Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE
Jogerősen: huszonöt év börtön!
Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek?
Még mindig nem tudni, vajon ki rendelte meg Basternák László meggyilkolását
Paul Lendvai a tovább élő mítoszokról, elharapózó nacionalizmusról Pozsonyban
2. oldal
3. és 5. oldal
Köztér Bodnár Gyula
Žitný ostrov Ára: 0,65 €
2011. november 15., 46. szám
Regionális hetilap | Regionálny týždenník
www.csallokozonline.sk Sorozatban ötödször vesztettek a sárga-kékek A Szlovák Futballszövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított a DAC ellen 48. oldal
Patkányoktól húzták ki!
7 milliárd Ennyi Földünk lakóinak száma. Illetve több, hiszen a bejelentés óta eltelt két hét. Ennek akár örülhetnénk is, hiszen – némely állatfajokkal ellentétben, melyeket már, sajnos, egyenesen a kipusztulás veszélye fenyeget – mégiscsak az emberiség, az emberi nem mint olyan, mint gondolkodó lény, szaporodik ily rohamosan. Igaz, földrészek, sőt országok szerint nem mindenütt arányos mértékben. Ez ugyan számos súlyos kérdést vet fel főként a jövőre nézve, de hát ez a világ már csak így van kitalálva, és hát mi magunk sem nagyon teszünk, vagy éppen individualizmusunk, önzésünk kényelmes burkában egy szalmaszálat sem mozdítunk meg azért, hogy ne így legyen. Hogy például Európa ne öregedjen, hogy Szlovákiát elkerüljék az olyan esztendők, amikor többen halnak meg, mint születnek, hogy Magyarország népessége újra elérje és belátható időn belül százezrekkel haladja meg a 10 milliót, ne kelljen a bevándorlók tömeges érkezésében és „közreműködésében” reménykedni. Az évszázados közösségi hagyományokat, a gazdasági helyzettől függetlenül működő egykori többgyermekes családmodelleket elfelejthetjük. Naponta szembesülnünk kell az „éljünk a jelennek”-féle fogyasztói szemlélet, valamint a létbizonytalanság, a kilátástalanság következményeivel, melyek egyike éppen a gyermekvállalás elodázása, jobb esetben. Mintha november 17-e, huszonkét évvel ezelőtt, nem erről szólt volna.
Fogas Ferenc felvétele
Végre biztonságban
DUNASZERDAHELY – Magatehetetlen állapotban találtak rá a nyolcvanegy éves otthontalanná vált férfira múlt csütörtökön a Pozsonyi út ipari hangárában a városi rendőrök és a városi hivatal szociális osztályának munkatársai. Molnár Tímea, a szociális osztály vezetője elmondta, miután tudomást szereztek arról, hogy a hajléktalanok közt van egy aggkorú személy, azonnal intézkedtek, hogy még a fagyok beállta előtt nyugdíjasotthonba helyezhessék. „Munkatársunk már egy nappal korábban zörgetett ott, de semmi válasz nem érkezett. Másnap a városi rendőrökkel együtt mentünk ki, meleg ételt vittünk neki és a nyugdíjas ott-
honban való felvételhez szükséges iratokat, de először nem bukkantunk a nyomára. Ekkor a járőrök leemelték a hangár ajtajaként szolgáló pléhet, és ott feküdt a bácsi mozdulatlanul, nagyon rossz állapotban. Patkányok és más rágcsálók futkostak körülötte, Ha nem találunk rá, valószínűleg rövid időn belül meghalt volna. Jelenleg kórházban ápolják, állapota mostanra kielégítő” – mesélte a szörnyű részleteket. Azonnal rohammentőt hívtak hozzá és kórházba szállították. Molnár Tímea közölte azt is, amint megfelelő állapotba kerül, az idősek otthonába szállítják. Értesüléseink szerint az idős embernek két gyermeke van, mégis az elhagyatott épületben tengette mindennapjait. A lánya ételt is szokott
vinni neki, időnként nála tisztálkodott, de a férfi állítólag nem akart életmódot váltani. A járási székhelyen mintegy 10-15 hajléktalant tartanak számon. Csiba Tibor, a városi rendőrség parancsnoka nemrégiben lapunknak nyilatkozva elmondta: kollégái rendszeresen ellenőrzik a parkokat és más nyilvános helyeket, hogy felmérjék a hajléktalanok búvóhelyeit és nyilvántartásba vegyék őket. Pontosan azért, hogy szükség esetén segíteni tudjanak rajtuk. Az önkormányzat idén is tervezi az ingyenes melegedő működtetését a Karcsai úti szociális lakások mellett. Két éve alig akadtak olyanok, akik éltek volna ezzel a lehetőséggel. Talán azért sem, mert szigorúan tiltották az alkoholfogyasztást. (und)
● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com
Csallóköz
2
Tudósítás > Villáminterjú
A vonalban
Jogerősen: huszonöt év börtön!
Marcel Macko, a pozsonyi Meteorológiai Intézet tudományos munkatársa – Meddig tart még ez a szokatlan őszi aszály? – Középtávú előrejelzéseink szerint még legalább tíz napig, de lehetséges, hogy még hosszabb ideig sem lesz térségünkben számottevő csapadék. Tavaly a Csallóközben és a Mátyusföldön is annyi eső esett, illetve hó hullott, mint az elmúlt száznegyven esztendőben soha. Idén viszont az átlagosnál jóval több a csapadékmentes nap. Kivételt a viszonylag hűvös július három hete jelentett, amikor az évszakhoz képest sokszor esett az eső, amelyről utólag kiderült, hogy aranyat ért. Nemcsak nálunk van így. Finnországban az elmúlt hét végén hóhiány miatt el kellett halasztani a műlesikló Világ Kupa futamait. Mert ott még az északi sarkkörön túl sincs fehér lepel, amire novemberben emberemlékezet óta nem volt példa. Szibériában és ÉszakAmerikában viszont az átlagosnál jóval vastagabb a hótakaró. Idén úgy tűnik, hogy nem válik be az a népi mondás, miszerint „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe, ha viszont barnán, akkor kemény tél várható”. A múlt héten sehol sem havazott, ennek ellenére továbbra is azt mutatják az előrejelzéseink, hogy enyhe és eléggé csapadékszegény lesz az előttünk álló évszak. Fehér karácsony valószínűleg csak a magasan fekvő hegyekben köszönhet ránk. M. F. M.
Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 45. számban közölt feladványért (Hatalmasak a költségek. – Angyal Sándor: Bugár Béla répája) Horváth Melinda (Illésháza) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Ennek okairól, így nyilatkozott.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: november 18.
Még mindig nem tudni, vajon ki rendelte meg Basternák László meggyilkolását POZSONY/ÓGYALLA/ SOMORJA – Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a múlt héten Kaluz István fellebbezését, s ezzel az ítélet jogerőre emelkedett. A somorjai illetőségű férfit Basternák László volt ógyallai polgármester és főellenőr meggyilkolásáért huszonöt évnyi börtönbüntetésre ítélték. „Nincs kétségünk afelől, hogy maga volt a tettes” – közölte a döntést bejelentő bíró a vádlottal, akiről a tárgyalás során sem vették le a bilincset, mert előzőleg többször kijelentette, hogy mindenképpen szökést vagy öngyilkosságot kísérel meg. Kaluz egyébként mindvégig tagadott, s azt hangoztatta, hogy a társa volt a gyilkos, akinek a nevét csak akkor lenne hajlandó elárulni, ha a rendőrség szavatolja családjának a biztonságát, ő pedig szabadlábon védekezhet. Ezt a kérését nem találták megalapozottnak, habár máig nem derült ki, hogy miért és kinek a megbízásából tette el láb alól az MKP volt Nyitra megyei képviselőjét. Basternákot saját háza előtt tavaly július l0-én lőtték agyon. A gyilkos előbb megszólította a feleségével sétáló Basternákot, majd egy sörétes puskát vett elő a ház előtt parkoló kocsijából. A volt polgármester megpró-
Megbilincselve a tárgyalásra
bált elmenekülni, ám elesett, s akkor Kaluz közvetlen közelről fejbe lőtte. Az áldozatot 27 sörét találta el, halálos fejsérüléseket okozva. Basternák nevelt fia a kiabálást, majd a lövéseket hallva, a házból kifutva legálisan tartott fegyverével tüzelt a támadóra. A gyilkos megsebesült, ám így is sikerült futva elmenekülnie a helyszínről. Iratait viszont a hátrahagyott, lopott gépkocsiban elejtette. Elsősorban ezek alapján fogták el őt másnap Bős mellett. Basternák ellen már meggyilkolása előtt néhány hónappal is merényletet kíséreltek meg, ám akkor a golyók a kapuba csapódtak. Ezt megelőzően egy pokolgépet
Guten Tag, Wiener Strasse! DUNASZERDAHELY – Csütörtökön adták át hivatalosan a járási székhelyen a Bécsi utat, amely a Karcsai utat köti össze a Pozsonyival. Az útszakasszal szeretnék csökkenteni a belváros teherforgalmát. A közel egy kilométeres szakaszon bicikliutat és járdát alakítottak ki,
Nem lufi az útavatás
hogy a kerékpárosok és a gyalogosok is kényelmesen közlekedhessenek rajta. A háromnyelvű útjelző tábla is jelzi, hogy a magyarok lakta szlovákiai városban a német vállalatok is jól érzik magukat. „Nagy örömünkre szolgál, hogy ilyen nagy cégek gyarapodnak nálunk, mint a Wertheim és a Schindler, amelyek több száz helybélit foglalkoztat-
Fogas Ferenc felvétele
Net-felvétel
is találtak háza közelében, az utcán, amely azonban nem robbant fel. Egyesek szerint Basternák főellenőri posztján ingatlanügyekbe keveredett, s emiatt álltak rajta bosszút. Értesüléseink szerint Kaluz Istvánnak anyagi gondjai voltak, s a gyilkos nagy valószínűséggel nyereségvágyból követte el tettét. Teljes bizonyossággal azonban azt sem sikerült bizonyítani, hogy az elkövető végül kapott-e vérdíjat a gyilkosság elkövetéséért. Úgy tudjuk, hogy a nyomozást a megrendelő személyének és a súlyos bűntett indítékának felderítése érdekében tovább folytatják. M. F. M. nak. Az újonnan átadott útszakasz némileg tehermentesíti a várost, ráadásul a Wertheim régi és új telephelye között is egyszerűbb lesz a közlekedés” – mondta az ünnepi átadáson Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. A szóban forgó útszakaszt az Eastern Sugar Slovensko volt cukorgyártól kellett megvásárolniuk, s a felújítási munkálatokkal együtt közel hétszázezer eurót költöttek az egészre. Ennek az összegnek a nagy részét a Wertheim és a Schindler cégek finanszírozták, de természetesen a város is jelentős mértékben hozzájárult a fejlesztéshez. A Bécsi út átadása azt jelzi, hogy a járási székhelyen működő nagy német cégek nem állnak le a terjeszkedéssel. Ivan Rod, a Wertheim cég igazgatója elárulta, hogy a jövő évben újabb részleggel bővítik majd a termelést. Részletekbe azonban nem kívánt bocsátkozni. (as)
3
Interjú
2011. november 15. |46. szám
Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek? Paul Lendvai a tovább élő mítoszokról, elharapózó nacionalizmusról Pozsonyban Rudolf Chmel kisebbségügyi kormányalelnök mutatta be múlt kedden Paul Lendvai Maďari: Víťažstvá a prehry (Magyarok: Győzelmek és kudarcok) című kötetét, amely szlovákul a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg. A magyar származású osztrák publicista a rendezvény előtt lapunknak nyilatkozott. Történelmi esszéjének magyar címe az első kiadásban a Kudarcok győztesei volt. Milyen történelmi eseményekre gondolt? – Többre, de elsősorban az 1848-as szabadságharcra és az 1956-os forradalomra. Mindkét nagy vereségből végül győzelem lett, az 1867-es kiegyezés után, illetve a Kádár-korszak-
elmúlt ezer év sikereiről és bukásairól, a kiemelkedő és ellentmondásos személyiségekről éppúgy, mint a köpönyegfordítás kevésbé vonzó emberi alakjairól. A négy német nyelvű eredeti kiadás után az elmúlt években megjelent magyarul, angolul, csehül, románul, franciául, nemrégiben japánul, most pedig szlovákul. Rövidesen az Egyesült Államokban mutatják be. Mit tehet a könyve a térségünkben továbbra is meghatározó nacionalista vagy legalábbis elfogult történelemszemlélet ellen? – Budapesten és több más helyen is láttam, és mind gyakrabban látok az autókra vagy máshova felragasztott matricákat és más tárgyakat, amelyek a történelmi Magyarországot áb-
A szerző legújabb magyar és szlovák fordításban megjelent könyvével
ban, amikor a többi kommunista országhoz képest a magyar forradalom céljaiból valamit valóra váltott. Olyan értelemben, ahogy egy lengyel kollégám mondta: a magyarok éltek a legjobban az említett államok közül a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Miért szánta rá magát e nagy lélegzetű művének a megírására? – Önmagunkat mindenre vagy majdnem mindenre fel készíteni. A Paul Valery javasolta felkészítés jegyében tekintem át a magyar múltat és a jelent. Publicista és politikai elemző vagyok, nem pedig „céhbeli” történész. Egyszerre belülről és kívülről, s mindenekelőtt politikai és anyagi befolyásoktól függetlenül, öncenzúra nélkül, időnként humorral vagy szarkazmussal próbáltam írni az
rázolták. Ilyet Ausztriában sosem tapasztaltam, pedig osztrák barátaim szerint vezető országrészként ők voltak a felbomlott Monarchia legnagyobb vesztesei. Tapasztalataim szerint leginkább Magyarországon tartják magukat a különböző mítoszok. Például az, hogy a trianoni tragédia azért következett be, mert Clemenceau fiát elhagyta a magyar felesége. Könyvemben arra igyekeztem választ adni, hogy mi vezetett a történelmi Magyarország felbomlásához. Meggyőződésem szerint, főleg a magyar uralkodó osztály az országban élő nemzetiségeket elnyomó politikája. Ez nem fajvédő nacionalizmus volt, hiszen aki elfogadta a magyar kultúrát, az a származásától függetlenül teljes érvényesülési lehetőséget kapott. Wekerle Sándor, az el-
ső magyar nem arisztokrata miniszterelnök sváb volt. Csakhogy Apponyi Albert, a nagy humanista, minisztersége idején megszüntették a szlovák nyelvű oktatást és sokáig folytathatnám a többi kisebbséget ért sérelmeket. Mindezekből okulni kellene. Megtették ezt legalább a mai politikusok? – Ki gondolta volna a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, hogy nem is olyan sokára magyar kormánytagok lesznek Bukarestben és Pozsonyban, Romániában magyar lesz a kulturális miniszter, a szlovákiai agrártárca vezetője? Vagy azt, hogy szlovák kormányalelnök a kisebbségiek iránt tiszteletre méltóan empatikus, magyarul is kiválóan beszélő személyiség lesz. Aki annak a Híd pártnak a tagja, amely új fejezetet nyit a magyar-szlovák együttműködésben. Ezek óriási eredmények, amelyeket már csak azért is nagyra értékelek, mert édesapám kassai, édesanyám erdélyi volt, nagybátyám pedig három évtizeden át Pozsonyban élt orvosként és magyar hazafiként. Mégis, mintha ezeket az eredményeket az egymással viszálykodó kisebbségi pártok, de Budapesten sem méltányolnák. – Súlyos hibának tartom, hogy magyarországi belpolitikai törekvéseket a külföldi magyar kisebbségek politikai képviseletének a felbomlasztására használják. Nem szabad a jelenlegi eredményeket kockáztatni vagy feladni csak azért, hogy Magyarországon valamelyik párt ötezerrel vagy akár húszezerrel több szavazatot kapjon. Ennek a politikai szűklátókö-
rűségnek a következményeit a határon túli kisebbségiek viselik majd. Milyen téren? – Térségünkben és minden középeurópai országban is a stabilitás egyik pillére a kisebbség bizalma az adott többségi nemzet toleranciája iránt, de ugyanilyen fontos, hogy az utóbbiak se kételkedjenek a többi állampolgár lojalitásában. Ezt az érzékeny és fontos egyensúlyt bonthatja meg a tömeges kettős állampolgárság, amelynek a határok nélküli Európában már nincs különösebb jelentősége. Még ennél is veszélyesebb következményei lehetnek, ha megadják a külhoni magyarok szavazati jogát, amely ellen az anyaországiak is joggal emelhetik fel a szavukat, hiszen olyanok is dönthetnek az ottani pártok, kormánytagok sorsáról, akik ott nem fizetnek adót, társadalmi járulékokat, s tartós lakóhelyük sincs Magyarországon. Mennyiben élezheti ez a vitatott lépés a szlovák-magyar viszonyt? – Alighanem befolyásolja majd a jövő év elejei szlovákiai kampányt, s esetleg bizonyos mértékig az előrehozott választások eredményeit is. Nem is olyan régen mérsékelt garnitúra volt hatalmon Magyarországon, miközben 2006-ban Szlovákiában Robert Fico nacionalista és populista partnereket választott. Most Pozsonyban liberális konzervatív politikusok kormányoznak, de jövő tavasszal visszatérhet az exkormányfő. Nagy kérdés, hogy okul-e politikai hibáiból, mert a szociáldemokrácia az nem rétorika, hanem az európai értékrend, köztük a kisebbségek tiszteletét jelenti. Folytatás az 5. oldalon
Rudolf Chmel és Paul Lendvai a könyvbemutatón
Ján Čikovský felvételei
4
Örömíjászat, sok résztvevővel
Zsarolta a családtagját HEGYÉTE – Négytől akár tízéves időszakra is rács mögé kerülhet egy 20 éves hegyétei fiatalember, aki fenyegetéssel több esetben pénzt zsarolt ki a családtagjától, akit nem egyszer fizikailag is bántalmazott. A fiatal fickónak mindezen túl egy további váddal is szembesülnie kell, hiszen 28 éves helybeli cinkostársával egy lakatlan családi házba is betörtek a faluban, ahonnan különféle dolgokat tulajdonítottak el 847 euró értékben. Ezért pedig két évre csukhatják le mindkettőjüket. (–ck)
Rapsicot fogtak! CSÁKÁNY – Orvhalászatért kell felelnie az igazságszolgáltatás emberei előtt egy 53 éves pozsonyi férfinak, aki Csákány község kataszterében egy meliorációs kanális partján vétett a horgászati jog gyakorlása ellen azáltal, hogy merítőháló, azaz tápli segítségével tiltott módon fogott ki három darab ezüst kárászt, illetve ugyanennyi északi csukát. S ha a megvádolt férfi bűnössége igazolódik, akár két évre is hűvösre kerülhet. (–sb/ck)
Nagy sikerrel zajlott az első nemzetközi verseny MARCELHÁZA – November 5-én, szombaton rendezte meg I. Örömíjász versenyét a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub. A verseny helyszíne a művelődési ház mögötti focipálya volt. A szervezők célja az volt, hogy bemutassák a dél-kóreai Tradicionális Íjász Világfesztivál versenyszámait. Százhuszonöt hazai és magyarországi versenyző jelentkezett. Két kategóriában négy számban nevezhettek: pusztai íjak és angol Long Bow, Ablakos Long Bow és a tradicionális vadászíj. Eredmények: Pusztai íj férfiak: 1. Koricsánszky Csaba 70,5 pont, Pécel, 2. Jónás László 70 pont, Deáki, 3. Dombóvári Lajos 67 pont, Budapest. Pusztai íj nők: 1. Sár Judit 60 pont, Nagypeterd, 2. Pintérné Tamás Katalin 50 pont, Pécel. 3. Misinkó Katalin 44,5 pont, Gyula. Pusztai íj gyerek (16 éves korig): 1. Ifj. Lajos László 62 pont, Dunamocs, 2. Cseresznyés
Hetek hordaléka NEKEM NEM PARANCSOL SENKI, SEMMI! Ezt ordította tele szájjal régi, fiatalabb barátom minap az egyik helybeli ivóban s én nem győztem csodálkozni, amikor beléptem, hiszen így beakasztva és nekibúsulva még nem láttam őt soha. Láthatóan nem is illett hozzá ez a részeg hangoskodás, szerettem volna őt nyomban lecsitítani, megvigasztalni a szívét nyomó vélt vagy valós sérelmeiért, és rövid úton hazanoszogatni – de ő csak állandóan azt harsogta, hogy néki már az égen, földön nem parancsol senki! Ezért hát én engedelmeskedtem a távozás kimondatlan parancsának. Mert én – talán éppen előrehaladottabb korom folytán – immár tudom: az út parancsol a gyalogosnak, kapu a belépőnek, a lépcső a fölfelé baktatónak, az asztal meg az ágy, a pohár meg a kés a hazaérkezőnek… BOLONDOS SZŐNYEGKALAND. Észrevettem, annyira nem vagyok feltűnő, hogy bármit csinálhatok, senki nem veszi észre. Arra gondoltam, egyszer talán teljesen láthatatlan leszek. És így is lett. Ráköszöntem egykori osztálytársnőmre az utcán, de a szeme pillája sem rezdült meg az üdvözlésemre. Nagyobb társaságba kerültem, volt, akinek kezet nyújtot-
Csallóköz
Bűnügy > Tudósítás > Tárca
tak, volt, akit kávéval kínáltak, de nekem ebből sem, abból sem jutott. Egyszer, amikor hazafelé tartottam, a lakásszomszédom szó nélkül bezárt a két bejárati ajtó közé. Az ajtók között bizonyosodtam meg róla, hogy láthatatlan vagyok. Az az ötletem támadt, hogy elrejtőzöm a szomszédom szobájában a szőnyeg alá, hogy kipróbáljam, észrevesznek-e. Úgy gondoltam, mindaddig ott maradok, amíg rám nem találnak. Egészen a karácsonyi nagytakarításig ott kuksoltam. Akkor szépen becsavartak a szőnyegbe, és kivittek az udvarra. „Óvatosan azzal a szőnyeggel, fiúk!” – mondta a szomszéd fiúk édesanyja. Bizony, óvatosan, adtam neki igazat magamban én is. Bélus és Norbi felkapott a vállára, és vágtatott ki velem az udvarra. Nem ellenkeztem azért, hogy szőnyegbe göngyölítve visznek ki a házból, hisz ez egy élménnyel többet jelentett számomra. Feltettek a szőnyegporolóra. „Én tartom a szőnyeget, te pedig porolsz” – mondta Norbi. „Nem, én tartom, és te porolsz” – ellenkezett Bélus. Fiúk, nekem ugyan édes mindegy, melyikőtök tart és melyikőtök porol, csak rendesen tartsatok, nehogy lepottyanjak, mondogattam magamban. Erre mindketten elengedtek. Ha gyerekkoromban nem lógtam volna
Repül az íj, ki tudja, hol áll meg...
A szerző felvétele
István 59 pont, Gyula, 3. Keszi Viktória 51 pont, Dunaújváros. Ablakos longbow és tradicionális vadászíj: 1. Ľubomír Málek 64,5 pont, Ótura (Stará Turá), 2. Peter Bernard 37,5 pont, Rakovice, 3. Molnár György 36,5 pont, Süttő.
A kóreai pálya céljain elért eredményeket külön is díjazták.1. Vallentin István 27 pont, 2. Koricsánszky Csaba 26 pont, 3. Pintér György 23 pont, mindhárman Pécelről. Holecz Attila
olyan gyakran a szőnyegporolón, biztosan lepottyanok. De ennek már kár volt örülnöm, mert elkezdődött a csihi-puhi. „Puff!” „Jaj!” „Puff!” „Jaj!” A „puff” Norbitól származott, a visszhangzó „jaj” tőlem. Rövid idő után cseréltek a fiúk. „Gyengén porolsz” – mondta Bélusnak Norbi. Nem tudhatta, hogy már jajgatni sem bírok. Nem is értem, miért nem szöktem meg a szőnyeg alól. Bizonyára azért nem, mert ez a megoldás nem jutott eszem-
asszony a férjének. „És milyen érdekes a mintája!” – jegyezte meg a férj. Másnap aztán a város összes áruházát bejárta, de olyan szőnyeget, amelyen ugyanolyan minta lett volna, nem talált sehol. Én meg, amikor a szőnyegporolón lógva már kezem és lábam is elzsibbadt, lemásztam és hazaindultam. Útközben sokan megszólítottak, és az kérdezgették: „Mi történt magával, szomszéd úr? Ki bánt el magával ilyen alaposan, szomszéd úr?” Akkor már azt szerettem volna, ha láthatatlan vagyok, legalább addig, amíg hazaérek és becsukom magam mögött az ajtót.
néki már az égen, földön nem parancsol senki be. A fiúk összetekerték a szőnyeget, és én ott maradtam lógva a porolón. „Mennyivel könnyebb lett a szőnyeg!” – jegyezte meg Bélus. Amikor a lakásban leterítették a fölsúrolt parkettre, anyukájuk felkiáltott, majd megkérdezte: „Mi az ott?” A szőnyegen új minta, egy mulatságos figura volt látható. „Mit jelentsen ez?” – faggatózott az édesanya. A fiúk nem tudták megmagyarázni. A lépcsőházban viszont hamarosan visszhangozni kezdett, hogy: „Puff!” „Jaj!” „Puff!” „Jaj!” Ezúttal az édesanya porolt, de nem a szőnyeget, hanem őket, Bélust és Norbit. Aztán vendégek jöttek a házhoz. „Nézd csak, Ferdinánd, milyen gyönyörű szőnyeg!” – mondta vendégné
SZERZŐI ÖNÉRZET. Az elmúlt napokban egy régi tudósítónk kísérőlevele pottyant ki egyik könyvem lapjai közül. Az egykori titán sorai még akkor íródtak, amikor szépirodalom is elég gyakran helyett kapott a Csallóköz hasábjain: Olyan válaszlevelet, hogy „a maga írásai (versei, tárcái) fabatkát sem érnek és mindegyik a szemétkosárba való”, köszönöm szépen, nem kérek. Ha az írásaimmal kapcsolatban képesek értelmes, nem sértő kritikát megfogalmazni, azt köszönettel elfogadom. Önbecsülésem azonban a béka segge alatt van, tehát annál is alább tiporni szükségtelen, az megy magától is. Tisztelettel: X. Y. Szerdahelyi József
5
Interjú > Hirdetés
2011. november 15. |46. szám
Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek? Befejezés a 3. oldalról Magyarországon viszont nemzeti érzelmű, sokak szerint nacionalista, jobboldali, klerikális kormány regnál, amelyről már sokszor mondtam nem éppen kedvező véleményt. Nyugtalanítónak tartom Károlyi Mihály és József Attila szobrának tervezett eltüntetését a Kossuth-térről, s Tisza István alakjának visszaállítását, aki valóban ellenezte a háborút, de nem éppen a magyar progresszió képviselője volt, s nemzetiségbarátként sem lehet jellemezni. Nyugtalanságánál talán csak a borúlátása nagyobb a magyarországi helyzetet illetően. Ez a rövidesen szlovákul is megjelenő, magyarul már olvasható könyvéből, az Eltékozolt országból is kiderül. Valóban nem lát kiutat? – Rövid távon – ami lehet akár két választási ciklus is – lehetséges nemzeti jelszavakkal félrevezetni azokat, akik munkahelyeiket veszítették el, s akik súlyos megélhetési gondokkal szembesülnek. Nem lehet azonban a kommunista rezsimet idéző manipulációkkal a külföldi tőkét, a bankokat kikiáltani bűnbaknak. Az ausztriai pénzintézetek magyaror-
Hosszabb távon derűlátó...
szági kintlevősége 5,3 milliárd euróra rúg. Megengedhetetlen ezt bármilyen tollvonással lenullázni. Annak idején azért vettek fel tömegesen svájci frankban hiteleket, mert a kamatai sokkal kedvezőbbek voltak a
Ján Čikovský felvétele
forinténál. Ezek a száraz tények. Magyarországon egyre nagyobb jobboldali, olykor már a szélsőjobboldali médiahegemónia, ezért mind gyakrabban érzem úgy, hogy vissza kellene állítani a Szabad Európa
vagy a BBC magyar adását, a kendőzetlen igazságok kimondása érdekében. Magyarországon sajnos, hiányzik olyan mérsékelt jobboldali politikus, mint a lengyel Donald Tusk, s távolról sincs akkora tolerancia, mint Csehországban, ahol a kettős, svájci-cseh állampolgárságú, bajorországi ingatlan- és bécsi szállodatulajdonos, Karel Schwarzenberg külügyminiszter lehetett, s akár államfő is lehet. Mindezek ellenére hosszabb távon mégiscsak derűlátó vagyok. Miért? – Érdeklődéssel figyelem, vajon osztódással szaporodik-e a baloldal, s mi lesz a sorsa Gyurcsány Ferenc új pártjának, amelynek egyik vezetőségi tagja Debreczeni József, az első szabadon választott honatyák egyike és Bauer Tamás. Ezek egyelőre jelzésértékű fejlemények. Optimizmusomat azonban leginkább arra alapozom, hogy Magyarország mégiscsak kis ország, amelynek minden tehetségre égető szüksége van, s lesz politikus, netán államférfi, aki ezt felismeri. S akkor a mostani vesztesekből ismét győztesek lesznek. Szilvássy József
6
Csallóköz
Tudósítás
Előrelépés az önkormányzatban Néhány részegyezség született, mégis lesz soron kívüli ülés DUNASZERDAHELY – Habár a beterjesztett programpontok döntő többségét múlt héten sem sikerült megtárgyalnia a képviselő-testületnek, annyi előrelépés azért történt, hogy az MKP, valamint a Híd és a függetlenek frakciója megállapodott a városi tanács és a szakbizottságok tagjait illetően. A beterjesztett javaslatok nagy része most is azért került le a napirendről, mert a városi tanács és a szakbizottságok előzetesen nem tárgyalták meg azokat. A nyolctagú tanácsból mindössze négy MKP-s képviselő vett részt az ülés előtti értekezleten, Hulkó Gábor távolmaradt, mint ahogy a Híd három tagja, Benkóczki Vendel, Ambrovics Ferenc és Ravasz Marián is. Így az nem volt határozatképes.
