Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE
Beszédes dokumentumok Ahova meghívást kapnak, ott bemutatják a Kétnyelvűség Szlovákiában című vándorkiállítást
3–4. oldal
Álláspontom Rajkovics Péter
Részmegoldás Elkészült az új vonatmenetrend. Végre Pozsonyba is utazhatunk, a felújítás kis csúszással, de sikeresen ért véget. Az utasok pedig várják a márciust, hogy jöjjenek a csehek, akik már megmutatták, más színvonalat akarnak képviselni. Sőt olcsóbban, gyorsabban, kényelmesebben. Más kérdés, vajon mindez miért nem megy a túlfoglalkoztatott állami vállalatnál, a kormányok pedig miért a privatizáció bizonyos formáit találják a legjobb megoldásnak? Valamiről viszont nem szabad elfeledkezni. A vasúti felújítás végállomása Dunaszerdahely volt, s a hivatalos ok nem a magáncég érkezése. Az új vonal viszont Komáromig húzódik. Megállapíthatjuk, Dunaszerdahelytől keleti irányban minden maradt a régiben. A vonatok tehát arra nem fognak gyorsabban közlekedni, s logisztikai szempontból sem érdekes a környék. Erről viszont keveset hallunk, pedig a Komáromi járásban kétszer akkora a munkanélküliség, mint a Dunaszerdahelyiben, ugyanakkor Jókai szebb napokat megélt városából is sokan utaznak Pozsony felé a megélhetés biztosításáért. Az előzetes menetrendek alapján ők márciust követően is több mint két órát utazhatnak a szlovák fővárosig, legfeljebb a körülmények lesznek kellemesebbek. Ismét tehát részmegoldás született, amely nem oldja meg a problémát, csak sebtapaszként funkcionál. A Csallóközt átszelő vonal ugyanis három város és rengeteg község lakosainak életét befolyásolja, s ezért mélyebbre kellene ásni, hogy gyökerestül kihúzzák a probléma méregfogát. Erre viszont csekély az esély a következő hónapokban, mert márciustól nem csak a Komárom–Pozsony vonalon várhatóak változások.
Lezárták is meg nem is a Malina Hedvig-ügyet
Žitný ostrov 2011. december 13., 50. szám
Ára: 0,65 €
Regionális hetilap | Regionálny týždenník
www.csallokozonline.sk Második a Komárom, negyedik a Somorja Besztercebányán és Rozsnyón is csallóközi siker született
Peren kívüli egyezség, de a főügyészség még mindig vizsgálódik 5. oldal
45. oldal
Avatás gőzmozdonnyal
Februárig a régi szerelvények járnak, balra alul az Albatrosz
DUNASZERDAHELY/ÚSZOR/ KOMÁROM – A csehszlovákiai nehézipar egykori büszkeségével, az Albatrosz gőzmozdonnyal avatták fel múlt szombaton a felújított vasúti pályát a járási székhely és Pozsonypüspöki között, amelyen vasárnap hajnaltól indult meg ismét a személyi forgalom. A füstfelhőbe borult, korabeli szerelvényen Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter, Érsek Árpád államtitkár és Csicsai Gábor mezőgazdasági és vidékfejlesztési államtitkár érkezett a megszépült dunaszerdahelyi vasútállomásra. Lapunknak nyilatkozva Érsek Árpád elmondta: a harmincöt kilométer-
nyi szakaszt csaknem 11 millió euró ráfordítással, a kitűzött határidőre korszerűsítették. Akadálymentes peronokat építettek, kicserélték a biztonsági berendezéseket, Úszoron és Dunaszerdahelyen pedig megkezdték a P+R (Parkolj le és utazz tovább) helyek kiépítését. Idén a gazdasági válság miatti takarékosság ellenére sikerült 3,8 millió euróért harmadik sávval szélesíteni a Csölle (Rovinka) és Pozsony közötti országutat, amelynek köszönhetően a reggeli csúcsidőben bizonyos mértékig csökkentek a dugók ezen a szakaszon. További javulás a vasúti személyszállítás korszerűsítésétől és az R7-es gyorsforgalmi út megépítésétől várható, amelynek előkészületeit felgyorsították. Így folytatta:
Fogas Ferenc és Angyal Sándor felvétele
„Az Albatrosszal a nosztalgiázóknak nyújtottunk élményt, leginkább azonban a múltnak intünk jelképesen búcsút, mert már februártól a cseh RegioJet üzemelteti a próbajáratait, márciustól pedig már rendszeresen, a Komárom–Pozsony közötti vasúti személyforgalmat. Ezért jövőre az alsó rész korszerűsítését kezdjük meg. Egyúttal pedig a nemrég elfogadott országos terv szerint régiónkban is folytatjuk több első osztályú útszakasz felújítását, többek között Bacsfa és Nagyszarva, Hegyéte és Alistál, Beketfa és Kulcsárkarcsa között, továbbá a Komáromon áthaladó szakaszon” – tájékoztatta lapunkat az államtitkár. –r–c
● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com
Csallóköz
2
Tudósítás > Villáminterjú
A vonalban
Adventi hangulatban
Ján Porázik, a pozsonyi Fincentrum pénzügyi elemzője – Érdemes-e karácsonyi ajándékot kölcsönből venni? – Kizárólag szakmai szempontból azt válaszolnám, hogy nem. Sokkal ésszerűbb megtakarított pénzből vásárolni. Ugyanakkor, elanyagiasodott világunkban csaknem mindenki igyekszik minél nagyobb ajándékot venni, ráadásul ilyenkor elhalmozzák őket a legkülönbözőbb hitelajánlatokkal. Ezért inkább azt válaszolom, hogy észnél kell lenni. Ha például kilencszáz eurós tévékészüléket óhajtunk vásárolni kölcsönre, akkor három évig havonta 34 eurós törlesztőrészlettel, összesen 1244 eurót fizetünk vissza. Érdemes hát alaposan végiggondolni, meddig ér az a bizonyos takarónk, különösen a gazdasági válság idején, amikor majdnem minden munkahely bizonytalan. Ha mégis hitelre kívánunk vásárolni, érdemes alaposan körülnézni a kínálatok között. Óvakodnék a hirdetésekben megjelenő, gyanús és azonnali készpénzhitelektől. Ha van bankszámlánk, akkor általában kifizetődőbb megegyezni az illetékes pénzintézettel abban, hogy ideiglenesen mennyivel léphetjük túl és milyen feltételekkel azt az összeget, amellyel rendelkezünk. Böngésszük végig a bevásárlóközpontok és a szaküzletek ünnepek előtti akcióit is, amelyek között találhatunk rövid futamidejű, kamat nélküli hiteleket, például szórakoztató elektronikára vagy háztartási cikkekre, de más termékekre is. Nem szeretnék ünneprontó lenni, de már most felhívom a figyelmet arra, hogy aki hitelt vett fel, mielőbb hagyjon havi fizetési meghagyást a bankjának, hogy a törlesztést időben elkezdhesse. M. F. M.
Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 49. számban közölt feladványért (Alapvető követelmény volt a morális feddhetetlenség. – Szilvássy József: Két pártnak egy a választási célja) Bukor Andrea (Királyfiakarcsa) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Ez eleve eléggé leszűkíti a kört.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: december 16.
Családi program és Betlehem avató EKECS – Advent harmadik vasárnapján a község kellemes hangulatú koncertnek és színes betlehem avató ünnepségnek szolgált helyszínéül. A Csallóköz legnagyobb területen elhelyezkedő település érdeklődő közönsége megtöltötte a helyi művelődési házat, amelyben az Arcok énekegyüttes előadásában csendültek fel az ünnepi dallamok. Családi programként nagy sikert arattak a dalok és a legkisebbek úgyszintén jól szórakoztak. Nem volt mindez meglepő, hiszen a csapat,
Az igényes, emlékezetes, maradandó és nem utolsó sorban szórakoztató műsor most sem maradt el, s az ünnepi hangulatot is sikerült közelebb hozni. Ennek pedig külön örült a közönség, hiszen a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetben a karácsony is sokszor csak egy újabb anyagi problémát jelent, nem pedig lelkünkben megélt ünnepet. A koncertet követően a templom mellett került sor a betlehemavató ünnepségre. A műsor kezdetén Polák László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, akik között ott volt a falu apraja nagyja, de kép-
Berényi József a polgármester társaságában
amely 1998-ban alakult, fontosnak tartja, hogy olyan dalokat válogatassanak össze, olyan verseket zenésítsenek meg, melyekkel kiemelhetik a magyarság, az anyanyelv fontosságát, de emellett a keresztény ünnepi énekek is jelentős részét képezik repertoárjuknak.
Rajkovics Péter felvétele
viseltette magát a helyi és megyei önkormányzat is. Az ünnepi műsor aztán a fiataloké volt, akik a nézők soraiban ugyancsak erős csapatot alkottak. A programból nem hiányozhattak az ilyenkor szokásos karácsonyi versek, dalok, kis előadás, melyeknek nem csak az ifjú
előadók örültek, hanem a közönségben figyelő szülők, nagyszülők, rokonok és ismerősök. Villogtak hát a fényképezőgépek, s volt is mit fotózni, hiszen pörgős volt a műsor. A csallóközi télben ezért aztán a lányok és a fiúk is nagyszerű műsort mutattak, amelyhez hasonlóért jövőre is örömmel térne vissza a közönség. Az iskolások műsorát követően sem ért véget a vasárnapi program, hiszen minden résztvevő ízelítőt kaphatott a szervezők vendégszeretetéből. A hidegben jól is jött a sült tök, a sütemény és persze a forró tea, amely nem csak az átfázott közönséget melegítette át, hanem a baráti beszélgetésekhez is jó társként szolgált. A polgármestertől egyébként azt is megtudhattuk, a községben immáron harmadszor sikerült a segítőknek, támogatóknak köszönhetően hasonló módon tisztelegni Jézus születése előtt. És valóban, az Ekecsre látogatónak az adventi harmadik vasárnap nem csak kulturálisan nyújthatott élményt, hanem lelkileg is, mert az ünnepi szólamok, a gyermekek bájos műsora, valamint az egész betlehemi játék igazi karácsonyt váró hangulatot teremtett. A decemberi kulturális programok pedig tovább folytatódnak, ezen a héten pénteken Nagy Erika: MásVilág című könyvének bemutatójára kerül sor, majd vasárnap Apácaszakállason a Cédrus zenekar Van egy hely című lemezével ismerkedhet meg a közönség. R. P.
Csak hazai szereplőkkel BALONY – Két év után, december 11-én, vasárnap, ismét nótaestet rendeztek a csilizközi község Faluházában, ahol több mint kétszázan jelentek meg és terített asztalok mellett élvezték a csupa hazai, tehát balonyi nótaénekes műsorát. Kísért Mezei Ernő és zenekara. Mint Matus Frigyes polgármester elmondta, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat támogatásával megvalósult rendezvénnyel is ápolni akarják a magyar kultúrát, egyben átadni a fiataloknak
azokat a nótákat, melyekre az elődök mulattak. Külön büszke arra, hogy egy ilyen estre nem kell
Vörös István a színpadon
Magyarországról hívni vendégszereplőket, „megvannak a saját kis sztárjaink”. Név szerint, illetve a
Bodnár Gyula felvétele
fellépések sorrendjében: Vas Dorothy (aki népdalokat énekelt), Both Miklós, Vörös István, Udvarhelyi Angéla, Bartalos László, Csicsay Éva, Csóka Márta és Csóka Dávid, id. Ollári Vendel, Both József, Gotlieb Andrea, Vörös Károly (aki ezüstsávos minősítést nyert az idei Bíporpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedőn), Fekete Erzsébet és Perleczky Pál (aki Felsőszeliből érkezett vendégként, de mint balonyi kötődésű). A műsor közös nótaénekléssel ért véget a színpadon, de az est még folytatódott az asztalok mellett. –bor
3
Interjú
2011. december 13. |50. szám
Beszédes dokumentumok Ahova meghívást kapnak, ott bemutatják a Kétnyelvűség Szlovákiában című vándorkiállítást DIÓSZEG – A több mint hetven hazai civil szerveződés alkotta Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának múlt szombati éves ülésén nyitották meg a Kétnyelvűség Szlovákiában című dokumentum kiállítást. A bejáratnál azt a kétnyelvű útjelző táblát helyezték el, amelyet néhány hete a Kétnyelvű Szlovákia aktivistái Dunaszerdahely határában állították fel, de a közútkezelő vállalat másnap eltávolította. A kiállításról Orosz Örssel, a tárlat kurátorával, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársával beszélgettünk. Milyen céllal hozták létre ezt a kiállítást? – Két éve a Diákhálózat tagjai a Fórum Intézet szakmai támogatásával Szlovákia déli, valamennyi vegyesen lakott településén felmérést végzett a kétnyelvűség gyakorlati érvényesüléséről. Három hónaposra terveztük ezt a munkát, amely alapján dokumentálni kívántuk az adott
helyzetet, egyúttal pedig különböző háttéranyagokat készítettünk a Fico-kormány regnálása idején hazánkban vizsgálódó külföldi szakértőknek, akik főleg az államnyelvtörvény kapcsán a kisebbségiek anyanyelvhasználati jogait tanulmányozták. Több mint tizenhatezer fényképet készítettünk. Mindeközben kiderült, hogy valóságos kincsekre leltünk, mert ebben a témában számos irat, tábla és más értékes tárgy került elő még a Monarchia, de főleg az első Csehszlovák Köztársaság, a Tiso-féle Szlovákia idejéből, továbbá a letűnt rezsim négy évtizedéről. Ezeket vagy ajándékba kaptuk vagy megvásároltuk. Azután két jogász: Szalay Zoltán és Horony Ákos, valamint két történész: Simon Attila és Popély Árpád révén rendszereztük, segítségükkel elkészültek a dokumentumokat értelmező, az adott korba beágyazó szövegek. Tizenhét panelon állítottuk ki ezeket az értékes és beszédes anyagokat.
Nacionalista transzparens alatt Marek Maďarič
A masaryki Csehszlovákiát sokan a demokrácia fellegváraként tartják számon, mások viszont olyan államnak, ahol az úgynevezett emberarcú nacionalizmus érvényesült. Melyiket erősítik meg a kiállított anyagok? – Mindkét állításra akad példa. A jogszabályok az adott korhoz képest valóban példamutatóak voltak, ám a gyakorlat olykor bizony másként festett. Már akkoriban is mesterkedtek főleg a járások határainak gyakori megváltoztatásával, természetesen a kisebbségiek rovására. Pozsonytól például a Szenci járáshoz csatolták Magyarbélt, a fővároshoz csaptak viszont négy erdőháti falut, s ezzel elérték, hogy a koronázó városban ne érje el a húsz százalékot a magyarok száma, s ezáltal kiszorították a hivatalokból a magyar nyelvet. A legtöbb üzlet táblája azonban továbbra is háromnyelvű: szlovák, magyar és német maradt. Ugyanilyen mesterke-
Orosz Örs: A jelent kutattuk, a múltat is megtaláltuk
déssel 1926-ban a Rimaszombati járásban is megszűnt hivatali nyelvként a magyar. Érdekességként említem viszont azt, hogy ott,
Fogas Ferenc felvételei
ahol a magyarok vagy más nemzetiségek arányszáma meghaladta a nyolcvan, később a hetvenöt százalékot, nem kellett szlovák nyelvű ügyvitelt folytatni. Voltak ilyen települések a Csallóközben is, habár a telepesekkel és más módon is igyekeztek ezeknek a számát minél inkább leszorítani. Érdekesség az is, hogy annak idején az útjelző táblák kétnyelvűek voltak. Találtunk például Ógyalla–Stará Ďala táblát, amivel cáfoljuk a pozsonyi kulturális minisztérium illetékeseinek azt a magyarázatát, miszerint ez a megnevezés a horthysta időkből való. Nagy tévedés, vagy csúsztatás ilyesmit állítani, hiszen már az első köztársaságban is használták. A Tiso-rezsim idején sokat romlott a nyelvhasználati helyzet is. – Az önálló szlovák államban maradt hetvenezernyi magyarság már csak huszonnégy faluban alkotott többséget, további nyolc településen pedig a lélekszámuk meghaladta a húsz százalékot. Folytatás a 4. oldalon
4
Beszédes dokumentumok Befejezés a 3. oldalról A több mint százezernyi német kisebbség nyomásra ugyan volt kisebbségi nyelvhasználati törvény, de találtunk olyan fotókat kálváriákról, amelyeken letörölték a magyar feliratokat, a nyitrai zsupán például rendeletben tiltotta be anyanyelvünk használatát a bélyegzőkön. Mindenhol megtűrték viszont a kétnyelvű helységnévtáblákat.
Mennyire sikerült dokumentálniuk a hontalanság éveit? – Több tanulságos falragasz és más értékes anyag került elő. Érsekújvárott például 1945 áprilisában a visszatérő csehszlovákiai hatóságok még pengőben helyeztek kilátásba súlyos pénzbírságot azoknak, akik magyarul merészelnek megszólalni nyilvános helyeken.
Kétnyelvű útjelző táblák az első köztársaság idejéből
Hetek hordaléka KISZOLGÁL VAGY KISZOLGÁLTAT? Immár szűkebb környezetemben is vannak olyan, mondhatni ideális felhasználók, akik nemcsak élnek a mai csúcstechnikával, hanem benne is élnek: használják munkájuk során, elengedhetetlen a szórakozásukhoz, és a művészet is ezen keresztül valósul meg számukra, alkotó és befogadó részről egyaránt. Ezeket az embereket azonban, akik már szinte kiszakíthatatlanok ebből a környezetből, én legalább annyira sajnálom, mint irigylem. Az én életembe már későn jött ez a mindent eluraló technikai világ. Csak annyit tudtam vívmányaiból magamévá tenni, amit mindennapi munkám megkövetelt és megengedett. Az említett ideális felhasználókat pedig azért sajnálom, mert valójában a gépek határozzák meg, hogy mit is tudnak megcsinálni. S ne feledjük: ami előbb kezesen kiszolgál, végül kiszolgáltatottá tesz… KÉREM A KÖVETKEZŐT! Néhány hónappal ezelőtt fiatalabb kollégám elárulta, hogy miután bizonyos fájdalmaitól a különféle szakorvosok sehogy sem tudták őt megszabadítani, fölkeresett egy környékünkön ismert és sokak által látogatott ún. gyógyító embert. Természetesen megemlítettem ezt az esetet kedves öregedő
Csallóköz
Interjú > Tárca
cimborámnak, B.-nek is, aki azon túl, hogy általában remek történetekkel bolondítja a fejemet, történetesen azt is állítja, hogy másokkal ugyan még nem próbálkozott, de önmagát meg tudja gyógyítani, mivel a megvilágosodás valójában nagyon egyszerű dolog, afféle ajándék. „Hogy ki jutalmaz kit, nem tudom, a lényeg, hogy van...” – mondta ezúttal is, majd részletesebben kezdte elmagyarázni a dolgot: „Nem hittem el, hogy léteznek csakrák, erővonalak, amíg nem láttam őket. Világnézetem középpontjában, azt hiszem, máig ez áll: hiszem, ha látom. Csak hát éppenséggel láttam őket, és éreztem is, egyszerre. Amikor először láttam a saját csakráimat, jó fényes volt mindegyik, de ennek most nincs jelentősége. Ha becsukom a szemem, a kezemmel érzem és az agyammal látom mások – na milyeit, ez itt a kérdés, legyen erővonal, a megnevezés nem lényeges. A testből ugyanis valamiféle erő árad, amit hol hőhatásnak lehet érezni, hol meg mágneses vonzáshoz és taszítóshoz hasonló erőnek. És persze van színe is, meg millióféle alakzata. Ezt gyerekjáték végigtapogatni kézzel, ezt nevezik aurának – legalábbis remélem – és pontosan lehet érezni, hogy hol áramlik kifelé a jó energia, és hol taszít valamiféle feszültség, ami a testből jön.
A múlt század ötvenes éveiről milyen anyagok kerültek elő? – Leiratok és más olyan anyagok kerültek elő, amelyek fokozatosan engedélyezték a magyar nyelv közéleti használatát, intézmények megnevezését, nemcsak szlovákul. Hoztak egy kormányrendeletet, amely engedélyezte volna a helységnevek kétnyelvű használatát, de aztán titkosították és soha nem tartották be. A rendszerváltás utáni rész már a jelenbe vezet. – Azért ezekből az évekből is találtunk érdekes anyagokat. Az egyik fotón például Marek Maďaričot láthatjuk, amint 1990-ben a Na Slovensku po slovensky transzparens alatt sétál. Belőle lett és még lehet is kulturális miniszter. A mečiari időkből túlbuzgóságra is találtunk példákat. Bátorkeszin például a Felsőrohamtéri utcát is lefordították Hornorohamterská ulicára. Tőrén a Honismereti Házra azt írták ki, hogy Vidiecky dom, alatta magyarul pedig Felvidéki ház. Van min elgondolkozni, még mosolyogni is ezeket a paneleket szemlélve. Ezután hol tekinthető meg ez a kiállítás? – Ott, ahova meghívnak bennünket. Az említett dunaszerdahelyi kétnyelvű útjelző táblát kivéve, a többi anyag könnyen szállítható, tehát bárhova elvisszük, ahol szeretnék megtekinteni.
Fogas Ferenc felvétele
Hiszem is meg nem is, de amikor látom, hogy ott van, tényleg ott van ez a sok izé mások teste körül, sőt mások testében, akkor már tudni lehet, hogy mindez nem hit kérdése, hanem van, létezik. S most elmondom azt is, hogy hogyan léptem feljebb egy képzeletbeli lépcsőfokon: hogyan gyógyítottam meg magam. Iszonyúan fájt a nyakam, évente egyszer-kétszer bedurran, és ilyenkor napokig szenvedek vele, ropogtatom, forgatom, majd leesik a fejem. Ám most azt gondol-
előbb kezesen kiszolgál, végül kiszolgáltatottá tesz… tam, a picsába, hát miért ne próbálnám ki saját magamon ezt a hókuszpókuszt. Nem mellékes kérdés, hogy amikor az agyban megjelenik egy kép egy másik agyról, akkor milyen lesz ez a kép, ha az a másik agy megegyezik az észlelő aggyal, vagyis a saját agyamnak kell értelmeznie a saját maga által kisugárzott energiákat, és kijelölnie a problémás helyet. Bevallom, kicsit aggódtam ezen a problémán, mint afféle jól felkészült problémázó, de a fájdalom sürgetett, és körülbelül egy percig tartott megtalálni a sugárzási pontokat, és a saját kezemmel seperc alatt kihúztam a csúnya, rossz sugárzást a saját fejemből. Nos, ennyit a problémákról. Nem ta-
Szilvássy József
gadom, amikor elmeséltem ezt és a hasonló élményeimet a tipikusan mai fiatal unokaöcsémnek és a menyasszonyának, csak annyit válaszoltak: doktor Bubó! Ha viszont tényleg az, akkor lásd mint fent: Kérem a következőt!” ÉLETMŰVÉSZET. Valójában nem lehet tagadni, hogy ennek a legsikeresebb gyakorlói igen sokszor – mellesleg mondva, ismeretlen emberek –, valahogy összhangba hozzák azt a legalább hatvan vagy hetven különböző időt, amely egyszerre kondul meg minden emberi szervezetben úgy, hogyha az egyik tizenegyet üt, a többi is mind vele együtt csendül. Joggal mondhatjuk ezekről az emberekről, hogy pontosan 68 vagy 72 évet élnek, annyit, amennyit sírkövük mutat. De a többiek közül nem egyről tudjuk, hogy rég meghalt, pedig még most is közöttünk jár; mások meg sem születtek, holott végiglakják az élet valamennyi formáját, ismét mások pár száz évesek, pedig harminchatnak mondják magukat. Az emberélet igazi terjedelme mindenkor igen vitatható, bármit mond is egyébként az Életrajzi lexikon. Mert semmi sem nehezebb, mint az idő rögzítése; semmi sem zavarja jobban, mint bármelyik művészettel való kapcsolata… Szerdahelyi József
5
Tudósítás > Háttér
2011. december 13. |50. szám
Lezárták is meg nem is a Malina Hedvig-ügyet Peren kívüli egyezség, de a főügyészség még mindig vizsgálódik POZSONY/DUNASZERDAHELY – Jogerőre lépett a szlovák kormány és Malina Hedvig közötti peren kívüli egyezség, mert már jóváhagyta a strasbourgi székhelyű Emberi Jogi Bíróság. Értesüléseinket Robert Kvasnica, a csallóközi asszony védőügyvédje megerősítette. Az egyezség szerint a pozsonyi kabinet kötelezte magát, hogy sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálatát az ügy miatt, mert a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek. Ő pedig kijelentette, hogy nincs a szlovák kormánnyal szemben kártérítési igénye, és nem fordul az Európai Emberi Jogi Bíróság Nagykamarájához sem. A csallóközi egyetemi hallgatót 2006. augusztus 25-én bántalmazták Nyitrán. Állítása szerint azért, mert
Még nem ért véget Malina Hedvig és ügyvédjének kálváriája Deutsch Attila felvétele
magyarul beszélt. A rendőrség példátlan gyorsasággal, már szeptember 10-én beszüntette a nyomozást azt állítva, hogy a sértett nem mondott igazat. Decemberben hamis tanúzás alapos gyanúja miatt indítottak eljá-
rást ellene, két feljelentés alapján. Az egyik feljelentő 2007 májusában öngyilkos lett, a másikról pedig kiderült, hogy korábban a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tagja volt. Két éve a csallóközi asszony a strasbourgi bí-
lomnak nem lesz más választása, mint az egész ügy ejtése. A színész a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Tamás Aladárné rimaszombati tanárnő, de az ő ügye is a szlovákiai választási kampány része, s hozzátette, azóta, hogy állampolgárságát novemberben megszüntették, nem kereste meg őt a hatóság részéről senki. A magyarok pedig nem csak az öreg kontinensen fogtak össze a kettős állampolgárság ügyében, hanem az Egyesült Államokban is. A Boldoghy Olivérrel szembeni bánásmód
kapcsán az Amerikai Magyar Szövetség felszólította az amerikai kongreszszus Helsinki-bizottságát, hogy lépjen kapcsolatba Szlovákiával a magyar kisebbséggel szembeni jogsértések miatt. A szövetség a Christopher H. Smith republikánus képviselőhöz, az amerikai kongresszus Helsinki-bizottsága elnökéhez és Benjamin L. Cardin demokrata szenátorhoz, a testület társelnökéhez intézett levelében emellett kitért a Szlovákiában tapasztalható egyéb magyarellenes megnyilvánulásokra is. A komáromi fiatalember ügye pedig nem egyedüli eset, hiszen az elmúlt hetekben tovább növekednek a Gubík László, Dolník Erzsébet és Tamás Aladárnéval szembeni rendőrségi felszólítások, amelyek azt igazolják, hogy a szlovák hatóságok a mai napig hatályban lévő törvény szerint járnak el, amely a nemzetközi fellépés ellenére még mindig egyértelmű és ellenséges. –raj
ról. A döntését egy nyilatkozat formájában juttatta el a sajtónak, melyben kifejti, független civilként elfogadta a jelölést a márciusi előrehozott parlamenti választásokon, mely szerepvállalást összeegyeztethetetlennek tartja az egyetem hallgatói képviseletének veze-
tésével, mert az szerinte egy politikamentes terep. A korábbi elnök helyett az új elnök megválasztásáig Valent Ákos, az első alelnök vezeti majd ügyvezető elnökként a HÖK-öt, de Czibula Ádám továbbra is segíteni kívánja az egyetem jó hírnevének megerősítését, de most már „csak”, mint annak hallgatója. –r–p
Erősödik a tiltakozás Nemzetközi magyar összefogás a Boldoghy-ügyben KOMÁROM/BRÜSSZEL/ WASHINGTON – Boldoghy Olivér magyar állampolgár lett, mindezt pedig nyíltan is vállalta, amellyel kivívta a szlovákiai magyarság rokonszenvét, egyúttal azonban a hatóságok érdeklődését is. Két héttel ezelőtti számunkban interjút olvashattak vele, most az azóta eltelt eseményeket foglaljuk össze. A komáromi színész ügye november 30-án már az Európai Parlamentben is napirendre került. Méghozzá a Néppárt három országból érkező képviselőinek köszönhetően, akik az úgynevezet egyperces felszólalások között adtak hangot véleményüknek. Bauer Edit és Mészáros Alajos kiemelte a probléma fontosságát, amely már
európai méretűvé nőtt, s ezért megoldásra van szükség. A téma ugyanis kikezdheti az EU sok területen megnyilvánuló egységét és presztízsét. A további felszólalásokban Gál Kinga magyarországi, valamint Tőkés László és Sógor Csaba erdélyi képviselők mutattak rá a szlovákiai jogszabály veszélyeire és negatív hatásaira. A III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó sajtótájékoztatóján ugyancsak szó esett a komáromi színész ügyéről, aki maga is részt vett a rendezvényen. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke például arra figyelmeztetett, azonfelül, hogy ők kiállnak Boldoghy mellett, nagyon fontos a felvidékiek hasonló állásfoglalása, mert ha növekszik a tiltakozók száma, akkor elérhető az a kritikus tömeg, amely miatt a hata-
Kettős állampolgárként kíván élni Net-felvétel
Megfontolt döntés KOMÁROM – Czibula Ádám, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke lemondott posztjáról az elmúlt héten, miután kiderült, az MKP választási listáján indul, méghozzá a tizenegyedik helyről.
Az egyetemista, aki függetlenként szerepel a listán, még csak huszonnégy éves, de érett gondolkodásról tett tanúbizonyságot, amikor a lista ismertetése után két nappal önként mondott le a hallgatók szervezetében közel három éve betöltött elnöki pozíciójá-
rósághoz fordult jogorvoslatért, mert meggyőződése szerint odahaza a manipulált eljárás miatt súlyosan sérültek emberi és állampolgári jogai. A mostani, peren kívüli egyezség ellenére a pozsonyi főügyészség a feljelentés alapján megkezdett vizsgálatot még mindig nem zárta le. Dobroslav Trnka volt legfőbb ügyész szerint még további személyeket fognak kihallgatni. Lapunknak adott, mintegy két hónappal ezelőtti nyilatkozatában arra a kérdésünkre, hogy mikor és miként zárják le az ügyet, így válaszolt: „Elméletben három lehetőségünk van: vagy véglegesen, esetleg feltételesen leállítjuk a büntetőjogi eljárást, vagyis Malina Hedvig meggyanúsítását vagy felfüggesztjük az ügyet, új bizonyítékokra várva, vagy pedig meggyanúsítjuk a hölgyet, s akkor bírósági eljárás következne” – közölte. Végleges döntés még mindig nem született. –r–c
6
Csallóköz
Tudósítás
Milyen termálfürdőt Dunaszerdahelynek? Habán Dana lemondott a Thermalpark Rt. alelnöki posztjáról A mintegy 170 ezer eurós tartozást múlt csütörtökig kellett kifizetnie a részvénytársaságnak.
A termálfürdőt irányító Thermalpark DS Rt. két héttel ezelőtt megtartott közgyűlését követően előbb Hájos Zoltán polgármester tartott sajtótájékoztatót, amelyről elmúlt heti számunkban tájékoztattuk olvasóinkat.
Nem kell a népfürdő?
Múlt hétfőn pedig az elnökségi tagságából visszahívott Dakó Sándor, Bugár Zoltán, valamint a felügyelő bizottság elnöke, Bindics Zsolt fejtette ki álláspontját a létesítmény körüli kialakult helyzetről. Kétszemélyes vezetőség Hájos Zoltán az elnökség (Bugár Zoltán, Dakó Sándor, Habán Dana, Andrássy Ferenc, Keszegh Pál) és az igazgató leváltását azzal indokolta, hogy a tavalyi év adóbevallása későn, június vége helyett augusztus elejére készült el, s emiatt a város nem tudta a részvénytársaság által összeállított mérleget bevonni a konszolidált zárásába. Ugyanakkor, a felmentett igazgatót átmenetileg megbízta a fürdő további vezetésével, Keszegh Pált (MKP) az elnökség irányítójának, Habán Danát (Híd) pedig alelnöknek nevezte ki. Az utóbbi azonban még aznap lemondott erről a posztról.
Fogas Ferenc felvétele
Télen is sok a látogató
Végrehajtói követelések Dakó Sándor közölte: idén, november 25-én a termálfürdő végrehajtói levelet kapott, amelyben az állt, a Kántor KKC Kft., aki 2009-ben közreműködött a körmedence felújítási munkálataiban, kezdeményezte kinnlévőségeinek behajtását a termálfürdőtől, azaz 400 ezer eurót. „Abban az időben is Andrássy Ferenc vezette már a fürdőt és anyagi fedezet nélkül kötöttek szerződést az említett céggel. 2011 elején városi képviselőként mi is megszavaztuk, hogy a létesítmény vegyen fel hitelt ennek a tartozásnak a rendezésére. Március 3-án kineveztek
bennünket a fürdő vezetőségébe. Rögtön ezután megbíztuk Keszegh Pált és Andrássy Ferencet, hogy azonnal vegyék fel a kapcsolatot a KKC Kft.-vel és tárgyaljanak: ha kifizetjük a hónap végéig az adósságot, akkor a cég írásban erősítse meg, hogy eltekint a késedelmi kamatoktól és visszaveszi a végrehajtási indítványt, amely a büntetőkamattal és egyéb költséggel együtt most már 167 ezer euróra rúg” – nyilatkozott Dakó. Aki szerint a polgármestert terheli felelősség, hogy az összeg nem került kifizetésre időben, hiszen a garanciát vállaló hitelszerződést a bankkal többszöri felszólítása ellenére sem írta alá.
