nem hisszük, nézzünk szét a környezetünkben, hány rákos, súlyos beteg, amputált végtagú
ember betegségét okozta a dohányzás. Mindennek egyetlen oka van: a C10H14N2, a nikotin. Mivel tudunk eredményt elérni? Nehéz kérdés. A megelőzés a legnagyobb fegyverünk, de ehhez összefogásra, megértésre, elfogadásra, szemléletmód váltásra, és felvilágosításra van szükség. Meg kell változtatni az emberek, főleg a fiatalok és gyerekek egészség magatartását. Tegyen többet az egészségéért! Hagyja abba a dohányzást! Bővebb információ a következő címen: Dunaszerdahelyi Területi Közegészségügyi Hivatal – Egészségfejlesztési és Tanácsadási osztály – Nagyabonyi út 1067. Tel.: 031/591 12 62.
16
Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata
Hetvenöt százalék Tisztelt jogásznő! Huszonkét évvel ezelőtt munkabalesetet szenvedtem, s ebből kifolyólag leszázalékoltak és tartósan csökkentett munkaképességűvé váltam. Először 50, majd 75 százalékban állapították meg a rokkantságomat, másodszor az idegek miatt növelték. Arra szeretnék útmutatást kapni, hogy visszamenőleg lehetnék-e jogosult a volt munkaadómtól valami pénzbeli kártérítésre, ha a következmények nem azonnal mutatkoztak be teljes mértékben? Maradok tisztelettel Imre Kedves Imre! A Munka Törvénykönyve értelmében munkabalesetnek az az egészségkárosodás számít, amely a munkavégzés közben vagy azzal összefüggésben keletkezett. Egészségkárosodás lehet fizikai és lelki sérülés is, amennyiben bizonyítható, hogy
Útravaló
Tanácsadó
Csallóköz
Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. annak kiváltó oka munkabaleset volt, még akkor is, ha arra esetleg a baleset után később derül fény. A munkabalesettel kapcsolatos károkért az a munkáltató tartozik felelősséggel, amelynél a károsult munkaviszonyban állt a baleset pillanatában, kivéve, ha a balesetet kizárólag a munkavállaló hibája okozta, például azzal, hogy alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt állt vagy megszegte a munkáltató utasításait. A munkabalesetekből adódó károkra vonatkozóan a munkáltató kötelezően biztosítási díjat fizet a szociális biztosító felé, amely szükség esetén a balesetet szenvedett munkavállalónak kifizeti a törvényben meghatározott juttatásokat. A munkáltató közvetlenül csak az anyagi károkat köteles fedezni ebben a összefüggésben, mint a ruházat vagy egyéb vagyontárgyakban keletkezett kárt. Minden egyéb „kártérítés” kifizetése a szociális biztosítón keresztül történik. A munkabalesetet elszenvedett munkavállaló többféle társadalombiztosítási juttatásra lehet jogosult, amelyeket a szociális biztosító fizet ki számára. Ezek lehetnek egyszeri juttatások, vagy havonta kifizetendő juttatások, amelyek célja, hogy fedezzék a munkavállaló egészségkárosodásából adódó jövedelem kiesését vagy csökkenését. A biztosító szakorvosai felmérik az egészségkárosodás mértékét és ennek függvényében kerülnek odaítélésre az egyes juttatások.
Amennyiben időközben megváltozik a jogosult egészségügyi állapota, egy újabb orvosi felülvizsgálat eredményei alapján újra elbírálják, hogy milyen mértékű juttatásra van joga az érintettnek. Amennyiben az érintett a munkabalesete után is munkaviszony-
Annak megítélése, hogy jelenleg milyen fajta és milyen mértékű juttatásra lehet jogosult a munkabalesetével összefüggésben, nagyon összetett kérdés. Függ attól, hogy a munkabaleset és a juttatások elsődleges odaítélésének idején mely jogszabály volt érvényben, attól, hogy a jelenlegi egész-
Net-felvétel
ban van, akkor egészen a nyugdíjjogosultság eléréséig jogosult lehet a baleseti járulék (úrazová renta) kifizetésére, mely a baleset előtt elért és a baleset után elért jövedelem közti különbséget hivatott kompenzálni. Öregségi, korkedvezményes vagy rokkantnyugdíj kifizetése esetén a baleseti járulék csak csökkentett mértékben, vagy egyáltalán nem kerül kifizetésre.
ségügyi problémái bizonyíthatóan összefüggésbe hozhatóak-e munkahelyi balesettel, valamint attól, hogy jelenleg mekkora és milyen jellegű jövedelemmel rendelkezik. Mindenképpen azt tanácsolnom, hogy forduljon a szociális biztosító helyileg illetékes kirendeltségéhez, ahol a körülmények pontos ismerete mellett megfelelő információkkal tudnak önnek szolgálni.
Herdics György címzetes apát rovata
Ég és föld találkozásának színhelye
A pápa székesegyháza minden templom feje és anyja. Ez a lateráni bazilika. Az ókori Róma első nyilvános temploma. Még Nagy Konstan-
tin császár építtette. A történelem folyamán többször elpusztult, de mindig újjáépítették. XVI. Benedek pápa egy alkalommal a lateráni bazilika ünnepével kapcsolatban (mely ünnep november 9-én van) azt mondta, hogy a lateráni bazilika a szeretet temploma. És ugyanez elmondható minden templomról. Hiszen templomaink arról tanúskodnak, hogy Isten szereti az embert. Ugyanakkor arról is, hogy az ember szereti az Istent. Istentiszteleti helyek ugyan, de közülük sok – azaz a legtöbb – bizonyos értelemben élő történelem. A régiek üzenete a mának. Az előttünk járók hitét dicséri. A mi hitünket is di-
cséri, hiszen mi meg gondozzuk, szépítjük templomainkat, melyek mind az Isten háza s a mennyország kapuja, ahogy tanultuk gyermekkorunkban. A templom az ég és a föld találkozásának helye. Valójában egész életünk össze van kötve a templommal. Rendszerint itt részesülünk a keresztség szentségében, ahogy növekszünk, sorra itt vesszük fel a többi szentséget, s ha eltávozunk ebből a világból, itt imádkoznak értünk. Sokan csodálják templomaink építészeti stílusát, berendezési tárgyait, melyek nem egy esetben hatalmas értéket képviselnek. Mi ke-
resztények pedig még inkább odafigyelünk az ott lakó Istenre. S arra, hogy a templom a találkozások helye. Találkozik az ember az Istennel, s találkozunk a közösséggel, illetve a közösség tagjaival, akiket összeköt az azonos hit, az Istenbe vetett élő reménység, a szeretet. Így válik minden templom a szeretet színhelyévé. A szeretetet tanulók – s annak kellene lennünk mindnyájunknak – szívesen mennek a szeretet meganynyi templomába szerte a világon. Térjünk be olykor elcsendesedni… Istentiszteletre, vagy csak úgy, napközben… Új erőre teszünk szert. Biztosak lehetünk benne!
17
Tanácsadó > Tudósítás
2011. november 8. |45. szám
Nem halálos ítélet!
Biológiai daganatterápia XV.
Tizenötödször
Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata
A paleolit étrend
KOMÁROM – Immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a kerületi kisállat- és madárkiállítást. A simogatóval egybekötött mustrán lehetőség nyílt egy-egy kiszemelt házikedvenc megvásárlására is. Pénteken óvodások özönlötték el az udvart, és a szervezők elmondása alapján, szinte mozdulni is alig lehetett a lelkes gyermekek tömegétől. Hatvankét kiállító több mint száz galambja közül a komáromi bukó típusúak örvendtek a legnagyobb népszerűségnek. De a csodás színekben pompázó papagájok, zebrapintyek is nagy sikert arattak. A szombati nap már a családoké volt, akik kisgyermekeikkel jöttek terepszemlét tartani és szép élményekkel távoztak. A legjobbaknak a komáromi Tóth Lajos és Zsibrita Pál, a dunaszerdahelyi Nagy Ferenc és az ímelyi Retkes Zsolt bizonyult. „Pozitívan értékeljük az idei kiállításunkat is, mivel nagy érdeklődés övezte. A komáromi alapszervezetünkben, sajnos, kevés a fiatal tenyésztő, és az idősebb generáció képviselői kapcsolódnak be legaktívabban a munkálatokba. Ennek ellenére minden évben nagy erőfeszítések árán is megszervezzük a már hagyománnyá vált kiállításunkat, mert ez szintfelmérőnek is szolgál, az egyéb országos, külföldi megmérettetések előtt, és nem utolsósorban a baráti kapcsolatokat is ápoljuk ezáltal” – mondta el lapunknak Nagy László, a kisállattenyésztők kerületi szervezetének titkára. Holecz Attila
korszak körülbelül 2,4 millió éve kezdődött és 11 500 éve ért véget. Az emberiség történetének 99,5%-a esik erre az időszakra. Ennek alapján logikusnak tűnhet az a gondolatmenet, miszerint az emberi faj az akkori étrendhez alkalmazkodott és azóta sem tudott átállni az újfajta, gabonaféléket és tejtermékeket is A nyugati ember már átesett egy nagy táplálkozási kísérleten a 20. században, amelynek végeredménye, hogy az emberek 50%-a szív- és érrendszeri betegségben, 30%-a rákban hal meg, 10-15%-a cukorbeteg (a nem diagnosztizáltakat is számítva), 8-10%-a autoimmun beteg, 30-40%-a atópiás tünetektől szenved. Talán tudja a Kedves Olvasó, hogy ezek a betegségek a természeti népek körében, de még a középkorban is szinte ismeretlenek voltak. Radikálisan új dietetikára lenne szükség, olyanra, amely levonja a tanulságokat, nem pedig toldozgatja-foltozgatja a meglévő táplálkozási ajánlásokat. A paleolit étrend vagy inkább életforma pontosan ezt teszi. A paleolit kő-
állati eredetű DHA és EPA fogyasztás hiányából fakadó omega6/omega3 zsírsav felborult egyensúlyát, ami gyulladást elősegítő hatású. A diéta ugyancsak kizár egyéb olyan modern élelmiszereket, amelyek összefüggésbe hozhatók a betegségek gyulladásos hátterével, mint pl. a tejtermékek, a finomított cukor és a lek-
Net-felvétel
tartalmazó táplálkozásra. Az úgynevezett paleolit étrend a kőkori ember táplálkozását ajánlja a 21. században is. Az emberi fejlődés során kialakult táplálkozáshoz való viszszatérés számos gyulladást kiváltó modern táplálkozási gyakorlatra rávilágít. A paleo diéta korrigálja a növényi olajok, gabonatermékek túlzott és az
tinek. Lektinek találhatók a babfélékben, gabonákban és hüvelyesekben, ezért ezek nem szerepelnek a paleo étkezésben. Miközben a diéta az erősen feldolgozott élelmiszereket is kizárja, mint például a margarinokban található finomított vagy hidrogénezett növényi olajok, burgonya chipsek és
Bál kivilágos kivirradtig
a sütőipari termékek, az olívaolajt megengedi. Ez az egyszeresen telítetlen olaj képes redukálni a gyulladást, míg a diéta magas rosttartalma ugyancsak ebben segít. Ezen kívül a magas glikémiás indexű élelmiszereknek ugyancsak gyulladáskeltő hatása van. A paleo diéta alacsony glikémiás terhelésű ételei kiküszöbölik a magas glikémiás indexű ételeket, ezáltal segítik az inzulinszint csökkenését és az optimális testsúly megtartását. A Paleolit életmód legismertebb kárpát-medencei képviselője Szendi Gábor, aki Paleolit táplálkozás című könyvében olyan tudományos bizonyítékok hatalmas tárházát mutatja be, amelyek a – már említett – betegségek okait próbálták feltárni. Ezen felül tanácsokat ad a kerülendő és fogyasztásra javasolt élelmiszerekkel kapcsolatban. Érdemes mindenkinek elolvasni ezt a könyvet. A következő cikkben még ennél a témánál maradunk és azt próbáljuk megvizsgálni, milyen haszna lehet ennek a felfogásnak a daganatos betegek életében.
hogy ez a rendezvény a felhőtlen szórakozásnak ad helyet.
CSALLÓKÖZKÜRT – Idén a helyi művelődési otthonban rendezték meg a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás dunaszerdahelyi szervezetének hagyományos bálját. A rendezvényt Kubik József polgármester nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy a községükben köszöntheti és ezáltal is támogathatja a résztvevő felnőtteket és gyermekeket. Kállay Gizella, a „szupernagyi”, a bál megálmodója és életre hívója hangsúlyozta,
Kultúrműsor előadása közben a fiatalok
Mészáros Barnabás felvétele
Cséfalvay Ágnes elnök aszszony beszámolt idei tevékenységükről, amelyet részben kitöltenek a rendszeres klubösszejövetelek, ahol kerámiakészítést, varrást, rajzolást, verseket és dalokat tanulnak a gyermekek és felnőttek. Akik ezekből adtak ízelítőt a jelenlevő vendégeknek és szüleiknek. A rendezőség ezúton köszöni meg az ajándéktárgyak felajánlását, a vacsoraés tombolajegyek megvásárlását a jelenlévőknek, a szülőknek és nem utolsó sorban a rendezvény fő támogatóinak és a vállalkozóknak. A talpalávalóról kivilágos kivirradtig a Nosztalgia duó gondoskodott. (ma)
18
Csallóköz
Kulissza
Hétköznapi tragédiáink Mike Leigh: Még egy év A brit rendező korosztálya és úgy általában a társadalom egyik leghangsúlyosabb problémájáról mesél, amely idővel vagy időnként, észrevehetően vagy halkan, de mindenkit elragad. A magányról. Mike Leigh Amerikában az Oscar-szezon egyik leginkább alulértékelt direktora, aki valószínűleg az eddigi hét mellé még néhány jelölést begyűjt a jövőben, de könynyen előfordulhat, hogy azok továbbra is csak asztalról lehulló száraz csontok maradnak az angol ebnek, akit egyébiránt a BAFTA és Cannes is meglehetősen kedvel. Amerikában mindig is volt/lesz egy-egy „csak azért is” pályatárs, akinek nagy ívű, Oscar-barát hősfilmjét érdemesebbnek tartják. Ez van, valószínűleg Mike Leigh nem fog romokban heverni a bánattól. Ezúttal egy angol középosztálybeli, nyugdíj felé döcögő párost állít műve középpontjába, ám nehéz volna azt állítani, hogy ők a főszereplők, inkább olyanok, mint egy lassan keringő körhinta, amire időnként, jobb
kedélyre vadászva felül a bámészkodó közönség. Tom (Jim Broadbent) és Gerri (Ruth Sheen), akiknek kiegyensúlyozott, kertészkedőteázgató életében legfeljebb a nevük ad okot az élcelődésre, rendszeresen vendégül látják környezetük magányos, gondterhelt tagjait. A pszichiáter nő, illetve a geológus férfi gyakorlatilag minden, a borozgatós délutáni uzsonnapartikkal együtt járó kellemetlen szituációt könnyedén kezelni tud, egyegy szóval, vagy félmondattal áttolják a gárdát a kínos helyzeten. Nyilván emiatt is választják őket régi barátaik, akik időről időre felbukkannak a nappalijukban, kertjükben. A filmben felsejlő kisebbnagyobb problémákat nem ők okozzák, se nem ők élik meg igazán, csak valamiképp átszűrődnek rajtuk, így a mű igazi központi karakterei a hozzájuk betérő alakok, elsősorban Mary (Lesley Manville), Gerri munkatársa, aki hétköznapi magányát az összejöveteleken heves borivással és kisebb-nagyobb érzelmi kitörésekkel kompenzálja, tagadva, hogy mennyire elke-
seredett. Gyakorlatilag ő a legkellemetlenebb, nézői szemmel is legidegesítőbb karakter, aki észre sem veszi, mennyire kínos helyzetekbe sodródik, például akkor, amikor rástartol barátnője harmincas fiára, Joe-ra (Oliver Maltman), majd ugyanabban a konyhában, pár hónappal később keserűen konstatálja, hogy nem kell neki. Mary karakterének (viszsza)fejlődésére illeszthető rá elsősorban a film évszakok szerinti tagolása is. Emellett az egyes epizódokban rendre utal az adott évszakra annak jellemzője, tavaszszal a lelkesedés, nyáron az öröm, ősszel az elkeseredés, télen a halál. Bravúros, ahogy ez mind épphogy csak érinti Tom és Gerri már-már unalmasan meghitt életét. Ők állnak a mikroszkóp felett, amely alatt a rendező környezetüket boncolgatja. A film kétórás időtartama részben az epizódokra való tagolás, másrészt pedig az azokat kitöltő tartalom miatt távolról sem unalmas. Bár az egy éven belüli változás nüansznyi, alig észrevehető az előrelépés, és még az
Net-felvétel
is magától értetődő, ugyanakkor Mike Leigh elképesztő pontossággal vezeti színészeit. Rengeteg a szöveg, általában nem mély beszélgetés, gyakran csak üres mellébeszélés, fecsegés, ettől azonban még inkább dinamikus és hiteles a történet. A cím is egyfajta utalás lehet arra, hogy minden eltelt év ugyanolyan, mégis kissé új, bármilyen újabb, kisebb-na-
Ábrándozó fürge rókák Bécsben Ősszel vadul beindul az aktuális indie-vadászat a kisebb-nagyobb koncerthelyszíneken. A novemberi felhozatal igazán ütős, közülük ezúttal a seattle-i Fleet Foxest emelném ki. A hattagú amerikai formáció 2006-ban már kiadott egy EP-t, de igazán a 2008-as évben robbant be a köztudatba, amikor megjelent cím nélküli, azaz szimplán a banda nevét viselő debütáló albumuk, valamint a Sun Giant című EP-jük is, mégpedig az indie-óriás Sub Pop kiadó gondozásában. Ábrándozó folk-
pop-muzsikájukkal visszakanyarodtak mintegy 40-50 évet az időben, és elsősorban a 60-as, 70-es évek pszichedéliájában mártóztak meg.
A közönség és a kritika is olyannyira piedesztálra emelte a Fleet Foxest, hogy a két megjelenésnek köszönhetően a patinás Pitchfork zenekritikai weboldal
Net-felvétel
egyenesen az éves albumlistájának élére küldte. Amenynyire „könnyű” lehetett számukra a 2008-as év, olyannyira nehéz szülésnek bizonyult a következő album. Saját bevallásuk szerint kissé hullámvölgybe kerültek, nem jött az ihlet, jött viszont betegség, szakítások, miegymás. Eredetileg 2009-re tervezték a következő megjelenést, azt azonban hamar elvetették. 2010-ben elsősorban a stúdiókkal hadakoztak. Stúdióról stúdióra jártak, néhány dalt többször is újravettek, mások pedig valahogy nem akartak elkészülni. Végül a 2010.
gyobb horderejű történés magában rejt egy újjászületést, ébredést, lelkesedést, de a kétségbeesést, az elhatalmasodó keserűséget és a bukást is. Ezek közt csüngve, ide-oda himbálózva éljük meg mindennapi tragédiáinkat. Mike Leigh kevésbé zajos, de annál kézzelfoghatóbb, gondolatébresztőbb és emlékezetesebb műve erről értekezik. Szilvási Tibi decemberi dátumot is ki kellett tolni, de már nem sokáig. Idén az év elején ugyanis már elkezdődött a kampány, először egy rádió weboldalára tették fel a teljes albumot, ahol meg lehetett hallgatni, május elején pedig fizikai valójában is megjelent. A Helplessness Blues című album 12 dalt tartalmaz, sok kikacsintást, újítást érezni rajta az előzőhöz képest, de a szülési fájdalmakat nem igazán. Érdemes volt ennyit is várni. A megjelentést követően persze egy amerikai és brit turné volt a prioritás, de őszre végre ideértek. November 15-én a bécsi Múzeumi Negyed E-csarnokában lépnek „pályára”. –sztb
19
Tudósítás
2011. november 8. |45. szám
Előremutató kezdeményezés Szlovákiai magyar bibliotékai napok a pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben POZSONY/DUNASZERDAHELY – Egyedülálló és előremutató kezdeményezésként rendezte meg a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet az első szlovákiai magyar bibliotékai napokat, amelyekre a dunaszerdahelyi székhelyű kiadók is meghívást kaptak. A könyvkiállítással és -árusítással egybekötött kétnapos rendezvényt Kollai István, a MKKI igazgatója nyitotta meg, majd kiemelte hogy a rendezvény hagyományteremtő céllal kíván seregszemléje lenni a szlovákiai magyar könyvpiacnak. Nyolc pódiumbeszélgetés és több mint 300 könyv várta az érdeklődőket. Elsőként az AB-ART Kiadó igazgatója, Balázs F. Attila ismertette a kiadó tevékenységét, az utóbbi két év termését. Szó volt olvasáskultúráról, az internet szerepéről a fiatalabb generációk olvasási szokásainak alakulásában, és a könyvterjesztés nehézségeiről. Hodossy Gyula, a Lilium Aurum Könyvkiadó igazgatója szintén az elmúlt két esztendőben kiadott könyveket ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, kiemelve közülük Kmeczkó Mihály leÉPÜLÉSEM naplója I. és II. kötetét, amelyet Tóth László szerkesztett. A komáromi Magyar Területi
Színház egykori dramaturgja életének utolsó éveiben vezetett naplóját, maga a szerkesztő mutatta be a nagyszámú közönségnek. A 82. Ünnepi Könyvhéten két kötetére is oklevelet kapott Méry Ratio Kiadó Ozogány Ernő hangján szólalt meg, majd a Kalligram Kiadó lépett elő. Szigeti László igazgató az irodalmi társalgáshoz neves vendégeket hívott meg: Ablonczy Balázst, a Párizsi Magyar Intézet igazgatóját, aki kitűnő könyvet irt Trianonról, ugyancsak kiemelkedő monográfiát Teleki Pálról és Bethlen Istvánról. Másik vendég a szlovák múlt fiatal kutatója, Demmel József történész volt, akinek bemutatásra került A szlovák nemzet születése című könyve, melyben a szerző a Ľudovit Štúrral kapcsolatos szlovák történeti kánon empatikus újragondolására tesz kísérletet, és egy merőben újszerű portrét rajzol meg róla. A fiatal történész Ablonczy Balázs Nyombiztosítás. Letűnt magyarok című kötete viszont egyben a doktori disszertációja is, amelyet a kiadó szlovák nyelven is megjelentet. A jó hangulatú beszélgetést Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia történésze vezette. A rendezvény másnapján műhelybeszélgetést tartottak a műfordítás-
Szigeti László és vendégei: Ablonczy Balázs, a párizsi Magyar Intézet igazgatója, Flóra Bertalan felvételei Katona Csaba, Demmel József történészek
ról. A jelenlévő Deák Renáta, Görözdi Judit, Mag Gabriella, Jitka Rožňová és Pénzes Tímea egyfajta kultúrmissziónak tartják a műfordítást. Ezután a Median Kiadót Haraszti Mária mutatta be. A jelen lévő szerzők, Mészárosné Lampl Zsuzsa és Jakubecz Márta felolvasással tarkították az irodalmi társalgást. A MadáchPosoniumot Tőzsér Árpád moderálta, őt követte Duba Gyula ismertetője a Kisebbségi Irodalmi Nagykávéház című kötetéről, Koncsol László pedig az Egy nógrádi kőműves-
Van is lakásuk, meg nincs is A városi hivatal lehetőségeihez mérten próbál megoldást találni DUNASZERDAHELY – Az egyre hűvösebb időjárás és a tél közeledtével ismét napirendre kerülnek a hajléktalanok gondjai. Tavaly az önkormányzat a gyér érdeklődés miatt megszüntette a melegedőt a Karcsai úton, idén azonban újra megszállhatnak ott a rászorulók. Két éve erre a célra két konténert – külön a nők és a férfi számára – helyeztek el a szociális lakások egységeként, amely este 7 órától reggel 7-ig, a kemény fagyok idején akár tovább is, fogadta a fedél nélkül maradt embereket. Idén ugyanígy tervezik a szállás működtetését. Csiba Tibor, a városi rendőrség parancsnoka elmondta, kollégái naponta ellenőrzik a parkokat és más nyilvános helyet, hogy felmérjék és nyilvántartásba vegyék az otthon-
talanná vált személyeket. „Nem lehet eljárni velük szemben, hiszen azzal, hogy a közterületen üldögélnek, nem követnek el semmilyen szabálysértést. Ha alkoholt fogyasztanak nyilvánosan, elküldjük őket vagy kiöntetjük velük a szeszt. Változó a számuk, volt, hogy 15 hajléktalan személyről volt tudomásunk, de csak tizenkettőt találtunk meg. Jelenleg a tartózkodási helyeik feltérképezésén dolgozunk. Három-négy ilyen csoportról tudunk különböző pontokon, amelyek sokszor bizony egymással is rivalizálnak” – közli a parancsnok. Mint mondta, a vasútállomás egyik garázsában négyen-öten húzzák meg magukat. A helyiség ajtaját leszedte a tulajdonos, nehogy valamelyik vaskereskedésbe leadják, de engedélyezi nekik az ottlétet. A pozsonyi országút elhagyatott han-
gárában pedig egy 80 éves férfi „lakik”. „Rengeteg ruha van ott, még a nagypapája holmiját is őrzi a bácsi. Ebben az a szomorú, hogy van egy fia és egy lánya, az utóbbi ennivalót is hord neki. Itt-ott elmegy a lányához tisztálkodni, aztán visszajön a kis fészkébe. Nyugdíjas, így a városi hivatal szociális osztálya most azon dolgozik, hogy ezt az idős embert beköltöztessék az öregotthonba, legalább a téli időszakra. Bár kijelentette, hogy nem megy onnan sehová” – teszi hozzá. Mint mondja, el nem küldhetik őket, hiszen nincs hová. Ha rendetlenséget nem csinálnak, hagyják őket. „Néhányuknak lakása van, csak nem megy haza, mert tetszik neki ez az életmód. Hat emberről tudunk, akiknek utolsó állandó lakhelye valamelyik közeli község: Hodos, Mihályfa, Alistál, Bős, Albár, Komá-
mester hagyatéka című művéről beszélt a rekordszámú közönség előtt. A Nap Kiadót Barak László képviselte, a Dél-szlovákiai középkori templomok című könyvet a két szerző, Kovács László és Görföl Jenő mutatta be. Vida Gergely az esszéket, publikációkat, irodalmi kritikákat tartalmazó Kaleidoszkóp sorozatot elemezte a hallgatóságnak. A rendezvény annyira sikeres volt, hogy már most megszületett az elhatározás: folytatás következik. Nagy Erika
romfüss. Az illető önkormányzatokkal vesszük fel a kapcsolatot, hogy vigyék őket vissza a falujukba és gondoskodjanak róluk. Hiszen egyszerűbb egyetlen hajléktalan problémáját megoldani, mint nekünk 10-15 emberét” – közölte a rendőrfőnök. Molnár Tímea, a közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztályának vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, a melegedő létesítésén kívül az önkormányzat nem képes mást felajánlani a hajléktalanoknak. „A városban most nyílik meg a Szent Erzsébet Főiskola kihelyezett tagozata, ahol szociális munkásokat képeznek majd. Velük szeretnénk felvenni a kapcsolatot, ugyanis a városi hivatal nem tudja szakemberekkel ellátni egy ilyen létesítmény üzemeltetését. A törvények értelmében egyébként elsődlegesen a családnak kell segítenie a bajba jutott családtagon, s ha adott esetben ez nem lehetséges, akkor az önkormányzatnak kell lépnie” – húzta alá a főosztályvezető. (und)
20
Csallóköz
Olvasószolgálat
Farkas János, Nagyszarva Nem gyűjtök, már nagyok a gyerekek. Régen, mikor még kisebbek voltak, akkor a feleségemmel már jóval karácsony előtt megvásároltuk nekik az ajándékokat. Abban az időben még tisztában voltunk vele, hogy mire van szükségük, de ma már, hogy felnőttek, nagyon nehéz őket megajándékozni.
Veréb Erzsébet, Ógelle Előfordul, hogy már nyáron elkezdek spórolni az ajándékokra, mert az unokák megmondják időben, hogy mit kérnek. Hiszen a mai fiataloknak már nem mindegy, hogy mi van a fa alatt. Megkérdezem tőlük, mit szeretnének, s azt is kapják, hiszen nem tudom magam eldönteni, mi lenne jó nekik.
Mészáros Nikolett, Nagylúcs Az ünnepek előtt két hónappal kezdem a gyűjtést, az ajándékok vásárlását, hiszen egyszerre nagyon sok lenne a kiadás. Évente akár háromszáz eurót is elköltök a meglepetésekre, ugyanis mindenkinek vásárolok ajándékot és nálunk nagyon nagy ünnep a karácsony, a legnagyobb az egész évben.
Lukács Viktória, Egyházkarcsa Egész évben gyűjtök már az ünnepekre. Ha nincs suli, mint pl. nyáron, akkor munkát vállalok és az ott megkeresett pénzt már az ajándékokra teszem félre. Soha nem hagyom az utolsó pillanatra, mert akkor már a boltok polcairól sok árucikk hiányzik és lehet, nem találok olyat, amilyet szeretnék.
Fogas Ferenc felvételei
Gyűjt-e már a karácsonyi ajándékra?