A MKP, a Híd és a függetlenek frakciója végül egy közös javaslatot tett a városi tanács és a szakbizottságok összetételéről. Eszerint a városi tanács tagjai Ravasz Marián, Dakó Sándor, Benkóczki Vendel, Ambrovics Ferenc (mindannyian Híd), A. Szabó László, Keszegh Pál és Kanovits György lettek. A pénzügyi bizottság elnöki posztját Bindics Zsolt foglalja el Keszegh Pál helyett, aki alelnök lesz ezután. Az építésügyi és közlekedési bizottság elnöke Garai László lett Ravasz Marián helyett, aki alelnökként tevékenykedik mostantól. Az összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló testület élére Benkóczki Vendel került, alelnök Hodosy Szabolcs lett. Az MKP helyi szervezetében tagságát felfüggesztő és függetlenként politizáló Bugár Zoltán helyett a pénzügyi bizottságba A. Szabó Lászlót, a környezetvédelmi és ide-
genforgalmi szakbizottságba Karaffa Attilát választották. Nem sikerült azonban megtörni a három vétót, amely a polgármester jogköreinek szűkítéséről szólt a városi tulajdonú, gazdasági tevékenységeket folytató társaságokban, a prokurista kinevezéséről szólót, amelyet a képviselő-testület jóváha-
Újabb Nyelvcsapások KOMÁROM – Zsákovics László zenepedagógus Nyelvcsapások című zenés tereferéi egyre népszerűbbek a komáromiak körében. Legutóbb már a nyolcadik összeállítást láthattuk-hallhattuk, amely a bűnről, a bűnözésről szólt. Ezt persze nem könnyű humorral ötvözni, de nem is lehetetlen. Kitűnő lehetőséget nyújtott rá a közéletben egyaránt jelenlévő hazudozás, aztán a hazugság
és a füllentés közötti különbség, no és persze az úgynevezett „BA” kategóriás (beilleszkedésre alkalmatlan) személyekről szóló történetek kimeríthetetlen tárháza. Váratlan és hatásos slusszpoén volt, amikor a műsorvezető valamilyen apropóból telefonon rendőrt hívott, mire – a Kék Fény jól ismert szignáljára – megjelent a színen az est vendége: Skronka Tibor rendőr alezredes, a bátorkeszi körzet
Zsákovics László (jobbról) Skronka Tibor történeteit hallgatja
Marian Baláži felvétele
Kanovits György érvel
gyásához kötötték volna, valamint azt, amely a jégpálya jégkorongozóknak megállapított belépőjegyeire vonatkozott. A határozathozatalhoz ugyanis 3/5-ös többségre lett volna szükség a 25 képviselő közül, azaz legkevesebb 15 voks szükségeltetett, ám csak tizenhárman szavazták meg a javaslatot.
Az ülés végén A. Szabó László alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a testület most már valóban hatékony munkát fog végezni a lakosok érdekében, ezért javasolta, hogy november 15-én, soron kívüli ülésen tárgyaljanak az ismételten elnapolt témákról. (und)
Fonállal, tűvel, türelemmel
parancsnoka. Természetesen vele is a bűnözés volt a téma, de az eddigihez hasonló humorral fűszerezett, csevegő stílusban. Így tudhattuk meg például, mi a különbség a lopás és a rablás között, de olyan szórakoztató történeteket is hallhattunk a főrendőrtől, amelyek vele történtek meg. Az estét, hagyományosan a Memória Társulat nosztalgiazenekar fellépése zárta. Vas Gyula
A szerző felvétele
Érdeklődők a látványos tárlaton
NAGYMEGYER – A fenti címmel nyílt kiállítás a nagymegyeri városi művelődési otthonban november 3-án. Németh Gyuláné Tiszai Gizella győri nyugdíjas pedagógus hozta el saját és gyűjtött kézimunkáit, valamint népviseletbe öltöztetett babáit a határ túloldalára. A tárlat megnevezése címszavakban és nagyon sokatmondóan utal arra a folyamatra, amellyel ezek a munkák készültek, kezdve a babák aprólékos kidolgozással megvarrt ruháitól, egészen a kézimunkákig bezárólag.
A szerző felvétele
A Csemadok nagymegyeri alapszervezete, a művelődési ház és a győri Xantus János Múzeum közös rendezésében megnyílt tárlaton Perger Gyula néprajzkutató, a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója méltatta a nyugalmazott pedagógus kiállított munkáit. A néphagyományokat tisztelő és ápoló tárlatnyitón a helyi magyar alapiskola Igricek népdalkörének tagjai és citerásai is közreműködtek. Kovács Zoltán
7
Háttér
2011. november 15. |46. szám
Lépések a megoldások felé Külföldön már ismert, nálunk most kerül a köztudatba a life coaching Mit tehetünk, amikor már nem tudjuk, hogy kihez forduljunk? Milyen megoldás lehetséges a gondjainkra, dilemmáinkra? Ha ezekre nem tudjuk a választ, akkor felkeresünk egy életvezetési tanácsadót, azaz coach-ot. Legalábbis tőlünk nyugatabbra ez már bevett szokás. Nálunk még csak most kerül a köztudatba. Az úgynevezett coaching a nyolcvanas években kezdett hódítani az Egyesült Államokban. Térségünkbe, többek között Magyarországra és Szlovákiába mindössze tíz éve jutott el. Az International Coach Federation fogja össze a szakembereket szerte a világon. Póda Erzsébet és Bolemant Éva tavaly Budapesten szerezte meg a szükséges képesítést és az oklevelet, amivel hivatalosan is életvezetési tanácsadóvá, azaz „life coach”-á váltak. Az ötlet megszületését, hogy a tanfolyamot elvégezzék, sok tényező támogatta. „A Barátnő internetes újság szerkesztőségébe, amelyet működtetek, mindig érkeztek olyan levelek, amelyek segítséget kértek, s mindegyikre válaszoltam. De minden esetben volt egy hiányérzetem amiatt, hogy nem tudtam, vajon megfogadták-e a tanácsaimat. Egy alkalommal Éva eljött hozzám és mondta, talált az interneten egy life coaching nevű tevékenységet, ami őt nagyon érdekelné. Javasolta, hogy jelentkezzünk Budapesten Wiesner Edit mestercoach tanfolyamára” – emlékezik vissza a kezdetekre Póda Erzsébet. Elmentek és pontosan azt kapták, amit szerettek volna, a viszszajelzést. „Tehát nem úgy foglalkozunk az ügyfeleinkkel, hogy adunk nekik egy tanácsot és az útjára bocsátjuk, hanem beletanul egy folyamatba, amelnyek során megismertetem olyan módszerekkel, amelyek segítségével ki tud lábalni a problémájából. Van visszajelzés is, mivel velem együtt halad ezen az úton. Nem én végzem el helyette a feladatokat, én csak az utat mutatom meg” – meséli Erzsébet. Kölcsönös szimpátia A Barátnő life Coaching a Barátnő civil szerveződés részeként jött létre. Csoportos tréningeket tartanak nők számára és megismertetik velük a módszereiket. Erre pályáztak is a Bethlen Gábor Alapnál, s hat helyszínen tartandó előadássorozatra
Bolemant Éva és Póda Erzsébet Budapesten szerezte meg a szükséges képesítést
kaptak támogatást, melynek címe, Lépések a megoldások felé. „A coach szót használják a tanácsadókra, ami edzőt jelent. Az edző pedig nem csak a fizikai formájukat edzi az embereknek, de lelki támaszként is áll mellettük. Amikor az ügyfél a coach-hoz fordul, be kell tartani bizonyos pontokat, amelyek szerint dolgoznak. Először is, van egy beszélgetés, amikor megismerkednek egymással, ugyanis abban a pillanatban, amikor az egyik félnek nem szimpatikus a másik, a munka nem lesz eredményes” – ecseteli Bolemant Éva. Amikor megegyeznek az ügyféllel, szerződést kötnek, s 5-10 alkalommal találkoznak, amely általában elegendő egy-egy probléma, egy-egy élethelyzet megoldásához. „Azért nem is használjuk igazán a tanácsadás szót, mert a coach nem ad tanácsot. Az ügyfél magában hordozza a megoldást a problémájára. Mi ezt csak segítjük, a gondot nem mi oldjuk meg. Adunk ötleteket, új utat mutatunk, más szemszögből nézettjük meg vele a világot, a saját helyzetét” – magyarázza Éva. Ami nagyon fontos, hogy meg kell látni a pozitív dolgokat, kiemelni a jót és elfogadni, hogy nincsenek rossz döntések, mert mindennek oka van.
tolóból a legjobbat. De ez több területre is érvényes, hiszen Németországban már szinte minden családnak megvan a maga coach-a. Van gyereknevelési, házassági, párkapcsolati, gazdasági és munkahelyi coach is. „A Barátnő Life Coaching kétfélével foglalkozik. Végezzük a csoportos tréningeket és az egyéni foglalkozásokat is. Az elejétől a végéig szemmel lehet tartani, honnan hová fejlődik a kliens. A kétségbeesett emberből hogyan lesz valaki kiegyensúlyozottá” – tájékoztat Erzsébet. A tréningek úgy zajlanak, hogy van egy elméleti rész, majd egy rövid szünet, ami után mindenkivel egyénileg foglalkoznak. Az elméleti rész lényege, hogy miként irányítanak bennünket a gondolataink és mi mennyire tudjuk azokat irányítani. Nem hagyhatjuk, hogy az érzelmeink, a gondolataink ellenőrizetlenül befolyásoljanak, tudatosan oda kell
Fogas Ferenc felvétele
figyelnünk rájuk. Ha pedig tudatosan tesszük ezt, akkor a kezünkben tudjuk tartani az irányítást. Coach lehet az, akinek van erre érzéke, szeret emberekkel foglalkozni, munkál benne a segíteni akarás szándéka. Segítséget nyújtana a problémás helyzetekben. Mindenképpen kell beleérzőképesség. Az a korosztály, amely ellátogat az általuk tartott előadásokra, teljesen vegyes. „Viszont gyerekekkel nem foglalkozunk. Kizárólag felnőttekkel” – közli határozottan Éva, majd hozzáteszi: „Főleg az olyan pillanatokért érdemes ezt a tevékenységet végezni, amikor az ember a foglalkozások alatt rájön valamire, megváltozik a véleménye és az arca felderül, vagy hirtelen megváltozik. Ez fantasztikus érzés. A coaching mindenképpen minőségibb és boldogabb élet felé tudja terelni az ügyfelet” – szögezi le végezetül. Angyal Sándor
Segítségnyújtás A coach nem pszichológus, de rendelkezik pszichológiai tudással is. Úgy kell őt elképzelni, mint egy olimpiai bajnok edzőjét. Nem ő végzi el a feladatot, de kihozza a spor-
...gyermeknevelési, házassági, párkapcsolati, gazdasági és munkahelyi coach is Illusztrációs net-felvétel van
8
Csallóköz
Tudósítás > Visszapillantó
Hollandok helyett székelyek GYERGYÓSZENTMIKLÓS/ SOMORJA – Holland partner helyett a Hargita megyei Gyergyószentmiklós lehet Somorja újabb testvérvárosa, Mosonmagyaróvárral és Hainburggal együtt. A felső-csallóközi város képviselő-testülete legutóbbi ülésén beleegyezett abba, hogy bontsák fel a hollandiai Leiderdorppal még 1993 szeptemberében megkötött testvérvárosi szerződést. Ezt a lépést a hollandok kezdeményezték, feltehetően azért, mert az önkormányzatuk is takarékosságra kényszerül, s az eddigi hivatalos csere-
látogatásokon már kimerítették a tapasztalatcsere lehetőségét. A leiderdorpiak különösen a rendszerváltást követő években nyújtottak jelentős szakmai és anyagi segítséget a somorjai önkormányzatiság kiépítésében és működtetésében. Továbbra is közösen ápolják majd a baráti kapcsolatokat a két város tűzoltói és az iskolák pedagógusai és növendékei, továbbá más intézmények is. A városatyák tudomásul vették, hogy a székelyföldi Gyergyószentmiklós önkormányzata szívesen létesítene testvérvárosi kapcsolatot Somorjával. Bárdos Gábor la-
Hely-történet Lelkes Vince rovata
Dunaszerdahelyen az Einbeck kávéház mozihelyiségében nagyszabású tűzoltó-estet tartottak 1925. október 18-án, vasárnap. Hangulatos, derűs volt az összejövetel, a műsor szórakoztató, változatos – írja a Csallóközi Hírlap tudósítója. Akinek azt az állítását is elfogadjuk és ide másoljuk, hogy „kissé sok volt este 8-tól éjfélig egyfolytában ugyanazon a helyen ülni, node megbékültünk a helyzettel, mert a kabarészámokat egytől egyik frissen, elevenen és roppantul mulatságosan” adták elő a szereplők. A rendezvény érdekessége, hogy Dunaszerdahelyen műkedvelő zenekar alakult ez alkalomra. A tagok élén mint karmester Procházka Ferenc állt, zenészként működtek a karban Vancsó Lajos, Schulek Lujzika,
veget a felolvasás előtt egyszer átnézhették. A másodikosok közül legszebben Kiss Flóra, a harmadikosok vetélkedőjében pedig a legjobb hangsúllyal Sill Kata, Valacsai Bálint és Puha Zoltán olvasott. A negyedikeseknél Veszprémi Viktória kapott elismerést szép és értelmes szövegbemutatásáért. A gyerekek jutalma egy-egy szép könyv lesz, melyet az anyanyelvi hónap ünnepélyes értékelésekor, december elején kapnak meg. Csiba Lídia
Ján Čikovský felvétele
punkat arról értesítette, hogy küldöttség élén december elején utazik Hargita megyébe a szükséges dokumentumok megvitatása és elkészítése érdekében. Hargita megye har-
Anyanyelvi hónap, sokféle megmérettetéssel
A szerző felvétele
novemberben kerül sor. Az idei tanévben is ebben a hónapban helyesíró-, meseíró-, illusztráló-, valamint szavalóversenyt rendeznek. A megmérettetéseket a kicsik kezdték az olvasóversennyel, melybe tizennyolc nebuló nevezett be a 2–4. évfolyamokból. A pedagógusok a gyerekeknek teljesen ismeretlen szöveget adtak, melyet a tanulóknak hangsúlyozva, a mondatvégi jeleket figyelembe véve, érthetően kellett elolvasniuk. A megadott szö-
Leiderdorpi tűzoltók a somorjai Polgármester Kupán
Olvasóversennyel kezdték
Harmadikosok ismerkednek a szöveggel
madik legnagyobb városa eddig már hét magyarországi (Siófok, Eger, Cegléd, Szigetszentmiklós és több budapesti városkerület) településsel, továbbá a vajdasági Topo-
lyával létesített testvérvárosi kapcsolatot. „Városunk jövője szempontjából meghatározó lehet a testvérvárosi kapcsolatok ésszerű gyümölcsöztetése, mert nemcsak a történelmi múlt, a közös kultúra tarthat össze minket, hanem intézményeink együttműködése is” – olvasható a patinás székely város honlapján. Ugyanez a jól felfogott érdeke Somorjának is. Érdekességként említjük meg, hogy Gyergyószentmiklós Románia egyik leghidegebb települése, ahol átlagosan évente százhatvan napon át fagypont alatt van a hőmérséklet. –r-c
CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A helyi magyar tannyelvű alapiskola pedagógusai vallják, az olvasás szeretetét már kisiskolás korban kell a gyerekekbe plántálni, hogy a későbbiekben rákapjanak annak ízére. Ebből a meggyőződésből kiindulva indították útjára tizenhárom évvel ezelőtt az egy hónapon át tartó anyanyelvi hónapot, melyre minden alkalommal
Tűzoltókabaré műkedvelő zenekarral Polasek Ferenc – hegedű, Stern Ernőné – zongora, Rohrbacher Nándor – harmónium, Procházka Ferenc – fuvola. Marchall Erzsi három kis dalt énekelt, Dobler Kálmán a Hamburgi menyasszonyból (Szép vagy, gyönyörü vagy...), a Parasztbecsületből (Siciliana) és az Antóniából (Mandulafa, mandulafa) előadott énekszámaival „ragadtatta el a közönséget”. A műsor egyik legkiemelkedőbb produkciója Marchall Erzsike és Srenker Laci ének- és tánckettős száma volt. Az énekeseket (valahányukat) Juba Ferencné kísérte zongorán. A prózai részben Brüll Manóné és Világi Mariska dialógja „egyike volt a legjobb alakitásoknak”. A Homokzsák című Szőke Szakáll tréfát „a közönség viharos derültséggel kacagta végig”. A főszerepben Brüll Manó
maga volt a Szőke Szakáll „alter egója”, Pollák Aranka a szende kis Pirike, Brüll Manóné a bajba jutott Zanutliné és Pollák Margit a jóakaratú öreg Berendné. A darab további szerepeiben Farkas Sándor, dr. Szeiff Géza, Srenker Laci, Bartossik György és Deutsch Zoltán jeleskedtek. Richter fogtechnikus bűvészmutatványaival „ejtette ámulatba a közönséget”. „Előadás után – nagyon természetes – táncvigalom zajlott a késő reggeli órákig. A tüzoltó egyesület ugy erkölcsi, mint anyagi szempontból kedvezően könyvelheti el október 18-át, a tüzoltó napot” – zárja beszámolóját a rovatvezető Farkas Sándor alparancsnok. A tűzoltó-napon a Herold komotaui cég bemutatta több mintavásáron és kiállításon szerepelt, és több
versenyen díjat nyert két motorfecskendőjét. „A jelenlevő szakértők egyhangulag megállapitották, hogy a nagyobbik fecskendő a várakozásoknak teljesen megfelelt. A kisebbik a szállitás folyamán beállott sérülés következtében csak hosszas munka után volt működésbe helyezhető, s határozottan gyengének bizonyult.” A dunaszerdahelyi önkéntes tűzoltóegyesület tűzoltó-napja egyébként délután 2 órakor járási parancsnoksági üléssel kezdődött, melyen 18 testület 37 küldötte jelent meg. A gyűlést Csiba Lázár járási felügyelő nyitotta meg, majd Gáspár Ágoston járási titkár a közigazgatási területen alakult egyesületek „szoros összekapcsolásának” fontosságáról beszélt. Bartossik György szakaszparancsnok a szolgálati szabályzatról tartott előadást.
2011. november 15. |46. szĂĄm
HirdetĂŠs
9
10
Žitný ostrov
Rozhovor > Pozvánka
Registruje slovenské rekordy Igor Svítok je zakladateľom slovenskej „Guinessovej knihy“ Človek má v sebe už geneticky zakódovaný prvok súťaživosti, svojim spôsobom je to hybná sila pokroku. Vytvára prazáklad toho, čo dnes nazývame „rekordom“. Ironik by povedal, že sa častokrát jedná o snahu urobiť niečo úplne zbytočné lepšie ako tí ostatní, ale faktom ostáva, že rekordy všetkých druhov a typov ľudí priam magicky priťahujú. Veď kto by ešte nepočul o Guinessovej knihe rekordov, ktorá vychádza každoročne od roku 1954 a zaznamenáva to „naj“? Samozrejme, urobiť niečo najlepšie tak, aby sa o tom nikto iný nedozvedel, je naozaj zbytočné. „Top“ výkony potrebujú oficiálnu registráciu a publicitu – aj preto, aby sa stali výzvou pre tých, ktorí sú presvedčení, že tú ktorú vec by dokázali urobiť lepšie. Ale nie je až tak známe, že „Guineska“ má svojho súpútnika aj na Slovensku – Kniha sloven-
ských rekordov po prvý raz vyšla v roku 2007 (ako zaujímavosť spomeňme, že ju v Spišskej Sobote krstil známy hokejový tréner Július Šupler). S jej zakladateľom a vydavateľom, Igorom Svítokom, sme sa porozprávali v Orechovej Potôni – akože inak, pri vzniku nového slovenského rekordu, keď sa zrodila najdlhšia klobása naplnená do prírodného čreva v histórii Slovenska. Čo v tejto knihe nájdeme? – Kniha má desať kapitol, každá prakticky reprezentuje jeden rok, odkedy sa registrácii a dokumentovaniu oficiálnych slovenských rekordov venujeme. Obsahuje takmer tisíc fotografií, je v nej zdokumentovaných a popísaných zhruba 500 slovenských rekordov – individuálnych, hromadných, ale aj recesných. Nachádzajú sa tam aj nejaké z nášho, južného regiónu? – Napríklad sme zaznamenali preťahovanie lana v strede mosta v Ko-
Oficiálny dokument o tom, že v Orechovej Potôni naplnili najdlhšiu klobásu v histórii Foto: Ľubo Banič Slovenska
Igor Svítok založil Knihu slovenských rekordov
márne, ktorého sa zúčastnilo po 25 silákov zo Slovenska a Maďarska, vznikla z toho pekná tradícia. Boli sme v Galante na kolkárskom maratóne, ktorý trval hádam tri dni – dostal sa aj do Guinessovej knihy rekordov. Alebo v Trhovej Hradskej, pri najdlhčej štrúdli. Spomínate si na nejaký bizarný rekord, ktorý vás naozaj zaskočil? – Sú rôzne rekordy, každý z nich má svoje čaro a nároky. Snáď najviac nás vytrápil ten, pri ktorom sa jednalo o 24 hodinové plávanie otužilcov na bratislavskom Draždiaku, ale vydržali sme. Fyzicky náročný bol taký, keď sa jeden pán rozhodol vybehnúť po schodoch na vrchol najvyššej budovy na Slovensku a pritom žonglovať loptičkami. Myslel som, že budem za ním stíhať, ale kdesi v polovici mi ušiel – ešteže hore bol kolega, ktorý sa mu vybral oproti, a tak sme to nejako zvládli. Proste, rekordy sú rôzne.
Foto: Marian Baláži
Dostávajú sa slovenské rekordy aj na to najvyššie fórum, teda do Guinessovej knihy? – Jeden či dva ročne. Dlho, až pol roka trvá celá príprava, je k tomu potrebné dostať presné pravidlá, prípadne ich prispôsobenie miestnym podmienkam. Ďalej zabezpečiť fotoa video- dokumentáciu, svedkov, výstrižky z tlače... Ľahko sa pritom môže stať, že kým sa rekord v knihe objaví, už je prekonaný. Doma je to predsa len iné – vieme rekord na mieste vyhodnotiť, vystaviť certifikát, ale hlavne vidíme tú spontánnu radosť, ak sa to celé vydarí. Kniha slovenských rekordov vyšla v roku 2007. Kedy sa môžeme tešiť na jej aktualizovanú verziu? – Za tých päť rokov pribudlo množstvo nových rekordov. Predpokladám, že nová verzia bude pripravená do tlače na budúci rok. Ľubo Banič
V duchu tradícií KOSTOLNÉ KRAČANY – Kedysi u našich predkov patrila na dedine zabíjačka k najočakávanejším udalostiam roka. Dnešná realita je však taká, že prasiatka sa v „malom“ prakticky prestali chovať a najmä pre mešťanov je pravá domáca zakáľačka niečo, čo videli nanajvýš tak v telke. V ostatných rokoch však pozorujeme aj v tejto oblasti návrat k tradíciám. Na viacerých miestach sa organizujú klasické zabíjačky, na ktorých má verej-
nosť možnosť nielen obdivovať prácu majstrov mäsiarov, ale aj okoštovať čerstvé dobroty. K takýmto miestam pribudnú v sobotu 19. novembra aj Kostolné Kračany – v pohostinstve Gold budú môcť záujemcovia už od deviatej hodiny rannej ochutnávať zabíjačkové špeciality – pečienku, jaternice, klobásy, slovom, všetko, čo k tomu patrí. A chýbať nebude ani cigánska muzika, takže je sa na čo tešiť. (lb)
Zabíjačka ponúka tradičné, lákavé domáce chute
Ilustračné foto: Ľubo Banič
15. november 2011 | číslo 46
11
Spravodajstvo > Inzercia
Tradičný ples poľovníkov Oproti vlaňajšku v revíri pribudla najmä drobná zver GABČÍKOVO – Plesová sezóna sa rozbieha – po štvrtý raz zorganizovala ten svoj Poľovnícka spoločnosť Červený les. V sobotu 12. novembra podvečer sa v miestnom kultúrnom dome začali schádzať hostia – dámy v parádnych róbach, páni v oblekoch, ale aj slávnostných poľovníckych mundúroch. Na to, ako sa vydaril „lovecký rok“ 2011, sme sa spýtali predsedu spoločnosti Árpáda Kossára. „Je
Zábava trvala až do rána
všeobecne známe, že vlaňajšok bol – najmä čo sa týka drobnej zveri – veľmi slabý. Už teraz však vidíme, že tento rok bude oveľa lepší. Vďačíme za to v prvom rade výbornému počasiu, ale aj vynaloženej starostlivosti o zver v revíre,“ hovorí predseda, podľa ktorého majú šťastie aj v tom, že tu existujú podnikatelia v oblasti pôdohospodárstva, ktorí spoločnosť sponzorujú množstvom krmiva, a tak je možné zver v prípade potreby dostatočne prikrmovať.
Foto: Marian Baláži
Keď poľovníci plesajú...
S úsmevom dodáva, že pred plesom urobili jednu úspešnú poľovačku, veď ako by to vyzeralo, keby si poľovníci museli na vlastný bál kupovať napríklad bažantov na polievku. Spokojní sú aj s vysokou zverou, už zastrelili desať srncov, a dokonca aj päť diviakov, čo zas v našich končinách nie je až takou bežnou záležitosťou. Poľovnícke združenie Červený les má v súčasnosti sedemnásť členov a dvoch kandidátov na členstvo – títo sa podľa Kossárových slov stavajú k práci v prospech spoločnosti veľmi pozitívne.