Bindics Zsolt, a felügyelő bizottság elnöke szerint az, hogy Hájos Zoltánnak ez a magatartása tudatos, hoszszan eltervezett cselekménysorozatra enged következtetni. „A közgyűlésen elhangzott egy számomra sajnálatos mondat a fürdővel kapcsolatban. A polgármester kijelentette, ő nem ért egyet a népfürdő-koncepcióval, mindenképpen luxusfürdőt szeretne Dunaszerdahelyen létrehozni. A létesítmény anyagi helyzete ezt nem engedi meg, hiszen egy 2,8 millió eurós beruházás kellős közepén tartunk, amellyel a népfürdő magasabb szintű kivitelezése a cél. A luxusfürdő kialakításához újabb hitelre lenne szükség, amit nyilván nem tudna az intézmény törleszteni. Csődeljárás indulna, majd azok az emberek, akik erre az alkalomra várnak, megváltóként jelentkeznének és szép lassan kivásárolnák a termálfürdőt a város tulajdonából” – vázolta fel sejtéseit és a vészforgatókönyvet Bindics Zsolt. Úgy gondolja, a fürdőt meg kell hagyni elsősorban a helybeliek tulajdonában és az ő kiszolgálásukra. (und)
Mikulásfogat érkezett a panzióba Karácsonyi vásár és kézműves-foglalkozás – összefogással DUNATŐKÉS – A helyi EgyüttEgymásért, valamint a pozsonyeperjesi civil szerveződés közösen szervezett karácsonyi vásárt a kicsik és nagyok örömére. A rendezvényre a Hubert panzió nagytermében került sor. A kellemes hangulatú délutánon a mézeskalács, karácsonyi ostya, bejgli és pogácsa mellett adventi koszorúk és asztali díszek találtak gazdára. Sokan vásároltak könyveket, kifestőket és gyermeklexikonokat is. Az ovisok és iskolások számára kézműves-foglalkozást tartottak, melyeken többek között Mikulást és karácsonyfadíszeket készíthettek a gyerekek. A kézimunkázást követően a kis alkotók aktívan bekapcsolódhattak a szentesi Tücsök zenekar
műsorába. Nemcsak megénekeltették a hallgatóságot, de meg is táncoltatták őket. Ide érkezett meg két lovaskocsiján a Mikulás, aki minden gyereket édességgel jutalmazott meg. A rendezvény után Csiba Mária, Dunatőkés polgármester asszonyától megtudtam, hogy a falu civil szerveződése idén november 7-én alakult meg, s ez volt az első rendezvényük. Mivel a szomszédos Pozsonyeperjessel nagyon jó a kapcsolatuk, együtt fogtak a szervezéshez. A két polgármesteri hivatal és több szponzor támogatásának köszönhetően, hamar összejött az ajándékok és a különböző kellékek megvásárlásához szükséges összeg, Csenge Igor jóvoltából pedig Mikulásfogatot is szereztek. A karácsonyi ajándékvásáron kívül több rendezvényre is sor kerül
Alkotás közben
az adventi időszakban Dunatőkésen és Pozsonyeperjesen. A harmadik adventi héten Somogyi Alfréd tart előadást Érdekességek a bibliáról
A szerző felvétele
címmel, majd az aranyvasárnapot megelőző szombaton, a pozsonyeperjesi katolikus templomban lesz adventi koncert. Csiba Lídia
Nincs fennakadás a patikákban A betegek inkább a megszokott és bevált gyógyszereket választják DUNASZERDAHELY/KOMÁROM/ NÁDSZEG/BŐS/EGYHÁZGELLE – Két hét telt el azóta, hogy megváltozott a gyógyszerek felírásának és kiválasztásának a módja. A december 1-jével életbe lépő jogszabály szerint az orvos nem a készítmény nevét, hanem a hatóanyagát írja fel a receptre. Több napilapban és honlapon olyan tudósítások jelentek meg, amelyek szerint fennakadást okoz az új módszer. Annak jártunk utána, régiónkban milyenek a tapasztalatok. Eddig is működött Laczó Szilvia, a bősi Ambrosia gyógyszertár tulajdonosa elmondta, amelyik orvosnak van számítógépes programja
írt antibiotikum a patikából, s akkor is a hatóanyag és az erősség alapján választott más gyártmányú készítményt. „Maga az elgondolás hosszú távon eredményt hozhat, egyelőre azonban mindenki viszi a megszokott gyógyszerét, tehát spórolásról nem nagyon beszélhetünk. Idővel azonban biztosan fognak a betegek próbálgatni. A patikáknak minden bizonnyal nem lesz jó, főleg, ha nagyon lenyomják az árakat, mert beszűkölhet a piac. Nem lesz érdeke a nagy gyógyszergyártó cégeknek ide importálni” – szögezte le. Ugyancsak akadálytalanul folyt a kiszolgálás a dunaszerdahelyi Dana patikában, ahol Darina Čendulová tulajdonos szerint a jogszabály életbe lépését követően, az első napon volt egy kis pánikhangulat a betegek között, hiszen nem
Laczó Szilvia mutatja a recept felírásának új módját
erre, az nagyon könnyen, tévedésmentesen tud vele dolgozni. „A most bevezetett törvény mintegy 380 hatóanyagra és csak az egy komponensű gyógyszerekre vonatkozik. És kizárólag olyan gyógyszerformákra, amelyek szájon át bevehetők. Ez eleve eléggé leszűkíti a kört. Ha a készítmény beletartozik a célcsoportba, kötelesek vagyunk felkínálni a betegnek a két legolcsóbbat, ahol a hozzáfizetés nullás vagy a legalacsonyabb ár, majd a beteg dönthet. Pillanatnyilag szinte mindegyik páciens azt a gyógyszert választja, amit az orvos a hatóanyag mellett a zárójelben megjelöl. Talán azért is, mert ezidáig is azt az orvosságot szedte és nem akar kísérletezni” – közölte a gyógyszerésznő. Mint mondta, hiba a felírással eddig nem történt, azoknál fordult elő pontatlanság, akik kézzel írják a vényre a hatóanyagot. Hozzátette: régebben is előfordult, például egy influenzajárvány kellős közepén, hogy elfogyott az orvos által fel-
7
Tudósítás > Bűnügy
2011. december 13. |50. szám
Fogas Ferenc felvétele
tudták, hogyan működik majd az egész a gyakorlatban és rendben megkapják-e a gyógyszereiket. „Mint szakember, a rendeletnek azt a hasznát látom, hogy az orvosok ezután jobban odafigyelnek majd, mennyi orvosságot, milyen hatóanyagot írnak fel a páciensnek, és ha sok gyógyszert szed, nem tudná-e más szerrel helyettesíteni, ami a beteg szervezetét kevésbé terheli. A betegnek eddig is joga volt választani, hiszen a törvény megengedte, hogy a patikus ajánlhat ugyanolyan hatóanyagú gyógyszert, ha nullás vagy kisebb volt a hozzáfizetés” – nyilatkozta. Ismerik a beteget Kíváncsiak voltunk arra is, vajon az orvosok miként vélekednek az új rendszerről. Fehér Diana, egyházgellei körzeti orvos azt mondta, mivel mindössze egy patika van a faluban, a gyógyszerészek jól ismerik a betegeket, tudják azt is, milyen gyógyszereket szednek. „Én számí-
tógépes programot használok a felírásnál. Először írom a hatóanyagot, majd minden esetben zárójelben jelzem annak a gyógyszernek a nevét, amit a betegnek ajánlok vagy amit eddig is szedett. Mostanáig nem írtuk, hogy mennyi tabletta van egy csomagban, most a program ezt közli. Mindig próbálok aszerint is gyógyszert választani, hogy a betegnek költségkímélő legyen. Számomra nagy változást a jogszabály nem hozott” – tájékoztatott a doktornő. Egyszerűbb A komáromi Vág Patikában egyáltalán nem okoz gondot a rendelkezés a gyakorlatban. Számítógépes programmal dolgoznak, sőt az orvosok zöme is. „Akik esetleg az idősebb generációhoz tartoznak és nem használnak komputert, ott már egy kicsit rázósabb a dolog. Előfordult, hogy vissza kellett adnunk a receptet, mert nem volt helyesen kiírva” – magyarázza Kánai Krisztína a gyógyszertár vezetője. Az, hogy ebben az esetben kinek a felelőssége a nagyobb, ha például allergiás reakciót vált ki az adott gyógyszer, nagyon nehéz megmondani. „A felelősség minden esetben jelen van. A gyógyszert lényegében a beteg választja ki, én köteles vagyok a legolcsóbbat felkínálni. Amit egyébként addig használt a beteg, azt az orvos a hatóanyag után, zárójelben feltünteti. A betegnek még mindig van lehetősége másképp dönteni. Az már másik kérdés, ha allergiás reakciót kap, akkor ki lenne a felelős. Ezt azonban senki nem tudhatja előre, sem az orvos, sem a beteg, sem pedig a patikus. Ha pedig kenyértörésre kerülne sor, akkor jó kérdés, hogy ki vinné el a balhét” – ecseteli Kánai Krisztína. „Megkönnyíti a munkánkat ez a rendelkezés. Egy hatóanyagot több gyártó használ és nekünk a legegyszerűbb, ha a hatóanyag van a receptre írva, mert így minden alkalommal találunk a raktárban olyan gyógyszert, amelyben az adott anyag megtalálható. Előfordul, hogy egy gyógyszer drágább, mint amit ajánlunk a betegnek, de ő mégis a költségesebbet választja, mert lehetséges, hogy eddig is azt használta. Mi felajánljuk neki a legolcsóbbat, de esetleg nem kéri” – meséli a nádszegi Rák patika vezetője, Eva Zaťková. Így folytatja: „Sok esetben azt mondják a betegek: én nem ebbe a dobozba kérem, hanem a másikba, mert azt már fél éve használom. Ragaszkodnak a régihez, a megszokotthoz” – fűzte hozzá a szakember. (und, as)
A segítőt is lecsapták! DUNASZERDAHELY – Tettestársként elkövetett testi sértés és garázdaság vádjával indított a rendőrség büntetőeljárást egy dunaszerdahelyi és egy fővárosi férfi ellen legutóbb. A megvádolt 24 éves helybeli fickó és 33 éves pozsonyi társa az egyik dunaszerdahelyi üzlet előtt támadtak rá tettlegesen a károsult személyre, akinek durva bántalmazásukkal hat héten túl gyógyuló sérüléseket okoztak. Aztán a tettesek egyike ököllel azt a fiatal srácot is lecsapta, aki telefonon mentőautót akart hívni a szeme előtt lezajlott támadás áldozatának, ám a váratlan ökölcsapás folytán ő is egy héten túl gyógyuló sérülést szenvedett. A tettesek büntetése mindezért akár két évig terjedő szabadságvesztés is lehet. (–ck)
Súlyra mentek a fiúk! DUNASZERDAHELY – Holmi tyúktolvajoknak igazán nem nevezhetők annak a 20, 22 és 26 éves fiatalokból álló lopós triónak a tagjai, amely a városban erőszak alkalmazásával behatolt a károsult társaság telephelyére, ahol az egyik anyagraktárból 14 darab öntött kazánalkatrészt, valamint egy-egy rakodólapnyi egyéb alkatrészt, illetve vashulladékot tulajdonított el összesen 5 ezer euró értékben. A rendőrség tettestársként elkövetett lopással gyanúsította meg őket, amiért hat hónaptól akár három évig terjedő időre rács mögé kerülhetnek – természetesen egyenként. (–re)
8
Csallóköz
Tudósítás > Visszapillantó
Megállítani az időt Fotókiállítás az ősz csodálatos színkavalkádjáról NAGYMEGYER – Itt van az ősz, itt van újra címmel rendezett kiállítást a Fotóklub, amely a Csemadok helyi szervezetének támogatásával tevékenykedik. A városi művelődési otthon kiállítótermében december 1-jén megnyílt tárlaton az ősz csodálatos színkavalkádját igyekeztek képeiken keresztül érzékeltetni a fotográfusok, akik a korábban meghirdetett fotópályázatra küldték el mun-
káikat. A zsűrizés nehéz feladatát Kiss Gábor Gibbó és Érsek József látta el. A pályázatra nem csak a régióból, hanem Magyarországról is érkeztek alkotások. Kiss Gábor Gibbó fotóriporter, értékelése során arra kérte az alkotókat, hogy ne csak kattogtassák a gépet, hanem fotózzanak! Mert alkotásaikkal nyilván szeretnék megállítani az időt és az elmúlást. Az őszi évszak színeit túlságosan is hangsúlyo-
zó képekhez pedig azt mondta: az ősz színeit nem szabad mesterkélten még harsányabbá tenni. A zsűri összesen négy díjat osztott ki: a nyékvárkonyi Méhes Attila Távolból, a nemesócsai Olláry Ildikó Purgatórium, a gútai Forró Imre Válaszút című fotójáért kapott elismerést, a bősi Heizer Hajni pedig különdíjban részesült, Elcsépelt csendéletéért. Kovács Zoltán
Szerelmem, Erdély Wass Albert est a városi művelődési központban DUNASZERDAHELY – A helyi városi művelődési központ és A Magyar Megmaradásért civil szerveződés rendezte meg a Szerelmem, Erdély című nemzeti estet december 3-án. A megjelenteket Hodossy Péter, a szerveződés tiszteletbeli elnöke köszöntette, aki beszédében hangsúlyozta a felvidéki magyar fiatalok által életre keltett társulás fő céljait, elsősorban a magyar identitás megőrzését és annak ápolását a szülőföldön. Megemlítette a székely árváknak szervezett nyári táborukat is a Csallóközben, amelyet támogatóiknak köszönhetően sikeresen bonyolítottak le.
Hely-történet Lelkes Vince rovata
„Az ajándékkal megrakott, ősz-szakállú Mikulás apóról, vagy a boszorkányokkal paktáló Lucáról szőjek hosszu fonalat a mesék gyorsan pergő rokkáján s ugy ringassam rózsaszinü álmokat festegető boldog szendergésbe hófehér lánylelkedet? Varázsoljak mosolyt kacagó szádra ködös decemberi alkonyboruláskor?”. Ezek a szerelmes sorok minden valószínűséggel Dobler Kálmánnak, a lap főmunkatársának tollából származnak, akinek dőlt betűkkel szedett rövid meséje (a címe is az: Mese) a Csallóközi Hírlap 1925. december 13-i számában jelent meg. Feltételezésünk szerint azért az övéből, mert szerzőnk írása alatt a hetilapban a következő közlemény ol-
Rékasi Károly önálló estjének díszvendége Koltay Gábor magyar filmrendező volt, aki úgyszintén saját gondolatait osztotta meg a jelen-
Rékasi Károly előadás közben
Kiss Gábor Gibbó magyaráz
levőkkel, amelyben kiemelte Wass Albert munkásságát és a nemzetéhez, valamint szülőföldjéhez való imádott ragaszkodását. Fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy tenni kell a magyarság felgyorsuló fogyása ellen úgy az anyaországban, mint a határain túl élő magyar közösségeknél is.
Net-felvétel
A szerző felvétele
Rékasi Károly közismert magyar színész önálló műsora Wass Albertnek állított emléket, felidézve az erdélyi író leveleit, beszédeit, életének legfontosabb pillanatait. A műsorban hallhatóak voltak az Adjátok vissza a hegyeimet! című film bizonyos részletei is, amelyek nagyszerűen illeszkedtek az előadás struktúrájába. A demokrácia és a szabadság országának hitt Amerikába emigrált Wass Albert élete és munkássága a magyar identitás megőrzésének és továbbadásának jegyében zajlott. Rendületlenül azon munkálkodott, hogy az amerikai magyarok is átérezzék nemzetük jövőjének, építésének és az abba való aktív bekapcsolódásnak a fontosságát. Az előadás végén a több száz néző felállva, vastapssal jutalmazta Rékasi Károly estjét. –ka
Luca-napi mese dőlt betűkkel vasható: „Eljegyzés. Világi Mariska és Dobler Kálmán folyó hó 6-án tartották eljegyzési ünnepélyüket. (Minden külön értesítés nélkül.)”. Más csallóközi hírek 1925 decemberéből: Új ipariskolai igazgató Komáromban. Az iparostanonciskolai bizottság a Pethő Sándor lemondásával megüresedett igazgatói állásra Horváth Lajost, a római katolikus iskola újonnan megválasztott tanítóját, volt dunaszerdahelyi igazgatótanítót választotta meg egyhangúlag. A somorjai Hirschler Károly, akit a dunaszerdahelyi evangélikus egyházközség választott meg kántortanítónak, élete 39., tanítói pályán eltöltött 20. évében december 8-án reggel
fél 9 órakor hirtelen elhunyt. Somorján óriási részvét mellett temették el. Halálát fiatal özvegye, született Domsitz Lenke és kiterjedt rokonsága gyászolta. A somorjai római katholikus nőegylet műkedvelő gárdája 8–9-én közkívánatra nagysikerrel megismételte az Árvácska című operettet, melyet mindkét alkalommal a zsúfolásig megtelt Korona vendéglőben adtak elő. A lucai vásárkor Sebő N. csiliznyáradi gazda lova a csúszós úton elesett, s lábát törte. A lovat agyonlőtték. December 17-én Dunaszerdahelyen új tisztikart választottak a Slovenská Liga élére. A következő ösz-
szetételben: dr. Vladimír Dušek járási főnök – elnök, dr. Michal Erdélsky közjegyző – alelnök, Vladimír Voda elemi iskolai tanító – titkár, Štefan Pašteka adótisztviselő – pénztáros. Ellenőrző bizottság: Gustáv Gašpar, Michal Mečiar és Alexander Buzay. A vigalmi bizottság elnöke Fábián [?] adóellenőr lett. Bősön december 8-án Miskovics János helyi plébános a szent misén felszentelte a rózsafüzéregylet zászlaját. Dunaszerdahelyen Patassy Albert községi bíró közleményben hívta fel a lakosok figyelmét, hogy ügyeljenek a járdák felhintésére, mert „a gondatlanság súlyos következményekkel járhat”.
Tudósítás > Hirdetés
2011. december 13. |50. szám
9
Brüsszeli pénzből és saját forrásból Átadták a felújított művelődési házat KIRÁLYRÉV – Ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a mátyusföldi település felújított művelődési házát december 10-én. Ebből az alkalomból Racskó Pál polgármester elismerő oklevéllel és érdeméremmel jutalmazta Simon Zsolt mezőgazdasági és régiófejlesztési minisztert, Csicsai Gábor államtitkárt, valamint több helyi lakost és a rekon strukció tervezőjét. Majd Szarka Mária, a helyi alapiskola nyugalmazott igazgatónője elevenítette fel a művelődési ház történetét: építése 1969-ban kezdődött ún. „Z” akcióban, a falut 1975-től szolgálja. Azóta a mostani volt az első jelentős felújítás. Racskó Pál polgármester elmondta, hogy Leader programból kaptak rá
107 531 eurót, a beruházás összértéke eléri a 200 ezer eurót, a különbséget saját forrásból pótolták. A létesítményben a közkönyvtár, az idősek klubja és a községi hivatal kapott helyet. Királyrév 2002 óta jelentősen fejlődik: felújították az alapiskolát, az óvodát, a templomot; új gyalogjárdákat építettek a temetőben, gyermekjátszótereket alakítottak ki, elkészült a csatornarendszer. Az avatóünnepély előtt a falu 20. századi fejlődését dokumentáló fotókiállítás nyílt. A továbbiakban fellépett a helyi Glória énekkar, a Fürge Ujjak citera együttes, a csúcspont pedig a Szőttes folklór együttes szereplése volt. A műsort a községi hivatal a helyi Csemadok alapszervezettel közösen rendezte. Vladislav Kmeť
Ropták a táncot a legifjabbak
Veszélyes útkereszteződés KOMÁROM – A nem hazai autósok számára alighanem a járási székhely egyik legveszélyesebb útkereszteződése a Zámory és a Ferencesek utcájának metszéspontja, a JAKO fényképész előtt. A kereszteződés két oknál fogva rizikós: 1. semmilyen módon nincs kijelölve, 2. jobbról teljesen beláthatatlan. A Zámory utca felső végéről érkező autósnak tehát a megfelelő információ híján végképp nem kell tudnia azt, hogy a sárga épület mögül kibukkanhat egy másik jármű, amelynek ő a jobbkéz-szabály értelmében köteles előnyt adni – és amelyet beláthatóság híján közvetlenül az orra előtt pillant meg. Ugyanakkor elég lenne egy „Útkereszteződés + STOP” tábla kombinációja az épület sarkán, de ilyesminek nyoma sincs... A komáromiak többsége persze már ismeri ezt az alattomos kereszteződést, de bármikor akadhat valaki, aki először jár erre, s akkor akár tragédia sem kizárt... Vas Gyula
Ez az autós fékez, mert hazai és ismeri a terepet. Az idegenek nem biztos, hogy A szerző felvétele ezt tennék...
Fogas Ferenc felvétele
10
Žitný ostrov
Rozhovor > Spravodajstvo
Naliehavo treba riešiť otázku čističky Vznikne v lesoparku pri kaštieli oddychová zóna? HUBICE – Obyvateľom obce robí veľký problém čistička, dokonca ohľadom nej spísali i petíciu. O tomto probléme, ale aj o končiacom sa roku sme sa pozhovárali so starostom Štefanom Radicsom. Začnime krátkym hodnotením roka 2011. Aký bol? – Bohužiaľ, opäť len ťažší: sústredili sme sa hlavne na šetrenie. Treba totiž vedieť, že každý projekt či žiadosť si vyžaduje mnoho práce a úsilia, ako aj finančných prostriedkov. A to kvôli finančnej a hospodárskej kríze postihlo našu obec najviac. Podstatné zníženie finančných prostriedkov zo štátneho rozpočtu ako podielové dane s príjmov fyzických osôb nám zviazalo ruky a museli sme v mnohých oblastiach uskutočňovať radikálne zmeny. Úspory a šetrenie ne jednej strane a vytváranie vlastných zdrojov príjmov na strane druhej. Napriek tomu asi život v obci neustrnul... – Viac sme sa sústredili na organizovanie spoločenských a kultúrnych akcií. Obnovili sme tradíciu
obecných dní. Založil sa klub dôchodcov, ktorý má v súčasnosti už 46 členov. Celkove máme v obci asi 96 občanov v dôchodcovskom veku. Som veľmi rád, že sa nám to podarilo, veď dôchodcovia i napriek svojmu veku boli a sú hybnou silou hlavne kultúrneho života obce. Aktívne sa však zapájajú aj do rôznych brigád či iných podujatí, organizovaných obcou. Nedávno sme si ich uctili krátkym posedením. Podobne si uctievame v máji ku Dňu matiek aj novorodencov. Úspešné kroky sme podnikli i vo veci prenajatia, alebo kúpy 40 hektárového lesoparku, ktorý je súčasťou nášho kaštieľa. Celá záležitosť je už v takom štádiu, že Slovenský pozemkový fond má rozhodnúť o našej žiadosti. Spolupracujeme aj s majiteľom kaštieľa Borisom Kollárom – buď vytvoríme s ním spoločné združenie, alebo sa rozhodneme v tejto otázke postupovať samostatne, ale bol by som rád, keby sa už tento problém vyriešil. Mnoho našich občanov si už len s nostalgiou spomína na krásne chvíle mladosti, ktoré sme tam prežili. Bol to prekrásny park s veľmi vzácnymi drevinami. Jeho obnovou by sme vedeli v obci vy-
Čistička obyvateľom Hubíc dlhodobo znepríjemňuje život
Foto: František Fogas
Odstránia 17 tisíc m3 bahna! KOLÁROVO – Reč je o Kolárovskom odvodňovacom kanále, do čistenia ktorého sa pustil Slovenský vodohospodársky podnik (SVP), Správa povodia dolného Váhu. Podmienky na vyčistenie kanála, ktorý sa tiahne od Tešedíkova po Kolárovo, vytvorila tohtoročná dlhotrvajúca suchá jeseň – 16-kilometro-
vý kanál totiž len zriedkakedy vyschne tak, aby ho bolo možné bezproblémovo vyčistiť. Naposledy to bolo v roku 1995. Do intenzívneho čistenia Kolárovského kanála sa pustila Správa povodia dolného Váhu už v novembri. Postupne, až kým neprídu silnejšie dažde, vyčistia pracovníci SVP 6-kilometrový úsek, z ktorého odstránia zhruba 17 000 m3 bahna.
Štefan Radics sa teší založeniu Klubu dôchodcov
tvoriť pre našich občanov krásnu oddychovú zónu. Samozrejme, k tomu potrebujeme zohnať i financie, myslím si, že by sa to dalo zrealizovať cez program Leader. Hovorili ste o šetrení. Ušetrené financie chcete v budúcnosti investovať? – Samozrejme. Už v roku 2012 sa sústredíme na rekonštrukciu a výstavbu chodníkov a miestnych komunikácií. V týchto prácach sa vo veľkej miere budeme spoliehať na našich občanov, budeme ich často oslovovať, žiadať o pomoc a spoluprácu pre nich. Nepoznáme zatiaľ možnosti úradu práce, myslím tu hlavne na prijatie dlhodobo nezamestnaných na aktivačné práce. Možnosť ich ďalšieho zamestnávania by vo veľkej miere pohlo obec dopredu. Po výmene okien a dverí na miestnom kultúrnom dome budeme ďalej pokračovať v jeho rekonštrukcii. Okrem problémoch s nedostatkom financií v obci dlhodobejšie rezonuje problém s čističkou odpadových vôd. Aké možnosti riešenia tu existujú?
– Otázka čističky je v súčasnosti našim najakútnejším problémom. Je totiž veľmi blízko pri obci, čím sa zápach z nej šíri do obytných domov, jednou vetou, do celej obce. Obrátili sme sa už aj na kompetentné orgány so žiadosťou o riešenie tohto akútneho problému. V súčasnosti vzrástol i počet obyvateľov napojených na túto čističku, ktorá slúži pre sedem obcí. Kozmetické úpravy tu nepomôžu, túto čističku je potrebné premiestniť do inej lokality. Máme takúto už aj vyhliadnutú, no je to obrovský balík peňazí, na ktorý v súčasnosti nemá nielenže naša obec, ale ani „Združenie obcí Horného Žitného ostrova“, ktorého sme členmi. Viem, že tento problém sa nevyrieši z jedného dňa na druhý, ale treba začať čo najskôr. I touto cestou sa ospravedlňujem našim spoluobčanom a sľubujem im, že urobím v tejto veci maximum, čo bude v mojich silách. Taktiež sa chcem poďakovať všetkým, ktorí sa akýmkoľvek spôsobom podieľajú na rozvoji Hubíc: podnikateľským subjektom, občianskym združeniam, mládeži i starším spoluobčanom. Vladislav Kmeť
Kolárovský kanál odvodňuje viac ako 13-tisíc hektárové územie, ohraničené v trojuholníku hrádzami Váhu, Malého Dunaja a Čiernej Vody. Čistiace práce sa musia vykonávať s čo najväčšou opatrnosťou, aby sa nezničilo tekutými pieskami vystlané dno kanála. Čerpacia stanica pri Kolárove dokáže prečerpať do Malého Dunaja až 12 m3 vody za sekundu, a tak je najmä v čase intenzívnych dažďov a povodní mimoriadne dôležitým a strategickým protipovodňovým zaria-
dením. Hlavný Kolárovský kanál bol vybudovaný už v 19. storočí, jeho prvá čerpacia stanica s parnou turbínou prečerpávala vnútorné vody do Malého Dunaja od roku 1890. V roku 1958 nahradila parný čerpací stroj elektrická prečerpávacia stanica, ktorá až dodnes odvodňuje toto poľnohospodársky významné územie. Tu sa pre veľkú vlhkosť dokonca v 50-tych a 60-tych rokoch minulého storočia pokúšali pestovať aj ryžu. (–)
11
Reportáž
13. december 2011 | číslo 50
Sviatok pre seniorov i škôlkarov Tradičné stretnutie dôchodcov v tradične výbornej nálade Na prítomných potom čakala hudba, tanec, dobrá večera i zákusky, a ako sme sa dozvedeli, starkí sa každoročne dokážu dobre baviť až do pokročilých nočných hodín... Vianočná atmosféra sálala aj spred kultúrneho domu, zvýrazňoval ju veľký adventný veniec i Betlehem v takmer životnej veľkosti. Len nám v ňom akosi chýbali zvieratká: ušli? „Ale nie, no dokončený bol iba včera, postaral sa o to stolár z obce, učiteľky i zamestnanci obecného úradu, ktorí celé okolie skrášľovali; zvieratká budúci rok už určite chýbať nebudú,“ hovorí starostka, podľa ktorej Vianoce by mali byť v prvom rade sviatkami mieru, pokoja, spolupatričnosti a pomoci blížnym.
KRÁĽOVIČOVE KRAČANY – Teritoriálne rozľahlá obec pozostáva okrem centrálnych – Kráľovičových – z ďalších štyroch menších častí: Jastrabích, Etreho, Lesných a Kľúčiarových Kračian. Streda 7. decembra nebola v obci, ktorá mala podľa údajov z Wikipédie k 31. 12. 2008 niečo viac ako tisíc obyvateľov, všedným dňom. Veľkú sálu kultúrneho domu priam „do prasknutia“ zaplnili tunajší penzisti. „Každý rok si chceme v predvianočnej dobe uctiť našich starkých a preto pre nich organizujeme Deň dôchodcov,“ hovorí starostka Kráľovičových Kračian Jana Gányovicsová a dodáva, že aj tentoraz na podujatie, pripravené obecným úradom, pozvali všetkých 198 penzistov, ktorých v piatich častiach obce registrujú.
Obec si tradične uctila svojich dôchodcov
Hodnotný i dojímavý O dobrú náladu v hodnotnom kultúrnom programe sa už v úvode – po
Vďaka občanom A ako prebehol rok 2011 v Kráľovičových Kračanoch? „Päť častí obce znamená aj päť cintorínov, v tomto roku sa nám podarilo zrekonštruovať domy smútku v Etreho a Jastrabích Kračanoch, tam sme zriadili aj
Anjelský chór kračanských škôlkarov
Simona Lelkes roztlieskala celú sálu
Prvá odľava starostka Jana Gányovicsová
druhej hodine popoludní – postarala temperamentná Simona Lelkes, ktorá prítomných nielen roztlieskala, ale aj rozospievala. Túto potom vystriedali deti z miestnej materskej školy, a veru bolo vidieť, že panie učiteľky odviedli pri nácviku kus poctivej roboty. Pochopiteľne, ráz
Foto: Marian Baláži
programu určili blížiace sa vianočné sviatky, a tak sme mali možnosť vidieť aj Pannu Máriu s Ježiškom v maštali, pastierov aj betlehemskú hviezdu, aj troch kráľov... Všetko v precíznom prevedení tých najmenších, pri ktorom nechýbalo hovorené slovo, ani vianočné piesne. „Deti zo škôlky sa na tento deň poctivo pripravovali pod vedením svojich učiteliek, ktorým patrí osobité poďakovanie. Som veľmi rada, že môžu vystúpiť pred svojimi starými rodičmi, pre všetkých je to veľká radosť,“ pokračuje Gányovicsová. My dodajme, že celé výborne zvládnuté predstavenie vyvolalo medzi prítomnými aj značnú dávku dojatia.
autobusovú zastávku, ktorá chýbala. Veľký dôraz kladieme počas celého roka na úpravu verejných priestranstiev, ale aj na materskú školu, ktorú sme vymaľovali a dali do poriadku jej dvor. Úpravy sa robili aj na športovom ihrisku, ale chcela by som zdôrazniť, že nič z tohto by sa nepodarilo bez pomoci našich občanov. Všetky samosprávy pociťujú veľký nedostatok finančných prostriedkov, naši občania pomáhajú veľkou mierou, nezištne, bez nároku na nejakú finančnú odmenu a my sme im za to veľmi vďační,“ ukončila náš rozhovor starostka Jana Gányovicsová. (banič)
12
Žitný ostrov
Spravodajstvo
Chránime si Žitný ostrov! Konala sa prvá environmentálna konferencia DUNAJSKÁ STREDA – Pod symbolickým názvom „Csallóköz – Žitný ostrov 3000“ sa v konferenčnej sále Perfectsu nedávno uskutočnila prvá konferencia k environmentálnej problematike regiónu Žitný ostrov. Organizátorom podujatia boli Trnavský samosprávny kraj a Žitnoostrovské osvetové stredisko za výdatnej spolupráce a pomoci mesta Dunajská Streda. Konferencia sa uskutočnila ako sprievodné podujatie cyklického programu „Studňa Európy – zachráň živú vodu!“, ktorý tento rok završuje už svoj piaty ročník. Osvetári v ňom oslovujú verejnosť, školy a organizácie z celého Žitného ostrova s rôznymi výzvami, úlohami a aktivitami. Do súčasného ročníka sa prihlásilo až 46 organizácií – sú to
školy a sociálne ústavy a spolu sa v programe tento rok „otočilo“ viac ako 6000 účastníkov. Cieľom organizátorov konferencie bolo hlavne zviditeľniť problematiku a v niektorých prípadoch až havarijný stav našej prírody, ponúknuť množstvo informácií z tejto oblasti a hlavne upozorniť na potrebu medzirezortnej spolupráce. Gabriel Izsák, krajinár Správy CHKO Dunajské Luhy, prezentoval tému Flóra a fauna dunajských lužných ekosystémov a prítomným premietol aj veľmi pôsobivý film, ktorý vysoko umelecky a veľmi jednoduchým podaním sprítomnil vzácnosť prírody dunajských luhov. Z prednášky vyplynuli zaujímavé zistenia ako sa vyvíjalo koryto Dunaja v minulosti, že vlastne ešte pred 200 rokmi vody rieky netiekli v hlavnom koryte. Bolo tu množstvo ostrovče-
Na konferencii odznelo množstvo hodnotných prednášok
S výchovou k ochrane prírody treba začať čím skôr
kov, Dunaj meandroval v najväčšej suchozemskej delte Európy. Juraj Hajdú z OZ Umbra D. Streda veľmi presvedčivo prezentoval množstvo aktivít zo strany tohto združenia (umbra je latinský názov chránenej rybičky blatniaka tmavého), ktoré sa veľmi zoširoka zaoberá ochranou nášho regiónu, o čom svedčia početné projekty revitalizácie prostredia, odborného skúmania a sledovania vývoja života blatniaka, ale aj zber odpadu v tonách či výroba informačných materiálov. Skúsenosti z piatich rokov cyklického programu Studňa Európy – zachráň živú vodu predniesla Jana Svetlovská za organizátora podujatia, ŽOS v D. Strede. Téma Ekodvor v Čiližskej Radvane v podaní starostu obce Istvána Csikásza zaujala ako veľmi jasný, pozitívny a nesmierne efektívny prí-
Foto: archív autora
klad, ktorý zrejme na Žitnom ostrove ani nemá konkurenciu. Za všetko aspoň niekoľko faktov: v roku 2011 „predali“ 18 ton spracovaného odpadu z „Pet fliaš“, čo činí 440 000 kusov, z bioodpadu vyrábajú kompost pre potreby obce, odpad separujú v 13 položkách ... V programe ešte vystúpila Anikó Cserge, z Obvodného úradu životného prostredia a Helena Patasiová, predsedníčka Agrárnej komory Slovenska. Veľmi milým bolo vystúpenie deti zo ZŠ J.Á. Komenského z Kolárova, ktoré s učiteľkou Valériou Kissovou prezentovali svoje skúsenosti „Zelenej školy“, pretože už piaty rok po sebe obhájili tento titul. Súčasťou podujatia bol aj workshop k uvedeným témam a výstava fotografií našich autorov s témou Žitnoostrovská jar. Jana Svetlovská
Opäť raz hodnotná kultúra ŠAMORÍN – Základná umelecká škola Štefana NémethaŠamorínskeho usporiadala nádherný večer, charakterizovaný hudobnou klasikou. Vystúpenie medzinárodného mládežníckeho symfonického orchestra, v ktorom hrajú hudobníci dvoch spriaznených miest – Šamorína a rakúskeho Hainburgu – opäť beznádejne zaplnilo tunajšiu koncertnú sieň. Toto zaujímavé hudobné zoskupenie v rámci cezhraničného projektu „Hainburg – Šamorín 2012“ vystúpilo v tomto zložení už na niekoľ-
kých obdobných podujatiach, a opäť pripravilo divákom nevšedný zážitok. Zhruba päťdesiatčlenný orchester svojou prítomnosťou podporili primátori oboch miest, Gábor Bárdos a Karl Kindl, i mnohí ďalší hostia. Pod taktovkou dirigenta Erwina J. Knoppera a umeleckej vedúcej Brigity Hegyiovej odznelo množstvo nádherných skladieb od Sheldona, Hannsena, Cerulliho, ale aj podmanivá Yesterday od Johna Lennona. Vydarené podujatie vhodne doplnili žiaci tunajšieho výtvarného odboru výstavkou pekných kresieb a pútavých malieb. (čikovský)
Vystúpenie spoločného orchestra dirigoval Erwin J. Knopper
Foto: autor
Spravodajstvo
13. december 2011 | číslo 50
13
V očakávaní sviatkov Albatros a Mikuláš KOMÁRNO – Druhá adventná nedeľa sa niesla v duchu očakávaní najkrajších kresťanských sviatkov. V športovej hale sa tancovalo, spievalo a šikovné ruky detí i dospelých pripravovali tradičné ľudové vianočné ozdoby. „Naším cieľom je spríjemniť očakávanie Vianoc. Každý z návštevníkov má možnosť osvojiť si rôzne techniky a pomocou nich si vlastnoručne pripraviť rôzne ozdoby,” uviedol István Keszegh, organizátor tradičného predvianočného podujatia. Na svoje si prišli v prvom rade deti, ktoré si okrem ručných prác mohli vyskúšať svoju zručnosť na tradičných drevených preliezačkách a hojdačkách, zatancovať, zaspievať si a zatlieskať divadelnému predstaveniu. –p
Parnú lokomotívu obdivovali malí i veľkí
Foto: Milan Drozd
KOMÁRNO – V prvú decembrovú nedeľu si na trati Bratislava-GalantaNové Zámky-Komárno a späť prišli na svoje fanúšikovia parných lokomotív.