Szalay Gábor, Dunaszerdahely Folyamatosan, az egész év során gyűjtöm a pénzt az ünnepekre. A decemberi hónapot arra szánom, hogy amikor bemegyek egy-egy boltba, és látok valami érdekeset, amit jó ajándéknak gondolok, akkor azt megveszem. Az összeg, amit ajándékok vásárlására költök, általában változó, minden évben más. –as
Gyógyszertári ügyelet
Véradók
Élő nyelv
DUNASZERDAHELY – november 8.: Garant (Esterházy János utca); november 9.: Aloe patika (Rózsa utca); november 10.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); november 11.: Cobra patika (Sport utca); november 12.: Noe patika (Fő utca); november 13.: Dr. Max (Tesco); november 14.: Viktória patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – november 8.: Sun Pharma (Kaufland); november 9.: Medicana (Posta utca); november 10.: Klokner (Hódi út); november 11.: Dr. Max (Tesco); november 12.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); november 13.: Medicana (Posta utca); november 14.: Felicita (Hódi út). KOMÁROM – november 8.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); november 9.: Vág patika (Tó utca); november 10.: Szentháromság patika (Nádor utca); november 11.: Alba patika (Eötvös utca); november 12.: Dr. Max (Kaufland); november 13.: Hedera (Vár utca); november 14.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca).
A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson október 29-én és november 2-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Dobsa Lajos; Felbár: Herold Éva; Süly: Fekete Zoltán; Pozsony: Foletárová Klára; Dunatőkés: Galántai István; Balázsfa: Boledovičová Bodri Petra; Padány: Darnay László; Albár: Patasi Edina; Bős: Vida Anikó, Zsemlye Angéla; Lég: Mezey Péter; Illésháza: Mezey István; Vásárút: Mgr. Méhes Mónika, Méhes László; Etrekarcsa: Horváth Tamás; Cséfa: Mgr. Boros Erzsébet; Balony: Johancsik Iván; Csallóköznádasd: Kubáňová Elvira, Földes Gábor, Ibolya Mária, Nagy Andrea, Kovács Edit, Szabó Anikó, Fenes Tímea, Fenes Katalin, Horváth Nikol, Nagy Margit, Matus Barnabás, Varga Földes Zsuzsanna, Czetli Melinda, Gódány László, Kubáňová Milada, Bóna Laura, Dobsa Beáta, Bartal Dénes, Mészáros Tamás, Nagy János, Kiss Ágnes, Méhes Albin, Nógel Szilveszter, Mészáros Árpád, Mészáros Virág, Kovács István, Somogyi József, Tóth Gábor.
Misad Katalin
Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (november 10–16.) A segítség 2D (amerikai–indiai–emirátusbeli filmdráma): 14.00, 16.45, 19.30, szombat 22.5, szombat–vasárnap 11.15; Tintin kalandjai – digitális 3D (amerikai–új-zélandi–belga animációs film): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, szombat 22.15, szombat–vasárnap 11.00; Delfines kaland – digitális 3D (amerikai film): 13.00, 15.15, szombat 10.45; Három testőr – digitális 3D (amerikai–angol kalandfilm):
szombat 22.30; Három testőr – 2D (amerikai–angol kalandfilm): 13.30, 17.30, 18.00, 20.15; Kémkölykök 4D: A világ minden ideje (amerikai akció-vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, szombat 10.30, vasárnap 12.30; Végső állomás 5. – digitális 3D (amerikai horror): 20.30; A dolog (amerikai–kanadai horror): 17.30, 19.45, péntek 21.45; Álmok otthona 2D (misztikus thriller): szombat 22.15; Csak tudnám, hogy csinálja (amerikai vígjáték): 15.00, szombat 10.45; Drive – Gázt! (amerikai akciófilm): szombat 22.30; Egy nap (amerikai romantikus dráma): 15.45, 18.00, 20.00, szom-
„Mi a szlovák badián és estragón fűszerek magyar neve?” – kérdezi egy rendszeres olvasónk. A használatban lévő szlovák–magyar kéziszótár csak az alapfűszerek szlovák megnevezésének magyar megfelelőit tartalmazza, pl.: kmín–kömény, čierne korenie–(fekete)bors stb. Az azonosítás legegyszerűbben a fűszerfélék rendszerezését és leírását is magukba foglaló növényhatározók segítségével végezhető el, mégpedig az illető növények latin neve alapján. A szlovák badián magyar megfeleltetése eszerint az ánizs, így nevezzük az illető növényt, valamint ízesítőszerként használt termését is. A fűszer- és gyógynövényként egyaránt ismert szlovák estragón magyar megfelelője a tárkony.
bat–vasárnap 11.00; Elhurcolva (amerikai akcióthriller): vasárnap 12.45; Fertőzés (amerikai sci-fi dráma): 13.00, 17.15, 19.30, péntek 21.45; Hupikék törpikék (amerikai animációs film): 13.45, 16.00, szombat–vasárnap 11.30; Kaland (amerikai romantikus dráma): 14.45, szombat 10.45; Lopott idő (amerikai sci-fi thriller): 14.15, 16.15, 18.15, 20.15, szombat 10.15, 22.15, vasárnap 12.15; Parajelenségek 3. (amerikai horror): 16.45, 18.45, 20.30, szombat 22.30; Vasököl (amerikai sci-fi akciófilm): 14.30, 17.00, 19.30, szombat 22.00, vasárnap 12.00.
DUNASZERDAHELY, CINEMAX (november 10–16.) Tintin kalandjai (amerikai–új-zélandi animációs film): 18.00; Kémkölykök 4D: A világ minden ideje (amerikai akció-vígjáték): 16.10, szombatvasárnap 14.20; Fertőzés (amerikai sci-fi dráma): november 16-án kívül 20.10; Larry Crowne (amerikai vígjáték): csak november 16-án 20.10. GALÁNTA, kultúrház, november 8–9.: A halottnak halnia kell (szlovák film): 19.00; november 12–13.: Transformers 3. (amerikai akciófilm): 19.00.
Márton-napi vigadalom DUNASZERDAHELY – November 12-én, szombaton délután 4 órától tartják a VIII. Kárpát-medencei Foklórfesztivált és Márton-napi vigadalmat a művelődési központban. Műsor: 16.00: Kiállítók Kovács Mária, nyugdíjas tanítónő (Dunaszerdahely); Bakó Ildikó, népi iparművész, a Magyar Kultúra Lovagja (Takácsi); Bögi Eme-
se, tanítónő (Bögellő); Huszár Kata, üvegfestő (Dunaszerdahely); Nagy Mária, szövő (Hegyéte). 16.00: Folklórműsor – Fellépnek: Október utcai óvodások (Dunaszerdahely); Nyékvárkonyi Népdalkör (Nyékvárkony); Padányi Népdalkör (Padány); Tiszta Forrás Népdalkör (Dunaszerdahely); Csallóközi Táncegyüttes (Dunaszerdahely); Csallóközi Gyermektánccsoport (Dunaszerdahely); Ágacska Gyermek-néptáncegyüttes (Dunaszerdahely); Csallóköz-
kürti Népdalkör (Csallóközkürt); Dunaág Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely); Kenderszer Népdalkör (Takácsi – Magyarország); Kubánkov sen (Pozsony); POĽUN (Ótura). Zenekarok: Pántlika (Dunaszerdahely), Pósfa. 19.00: Táncház – a talpalávalót a Pántlika és a Pósfa zenekar húzza Borászok: Mátyás Pincészet (Kisújfalu); Cuvée Vinotéka (OMEGA Z, s. r. o - Dunaszerdahely); VIVAMUS SLOVAKIA, s. r. o. (Dunaszerdahely); VVDP KARPATY (Bazin-Grinava). (–)
Fotópályázat – felhívás NAGYMEGYER – A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete mellett működő Nagymegyeri Fotoklub „Itt van az ősz, itt van újra” címmel fotópályázatot hirdet. A kiválasztott fotókból 2011. december 1-én tárlat nyílik
a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban. A legjobbnak ítélt fotósok díjazásban részesülnek. Pályázati feltételek: – a fotók beküldési határideje 2011. november 13. – 1 pályázó legfeljebb 5 fotót küldhet be, amelyeket
A múlt nyomairól DUNASZERDAHELY – November 11-én, pénteken este 6 órától a fenti címmel Nagy Attila kultúrtörténeti munkafüzetének bemutatójára kerül sor a Kortárs Magyar Galériában.
21
Olvasószolgálat
2011. november 8. |45. szám
A Historium Kiadó sok szeretettel hív meg kicsiket és nagyokat egyaránt Nagy Attila helytörténet-kutató rendhagyó és hiánypótló munkafüzetének bemutatójára. A Dunaszerdahely – Lakóhelyismeret című foglalkoztató füzet olyan kultúrtörténeti kü-
Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 45. hét
Gyártósori szerelő – Edymax Holding Kft., munkavégzés: Samsung Vadrőd (Voderady, Nagyszombat megye). Ingyenes szálláslehetőség. A napi szintű szállítás megoldása folyamatban van. További információt kérhetnek a 0800 112 211-es ingyenes hívószámon vagy a 0917 868 443-a számon (magyarul is) Informatikus (rendszergazda) – Edscha Nagymegyer. E-mail: mlaszloova@edscha.sk, tel.: 031/590 42 23 Karbantartó – fűtő (1) – dunaszerdahelyi alapiskola, két mű-
elektronikus formában a következő e-mail címre várunk: fotoklubvelkymeder@gmail.com. Kérjük tüntessék fel a fotók címét, valamint az elérhetőségüket. – A kiválasztott fotók alkotóit elektronikus levélben értesítjük. lönlegesség, amilyennel még nem találkozhattak régiónk lakosai. A 80 oldalas kiadvány feleleveníti a város és környéke múltját, szimbólumokat ismertet, és számtalan titokba avat be. A kiadvány legfőbb meglepetése pedig talán az a kincskereső térkép, melyet nem bábukkal kell
szakos munkavégzésre. Tel.: 031/552 24 31 Speciális pedagógus – Nagymagyaron. Feltétel: főiskolai végzettség, 5 év gyakorlat. Tel.: 031/569 25 37, e-mail: szszk@stoneline.sk Eladó – elektronikai cikkeket Misérden (Dunajská Lužná). Feltétel: szlovák és magyar nyelv ismerete. E-mail: porrima.porrima@gmail.com Heizer optik Kft. ajánlata Németországba: – munkás – telekommunikációs kábelek fektetésére, német nyelv ismerete alapfokon; csoportvezető – német nyelv ismerete társalgási szinten. Tel.: 031/558 14 80, e-mail: info@heizeroptik.eu
– A pályázók vállalják, hogy a kiállításra bekerült fotókat A4-es formátumban 2011. november 25-ig eljuttatják a Nagymegyeri Városi Művelődési Központba, melyről bővebb információkat e-mailben kapnak a kiértékelést követően. (–)
végigjátszanunk: saját magunknak kell végigsétálnunk a városon ahhoz, hogy célba érjünk! A szerzővel és a Historium Kiadó vezetőjével Patasi Ágnes rádióriporter beszélget. Az érdeklődőket frissítővel, pogácsával és akciós könyvvásárral várják a szervezők. Belépő természetesen nem lesz! (–)
Varrónők – kitanult vagy betanított alkalmazottat keres a Pannon Work Nagymegyerre. Tel.: 0915 995 618 Lakatos (5) – TSP Metal, két műszakra. Munkavégzés: Dunaszerdahely – Ollétejed. Tel.: 031/550 93 11, e-mail: sipulova@tsp.sk Területi képviselő – pozsonyi székhelyű cég. Feltétel: szlovák és magyar nyelv ismerete, PC ismeretek, B-típusú jogosítvány. Tel.: 0905 132 99, e-mail: sarai.erika@gmail.com Pincérnő étterembe (1), koktélbárba (1), takarítónő (1) – munkavégzés Ausztriában. Életrajzokat a következő címre várnak: MGK Stavby s.r.o, Galantská 658, Dunajská Streda
Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – November 15-én, kedden délután 5 órakor nyitják meg a Boldogasszony című kiállítást a Csallóközi Múzeumban. Az alkotások december 3-ig megtekinthetők. November 25-ig látható a Kortárs Művészeti Panoráma és a Fehér – Kék – Piros című kiállítás a Kortárs Magyar Galériában. November 19-ig látható Drahomír Prihel szobrász és Juraj Šufliarsky festőművész kiállítása a Csallóközi Múzeumban. NAGYMEGYER – November 10-én, csütörtökön este 6 órakor Liszt Ferenckiállítás megnyitója lesz a művelődési központban. KOMÁROM – Január 28-ig látható a Szkukálek Lajos festményeiből nyílt kiállítás a Zichy-palotában. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, november 8–9.: Whisky esővízzel (19.00, 15.00, bérletes); november 13–14.: Az ördög nem alszik (11.00, gyermek bérletes); november 15.: Whisky esővízzel (19.00, bérletes). Vegyes DUNASZERDAHELY – November 8-án és 10-én, délelőtt 10-kor és fél 12-kor Alan Alexander Milne Micimackó című zenés mesejátékát adja elő a budapesti Bánfalvy Ági International Stúdió a művelődési központban. November 9-én, reggel 9 órától Információs és képzési börzét tart a dunaszerdahelyi munka, szociális és családügyi hivatal a művelődési központban. November 20-án, vasárnap délután fél 3-kor a 10 éves fennállását ünneplő Szent György Kórus ad jubileumi koncertet a Szent György templomban. Fellép még a pozsonyeperjesi KisDuna énekkar és a Four Art Singers vokálegyüttes. NAGYMEGYER – November 11-én, pénteken este 6 órától Liszt Ferencemlékkoncertet tartanak a római katolikus templomban. November 19-én, délután 4 órakor Ág Tibor Szállj el, fecskemadár (csallóközi és szigetközi népdalok) című könyvének bemutatóját tartják a művelődési központban. A kötetet Koncsol László méltatja. POZSONY – November 8-án, kedden délután 1989 – Rendszerváltás előtt és után – történelmi visszatekintés közéleti beszélgetések formájában címmel Csáky Pál vendége lesz Boross Péter, Magyarország volt minisztere a Balassi Intézetben.
22 Névnapok
IGEKÖTÕ
November 8.: Zsombor, Bohumír November 9.: Tivadar, Teodor November 10.: Réka, Tibor November 11.: Márton, Martin, Maroš November 12.: Jónás, Svätopluk November 13.: Szilvia, Stanislav November 14.: Aliz, Irma
R. 1. RÉSZ
SZEMÉLYES NÉVMÁS
KATONASAPKA
MIATT – NÉPIESEN
MÁTKA
ANGOL FÖLDMÉRTÉK
AD ACTA, röv. SERLEG
ARZÉN
DEHOGY
S KÖNNYÛ, ELLENZÕS FEJFEDÕ
Heti évforduló 218 évvel ezelőtt, 1793. november 8-án Párizsban megnyílt a Louvre Múzeum. 1949. november 8-án Budapesten született Deák „Bill” Gyula blues-énekes. November 9. Európában a Feltalálók napja. Hedy Lamarr színésznő, feltaláló születésnapjának tiszteletére, aki az ugró kódos adó-vevő rendszert találta fel. Később ez a találmány lett az alapja a bluetooth és wifi hálózatok és más rendszerek működésének. 22 éve, 1989. november 9-én megkezdődött a berlini fal lebontása, amelyet az NDK kormánya építtetett Nyugat-Berlin köré. November 11. Szent Márton ünnepe, amelyhez számos népi hagyomány kötődik. Az advent előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúd evése volt. A szárnyas mellcsontjából a tél időjárását jósolták meg. Megkóstolták az új bort is, mert ennek Márton a „bírája”. Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. 220 éve, 1791. november 11-én született Katona József író, drámaíró. 1821. november 11-én született Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz regényíró, elbeszélő.
Csallóköz
Szabadidő > Keresztrejtvény
MENYASSZONY
R. 2. RÉSZ GRAMM
R. 3. RÉSZ
N
LONDONI PARK AZONOS BETÛK
DECILITER
EURÓPAKUPA, röv. KIÚT KÖZEPE
MELLÉKNÉVKÉPZÕ
NÉVELÕ
ÕSAPA AZONOS HANGZÓI
AZONOS BETÛK TÖRJ
GOLYÓ – ANGOLUL GERINCES ÁLLAT
ANTENNATÍPUS
ZÉRÓ FELE
RÓMAI 50
KISEBB MADÁR
ASZTÁCIUM VEGYJELE
RÉGI HOSSZMÉRTÉK
VÍZIMADÁR
DERÉKSZÖG JELE
LOPVA FIGYEL
IGEKÖTÕ
... DAGOVER, SZÍNÉSZNÕ
ZÉRUS
VIETNAMI HOLDÚJÉV
HIDROGÉN
RÓMAI 2000
ARGON RÓMAI 51
Virágkalendárium Színes szalmavirágokból készítsünk csokrot a Rékáknak, s füles kis kancsóban nyújtsuk át az ősi nevű ünnepeltnek.
Népi bölcsesség
TONNA HAZÁNK EGYIK FALUJA
T
KÖTÕSZÓ
Márton olykor fehér lovon jár, azaz felkészül- E heti rejtvényünkben Bogdánfi Sándor vajdasági magyar író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A hetünk a havazásra; ha Márton lúdja jégen áll, 43. szám helyes megfejtése: Aki szót fogad a sorsnak, azt vezeti, aki nem, azt rángatja (Seneca). Sorsoláskarácsonykor sárban botorkál.
Aforizma
sal a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Sárközi Dénes (Nagylég). Gratulálunk!
Aki dohányzik, az meghal, aki nem, az is. (ismeretlen)
Fejtörő Ugyanaz szótag!
Két szótagból álló szópárokat kell létrehoznia, amelyeknek a gerincük adott. Ez elé és után ugyanaz a szótag járuljon. Pl.: taPOSta … TÁR … … TER … … KA … … MAR … … ROM … Az előző szám helyes megfejtése: ravasz; nevetségesen hencegő, önmagát magasztaló; bőbeszédű, nagyszájú; megfontolt; tunya, nyámnyila. Ismét eltelt egy hónap. Októberi nyertesünk sorsolással: Varga Zsuzsanna (Bese), akinek nyereményét, a Skála együttes CD-jét, a szerkesztőség postán küldi el.
Dominó helyett kannákból is lehet várat készíteni. Csak el ne dőljön!
Mészáros Barnabás felvétele
23
Szabadidő
2011. november 8. |45. szám
Heti horoszkóp 2011. november 8–14.
Net-felvétel
Soma Mamagésa előadása DUNASZERDAHELY – December 8-án csütörtök este 7 órától Soma Mamagésa Új egyensúly – Fordulópont a férfi és a nő kapcsolatában címmel tart előadást a művelődési központ színháztermében. Jegyek 8 euróért kaphatók. (–)
Viccplacc Egy nő bemegy a kisállatkereskedésbe: – Tudnak nekem adni 1000 darab csótányt? Az eladó megrökönyödik: – Sajnos csótányokkal nem foglalkozunk. De egyébként is mit akar csinálni ennyi csótánnyal? – Tudja, felmondták az albérletemet és a tulajdonos azt mondta, hogy hozzam eredeti állapotára a lakást. Válóper beadásánál: – És mondja asszonyom, hogyan jött rá, hogy a férje transzvesztita? – A nászéjszakán ledobálta a ruháit, aztán engem is levetkőztetett. Bebújtam az ágyba, rámosolyogtam. Erre felvette a ruháimat, kirohant az ajtón és azóta nem láttam!
Menyasszony fut az anyjához és kérdez: – Anyu, anyu, én és Zoli vitázunk és nem tudjuk eldönteni, hogy melyikünknek van igaza. – Nagyon egyszerű kislányom – válaszol az anya. – Házasságkötés előtt neki, utána meg neked! A szőke nő bemegy a McDonald's-ba: – Kérek 2 dl kólát, 1 hamburgert és egy kis sült krumplit. – Itt fogyasztja? – kérdi az eladó. – Nem, ott a hátsó asztalnál. Két barát beszélget: – Tudod, hogy fogják kipróbálni az új hidat terhelés alatt? – Hogy? – A falu összes anyósát meghívják, hogy nyüzsögjenek a hídon. Ha nem szakad le jó. Ha leszakad még jobb.
Kos (III. 21.–IV. 20.) Mozgalmas, dolgos, intenzív napoknak néz elébe otthon és a munkahelyén egyaránt. Sőt, még a barátai előtt is remekel! A tennivalók a feje búbjáig érnek, és szerdára elege lesz az egész hétből. A kialakult helyzetet részben magának köszönheti, mostanában lényeges feladatok mellett siklott el.
Mérleg (IX. 24.–X. 23.) A hét első felében azt tapasztalhatja, hogy mindenki csak kötekedik, szinte vonzza a konfliktusokat és a negatív gondolkodású embereket. Néhányan a problémájukat is önre akarják majd zúdítani. Legyen toleráns, hisz nem kihasználni szeretnék önt. Nyújtson jobb kezet, s a jótett helyébe jót várjon!
Bika (IV. 21.–V. 20.) Nem jellemző önre, hogy bizonytalan, de ezen a héten az érzelmek terén nem mindig lát tisztán. Párszor fejjel megy majd a falnak, s szeretteire zúdít jótrosszat egyaránt, amit ők szerencsére türelmesen kezelnek. A tolerancia most kiemelt szerepet kaphat, gondolkodjon, mielőtt kimond bármit is.
Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Csak akkor érhet el áttörő eredményeket, ha teljes mértékben önmaga lesz, és leveti az összes létező álarcát. Célja semmiképpen se a másoknak való megfelelés, esetleg ártani akarás legyen! Most hajlamos lesz másnak mutatni magát, mint amilyen valójában, de ennek nem sok értelme van.
Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Könnyen megtörténhet, hogy nem jó oldalról közelíti meg a különböző emberi kapcsolatait! Valójában nincs szükség arra, hogy manipulálja az önt körülvevő embereket, különösen nem a szeretteit! Ezzel az elképzeléssel csak magának árthat, s az eddig önbe vetett bizalmuk akár meg is inoghat. Rák (VI. 22.–VII. 22.) Ezen a héten elemében lesz, teli erővel, energiával, tettvággyal, ambícióval. Bármibe is fog, az garantáltan jól alakul, sikert sikerre halmozhat, környezete is elismeri tetteit. Ha véletlenül akadályokba ütközik, ne hátráljon meg, álljon fel, és menjen tovább! Adjon tanácsot másoknak is. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Sok pozitív hatás érte és éri jelenleg is, most is hasonlóan jó dolgok követik egymást. Alkalma nyílhat arra, hogy egyébként is biztos pozícióját tovább erősítse munkahelyén, anyagi ügyei is javuljanak, akár új vállalkozásba kezdhet! Eladna vagy vásárolna? Most mindenben sikeres lehet! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Az ősz és a borongós idő jelentősen visszafogja aktivitását, tettvágyát. Látványosan lelassul, s egyre nehézkesebben végzi mindennapi tennivalóit. Fáradtnak, nyűgösnek, lelombozottnak érzi magát fizikailag és szellemileg egyaránt. Csütörtökre javul a helyzet, hangulata is elmozdul a holtpontról.
Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Szembe kell néznie egy alapvető igazsággal: mindig épp annyit kap, amennyit maga is ad. Ha történik valami rossz, azt a sors mindig kompenzálja valami jóval. A hét második felének eseményeire is ez a váltakozás lesz jellemző. Szombatra tervezzen tartalmas programokat. Bak (XII. 22.–I. 20.) A bolygók állása különösen művészi oldalára, kreativitására és alkotókészségére lesznek hatással, felpezsdítik és kreatívvá teszik. Épp ezért most valami egész érdekes dologgal rukkolhat elő. Nagyszerűen ráérez a pillanatnyi lehetőségekre, és ezekből önnek is komoly haszna származhat! Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Régóta dédelgetett, titkos álmok és vágyak megvalósításának jött el az ideje, és ez nem várathat magára tovább. Nagy a valószínűsége, hogy egyedül nem tudja kivitelezni terveit, ezért jól teszi, ha keres hozzájuk megfelelő társakat, akik segítségére lehetnek a hiányzó ügyek vagy képességek pótlásában. Halak (II. 21.–III. 21.) Ez a hét óriási átalakulás lehetőségét rejti, akár egyfajta vízválasztó is lehet az életében. Lezárulhat egy igen mozgalmas időszak, de az eredmények is egyértelműek. Elmondható, hogy többet dolgozott, tanult és ez meghozza hamarosan a gyümölcsét. Épp itt az ideje, hogy pihenjen is egy keveset.
24
Csallóköz
Autósok, motorosok, stop!
Visszatért Szlovákiába a Cadillac A legolcsóbb modell 49 966 euróba kerül Korábbi próbálkozást követően visszatért Szlovákiába a világ egyik leghíresebb autómárkája. Pozsonyban nyitott autószalont, amelynek avatása után próbautakat is tehettünk a kínálatban szereplő járművekkel. Elsősorban a legerősebb, CTS-V modellcsalád tagjaival, a kupéval, a
kombival és a szedánnal. Erőforrásuk a 6,2 literes, kompresszoros, V8-as 564 (!) lóerős benzinmotor. A trió ezzel a motorral 4 másodperc alatt gyorsul százra, az általam kipróbált kupé végsebessége pedig kézi váltóval 308 km/óra! Ezt követően a monumentális Escalade szabadidő-autóba ültem át, amely akár 8 teljes értékű ülőhelyet is kínálhat. A V8-as
Az 564 lóerős CTS-V Coupé a próbaút szünetében megejtett fotózáson
Az Escalade akár 8 személyt is szállíthat, és hibrid meghajtással is kapható A szerző és képarchívum
teljesítményét itt 301 lóerőre csökkentették, de ember nem akadna, aki lustának nevezné az autót. A hatalmas luxusbatár motorja kisebb terhelés mellett csak 4 hengerrel üzemel, jelentősen csökkentve a fogyasztást. A márka hazai kínálata egyébként a felső középkategóriás CTS modellcsaláddal indul, ugyancsak kupé, kombi és szedán összetétel-
ben. Erőforrásuk háromliteres, V6-os benzinmotor, 203 vagy 237 LE teljesítménnyel. A 203 lóerős szedán a legolcsóbb Cadillac a hazai piacon: 49 966 euróért lehet megvásárolni. Szerepel még a kínálatban egy SRX típusjelű crossover is, ugyancsak háromliteres, de 270 lóerős benzinmotorral. Vas Gyula
Megújult a Mazda3 Az alapformákhoz nem kellett hozzányúlni A Mazda elérkezettnek látta az időt, hogy 2009-ben útjára indított, második generációs 3-asát alávesse egy alapos frissítő kúrának. Ennek során nem maradhatott el a külső szolid átszabása sem, de a főbb vonalakhoz nem nyúltak hozzá. Az új lámpatestek, illetve lökhárítók nem csupán a látvány érdekében módosultak: utóbbiakat úgy szabták át, hogy az autó aerodinamikai képességei is javuljanak. Belül a legszembetűnőbb változtatás, hogy az órák skálái és mutatói vörös
helyett immáron fehér színben tündökölnek. Természetesen a technika sem maradt érintetlen. A menetstabilitás javítása
érdekében áthangolták a futóművet, amely elöl feszesebb lengéscsillapítókat is kapott. Ami pedig a motorkínálatot illeti, alapként maAz ötajtós hatchback...