Sobotňajší ples pritiahol do kultúrneho domu takmer stodvadsať hostí, čo je porovnateľný počet ako po uplynulé roky. Medzi nich zavítali aj politici strany Most – Híd, minister životného prostredia József Nagy a štátny tajomník ministerstva pôdohospodárstva Gábor Csicsai. A ako by sme podujatie charakterizovali celkovo? Výborné jedlo (v prvom rade, úplne logicky, divina), dobrá hudba, skvelá zábava – nečudo, že plesajúci sa rozchádzali v dobe, keď už pomaly svitalo... (elba)
12
Žitný ostrov
Spravodajstvo
Úspešná petícia proti chemičke Obyvatelia sa obávajú prípadných negatívnych vplyvov sírouhlíka CHOTÍN – Obecné zastupiteľstvo neschválilo zámer rozšírenia chemického závodu, ktorý pôsobí v obci dvadsať rokov. Obyvatelia sa obávajú prípadných negatívnych vplyvov sírouhlíka, ktorý by sa v novom závode používal na prípravu amorfnej síry. V obci vznikol petičný výbor, ktorý na protest proti zámeru rozšírenia chemického závodu zozbieral šesťstodvadsať podpisov – podpísala ju väčšina z tisícsto oprávnených voličov v Chotíne. K petičnej akcii sa pripojili aj obyvatelia susedného Svätého Petra, obce, takisto dotknutej týmto zámerom. S výstavbou nesúhlasilo stopäť Svätopeterčanov. Petičný výbor odovzdal petičné hárky starostke Chotína koncom októbra. Obecné zastupiteľstvo sa problematikou zaoberalo na svojom zasadnutí 8. novembra, na ktorom sa zúčastnili mnohí obyvatelia Chotína, hostia zo Svätého Petra i majiteľ chemického závodu. V ohnivej diskusii odzneli najzávažnejšie argumenty proti zámeru: Chotínčania sa boja o svoje životné prostre-
Občania Chotína sa postavili proti rozšíreniu chemického závodu Foto: Milan Drozd
die, o kvalitu poľnohospodárskej pôdy, z ktorej väčšina z nich žije, a obávajú sa aj zápachu síry. Obecné zastupiteľstvo zámer podnikateľa nepodporilo. Starostka obce Sára Lucza po zasadnutí uviedla: „Obyvatelia sa postavili proti rozšíreniu chemického závodu. Myslím si, že mnohí nemajú spomínaný zámer naštudovaný
v potrebnej miere, ale, úprimne povediac, aj ja sa takýchto vecí bojím. Rešpektujem protest Chotínčanov i rozhodnutie obecného zastupiteľstva.” Majiteľ chemického závodu Jozef Izsák považuje rozhodnutie obecného zastupiteľstva za predčasné a zbytočne uponáhľané: „Ani nepočkali na to, na čo mali a vopred rozhodli, že je to zlé, lebo je to ne-
bezpečné. Zámer ešte nie je ani vyhodnotený a teda nevieme, či je dobrý alebo zlý. Ak je skutočne zlý, my ten závod nechceme za každú cenu postaviť. Zostaňme pri tom, že si počkáme na názor odborníkov a stanovisko ministerstva,” povedal po zasadnutí zastupiteľstva. Chotínčania prijali rozhodnutie zastupiteľstva potleskom. „Zastávame názor, že úprava síry, pri ktorej vznikajú emisie sírouhlíka plus iné zdroje znečistenia, ktoré sú kategorizované ako stredný zdroj znečistenia, do našej obce nepatria. Chceli sme iba ochrániť naše zdravie a naše hodnoty. A som veľmi rada, že ako predsedkyňa petičného výboru môžem vyjadriť poďakovanie a spokojnosť s rozhodnutím, ktoré dnes padlo,” vyjadrila sa Klaudia Bertóková. Spoločnosť plánovala postaviť novú výrobnú halu v budúcom roku a od roku 2013 by v nej vyrobila štyritisíc ton amorfnej síry ročne. V novom závode by zamestnali päťdesiat ľudí. (pad)
Socha, zvon a vlajka Výstava na festivale KOMÁRNO – Spojená cirkevná škola Marianum oslávila dňa 4. novembra 980. výročie úmrtia Svätého Imricha, ktorého meno nesie internát školy vybudovaný počas šiestich rokov zo zbierok a dobročinnosti – bez akejkoľvek štátnej či samosprávnej dotácie. Zvon odliaty 60-tych rokoch 19. storočia v Budapešti a vlajku zhotovenú pred takmer dvesto rokmi vysvätili a požehnali Mons. Lajos Pápai, biskup Győrskej diecézy, a Mons. János Orosch, generálny vikár a pomocný biskup Trnavskej arcidiecézy. Bustu princa Sv. Imricha venoval škole podpredseda maďarského parlamentu Sándor Lezsák. Je to v poradí štrnásta socha svätého princa, ktorú pamätná komisia založená v roku 2007 v maďarskej obci Lakitelek venuje obciam a miestam pomenovaným po Sv. Imrichovi. –p
Námetom vystavených fotografií bola žitnoostrovská príroda
Zvon, odliaty 60-tych rokoch 19. storočia
Foto: Milan Drozd
Foto: autor
NITRA/DUNAJSKÁ STREDA – Filmový festival Expedičná kamera 2011 je prehliadkou dokumentárnych filmov o dobrodružstve, divokej prírode, extrémnych zážitkoch i športoch, ktorého spoluusporiadateľom je aj National geographic Česko. Tento festival navštívil 9. novembra aj Cinemax v Maxe Nitra – zásluhou jeho vedúcej Zsanet Makky sa v rámci neho mohli divákom prezentovať aj fotografovia z okresu Dunajská Streda. Na výstave si diváci a účastníci festivalu mohli obzrieť a obdivovať spolu 45 fotografií venovaných žitnoostrovskej prírode – niektorí autori sa na prehliadke zúčastnili aj osobne. (baláži)
13
Spravodajstvo
15. november 2011 | číslo 46
Petícia za historický názov Úspešné referendum v roku 1992 minister neakceptoval KOLÁROVO – Občianske združenia v meste organizujú petičnú akciu v záujme toho, aby mestečko dostalo späť svoje historické meno Gúta. Pôvodný názov mesta odvodzujú z viacerých prameňov: hovorí sa, že slovo „guta” je názov choroby, ktorou trpeli miestni obyvatelia, iní tvrdia, že pochádza z arabčiny a označuje vlhké, nížinaté miesto, no najobľúbenejšia a najrozšírenejšia verzia hovorí, že je odvodené od latinského „gutta“ – kvapka. Prvá listina, v ktorej sa názov osady uvádza ako Villa Gutta, pochádza z roku 1268. Mestečko sa volalo Gúta, Guta až do roku 1948. Vtedy bolo premenované na Kolárovo, údajne po slovenskom básnikovi a pastorovi Jánovi Kollárovi, avšak pravopis mena národného buditeľa nebol dodržaný. „V období po druhej svetovej vojne, po deportáciách a v čase diktatúry sa ľudia báli, nebúrili sa proti novému názvu mesta, ale v hovorovej reči ho domáci nikdy nevolali inak ako Gúta,” uvádza člen Petičného výboru za Gútu Béla Halász, iniciátor podpisovej akcie. Po nežnej revolúcii sa viacerým mestám a obciam – napríklad Veľkému Mederu či Tornali – podarilo získať späť svoj historický názov. V roku 1992 sa o to pokúsili aj Kolárovčania. Po
Glosa Ľubo Banič
urópska finančná, teda, presnejšie povedané, dlhová kríza zlámala väzy ďalšiemu z oligarchov prvej kategórie. Po Radičovej Slovenskej a Papandreovi Gréckom prišiel na rad aj Berlusconi Taliansky. Aj keď našu blondínu vyfúkli z premiérskeho
úspešnom referende, ktorého sa zúčastnilo viac ako šesťdesiat percent obyvateľov mesta, z ktorých deväťdesiatdeväť percent hlasovalo za Gútu, sa však zmeny názvu mesta nedočkali. Minister vnútra Mečiarovej vlády vôľu občanov mesta neakceptoval. Všetko zostalo po starom. Podpisy do 10. decembra „Takzvaný tabuľový zákon z roku 1994 upravuje právo používať popri slovenských aj maďarské názvy v obciach nad 20 percent obyvateľov maďarskej (prípadne rómskej, nemeckej či rusínskej) národnosti. Nie je to však možné v prípade obcí a miest pomenovaných podľa slovenských historických osobností, teda ani v prípade nášho mesta, a to aj napriek tomu, že tu žije vyše osemdesiat percent obyvateľov maďarskej národnosti,” pokračuje Béla Halász. Iniciátori petičnej akcie sú rozhodnutí žiadať, aby ich mesto bolo nazývané v slovenskom aj maďarskom jazyku svojím historickým názvom. „Podpisy sme začali zbierať 5. novembra. K úspechu petície potrebujeme získať podpisy 30% voličov, čiže okolo tritisíc ľudí. Toto chceme docieliť do 10. decembra, aby mohla samospráva vypísať referendum na deň volieb do Národnej rady, teda na 10. marca 2012,” hovoria členovia petičného výboru.
Vráti sa Kolárovo ku svojmu historickému názvu?
K petičnej akcii sa pripojili občianske združenia i politické strany. Primátor mesta Áprád Horváth dodáva: „Je mi ľúto, že samospráva mesta sa o petičnej akcii dozvedá len od predstaviteľov médií. Boli by sme bývali radi, keby nám to iniciátori oznámili sami. V prípade, že získajú potrebný počet podpisov, samospráva rozhodne o vypísaní referenda a jeho výsledok potom oznámime ministerstvu vnútra – tak, ako to predpisuje zákon. Aj ja by som bol rád, keby mesto dostalo späť svoj pô-
vodný názov. Vieme, že zákon o používaní jazykov menšín, schválený v tomto roku Národnou radou Slovenskej republiky, nám umožňuje používať maďarský názov mesta, avšak zatiaľ stále chýba vládna vyhláška obsahujúca zoznam všetkých miest, kde počet obyvateľov menšiny dosahuje zákonom stanovenú výšku. Kým táto vyhláška neexistuje, nemôžeme na hranici mesta vyložiť ani tabuľu s maďarským názvom.” (padlovics)
EÚ-fória dostáva na frak kresla o čosi iné vetry ako jej stredomorských (bývalých) kolegov, dianie ako celok má jednu spoločnú črtu – predčasné voľby. Ak mám byť však úprimný, v dnešných zopsutých časoch by som sa nejako príliš do vrcholovej politiky nepchal – totiž aj podľa optimistov to celé ešte len začalo a to znamená, že tým, ktorí sa ujmú žezla, hrozí v lepšom prípade defenestrácia a lynčovanie. Napriek tomu sa stále nájde dosť takých, ktorí by sa veľmi radi opätovne prisali na štátny cecok, respektíve by nenamietali, ak by na ňom ostali zavesení naďalej.
Samozrejme, v mene lepších zajtrajškov – v prvom rade svojich. V slovenčine to znamená, že sa začína zvolebnievať. Kujú sa stratégie ako z ringu vysáčkovať protivníka, aký konkubinát prichádza po marcových voľbách do úvahy, ktorá nevesta – napriek tomu, že je škuľavá, chromá a po klimaktériu, môže so sebou priniesť zaujímavé veno. Pritom je však jasná iba jedna vec: najbližšie voľby na Slovensku budú mať minimálny vnútropolitický rozmer, budú prakticky o Európe a jej osude. A keďže na Starom kontinente nevie nikto ani
Foto: Milan Drozd
prognózovať, čo sa udeje do týždňa, čo sa tu stane do marca by si netrúfli prorokovať ani starozákonní proféti. Či vôbec ešte bude existovať tzv. eurozóna, Európska únia či Európa ako taká. Ale zatiaľ sme tu a začíname sa tešiť na opätovný výber našich volených zástupcov, ktorí nám istú dobu budú s plezírom piť krv. V súčasnosti prebieha konkurz na miesta vo volebných zoznamoch, čas súri, kampaň sa rozbehla. S tým súvisia aj prvé rošády – niekedy smiešne, niekedy smutné, a občas aj kombinácia oboch. Tou je napríklad neradostný osud, ktorý
postihol „štyroch mušketierov“ z OKS, ktorí sa vlani dostali do parlamentu po Bugárovom Moste. Pravdou je, že ich aktivity v ostatnej volebnej kampani boli osviežujúcim spestrením, ale čo hovorí dnešná realita o týchto ľuďoch, ktorých mnohí považovali za to lepšie, čo slovenská zem na svojom povrchu nosí? Na Most bol vpustený iba karatista a psychológ Šebej, ktorý nezradil pri hlasovaní o dôvere vláde. Patetický rétor prorektor Osuský skončil napodiv u liberála Sulíka. Ešte žalostnejší osud postihol duo Zajac – Dostál, ktorí sa nechali umiestniť na zadok Matovičových Obyčajných. Ktosi tu zabudol na Svätoplukovo prútie...
14
Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata
Tanácsadó
A tej kedvező táplálkozási tulajdonságai Üzleteink polcain leggyakrabban előforduló tejtípusok: – Természetes teljes tej, nyers vagy kezelt. Az a tej, amelyhez nem adtak hozzá, vagy amelyből nem vontak ki semmit, 3-5% zsírtartalmú a tehén fajtájától függően.
A kiegyensúlyozott táplálkozásban a tej számos, a megfelelő növekedéshez, a csontok és a fogak fejlődéséhez, nélkülözhetetlen tápanyagot szolgáltat. Értékes kalciumforrás, hiszen a a napi javasolt 200 ml kalciumbevitel egyharmadát fedezi. Ezen kívül fontos fehérje, energia, B2- és B12-vitamin, foszfor és jódforrás, továbbá hozzájárul a táplálkozással való B1 vitamin, niacin, folsav, A-, D- és C-vitamin, valamint a kálium, a magnézium és a cink beviteléhez. Mivel a tejzsír mintegy fele telített, a csökkentett zsírtartalmú tejre való váltás különösen a sok tejet fogyasztóknál segíthet a telített zsiradék bevitelének korlátozásában. Mindamellett a legtöbb egészségügyi szakértő azt ajánlja, hogy a két év alatti gyermekeknek nem kellene csökkentett zsírtalmú tejet fogyasztaniuk. Ugyanis a gyors növekedéshez, és különösen idegrendszerük megfelelő fejlődéséhez szükségük van a koncentrált energiaforrásra. A zsírszegény tejet ötéves korig nem kellene bevezetni. A félzsíros tej megközelítőleg a kétharmadát, a zsírszegény pedig csak felét tartalmazza a teljes tej energiatartalmának.
Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015
Nincs külön férfi diéta. Hippokratész szavai viszont a férfiak számára is megszívlelendőek. „Az egészséghez vezető legbiztosabb út, ha
Csallóköz
– Csökkentett laktóztartalmú vagy laktózmentes tej. Az ilyen tejből a tejcukrot (laktóz) részben vagy egészében eltávolították, megcélozva ezzel a laktózérzékeny embereket. Az elterjedt vélekedéssel ellentétben, a zsír eltávolítása csekély hatással van
(Kiterjesztett Eltarthatósági Idejű) vagy az Ultramagas Hőmérsékleten kezelt (UHT) fajta. A pasztörizálásnak minimális hatása van mind a tej ízére, mind a tápértékére, segíti viszont az eltarthatósági idő növelését. Az ESL
Net-felvétel
– Standard vagy szokásos teljes tej. Standard, 3,5% vagy 4% zsírtartalommal. – Félig fölözött (félzsíros) tej. A tejszín felét eltávolították. Ez a tej 1,5-1,8% zsírtartalmú. – Fölözött (zsírszegény) tej. Majdnem az összes tejszínt eltávolították. A zsírszegény tej kevesebb, mint 0,5% zsírtartalmú.
a tejben lévő más tápanyagokra. A kalcium, a fehérjék és a legtöbb más tápanyag alig található meg a tejszínben, ezért annak eltávolítása után is a tejben maradnak. Az A-vitamin és egy kevés D-vitamin, mivel zsíroldékony, megtalálható a tejszínben, ezért a fölözéssel azok kikerülnek a tejből. A legtöbb általunk fogyasztott tejet pasztörizálják. Ismert az ESL
tej kb. 3 hétig tartható el, addig olyan az íze, mint a friss tejé. Az UHT tej légmentesen zárt csomagolásban hűtés nélkül is hónapokig eltartható, ám ha egyszer felbontották, éppúgy megromlik, mint a friss. A pasztörizáláshoz hasonlóan a tápértékre gyakorolt hatása elhanyagolható, azonban íze megkülönböztethető.
A férfiegészség négy pillére II. minden embernek a szükséges és megfelelő mennyiségű ételt és terhelést rendeljük – sem túl sokat, sem túl keveset”. Mivel a férfiak fizikai igénybevétele kisebb mint régebben, azért nekik is kevesebb kalóriabevitelre van szükségük. Az étkezésben a legfontosabb szabály az alapos rágás. Az alapos és nyugodt evés sok diétás hibát kiküszöböl. Tehát, hiába vesszük magunkhoz a legegészségesebb ételeket, ha nem rágjuk meg őket alaposan. A bennük lévő biológiai anyagok kárba vésznek, elvesznek. Természetesen az
sem válik a férfiak hasznára, ha elfogyasztják a háztartásban meglévő összes édességet, csokoládét, süteményt. E két szempont betartása csupán a fogyasztó elhatározásán múlik. Egy bizonyos fokú kis stressz, úgynevezett eustressz pozitív hatású. Ilyenkor jobban reagálunk, jobb a szellemi teljesítő képességünk. Sajnos ez a stressz elhatalmasodhat rajtunk és állandó feszültséggé alakulhat. Ez az állandó feszültség, mikor már nem tudunk ellazulni, viszont károsítja egészségünket. Az egyensúly megtartá-
sa tehát itt is fontos szempont. A feszültség leküzdésében a Jacobson-féle izomrelaxációt ajánlom. Lényegében nem kell mást tenni, mint egymás utáni sorrendben megfeszíteni majd ellazítani a fej, törzs, karok és lábak izmait. Személyes tapasztalatom, hogy nyugtatólag hat a mély légzés. Lassan belélegzünk, olyan mélyen, ahogy csak bírunk, utána kifújjuk tüdőnkből az összes levegőt, amenynyire csak tudjuk. A következő héten a prosztata megbetegedéseivel és férfi terméketlenséggel foglalkozom.
Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata
Két család l Kedves doktornő!
Végsőkig elkeseredett asszonyként fordulok önhöz. Negyvenhét éves vegyészmérnök vagyok, a Slovnaftban dolgozom. Tavalyig több mint húsz éven át, szerintem boldog házasságban éltünk a velem egyidős férjemmel, aki sokáig Pozsonyban dolgozott, majd az összevonás után Prágában lett ugyanannak a japán cégnek a közép-európai vezérigazgatója. Általában hétfőn indult Csehországba és pénteken tért haza. A hétvégéket és az ünnepeket együtt töltöttük. Két gyermeket neveltünk: Tibor jelenleg tizenhét, Péter pedig tizennégy éves. Másfél esztendeje a férjem váratlanul közölte, hogy új kapcsolata van, ezért elválik. Ezután a cseh fővárosban fog élni. Hiába kértem, hogy maradjon velünk, nem tágított. A bíróságon mindent ránk hagyott: a Pozsonyhoz közeli faluban levő családi házat, a gépkocsit, az összes berendezést, még a hétvégi házunkat is. Azóta példásan küldi a gyermektartásra megítélt pénzt. Én mégis boldogtalan vagyok, s őszintén bevallom, hogy sokszor az elkeseredésemet Tibor
15
Tanácsadó > Vetélkedő
2011. november 15. |46. szám
fiamon töltöttem ki, talán azért, mert teljesen az apjára hasonlít. Ordibáltam vele, nemrég még meg is pofoztam, pedig csak annyit szólt vissza, hogy „anya, nyugodj meg”. Jóval több zsebpénzt adtam Petinek, akit elkényeztettem, miközben Tiborral meg minden semmiségért üvöltöztem. Nyáron olaszországi nyaralásra csak Petit vittem magammal, a bátyjára bíztam a ház őrzését, a kutyánk etetését. Két hete Tibor levelet hagyott hátra, amelyben annyit írt, hogy elköltözött hazulról. Az öccsének elmondta, hogy megismerkedett egy elvált fiatalasszonnyal, s vele lakik. Kétségbeesetten hívogatom, de nem veszi a mobilját. Petivel üzent, hogy hagyjam őt békén, önállóan kíván élni és dönteni. Értesítettem a volt férjemet, aki beszélt vele személyesen, de ezután sem változott a helyzet. Kedves doktornő, annyi boldog év után hirtelen sok megpróbáltatás zúdult rám: itthagyott a férjem, a fiam, az utóbbi időben Peti is egyre furcsábban viselkedik. Tudom, hogy a fiammal szemben nagyot hibáztam, de nem tudom helyrehozni, pedig nagyon szeretném. Miként azt is, hogy a férjem visszajöjjön, de erre sem látok esélyt. Többször felhívtam, kérleltem őt, de mindig azt válaszolta, hogy ő már mással boldog, s rövidesen ismét apa lesz. Én meg meggyötört, szerencsétlen asszony lettem. Egyre gyakrabban arra gondolok, hogy véget vetek az életemnek, mert ennyi szenvedést nem tudok elviselni. Ildikó Kedves Ildikó! – Még mielőtt összecsapnának feje fölött az önsajnálat hullámai, látnia kell helyzetét, egy elfogult érzelmektől mentes, valósabb képet mutató tükörben. Két csapás-
ról ír, ami az ön számára annyira súlyos, hogy nem lát esélyt arra, hogy túllépjen rajta. Nagyon relatív, mennyire súlyos a csapás(ok), ahogy az is, hogy ki, miért, kire mér nagyobb és fájdalmasabb csapást... Nem tudja feldolgozni azt, hogy férje elvált öntől: nem vonom kétségbe, hogy ez fájdalmas tény, de..., nem látja (vagy nem akarja látni) hogyan vált el a férje. Nem kevesebb, mint húsz évnyi házasság után volt férje, úgy tűnik, rátalált egy másik nőre, akivel a jelek szerint jól működő kapcsolatban él. Nagyon valószínű, hogy szerelembe esett, ami nem egy előre eltervezett, akarattal irányítható folyamat. Férjében volt annyi emberi tartás, hogy ezt nyíltan felvállalta, nem hazudott, nem áltatta önt, nem kívánt kettős életet élni. Ha van tisztességes és nagyvonalú módja a válásnak, akkor az önöké biztosan az. Volt férje sem önt, sem a gyerekeit nem hagyta sem lelki, sem anyagi támasz nélkül. Lehetőséget kapott, hogy újrakezdje az életét, mint elvált, de nem kisemmizett és porig alázott asszony. Ahelyett, hogy saját magát sajnálta, sokkal inkább arra kellett volna gondolnia, hogy nemcsak ön, hanem a fiai is sérültek. Annak ellenére, hogy nem veszítették el apjukat, meg kell birkózniuk azzal a ténnyel, hogy ezentúl osztozniuk kell édesapjukon, annak új családjával. Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz élethelyzet, de szeretném felhívni a figyelmét, hogy nem csak önnek. Mivel ön az anya, nem szeretném kioktatni, de úgy gondolom, az lett volna a dolga, hogy erősítse serdülő fiaiban azt a hitet, hogy az apjuk továbbra is szereti őket, számíthatnak rá. Mivel csak a saját fájdalmával volt elfoglalva, kisajátította magának a szenvedő szerepet, fiaira pedig alapos „csapásokat”
mért. Azért írom többes számban, mert a „szeretett”, kisebbik fiú nem hiszem, hogy örömmel viselte kiváltságos helyzetét, mivel biztosan szereti a bátyját, az igazságtalan bánásmódot ő is érzékelte, talán szégyellte is testvérével szemben. Tibor fia sorsát alaposan megkeserítette, de ezt szerencsére már ön is belátja. Talán nem véletlen, hogy egy elvált asszonyhoz menekült szeretetért... Ami miatt ön igazán szenved, kedves Ildikó, az nem más, mint hogy nem tud önzetlenül szeretni. Például, ha önzetlenül szeretné a férjét, megértené, elengedné, nem követelné vissza magának. Ha önzetlenül szeretné gyermekeit, nem tenne köztük különbséget, nem vetítené Tiborra fájdalmát és nem büntetné őt azért, amiről nem tehet. Tartson önvizsgálatot, nézzen mélyen magába, ott keresse, miért történtek a dolgok úgy, ahogy. Ha őszinte lesz magához, megtalálja a választ. Nem szerencsés az önzés szabta szűk korlátok közt gondolkodni, érezni, cselekedni – példája ezt igazolja. Az önzetlenség kifejlesztése nehéz, de nem lehetetlen. A legfontosabb, hogy megtanulja átérezni más emberek érzéseit, mélyebben belelátni az ő helyzetükbe, az ő szemszögükből figyelni és átélni az eseményeket. Ha ez sikerül, nem lesznek egysíkúak az érzelmei, színesedik majd lelkivilága, megtapasztalja az önzetlenség örömét. Szabaduljon meg önpusztító érzéseitől, igyekezzen rendbetenni, amit elrontott, nagyszerű lenne, ha fiaitól képes lenne elnézést kérni igazságtalan viselkedéséért. Azt kívánom, hogy sikerüljön fiait úgy (önzetlenül!) szeretni, ahogy az nekik is jó, meglátja, ezt a fajta szeretetet többszörösen kapja majd vissza, és ezáltal elég erőt kap egy más, talán tartalmasabb, színesebb élet lehetőségéhez is.
Megnyerheti a Trend Hygiena környezetbarát papírtermékeit és tisztítószereit A második forduló jó válasza:
Figyelem, kedvezmény!
2. Inno-sept kézi pumpás fertőtlenítővel Postán és az interneten 1047 megfejtést kaptunk, amelyek között kettő volt téves. Sorsolással a Trend Hygiena Kft. ajándékcsomagját nyerték: Pozsgai Ilona (Komárom), Kundra Éva (Somorja), Lamos Erzsébet (Nagymagyar). A nyereményeket szerkesztőségünkben vehetik át. A harmadik forduló jó válaszát és nyerteseinek nevét jövő héten közöljük.
Aki ezt a szelvény felmutatja a Trend Hygiena székhelyén, valamennyi, ott árusított termékre 10 százalékos kedvezményt kap. " Elérhetőség: Trend Hygiena s.r.o. Kračanská cesta 38 929 01 Dunajská Streda Tel./Fax: 031/55 11 711 e-mail: info@trendhygiena.sk www.trendhygiena.sk
-10%
16
Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata
Tanácsadó
Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. Kedves Piroska!
Gyermektartás belga állampolgártól Hat évvel ezelőtt mentem férjhez Olaszországban. A férjem belga állampolgár, én pedig szlovák állampolgársággal rendelkezem. Az elmúlt években Olaszországban laktunk, majdnem egy éve Belgiumba költöztünk. Egy kislányunk van, aki most hároméves. Sajnos, az utóbbi néhány hónapban nagyon megromlott a viszonyunk a férjemmel és ezért válást fontolgatok. Szeretnék visszatérni Szlovákiába kislányommal együtt. Kérdésem az, hogy hol indítsam el a válóperes eljárást? Számomra a legegyszerűbb az lenne, ha otthon intézhetnék mindent és nem kellene állandóan visszautazgatnom Belgiumba. Szeretném továbbá azt is tudni, hogy mire számíthatok a kislányommal kapcsolatban. A férjem beleegyezik, hogy nálam legyen a kicsi, de fizetni nem akar rá. Hogyan tudom az ezzel kapcsolatos jogaimat otthonról érvényesíteni? Piroska
Útravaló Herdics György címzetes apát rovata
November 19-én emlékezik az Egyház Árpád-házi Szent Margitra, a
Csallóköz
A nemzetközi magánjogról és eljárásjogról rendelkező törvény, valamint az európai unió vonatkozó szabályozása értelmében, abban az esetben, ha a házastársak legalább egyike rendelkezik szlovák állampolgársággal, akkor a szlovák bíróság jogosult eljárni és dönteni a felek válóperes eljárásában a szlovák családjogi törvény szerint eljárva. A szülők kiskorú gyermekére vonatkozó jogok és kötelezettségek kérdésében a szlovák bíróság illetékessége viszont csak akkor adott, ha a gyermek lakhelye az ország területén található. Kiindulva az ön által leírt helyzetből, a legkézenfekvőbb az volna, ha a kislányával együtt visszaköltözne Szlovákiába és ezután a lakhelye szerint illetékes járásbíróságon nyújtaná be a válóperes keresetét. A szlovák jogszabályok értelmében a válóperi eljárás során a bíróság egyúttal a felek kiskorú gyermekeinek elhelyezéséről, eltartásáról, valamint a további szülői jogok gyakorlásának módjáról is dönt. Mindenképpen azt javasolnám, hogy a költözés előtt a férjével, a kiskorú gyermek édesapjával írasson alá egy nyilatkozatot, amely szerint beleegyezik abba, hogy a gyermek önnel utazzon és hogy az állandó lakhelye Szlovákiában legyen. Egy ilyen dokumentum segítségével nagyon sok későbbi kellemetlenséget megelőzhet, arra az esetre gondolva, ha az apa a válóperi eljárás jogerős lezárásáig meggondolná magát
a gyermek elhelyezésével kapcsolatban. A válóperi eljárás során a feleknek meg kell jelenniük a bíróság előtt. Tekintettel arra, hogy a férje Belgiumban tartózkodik, előfordulhat, hogy nem hajlandó ideutazni a tárgyalásokra. Ebben az esetben lehe-
ebben a formában sem, akkor az eljáró bíró gyámot nevez ki számára, aki formálisan képviseli a tárgyalásokon. Ha a kiskorú gyermek önnél kerül elhelyezésre, akkor az apát a bíróság egyúttal tartásdíj fizetésére kötelezi. Ha nem fizeti havonta önként
Net-felvétel
tőség van arra, hogy az itteni bíróság felkérésére, a belga bíróság közreműködésével legyen kihallgatva. A bíróság által elküldött kérdésekre adott válaszokról írásbeli jegyzőkönyv készül és az szolgál alapul a bíróság döntéséhez. Amennyiben a férje nem hajlandó együttműködni
a tartásdíjat, akkor önnek lehetősége van a nemzetközi gyermekvédelmi központoz (Centrum pre medzinárodnoprávnu ochranu detí a mládeže) fordulni, amelynek feladatai közé tartozik a teljes körű ügyintézés a külföldről fizetendő gyerektartások behajtására vonatkozóan.
Nyissuk meg a szívünket XIII. században élt szentre, akit a szegények, a betegek, az özvegyek és az árvák védőszentjeként is tisztel az Egyház. Ma, divatos szóval élve, akár azt is mondhatnánk, hogy ő a tolerancia szentje is. Mert a tolerancia türelmességet jelent. S kiről mondhatnánk el jobban, mint éppen a szentekről, hogy toleránsak, türelmesek voltak. És ez megsokszorozva elmondható azokról a szentekről, akik a felebaráti szeretetet hősies fokon gyakorolták, akik türelmes odafigyeléssel hajoltak oda a legelesettebbekhez, azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük volt.