Na svoje si v prvom rade prišli deti
Glosa Ľubo Banič
nahu drať po predčasných voľbách parlamentné lavice a robiť si dobrý deň z vlastného obyvateľstva vrátane daňových poplatníkov prejavilo až 26 politických subjektov rôznych farieb, typov, ambícií a záujmov. V porovnaní s vlaňajškom je to po-
Foto: Milan Drozd
Členovia bratislavského Klubu Albatros pripravili pre deti pri príležitosti Mikuláša mimoriadny zážitok – cestu vlakom ťahaným parnou lokomotívou z roku 1946 v spoločnosti samotného Mikuláša a jeho pomocníka Čerta, ktorí deťom za básničku alebo pesničku rozdávali balíčky. Ako uviedol predseda Klubu Albatros Jaroslav Vereš, prvú parnú lokomotívu zrekonštruovali a sprevádzkovali v roku 1990 a od roku 1995 organizujú pravidelne dvakrát do roka – na Deň detí a na Mikuláša – jazdu plnú zážitkov pre tých najmenších. Trasa je vždy iná, v tomto roku sa vybrali do Komárna. Lokomotívu Albatros, ktorú od roku 1946 vyrábali v závodoch Škoda Plzeň a ktorej novšia verzia premávala až do päťdesiatych rokov minulého storočia obdivovali na komárňanskej železničnej stanici – pred návratom do Bratislavy tu stála dve a pol hodiny – malí i veľkí. Boli medzi nimi dokonca aj takí, ktorí si Albatros prišli pozrieť až z Budapešti alebo z Viedne. (pad)
Jano Kelňa sa z malty vynoril tešiteľný nárast, lebo, ako dobre vieme, politických strán nie je nikdy dosť. Na druhej strane to naznačuje, že obohraté klišé hovoriace, že politika ľudí zaujíma čoraz menej, sa celkom na pravde nezakladá. Teda aspoň v slova zmysle: „Keď budem veľký, budem politikom.“ Bombastické prekvapenia sa nekonajú, ak za takéto nepovažujeme Noru Mojsejovú, ale veď prečo nie? Nejaké nové straničky povznikali, či budú mať šancu uspieť, ukáže blízka budúcnosť. Ale vyzerá to tak, že skôr nie ako áno. Okrem nových strán sa nám z minu-
losti vynárajú staré tváre, ktoré toho už čosi v politickom kabarete preskákali. Takouto je bezo sporu bývalý najsmiešnejší podpredseda Národnej rady SR Ján Ľupták, dôverne prezývaný Jano Kelňa. Na svoju kandidátku spolu ho prichýlili Komanči. Tí echtovní, nie tí maskovaní. Zoznam strán sa zahemžil aj obyčajnými ľuďmi. Jedni sú Matovičovci, ktorí sa posilnili (údajne) nezávislými osobnosťami a namiešali taký guláš, že aj Imre Bindics by mohol závidieť. Druhí Obyčajní patria ďalšej figúrke, ktorá sa stratila v minulosti, Víťazoslavovi Moricovi. Predpo-
kladať, že sa pokúsil Igorovi M. vyfúknuť názov novej strany pár dní pred jej registráciou, by bolo do značnej miery naivné. Keď to nevyšlo, pokúsi sa vychádzajúcej slovenskej politickej hviezde vyfúknuť aspoň pár hlasov. Ku kozmetickým úpravám prišlo u najslovenskejších Slovákov. Pred časom sa definitívne zbavili Anny, rodenej Malíkovej, ale na kandidátke bude chýbať aj Vincent, rodený Lukáč. Počas svojho pôsobenia v politike sa síce zopár razy zviditeľnil, ale nie v kladnom slova zmysle. No v tejto oblasti nie je v SNS čiernou ov-
cou. Napriek tomu bol zaradený na „transfer listinu“ a na striedačke ho nahradí iný hokejista, Marek Uram. Je známe, že nemalá časť hokejistov nosí rozum v hokejke, ale túto citlivú tému teraz rozoberať nebudeme. O reinkarnáciu sa pokúsia dve kedysi dlhodobo stabilné súčasti nášho parlamentarizmu. Ak sa im to nepodarí, budú to mať riadne nahnuté. Otec – zakladateľ vlasti Vladino M. sľúbil, že v prípade neúspechu s politikou končí. Hoci čosi takéhoto sľúbil v minulosti už viackrát, tentoraz som náchylný veriť mu. Berényi a SMK majú predsa len viditeľnejšieho nepriateľa: „Hin se ukáže!“. Prvé kolo vyhral Bugár.
14
Tanácsadó
Csallóköz
Enni kéne
Jó tanácsok a karácsonyi sütés-főzéshez
Nagy Éva élelmiszervegyész rovata Elérhetőség: 0905 757 338
Ne végződjék rosszulléttel az ünnepi vacsora
Közelegnek az ünnepek, tervezgetjük az ünnepi menüt és gyűlnek a spájzban, a hűtőszekrényben a hozzávalók. Ilyenkor kicsit mást, kicsit többet készítünk, mint szoktunk, talán nem is minden fér be a hűtőbe, aminek ott lenne a helye, talán majd nem is fogy el minden. A karácsonyi hangulatban leül a család az ünnepi asztalhoz, hogy az év egyik legvarázslatosabb estéjét családi, baráti körben eltöltse. Azért, hogy ezt ne rontsa el utólagos rosszullét, néhány egyszerű szabályt érdemes betartani. Kis odafigyeléssel nagy biztonságot teremthetünk magunknak és vendégeinknek. Néhány jó tanács az ünnepi étek elkészítéséhez és fogyasztásához. • Vírussal, baktériummal fertőzött ember ne készítsen ételt! • Mossunk alaposan kezet munkakezdés előtt és közben többször is! • A romlandó ételt, nyersanyagot mindig hűtve tároljuk (+5 C-fok alatt). Hűtőhőmérővel ellenőrizhető!
Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015
Több érdeklődő kérdésre válaszolva visszatérek a prosztatarák problémájára. Mint minden rákfajtánál, itt is lényeges, hogy minél előbb, minél korábbi stádiumban fedezzük fel a betegséget, mert annál jobbak a páciens kilátásai, valamint a gyógyulás utáni
• A halat érdemes azonnal feldolgozni, azonban a megfelelően kezelt hal hűtőben 1-2 napig eltartható. Utóbbi esetben vegye ki a halat csomagolásából, áztassa hideg vízben, majd itassa szárazra törlőpapírral és tegye jól záródó, tiszta műanyag zacskóba vagy dobozba. Feldolgozásig tárolja a hűtő leghidegebb részében, akár jégen. • Az ételeket alaposan süssük-főzzük, hogy a belsejük is forró legyen (75 Celsius-fok felett legalább 2 percig). Húshőmérővel ellenőrizhető! • Nyers hús, baromfi előkészítése után mossunk kezet, mosogassunk el, csak utána foglalkozzunk más ételféleséggel! • Nyers tojást, nyers húst tartalmazó ételt ne készítsünk, kisgyermeknek semmiképp se adjunk! • A megmaradt ételt mielőbb hűtsük
le és tegyük hűtőbe. A maradékot fogyasztás előtt nem elég megmelegíteni, mindig át kell forrósítani! A gyomorrontást, ételmérgezést baktériumok és vírusok okozzák. Ezek az ételre szennyezett kézzel, eszközzel vagy nyersanyaggal kerülnek, melyet a gyakori kézmosással, alapos mosogatással, és a nyersanyagok elkülönítésével megelőzhetünk. A nyers húsokon, nyers baromfi felszínén kórokozó baktériumok (pl. szalmonella) lehetnek. Ezek készételre, szájba kerülve betegséget okozhatnak. Ezért a nyers húst, baromfit az összes többi élelmiszertől elkülönítve (külön csomagolva) vigyük haza és figyeljünk arra is, hogy a hűtőben ne érintkezzen más élelmiszerekkel. A nyers tojással készült ételek veszélyesek lehetnek. A tojás belsejében időnként szalmonella baktérium fordulhat elő, azon-
ban a főzés hatására elpusztul. Lehetőleg ne készítsünk olyan süteményt, amelynek krémjébe nyers tojás kell, mert a tojással szalmonella kerülhet bele. Ilyet kisgyermeknek semmiképp se adjunk! A tojás sütve, főzve biztonságos. A hűtés megakadályozza (lassítja) a baktériumok szaporodását. Az ételmérgezés veszélye nő, ha a baktériumok a langyos ételben elszaporodhatnak. Ezt előzi meg a hűtés. A készétel szobahőmérsékleten 2-3 óráig, hűtve 1-3 napig tárolható biztonságosan! Minél alaposabban átsült-átfőtt az étel, annál biztonságosabb. A nagy adagban főzött, nagy darabban sült étel közepe néha nem kap elegendő hőt, így a baktériumok életben maradhatnak. A maradék étel utólag is szennyeződhet, ezért fogyasztás előtt fel kell forralni!
Net-felvétel
Még egyszer a prosztatarákról IV. életminőségének esélyei. Az elmúlt húsz évben a már említett prosztata specifikus antigén diagnosztikájának köszönhetően, a prosztatarák már kezdeti stádiumában felismerhető. Ez egy anyag, melyet a prosztata termel, mint említettem, nem rák specifikus. Tehát, ha az érték emelkedett, nem kell azonnal rákra gondolnunk. Mivel az egyszerű prosztatanagyobbodás is megemelheti az antigén értékét a vérben, sőt az épp folyamatban lévő gyulladásos betegségek is. Az érték nemcsak a prosztatagyulladáskor, de más szervek gyulladásos megbetegedéseinél is megemelkedhet. Ezenkívül sok más tényező is befolyásolja a prosztata specifikus antigén (PSA) értékét a vérben. Ide tartozik az életkor, a prosz-
tata nagysága, a vérvétel időpontja, a húgyhólyag elégtelen ürítése. A magömlés és biciklizés is megemeli a PSAértéket, valamint magában a prosztatavizsgálat is – a prosztata kézzel való áttapintása. Ezért a vérvétel előtt nem ajánlatos a prosztata kézzel való áttapintása, ajánlatos viszont a 48 órás önmegtartóztatás. Tudni kell, hogy a tesztoszteron – férfihormon is megemeli a PSA-értéket, ezért nem ajánlatosak a tesztoszteron tartalmú ételkiegészítők fogyasztása. Egy mérés értékeinek komolyan vételénél sokkal többet mondó a folyamatos kontroll. Felkelti a prosztatarák gyanúját, ha ez az érték folyamatosan emelkedik, egy év alatt megkétszereződik, még akkor is, ha az érték nem túl magas. Ezek sok-
kal fontosabb jelek, mint egy mért érték. Ha viszont több mérést megfigyelve az PSA-értékek egyszer magasabb, egyszer alacsonyabb értéket mutatnak, akkor inkább a szervezetben épp lejátszódó gyulladásos betegségre kell gondolnunk. A türelmes odafigyelés a leginkább célszerű taktika. Természetesen az urológus számára nemcsak a PSA vizsgálat áll rendelkezésre. Ma az ultrahangos vizsgálat elengedhetetlen része az urológiai vizsgálatnak. A vérvizsgálat az ultrahangvizsgálattal kiegészítve erősíti a diagnózis biztonságát és annak elbírálását, hogy a pácienset további vizsgálatokra küldjük-e vagy ez átmenetileg nem szükséges.
2011. december 13. |50. szám
Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata
Féltékenység l Tisztelt doktornő!
Negyvennyolc éves vagyok, nővérként dolgozom az egyik mátyusföldi kórházban. Egy felnőtt fiunk van, aki jelenleg Írországban pincér. A férjem ötvenegy éves, sikeres vállalkozóként tevékenykedett, egészen tavalyig rendszeresen focizott a kollégáival, kocogott is, odahaza pedig konditermünk is van. Aránylag jól és boldogan éltünk, habár a fiam – főleg nekem – nagyon hiányzik. Tavaly júniusban a párom súlyos gépkocsibalesetet szenvedett, kétszer kellett műteni, s azóta kerekesszékbe kényszerült. Én igyekszem mindenben ellátni, ő azonban napról napra féltékenyebb és agresszívebb. Egyre nehe-
15
Tanácsadó > Nekrológ
zebben viseli a helyzetét, mert a vállalkozása is a csőd szélére került. Főleg akkor pokol az életem, amikor éjjeli műszakból térek haza. Ordít velem, durva szavakat kiabál, többször meg akart ütni, mert szerinte biztosan megcsalom őt. Pedig én vallásos asszony vagyok, Isten látja a lelkem, hogy nincs még alkalmi szeretőm sem. Megvallom, nem könnyű elviselni az intim kapcsolat hiányát, de ennél is rosszabb az a rettenetes légkör, amely otthon fogad. Két napja éjjel taxival hozatta be magát a munkahelyemre a férjem, ordibált a mit sem sejtő ügyeletes orvossal, engem pedig a betegek előtt lekurvázott. Zokogva rohantam el, az éjszakát a vasútállomáson töltöttem, a hajnali busszal idős szüleimhez utaztam a közeli faluba. Most egyelőre náluk lakom, a kórházigazgatótól három hét fizetetlen szabadságot kértem, a férjem a megbánás legkisebb jele nélkül hívogat és üvöltözik a telefonba, hogy azonnal menjek vissza hozzá. Én még mindig szeretem őt, a gondját is viselném, de egyszerűen nem merek, mert többször már azzal is fenyegetett, hogy megöl. A fiam sajnos, csak valamikor január végén tud hazajönni. Többször hívja és igyekszik jobb belátásra bírni, de neki is azt hajtogatja, hogy én minden bizonnyal megcsalom őt, ezt rövidesen le is leplezi, s
megbosszulja. Nagyon félek, hogy szomorú lesz az idei karácsonyunk, de egyszerűen nem tudom, mitévő legyek. Mária – Kedves Mária! Nehéz, összetett a helyzete, nemcsak a közelgő karácsony jó hangulata van veszélyben, de az önre váró – nem tudhatjuk meddig tartó – időszak sem tűnik egyszerűnek. Ez a féltékenység nem egyszerű, nem oldható meg azzal, hogy időnként nem megy haza, talán ez még ront is a helyzeten. Mindenekelőtt férje mostani lelkiállapotából kell kiindulnunk, figyelembe véve a baleset előtti időszakot. Mint írta, a férje sikeres üzletember, aki törődik saját testével, egészségével is, korához képest igyekszik jó erőben helytállni az élet minden területén. Jön a mindent megváltoztató baleset. Embertípusoktól függően az ilyen súlyos testi és lelki traumára különbözőek a reakciók. Miután az érintett tudatosítja, hogy már nem kapja vissza a régi életét, hozzásegít saját maga is, hogy a számára elviselhetetlen állapotnak mielőbb vége legyen. Vagy gyorsan (öngyilkossággal) vet véget az életének, vagy ennek a lassúbb módját, az önpusztító életmódot választja. Optimális esetben, a szellemileg magas szinten lévő emberek, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy megváltozott életüket elfogadják és megtalálják új életük értelmét. Önök esetében férje mostani állapotát úgy
élheti meg, hogy kapott az életéhez egy nem kért, felesleges ráadást, melyet nem tud elfogadni. Talán nem mondta ki, de nem örül annak, hogy túlélte a balesetet. Ahelyett, hogy igyekezne elfogadni új életét, megkeseríti a vele együtt élő emberek életét is. „Az ápolóm a feleségem, a feleségem az ápolóm” – számára megalázó, kiszolgáltatott helyzet, teljesen önre van utalva, gyűlöli ezt az állapotot, olyannyira, hogy ellenségképek jellenek meg előtte. Férje féltékenysége, úgy tűnik, már kórossá vált, az előbb leírt állapot következtében nem kizárt, hogy féltékenységi téveszme van kialakulóban vagy már kialakult, férje ezzel a tudatalatti folyamattal menekül a valóság elől. Mindenképp pszichiátriai gyógykezelésre van szüksége. Számára egy olyan terápiát képzelek el, amely segítségével fokozatosan feldolgozná magát a balesetet, elfogadná annak következményeit, a következő lépesben pedig új életcélt, életfeladatot találhatna. Ha már kialakultak a téveszmék, vagy akár egy téveszmerendszer, akkor először gyógyszeres kezelésre van szüksége. A gyógykezelés pozitív kimenetele hozná meg mindnyájuk számára a megváltást, ha férjének sikerülne lehetőségein belül új életcélt találni és teljes életet élni. Nem ő lenne az első, aki egy ilyen jellegű törés után tartalmasabb, érzelmileg gazdagabb életet él, jobb emberré válik, mint amilyen a balesete előtt volt...
Csörgő Zsuzsa halálára Hatvanhat éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Csörgő Zsuzsa. Szálfaegyenes termetével, fiatalos, tele tenni akarással élt. Jó volt a közelében lenni, emberi melegség sugárzott belőle és bölcs nyugalom. Élettapasztalatát páratlan szerénységgel, tisztasággal viselte küzdelmes életében. 2002-ben Bős nagyközség díszpolgárává fogadta. Ekkor így nyilatkozott: „A Csallóközben, Bősön születtem. Mindmáig magamban hordom gyermekkorom gazdag élményeit, amelyeket a szépséges Dunatáj világa adott. Mélyen a lelkembe gyökereztek a szülőföldem legszebb emlékei, a Duna környékén eltöltött évek, a friss illatú tavaszok, nyári rétek virágai, a káprázatos színekben pompázó őszi erdők és a csikorgó fagyos te-
lek. Ma is szenvedélyesen járom a természetet, lenyűgöz a pazarlóan gazdag táj szépsége, amely állandóan változik, de mégis örök. Olykor elszomorít az értelmetlen természetrombolás, amelynek következtében eltűnnek az erdők, a mocsarak, a nádasok, amelyek otthonai sok ezer élőlénynek. Hisz ez a kis világ is szerves tartozéka a FÖLDÜNKNEK! A változó tájat krónikásként szeretném átmenteni a holnapnak képeimen keresztül nemcsak mint festő, de lelkes természetvédő is. Itt alkotom azokat a képeket, amelyeket ezúttal tisztelettel és szeretettel ajánlok mindenkinek, bennük az üzenettel, vigyázzunk a Földünkre, unokáinktól kaptuk kölcsön!” Csörgő Zsuzsát nemcsak szűkebb hazájában tartották a Dunatáj művészi krónikásának, hanem határokon túl is. Senki nem ismerte úgy a fák ka-
rakterét, mint ő, hiszen együtt élt a megfestett fáival, tájaival, melyben nemcsak a tehetsége, természetszeretete rejtőzik, hanem elkötelezettsége a tájvédelem iránt. Hatvanegy kiállítása révén ismerhették és szerethették meg műveit. Alkotásai megtalálhatók a világ szinte minden táján. Csörgő Zsuzsa sajnos, már meszsze jár, szél cibálja szeretett fái ágait. Repülnie, repülnie kell, magasra. Források tiszta vizéből innia, mint a csodaszarvasnak. Nyikorog, zörög a zár a bősi kis házának kapuján. Minden elárvult. Szeretett vén diófája a ház előtt suttogni kezd, s vele együtt a Duna menti fűzfái: „Áldott az az ember, ki virágot ültet, / Ki virágot ültet, s szépen felneveli. / Nem magának teszi, más ember kedvére. / Más emberfiának gyönyörűségére.”. Így tette Csörgő Zsuzsa festőművész is. Halálával pótolhatatlan
Archív felvétel
hiány keletkezett a szívünkben. Zsuzsa, nem felejtünk el, hálával és szeretettel gondolunk rád, amíg csak élünk... Molnár Ilona xxx Csörgő Zsuzsa temetése szerdán, december 14-én, 14 órakor lesz a bősi temetőben.
16 Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata
Az előző részben nagy vonalakban vázoltam egy legutóbbi klinikai vizsgálatunk alapszerkezetét és – ahogy azt ígértem – most idézem azokat az étel- és folyadékfogyasztási tanácsokat, amelyekkel az „A” és „C” csoportba besorolt daganatos betegeinket láttuk el. Az integrált terápiás protokoll ez mellett tartalmazott gyulladáscsökkentő, immunrendszert moduláló és szabadgyök-fogó hatású étrendkiegészítőket, személyre szabott holografikus információs csep peket, amelyek az emberi testmező torzulásait voltak hivatottak korrigálni. Vegyük hát először az étrendet! Kimondott tiltások. Ne egyen tej- és tejtermékeket (kivételt képez a lentiekben ajánlott Budwig-féle túró-
Csallóköz
Tanácsadó
Biológiai daganatterápia XX. Étrendi ajánlások daganatos betegeknek a klinikai vizsgálat során sajt), vörös húsokat (disznó, marha, bárány) és konzervált vagy füstölt ételeket, fehér kenyeret és fehér lisztből készült pékipari termékeket, egyszerű cukrokat (édességek, nagy cukortartalmú gyümölcsök). Ajánlások. Az osztott étrend és a paleolit étrend szabályai szerinti nyugodt étkezés (napjában 4-5 alkalommal) és alapos rágás. Idényjellegű zöldség és gyümölcs (a napi étrend legalább 40%-a) fogyasztása. A gabonafélék közül csak az alacsony glikémiás indexű hántolatlan barna rizst fogyaszthatja és a Budwig reggelihez egy-két szelet teljes kiőrlésű magvas kenyeret. Napi szinten Hippokratész leves, reggelire pedig Dr. Johanna Budwig receptje. Fehér száraz húsok (csirke, pulyka, tengeri halak), amiből hetente kétszer csirke, egyszer pulyka és egyszer tengeri hal nyers, párolt vagy enyhén grillezett zöldségsalátával. A hús és zöldség aránya mindig 1:2 legyen. Salátaöntetként frissen csavart citromlevet és olívaolajat használjon. A sózást nagyon fogja vissza és csakis a Himalája-kristálysó használata ajánlott. Étrendjéből
Útravaló
teljesen iktassa ki a fehér cukrot. Helyette természetes édesítők ajánlottak: nyírfacukor és/vagy sztívia. Mindkettő lassú felszívódású, alacsony glikémiás indexű, ezért cukorbetegeknek is ajánlott. A HIPPOKRATÉSZ zöldségleves receptje. Ez egy nagyon jó, egyszerűen elkészíthető méregtelenítő leves, ami tisztítja a tápcsatornát, a májat és a veséket
Az ajánlott zöldségleves
is. A levesből naponta kellene fogyasztani kimixelt formában, ahogy az a lentiekben fel van tüntetve. Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 2 db kisebb póréhagyma, 1 fej zeller, 2 db
fehér gyökér, 4 darab krumpli, 3 darab paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, őrölt rozmaring és morzsolt majoránna, csak egy csipetnyi Himalája kristálysó. Elkészítés: A zöldségeket tisztítjuk, daraboljuk és annyi vízzel engedjük fel, hogy két-három-ujjnyira ellepje. Felforraljuk, majd lassú tűzön puhára főzzük. Utána áttörjük, vagy kézi mixerrel pépesítjük. A le-
Net-felvétel
ves így krémes állagú lesz, só nélkül tálaljuk. DR. JOHANNA BUDWIG receptje. 5 evőkanál túrósajt (cottage chees), 3 evőkanál lenmagolaj (sötét üvegben és hűtőben tartott), 2 evő-
Herdics György címzetes apát rovata
Annak, akiért élünk
Lassan eljutunk az adventi időszak végére. Most kezdődött csak, s már
jócskán túl vagyunk a felén. Múlik az idő. Jön 2012. Egyesek szerint a világvége. Sokadszor jósolják a hatásvadászok. Pedig már minden olyan jól alakul a világban. Már fémből készült faházat is lehet venni az egyik bevásárlóközpontban. Ki tudja, milyen lehet az?… A lényeg, hogy először karácsony lesz. Olyan ünnep, amikor az emberek nagy része nagylelkű és adakozó. Meg szeretetteljes. Csak tartana ki valameddig. A lehető legtovább. Mert ha kitartana, még a világvége sem lenne szörnyű. XVI. Benedek pápa az egyik helyen azt írja, hogy Jézus programja a lá-
tó szív. S ez a látó szív látja, hol van szükség a szeretetre s aszerint cselekszik… Akár azt is mondhatnánk, hogy „karácsonyi szívre” lenne szükségünk adventben, meg nagyböjtben, meg az évközben… Vasárnap és hétköznap egyaránt. Istent mondani annyi, mint Szeretetet mondani – írja az egyik teológus. Tehát ha azt mondom, hogy Isten, azt mondom, hogy Szeretet. S fordítva. Milyen keveset gondolunk erre. És arra még kevésbé, ha tovább gondoljuk ezt az idézetet, hogy ha azt mondom, hogy gyűlölet, gonoszság, rágalom, hazugság – azt mondom, hogy Gonosz Lélek…
kanál frissen darált bio minőségű lenmag és egy csipetnyi csilipaprika (cayen bors). Ha turmixgépben keverjük, annyi Pí-vizet adjunk hozzá, hogy a keverék meglágyuljon és krémes állaga legyen! Csilipaprika és só helyett készíthetjük édes ízűre is, ilyenkor nyírfacukorral édesítsük és szeleteljünk bele friss, idényjellegű gyümölcsöt. Akiben olyan érzések kavarognak, hogy „csak enynyi?”, annak igaza van! Annak is, aki pedig sokalja ezeket a tanácsokat és azon jár az esze, hogy „mit is fogok ezután enni?”. Szakorvosi szempontokat és a napi orvosi gyakorlatot figyelembe véve csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy én már annak is örülök, ha az utolsó stádiumos betegem legalább annyit tudatosít, hogy elsősorban „önmagam vagyok azért a felelős, hogy ide jutottam és legalább ennyit változtassak a napirendemben...!” Ugyanis a kezelés sikertelenségének és kudarcának egyik alappillére az étrendi és folyadékfogyasztási szabályok be nem tartásában rejlik. Sok szomorú eset jutott most az eszembe.
Karácsony közeledtével most ismét igent akarunk mondani a nagybetűs Szeretetre. Igent akarunk mondani Istennek. Mert mi nem a jósoknak hiszünk, hanem az Eljövendőnek, Krisztusnak. Annak, akiért élünk. Annak, aki – minden kínunk ellenére is – a 2011. év utolsó két hetét is szebbé teheti. Jézus programjával a szívünkben éljük át az adventi időszak hátralévő részét. Ez az a program, amely nem változik és semmit sem veszít aktualitásából. Tegyük szebbé önmagunk és egymás napjait. Karácsony előtt. Karácsonykor. Utána is. Jó befektetés ez, sokszoros hasznot hoz…
17
Tudósítás > Hirdetés
2011. december 13. |50. szám
Segítik a kezdő vállalkozókat Inkubátorház, a költségkímélő megoldás JÓKA – December 5-én Farkas Imre polgármester sajtótájékoztatón ismertette a Vállalkozói inkubátorház Jókán és Szanyban nevű, induló projektet. „A magyarországi Szany településsel közösen megvalósuló projekt a 2007–2013-as magyar–szlovák határon átnyúló együttműködési program része. Fő célja, hogy kisipari tevékenységekkel színesítse a régió mezőgazdasági jellegét, amelynek köszönhetően a térség változatosabb lesz a munkaalkalmak és vállalkozási lehetőségek tekintetében. Községünk 2400 gazdaságilag aktív lakosságának nagy részét képezik a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok, számukra is esélyt adhat a projekt. Mindkét résztvevő településen úgynevezett inkubátorház épül. Jókán a volt szolgáltatások háza átalakításával, Szanyban pedig új létesítményként, ahol a vállalkozói irodákon kívül kisebb szolgáltató egy-
Farkas Imre, jobbra magyarországi kollégája
ségek is lesznek. Konzorcium is alakul a jókai vállalkozói és üzleti szolgáltatások központja, valamint a szanyi üzleti és információs központ működtetésére. Az együttműködés a régiófejlesztést, gazdasági növekedést, közösségépítést és a lakossági szociális infra-
Fogas Ferenc felvétele
struktúra bővítését fogja szolgálni. Az inkubátorházban kezdő vállalkozóknak irodát, ingyenes tanácsadást és információt adnak; a vállalkozók pedig szolgáltatásokat nyújthatnak, üzleti alapon. Nemzetközi tapasztalatok szerint a hasonló intézmények segítik a vállalkozások és
foglalkoztatás fejlesztését, erre a határon átnyúló együttműködésben résztvevő mindkét községnek szüksége van. A projekt összértéke 1,2 millió euró, ennek 72 százalékát használja fel Jóka, a többit pedig Szany. Jókán 15 iroda, nagy tanácsterem, archív és raktár épül. A 16 százalékos munkanélküliséget jegyző településnek ez nagy segítség” – fogalmazott Farkas Imre polgármester. Németh Gergely, Szany polgármestere hozzátette: náluk 10 százalékos a munkanélküliség. Az inkubátorházban főleg lakossági szolgáltatásokat akarnak indítani, lakatos-, illetve kőfaragó- és asztalosműhelyt nyitnak. Mintegy húsz új munkahely létesítésével számolnak. Jókán az inkubátorházra reménnyel tekintenek a helyi vállalkozók is. Oros Csaba szerint nagy segítségére lehet a kezdő vállalkozóknak, hogy kedvezményes rezsiköltségek és bérleti díjak segítik a tevékenységüket. Vladislav Kmeť
Halálos csattanás Hangulatos karácsony a Csallóköz termékeivel! Szeretettel meghívjuk a háztáji termékek karácsonyi vásárára, amelyre december 15-től 17-ig kerül sor a dunaszerdahelyi MAX bevásárlóközpont főbejáratánál. A vásár támogatója a Szlovák Nemzeti- és Vidékfejlesztési Hálózat, védnöke dr. Csicsai Gábor, földművelésügyi és vidékfejlesztési államtitkár. A rendezvényt Szlovákia (2007–2013-as) vidékfejlesztési programjából finanszírozza.
Archív felvétel
Tragédia után
DUNASZERDAHELY – Végzetes kimenetelű közúti baleset történt múlt hétfőn délután öt óra körül. A Citroen Berlingo 23 éves kisudvarnoki sofőrje Pódafa felől, a mellékútról érkezett Dunaszerdahely irányába. A „halálkereszteződésnek” is nevezett elágazásnál azonban eddig ismeretlen okok miatt nem adott előnyt a főúton jobbról jövő DAF kamionnak, melyet egy
33 éves magyarországi férfi vezetett. A teherautó vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést és a személyautó jobb oldalának csapódott. Az ütközés következtében a Berlingo sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett, a mellette ülő, 21 éves női utastársa a kórházba szállítást követően életét vesztette. Az anyagi kár a két járműben eléri a 7000 eurót. (und)
Kínálatunk: élőhal árusítása - ponty, pisztráng, csuka és harcsa • ízletes házi kolbász és hústermékek • házi kacsa és csirke • friss vadhúsok gazdag választéka • savanyúkáposzta, csalamádé és uborka nagymamáink receptjei szerint • többféle házi rétes és karácsonyi bejgli • gyógynövények és minőségi teák • házi szörpök gyümölcsrosttal • méz és friss ostya • kemencében sült kenyérlángos • csallóközi zöldség és gyümölcs • minőségi borok, újbor, forralt bor és karácsonyi puncs Program: csütörtök: 17:00-tól Csallóközkürti Népdalkör; Vásárúti Dalárda; Sarló citerazenekar, Nyárasd péntek: 17:00-tól Padányi Népdalkör; Pünkösdirózsa Népdalkör, Kisudvarnok; Shut up együttes; Hodosi Citerazenekar szombat: 11:00 Aranykert bábszínház: A bűvös kendő című előadása; „Krpčiarik“ gyermek néptánccsoport; Hodosi Napsugarak gyermektánccsoport; 19:00-tól Sarló Citerazenekar, Nyárasd
Vissza a hazaihoz – kóstoljuk meg szülőföldünk, lakóhelyünk fenséges ízvilágát!
Jöjjön és nyerjen! A vásár szervezői mindhárom napon három-három látogatót szólítanak meg, s akiknél ott lesz a Csallóköz e heti száma, azok értékes ajándékokat kapnak. Ezért is érdemes hát megvásárolni lapunkat, s azzal érkezni a helyszínre!
A vásár időpontja: dec. 15-én 16:00-tól 20:00-ig, dec. dec de c. 16-án 1166-án 6-án 14:00-tól 14:00-t 14 4:0 :00 tól t 20:00-ig, 20:00 igg, dec. 17-én 17 én 8:00-tól 8:00 tól 20:00-ig 20 g
18
Csallóköz
Tudósítás
Újra talpon a Phoenix Magyarországi fellépésük után hazai Rockkarácsonyra készülnek CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A Phoenix együttes 2001-ben alakult a községben, s az énekes Puss Tamás 2003-as csatlakozása óta csak egy változás történt a zenekari felállásban: Csivre Roman gitáros kilépett 2006-ban. Az összeszokott négyesfogat azonban nyáron Lépes Gábortól (Puss Krisztián basszusgitáros mellett a második alapítótagtól) búcsúzott,
Újra együtt a banda
aki után szintén a gitárosi poszt maradt üresen. Kényszerpihenő, új tag keresése és robogás tovább – a Phoenix most újra talpon! „Gábor még márciusban közölte velünk, hogy kilép a bandából. Arra hivatkozott, hogy megunta az állandó utazgatást és hogy már nem élvezi a koncerteket. Ez igazán azért érdekes, mivel mostanában tényleg éreztük, hogy rajongótáborunk egyre gyarapszik, egyre többen éneklik
Bogár Gabriella felvétele
dalainkat olyan helyeken is, ahol első alkalommal léptünk fel” – nyilatkozott a különválás okairól Puss Tamás. Ezután gitáros keresésébe fogott a banda. A váltást próbálta kényszerszünet nélkül megoldani, de csak júniusban kezdődött a gyakorlás az újdonsült taggal. Egy közös jóbarát ajánlására Kósa Árpi próbálhatta ki magát a Phoenix gitárosaként, s már az első próba után ráruházták Gábor posztját. A 24 éves bősi srác a Phoenix előtt az Abyss of Sorrow zenekar gitáros-énekese volt, s mivel zene- és szövegíróként is tevékenykedett, Tomiék bíznak benne, hogy tudását az új társaságban szintén kamatoztatja majd. A nyári fesztivál fellépések tehát elúsztak, hiszen mind a négyen szerették volna biztosnak, színpadképesnek érezni a produkciót. A három hónapos pihenő alatt Tomi basszusgitárossá avanzsálódott (emellett persze továbbra is énekel), Krisztián öccse pedig négy húr helyett hatot penget, így újra két gitáros áll a színpadon, akárcsak a kezdeti időkben. Októberben kezdődött az „Újra talpon” turné, immár hét közös koncerten van túl a csapat. Csupa pozitív visszajelzéseket
kaptak a tagok zenészektől, barátoktól, rajongóktól egyaránt, s úgy érzik, a banda összekovácsolódott, a hangulat pedig valamikor az indulás környékén volt ilyen jó. A tagok szerint Árpi egy üde színfolt a zenekarban, segítőkész és megbízható, többek közt a zenekari honlapot is ő szerkeszti. A nyolcállomásos turné hét koncertje már lezajlott (javarészt magyarországi helyszíneken), de a záróakkord hol máshol lehetne, mint a Phoenix bölcsőjében, Csallóközcsütörtökben. A „Rockkarácsony”-ra december 28-án kerül sor a csütörtöki kultúrházban, az új felállás ekkor nyomul először hazai pályán. Körülbelül egy és negyedórás koncerttel, a Fullhang jóvoltából komoly hangés fénytechnikával, díszlettel készül a zenekar. Az est vendégei a szintén csallóközcsütörtöki Dekompresszió, az Eye Beyond Sight, a kecskeméti Trendkillerz és a soproni Bloody Roots (a Moby Dick-ből ismert Smici új zenekara). A december végi buli után szusszan egyet a zenekar tavaszig, hogy új dalok készülhessenek, majd újra turnézni indul. B. G.
Mákja volt a költőnek Hangulatos könyvbemutató, énekkel, zenével, szavalatokkal DUNASZERDAHELY – Múlt csütörtökön került sor Fellinger Károly legújabb verseskötetének, a Mákom van címűnek a bemutatására. A rendezvénynek a helyi Seven bár adott otthont. Az est kezdetén a költőnek az Apácaszakállasi Speciális Alapiskola tanulói kedveskedtek. Verseiből egy énekeszenés produkciót állítottak össze, a kötetben helyet kapott tizenkét hónapról elnevezett versekből. Majd Z. Németh István költő, prózaíró mutatta be Fellinger Károly munkásságát, illetve legújabb kötetét. „Fellinger Károly nem áll meg annál a pontnál, hogy keresi, hogy látja, hogy várja a csodát. Ő megy, és létrehozza azt. Rendelkezésére áll az összes
eszköz: a világ legcsodálatosabb és leggazdagabb nyelve, a néphagyomány kimeríthetetlen kincsestára, az ötletek feneketlen zsákja, zenei ismeretek, a gyermeki lélek, a jókedv, az alkotó fantázia…, de mindez mit sem érne, vagy vajmi keveset, ha hiányozna verseiből a – szeretet” – ecsetelte Z. Németh. A rövid értékelés után a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola 2. B osztályos tanulói lepték meg a Mákom van verseskötet íróját azzal, hogy a kiadványból az Úgy döntött című művét szavalták el neki. Majd Z. Németh István olvasta fel legkedvesebb Fellingerversét Hajmeresztő címmel. Ezután a költő vette át a szót, aki azokat a verseket szavalta el, melyek szerinte a legjobban jellemzik őt.