...és a háromajtós szedán
Váltsunk? Az év végének közeledtével sok autós dilemmája: váltson-e biztosítót vagy maradjon az eddiginél? Természetesen a kötelező kárfelelősség-biztosításról van szó, amelynek felmondási határideje 6 hét, tehát a naptári évre biztosítottak idén ezt november 18-áig tehetik meg. A döntés nem könnyű, mivel a biztosítótársaságok évről évre több szempontot figyelembe véve teszik lehetővé a szerződés megkötését. Ezek áttekintése ma már gyakorlatilag csak az úgynevezett internetes biztosítási kalkulátorok
Fotó: Mazda
radt az 1,6 literes, 105 lóerős benzines. Efölött áll – még mindig benzinfronton – a kétliteres MZR DISI, amely a közvetlen befecskendezésnek hála, már alacsonyabb fordulaton produkálja a 150 lóerős csúcsteljesítményt, ráadásul a start-stop rendszerrel kiegészülve takarékosabbnak is ígérkezik (6,7 l/100 km). Ehhez a motor-
segítségével lehetséges, ahol a gépjármű adataitól kezdve a tulajdonos életkorával, lakhelyével, nemével, foglalkozásával stb. bezárólag számos kritérium alapján lehet kiválasztani a legelőnyösebb kínálatot. Éppen ezért, mielőtt válogatni kezdünk, legyünk tisztában azzal, hogy autónkkal kapcsolatban ismernünk kell a gyártási évet, a megengedett legnagyobb össztömeget, a lefutott kilométerek számát, a motor teljesítményét és hengerűrtartalmát, esetleg a becsült évi futásteljesítményt és a használat célját is. A tulajdonos személyéről leggyakrabban megkövetelt adatok: foglalkozás (magánszemély, vállalkozó), lakhely, életkor, vezetői gya-
hoz ötfokozatú automata váltót is lehet rendelni. A csúcsot továbbra is az MPS-be szerelt 260 lóerős 2,3-as turbómotor jelenti. A dízelmotoroknál a PSA-tól származó 1,6-os az alap (115 LE, 4,6 l/100 km), efölött áll a 2,2 es kétféle (150 és 185 LE) teljesítményre hangolt verziója. (ap, vgy)
korlat, balesetmentes időszak hossza (bónusz), az utóbbi 5-10 évben okozott balesetek száma, a lakóhelyként feltüntetett település lakóinak száma, a kiskorú gyermekek száma, az országok, amelyek területére biztosítást kíván kötni. Láthatjuk tehát, hogy ez másként valóban nem megy, csak ha rákattintunk az alábbi – a teljesség igénye nélkül közölt – internes kalkulátorok valamelyikére: https://gamp.sk/pzp www.netfinancie.sk www.genertel.sk www.superpoistenie.sk/pzp/vypocet www.poistnakalkulacka.sk
Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata
Mostantól egyre gyakoribbak lesznek az éjszakai fagyok, s a nappali hőmérséklet is lejjebb megy. A biztonság kedvéért szereljük le a kerti vízcsapot, nehogy a belefagyó víztől tönkremenjen. A másik, tipikusan őszi teendő a lehullott falevél eltakarítása. Lassan bomlik el a komposztban, de a diófa levél kivételével a komposztálás a legjobb megoldás. Semmi esetre se hagyjuk sorsára a fák alatt, mert a lombrétegben számos kártevő áttelelhet, továbbá forrása lehet a gombabetegségeknek is. Rendszeresen nézzük át a tároló helyiségeket, ahol az egerek előszeretettel keresnek téli kvártélyt és táplálékot. Helyezzünk ki egérirtó szert, betartva a használati utasítást. Méreg helyett meg-
25
Kertészkedő > Vetélkedő
2011. november 8. |45. szám
Hull az elsárgult levél... rágcserépbe ültethetünk metélőhagyma tövet és más fűszernövényeket, amelyek az ablakban, esetleg védett erkélyen értékes vitaminforrást biztosítanak télen.
teszik a klasszikus egérfogó csapdák is, valamint az egérfogó ragasztó, amelyet fa, karton, vagy egyéb lapra viszünk fel. Díszkert A fagyok beálltáig még kaszálhatjuk a pázsitot, ha szükséges. Ezzel a rajta lévő levél- és virágmaradványokat is eltüntetjük. A rózsatöveket 40-50 centire visszametsszük, a rózsabokrok töveit jól töltsük fel földdel, vagy komposzttal. Ne felejtsük el átellenőrizni a beteleltetésre szánt dézsás növényeket, nincs-e rajtuk kártevő, ami ellen bent már nem permetezhetünk. A védett helyen, hűvös teleltetett muskátliról szedjük le a száraz leveleket, a hajtásokat felére vágjuk vissza. Az öntözést korlátozzuk minimumra.
Gyümölcsöskert
Kanovics György felvétele
Konyhakert Amíg a talaj engedi, duggathatunk őszi fokhagymát és áttelelő vöröshagymát. Az ágyásokban egyedül a bimbóskel és a fodros kel, továbbá a feketegyökér, póréhagyma, esetleg kisebb da-
rabon petrezselyem maradhat. Ezeket egész télen át folyamatosan szedhetjük, a petrezselyem kora tavaszszal friss zöldet ad. A tárolt zöldséget rendszeresen nézzük át, a romló, penészedő terményeket dobjuk ki. Vi-
Novemberben szedjük a oltóvesszőket a szaporításra kijelölt fáról a téli és tavaszi oltáshoz. A szedés lombhullás és a fagyok beállta előtt történjen. Ilyenkor kenegetjük be mésztejes oldattal a gyümölcsfák törzsét és vastagabb ágait is. Hét Celsiusfok feletti hőmérséklet felett elvégezhetjük az őszibarack és a nektarin permetezését levélfodrosodás ellen Kuprikollal. A kezelés nagyon eredményes a tavaszi lemosó permetezéssel kombinálva.
Megnyerheti Trend Hygiena – környezetbarát termékeit III. Még hangulatosabbá a karácsonyt Olvasói versenyünk során bemutattuk a két éve alakult Trend Hygiena Kft. céget, amely egyre sikeresebb a szlovákiai piacon. „Minőség, jó ár, rugalmas logisztika, helyszínre szállítás, kizárólag környezetbarát termékek – ezek a vállalkozásunk pillérei” – közölte Bugár István, társtulajdonos. Szlovákiában világhírű olasz és német cégek, többek között a SUTTER PROFESSZIONAL, az INNOVENG, a LOTUS, a DUNI és más áruk kizárólagos szlovákiai forgalmazói lettek. Több száz, kiváló minőségű papírtermékeket is forgalmaznak. Keresettek a különböző papírtörlők és a toalettpapírok. Gyönyörű szalvétákat, különböző illatosítású papírzsebkendő-
ket is kínálnak, amelyek közül a gyermekek kedvence az a termékcsalád, amely mesefigurákat ábrázol. Ősszel és télen különösen praktikus és fontos kellék a papírzsebkendő, amelyből ugyancsak óriási a választék. Különösen a gazdasági válság idején az üzemek, hivatalok, iskolák, de a családok ésszerű takarékoskodását a szemre is szép, szappan-, toalettpapír-, és kéztörlő adagolók segítik, amelyek megakadályozzák a felesleges pocsékolást. A Trend Hygienak Kft. gyönyörű asztalterítőkkel, szalvétákkal szeretné minél több munkahelyi közösség ünnepi összejövetelét és a családok karácsonyát még hangulatosabbá tenni. Nem túlzás azt állíta-
E heti kérdésünk: Mivel segíti a Trend Hygiena Kft. az ésszerű takarékoskodást? 1. Különleges zárral 2. Adagolókkal 3. Csomagoló papírral A megfejtést postán (Csallóköz szerkesztősége, 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9.) vagy interneten (onlinecsallokoz@gmail.com) küldhetik el, legkésőbb november 25-ig). Sorsolással három olvasónk a jó megfejtésért Trend Hygiena-ajándékcsomagot nyer. A második forduló jó válaszát és nyerteseinek nevét jövő héten közöljük.
Az egyik karácsonyi kollekció a sok közül
ni, hogy aki megtekinti ezeket a kollekciókat, az meg is rendeli, anynyira szépek. Ezzel és más praktikus csomaggal az önkormányzatok főleg a nyugdí-
Archív felvétel
jasokat, a cégek pedig az alkalmazottaikat és üzletfeleiket ajándékozhatják meg a közelgő ünnepek előtti társas összejöveteleken. Miként a családtagok is a szeretteiket.
Figyelem, kedvezmény! Aki ezt a szelvény felmutatja a Trend Hygiena székhelyén, valamennyi, ott árusított termékre 10 százalékos kedvezményt kap. Elérhetőség: Trend Hygiena s.r.o. Kračanská cesta 38 929 01 Dunajská Streda Tel/Fax: 031 55 11 711 e-mail: info@trendhygiena.sk www.trendhygiena.sk
"
-10%
26
Csallóköz
Tudósítás > Visszhang
Egyezség helyett bíróság Telekvita a két szomszédos település között DUNASZERDAHELY/PÓDATEJED – Jogerős ítélet megszületéséig nem lehet építkezni és más tevékenységet sem végezni azon a területen, amelynek tulajdona a két önkormányzat közötti vita tárgya. Ezt a döntést a Nagyszombati Kerületi Bíróság hozta meg. Első fokon e héten, november 10-én lesz tárgyalás a vitatott tulajdonjogról – tudtuk meg. A gondot az jelenti, hogy a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal illetékesei éppen ezt a helyet – amely a húskombináttal szemben van – szemelték ki az uniós irányelveknek megfelelő hulladékgyűjtő udvar kialakítására. Már el is készültek a tervek. Mivel a végső bírósági verdikt aligha születik meg rövid időn belül, Hájos Zoltán polgármester peren kívüli egyezség lehetőségét ajánlotta fel pódatejedi kollégájának, Csóka Sándornak. Azzal, hogy a végső szót a két illetékes képviselő-testület mondja ki. Választ azonban máig nem kapott. Független szakértők szerint a vita abból adódhat, hogy amikor 1990-ben az akkor megalakult önkormányzatok törvényes úton állami vagyonhoz, többek között in-
gatlanokhoz jutottak, nem mindig szabták meg pontosan a vagyonrészt, amelyet csupán hektárokban állapítottak meg, konkrét parcella- és tulajdonlapszám nélkül. Bonyolítja a helyzetet, hogy ugyanebben az évben önállósult Pódatejed, amely 1960-tól közigazgatásilag Hegyétéhez tartozott. Lapunknak nyilatkozva a dunaszerdahelyi polgármester elmondta: „Idén áprilisban kaptunk egy bírósági felszólítást, hogy küldjük el állásfoglalásunkat a pódatejedi beadvánnyal kapcsolatban, amelyben kezdeményezték a Pódafai úton levő telek visszaszármaztatását az ő tulajdonukba. Addig nem is tudtuk, hogy perben állunk az ottani önkormányzattal. Korábban csupán Bokros Ferenc hegyétei polgármesterrel tárgyaltam, aki szerint tévesen jegyeztek be bizonyos területeket a dunaszerdahelyi kataszterbe. Ennek akartunk alaposan utánanézni, amikor megérkezett a bírósági határozat. Felkérésünkre az illetékes Nagyszombati Körzeti Hivataltól azt a választ kaptuk, hogy a vagyon átadása a dunaszerdahelyi önkormányzatnak jogszerű volt. Kiderült az is, hogy 2002-ben, Pápay
Zoltán a nevesítetlen földeket meghatározó bizottság tagjaként kérte a mára vitatott terület bejegyzését a duna-
hónapban a dunaszerdahelyi járásbíróság elutasította a pódatejediek előzetes intézkedésre irányuló beadványát.
Peren kívüli megállapodást is kezdeményeztünk Fogas Ferenc felvétele
szerdehelyi önkormányzat tulajdonába. Kérésének az illetékes hivatal eleget tett. A tárgyaláson Csóka Sándor kollégámnak a peren kívüli megegyezés lehetőségét is felvetettem. A megállapodás tervezetét a közösen megbízott ügyvédi iroda készítette volna el. Még arról is szó volt, hogy esetleg megvásárolnánk azt a területet, ezért árajánlatot is kértem, de nem kaptam erre sem választ. Ugyanakkor, még abban a
Június 20-án viszont a Nagyszombati Kerületi Bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, s a már említett előzetes intézkedést hozta, amely szeptember végén volt a Dunaszerdahelyi Városi Hivatalnak kikézbesítve. Kinek van igaza, azt majd a bíróság mondja ki, de mi addig is más megoldásokat is keresünk, mert a hulladékgyűjtő udvarnak mielőbb el kell készülnie. Mivel az ilyen létesítmény a
lakóhelyektől távolabb, többnyire ipari zónában üzemelhet, ezért vállalkozókkal is tárgyalunk, megfelelő terület bérléséről” – tájékoztatott Hájos Zoltán. Arról is megkérdeztük őt, mi a véleménye Benkóczi Vendel városatya (Híd) felvetéséről, aki azt kifogásolta, hogy a polgármester igyekezett eltitkolni ezt a peres ügyet. „Nincs mit eltitkolnom. Szeptember végéig abban voltunk, hogy a pódatejediek előzetes intézkedésre irányuló keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. A kerületi bíróság a döntését júniusban hozta meg, de az önkormányzatnak csak szeptember végén volt e határozat kikézbesítve. E ügyről részletes beszámolót a városi képviselők november 8-i ülésen kapnak. Egyébként pedig a további lépésekről közösen döntünk” – hangzott a válasz. Csóka Sándortól szerettük volna megkérdezni, hogy milyen dokumentumok alapján fordultak bírósághoz és miért nem hajlottak a peren kívüli egyezségre. A pódatejedi polgármester azonban azt üzente, hogy csupán a tárgyalás után hajlandó nyilatkozni. –ssy–rc
Postaládánkból Kikászálódásunk a gödörből Kedves Olvasó! Úgy éreztem ma, hogy tollat kell ragadnom, s azonnal leírom azokat az érzéseket, amelyek bennem kavarognak. Nagyon hálás vagyok azoknak a teljesen ismeretlen embereknek, akik segítettek rajtunk. S ez az érzés oly erős, s oly örömmel-boldogsággal tölt el, hogy úgy érzem, meg kell osztanom másokkal is. Mindenszentek napján – mint sok más ember – mi is a családommal a sírkertekbe indultunk, gépko-
csival. Sajnos, a dunaszerdahelyi temetőnél olyan szerencsétlenül sikerült leparkolnunk, hogy az autó el ső kereke eltűnt egy lyukban. Még most sem tudom felfogni, hogy lehetett ott ekkora, csaknem egy méter mély lyuk, amelyre semmi sem figyelmeztetett. Mint kiderült, aznap nem mi voltunk az első szerencsétlenül járt látogatók. Amíg tanakodtunk, nem is tudom honnan, emberek jöttek segíteni, kocsival húzatták az autót, s még fel sem ocsúdtam, már tömegesen segédkeztek. Senki sem kérte őket, s mégis segítettek, nem mentek el érzéketlenül mellettünk. Perceken belül kiszabadították a járművünket.
Nagyon kellemetlen érzés volt, amikor az autónk fennakadt, de mindenképp sokkal többet kaptunk, mint segítséget. Valahol hitet, hogy mi, emberek, mégiscsak igazán tudjuk becsülni a másikat, s aki rászorul, annak segítünk. Nem is vagyunk olyan rosszak, mi a „mai kor emberei”. Sokszor azt hallani, hogy csak önmagunkkal, saját életünkkel törődünk, házunk ajtaján kívül már egy másik világ van – más emberekkel, akik nem érdekelnek bennünket. De szerencsére megtapasztaltam, hogy ez nem egészen így van. Ez úton is meg szeretném köszönni mindazoknak, akik segítettek, s erősítették a hitemet, hogy a
nagy betűs SZERETET örökké létünk része, s hiszem, hogy nem csak Mindenszentek napján. Köszönettel Rózsa Aurélia és családja
Tisztelt szerkesztőség! Köszönjük a nyereményt, vagyis a tiszteletbeli belépőt a Therma szépségversenyre. Nagyon színvonalas volt a rendezvény, remekül éreztük magukat, mindezt pedig még egy szer köszönjük a Csallóköznek! Továbbra is sok elégedett olvasót kívánunk az ugyancsak színvonalas hetilapnak! Köszönettel: Biricskay Ernő és Melinda
27
Portrériport
2011. november 8. |45. szám
A hetvenegyéves fiatalember Miklós Ferenc elárulta az öregedés megakadályozásának titkát Kétszer is megkérdezem Miklós Ferenctől, hogy hány éves. Hitetlenkedve mormolom magamban, hogy november 16-án lesz hetvenegy. Legfeljebb csak a deres haja igazolja ezt, mert a jóval fiatalabbakat lepipáló, rugalmas léptekkel érkezett beszélgetésünk színhelyére. Egyházgelléből Bősre A román kori templomáról híres faluban töltötte a fiatalságát, a dunaszerdahelyi érettségit követően elvégezte a pozsonyi pedagógiai főiskolát, matematika-fizika szakon. Frissdiplomásként került a bősi magyar tannyelvű alapiskolába. Ahol egy év után igazgatóhelyettes, majd pedig kerek negyed századon át, 2000-ig az igazgatói posztot töltötte be. Itt ismerte meg a feleségét, aki Pozsonypüspökiből, Danis Jolánként érkezett ugyanabban az esztendőben a nagyközség oktatási intézményébe. „Azonnal bekapcsolódtunk a helyi kulturális életbe, jómagam már kezdő pedagógusként a Csemadok helyi szervezetében tevékenykedtem, s 1964-ben beválasztottak a kulturális szövetség járási választmányába. Azóta ott is tevékenykedem, Bősön nótaesteken, vidám zenés műsorokban és több színdarabban szerepeltem. Egyébként már hétévesen is játszottam Gárdonyi Géza A bor című színművében. Legemlékezetesebb a Éles Marika menyaszszonyi fátyla című volt, amelyben a hősszerelmest alakítottam, a színpadon a majdani feleségemnek udvaroltam. Annyira élethűen testesítettem meg a főszereplő alakját, hogy a valóságban is beleszerettem Zsófiba, vagyis Jolánkába, akinek aztán nemcsak a színműben, hanem később, jóval a házasságkötésünk után, 1964ben a valóságban is gyermeke született. Őt ma már Jandura Ildikónak hívják és a dunaszerdehelyi geriátriai osztály főorvosa. Az ő gyermekei, vagyis Miklós Ferencék unokái is felnőttek: Jandura Ákos a pozsonyi egyetemen vegyésznek tanul, Szilvia pedig ugyancsak a fővárosban biológiai karra jár. Talán ő lesz a Miklós család pedagógusi hagyományainak az egyik folytatója. Miként további unokája, Nagy Mónika is, aki Józsa Mónika ösztönzésére folytatja tanulmányait a nyitrai Konstantin Egyetemen. Zoltán fiuknak mobiltelefonokat áruló és javító üzlete van a járási székhelyen, Anikó, a fiata-
labb leányuk pedig egészségügyi nővér ugyancsak a geriátrián. Megtartó erő Négy évtizeddel ezelőtt egyike volt a helyi Kék Duna Vegyes Kar megalapítóinak. Szatmári Zoltán, az egykori helyi pedagógus kezdte a szervezést. Azóta a huszonnégy tagú csoport tenor szólamának oszlopos tagja. Jót derül a kérdésemen: „Ilyen korban hőstenor? Arra vannak fiatalabbak!” – vágja rá határozottan. Aztán az eddigi karnagyok, különösen Ág Tibor elévülhetetlen érdemeit dicséri, aki összekovácsolta és szakmai szempontból is kellő szintre emelte az együttest. „Hozák Margaréta, a mostani karnagyunk méltó követője. Emberként és szakem-
Sosem unatkozik
berként is szenzációs egyéniség. Hatalmas nyereség számunkra, hogy elvállalta ezt a nemes feladatot” – közli határozottan. Miklós Ferenc évek óta az énekkar elnöke. „Szervezéssel és más teendőkkel jár ez a munka. Most éppen az adventi hangversenyt készítjük elő, immár a tizenötödiket. December elején Lébényben vendégszerepelünk, egy hét múlva a mi templomunkban látjuk vendégül őket is” – feleli a kérdésemre. Büszkén beszél a Csemadokról, az énekkarról és a többi helyi kulturális csoportról. „Mindannyian magyarságunk, egészséges lokálpatriotizmusunk megtartói és továbbvivői” – szögezi le határozottan. Aztán elkomorodik a tekintete, s amiatt sajnálkozik, hogy mostanság elég kevés pedagógus kapcsolódik be szabad-
idejében a kulturális csoportok munkájába. „Nem is olyan régen valóban fáklyavivők, példamutatók voltak. Jómagam is azt tartottam, hogy a tanító lehetőleg lakjon a munkahelyén, mert akkor jobban bekapcsolódhat a helyi közösségi életbe. Mostanság például a bősi tanítóknak talán csak a fele lakik itt. Naponta ingázik a jelenlegi igazgató is” – teszi hozzá. A nagy titok Azzal folytatja, hogy ő sosem vágyott el innen, annyira megszerette a bősieket. „Talán ők is engem, mert huszonöt éven át megtűrtek az igazgatói poszton. Sőt, még öt évre vissza is hívtak, s már nyugdíjasként tanítottam tovább” – mosolyodik el. Kérdem tőle, hogy tudta megszeret-
Fogas Ferenc felvétele
tetni azt a két tantárgyat a növendékeivel. „Jól felszerelt laboratóriumot és szertárt alakítottunk ki, amelyben csaknem minden órán valamilyen kísérleteket végeztünk, s ami fogható volt, azt a gyerek kezébe adtuk. Így tettem vonzóvá számukra a fizikát. A matekot meg azzal, hogy sok példát számoltunk, ami ugyancsak érdekelte a legtöbb nebulót” – feleli. Amikor ismert növendékeiről faggatom, felderül a tekintete: „Örömmel járok el minden osztálytalálkozóra, ahol újra és újra megbizonyosodom arról, hogy mennyire fontos az anyanyelvi oktatás, a magyar tannyelvű iskola. Orvosok, mérnökök és sok sikeres egykori tanítványom életútja, boldogulása a legfényesebb bizonyíték. Szalay Zoltán
példáját említhetem, aki jelenleg a kormányhivatal kisebbségi főosztályának munkatársa, de sokáig folytathatnám a felsorolást” – mondja boldogan. Arra is kíváncsi voltam, vajon mi a titka a fiatalos lendületének, kiváló testi és szellemi kondíciójának. „Az én titkom az, hogy sosem unatkozom. Hetente kétszer énekkari próbákra járok, egyszer pedig a tornateremben lábteniszezem a fiatalabbakkal. Máskor meg kocogok. Sétálok, olykor pedig kerékpározom is a helyi parkban, ahova a kiváló levegője miatt sok dunaszerdahelyi is jár. Olykor azért a tévét is bekapcsolom, habár nem minden nap” – avat be mindennapjaiba. Internet nélkül Meglepődöm, amikor elárulja, hogy nincs mobilja és nem is internetezik. „Egyik sem érdekel, mert talán én is rabja lennék. Ezt ezért kihagyom az életemből. Nagy szenvedélyem viszont a keresztrejtvények fejtése, amivel jól szórakozom és karban tartom az agyam is. Órákig tudok ülni a papír felett, miközben a feleségem pedig az újabb divatos kedvtelés, a Sudoku feladványait igyekszik megfejteni. Jómagam pedig legújabban helytörténeti kiadványokat olvasom. Nagyon jó dolog, hogy megsokasodott a számuk, mert így sok érdekes és értékes adatot tudok meg a csallóközi és más települések múltjáról” – feleli. Majd boldogan teszi hozzá, hogy azért sem unatkozik, mert a gyermekei és unokái – akikből már öt van – munkából, illetve iskolából jövet szinte naponta megállnak náluk, mert a nagyi nekik is főz-süt, ő meg így foglalja el magát. „Névnapkor, születésnapkor rendszerint huszonketten vagyunk, karácsony első napján, búcsúkor ennél is többen, mert ekkor a rokonaink is bekopognak hozzánk” – csillan fel a szeme. Széttárja a karját, amikor a további terveiről érdeklődöm. „Milyen tervei lehetnek az embernek hetvenen túl?” – kérdez vissza. De azért folytatja: „Egészséget mindannyiunknak, boldogulást gyermekeimnek, unokáimnak, s majd a dédunokáimnak is” – mondja ki a lényeget. Hazafele ismét szaporázza lépteit, mégis lassan halad, mert többen megállítják, üdvözlik, s ilyenkor le kell állni legalább néhány baráti szóra. Szilvássy József
28
Csallóköz
Apróhirdetés > Hirdetés
Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.
Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.
SZOLGÁLTATÁS Kölcsön 800 euróig négy órán belül Dunaszerdahelyen, a járás településein 2-4 napon belül. Tel.: 0903 222 071. A PERFEKT autósiskola gyorsított gépjárművezetői képzéseket indít A, B, C, T, D, E kategóriákban. Tel.: 0908 405 004; 0903 460 714. Hitel ingatlanfedezettel 20 ezer euróig, tartozások rendezésére is. Tel.: 0903 222 071. Átlagon felüli fogászati rendelő Nyárasdon új pácienseket vesz fel. Fájdalom mentes kezelés. Tel.: 0903 763 760.
A VIOLA virág- és ajándékbolt (Poľná 15, Dunaszerdahely) várja kedves vásárlóit, ahol egyedi adventi koszorúk, ajtódíszek, gyertyák és soksok apró karácsonyi ajándék is kapható, amivel szebbé teheti az év legszebb ünnepét. Szombaton és vasárnap is állunk rendelkezésükre. Tel.: 031/552 57 07. Személyszállítás 1–14 személyig, mikrobuszokkal, külföldre is. Tel.: 0915 111 646. Esküvőkre menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. www.big_blue.extra.hu. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet) Ácsmunkát, tetőfedést, cserepezést, bádogozást, tetők javítását, zsaluzást vállalunk. Az anyagot jutányos áron bebiztosítjuk. Tel.: 0918 918 216. Szatellit technika, DVB-T digitális földi adó havidíj nélkül – riasztóberendezések és biztonsági kamerák Dunaszerdahelyen, a Komenský utcában. Tel.: 0908 651 524.
ELADÓK: DS – kis 3 szobás lakás, 56 m2, felújítás után, ára 35 990 euró. Tel.: 0911 610 197. DS – Nyugat-lakótelep, 3 szobás lakás részlegesen felújítva 55 900 euró, csere is lehetséges 1-2 szobás lakásra. Tel.: 0911 610 197. DS – Záhradnická/Kertész utca, modern 3 szobás téglalakás, garázzsal, ára 67 500 euró, ill. 2 szobás lakás garázzsal 63 000 euró. Tel.: 0911 610 197. Vydrany/Hodos – öregebb családi ház 14 áras telekkel, csendes utcában, 35 300 euró. Tel.: 0911 610 197. Vrakúň/Várkony – 40 éves családi ház jó állapotban, garázzsal, 7 áras telekkel, 53 000 euró. Tel.: 0911 610 197. DS – Kelet-lakótelepen nagyméretű, 82 m2-es 3szobás lakások, felújítás után, 45 990 eurótól 54 990 euróig. Tel.: 0911 610 197. Gabčíkovo/Bős – 100 személy kapacitású közkedvelt vendéglő teljesen felújított állapotban. Ára 150 000 euró + egyezség! Tel.: 0903 420 895. DS – részlegesen felújított 2 szobás (eredetileg 1 szobás 35 m2) lakás a Barátság téren. Ára 26 000. Tel.: 0903 420 895. Veľké Blahovo/Nagyabony – 2 szobás, nagyon jó állapotban lévő családi ház. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905 662 259. DS – 92 m2-es, 4 szobás, eredeti állapotban lévő lakás a Barátság téren. Ára 43 500 euró. Tel.: 0905 662 259. DS – 65 m2-es, 3 szobás lakás a Barátság téren. Ára 42 000 euró. Tel.: 0905 662 259. DS – Námestie SNP/SzNF tér, 4 szobáss, 81 m2-es lakás erkéllyel, 41 500 euró. Tel.: 0903 274 725; 0917 466 469, Dušan Benkovský. Lesné Kračany/Erdőhátkarcsa – 6 szobás családi ház – 400 m2, telek 636 m2. Ára 130 000 euró. Tel.: 0903 415 961. Veľké Blahovo/Nagyabony – 2 ha építkezési telek ipari célokra. Ára 8,95 euró/m2. Tel.: 0908 853 978. Topoľníky/Nyárasd – 5 szobás, 2 szintes családi ház, eredeti állapot. Ára 40 000 euró. Tel.: 0908 853 978. Berendezett 1 szobás lakás, ára 34 800 euró. Tel.: 0908 705 236. Trstená na Ostrove/Csallóköznádasd – átalakított családi ház, ára 68 500 euró. Tel.: 0908 705 236.
Matematika oktatását vállalom. Tel.: 0910 944 845. Benzines és villanyfűnyírók javítását vállalom. Tel.: 0905 198 554, DS. Free SAT by upc direct. Kiváló programok, digitális kép és hang, HD minőség. Alapcsomag már havi 9 eurótól. FIGYELEM újdonság! Free SAT kártya – szolgáltatás havidíj nélkül! Információ: 0905 260 575. A & K Antenna Satelit Technika. Szerződéskötés – szerelés – karbantartás. Vajanského 5325/2A – (LIDL mellett). Tel.: 0917 807 822. Ha nem akarsz várakozni hajvágásra, hívj fel! Időt spórolsz. Tel.: 0902 58 35 69 – János mesterfodrász, Dunaszerdahely. Jóslás. Tel.: 0910 942 851.
ROMANTIKA – Esküvői ruhaszalon – IAN STUART – London. Új kollekció – Szlovákiában csak szalonunkban! SAN PATRICK – spanyol. Komárno, Župná 12. Tel.: 035/77 30 446; 0907 210 281; 0905 260 575. www.ssromantika.eu Jogosítvány már 17 éves kortól, azonnali kezdéssel a PENTE autósiskolában. Tel.: 0908 709 107. ÁLLÁS Felszolgálót keresünk a Fontána étterembe, Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 869 083. Gondnoki állás dunaszerdahelyi ipartelepen. 3 szobás lakás biztosítva. Érdeklődni a 0903 706 845-ös telefonszámon lehet.
SILVESTER 2011 Hotel Legend*** Gabčíkovská cesta 5676/50 929 01 Dunajská Streda Bohaté Silvestrovské menu profesionálny team. Hudba: Cigánski baróni (Jánoska trio).
VSTUPNÉ 45 Eur Felveszünk kitanult elárusítónőt bőr-díszmű üzletbe, Dunaszerdahelyen. Tel.: 0903 549 832. Ápolónőt keresek ágyban fekvő beteg hölgy mellé. Tel.: 031/552 40 41; 0902 886 871. Munkalehetőség azonnal, hölgyeknek! Feltétel: jó szlovák nyelvtudás. Tel.: 031/552 80 20. Somorjai telephelyű, most induló pékség adminisztrátort–ügyintézőt keres. Feltétel: szlovák és magyar nyelvtudás, angol vagy német nyelv ismerete előnyt jelent. A magyar nyelvű életrajzokat és kérvényeket a psv@psv.t-online.hu e-mail címre küldjék. Tel.: 0036/70/425 93 04.