Éppen ezen a héten, 16-án van a tolerancia nemzetközi napja. 1996-ban az ENSZ felszólította a tagállamokat, hogy tartsanak tolerancia napot. A toleráns ember tiszteli a másikat, ha kell, segíti őt. Tapintatos. Mentes az előítéletektől. És itt ismét eljutunk az Egyház szentjeinek életéhez. A szentek életfilozófiájához. Mert bennük látjuk azokat a példaképeket, akik az adott korban képesek voltak életükkel megszólítani sokakat. Nekik még arra sem volt szükségük, hogy valamilyen szervezet felhívja a figyelmüket az erények hősies gyakorlására: őket a „belső tűz” késztette ar-
ra, hogy valami nagyot és szépet tegyenek. Nem másért, mint egyedül az Isten országáért. Ha toleránsak, türelmesek vagyunk, ha nagylelkűen cselekszünk, ha legalább olykor a másikért is tudunk élni, egy kissé szentekké válunk. Az Isten országát építjük. Ma, amikor azt érzékeljük, hogy minden labilis, nagy szükségünk van az „állandóra”. És ezt az állandóságot képviseli ma is az Egyház. Szentjeiben, nagyjaiban, értékeiben, lelkületében. Ezt az állandóságot tapasztalhatjuk meg akkor, ha szívünket megnyitjuk a jó számára…
Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata
Folytatásként vizsgáljuk meg, miképpen is hozhat hasznot a paleolit étrend a daganatos betegeknek, milyen alapokon nyugszanak azok a momentumok, amelyek képesek pozitívan befolyásolni a rákot hordozó szervezet anyagcsere-folyamatait! Ehhez viszont egy picit vissza kell kanyarodnunk a daganatos sejt kialakulásához. Úgy tűnik, hogy az egész folyamat kulcsa az abnormálisan működő „kerge” sejtek energiaellátottságban rejlik. A kezdetleges daganatos sejtcsoportosulás, az energianyerése
Más Világ Princz Sándor ezoterikus rovata Elérhetősége: 0917 650 195
Biológiai daganatterápia XVI. A paleolit étrend, 2. rész szempontjából, még szinte semmiben nem különbözik a normális sejtektől: oxigéndús környezetben a szőlőcukor (glükóz) molekula oxidációjával szabadít fel energiát. Ezt hívjuk aerob glikolízisnek (aerob/oxigénes környezet, glikolízis/cukorhasítás, lebontás). A cukor molekula lebontásának a végterméke pedig a víz és a széndioxid. Az aerob glikolízis szinte a végsőkig „kicsavarja” a cukrot és így maximálisan kinyeri belőle a hajtóanyagot! A daganatos telep növekedése során viszont olyan méreteket ölt, ami a környezetében oxigénhiányhoz vezet. Egyszerűen már akkora mennyiségre van szüksége, hogy nem elég a számára. Ez minimum két dolgot eredményez a „rák szoftwerében”. Az első, hogy olyan növekedési faktorokat kezd el gyártani, amelyek bekopogtatnak a környezetében lévő hajszálérrendszer kapujain és arra kérik őket, hogy építsenek, úgymond,
Elnézésedet kérem, hogy tegezlek, de koromnál fogva ezt talán megengeded, mivel közel járok a hatvanhoz. Nem olyan régen kezdtem foglalkozni a jóslással és nagyon szeretem ezt, mivel az emberek elégedetten távoznak tőlem.
hatékonyan működő autópályát (érgomolyagot) a szöveti környezetébe. Így nagyon gyorsan megindul a működéséhez szükséges tápanyagcsomag. Viszont, érdekes módon, az oxigéntöbblet már nem annyira érdekli, hanem genetikai állománya módosul és egy speciális génaktivációja során olyan fehérjét kezd el termelni, amelynek a fő feladatai közé tartozik a glükóz molekula oxigén nélküli lebontása. Ez az anaerob glikolízis (ana erob/oxigénszegény környezet) és a természetben az a feladata, hogy ha a szervezet átmenetileg valamilyen oknál fogva nem jut elég létfontosságú oxigénhez, akkor se álljon meg a belső légzés és energiatermelés lehetősége. Több szervünkben is megvan ennek a folyamatnak a kialakulási alapja. Ilyen például a központi idegrendszer, az ivarszervek, főleg a férfi herék vagy a szem ideghártyája és a harántcsíkolt vázizomzat. Nem ne-
héz következtetni, miért is rendezkedett be ily módon a szervezet: a létfontosságú szervek, amelyek a fizikai test mozgásáért, irányításáért, egyed- és fajfenntartásáért vagy éppen a látásért felelősek, azoknak a szervezet tálélése szempontjából minden negatív körülményre fel kell készülniük! Nincs is ezzel semmi gond. A bibi viszont az, hogy ez a daganatos sejtnek is kifizetődő. A gén, amely ezért a markáns energianyerő váltásért a felelős, az úgynevezett TKTL1 gén, az aktiválódásából nyert fehérje pedig a transketoláz enzim. A múlt évszázad kilencvenes évei végén fedezte fel Dr. Johannes F. Coy német biológus. Tehát a transketolázenzim felelős azért, hogy a szőlőcukor molekulából, ami a szervezet első számú energiaforrása, a daganat oxigén segítsége, jelenléte nélkül is energiát szabadíthasson fel. Igaz, hogy így jóval kevesebb energiához jut, mintha oxi-
génes környezetben hasítaná a cukrot, de mindenképpen megéri neki ez a transzformáció. Az anaerob cukorbontás végterméke ugyanis a tejsav, ami még jócskán tartalmaz energiát, de a daganat a környezetét (tejsavval) elsavasítva védekezik az immunrendszerrel szemben. A savas, oxigénhiányos közegben, ami sokszor akár pH2 tartomány is lehet (ilyen erős sav a gyomorsav is) szinte megbénulnak a szervezet védekezőrendszerének a katonái, a természetes ölősejtek! Higgye el a Kedves Olvasó, hogy témánktól nem is kanyarodtunk el olyan messzire. A paleolit étrend hatása ugyanis ilyen molekuláris szinteken kezdődik. A következő lépésben (részben) azt taglaljuk, mit is keres a gyulladás a rákos szövetben, hogyan alakul ki a szervezetben az oxidatív stressz, ami a rák előtalaja, mitől válik a szervezet perifériája érzéketlenné az inzulinra…
Nem olyan régen kezdtem foglalkozni a jóslással Vannak viszont a környezetemben olyan személyek, akik kinevetnek érte, nem hisznek nekem, sőt némelyek vissza sem köszönnek. Normális ez? Hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket? Gizi néni
Szia Sándor!
17
Tanácsadó
2011. november 15. |46. szám
Sehogyan. Ha ön a hivatását jól végzi, akkor nem kell senkinek semmit bizonyítania. Ráadásul sok ember nem bírja elviselni azt, ha másnak bizonyos adottságból több jutott. Az ilyen emberek mennek beiratkozni különböző ezotériai tanfolyamokra, amiből aztán sokan az erőszakba menekülnek. Sajnos, ismerek ilyen egyéneket, nem vala-
mi jó látványt nyújtanak. Az adottságokat azért nevezik adottságnak, mert adják. Azt nem lehet megtanulni, csak fejleszteni. Amit lehet. Gizi néni! Azt tetszik gondolni, hogy az én közvetlen környezetemben nincsenek ilyen egyének? Nagyon téved. Van egy nő, aki például az utóbbi időben minden találkozásunkkor hazudik nekem valamit. Sokszor már nem is kellene lódítania, de megteszi. Ő tudja, hogy hazudik, én tudom, hogy hazudik, mégsem árulom el neki azt, hogy én tudom. Az ilyen esetekben már engem is kíváncsivá tesz, hogy az ilyen egyénnek hol vannak megszabva a határai. Gondoljon bele. Pár hete osztottam meg az olva-
sók véleményeit Müller Péterrel kapcsolatban. Másnap hárman is megkérdezték, miért nem szeretem őt? Nem tudták felfogni (mert nem is akarták), hogy én csak idéztem az olvasóktól, akik ott maradtak az előadásán. Az emberek egy csoportja nem jól olvas, ráadásul amit olvas, azt félreérti, mert félre akarja érteni. Kérdezi, hogy normális-e az ilyen viselkedés? Igen. Normális, hogy vannak ilyen emberek. Sokukból a féltékenység tör elő időközönként, de van, aki mindig az marad. Ne törődjön azzal sem, ha olyan ember ócsárolja, akit sokan ismernek, akinek esetleg nagyobb a hite-
le az emberek között, mert pozíciójából kifolyólag odasimliskednek személyéhez, vagy csak egyszerűen jobban használja a szókészletét. Nem kell, hogy mindenki mindenkit szeressen. Nem attól lesz boldogabb az ember, hogy minél többen bólogatnak körülötte. Velem a múlt héten is megtörtént az, hogy akadt, aki a szó szoros értelmében kiröhögött azért, amivel foglalkozom. Az ilyen ember szájára akkor fagy majd a mosoly, amikor a legkevésbé várja. Kérem önt, hogy a legjobb belátása szerint segítsen az embereken és az állatokon. Bízom magában, ön is ezt tegye!
18
Csallóköz
Kulissza
Színvonalas Líra Idén magyarországi énekesek is felléptek GÚTA – Színvonalas verseny, igazi közönségszórakoztató élmény volt a Gútai Líra idei évfolyama. A több mint négy évtizedes hagyományra visszatekintő táncdalversenyen kezdte énekesi karrierjét Vadkerti Imre is. Idén a Gútai Napok záró akkordjaként került sor a rendezvényre a helyi művelődési házban, első ízben nemzetközi részvétellel. A 10 versenyző 2-2 dalt adott elő, a helyi Alma Art zenekar kíséretében. A produkciók elhangzása után a zsűri végül – hosszas tanácskozás után – az egyik Pozsonyivánka ( Ivanka pri Dunaji) és Eberhard (Malinovo)
melletti kisközségben, Tőkésen (Zálesie) élő Viera Kotvasovának ítélte az Arany Lírát. Ő egyébként tavaly ugyanezen a versenyen a második helyen végzett. Az Ezüst Lírát a 39 éves Pécsváradi Zoltán vihette haza Kisbérre, míg a Bronz Líra a 19 éves púchovi Rebeka Vojtekovának jutott. A közönség díját a gútai születésű, jelenleg Pozsonyban élő Marosi Péter nyerte, a fiatal tehetségeknek járó, újonnan alapított Remény Líráját pedig az izsai, de szintén gútai származású Skopp Ildikó, a verseny legfiatalabb résztvevője kapta. (vas)
Skopp Ildikó a Remény Líráját nyerte
Viera Kotvasová, az idei győztes
Pécsváradi Zoltán második lett
A szerző felvételei
Az év egyik legjelentősebb koncertje Legalábbis az indie-kedvelők számára. November 20-án vasárnap ugyanis Budapesten a Dürer kertben lép fel a The Horrors. A garázs-rock/shoegaze-banda magyarországi debütálása azért akkora durranás, mert aktuálisabb nem is igazán lehetne. Nyáron adták ki sorrendben harmadik, de talán a leginkább letisztult albumukat, amelyet a szakma is kellően dicsért, a közönség pedig az ötödik helyig tolta a brit albumeladási listán. A The Horrors 2005-ben alakult, két évig érlelték első megjelenésüket. A kezdetek kezdetén egylemezesnek titulálták őket, ami adódhatott abból, hogy imidzsüket mintha túlságosan is a The Cure-ra építették volna, frontemberükkel, Faris Badwannal az élen. A goth-os, punkos, garázsrockos hangzása elnyerte a kritiku-
sok tetszését, bár néhol túlcsordult a giccs irányába. A második korongjukra további két évet kellett várni. A pszichedelikusabb, shoegaze-felé hajló muzsikát talán a Portishead-tag Geoff Barrow bábáskodásának is köszönhetik. A Primary Colours gitárhangzását a szakma kifinomultabbnak tartotta az elődjénél, előnyükre vált, hogy elhagyták a giccsbe forduló goth-elemeket, bár a Cure-ra hajazó külső továbbra is megmaradt. Erről a korongról a legemlékezetesebb dalaik a Sea Within a Sea, vagy az I Only Think of You. További két év telt el, és menetrendszerűen érkezett a következő megjelenés. A Skying című album munkálatai idején saját bevallásuk szerint is számos droggal éltek, ahogy a frontember fogalmaz elfogyasztottak jó pár ecstasy-t, hogy megnyíljanak addig ismeretlen utak felé. Ami azt illeti, össze is jött.
Szinte biztos, hogy a november 20-i fellépés hosszú ideig az utolsó lesz, ahol viszonylag szűkebb környezetben találkozhat a nagyérdemű
a The Horrors-szal, ugyanis vélhetően a jövő évi, illetve azutáni fesztiválokon már a húzónevek közt számolnak velük. –sztb
Net-felvétel
19
Tudósítás
2011. november 15. |46. szám
Kínálták a sajátjukat A kistermelők minőségi árui ízletesebbek DUNASZERDAHELY – Múlt kedden a környékbeli kistermelők foglalták el a helyi Bartók Béla sétány egyik szakaszát, hogy népszerűsítsék portékáikat. Az arra járók megismerkedtek a termékeikkel, kínálatukkal, minőségi árut kóstolhattak, vásárolhattak, anélkül, hogy a hipermarketekbe látogattak volna. Egyértelműen a helyi kistermelők támogatása a rendezvény célja. „A kormány jóváhagyta azt a tervezetet, amelynek alapján november elsejétől támogatni fogják a gazdálkodókat. Ez azt jelenti, hogy kapunk segítséget saját kis feldolgozóüzemek létesítésére. Ez a kezdeményezés azt segíti majd, hogy a piacot és a kínálatot bővíteni tudjuk” – meséli a helyszínen Bíró Ottó, az albári szövetkezet elnöke. Négy szövetkezet van jelen, a dercsikai, a nagyabonyi, az alistáli és a dióspatonyi. De megmutatja magát a csilizradványi Csilizköz Rt., akik házitojást kínálnak. A nagyabonyi Czajlik Lukács saját mézét árusítja, a nyékvárkonyiak pedig friss húst, kolbászt és szalonnát kínálnak. „Végeztünk egy kis előzetest, ízelítőt, de nevezhetjük akár piac-
Angyal Sándor felvétele
Czajlik Lukács kiváló mézeit kóstolják
kutatásnak is, mert meg akartuk tudni, hogy az embereket érdekelné-e a kistermelőktől való vásárlás, és nagy sikerük van” – mondja elégedetten Bíró Ottó. A kisgazdák helyzete súlyos, hiszen az egyik oldalról anyagilag is nagyon nehéz önmagukat fenntartani, nem beszélve arról, hogy a felvevő piac gyakran kiszámíthatatlan, az árak túlságosan ingadoznak. Elvetik a búzát ősszel, még tudják az árát, de
nem is sejtik, hogy jövő júliusban mennyibe kerül majd. Ez a kiszámíthatatlanság” – teszi hozzá. A dercsikai Mészáros Katalin pogácsát, lepényeket kínált. „Az üzemi konyhánkról hoztuk az ételeket figyelemfelkeltés céljából, de mi nem árusítunk. Kóstolót adunk az embereknek, hogy tudják, jobb az, ami házilag készül” – ecseteli. Az alistáliak pecsenyét, kolbászt, szarvasgulyást osztanak, a dióspatonyiak napraforgóma-
Vérüket adták CSALLÓKÖZNÁDASD – A helyi kultúrházban rendhagyó egészségnapot rendeztek. Az esemény főszervezője, Bóna Zsuzsa, helyi képviselő avatott be a részletekbe. „Először csak véradáson törtem a fejem. A faluban több nővér is van, megszólítottam őket és örömmel csatlakoztak hozzám. Majd egyre több és több ötletünk támadt, így lett egész napos rendezvénnyé a véradás. Nemcsak a helyiek, de a környező falukból is nagyon sokan eljöttek az egészségnapunkra. Összesen harmincketten adtak vért, ebből nagyon sok volt az első, fiatal véradó, amire külön büszke vagyok”. Reg-
gel kilenctől délig folyamatosan várták a véradókat.
Sokan kértek tanácsot
Ugyanekkor vércukorszintet, vérnyomást és koleszte-
got, a nagyabonyiak pedig sonkát, kolbászt, hurkát és töpörtyűt. Mindenki megmutatja, mit tud adni. Az emberek pedig érdeklődnek. Fogy a tojás, az ételekből is egyre kevesebb van. Az arra járók megmegállnak és körülnéznek, kóstolnak. Többen mondják, ezután biztosan sokkal többször vásárolnak majd a kistermelőktől. Remélhetően be is tartják az ígéretüket. –as
rint is mértek a helyi nővérek. Közben pedig különböző, egészséggel kapcsolatos előadást hallhattak a jelenlévők. Vladimír Klement
A szerző felvétele
körzeti orvos elsősegélynyújtó bemutatót tartott, melynek végén egy gyakorló babán az idelátogatók maguk is megtanulhattak szívmasszázst adni és szájon át lélegeztetni. Majd cukorbetegségről, hátgerincproblémákról és drogmegelőzésről is szó esett. Az egészségsarokban saláták, gyógyteák, gyümölcsök, sütemények és szendvicsek várták az ínyenceket. „A rendhagyó egészségnap sikeresnek bizonyult. A helyi nővéreken kívül nagyon hálás vagyok még Ceconík Katalin doktornőnek és Gazsó Éva gyermeknővérnek, s hozzájuk hasonlóan mindazoknak, akik sokat segítettek és jó tanácsokkal láttak el a lebonyolítást illetően is” – nyilatkozta lapunknak Bóna Zsuzsa. Mészáros György
20
Csallóköz
Olvasószolgálat
Pongrácz Csilla, Egyházgelle Többször ruccanunk át Győrbe, akár kéthetente, de előfordul, hogy hetente is átautózunk. A családdal élelmiszert és ruhaneműket vásárolunk, a barátokkal pedig inkább csavarogni, moziba megyünk. Így, hogy erős az euró és gyenge a forint, jobban megéri, mint máskor.
Egyházi Nikolas, Cséfa Mi járunk Győrbe csavarogni a családdal havonta akár háromszor is. Hiába erősebb az euró, nem megyünk többször, mint annak előtte. Ilyenkor végigjárjuk a bevásárlóközpontokat, főleg ruhákat vásárolunk vagy amire éppen szükségünk van, esetleg kikapcsolódásként.
Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – november 15–19.: Viktória patika (Nagyabonyi út); november 20.: Merlin DS (Galántai út); november 21.: Gryf patika (Fő utca). GALÁNTA – november 15.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); november 16.: Sun Pharma (Kaufland); november 17.: Fő utcai patika (Fő utca); november 18.: Centrum GA (Vajanský utca); november 19.: Klokner (Hódi út); november 20.: Medicen (Šafárik utca); november 21.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – november 15.: Matricaria (Eötvös utca); november 16.: Tabletka patika (Mély utca); november 17.: Dr. Max (Kaufland); november 18.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca); november 19.: Salvator (Jókai utca); november 20.: Lazarus (Rozmaring utca); november 21.: Lachesis (Jókai utca).
Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (november 17–22.) Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész (amerikai fantasy): csak november 17-én éjfélkor; Éjfélkor Párizsban (spanyol–amerikai romantikus vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, szombat 10.15. 22.30, vasárnap 12.15; Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (amerikai akció-vígjáték): 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, szombat 10.00, 22.00, vasárnap 12.00; Halhatatlanok – digitális 3D (amerikai fantasztikus akciófilm): 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.15; Delfines kaland – digitális 3D (amerikai
Dáša Szabová, Somorja Ritkán megyek Győrbe, hiszen nincs közel. A fiam is inkább Pandorfba megy vásárolni, mivel márkás ruhaneműket kap ott meglehetősen jó áron. Ha mégis Győrbe visz az utam, akkor füstölt árut, valamint húsokat vásárolok, mert azok zamatosabbak, mint nálunk. –as
Brunczvik István, Tejfalu Havonta két-három alkalommal megyünk át Magyarországra, főleg bevásárlás céljából. Piacra járunk vagy a bevásárlóközpontokba körülnézni. A ruhát vagy a cipőt is ott vásároljuk. Moziba inkább a haverokkal megyünk, amikor hétvégén esténként van időnk, illetve kedvünk.
Kázmér Emilía, Nyékvárkony Nem járunk át, mert a lányom folyton dolgozik. Igaz, jó a forint, illetve erős az euró, de nem ez teszi függővé a magyarországi vásárlást. Inkább az jár át bevásárolni, akinek euróból is több van. Az unokáim utaznak néha Győrbe az iskolából színházba, vagy csak úgy kirándulni.
Véradók
Élő nyelv
A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson november 8–9-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Kakalík Tibor, Mészáros Tibor, Karácsony Roland, Faklen Alexandra, Mészáros Tamás, Lakatos Péter, Mgr. Németh Ingrid, Nosek Katalin, Soós Zsanett, Balla Róbert; Dercsika: Mester Szabolcs; Nagymegyer: Morva Marlene, Krastenics József, Czafik Dezső, Feledi János, Fitos Krisztina, Fitos Róbert; Bögellő: Kosár Roland, Kázmér Tihamér; Bős: Patasi András; Bodak: László Sándor; Nagyabony: Kázmér Mária; Hegyéte: Pongrácz Gábor, Nagy Zoltán; Nyárasd: Szabó Ágnes; Felsőpatony: Lábadi Enikő, Cséfalvay Tamás, Makki Lívia, Egri Bianka, Makki Nándor, Bódis József; Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer: Rácz Zoltán (Hodos), Tóth Ádám, Lukovics Veronika (Ekecs), Karácsony Krisztina (Lég), Mgr. Brunczvik Erika, Horváth Lajos (Csécsénypatony), Halász Mónika (Örsújfalu), Farkas Barbara (Dunaszerdahely), Nagy Nikoletta (Patas), Horváth Orsolya, Árvai Attila, Kürthy Andrea, Katona Réka, Dani Amanda (Nagymegyer), Ledeczky Mónika (Tany), Bartalos Zsolt (Szap), Inczédi Lilla (Apácaszakállas), Milkovics Nikoletta, Vörös Richárd (Csilizradvány), Kállai Kinga (Bős), Bartalos Hajnalka (Alistál), Navrátil Zoltán (Hegyéte), Szilvásy Tamás (Dióspatony).
film): 15.15, 19.30, szombat– vasárnap 11.15; Három testőr – digitális 3D (amerikai–angol kalandfilm): 20.15, szombat 22.30; Három testőr – 35 mm (amerikai– angol kalandfilm): 15.00, szombat 10.15; Kémkölykök 4D: A világ minden ideje – digitális 3D (amerikai akció-vígjáték): 13.30, 17.30; Tintin kalandjai – digitális 3D (amerikai–új-zélandi–belga animációs film): 13.15, 15.30, 17.45, szombat–vasárnap 11.00; Végső állomás 5. – digitális 3D (amerikai horror): péntek 21.45. A dolog (amerikai–kanadai horror): 14.00. 18.15, szombat 22.15; A segítség (amerikai– indiai–emirátusokbeli filmdráma): 16.45, szombat–vasárnap 11.30; Csak
Fogas Ferenc felvételei
A gyenge forint miatt gyakrabban vásárol Magyarországon?
Misad Katalin
A magyar tannyelvű egészségügyi szakközépiskolák számára készült szlovák–magyar szakszótárban gyakran előfordul, hogy a szerzők mind a szlovák, mind a magyar nyelvű szójegyzékben a betegségnek csak a köznyelvi megnevezését adják meg, pl.: cukrovka – cukorbetegség, cukorbaj. Szakszótárról lévén szó, úgy a szlovák, mint a magyar jegyzékben az orvosi szaknyelvben alkalmazott terminusokat kellett volna feltüntetni: a szlovák szóanyagban a diabetes v. diabetizmus, a magyarban pedig a diabétesz szakkifejezést. Mindkét nyelv ebből a görög szóelemekből származó terminusból származtatja a szóban forgó betegséggel kapcsolatos további szakkifejezéseket is, pl.: diabetik, diabetológ, diabetológia, diabetologický, illetve diabetikus.
tudnám, hogy csinálja (amerikai vígjáték): 14.45, szombat 10.45; Egy nap (amerikai romantikus dráma): 14.15, 19.30, péntek 21.45; Fertőzés (amerikai sci-fi dráma): 17.15, 19.45, péntek 21.45; Kaland (amerikai romantikus dráma): 13.00; Lopott idő (amerikai sci-fi akciófilm): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, szombat 22.15, szombat–vasárnap 11.00; Micimackó (amerikai animációs film): szombat 10.00; Parajelenségek 3. (amerikai horror): 16.15, 20.30, szombat 22.30; Vasököl (amerikai sci-fi akciófilm): 17.15, 19.45, vasárnap 12.30. DUNASZERDAHELY, CINEMAX (november 17–22.)Alkonyat – Haj-
nalhasadás I. rész (amerikai fantasy): 18.10; Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész MAGYAR FELIRATTAL (amerikai fantasy): 15.50, 20.30; Tintin kalandjai MAGYAR SZINKRONNAL (amerikai–új-zélandi animációs film): naponta, beleértve november 17-ét is 13.40; Jane Eyre (angol–amerikai romantikus dráma): nov. 17-én kívül 17.00; Látható világ (szlovák pszichothriller): nov. 17-én kívül 20.00; Parajelenségek 3 (amerikai horror): nov. 17-én kívül 17.30, 19.30. GALÁNTA, kultúrház, november Tintin kalandjai (am.–belga animációs film): 16.30; november 19–20.: Lóve (cseh–szlovák film): 19.00
Tündérkert – bársonyos DUNASZERDAHELY – November 17-én, délután 5 órától a bársonyos forradalomra emlékeznek a művelődési központban a Városunkért PT és a Szerdahely PT szervezésében. Program: 17.00: a dunaszerdahelyi Zoltán Erika Tánciskola fellépése; 18.00: az Arizona együttes koncertje; 19.00: 1989 no-
21
Olvasószolgálat
2011. november 15. |46. szám
vemberére emlékeznek: Németh Ilona, Barak László, Világi Oszkár, Ľubo Banič, Ľubo Navrátil. 20.00: Kiscsillag koncert. Az együttes néhány világhírű férfi garázsrockzenekara, amely hobbizenekarnak indult, aztán más lett belőle, és amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy
megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ősKispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a zenekar első koncertműsora. Ezt koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A Kiscsillag debütalbuma a kritikák szerint az elmúlt évek legjobb Lovasi-anyaga. A 13+1 számot tartalmazó, háromnegyed órás album 2006-ban jelent meg és 8000 példány fogyott belőle. A zenekarból 2008ban kivált Brautigam Gábor, helyette a Kispál és a Borzban is játszó Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar ebben a felállásban készítette el második lemezét Örökre magamba zártalak címmel. A lemezmegjelenést a 2009-es év hátralévő részében országos turné követte. A zenekar 2010 novemberében jött ki legújabb, Sirály című kislemezével, ami a 2011 őszére tervezett harmadik Kiscsillag nagylemez beharangozója is egyben. (–)
A Kiscsillag zenekar
Net-felvétel
Állásajánlatok
Eladó – elektronikai cikkek eladása. Munkavégzés: Misérden (Dunajská Lužná). E-mail: porrima.porrima@gmail.com Teherautó sofőr (2) – nemzetközi fuvarozásra. Tel.: 0903 466 181 Heizer optik Kft. ajánlata Németországba: – munkás – telekommunikációs kábelek fektetésére, német nyelv ismerete alapfokon; csoportvezető – német nyelv ismerete társalgási szinten. Tel.: 031/558 14 80, e-mail: info@heizeroptik.eu Varrónők – kitanult vagy betanított alkalmazottat keres a Pannon Work Nagymegyerre. Tel.: 0915 995 618 Lakatos (5) – TSP Metal, két műszakra. Munkavégzés: Dunaszerdahely – Ollétejed. Tel.: 031/550 93 11. E-mail: sipulova@tsp.sk Területi képviselő – pozsonyi székhelyű cég. Feltétel: szlovák és magyar nyelv ismerete, PC ismeretek, B-típusú jogosítvány. Tel.: 0905 132 99. E-mail: sarai.erika@gmail.com
Dunaszerdahelyi járás – 46. hét
Informatikus, rendszergazda (1) – Edscha Nagymegyer. Feltétel: közép- vagy főiskolai végzettség, angol vagy német nyelv ismerete. E-mail: mlaszloova@edscha.sk, tel.: 031/590 42 23 Karbantartó-fűtő (1) – dunaszerdahelyi alapiskola, két műszakos munkára. Tel.: 031/552 24 31 Tanár – nagymagyari speciális alapiskola. Feltétel: főiskolai végzettség (speciális pedagógia), 5 év szakmai gyakorlat. Tel.: 031/569 25 37, e-mail: szszk@stonline.sk Üzleti, területi képviselő (1) – dunaszerdahelyi cég lámpák forgalmazására. Feltétel: szlovák és magyar nyelv ismerete, angol nyelv ismerete alapszinten, PC ismeretek. A munkaadó szolgálati autót és mobiltelefont biztosít. E-mail: zuzana.siposova.sk@rabalux.com
Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – November 15-én, délután 5 órakor Herdics György címzetes apát nyitja meg a Boldogasszony című kiállítást a Csallóközi Múzeumban. A kiállító művészek közt van: Bráda Tibor, Gyulai Líviusz, Györfi Sándor, Incze Mózes, Jankovics Marcell és sokan mások. Az alkotások december 3ig megtekinthetők. November 25-ig látható a Kortárs Művészeti Panoráma és a Fehér – Kék – Piros című kiállítás a Kortárs Magyar Galériában. November 19-ig látható Drahomír Prihel szobrász és Juraj Šufliarsky festőművész kiállítása a Csallóközi Múzeumban. KOMÁROM – Január 28-ig látható a Szkukálek Lajos festményeiből nyílt kiállítás a Zichy-palotában. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, november 15.: Whisky esővízzel (19.00, bérletes); november 19.: Minden egér szereti a sajtot (10.00, 14.30, Cegléd, bérletszünet); november 20.: A régi nyár (19.00, Szenc, bérletszünet). Vegyes DUNASZERDAHELY – November 15-én, reggel 9 órától Szabadon NEMET a drogoknak címmel tartanak drogmegelőző konferenciát a Perfects épületében. November 15-én, kedden este 6 órától a Honfoglalás trilógia című kötet bemutatója lesz. A szerzővel, Benkő Lászlóval Nagy Iván etnológus beszélget a művelődési központ színháztermében. November 20-án, vasárnap délután fél 3-kor a tízéves Szent György Kórus jubileumi koncertje lesz a Szent György templomban. NAGYMEGYER – November 17-én, csütörtökön, a Jövő Napja címmel egésznapos szórakoztató rendezvényt tartanak a művelődési központban. Délelőtt 10 órától az Aranykert Bábcsoport előadásában láthatják a Hápi, a bátor kiskacsa című mesét. 11 órától játszóház lesz, arcfestéssel, lufihajtogatással. Délután 3 órakor kezdődik a Megyersztár 2011 tehetségkutató verseny gálaműsora. November 18-án, pénteken este 6 órától jótékonysági vásár nyílik kézműves termékekből a VMK kiállítótermében, a daganatos gyermekek megsegítésére. November 19-én, szombaton délután 4 órától Ág Tibor Szállj el, fecskemadár című könyvének bemutatója lesz a művelődési központban. November 20-án, vasárnap reggel fél 10-től tartják a nagymegyeri ezoterikus fesztivált a művelődési központban. SOMORJA – November 18-án, pénteken délután 5 órától Halász Judit-koncert lesz a művelődési központban. KOMÁROM – November 18-án, pénteken este 6 órakor Cseh Tamás emlékestet tartanak Ölveczky András tolmácsolásában a komáromi vár Lőporraktárában. Az előadás után Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével beszélget Kolek Zsolt. A rendezvény védnöke: Petheő Attila, az MKP járási alelnöke. EKECS – November 17-én, csütörtökön este 7 órától a Tommy Band előadásban Zámbó Jimmy dalokat hallhat a közönség a művelődési központban. Belépőjegy elővételben 4 euró, a helyszínen 5 euró.