A verseket Szabó Tibor Benjámin válogatta és szerkesztette, az illusztrációkat pedig Bálint Mariann készítette,
akinek a munkáit már számos mesekönyvben láthattuk. Ezen a héten, az irodalmi estek évzárójakánt Zalán
Fellinger Károly középen a diákok szavalatait hallgatja
Tibor legújabb kötetét Tóth László mutatja be a közönségnek. (as)
Fogas Ferenc felvétele
19
Méltatás
2011. december 13. |50. szám
Szavak őrzője és foglya A hetvenéves Gágyor József Látjátok, feleim című verseskötetéről A sok ezer éves emberi kultúra mára egyértelművé tette, hogy a nyelv az ember létezésének otthona, az élet feltétele, a lélek lélegzése: ha szóra nyílunk, világok nyílnak: világillatban fürdőzünk. Ezért mondhatja az egyik francia bölcselő, hogy a nyelv maga Isten, mely redőiben hordozza az emberiség, egy-egy nemzet, mi több, egy-egy ember, s azon belül egy-egy költő történetét – titkait és álmait – a kezdetektől fogva mindhalálig. Mindebből következik, hogy a nyelv csodáját, gondviselőnket és végső hazánkat a századok bízták ránk, melyet csorbítatlanul tovább kell adnunk az új nemzedékeknek. Szépséget és világosságot Ehhez a nagy műhöz járulnak hozzá a költők is, amikor a titokként előttük tornyosuló, élettől duzzadó, a jövőt is magában rejtő anyanyelvből kibontva a verset, szépséget és világosságot teremtenek bennünk és közöt-
tünk. Minden szó, minden vers legmélyén – és ezt Gágyor József költészetének legjobb verseiben is érezzük – a csönd lakik, Isten minden beszédet felülmúló csöndje, az a legfőbb és kimondhatatlan beszéd, mely szavainkban örökösen megtestesülni kíván. Ezért minden gondolat, minden szó, minden vers – erőfeszítése végső határán – imádság: a halandóságában is halhatatlan ember imádsága, hogy útja az élet pereméről az élet szíve felé, a szolgaságból a szabadság felé, vagy ahogy Gágyor József írja könyve nyitó versében: a sötétségből a fény felé vezessen. A szó, a beszéd, a vers – adás és befogadás: nyitottság, tehát szeretet. Elmondható tehát, hogy a világ is e nyitottság által szól hozzánk, csak meg kell hallanunk a szavát. Sőt ezzel kezdődik minden beszéd, minden vers is: hallgatással és – meghallgatással: tehát újra csak nyitottsággal, vagyis szeretettel.
Zirig Árpád, Gágyor József, Kulcsár Ferenc, Hodossy Gyula és Horváth Zoltán polgármester a könyvbemutatón
A költő, köztük Gágyor József is, hallgat: meghallgatja a világ beszédét, panaszát, örömét, reményeit, hitét, örökös várakozását – és ezt igyekszik közölni verseiben embertársaival. Önmagát megtisztító kultúra Mit hall meg Gyágyor József a világ beszédéből? Elsősorban is az önmagát örökösen megtisztító kultúra szavait, a civilizáció tétova dadogását, a történelem panaszát és fölemelő jeleit, a szélkaszabolta magyar nyelv küzdelmét a megmaradásért, a gyermekek örömét, a szeretet és a szerelem szentségét és halhatatlanságát; s azt is, hogy emberi, e világi időnk az öröklét fényében, véghetetlen csendben és szelíden, áthajol az időtlenségbe. Íme az igék
Az új kötet
Fogas Ferenc felvételei
Gágyor Józsefről – aki nemrégen ünnepelte 70. születésnapját, s aki értékes néprajzi gyűjtemények tucatjaival ajándékozott meg bennünket – elmondhatjuk, hogy ő voltaképpen titkon lévő poéta is, aki 52 éven át írt verseinek legjavát most asztalunkra téve mintha azt mondaná: ha az embernek egyet-
len élete van, akkor úgy illik, hogy egyetlen verseskötete legyen. Eme összegyűjtött versek egyikében költőnk a poézis titkos anyagát, a szavakat a lélek virágainak, a szív vérpiros rózsáinak nevezi; s a csendből, az idő, a történelem és a létezés csendjéből kibomló verseit végső soron a titkon lévő nagy Alkotónak, Istennek adja át. Gágyor József kimondatlanul is hiszi, hogy az ember, a költő Isten tevékenységét ott folytatja, ahol a Teremtő önmaga által már nem felismerhető, vagyis a föld terében és idejében; tehát amikor Gágyor József így ír: Uram, íme az igék, tenéked hoztam, voltaképpen arról a szubsztanciáról beszél, amely tetteink folyamán a világ szívében és az Isten lelkében növekszik: a költő a verseivel egy életen át gyűjti a megszentelt cselekedeteket a nagy titkos tárházba, Isten lelkébe, hogy mindez igazabbá tegye őt és olvasóját, vagyis a világot. Égboltja az anyanyelv Gágyor József a szavak őrzője és foglya is egyben, a szavak lelkének vigyázója és a szavak szívének vallatója; az anyanyelv az égboltja, melynek szavai a lelket fé-
nyesítő csillagok, s egyben szerelme is az anyanyelv, melynek szavaiban az ember az áhítat gyöngyeire találhat. S költőnk egyben a szavakkal önfeledten játszó gyermek is. Mintha hinné, hogy a költő, amikor játszik, halhatatlannak látszik, mint a kisgyerek, aki játékaiban a mindenséget modellezi meg és az öröklétet birtokolja. Petőfi Sándor mondja, hogy a költészet olyan épület, mely nyitva áll boldogboldogtalannak, aki imádkozni vágyik, szóval a költészet olyan szentegyház, ahova belépni bocskorban, sőt mezítláb is szabad. Ilyen értelemben minden verseskönyv – a Gágyor Józsefé is – egy-egy személyes szentegyház, olyan katedrális, melyet a költő épít fel, megszólítva és megszólaltatva világunkat, létezésünket, történelmünket és szívünket a nyelv titka s mindenekelőtt a költő szabad szolgálata által. Kulcsár Ferenc Elhangzott Tallóson, 2011. december 9-én, Gágyor József Látjátok, feleim könyvének bemutatóján. Alcímek: a szerkesztőség
20
Csallóköz
Olvasószolgálat
Pupkai Mihály, Dunaszerdahely Még nem tudjuk hol töltjük az ünnepet, de nagy a valószínűsége, hogy bálba megyünk valahova a közelbe. Mikor a gyerekek kicsik voltak, otthon töltöttük az egész éjszakát, most a nagyszülők vigyáznak rájuk. Soha nem utaztunk messzebbre ünnepelni, de ez a lehetőség sincs kizárva.
Bugár Zsuzsa, Csallóközkürt Már harmadik alkalommal a község egy fűtött sátorban hozza össze az embereket, ahol együtt várjuk az éjfélt az év utolsó napján. Régen a rokonoknál szilvesztereztünk, vagy ők nálunk. A legrosszabb újév az volt, amikor éjjel leégett a fóliánk és még akkor rendbe kellett hoznunk.
Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – december 13.: Aloe patika (Rózsa utca); december 14.: Garant patika (Esterházy utca); december 15.: Egyszarvú patika (Vasút utca); december 16.: Dana patika (Fő utca); december 17.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); december 18.: Merlin DS (Galántai út); december 19.: Viktória patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – december 13.: Sun Pharma (Kaufland); december 14.: Areál zdravia (Nálepka kpt. utca); december 15.: Medicana (Posta utca); december 16.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); december 17.: Centrum GA (Vajanský utca); december 18.: Klokner (Hódi út); december 19.: Medicen (Šafárik utca). KOMÁROM – december 13.: Bionatur (Építők útja); december 14.: Duna patika (Duna utca); december 15.: Vág patika (Tó utca); december 16.: Szentháromság patika (Nádor utca); december 17.: Lachesis (Jókai utca); december 18.: A & Z patika (Petőfi utca); december 19.: Duna patika (Duna utca).
Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (december 15–21.) Diótörő (angol–magyar családi film): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, szombat 22.15, szombat–vasárnap 11.00; Pénzcsináló (amerikai filmdráma): 14.00, 16.45, 19.30, szombat 22.15, szombat–vasárnap 11.15; Szilveszter éjjel (amerikai romantikus vígjáték): 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.15; Csizmás, a kandúr – digitális 3D (amerikai animációs vígjáték): 14.30, 16.30,
Szelle László, Hodos Igazából még nem döntöttük el, hogyan és hol köszöntjük az újévet, de könnyen meglehet, hogy otthon ünneplünk majd. Ha nagyobb lesz a gyerek, akkor előfordulhat, hogy elutazunk az év utolsó napján. Természetesen nem külföldre, inkább csak a hegyekbe, például a MagasTátrába. (as)
Számel István, Dunaszerdahely Inkább a családdal, az otthon melegében köszöntjük az újévet. Legtöbbször a közeli rokonokkal, barátokkal együtt ünneplünk és néha a tűzijátékra is besétálunk a városba, de nem igazán jellemző. Szeretjük családi légkörben ünnepelni az év kezdetét, nem tömegben a város főterén.
Rásó Zsuzsa, Pódafa Mi otthon ünneplünk, családi körben. Mivel tizenkét éves a gyerek, nem hagyhatjuk magára. A községben van éjféli ünnepség, előfordul, hogy kimegyünk oda már tizenegy óra után és megnézzük a tűzijátékot éjfélkor, de általában az otthon melegében várjuk az új évet.
Véradók
Élő nyelv
A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson december 6–7-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Kapronczai László, Vojtik Karol, Németh György, Viszkocs Adrianna, Takács László, Bacsa Márta; Zlín: Lank Petr; Nyárasd: Zsigárdi Viktor, Táborsky Stanislav; Nagymegyer: Darida Mónika, Varga Judit mérnök; Egyházkarcsa: Szabó Erik; Bős: Wimmer Ferenc, Almási Mónika, Almási Krisztina, Haratim Martin; Pozsonyeperjes: Varga József; Gomba: Száraz Zsuzsanna, Viola Csaba, Moško Ján, Leiner Sándor, Mučka Ján; Nagymagyar: Pajger Erika; Illésháza: Duducz Mária, Reiter József, Bittera Zoltán, Matenkovics Csaba, Oros Zsuzsanna, Tóth Mária, Molnár Miklós, Kardos Zsuzsanna; Hegyéte: Soós Norbert; Csenke: Holocsi László, Cséfalvay László, Kulcsár Károly, Vass Ildikó, Szalay Ferenc, Horváth Rudolf; Vásárút: Pavlus Ádám; Felsővámos: Almási Hajnalka; Csallóközkürt: Orbán Lajos; Alistál: Hideghéty Péter; Dióspatony: Guruncz Csaba; Csallóközcsütörtök: Hamar Blanka; Alistál: Mrhal Jiří; Bélvata: Mikus Lídia; Nádszeg: Nagy György; Felbár: Almási Ibolya; Süly: Botló Beáta, Nagy Gabriella.
Misad Katalin
18.30, 20.30, szombat 10.30, 22.30, vasárnap 12.30; Csizmás, a kandúr 2D (amerikai animációs vígjáték): 13.30, 15.30, 17.30, 19.30, szombat–vasárnap 11.30; Delfines kaland – digitális 3D (amerikai film): 15.00; Halhatatlanok – digitális 3D (amerikai film): 17.15, 19.30, péntek 21.45; Karácsonyi Artúr – digitális 3D (angol–amerikai animációs film): 14.15, 16.15, 18.15, szombat 10.15, vasárnap 12.15; Kémkölykök 4D: A világ minden ideje – digitális 3D (amerikai akció-vígjáték): 13.00; Tintin kalandjai – digitális 3D (amerikai–új-zélandi–belga animá-
Fogas Ferenc felvételei
Hol tölti a szilvesztert?
„Forgalomba hozhatjuk-e valakinek a nevét?” – kérdezi egy pedagógus olvasónk, aki egy hazai lapból idézi a fenti példát, s képzavart vél felfedezni benne. Mint tudjuk, a kommunikáció folyamán a mondatszakaszok, mondatok, mondatsorok nagy része a beszéd közben, azaz alkalomszerűen alakul ki. A beszéd egy másik részét azonban két vagy több szóból álló és többé-kevésbé kötött szókapcsolatok alkotják. Ezeket nem mi hozzuk létre, hanem már készen jelennek meg a tudatunkban, s adott helyzetben szinte rutinszerűen használjuk őket. Esetünkben is ez utóbbiról van szó: a forgalomba hozza valakinek a nevét szerkezet olyan – jelentéstani és szerkezeti szempontból – állandósult szókapcsolat (típusát tekintve szólás), amely képzetkeltő jellegű. Jelentése: ’azáltal, hogy beszél valakiről, széles körben ismertté teszi’. Hasonló szólások még a forgalomba jön valakinek a neve (= ’széles körben ismertté válik valaki’) vagy a forgalomban van valakinek a neve (= ’széles körben beszélnek róla’).
ciós film): szombat 10.45; Álcák csapdája (amerikai krimi): 14.00, 18.15; Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész (amerikai fantasy): 13.00, 15.15, 17.30, 20.00, szombat 10.30, 22.15; Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (amerikai akció-vígjáték): vasárnap 12.30; Lopott idő (amerikai sci-fi akciófilm): 20.15, szombat 22.30; Rumnapló (amerikai kalandfilm): 17.00, szombat 10.15; Testcsere (amerikai vígjáték): 14.45, 19.30, péntek 21.45; Válogatott gyilkosok (amerikai–ausztrál akcióthriller): 16.00, 20.15, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.45.
DUNASZERDAHELY, CINEMAX (december 15–21.) Csizmás, a kandúr 3D magyar szinkronnal (amerikai animációs film): december 18-án kívül naponta 16.10; Csizmás, a kandúr 3D (amerikai animációs film): szombat–vasárnap 14.20; Szilveszter éjjel (amerikai vígjáték): 18.00; Mission: Impossible – Fantom protokoll (amerikai akciófilm): 20.20; Alvin és a mókusok 3. (amerikai vígjáték): csak december 18-án 16.10-kor; Éjfélkor Párizsban (spanyol–amerikai vígjáték): december 15-én kívül naponta 17.00, 19.00.
Népmesemondó verseny – felhívás A Csemadok Művelődési Intézete meghirdeti a III. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyét. A verseny célja a magyar népmese műfaji és táji jellegzetességeinek megjelenítése, a hagyományos mesemondás sajátosságainak megtartása a színpadi mesemondás keretei között is. A jelentkezők a következő korosztály szerinti kategóriákban versenyezhetnek: 1. kategória óvodások (5-6 évesek) 2. kategória alapiskolák alsó tagozatos tanulói (1-4. évf.) 3. kategória alapiskolák felső tagozatos tanulói (5-9. évf.) 4. kategória középiskolák tanulói 5. kategória felnőttek A nevezés feltételei: A versenybe egy, a magyar népmesekincsből szabadon választott népmesével lehet benevezni. Ajánlott a versenyző lakhelyéhez, szűkebb régiójához (néprajzi csoport, táj-
egység), tájnyelvi dialektusterületéhez kötődő meseválasztás. Az írott forrásokon kívül természetesen az adott közösségeken belül élő hagyományőrző idős mesemondóktól való mesetanulás is igénybe vehető, sőt mi több, külön értékelendő. Mivel a mese az élőszó művészete, ajánlott a szabad, rögtönzött előadásmódon alapuló hagyományos mesemondói stílus követése, a mesei nyelvezet sajátosságainak megjelenítése, a tájnyelv, illetve az eltűnő félben lévő tájszavak használata. Ugyancsak ajánlott a mese származási helyéhez kötődő népviselet használata. A hagyományos mesemondás mibenlétének, elsajátításának és továbbadásának céljából mindenki figyelmébe ajánljuk Raffai Judit: A magyar mesemondás hagyománya című könyvét (Budapest, 2004), valamint a magyar nyelvterület bármely vidékén gyűjtött elbeszélő hagyományt tükröző személyi vagy táji monográfiákat.
A versenyzők teljesítményét néprajzosokból, előadóművészekből és pedagógusokból álló szakmai zsűri fogja értékelni. Az egyes elődöntők helyszínéről és időpontjáról, ill. az iskolai fordulók szükségességéről, minden jelentkezőt értesítünk. A verseny döntőjének időpontja: 2012 júniusa Jelentkezni elektronikus úton, a www.csemadok.sk weboldalon megtalálható jelentkezés lapon lehet. Nevezési határidő: 2012. március 10. Bővebb információk: Szakmai kérdések tekintetében: Varga Norbert: 0908 041 947 Szervezési kérdések tekintetében: Huszár László: 0905 358 529; 031/552 24 78. Csemadok Művelődési Intézete – Osvetový inštitút Csemadoku, Bacsákova 240/13., P. O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda e-mail: intezet@csemadok.sk, office.mi@csemadok.sk (–)
A Jókai Színház rajzpályázata A Komáromi Jókai Színház ismét rajzpályázatot hirdet az Így láttuk mi! címmel minden óvodás és alsó tagozatos iskolás részére, akik részt vettek a Szegény Dzsoni és Árnika című előadáson. A rajzpályázatra olyan alkotásokat várunk, amelyek az előadás nyomán, annak hatására készültek, a gyermekek benyomásait, élményeit jelenítik meg. A rajzokat 2012. április 15-ig lehet beküldeni. Az alkotásokat kérjük, a Komáromi Jókai Színház
Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 50. hét
Cukrásznő (2) – újonnan nyíló palacsintázó Dunaszerdahelyen, a Tesco bevásárlóközpontban. Tel.: 0905 601 079 Hentes (3) – Tauris Danubius Rt. Dunaszerdahely. Érdeklődni személyesen lehet munkanapokon reggel 8 órától délután 2-ig. Pincérnő (1) – dunaszerdahelyi étterem, részmunkaidőre. Tel.: 0905 294 190
21
Olvasószolgálat
2011. december 13. |50. szám
szervezési osztályára, illetve postacímünkre küldjék. A pályázatra A/4-es méretű, fekvő vagy álló helyzetű rajzlapon, bármely technikával készült (pl.: vízfesték, tempera, olajfesték, filctoll, tollrajz, zsírkréta, pasztell, montázs, batikolás, kollázs, vegyes technika stb,) alkotással lehet jelentkezni. Egy pályázó csak egy alkotással vehet részt a pályázaton. A rajzok hátoldalára kérjük ráírni a következő adatokat: a mű címét, az alkotó
Pincérnő (1) – Dunaszerdahelyen, a Karcsai úti Hubertus Gastrocentrumba. Tel.: 031/552 24 52 Pék (1) – Lipóti pékség, három műszakos munkavégzésre Nagymagyarra. Tel.: 0901 702 694 A nagymegyeri Webasto Edscha Cabrio Kft. ajánlata: – karbantartó (2) – feltétel: 2 év gyakorlat, a német nyelv alapszintű ismerete - elektrotechnikus-mechanikus (4) – feltétel: 3 év gyakorlat, alapszintű angol nyelvtudás. E-mail: agnes.nagyova@webasto.com, tel.: 031/590 11 88
nevét, címét, telefonszámát, a csoportot, az óvoda, iskola nevét, címét. Az alkotásokat értékes ajándékokkal díjazzuk. A díjakat személyesen Szegény Dzsoni és Árnika adják át a gyermeknapi rendezvényen, 2012 júniusában. Postacím: Jókaiho divadlo v Komárne – Komáromi Jókai Színház, Petőfiho 1, P. O. Box 24., 94 501 Komárno. A borítékra kérjük, írják rá: „Így láttuk mi!” (–)
Varrónő (10) – várkonyi varroda, két műszakos munkavégzésre. Tel.: 09015 714 360 Hegesztő – Kovoflex Kft. nagyabonyi üzemébe. Tel.: 031/590 24 52. E-mail: m.marika@kovoflex.sk Üzleti képviselő (2) – Euromilk Rt. Nagymegyer. Feltétel: középiskolai vagy főiskolai végzettség, a szlovák és magyar nyelv ismerete, angol nyelv társalgási szinten, B-típusú jogosítvány. E-mail: foldesova@euromilk.sk
Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – December 22-ig látható Kolčáková Szakáll Noémi Linea című képkiállítása a Kortárs Magyar Galériában. SOMORJA – December 16-án zárul Ürge József Fafaragások című kiállítása a művelődési központban. BUDAPEST – Január 8-ig látható Németh Ilona képzőművész Dilemma című kiállítása az Ernst Múzeumban. Vegyes DUNASZERDAHELY – December 13-án, kedden este 7 órától a Dumaszínház tagjai szórakoztatják a közönséget a művelődési központban. Fellépnek: Aranyosi Péter, Dombóvári István, Tóth Edu. Belépő: 10 és 8 euró. December 14-én, szerdán este 6 órakor Vándor Láss címmel vetítéssel egybekötött úti beszámolót hallhatnak a művelődési központban. December 15-én, este 7 órától Bródy János koncertezik Illés szekerén címmel a művelődési központ színháztermében. December 17-én, este 6 órától a Dunaág néptáncegyüttes megalakulásának 15. évfordulóját ünneplik a művelődési központban. December 19-én, délelőtt 9 órától Székely betlehemes címmel láthatnak élőzenés mesejátékot a művelődési központ színháztermében. Zenél a Neofolk együttes. Rendező: Patasi András. NAGYMEGYER – December 15-én, csütörtökön este 7 órától Neil Simon: Furcsa pár című vígjátékát láthatják a művelődési központban, a Poloska Színház előadásában. December 18-án, vasárnap délelőtt 9 órától Villás Béla tart előadást a kristályterápiáról a művelődési ház színháztermében. December 18-án, vasárnap délután 3 órától adventi hangverseny lesz a helyi református templomban. SOMORJA – December 16–21. között rendeznek karácsonyi vásárt a művelődési központ előtti téren. December 16-án, délelőtt 10 és 12 órakor Füttyös és a sárkány címmel láthatják a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeinek előadását a művelődési központban. December 18-án, délután 4 órától a Csali néptáncegyüttes karácsonyi műsorát adja elő a művelődési központban.
22
Csallóköz
Szabadidő > Keresztrejtvény
Névnapok December 13.: Luca, Ottília, Lucia December 14.: Szilárd, Szilárdka, Branislava December 15.: Valér, Ivica December 16.: Etelka, Albína December 17.: Lázár, Kornélia December 18.: Auguszta, Sláva, Slávka December 19.: Viola, Judita December 20.: Teofil, Dagmara
VESD ÖSSZE, röv.
APRÓ DÍSZHAL MÖGÉ AZONOS HANGZÓI
A MÉLYBE
MAGYAR SZÍNÉSZ (László)
TÜZELJ
ÁRTATLANSÁG, SZLOVÁKUL
JEGYZÉK RÉSZE!
KÖZETRÉTEG
FLUOR
R. 1. RÉSZ
KÉSZÍTETTE: LÕRINCZ LÁSZLÓ
Ü
A JURAKORSZAK FELSÕ SZAKASZA
Heti évforduló December 13. Luca napja. A lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Ezen a napon alakoskodni is szoktak. Az alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti. Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. 20 évvel ezelőtt, 1991. december 16-án rendezték meg először a Magyar Kórusok Napját annak emlékére, hogy 1882-ben ezen a napon született Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző, zenepedagógus, népdalgyűjtő. 1865. december 18-án életbe lépett a rabszolgaság eltörléséről szóló alkotmánykiegészítés az Egyesült Államokban. 116 évvel ezelőtt, 1895. december 19-én Magyarországon engedélyezték, hogy az egyetemek bölcsészettudományi és orvosi karát női hallgatók is látogathassák. 1915. december 19-én született Edith Piaf francia sanzonénekesnő.
VALAKIRE HASONLÍT
ELEKTRONVOLT, röv.
LATIN „É“ BETÛ
ALBÁN PÉNZNEM
LITER
Népi bölcsesség
KÖTÕSZÓ
RÓMAI 50
KÖTÕSZÓ
BECÉZETT FÉRFINÉV
RÁDIUSZ
AZONOS BETÛK
R. 3. RÉSZ CSAHOS
GYÜMÖLCSÖS LITER
SZIBÉRIAI ERDÕÖVEZET EURÓPAKUPA, röv.
NÉVELÕ
R. 2. RÉSZ HATÁROZÓI RAG
ETNIKA FELE
INDULATSZÓ
NAGY CSOMAG
A KÓRHÁZ JELE
BRAILLE 4/7-e
LÓBAJ
BÁRIUM, VANÁDIUM
R. 4. RÉSZ LATIN KÖTÕSZÓ
LAGZIBAN VAN!
Virágkalendárium Fás szárú, azaz szilárd levéldísznövényt küldjünk Szilárdkának: fényes levelű ausztráliai kúszókát.
MÛHOLDAS ADÓ
NITROGÉN TENGERBEN ÉL
R
Z
E heti rejtvényünkben Truman Capote amerikai író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 48. szám
Szent Lucának híres napja, a napot rövidre helyes megfejtése: Okos, becsületes embereknek mindig van hová menniük. (Csehov) Sorsolással a dunaszabja. Ha Luca sárban jár, a karácsony hószerdahelyi Historium Könyv- és Lapkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: ban áll.
Szabó Tibor (Tany).
Gratulálunk!
Aforizma Tanítani lehet az ostobát, de gondolkodásra bírni nem. (Talmud)
Fejtörő Így vagy úgy? Melyik szó írásmódja helyes? Az egyik vagy a másik? Esetleg mindkettő? 1. hidd el! – higgyed el! 2. szőj! – szőjj! 3. madrac – matrac 4. ezzel – evvel 5. masni – masli Az előző szám helyes megfejtése: virgács, forgács; tolvaj; kapus; farkas. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Karácsonyi ajándékmustra
Fogas Ferenc felvétele
23
Szabadidő
2011. december 13. |50. szám
Heti horoszkóp 2011. december 13–19.
Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László
Archív felvétel
Ünnepi nótaest NAGYMEGYER – December 17-én, este 6 órától Tiszta, fehér oltár címmel rendeznek karácsonyváró nótaestet a művelődési központ színháztermében. A zenei rendezvényen fellép: Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László, Madarász Katalin és Bokor János. Kísér: Sárközi Pál és zenekara. Belépődíj 5 euró, melyet a kultúrházban vásárolhatnak meg. (–)
Viccplacc A medve részegen elfekszik az erdőben. Arra megy a nyuszika. – Most leverem a medvén minden fájdalmamat – gondolja – és kegyetlenül elveri. A medve másnap magához tér és érzi, hogy elverte valaki. Elmegy a rendőrségre és jelenti az esetet. A rendőr összehívja az állatokat és megkérdezi ki verte meg a medvét. Természetesen mindenki lapít. Így hát megkérdezi a medvét, hogy nem emlékszik-e valamire. A medve gondolkodik egy darabig majd így szól: – Hát, csak arra emlékszem, hogy aki megvert, annak valami kar vagy csáp volt a fején. A nyuszi tele torokból elkezd üvöltözni a hátsó sorból: – Csiga, csiga szorul a hurok!
Egy srác meglehetősen szemrevaló lányt visz kocsikázni. Már órák óta kocsikáznak, mikor a fiú egy elhagyatott helyen megáll. Azonban hiába próbálja megcsókolni a lányt, az hidegen elutasítja: – Ne is próbálkozz! Én tisztességes lány vagyok és az is akarok maradni. – És ezt csak most mondod, tíz liter benzin után? Pistike meséli az óvodában az óvónéninek: – Képzeld, az én apukám havonta kétezer eurót keres! – Nahát, az majdnem háromszor annyi, mint az én fizetésem – mondja az óvónéni. – Persze, de ő azért a pénzért dolgozik is, te meg csak itt játszol velünk egész nap!
Kos (III. 21.–IV. 20.) A hét közepétől megvalósíthatja régi vágyát, mely jelentős mértékben változtathatja meg végre anyagi helyzetét. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, jó ideig nem mutatkozik még egy ilyen kiváló csillagállás. Mindent, amit most akar véghezvinni, csináljon egyedül, így a siker is kizárólagosan az öné lesz.
Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Alkalmanként sajnos könynyebben elragadhatják indulatai, váratlan kitöréseket produkálhat, ami még önt is megrémisztheti, hát még környezetét! Egészségi állapota terén is felbukkanhat némi zűrzavar, s ez az átmeneti bizonytalanság elveheti a jókedvét, sőt, szorongással töltheti el.
Bika (IV. 21.–V. 20.) Jelentős, egyben pozitív irányú változást jeleznek a bolygók, élete szinte minden területén megindul a jó irányba! Megnőhet az önbizalma, valaki egy cselekedetéért megdicséri, így tele lesz ambícióval és eltökéltséggel. Egy kiváló üzleti vagy magánéleti lehetőségnek nem fog tudni ellenállni.
Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Nem lesz oka panaszra és unatkozni sem fog, annyi a tennivalója! Bátran tervezze a jövőjét, fókuszáljon az új és merőben meglepő ötletekre, mert most bármire képes, annyi energia van önben! Péntek már az enyhülés napja, hétvégén viszont környezete egy kicsit rossz néven veheti túlzott ambícióit.
Ikrek (V. 21.–VI. 21.) A hét első felében az anyagi jellegű dolgai rendezgetésével egzisztenciális helyzetét stabilizálja. Használja ki a lehetőséget, hogy most szinte bárkit, bármiről képes meggyőzni, maga mellé állítani. Ha csak megélhetési problémáit szeretné orvosolni, legyen a megszokottnál is megfontoltabb!
Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Rengeteg tennivalója akad, nehéz feladat szakad a nyakába nemcsak a munkahelyén, hanem otthon is! Szerdára már láthatóan ingerültté válik, és úgy érezheti, az egész világ ön ellen fordult. Lázadás és konfliktusok helyett igyekezzen barátságos hangnemben megvitatni környezetével gondjait.
Rák (VI. 22.–VII. 22.) Meglehetősen bonyolult akadályok nehezítik mindennapjait, különösen kommunikációja válhat akadozóvá, félreérthetővé, könnyen elképzelhetőek kisebb súrlódások, nézeteltérések. Ennek oka abban keresendő, hogy megint jóval többet vállalt a kelleténél, fáradt, és ez igen indulatossá teheti.
Bak (XII. 22.–I. 20.) Alapos megfontolást igényelnek azok a döntések, melyeket most kell meghoznia, ezért még aludni is nehezen fog tudni, mert pontosan tisztában van azzal, hogy sorsdöntő fordulatok következnek, melyek hosszú távon meghatározzák élete irányát. Racionalitása jó irányba terelheti az életét.
Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Hagyja magát sodortatni az árral, semmilyen veszélynek nincs kitéve. Most a jóindulat, az ésszerűség és a rátermettség együttes hatását tudja a maga javára fordítani. Az elmúlt hetek zűrzavaros állapotaihoz képest jó irányba terelődik az élete. További erőgyűjtésként a hétvégén pihenje ki magát.
Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Szinte kicsattan az egészségtől, az önben tobzódó önbizalom megerősíti, és olyan lépések megtételére is képes, melyekhez nem volt bátorsága mostanság. Még mindig nem lesz teljesen hibátlan és problémamentes az ön előtt álló hét, egy-két elképzelése lassabban, ám biztosan megvalósítható.
Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Az emberi kapcsolatai vannak átalakulóban, mélységük és minőségük egyaránt módosulhat, de inkább a javulás felé. Ha úgy érzi, van olyan kapcsolata, amit lezárna, akár barátság, szerelem terén, vagy épp a munkahelyén mondana fel, azt is tegye meg most, nem fogja megbánni.
Halak (II. 21.–III. 21.) A hét elején ingerlékenység uralkodhat el önön, alkalmazkodóképessége a minimálisra csökkenhet, még akkor sem áll egy közös ügy mellé, amikor az elvárható lenne. Egyet tehet, hagyja, hogy most a maguk útján menjenek a dolgok. Csütörtöktől szerencsére harmonikusabb időszak köszönt be.
24
Csallóköz
Autósok, motorosok, stop!
Európai csúcsot tart a Škoda! Modelljeinek felét 4x4-es meghajtással is kínálja Az európai autógyártók között egyedülálló rekordot tudhat magáénak a Škoda, amely a modelljeinek felét 4x4-es meghajtással is kínálja! E téren világviszonylatban is csak egyetlen autómárka
múlja felül, éspedig a japán Subaru. Nézzük sorjában. A cseh gyár személygépkocsijainak jelenlegi modellpalettáját az új Citigo, a Fabia, az Octavia, a Roomster, a Yeti és a Superb alkotja. Ezek közül az Octavia, a Yeti és a Superb választható nemcsak front-,
hanem 4x4-es meghajtással is. Az Octavia esetében külön kiemelendő, hogy az összkerekes kombi verzió 6 szereltségben kapható, beleértve a Laurin & Klement csúcsmodellt és a Scout nevű terepesített változatot. A motorkínálat itt egy benzines és 2 dízel erőforrásból áll, 105-től 160 LE Fotó: Škoda
teljesítményig. A 4x4-es Yeti egy benzin- és 3 dízelmotorral kapható; a benzines 160 lóerős, a dízelek teljesítménye 110/140/170 LE. Ami a csúcsmodell Superbet illeti, limuzin és kombi verzióban is választható 4x4-es változatban, 160 vagy 260 lóerős benzin-, illetve 170 lovas dízelmotorral.
Összkerékhajtású modelljeihez a cseh gyár a jól bevált elektronikus Haldex-kuplungos technika 4. generációját használja, amely az útviszonyoknak és a pillanatnyi tapadásnak megfelelően osztja el a vonóerőt az első és a hátsó kerekek között. (vgy)
nagy felületű érintőképernyő gondoskodik. A formai játéknál is nagyobbat változott a műszaki tartalom. Az egész autó rövidebb lett (-7 cm), mégis tágasabb belsőt ígérnek, hoszszabb lábtérrel és nagyobb csomagtartóval. A méretcsökkenés tömegcsökkenéssel is járt: a belépőmodell még az egy tonnát sem éri el.
Az autó dízelmotoros kivitelei start-stop rendszerrel készülnek, egyik változat széndioxid-kibocsátása sem több, mint 99 g/km. A dízeleken kívül új fejlesztésű háromhengeres (1,0 és 1,2 literes) benzinesekkel is kapható lesz a Peugeot 208, amelynek forgalmazása 2012 tavaszán kezdődik. (oa, vas)
Rajtvonalon a Peugeot 208 A márka arculatváltását folytató modellnek szánják Az oroszlános márka 206-osa világsiker volt, de az utód – talán mert túlságosan hasonlított az elődjéhez – nem ütött akkorát.
kat bevetni, melyektől felismerhető, hogy ez egy Peugeot. Ilyen az újból elővett öblös hűtőmaszk vagy az egye-
di hátsó lámpa. A belső térben is sok az újdonság: a műszeregység magasabbra került, a modern hangulatról pedig
A következő generáció tervezéséhez ezért igen ambíciózus tervekkel fogtak hozzá a franciák. Olyan korszakos modellnek szánják, amely az 508-assal elkezdett arculatváltás fontos eleme lesz. Formaterve ezúttal nem az Audi, hanem inkább a Toyota formavilágát idézi (lásd az új Yarist), de igyekeztek olyan egyedi megoldáso-
Fotó: Peugeot
Hogyan „bikázzunk”? Az akkumulátor kellemetlen helyzetbe hozhatja az autóst a téli hidegben. Ilyenkor jöhet a „bikázás”, egy másik autó egészséges akkumulátoráról, indítókábelek segítségével. A művelet sikere és biztonsága érdekében néhány fontos dolgot érdemes betartani: Használjunk szabványos indítókábeleket.
Csak azonos névfeszültségű akkumulátorokat kössünk össze. Az akkumulátorok megközelítőleg egyforma teljesítményűek legyenek. (A segítő akku lehet nagyobb, de sokkal kisebb nem ajánlott!) A kábelek csatlakoztatása előtt a gyújtást mindkét autónál kapcsoljuk le.