INGATLAN Vennék szántóföldet Ekecs, Apácaszakállas és Padány kataszterében. Ára: 3400 euróig/ha. Tel.: 0917 355 680. Eladó igényesen átalakított családi ház, nagy telekkel Hodosban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907 083 546. Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0917 673 845. LAKÁS, GARÁZS Eladó 10 éves, 29 m2-es garzonlakás tetőtérben Dunaszerdahelyen, a belvárosban. Ára 29 000 euró. Tel.: 0915 73 71 44. Eladó egy 2007-ben teljesen felújított 2 szobás lakás Budapesten a 11. kerületben (Bükköny u. 28), csendes helyen. A belvárosba való bejutás nagyon jó. Tel.: 0911 918 118.
29
Apróhirdetés > Hirdetés
2011. november 8. |45. szám
Eladók új, nagy, 2 szobás lakások Csallóközaranyoson (Zlatná na Ostrove – KN-járás). Ára 30 000 euró + adó – lakástámogatás esetén (ŠFRB) 107 euró havi törlesztés. Eladók még kis 2 szobás lakások – 30 000 euró adóval, törlesztés esetén 90 euró/hónap. Tel.: 0911 763 30. Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen a városközpontban. Tel.: 0903 948 523. KIADÓ – BÉRLET Kiadó kb. 20 m2-es helyiség Dunaszerdahelyen, a Kulacs utcában. Alkalmas irodának vagy butiknak. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907 416 614. Kiadó 30 m2-es üzlethelyiség Dunaszerdahely központjában. Ára 330 euró/hónap. Tel.: 0905 808 524. Kiadó garázs Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 27 82. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 654 177. Bérbe adó családi ház Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Egyszobás albérletet keresek Dunaszerdahelyen. Tel.: 0904 351 162. Bérbe adok 250 m2-es földszintes épületet Dunaszerdahely legforgalmasabb helyén, parkolóval. Tel.: 0918 222 661. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0949 761 576; 0948 113 493. Kiadó új, 45 m2, energiatakarékos, 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen, illetve üzlethelyiség vagy iroda. Tel.: 0903 423 712. Kiadó garázs Dunaszerdahelyen az OMV benzinkút mellett. Tel.: 0908 743 783. Kiadó nagy, egyszobás lakás (átalakítva 2 szobásra) Dunaszerdahelyen, az Újfalu-lakótelepen. Tel.: 0908 767 945. ÜDÜLÉS – SZÓRAKOZÁS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu
Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik október 29-én elkísérték utolsó útjára a sikabonyi temetőbe KLEMPA MAGDOLNÁT, a szerető anyát, anyóst, nagy- és dédmamát. Köszönjük a sok virágot és részvétnyilvánítást. A gyászoló család
Felejthetetlen Szilveszter remek programokkal. Tel.: 0036/20/979 25 62. ISMERKEDÉS 48 éves hölgy keresi társát. Tel.: 0911 235 690.
GÉPJÁRMŰ Eladó fehér, megkímélt, garázsolt Škoda 1.2, HTP, gy. év 2004, aludiszk + téli garnitúra, rádió, CD lemezjátszó, 80 000 km. Ára 3500 euró., Tel.: 0905 437 750. Eladó Daewoo Lublin. Tel.: 0905 260 575.
VEGYES Minőségi smaragd tuják minden méretben. Tel.: 0907 617 833. Tujafák eladók 80 cm-től 1 méter magasságig. Ára: 2 euró/db. Tel.: 0902 526 341, Sikabony. Minőségi gyümölcsfák, kedvező áron. Tel.: 0907 617 833. Eladó búza és árpa. Tel.: 031/55 85 391. Eladók jó állapotban lévő, használt téli autógumik több féle méretben. Ára 10–20 euró/db. Tel.: 0903 654 447. Eladó keverő, fűnyíró, kerékpár és STIHL fűrész. Tel.: 0905 198 554, DS. Vennék, vagy bérbe vennék használt, távirányítóval működtető ágyat. Tel.: 0902 886 871. Eladó őrölt édes fűszerpaprika, nagyobb mennyiségben is. Ára 9 euró/kg. Tel.: 0908 196 999; 0908 499 961.
Vennék öregebb, kétsoros krumpli kiszántót, valamint silózót. Tel.: 0905 980 108. Eladó kemény tűzifa. Szállítás ingyenes. Tel.: 0911 595 695. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömött kacsák élve és tisztítva. Levágásra alkalmas hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53. Eladók vietnami törpemalacok (25 euró/db). Tel.: 0905 980 108. DROBNÉ INZERÁTY Dám do prenájmu v Dunajskej Strede na Kulačskej ulici priestor, vhodný na kanceláriu alebo butik (20 m2). Cena dohodou. Tel.: 0907 416 614. Doučovanie z matematiky. Tel.: 0910 944 845. Hľadáme profesionálnu chyžnú. Hotel LEGEND, Dun. Streda. Tel.: 0918 869 083. Prijmeme vyučenú predavačku do koženej galantérie v Dun. Strede. Tel.: 0903 549 832. Dám do prenájmu nízkoenergetický, 2-izbový byt, resp. nebytový priestor, 45 m2, novostavba v Dunajskej Strede. Tel.: 0903 423 712.
30
Csallóköz
Tudósítás
Újabb népszavazás a Komáromi járásban? Egyre többen elégedetlenek Sipos József polgármester tevékenységével BÁTORKESZI – Nemesócsa polgárainak többsége már elérte, hogy november végén népszavazással döntenek Komjáti László polgármester további sorsáról. Példájukat újabb komáromi járásbeli település is követni akarja. Ugyanis petíciós bizottság alakult, amely aláírásokat gyűjt azért, hogy itt is népszavazást írhassanak ki, amelynek eredményeként szeretnék leváltani Sipos József polgármestert. „Ő továbbra is önkényesen dönti el mi jó és mi nem a községnek, az önkormányzat számára nem több egy tanácsadói testületnél, amelynek határozatait kénye-kedve szerint, vagy figyelembe veszi vagy nem. Jómagam is önkormányzati képviselő voltam az előző választási ciklusban, de meg kell mondjam, hogy belefáradtam az örökös veszekedésekbe és a polgármester minősíthetetlen viselkedésébe. Egyetlen igazság létezett akkor, és ma is, a polgármesteré. Minden problémát ordibálással és gorombasággal intéz, számára nincsenek kötelező érvényű önkormányzati határozatok, egyszóval, a község tulajdonosaként viselkedik, és sajnos, így gazdálkodik a község tulajdonával is. Nem titok, hogy több eljárás is folyik ellene. Két évvel ezelőtt nem kis összeget fizetett ki az önkormányzat a hivatal könyvelőjének szakmai továbbképzéséért, erre a polgármester elbocsátotta. Csak azért, mert volt bátorsága kiküldeni az adóbefizetési felhívásokat 'polgármester-közeli' polgároknak is” – mondta el a www.bumm.sk portálnak Szenczi Béla, a petíciós bizottság elnöke. Aki így foly-
Elhárítja a kritikát a polgármester
Net-felvétel
tatta: „A község főutcáját kellő iróniával 'Malac-sugárútnak' nevezték el a polgárok, és nem véletlenül. A helyi szövetkezet ugyanis jogtalan előnyöket élvez a polgármesternél adófizetés dolgában. A befizetéseket rendszeresen elodázzák a polgármester jóváhagyásával. Ismereteim szerint, jelen pillanatban 130 ezer euró körül mozog a szövetkezet tartozása. Ennek fejében, a szövetkezet minden eseményre az említett útvonalon szállítja a már levágott malacot a községi dáridókra, amelyeket a polgármester szervez. Persze, mindezt közpénzekből, de saját neve alatt. Az ügyben már a közegészségügyi hivatal is intézkedett, és megtiltotta a szövetkezetnek ezeket a közegészségügyi törvényeket sértő vágásokat. Nagyon sok még itt a tisztázatlan dolog, hosszasan lehetne ezeket sorolni, amiről az em-
berek ugyan nagyon halkan beszélnek, de a polgármestertől való félelmük meggátolja őket hangjuk megemelésében” – mutatott rá. Labancz Roland önkormányzati képviselő elmondta, hogy folyamatban van a petíciós ívek és aláírások érvényességének ellenőrzése. A petíciót 1065 polgár írta alá, ami lényegesen meghaladja a törvény által előírt minimális 30 százalékot. „Való igaz, hogy a polgárok zöme már nagyon elégedetlen a polgármester önkényuralmi viselkedésével, és ezt mi képviselők is saját bőrünkön érezzük. Sajnos, gazdag kulturális- és sporthagyományokkal rendelkező községünkben szinte megállt az élet, itt minden a civakodásokról szól. Az egyes szervezetek anyagi támogatása is attól van függővé téve, kit kedvel, vagy éppen nem a falu első embere. Nekünk képviselőknek semmilyen iratokba nincs betekintésünk az érvényben lévő információs törvény értelmében, mert a polgármester ezt nem engedi. Nagyon sok a sérelem Bátorkeszin, és nekünk az a dolgunk, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk ennek az önkényuralomnak, és helyreállítsuk az emberek demokráciába vetett hitét és bizalmát” – tájékoztatott a helyi állapotokról a képviselő. Sipos József nem kívánt nyilatkozni az ügyben, csupán annyit közölt, hogy „a polgárok pontosan tudják, mire megy ki ez a játék”. A szlovákiai törvények szerint a helyi referendum akkor érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak több mint ötven százaléka vesz részt. Ha a többségük nem szavaz bizalmat a jelenlegi polgármesternek, akkor a pozsonyi házelnök időközi választást ír ki Nemesócsán, illetve Bátorkeszin. –bumm, –már
Könyv, könyvtár, könyvtáros SOMORJA – Második alkalommal rendezték meg a nyugatszlovákiai magyar könyvtárosok szakmai találkozóját a helyi Zalabai Zsigmond Városi könyvtárban. „Ez egy amolyan ötletbörze, melynek legfőbb célja, hogy a régiónkban dolgozó, magyar könyvtárosok megismerkedjenek egymással, egymás tevékenységével és lehetőségük legyen arra, hogy a könyvtárukban megrendezett eseményeket bemutassák és ötleteiket megosszák egymással. Leggyakoribb témák a gyerekekkel és az ifjúsággal való foglalkozás, a könyvtárismereti órák, a rendhagyó tanítási órák, mesedélutánok, vetélkedők, vagy a felnőtteknek rendezett különböző találkozók, beszélgetések, kiállítások voltak” – tájékoztatott Bereck Zsuzsanna, a vendéglátó könyvtár vezetője. A rendezvény házigazdájaként ő mutatta be a somorjai városi könyv-
tár tevékenységét, majd a párkányi Lelóczka Éva, a kőhídgyarmati Rudas Andrea és a komáromi Jenei Gabriella számolt be intézményük rendkívül színes és gazdag tevékenységéről. Az eseményen részt vett Roncz Melinda is, aki a somorjai Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtár munkatársa. Ő a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése elnevezésű pályázat szlovákiai nyerteseként egy hónapot Budapesten töltött. „Megismerkedtünk a kárpát-medencei országokból részt vevő kollégákkal és a könyvtáraik működésével. Ezen kívül az Országgyűlési Könyvtárral is” – mesélte a fiatal könyvtáros. Érdekes eszmecsere zajlott arról, hogy régiónk könyvtáraiban van-e létjogosultsága a hangos könyveknek. Érsekújvárott már évek óta vannak ilyen kiadványok, s főleg a fiatalok érdeklődnek irántuk. Máshol azonban még nem ismert, habár az idősebb olvasók is megismerkedhetnének ve-
lük, mert nekik az apróbb betűkkel írt könyvek olvasása már gondot okoz. A másik, igencsak érdekes felvetés így hangzott: Vajon a tollal való írás kiveszőben van-e? Elvégre ma már a legtöbb iskolában számítógépet használnak, az egyetemistáknál pedig a laptop sem szokatlan. Sokan elemez-
A tanácskozás résztvevői
ték napjaink egyik izgalmas kérdését: vajon miként lehetne megnyerni a fiatalokat az értő olvasásra, hogy egy-egy kötelező olvasmány élményt jelentsen számukra, ne csupán a világhálóról töltsék le és biflázzák be a tartalmukat. Nem könnyű, de az empatikus szülők, pedagógusok segítségével fokozatosan megoldható ez a feladat is, s akkor a könyvtárak továbbra is látogatottak lesznek – vélekedtek többen is. Mészáros György
A szerző felvétele
31
Riport > Tudósítás
2011. november 8. |45. szám
Két tökös nap Kiválóan szórakoztak a gyermekek és a felnőttnek is, decemberben újabb érdekes rendezvény DUNASZERDAHELY – A helyi Villa Rosa étterem első alkalommal rendezett töknapokat a múlt hét végén. Nem az Amerikából „importált” Halloweent akarták tovább dicsőíteni, inkább a népszokásokra és a tökből készült ételekre helyezték a hangsúlyt. Pénteken a gyerekeké volt a főszerep, akik töklámpást faraghattak, népi játékokban vehettek részt és élvezhették a finomabbnál finomabb tökételeket. „Az újságban olvastunk az akcióról és úgy gondoltuk, megnézzük milyen rendezvény ez. Pontosan egy hete voltunk egy Halloween-partyn Dunakilitin, de az teljesen más volt. Ez a rendezvény a mi hagyományainkra épül, a tökfaragásra, a tökből készült ételekre, amelyek igazán ízletesek voltak” – mesélte a nagymegyeri Bankó Márta, aki családjával érkezett az eseményre. A zenéről
a Pántlika zenekar gondoskodott, s a hangulatot még tovább korbácsolta a Dunaág néptánccsoport előadása. Nagy Iván etnológus pedig a gyerekeket is bevonta a műsorba, játékokkal szórakoztatta őket. A tökfaragást pedig nem csak a gyerekek, de a szülők is élvezték. „Rengeteg gyerek volt, én csak azt láttam, hogy folyamatosan jönnek. Voltak vendégek és a táncosok is, tehát hatalmas volt az érdeklődés. Nagyon szép lámpásokat faragtak, mindenki kitett magáért” – ecsetelte Boros Erika, aki a kézműves-foglalkozásokat vezette. Keszi Béla, az étterem vezetője elárulta, nagyon részletesen nem tudták eltervezni a napot, de minden nagyon jól ment. Mivel első alkalommal rendezték meg az akciót, voltak apróbb fennakadások, amelyeket jövőre biztosan kiküszöbölnek, ugyanis a következő évben is szeretnék megrendezni a Tök jó ez a nap elnevezésű
Fogas Ferenc felvétele
Nemcsak a gyerekek, de a szüleik is élvezték a faragást
akciót. „A gyerekek szinte nem is akartak hazamenni. Volt, aki az elején gyanakodva tekintgetett a tökből készült ételekre, végül azonban még repetáztak is. A sütőtökkrémes, a sütőtök-krémleves, a kemencében sült tök, illetve a sütőtökös gersli elnyerte a látogatók tetszését, megcsiklandozta az ízlelőbimbóikat” – sorolja az étteremvezető.
A szombati nap inkább a kistermelőké és a felnőtteké volt. Búslakról hidegen sajtolt napraforgó-olajat, Csánó Vilmos Benkepatonyból mézet hozott. A magyarországi Békésről érkezett a kemencés, aki bemutatta, mi mindent lehet megsütni ebben az eszközben. Estére megtelt az étterem és folytatódott a buli. Borkóstolás mellett
még mindig a tökféléké volt a főszerep. A vendégek hajnali kettőig szórakoztak, jól érezték magukat és a visszajelzések alapján szükségük van a hasonló rendezvényekre. Ezért is szervezi meg az étterem december 2-3. között a kistermelők bemutatkozását, ahol ismét a helyi ételekre helyezik a hangsúlyt. (angyal)
Tíz éve Csak Van(nak) Első ikszét ünnepelte a dunaszerdahelyi zenekar DUNASZERDAHELY – Szombat este a helyi városi művelődési központ mozitermében adott születésnapi koncertet a Csak Van zenekar. A volt gimisekből összeverbuválódott banda tizedik évfordulóját ünnepelte. A jubileumi koncertre első nagylemezük kiadásával készültek, melyet a koncert előtt meg is kereszteltek. Úgy, ahogy kell, pezsgővel. Keresztapának Tilajcsík Imit kérték fel, aki előszeretettel vállalta a feladatot. A Lemezbe mutatónak elnevezett koncertre közel háromszázan voltak kíváncsiak. A zenekar előtt Óváry Anna verséneklő megzenésített verseket adott elő, majd a Csak Van lépett színpadra. Elsőként két rövid videót vetítettek le, amelyek egyik darabja a televíziós tehetségkutató után készített, méltán híres Hitler-videó volt. Az öttagú zenekar-
ból már csak ketten vannak az alapítótagok közül, Kovács László és Szabó László, ugyanis tíz év alatt több tagcserén is átesett a banda. A koncerten így a legrégebbi, ám ennek a felállásnak közös, hatéves
Egy évtizede a porondon
számokat játszottak. Előkerült a rég hallott Erőszak balladája című dal is, áthangszerelve, a régi rajongók nagy örömére. De játszottak a nagylemezről is néhány ismert számot, mint például a Talpnyalót, vagy a Meg-
Soós László felvétele
nyugvás címűt, melyet a billentyűsük, Nagy Péter írt barátnőjének, Vikinek. A közel egyórás koncert végeztére a közönség belelendült a tapsolásba, viszont addigra vége is szakadt a bulinak. Mármint a vmkban! A születésnapi ünneplés azonban még folytatódott, mégpedig az NFG klubban, ahol Bíró Szabolcsnak, a Csak Van frontemberének másik zenekara, a Mojo Rising lépett a színpadra, majd az Expired Passport adott koncertet. Közben felvágták a születésnapi tortát és mindenki kedvére szórakozhatott. Még a táncolásba is belelendültek, s az ünneplés hajnalig elhúzódott. A CsakVan zenekar nem éri ám be ezzel a tíz évvel, hiszen eztán is dolgoznak, mennek előre és szinte futószalagon gyártják a dalokat. A Mindennek a teteje című album pedig a bizonyíték arra, hogy nem veszik fél vállról a munkát. –as
32
Csallóköz
Celebsztorik
Judy először viselt hófehér menyasszonyi ruhát! Öt évvel ezelőtt még színes ruhában ment férjhez. A napokban megtartott titkos második esküvőn azonban már hófehér ruhát viselt. Judy talán tudat alatt érezte öt évvel ezelőtt, hogy nem szabad hófehérben oltár elé állnia. „Ha akkor kérdezték volna meg, hogy miért, nem tudtam volna mit felelni” – mondta az énekesnő. „Ennyi idő elteltével azonban már tudom, hogy ez a szerelem sokkal tisztább, és össze sem hasonlítható a másikkal. Mások az érzések, az érzelmek, és a legfontosabb, hogy a szívem alatt már ott van a kislányunk, Maja is. Már csak miatta is fontos volt a hófehér menyasszonyi ruha”. A hetedik hónapban lévő kismama festői környezetben, egy tó partján fogadott örök hűséget születendő kislánya édesapjának.
Börtönből jön a Barátok közt rosszfiúja! Műtét után infarktust kapott
Egyenesen a börtönből érkezik Szabó Győző (41) karaktere a Mátyás király térre. A Valami Amerika sztárja ezúttal új arcát mutatja a közönségnek, a színész ugyanis a jövő év elején a Barátok köztben tűnik fel, s egy mindenre elszánt bűnözőt, egy gyilkost, sorozatbeli nevén Vadkerti Zsombort alakítja majd, aki konkrét célokkal érkezik, jelenléte pedig felbolygatja a lakók mindennapjait. Vadkerti Zsombor egy sittes figura, de ezt első ránézésre senki nem mondaná meg róla. A Mátyás király téren pedig van egy rendezetlen ügye, amit most be kell hajtania. Hogy kinek az ajtaján kopogtat majd Vadkerti, egyelőre nem lehet tudni, de a jövő év elején minden titokra fény derül.
Hetvenéves korában, október 31-én, hétfő hajnalban elhunyt Albert Flórián, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó (1967-ben kapta meg az Aranylabdát). Szeretett klubja, a Ferencváros tudatta a közvéleménnyel, hogy a 75-szörös válogatott játékost az FTC és a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti. Néhány napja még a szurkolók és egyszerű tisztelői is megkönynyebbülten fogadták a hírt, hogy a futballistán sikeres koszorúérműtétet végeztek el. Az orvosi beavatkozás komplikációtól mentesen zajlott le, ám a „Császár” vasárnapról hétfőre virradóra rosszul lett a kórház intenzív osztályán, ahol hosszasan küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. A legendát november 6-án vasárnap délben, az Óbudai Temetőben, nyilvános szertartás keretében helyezték örök nyugalomra, de koporsóját szombaton az Üllői úti stadionban ravatalozták fel ahol a szurkolók és a tisztelők vehettek tőle végső búcsút.
Net-felvételek
Liptai végképp eltűnik
Détár Enikő bosszút áll férjén egy pletyka miatt?
Immár bizonyság, amit sokáig csak találgattunk, Claudia eltűnik a Jóban Rosszban sorozatból. A nehezedő gazdasági körülmények? A körülötte kialakuló botrányok? Mi az igazi ok? A TV2 is megerősítette, hogy Liptai Claudiát egy „tragikus karambol” ürügyén eltávolítják a sorozatból, valahogy úgy, ahogy annak idején egy „gyilkosság” révén szabadultak meg a szintén csúcsgázsit kapott Gregor Bernadettől. A producer, Nagy Tamás
Détár Enikő a Jóban Rosszban című sorozatban kapott szerepet, így férjével riválisok lesznek. Érdekes, hogy ez a hír pont akkor látott napvilágot, amikor címlapon boronálták össze Rékasi Károlyt Kiss Ramónával. Nem először próbálnak meg többet belelátni Kiss Ramóna és Rékasi Károly kapcsolatába, hiszen sokaknak feltűnt, hogy a Barátok köztben mennyire hitelesen alakítanak szerelmespárt. Ráadásul nem titkolják, hogy az életben is nagyon közel állnak egymáshoz. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél? Ilyenkor beindul a találgatás. Arról is suttognak, hogy Enikő korábbi összeomlásainak igazi oka ugyanez a híresz-
elmondása szerint, a doktornő a baleset következtében kómába esik, így bár kiírták a sorozatból, a visszatérés lehetősége adott. Ennek viszont ellentmond utolsó, vicces mondata, amit Claudiához lépve mondott: „Végre megölhettelek”.
telés. Akárhogy is, Enikő most nagy gólt rúgott, bebizonyította, hogy erős szemé-
lyiség, aki újra meg újra talpra tud állni. Összeállította: Wimmer Ilona
TV-műsor 2011. > november 9–15.
2011. november 8. |45. szám
M1 > november 10., csütörtök, 20.15
Mama kicsi fia
33
Jeffrey otthonülő srác. Ez nem volna különös, ha az otthonlevés nem azt jelentené számára, hogy – 29 évesen – tapodtat sem tágít anyja szoknyája mellől. A magányos Jan nem bánja a fiúi ragaszkodást, örömmel gondoskodik a túlkoros kamaszról. Ám egy nap Mert személyében belép életébe a nagy Ő. Jeffrey elképedve figyeli anyja és a sármos Mert bimbózó szerelmét. Tudja, ha most nem lép akcióba, menthetetlenül elveszíti otthoni kiváltságait. Rendezte: Tim Hamilton Szereplő(k): Diane Keaton Mama's Boy, amerikai vígjáték, 93 perc, 2008
JOJ > november 11., péntek, 20.15
A Bourne-ultimátum
Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. Moszkván, Párizson, Tangeren és New York Cityn keresztül vezet az útja az igazi Jason Bourne felé, miközben megpróbálja kicselezni a zsarukat, szövetségi nyomozókat és Interpol ügynököket. Rendezte: Paul Greengrass Szereplő(k): Matt Damon The Bourne Ultimatum, amerikai akcióthriller, 112 perc, 2007
TV2 > november 13., vasárnap, 20.05
A múmia
Sarah Zoe Canner JOJ > november 12., szombat, 20.15
Jánošík: Egy igaz történet Az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt. Imhotep férgektől nyüzsgő teteme háromezer évig feküdt Hamunaptra elveszett városában. 1925 nyarán azonban néhány elszánt kincsvadász rábukkan az ősi sírra. Akaratukon kívül kiszabadítják Imhotep szellemét, amely egy elátkozott egyiptomi papban kel új életre. Rick O'Connell és a többi kalandor igyekeznek megszabadulni a szörnyű átoktól, amely a borzalmak 3000 éves szellemének feltámadásával fenyegeti őket és az emberiséget. Rendezte: Stephen Simmers Szereplő(k): Brendan Fraser, Rachel Weisz The Mummy, amerikai kalandfilm, 124 perc, 1999
Janošík történelmi személy volt. A gazdagok útonállónak, banditának nevezték, míg az egyszerű nép szívből szerette. Amolyan közép-európai Robin Hoodként a XVIII. században, a lengyel–szlovák határvidéken riogatta a gazdagokat. Életéről, kalandjairól szájról szájra jártak a történetek a tábortűz mellett. Egyszerre romantikus és tragikus hős, ugyanakkor nagyon modern. Akár egy, az iraki háborúból visszatért amerikai fiú is lehetne, aki miután megtapasztalta a háború szörnyűségeit, a sivatagi országából hazatér a városi gettóba és egy banda vezetője lesz. Rendezte: Agnieszka Holland, Kasia Adamik Szereplő(k): Václav Jiráček, Sarah Zoe Canner Janosik: Prawdziwa historia, lengyel–cseh–szlovák filmdráma, 140 perc, 2009
34 TV2
RTL Klub
6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.00 Mokka habbal 9.35 Stahl konyhája 9.40 Babapercek 9.45 Teleshop 11.20 Winnetou és barátja, Old Firehand. Német– jugoszláv kalandfilm 13.10 Eva Luna (41.) 14.10 Ezo Tv 15.10 Rex felügyelő 16.10 Második élet Isabel visszatér a házba és elmondja Rebecanak, hogy rájött, hogy ki is valójában Salvador. Valeria csomagolni kezd, és el akarja hagyni örökre a házat. 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (42.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők A döntés 20.35 Jóban Rosszban Veronika és Olivér kettesben maradnak, amikor a lány megdöbbentő vallomást tesz. 21.20 Doktor House Amerikai sorozat 22.20 Szellemekkel suttogó (am.) Melinda áldása igazi erőpróba elé néz, amikor Aiden veszélybe kerül. 23.20 Aktív 23.50 Esküdj! 0.25 Tények este 1.00 EZO TV 1.35 Egy erkölcstelen mese Amerikai vígjáték
6.10 6.45 7.35 7.45
M2 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.05 Mindentudás Egyeteme 16.55 A magyar Cellini Dokumentumfilm 17.35 Família Kft. Magyar sorozat 18.00 Angyali érintés 18.45 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 22.55 Stingers (63.) Amerikai sorozat 23.45 Az este 0.15 Párizsi helyszínelők Francia sorozat
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 9. > Szerda
Autómánia Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (114.) 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai 15.10 Második esély 16.15 Sarokba szorítva Diego biztos benne, hogy az Irazabal család kénytelen lesz mindent visszaadni, amit Gaby és Diana családjától ellopott. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna 22.35 Vámpírnaplók Az utolsó nap 23.35 Reflektor 23.55 Apám bűnei (am.) Harminc évvel a borzalmas esemény után, Tom megtöri a csendet. Meggyőződése, hogy apjának köze van ahhoz az 1965-ben elkövetett merénylethez, amit az alabamai baptista templom ellen követtek el. A robbanásban meghalt négy lány, a tettesek nem kerültek elő.