22 Névnapok November 15.: Albert, Lipót, Leopold November 16.: Ödön, Ágnes, Agnesa November 17.: Hortenzia, Gergő, Klaudia November 18.: Jenő, Eugen November 19.: Erzsébet, Alžbeta November 20.: Jolán, Félix November 21.: Olivér, Elvíra
Heti évforduló 341 éve, 1670. november 15-én halt meg Ján Amos Komenský, a modern pedagógia megalapítója. 1887. november 15-én született Georgia O’Keeffe amerikai festőművész, a modernizmus megalapítója. November 17. Budapest napja. Ezen a napon tartotta alakuló ülését az egyesített Budapest Székesfőváros közgyűlése. November 17-e Füstmentes nap – a dohányzásról való leszokás napja. 5 éve, 2006. november 17-én meghalt Puskás Ferenc olimpiai bajnok magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapitánya. 1928. november 18-án elkészült az első szinkronizált rajzfilm, melynek főszereplője Mickey egér volt. November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet, a pékek, a koldusok, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők védőszentjének ünnepe. 1783. november 21-én, tizenkét kilométeres légi utazást hajtottak végre léggömbbel. Ezzel kezdődött az emberi repülés története.
NÉVELÕ
MINT A BOROTVA
HATÁROZÓI RAG
R. 1. RÉSZ
Népi bölcsesség
ÉHESEN
KELTA NYELVÛ NÉP
LÁNGOL TIZENEGY – NÉMETÜL
VITAMIN
SVÁJCI KANTON
RÁDIUSZ
Ó R. 3. RÉSZ
ANTAL
BALATON MENTI TELEPÜLÉS
ILJUSIN, röv.
R. 2. RÉSZ
M
E
SZINTÉN
R. 4. RÉSZ
KÖTÕSZÓ
KÉZISZERSZÁM
NITROGÉN
JELLEG, TÍPUS
BALIN A PÓRÁZ VÉGEI
HALIT
KÖZEPÉN LEÁS!
TÁRSA, röv.
DEIZMUS KÖVETÕJE
ÁLLATI LAK FOLYÓ A SZLOVÉN KARSZTON
ÁLLÁSFOGLALÁS PÁL
LL GRAMM
VÁROS JAPÁNBAN (TSU)
A KÓRHÁZ JELE TUNÉZIA AUTÓJELE
IDÕSZAK
O
NULLA VAJON
RÉGI HOSSZMÉRTÉK
DEHOGY
JÁNOS
Virágkalendárium Az Erzsébeteknek egy szál halványlila orchidea finom levelű vénuszhaj-páfránnyal díszítve, igazán előkelő ajándék.
Csallóköz
Szabadidő > Keresztrejtvény
RENDBEN VAN – ANGOLUL
I
AZ EGYIK ISMERETLEN
Ha az ingjét megrázza Erzsébet, a világ fehér E heti rejtvényünkben Paulo Coelho brazil író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 44. szám helyes megfejtése: Az el nem ért cél tartalmat ad az ember életének. (Feleki) Sorsolással a dunaszerdahelyi Lilesz.
Aforizma
lium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Kotiers András (Somorja). Gratulálunk!
A természet azt akarja, hogy a gyermekek gyermekek legyenek, mielőtt emberré lennének. Ha a rendet meg akarjuk fordítani, koraérett gyümölcsöt termelünk, mely soha be nem érik és meg nem ízesedik. (Rousseau)
Fejtörő Keresd a madarat! Madarak nevét adtuk meg, de a betűk összekeveredtek. Rakja rendbe és írja le a neveiket helyesen. 1. GRISÁGÓRA – 2. DACVASAK – 3. LONKASZA – 4. LANASMEGKA – 5. LÁYHRAK – Az előző szám helyes megfejtése: csaTÁRcsa, mesTERmes, pusKApus, haMARha, baROMba. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. – Ebből lesz a kolbász?
Marian Baláži felvétele
23
Szabadidő
2011. november 15. |46. szám
Heti horoszkóp 2011. november 15–21.
Net-felvétel
Bereczki–Szinetár-koncert SOMORJA – December 12-én, hétfőn este 7 órától a Szinetár Dóra–Bereczki Zoltán páros előadása lesz a művelődési központban. A közönség musical duetteket és karácsonyi slágereket hallhat a koncerten. Jegyek 12 euróért kaphatóak a helyi művelődési központban és a dunaszerdahelyi Focus Music Shop üzletében. (–)
Viccplacc Figo, Ronaldo és Beckham állnak a mennyország kapuja előtt. Szent Péter nyit ajtót. Figohoz fordul és kérdezi tőle: – Mondd fiam! Szerinted mivel érdemelted ki az örökkévalóságot? Figo így válaszol: – Én egy művész vagyok. Az én példámon felnőve lesznek a tehetséges fiatalok nagy focisták, és így megmentettem őket a bűnözéstől. Szent Péter elismerően bólint. Ronaldo kerül sorra, ugyanazt a kérdést kapja. Ő találóan így felel: – Amikor focizom, mindenkit egyenlően kezelek, nem teszek különbséget az emberek között az etnikai hovatartozásuk miatt. Egy riói srác ugyanolyan nekem, mint egy madridi szupersztár. Szent Péter ismét elismerően bólint. Végül Beckhamhoz fordul: – Feltételezem fiam, te csak a labdádért jöttél! Hogy nevezik az operettszínházban az utcalányt? – ??? – Járdáskirálynő.
Egy férfi beül egy taxiba. Elindulnak, később az utasnak eszébe jut valami, előrenyúl, megfogja a sofőr vállát. A sofőr hatalmasat ordít, majd reszketve mondja: – Ne haragudjon, tudja csak nemrégóta taxizom, előtte a temetkezési vállalatnál voltam sofőr... Esztétika órán mondja a tanár az osztálynak: – Gondolom, azt tudjátok, hogy a szépségideál korszakonként változik. Vegyük például az 1937-es szépségkirálynőt. 153 centiméter magas volt, emellett 54 kiló. A méretei pedig: 76-64-80. Mit gondoltok, milyen esélye lenne egy mai szépségversenyen? Jelentkezik az egyik diák: – Szerintem semmilyen. – Igen, ez így igaz. És miért? – Mert mostanra már nagyon öreg szegény. – Drágám, szeretnél egyszer egy hatalmas, kék, sok-sok lóerős kocsiban utazni, amelyet nem kell vezetni, mert sofőr ül a volán mögött? – Igen, ez nagyszerű lenne! – Akkor gyere, szálljunk fel a buszra!
Kos (III. 21.–IV. 20.) Kedvező kilátások ígérkeznek, különösen a munka, a pénzügyek és a párkapcsolat terén. Jelentős sikereket könyvelhet most el, bár ezért nagyon sokat kell tennie, nem henyélhet egy percet sem! Meg kell tennie az első lépéseket a siker felé, az élet szinte tálcán fogja kínálni a lehetőségeket!
Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Régóta húzódó probléma kerülhet újra napirendre, és ugyan megpróbálhatja visszasöpörni ezeket a szőnyeg alá, most már nem fog sikerülni. Ez alaposan kibillentheti lelki egyensúlyából, de nézzen szembe a tényekkel. A függőben lévő ügyek lezárásának eljött az ideje, még akkor is, ha kellemetlen.
Bika (IV. 21.–V. 20.) Megnő az alkalmazkodó- és megértőképessége, figyel a külvilág üzeneteire, és igénye lesz arra, hogy segítsen másoknak. Mindemellett ne feledje, nem engedheti meg magának, hogy a világ összes gondját, baját felvállalja. Nem segíthet úton-útfélen mindenkinek, könnyen kihasználhatják jószándékát.
Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Az elmúlt hetek nem voltak felhőtlenek, ám az érzelmi, erkölcsi vagy épp pénzügyi válságán ideje végleg túltennie magát. Így utólag már talán ön is belátja, nem is volt akkora a baj, mint ahogyan elsőre látta. Ahelyett, hogy magába fordul, beszélje meg a félreértéseket azokkal, akikre ez tartozik.
Ikrek (V. 21.–VI. 21.) A heti csillagállás ahhoz segíti hozzá, hogy mindenféle gátat vagy akár lelki nehézséget könnyen vegyen, és le is győzzön. Ha úgy véli, nem boldogul ügyei intézésével, merjen segítséget kérni környezetétől, azon belül is leginkább a fő bizalmasaitól. A hétvégén pedig jöhet a pihenés! Rák (VI. 22.–VII. 22.) Mintha nem találná a helyét, olyan bizonytalan minden. Úgy érezheti, valami kellemetlenség lóg a levegőben, de nem tudja hová tenni az eseményeket. Nagy baj nincs, csak egy kellemetlen csillagállás idézi elő ezt a fura érzést. Itt az ideje, hogy körbenézzen, és kiderül, senki nincs ön ellen. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Régi, már-már feledésbe merült ötletei kerülhetnek elő, s forgathatják fel alaposan ezt a hetet. Új vállalkozás, munkahelyváltás, tanulás vagy a rég áhított szabadság lehetősége villanyozza fel. Bármibe is fog, alaposan gondolja át lépéseit, s akkor sehol nem érheti kellemetlen meglepetés! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Élete jelentős fordulóponthoz ért, vagy leragad ebben az állapotban, vagy bevállalja az újat. Választhatja a régit, ez esetben maradhat az unalmas dolgok mellett, vagy módosíthat, új utakat, az élet napos oldalát keresve. Főleg emberi kapcsolatainak és szerelmi ügyeinek fog kedvezni ez a hét.
Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Kiemelkedően fontos időszak lehet ez a hét az életében, ha van rá alkalma, a következő hetekben is szánjon energiát, időt a tanulásra és önfejlesztésre. Minden, amit most ismer meg, kétszeres erővel segíti az útját! Ha kemény kritika éri, az nem a lelkivilága ellen irányul, hanem építő jellegű! Bak (XII. 22.–I. 20.) Eljött az ideje, hogy a tétlenkedés és a bizonytalanság fogalmát végképp kitörölje a szótárából! Hozzon fontos és hosszú távra szóló döntéseket, ha éppen arról van szó! Mi az, amit meg szeretne végre valósítani s már régóta vágyik rá? Bármibe is kezdjen, azt most sikerrel véghez is viheti. Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Kiváló ez a hét arra, hogy lezárja régi életét, elfelejtse a negatívumokat, és megváltoztassa azt, ami már régóta csak hátráltatja önt. Feloldódhat az összegyűlt feszültség, s egy nyugodtabb időszak köszönt be. A bolygóállás segíti hozzá problémás, lerendezetlen dolgai szinte azonnali megoldásához. Halak (II. 21.–III. 21.) Nyugodt, kiegyensúlyozott, sőt, kifejezetten harmonikus napok követik egymást, érzelmek terén megoldást kínál a sors a felmerülő problémákra. Most egyedül is képes arra, hogy széppé és egységesebbé tegye mindennapjait. Ez az időszak a töprengésnek, mélázásnak is kedvez.
24
Csallóköz
Autósok, motorosok, stop!
Megújult a Volkswagen nagykupéja Frissebb a forma, gazdagabb az alapszereltség Négy évvel ezelőtti bemutatkozásakor a VW Passat CC az egyetlen négyajtós kupé volt a 25–40 ezer eurós árkategóriában. A piac ráharapott, és a mai napig kb. 270 ezer darab kelt el belőle. Közel fél évtized után azonban eljött a fris-
sítés ideje. Ennek keretében a kocsi orra és fara egyaránt teljesen megújult, de bővült a szériaszereltség is – egyebek közt új fejlesztésű bi-xenon fényszórókkal, kanyarodófénynyel, fáradtságérzékelő rendszerrel. Opcionálisan pedig olyasmik állnak rendelkezésre, mint a visszapillantó tükrök holtterében lévő jármű-
Fotó: Volkswagen
vekre figyelmeztető Side Assist Plus rendszer, amely aktív kormányzási beavatkozással segíti a vezetőt a baleset megelőzésében. További korszerű technika a „Dynamic Light Assist” önműködő távfény-asszisztens, valamint a közlekedési táblák kameraalapú felismerő funkciója. A magas színvonalú kényelmet kívánságra masszázsfunkcióval és belső szellőztetéssel kialakított ülések szolgálhatják.
Ami pedig a motorkínálatot illeti, a benzinesek teljesítménye 160, 210 és 300, a START-STOP rendszerrel kiegészített dízeleké pedig 140 és 170 lóerő. Említést érdemel, hogy a gyengébbik dízel átlagfogyasztását – hatfokozatú kézi váltóval – mindössze 4,7 literben adja meg a gyártó. Az új VW Passat CC március elején jelenik meg a hazai piacon. (vgy)
A kékvérű Subaru Teljesítménye akár a 300 lóerőt is elérheti Nem csalódtunk: a Subaru valamivel nyersebb, a lényeget jobban kiemelő formába öntötte új sportkocsiját, mint a Toyota.
Ezen kívül karbonszálas műanyagból készült a tető, és az impozáns hátsó szárny is a BRZ sajátja. A kétliteres mo-
tor természetesen bokszer, és egyelőre ismeretlen, de az FT-86 200 lóerejénél magasabbra taksált (a pletykák
A két japán gyártó ugyanis közösen fejlesztett ki egy hátsókerék-hajtású sportautót, amely a Toyotánál az FT-86, a Subarunál a BRZ nevet kapta. A kékvérű Subaru nyersesége elsősorban a kockásabb kialakítású lökhárítókban, a tagoltabb diffúzorban és a szögletesebb hátsó lámpákban nyilvánul meg.
Fotó: Subaru
Készüljünk a télre Sokáig nagyon kegyes volt hozzánk az időjárás, de a naptár tévedhetetlen: november közepén járunk. Ilyenkor már legfőbb ideje, hogy az autós felkészítse járművét a zimankós napokra. Aki például még mindig nem rakta fel a téli gumikat, ne halogassa tovább, hiszen a nyári abroncsok már +7 C-fokos hőmérséklet alatt
kockázati tényezőt jelentenek. Tudnunk kell továbbá, hogy fagyálló keverék van-e az ablakmosó tartályában; ha igen, de a nyár folyamán néhányszor hígítottuk, inkább cseréljük újra, kb. -15 C-fokos fagytűréssel. Ha a hűtőfolyadékot is többször fel kellett töltenünk vízzel, szervizben ellenőriztessük a töménységét és fagytűrését. Ha az
szerint akár 300 lóerőt is elérő) teljesítményét hatfokozatú kézi váltó továbbítja a hátsó kerekekhez. Úgy hírlik, hogy opcionális automatával is kapható lesz az autó. Egyelőre még azt sem tudni, hogy már első megjelenésekor, „alapverziójában” is STI modellként kerül-e
ablaktörlő gumilapátjai sávosan dolgoznak, cseréljük ki őket, mert télen sokkal nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve. Nem árt egy akkuteszt sem, főleg ha jobbára rövid utakon használjuk az autót, vagy már voltak problémáink a battériával. Ha szükséges, külső forrásból vagy szervizben töltsük fel. Télen elengedhetetlen kellék a jégkaparó, de nem biztos, hogy sokra megyünk vele, ha már a második-harmadik szezonban
piacra a BRZ, vagy a későbbiekben készítik majd el belőle a még sportosabb BRZ STI változatot. Mindezekre a november 18-án kezdődő, Los Angeles-i autószalonon derül fény, ott és akkor lesz ugyanis a Subaru-kupé világpremierje. (a-nav, vas)
vesszük elő. Vásároljunk újat, esetleg többet is, hogy esetleges útitársaink is segíteni tudjanak az ablakok megtisztításában. Nagy hasznát vehetjük egy jó nedvszívó tulajdonságokkal rendelkező kendőnek is: megtisztíthatjuk vele belülről a párás szélvédőt, mielőtt fűtőrendszer vagy a légkondi érdemben működni kezdene. A téli vezetés sajátosságairól pedig majd legközelebb... Vas Gyula
Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata
Ősszel érdemes megvizsgáltatni a kert talaját, hogy ennek alapján végezhessük a valós tápanyagpótlást. Különösen a műtrágyák túladagolásával megnőhet a talaj sótartalma, ami a mikroorganizmusok pusztulásához vezet. Következménye a gyenge termés, csenevész növények, sárgulás (nekrózis). A laboratóriumba mindig szennyeződéstől, növénymaradványoktól mentes talajmintát küldjünk. Az időjárás jelenleg kedvez a kerti teendőknek. Nézzük át a kerítést is, nehogy a vad télen bejusson és kárt okozzon. Szellőztessük a tároló helyiségeket. Szükség esetén cseréljük ki a rágcsálócsapdákat, mérgeket. A hosszan tartó szárazság következtében a lehullott falevél és más növényi maradványok nem indultak rothadásnak, nem kezdődött el a mineralizációja. Komposztálás esetén alaposan öntözzük be az ilyen anyagot, a gyors lebomláshoz nedvesség kell. A jó minőségű komposzt és szerves anyag hasznos mikroorganizmusokkal, va-
Tápanyagpótlás talajminta-vizsgálat alapján újabb fertőzés forrása legyenek. Rakjuk ki a madáretetőket és kezdjük el az etetést olajos magvakkal, mint a napraforgó, repce, stb. Megfelelnek a gabonafélék is, főleg a búza, köles, cirok, apró szemű kukorica. Díszkert
A lehullott lombot ne hagyjuk felgyülemleni a fa alatt, mert benne kártevők és beKanovits György felvétele tegséget okozó gombacsírák telelnek át
lamint humusszal gazdagítja a talajt, ami a termőképesség feltétele. Gyümölcskert Az őszibarackot még permetezhetjük réztartalmú szerekkel levélfodrosodás ellen. Napos időben, 7 Celsius-fok feletti hőmérsékletnél végezzük a munkát. Amint lehűl a levegő, elvégezhetjük az almafák,
Fedelet a fejük fölé GALÁNTA – Immár nemcsak a nagyvárosokban, hanem régiónk településein is növekszik azoknak a száma, akik télen is életvitelszerűen tartózkodnak az utcán, éjjelre pedig különböző elhagyatott épületekben, helyiségekben húzzák meg magukat. Ez a helyzet a mátyusföldi járási szék-
25
Kertészkedő > Tudósítás
2011. november 15. |46. szám
helyen is, ahol tíz személy részére rendeztek be hajléktalanszállót, amely délután öttől reggel hétig egész évben üzemel majd. „A hideg idők beálltával nappal is lesz hol melegedniük a hajléktalanoknak is. Az egyik szobában négy nő, a másikban hat férfi számára vannak ágyak, szek-
A dísznövények többsége még mindig ültethető, az időjárás engedi. A pázsitot tisztítsuk meg a lehulló falevéltől, a kerti tó vizén sem maradhat szennyeződés. Takarítsuk meg a fűkaszálógépet és a pázsit gondozásánál használt eszközöket és száraz helyen raktározzuk.
körtefák téli metszését. Folytathatjuk az ásást és a trágyázást a gyümölcsösben, szőlőben. Ugyancsak ültethetünk még gyümölcsfákat és bogyósokat. Nyílt területen biztosítsuk a csemetének védelmet vadrágás ellen. A fákon maradt gyümölcsmúmiákat, főleg az őszibarackot, kajszit, szilvát, almát szedjük le és égessük el, nehogy jövőre
Amíg az időjárás engedi, friss fogyasztásra folyamatosan szedjük az ágyásokban hagyott káposztaféléket, bimbóskelt, fodros kelt, petrezselymet, póréhagymát. Ezzel megtakarítjuk a pincében tárolt készleteket. A betárolt terményeket folyamatosan ellenőrizzük.
rények és asztalok. Mindkét helyiségnek külön mosdója van, nappal a mosógépet, a szárítót és vasalót is használhatják. Társalgó és konyha is a rendelkezésükre áll” – tájékoztatott Csemez Henriette, a városi önkormányzat elöljárója. Megtudtuk azt is, hogy naponta 0,27 eurót, az éjszakai szállásért pedig 0,73 eurót kérnek ezekért a szociális szolgáltatásokért, amelyekkel azonban csak részben oldot-
ták meg a mostanság különösen időszerű gondokat. Ugyanis a járási székhelyen legalább húsz személy tengeti az utcán az életét, többen közülük pénztelenek, jórészt üres üvegek visszaváltásából és kukázásból tartják fenn magukat. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy legalább novembertől márciusig ők is fedél alatt tölthessék a fagyos éjszakákat. M-ár
Konyhakert
Hitel és petíció VÁGSELLYE – A városi önkormányzat és a járási székhely lakossága is súlyos gondokkal szembesül. Elsősorban a kiürült kassza okoz problémákat a város vezetésének, mert idén az őket megillető összeghez képest több mint 180 ezer euróval kevesebbet kaptak a Pozsonyba befolyt részadókból. Emiatt már nemcsak a számlák kifizetésével késnek több hónapot, hanem az alkalmazottak bérére sincs elegendő pénz. Így aztán áthidaló hitel felvételére kényszerül az önkormányzat. Ennek az összege a javaslat szerint csaknem 1 millió 300 ezer euró lett volna, ám a képviselő-testület csupán 400 ezret hagyott jóvá. Ennyi szerintük elegendő az év végéig a bérek és a legszük-
ségesebb számlák kifizetésére. A városatyák bíznak abban, hogy januártól több pénz érkezik az illetékes minisztériumból, ezért újabb hitelre már nem lesz szükség. Ennek azonban csak akkor lesz valóságalapja, ha decemberben a pozsonyi parlamentben jóváhagyják a jövő évi költségvetést. További gond a járási székhelyen áthaladó teherjármű-forgalom, amely már elviselhetetlen és életveszélyes. Ezért a városi önkormányzat petíciót indított annak érdekében, hogy Galántától, az I 75/ II 507 utak kereszteződésétől egészen Vágtornócig, az I 75/ II 562 utak találkozásáig is vezessék be az útvámot. „Galántától mindössze öt kilométernyire van a Nyitrára, illetve az Érsekújvár fele vezető gyorsforgalmi út, amely azonban fizetős, ezért sok nehéz jármű az em-
Majdnem egész nap dugók
lített, egyelőre ingyenes utat használja. Emiatt Vágsellyén tavaly naponta átlagosan 24 108 jármű, köztük sok kamion haladt át. Számuk rövidesen 28 ezer fölé emelkedhet. A helyzet több utcában már most is elviselhetetlen, életveszélyes, emiatt fogytán a helybeliek türelme. Az útvám bevezetését követeljük ezen a szakaszon is, mert csak így csökkenhet az átmenő forgalom városunkban” – nyilat-
Juhos Melinda felvétele
kozta lapunknak Jozef Mečiar alpolgármester. Lapunk megkeresésére Érsek Árpád közlekedési államtitkár elmondta, hogy amint megérkezik a petíció, tárgyalni fog az autópályákat, gyorsforgalmi és az első osztályú utakat felügyelő társasággal (NDS), továbbá az illetékes megyei szervekkel, a vágsellyeiek gondjainak mielőbbi enyhítése érdekében. R-c
26
Csallóköz
Riport > Tudósítás
Hiányszakmák terítéken Tizenegy oktatási intézmény mutatkozott be a rendezvényen DUNASZERDAHELY – Mintegy 700 érdeklődő, összesen 31 alapiskola vett részt a munka-, szociális és családügyi hivatal által szervezett pályaválasztási és információs börzén múlt szerdán. A rendezvény főként a hiányszakmákat volt hivatott népszerűsíteni. A kiállításon az iskolák szemléltették intézményük tevékenységeit, lehetőség volt személyes beszélgetésekre a pedagógusokkal és tájékoztató kiadványokon keresztül informálódni a következő iskolaévben nyíló szakokról, amely nagy segítség lehet a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek. Lelkes Tibor, a munkaügyi hivatal foglalkoztatási osztályának munkatársa lapunknak elmondta: több éve hiányszakmának számítanak az építőipari és gépipari tevékenységek, azaz a kőművesek, ácsok, szobafestők, bádogosok, hegesztők, esztergályosok, s ezeket próbálták most jobban propagálni. Ennek okairól, így nyilatkozott: „Az idősebb generáció már nem nagyon tud megfelelni az igényeknek, a fiatalok számára pedig kevéssé imponálóak ezek a mesterségek. Évről évre csökken azok száma, akik ezeket a szakmákat szeretnék elsajátítani, így alig van utánpótlás” – tudtuk meg. Hozzátette: talán azért is, mert a középiskolák döntő többsége lazább fel-
A szerző felvétele
Bemutatkoztak a szakközépiskolák
tételek mellett is felveszi a diákokat, akik inkább választanak divatos, vonzóbb szakot, mint a szakmunkásképzőt és a szülők nagy része is ezt szorgalmazza. „Tény viszont, hogy a végzősök közül a legtöbb munkanélküli a szakközépiskolákból kerül ki, lényegesen előnyösebb helyzetben vannak, akik gimnáziumot vagy kereskedelmi akadémiát végeznek. Nagy részük egyetemre megy, másoknak pedig sikerül elhelyezkedniük érettségi után” – magyarázta a szakember. Dominika Čierna a nagymegyeri szlovák alapiskola végzőse. Ke-
resztanyjával érkezett a börzére, hogy tudakozódjon a továbbtanulási lehetőségekről. „Néhány suli a kínáltak közül kecsegtető számomra, de azt hiszem én az egészségügyi szakközépiskolát választom. Szimpatikus maga a hivatás és az itt látottak is megerősítettek az elhatározásomban” – nyilatkozta a fiatal lány. Mészáros Ákos, a vásár úti József Attila Magyar TannyelvűAlapiskola kilencedikese és édesanyja, Katalin több intézmény kínálatát is áttekintette, közülük kettőt vesznek fontolóra. „A műszaki és az építészeti szakközépiskolák kö-
Tanácsadás – öt témakörben Karrierközpont nyílt a Selye János Egyetemen KOMÁROM – A Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó központja már október 27-én megkezdte működését, de hivatalos megnyitójára november 7-én került sor. Az egyetemen megtartott ünnepségen részt vett Tóth János rektor, Rudolf Chmel, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Szeifert Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese, Forgó Melinda, az ELTE karrierirodájának vezetője, és Gyetvai Árpád magyar oktatási államtitkár. Cúth Csaba, a központ egyik ötletgazdája és referense elmondta, hogy a központ célja az egyete-
men szerzett diploma értékének növelése, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés megkönnyítése, támogatása és a szülőföldön maradás elősegítése. Ennek keretén belül hivatalokat, cégeket és vállalatokat mutatnak be, diákmunkákról nyújtanak tájékoztatást, szakmai gyakorlatokat szerveznek, állásajánlatokat tesznek közzé. Terveik között szerepel továbbá az egyetem Alumni-rendszerének kialakítása, hogy a végzett hallgatók tartani tudják a kapcsolatot egykori egyetemükkel, illetve egymással. A tanácsadás során az alábbi öt témakörben fordulhatnak a központhoz az érdeklődők: vállalkozás és kommunikáció, pénzügyi, munka-
jogi, mentálhigiénés és lelki tanácsadás. A képzéseket és a tanácsadást szlovákiai magyar szakemberek biz-
zül fogunk választani, mindkét intézményben lesznek nyitott napok, amelyen szeretnénk részt venni. A végső döntést majd ezután hozzuk meg” – közölte az édesanya. Jelenleg a munkanélküliségi arány a Dunaszerdahelyi járásban 11,4 százalékos, ami 7700 álláskeresőt jelent. Csak a szeptemberi hónapban 400 középiskolát végző fiatal került a munkaügyi hivatal nyilvántartásába. Ez is igazolja, mekkora szükség van arra, hogy hasonló rendezvényeken keresztül segítsék a fiatalokat a helyes döntésben. Undesser Tímea
tosítják, akik elsősorban a szlovákiai viszonyokról magyarul (és igény szerint más nyelven is) tudnak felvilágosítást adni a hozzájuk forduló fiatal pályakezdőknek. Ez különböztetheti meg a komáromit a többi karrierközponttól. Vas Gyula
Tóth János rektor az intézmény céljairól beszél
Képarchívum
27
Tudósítás
2011. november 15. |46. szám
Ovisok a városi zsaruknál
Rövidesen az alapiskolások is látogatóba érkeznek, önvédelmet is tanulhatnak DUNASZERDAHELY – Óvodások látogatják a városi rendőrök főhadiszállását nap mint nap a következő hetekben. Múlt kedden a helyi Benedek Elek óvoda növendékeinek mutatkoztak be a rend őrei.