A piros indítókábel csipeszét a lemerült akku pozitív pólusára csatlakoztassuk először, a másik végén lévő csipeszt a jó akku pozitív kivezetésére csíptessük. A jó akkumulátor negatív pólusára csíptessük a fekete kábel csipeszét, a másik végét az indítandó autó motorblokkjához, vagy testeléséhez (nem a negatív pólusra!) csatlakoztassuk. Indítsuk el a segítő autó motorját és járassuk közepes fordulaton, majd kb. 15 másodperc múlva
próbáljuk beindítani a lemerült akkumulátoros kocsit. Ha beindult, a kábelek levétele előtt járassuk egy-két percig. A kábelek levétele fordított sorrendben történik: az indított autóról vesszük le először a negatív kábelt a motor blokkról, majd a jó akkumulátorról. Következik a piros kábel levétele az indított autó pozitív pólusáról, majd a jó akkumulátorról. (4x4 ac)
Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata
A természet a tél eljövetelére készül. Gondos munkával semmisítsük meg a kert védett sarkában, deszkák, téglák, lehullott falevelek alá behúzódó kártevőket. Mások kifejlett rovarként vagy pete, báb alakban telelnek át a fák hasadékaiban és kérgük alatt. A sérült kérget hántsuk le, távolítsuk el alóla a kártevőket. A beavatkozás helyét kezeljük le ökológiai festékkel. Tehetünk hozzá gombaölő szert is, mert a seb a különféle fertőző betegségek kapuja lehet. Gittel, vagy oltóviaszszal szintén bekenhetjük, de kapható speciális fasebkezelő kenőcs is. A tároló helyiséget rendszeresen szellőztessük. Lehetőség szerint a terményeket úgy tároljuk, hogy ne érjenek egymáshoz, így tovább elállnak. Vigyük be a lakásba és helyezzük világos ablakba a cserépben hajtatott karácsonyi hagymás növé-
25
Kertészkedő > Hirdetés
2011. december 13. |50. szám
Közeleg a tél
nyeket. Ezeket alulról öntözzük, alá rakott tányérból. Gyümölcsöskert Amíg az időjárás kedvez, végezzük el az almafák, körtefák téli metszését. Ás-
ni is lehet még. Folyamatosan pótoljuk az eledelt a madáretetőkben. A legtöbb madár szívesen fogyasztja a napraforgót, kölest, tökmagot, gabonaszemeket, feltört diót, mogyorót. Ha ta-
Net-felvétel
vasszal tervezünk faültetést, most készítsük el az ültető gödröt. Díszkert Jellegzetes és kedvelt karácsonyi növény a csillagvirág (euphorbia pulcherrima). Közép-Amerikából származik, ha megvágjuk, mérgező, allergiát okozó tejnedvet enged, mint a kutyatej. Őshazájában 150–180 cm magasra is megnövő, törzses fa, nálunk azonban csak alacsony cserepes növény. Nagyon kedvelt, ünnepi hangulatot árasztó növényünkké vált. Különböző méretekben és több színárnyalatban is kapható. Virágai a hajtások csúcsán fejlődnek ki, decembertől áprilisig virágzik. A 18 fok körüli hőmérséklet ideális számára. Folyamatos vízellátást igényel, a pangó vizet azonban nem szereti. Időnként tegyünk az öntözővízbe kombinált folyékony
műtrágyát, attól a virága tovább megtartja a színét. Elvirágzás után színe kifakul, levélzete lehull. Ne dobjuk ki, mert kétéves növény, jövő karácsonyra ismét lakásunk dísze lehet! Amint elkezdi hullatni a leveleit, csökkentsük az öntözést, majd a csupasz ágacskákat vágjuk vissza 1 centisre. A növényt helyezzük száraz, meleg helyre. Néhány hét után életre kel, rügyezni kezd. Az új hatások csúcsát csípjük ki, így sűrűbben ágazik. Konyhakert Friss fogyasztásra szedhetjük az ágyáson hagyott kelkáposztát, póréhagymát, petrezselymet. Mielőtt a talajfelszín megfagyna, vessük el tél alá a sárgarépát, petrezselymet, mákot. Tavasszal hamarabb kikelnek és korai termést adnak. Rendszeresen ellenőrizzük a betárolt zöldséget.
26
Csallóköz
Tudósítás
Egy ülés – két részben Vita az adóemelésről, a városi cégvezetők kinevezéséről NAGYMEGYER – Két részben zajlott a helyi képviselő-testület legutóbbi ülése, november 30-án öt óra alatt sem tudták valamennyi programot megtárgyalni a a városatyák, ezért kénytelenek voltak egy hét múlva folytatni a gyűlést. Nagy vita kerekedett a helyi adókról. A megemelt adókból éves szinten 80 ezer eurós pluszbevételhez juthatna a város – hangzott el a hivatal részéről a helyi adókat és illetékeket érintő rendeletek általános vitájában. A városi hivatal szakembere azzal érvelt, hogy az adókulcsok sokkal alacsonyabbak Nagymegyeren, mint más hasonló nagyságú városokban. A magánszemélyeket érintő ingatlanadók legtöbb esetben 10 centtel emelkednének négyzetméterenként, viszont az ipari épületek és egyéb vállalkozásra hasz-
Tibor Križan (jobbról) üzemigazgató ezután ügyvezető igazgató is lesz A szerző felvétele
nált épületek után befizetett ingatlanadók négyzetméterenkénti öszszege 20 centtel lenne magasabb a beterjesztés szerint. Viszont ebben a formában a pénzügyi bizottság nem támogatja a javaslatot. Ha a városi hivatal behajtaná a 95 ezer eurós kinnlévőségeit, akkor
nem is kellene az ingatlanadót megemelni, javasolta néhány képviselő a vita során. Döntés az ügyben csak december 14-én várható. Egy következő témát érintve Néveri Sándor polgármester megjegyezte, hogy hatékonyabbá kell tenni a város veszteséges szemétgazdál-
Végül táncra perdültek!
kodását, pedig a régiós és szlovák átlagnál is magasabb díjat szednek be lakosoktól a szemételhordásért. Kiderült az is, hogy az idén nem adományoznak senkinek sem Pro Urbe-díjat Nagymegyeren, mert a két jelölt közül egyik sem kapta meg az elnyeréséhez szükséges voksokat. December 7-én megválasztották a helyi hévízfürdőt üzemeltető, városi tulajdonban lévő Termál Kft. új ügyvezetőjét is. Hosszas vita után végül szavazott a testület, s ennek eredményeként a Termál Kft. új ügyvezető igazgatója Tibor Križan lesz, aki egyben az üzemigazgatói funkciót is betölti. A kft. ideiglenes ügyvezetőjét, Fodor Lászlót azonnal visszahívja a polgármester, amint a cégbírósági jegyzékben megjelenik a most jóváhagyott ügyvezető neve. Kovács Zoltán
Megteltek a dobozok
Különleges borkóstoló, zenés utazással KOMÁROM – Az In Vino Veritas Borklub nem akármilyen csemegét kínált a komáromiak számára. Olláry Viktor és Ferenczi Zsolt tulajdonosok jóvoltából a jelenlévők borkóstolóval összekötött zenei utazásban vehettek részt. A régió feltörekvő borászának, Hengerics Péternek
nemes nedűi mellett, délszlovákiai zenei premierre is sor került. A budapesti Group’N’Swing zenekar először mutatkozott be térségünkben. A csapat immár öt éve színesíti fellépéseivel a városi rendezvényeket, exkluzív konferenciákat és szórakoztatja a főleg budapesti klubok látogatóit. Amikor megérkeztünk, csinos lányok kínálták a
Mihályi Réka a CD-lemezét dedikálja
A szerző felvétele
borokat és megkóstolhattuk többek közt a komáromszentpéteri szőlőskertből származó Zöld Veltelínit, a Chardonnay-t és más fajtákat is. Mindeközben a zenekar, élén Gájer Bálinttal és Mihályi Réka párkányi énekesnővel, fergeteges koncertet adott. Teljesítményüket vastapssal honorálták és a végére a többség táncra is perdült... „Megelégedettséggel tölt el, hogy szinte családias hangulatot tudtunk varázsolni és sikerült mosolyt csalnunk az emberek arcára. Jól szórakoztunk és vélhetően jól szórakoztattunk! Elfelejtettük az emberekkel a szürke hétköznapokat – ha csak egy időre is –, a napi stresszt, amit a mai, rohanó világunk okoz. Gőzerővel készülünk az új nagylemezünkre, amelynek megjelenése a jövő év elején várható” – mondta el lapunknak Gájer Bálint, a Group’N’Swing zenekar egyik énekese. Holecz Attila
Már elküldték az ajándékaikat
A szerző felvétele
CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A helyi Játékvár rendszeres látogatói Sill Zsuzsa pedagógus vezetésével csatlakoztak a Cipősdoboz akcióhoz. A gyerekek nagy lelkesedéssel pakolták tele a kisebb-nagyobb dobozokat játékokkal, tollakkal, kifestőkkel, édességgel, majd gondosan be is csomagolták azokat. Valamennyire rájegyezték, kinek szánják a tartalmát, fiúnak vagy lánynak, na meg azt is, hogy az ismeretlen gyerek hány éves legyen. Amikor ezzel elkészültek, a harminc ajándékdobozt a dunaszerdahelyi MAX bevásárló- és szórakoztató központban működő Családi Könyvklubba vitték, ahonnan majd a kis figyelmességeket eljuttatják rendeltetési helyére. „Ezzel az akcióval arra szerettük volna nevelni gyerekeinket, hogy ilyenkor karácsony táján nem csak kapni, de adni is öröm” – közölte Sill Zsuzsa. Csiba Lídia
27
Riport > Tudósítás
2011. december 13. |50. szám
Emlékezetes családi nap Divatbemutatóval készültek, majd Rigó Mónika énekelt a közönségnek EGYHÁZKARCSA – Első ízben szerveztek családi napot az alapiskola második osztályos tanulói és szüleik múlt szombaton. A rendezvény sikerét az is bizonyítja, hogy aki a kora délutáni kezdés után érkezett, ülőhelyet bizony nemigen talált. A színfalak mögött lázas készülődés zajlott, hiszen a divatbemutatón szereplő gyerekek haját és sminkjét önkéntes fodrász- és kozmetikus tanoncok készítették. A harmadikos Buday Enikő például kifejezetten erre az alkalomra vásárolt rózsaszín ruhában vonult a színpadra. „Mindannyian nagyon izgultunk az öltözőben, hiszen már hetek óta gyakoroltunk a bemutatóra. Anyukámmal közösen választottuk ezt a viseletet, remélem másoknak is tetszeni fog” – közölte izgatottan a kislány.
Ranostaj Mária, a másodikosok osztályfőnöke avatott be a rendezvény részleteibe. „A családi program névre keresztelt oktatási módszert két éve vezettük be az iskolába. A második osztályosok szeptembertől ennek a nevelési módszernek a részeként hetente egyszer lovagolni jártak, ami nem éppen olcsó mulatság, hiszen személyenként 7 euróba kerül. A gyerekek szülei úgy döntöttek, összefogással olyan rendezvényt valósítanak meg, ahol a szponzorok által felajánlott, illetve saját kezűleg készített díszeket, süteményeket árusítanak majd szimbolikus áron. Az ebből befolyt összeget a februártól induló korcsolya-oktatásra, valamint az áprilistól júniusig tervezett, három hónapos úszótanfolyam finanszírozására fordítják” – mesélte az agilis tanítónő. A felejthetetlen délutánon az iskola minden diákja szerephez jutott, sőt
A legkisebbek is parádéztak
Fogas Ferenc felvételei
Ikebanát is árultak
a műsorban a kisóvodások is kivették részüket. A községi házban levetítették azt a videofilmet is, amely a diákokról készült a lovasoktatás alatt. „A felvételen látható, mi mindent sajátítottak el a tizennégy óra alatt a tanulók. Valamelyikük élőben először a farmon látott lovat. Eleinte nagyon féltek a patás közeledésétől, most felülnek rá, lovagolnak, térnek vele, tornáznak rajta. Az egészségre kifejtett egyéb jótékony hatásáról már nem is beszélve” – jegyezte meg az iskola Marika nénije. Hozzátette: melegséggel tölti el a szívét a szülők önzetlensége, akik fáradságot nem kímélve már hónapok óta készülődtek a nagy eseményre: „Nem tudom hány iskolában van ilyen, hogy a szülők szinte napi kapcsolatban vannak egymással, akár telefonon, akár interneten keresztül. Az előkészületek alatt előfordult, hogy este 8–9 óra tájt mentünk
haza az iskolából, ugyanis mindent együtt csináltunk. A Bethlen Gábor Alapítványtól kapott támogatást a szülők összeszedték, s ebből vásároltak alapanyagokat a sütéshez. Ezt ők maguk ajánlották fel”. Bokros Zsuzsa, a másodikos Balázs édesanyja volt a főszervezők egyike. „Nagyon örülünk a mai napnak, sokat dolgoztunk a többi anyukával azért, hogy létrejöhessen. Nagy terhet vesz le a vállunkról az iskolaotthonos foglalkozás. Ennek is köszönhetően a gyerkőcök nyugodtak és boldogok. A tanító nénit pedig úgy szeretik, mint ha az anyukájuk lenne. Odaadó, de tud szigorú is lenni, ha kell” – közli. Az estébe nyúló program további részeként volt arcfestés, játék, majd az ismert nótaénekes, Rigó Mónika koncertjével szórakoztatta a zsúfolásig megtelt helyiség közönségét. (und)
Felszállás az autóbusz-pályaudvaron, máshol Megváltoztak a kocsiállások NAGYMEGYER – Alapvető változásokat hajtott végre a Dunaszerdahelyi Autóbusz-közlekedési Vállalat a nagymegyeri autóbusz-pályaudvar kocsiállásainak elrendezésében. Az eddigi nyolc helyett már csak négy működik december 11-től. A járatokra az alábbi helyeken lehet felszállni: 1-es: nemzetközi járatok, valamint Komárom és Bogyarét irányába induló összes helyközi járat, 2: Dunaszerdahelyre és Bősre, 3: Nyárasdon és Alistálon keresztül Dunaszerdahelyre és Pozsonyba, 4: távolsági és gyorsított járatok. A vállalat egyúttal megszüntette a többi kocsiállást. Kovács Zoltán
Kocsiállások már csak a fotó bal oldalán
A szerző felvétele
28
Csallóköz
Apróhirdetés > Hirdetés
Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.
Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.
SZOLGÁLTATÁS A VIOLA virág- és ajándékbolt (Poľná 15, Dunaszerdahely) várja kedves vásárlóit, ahol egyedi adventi koszorúk, ajtódíszek, gyertyák és sok-sok apró karácsonyi ajándék is kapható, amivel szebbé teheti az év legszebb ünnepét. Szombaton és vasárnap is állunk rendelkezésükre. Tel.: 031/552 57 07. Az 1. Pénzkölcsönző Dunaszerdahelyen! Kölcsön 1000 euróig akár négy órán belül is: alkalmazottaknak, vállalkozóknak és nyugdíjasoknak korhatár nélkül. Tel.: 0903 222 071. Takarítást vállalok – DS, GA. Tel.: 0904 496 081.
Free SAT by upc direct. Kiváló programok, digitális kép és hang, HD minőség. Alapcsomag már havi 9 eurótól. FIGYELEM újdonság! Free SAT kártya – 20 euró/év. Információ: 0905 260 575. Bejelentésre házhoz megyünk! A & K Antenna Satelit Technika. Szerződéskötés – szerelés – karbantartás. Vajanského 5325/2A – (LIDL mellett). Tel.: 0917 807 822. Személyszállítás 1–14 személyig, mikrobuszokkal, külföldre is. Tel.: 0915 111 646. Ha nem akarsz várakozni hajvágásra, hívj fel! Időt spórolsz. Tel.: 0902 58 35 69 – János mesterfodrász, Dunaszerdahely. Csontkovács, masszőr, természetgyógyász. Tel.: 0905 622 258. www.izsakjozsef.hu Hitel ingatlanfedezettel 30 000 euróig, jövedelemigazolás nélkül. Egzekúció esetén is, diszkréten, gyorsan. Tel.: 0903 222 071. Eladó általános (körzeti) orvosi praxis (kft.) a Csallóközben. Tel.: 0910 939 462. Gyorskölcsön 3000 euróig alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak is. Tel.: 0907 723 420; 0948 088 246.
SILVESTER 2011 Hotel Legend*** Gabčíkovská cesta 5676/50, 929 01 Dunajská Streda Bohaté Silvestrovské menu–profesionálny team. Hudba: Cigánski baróni (Jánoska trio).
VSTUPNÉ 45 Eur TOMBOLA: FŐDÍJ – Hotel Legend, apartmant 2 éjszakára 2 fő részére, reggelivel és wellnesszel – 265,00 €. Tel.: 0918 86 90 83; 031/551 13 19.
Karaoke partik szervezését vállalom. Tel.: 0915 107 558. Még ebben az esztendőben elkészül! Csempekandallók, cserépkályhák, nagy teljesítményű hordozható cserépkályhák! Tel.: 0036/20/397 91 02. www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu Klasszikus és frissítő masszázs, parafin kezelés. Arckezelés (ráncok, visszerek, foltok) és ultrahangos fogyasztó és cellulitisz elleni kezelés. Cím: Nyékvárkony, tel.: 0948 329 737. Fürdőkádzománc-felújítás. Tel.: 0905 983 602. Teljes körű tanácsadás profeszszionális hitel és más megoldások exekúció és árverés esetén. Tel.: 0903 222 071.
ÁLLÁS Felveszünk kitanult lakatost, minimum 3 éves gyakorlattal. Nagy-Baffi s. r. o., Areál sušičky tabaku, Hviezdna ulica, 930 11 Topoľníky. Tel.: 0905 625 579; 0905 655 885. Asszisztensi munkára magyar nyelvtudású embereket keresek. Tel.: 0908 791 052, csak szombat–vasárnap. Felveszünk ügyes cukrászt vagy péksegédet. Tel.: 0911 442 897. Szalon (DS járás) hölgyeket, lányokat keres. Jó kereseti lehetőség, rugalmas munkaidő, diszkréció. Bentlakás lehetséges. Tel.: 0901 707 737.
A Pezomed Slovakia s. r. o., dunaszerdahelyi irodájába, Sales és Marketing asszisztenst keres. Magyar és szlovák nyelvű fényképes önéletrajzot kérünk a következő e-mail címek valamelyikére: zoltan.nagy@pezomed.com vagy office@pezomed.com; www.pezomed.com
www.lacnyhrniec.sk Tej- és hústermékek forgalmazásában jártas üzletkötőt (dealer) keresünk. Feltétel: B kategóriás jogosítvány, szlovák nyelv kommunikációs szintű ismerete, üzletkötői tapasztalat. Tel.: 0905 245 523. A GROPO-Slovakia felvesz dunaszerdahelyi székhelyére saját őrző-védő szolgálatára embereket (SBS igazolvánnyal). Érdeklődni lehet Dunaszerdahelyen, a volt ZHZ areálban, a Tescoval szemben. Hivatásos üzletkötőket keresünk pénzügyekkel kapcsolatos szolgáltatásokra. A jelentkező rendelkezzék legalább szakmunkás-bizonyítvánnyal. Provident Financial, s. r. o. Részletes tájékoztatást az ingyenes vonalunkon kérhet: 0800 101 111. INGATLAN Eladó 4 szobás, újonnan renovált és hozzáépített családi ház Bakán. Tel.: 0903 254 515; 0904 589 909. Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0917 673 845. Eladom, felfizetésért elcserélem 4 szobás, új családi házamat nagyobb telekkel Hidaskürtön, dunaszerdahelyi lakásra. Tel.: 0907 121 603. Eladó építkezési telek Alistálon. Tel.: 0907 402 125.
SZILVESZTER 2011 TRIO PIZZERIA & RESTAURANT Vásárút (Trhová Hradská, Hlavná 298/40.)
Belépő/vstupné – 25 euró. Gazdag menüsor, kiváló program. Bohaté menu a vynikajúci program.
Tel.: 0908 208 585.
29
Apróhirdetés > Hirdetés
2011. december 13. |50. szám
Eladó közművesített, emeletes, családi ház Nyékvárkonyban 120 m2es lakóterülettel (5 km-re Dunaszerdahelytől) 272 m2-es telken (garázs, nappali + 3 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC), belső ajtók, térburkolatok, konyhai szekrénysor nélkül. A telek körbekerített. Ára 83 000 euró. Tel.: 0904 383 846. Vennék magántulajdonban lévő kiskertet Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 40 13. Eladó öreg családi ház Királyfiakarcsán (300 m2), vállalkozásra, raktárhelyiségek kialakítására alkalmas. Tel.: 0905 231 987. Eladó 827 m2-es építkezési telek Albáron. Ára 24 euró/m2. Tel.: 0915 654 710.
Köszönetnyilvánítás „Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél. Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért dolgos kezed.” Mély fájdalommal szívünkben mondunk köszönetet mindazoknak, akik december 5-én elkísérték utolsó útján szerettünket TAKÁCS ETELÁT a padányi temetőbe. Köszönjük a koszorúkat, virágokat és a vigasztaló szavakat, melyekkel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. Emlékét őrző családja és szerettei
Megemlékezés „A temető kapuja szélesre tárva, Útjait naponta sok-sok ember járja. Van, aki virágot, mécsest visz kezében, S olyan is, ki bánatot szomorú szívében. Harminc éve már, hogy ezt az utat járjuk, Megnyugvást lelkünkben Még ma sem találunk. Sírod előtt állunk, talán Te is látod, Körülötted van szerető családod. Még fáj, s talán örökre így marad, De mindig velünk leszel, Az idő bárhogy is halad.”
LAKÁS, GARÁZS Eladó Nagymegyeren a Corvin Mátyás-lakótelepen 3 emeletes téglaépítésű házban 3 szobás lakás (36 000 euró) + garázs (6000 euró). Tel.: 0036/30 326 55 12. E-mail: spiritofspirit@gmail.com Eladók Dunaszerdahelyen: 3 szobás, átalakított lakás (SzNF tér, 40 000 euró); 3 szobás, átalakított lakás (Barátság tér, 42 000 euró); 4 szobás, átalakított, berendezett lakás (Újfalu, 52 000 euró). Tel.: 0905 832 351.
Szomorú szívvel emlékezünk december 18-án LÁBODI PÁLRA Nagyabonyban. Emlékét őrző felesége, fia és lánya családjaikkal
Kiadó 2 szobás lakás Hodosban. Tel.: 0907 241 327.
ÜDÜLÉS – SZÓRAKOZÁS GÉPJÁRMŰ BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/ 987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu KIADÓ – BÉRLET Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 887 511. Kiadó 3 szobás, ÚJ lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 637 182. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen, a város központjában. Tel.: 0917 256 016. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugat-lakótelep). Tel.: 0905 442 083.
LA PERLA étterem Győrújfalun, a medvei határátkelőhelyhez vezető útnál, a Győr táblánál Mosonmagyaróvár irányában, 2 km-re a főútról, magyaros konyha, szigetközi halászlé, süllő, fogas, különleges vadételek. Rendezvények lebonyolítását vállaljuk 140 főig. Nagy parkolóval rendelkezünk! Legyen a vendégünk!
Tel.: 0036/96/339 341.
Eladó ezüst metallizált ŠKODA SUPERB I. gy. év 2008/6. (első tulajdonos, nem karambolozott, 100%-os állapot). Ára 11 000 euró. Tel.: 0903 45 44 48. Eladó Renault Kangoo. Tel.: 0905 20 10 00. VEGYES Hasogatott keményfa eladó Dunaszerdahelyen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó egyben, komplett kávéházi berendezés (asztalok fotelok, elektrotechnika, hűtők, stb.). Tel.: 0905 854 103. Eladó kemény tűzifa. Szállítás ingyenes. Tel.: 0911 595 695. Eladó kiváló állapotban lévő, alig használt gyerekágy. Tel.: 0905 244 469. Eladó állíthatós, megkímélt korcsolya 8–9 éves kisfiúnak, 34–36-os méretben. Tel.: 0948 506 255. Eladó gabona: búza, kukorica és árpa. Tel.: 031/55 85 391.
Eladó új mikrohullámú sütő, most 35 euróért 85 euró helyett (Nerez), mélytisztító porszívó 40 euróért 120 euró helyett. Tel.: 0915 127 267. Eladó tisztított dió. Tel.: 0915 160 507. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömött kacsák élve és tisztítva. Levágásra alkalmas hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53. DROBNÉ INZERÁTY Prijmeme upratovačky do Hypermarketu Tesco DS na brigádu. Nástup ihneď. Tel.: 0903 768 853.
30
Csallóköz
Portrériport
Vámbéry Ármin, a példakép Lang László a perzsa–magyar gyökerek nyomában Lang László már négy éve él Dunaszerdahelyen, s amellett, hogy a csallóközi fiatalokat tanítja, most éppen egy fárszi–magyar nyelvkönyvön dolgozik. Teszi ezt olyan időszakban, mikor az irániakat sokan gondolkodás nélkül megbélyegzik. Gömörből a Csallóközbe A fiatal tanár Gömör déli részéről származik és beszélgetésünk elején elmondta, már a tornaljai gimnáziumi tanulmányok során rengeteg történelmi versenyen vett részt, s mivel többször is sikerrel tértek haza, így nem volt meglepő, hogy történelem, valamint szlovák nyelv és irodalom szakos tanár lett belőle. Még az egyetemi tanulmányai alatt elkezdett tanítani, mert szülőföldjén a boldogulás korántsem volt egyszerű már akkor sem. Mindez viszont nem szegte kedvét és az egyetemi tanulmányokat követően, a történelem területén először kisdoktori címet szerzett, s az elkövetkező hetekben a doktoranduszi tanulmányait is sikerrel befejezi. Más kérdés, hogy a szlovák egyetemi környezetben kedvenc témájának megismerésére, vagyis a magyar őstörténet kutatására nem nagyon nyílt mód, ezért kompromisszu-
Isfaháni nagybazár
mokra is szükség volt. A kutatási szenvedély pedig nem csak a történelem iránti elkötelezettségből fakad, hisz a tanárt régóta érdeklik saját gyökerei, mivel jász, magyar és kárpáti német ősökkel is rendelkezik. Gyermekkori álmok Riportalanyom pedig arról is tudott mesélni, hogy gyermekkori álmokat meg kell próbálni megvalósítani. Lacinak ezek közé tartozott a tenge-
részet, s addigi tanári munkáját feladva gondolt egy merészet és elment a lengyelországi Gdyniaba, hogy megtanulja a szakma rejtélyeit. Végül aztán a tengerészeti alapkurzus elsajátítását követően az otthon melegét és nem a tengert választotta, mert rájött, mégsem ez az ő iránya. A döntését pedig nem bánta meg, még úgy sem, hogy a visszatérést követően nem volt egyszerű az újrakezdés. Végül Dunaszerdahelyen talált állást, s az elmúlt esztendőkben a csallóközi városban dolgozott. Könynyen beilleszkedett még annak ellenére is, hogy a mai napig észleli, más mentalitásúak, gondolkodásúak az emberek régiónkban, mint a Gömörben. Jelenleg, immáron második éve a Dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola diákjai találkozhatnak vele naponta, de azt nem biztos, hogy tudják, Laci mögött az elmúlt években érdekes utazások és élmények állnak. A lengyelországi próbálkozás után ugyan nem lett belőle világot járó tengerész, de 2009 nyarán kihasználva a nyári szünetet, egy háromhetes krími kirándulásra indult kollégájával. Az utazás rendkívül jól sikerült, s Lacinak egy újabb gyermekkori álma
Archív felvételek
vált valóra, hiszen egykoron rengeteget olvasott erről a térségről, annak lakóiról. „Az emberek is kedvesek voltak” – teszi hozzá a tanár, persze a mindennapi élet alappillérei között ott volt a vodka is, amely nélkül elképzelhetetlenek a napi folyamatok. Az utazás más szempontból is érdekesnek bizonyult, hiszen Lacit egy tatár asszony perzsának nevezte, mindezzel bogarat ültetett a fülébe, s a gömöri származású fiatalem-
Laci és Hamid egy templom előtt
ber elhatározta, megismeri a perzsákat. Természetesen nem csak egy hirtelen támadt ötletről volt szó, hiszen a jászok perzsa gyökerei miatt már régóta foglalkoztatta őt Irán, de most egy újabb lökést kapott. Az elhatározás után néhány hónappal már kezdett reális alapokat venni a terv, s végül az elmúlt nyáron sikerült megvalósítani az utazást. A túra viszont a krími kiruccanásnál jóval nagyobb veszélyeket rejtett magában, hiszen egymaga vágott neki a sokszor könnyelműen megbélyegzett országnak. A mozgalmas és kalandoktól sem mentes iráni érkezést követően három hetet töltött az országban, amelynek polgárai ugyan kedvesek, de a társadalmi ellentmondások komoly problémát jelentenek. A jelenlegi világpolitikai helyzet, s annak iráni vetületei kapcsán, Laci úgy véli, fokozódhat a feszültség, amely végső soron akár forradalmat, polgárháborúkat gerjeszthet. Iránt viszont ennek ellenére egy gyönyörű országnak írta le, amelyben barátsággal fogadták, hiszen egyedül járta az országot, így nem jelentett számukra veszélyt. Csak férfiakkal A fiatalok meséltek arról is, hogyan próbálnak küzdeni azon normák ellen, amelyek korlátozzák őket, hiszen a női és férfi közti kapcsolatok teljesen más módon jönnek létre, mint azt mi megszoktuk. Mindez pedig már ott is égető probléma. A tanár persze csak a férfiak véleményére hagyatkozhatott, hiszen a
hölgyekkel szóba sem állhat az idegen, s az utcán még férj és feleség között egy ártatlan csók is elképzelhetetlen. Gazdaságilag viszont fejlett régióról van szó, ahol a közlekedés az alacsony üzemanyagáraknak köszönhetően nagyon olcsó, s az épületek, közterületek gyönyörűen karbantartottak. Az utazásról visszatérve aztán újabb elhatározásra jutott. Még útja előtt megismerkedett a Budapesten élő fiatal iráni építésszel, aki a fárszi nyelv alapjaira tanította, hogy tudjon boldogulni az ázsiai országban. A barátság pedig az iráni túra után is megmaradt, s közös erőkkel egy nyelvkönyv készítésének láttak neki, amely az elmúlt egy év alatt érlelődött. Éppen a napokban készült el a fárszi–magyar nyelvkönyv kézirata, amelyet a két szerző a kezdőknek szán. „Természetesen az alapokat elsajátítani vágyóknak készült a könyv, amely nyelvtani és konverzációs részt tartalmaz” – mondja Laci és azt már csak halkan teszi hozzá, jelenleg a saját források mellé keresnek kiadót, támogatókat, hogy minél szélesebb körhöz eljusson a kiadvány. Az egész munkával egyébként egy céljuk van, hogy erősítsék a magyar keleti kapcsolatokat, mert ezek hosszú évtizedekig el voltak nyomva. A Dunaszerdahelyen élő tanár ezért is tartja sorsszerűnek, hogy éppen ebbe a városba sodorta a sors, amelynek egyik legnagyobb büszkesége Vámbéry Ármin, a híres orientalista. Rajkovics Péter
31
Riport
2011. december 13. |50. szám
A festő, aki munkanapokon postás Csak a képzelete szab határt művészetének A dunaszerdahelyi Kász Attila negyvenegy éves postai kézbesítő Balázsfán. Kisiskolásként a járási székhely művészeti alapiskolájában rajzot tanult, s tervei közt szerepelt, hogy művészeti főiskolán képzi magát tovább. Ám az élet közbeszólt, de ez nem szegte kedvét és végül visszatért a festészethez. Az első tárlatok A középiskola elvégzése után a katonai szolgálat következett és teltek az évek, majd tíz esztendővel ezelőtt ismét művészettel kezdett foglalkozni. Mindig volt benne némi késztetés, de nem is a festészet, inkább a grafika irányába. Grafittal dolgozott és csak később
ton, ahol az anyaországon kívül élő magyarok képeit tekinthették meg az érdeklődők. Amilyen kedve van Azt, hogy igazán mit szeret festeni, nem tudja megmondani. Nincs is kedvence talán, inkább úgy fogalmaz: „Mikor milyen kedvem van”. Emlékezetből és képekről is egyaránt szívesen dolgozik. „Gyakran előfordul, hogy a képhez társul a fantáziám is. A Mihálykapu című festmény esetében például, láttam egy öreg képeslapot, arról festettem meg a tetejét, viszont az alját már a mai formája után kapta. Ebből egy ilyen kevert alkotás jött létre” – mondja a festő. Van festménye lovakról,
Legnagyobb festményei
maga a kép tetszik meg neki. Tehát nem a nevet veszik meg, hanem magát az alkotást” – magyarázza. Kizárólag kiállításokon lehet őt megtalálni, esetleg ismerősökön keresztül. Nehéz tőlük megválni Nem a festés a főállása, nem ebből él, ez inkább szórakozás számára és állítja, így is van rendjén. „Eleinte nem is nagyon szerettem eladni a képeket, mert a saját munkám volt és nehezen váltam meg tőlük. De aztán rájöttem, hogy az, aki pénzt áldoz rá, az jobban megbecsüli majd. Ráadásul eljött az a pont, mikor már nem volt hova tenni a műveket” – ecseteli. Manap-
A „Mihály-kapu” akkor és most
kezdte el színezni a rajzait és művelni az olajfestést. Évekkel ezelőtt az Artifex nevű egyesület tagja volt, amely a környékbeli amatőr művészeket gyűjtötte egybe. „Rengeteg kiállítást csináltunk a környékbeli falukban. Ezek természetesen közös tárlatok voltak. Nekem Dunaszerdahelyen egyéni bemutatkozásom 2003-ban a művészeti alapiskolában, a következő évben pedig Nagymegyeren, a művelődési házban volt. Ezután ismét elültek egy picit a dolgok” – meséli Attila. Magyarországon is volt kiállítása Nyúlon és Pilisvörösváron, egy nemzetközi tárla-
aminek a vázlatát először papírra rajzolta meg, ide csak az alapokat vitte fel, aztán a vásznon már hozzátett több motívumot. Inkább a fantáziáját engedi szabadjára a képzőművészetben, nem kedveli a kötöttségeket. Gondoltam az ismerősei, a barátai veszik meg tőle a festményeket, de erre csak legyint: „Ismerős nem vásárol, mert az inkább ajándékba kap” – mondja nevetve, majd hozzáteszi: „Szerencsére még akadnak olyan emberek, akik nem azért vesznek képet, mert egy nevesebb művész festette, hanem azért, mert
Legújabb alkotása a „Mindig tovább”
ság inkább megrendelésre dolgozik, így nem gyűlik a sok alkotás a lakásban. Extra kérésekkel nem találkozott, utoljára például azt kérték tőle, fessen egy tájképet csónakokkal a vízen, a naplementében. El is készítette, a megrendelő pedig elvitte, mert tetszett neki. Ebből is látszik, bárki bármit is mond, még mindig van igény a művészetre. Az emberek szomjazzák a szépet, amelyet ahogy Kász Attila is mondja, nem minden esetben az alkotó neve miatt vesznek meg. Hiszen a szép az, ami érdek nélkül tetszik – s talán ez a legfontosabb. Angyal Sándor
Fogas Ferenc felvételei
32
Celebsztorik
Csallóköz
Évtizedes sztárházasságok Polyák Lilla és Homonnay Zsolt Tizennégy éve alkotnak egy párt, s a véletlennek köszönhetően éppen Valentin-napon ünneplik (egyik) házassági évfordulójukat. Azért csak az egyiket, mert 2000. február 11-én tartották polgári, 2009. február 14-én pedig egyházi esküvőjüket.
Détár Enikő és Rékasi Károly Magyarország egyik legismertebb színész házaspárját senkinek sem kell bemutatni. Megéltek már komoly kríziseket is a kapcsolatukban, szerelmük mégis mindig túlélte ezeket. Közel három évtized után, amely idő többségét szinte a nyilvánosság előtt élték, még ráadásul közös darabban is játszanak Jelenetek egy házasságból címmel.
Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter A közös hobbi, a szakmai iránt elhivatottság, és a másik személyiségének tiszteletben tartása minden bizonnyal nagy segítségére volt a két színésznek abban, hogy házasságuk immár húsz éve jól működik. Bizonyíték erre a három kamasz gyermek is, valamit a számos közös színpadi szerep.