Viasat 3 14.40 15.35 16.30 18.20 19.20 20.15 21.15
Doktor House Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Jó barátok (am.) Két pasi... (am.) Doktor House Riddick – A sötétség krónikája Amerikai sci-fi Fsz.: Vin Diesel 23.35 Terepen (am.) Ben rendőrtiszt utolsó napja kezdődik újoncként, és szembe kell szállnia Cooperrel, akinek a fájdalomcsillapító iránti függősége egyre inkább elhatalmasodik. 0.30 Az utolsó órában Amerikai sorozat 1.30 Műsorismétlések
Duna TV
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 10.05 DRK (ism.) 11.10 A Kennedy-család Kanadai sorozat (4.) 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 14.00 Tudástár 2011 14.30 Országos Természetfilm-fesztivál 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés 16.00 Különleges mentőalakulat (6.) 16.45 MM 17.40 Család csak egy van Ausztrál sorozat (1.) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Párizsi helyszínelők 21.05 On the spot Bolívia (dok.) Majdnem egy éve gyilkolták meg Eduardo Rózsa Florest és társait Bolíviában, de még mindig nem derült ki, hogy miért. Magyar újságíróval azóta nem áll szóba a bolíviai elnök. A riporterek megpróbálják megérteni, mi történt azon a végzetes napon. Meglátogatták az egyetlen magyar túlélőt, Bolívia elsőszámú terroristáját, a 29 éves informatika-tanárt, Tóásó Elődöt, és eltitkolva magyarságukat találkoztak Evo Morales elnökkel is. 22.00 Az este 22.35 KorTárs 23.05 A WikiLeaksbotrány (dok.) 0.05 Szellem a palackból
ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.30 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20
Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Otthon Tv Start! Start plusz Kaschmir Gold Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Híradó Világhíradó
Kisváros (ism.) MacGyver (am.) Térkép Reklámőrültek Amerikai sorozat 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.10 Utókor 14.40 Heuréka! Megtaláltam! 15.15 Önök kérték! 16.10 Floyd Olaszországban. 7/5. 16.40 Az erdélyi szász kultúra nyomában 17.15 Kisváros (48.) Magyar sorozat 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Kis Dorrit. 8/6. Angol sorozat 21.20 Híradó 21.30 Miss Austen bánata Angol film A legendás írónő, Jane Austen élete és levelei alapján készült film az alkotó utolsó éveit mutatja be, azt is körüljárva, hogy a romantikus regény műfajának alapjait meghatározó írónő miért halt meg férjezetlenül, anélkül, hogy valaha is találkozott volna az ő Mr. Darcy-jával. 23.00 Dunasport 23.10 Tudatom veletek, megvagyunk. 3/3. Magyar dok.-film 0.05 Afrika színei (dok.)
1.35 > TV2 Egy erkölcstelen mese
6.35 7.40 8.35 9.05
HBO 6.00 Adam (am.) 7.35 Pusztuljon, aki nem nősül (angol) 9.15 Son-in-law Amerikai vígjáték 10.45 Személyi igazolvány Cseh–szlovák film 12.55 Paul McCartneykoncert 14.00 Szörnyetegek Olasz vígjáték 15.45 A paripa (am.) Aranyhaj és a nagy gubanc (am.) 19.30 Terápia 18–23. Cseh filmdráma 20.30 Államtrükkök Am.–emir-beli film 22.20 Holtomiglan, holtodiglan (am.) 23.55 Terápia 23. (cseh) 0.25 Túl jó nő a csajom Amerikai vígjáték 2.10 Jackie Chan: A katona Kínai–hongkongi film
Terri nem sokat változott, a szeretői halálra untatják ágyban előadott eszmefuttatásaikkal. Így szabadul meg előbb Jerrytől, majd Cheritől, az édes kis asszisztensnőtől. A hoppon maradt Jerry viszonyt kezdeményez Maryvel, a legjobb barátja feleségével, miközben a férj, Barry a meggyőződéses soviniszta ismerőse, Cary agytágítását kénytelen újra és újra végighallgatni. A mentoráról mellesleg kiderül, hogy a legmeghittebb együttléte egy általános iskolai osztálytársa csoportos megerőszakolása volt. Rendezte: Neil LaBute Szereplő(k): Ben Stiller, Nastassja Kinski Amerikai vígjáték, 100 perc, 1998
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.25 Cobra 11 X. 10.25 Vérbeli hajsza 2. – Detonátor Am.–német thriller 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk IV. (11.) Amerikai sorozat 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (8.) 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Teljesítjük legtitkosabb vágyait! 22.10 Hírek 22.30 NCIS VIII. (am.) 23.30 Célkerersztben Am. akcióthriller 2.05 Hajszál híján Amerikai thriller
STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 20/18. Am. krimisorozat 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 A kísértetház Am.–dán filmdráma 22.30 Késő esti híradó 22.45 Gólok, pontok… 22.50 Harmadik típusú emberrablások. 10/6. Am. sci-fi sorozat 0.20 JAG (ism.) 1.05 Hivatásosok Angol krimsorozat 3.25 A szerelem ereje
JOJ 14.30 Takeshi vára 15.30 C. S. I. (am.) 16.00 Az új házunk 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták Denisa orvosnő, válása óta édesanyjánál él kisfiával együtt. Meggyőződése, hogy volt férje maffiózó, ezért le akarja tiltatni az apa láthatási jogát. De vajon igazat állít? 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Hawaii Five-0 22.15 Dr. Csont (am.) 0.15 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.)
STV2 13.05 13.25 13.40 14.15 15.15 16.25 17.00 17.45 18.15 18.35 18.40 18.50 19.00 21.00 21.30 21.55 23.05 23.35 0.05
Folklórműsor Pozsony vízellátása Família Az est témája Köröm alatt a piszok Szlovák vígjáték Magyar magazin Fókusz – pénz Szenior klub A természet értéke Francia dok.-film Hatmilliárd nézet Esti mese Hírek magyar nyelven Kosárlabda EL: Dobrí anjeli Kassa–Spartak Polgár a hivatalokban Kommentárok Szomorú keringő Szlovák tévéjáték Fsz.: Eszenyi Enikő Tudományos magazin Események Hírek magyar nyelven
TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.45 Stahl konyhája 9.50 Babapercek 9.55 Teleshop 11.30 Egy páratlan páros Kanadai vígjáték 13.10 Eva Luna (42.) 14.10 Ezo Tv 15.10 Rex felügyelő Beethoven feje 16.10 Második élet 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (43.) 18.30 Tények 19.20 Összeesküvők Valóságshow 20.35 Jóban Rosszban Roland nagy vallomása ismét kudarcba fullad. Betty és Tamás atya épp Debrői előtt kezdenek vitázni, amit a kibírhatatlan beteg nagyon élvez. Bea rátalál a férje Barbarának szánt meglepetésére... 21.15 Aktív 21.50 Feketék fehéren Amerikai film 23.55 Aktív extra 0.00 Esküdj! 0.35 Tények este 1.10 EZO Tv 1.45 A blogger (2.) Amerikai sorozat Dylan segít az életét megkeserítő főnökasszonyának, ám ő sem érti saját magát, hogy miért.
6.10 6.45 7.35 7.45
Törzsutas Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (115.) 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai Török sorozat 15.10 Második esély 16.15 Sarokba szorítva Őrizetbe veszik Deborát, aki elfoglalta ikertestvére, Marfil helyét. Bruna szinte könyörög Maximiliánónak, hogy fizesse ki a nőért az óvadékot. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna Összefoglaló 22.10 Dr. Csont (am.) Egy kamionsofőr emberi maradványokra bukkan, és Booth kezd nyomozni az ügyben. Az áldozat Bill O'Rourke, egy tévéműsor házigazdája, amelyben hűtlen férjeket buktatnak le – tehát számos embernek lehetett indítéka, hogy megölje. 23.20 Kemény zsaruk Amerikai sorozat 0.20 Reflektor
6.00 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 10.00 Tihamér Magyar tévéfilm 11.05 Hacktion (5.) 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.30 Kvartett 14.00 TED: Technológia, szórakoztatás, dizájn 14.30 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés A hit próbája (am.) 15.55 Különleges mentőalakulat (7.) Ausztrál sorozat 16.45 MM: A családról 17.40 Család csak egy van (2.) Ausztrál sorozat 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Mama kicsi fia Amerikai film 21.50 Az este 22.25 Valaki 22.55 Múlt-kor 23.25 Angi jelenti Barátok közt Pannonhalmán A pannonhalmi apátság, ahogyan még sohasem láttuk: ebédlő és szerzetesi cella a több száz éves falak között. 23.55 Zöd tea
6.40 Kisváros (ism.) 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Kis Dorrit (6.) 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.10 Egészség+ 14.40 Veszélyben 15.10 Munka-társ 15.40 Lélek Boulevard 16.10 Floyd Olaszországban. 7/6. 16.40 Vetlényi Zsolt képzőművész 17.15 Kisváros (49.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Angyalbőrben Magyar sorozat 21.25 Hírek 21.30 Házasodj, Ausztria! Magyar film Ferenc császár nagy gondban van: lányát, Mária Lujzát Napóleon kéri feleségül, de sem ő, sem a lány nem örül az ötletnek. A császár kikapcsolódásra vágyik, ezért hűséges alattvalójával, Kovács ezredessel, titokban kikocsikázik a Burgból. 23.00 Dunasport 23.10 Berlin. Feliratos német dok.-film 0.55 Térkép
M2
Viasat 3
ATV
HBO
15.25 Aranymetszés 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad 23.00 Stingers (64.) 23.45 Az este 0.15 A WikiLeaksbotrány (dok.) A WikiLeaks egy nemzetközi non-profit szervezet, amely titkos, szigorúan bizalmas úton létrejött megállapodásokat tesz közzé, amelyekhez anonim hírforrások és kiszivárogtatások által jut.
35
Tv-műsor > 2011. november 10. > Csütörtök
2011. november 8. |45. szám
14.40 Doktor House 15.35 Nyomtalanul (am.) Shawn Hopkins eltűnik egyik éjszaka, miután elhagyja a játéktermet. A srác szülei megdöbbennek mikor megtudják, hogy fiuk szerencsejátékozott és egy drogdíler társaságában is látták. 16.30 Gyilkos számok 18.20 Jó barátok (am.) 19.20 Két pasi... (am.) 20.15 Doktor House 21.15 C. S. I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.10 Álomépítők 2. 23.15 Jackie nővér (am.) 0.30 Az utolsó órában Amerikai sorozat
11.30 11.55 12.25 15.30 16.15 16.35 16.45 16.55 17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20
Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Start plusz Pénz Tv Egyenlítő Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd A tv ügyvédje Juszt László műsora Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Késő esti híradó Világhíradó
6.00 Aranyhaj és a nagy gubanc (am.) 7.40 Ki az a Clark Rockefeller? (am.) 9.10 Államtrükkök Am.–emir-beli film 11.00 Rémségek kicsiny boltja (amerikai) 12.35 High School Rock Amerikai vígjáték 14.25 Herkules (am.) 16.00 A közösségi háló Amerikai filmdráma 17.55 Minden kút Rómába vezet (amerikai) 19.30 Terápia 19–24. (cseh) 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 A fülenincs nyúl 2. Német vígjáték 23.05 Két világ közt Magyar dok.-film 0.15 Terápia 24. (cseh) 0.45 Dorian Gray (angol) 2.35 A közösségi háló (am.)
21.50 > TV2 Feketék fehéren
Marcus és Kevin Copeland titkosügynökök feladata két nagyon szőke lány megvédelmezése a rendőri akció során. Amikor azonban a csalinak használt lányokat elrabolják, nekik kell beugraniuk a helyükre. A két nagydarab feka zsaru fehérbőrű, szőke csajjá vedlik. Ám aki könnyen felcsatol magára három ruha alatti pisztolytáskát, még nem biztos, hogy egy melltartóval is boldogul. Aki rutinosan vallat maffiózókat, nem biztos, hogy az udvarló ifjoncokkal is hangot talál. A nagy kérdés csak az, hogy a rosszfiúk így is bekapják-e a horgot? Rendezte: Keenen Ivory Wayans Szereplő(k): Marlon Wayans, Shawn Wayans Amerikai vígjáték, 97 perc, 2004
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.15 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 (német) 10.20 Isztambuli helyszínelők. Német krimi 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk IV. (12.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Seherezádé (176.) Török sorozat 21.00 Rendelő a rózsakertben V. 23.00 Hírek 23.15 Adela-show 0.05 NCIS: Los Angeles 1.00 Rajzás 2. – Az új faj Kanadai thriller
STV1 13.35 A Guldenburgok öröksége. 40/1. 15.10 JAG. 20/19. 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 Anna Frank naplója Angol filmdráma 22.20 Késő esti híradó 22.30 Gólok, pontok… 22.45 Árulkodó nyomok Olasz filmsorozat 23.45 JAG (ism.) 0.30 Hivatásosok. 13/8. 1.50 Árulkodó nyomok 2.50 Hírek 3.10 Erdőhát Szlovák dok.-film
JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 Az új házunk 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták Mira bankban dolgozik, most válni akar. Valamikor őrülten szerelmes volt férjébe, a rossz fiúba, aki viszont felesége kedvéért teljesen megváltozott. Csakhogy aztán a házasságban érte egy sokk... 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Igen, főnök! 22.30 C. S. I.: Las Legas-i helyszínelők (am.) 23.30 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 0.30 Az egység (am.) 1.20 Ártatlanok Szlovák sorozat
STV2 10.20 10.45 11.10 11.45 12.30 13.00 13.20 13.45 14.05 14.55 15.30 16.15 16.45 17.00 17.30 18.00 18.25 18.30 18.40 19.30 20.00 21.30 21.55 0.25 0.55
Magyar magazin Csendes patak A természet értéke Fókusz – a pénz Élő panoráma Folklórműsor Polgár a hivatalban Rendőrségi magazin Cirkusz, cirkusz… Milan Laluha-portré Do–re–mi (szlovák) Halali – magazin Hivatásosok Eurovirtuál Regionális napló Férfiak és kamionok Hatmilliárd nézet Esti mese Fókusz – jog Hírek – magyar nyelven Este a lámpa alatt Kommentárok Este a lámpa alatt Események Hírek magyar nyelven
36 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.50 Mokka habbal 9.20 Stahl konyhája 9.25 Babapercek 9.30 Teleshop 11.00 Szegény embert az amish húzza Amerikai film Amikor az adóhatóság rájön, hogy Brad és Caroline milliókkal tartoznak az államnak és link könyvelőjük lelépett a városból, a pácban lévő pár lopott taxin menekül és egy pennsylvaniai amish pásztorközösségben köt ki. 13.10 Eva Luna (43.) 14.10 Ezo Tv 15.10 Rex felügyelő 16.10 Második élet 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (44.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők 20.35 Jóban Rosszban Olivérre rátámadnak a Macsekben az egykori dílerei és elviszik a fiút. Nándi felkeresi Rolandot, hogy elmondja neki, Richárd emberei épp Konrád eltüntetésén dolgoznak. 21.15 Aktív 21.50 ÖsszeEsküvők Az ÖsszeCsapás 23.35 Aktív extra 23.40 Esküdj! 0.15 Tények este 0.50 Ezo Tv
6.10 6.45 7.35 7.45
Infománia Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (60.) Kenan minden kételye eloszlik a pasa bejelentése után. Elhiszi, hogy tényleg Cemil az apja Lamia lányának. Cemil szégyelli magát Lamia előtt, és tudja, hogy apja még nagyobb bajba sodorta őt. 15.10 Második esély Alejandro háromezer dollárt ad Maurónak, hogy lefizesse a támadót, aki majd megszerzi Belinda telefonját. Ismael kitartóan udvarol Nanának, de ő túl idősnek érzi magát egy romantikus kapcsolathoz. 16.15 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.15 Barátok közt 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 A Halál a Ragadozó ellen (am.) 0.05 Reflektor 0.20 Törzsutas
5.55 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 10.00 Magyarország, szeretlek! 11.10 Útravaló 11.30 Átjáró 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 JudRom 13.25 Esély 13.55 Kő, papír, olló 14.25 Natura 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés Tess egy emberi alakját először próbálgató angyalnak, Celeste-nek segít pályája kezdetén. A küldetés egy Eric nevű férfiról szól, aki bűvészműsorában a halál angyalaként mutatkozik be. 15.55 Különleges mentőalakulat (8.) 16.45 MM: A megoldások magazinja 17.40 Család csak egy van (3.) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán! 21.10 Mindenből egy van 22.05 Az este 22.40 Családom és egyéb emberfajták. 24/5. Amerikai sorozat 23.05 A hivatal (5.) Angol sorozat 23.40 Két szív Polyák Lilla és Homonnay Zsolt lemezbemutató koncertje, 2011 0.35 Sporthírek
6.40 Kisváros (ism.) 7.35 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Angyalbőrben 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.10 Törvény által védve 14.40 Pannónia három keréken 15.10 Lyukasóra 15.40 Szerelmes földrajz 16.15 Ízőrzők 16.45 II. János Pál pápa – Félelem nélkül 17.15 Kisváros (45.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Végjáték (6.) 21.15 Híradó 21.30 De Luca felügyelő Olasz sorozat 23.25 Dunasport 23.30 A raszta vallás, avagy Bob Marley misztikája (dok.) Ki volt „Ras” Tafari Makkonen, Etiópia rajongott császára? Milyen bibliai utalásokkal vannak teli Bob Marley világhírű dalai? A dokumentumfilm bemutatja a rasztafariánus filozófia főbb jellemzőit, Marley és követőinek lelkiségét, annak afrikai gyökereit. Megszólalnak a raszta vallás híres képviselői, Bob özvegye és egykori együttese, a Wailers tagjai is. 0.15 Koncertek az A38 hajón
M2
Viasat 3
ATV
HBO
15.15 Sírjaik hol domborulnak... 15.40 Pecatúra 16.10 Mindentudás Egyeteme 17.00 Valamikor lábon mentek Európába 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés 18.45 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 23.00 Stingers (65.) 23.45 Az este 0.15 Mama kicsi fia Amerikai film
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 11. > Péntek
14.40 15.35 16.30 18.20 19.20 19.50 20.15 20.45 21.15 22.15 0.55 1.55
Doktor House Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Jó barátok (am.) Két pasi... (am.) Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Mátrix (am.) Az utolsó órában Veszélyes vágyak vonzásában (am.) Egy tinédzser lány őrült szenvedéllyel szereti barátját, miközben a fiú szülei ellenzik a kapcsolatot. Jennifer fondorlattal győzi meg a párját, hogy szálljanak szembe a szüleikkel.
11.30 11.55 12.30 15.30 16.15 16.35 17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 22.55 0.20
Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum Start! Start plusz Otthon Tv Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd Mindentudás Egyeteme 2.0 Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó
6.00 A közösségi háló Amerikai filmdráma 8.00 Minden kút Rómába vezet (amerikai) 9.30 Bulldogbirodalom Francia vígjáték 10.55 Pasifogó (am.) 12.40 Barátság! (ném.–am.) 14.30 Rover Dangerfield Amerikai rajzfilm 15.45 Elhúztak a felnőttek… Francia–luxemburgi film 17.20 Filmmagazin 17.45 Nagyfiúk (am.) 19.30 Terápia 20–25. (cseh) 20.30 Eladó a családom (am.) 22.05 A 8 kör (am.) 23.30 Terápia 25. (cseh) 0.00 A dolgok állása Am.–angol thriller 2.05 A kilencedik légió Angol akciófilm 3.45 A bosszú lélektana Svájci–luxemburgi krimi
22.10 > RTL KLUB A Halál a Ragadozó ellen
Különös építményre bukkannak az Antarktisz jege alatt. A milliárdos gyáros, Charles Bishop Weyland vezetésével tudósokból és szakértőkből álló csapat indul a jégréteg alatt rejtőző ősi piramis felderítésére. Az izgalmasnak tűnő kaland azonban borzalmas versenyfutássá alakul, amikor kiderül, hogy a piramis két földönkívüli faj összecsapásának évezredes színtere. A Ragadozóknak az Alien-ivadékok a zsákmány, míg az emberek az Alieneknek elemózsia szerepét töltik be. Rendezte: Paul W. S. Anderson Szereplő(k): Sanaa Lathan, Raoul Bova Amerikai horror, 101 perc, 2004
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.25 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 (német) 10.20 Isztambuli helyszínelők (német) 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 NCIS VIII. (am.) 14.05 Monk IV. (am.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. 23/10. 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Let´s Dance 23.15 Törés Am.–német thriller A film egy gazdag belsőépítészről szól, akit a saját felesége ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolnak. 1.30 A felvonó (am.)
STV1 14.25 15.10 16.00 16.35 17.05 17.35 18.15 18.45 19.15 19.30 19.45 20.05 21.50 22.20 22.30 22.40 0.30 1.20 2.10 2.55
Vad angyal JAG. 20/20. Hírek Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Fenomén junior Szlovákia képekben Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Poplegendák: Peter Nagy Tandemek – talkshow Késő esti híradó Gólok, pontok… A bűn korszaka. 6/3. Olasz minisorozat JAG: Árnyék (ism.) Hivatásosok. 13/4. Angol krimisorozat Vad angyal A szerelem ereje
JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 Az új házunk 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 A Bourneultimátum Amerikai akcióthriller 22.45 D-Tox. Am.– német krimithriller 0.45 A Büntető Ausztrál akciófilm Frank Castle különleges ügynök utolsó akciójába végzetes hiba csúszik, amelynek áldozatául esik a hírhedt alvilági vezér fia. A bosszú nem maradhat el.
STV2 13.00 13.25 13.35 14.05 14.35 15.45 16.15 17.00 17.30 18.00 18.30 18.40 19.30 19.45 20.05 20.55 21.30 22.00 22.25 0.40
Folklórműsor Hivatásosok – magazin Szenior klub Eurovirtuál Öt perccel 12 előtt Líbia expedíció Pavel Hammel-portré Városról városra – Komárom Regionális napló Tévévíkend Esti mese Fókusz – család Híradó Hírek magyar nyelven Vad Kína. 6/4. Família Kommentárok Cseh szerelem: Féltékeny szerelem V. Henrik. Angol film Big beat
TV2 6.00 Az idő örvénye 6.25 TV 2-matiné 10.20 Ki ugat a végén? Kutyás magazin 10.50 BL-magazin 11.20 Babavilág 11.50 Tűsarok. Magazin 12.20 9 hónap. Magazin 12.55 Gyilkos számok 13.50 AutóGuru 14.20 Xena (am.) 15.20 Bűbájos boszorkák (am.) 16.30 13-as raktár Angol sorozat 17.25 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 Valami Amerika Magyar film 22.00 A gyűjtő (am.) Alex Cross, a fekete bőrű törvényszéki pszichológus briliáns elme. Szinte minden rejtélyt megold. Most ő is érintve van az ügyben: az egyetemi városból eltűnt az unokahúga, Naomi. A helyszínen kiderül, hogy Naomi előtt már hét másik lányt is elrabolt a bűnöző, aki Casanovának nevezi magát. A nyomozóknak olyan pszichopatával van dolguk, akit nem egyszerűen az ölés vágya hajt, ennél betegebb a fantáziája. 0.15 Kincsvadászok Kanadai–am.– kínai film
M2 14.20 14.50 15.15 15.40 16.30
17.45 18.15 18.40 19.05 20.00 20.35 22.10 23.00 0.35
Angi jeleneti Megsebzett bolygó Anno Komolyzenéről könnyedén 25 éves a Budapesti Kongresszusi Központ. Ünnepi hangverseny Az emlékezet helyszínei Mi micsoda Esti mese Szerelem a Hohenstein-kastélyban Német sorozat (1.) Híradó Rudi malac újra száguld (német) Gasztroangyal Álompasi (német) PVC-1 Kolumbiai film
37
Tv-műsor > 2011. november 12. > Szombat
2011. november 8. |45. szám
M1
Duna TV
6.25 Angi jelenti 6.55 Opera Café 9.00 Delta 9.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Családom és egyéb emberfajták 11.15 Gyerekjáték a számítógép 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Múlt-kor 12.35 Zöld tea 13.05 HungarIQ 13.35 Natura 14.00 Erdőjárók 14.30 Valaki 15.05 A természet csodái Különleges állatkölykök 15.55 Rudi malac újra száguld (német) 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat. Sorsolások 19.30 Híradó este 20.15 Halgass velem! Amerikai film Kevin és Julia sikeres szakemberek, mindketten az Egyesült Államok egyik elnökjelöltjének stábjában dolgoznak, beszédeket fogalmaznak, tájékoztatókat írnak. Az egyetlen különbség közöttük, hogy ellenfelei egymásnak. Gyűlölniük kellene a másikat, ehelyett szenvedélyesen összeborulnak. 21.55 Egy szoknya, egy nadrág Magyar film 23.35 Esély a lángok között 0.25 Sporthírek 0.35 Koncertek az A38 hajón
7.10 Gyerekeknek 8.30 Daktari (am.) 9.30 Egészség+ 10.30 A tudomány műhelyében 11.00 Munkatárs 11.25 Határtalanul magyar 12.00 Híradó 12.15 Nyelvőrző 12.45 Vannak vidékek 13.15 Felfedező úton a Robinson család 14.15 Törzsasztal 15.10 Talpalatnyi zöld 15.40 Veszélyben 16.10 Magas Sierre Amerikai film 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Pannónia három keréken 19.00 Gene Stone-Ray Cooney: Miért nem marad reggelire? Színházi előadás, felvételről 21.30 A csendes amerikai Am.–német– ausztrál film 23.10 Dunasport 23.25 Elég a sötétből Olasz film Don Pino Puglisi igaz története. A plébánost 1993ban gyilkolta meg a maffia Palermo Brancacci nevű negyedében. A film egy ember történetéről szól a sok közül, aki a kerület maffia vezérei ellen harcol.
Viasat 3
ATV
HBO
13.55 14.25 14.55 15.25 16.30
13.05 15.05 15.30 16.05 16.55 17.05
RTL Klub 6.10 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Winx Club Olasz rajzfilm 10.30 Asztroshow 11.35 Házon kívül 12.05 Autómánia 12.40 Törzsutas 13.10 Míg a halál el nem választ (am.) 13.40 Forma–1 Abu-Dzabi Nagydíj Időmérő edzés 15.25 Míg a halál el nem választ (am.) 15.50 Döglött akták Lezuhan egy fiú a gimnázium épületének tetejéről. A kezében szorongatott cetli arra utal, hogy öngyilkosságot követett el. A búcsúlevél azonban új értelmet nyer, amikor egy évtizeddel később előkerül a cetli másik fele. 16.50 Jackie, a jó fiú Am.–hongkongi akcióvígjáték 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 X-Faktor 2011 22.00 ValóVilág 23.05 Bérgyilkosok kézikönyve Amerikai thriller James Perry talán soha nem ölt volna meg három embert, ha nem olvassa el egy bérgyilkos kézikönyvét, ami pontos utasításokkal szolgált az elkövetés módjára. Az áldozatok családtagjai pert indítanak a kiadó ellen. 0.55 Egy call-girl titkos naplója Angol sorozat
17.55 19.00 20.55 21.50 0.00
Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Lucky Luke – Luke menyaszszonya (olasz) Lucky Luke – Ki az a Mr. Joseph? Olasz sorozat Columbo (am.) Monk (am.) Manhattanre leszáll az éj (am.) Idegenek közöttünk Amerikai krimi Egy fiatal zsidó férfi eltűnt a város egyik ortodox vallási közösségéből, és Emily azt gyanítja, hogy a közösségen belül kell kutatnia.
17.55 18.20 18.55 19.25 20.05 20.45 21.55 22.05 23.10 23.55 0.05
Közvetlen ajánlat Tempó A világ arcai Energiavilág Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Fórum Híradó Brody-show Tabu. Havas Henrik műsora Húzós Híradó Zeneexpressz Fásy Ádám műsora Hazai turizmus Késő esti híradó Műsorismétlések
6.00 Spangol (am.) 8.10 Eladó a családom Amerikai vígjáték 9.45 Marmaduke (am.) 11.15 Emlékezz rám (am.) 13.05 Fogtündér Am.–kanadai film 14.50 Visszanyal a plágium Amerikai vígjáték 16.20 Amélia (kanadai) 18.10 Államtrükkök Am.–emir-beli film 20.00 Elsőszámú közellenség Amerikai filmdráma 22.20 A Vasember 2. Amerikai akciófilm 0.25 Halloween II. Amerikai horror 2.10 Terápia 21–25. Cseh filmdráma 4.20 Simon Konianski… Francia–kanadai film
21.50 > VIASAT3 Manhattanra leszáll...
Sean Casey ígéretes jogi karrier előtt áll. Édesapja, Liam még egyszerű rendőrtiszt, aki társával, Joey-val éppen Harlem egyik legnagyobb drogkereskedőjén készül rajtaütni. Egy rejtélyes tévedés folytán azonban minden balul üt ki: három rendőr életét veszti az akció során, Liam életveszélyes sérülést szenved, a drogkereskedőnek pedig sikerül kereket oldania. A kerületi ügyész Seant, a hős rendőr fiát bízza meg az időközben politikai botránnyá terebélyesedett üggyel. Rendezte: Sidney Lumet Szereplő(k): Andy Garcia, Richard Dreyfuss Amerikai krimi, 109 perc, 1997
Markíza 5.45 Gyerekeknek 7.50 Kis óriások (am.) 10.00 Jó barátok I. (am.) 10.30 Elszabadult pokol Amerikai komédia 11.55 Superhero (am.) 13.40 Az űrfogócska (am.) 15.40 Csúcsformában Amerikai komédia 17.40 Beugró 18.25 Hab a tortán 19.00 Tévéhíradó 20.00 Transformers (am.) 23.05 Túl mindenen Am.–német film Mexikó és Kalifornia határán örök háború zajlik a kábítószercsempészek és a rendőrök között. Úgy tűnik, mindig a rendőrök veszítenek. 1.15 Mission Impossible 2. (am.)
STV1 12.40 Autószalon 13.10 A másodperc töredéke. Szlovák tévéfilm 14.20 Verdi élete 4. Olasz életrajzi film 15.40 Anna Frank naplója Angol filmdráma 17.30 Az RTVS programjairól 17.55 Állatsereg – magazin 18.15 Gimi tévé. 13/8. 19.10 A világ csodái 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Postaláda 21.10 A másodperc töredéke. Szlovák tévéfilm 22.25 Tetthely: Elfeledett emlékek (német) 0.05 Az RTVS programjairól 0.25 A világ csodái (ism.) 0.40 A másodperc töredéke Szlovák tévéfilm 1.50 Tetthely (ism.)