munkájukat. Megmutatják a kicsiknek, mi az a bilincs, a fegyver, vagy a kerékbilincs és még a szolgálati autójukba is beleülhetnek. „Folyamatosan érkeznek az óvodások, de később az alapiskolásokkal is szeretnénk megismertetni a munkánkat. Elsőként a Vámbéry Ármin Alapiskolába láto-
Kipróbálták a bilincset
Angyal Sándor felvételei
A kerékzárat nézegetik
Csiba Tibor, a városi rendőrök parancsnoka elmondta, minden óvodát megszólítottak a járási székhelyen, hogy szeretnék nekik bemutatni a
gatunk majd el a hónap folyamán, ahol nem csak a kellékeinket mutatjuk be a diákoknak, de önvédelmi előadásokat is tartunk” – ecsetelte a pa-
rancsnok. Az ovisoknak megmutatták a rendőrök a használati tárgyaikat, a munkaeszközeiket, melyek közül leginkább a bilincs tetszett mindenkinek, s ki is próbálták mindannyian. Majd, ami még a leginkább lekötötte a figyelmüket, a rendőrautó volt, ahol bekapcsolhatták a szirénát is. A Benedek Elek óvodából vegyes csoportot hozott el Baranovics Mária óvónő. „Nagyon tetszik a gyerekeknek a bemutató, de nekem is, hiszen nem is
jártam még erre. Az igazgatónő intézte a látogatást és nagyon várták a gyerekek, mert rettenetesen kíváncsiak voltak a bemutatóra és nagy siker volt. Ha lesz még rá alkalom, biztosan eljövünk újra” – mesélte a nevelő. Ezzel az akcióval pedig közelebb hozhatták a felnövő ifjúságot a rendőrökhöz, megmutathatták és elmondhatták nekik, hogy milyen munkát is végeznek a városban járőröző kékruhások. –as
Pocokot is fogtak! Eszmecsere a természetvédelmi projektről CSILIZRADVÁNY – E hónap elején példamutató kezdeményezésre került sor Csilizradványban. A találkozó célja a nyilvánosság és az érintett felek tájékoztatása volt a község térségében zajló természetvédelmi projektről. Olyan veszélyeztetett halfajoknak adnak ugyanis otthont a környék vizei, mint a mocsaras élőhelyeket kedvelő lápi póc vagy a réti csík. Ezeken kívül az északi pocok mehelyi alfajának értékes populációja is fellelhető itt. Ez a bennszülött alfaj csak Szlovákia délnyugati részén, valamint Ausztria és Magyarország egyes területein található: élőhelyei – a mocsaras területek – ugyanúgy visszaszorultak, mint az említett halakéi. A találkozón a Szlovák Állami Természetvédelem – pontosabban a Dunai Ligeterdők Tájvédelmi Körzet Igazgatósága, az Umbra regionális természetvédő egyesület és a Pozsonyi Regionális Természetvédő Egyesület (BROZ) képviselői, valamint Csilizradvány polgármestere jelentek meg a szervezők részéről. Részt vett a rendezvényen a Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VÚVH) szakértői gárdája is, hogy prezentálja aktivitásait, melyek a Csiliz-patak és annak mocsárrend-
szerét hivatottak újra élővé alakítani. Az előadások a folyamatban lévő természetvédelmi projektet ismertették az eddig elért eredmények és a jövőbeli tervek fényében. A vita oldott hangulatban folyt, a felek főként a kölcsönös együttműködés szükségszerűségét hangsúlyozták. A helyi vadászegyesület is felajánlotta segítségét; az alelnök rávilágított, hogy a helybéli lakosok tapasztalatai sokszor olyan értékes információkat hordoznak, melyeket a tudósok nagy energiabedobással kutatnak, ezért érdemes rájuk odafigyelni. A program a Csiliz-patak és a Csilizi-mocsár terepszemléjével zárult, ezek a területek a természetvédők intézkedéseinek helyszínei. A halvédelmi projekt keretén belül sikerült már olyan élőhelyeket felújítani, amelyek újra életteret kínálnak kiveszőben lévő halfajainknak, segítve ezzel állományuk növekedését. A terepszemle igazán izgalmasra sikerült, hiszen a résztvevőknek különleges alkalmuk nyílt az északi pocok megfigyelésére egy épp zajló kutatói terepmunka jóvoltából. A találkozó tökéletes példája annak, hogy az összefogás mennyivel gördülékenyebbé teszi a munkát, a kitűzött célok megvalósítását. Nem mellesleg pedig felhívta a figyelmet arra, hogy régiónk is tartogat olyan egyedi természeti kincse-
Az északi pocok térségünkre jellemző alfaját sikerült A szerző felvétele megfogni
ket, melyekre érdemes odafigyelni, még mielőtt eltűnnének a természettel szembeni kíméletlen bánásmód süllyesztőjében. Gužák Klaudia
28
Csallóköz
Apróhirdetés > Hirdetés
Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.
Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.
SZOLGÁLTATÁS Az 1. Pénzkölcsönző Dunaszerdahelyen! Kölcsön 800 euróig akár négy órán belül is: alkalmazottaknak, vállalkozóknak és nyugdíjasoknak korhatár nélkül. Tel.: 0903 222 071. A VIOLA virág- és ajándékbolt (Poľná 15, Dunaszerdahely) várja kedves vásárlóit, ahol egyedi adventi koszorúk, ajtódíszek, gyertyák és sok-sok apró karácsonyi ajándék is kapható, amivel szebbé teheti az év legszebb ünnepét. Szombaton és vasárnap is állunk rendelkezésükre. Tel.: 031/552 57 07.
Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876. Free SAT by upc direct. Kiváló programok, digitális kép és hang, HD minőség. Alapcsomag már havi 9 eurótól. FIGYELEM újdonság! Free SAT kártya – szolgáltatás havidíj nélkül! Információ: 0905 260 575. A & K Antenna Satelit Technika. Szerződéskötés – szerelés – karbantartás. Vajanského 5325/2A – (LIDL mellett). Tel.: 0917 807 822. Hitel ingatlanfedezettel 20 000 euróig, jövedelemigazolás nélkül. Egzekúció esetén is, diszkréten, gyorsan. Tel.: 0903 222 071. Fürdőkádzománc-felújítás. Tel.: 0905 983 602. Személyszállítás 1–14 személyig, mikrobuszokkal, külföldre is. Tel.: 0915 111 646. Ácsmunkát, tetőfedést, cserepezést, bádogozást, tetők javítását, zsaluzást vállalunk. Az anyagot jutányos áron bebiztosítjuk. Tel.: 0918 918 216.
K A B ÁT VÁ S Á R
– férfi- (59 eurótól), női- (39 eurótól), gyermekkabát (17 eurótól).
KÉK DUNA ÁRUHÁZ, DUNASZERDAHELY – FÖLDSZINT. Matematika oktatását vállalom. Tel.: 0910 944 845. Benzines és villanyfűnyírók javítását vállalom. Tel.: 0905 198 554, DS. ROMANTIKA – Esküvői ruhaszalon – IAN STUART – London. Új kollekció – Szlovákiában csak szalonunkban! SAN PATRICK – spanyol. Komárno, Župná 12. Tel.: 035/77 30 446; 0907 210 281; 0905 260 575. www.ssromantika.eu Ha nem akarsz várakozni hajvágásra, hívj fel! Időt spórolsz. Tel.: 0902 58 35 69 – János mesterfodrász, Dunaszerdahely. Átlagon felüli fogászati rendelő Nyárasdon új pácienseket vesz fel. Fájdalom mentes kezelés. Tel.: 0903 763 760. Jogosítvány már 17 éves kortól, azonnali kezdéssel a PENTE autósiskolában. Tel.: 0908 709 107.
Szatellit technika, DVB-T digitális földi adó havidíj nélkül – riasztóberendezések és biztonsági kamerák Dunaszerdahelyen, a Komenský utcában. Tel.: 0908 651 524. Esküvőkre menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet). www.big_blue.extra.hu Csontkovács, masszőr, természetgyógyász. Tel.: 0905 622 258. www.izsakjozsef.hu INGATLAN Vennék szántóföldet Ekecs, Apácaszakállas és Padány kataszterében. Ára: 3400 euróig/ha. Tel.: 0917 355 680. Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0917 673 845.
SILVESTER 2011 Hotel Legend*** Gabčíkovská cesta 5676/50 929 01 Dunajská Streda Bohaté Silvestrovské menu profesionálny team. Hudba: Cigánski baróni (Jánoska trio).
VSTUPNÉ 45 Eur Eladó igényesen átalakított családi ház, nagy telekkel Hodosban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907 083 546.
ÁLLÁS Somorjai telephelyű, most induló pékség adminisztrátort– ügyintézőt keres. Feltétel: szlovák és magyar nyelvtudás, angol vagy német nyelv ismerete előnyt jelent. A magyar nyelvű életrajzokat és kérvényeket a psv@psv.t-online.hu e-mail címre küldjék. Tel.: 0036/70/425 93 04. LAKÁS, GARÁZS Eladó 10 éves, 29 m2-es garzonlakás tetőtérben Dunaszerdahelyen, a belvárosban. Ára 29 000 euró. Tel.: 0915 73 71 44. Eladó egy 2007-ben teljesen felújított 2 szobás lakás Budapesten a 11. kerületben (Bükköny u. 28), csendes helyen. A belvárosba való bejutás nagyon jó. Tel.: 0911 918 118. Eladók új, nagy, 2 szobás lakások Csallóközaranyoson (Zlatná na Ostrove – KN-járás). Ára 30 000 euró + adó – lakástámogatás esetén (ŠFRB) 107 euró havi törlesztés. Eladók még kis 2 szobás lakások – 30 000 euró adóval, törlesztés esetén 90 euró/hónap. Tel.: 0911 763 30. Vennék 3 szobás lakást Dunaszerdahelyen, az Észak II.-lakótelepen kívül. Tel.: 0915 714 415. KIADÓ – BÉRLET Kiadó garázs Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 27 82. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 654 177.
29
Apróhirdetés > Hirdetés
2011. november 15. |46. szám
Bérbe adó családi ház Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Egyszobás albérletet keresek Dunaszerdahelyen. Tel.: 0904 351 162. Kiadó új, 45 m2, energiatakarékos, 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen, illetve üzlethelyiség vagy iroda. Tel.: 0903 423 712. Kiadó nagy, egyszobás lakás (átalakítva 2 szobásra) Dunaszerdahelyen, az Újfalu-lakótelepen. Tel.: 0908 767 945. Kiadók Dunaszerdahelyen, a Kukučín utca elején lévő körforgalomnál, az új épületben, december 1-jétől, külön bejárattal, parkolóval, villanyórával, radiátormérőkkel ellátott, bármilyen célra megfelelő helyiségek + konyha és szociális helyiségek. Tel.: 0908 715 836.
Megemlékezés „Tragikus autóbaleset megölte szívedet, mely nem ismert más, csak szeretetet. Már tizennégy év elmúlt, csillag kihunyt, és még mindig fáj, ha rád gondolunk.” November 12-én, huszonöt évesen hunyt el szeretett fiunk, BLADA PÉTER Dunaszerdahelyen. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá e szomorú 14. évfordulón. Megtört szívvel örökké gyászoló szülei; nővére, Mária, keresztgyermekei, Barbara, Miško, valamint az egész rokonság
Megemlékezés „Isten elvett tőlem, de örökké velem leszel.” Megtört szívvel emlékeztünk november 14-én vőlegényemre, SÁRKÁNY IMRÉRE (KINCS) halálának 2. évfordulóján. „Elvitted összetört, vérző szívem, csak a fájdalom maradt. Szívem utolsó dobbanásáig szeretlek!”
ÜDÜLÉS
Anna (ANCI) és családja
BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu
Teakülönlegességekkel, kávékoktélokkal, kevert italokkal és változatos programmal várja vendégeit Dunaszerdahelyen a megújult irodalmi kávézó, mely az ARTHE CAFÉ nevet kapta (a Vállalkozók Háza udvarában, Kukučín utca).
ISMERKEDÉS Nyugalmazott tanár keres kisnyugdíjas, alacsony termetű élettársat. Tel.: 035/760 24 91. VEGYES Minőségi smaragd tuják minden méretben. Tel.: 0907 617 833. Eladó keverő, fűnyíró, kerékpár és STIHL fűrész. Tel.: 0905 198 554, DS. Minőségi gyümölcsfák, kedvező áron. Tel.: 0907 617 833. Eladó kemény tűzifa. Szállítás ingyenes. Tel.: 0911 595 695. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292.
-20 %
ALKALMI-, ESTÉLYI- ÉS KOKTÉLRUHÁK. ENGEDMÉNY. FOCUS DIVATHÁZ, DUNASZERDAHELY HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömött kacsák élve és tisztítva. Levágásra alkalmas hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53. Eladók vietnami törpemalacok (25 euró/db). Tel.: 0905 980 108. Eladók rottweiler kutyakölykök. Tel.: 0907 744 933. GÉPJÁRMŰ Eladó Daewoo Lublin. Tel.: 0905 260 575.
DROBNÉ INZERÁTY Doučovanie z matematiky. Tel.: 0910 944 845. Hľadáme profesionálnu chyžnú. Hotel LEGEND, Dun. Streda. Tel.: 0918 869 083. Dám do prenájmu nízkoenergetický, 2-izbový byt, resp. nebytový priestor, 45 m2, novostavba v Dunajskej Strede. Tel.: 0903 423 712. Predám 3-izbový byt v OV po rekonštrukcii v Dun. Strede (Smetanov háj, cena 40 000 Eur). Tel.: 0949 640 615.
30
Csallóköz
Tudósítás
Dunaszerdahelyről dunaszerdahelyieknek Lakóhelyismereti munkafüzettel jelentkezett a Historium Kiadó DUNASZERDAHELY – Nem mindennapi könyvbemutatóra invitálta a nagyérdeműt a helyi Historium Könyvkiadó péntek este a Vermes-villába. Nagy Attila Dunaszerdahely–Lakóhelyismeret című munkafüzetét mutatták be nagy érdeklődés közepette. Teltház előtt beszélgetett Patasi Ági rádióriporter a szerzővel és a Historium Kiadó vezetőjével, Bíró Szabolccsal: „Itt élünk, de nagyon keveset tudunk Dunaszerdahelyről, s erre akkor jöttem rá, amikor elkezdtem lapozgatni a munkafüzetet” – világított rá Patasi Ági. Nagyon sok olyan kép van benne, amelyet alig, vagy egyáltalán nem láthattunk a városról. Amit pedig még tudnak az emberek, egyre jobban kopik ki és az is biztos, hogy nagyon kevés tősgyökeres dunaszerdahelyivel találkozhatunk. Erről meg is bizonyosodhattunk, mert Nagy Attila megkérte a jelenlévőket, hogy a dunaszerda-
helyiek emeljék fel a kezüket. Majd azokat, akiknek a szülei, nagyszülei, illetve a dédszülei éltek a városban. A levegőbe tartott kezek száma egyre kevesebb lett, de erre meg is van a magyarázat. „Volt egy nagy törés Dunaszerdahely életében, mégpedig az 1944-es, illetve az 1946-os évben. A háború és a háború utáni időszak, amikor széthullott a szerdahelyi közeg. Valahogy vissza kell emlékezni ezekre a dolgokra és az emlékek sok mindent megmozgatnak” – ecsetelte a szerző. „Igazából Attila ébresztette fel bennem a dunaszerdahelyi lokálpatriotizmust. Amíg őt nem ismertem, nem tartottam ezt a várost annyira fontosnak, mint most. Mikor már előkészületben volt a munkafüzet, biztos voltam benne, hogy nagyszerű kiadvány lesz” – mesélte Bíró Szabolcs. Valóban rendhagyó és hiánypótló ez a kiadvány, amely utólag nézegetve a szó szoros értelmében véve, mégsem munkafüzet, hiszen az em-
Balról, Patasi Ági, Nagy Attila és Bíró Szabolcs
ber kinyitja, elkezdi olvasni, s mintha egy tényirodalmi kiadványt lapozgatna, mert nem kezdődik azonnal a feladatokkal. Valamikor a huszonötödik oldal környékén kezdhetünk el dolgozni. S igaz, hogy fiataloknak szól, de kortalanul kezébe veheti bárki. A kis-
Tovább gyarapodó szellemiség
Lacza Tihamér adja át Kubička Kucsera Klárának az A szerző felvétele idei Turczel Lajos-díjat
IPOLYSZALKA – November 11-én rendezték meg Turczel Lajos szülőfalujában a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) és a helyi önkormányzat szervezésében a IV. Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalmi Konferenciát, amelynek témája a magyar művészeti szakirodalom és művészeti kritika volt, 1918-tól napjainkig. A résztvevők között ezúttal is több csallóközi és mátyusföldi előadó és hallgató volt. A rendezvény Turczel Lajos síremlékének megkoszorúzásával kezdődött, ahol Németh Zoltán költő, irodalomtörténész mondott emlékező beszédet. Arról a Turczel Lajosról, aki ahhoz a generációhoz tartozott, aki hite szerint a semmiből teremtett magyar irodalmat
Szlovákiában, a lakosságcsere, a kitelepítés, valamint a reszlovakizáció évei után. Lacza Tihamér levezető elnök a képzőművészeti szakirodalomról tartott előadást, majd az Atelier című folyóiratot a főszerkesztő, Kopócs Tibor mutatta be. Ezután Németh Gyula, a Naszvadi Tűzzománc Művésztelep tevékenységét méltatta. Idén a 2009-ben alapított Turczel Lajos-díjjal Kubička Kucsera Klára művészettörténészt tüntették ki, aki számos művészeti kiadvány szerkesztője, monográfiák, tanulmányok szerzője, a csehszlovákiai magyar képzőművészet egyik legalaposabb ismerője. A rendezvény végén Hodossy Gyula és Csicsay Alajos felköszöntötte a 60. születésnapját közelmúltban ünneplő Pénzes Istvánt, a tudományos szekció alapító tagját. Nagy Erika
A jövőért a múltba néztek NAGYMEGYER – Felettébb érdekes esemény helyszíne volt a helyi művelődési otthon október 27-én. Mivel 2011 a család éve, ezért úgy döntött a kulturális intézmény, hogy ennek apropóján hirdeti meg a Családdal a jövőért elnevezésű rendezvényét. „Fiókokban, ládák mélyén mindenki őriz emlékeket a közelmúltból, régi időkből. Apró tárgyakat, fényképe-
ket nagyszülőkről, szülőkről és gyerekeikről, vagyis a családról. Mi is összegyűjtöttük ezeket a tárgyakat és kiállítást készítettünk belőlük” – mondta az esemény megnyitóján Fitzel László, a könyvtár munkatársa. Aki azt is megemlítette, hogy ennek kapcsán még egy családtörténeti pályázatot is meghirdettek diákok részére, akik saját családfájaikat készíthették el. A diákok ötletességét, a család összetarto-
zását legjobban kifejező három pályamunka készítőjét meg is jutalmazták:
Fogas Ferenc felvétele
gyerekek kutatókká válnak, hiszen vannak olyan feladatok, amikor igenis ki kell menniük az utcára és kutatniuk kell. Akár a templomba, vagy a Csallóközi Múzeumba. Így maguk is helytörténészek lehetnek és szívükhöz nő a szülővárosuk vagy a lakhelyük. (angyal)
Fodor Péter, Menyhart Emília és Kulacs Kinga vehetett át egy-egy könyvet Gútay
Dr. Áldozó István a családfakészítés rejtelmeibe kalauzolta A szerző felvétele el a jelenlévőket
Lászlótól, a művelődési otthon igazgatójától. A rendezvényre a könyvtár meghívta dr. Áldozó Istvánt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár igazgatóhelyettesét is, aki a családfa készítéséről tartott előadást az eseményen résztvevő helyi kereskedelmi szakközépiskola és a gimnázium egy-egy osztályának. Egyébként a 2011 a család éve – Családdal a jövőért című kiállítás anyagát az érdeklődők november végéig tekinthetik meg a városi könyvtárban. Kovács Zoltán
31
Riport > Tudósítás
2011. november 15. |46. szám
Fekete foltok a térképen Spórolnak, de nem a közvilágításon NAGYSZARVA/KULCSOD/ TALLÓS/NAGYFÖDÉMES/ ZSIGÁRD/EKEL/DEÁKI – Az ország több részén a rossz anyagi helyzetre való tekintettel a községek önkormányzatai úgy próbálnak spórolni, hogy kikapcsolják az éjszakai közvilágítást. Azóta viszont több faluban megnőtt a betörések száma. Régiónkban azonban ez nem fordult elő, itt nincsenek fekete foltok. „Ebben az évben nem kapcsoljuk ki a közvilágítást, annak ellenére, hogy nálunk sem jobb a helyzet, mint a többi önkormányzatnál. Tíz évvel ezelőtt volt erre példa, de a községben gyarapodott a betörések száma, így mégis visszakapcsoltuk” – ecsetelte Horváth Jenő, Nagyszarva polgármestere. Egy ideig mérlegelték, hogy esetleg mégis kikapcsolják az utcai lámpákat, de végül úgy határoztak, hogy máshol húzzák meg azt a bizonyos nadrágszíjat. Kulcsodon sem terveznek hasonló megszorításokat, ugyanis szintén attól tartanak, hogy a betörők az éjszaka sötétjét kihasználva lovasítanák meg a falusiak értékeit. Both Tibor polgármester szerint nem kerülhet erre sor.
De így van ez a galántai járásbeli Tallóson is. Eddig még nem volt arra példa, hogy kikapcsolták volna az utcai világítást és nem is tervezik. „Másrészt viszont
te lapunk megkeresésére Horváth Zoltán polgármester. Nagyfödémes első embere, Gőgh Ferenc is arról tájékoztatott, hogy nem terveznek a közvilágítással
nak, mert egy modernizációs pályázaton vannak túl. „Egyáltalán nem tervezzük a közvilágítás kikapcsolását éjszakára, ahogy nem is tettük ezt meg soha. Nem-
A szerző felvétele
Régiónkban nem sötétülnek el a települések
meglátjuk, hogyan alakul a jövő évi költségvetés és akkor kezdünk el gondolkodni, hol kellene kevesebbet költeni. Azt, hogy a faluban éjszakára kikapcsoljuk a közvilágítást, a lakosok biztonsága szempontjából is meg kell vizsgálni” – közöl-
kapcsolatos spórolási megszorításokat. Náluk még nem fordult elő, hogy így kellett volna takarékoskodniuk és állítása szerint nem is eshet meg. A Vágsellyei járásban található Deákin a közvilágításon spórolni már nem tud-
régiben fejeztük be az utcai lámpák korszerűsítését a község kétharmadában, ahova led-izzókat helyeztünk el. A pályázat szerint, ami a lámpák cseréjét lehetővé tette, ezek az izzók negyven százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint
Irodalmi feltámadás Halála után, negyedik új kötete jelent meg Kmeczkó Mihálynak DUNASZERDAHELY – A leÉpülésem naplója című alkotás első része tavaly jelent meg a Lilium Aurum Könyvkiadó gondozásában. Most pedig napvilágot látott a folytatás is. A Vámbéry Irodalmi Estek egyikén mutatták be, ezúttal az új helyszínen, a Seven Bárban. Ahol bebizonyosodott, hogy Kmeczkó Mihálynak csak a teste távozott el, a szelleme itt maradt. Tóth László, azt est házigazdája, a kötet szerkesztője elmondta, hogy a kötet a halállal való mindennapi küzdelemben és
a halálnak való szüntelen nekifeszülésekben fogant szívszorulás nélkül aligha olvasható feljegyzései. Elégtétellel gondol arra, hogy halála után több szó esik az íróról, mint aktív írói pályafutásának harminc éve alatt, amikor elsősorban ifjúsági lap szerkesztőjeként, gyermekversek alkotójaként, majd pedig a komáromi Magyar Területi Színház dramaturgjaként tartottuk számon őt, aki sokáig Nagyszarván élt. Kmeczkó Mihály a halála után kezdi befutni azt a pályát, amit életében nem sikerült. Az esten részletek hangzottak el a kötetből,
Kmeczkó verseiből, Tarr Csilla színművész tolmácsolásában. Kulcsár Ferenc, a kötet bemutatásakor hangsúlyozta, hogy „Kmecz-
Tarr Csilla felolvas, mellette Kulcsár A szerző felvétele Ferenc
az elődeik” – mondta Hajdú László, a község polgármestere. Zsigárd községében is a közbiztonság romlásától tartanak az utcák elsötétülésével, de nem ez a legfőbb félelmük. „Az emberek, akik korán mennek és későn jönnek a munkából, a sötétben könnyen balesetet is szenvedhetnek” – közölte Baranyay Alajos polgármester. Ha továbbmegyünk Komárom felé, akkor megtudjuk, hogy Ekelen sem tervezik az utcák elsötétítését az éjszakai órákra. Fekete Ivett polgármester asszony elmondta, hogy a jövőt nem tudja megmondani, ugyanis a terveket a következő évi költségvetés határozza meg. „Mióta én tudom, nem volt erre példa a faluban” – szögezte le. Egyöntetű a polgármesterek véleménye, miszerint nem a közvilágításon kell spórolni. Hiszen az éjszaka sötétjét a tolvajok és a betörők tudják a legjobban kihasználni. Azt pedig minden község vezetőjének magának kell eldöntenie, kevesebb villanyszámlát akar fizetni és kirabolt, elégedetlen lakókat látni, vagy inkább megtartani az eddigi költségeket és máshol meghúzni a képzeletbeli nadrágszíjat. Angyal Sándor
kó Mihály a halálközeli élmény után két dolgot tudatosít: az egyik, hogy mielőtt a földi létből távozna, szeretteinek lehetőleg biztosítsa az élhető jövőt; a másik, hogy a gyógyítás és tanítás útjára lépve a teremtés egyik csodálatos formáján, az íráson át adjon erőt és ihletet embertársainak, azt sugallva mindnyájunknak, hogy a Mindenségben sehol nincs olyan hely, ahol félnünk kellene, mert Isten, aki maga a Szeretet, az örök élet Forrása, s a mindenség Világfájának gyökerét is Ő, az Élet Vize öntözi.” Elsősorban a szerzőnek, továbbá a szerkesztőnek és a kötetet bemutató költőnek köszönhetően emlékezetes est résztvevői lehettünk. Nagy Erika
32
Csallóköz
Celebsztorik
Elítélték Michael Jackson orvosát Világszerte figyelemmel kísérték Michael Jackson egykori orvosának perét. Conrad Murrayt emberölés gyanújával helyezték vád alá, majd gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölésért ítélték el. Michael Jackson halálát egy különösen erős, általában intravénásan beadott altató, a Propofol okozta, illetve annak túladagolása. Jackson családja elégedetlen. Négy év börtönt is kaphat Michael Jackson orvosa, bár az ítéletet csak november 29-én hirdetik ki hivatalosan. A Jackson szülők – akik közül Joe egyértelműen az orvost hibáztatja fia haláláért – először elégedettek voltak a bírói döntéssel, később viszont a papa dührohamot kapott, s azt üvöltözte, hogy ez kevés, és hogy ennek az embernek a bitófán a helye. A bíróság egyébként közveszélyesnek tartja a férfit, ezért a következő három hetet is börtönben tölti, még óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra.
Gombos Edina nem akar több gyereket
Kistesót követel Gombos Edinától hároméves lánya, és férje is legalább négy gyermeket szeretne. Edina már 35 éves, nem várhat sokáig, de azt mondja: a jelenlegi gazdasági helyzet nem alkalmas arra, hogy szüljön. A kis Miranda magyarul és spanyolul egyaránt ért, igazi cserfes lányka. Mondandójával sokszor mosolyra fakasztja környezetét. Sőt, határozott véleményével és kérésével, hogy neki mikor lesz már kistestvére, szüleit is meglepte. – Az tény és való, hogy nincs sok időm, csak nemrég tértem viszsza dolgozni, és nem ez az egyetlen ok. Akárcsak a nők többsége, a jelenlegi gazdasági helyzetben sajnos már a gyerekvállalást is meg kell gondolni. Ha valaki kiáll a munkából, nem tud olyan könnyen visszatérni – mondta Edina, aki új könyvsorozatával éppen a kismamáknak segít.
Orvost hívtak az Apollo23 énekeséhez
Kiesett a másik szlovákiai versenyző, a galántai születésű Varjú René (23) is az X-Faktor tehetségkutató versenyből. A október 5-i párbajon elvérzett csapat sármos énekese, Kumich Tamás vasárnap olyan rosszul érezte magát, hogy éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, és annyi ereje sem maradt, hogy másnap válaszolni tudjon a Blikk olvasóinak kérdéseire René és Nánássy Tibi (23) mellett. Tomit egy vírusos fertőzés döntötte ágynak. Vasárnap még elmentek a srácok Janicsák Veca lemezbemutató koncertjére. Ekkor még nem volt nagy baj, de aztán este hirtelen borzasztóan rosszul lett az énekes. Társai rögtön jelezték a stábnak, úgyhogy el is vitték a doktorhoz Tomit. Remélhetőleg a tehetséges fiú nem a kiesésbe betegedett bele.