Kern András és Judit Judit három és fél évtizede igazgatja rendre a népszerű színész hétköznapjait. Kern András egyszer egy interjúban azt mesélte, ő nagyon rendetlen, míg felesége nagyon rendszerető ember. Ám Judit nem csak a lelki társa, hanem a legnagyobb kritikusa is, akinek makulátlan ízlése Kern számára mindig bizonyíték a sikerre.
Koós János és Dékány Sarolta Mindketten egy korábbi házasságot adtak fel a szerelmükért de nem bánták meg, hisz négy évtizede élnek boldog házasságban. A hosszú házasság egyik titka szerintük a romantika, a 30. házassági évfordulójukat például Rómában ünnepelték.
Vágó István és Judit Kapcsolatukból három hónap alatt házasság lett, ám ezt a hamariságot utólag senki nem bánja: 32 év alatt bárki megbizonyosodhatott róla, hogy jól döntöttek. A kvízmester szerint saját személyisége nagyon sokat változott pozitív irányba feleségének köszönhetően, de szerencsére az aszszony jó tulajdonságain nem esett csorba mindezekért cserébe. Ez köszönhető talán annak is, hogy Judit nagyon alkalmazkodó típus.
Soma és Lőrincz György Húsz évvel ezelőtt egy fellépésén Soma kölcsön kért egy mikrofont a zenész Lőrincz Györgytől, ám ebből az ismeretségből végül kapcsolat, majd házasság lett. A Mamagésa szerint ugyan egy kapcsolaton mindkét félnek nagyon sokat kell dolgoznia, azonban a női energiák és a női tudatosság, amellyel a kapcsolatot terelgetik elengedhetetlenek a boldogsághoz.
Gács Judit és Gálvölgyi János
Net-felvételek
Judit két évvel idősebb a színművésznél, akit egy színjátszó mozgalomban ismert meg. Egy interjúban bevallotta, hogy a szerelem ugyan idővel elmúlhat, de a szeretet akkor is összetart és meghatároz egy kapcsolatot. Gálvölgyi szerint a hosszú házasság egyik titka, mi van a fejekben. Hiába szép egy nő ha buta, akkor hosszú távon nem lehet vele mit kezdeni.
Összeállította: Wimmer Ilona
2011. december 13. |50. szám
M1 > december 18., vasárnap, 21.30
2 nap Párizsban
TV-műsor 2011. > december 14–20.
33
A New Yorkban élő francia fotós, Marion és amerikai barátja, Jack európai vakációjukról hazafelé tartva megállnak Párizsban a lány szüleinél, hogy felvegyék a macskájukat. A következő két napban kiderül, hogy próbára teheti-e a kapcsolatukat a Velencében szerzett gyomorrontás; a nyelvi korlátok és kulturális különbségek; a bohém szülők közeli és túl intenzív jelenléte és nem utolsó sorban az ex-barátok. Az enyhén neurotikus Jack kezd kétkedni... Rendezte: Julie Delpy Szereplő(k): Adam Goldberg 2 Days in Paris, francia--német vígjáték, 96 perc, 2006
M1 > december 17., szombat, 20.15
Meglesni és megszeretni
Sam egy kisvárosban él, csillagász és született álmodozó. Maggie fényképész és végtelenül cinikus. Egymás tökéletes ellentétei és szerelmesek. A baj csak az, hogy választottjaik éppen most hagyták el mind a kettejüket, méghozzá egymásért. Sam mindent megtenne, hogy visszaszerezze Lindát, Maggie pedig mindent el akar követni, hogy bosszút álljon egykori vőlegényén. Akkor találkoznak először, amikor mindketten útra kelnek, hogy kiderítsék hogyan él nélkülük volt szerelmük. Rendezte: Griffin Dunne Szereplő(k): Matthew Broderick Addicted to Love, amerikai vígjáték, 97 perc, 1997
MARKÍZA > december 15., csütörtök, 21.05
Miért éppen Minnesota?
Sarah Wynter RTL KLUB > december 17., szombat, 23.30
Gyilkos feladat Nincs még egy olyan ambiciózus nő mint Lucy Hill. Szereti a csillogást és a pénzt, de még ennél is jobban imádja a karrierjét. Mikor szembejön egy új megbízatás, amiben le kell vezényelni egy isten háta mögötti gyár átszervezését, Lucy ráveti magát a feladatra, ugyanis úgy sejti, a siker újabb előléptetéssel jár. Igen ám, de a rutinmunkának induló feladat nem csak olyan meglepetéseket tartogat számára, melynek hatására egész élete átértékelődik, de még álmai férfijával is összeakad ott, ahol álmában sem gondolta volna, hogy meglelheti.
Melanie férje, Tom börtönigazgató, aki a polgármesteri székre pályázik. Elvárja, hogy Melanie mindenben az utasításait kövesse. Azt is megtiltja neki, hogy elmenjen legjobb barátnője és egy börtönőr esküvőjére, mert a kampányfőnöke ezt tanácsolja neki. Jack gyilkosságért ül. Tom azzal zsarolja, hogy koholt vádakkal meghosszabbítja a büntetését, amenynyiben nem öli meg a feleségét. Jack feladata elrabolni Melanie-t és végezni vele, ám Jacknek esze ágában sincs megölni az asszonyt, csak azért rabolja el, nehogy a férj egy másik rabot bízzon meg a gyilkossággal.
Rendezte: Jonas Elmer Szereplő(k): Renée Zellweger, Harry Connick, Jr. New in Town, amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 2009
Rendezte: Richard Roy Szereplő(k): Sarah Wynter, Andrew W. Walker Abducted: Fugitive for Love, amerikai--kanadai akciófilm, 86 perc, 2007
34 TV2 6.00 6.25 7.00 9.35 9.45 9.55 11.30
13.15 14.15 15.20 16.25 17.20 17.25 18.30 19.20 20.20
21.00 22.00
23.00 23.30 0.05 0.40 1.15
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. december 14. > Szerda
Babavilág Tények reggel Mokka. Magazin Stahl konyhája Babapercek Teleshop Winnetou 2. – Az utolsó renegátok. Német–olasz kalandfilm Eva Luna (66.) Ezo Tv Rex felügyelő La Pola (14.) Update-konyha Eva Luna (67.) Tények ÖsszeEsküvők Jóban Rosszban Fanni életveszélybe kerül, s a szép modell élete Péter kezében van. Közben Roland elmondja Barbarának is, hogy Richárd újra Csillagkúton van... Doktor House Szellemekkel suttogó (am.) Brianna az édesanyjával együtt balesetet szenved. Amikor azonban a lány segítséget akar hívni, elüti egy autó és azonnal meghal. Később aztán e-mailben érkező körüzenetnek tulajdonítja a történteket, amelyet az ütközés miatt kaphatott. Így aztán a lány szellemként folytatja tovább a láncot, s a baleseteket is ő maga idézi elő... Aktív Esküdj! Tények este EZO TV Babavilág
M2 16.15 Mindentudás Egyeteme 17.10 Kalandozó 17.35 Família Kft. Magyar sorozat 18.00 Angyali érintés Amerikai sorozat 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.25 Maradj talpon! 22.15 24 – Nyolcadik évad (amerikai) 23.00 A nyomozónő (1.) Olasz krimisorozat 23.50 Az este 0.25 Párizsi helyszínelők Francia sorozat
RTL Klub 6.10 Autómánia 6.45 Fókusz reggel 7.35 Reflektor reggel 7.45 Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.15 A szív útjai 14.20 A hercegnő és a tengerész Amerikai film 16.15 Az éden titkai Görög sorozat 17.20 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.05 Castle (am.) Kiközösítve Egy elit középiskola tehetséges növendékével a Central Parkban végzett egy ismeretlen gyilkos. 21.00 ValóVilág: Aréna 22.10 ValóVilág: Kihívás 23.10 Gyilkos elmék Minimális veszteség (am.) Prentiss és Reid fedett küldetésre indulnak egy coloradói szektába, hogy kivizsgáljanak egy gyermekzaklatási ügyet. De az akció roszszul sül el, lebuknak, és túszul ejtik őket. 0.10 Reflektor 0.25 Képtelen képregény Amerikai film
Viasat 3 14.30 C. S. I. – A helyszínelők (amerikai) 15.30 Nyomtalanul (am.) 16.25 Miami Vice (am.) 18.25 C. S. I. – A helyszínelők (amerikai) 19.20 Jó barátok (am.) 20.15 Két pasi... (am.) 21.15 Végső állomás 3. Német–am. film A középiskolás Wendy rémálma valósággá válik. Egy apró, véletlen baleset következtében kisiklik a hullámvasút, melyen a barátaival ül. 23.00 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 23.55 Végső állomás (am.) 1.50 Műsorismétlések
Duna TV
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.50 Táplálkozási piramis (dok.) 10.05 DTK (ism.) 11.05 Elcserélt lányok (1.) Amerikai sorozat 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 14.00 Tudástár 2011 14.30 Országos Természetfilm-fesztivál 15.00 Angyali érintés A visszatérés (am.) 15.50 Különleges mentőalakulat (31.) 16.35 MM 17.40 Család csak egy van 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Párizsi helyszínelők 21.05 On the spot Burma (dok.) A két fiatal filmes forgatott buddhista szerzetessel a véresen megtorolt felkelésekről, ellenzéki családdal a paranoiáról, majd az egyik legfontosabb burmai ellenzéki vezetővel készített titkos interjút, ezt a világ közel 200 országába, több mint 300 millió háztartásba sugározta a BBC, majd élőben kapcsolták az On the Spot „stábját” Budapestről. 22.00 Az este 22.40 KorTárs 23.05 Viszlát, elvtársak! Francia–német– magyar–lengyel– cseh dok.-film 0.00 Zegzugos történetek
ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.30 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20
Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Pénz Tv Start! Start plusz Kaschmir Gold Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Híradó Világhíradó
Kisváros (ism.) MacGyver (am.) Térkép Reklámőrültek Amerikai sorozat 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Utókor 14.45 Törzsasztal 15.15 Önök kérték! 16.10 Földön, vízen, levegőben 16.40 Floyd Spanyolországban. 7/5. 17.15 Kisváros (73.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Arisztokraták. 6/3. Angol sorozat 21.20 Híradó 21.30 Képtelen képregény (amerikai) 23.25 Dunasport 23.25 Aliszka (dok.) 0.20 Megalopolis (1.) Olasz sorozat Sao Paulo Brazília legnépesebb, közel 20 millió lakosú városa. A város 1554-ben egy a jezsuiták által alapított missziós iskola körül alakult ki, majd a 17. század elején kezdődött aranyláz számos bevándorlót vonzott ide. Kedvező földrajzi fekvése és a közeli kávéültetvények révén a 19. század elejére az ország egyik legfontosabb kereskedelmi központja lett. 1.20 Térkép
20.05 > STV1 Betty nővér
6.45 7.35 8.35 9.05
HBO 6.00 Exférj újratöltve (am.) 7.50 Európai Filmdíjátadás 2011 9.25 Alkonyat – Napfogyatkozás (am.) 11.25 Eladó a családom Amerikai vígjáték 13.00 Botrányos pomponlányok (am.) 14.30 Son-in-law Amerikai vígjáték 16.05 Sherlock Holmes Angol–am. akciófilm 18.10 A varázslótanonc Amerikai akciófilm 20.00 Szex és New York 2. Amerikai vígjáték 22.25 A világ legjobb apukája Amerikai vígjáték 0.05 Halálos iram (am.) 1.50 Holtomiglan, holtodiglan (am.) 3.25 A fülenincs nyúl 2. Német vígjáték
Betty, a kisvárosi pincérnő, aki megszállott szappanopera rajongó, nem fogadja el, hogy nem lehet együtt szerelmével, még akkor sem, ha az illető nem is létezik. Betty férje mellett arról ábrándozik, hogy mi is lett volna, ha befejezi a nővérképzőt. Aztán, egy nap minden megváltozik. Férjét a szeme láttára megölik, ezért Betty élete is megváltozik. Nekivág Amerikának, hogy megtalálja élete nagy szerelmét, a szappanopera sztárját. Rendezte: Neil LaBute Szereplő(k): Renée Zellweger, Morgan Freeman Amerikai vígjáték, 112 perc, 2000
Markíza
JOJ
6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.25 Cobra 11 XI. Félelem a városban (német) 11.20 Nyomtalanul V. Amerikai sorozat 13.10 Döglött akták 14.10 Monk VI. (3.) 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Mike és Molly I. 16.00 NCIS II. (9.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Ízlések és pofonok Amerikai vígjáték 22.25 Feleségcsere 23.35 Hírek 23.55 Seraphim Falls – A múlt szökevénye Amerikai thriller 1.55 Híd a Kwai folyón Am.–angol film
15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták A házasság kölcsönös megértésen, szereteten, vonzalmon alapszik. De mi történik, amikor az egyik fél már nem érez semmit, a másik viszont ragaszkodik párjához és élni akar férji jogaival... 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 22.15 Dr. Csont (am.) 23.15 Hawaii Five-0 0.15 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.)
STV1 14.25 Guldenburgok öröksége Német filmsorozat 15.15 Vad angyal 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 Betty nővér Amerikai vígjáték 22.05 Késő esti híradó 22.15 Gólok, pontok… 22.25 Harmadik típusú emberrablások Am. sci-fi sorozat 23.55 Hivatásosok. 13/5. Angol krimsorozat 0.45 Műsorismétlések
STV2 11.40 12.35 13.20 15.00 15.30 15.55 16.00 16.55
18.45 20.55 21.05 21.30 21.55 23.00 23.25 23.55 0.05 0.25
Fókusz – egészség Élő panoráma Az est témája Magyar magazin Szenior klub Andrea Szlovák dok.-film Fókusz – pénz Kosárlabda Európa Liga. Dobrí anjeli Košice GA KE–Gospič Croatia Futball Euróla Liga ŠK Slovan–FC Salzburg (élő) Keno 10 Polgár a hivatalokban Kommentárok Terítéken Tudományos magazin Események Hírek magyar nyelven Hírek Parlamenti napló
2011. december 13. |50. szám
TV2
RTL Klub
6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.35 Teleshop 11.10 Az élet iskolája Kanadai–am. film Új tanár érkezik a középiskolába. Komolyan veszi hivatását, mindent megtesz azért, hogy mielőbb beilleszkedjen. Amikor meghirdetik az év tanára-díjért folyó versenyt, elhatározza, ő is ringbe száll. 13.10 Eva Luna (67.) 14.15 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.25 La Pola (15.) Kolumbiai sorozat 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (68.) 18.30 Tények 19.20 Összeesküvők 20.20 Jóban Rosszban Gyöngyi és Bezerédi újra összeszólalkoznak, s a páros úgy tűnik, kibékíthetetlen. Gergőék az esti adományozó bulira készülnek. Kardos és Péter Réka sírjánál esnek egymásnak... 21.00 Az Amazonas kincse (am.) 23.10 Aktív 23.40 Esküdj! 0.15 Tények este 0.50 EZO Tv
6.10 6.45 7.35 7.45
Törzsutas Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.15 Asztroshow 13.15 A szív útjai 14.20 Lázadó múlt Amerikai krimi Rebecca nyolc éve szenved amnéziában és azóta gyötrik kínzó fejfájások és látomások, amióta férjével elhatározták, hogy gyermeket akarnak. Ám egy nap valaki felismeri őt a múltból, és olyan részleteket tár fel, melyek teljesen felforgatják nyugodt életét. 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.05 Castle (am.) 21.00 ValóVilág 22.10 Dr. Csont (am.) Egy roncstelepen összetömörített autóban emberi maradványokra talál két csavargó. Booth kideríti, hogy a roncs egy alternatív szobrászhoz köthető, akinek több hasonló „alkotása” is volt, ám ezúttal igen valószínű, hogy ő maga az áldozat. 23.20 Kemény zsaruk Nincs tovább (1.) 0.20 Reflektor
M2
Viasat 3
15.05 KorTárs 15.30 Aranymetszés 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.10 Kalandozó 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés Amerikai sorozat 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Nyolcadik évad (amerikai) 22.55 A nyomozónő (2.) 23.50 Az este 0.25 Viszlát, elvtársak! Dok.-sorozat (1.)
14.30 C. S. I. – A helyszínelők (amerikai) 15.30 Nyomtalanul (am.) 16.25 Miami Vice (am.) Zito halála után Switeket egyetlen egy cél fűti: minél gyorsabban tisztázni barátját a vád alól, miszerint kábítószer-túladagolásban halt meg. 18.25 C. S. I. (amerikai) 19.20 Jó barátok (am.) 20.15 Két pasi... (am.) 21.15 C. S. I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.10 Álomépítők 2. 23.10 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.05 A romantika hullámhosszán – Szerenád Amerikai film
35
Tv-műsor > 2011. december 15. > Csütörtök M1 6.00 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.50 A zene betegei Francia dok.-film 10.10 Banán, pumpa, kurbli (ism.) 11.05 Hacktion (10.) 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.30 Kvartett 14.00 TED: Technológia, szórakoztatás, dizájn 14.30 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 15.00 Angyali érintés (am.) Annie Doyle már rég elfelejtette, mi a szeretet, valami miatt nagyon megkeseredett, és már alig lát, de nem meri bevallani senkinek. Angyali segítségre van szüksége, mert valamit mindenképp látni akar, mielőtt megvakulna. 15.50 Különleges mentőalakulat Ördögi napok (32.) 16.40 MM: A családról 17.40 Család csak egy van (4.) Ígéretes jutalom 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Leharcolt oroszlánok (am.) 22.05 Az este 22.25 Valaki 23.10 Múlt-kor 23.40 Angi jelenti Börtönkeringő 0.10 Zöld tea
ATV 11.30 11.55 12.25 15.30 16.15 16.35 16.55 17.05
Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Start plusz Doktor úr Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 17.55 Híradó; Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Húzós 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub Közéleti magazin 23.10 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 23.55 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó
Duna TV 6.45 Kisváros (ism.) 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Arisztokraták (3.) 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Egészség+ 14.45 Veszélyben 15.10 Munka-társ 15.40 Talpalatnyi zöld 16.15 Földön, vízen, levegőben 16.40 Floyd Spanyolországban (6.) 17.15 Kisváros (74.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Angyalbőrben Magyar sorozat 21.25 Hírek 21.30 Hattyúdal Magyar film Tamburás, az öreg csavargó egy épülő lakótelep szomszédságában vert tanyát. Lepusztult kalyibáját "Villa Negrának" hívja, és ide gyűjti a megszorult fiatalokat. Lopásból, alkalmi munkából tartják fenn magukat, máról holnapra élnek. A fiatalok azonban többre vágynak. 23.10 Dunasport 23.20 Mussolini régésze Olasz dok.-film 0.15 Megalopolis
HBO 6.00 A varázslótanonc Amerikai akciófilm 7.45 Filmmagazin 8.10 Szakítópróba (am.) 9.40 Kuky visszatér Cseh kalandfilm 11.15 Ízek, imák, szerelmek Amerikai film 13.35 Kutyák és macskák Amerikai vígjáték 14.55 Tron: Örökség Amerikai sci-fi 16.55 Mesterlövészek Amerikai vígjáték 18.25 Manolete Spanyol–angol film 20.00 „Na stojáka” (cseh) 20.30 Inkognitó (am.) 22.05 Az öböl. Am. dok.-film 23.35 Haláli temetés (am.) 1.05 Sötétkamra (am.) 2.40 Spread (am.) 4.20 Salt Amerikai–izlandi film
20.15 > M1 Leharcolt oroszlánok
A kis Walter számára semmi sem lehetne kiábrándítóbb, mint egész nyáron a flúgos nagybácsik farmján unatkozni. A furcsa rokonok egy nap postán rendelnek afrikai oroszlánt, persze rögtön gyanússá válik Walter számára: honnan lehet ilyen temérdek pénze a két elvarázsolt öregnek? Múltjuk ugyan titokzatos, de vajon igazak-e a hihetetlen pletykák, amelyek szerint a nagybácsik valaha bankrablók voltak. Rendezte: Tim McCanlies Szereplő(k): Michael Caine, Robert Duvall Amerikai vígjáték, 111 perc, 2003
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.25 Cobra 11 XI. 10.25 A halál hullámhosszán (kanadai) 12.15 Nyomtalanul V. 13.10 Döglött akták 14.05 Monk VI. (4.) 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Mike és Molly I. 16.00 NCIS II. (10.) 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 18.00 Négy esküvő 19.00 Híradó 20.00 Rendelő a rózsakertben (szlovák) 21.05 Miért éppen Minnesota? Am. romantikus vígjáték 23.05 Híradó 23.25 NCIS VIII. (am.) 0.20 Az ítéletidő napja Német film
STV1 14.25 Guldenburgok öröksége. Német filmsorozat 15.15 Vad angyal 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 Örökké fiatalon Olasz–francia film 21.40 Mennyei ízek – gasztronómiai műsor 22.15 Késő esti híradó 22.35 A taxisnő. 4/3. Olasz minisorozat 0.20 Hivatásosok. 13/5. Angol krimisorozat 1.10 Műsorismétlések
JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Igen, főnök! 22.39 Lokal TV (3.) 23.10 Mély harapás Am. horrorvígjáték Dawn egy átlagos kamasz lány, aki egy kisvárosi gimnáziumban tanul. Tagja, sőt hangadója annak az iskolai csoportnak, melynek tagjai felesküdtek arra, hogy szüzességüket csak a nászágyukban veszítik el.
STV2 10.45 Diagnózis: Az Alzheimer-kór 11.15 Fókusz – a pénz 12.00 Élő panoráma 12.50 Folklórzene 13.30 Polgár a hivatalban 14.05 Rendőrségi magazin 14.25 Terítéken (ism.) 15.25 Papírszerelem – zenés műsor az Elánnal 16.10 Futball Európa Liga 16.45 Hivatásosok 17.00 Integrálj! 17.30 Regionális napló 18.00 Az állatok világa 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – jog 19.30 Hírek 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Este a lámpa alatt 21.30 Kommentárok 21.55 Este a lámpa alatt 0.25 Események 0.55 Hírek magyar nyelven 1.00 Hírek
36 TV2
RTL Klub
6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.40 Stahl konyhája 9.50 Babapercek 10.00 Teleshop 11.35 Winnetou és a félvér Apanatschi Német–olasz film 13.15 Eva Luna (68.) 14.15 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.25 La Pola (6.) 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (69.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők 20.20 Jóban Rosszban Veronka visszatérését ünnepli az egész Bodolai család, amikor is Viktor őszinteségi rohamot kap. Gyöngyi és Bezerédi doktor javítani próbálják közös hibáját, de beszorulnak a kórházi öltözőbe. Barbara bevallja Bettynek, hogy nem bírja tovább titokban tartani a viszonyát... 21.00 Cool túra 2. – A sörpingpong Amerikai film 23.00 ÖsszeEsküvők Az ÖsszeCsapás 0.30 Így készült Az egymillió dolláros megbízatás című magyar vígjáték 1.00 All in – kezdők és nagymenők Pókerműsor 1.30 Tények este 2.05 Ezo Tv
6.10 6.45 7.35 7.45 8.25 9.20 10.20 12.15 13.15 14.20
M2 15.00 Valaki 15.25 Sírjaik hol domborulnak... 15.55 Innováció 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.10 A keramikus Gorkák Magyar dok.-film 17.35 Família Kft. 18.05 Angyali érintés Amerikai sorozat 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Nyolcadik évad (amerikai) 23.00 A nyomozónő (3.) 23.55 Az este 0.25 Leharcolt oroszlánok (am.)
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. december 16. > Péntek
16.15 17.20 18.30 19.15 20.05 21.00 22.10
0.15 0.30
Havazin Fókusz reggel Reflektor reggel Csak csajok A szerelem rabjai Második esély Top Shop Asztroshow A szív útjai (91.) Rejtélyek asszonya – Látomás egy gyilkosságról Amerikai thriller Samantha és a barátnője egy szépségfarm vendégei, de már az első délután egymásnak esik két gyerekkori barátnő, Debbie és Alice. Miután kiderül, hogy Debbie elszerette barátnője férjét, váratlanul távozik. Emily, a farm új dolgozója biztos abban, hogy a nő meghalt, mert korábban látomása volt a haláláról. Az éden titkai Sarokba szorítva Híradó Fókusz Castle (am.) ValóVilág Tűzhányó New Yorkban (am.) Matt MacLachlan és csapata felfedezik, hogy a város vízvezeték hálózatába láva szivárog, majd hamarosan földrengések rázzák meg New Yorkot. Reflektor Törzsutas
Viasat 3 14.30 15.25 16.25 18.20 19.20 19.50 20.15 20.45 21.15 23.55 1.45
C. S. I. (amerikai) Nyomtalanul (am.) Miami Vice (am.) C. S. I. – A helyszínelők (amerikai) Két pasi... (am.) Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Sleepers – Pokoli lecke (am.) Végső állomás 3. Német–am. film Rejtélyes alkony (am.) Jack, a halálosan beteg férj megkéri Rosst, simítsa el a kényes ügyet, amely a feleségét, Catherine-t, az egykori dívát is érinti. A detektív belekeveredik a hollywoodi álmok és ármányok szövevényébe.
Duna TV
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 Magyarország, szeretlek! 11.10 Útravaló 11.30 Átjáró 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Roma kultúra 13.25 Esély 13.55 Kő, papír, olló 14.30 Natura 14.55 Angyali érintés Karácsony van és ismét Wayne-nél és fogyatékos öccsénél, Joey-nál járunk. A fiú, ügyetlensége miatt, összetör egy angyal-díszt, ezért Wayne elindul, hogy vegyen egy másikat, de közben nagy hóvihar kerekedik. 15.45 Különleges mentőalakulat Ember a gépbenl 16.35 MM: Az egészségről 17.40 Család csak egy van (5.) Szép, új világ 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán! 21.10 Mindenből egy van 22.10 Az este 22.45 Családom és egyéb emberfajták. 24/10. Karácsonyi ramazuri Amerikai sorozat 23.10 A hivatal (10.) Angol sorozat 23.40 Arthur´s Day 2011 Koncertfilm 0.30 Sporthírek
ATV 11.30 11.55 12.30 15.30 16.15 16.35 17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 22.55 0.20
Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum Start! Start plusz Együtt a biztonságért! Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd Mindentudás Egyeteme 2.0 Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó
6.40 Kisváros (ism.) 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Angyalbőrben 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazin 11.30 Kvartett 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Törvény által védve 14.45 Pannónia három keréken 15.10 Nyelvőrző 15.40 Arcélek 16.15 Ízőrzők: Geresdlak 16.45 Virágzó Magyarország 17.15 Kisváros (75.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Végjáték (11.) Kanadai sorozat 21.15 Híradó 21.30 Sírhely kilátással Angol film Boris, a temetkezési vállalkozó, mindössze két dologról álmodott fiatalkorában: a táncról és Bettyről. Betty titokban viszonozta a szerelmet, azonban apja óhajára egy aranyásóhoz ment férjhez. Boris is búcsút mondott álmainak és átvette a családi vállalkozást. 23.05 Dunasport 23.10 Válogatás a 10. Filmtett alkotótábor filmjeiből 23.35 A gyimesi borbély Magyar dok.-film
HBO 6.00 Inkognitó Amerikai thriller 7.35 Filmmagazin 8.05 Jess Stone Amerikai filmdráma 9.30 Szerelem olasz módra Amerikai vígjáték 11.15 Hamlet Am.–angol film 13.20 Az igazság ligája Am. anim. film 14.35 Fő utca (am.) 16.10 A prédikátor kölyke Amerikai filmdráma 18.00 Filmmagazin 18.25 Újrakezdők (am.) 20.00 Micmacs – (N)Agyban megy a kavarás Francia vígjáték 21.45 Testőrök és gyilkosok Kínai–japán akciófilm 0.00 Hantahíradó (am.) 1.30 A szörny (am.) 3.00 Alulképző (am.)
22.50 > MARKÍZA Túl mindenen
Sean Vetter rendőrtiszt partnere segítségével kézre keríti a mexikói drogkartell fejét, akinek a helye nem sokáig marad üresen: Diablo, a könyörtelen szállító kerül a kokain-birodalom élére. Az újdonsült drogbáró azonnal parancsot ad Vetter likvidálására. Az ügynök ugyan megússza a támadást, gyönyörű felesége azonban meghal a tűzharcban. Bosszúra éhesen, mindent feladva Vetter a végső leszámolásra készül. Rendezte: F. Gay Gray Szereplő(k): Vin Diesel, Larenz Tate Amerikai akciófilm, 110 perc, 2003
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.25 Cobra 11 XI. Német sorozat 10.25 Az ítéletidő napja Német film 12.20 Nyomtalanul V. Amerikai sorozat 13.15 NCIS VIII. (am.) 14.10 Monk VI. (am.) 15.10 Agymenők (am.) 15.30 Mike és Molly I. Amerikai sorozat 16.00 NCIS II. 23/11. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Négy esküvő 19.00 Híradó 20.00 Istenien csókolsz Cseh vígjáték 22.50 Túl mindenen Am.–német film 1.00 Kill Bill 2. (am.) 3.00 Puff, puff, passz Amerikai vígjáték
STV1 14.25 Guldenburgok öröksége. Német filmsorozat 15.15 Vad angyal 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.15 Fenomén junior 18.45 Szlovákia képekben 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok... 20.05 Poplegendák: Elán 21.50 Tandemek – talkshow 22.20 Késő esti híradó 22.35 Gólok, pontok… 22.40 A bírád leszek. 2/2. Olasz minisorozat 0.35 Hivatásosok Angol krimisorozat 1.25 Műsorismétlések
JOJ 15.00 C. S. I. IV. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Reszkessetek betörők! (am.) 22.20 Az elnök külön gépe. Amerikai akciófilm 1.10 Ace, a négylábú barátom (amerikai) Dean rendőrtiszt, társa a négylábú Ace. Egy akció során megvádolják Ace-t, hogy brutálisan támadt rá a gyanúsítottra, s ezért úgy döntenek, el kell pusztítani. Dean lánya elhatározza, megmenti a kutyát.
STV2 13.35 13.45 14.20 14.45 15.10 15.40 16.40 19.05 19.30 19.45 20.00 21.00 21.30 22.00 22.25 0.00 0.00 0.05
Hivatásosok Szenior klub Integrálj! Zöld számon Szlovák dok.-film Debny (szlovák) A csend országa Szlovák dok.-film Nemzetközi jégkorong verseny Ausztriában Ján Ilavský Szlovák dok.-film Híradó Hírek magyar nyelven Madagaszkár. 3/3. Família Kommentárok Cseh szerelem: Hamis szerelem Eichmann vége Német dokudráma Big beat Hírek magyar nyelven Események
TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV 2-matiné 10.00 Egyik kutya, másik nem! 10.30 A világ legerősebb emberei 11.00 Babavilág 11.30 Tűsarok. Magazin 12.00 9 hónap. Magazin 12.35 Gyilkos számok Amerikai sorozat A csapat egy bankrablás helyszínére érkezik, ahol Nikki a nyomok alapján elmondja, hogy mi is történt, majd egy holttestet is találnak. 13.35 AutóGuru 14.05 Xena (am.) 15.00 Bűbájos boszorkák (am.) 15.50 Így készült az Az egymillió dolláros megbízatás című magyar vígjáték 16.30 S. O. S., szerelem! Magyar vígjáték 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 Földre szállt boszorkány (am.) Isabel hátat fordít a boszivilágnak és halandók közé költözik. Persze a váltás nem megy zökkenők nélkül, a varázslást nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Az élet más meglepetéseket is tartogat számára... 21.35 A kód neve: Merkúr Amerikai thriller 23.45 Menekülés Absolomból (am.)
6.10 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.05 Winx Club 10.35 Asztroshow 11.25 Házon kívül 12.00 Autómánia 12.30 Jéglovagok 13.30 Robin Hood 14.25 Sue Thomas: FBI Gyengéd maffiózók San Diegó-ból Tony Capono ügynök Jack és csapata segítségét kéri, hogy leleplezzen egy maffia-családot. Ehhez Tony mellett Jacknek is be kell épülnie a maffia tagjai közé. 15.25 Döglött akták Nemek harca A hetvenes években az egyik amerikai egyetemen megrendezik a nemek harcát. A teniszmérkőzésen Andi, a lánycsapat reménysége játszik a legsikeresebb fiú játékossal. A lány megnyeri a meccset, de nem sokkal utána holtan találják. 16.25 Rabló-pandúr Olasz film 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 X-Faktor 2011 Döntő 22.20 ValóVilág 23.30 Gyilkos feladat Amerikai–kanadai akciófilm 1.20 Róma 1.45 Fókusz plusz
6.25 Angi jelenti 6.55 Opera Café 9.00 Delta 9.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Családom és egyéb emberfajták 11.15 Gyerekjáték a számítógép 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Múlt-kor 12.35 Zöld tea 13.05 HungarIQ 13.45 Natura 14.15 Erdőjárók 14.45 Valaki 15.15 A fagy birodalma 16.05 A legendás musztáng (am.) 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat. Sorsolások 19.30 Híradó este 20.15 Meglesni és megszeretni (am.) 21.55 Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Anekdota három felvonásban Turai és Gál, a sikeres színműírópáros új operettjük zeneszerzőjével, az ifjú Ádám Alberttel érkezik a Riviérára, hogy meglepjék Balogh Annie-t, a primadonnát. A fülig szerelmes Ádám a menyasszonya melletti szobát kapja; ám a három barát szenvedélyes párbeszédre lesz figyelmes: a gyönyörű színésznő odaát egykori kedvesét, Almádyt fogadja... 0.55 Sporthírek
6.10 Gyerekeknek 7.35 Daktari (am.) 8.25 Kányadombi indiánok (magyar) 9.25 Szerelmes földrajz 10.00 Egészség+ 10.30 Heuréka! Megtaláltam! 11.00 Munkatárs 11.30 Határtalanul magyar 12.00 Híradó 12.15 Lyukasóra 12.45 Vannak vidékek 13.15 Felfedező úton a Robinson család 14.15 Hogy volt?! Táncdalfesztiválok 15.10 Lélek Boulevard 15.40 Veszélyben 16.15 Kezdjétek a forradalmat, de nélkülem! Amerikai film 18.00 Híradó 18.30 Pannónia három keréken 19.00 W. Shakespeare: Makrancos hölgy Színházi előadás, felvételről 21.20 Sweet Sixteen, a hazudós Magyar tévéfilm Szöszi most szabadul a börtönből, de kint nem várja senki, nincs hová mennie. Az utcán lakik, barátokkal, sorstársakkal dolgoznak a koldusmaffiának.. 22.45 Dunasport 23.00 Alpha Dog Amerikai krimi 0.55 Saint Tropez a-tól z-ig. 2/1. Francia dok.-film
M2
Viasat 3
ATV
HBO
15.40 Anno: Mesél a filmhíradó 16.05 Váradi Roma Café: Espresso. Lemezbemutató koncert 17.50 Mozgalmak, melyek megváltoztatták a világot (5.) 18.20 Mi micsoda 18.45 Esti mese 19.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban 20.00 Híradó 20.35 A legendás musztáng Amerikai film 22.00 Gasztroangyal 22.55 Vért vagy életet! Ausztrál–angol film. 2/1. 0.20 Meglesni és megszeretni (am.)
15.30 15.55 16.25 16.52 19.00 20.55 21.50 0.00
37
Tv-műsor > 2011. december 17. > Szombat
2011. december 13. |50. szám
Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Angyalok városa Amerikai film Columbo a rendőrakadémián (am.) Monk (am.) A taxisofőr (am.) Három nő – három lehetőség Amerikai film Delia csonka családban nőtt fel. Anyja gyerekkorában elhagyta, apja pedig reggeltől estig kábítószeres ájulatban hevert. Felnőtt korában rájön, hogy testét használva befolyásolhatja a férfiakat, de csak azt éri el, hogy könnyű nőként tekintenek rá.