JOJ 13.00 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 15.30 A Farmár feleséget keres Valóságshow 17.00 Az amerikai X-Faktor, 2011 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Jánošík: Egy igaz történet Lengyel–cseh– szlovák film 23.15 Mr. és Mrs Smith Amerikai film Fsz.: Brad Pitt 1.45 Légikatasztrófák Kanadai dok.sorozat Különböző légikatasztrófák túlélői, szemtanúi, légiirányítók és szakemberek vallanak a történtekről.
STV2 11.55 13.05 14.00 15.10 15.30 16.15 16.30 16.50 17.00 18.00 18.30 18.40 18.55 19.30 19.45 20.00 20.55 21.20 21.35 21.50 23.15 0.15
Öt perccel 12 előtt Porsche Super Cup Forma-1 időmérő Ján Ilavský-portré Kapura – magazin Farmármagazin Zöld magazin Tesztmagazin Egyszerű történet Szlovák tévéjáték Úton Galícia felé Esti mese Hogyan kezelje a szülő a pubertát? Sigord Híradó Nemzetiségi hírek Rizikós műveletek Őrangyalok GEN.sk – Beloslav Riečan Csehszlovák filmek Viridiana Spanyol–mexikói film BJD 2009 Események
38 TV2 6.15 6.45 9.50 10.40 11.10 11.40 12.10 12.40 13.10 13.40 14.05 15.10 16.05 18.30 19.00 19.35 20.05 22.30 23.30 24.00 0.50
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 13. > Vasárnap
Az idő örvényében TV 2-matiné Nagy vagy! Ability – A képességek próbája Stahl konyhája Kalandjárat Borkultusz Talpig nő. Magazin Több mint testőr Simlis Jack, a karibi szuperkém ÖsszeEsküvők Bűbájos boszorkák Valami Amerika Magyar film Tények Napló Napló extra A múmia (am.) Frizbi TotalCar Célkeresztben Amerikai sorozat Sivatagi álom Francia–koreai film Egy hatalmas sivatagos területen él Hungai a feleségével és gyermekükkel. Kötelességtudóan kis fákat ültet a sivatagban, mert szeretné megtartani a sztyeppéket. Felesége közben úgy dönt, hogy a fővárosba, Ulánbátorba viszi beteg gyermeküket. Az út hosszú, Hungai pedig nehezen tudja feldolgozni a magányt, ezért inni kezd. Egy nap egy fiú és az anyja érkeznek hozzá, hogy menedéket kérjenek. Ekkor egy új világ nyílik meg előtte.
M2 14.30 Az utódok reménysége 15.05 Megsebzett bolygó 15.35 Csavargások Afrikában 16.00 Komolyzenéről könnyedén 16.55 Esély a lángok között 17.45 Az emlékezet helyszínei 18.15 Mi micsoda? 18.40 Esti mese 19.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban Német sorozat (2.) 20.00 Híradó 20.35 A Lényeg 21.05 Átok. 9/1. Magyar sorozat 21.30 Elsietett házasság Magyar film 22.40 Szerelem utánvéttel (német) 0.25 Hogy volt!?
RTL Klub
M1
Duna TV
6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.35 Teleshop 11.35 Törzsutas 12.00 Vízilabdamérkőzés Magyar Kupa, döntő 13.15 Magyar autósportmagazin 13.35 Forma–1 Abu-Dzabi Nagydíj 16.00 Hatoslottósorsolás 16.10 Míg a halál el nem választ A tökéletes nő Amerikai film 16.35 Mindent bele, fiúk! Olasz vígjáték Fsz.: Bud Spencer, Terence Hill 18.30 Híradó 19.00 ValóVilág: Kiválasztás 21.25 Heti hetes 22.45 Sziriana Amerikai politikai krimi 21 év a CIA szolgálatában kiélezi az érzékeket. Bob Barnes ügynök számára akkor válik személyessé mindez, amikor egy energetikai elemző és felesége a saját bőrén érzi meg, mire képes a terrorizmus. 1.10 Portré
6.00 Esély 6.25 KorTárs 6.55 Opera Café 9.00 Egyházi műsorok 9.10 Katolikus krónika 10.05 A Biblia a magyar képzőművészetben 10.15 Kérdések a Bibliában 10.30 Református magazin 10.55 Reform. ifj. műsor 11.05 Látogatóban Gryllus Vilmosnál 12.00 Hírek 12.05 Zegzugos történetek 12.35 Anno 13.05 Winston Churchill Dokumentumfilm 14.10 Balázs Fecó 60 éves. Koncert 14.40 Elsietett házasság Magyar film 16.00 TeleSport 16.30 Apócák a pácban Angol vígjáték 18.05 Déltenger kincse 18.55 A lényeg 19.30 Híradó este 20.15 Magyarország, szeretlek! 21.30 A zsaruk becsülete Am.–német krimi Az egyik kábítószer-razzia tragikus következményekkel jár. A bűnözők négy zsarut kelepcébe csalnak és a kialakult tűzharcban kettő közülük életét veszti, a másik kettő pedig életveszélyes sérüléseket szenved. Az eset kivizsgálásával Ray Tierney nyomozót bízzák meg, aki régi zsarufamília tagja. 23.40 Apocalypto (am.) 1.50 Sporthírek
6.05 Gyerekeknek 8.05 Daktari (am.) 9.00 Isten kezében 9.30 Élő egyház 10.00 Római katolikus szentmise Gödöllő 11.00 Világnézet 12.00 Híradó 12.15 Élő népzene 12.45 Hazajáró 13.15 Rosszcsont kalandjai Ausztrál film 14.15 Csellengők 14.45 Törvény által védve 15.15 Utókor 15.45 Múltidéző 16.15 Rákóczi nótája Magyar film Oltay Krisztinka cigányasszonynak öltözve kémkedik, szervezkedik, intézkedik Rákóczi fejedelem megsegítésére és szerelmese, Szakmári Péter kiszabadítására. 18.00 Híradó 18.30 Heti hírmondó 19.00 Önök kérték! 20.00 Mága-show Mága Zoltán a „királyok hegedűse” sztárvendégeivel szórakoztatja a nagyközönséget a legnagyobb nevek és a legismertebb dallamok zenés varázslatában. Műsorvezető társa Kapócs Zsóka színésznő. 21.30 Klubszoba 22.25 Dunasport 22.40 Élet a Marson Angol sorozat 23.35 Luther. 6/6.
Viasat 3
ATV
HBO
13.50 Lucky Luke – Ki az a Mr. Joseph? Olasz sorozat 15.00 Négy esküvő 2. 16.05 Álomépítők 2. 17.10 Azt beszélik... Amerikai vígjáték Sarah már menyaszszony, de halogatja a házasságot. Most húga esküvőjére utazik haza. Megismerkedik egy milliomos sármőrrel és bár eleinte úgy néz ki, szerelem lesz a dologból, a románc balul sül el. 19.05 Harmadik műszak 20.05 CSI – A helyszínelők (am.) 21.00 Született detektívek 21.55 Kamukém (am.) 23.45 Mátrix (am.)
11.00 13.40 15.30 16.05 16.25 17.05 17.55 18.20 18.55 19.25 20.05 20.45 21.55 22.05 23.10 23.55 0.05
Vidám vasárnap Hazai turizmus Kaschmir Gold Otthon Tv Pénz Tv Hazai turizmus Híradó Fórum Híradó Fórum: Pénz/ügyek Ez a 7 Demokraták Híradó Zeneexpressz Hazai turizmus Késő esti híradó Műsorismétlések
6.00 Step Up 3D (am.) 7.45 Hacsi – A leghűségesebb barát Am.–angol film 9.15 Anya a pácban Amerikai vígjáték 10.45 Terápia 21–25. (cseh) 12.55 Roger nyúl a pácban Amerikai vígjáték 14.35 Ki az a Clark Rockefeller? (am.) 16.05 Alice Csodaországban Am. anim. film 17.55 Pippa Lee négy élete Amerikai film 19.30 Filmmagazin 20.00 Rockhajó (angol) 22.10 Halálos iram (am.) 23.55 Rémálom az Elm utcában (am.) 1.30 A fülke (am.) 2.50 Solomon Kane Francia–cseh– angol akciófilm 4.30 A titkos rend (am.)
23.40 > M1 Apocalypto
Jaguár Mancs törzse békében él a Közép-Amerikai dzsungelben. A férfinek gyönyörű felesége van és kisgyermeke. Egyik nap maja harcosok támadják meg a falut. Sok embert lemészárolnak, sokat rabszíjra fűznek. Köztük van Jaguár Mancs, akinek a családját még sikerült egy mély üregben elrejtenie. A maják a városukba viszik a foglyokat, hogy föláldozzák őket az isteneknek, akik elfordultak tőlük. Jaguár Mancsnak sikerül megszöknie, és sebesülten megpróbál hazajutni családjához, szerelméhez. Rendezte: Mel Gibson Szereplő(k): Rudy Youngblood, Dalia Hernandez Amerikai kalandfilm, 139 perc, 2006
Markíza
JOJ
6.10 Gyerekeknek! 8.55 Let´s Dance (ism.) 11.55 Zita a nyakamon 12.40 Kulisszatitkok 13.00 Testközelben 13.25 Sóhivatal 13.55 Kongó (am.) 16.15 Férjhez mész, mert azt mondtam Amerikai komédia Daphne össze akarja hozni lányát a tökéletes férfivel, úgyhogy titokban felad egy hirdetést egy netes társkereső oldalon. 18.20 Szomszédok 19.00 Tévéhíradó 20.00 Nap, széna, eper Csehszlovák film 22.00 Az igazság nevében (am.) 23.00 Sebhelyek (am.) 1.00 Gyilkos kígyó (am.)
12.50 Mr. és Mrs Smith Amerikai film 15.20 A bérgyilkos (am.) Hildy párkapcsolatai sorra sikertelenek, ezért terapeutához jár, aki azt tanácsolja neki, keresse meg apját és rendezzék kapcsolatukat, mivel ez az oka kudarcainak. Hildy meg is találja apját, akiről kiderül: bérgyilkos. 17.15 TOP STAR 18.20 Lakásátalakítás 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó 20.15 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 23.00 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 24.00 Műsorismétlés
STV1
STV2
10.50 11.20 11.55 13.05 14.45 16.50 17.55 18.25 19.10 19.30 19.45 20.05 23.05 23.15 23.55 1.30
Szlovákia képekben A világ képekben Öt perccel 12 előtt Poirot történetei Ján Žižka Csehszlovák film Postaláda Stílusmagazin Konyhatitkok A világ csodái: Montenegro Híradó Gólok, pontok, másodpercek Marco Polo Amerikai kalandfilm Gólok, pontok… A sípszó után – futballmagazin Poirot történetei: A kék vonat titka Angol krimisorozat Marco Polo (ism.)
11.50 12.20 12.45 13.40 16.05 16.35 18.00 18.25 18.30 19.00 19.30 19.50 20.00 21.00 21.25 21.55 23.20 23.35 23.50
Vallási műsor Az én történetem Porsche Super Cup Forma–1. Abu Dzabi Nagydíj Őrangyalok A kelet hőse (szlovák) Elveszett világok keresése. 13/2. Hamilliárd nézet Esti mese Barangolás Horvátországban Híradó Invenciók: Tibor Bartfay Dokumentumklub: Élő ismeretlen katona (francia) Művészet 2011 Kinorama Véres lakodalom (cseh) Ilyenek voltunk… Csehszlovák filmek Események
TV2
RTL Klub
6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 11.15 Ki hitte volna? Olasz film (1.) 13.10 Eva Luna 14.10 EZO TV 15.10 Rex felügyelő 16.10 Második élet 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők 20.35 Jóban Rosszban Vera és Kristóf hiába keresi Olivért, aki nyom nélkül eltűnt. Istvánt végre haza engedik a kórházból. Konrád győzedelmeskedik Richárd emberei felett, Roland szerint ezzel csak még jobban felbőszíti bátyját. 21.15 Aktív 21.50 NCIS (am.) 22.50 NCIS: Los Angeles Amerikai sorozat 23.45 Aktív Extra 23.50 Esküdj! Éjszakai show 0.25 Tények Este 1.00 EZO.TV 1.35 Orvgyilkosság Amerikai film Jay Killiont az újonnan megválasztott elnök és a családja védelmével bízzák meg. Jay rájön, hogy leginkább az elnök feleségére kell vigyáznia. Az aszszonyt ugyanis igen jól felkészült merénylők akarják eltenni láb alól.
6.10 6.45 7.35 7.45
Fókusz plusz Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély (ism.) 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai Kenan és Cavidan veszekednek az autóban és súlyos balesetet szenvednek. Túlélik a karambolt, Cavidan azonban elveszti a babát. 14.15 A virginiai férfi Amerikai western 16.15 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt Vanda és Szabi vajon egymásba szeretnek másodjára? Attila ajánlatot tesz Nórának. Gabi romantikus terve komikusan végződik. Kinga nehezen boldogul a kávéházban Zsolt távollétében, az arrogáns Ádámmal, és döntést hoz. 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 Showder klub 23.10 Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről... ... de eddig nem merted megkérdezni 23.50 Reflektor 0.05 Odaát (am.)
M2
Viasat 3
13.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.30 Világvédett lehetne 16.40 Zegzugos történtek 17.05 Vízkincs 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés(am.) 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó este 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 22.55 Stingers (am.) 23.45 Az Este 0.15 On The Spot: Bolívia (dok.) 1.05 Bűvölet (olasz)
39
Tv-műsor > 2011. november 14. > Hétfő
2011. november 8. |45. szám
12.40 13.40 14.40 15.35 16.30
18.20 19.20 20.15 21.15 23.20
0.15 1.35
Lehetetlen küldetés Őrangyal (am.) Doktor House (am.) Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Álomvilág Amerikai sorozat Jóbarátok Két pasi meg... (am.) Doktor House (am.) Batman (am.) Fsz.: Jack Nicholson Esküdt ellenségek Különleges ügyosztály (am.) Az utolsó órában Amerikai sorozat A romantika hullámhosszán – Zavaros vizeken (német)
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 10.00 Déltenger kincse 10.55 Az emlékezet helyszínei 11.30 Napirend előtt 12.01 Híradó délben 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Társbérletben a tárgyakkal 14.30 Budapest természeti kincsei 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés II. 16.00 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 16.45 MM – A megoldások magazinja az egészségről 17.40 Család csak egy van (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Kékfény Bűnügyi magazin 21.10 Hacktion (6.) Magyar sorozat Deamont elengedik, de hazatérte után az élete nagyobb veszélyben van, mint eddig bármikor. 22.00 Az ESTE 22.35 Átok: Bódulat Magyar sorozat (6.) Luca szeretné túltenni magát csalódásán, de ijesztő felfedezést tesz: nem csak legjobb barátja, de a szülei sem őszinték vele. 23.05 Aranymetszés 0.00 HungarIQ
ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.35 Kőbányai híradó 17.05 Hazai turizmus 17.55 Hírek 18.25 Fórum Közönségvita a politikáról 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub (am.) 23.10 Hazai turizmus 23.55 Híradó 0.15 No comment 0.20 Világhíradó
Duna TV 5.15 Gazdakör 6.35 Kisváros (ism.) 7.30 Híradó 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Végjáték 10.00 Családbarát 10.50 Élő egyház 11.30 Hazajáró 12.01 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Heti Hírmondó 14.45 Csellengők 15.15 Klubszoba 16.15 Híres zeneszerzők nyomában 17.15 Kisváros (51.) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 A férfi a legjobb orvosság (7.) Gretchen és doktor Kaan első találkája remekül sikerül, ám kapcsolatukat beárnyékolja a kómában fekvő feleség. Az apácáról, akit lábtöréssel hoznak be a kórházba, kiderül, hogy gyermeket vár, ezért a műtétnél Marcnak segítséget kell kérnie doktor Kaantól. 21.15 Híradó 21.30 Gyökerek (2.) Amerikai sorozat 23.00 Dunasport 23.10 Sportaréna 0.05 Kosáry Domokos olvasónaplója
HBO 6.00 Alice Csodaországban Am. anim. film 7.45 Filmmagazin 8.15 Jack (am.) 10.05 Rockhajó (angol) 12.15 Ez nekem nem megy, de abban jó vagyok. Am. dok.-film 12.50 Berlini vegyespáros Német vígjáték 14.25 Keserédes Thaiföldi–am. film 16.15 Vámpíros film (am.) 17.35 Perzsia hercege… Amerikai kalandfilm 19.30 Terápia 21–26. (cseh) 20.30 Gengszterkorzó 13. Amerikai filmsorozat 21.25 Különleges kapcsolat Am.–angol film 22.55 Terápia 26. (cseh) 23.25 „Na stojáka” (cseh) 1.45 Parajelenségek (am.) 3.10 Holtomiglan, holtodiglan. Amerikai vígjáték
1.35 > VIASAT3 A romantika...
Mi lehetne romantikusabb, mint egy két hetes karibi hajóút a Royal Clipper fedélzetén?! Rudolf életében egy új fejezet jött el, ugyanis az utazásra nem egyedül, hanem a nála sokkal fiatalabb, új barátnőjével, Tamara-val érkezik, aki miatt elhagyta feleségét, Marianne-t. Az asszony azonban nem hagyja annyiban a dolgot, harcolni akar a férjéért és nem akarja maga mögött hagyni a 25 évnyi házasságot. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően egymásba botlanak a hajón, és végül együtt próbálják meg elhagyni a zavaros vizeket. Rendezte: Bernhard Stephan Szereplő(k): Eleonore Weisgerber Német romantikus film, 89 perc, 2004
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.25 Vacsoracsata 9.15 Cobra 11 X. Német sorozat 10.15 A vér kötelez Amerikai thriller 12.00 Nyomtalanul IV. 12.55 Döglött akták (am.) 13.55 Monk IV. (am.) 14.50 Agymenők III. (11.) 15.20 Szomszédok (ism.) 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé (177.) 21.15 Zita a nyakamon Rumli vagy rend 21.55 Beugró 22.40 Híradó 23.00 A vér utcái Amerikai thriller Fsz.: Val Kilmer 0.55 Véres utcák Amerikai thriller
STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG – Becsületbeli ügyek. 15/1. Amerikai krimisorozat 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Romy NSZK filmdráma 21.55 Riporterek 22.20 Késő esti híradó 22.40 Pokoli elmék. 22/18. 23.40 JAG (ism.) 0.30 Hivatásosok II. Angol krimisorozat 1.20 Romy (ism.) 3.10 Pokoli elmék (ism.)
JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 A Farmár feleséget keres 22.40 Családi panzió Szlovák sorozat 23.30 Kaliforgia I. (am.) 0.15 Sárkánydinasztia Amerikai film Egy, az uralkodónál tett diadalmas látogatás után Marco Polo és a csapata megkezdik a hosszú útjukat, vissza Európába.
STV2 13.45 Kinorama 14.20 Autószalon 14.45 Meccs lefújva – futballmagazin 15.35 BL–magazin 16.00 A sport visszhangjai 16.25 Roma magazin 17.00 VAT – magazin 17.30 Regionális napló 18.00 A természet közelről Német természetfilm 18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – munka 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 A diagnózis. 12/11. 20.20 Gyógyászati magazin 21.30 Kommentárok 21.55 Ördögi színjáték Spanyol–angol dráma 23.40 Tesztmagazin 23.55 Események 0.25 Hírek magyar nyerlven 0.30 Híradó
40 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 TotalCar (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 11.15 Ki hitte volna? Olasz film (2.) 13.10 Eva Luna (ism.) 14.10 EZO TV 15.10 Rex felügyelő Egy kislányt holtan találnak meg a Duna-parton. Ez idő alatt több kislány is eltűnik egy vidámparkból. Néhány nap múlva előkerülnek, de sokkos állapotban. Minden arra utal, hogy megerőszakolták őket. 16.10 Második élet 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (36.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők Valóságshow 20.35 Jóban Rosszban Vera kitart Olivér mellett, szerelme miatt még Viktorral is összeveszik. Roland legszívesebben kiszállna a kórház tulajdonrészéért folyó hatalmi harcból... 21.15 Aktív 21.50 S.W.A.T. – Különleges kommandó Am. akciófilm 0.05 Aktív Extra 0.10 Esküdj! Éjszakai show 0.45 Tények 1.20 EZO.TV 1.55 Történetek az elveszett birodalomból Magyar film
6.10 6.45 7.35 7.45
5.55 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 10.00 Mindenből egy van 11.05 Kékfény 12.01 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Álmok mai álmodói 14.30 Csavargások Afrikában (6.) 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés 16.00 Különleges mentőalakulat 16.45 MM – A megoldások magazinja 17.40 Család csak egy van (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 A Kennedy-család Kanadai sorozat 21.00 DTK. Talkshow 22.10 Az ESTE 22.45 Tudorok I. (7.) Sötét fellegek tornyosulnak Anglia fölött. Sir William Compton fertőző betegségben meghal. Hamarosan pestisjárvány tör ki. A súlyos élelmiszerhiány csak tovább növeli az emberek szenvedését. A király jó hírt kap, szeretője, Boleyn Anna szerencsésen túlélte a járványt. 23.45 Rejtélyes XX. század 0.15 Esély
5.15 6.35 7.30 7.40 8.35 9.05
M2 9.00 16.15 16.40 17.05 17.35 18.00 18.50 19.10 20.00 20.35 21.20 22.15 23.00 23.50 0.20 1.15
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 15. > Kedd
Trendmánia Fókusz Reggel Reflektor Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély Amerikai sorozat 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai Török sorozat Lamia a kórházban megtudja, hogy a terhessége körül nincs minden rendben, vészhelyzetre is fel kell készülnie. 14.20 A Little Richardf sztori (am.) 16.15 Sarokba szorítva Marfil meglátogatja Diegót és azt mondja neki, hogy Diana és Max a háta mögött titokban találkozgatnak. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 Házon kívül Heti magazin 22.40 XXI. század – A legendák velünk élnek Füttyös Gyuri legendája; Olasz király magyar trónon? 23.20 Reflektor 23.35 Családi bűnök Amerikai thriller
Viasat 3 Parlamenti ülés Delta HungarIQ Kalandozó Família Kft. Angyali érintés Esti mese Különleges mentőalakulat Híradó este McLeod lányai Maradj talpon! 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat Catherina és a lányok (olasz) Az Este Tudorok I. (6.) Bűvölet (olasz)
14.40 Doktor House 15.35 Nyomtalanul Amerikai sorozat 16.30 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Két pasi meg... Amerikai sorozat 20.15 Doktor House (am.) 21.15 Nyomtalanul (am.) 22.10 Négy esküvő 2. Valóságshow 23.15 Esküdt ellenségek Különleges ügyosztály Amerikai sorozat 0.05 Az utolsó órában Amerikai sorozat 1.00 Műsorismétlések
ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.35 Tempó 16.55 Hírek 17.05 Hazai turizmus 17.55 Hírek 18.25 Fórum 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Civil a pályán Közéleti műsor 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub 23.10 Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 23.55 Híradó 0.15 No comment 0.20 Világhíradó
Gazdakör Kisváros (ism.) Híradó MacGyver (am.) Térkép A férfi a legjobb orvosság (ism.) 10.00 Családbarát 10.50 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Napok, évek, századok 14.45 Határtalanul magyar 15.15 Sportaréna 16.15 Divathét 16.40 Homo faber 17.15 Kisváros (magyar) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Reklámőrültek (7.) 21.15 Híradó 21.30 A lány a tét (am.) Az üzlet vezetői hónapról hónapra a „A hónap dolgozója” cím odaítélésével próbálják ösztönözni a jobb munkavégzésre az alkalmazottakat. A többszörös címvédő – 16 győzelemmel – Vince, aki a vásárlók körében rendkívül népszerű, munkatársai között viszont annál kevésbé. 23.15 Dunasport 23.25 Kosáry Domokos olvasónaplója
HBO 6.00 Perzsia hercege… Amerikai kalandfilm 7.50 Személyi igazolvány Cseh–szlovák vígjáték 10.05 Túl közeli rokon (am.) 12.00 Johanna nőpápa Angol filmdráma 14.15 Pusztuljon, aki nem nősül (angol) 15.55 Spangol (am.) 18.05 A barátnőm pasija Amerikai vígjáték 19.30 Terápia. Cseh film 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 Hung – Neki áll a zászló 3. (am.) 21.30 Író és kamuhős 3. Am. vígjátéksorozat 22.00 True Blood 7. Ír–magyar krimisorozat 23.00 Terápia 27. Cseh filmdráma 23.30 Simon Koniansky… Francia–kanadai film 1.05 A 8 kör (am.)
23.35 > RTL KLUB Családi bűnök
Brenda Geckről a város gazdag, köztiszteletben álló matrónájáról senki sem sejti, hogy valójában egy szociopata. Árva gyerekeket fogad be, adakozik, és példásan templomba jár. A házában azonban rettegés uralkodik, a gyerekek megalázottan, kiéheztetve élnek, ráadásul Brenda és férje különböző bűncselekményekre kényszerítik őket. Marie több mint tíz év rabság után gyermekével megszökik, és kitálal mindent Philip Rothman ügyésznek. Rendezte: Graeme Clifford Szereplő(k): Kirstie Alley, Deanna Milligan Amerikai thriller, 86 perc, 2004
Markíza
JOJ
6.00 Gyerekeknek 8.25 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 X. Német sorozat 10.25 A félelem órái Kanadai thriller 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk IV. (am.) 15.00 Agymenők III. (11.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé (178.) 21.00 Rendelő a rózsakertben V. Szlovák sorozat 22.55 Hírek 23.15 Adela-show 24.00 A mentalista II. 0.55 Kísérlet Amerikai thriller
15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Hírek, sport 20.15 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.15 Ártatlanok Kristína és Boris kapcsolata a baba elvesztése miatt krízisbe jutott, csakúgy mint Mária és Peter viszonya. Tereza egy olyan döntést hoz, amit később maga is megbán. 23.15 C. S. I.: Miami helyszínelők Amerikai sorozat
STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG – Becsületbeli ügyek. 15/2. Amerikai krimisorozat 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.00 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Ki mond igazat? – szórakoztató műsor 20.55 Luther. 6/4. 21.50 Gimi tévé. 13/9. Szlovák tévéfilm 22.45 Késő esti híradó 23.05 JAG (ism.) 23.55 Hivatásosok II. Angol krimisorozat 0.45 Vad angyal 1.25 Luther (ism.) 2.20 Riporterek 2.45 Stílusmagazin
STV2 13.40 14.05 14.30 15.35 16.10 16.25 17.00 17.30 18.00 18.25 18.30 18.40 19.30 19.45 20.00 21.30 21.55 22.05 23.35 0.00 0.30
VAT – magazin A diagnózis (ism.) Gyógyászati magazin Vallási műsor Az én történetem Nemzetiségi magazin Tudományos magazin Regionális napló Nemzetközi terrorizmus 1945 után 26/10. rész Hatmilliárd nézet Esti mese Fókusz – egészség Híradó Hírek magyar nyelven Remény (csehszlovák) Kommentárok Rendőrségi magazin Az est témája Autószalon Események Hírek magyar nyelven
41
Sport
2011. november 8. |45. szám
Szelle, Heizer, Hegedűs, Fernyák Négy bősi versenyző szerzett elsőséget Grazban BIRKÓZÁS – Ausztriában portyáztak, négy elsőséget szereztek a Bősi Birkózó- és Sportklub fiatal tehetségei a Grazban lezajlott korosztályos erőpróbán. „A hagyományos viadalon Bosznia, Csehország, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia és Ausztria tizenhét klubjának száz versenyzője kötöttfogásban mérte össze a tudását. A fiatalabb serdülők között Szelle Gábor (37 kg) és
Heizer Erik (41 kg), az idősebb serdülők mezőnyében Hegedűs Bence (73 kg), a juniorok versenyében pedig Fernyák Attila (63 kg) végzett az élen. A fiatalabb serdülő korosztályú Agh Attila (31 kg) és a kadett Rákóczi János (69 kg) bronzéremmel gyarapította gyűjteményünket. Rohály József és Cicák Maroš csupán orrhoszszal maradt le a dobogóról” – summázta a Dunapartiak helytállását a bősi alakulat elnök-fő edzője, Meton Krisztián. ái
Meton Krisztián tehetséges tanítványaival Grazban
Archív felvétel
Race4 Slovakia: Sikeres volt a szezon AUTOMOTORSPORT – A Dióspatony melletti Slovakia Ringet sokan ismerik, ám azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy ez a pálya hozta a Csallóközbe az ország egyik legrangosabb autóversenyző gárdáját.