Venezuelai lány lett a világszépe A Miss World 2011-es szépségkirálynő választás győztese a Venezuelából érkező Ivian Sarcoz. Magyarországot Szunai Linda, Szlovákiát pedig Michaela Ňurciková képviselte a világversenyen. Az idei verseny az egzotikus országokból érkező szépségeknek kedvezett. A venezuelai győztes mellett Amanda Perez Puerto Rico-i szépség, valamint a Fülöp-szigetek delegáltja Gwendoline Ruais állt a dobogó második, illetve harmadik fokára udvarhölgyként. Linda a Londonban megrendezett világversenyen a 113 induló közül a 28. hellyel térhetett haza, Michaela sajnos csak a 90. hely körül végzett. A 21 éves venezuelai szépségnek 12 testvére van, és humánerőforrás-menedzser szakon szerzett diplomat idén, mélyen vallásos családban nőtt fel, és egy darabig ő maga is apácának készült. Net-felvételek
Pachmann és Toncsi együtt?
Bálint Antónia és Pachmann Péter egyedülálló szülők, akik egykor jól megértették egymást. Immár tizenhét év telt el a szakításuk óta, amelynek igazi okát soha nem beszélték meg. – Igyekeztem vigyázni Toncsira. Megvártam, hogy kibulizza magát, addig otthon készültem a vizsgáimra, majd elmentem érte. Végül melyikünk mondta ki, hogy vége? Ő volt a karakánabb, szerintem én még szerelmes voltam belé – mesélte a híradós. – Sosem éreztem, hogy Péter így gondol rám. Azt hittem, nem vagyok neki elég jó – mondta Toncsi. – Él bennem egy kép: állunk egymással szemben, és szomorúan azt mondja, nem megy ez így tovább... Vajon a késői vallomások valamelyike képes lesz újra lángra lobbantani a régen kihunyt tüzet? Összeállította: Wimmer Ilona
TV-műsor 2011. > november 16–22.
2011. november 15. |46. szám
RTL KLUB> november 20., vasárnap, 23.05
Beépített feleség
33
Lisa esküvője rémálomba torkollik, amikor újdonsült férjét letartóztatja az FBI. Kezdetben csak sikkasztás és pénzmosás a vád, de nyakába varrják az üzlettársa meggyilkolását is. Lisa biztos férje ártatlanságában, ezért a saját életét kockáztatva beépül Michael Fallon cégébe, hogy lebuktassa a maffia kapcsolatokkal rendelkező üzletembert. Rendezte: George Mendeluk Szereplő(k): Shawnee Smith, Michael Woods Secrets of an Undercover Wife, kanadai film, 90 perc, 2007
M1 > november 19., szombat, 20.15
Anyám!
A huszonkilenc éves Noah élete öszszeomlik, amikor kirúgják a gyógytornászi állásából és az őrjítően ragaszkodó anyja bejelenti, hogy hozzájuk költözik. Otthon már így is telt ház van, amióta a felesége, Clare beengedte oda Myront, a lökött unokatestvérét. Most pedig itt van az anyja, aki közli velük, hogy elhagyja a férjét és most velük fog élni. Már ez is kész katasztrófa, de van egy Sammy Higgins névre hallgató kutyája is, aki elválaszthatatlan részét képezi. Rendezte: Vince Di Meglio Szereplő(k): Diane Keaton Smother, amerikai vígjáték, 92 perc, 2007
MARKÍZA > november 19., szombat, 20.00
Excsajok szelleme
Alicia Silverstone RTL KLUB > november 19., szombat, 16.40
001 – Az első bevetés A fotós Connor imádja a nőket és a függetlenséget – a kettő persze nehezen egyeztethető össze. A férfi született nőcsábász és agglegény, az öccse tökéletes ellentéte. Nem meglepő módon az utóbbi esküvőjére készülődnek. A nász előtti éjszakán Connor előtt megjelenik a példakép nagybátyja, Wayne bácsi szelleme. Sőt, meglátogatják a régi barátnők szellemei is, akik magukkal ragadják a múltba. Az excsajok szellemei összefognak, hogy megneveljék, remélve, van még esélye az igaz szerelemre.
A tinédzser Alex élete egy csapásra megváltozik, amikor a nagybátyja rejtélyes körülmények között meghal. A fiú rájön, hogy bácsikája MI-6-os szuperügynök volt, ráadásul az ő egész eddigi életét is a titkosszolgálat irányította, hogy a kiképzése végén nekik dolgozzon. Alex első küldetése, hogy megfejtse, mi rejlik a Stormbreaker szuperszámítógépek mögött, amelyek rejtélyes vírussal vannak megfertőzve. A fő gyanúsított a számítógép létrehozója, Darrius Sayle.
Rendezte: Mark Waters Szereplő(k): Matthew McConaughey, Jennifer Garner Ghosts of Girlfriends Past, amerikai vígjáték, 101 perc, 2009
Rendezte: Geoffrey Sax Szereplő(k): Alicia Silverstone, Alex Rider, Mickey Rourke Stormbreaker, amerikai akciófilm, 93 perc, 2006
34 TV2
RTL Klub
6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.25 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.35 Teleshop 11.10 Az Ezüst-tó kincse Német–jugoszláv kalandfilm 13.10 Eva Luna (46.) 14.10 Ezo Tv 15.10 Rex felügyelő 16.10 Második élet Isabel mindent elmond Salvador múltjáról, s a házban mindenki döbbenten hallgat. Salvadorral egy utazásra készülődnek, melyről többé már nem térnének vissza a házba. 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (47.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők A döntés 20.35 Jóban Rosszban Olivér körül ismét hatalmas felfordulás kerekedik a klinikán. Barbara és Roland az ajándék nyaklánc miatt kezd veszekedni... 21.20 Doktor House Amerikai sorozat 22.20 Szellemekkel suttogó (am.) Egy diák keresi fel Eli-t az irodájában, mert a férfi segítségét kéri a barátja eltűnésének ügyében. 23.20 Aktív 23.50 Esküdj! 0.25 Tények este 1.00 EZO TV 1.35 A csodatévő Angol film
6.10 6.45 7.35 7.45
M2 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.10 A tokaji bor kultúrhistóriája 17.35 Família Kft. Magyar sorozat 18.00 Angyali érintés 18.45 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 22.55 Catherina és a lányok Olasz sorozat (2.) 23.45 Az este 0.15 Párizsi helyszínelők Francia sorozat
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 16. > Szerda
Autómánia Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély (ism.) 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai 14.15 Boldogító igen (vagy nem?!) Amerikai film Lauren esküvőszervező-asszisztens, a problémamegoldásban utolérhetetlen. Jó példa erre az alpinista vőlegény megmentése a templom tornyáról, ahol megismerkedik a mentésre kiérkező, arcátlanul jóképű tűzoltóval, Nickkel. Azonnal beleszeret, annak ellenére, hogy a válása óta egyetlen férfiban sem bízik meg. 16.15 Sarokba szorítva Paola már a látszatra sem ad, mindenki előtt csókolózik Franciscóval. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna 22.10 ValóVilág: Kihívás 23.05 Vámpírnaplók A nap is felragyog Amerikai sorozat 0.10 Reflektor 0.25 Könnyen jött pénz Amerikai film
Viasat 3 14.40 Doktor House Amerikai sorozat 15.35 Nyomtalanul (am.) Miután Gina Hill kezelőorvos eltűnik, a csapat kutatni kezd és kezdetben az egyik beteget gyanúsítják. 16.30 Gyilkos számok 18.20 Jó barátok (am.) 19.20 Két pasi... (am.) 20.15 Doktor House Amerikai sorozat 21.15 Batman – Kezdődik Amerikai film 23.35 Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) 0.50 Az utolsó órában Amerikai sorozat
Duna TV
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 10.05 DRK (ism.) 11.10 A Kennedy-család Kanadai sorozat (4.) 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 14.00 Tudástár 2011 14.30 Országos Természetfilm-fesztivál 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés 16.00 Különleges mentőalakulat (6.) 16.45 MM 17.40 Család csak egy van Ausztrál sorozat (6.) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Párizsi helyszínelők 21.05 On the spot Sri Lanka (dok.) A Spektrum fiatal filmesei leereszkednek egy életveszélyes drágakőbányába, ahonnan a világ legértékesebb zafírjait bányásszák fillérekért, találkoznak egy pappal, aki elrabolt gyerekkatonákat rehabilitál, interjút készítenek a tamil tigrisek második emberével, aki mára politikusnak állt és megtalálják eddigi útjaik legfurcsább menekülttáborát, ahol az emberek nem mernek szóba állni velük. 22.00 Az este 22.35 KorTárs 23.05 A gyerek sztárgyár Am. dok.-film 0.00 Zegzugos történetek
ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.30 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20
Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Otthon Tv Start! Start plusz Kaschmir Gold Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét. Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Híradó Világhíradó
Kisváros (ism.) MacGyver (am.) Térkép Reklámőrültek Amerikai sorozat 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.10 Utókor 14.40 Törzsasztal 15.40 Önök kérték! 16.35 Floyd Olaszországban. 7/7. 17.15 Kisváros (53.) Magyar sorozat 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Kis Dorrit. 8/7. Angol sorozat 21.20 Híradó 21.30 Randi az oltárnál Amerikai film Miközben Anderson elveszíti álmai nőjét, meg van győződve róla, hogy soha nem lesz többé szerelmes. Egy nap barátja ráveszi, hogy egy elégedetlen pincérnőnek, Katie-nek udvaroljon. Az ártatlannak tűnő flörtnek azonban beláthatatlan következményei lehetnek. 23.00 Dunasport 23.05 Kosáry Domokos olvasónaplója. (3.) 23.50 10. Lamantin Dzsesszfesztivál 0.50 Térkép
0.25 > RTL KLUB Könnyen jött pénz
6.40 7.40 8.35 9.05
HBO 6.00 Bulldogbirodalom Francia vígjáték 7.25 A barátnőm pasija Amerikai vígjáték 8.50 A Terápia film Cseh dok.-film 9.20 Elveszett küzdelem Amerikai filmdráma 11.05 Mesterlövészek (am.) 12.35 Az időutazó felesége Amerikai filmdráma 14.20 Marmaduke (am.) 15.50 Gyógyegér vacsorára Amerikai vígjáték 17.40 A nővérem húga Amerikai filmdráma 19.30 Terápia 23–28. (cseh) 20.30 Rockhajó (angol) 22.40 Babylon A.D. Am.– francia–angol film 0.20 Terápia 28. (cseh) 0.50 Kéjutazás 2. (am.) 2.20 Online alteregó Am. dokumentumfilm
Benny egyetemista rövid idő alatt óriási vagyonra tesz szert hazárdjátékból és sportfogadásokból. A nincstelen Benny kezdetben csak csajozáshoz és kártyaadósságainak a rendezéséhez akart pénzt szerezni. Ám amikor a helyi bukméker, Troy pénzt és üzletet ajánl neki, és ő kis idő múlva a sokszorosára duzzasztja a forgalmat, hihetetlen gazdag lesz, ráadásul az egyetem legjobb nője, Callie is vele akar járni. Rendezte: Ernest R. Dickerson Szereplő(k): David Krumholtz, Jennifer Morrison Amerikai film, 88 perc, 2002
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.25 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 X. 10.20 Szélvihar. Angol– kanadai–román kalandfilm 12.10 Nyomtalanul IV. 13.10 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk IV. (16.) Amerikai sorozat 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (13.) Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Teljesítjük legtitkosabb vágyait! 22.10 Hírek 22.30 NCIS VIII. (am.) 23.30 Célkereszt Amerikai thriller
STV1 14.25 15.10 16.00 16.30 17.05 17.35 18.20 19.15 19.30 19.45 20.05 22.05 22.15 22.25 23.55 0.40 3.00 3.20
Vad angyal JAG. 15/3. (am.) Hírek Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen A szerelem ereje Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Az arc nélküli ember Amerikai filmdráma Fsz.: Mel Gibson Késő esti híradó Gólok, pontok… Harmadik típusú emberrablások. 10/6. Am. sci-fi sorozat JAG (ism.) Hivatásosok. 13/12. Angol krimsorozat Hírek A szerelem ereje
JOJ 14.30 Takeshi vára 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták Alica és Miloš féltestvérek, ma egymással pereskednek. Aica kölcsönözte pár napra arany óráját Milošnak, aki nem az eredetit adta viszsza. A fiú ártatlannak vallja magát. Vajon igazat mond? 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Hawaii Five-0 22.15 Dr. Csont (am.) 0.15 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.)
STV2 13.45 Família 14.20 Az est témája 16.00 Főleg, ha szeretjük egymást (szlovák) 16.25 Magyar magazin 17.00 Szenior klub 17.30 Regionális napló 18.00 A természet értéke Francia dok.-film 18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese 18.35 Szülők és tinik 18.40 Fókusz – pénz 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.05 Generáció a periférián 21.00 Polgár a hivatalokban 21.30 Kommentárok 21.55 Kis felkelés 23.15 Tudományos magazin 23.40 Események 0.10 Hírek magyar nyelven 0.20 Hírek
TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.10 Stahl konyhája 9.15 Babapercek 9.20 Teleshop 10.50 Sabrina (am.) Az elfoglalt pénzmágnás határidőnaplójában nincs idő a szerelemre. De amikor aranyifjú öccse és a sofőr lánya, Sabrina között kialakuló kis románc veszélyeztetni látszik egyik gondosan kimódolt üzleti tervét, szakít magának némi időt egy kis ármánykodásra. 13.10 Eva Luna (47.) 14.10 Ezo Tv 15.10 Rex felügyelő 16.10 Második élet Isabel elmondja Salvadornak, hogy valójában természetes halált halt zongorázás közben. Vacsora közben Salvadornak ismét rohama lesz... 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (48.) 18.30 Tények 19.20 Összeesküvők 20.35 Jóban Rosszban Bea kiborul, amikor meglátja Barbara nyakában Roland nyakláncát. 21.20 Üvegtigris Magyar film 23.35 Aktív 0.05 Esküdj! 0.40 Tények este 1.15 EZO Tv 1.50 A blogger (3.)
6.10 6.45 7.35 7.45
Törzsutas Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai 14.15 Robert Kennedy Amerikai film Robert F. Kennedy szenátor az USA 37. elnöke lehetett volna, ha nem lövik le 1968-ban. Ugyan bátyja árnyékától nehezen tud szabadulni, és talán nem is akar igazán, mégis bebizonyítja, hogy a legnehezebb helyzetekben is legalább ugyanolyan nagy formátumú politikus tud lenni, mint a szintén merénylet áldozatává vált testvére, John F. Kennedy. 16.15 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág 22.10 Dr. Csont (am.) Booth kisfia, Parker egy fán levő madárfészekben emberi ujjra bukkan. Booth aggódik a fiát ért esetleges trauma miatt. 23.20 Kemény zsaruk Szökésben (am.) 0.15 Reflektor
6.00 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz) 9.55 Ősi kövek 10.10 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán! 11.05 Hacktion (6.) Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.30 Alpok–Duna– Adria 14.00 TED: Technológia, szórakoztatás, dizájn 14.30 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés Láttál engem? Amerikai sorozat 15.55 Különleges mentőalakulat (12.) Ausztrál sorozat 16.45 MM: A családról 17.40 Család csak egy van (7.) Alma a fájától Ausztrál sorozat 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Szóbeszéd Amerikai film 22.00 Az este 22.35 Valaki 23.05 Múlt-kor 23.35 Angi jelenti Puszta és Gulasch Szürkemarhavásár a Hortobágyon, avagy vannak-e még turisták a pusztán? Kihalóban a gulasch-romantika? 0.05 Zöd tea
6.40 Kisváros (ism.) 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Kis Dorrit (7.) 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.10 Egészség+ 14.40 Veszélyben 15.10 Munka-társ 15.40 Talpalatnyi zöld 16.10 Az erdélyi szász kultúra nyomában 16.50 Virágzó Magyarország 17.15 Kisváros (54.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Angyalbőrben Magyar sorozat 21.25 Hírek 21.30 Kútfejek Magyar film Fsz.: Fenyő Iván 23.15 Dunasport 23.20 Egy legenda életre kel. 2/1. Puskás Ferencportré 1953. november 25-én került sor az évszázad mérkőzésére az angliai Wimbledonban: a legendás magyar csapat 6:3-ra győzte le az angol válogatottat. A film emlékezés az 50 évvel ezelőtti eseményekre és a legendás futballistákra. 0.10 Puccini–Vukán: Bohémélet Magyar koncertfilm
M2
Viasat 3
ATV
HBO
15.25 Aranymetszés 16.15 Mindentudás Egyeteme 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad (am.) 23.00 Catherina és a lányok (3.) 23.50 Az este 0.20 A gyerek sztárgyár Am. dok.-film A dokumentumfilm 8 gyerek sorsát követi végig, miként küzdik át magukat a hírnév és szerencse felé vezető út akadályain.
35
Tv-műsor > 2011. november 17. > Csütörtök
2011. november 15. |46. szám
14.40 Doktor House 15.35 Nyomtalanul (am.) Mikor egy iskolai tanár eltűnik, a csapat vizsgálatának eredménye azt sejteti velük, hogy a tanárnő túl közeli kapcsolatban volt egy diákkal. 16.30 Gyilkos számok 18.20 Jó barátok (am.) 19.20 Két pasi... (am.) 20.15 Doktor House 21.15 C. S. I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.10 Álomépítők 2. 23.15 Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) 0.10 Az utolsó órában Amerikai sorozat
11.30 11.55 12.25 15.30 16.15 16.35 16.45 16.55 17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20
Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Start plusz Otthon Tv Egyenlítő Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd A tv ügyvédje Juszt László műsora Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó
6.00 Chéri Angol–német film 7.30 Rockhajó Angol vígjáték 9.40 500 nap nyár (am.) 11.10 A titánok harca Angol–am. film 12.55 Toy Story 3. (am.) 14.35 Georgia O‘Keeffe Am. életrajzi dráma 16.05 Már megint Te (am.) 17.50 Így neveld a sárkányodat (am.) 19.30 Terápia 24–29. Cseh filmdráma 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 Venku (dok.) 22.25 A legnagyobb cseh Cseh vígjáték 0.05 Terápia 29. (cseh) 0.30 Machete (am.) 2.15 A lány, aki a tűzzel játszik Svéd–dán krimi
20.15 > M1 Szóbeszéd
Grace élete álomszép. Fiatal, csinos nő, egészséges gyerekkel, szerető, jól kereső férjjel, harmonikus rokoni és baráti kapcsolatokkal – mindez maga a tökély. Legalábbis ő ezt hiszi egészen addig a napig, amíg váratlanul meg nem pillantja férjét, amint szenvedélyesen csókolózik egy fiatal nővel. Összeomlik benne az a csodás kép, melyet addig dédelgetett, vajon élete többi része is csupán a képzeletében oly tökéletes-e? Rendezte: Lasse Hallström Szereplő(k): Julia Roberts, Dennis Quaid, Kyra Sedgwick Amerikai vígjáték, 106 perc, 1995
Markíza 5.40 Gyerekeknek 6.24 Fogtündér kisegér Argentin–spanyol film 8.25 Malac a pácban Am.–német film 10.25 A becsületes kovács (cseh) 11.50 80 nap alatt a Föld körül Am.–német film 14.20 A rózsaszín párduc (am.) 16.15 Híradó 16.20 Madagaszkár (am.) 17.55 Híradó 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Doktor a vízilovak tavaról (cseh) 22.45 Adela-show 23.30 Harckocsizászlóalj Cseh film 1.10 Rágcsólók 2. – Az új támadás Amerikai film
STV1 12.00 Nők klubja 13.20 Grimm-mesék: Szegény ember okos lánya Német mesefilm 14.20 Az arc nélküli ember Amerikai filmdráma Fsz.: Mel Gibson 16.15 A szabadság alagútja Olasz–magyar film 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 Kolja (cseh) Fsz.: Ladislav Smoljak 21.55 Mennyei ízek – főzőműsor 22.25 Árulkodó nyomok Olasz filmsorozat 23.30 A szabadság alagútja (ism.) 2.40 Műsorismétlések 4.10 Adriana Sklenařiková-portré
JOJ 8.35 Egy cipőben (am.) A film két főhőse egy különböző testvérpár. Maggie amolyan bombázó típus, aki meglehetősen féktelen életet él, Rose pedig az a citromba harapott fajta. 9.00 Panelházi történetek VIII. 11.25 Flicka (am.) 13.30 Keresem az igazit Amerikai film 15.30 A múmia visszatér Amerikai kalandfilm 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Igen, főnök! 22.30 C. S. I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.) 23.30 Műsorismétlések
STV2 11.35 12.20 13.00 13.15 13.55 14.10 14.20 15.35 16.45 17.55 18.10 18.35 18.40 18.50 19.30 19.45 20.00 0.00 0.30 0.40
Fókusz – a pénz Élő panoráma Folklórműsor Polgár a hivatalban Rendőrségi magazin Csehszlovák filmek Kis felkelés (ism.) Koncert az emberségért Vég és kezdet Szlovák film Lelkiismeret az erőszak ellen Csehszlovák film Junáci z prachu Hatmilliárd nézet Esti mese Szavak – irodalmi műsor Hírek Hírek magyar nyelven Este a lámpa alatt Események Hírek magyar nyelven Hírek
36 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.35 Teleshop 11.10 Pénzes asszony kerestetik Amerikai film Henry nagy bajban van. Tönkrement, és a pénzügyi összeomlástól csak egy jó házasság mentheti meg. Addig is bácsikája ad kölcsön uzsorakamatra 50 000 dollárt. Mindöszsze hat hete van, hogy megtalálja és feleségül vegye élete párját. 13.10 Eva Luna (48.) 14.10 Ezo Tv 15.10 Rex felügyelő 16.10 Második élet 17.15 Update-konyha 17.20 Eva Luna (49.) 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők 20.35 Jóban Rosszban Olivér szembesül azzal, hogy Kavics szerelmét, Veronikát kijátszva rendezte tartozásukat... 21.20 ÖsszeEsküvők Az ÖsszeCsapás 22.50 Aktív extra 23.20 Esküdj! 0.25 Tények este 1.00 Ezo Tv 2.00 Hősök (am.) 2.50 Szökevényvonat Amerikai film
6.10 6.45 7.35 7.45
Infománia Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (65.) 14.20 Rejtélyek asszonya – A kezdet (am.) Samantha hamarosan rájön, hogy nemcsak a könyvesboltot, hanem a bűnügyeket is megörökölte apjától a bolt titokzatos lakójával együtt. Egy fogadáson megölik a híres regényírót, aki lánya látomásaiból írja legújabb krimijét. 16.15 Sarokba szorítva Francisco boldogan válik el Caramelótól, és alig várja, hogy Paolával lehessen. Caramelo meg akar halni bánatában és szemrehányást tesz Lalának. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 Terror a tenger alatt Amerikai–angol akciófilm 0.05 Reflektor 0.20 Törzsutas
5.55 Ma reggel 9.00 A batignolles-i fodrászmester Francia film 10.00 Magyarország, szeretlek! 11.10 Útravaló 11.30 Átjáró 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Roma kultúra 13.25 Esély 13.55 Kő, papír, olló 14.25 Natura 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.05 Angyali érintés 15.55 Különleges mentőalakulat (13.) 16.45 MM: A megoldások magazinja 17.40 Család csak egy van (8.) Egy éjszakai tivornyázás után Ben élete a feje tetejére áll. Dave-et múltja kísérti, itt az ideje, hogy szembenézzen egy régen őrzött titkával. Carbo új barátságba keveredik, ami váratlan romantikába csap át... 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Van képünk hozzá 21.10 Mindenből egy van 22.10 Az este 22.45 Családom és egyéb emberfajták. 24/6. Amerikai sorozat 23.10 A hivatal (6.) Angol sorozat 23.45 Berlin – Lou Reedkoncert 1.05 Sporthírek
6.40 Kisváros (ism.) 7.35 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Angyalbőrben 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.10 Törvény által védve 14.45 Pannónia három keréken 15.15 Nyelvőrző 15.45 Arcélek 16.15 Ízőrzők: Vecsés 16.50 Virágzó Magyarország 17.15 Kisváros (55.) Magyar sorozat 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Végjáték (7.) Kanadai sorozat 21.15 Híradó 21.30 De Luca felügyelő Olasz sorozat (2.) De Luca felügyelő visszatér Bolognába. Még szinte kicsomagolnia sincs ideje, máris egy rejtélyes gyilkosság helyszínére hívják: egy neves helyi személyiségről van szó, aki sok nővel ápolt közeli kapcsolatot. 23.20 Dunasport 23.25 Egy legenda életre kel. 2/2. Puskás Ferencportré 0.15 Megalopolis
M2
Viasat 3
ATV
HBO
14.40 15.35 16.30 18.20 19.20 19.50 20.15 20.45 21.15 22.15
11.30 11.55 12.30 15.30 16.15 16.35
15.25 Sírjaik hol domborulnak... 15.50 Innováció 16.15 Mindentudás Egyeteme 17.05 Kalandozó 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés 18.45 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 23.00 Catherina és a lányok (4.) Olasz sorozat 23.50 Az este 0.20 Triluk Gurtu Győrött Magyar koncertfilm
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 18. > Péntek
Doktor House Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Jó barátok (am.) Két pasi... (am.) Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Batman visszatér Amerikai film 0.45 Paris Trout – Veszettség (am.) Az üzletember, Paris Trout végleg elveszíti az uralmat cselekedetei és tettei felett, s teljesen átadja magát a belőle kitörő düh hatalmának...
17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 22.55 0.20
Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum Start! Start plusz Együtt a biztonságért! Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd Mindentudás Egyeteme 2.0 Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó
6.00 Reszkessetek betörők Amerikai vígjáték 7.45 Már megint Te (am.) 9.30 Így neveld a sárkányodat (am.) 11.10 Szörnyetegek (olasz) 12.55 Isten kegyelméből Amerikai filmdráma 14.35 Kapitány és katona Amerikai kalandfilm 16.50 Filmmagazin 17.15 Személyi igazolvány Cseh–szlovák vígjáték 19.30 Terápia 25–30. (cseh) 20.30 Tökéletes bűnözők Amerikai akciófilm 22.15 Az utolsó ház balra Amerikai horror 0.05 Terápia 30. Cseh filmdráma 0.30 Millenium 3. Svéd–dán thriller 2.50 A titkos rend Amerikai thriller
22.10 > RTL KLUB Terror a tenger alatt
Chris Cody, a független zsoldos elnöki közbenjárásra kiszabadul börtöncellájából. Természetesen a szabadságának ára van: a CIA egy tengeralattjáróra küldi, hogy megfékezzen egy terroristacsoportot. Cody egykori katonáit, köztük az őrült Henryt is magával viszi az akcióra. A helyszínen azonban kellemetlen meglepetés várja őket. Nemcsak a terroristákkal, hanem a korábban odaküldött osztag agymosott tagjaival is fel kell venniük a harcot. Rendezte: Anthony Hickox Szereplő(k): Steven Seagal, Vinnie Jones Amerikai–angol akciófilm, 94 perc, 2005
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 10.25 Wicked Minds Kanadai thriller 12.15 Nyomtalanul IV. 13.05 NCIS VIII. (am.) 14.05 Monk IV. (am.) 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. 23/14. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Let´s Dance 23.20 Utánunk a tűzözön (amerikai) 1.40 A halál alagútja Amerikai thriller Öt főiskolás lánynak bátorságpróbaként egy elhagyatott szanatóriumban kell töltenie az éjszakát. Ami jó bulinak indul, rémálommá válik.