13.05 15.05 15.30 16.05 16.55 17.05
17.55 18.20 18.55 19.25 20.40 21.55 22.05 23.10 23.55 0.05
Közvetlen ajánlat Tempó A világ arcai Energiavilág Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Fórum Híradó Amerikai demokrácia Magánbeszélgetés Juszt László műsora Híradó Zeneexpressz Fásy Ádám műsora Hazai turizmus Késő esti híradó Műsorismétlések
6.00 A papírember (am.) 7.50 Az informátor! (am.) 9.35 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 11.05 Alkonyat – Újhold Am. filmdráma 13.15 Superman/Batman Am. anim. film 14.30 Tél a háborúban Belga–izlandi film 16.15 Az ifjú Victoria hercegnő. Angol–am. film 18.00 Gettómilliomos Angol–am. filmdráma 20.00 Ilyen a formám Amerikai vígjáték 21.45 Őrült szív (am.) 23.35 Tökéletes bűnözők Amerikai akciófilm 1.20 Szex és New York 2. Amerikai vígjáték 3.45 Ellenséges terület 3. Amerikai akciófilm
20.35 > M2 A legendás musztáng
Hannah édesanyja halála óta a fényképezés szerelmese. Minden vágya, hogy a szabadon élő musztángokról csináljon képet. Ennek ellenére nem örül, amikor papája egy utah-i farmra küldi egyik régi ismerőséhez nyaralni, de környéken sok vadló él és vígaszt nyújt számára. Már az első napokban felfedeznek egy musztáng csapatot, ám nem ők az egyetlenek, akik a lovak iránt érdeklődnek. Rendezte: Craig Clyde Szereplő(k): Connie Sellecca, Fred Ward Amerikai filmdráma, 82 perc, 2009
Markíza 6.10 Gyerekeknek 7.50 Fókaütők bandája Amerikai komédia 9.20 Jó barátok I. (am.) 9.50 Szellemirtók 2. Amerikai komédia 11.55 Ki nevel a végén? Amerikai film 14.00 A szuper exnőm Amerikai komédia 16.05 Daredevil. Am.– német kalandfilm 18.15 Beugró 19.00 Tévéhíradó 20.00 Alvin és a mókusok Amerikai film 22.00 Tisztítótűz (am.) 23.55 A légiós (am.) 1.45 Vadlibák. Angol– svájci film Az egykori ezredest azzal bízzák meg, hogy szabadítson ki egy korábban megbuktatott börtönben lévő afrikai politikust. Zsoldoscsapatot szervez a küldetéshez.
STV1 13.50 Verdi élete 9. Olasz életrajzi film 15.05 Örökké fiatalok Olasz–francia filma 16.45 Mennyei ízek (ism.) 17.20 Az RTVS programjairól 17.55 Állatsereg – magazin 18.15 Gimi tévé. 13/13. 19.10 A világ csodái 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Postaláda 21.10 Ice Bound Am.–kanadai film 22.50 Végzet Francia–angol film Stephen Fleming, a sikeres politikus a francia követség egyik hivatalos fogadásán találkozik Annával. A nő azonban már fia barátnője.. 0.50 Műsorismétlések
JOJ 12.00 Szívvel a gyerekekért Jótékonysági műsor 15.35 A Farmár feleséget keres. Valóságshow 17.00 Az amerikai X-Faktor, 2011 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Kutyabajnok Am.–kanadai film 22.30 Amerikai pite – Pucér maraton (am.) 0.15 B.T.K. – Vadászat a sorozatgyilkosra Amerikai thriller Egy brutális sorozatgyilkos, akit BTK néven ismertek, Kansas egyik kis városában tíz ember haláláért volt felelős. Több tíz éven keresztül nem sikerült elkapni a gyilkost, pedig mindvégig közöttük élt.
STV2 13.10 Nemzedékek találkozása 14.00 Szenior klub 14.25 Kapura – magazin 15.10 Farmármagazin 15.30 Zöld magazin 15.45 Tesztmagazin 15.55 Bankinghouse Szlovák tévéjáték 17.20 Kívánságok fája – jótékonysági karácsonyi koncert 18.20 Gyermek-talkshow 18.30 Esti mese 18.40 Chalupárium – Michal Dočolomanský műsora 19.30 Híradó 19.45 Nemzetiségi hírek 20.00 GEN.sk – Stanislav Dančiak 22.40 Zazie a metróban Olasz–francia film 0.15 Események 0.45 Hírek
38 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.15 6.45 10.05 11.00
Egzotikus Ázsia TV 2-matiné Nagy vagy! Ability – A képességek próbája 11.30 Stahl konyhája 12.00 Kalandjárat 12.30 Borkultusz 13.00 Talpig nő. Magazin 13.30 Több mint testőr 14.00 Simlis Jack, a karibi szuperkém 14.30 ÖsszeEsküvők 15.30 Bűbájos boszorkák (am.) 16.30 Földre szállt boszorkány (am.) 18.30 Tények 19.00 Napló 19.35 Napló extra 20.05 Kémkölykök 3D – Game Over (am.) 21.45 Frizbi Hajdú Péterrel 22.45 TotalCar 23.15 Célkeresztben Amerikai sorozat 0.05 A véresen valódi valóság Adolf Hitlerről Német vígjáték A történet a hitleri Németország utolsó napjaiban zajlik. Hitler egy zavarodott vénember, aki kis hajójával háborúsdit játszik a fürdőkádban, kutyáját náci egyenruhába öltözteti és PR-tanácsadója egy koncentrációstábor-lakó zsidó. A történet a német népet lelkesítő utolsó, nagyhatásúnak szánt Hitler-beszéd körül forog, amellyel a mély depresszióba zuhant vezér nem boldogul.
6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.30 Teleshop 11.30 Törzsutas 11.55 Havazin 12.25 Míg a halál el nem választ Amerikai film Négy szomszéd és egy temetés 12.55 X-Faktor nap Közben: 16.00 Hatoslottósorsolás 18.30 Híradó 19.00 X-Faktor: Döntő 21.45 ValóVilág Összefoglaló 23.00 Világtörténelem – 1. kötet Amerikai vígjáték Miriam segítségével bejut Néró plázájába újdonsült barátjával, Josephusszal. A fellépésük azonban balul sül el, többször beszólnak Nérónak és legyalázzák a szenátust, amiért menekülni kénytelenek. Meg sem állnak Júdeáig, Júdea azonban nincs felkészülve rájuk. A katasztrófa elkerülhetetlen, csakis az időugrás segíthet. 0.45 Portré 1.20 Róma Amerikai sorozat
6.25 KorTárs 6.55 Opera Café 9.05 Egyházi műsorok 9.10 Katolikus krónika 9.35 Tanúságtevők 10.05 Az én keresztem 10.15 A sokszínű vallás 10.30 Evangélikus magazin 10.55 Reform. ifj. műsor 11.05 Csillagpont 2011 11.30 Mai hitvallások 12.05 Szellem a palackból 12.35 Anno 13.05 Lesz egyszer egy Ifipark? 14.05 Szerelem bolondjai Magyar film (2.) 15.20 Út Londonba 15.50 TeleSport 16.30 Csoda Manhattanben Amerikai film 18.05 Déltenger kincse 18.55 A lényeg 19.30 Híradó este 20.15 Magyarország, szeretlek! 21.30 2 nap Párizsban Francia–német film 23.10 A fiatalkorú (am.) A történet egy 16 éves fiúról, Lelandról szól, akit őrizetbe vesznek a gondjaira bízott retardált gyerek meggyilkolásáért. Leland a fiatalkorúak intézetébe kerül, ahol egyedül a pszicháter, Pearl előtt nyílik meg. 0.55 Sporthírek
6.05 Gyerekeknek 8.05 Daktari (am.) 9.00 Térkép 9.30 Élő egyház 10.00 Isten kezében 11.00 Világnézet 12.00 Híradó 12.15 Élő népzene 12.45 Hazajáró 13.15 Rosszcsont kalandjai (ausztrál) 14.15 Csellengők 14.45 Törvény által védve 15.15 Utókor 15.45 Múltidéző 16.15 Pepita kabát Magyar film 17.25 Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howarnak hívtak 18.00 Híradó 18.30 Heti hírmondó 19.00 Önök kérték! 20.00 Őfelsége kapitánya (am.) A brit hadiflotta egy kis hajója, a Lydia 1807-ben titkos küldetésben már hét hónapja úton van az óceánon. A legénység lázadozik, a célt pedig mindössze egyetlen ember, Hornblower kapitány ismeri. A komor parancsnokot mindenki bolondnak tartja kissé, mivel napi egy mérföldet gyalogol a fedélzeten, és hisz benne hogy több ezer mérfölddel a hátuk mögött jó helyen fognak kikötni. 21.55 Klubszoba 22.50 Dunasport 23.05 Porrá leszünk (3.) Angol sorozat 24.00 Underground (5.)
M2
Viasat 3
ATV
HBO
14.30 Mai hitvallások 15.00 Natura 15.25 Moira Orfei Cirkusz (2.) 16.25 Kultúrkontroll 17.05 Szekeres Adrienn adventi koncertje Felvétel, 2009 17.45 Mozgalmak, melyek megváltoztatták a világot. 9/6. 18.15 Mi micsoda 18.45 Esti mese 19.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban 20.00 Híradó 20.35 A Lényeg 21.05 Átok (magyar) 21.30 Szerelem bolondjai Magyar film (2.) 22.45 Vért vagy életet! Ausztrál–angol film. 2/2. 0.15 Hogy volt!?
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. december 18. > Vasárnap
12.40 Angyalok városa Amerikai film 14.50 Négy esküvő 2. 15.50 Álomépítők 2. 16.50 A cserecsapat Amerikai film 19.05 Harmadik műszak 20.05 C. S. I. (am.) 21.00 Nikita (am.) 21.55 Dilis randi Amerikai film Négy huszonéves barát eltökélten keresi a szerelmet, de sehogyan sem találja. Egy sítúra alkalmával mégis megtörténik a csoda, egyikőjük szenvedélyes kapcsolatba bonyolódik egy lánnyal, egy jeges lejtőn bekövetkezett véletlen baleset nyomán. 23.50 Kvízshow (am.)
11.00 13.40 15.30 16.05 16.25 17.05
17.55 18.20 18.55 19.25 20.05 20.40
21.30 21.55 22.05 23.10 23.55 0.05
Vidám vasárnap Hazai turizmus Kaschmir Gold Együtt a biztonságért! Otthon Tv Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Fórum Híradó Profit Ez a 7 Tabu Havas Henrik műsora Brody-show Híradó Zeneexpressz Hazai turizmus Késő esti híradó Profit
6.00 A karate kölyök Am.–kínai akciófilm 8.15 Megaagy Am. animációs film 9.50 Jesse Stone (am.) 11.15 Alkonyat – Napfogyatkozás (am.) 13.20 A fantasztikus Róka úr Am. anim. film 14.45 Regény férfiaknak Cseh vígjáték 16.25 Műkedvelő műkincsrablók (am.) 17.55 Megaagy Am. animációs film 19.30 Filmmagazin 20.00 Zöld darázs Amerikai akciófilm 22.00 A dolgok állása Am.–angol thriller 0.05 Gengszterkorzó 17. Amerikai filmsorozat 0.55 Jonah Hex (am.) 2.20 Adni jó (am.)
13.15 > JOJ Terítéken a nő
Isabella gyönyörű brazil hölgy, nem csak kinézetre angyali, de főztje is mennyei. Férjével együtt vezetett éttermük Bahia tengerpartjának egyik különlegessége. Isabella apró mozgásszervi betegsége miatt férje, Toninho házasságon kívüli kapcsolatokat tart fenn. Mikor felesége leleplezi félrelépését, a kétségbeesett Isabella az Egyesült Államokba menekül. Gyermekkori barátjához költözik, aki Monica néven sikeres transzvesztita előadóművész a melegek fővárosában. Rendezte: Fina Torres Szereplő(k): Penélope Cruz, Murilo Benício Amerikai filmvígjáték, 87 perc, 2000
Markíza 5.45 Gyerekeknek! 8.10 Ketten nyeregben Amerikai film 10.10 Alvin és a mókusok Amerikai film 11.55 Zita a nyakamon 12.40 Kulisszatitkok 13.00 Testközelben 13.25 Sóhivatal 14.20 Főúr, tűnés! (cseh) 16.15 Az én hercegem – Egy évvel később Amerikai film 18.15 Szomszédok 19.00 Tévéhíradó 20.00 Ip Man – A Mester születése Hongkongi nagyfilm 2.30 Mocsok (am.) Armandot mindöszsze 28 évesen szervezték be a rendőrség bandák ellen harcoló titkos egységébe, az utcákon tanult keménységet...
STV1 13.05 Poirot történetei 14.50 S. Holmes szolgálatában. Cseh vígjáték 16.20 Film a filmről: A halottnak halnia kell 16.40 Postaláda 17.50 A3UM – magazin 18.25 Konyhatitkok 19.10 A világ csodái: Svájc (dok.) 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok... 20.05 Szupervihar 2. Német film Judith Carr nemrég került a szövetségi válságkezelő csoport élére. Dolga, hogy a politikusokkal elfogadtassa a viharok megfékezésére kidolgozott tervét 23.00 Gólok, pontok… 23.15 Poirot történetei Angol krimisorozat
JOJ 12.15 Glee (am.) 13.15 Terítéken a nő Amerikai film 15.10 Kutyabajnok Am.–kanadai film 17.15 TOP STAR 18.20 Lakásátalakítás 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó 20.15 L´ecsó. Am. animációs film Remy, a patkány kölyökkora óta annak jegyében élt, hogy felnőve majd séfként dolgozhat az egyik párizsi étteremben. Hiszen a konyhai példaképe, Auguste Gusteau is megmondta, hogy „mindenki főzhet”. A gyakorlat azonban mást mond. 22.35 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 0.30 A Gonosz (am.)
STV2 11.55 Szegény szülők gyermeke. Szlovák mese 13.10 Vallási műsor 13.45 Az én történetem: Ördögűző vagyok 14.05 Portré: Juraj Kubánka 14.55 Folklórfesztivál 16.00 Família 16.25 Őrangyalok 17.00 Karácsonyi koncert 18.20 Elveszett világok nyomában. 13/4. 18.50 Esti mese 18.55 On Air magazin 19.30 Híradó 19.50 Invenciók 20.00 Hová tűnt a hercegnő? Szlovák film 20.55 Művészet 2011 21.25 Kinorama 21.55 Éjszaka az archívumban 22.55 Retró hírek 23.10 Csehszlovák filmek 23.25 Események 23.55 Hírek
TV2 6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.35 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.55 Teleshop 11.30 Porontyjárat Amerikai film 13.15 Eva Luna 14.10 EZO TV 15.20 Rex felügyelő 16.25 La Pola (17.) Kolumbiai sorozat 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna Victoria eléri a célját, mert Laurita arra kéri az apját, hogy hadd mehessen kollégiumba. Hónapok telnek el, Daniel és Victoria házassága veszekedésekkel teli. Eva megszüli a kisfiát, Pablot. 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Gyöngyire és Bezerédi doktorra félreérthető szituációban nyitnak rá a nővérek. Betty és Kardos között dúl a szerelem. Közben a polgármester felesége gyanús sérülésekkel kerül kórházba... 21.00 NCIS (am.) 22.00 NCIS: Los Angeles Amerikai sorozat 23.00 Aktív 23.30 Esküdj! Éjszakai show 0.00 Tények Este 0.10 Életfogytig zsaru Amerikai sorozat 0.35 EZO.TV 1.10 Magellán
M2 13.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.30 Nekem ne lenne hazám? 16.45 Família Kft. 17.10 Hogy volt!? 18.00 Angyali érintés (am.) 18.45 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó este 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.25 Maradj talpon! 22.15 24 – Nyolcadik évad (amerikai) 23.00 A nyomozónő (4.) 23.55 Az Este 0.25 On The Spot: Burma (dok.) 1.20 Bűvölet (olasz)
RTL Klub 6.10 Fókusz plusz 6.45 Fókusz reggel 7.35 Reflektor reggel 7.45 Csak csajok 8.30 A szerelem rabjai 9.35 Második esély 10.20 Top Shop 12.25 Asztroshow 13.30 A szív útjai (93.) 14.30 A javulás útja (am.) Az önpusztító Dulcie a szülők rémálma, kezelhetetlen tinédzser. Anyja nem bírja tovább és elviszi a nyári szünetre a farmra, abban a reményben, hogy a lány apja talán magához téríti. Dulcie érkezése alaposan felbolygatja a vidéki életét. 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.05 Castle (am.) 21.00 ValóVilág 23.15 Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről... 23.45 Reflektor 0.00 Odaát (am.) 0.50 Légimentők – Visszaszámlálás Angol sorozat Egy autóbusz elgázol egy kisfiút, aki az úttestre szaladó húgát akarta megmenteni. A busz ütközik egy személyautóval, ami egy járókelőnek csapódik. A hölgy azonnal meghal. A légimentők küzdenek a kisfiú életéért, a tűzoltók megpróbálják kivágni a roncsba szorult sofőrt.
Viasat 3 13.30 14.30 15.30 16.25 18.25 19.20 20.15 21.15
Monk (am.) C.S.I. (am.) Nyomtalanul (am.) Miami Vice (am.) C.S.I. (am.) Jóbarátok (am.) Két pasi meg... (am.) Philadelphia – Az érinthetetlen Amerikai film Andrew, egy jólmenő nagyvállalat tehetséges ügyvédje homoszexuális. Sikerül egészen addig titokban tartania, amíg meg nem támadja a halálos kór, az AIDS. 23.40 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.40 Három nő – három lehetőség Amerikai film
39
Tv-műsor > 2011. december 19. > Hétfő
2011. december 13. |50. szám
Duna TV
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 Édes sósvíz 10.05 Déltenger kincse 11.00 Agrárpercek 11.30 Napirend előtt 12.01 Híradó délben 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Társbérletben a tárgyakkal 14.30 Budapest természeti kincsei 15.00 Angyali érintés II. Tess autóvezetői vizsgája során megismerkedik Dorisszal, aki bajba kerül, amikor ellopja Harry temetésén a templomból az urnát, hogy az óceánba szórhassa a hamvakat. Hamarosan kiderül, hogy a férfi nem a férje, hanem a szeretője volt, így az urna nem őt illeti. 15.50 Különleges mentőalakulat 16.35 MM – A megoldások magazinja 17.40 Család csak egy van (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Kékfény Bűnügyi magazin 21.10 Hacktion (11.) Túszhelyzetben 22.05 Az ESTE 22.40 Átok: Törés (11.) Magyar sorozat 23.10 Aranymetszés 0.05 HungarIQ
Gazdakör Kisváros (ism.) Híradó MacGyver (am.) Térkép Végjáték Kanadai sorozat 10.00 Családbarát 11.00 Élő egyház 11.30 Hazajáró 12.20 Kívánságkosár 14.15 Heti Hírmondó 14.45 Csellengők Eltűntek nyomában 15.15 Klubszoba 16.15 Híres zeneszerzők nyomában: Vivaldi 17.15 Kisváros (76.) Magyar sorozat 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Sportcsillagok gálaestje, 2011 21.00 Térkép 21.30 Gyökerek (6.) Amerikai sorozat 23.05 Dunasport 23.15 Sportaréna 0.10 Budapest ostroma Budapest ostromáról a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói készítettek diplomafilmeket. Hogyan szemlélik a történelmet a fiatalok, akik közül legtöbbnek még a szülei sem éltek 1944–45-ben? 1.00 Térkép
5.15 6.35 7.30 7.40 8.35 9.05
ATV
HBO
11.30 12.25 15.30 16.35 17.05
6.00 Delgo (am.) 7.30 Filmmagazin 8.00 A szövetség Am.–német film 9.50 A barátnőm pasija Amerikai vígjáték 11.15 Zöld darázs (am.) 13.15 A nevem Khan Indiai filmdráma 15.55 A szív bajnokai (am.) 18.05 Gengszter leszek Francia vígjáték 20.00 Gengszterkorzó 18. Amerikai filmsorozat 20.55 Kettős játék Amerikai krimi 22.55 A kidobóember Angol krimi 0.25 Az árva Am.–kanadai horror 2.25 Légió (am.) 4.05 A túlvilág szülötte Amerikai horror
17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.15 0.20
Laci bácsi konyhája Fórum ATV START Kőbánya híradó Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek Hírek Fórum Közönségvita a politikáról Híradó Egyenes beszéd No comment Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Híradó No comment Világhíradó
0.15 > JOJ Mélyvíz
Margaret Hall a tóparti házuk előtt tizenhét éves fia, Beau fiúszeretőjének holttestébe botlik. Úgy dönt, eltünteti a nyomokat és vízbe dobja a hullát. A fiáért aggódó asszony egyedül marad a bajban és kicsúsznak a kezéből a dolgok. Végképp pánikba esik, amikor ajtaján bekopog egy idegen férfi, Alek Spera, aki azt állítja: videofelvétele van a sajnálatos balesetről és ötvenezer dollárt követel a hallgatásáért. Rendezte: Scott McGehee Szereplő(k): Tilda Swinton, Goran Visnjic Amerikai filmdráma, 100 perc, 2001
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.40 Vacsoracsata 9.30 Cobra 11 XI. 10.20 Inkognitó (am.) 12.20 Nyomtalanul V. 13.10 Döglött akták 14.05 Monk VI. (am.) 15.00 Agymenők IV. 15.25 Szomszédok (ism.) 16.00 NCIS II. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Kegyenc fegyenc Amerikai film Stant börtönbüntetésre ítélik, amiért idős hölgyekből csalta ki nyugdíjmegtakarításaikat... 22.25 Híradó 22.45 Cyborg Soldier Kanadai–am. film 0.25 Első számú célpont Am.–kanadai film
STV1 14.25 Guldenburgok öröksége. Német filmsorozat 15.15 Vad angyal 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Több lövés Szlovák thriller Fsz.: Kerekes Éva 21.35 Riporterek 22.05 Késő esti híradó 22.25 Harmadik típusú emberrablások Am. sci-fi sorozat 23.25 Hivatásosok II. Angol krimisorozat 0.50 Műsorismétlések
JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 17.00 Híradó 17.30 Karácsony Massimóval. Szórakoztató műsor 18.00 Bírósági akták A házaspár azért válik, mert a férj az autóbalesete óta látnoki képességekkel rendelkezik, angyalokkal, szellemekkel társalog, s felesége fél ettől a helyzettől. 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 A Farmár feleséget keres 22.55 Családi panzió 23.40 Kaliforgia II. (am.) 0.15 Mélyvíz (am.)
STV2 12.40 13.20 13.50 14.20 14.50 16.00 16.25 16.40 17.15 18.30 18.40 18.45 18.55 19.30 19.45 20.00 21.15 21.30 21.55 0.20 0.30 1.00
Élő panoráma Téli napforduló… Művészet 2011 Kinorama A nő (szlovák) VAT – magazin Energetikai magazin A sport visszhangjai Hidak – koncert Esti mese Haverok (szlovák) Szülők és a pubertások Vallásalapítók Híradó Hírek magyar nyelven Házasságon kívül Közép-Szlovákia újdonságai Kommentárok Gosford Park (am.–angol) Tesztmagazin Események Hírek magyar nyelven
40 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 TotalCar (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.35 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.55 Teleshop 11.30 Kisvárosi szerelem (am.) Flo életében eljött a legszebb pillanat: a város szépségkirálynőjévé koronázzák az évi pikniken, ahol a kézfogók is születnek. Anyja biztos benne, hogy a város gazdag családjának fia megkéri majd Flo kezét az ünnepségen, ám az ünnep előtti napon megjelenik Hal, Alan főiskolai barátja. 13.15 Eva Luna (ism.) 14.15 EZO TV 15.20 Rex felügyelő 16.25 La Pola (18.) 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (71.) 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Budainé még Bezerédi kérdéseire sem enyhül meg, s nem vallja be, hogy mi is történt vele pontosan. A pszichiáter ennek ellenére megerősíti Péterék gyanúját. 21.00 Mission Impossible 2. Amerikai film 23.30 Propaganda 0.00 Aktív 1.00 Tények 1.35 EZO.TV 2.10 Mi volt ez az egész? (dok.)
6.10 6.45 7.35 7.45
Trendmánia Fókusz Reggel Reflektor Reggeli – Csak csajok 8.30 A szerelem rabjai 9.35 Második esély 10.35 Top Shop 12.25 Asztroshow 13.30 A szív útjai (93.) 14.30 Ara para (am.) Sam úgy érzi, álmai végre valóra válnak, amikor a barátja, Ben megkéri a kezét. Ám az esküvő megszervezése során minden balul üt ki. Mindenkivel gondja van. 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.05 Castle (am.) 21.00 ValóVilág 22.10 Házon kívül 22.40 XXI. század – A legendák velünk élnek 23.15 Reflektor 23.30 Rendezd meg a halálod! (am.) 1.10 Légimentők – Visszaszámlálás Angol sorozat Az utcán, a romok alatt találnak egy sérült nőt, aki egy gyerekről beszél. Sehol nem találnak kisgyereket, ám a pince romjai alatt van egy sérült férfi, akit Jane az életét kockáztatva lát el.
5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.50 Mindenből egy van 10.45 Alvás és memória Francia dok.-film 11.05 Kékfény; Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Álmok mai álmodói 14.30 Natura 15.00 Angyali érintés 15.50 Különleges mentőalakulat 16.40 MM. Magazin 17.40 Család csak egy van (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Elcserélt lányok Amerikai sorozat A két igen ellentétes természetű anya között egyre élesedik a konfliktus, amint Kathryn lépten-nyomon megkérdőjelezi Regina nevelési elveit. 21.10 DTK. Talkshow 22.10 Az ESTE 22.35 Tudorok II. (2.) Boleyn Anna Pembroke őrgrófnője lesz, mielőtt ő és Henrik Franciaországba látogat. A francia udvarban már mint a király leendő feleségét, a jövőbeli királynőt mutatják be. Henrik legjobb barátja felveti, hogy Anna nem szűzen ment a kapcsolatba. 23.35 Barangolások öt kontinensen 0.05 Esély
5.15 6.35 7.30 7.35
Viasat 3
ATV
M2 15.55 16.20 17.15 18.00 18.45 19.05
20.00 20.35 21.20 22.15 23.00 23.55 0.30 1.25
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. december 20. > Kedd
Família Kft. Hogy volt!? Angyali érintés Hanuka Esti mese Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat Híradó este McLeod lányai Ausztrál sorozat Maradj talpon! 24 – Nyolcadik évad (am.) A nyomozónő (5.) Az Este Tudorok II. (2.) Bűvölet (olasz)
13.30 Monk (am.) 14.30 C.S.I. (am.) 15.30 Nyomtalanul (am.) A csapat megpróbálja kideríteni, hogy vajon egy nemrég eltűnt légi irányító, Neil Rawlings kapcsolatban áll-e a Közel-Kelettel vagy sem. 16.25 Miami Vice (am.) 18.25 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.15 Két pasi meg... (am.) 21.15 Doktor House (am.) 22.10 Négy esküvő 2. 23.15 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Amerikai sorozat 0.10 Doktor House (am.) 1.05 Műsorismétlések
11.30 11.55 12.25 15.30 16.35 16.55 17.05 17.55 18.25 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.15 0.20
Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum ATV START Tempó Hírek Hazai turizmus Hírek Fórum Egyenes beszéd Amit a nap híreiről tudni kell No comment Civil a pályán Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Üdülési lehetőségek Híradó No comment Világhíradó
Gazdakör Kisváros (ism.) Híradó A lovak festője Magyar portréfilm 8.35 Térkép 9.05 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 10.00 Családbarát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.20 Kívánságkosár 14.15 Napok, évek... 14.45 Határtalanul magyar 15.15 Sportaréna 16.15 Találkozások a taizéi Roger testvérrel 17.15 Kisváros (magyar) 18.00 Híradó; Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Reklámőrültek 21.15 Híradó 21.30 Cartouche, a jólelkű útonálló Francia film Cartouche, a szívtipró fiatalember elhatározza, hogy jó útra tér. Az esküvője előtti nap azonban összetűzésbe kerül a király adószedőivel, akik terhes menyasszonyát megölik, őt pedig elhurcolják gályarabnak. 8 évvel később egy tolvajbanda fejeként látjuk viszont. 23.15 Dunasport 23.20 Az idő és a város 0.45 Térkép
HBO 6.00 Fő utca (am.) 7.30 A prédikátor kölyke Amerikai filmdráma 9.20 Natalee Holloway Am. életrajzi dráma 10.45 Botrányos pomponlányok (am.) 12.15 Malena Olasz–am. film 13.45 Európai Filmdíjátadás 2011 15.20 Isten kegyelméből Amerikai filmdráma 17.00 Őrült szív (am.) 18.50 Just Wright (am.) 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 Hung – Neki áll a zászló 8. (am.) 21.30 Író és kamuhős 8. Am. vígjátéksorozat 22.00 True Blood 12. Ír–magyar sorozat 0.50 Párizsból szeretettel Francia akciófilm 2.25 Elégia (am.)
23.30 > RTL KLUB Rendezd meg a halálod!
Jean férjét öt évvel korábban halottnak nyilvánították egy hajóbaleset során. Egy nap azonban holtan találják egy kocsiban. A halál oka természetesnek tűnik, de Jean tudni akarja az igazságot, miért hagyta el a férje és játszotta el a saját halálát. Eddie Fate magánnyomozóhoz fordul, akivel utána jár a rejtélynek, melynek során egyre több furcsaság derül ki. Rendezte: Louis Bélanger Szereplő(k): Madchen Amick, Andre W. Walker Amerikai—kanadai akcióthriller, 82 perc, 2005
Markíza
JOJ
6.00 Gyerekeknek 8.40 Vacsoracsata 9.50 Cobra 11 XI. 10.50 Túlélni a karácsonyt (am.) 12.30 Nyomtalanul V. 13.25 Döglött akták (am.) 14.20 Monk VI. (am.) 15.15 Agymenők IV. 15.40 Mike és Molly I. 16.05 NCIS II. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 A Szultán (1-2.) Török sorozat 22.00 Hírek 22.25 Karácsonyi rémálom (am.) Fsz.: Kim Basinger 0.00 Az eltűntek Amerikai thriller
15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Karácsony Massimóval 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Hírek, sport 20.15 Panelházi történetek 21.15 Ártatlanok Patrik nem tudja tovább titkolni Kristinka iránti érzelmeit. Jana, aki szerelmes bele, rajtakapja őket. Mária féltékeny férjére, aki szolgálati utakat hazudva utazik Tereza után Kassára. 23.10 C. S. I. (am.)
STV1 14.25 Guldenburgok öröksége. Német filmsorozat 15.15 Vad angyal 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Ki mond igazat? – szórakoztató műsor 20.50 Luther 4/2-3. Angol krimisorozat 22.45 Késő esti híradó 22.55 Gólok, pontok… 23.05 Hivatásosok II. Angol krimisorozat 0.00 Műsorismétlések 4.55 Hölgyklub – magazin
STV2 12.30 Élő panoráma 13.30 VAT – magazin 14.00 Rozmaring Szlovák tévéjáték 15.20 Vallási műsor 15.50 Az én történetem: Ördögűző vagyok 16.10 Folklórzene 16.45 Nemzetiségi magazin 17.15 Hidak – koncert 17.30 Regionális napló 18.40 Esti mese 18.55 Vallásalapítók 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Fedőneve: Farewell Francia dok.-film (2.) 20.50 Mikuláš Mušinka-portré 21.30 Kommentárok 21.55 Rendőrségi magazin 22.05 Az est témája 23.40 Események 0.10 Hírek magyar nyelven
41
Hirdetés
2011. december 13. |50. szám
Visszaállítani a sport méltóságát Új politikai tömörülés alakult: Szlovákia Polgárainak Pártja sport és a profi sport is pénzfüggő. A szlovákiai sportfinanszírozást szélesebb összefüggésekben kell látni. Az állami költségvetésből folyó jelenlegi sporttámogatás névértéke azonos az 1994-es évével. Vagyis a reálérték évről évre csökken. Ezen kívül teljesen leállt a sportinfrastruktúra fejlesztése, a gyermekés ifjúsági sportlétesítményeket sem kivéve. Dél-Szlovákiában is több tíz egykori sporttelep tönkrement. A sport pedig magánpénzekre szorul. Ebből van a probléma. A sportra vonatkozó törvényalkotás a potenciális sporttámogatók számára egyenesen demotiváló. Pár éve a parlament napirendjén volt az ún.