A csapat jövőre sokat vár az új autótól
Archív felvétel
A Race4 Slovakia csapatáról van szó, amely idén a legsikeresebb szezonját zárta a DSC (Dutch Supercar Challenge) versenyszériában. Tény, hogy a hollandiai Assenben október 22–23-án megtartott utolsó versenyt kicsit másként képzelte el a dióspa-
tonyi gárda – egyik autójukat kilökték a pályáról, a másik pedig olajszivárgás miatt kigyulladt –, de ez mit sem változtat azon, hogy Dick Kvetňanský, Martin Sedlák, valamint a mindössze 16 éves holland versenyzőnő, Beitske Visser 2–2 harmadik helyet, illetve futamgyőzelmet szerzett az idény során. Ráadásul a versenyszéria finisében cseréltek autót is: új fegyverük a Praga R4S, saját konstrukciójú, 532 lóerős V8-as motorral. Jövőre tehát nem lehet más a cél, mint még több futamgyőzelem és dobogós helyezés... Vas Gyula
Kitűnően helytálltak a csallóköziek
KARATE – Egynapos klubtáborban készültek a Seishin Karate Klub tagjai – Sensei Markovics János 3. danos edző keszegfalui, ekecsi, nemesócsai, ekeli, nagymegyeri és dunaszerdahelyi növendékei – a november 5-én, szombaton Dunaszerdahelyen megrendezett Európa Kupa küzdelmeire (European Karate Cup 2011 – Slovakian Open For Children). Hogy milyen eredménnyel, arról részletesebb tájékoztatást a következő számunkban közlünk. Felvétel a klub fotótárából
42
Csallóköz
Sport
Somorjai bravúr Poprádon A táblázat negyedik helyére tornázták fel magukat a felső-csallóköziek KOSÁRLABDA EXTRALIGA NŐK 8. forduló Meglepő, de megérdemelt győzelmet arattak a somorjai nők Poprádon. ŽBK Whirlpool Poprad–ŠBK Šamorín 86:88 (29:15, 16:26, 20:17, 21:30). Legeredményesebb pont-
szerzők: Šimová 25, Ciappinová 24, Zentková 12 – Suja 23, Wickett 18, Slamová 15. Hárompontos dobások: 4 – 7. Játékvezetők: Turčin és Dula. Nézők száma: 400. A kiegyensúlyozott találkozón a második, illetve a negyedik játékrészben voltak eredményesebbek Juraj Suja edző somorjai védencei.
A serüléséből felépült Suja Tímea (11) volt csapata legeredményesebb pontszerzője
További eredmények: BK SOUŽ Cassovia Košice–MBK Región Rožňava 73:80 (18:25, 27:14, 15:21, 13:20). Dannax Sport Košice–Good Angels Košice 38:86 (13:14, 4:17, 12:23, 9:32). A rózsahegyiek szabadnaposok voltak. Sorrend: 1. Good Angels Košice 14 pont, 2. Ružomberok 11, 3. Poprad 11, 4. Somorja 11, 5. Rožňava 10,
Ján Čikovský felvétele
6. Dannax Sport Košice 8, 7. Cassovia Košice 7. November 12-én, szombaton, 18.00 órai kezdettel a somorjaiak a rózsahegyieket fogadják hazai pályán. (čikovský)
FÉRFIAK 10. forduló A komáromi MBK Rieker csapata szabadnapos volt a hétvégi körben. Eredmények: BK Váhostav-SK Žilina–BK Bemaco SPU Nitra 75:93 (23:17, 10:24, 21:23, 21:29). BC Prievidza–MBK Handlová 72:69 (17:16, 22:23, 17:15, 16:15). BK Iskra Svit–ONYX Levice 97:75 (17:10, 33:19, 21:27, 26:19). ŠKP Banská Bystrica - BK 04 AC LB Spišská Nová Ves 97:99 (22:21, 20:26, 26:23, 29:29). Sorrend: 1. Prievidza 16, 5. Komárom 13, 7. Léva 13, 9. Banská Bystrica 10. November 9-én, szerdán, 18.00 órakor a komáromiak a besztercebányaiakat fogadják a városi sportcsarnokban. (keresztényi)
Régiónk a pingpongligákban: Menetel a bősi fakó Nyitra megyei 4. liga, 6. forduló: Pok. Komárom–Érsekújvári magy. gimi 8:10, Bátorkeszi–Komárom/Ipolyság C 2:16, Nagymegyer/Nemesócsa B–Vághosszúfalu 5:13, Bánov C–Vágtornóc B 11:7, Gúta–Zsitvabesenyő 12:6, Kürt–Érsekújvár B 3:15. A bajnokság állása 1. Érsekújvár B
6 6 0 0 92:16 18
2. Bánov C
6 5 0 1 63:45 16
(40:30), Nyékvárkony A–Dióspatony A (elhalasztva), Csallóközkürt–Bögellő 13:5 (43:21). Hodos C csapata szabadnapos volt. 6. forduló: Dióspatony A–Csallóközkürt 12:6 (45:25), DS Eki A–Nyékvárkony A 7:11 (27:40), Tár-
nok–Nyárasd 3:15 (16:48), Nyékvárkony B–Bős B 1:17 (11:51), Dióspatony B–Balony 0:18 (4:54), Baka–DS Eki B (elhalasztva), Somorja–Nagyabony 12:6 (43:24), Hodos C–Vásárút B (elhalasztva). Bögellő csapata szabadnapos volt.
7. forduló: DS Eki B–Hodos C 9:9 (31:35), Nagyabony–Baka 10:8 (36:37), Balony–Somorja 7:11 (27:42), Bős B–Dióspatony B 16:2 (48:13), Nyárasd–Nyékvárkony B 17:1 (53:8), Nyékvárkony A–Tárnok 16:2 (51:14), Csallóközkürt–DS Eki A 11:7 (40:28), Bögellő–Dióspatony A 5:13 (21:42). Vásárút B csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása
3. Újvári gimi
6 4 0 2 55:53 14
4. Pok. Komárom
6 4 0 2 61:47 14
1. Bős B
5. Vághosszúfalu
6 4 0 2 61:47 14
2. Nagyabony
7 6 0 1 88:38 19
6. Kom./Ipoly. C
6 3 0 3 61:47 12
3. Somorja
6 6 0 0 69:39 18
7. Megyer/Ócsa B
6 2 1 3 50:58 11
4. Nyárasd
7 5 0 2 76:50 17
8. Gúta
6 2 1 3 42:66 11
5. Balony
7 4 1 2 86:40 16
9. Vágtornóc B
6 2 0 4 46:62 10
6. DS Eki B
7 4 1 2 77:49 16
10. Bátorkeszi
6 2 0 4 38:70 10
7. Várkony A
5 5 0 0 76:14 15
11. Zsitvabesenyő
6 1 0 5 44:64
8
8. Vásárút B
6 4 1 1 81:27 15
12. Kürt
6 0 0 6 35:73
6
9. Hodos C
6 2 2 2 61:47 12
A Nagyszombat megyei 5. ligaként számon tartott dunaszerdahelyi járási csapatbajnokság. Az 5. forduló eredményei: Vásárút B–Baka 9:9 (39:34), DS Eki B–Somorja (elhalasztva), Nagyabony–Dióspatony B 17:1 (52:8), Balony–Nyékvárkony B 17:1 (51:11), Bős B–Tárnok 14:4 (43:15), Nyárasd–DS Eki A 12:6
Nagymegyeren a mozgás- és egészségkárosultaknak rendeztek nemzetközi sportnapot a közelmúltban. Az eseményt az egészségkárosultak országos szövetségének nagymegyeri szervezete és a testi fogyatékosok országos szövetségének somorjai szervezete jegyezték. Összesen 72 részvevője volt a játékoknak, a hazaiakon kívül Győrből, Somorjáról, Galántáról, Dunaszerdahelyről és Bősről érkeztek versenyzők a fürdővárosba. Asztaliteniszben a járó férfiak és nők kategóriáján túl a kerekes székesek is összemérték tudásukat a városi sportcsarnokban. A sikeres találkozóról részVladislav Kmeť felvétele letesebben következő számunkban számolunk be.
7 7 0 0 103:23 21
10. Baka
6 2 2 2 60:48 12
11. Dióspatony A
6 3 0 3 59:49 12
12. Csallóközkürt
6 3 0 3 46:62 12
13. DS Eki A
7 0 1 6 50:76
8
14. Tárnok
7 0 0 7 22:104
7
15. Dióspatony B
7 0 0 7 10:116
7
16. Várkony B
7 0 0 77:119x 7
17. Bögellő
6 0 0 6 19:89
6
(–ckj)
43
Sport
2011. november 8. |45. szám
Lendületben az elitmezőny éllovasa Dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság Két fordulóval az őszi szezon vége előtt Királyfiakarcsa gyakorlatilag mindent elért: máig veretlen, a legtöbb gólt rúgó gárdák között van s a legkevesebbet kapta és immár öt ponttal elhúzott a mezőnytől…
jes–Padány 7:2 (3:0), g.: Tászli D. 4, Molnár R., Bíró Sz., Szabó P. – Németh F., Nagy Sz. Felsőpatony–Somorja B 3:1 (1:1), g.: Gaál M., Sípos T., Ružička P. – Sárkány M. A bajnokság állása 1. Alistál
Fonyó G. – Nyársik A., Stimm D. Pozsonyeperjes–Csallóközkürt 0:1 (0:0), g.: Bugár T. Nagypaka–Alistál 5:0 (2:0), g.: Pénzes A. 3, Simoncsics D., Vitek A. Nagylég–Nagyabony 4:2 (1:1), g.: Novotný R., Kiss J., Rigó N., Gašparík L. –Rosztovics J. 2. A bajnokság állása
13 10 2 1 55:10 32
2. Pozsonyeperjes 13 8 2 3 45:26 26
A második vonalban Alistál is hasonló erényekkel büszkélkedhet, az viszont megjegyzendő, hogy a lövőkedv itt ebben a fordulóban nemcsak az éllovast, hanem az egész mezőnyt dicséri. A harmadosztályban pedig immár szezonzárás volt, néhány békés remivel… I. osztály – felnőttek, 13. forduló: Királyfiakarcsa–Egyházgelle 2:0 (0:0), góllövő: Lelkes T. 2. Egyházkarcsa–Balony 0:1 (0:0), g.: Škoda M. Baka–Kisfalud 2:0 (1:0), g.: Oravec L., Bertalan J. Sárosfa–Nagyszarva 3:1 (2:1), g.: Nagy J., Mayer F., Seregi I. – Herberger Cs. Szentmihályfa–Csallóközcsütörtök 2:1 (0:0), g.: Rigó A. 2 – Kadlečík J. Kisudvarnok–Nagyabony 2:0 (0:0), g.: Simon Z., Polák Zs. Hodos–Jányok 1:1 (1:0), g.: Potásch P. – Balla A. Tárnok–Csenke 3:4 (1:3), g.: Kulich M., Štrbavý D., Csölle J. – Dužek M. 2, Rigó Zs., Kvarda T. A bajnokság állása
3. Lúcs
13 7 3 3 32:10 24
1. Nagymagyar
13 13 0 0
4. Csákány
13 6 4 3 48:24 22
2. Cs.kürt
13 11 1 1 56:10 34
5. Somorja B
13 6 3 4 43:19 21
3. Baka
13 9 2 2 49:17 29
6. Nagypaka
13 7 0 6 40:29 21
4. Vásárút
13 9 1 3 71:19 28
7. Izsap
13 6 2 5 35:33 20
5. Sportgimi B
13 9 1 3 58:10 28
8. Felsőpatony
13 6 1 6 28:31 19
6. Nagylég
13 7 2 4 36:36 23
9. Felbár
13 5 3 5 23:25 18
7. Csenke
13 7 1 5 35:18 22
10. Pódafa
13 5 2 6 29:40 17
8. Kisudvarnok
13 7 1 5 36:22 22
11. Illésháza B
13 4 4 5 22:27 16
9. Egyházgelle 10. Nagypaka
13. Patonyrét
13 4 3 6 21:28 15
11. P.eperjes
13 4 0 9 18:42 12
14. Padány
13 4 2 7 18:37 14
12. Nagyabony
13 3 0 10 23:58
9
15. Csiliznyárad
13 3 3 7 17:28 12
13. Izsap
13 3 0 10 21:65
9
16. Bodak
13 0 1 12
14. Nagyudvarnok 13 2 1 10 17:73
7
9:92
1
6. Csenke
16 5 2 5 26:22 20
7. Jányok
13 6 1 6 25:18 19
1. Nagymegyer B 10 8 2 0 39:10 26
8. Balony
13 5 4 4 23:16 19
2. Csilizpatas
10 6 2 2 39:18 20
9. Szentmihályfa 13 5 3 5 19:19 18
3. Cs.nádasd
10 5 4 1
29:7 31
2. Tárnok
13 8 2 3 29:17 26
3. Hodos
13 8 2 3 24:16 26
4. Csütörtök
13 8 1 4 36:16 25
5. Baka
13 7 1 5 21:20 22
10:4 19
10. Egyházkarcsa
13 5 3 5 16:18 18
4. Sárrét
10 5 2 3 30:19 17
11. Egyházgelle
13 5 0 8 18:24 15
5. Szap
10 5 1 4 33:28 16
12. Nagyszarva
13 4 2 7 15:34 14
6. Hegyéte
10 3 4 3 18:18 13
13. Sárosfa
13 4 1 8 24:33 13
7. Béke
10 3 2 5 22:36 11
14. Kisudvarnok
13 2 5 6 10:16 11
8. Mad
10 3 1 6 21:24 10
15. Nagyabony
13 3 2 8 12:29 11
9. Somorja C
16. Kisfalud
13 2 1 10 15:37
7
II. osztály – felnőttek, 13. forduló: Patonyrét–Nagyudvarnok 2:1 (1:1), góllövők: Gašparík L., Vígh L. – Horváth T. Izsap–Lúcs 3:2 (2:0), g.: Dinga B., Póda D., Kušnír Cs. – Görcs Z., Puha F. Illésháza B–Felbár 1:0 (0:0), g.: Varga Z. – Závodszky A. Csiliznyárad–Alistál 0:5 (0:4), g.: Bereczky Z. 2, Bíró T., Kosár A., Remenár Z. Nagypaka–Bodak 11:1 (4:0), g.: Santai M. 5, Valkó L. 3, Nagy P. 2, Sliva P. – Csízik Z. Pódafa–Csákány 3:1 (2:1), g.: Bartal E. 2, Krnáč J. – Mikóczi P. Pozsonyeper-
13 7 0 6 32:35 21
12. Nagyudvarnok 13 4 3 6 21:27 15
Megjegyzés: Izsap csapatától a bajnokság végén 6 büntetőpontot levonnak. III. osztály – felnőttek, 11. forduló: Izsap B–Sárrét 1:5 (0:1), góllövők: Borsicky P. – Ochaba M. 2, Churý J. 2, Rajcsányi M. Somorja C–Béke 3:3 (2:1), g.: Both B. 2, Cséfalvay A. – Szlanyina R., Rigó L., Malina M. Csilizpatas–Mad 2:2 (0:2), g.: Bugár Z., Csicsay L. – Borsányi L. 2. Csallóköznádasd–Nagymegyer B 0:0, Hegyéte–Szap 1:3 (1:1). g.: Bubeník M. – Dékány Z., Vass K., Johancsik G. Ekecs-Apácaszakállas B csapata szabadnapos volt. Az őszi végeredmény
1. Királyfiakarcsa 13 9 4 0
65:9 39
10 2 2 6 12:28
8
10. Ekecs B
10 2 1 7 22:35
7
11. Izsap B
10 2 1 7 12:38
7
I. osztály – ifjúságiak, 13. forduló: Baka–Vásárút 1:1 (1:0), góllövők: Csomor Á. – Juhos I. Kisudvarnok–Nagymagyar 1:4 (1:1), g.: Vince J. – Lamos B., Keszőcze F., Trajcsik B., Cséfalvay K. FK Sportgimnázium Dunaszerdahely B–Egyházgelle 5:1 (1:0), g.: Farkas R. 2, Morvay T., Krajčír D. Sárosfai Cs. – Sidó L. Nagyudvarnok–Nagyszarva 9:1 (9:1), g.: Hodossy N. 3, Horváth P. 2, Pollák P., Varga Á., Varga D., Vontszemű J. – Trnovský D. Izsap–Csenke 4:2 (1:1), g.: Majorovics J. 2, Tarcsi P.,
A labdánál az egyházgellei Sátor, mögötte Hromada
13 4 3 6 21:34 15
15. Alistál
13 2 0 11 17:73
6
16. Nagyszarva
13 0 1 12 15:72
1
(–ckj)
A második gól előtti jelenet. Balról: Balogh Á., Lelkes T., a hazaiak mesterlövésze, Fucsek kapus és Mészáros. Királyfiakarcsa–Egyházgelle 2:0
Mentenek a gellei védők. Balról: Csánó T., Lelkes T., Fucsek, Balogh A. Marian Baláži felvételei
44
Csallóköz
Sport
Tízgólos remi Aranyoson!
Galántai területi bajnokság
Komáromi területi labdarúgó-bajnokság Hiába vezetett az aktuális éllovas saját pályáján már 4:2 arányban is Búcs ellen, 5:5-ös döntetlen lett a mecs vége, ami, valljuk be, eléggé szokatlan eredmény még területi szinten is… A második vonalban pedig immár a szezonzáró fordulót játszották a csapatok. I. osztály – felnőttek, 13. forduló: Ógyalla B/Bajcs–Madar 1:2 (1:1), góllövők: Koryták – Rontó 2. Keszegfalva–Vágfüzes/Kava 3:1 (2:1), g.: Budai, Badinka, Beke – Habardik (11-esből). Csallóközaranyos– Búcs 5:5 (2:2), g.: Szabó A., Lelkes, ifj. Horváth, Álló, Szoboszlai – Kovács 3, Sánta, Bódis. A hazaiak már 4:2 arányban vezettek, és a végén lőttek egy kapufát is... Újgyalla–Perbete 1:1 (0:1), g.: Šmída – Trnka. Nemesócsa–Šrobárová 2:3 (2:0), g.: Szkukalek L., Csizmadia – Sýkora 2, Méhes. Bátorkeszi–Gúta B 1:2 (1:1), g.: Sipos – Baráth, Králik.
Izsa–FK Activ Komárom 3:1 (0:0), g.: Jakab, Hegedűs, Smolka – Benkóczky. Pat–Lakszakállas 1:3 (1:0), g.: Rozsnyó – Inczédi T. 2, Inczédi Sz. A bajnokság állása
mický. Bogya/Gellér–Tany 1:4 (1:1), g.: Végh (11-esből) – Koton P., Kósa, Tamási, Adamík. Dunaradvány–Ifjúságfalva 3:0 (3:0), g.: Vörös, Vojáček, Leštár. Megyercs–Örsújfalu 1:4 (0:4), g.: Tureček – Kovács 2, Döme, Škulavík (11-esből). Dunamocs–Nagykeszi 5:1 (2:1), g.: Lajos T. 4, Bábi – Beke. Bogyarét–Csicsó 2:3 (0:0), g.: Leczkési 2 – Dudás 3. Marcelháza B csapata szabadnapos volt. Az őszi végeredmény
1. Keszegfalva
14 8 5 1 26:15 29
2. Šrobárová
14 9 1 4 33:18 28
3. Aranyos
14 8 4 2 35:22 28
4. Bátorkeszi
14 9 0 5
5. Perbete
14 7 3 4 35:26 24
6. Újgyalla
14 7 2 5 33:14 23
7. Lakszakállas
14 7 2 5 33:40 23
1. Tany
12 11 1 0
8. Madar
14 6 3 5 26:25 21
2. Marcelháza B
12 9 1 2 51:22 28
9. Gúta B
27:17 27
57:8 34
14 5 5 4 39:19 20
3. Dunamocs
12 9 0 3 56:21 27
10. Búcs
14 6 2 6 37:37 20
4. Örsújfalu
12 8 1 3
11. Izsa
14 5 4 5 25:24 19
5. Nagysziget
12 6 2 4 21:26 20
1. Sopornya
13 11 0 2
12. FK Actív
14 5 3 6 26:30 18
6. Nagykeszi
12 6 1 5 33:16 19
2. Alsószeli
13 9 1 3 33:18 28
13. Nemesócsa
14 3 4 7 23:32 13
7. Bogya/Gellér
12 4 3 5 23:21 15
3. Hidaskürt
13 8 2 3
14. Ógyalla B
14 2 3 9 20:35
8. Csicsó
12 4 2 6 19:42 14
4. Taksony
13 7 2 4 15:14 23
15. Pat
14 2 3 9 18:38
9
9. Martos
13 7 0 6 29:21 21
16. Vágfüzes
14 1 0 13 10:54
3
9
II. osztály – felnőttek, 13. forduló: Nagysziget–Martos 3:0 (2:0), góllövők: Dani (11-esből), Szabó, Šu-
27:14 25
A hazai asztaloknál játszó csallóközieknek a nyitófordulóban az újonc liptóiak még nem okoztak különösebb gondot: Dunaszerdahely–Liptov 5:3 (a szerdahelyi gárdából megnyerte partiját GM Vajda Levente az első táblán, Martin Bezúch és Fran-
23:9 26
12 4 1 7 14:33 13
5. Tallós
12 3 3 6 26:27 12
6. Dolná Streda
13 6 2 5 24:18 20
11. Bogyarét
12 3 2 7 23:32 11
7. Felsőszeli
13 6 2 5 22:29 20
12. Megyercs
12 1 1 10
9:52
4
8. Nagymácséd
13 6 1 6 26:26 19
13. Ifjúságfalva
12 0 2 10
4:49
2
9. Szered B
13 5 1 7 21:33 16
(–bj)
Jól kezdtek Rácheláék! tišek Jablonický pedig a hetediken és a nyolcadikon, a többiek, nevezetesen IM Bokros Albert, IM Milan Ráchela, FM Petényi Tamás és FM Varga Dávid pedig remiztek). További eredmények: Modra–Prievidza 4:4, Čadca–Košice 2,5:5,5, Dunajov–Kežmarok 5:2, Trenčín–Slovan Bratislava 3:5, Dubnica–Doprastav Bratislava 4,5:3,5. A 2. fordulóban a privigyeieket már csak a legszorosabb arányban sikerült legyőznie Ráchela József
58:9 33
10. Dunaradvány
A kék mezes aranyosiak csupán remiztek az elmúlt hétvégén, s a táblázat első helyéről a harmadikra csúsztak le. Böröczky József felvétele a 10. fordulóban készült a csallóköziek Šrobárová elleni találkozóján
SAKK EXTRALIGA – Remek játék után kettős csapatgyőzelemmel kezdte a legfelsőbb hazai hosszú távú bajnokságot a Dunaszerdahelyi SK csapata.
I. osztály – felnőttek, 13. forduló: Tallós–Szered B 2:0 (1:0), góllövők: M. Herúd, Rémay Sz. Alsószerdahely– Felsőszeli 3:0 (0:0), g.: T. Hučko, T. Javor, V. Marcuš. Nagymácséd– Nagyfödémes 7:4 (4:1), g.: Lancz R. 2, Szőke Dá., Nyitrai P., Lancz M., Lancz A., Kováč A. – P. Jankovič 2, J. Straka, R. Šesták. Vízkelet–Sopornya 1:3 (0:0), g.: öngól – A. Lalúch 2 (egyet 11-esből), E. Rojka. Nemeskosút–Alsószeli 1:5 (1:2), g.: M. Bílik – P. Sabatovič 2, D. Bednár 2, Vankó Cs. Pusztakürt–Taksony 0:1 (0:1), g.: Harsányi D. Tósnyárasd– Hidaskürt 1:3 (0:0), g.: Lax K. – Lancz G. 2, Mészáros Z. (11-esből). Az őszi végeredmény
főedző védenceinek, miután az első táblán a légiós nagymester, Vajda elveszítette partiját: Prievidza–Dunaszerdahely 2,5:4,5 (szerdahelyi pontok: M. Ráchela és M. Bezúch 1-1, Bokros A., Petényi T., Varga D., FM Pergel László és Szegi Tamás egyaránt 0,5). A forduló további eredményei: Liptov–Modra 4:4, Košice– Dunajov 5:3, Kežmarok–Čadca 2:6, Slovan Bratislava–Dubnica 5,5:2,5, Doprastav Bratislava–Trenčín 1:7. (–ckj)
10. Vízkelet
13 4 2 7 14:22 14
11. Nemeskosút
13 4 1 8 22:34 13
12. Nagyfödémes
13 3 2 8 21:35 11
13. Pusztakürt
13 2 4 7 13:33 10
14. Tósnyárasd
13 2 2 9 19:39
8
II. osztály. Galánta B–Salgocska 1:4 (0:1), góllövők: F. Valenský – P. Kolár 2, Bihary M., L. Bennár. Gány– Kisgeszt 3:2 (1:1), g.: S. Šuran, M. Dudáš (11-esből), Horváth M. – S. Parák, M. Formanko. Feketenyék– Kismácséd 2:0 (0:0), g.: Szakólczi V., Gasparovics L. Vágpatta–Jánosháza 6:1 (2:0), g.: T. Dvorský 3, M. Hindák, Herceg A., Nagy L. – Németh L. Vezekény–Nemeskajal 7:0 (5:0), g.: Kamenár L. 2, Radványi G., Czibula R., Szekács A., Karika B., Kamenár A. Királyrév–Ábrahám 1:0 (1:0), g.: Kubovič T. Pusztafödémes–Magyargurab 4:2 (3:1), a vendégcsapat részéről Kiss T. 2. Az őszi végeredmény 1. Pusztafödémes 13 13 0 0 50:11 39 2. Vágpatta
13 12 0 1 51:14 36
3. Feketenyék
13 10 1 2 30:12 31
4. Magyargurab
13 8 0 5 39:19 24
5. Jánosháza
13 7 1 5 21:23 22
6. Gány
13 5 1 7 20:24 16
7. Salgocska
13 4 2 7 21:30 14
8. Vezekény
13 4 1 8 30:24 13
9. Királyrév
13 3 4 6 22:27 13
10. Galánta B
13 4 1 8 19:35 13
11. Ábrahám
13 4 1 8 18:36 13
12. Kisgeszt
13 3 2 8 21:32 11
13. Kismácséd
13 3 1 9 24:44 10
14. Nemeskajal
13 3 1 9 21:56 10
(–ckj)
45
Sport
2011. november 8. |45. szám
Kilenc gól Dióspatonyban
Női foci
A csallóközi csapatok fölényének jegyében zajlik a bajnokság Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, déli csoport, 14. forduló. A csallóközi csapatok fölényének jegyében zajlik a pontvadászat őszi idénye, az első négy helyen ugyanis a Dunaszerdahelyi járást képviselő csapatok tanyáznak. A kivétel erősíti a szabályt, a sereghajtó ekecs-apácaszakállasiak eddig csupán egy pontot szereztek. Dióspatonyban gólfesztivált rendeztek a hazaiak. A mátyusföldiek jókai derbijét a hazaiak nyerték. A csallóköziek párbaján a vásárútiak sikere került a jegyzőkönyvbe. Eredmények: Beladice–Vino hrady nad Váhom 2:0 (0:0), g.: 75. E. Hrnčár (75.), Drienovský (84.);
FK Nagymagyar–Nádszeg 3:0 (0:0), g.: Mészáros Á. (47.), Kordanič (60.), Gallo (75.); Dióspatony–Šintava 9:0 (4:0), g.: Zsigrai (10., 76.), Halák (20.), Török (29.), Puha (35., 50.), Nagy (66.), Janíček (72.), Mészáros D. (78.); Jóka–Vágfarkasd 3:1 (2:0), g.: Bozsík (30.), Baros (39.), Soós T. (63.), ill. Sillik (60.); Csallóközkürt–Vágkirályfa 2:1 (2:1), g.: Csicsay K. (29., 34.), ill. Szilágyi (10., 11-esből); EkecsApácaszakállas–Mocsonok 0:4 (0:2), g.: Galovič (14.), Tichý (38., 63.), Danada (84.); Vásárút–Lég 2:1 (0:0), g.: Tomasovics (74., 11-esből, 85.), ill. Šnegoň (78.). Szabadnapos: Pered.