Szlovákiában viszonylag szűk az elfogadott politikai pártok köre, ezért minden választás előtt új pártok születéséről is hallhatunk. Nincs ez másképp napjainkban sem. Az egyik ilyen új szlovákiai politikai párt a Strana občanov Slovenska (Szlovákia Polgárainak Pártja), amelyet a sportfinanszírozás folyamatos csökkentésére figyelmeztető hírek hívtak életre. Számadatokkal alátámasztva: a 2011-es állami költségvetésben a sporttámogatásra tervezett pénz 20 százalékkal kevesebb, mint tavaly, sőt, a 2012-es előirányzat több mint 30 százalékos csökkentést jelent. Ez súlyosan érinti az ország sportéletének alapját képező klubokat és szakosztályokat, ahol az ifjúság nevelése folyik. A mai politikusokat tehát nem érdekli, hogy állandóan növekszik a túlsúlyos gyerekek száma, hogy a fiatalok értelmes szabadidőkihasználási lehetőségek híján a drogdílerek hálójában kötnek ki és bűnözővé válnak. Ez a kilátástalan helyzet a mozgatórúgója néhány lelkes embernek egy új politikai párt megalakításánál, amely programjában célul tűzte ki, hogy visszaállítja a sport méltóságát Szlovákiában. Az új párt alelnöke a komáromi származású Štefan Veselovský, a prágai Csehszlovák Állami Bank alelnöke, akit annak idején maga Václav Havel köztársasági elnök nevezett ki erre a posztra. Később is több jelentős banki pozíciót töltött be, jelenleg a müncheni székhelyű Európai Gazdasági Szenátus tagja. Ő ismerteti az újonnan alakuló párt fő céljait. – Szlovákia Polgárainak Pártja (Strana občanov Slovenska) az ország összes polgárát szeretné megszólítani, tekintet nélkül nemzetiségre, vallásra, nemre és korra. Pártunk célja és értelme, érdeklődésünk középpontja maga a polgár, az ő gazdasági, szociális és társadalmi szükségletei. Ennek rendeljük alá politikai tevékenységünket, gazdasági és szociális intézkedéseinket, eszközeinket, akárcsak a törvényjavaslatainkat, amelyekkel a gazdaság jelenlegi állapotát és az emberek életét alapjában meg akarjuk változtatni. Tény, hogy a sportolók kezdeményezésére jöttünk létre, ám naivitás volna részünkről csupán Szlovákia egy szűkebb számú csoportjának ér-
sporttörvény, amelytől a sporttársadalom sokat várt. A jogi norma megoldotta volna pl. a sportszponzoring, a sportolás, illetve a sportrendezvények finanszírozását – ám a mai napig nem sikerült átvinni a törvényhozásban. Jómagam a komplex sporttörvényt a szlovák sport kulcsfontosságú lépésének tartom. Örömmel tölt el, hogy elképzeléseink kedvező fogadtatásra találtak számos élsportolónál. DélSzlovákiában például ilyen a komáromi Riszdorfer testvérpár, vagy Miroslav Šatan, akinek dióspatonyi felesége van – ismertette az új párt céljait Štefan Veselovský alelnök. PR – VK
Štefan Veselovský, az SOS alelnöke Vladislav Kmeť felvétele
dekeit képviselni. Szeretném kihangsúlyozni, hogy pártunk a társadalom minden területén képviselni akarja az emberek érdekeit, nem csak a sportolókét. Például figyelmeztetünk a tömeges elbocsátások és felmondások okaira, a vállalkozók és kisiparosok kétségbeejtő helyzetére, az európai alapok elégtelen kihasználására, az igazságszolgáltatásban uralkodó áldatlan állapotra, Szlovákia EU-s pozíciójára. Továbbá a termőföld iránti viszonyra, a termőföld potenciáljának hasznosítására, az élelmiszer-önellátás biztosítására, illetve a mezőgazdasági termelés természetes és hagyományos diverzifikációjára. Gazdasági eszközöket kínálunk a foglalkoztatottság növelésére. Kiemelt figyelmet fordítunk a Magyarországgal ápolt kétoldalú kapcsolatok konszolidálására, valamint a Csehországgal fennálló standard feletti viszony erősítésére, mégpedig nem csak a politika, hanem a gazdaság területein is, főleg a külkereskedelemben, a harmadik világ piacain való együttműködésben, a közös energetikai és infrastrukturális beruházásokban. Visszatérve a sport feladatához és a sporttámogatások jelentőségéhez. Elvitathatatlan tény, hogy a sport a 20. század során világjelenséggé vált, hatalmas aktív tömegbázissal, valamint jelentős létszámú közönséggel. Nálunk azonban a múlthoz képest a sport veszített társadalmi súlyából, ami meglátszik mind a csökkenő nézettségen, mind pedig a sportolók társadalmi pozícióján. Tény, hogy az amatőr
Miroslav Šatan és dióspatonyi illetőségű felesége, Ingrid Smolinská
Net-felvétel
42
Csallóköz
Sport
Meglepő eredmények a futsaltornán A pozsonyiaké az országos bajnoki cím, Cibulya Jiří lett a gólkirály DUNASZERDAHELY – A Dunaszerdahelyi Sportgimnázium volt a házigazdája a múlt kedden a szlovákiai magyar gimnáziumok 2011. évi országos futsalbajnokságának a városi sportcsarnokban. A torna nem kis meglepetésre a Pozsonyi Duna utcai Gimnázium csapatának sikerével végződött, mely „már” az elődöntőben legyőzte a nagy esélyesnek tartott csallóközi sportgimiseket. Hegedűs László, az intézmény igazgatóhelyettese, főszervező lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a mérkőzések két négyes csoportban zajlottak „mindenki mindenkivel” rendszerben. Az alapszakaszból a két-két
első helyezett került az elődöntőbe, a fináléba jutásért a csapatok keresztmérkőzéseket vívtak. Egy-egy öszszecsapás időtartama 1 x 20 perc volt. A Dunaszerdahelyi Sportgimnázium tartalék gárdája versenyen kívül szerepelt a bajnokságban. Az A csoport eredményei: Pozsonyi Duna utcai Gimnázium–Galántai Kodály Zoltán Gimnázium 1:3, Pozsony–Dunaszerdahelyi Magán Gimnázium 3:0, Pozsony–Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium 2:1, Galánta–Magángimnázium DS 4:3, Galánta–Vámbéry Ármin DS 2:0, Magángimnázium DS–Vámbéry Ármin DS 3:2. Táblázat 1. Sportgimi DS A
3 2 1 0
12:0
7
2. Somorja
3 0 3 0
5:5
3
3. Ipolyság
3 0 1 2
5:14
1
A fővárosiak győztes csapata
A B csoport eredményei: Dunaszerdahelyi Sportgimnázium A–Somorjai Madách Imre Gimnázium 0:0, Sportgimnázium A–Ipolysági Gimnázium 7:0, Sportgimnázium A–Sportgimnázium B 5:0, Somorja– Ipolyság 4:4, Somorja–Sportgimnázium B 1:1, Ipolyság–Sportgimnázium B 1:3. Táblázat
A második helyezett galántaiak
A dunaszerdahelyi sportgimiseknek a bronzérem jutott
1. Galánta
3 3 0 0
9:4
9
2. Pozsony
3 2 0 1
6:4
6
3. Magán Gimi DS
3 1 0 2
6:9
3
4. Vámbéry Á. DS
3 0 0 3
3:7
0
Elődöntők: Galántai Kodály Zoltán Gimnázium–Somorjai Madách Imre Gimnázium 5:1, Dunaszerdahelyi
Sportgimnázium A–Pozsonyi Duna utcai Gimnázium 1:2. Mérkőzés a 3. helyért: Somorjai Madách Imre Gimnázium–Dunaszerdahelyi Sportgimnázium A 0:5. Döntő: Galántai Kodály Zoltán Gimnázium–Pozsonyi Duna utcai Gimnázium 1:5. A bajnokcsapat kerete: Ferencz András, Vincze Márk, Bajcsi András, Palásti Péter, Cibulya Jiří, Csöllei Attila, Gyurász Zoltán, Helész László, Mester Krisztián, Nagy László. Edző-tanár: Urban Péter. A torna gólkirálya a pozsonyi gimnázium diákja, Cibulya Jiří lett 8 találattal, legjobb kapusa pedig a dunaszerdahelyi sportgimis, Borbély Alex. (lv)
Lelkes Vince felvételei
43
Sport
2011. december 13. |50. szám
A termálosok hozták a papírformát A nagymegyeriek másik csapatában kizárólag lányok kaptak helyet Ádám (57 + 70 = 127 kg), Juhász Jácint (67 + 93 = 160 kg) és Holocsi Krisztián (73 + 95 = 168 kg) alkotta nagymegyeri első csapat magabiztosan nyerte a 10–14 éves korú vasgyúrók viadalát. Viszont a harmadik hely sorsáról csak néhány tized pont döntött. A fiatalabb serdülők abszolút értékelésében Samuel Paulus (Krásno nad Kysucou), míg az idősebbeknél a nagymegyeri Juhász Jácint végzett az első helyen.
SÚLYEMELÉS – Megvédték tavalyi elsőségüket a nagymegyeri ifjú súlyemelők a Fiatal Reménységek Tornáján. A sportvetélkedőt december 3-án immár 13. alkalommal rendezte meg a Nagymegyeri Thermál Súlyemelőés Erősportok Városi Klubja. A már hagyományos helyszínre, azaz a városi sportcsarnokba a hazaiak két csapatán kívül további öt honi egyesület súlyemelőinek egy-egy gárdája jött el. A meghívásos versenyen két-két fiatalabb és idősebb serdülőkorú sportoló szerepelt az együttesekben. Az is érdekességnek számított, hogy a nagymegyeriek másik csapata kizárólag lányokból állt (Egrecká Silvia, Ábrahám Barbara, Mihalovičová Dalma, Monozlayová Barbara). A Dömény Balázs (szakítás 36 kg, lökés 47 kg, összetett 83 kg), Holocsi
Végeredmény
A győztesek legfiatalabbja Dömény Balázs volt
A nagymegyeri B csapatot csak A szerző felvételei lányok alkották
1. MKVaSŠ Veľký Meder A 727,3032 Sinclair-pont; 2. Tatran Krásno nad Kysucou 669,0553; 3. VK Považan Nové Mesto n/V 642,9390; 4. Slávia Ružomberok 642,8814; 5. VK KOFI Trenčín 635,1149; 6. MKVaSŠ Košice 459,7700; 7. MKVaSŠ Veľký Meder B 357,2291 Kovács Zoltán
Taroltak a szerdahelyiek Nagyszombatban Az összes korosztályban a Vámbéry Ármin Gimnázium csapatai diadalmaskodtak TEREMEVEZÉS – Négy arany- és egy bronzérmet szereztek a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjai a Nagyszombatban megrendezett kerületi bajnokságban. Az összes korosztályban a Vámbéry Ármin Gimnázi-
Mindenkit megelőztek a megyében…
Csiba Zsolt tornatanár (jobbról) és diákjai
A gimnázium fotótárából
um csapatai diadalmaskodtak, megelőzve a nagyszombati sportgimnázium, a galántai műszaki középiskola, a galgóci szakiskola sportolóit. Eredmények: Az 1-2. évfolyamban (1994 és fiatalabbak) – lányok: 1. Penzinger Réka, Hájos Evelin, Zsoldos Petra, Lukács Regina; fiúk: 1. Örzsik Balázs, Nagy Tibor, Katona Tibor, Matus László. A 3-4. évfolyamban (1992 és fiatalabbak) – lá-
nyok: 1. Nagy Iveta, Mészáros Tünde, Hodosi Réka, Marczell Dóra; fiúk: 1. Füssy Ádám, Buchinger Péter, Németh Bence, Pápay András; 3. hely: Kovalcsik Kristóf, Matus András, Szabó Isván, Bindics Bálint. A kerületi bajnokok képviselik Nagyszombat megyét a besztercebányai országos döntőben. A csapatok felkészítője Csiba Zsolt tanár. (lv, km)
44
Csallóköz
Sport
Magabiztos idényzáró győzelem A Talent SK lánycsapata a középmezőnyben telelhet KÉZILABDA – A 2011/2012. évi bajnokság őszi „félidejének” utolsó fordulóját rendezték a múlt szombaton az I. ifjúsági ligában. A Pőthe Lajos edző vezette Dunaszerdahelyi Talent SK lánycsapata maga-
„A 23. percig tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel, ekkor két esetben is feleslegesen emberhátrányba kerültünk, megkárosítottuk saját csapatunkat, aminek köszönhetően a malackaiak döntő előnyre tettek szert és megérdemelten jutot-
via Praha–ŠKP Senec 43:32. Zlín–UDHK Nitra 38:19. Olomouc szabadnapos volt. A 13. forduló eredményei: TJ Sokol Písek–Handball Club Zlín 39:29 (19:15). DHK Baník Most–DHK Zora Olomouc 26:23 (15:10). HK Britterm Veselí nad Mo-
I. ifjúsági liga, 12. forduló: Dunaszerdahelyi Talent SK–Prešov 26:33 (6:18), legeredményesebb hazai pontszerzők: Szabó 10, Nagy 5, Méhes 3. UDHK Nitra–Michalovce 24:32 (14:15), Partizánske–Vágsellye 27:21 (15:11). A kassaiak szabadnaposok
A Dunaszerdahelyi Talent SK csapata. Állnak (balról): Nagy Csilla, Bartalos Kinga, Fekete Kitti, Bódis Klaudia, Borsányi Dóra, Nagy Orsolya, Méhes Anna, Penzinger Tímea, Derzsi Eleonóra. Guggolnak: Pőthe Lajos edző, Kiparissy Vasiliki, Nagy Tímea, Fegyveres Orsolya, Pálffy Vivien, Szabó Kata, Nagy Richárd masszőr Lelkes Vince felvétele
biztos, lendületes játékkal magas arányú vereséget mért kassai korosztályos (ifjabb ifik) ellenfelére, és megerősítette helyét a középmezőnyben. A férfiak hosszú távú versenyében már nem rendeztek fordulót.
FÉRFIAK Szlovák Kupa, férfiak: Malacky– DAC 39:22 (18:9). A szerdahelyiek összeállítása: Juhos, Kartusoff – Bugár (5), Fekete, Balogh, Jávorka 4-4), Mašek (3), Fedeles, Fodor (1-1), Koczó, Galántai, Komáromi.
tak tovább a kupában” – mondta el lapunknak Kálmán Miklós edző.
NŐK WHIL – A 12. forduló eredményei: Slovan Duslo Šaľa–Baník Most 23:17 (14:9), hazai pontszerzők: Veselková 7, Bahýlová 4, Bérešová 3, Trochtová 2, Porubská 2, Czanik 2, Vidiečanová 1, Demajová 1, Pileková 1, Szarka 1. Michalovce–Veselí nad Moravou 23:33. Poruba–J. Hradec 39:17. Partizánske–Písek 35:22. Sla-
ravou–HK Slovan Duslo Šaľa 23:17 (10:11), legeredményesebb pontszerzők: Súkenníková 7, Fleková 5, Tomečková 3 – Veselková 4, Bahýlová, Vidiečanová, Bérešová, Czanik 2–2. TJ Házená Jindřichov Hradec– Iuventa Michalovce 18:27 (8:11). A Slávia UDHK ŠG Nitra-Sereď–DHC Sokol Poruba találkozót a hazai játékosok megbetegedése miatt későbbi időpontra halasztották. Sorrend: 1. Veselí nad Moravou 18, 2. Vágsellye 18, 11. Szenc 4, 13. Nitra-Szered 1 pont.
voltak. 13. forduló: Dunaszerdahelyi Talent SK–Drábova Košice 38:16 (21:7). A csallóköziek összeállítása és pontszerzői: Derzsi Eleonóra, Nagy Csilla (kapusok) – Bódis Klaudia 3, Borsányi Dóra 2, Méhes Anna 4, Fegyveres Orsolya 4, Nagy Orsolya 6, Nagy Tímea, Bartalos Kinga 3, Penzinger Tímea 2, Szabó Kata 4, Pálffy Vivien 5, Fekete Kitti 5. Sérülés miatt hiányzott Kiparissy Vasiliki, aki vállműtéten esett át. A bajnokság 2012. január második felében folytatódik. LV
Meglepetés a vásárútiak veresége ASZTALITENISZ – A hétvégi forduló legnagyobb meglepetése a vásárútiak veresége volt Špačincében – Vími és Kiss is gyengébb formáját mutatta. A hodosiak viszont könnyedén verték a bősieket a járási derbin. II. liga: OSTK Špačince–Vásárút 11:7, a vásárútiak pontszerzői: Vími 2, Török 3,5, Kiss 1,5. Nagyfödémes A–Bricon Trnava 13:5, a födéme-
siek pontszerzői: Michalský 1,5, Somogyi 3,5, Bohuš 4,5, Glemba 0,5, Borovský 3. Sokol Skalica–Diószeg A 7:11, diószegi pontok: Saprykin 4,5, Múčka 2, Barinka 2, Németh 2,5. Hodos A–Bős 14:4, pontok: Kardos 2,5, Navrátil 3, Krajčík 4,5, Bardoň 4 – Marček 2,5, Csánó 1,5. Sorrend: 2. Hodos A 27, 3. Vásárút 26, 4. Diószeg A 24, 6. Nagyfödémes A 20, 10. Bős 14 pont. III. liga: Hodos B–Kúty 11:7, hazai pontszerzők: Kardos 4, Gaál
2,5, Horváth 2,5, Kmeť J. 2. ŠK Dobrá Voda–Nagyfödémes B 16:2, a vendégek pontszerzői: Borovský 1, Pauer 1. Galánta C–Nádszeg 12:6, galántai pontszerzők: Šmida 3, Póda 4,5, Wiltschka D. 3,5, Florián L. 1. Nagymácséd–MTJ Piešťany/Moravany B 14:4, nagymácsédi pontszerzők: Mészáros 4,5, Gál Š. 4,5, Kosnáč 4, Gál J. 1. Sorrend: 1. Galánta C 30, 2. Hodos B 26, 5. Nagymácséd 21, 7. Nádszeg 19, 12. Nagyfödémes B 10 pont.
IV. liga, Nagyszombati kerület: Diószeg B–Galánta D 12:6, a diószegiek pontszerzői: Nagy 4,5, Horváth 3,5, Cicha 2,5, Gál D. 1,5. Sokol Skalica B–Galánta E 15:3, galántai pontszerzők: Klement 1, Karaba 1, Pintér 1. Sorrend: 6. Diószeg B 20, 10. Galánta D 16, 12. Galánta E 13 pont. IV. liga, Nyitrai kerület: Nagymegyer/Nemesócsa B–Bánov C 10:8, hazai pontszerzők: Lacyko 4,5, Ledeczky 2,5, Kevický 1,5, Csiba 1,5. Vladislav Kmeť
45
Sport
2011. december 13. |50. szám
Második a Komárom, negyedik a Somorja Besztercebányán és Rozsnyón is csallóközi siker született KOSÁRLABDA EXTRALIGA FÉRFIAK 19. forduló Eredmények: BK Bemaco SPU Nitra–BK Váhostav-SK Žilina 86:66 (24:15, 26:10, 18:19, 18:22) . MBK Handlová–BC Prievidza 91:84 (29:21, 29:13, 10:28, 23:22). BK 04 AC LB Spišská Nová Ves–ŠKP Banská Bystrica 82:91 (20:28, 23:16, 22:13, 17:34). ONYX Levice–BK Iskra Svit 81:60 (18:20, 24:7, 13:18, 26:15). A hétközi körben szabadnapos volt a komáromiak csapata. 20. forduló A múlt szombaton kezdetét vette a bajnokság alapszakaszának harmadik fejezete. Az idegenben, jó hajrával elért komáromi siker már csak azért is értékes, mert a besztercei csapat az utóbbi mérkőzésein sorozatban remek teljesítményeket nyújtott. ŠKP Banská Bystrica–MBK Rieker Komárno 93:96 (22:26, 32:20, 17:24, 22:26). Legeredményesebb pontszerzők: Dorazil 21, Grznár 17, Hovaňák 17 – Klár 28, Johnson 16, Jones 15. Hárompontos dobások: 7 – 6. Játékvezetők: Pipíška, Szibilla, Turčin. Nézők száma: 600. A Duna-parti gárda és annak edzője is taktikailag jól reagálta le a helyenként túlságosan keményen játszó hazaiak elleni mérkőzést. A játék hajrája, az utolsó öt perc volt a döntő, ahol a vendégcsapat zónavédekezésre át állva sikeresen verte vissza a beszterceiek ostromát. A megérdemelt győzelemhez ezúttal nagyban hozzájárult
Vladimír Klár, aki felébredve Csipkerózsika-álmából 27 ponttal szórta meg az ellenfél kosarát. A komáromi csapat hétvégi győzelmével megerősítette második helyét a mezőnyben. További eredmények: BC Prievidza–ONYX Levice 82:70 (22:13, 22:20, 16:16, 22:21). BK Isk-
ra Svit–BK 04 AC LB Spišská Nová Ves 81:76 (26:16, 12:22, 17:14, 26:24). BK Bemaco SPU Nitra–MBK Handlová 103:82 (29:15, 20:28, 26:25, 28:14). Sorrend: 1. Nitra 27, 2. Komárom 26, 7. Léva 22, 9. Banská Bystrica 20 pont. December 14-én, szerdán 18.00 órakor a sviti együttest fogadja az MBK Rieker a komáromi városi sportcsarnokban. (keresztényi)
NŐK
Sikeresen verte vissza a beszterceiek ostromát az Milan Drozd felvétele MBK Rieker (fehérben)
13. forduló Rozsnyói győzelmével a felső-csallóközi gárda megerősítette helyét a táblázat 4. helyén. MBK Región Rožňava–ŠBK Šamorín 64:73 (19:24, 22:23, 16:17, 7:9). Legeredményesebb pontszerzők: Matejčíková 14, Libičová 13, Van Dalen 10 – Suja 21, Ivanová 14, Wickett 13. Hárompontos dobások: 4 – 4. Játékvezetők: Lukáč, Hricišin. Nézők száma: 350. További eredmények: MBK Ružomberok–Dannax Sport Košice 99:50 (24:16, 33:14, 18:11, 24:9). ŽBK Whirlpool Poprad–Good Angels Košice 63:99 (18:29, 17:26, 14:23, 14:21). A Cassovia Košice csapata szabadnapos volt. Sorrend: 1. Good Angels Košice 22, 4. Somorja 17, 7. Cassovia Košice 11 pont. December 17-én, szombaton 17 órakor a sereghajtó kassai Cassovia gárdája lesz a somorjaiak vendége. (čikovský)
Csoportelsők a Cápák, jöhet a rájátszás ÖKÖLVÍVÁS – A BoxingOne közép-európai ökölvívó bajnokság A csoportjában a komáromi Sharks gárdája 10:6 -ra diadalmaskodott a lengyel Grizzly csapata felett. December 16-án, pénteken a komáromi sportcsarnokban lesz még
ugyan egy csoportbeli összecsapása a Duna-partiaknak a Győri Gladiátor csapatával szemben, de annak végeredménye már nem változtat a tényen, hogy a Cápák csoportelsőként folytatják a rájátszásban. A play off sorozatban az A csoport győztese a B csoport második helyezettjével (és fordítva) mérkő-
Színvonalas összecsapásokat láthattak a nézők
A szerző felvétele
zik meg a döntőbe jutásért. A finálé Budapesten kerül megrendezésre és egyenes adásban közvetíti a közszolgálati televízió. Az A csoportban eddig csak a komáromiak első helye a biztos, a második pozícióért még folytatódik a harc. Nem lehet megjósolni, hogyan alakul majd a sorrend a B csoportban. Az első három helyen ugyanis eléggé kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. A komáromiak ellenfele a Temesvár, Arad, Debrecen hármasból kerül majd ki. A Kielcében lezajlott találkozóról Győrfi György, a komáromi csapat edzője a következőket mondta: „Kitűnő hangulatú és színvonalú összecsapásoknak lehettek szemtanúi a nézők. Korábbi két alapemberünket, Varga Miklóst (60 kg) és Szellő Imrét (81 kg) nélkülöznünk kellett, ők az Európa-kupában szerepeltek a Miláno színeiben, nem engedték el őket Lengyelországba, így helyettük Bölcskei Csaba és Széll Tamás öltötték magukra a komáromi mezt.
Egy döntetlennel és egy vereséggel kezdődött számunkra a mérkőzés, de utána Káté Gyula szépített, Klasz Árpád pedig már fordított az álláson, ráadásul három pontot szerezve, ugyanis legyőzte a lengyelek által jelölt jokert. Harcsa Zoltán, a mi jokerünk viszont begyűjtötte a három pontot, így már biztos volt a sikerünk. Széll Tamás döntetlenezett, Darmos József veresége viszont már csak a szépítésre volt elég a lengyeleknek. A mérkőzés után az öltözőben köszönetet mondtam a fiúknak a helytállásért, hiszen mindegyikük erőn felül teljesített.” Eredmények – 56 kg: Nagy Krisztián–Kosse Anton 1:1, 60 kg: Bölcskei Csaba–Polski Mateusz 0:2, 64 kg: Káté Gyula–Legowsky Marcin 2:0, 69 kg: Klasz Árpád–Kot Tomasz 3:0, 75 kg: Harcsa Zoltán–Szeremeta Kamil 3:0, 81 kg: Széll Tamás– Tryc Mateusz 1:1, 91 kg: Darmos József– Chubey Roman 0:2. Keresztényi Gábor
46
Csallóköz
Sport
Soha nem adja fel Marczell Sándor otthonát számos kitüntetés, oklevél és emlékérem díszíti LABDARÚGÁS – A 65 éves kisudvarnoki illetőségű Marczell Sándort nem kell különösebben bemutatni a labdarúgást kedvelő olvasónak. Kortársai egykori kiváló futballistaként jegyzik, aki szülőfalujában, a pozsonyi Slovanban, Vyškovban és Dunaszerdahelyen kergette a labdát (a járási válogatottban is szerepelt), majd a játékvezetői ranglétrán egészen az I. Szlovák Nemzeti Ligáig vitte. Negyvennyolc éves korában hagyta abba az aktív bíráskodást, azóta tisztségviselőként tevékenykedik a sportmozgalomban. Jelenleg a Po-
A máig tevékeny sporttisztségviselő Archív felvétel
zsonyi Kerületi Szövetség mérkőzésellenőre, ugyanakkor a Szlovák Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottságá-
nak tagja. Utóbbi tisztségébe ez év januárjában választották. Három éve nyugdíjas – negyvenhét esztendőt (!) szolgált le egy munkahelyen, a Szlovák Államvasutak alkalmazottaként. Vasutasként – és persze kiváló sportemberként – érte az a megtisztelő feladat, hogy 1999-ben mint futballbíró képviselte Szlovákiát az USIC, azaz a vasutas válogatottak Franciaországban megrendezett XVI. világbajnokságán. Mi több, őt hirdették ki a vb legjobb játékvezetőjének. Később, 2003-ban a bulgáriai USIC-on is bíráskodott. Sípmesterként az egykori I. Szlovák Nemzeti Ligában a ZVL Považ-
ská Bystrica–Slovan Bratislava bajnoki összecsapást tartja számára a legemlékezetesebbnek, melyen 2:2-es döntetlen eredmény született, és telt ház volt kíváncsi a rangadóra. Szép emlékei közé tartozik, hogy a csapat örökös szurkolójaként a Budapesti Vasasnak is vezethetett mérkőzést. A vasutak és a labdarúgás évtizedek óta meghatározó tényezői Marczell Sándor életének. Úgy, hogy azok nem keresztezik, hanem kiegészítik egymást. Erre bizonyíték az a számos kitüntetés, oklevél és emlékérem, melyek a nyugalmazott vasutas, máig aktív sportfunkcionárius otthonát díszítik. (lelkes)
Hat pont előnnyel az élen LABDARÚGÁS – Ősszel veretlenül vették az akadályokat, hat pont előnnyel telelnek az élen a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályában az egykori DAC-kiválóság, Rudolf Pavlík vezette királyfiakarcsaiak. A mindössze ezer lelket számláló csallóközi települést képviselő alakulat az utóbbi években megvetette a lábát a területi élvonalban, két alkalommal a második helyen zárta a
zömmel fiatalok alkotják, csupán három harminc év feletti futballistájuk van. A listavezető őszi mérleg kedvező: tizenegyszer győzött, négy meccsen pedig döntetlent produkált. Rutinos kapusuk, Várady János csupán nyolc alkalommal kapitulált, hálója kilenc összecsapáson maradt érintetlen. A királyfiakarcsaiak legeredményesebb futballistája, Lelkes Tamás 14 találattal. „Előnyünkre szolgált, hogy kiegyensúlyozott játékoskerettel ren-
szeresen látogatták az edzéseket. A mérkőzéseken betartották a taktikai utasításokat, s nagy becsvágygyal küzdöttek a győzelemért. A diadal a játékosok érdeme, nekem csak irányítanom kellett az egy célért nagy becsvággyal küzdő alakulatot”– summázta az őszi történéseket a királyfiakarcsaiak sikerkovácsa, Rudolf Pavlík. „A téli holtidényben visszatér hozzánk Hervay Andreas, aki ősszel az egyházkarcsaiakat erősítette, ugyan-
Archív felvétel
A királyfiakarcsaiaknak kiegyensúlyozott játékoskerete van
pontvadászatot. Több esztendeje formálódott a kollektíva, mely nyárom a rutinos Sáfár Rolanddal erősödött. A nevezett, aki egyébként már hosszabb ideje helybeli lakos, a csallóköztárnokiaktól került a csapathoz. Az együttes játékoskeretét
delkeztünk. A rutinos futballisták társaságában a fiatalok is sokat fejlődtek. Sikerünkhöz mindenki hozzátett valamit. A vezetők, a játékosok, a szponzorok és a szurkolók egy cél érdekében dolgoztak. Fontosnak tartom, hogy védenceim rend-
még nem döntöttük el, hogy első helyezettként bejelentkeznénk-e az V. ligába. Az erőviszonyok ismeretében minden bizonnyal a középmezőnyhöz tartoznánk, anyagilag viszont túl nagy falat lenne számunkra a nyugatszlovákiai kerületi bajnokságban való szereplés”– mérlegelte a lehetőségeket Gulázsi Attila, a klub alelnöke. Az őszi játékoskeret: Rudolf Pavlík, Várady János, Soós Tibor, Safár Roland, Hacsik János, Fehér Mihály, Bartal Szabolcs, Hromada Sán-
csak igényt tartunk a helybeli Csiba Róbertre, a kisfaludiak mezében szerepelt. Mindketten tehetséges fiatalok, hasznunkra lehetnek. Tavasszal ugyanis szeretnénk folytatni sikersorozatunkat. Egyértelmű célunk a bajnoki cím elhódítása. Azt viszont
dor, Lelkes László, Hodossy Patrik, Lelkes Tamás, Hervay László, Ágh László, Lelkes István, ifj. Nagy Milán, Mózes Zoltán, Csiba Tamás, Viszkocs Szilárd, Bíró Tibor, Biegelbauer Róbert. (ái)
47
Sport
2011. december 13. |50. szám
Aranyvasárnapi túlélési próba A kezdők száz métert, a legedzettebbek hétszázötven métert úsznak DUNASZERDAHELY – A téli fürdőzés szerelmesei vasárnap, december 18-án immár nyolcadszor randevúznak Dunaszerdahelyen, mártóznak meg a Félúti tóban. A pozsonyi Jegesmedve klub versenynaptárában a kiemelt rendezvények közé sorolt téli úszás szervezői fővárosi, gútai, nagytapolcsányi, újbányai, zsolnai és kassai résztvevőket várnak a hagyományos aranyvasárnapi túlélési próbára. A résztvevők edzettségi állapotuk függvényében választják ki a távot. A kezdők száz métert, a legedzettebbek pedig
hétszázötven métert úsznak. Természetesen a téli úszás résztvevői között újra csatasorba állnak az extrém sportág csallóközi szerelmesei, Hideghéty Tibor, Molnár László, Hegedűs Attila, Kollár Attila, Mészáros Máté és Mészáros József. „Az előző években ajkunkra fagyott a mosoly, ezúttal aligha kell bevetnünk a motorfűrészt. Szerintem a fürdőzők, a nézők és a fotósok egyaránt megtalálják a számításukat a közönségvonzó rendezvényen, mely fél kettőtől zajlik” – nyilatkozta az aranyvasárnapi attrakcióról Mészáros József, a dunaszerdahelyi téli úszások ötletgazdája és társszervezője. (ágh)
Az extrém sportág csallóközi szerelmesei a Félúti tóban
Fogas Ferenc felvétele
Felkarolják a tehetséges gyermekeket DUNASZERDAHELY – Évértékelő közgyűlést tartottak a múlt pénteken a Magán Szabadidőközpontban, ahol Szabó Zsuzsanna igazgató, illetve az egyes részlegek vezetői összefoglalták a befejeződő esztendőben történt eseményeket, elért eredményeket. Az oktatási intézményben közel ötven edző-nevelő több mint 1900 gyermek szabadidőprogramjáról gondoskodik. Németh Jolán és Lelkes Zsuzsanna irányításával amatőr (szivacs)kézilabda-bajnokság zajlik az egész Dunaszerdahelyi járásban. A szervezőknek 400 lányt sikerült bekapcsolniuk a sportkörökbe, s tervük szerint két év alatt a kétszeresére szeretnék emelni ezt a létszámot. Szorosan együttműködnek a já-
Fodor Mária prezentációja
Az évértékelő közgyűlés munkaelnöksége (balról): Tornyai Erzsébet, Szabó Zsuzsanna, Szabó László, Lépes György, Hegedűs László
rásbeli klubokkal, sőt, a győri tehetségnevelő programokba is bekapcsolódnak. Egyre népszerűbb a gyermekek körében az ún. dobójáték. Lépes György és Ollári Attila vezetésével megalapozták a hosszú tá-
vú futsalversenyt az ifjabb és idősebb serdülők korosztályában. Még ebben a tanévben a középiskolások egyszeri tornáját is megrendezik. Friss hír, hogy az U19-es kategóriában, FK Sportgimnázium DS né-
Az edzők egy csoportja
ven a fiúk futsalcsapatát benevezték az országos bajnokságba. Nyáron az érdeklődők egészhetes kosárlabdatáborozáson vettek részt. Fodor Mária és nyolc pedagógustársa közel 300 gyermek képzőművészeti képzésével foglalkozik szakkörök keretében. Az oktatók elsődleges célja a művészeti nevelés, a tehetségazonosítás és -gondozás. Nagy Mónika a néptánc és a moderntánc keretében az óvodások mozgáskészségének fejlesztésén fáradozik. Szabó László, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium igazgatója hozzászólásában hangsúlyozta: a két intézmény három éve tartó – három esztendeje alapították a magán szabadidőközpontot – együttműködése eredményes, s az érintettek ezután is minden tőlük telhetőt elkövetnek a tehetséges gyermekek felkarolásáért. (lel)
Lelkes Vince felvételei
48
Csallóköz
Sport
Foghíjas lelátók a DAC-stadionban A begyűjtött sárga lapok számát tekintve is a sereghajtó dunaszerdahelyiek a listavezetők (Befejezés az előző számból) Nem vitás, Dunaszerdahely futballvárosként szerepel a köztudatban. Az egykor szebb napokat megélt DAC őszi mélyrepülése döntően befolyásolta a hazai mérkőzések iránt megnyilvánuló szurkolói érdeklődést. Kiürült a lelátó, elmaradt a fergeteges buzdítás. A sárga-kékek kilenc hazai párharcára csupán 16 461 (átlagban 1886) néző váltott jegyet. A kudarcok hatására a szurkolói csoportok bojkottot is szerveztek. Ami a nézőszámot illeti, a legtöbben (3273) a DAC–Spartak Trnava találkozón voltak. Tegyük hozzá: ebben nagy szerepet játszott a Spartak-drukkerek jelenléte. Érdekesnek találtuk, hogy többen voltak kíváncsiak a DAC vendégjátékára, Hílekék kilenc idegenbeli fellépésén ugyanis 17 485 futballkedvelő volt jelen. A legtöbben, szám szerint 4926-an a Spartak Trnava–DAC idénynyitó összecsapáson figyelték a csallóköziek produkcióját. Hílek a legfegyelmezetlenebb Annak ellenére, hogy a mezőny végén kullog, a kapott gólok és a begyűjtött sárga lapok számát tekintve is listavezető lett a DAC. Az értékelt időszakban ugyanis ötvenkét sárga lapot kaptak a sereghajtó futballistái. A leggyakrabban Híleket fegyelmezték a játékvezetők, a csapatkapi-
javára megítélt egyetlen tizenegyest Coric Prešovban értékesítette. Ugyancsak negatívumként értékelhető, hogy a DAC a Szlovák Kupában is elbukott, a II. ligás Myjava vendégként 1:0-ra győzte le a sárga-kékeket a kupasorozat 2. fordulójában. Aggasztó a DAC őszi pontmizériája. A szenciekkel 2008 nyarán történt fúziója után ugyanis fél távnál eddig rendre húsz pont felett teljesített: 2008-ban 27, 2009-ben 22 (19 mérkőzésből), 2010-ben – 24, 2011-ben 12 pontot. Folytatás februárban
Fogas Ferenc felvétele
Aggasztó a sárga-kékek őszi pontmizériája
tánynak hét sárga lapot osztottak ki. Fegyelmi büntetése fosztotta őt meg attól, hogy Kováčhoz hasonlóan csapata összes mérkőzésén a pályán tüsténkedjen. Rajtok száma: 7 – Hílek, 5 – Marcin, 4 – Matúš, Struhár, Helísek, 3 – Boya, Lénárth, Harsányi, Kováč, 2 – Delarge, Laštovka, Konečný, Kabele, 1 – Králik, Kazár, Németh Zs., Tomčák, Štajer, Coric, Obert, Majus Egidius. Három DAC-labdarúgót büntettek piros lappal a bírók. A Kadlec és Laštovka mellett a kongói Delarge kiállítása után kerültek emberhátrányba a csallóköziek. A hórihorgas cseh Kadlec egyébként negyedórányi játék
után vonult az öltözőbe... A két cseh légiós fegyelmi büntetésével pontot tett dunaszerdahelyi szereplése végére. Idény közben vált meg a szakvezetés a rutinos Pavol Sedláktól, aki nem teljesítette az elvárásokat, ezért felbontották a szerződését. Kerettag volt, hosszan tartó sérüléssel bajlódott, egy alkalommal sem állt csatasorba Pavol Ďurica. Megműtötték, felépülése hosszabb időt vesz igénybe. Büntetők A sípmesterek két büntetőt ítéltek a DAC ellen. A nyitrai Hodúr (16. forduló) betalált, a kassai Pačinda (18. forduló) lövését Kováč hárította. A DAC
A folytatás nem kecsegtet sok jóval. Főleg az esetben, ha figyelembe vesszük az előző esztendők silány tavaszi mérlegét. Figyelmet édemel, hogy történelme során a honi élvonalban másodízben telel sereghajtóként a DAC. Először az 1999/2000-es évadban zárta utolsó helyezettként az őszi csatározásokat a sárga-kékek alakulata, mely a bajnokság végén egy emelettel lejjebb került a fociranglétrán. Minden téren nagyfokú javulásra lesz szükség annak érdekében, hogy a DAC elkerüljön a sereghajtó pozíciójából és ismét sikerrel abszolválja a mentési manővereket. A Corgoň Liga tavaszi idénye a két kiesőjelölt csallóközi párharcával (DAC–Tatran Prešov) rajtol el 2012. február 25-én. Addig azonban rendezni kell a sorokat a sárga-kékeknél. Ágh István
Vendégjátékosként Magyarországon TREVISO/SOMORJA – Soós Tamás (felvételünkön kékben) somorjai egyesülete, a Gladiátor Birkózóklub beleegyezésével néhány hete a Sziget SC csapatához igazolt. Ennek tudható be, hogy a sportoló a közelmúltban a magyar ligaválogatott színeiben Olaszországban is csatasorba állt a Mediterrán-kupa névre keresztelt trevisói viadalon. A csallóközi birkózó kiváló eredményeket produkált: három meccsen lépett szőnyegre, s mindhárom erőpróbáját megnyerte. A 96 kilós súlycsoportban olasz és horvát ellenfelét győzte le, majd a számára szokatlan súlycsoportban (120 kg) ugyancsak egy horvát riválisát Fogas Ferenc felvétele múlta felül.
Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.
Csallóköz