A bajnokság állása 1. Nagymagyar
14 11 1 2
2. Cs.kürt
13 10 1 2 30:10 31
35:9 34
3. Lég
13 10 0 3 28:13 30
4. Dióspatony
13 8 1 4
5. Mocsonok
13 7 2 4 26:11 23
37:18 25
6. Vásárút
13 7 2 4 23:21 23
7. Vágkirályfa
13 7 1 5 31:18 22
8. Pered
13 7 1 5 29:17 22
9. Nádszeg
13 5 2 6 25:23 17
10. Jóka
13 5 2 6 22:29 17
11. Beladice
13 5 0 8 20:31 15
12. Šintava
13 3 1 9 11:39 10
13. Vinohrady
13 2 2 9 11:36
8
14. Vágfarkasd
13 1 3 9 12:34
6
15. Ekecs
13 0 1 12
1
7:38
Összeállította: (ái)
Hatot kaptak odahaza a sörgyáriak Triplával tért vissza a naszvadiak kezdőcsapatába Molnár Attila Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, keleti csoport, 14. forduló. Féltucatszor rezdült a végeken kullogó ógyallaiak hálója hazai pályán a két, egykor szebb napokat látott alakulat presztízscsatáján, melyen a zselízi Rotík Szebasztián négyszer iratkozott föl a góllövők közé. Az újonc szentpéteriek vereségüket követően sereghajtóként várják az idényzárót. Taroltak a naszvadiak, mezükben triplázott Molnár Attila, aki súlyos betegség után triplával tért vissza a kezdőcsapatba. Döntetlennel fejeződött be az őszi elsőségre pályázó kettős ímelyi megmérettetése, melyből a zselíziek profitáltak. Eredmények: Ógyalla–Zselíz 3:6 (1:5), g.: Vozárik (87., 88.), Szomík (13.), ill. Ro-
tík Sz. (12., 17., 36., 80.), Karkó (6.), Szabó (22.); Garamkálna–Bánov 2:3 (0:2), g.: Félis (49., 75., 11-esből), ill. Mazúch (44.), P. Šimunek (44.), Kovács R. (46.); Cseke–Szentpéter 3:0 (1:0), g.: Gutwirt (26.), Klinka (76., 78.); Tlmače–Kozárovce 2:1 (2:1), g.: Jenes (29., 39.), ill. Havran (5.); Marcelháza–Hetény 3:3 (2:2), g.: Vörös K. (18.), Kosťukevič (36.), Gumbér (69.), ill. Kosdi (22.), Berecz (33.), Zsikai (90.); Ímely–Hontfüzesgyarmat 1:1 (1:0), Dobai (33.), ill. Valentík (56.); Tardoskedd–Zsitvabesenyő 0:1 (0:1), g.: Ulický (23.); Naszvad–Komjatice 7:0 (3:0), g.: Andris (14.), Molnár A. (26., 35., 58.), Barta (68., öngól), Polgár K. (73.), Hengerics (88.).
A bajnokság állása 1. H.füzesgyarmat 14 8 4 2 2. Zselíz 3. Naszvad
14 8 2 4 32:17 26
4. Ímely
14 8 2 4 44:30 26
5. Zsitvabesenyő 14 8 1 5 30:20 25 6. Cseke
14 7 3 4 24:21 24
7. Komjatice
14 7 1 6 21:23 22
8. Marcelháza
14 6 3 5 33:20 21
9. Garamkálna
14 6 3 5 18:17 21
KÉZILABDA – SG KUPA elnevezéssel első ízben rendezett egész napos kézilabdatornát a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium. Az U18-as lány csapatok „mindenki mindenkivel” rendszerben, 20 perces mérkőzéseken küzdöttek meg egymással a városi sportcsarnokban. Eredmények: Dunaszerdahelyi Sportgimnázium–TJ Duslo Šaľa 13:17 (7:8), Nyárasd–Pilisvörösvár 23:30 (11:13), Dunaszerdahelyi Sportgimnázium–Pilisvö-
rösvár 20:22 (8:10), TJ Duslo Šaľa–Nyárasd 19:8 (10:3), Pilisvörösvár–TJ Duslo Šaľa 19:19 (10:10), Nyárasd–Dunaszerdahelyi
14 6 2 6 22:20 20
11. Tlmače
14 5 2 7 19:24 17
12. Kozárovce
14 4 3 7 17:30 15
13. Bánov
14 4 2 8 18:26 14
14. Ógyalla
14 3 3 8 16:33 12
15. Hetény
14 3 1 10 22:40 10
16. Szentpéter
14 3 1 10 18:36 10
Bronzérem a házigazdáknak Sportgimnázium 21:23 (12:12). Sorrend: 1. TJ Duslo Šaľa – jobb gólaránnyal. 2. Pilisvörösvár. 3. Dunaszerdahelyi Sport-
Az őszi végeredmény 1. Illésháza
10 8 1 1 83:9 25
2. Alistál
10 8 1 1 67:17 25
3. Egyházgelle
10 6 2 2 30:15 20
4. Nagymegyer
10 3 0 7 31:52
5. Kisudvarnok
10 3 0 7 20:51
9
6. Balony
10 0 0 10 10:97
0
9
Serdülők focija 22:8 28
14 9 1 4 27:18 28
10. Tardoskedd
I. liga: Érsekújvár–Vágsellye 0:3 (0:2), gsz.: Kolenová 2, Vojteková. További eredmények: Humenné– Dúbravka 2:1. Trenčianske Teplice–Žilina 1:1. Pakostov– Topoľčany 1:3. Lady Team–Slovan Bratislava – a hazai csapat nem állt ki a mérkőzésre. Sorrend: 1. Slovan Bratislava 22 pont (gólarány: 20:2), 2. Vágsellye 22 (25:10). 4. Érsekújvár 16 (13:14). 10. Pakostov 1 (6:38). Dunaszerdahelyi területi bajnokság, I. osztály: A bajnokság 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésen: Kisudvarnok–Nagymegyer 5:1 (1:1), góllövők: Rózsa Szilvia 2, Bugár Anna 2, Vangel Brigitta – Bartalos Lilla.
Összeállította: (gh) gimnázium. 4. Nyárasd. A torna gólkirálya a pilisvörösvári Szanci Anna lett 28 találattal. A díjakat a csapatoknak Hegedűs László, a sportgimnázium igazgatóhelyettese adta át. (lel)
Befejezés előtt áll a dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság őszi idénye a serdülők korosztályában. Az utolsó előtti, 14. forduló eredményei: Illésháza– Nyékvárkony 0:1 (0:1). Bős–Ekecs-Apácaszakállas 3:2 (2:0), gsz.: Benkó, Derzsi, Tatai – Simon, Földes. Nyárasd–Lég 5:0 (3:0). Hodos–Csenke 0:7 (0:4), gsz.: Masica 3, Parti 2, Nagy, Cséfalvai. Vásárút–Balony 1:1 (1:1), gsz.: Mátyás – Hajzuk. Baka–Nagyabony 8:1 (4:0), a hazaiak gólszerzői: Matus 2, Mészáros Á. 2, Mészáros Z. 2, Hegedűs, Brogyányi. Kisudvarnok–FK Nagymagyar 0:0 (0:0). Egyházkarcsa– Alistál 3:3 (1:1), gsz.: Kitanovics 2, Hervay – Domonkos 2, Varga. A bajnokság állása 1. Balony
14 11 2 1 54:17 35
2. Nagymagyar
14 8 3 3 38:12 27
3. Alistál
14 8 3 3 51:27 27
4. Ekecs
14 8 3 3 42:28 27
5. Nyárasd
14 8 2 4 54:26 26
6. Kisudvarnok
14 7 5 2 32:15 26
7. Bős
14 8 1 5 40:27 25
8. Nagyabony
14 7 3 4 39:31 24
9. Egyházkarcsa 14 6 5 3 52:25 23 10. Baka
14 6 2 6 49:23 20
11. Nyékvárkony 14 5 2 7 25:39 17
A Dunaszerdahelyi Sportgimnázium csapata, balról Hegedűs László igazgatóhelyettes, Lelkes Vince felvétele jobbról Lelkes József edző
12. Vásárút
14 4 3 7 19:34 15
13. Csenke
14 3 3 8 27:55 12
14. Illésháza
14 2 0 12 23:66
6
15. Hodos
14 1 2 11 13:70
5
16. Lég
14 0 1 13 14:77
1
(lel)
46
Csallóköz
Sport
A vágsellyeiek telelnek az élen
Kézilabda
Az STK idegenbeli győzelemmel fejezte be a sikeres őszi idényt
NŐK
III. labdarúgóliga, nyugati csoport, 13. forduló. Idegenbeli győzelemmel fejezték be, s a harmadik helyről várják a tavaszi folytatást a somorjaiak. Vasárnap az első félidőben futballprofesszorokat idéző produkcióval hergelték edzőjüket a somorjaiak, akik kétszer is vesztésre álltak. „Mindenki támadni akart, szellősen védekeztünk, kapusunk kétszer is kapitulált. Használt a félidei fejmosás, öt perc leforgása alatt átvettük a vezetést és javuló teljesítményünknek köszönhetően megőriztük egygólos előnyünket, s értékes pontokkal távoztunk Nemšováról” – értékelte az idényzárót Vladimír Koník, a csallóköziek sikerkovácsa. Hazai pályán győzelemmel búcsúztak el szurkolóiktól a vágsellyeiek, akik az élről várják a tavaszi folytatást. Az érsekújváriak pontokat zsákmányoltak Nagyszombatban,
sikerük révén előrébb araszoltak a tabellán. * Nemšová–STK 1914 Somorja 2:3 (2:1). Gólok: P. Ďuriš (27.), Červený (36.), ill. J. Kuba (28., 55.), Hulínek (53.) STK: Péntek – Kopúň, Marušin, Staško, Fulmek – Špánik – Mezovský (75. Ďurech), Czinege (89. Kučera), Pelegríni, Hulínek – Kuba. * További eredmények: Spartak Trnava B–Érsekújvár 0:3 (0:2), g.: Fiala (11.), Cingel (45.), Bališ (65.); Púchov–Vráble 2:1 (1:0), g. Pilát (39., 90.), ill. Sepeši (66.); Nové Mesto nad Váhom–Slovan Bratislava jun. 3:3 (2:2), g.: Šebek (23., 43.), Tuschel (89.), ill. Jánošík (15.), Kordič (26.), Peňaška (86.); Vágsellye–Vrbové 3:0 (2:0), g.: Lancz O. (15.), Gajdoš (31.), Košút (78.); Topoľčany–Moravany nad Váhom 1:0 (1:0), g.: Bošanský (33., 11-es-
11. Nyárasd
14 4 4 6 19:25 16
WHIL: Iuventa Michalovce–HK Slovan Duslo Šaľa 32:27. I. liga: Bernolákova Košice– Banská Bystrica 23:30 (8:15). Csallóközaranyos–Senica 23:23 (13:11). Naszvad–Mocsonok 22:21 (13:9). Modra–Topoľčany 25:22 (14:11). Sorrend: 1. Mocsonok 8 mérkőzés/11 pont, 6. Naszvad 7/9, 7. Csallóközaranyos 7/7, 11. Topoľčany 8/0. I. ifjúsági liga: A dunaszerdahelyi lányok szabadnaposok voltak. Nyugat-szlovákiai kerületi bajnokságban. A dunaszerdahelyi SK Talent csapatai egyformán kitűnő játékkal rukkoltak ki Modrankán. Kiválóan teljesítettek a kapusok is. Eredmények – Idősebb serdülők: Modranka–SK Talent Dunaszerdahely 8:36. A Talent összeállítása és gólszerzői: Szalai Nikolett, Bugár Kata, Penzinger Tímea 10, Lelkes Lilla 9, Pongrácz Anna 6, Szabó Réka 6, Fodor Kata 2, Nagy Fanni 1, Márik Orsolya 2 (Sérültek: Lakatos Rita, Matus Virág, Varga Dominika, Sidó Rebeka.) Fiatalabb serdülők: Modranka–SK Talent Dunaszerdahely A 6:30. SK Talent A: Sághi Dóra Emese (kapus), Zirig Eszter 6, Mészáros Réka 6, Tamási Éva 6, Manczal Dóra 4, Lengyel Zsófia 4, Hervay Viktória 2, Brunczvik Fanni 2 (Sérültek: Csiba Veronika és Makki Noémi.) Modranka–SK Talent Dunaszerdahely B 8:24. SK Talent B: Mészáros Rebeka (kapus), Domonkos Carmen 8, Pongrácz Emma 2, Vida Réka 4, Nagy Klaudia 4, Póda Zsófia 2, Mészáros Szabina 4, (Sérültek: Varga Nikoletta és Horváth Iveta.)
12. Nová Ves
14 4 4 6 12:19 16
FÉRFIAK
13. J. Bohunice
14 4 3 7 16:24 15
14. Galánta
14 2 4 8 12:26 10
ből); PŠC Pezinok–FC Nitra jun. 0:4 (0:2), g.: Zelenický (33.), Marián Gajdošík (41., 77.), Paukner (73.); Dunajská Lužná–Szered 0:0. Őszi végeredmény 1. Vágsellye
15 11 0 4 32:16 33
2. Slovan jun.
15 9 4 2 36:23 31
3. Somorja
15 9 2 4 27:12 29
4. Pezinok
15 8 2 5
5. Sp. Trnava B
15 7 2 6 31:21 23
17:17 26
6. N. Mesto
15 6 4 5 24:24 22
7. Szered
15 6 3 6 25:21 21
8. Dun. Lužná
15 6 3 6 10:18 21
9. Vráble
15 5 4 6 24:25 19
10. Érsekújvár
15 5 3 7 15:16 18
11. Púchov
15 5 3 7 18:21 18
12. Vrbové
15 5 2 8 15:25 17
13. Nitra jun.
15 4 4 7
14. Topoľčany
15 4 4 7 20:30 16
17:19 16
15. Nemšová
15 3 5 7 21:27 14
16. Moravany
15 4 1 10 17:34 13
Összeállította: (ágh)
A bősiek nyerték a slágermeccset Újabb pontokat vesztettek vendéglátóként a harmatgyenge galántaiak LABDARÚGÁS – Nyugat-szlovákiai régióbajnokság, 14. forduló. A forduló Duna-parti slágermeccsét a bősiek nyerték, akik már a 18. percben 2:0-ra vezettek. A nyárasdiaknak csak egy félidőn át voltak esélyeik a pontszerzése, szünet után már a hazaiak fölényének jegyében zajlott a találkozó. A csallóköziek kapusa, Papp kivédte Miroslav Kvaššay büntetőjét. Nem termett babér a tabellaszomszédok párharcán a mezőny dunaszerdahelyi sereghajtójának. Újabb pontokat vesztettek vendéglátóként a harmatgyenge galántaiak. Eredmények: Palárikovo–Nová Ves nad Váhom 3:1 (2:0), g.: Zlatňanský (18., 42., 11-esből), Lőrinc
(81.), ill. Kubica 50.); Šúrovce–Bánovce nad Bebravou 4:0 (1:0), g.: Ivanič (45.), Lalík (51.), Bališ (63.), Kočiš (78.); Jaslovské Bohunice–DAC B 3:1 (1:1), g.: Machovič (30.), Strečanský (73.), Pilíšek (78.), ill. Érsek (10.); Galánta–Piešťany 1:3 (0:2), g.: Szabó R. (83.), ill. Charizopulos (12.), Šimo (28.), Šuník (75., öngól); Bős–KFC Komárom 2:0 (2:0), g.: Csicsay (14.), Méry (18); Nagyölved–Skalica 2:1 (1:0), g.: Kosák (42.), Dulai (74.), ill. Vaško (67.); Domaniža–Nyárasd 3:0 (0:0), g.: Gardian (65.), Svoboda (76.), Jozef Čelko (86.); Léva–Považská Bystrica 1:1 (1:1), g.: Solčiansky (27.), ill. Miroslav Oršula (9.).
A bajnokság állása 1. Pov. Bystrica
14 9 4 1 33:11 31
2. Piešťany
14 9 2 3
3. Léva
14 8 3 3 22:12 27
4. Komárom
14 7 4 3 20:11 25
25:7 29
5. Bős
14 7 2 5 13:17 23
6. Šúrovce
14 6 3 5 21:12 21
7. Skalica
14 7 0 7 24:18 21
8. Nagyölved
14 5 5 4 15:12 20
9. Domaniža
14 5 4 5 24:26 19
10. Palárikovo
14 5 3 6 17:26 18
15. Bánovce
14 2 4 8
16. DAC B
14 2 3 9 14:25
9:25 10 9
Összeállította: (ái)
A válogatott szereplése miatt ligaszünetet tartottak az elmúlt hétvégén a férfiak bajnokságában. (lel, bt)
A forduló slágermeccsét a hazaiak nyerték: Bős–Komárom 2:0. A bal oldali képen Lérant irányítja a KFC védelmét, jobbról a hazai Méry akcióban
Fogas Ferenc felvételei
47
Sport
2011. november 8. |45. szám
Polgár büntetőt hibázott Dubnicán Ötödik vereségüket szenvedték el a szenciek II. labdarúgóliga, 16. forduló: MFK Dubnica–ŠK SFM Senec 2:0 (1:0). Gólszerzők: 28. Ižvolt, 85. Filo. Sárga lap: 45. Beňo, 51. Nosek, 72. Ižvolt – 34. Gabriel, 60. Plichta, 62. Karč, 84. Bedecs. Játékvezetők: Samotný – Poláček, Jankovič. Nézők száma: 470. A 28. percben Ižvolt szépségdíjas fejesgóljával szerezte meg a vezetést a hazai együttes. Az 50. percben Polgár lábán volt az egyenlítés, de a szenciek tapasztalt játékosa büntetőt hibázott. A másik oldalon a 85. percben Augustíni is kihagyta a ti-
zenegyest, a Matlák kapusról kipattanó labda Filo elé került, ő viszont nem tévedett. A szenciek összeállítása: Matlák – Hromkovič, Trajcsik, Polgár, Hlavatovič – Turčák (64. Tomášek), Plichta (64. Bedecs), Železník (85. Chromý), Gabriel, Karč – Mikulič. Edző: Anton Jánoš. További eredmények: FO ŽP Šport Podbrezová–FC Petržalka 1898 2:1 (1:1), gsz.: 19. Tubonemi, 90. Nosko – 14. Hutta (11 m). TJ Spartak Myjava–MFK Tatran Liptovský Mikuláš 3:0 (1:0), gsz.: 43. és 70.
Straka, 89. Dian. MŠK Rimavská Sobota–FK Zemplín Michalovce 4:3 (1:0), gsz.: 39. és 61. Pisárik, 51. Sedlák, 68. Migaľa – 50. és 65. Hottek (mindkettőt tizenegyesből), 53. Piszár (öngól). FK LAFC Lučenec– MFK Dolný Kubín 0:2 (0:2), gsz.: 13. Ujčík, 37. Dolinajec. MFK Ružomberok B–FK Bodva Moldava nad Bodvou 1:2 (0:1), gsz.: 66. Pekár (11 m) – 32. Labun, 88. Dupkala. November 12-én, szombaton, 17.30 órakor a szenciek a rimaszombatiakat látják vendégül. Összeállította: (l-s)
Nem változott az élboly Mindhárom dobogós helyezett idegenben szerezte meg a pontokat Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkeleti csoport, 14. forduló: Az utóbbi hetekben jól hajrázó illésházaiak szoros vereséget szenvedtek odahaza az éllovastól – Čomič a mérkőzés 90. percében volt eredményes. Értékes győzelmet arattak az ekeliek Nagymegyeren: a rutinos középpályás
Gőgh Árpád a vendégek színeiben mesterien irányította játékostársait, Bogyai Krisztián paradés góllal gazdagította egyéni statiszikáját. A fürdővárosiak kezdőcsapatából eltiltás és sérülés miatt hiányzott Egri Tibor, Bajnok Attila és Nagy Dávid (utóbbi csupán az utolsó percekben avat-
Bogyai Krisztián (sötét mezben) sok gondot okozott a fürdővároKovács Zoltán felvételei siak védelmének. Nagymegyer–Ekel 0:1
Csápai Zoltán, illetve Gőgh Árpád volt a két játékmester
Hétvége a hazai focipályákon Országos, nyugat-szlovákiai és regionális ligák November 12. (szombat) – II. liga: Szenc–Rimaszombat (17.30). Nyugat-szlovákiai régióbajnokság: Komárom–Galánta, Bánovce–Léva (mindkettő 13.30). IV. liga, délkelet: Diószeg–Vága, Ekel–Újlót, Gúta– Nagymegyer (mind 13.30). V. liga, dél: Vinohrady nad Váhom–Vásárút, Vágkirályfa–Jóka (mindkettő 13.30). November 13. (vasárnap) – Nyugat-
kozott játékba). Piros lap: Vavrík (Párkány), Mošať (ČFK). Eredmények: Felsőkirályi–Nagysurány 3:4 (1:4), gsz.: 37. és 89. Új 2, 77. Kokes – 5. és 12. Tvrdoň 2, 19. Švajda, 29. Simonides. Udvard–Gúta 2:1 (1:1), gsz.: 28. Konc (11 m), 86. Haulík – 3. Magyar. Nagyme-
szlovákiai régióbajnokság: Dunaszerdahely B–Palárikovo (10.30), Nyárasd–Nagyölved, Skalica–Bős, Vágújhely–Šúrovce (mind 13.30). IV. liga, délkelet: ČFK Nitra–Illésháza (10.30), ViOn B/ Volkovce–Felsőkirályi, Negyed–Ipolyság, Nyékvárkony–Párkány, Nagysurány–Udvard (mind 13.30). V. liga, dél: Nádszeg–Beladice, Šintava–Pered, Farkasd–Dióspatony, Mocsonok–Csallóközkürt, Nagylég–Ekecs-Apácaszakállas (mind 13.30), Nagymagyar csapata szabadnapos lesz; kelet:
Komját–Cseke, Szentpéter–Tardoskedd, Zsitvabesenyő–Ímely, Hontfüzesgyarmat–Garamkálna, Bánov– Marcelháza, Hetény–Garamtolmács, Kozárovce–Ógyalla, Zselíz–Naszvad (mind 13.30).
Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. osztály, 14. forduló – november 12., 13.30: Kisfalud–Balony, Jányok–Tárnok; november 13., 10.30: Nagyszarva– Hodos, Baka–Kisudvarnok, 13.30: Csallóközcsütörtök–Egyházkarcsa, Csenke–Szentmihályfa, Egyházgelle–Sárosfa, Nagyabony–Királyfia-
A bajnokság állása 1. Myjava
16 12 3 1
2. Podbrezová
16 8 5 3 22:10 29
28:4 39
3. D. Kubín
16 8 3 5 22:16 27
4. Michalovce
16 8 3 5 24:21 27
5. Dubnica
16 4 8 4 13:11 20
6. Szenc
16 4 7 5 16:17 19
7. Szepsi
16 3 9 4 12:19 18
8. Petržalka
16 4 5 7 14:21 17
9. Rimaszombat
16 4 5 7 16:24 17
10. Ružomberok B 16 4 4 8
17:21 16
11. Losonc
16 4 4 8 15:23 16
12. L. Mikuláš
16 3 4 9 13:25 13
gyer–Ekel 0:1 (0:1), gsz.: 16. Bogyai. Újlót–Diószeg 1:3 (0:2), gsz.: 66. Suchánek (11 m) – 39. Šimek, 42. Mészáros, 86. Nagy. Vága–Nyékvárkony 3:2 (2:2), gsz.: 16. és 21. Čiernik, 58. Sercel Gy. – 15. Kósa M., 32. Méhes T. Párkány–ČFK Nitra 2:1 (1:1), gsz.: 38. Sárai, 83. Kunyik – 31. Buday. Illésháza–Negyed 0:1 (0:0), gsz.: 90. Čomič. Ipolyság–ViOn B/Volkovce 0:1 (0:0), gsz.: 76. Chovanec. A bajnokság állása 1. Negyed
14 9 2 3 29:17 29
2. Ekel
14 9 1 4 33:15 28
3. Nagysurány
14 8 3 3 32:14 27
4. Nagymegyer
14 7 2 5 23:15 23
5. Nyékvárkony
14 7 1 5 23:14 22
6. Gúta
14 6 4 4 18:16 22
7. Illésháza
14 6 3 5 28:20 21
8. ViOn B
14 6 2 6 26:26 20
9. Vága
14 6 2 6 31:36 20
10. Udvard
14 6 2 6 22:29 20
11. Diószeg
14 5 4 5 28:25 19
12. Párkány
14 6 1 7 24:28 19
13. ČFK Nitra
14 6 1 7 17:25 19
14. Újlót
14 4 2 8 21:36 14
15. Ipolyság
14 4 0 10 20:38 12
16. Felsőkirályi
14 1 2 11 14:34
5
Összeállította: (lel)
karcsa. II. osztály, 14. forduló – november 12., 13.30: Alistál–Felbár, Bodak–Patonyrét., november 13., 10.30: Lúcs–Pódafa, Csiliznyárad– Nagypaka, 13.30: Somorja B–Illésháza B, Padány–Felsőpatony, Csákány–Pozsonyeperjes, Nagyudvarnok–Izsap. KOMÁROM, I. osztály, 14. forduló – november 13., 13.30: Madar–FK Actív Komárom, Lakszakállas–Izsa, Gúta B–Pat, Šrobárová–Bátorkeszi, Perbete–Nemesócsa, Búcs–Újgyalla, Vágfüzes/Kava–Csallóközaranyos, Ógyalla B/Bajcs–Keszegfalva. (–ckj
48
Csallóköz
Sport
Vereség a háromszázadik mérkőzésen Delarge előbb gólt lőtt, majd veszteséglistára került Corgoň Liga, 15. forduló. Kétszáznyolcvannégy percnyi gólínség után a DAC játékosai ismét gólnak örülhettek, ám a rózsahegyiek elleni összecsapás elején szerzett találat kevésnek bizonyult az üdvösséghez. A dunaszerdahelyiek kapusa, Pavol Kováč ugyanis a folytatásban háromszor kapitulált, a sárga-kékek pedig sorozatban negyedik párharcukat is elvesztették. Veszteséglistára került legeredményesebb játékosuk, a négygólos Delarge, akit kétszeri szándékos kezezésért a játékvezető előbb sárga, majd piros lappal büntetett. A csallóköziek jól kezdték jubileumi összecsapásukat. A szlovák élvonalban ugyanis éppen a rózsahegyi volt a DAC háromszázadik fellépése. A 4. percben Delarge lövése landolt az utóbbi hetekben rendkívül eredményes hazaiak hálójában. A folytatásban növelhették volna vezetésüket a vendégek, de Obert szólója végén elhamarkodottan kapu fölé bombázott. A túloldalon Kabele nem ügyelt P. Maslóra, aki fejjel egyenlített. A második félidő elején Delarge lövését nagy bravúrral hárította a hazaiak hálóőre, Hrdlička. Egy szögletrúgás után Delarge kézzel igyekezett a kapuba pofozni a labdát, rövidzárlatáért azonban nagy árat fizetett: indulhatott zuhanyozni.
Deutsch Attila felvétele
A sárga-kékek kongói légiósa hiányozni fog a Nyitra elleni szerdai összecsapásról
A nyitraiak elleni szerdai meccsen a kongói légiós kényszerpihenőre szorul. Emberelőnyben a hazaiak két bombagóllal a maguk javára fordították a mérkőzést. „Jól indult, rosszul végződött számunkra a rózsahegyiek elleni összecsapás. Nagy kár, hogy 1:0-ás vezetésünknél nem használtuk ki a vendéglátók megingásait. A nyitraiak elleni meccsen nyernünk kell” – nyilatkozta az újabb vesztes csata után Németh Krisztián, a DAC vezetőedzője.
*MŠK Ružomberok–DAC 3:1 (1:1). Gólok: P. Maslo (25.)1:1, Serečin (75.), Skalák (77.), ill. Delarge (4.). Sárga lap: Struhár, Delarge, 40. Konečný, P. Kováč. Piros lap: Delarge (66.). Játékvezető: Smolák, 1654 néző. DAC: P. Kováč – I. Obert, Struhár, Konečný, Németh Zs. – Boya (83. Lénárth), Hílek, Helísek, Coric (87. Tomčák), Kabele (63. Matůš) – Delarge. * További eredmények: FC Nitra–AS Trenčín 0:0; Dukla Banská
Bystrica–Tatran Prešov 2:0 (1:0), g.: Jakubko (13.), Rejdovian (90.); ViOn Zlaté Moravce–MFK Košice 3:2 (2:1), g.: Brčák (11., 28.), Škutka (48., öngól), ill. Nurkovics (44.), Diaby (73.); MŠK Žilina–FK Senica 3:1 (3:1), g.: Šíma (8., öngól), Patrik Mráz (26., 38., 11-esből), ill. J. Valenta (22.); Spartak Trnava–Slovan Bratislava 2:0 (0:0), g.: Koro Kone (54., 65.). A bajnokság állása 1. Sp. Trnava
15 9 3 3 18:11 30
2. Žilina
15 8 4 3 22:14 28
3. Ružomberok
15 7 5 3 23:12 26
Négy Duslo-játékos a válogatottban
4. Senica
15 7 5 3 22:12 26
VÁGSELLYE – Két Eb-selejtező mérkőzést játszott az elmúlt napokban Szlovákia női labdarúgóválogatottja. Eredmények: –Ukrajna 0:0, –Észtország 3:1. Pakusz Zsolt szövetségi kapitány keretében négy vágsellyei játékos kapott helyet (felvételünkön balról): Eva Kolenová, Veronika Rybárová, Jana Vojteková és Lucia El Dahaibi. Jozef Cvajniga felvétele
5. Zl. Moravce
15 7 5 3 18:14 26
6. Slovan
15 7 4 4 20:17 25
7. B. Bystrica
15 6 2 7 20:19 20
8. Nitra
15 3 8 4 14:15 17
9. Trenčín
15 3 6 6 14:19 15
10. Košice
15 3 4 8 14:24 13
11. Prešov
15 2 4 9
7:20 10
12. DAC
15 3 0 12
9:24
9
A 16. forduló műsora – november 9. (szerda), 17.30: DAC–FC Nitra, Slovan Bratislava–Dukla Banská Bystrica, Tatran Prešov–ViOn Zlaté Moravce, MFK Košice–MFK Ružomberok. Az AS Trenčín–MŠK Žilina és az FK Senica–Spartak Trnava mérkőzést november 23-án, szerdán játszák. Ágh István
Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com; iroda@csallokozonline.sk. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.
Csallóköz