STV1 14.25 15.10 16.00 16.35 17.05 17.35 18.15 18.50 19.15 19.30 19.45 20.05 21.50 22.15 22.30 22.40 0.25 1.15 2.05 2.45
Vad angyal JAG. 15/4. (am.) Hírek Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Fenomén junior Szlovákia képekben Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok... Poplegendák: Richard Müller Tandemek – talkshow Késő esti híradó Gólok, pontok… A bűn korszaka Olasz minisorozat JAG: Hősök (ism.) Hivatásosok. 13/13. Angol krimisorozat Vad angyal A szerelem ereje
JOJ 15.00 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 16.00 C. S. I.: Las Vegas-i helyszínelők (amerikai) 17.00 Híradó 17.30 Kutyil Kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 A kincsek őrzői Német kalandfilm 22.15 Con Air – Fegyencjárat (am.) Cameron Poe frissen leszerelt rohamosztagos várandós felesége védelmében megölt egy embert. A katonai ügyészség nyolc évre ítélte. 0.50 Tomboló vírus – A harmadik világháború Amerikai film
STV2 13.20 13.35 14.00 14.15 15.25 15.55 16.25 17.00 17.30 18.00 18.30 18.40 19.30 19.45 20.00 20.55 21.30 21.55 22.25 23.25 0.25 0.30
Hivatásosok – magazin Szenior klub Mi, romák… Öt perccel 12 előtt Líbia expedíció Szívélyes légkörben Szeparé Városról városra Regionális napló Tévévíkend Esti mese Fókusz – család Híradó Hírek magyar nyelven Vad Kína. 6/5. Família Kommentárok Cseh szerelem Cseh dok.-film Díjátadó ünnepség Big beat Hírek magyar nyelven Események
37
Tv-műsor > 2011. november 19. > Szombat
2011. november 15. |46. szám
TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 Az idő örvénye 6.25 TV 2-matiné 10.25 Egyik kutya, másik nem! Kutyás magazin 10.55 BL-magazin 11.25 Babavilág 11.55 Tűsarok. Magazin 12.25 9 hónap. Magazin 12.55 Gyilkos számok 13.55 AutóGuru 14.25 Xena (am.) 15.30 Bűbájos boszorkák (am.) 16.30 13-as raktár Angol sorozat 17.30 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 Valami Amerika 2. Magyar film A lottónyereménynek hála, Tamás megcsinálhatta a filmjét, ami azonban nagyot bukott. A három fiú egy képeslap révén Alex nyomára jut, aki most szabadult a dutyiból Amerikában és megint csak álnéven, egy színdarab jogait akarja megszerezni. A fiúk azt remélik, hogy megtalálják Alexet, visszaszerzik a hatvan milliójukat, amivel a férfi lelépett. Irány Amerika. 21.55 Peacemaker (am.) 0.10 Fénysebességen Amerikai akciófilm
6.10 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Winx Club 10.30 Asztroshow 11.35 Házon kívül 12.00 Autómánia 12.40 Jéglovagok Kényszerpihenő 13.40 Őslények kalandorai Angol sorozat 14.40 Sue Thomas: FBI Rajtaütés (am.) 15.40 Döglött akták Gyilkos elit (am.) 16.40 001 – Az első bevetés (am.) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 X-Faktor 2011 21.50 ValóVilág Összefoglaló 23.10 Kritikus pont Amerikai film Terry, a filmkritikus és férjnél lévő szeretője civakodnak egymással, amikor a nő egy véletlen baleset folytán meghal. A férfi első ijedtségében megpróbálja megsemmisíteni a bizonyítékokat. Azonban a ravasz magándetektív, aki a hűtlen asszony nyomában volt, mindent látott. 1.05 Róma (1.) Amerikai sorozat
6.25 Angi jelenti 6.55 Opera Café 9.00 Delta 9.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Családom és egyéb emberfajták 11.15 Gyerekjáték a számítógép 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Tudomány 2011–2031 12.35 Zöld tea 13.05 HungarIQ 13.35 World Music Expo 14.05 Erdőjárók 14.35 Valaki 15.05 A természet csodái Különleges állatkölykök 16.05 Mackómentő akció (amerikai) 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat. Sorsolások 19.30 Híradó este 20.15 Anyám! Amerikai film 21.50 Balázs Fecó 60 Születésnapi koncert 23.40 Testvérek közt Amerikai film Rusty nem tud mit kezdeni az életével, legjobb barátjával, Dallaszszal állandóan bajba keverednek. Az aggódó anya megkéri pszichiáter szerelmét, Bobot, hogy segítsen visszatéríteni Rustyt a helyes útra. 1.15 Sporthírek 1.25 Koncertek az A38 hajón
6.40 Gyerekeknek 8.35 Daktari (am.) 9.30 Szerelmes földrajz 10.00 Egészség+ 10.30 Heuréka! Megtaláltam! 11.00 Munkatárs 11.30 Határtalanul magyar 12.00 Híradó 12.15 Lyukasóra 12.45 Vannak vidékek 13.20 Felfedező úton a Robinson család 14.20 Hogy volt?! 15.15 Lélek Boulevard 15.45 Veszélyben 16.15 Ördögszoros Amerikai western 18.00 Híradó 18.30 Pannónia három keréken 19.00 Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos Színházi előadás, felvételről 21.45 Nászút Vegasba Amerikai film 23.20 Dunasport 23.35 Ragyogás Am.–angol thriller Jack Torrace a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak.
M2
Viasat 3
ATV
HBO
13.50 Angi jeleneti 14.15 Megsebzett bolygó 14.50 Moira Orfei Cirkusz Olasz film. 2/1. 15.50 Anno 16.15 Old Boys 30 17.45 Az emlékezet helyszínei 18.15 Mi micsoda 18.40 Esti mese 19.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban Német sorozat (3.) 20.00 Híradó 20.35 Mackómentő akció Amerikai film 22.05 Gasztroangyal 22.55 Bajnoki labdarúgómérkőzés 0.35 Anyám! Amerikai film
14.15 14.45 15.10 15.40 16.45
13.05 15.05 15.30 16.05 16.55 17.05
17.50
19.00 20.55 21.55
0.20
Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Lucky Luke – Szentivánéji álom (olasz) Lucky Luke – Április bolondja Olasz sorozat Columbo (am.) Titkos ügynök Monk – Flúgos nyomozó (am.) Mindörökké Batman (am.) Fsz.: Val Kilmer Pénz beszél Amerikai film
17.55 18.20 18.55 19.25 20.05 20.45 21.55 22.05 23.10 23.55 0.05
Közvetlen ajánlat Tempó A világ arcai Energiavilág Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Fórum Híradó Brody-show Tabu Havas Henrik műsora Húzós Híradó Zeneexpressz Fásy Ádám műsora Hazai turizmus Késő esti híradó Műsorismétlések
6.00 Bulldogbirodalom Francia vígjáték 7.20 Rover Dangerfield Amerikai rajzfilm 8.35 Perzsia hercege Amerikai kalandfilm 10.30 Ahogy esik, úgy suppan. Amerikai vígjáték 12.00 Scooby Doo (am.) 13.20 Valentin nap (am.) 15.25 Rockhajó (angol) 17.40 Rock and Roll Hírességek Csarnoka – 25. évforduló 20.00 Pancser Police Am. akció-vígjáték 21.45 Szárnyas teremtmények (am.) 23.20 Túl jó nő a csajom Amerikai vígjáték 1.05 Terápia 26–30. Cseh filmdráma 3.25 Kakukktojás Amerikai vígjáték
20.15 > JOJ Gazdátlanul Mexikóban
Chloe megfogta az Isten lábát. Fotómodell gazdája elkényezteti a csivava kutyusát. Tejben-vajban füröszti, ékszerekkel halmozza el. Csoda, hogy Chloénak fejébe száll mindez, és átnéz Papin, a mexikói kertészfiú csivaváján, aki pedig fülig szerelmes belé? Amikor a gazdinak sürgős dolga akad, a fiatal Rachelre bízza a kutyáját, aki amúgy ki nem állhatja. Be is következik a baj, Rachel elveszíti az ölebet. Rendezte: Raja Gosnell Szereplő(k): José María Yazpik Amerikai vígjáték, 91 perc, 2008
Markíza 6.10 Gyerekeknek 7.55 Halálbiztos vizsga Am.–német film 9.45 Jó barátok I. (am.) 10.45 Bérgyilkos a szomszédom (am.) 12.45 Kung Fun Panda Amerikai film 13.15 Jég és föld között Amerikai film 15.45 Csúcsformában 2. Amerikai komédia 17.40 Beugró 18.25 Hab a tortán 19.00 Tévéhíradó 20.00 Excsajok szelleme Amerikai komédia 22.20 Tökéletes katona 3. – Egy új kezdet (am.) 0.20 Mocskos zsaruk Amerikai akciófilm Nick ellenszolgáltatásképpen elárulja a gengsztereknek, hogy a zsaruk mikor akarnak razziázni az alvilágban...
STV1 12.50 Autószalon 13.20 A másodperc töredéke. Szlovák tévéfilm 14.30 Verdi élete 5. (olasz) 15.45 A titokzatos birtok Francia filmdráma 17.30 Az RTVS programjairól 17.55 Állatsereg – magazin 18.15 Gimi tévé. 13/9. 19.10 A világ csodái 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Postaláda 21.15 A másodperc töredéke Szlovák tévéfilm 22.35 Tetthely: Borowski és az ízlés kérdése Német krimisorozat 0.15 Az RTVS programjairól 0.35 A világ csodái (ism.) 0.50 Műsorismétlések 3.25 Barangolás Horvátországban 3.45 Kárpátok (szlovák)
JOJ 12.55 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 15.35 A Farmár feleséget keres. Valóságshow 17.00 Az amerikai X-Faktor, 2011 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Gazdátlanul Mexikóban (am.) 22.10 A Skorpiókirály 2. – Harcos születik. Am.–német–délafrikai film Mikor a fiatal Mathayus apját az uralkodó a fiú szeme láttára gyilkolja meg, Mathayus bosszút esküszik és ő lesz az ősi világ legrettegettebb harcosa. 0.40 Csendes pusztító Am. akciófilm
STV2 13.40 Emlékeznek rájuk? František Dibarbora 14.50 Szenior klub 15.15 Kapura – magazin 16.00 Farmármagazin 16.15 Zöld magazin 16.35 Tesztmagazin 16.40 Az év építkezése 2011 – Gálaműsor 18.10 Úton a Titicaca-tó felé 18.40 Esti mese 18.55 Sigord fesztivál 19.30 Híradó 19.45 Nemzetiségi hírek 20.00 Rizikós műveletek Am. dok.-sorozat 20.50 Őrangyalok 21.20 GEN.sk – Dušan Hanák 21.35 Csehszlovák filmek 21.50 Az öldöklő angyal Mexikói filmdráma 23.20 NOF 2 – MMA verseny 1.30 Események 2.00 Hírek
38 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.15 Az idő örvényében 6.45 TV 2-matiné 9.30 Nagy vagy! 10.25 Ability – A képességek próbája 10.55 Stahl konyhája 11.25 Kalandjárat 12.00 Borkultusz 12.30 Talpig nő Magazin 13.00 Több mint testőr 13.30 Simlis Jack, a karibi szuperkém (am.) 14.00 ÖsszeEsküvők 15.10 Bűbájos boszorkák (am.) 16.05 Valami Amerika 2. Magyar film 18.30 Tények 19.00 Napló 19.35 Napló extra 20.05 A múmia visszatér Amerikai film 1933, London: tíz évvel az előző történet megrázó eseményei után. Rick, a régész, boldog házasságban él Evelynnel és nyolcéves kisfiukkal. A British Museumban pihenő Imhotep fáraó újra feléled, miután az átok véletlenül megtört. A bosszúszomjas fáraó múmiája az öröklétet akarja visszaszerezni. 22.30 Frizbi Hajdú Péterrel 23.30 TotalCar 24.00 Célkeresztben Amerikai sorozat 0.55 A hét kard legendája Hongkongi– kínai film
6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.35 Teleshop 11.35 Törzsutas 12.00 Magyar autósportmagazin 12.15 Forma–1-magazin 12.40 Robin Hood Angol sorozat 13.35 Merlin kalandjai Az igazság pillanata (am.) 14.35 Sue Thomas: FBI Bizonyíték kerestetik (am.) 15.40 Eltűntnek nyilvánítva Neve senki Amerikai sorozat Eltűnik a bírósági idézéseket kézbesítő fiatal lány, akinek holtteste később egy építkezésen kerül elő. A lánynál talált lista alapján rájönnek, hogy még egy ember eltűnt, akinek idézést kézbesített. Közben: 16.00 Hatoslottósorsolás 16.40 Richie Rich – Rosszcsont beforr Amerikai film 18.30 Híradó 19.00 ValóVilág: Párbaj 21.45 Heti hetes 23.05 Beépített feleség Kanadai film 0.55 Portré
6.00 Esély 6.25 KorTárs 6.55 Opera Café 9.00 Egyházi műsorok 9.10 Katolikus krónika 10.05 A sokszínű vallás 10.15 Evangélikus magazin 10.45 Reform. ifj. műsor 11.05 Szlovákok az evangélikus egyházban 12.00 Hírek 12.05 Szellem a palackból 12.35 Anno 13.05 Othello Gyulaházán Magyar tévéfilm 14.40 Út Londonba... 15.10 TeleSport 15.50 Bajnoki labdarúgó-mérkőzés 18.05 Déltenger kincse 18.55 A lényeg 19.30 Híradó este 20.15 Magyarország, szeretlek! 21.30 Spíler (angol) 23.25 Milk (am.) 1977-ben Harvey Milket beválasztották a San Francisco városának Felügyelői Testületbe, így ő lett az első olyan választott, magas közhivatali tisztséget betöltő ember Amerikában, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Győzelme nemcsak meleg jogi szempontból volt jelentős; egységbe kovácsolta a politikai spektrum különböző szereplőit... 1.30 Sporthírek
6.05 Gyerekeknek 8.05 Daktari (am.) 9.00 Térkép ráadás 9.30 Élő egyház 10.00 Isten kezében 11.00 Világnézet 12.00 Híradó 12.15 Élő népzene 12.45 Hazajáró 13.15 Rosszcsont kalandjai (ausztrál) 14.20 Csellengők 14.50 Törvény által védve 15.20 Utókor 15.50 Múltidéző 16.20 Méltóságos kisasszony Magyar film 17.30 Virágzó Magyarország 18.00 Híradó 18.30 Heti hírmondó 19.00 Önök kérték! 20.00 Waterloo Bridge Angol film A II. világháború éveiben játszódó történet egy kóristalány, Myra és egy előkelő angol tiszt, Roy tragikus szerelmét meséli el. A nyomorúság és a kedvese halálhíre okozta kétségbeesés kergeti az utcára Myrát, akit megismerkedésük színhelyén, a Waterloo hídon szed fel első kliense. 21.50 Klubszoba 22.45 Dunasport 23.00 Élet a Marson Angol sorozat 23.55 Underground Francia–német sorozat. 6/1.
M2
Viasat 3
ATV
HBO
14.30 Papírhídon 15.20 Moira Orfei Cirkusz Olasz film (2.) 16.20 Csavargások Afrikában 16.45 Illényi Katica és testvérei (1.) 17.45 Az emlékezet helyszínei 18.15 Mi micsoda 18.40 Esti mese 19.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban Német sorozat (4.) 20.00 Híradó 20.35 A Lényeg 21.05 Átok. 9/2. 21.30 Othello Gyulaházán Magyar tévéfilm 23.00 Labdarúgás 0.40 Hogy volt!? Pécsi Sándor és Dajka Margit
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 20. > Vasárnap
13.50 Lucky Luke – Április bolondja Olasz sorozat 15.00 Négy esküvő 2. 16.00 Álomépítők 2. 17.00 Szabadság, szerelem Am.–angol film 19.05 Harmadik műszak 20.05 CSI (am.) 21.00 Született detektívek 21.55 Batman és Robin Amerikai film 0.25 Halálos szenvedély Angol film Helen régi barátja kiszabadult a börtönből és még mindig szerelmes a lányba. Visszatér, hogy rábeszélje Helent az újrakezdésre.
11.00 Vidám vasárnap 13.40 Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok 15.30 Kaschmir Gold 16.05 Otthon Tv 16.25 Pénz Tv 17.05 Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok 17.55 Híradó 18.20 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Pénz/ügyek 20.05 Ez a 7 21.20 Ez a világ 21.55 Híradó 22.05 Zeneexpressz 23.10 Hazai turizmus 23.55 Késő esti híradó 0.05 Műsorismétlések
6.00 Minden kút Rómába vezet. Am. vígjáték 7.30 Az időutazó felesége Amerikai rom. dráma 9.20 A paripa (am.) 11.25 Terápia 26–30. Cseh filmdráma 13.45 A nővérem húga Amerikai filmdráma 15.35 Eladó a családom Amerikai vígjáték 17.10 Ízek, imák, szerelmek Amerikai filmdráma 19.30 Filmmagazin 20.00 Kettős játék Amerikai krimi 22.10 Elsőszámú közellenség. Amerikai film 0.25 Gengszterkorzó Amerikai filmsorozat 1.20 Kéjutazás 2. Am.–kanadai thriller 2.55 Ragadozók Amerikai akciófilm
14.10 > MARKÍZA Késő bosszú
Jennifer csak nemrég döbbent rá az igazságra. Arra, hogy apja nem egy gazdag, köztiszteletben álló üzletember, hanem egy alvilági körökben rettegett maffiafőnök, Angelo Allieghieri. Amikor a maffiózót leteríti egy bérgyilkos, lánya bosszút esküszik. Testőrével, Frankievel felkerekedik, hogy megkeresse és megbüntesse a gyilkost. Miközben életük kockáztatásával próbálják megölni mindazokat, akik az öreg halálát kívánták. Rendezte: Martyn Burke Szereplő(k): Madeleine Stowe, Sylvester Stallone Amerikai akció-vígjáték, 96 perc, 2002
Markíza
JOJ
6.20 8.50 11.55 12.40 13.00 13.25 14.10 16.20
12.00 Glee (am.) 13.00 Gazdátlanul Mexikóban (am.) 15.00 A kincsek őrzői Német kalandfilm 17.15 TOP STAR 18.20 Lakásátalakítás 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó 20.15 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 23.00 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 24.00 Elit halálosztók Brazil krimithriller Két gyerekkori jó barát úgy dönt, hogy csatlakozik a Rio De Jaineróban működő katonai rendőrség alakulatához.
18.15 19.00 20.00 23.00 23.55 2.25
Gyerekeknek! Let´s Dance (ism.) Zita a nyakamon Kulisszatitkok Testközelben Sóhivatal Késő bosszú (am.) 48 óra rettegés Kanadai thriller Mark és Jamie új életet akarnak kezdeni, és meg akarnak szökni, ám amikor útban Las Vegas felé repülőgépük lezuhan, nyomozás indul az ügyben. Szomszédok Tévéhíradó Nap, széna és pár pofon (cseh) Az igazság nevében Teminátor 2. – Az ítélet napja (am.) Cloverfield (am.)
STV1 11.55 13.05 14.45 16.40 17.50 18.25 19.10 19.30 19.45 20.05
23.25 23.35 0.20
Öt perccel 12 előtt Poirot történetei Minden ellen (cseh) Postaláda A3UM – magazin Konyhatitkok A világ csodái: Montenegro Híradó Gólok, pontok... Arn, a templomos lovag (svéd–angol) A kolostorban nevelkedő fiatal Arn, Cecilia miatt megszegi az önmegtartóztatási fogadalmat, ezért 20 évre a száműzik a Szentföldre. Közben a lányt büntetésből kolostorba zárják, gyermekétől elszakítják. Gólok, pontok… Futballmagazin Poirot történetei
STV2 11.40 Spišský rebel (szlovák) 12.35 Vallási műsor 13.05 Az én történetem: Megerőszakolt nők 13.30 Família 14.00 Az RTVS műsorai 15.40 On Air – RTVS műsorai 18.35 Hatmilliárd nézet 18.40 Esti mese 19.05 Barangolás Horvátországban 19.30 Híradó 19.50 Invenciók: Rasťo Trizma 20.00 Dokumentumklub: Kérlek, adj nekem hangot! (dok.-film) 20.55 Művészet 2011 21.20 Kinorama 21.50 Éjszaka az archívumban 22.55 Retró hírek 23.10 La Musica Szlovák tévéjáték 3.05 Csehszlovák filmek 3.20 Események 3.50 Hírek
TV2
RTL Klub
6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 11.15 Behálózva Amerikai film 13.15 Eva Luna 14.10 EZO TV 15.20 Rex felügyelő 16.25 Második élet 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők 20.15 Jóban Rosszban Müllerék kihallgatják Pongrácz Pétert és Veronkát is a rovaxilügy kapcsán. Bea közben megbékél Betty és Kardos kapcsolatával. 21.00 NCIS (am.) 22.00 NCIS: Los Angeles Amerikai sorozat 23.00 Aktív 23.30 Esküdj! Éjszakai show 0.05 Tények Este 0.40 EZO.TV 1.15 Megtévesztve Kanadai film Jenny Morris-t immár 15 éve kísérti a múltja. Még gyermekként előre látta a legjobb barátnője, Andrea halálát, s az emléke sajnos azóta sem fakult. Egy rövid kihagyás után ráadásul újabb víziók kezdik gyötörni.
6.10 6.45 7.35 7.45
Fókusz plusz Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai Argentin sorozat 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai Török sorozat 14.10 Tucker, az autóbolond (am.) 16.15 Sarokba szorítva Paco képtelen elfelejteni régi szerelmét, és arra jut, hogy feleségül veszi Octaviát, akit más néven ismert meg. Megdöbben, amikor megtudja Octavia igazi nevét. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt Fény derül Attila szégyenletes titkára. Aliz úgy dönt, véget vet „kapcsolatának” Gézával. Vanda pórul jár, saját életstílusának következtében. 21.00 ValóVilág Összefoglaló 22.10 Showder klub 23.10 Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről... ... de eddig nem merted megkérdezni 23.50 Reflektor 0.05 Odaát (am.)
M2
Viasat 3
13.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.30 Magyar elsők 16.45 Szellem a palackból 17.10 Vízkincs 17.40 Família Kft. 18.05 Angyali érintés(am.) 18.50 Esti mese 19.10 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 20.00 Híradó este 20.35 McLeod lányai Ausztrál sorozat 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 – Hetedik évad Amerikai sorozat 23.00 Catherina és a lányok (olasz) 23.50 Az Este 0.25 On The Spot: Srí Lanka (dok.) 1.10 Bűvölet (olasz)
39
Tv-műsor > 2011. november 21. > Hétfő
2011. november 15. |46. szám
12.40 Lehetetlen küldetés 13.40 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 14.40 Doktor House (am.) 15.35 Nyomtalanul (am.) 16.30 Gyilkos számok Sorsjegyek Amerikai sorozat 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Két pasi meg... (am.) 20.15 Doktor House Megmentők (am.) 21.15 Blöff (angol–am.) 23.15 Esküdt ellenségek Különleges ügyosztály (am.) 0.10 Holdfény (1) Amerikai sorozat 1.10 Szabadság, szerelem Angol–am. film
M1 5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 10.00 Déltenger kincse 10.55 Az emlékezet helyszínei 11.30 Napirend előtt 12.01 Híradó délben 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Társbérletben a tárgyakkal 14.30 Budapest természeti kincsei 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés II. Monica idős aszszonyként jelenik meg egy nyugdíjas otthonban, hogy segítsen egy háborút megjárt katonának, hogy elérje lelki békéjét. 16.00 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 16.45 MM – A megoldások magazinja az egészségről 17.40 Család csak egy van (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Kékfény Bűnügyi magazin 21.10 Hacktion (7.) Magyar sorozat 22.00 Az ESTE 2240 Átok: Szökés Magyar sorozat (7.) Katát eközben lovagja arra akarja rávenni, hogy hagyja ott miatta a családját. Marcit furcsa rémálmok gyötrik, Katát egyre jobban idegesíti Peti jelenléte. Peti anyja felébred a kómából. 23.10 Aranymetszés 0.05 HungarIQ
ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.35 Kőbányai híradó 17.05 Hazai turizmus Üdülési és szabadidőslehetőségek 17.55 Hírek 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub Amerikai magazin 23.10 Hazai turizmus 23.55 Híradó 0.15 No comment 0.20 Világhíradó
Duna TV 5.15 Gazdakör 6.40 Kisváros (ism.) 7.30 Híradó 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Végjáték 10.00 Családbarát 11.00 Élő egyház 11.25 Hazajáró 12.20 Kívánságkosár 14.15 Heti Hírmondó 14.45 Csellengők 15.15 Klubszoba 16.10 Brassói Magyar Napok 17.15 Kisváros (56.) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 A férfi a legjobb orvosság (8.) Gretchen élete újfent a feje tetejére áll, mikor Mehdi felesége felébred a kómából. Az igaz szerelmet keresve Marcot szemeli ki lehetséges jelöltnek. De mikor az orvos az egész kórház előtt eljegyzi Gabit, Gretchennek rá kell jönnie, hogy sem Marc, sem Mehdi nem jelenti számára a nagy Őt. 21.15 Híradó 21.30 Gyökerek (3.) Amerikai sorozat 23.00 Dunasport 23.10 Sportaréna 0.05 Kosáry Domokos olvasónaplója
HBO 6.00 Herkules (am.) 7.30 Filmmagazin 7.55 Ízek, imák, szerelmek (am.) 10.10 Kettős játék (am.) 12.20 Ki az a Clark Rockefeller? (am.) 13.50 Gyógyegér vacsorára Amerikai vígjáték 15.45 Toy Story 3. Am. anim. film 17.25 A Vasember 2. (am.) 19.30 Terápia 26–31. (cseh) 20.30 Gengszterkorzó 14. Amerikai filmsorozat 21.30 Red (am.) 23.20 Terápia 31. (cseh) 23.50 Solomon Kane Francia–cseh film 1.35 Halloween II. (am.) 3.20 A fülenincs nyúl 2. Német vígjáték
1.00 > MARKÍZA Az információvadász
A távközlésben a legnagyobb kincs az információ. Tisztában van ezzel Hank Robinson, a kis tévétársaság riportere. Így nem meglepő, hogyha a szükség úgy hozza, akár erkölcstelen eszközöktől sem riad vissza, hogy elsőként jusson hozzá a fontos hírhez. Úgy tűnik, most ölébe hullott a nagy fogás, a besúgótól ugyanis olyan füleshez jut, amely alapjaiban rengetheti meg a telekommunikáció világát. Az információra azonban sok befolyásos ember is pályázik. Rendezte: Bryan Goeres Szereplő(k): Andrew McCarthy, Michael York Amerikai thriller, 100 perc, 2005
Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.10 Vacsoracsata 9.05 Cobra 11 X. Német sorozat 10.05 Bosszúszomj Am.–kanadai thriller 12.00 Nyomtalanul IV. 12.55 Döglött akták (am.) 13.50 Monk V. (am.) 14.50 Agymenők IV. (1.) 15.15 Szomszédok (ism.) 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé (179.) 21.15 Zita a nyakamon Rumli vagy rend 21.55 Beugró 22.40 Híradó 23.00 48 óra (am.) 1.00 Az információvadász Amerikai thriller
STV1 14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 15/5. Amerikai krimisorozat 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen – kvízműsor 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Szerelmes nyugdíjasok Amerikai vígjáték 21.50 Riporterek 22.15 Késő esti híradó 22.35 Pokoli elmék. 22/19. Spanyol filmsorozat 23.35 JAG (ism.) 0.20 Hivatásosok II. 13/1. Angol krimisorozat 1.15 Vad angyal 1.50 Műsorismétlések
JOJ 15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 A Farmár feleséget keres 22.55 Családi panzió 23.30 Kaliforgia I. (am.) 0.00 A gyilkos én vagyok Francia film A lecsúszott regényíró találkozik egy régi ismerősével, a szintén író barátjával, aki jókora hírnévre tett szert. Egy vonattal utaznak és elpanaszolják egymásnak az aktuális gondjaikat.
STV2 13.20 Művészet 2011 13.45 Kinorama 14.20 Autószalon 14.40 Meccs lefújva 15.35 BL–magazin 16.00 A sport visszhangjai 16.25 Roma magazin 17.00 VAT – magazin 17.30 Regionális napló 18.00 A természet közelről 18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – munka 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 A diagnózis. 12/12. 20.20 Gyógyászati magazin 21.30 Kommentárok 21.55 Gosford Park Am.–angol filmdráma 0.15 Tesztmagazin 0.25 Események 0.55 Hírek magyar nyelven
40 TV2
RTL Klub
M1
Duna TV
6.00 TotalCar (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.35 Stahl konyhája 9.40 Babapercek 9.45 Teleshop 11.20 Mondj igent! Spanyol vígjáték Estrella, a felfedezésre váró színésznő és Víctor, az örök álmodozó egy randizós tévévetélkedőn találkoznak. Az össze nem illő páros a biztos kiesés esélyével indul, de a közönség imádja őket, így nagy meglepetésre játékban maradnak. 13.15 Eva Luna (ism.) 14.15 EZO TV 15.20 Rex felügyelő 16.25 Második élet 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (36.) 18.30 Tények 19.00 ÖsszeEsküvők Valóságshow 20.00 Jóban Rosszban Fanni sms-eket kap egy titkos hódolójától, ám egyre durvább üzenetek érkeznek a főnővér telefonjára. 20.30 BL-labdarúgómérkőzés 23.00 Aktív Extra 23.30 Esküdj! Éjszakai show 0.05 Tények 0.40 EZO.TV 1.15 BL-összefoglaló 1.45 A titkos háború Magyar film
6.10 6.45 7.35 7.45
5.55 Ma reggel 9.00 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 Mindenből egy van 10.45 A siklósi vár 11.05 Kékfény; Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.00 Álmok mai álmodói 14.30 Csavargások Afrikában (7.) 14.55 Lássuk Indonéziát! 15.10 Angyali érintés 15.55 Különleges mentőalakulat 16.45 MM. Magazin 17.40 Család csak egy van (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 A Kennedy-család Kanadai sorozat 21.00 DTK. Talkshow 22.10 Az ESTE 22.45 Tudorok I. (8.) Campeggio bíboros, pápai legátus megérkezik Londonba, hogy döntsön Henrik és Aragóniai Katalin házasságának érvénytelenítéséről. Wolsey bíboros nyomást gyakorol a követre, hogy teljesítse a kérést. Wolsey biztosítja Henriket, hogy sikerrel jár, de Campeggio nem adja be a derekát. 23.40 Barangolások öt kontinensen 0.10 Esély
5.15 Gazdakör 6.35 Kisváros (ism.) 7.30 Híradó 7.35 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 A férfi a legjobb orvosság (ism.) 10.00 Családbarát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.15 Kívánságkosár 14.15 Napok, évek, századok 14.45 Határtalanul magyar 15.15 Sportaréna 16.15 Divathét 16.40 Ízőrzők 17.15 Kisváros (magyar) 18.00 Híradó; Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Reklámőrültek (8.) 21.15 Híradó 21.30 Apja lánya (am.) 23.15 Kosáry Domokos olvasónaplója 24.00 Az aranyajtók rejtekében A francia dokumentumfilm-készítő felbecsülhetetlen értéknek jutott birtokába: megszerezte azokat a felvételeket, amelyeket Nicolae Ceausescu testőrei és bizalmi emberei készítettek a diktátor hétköznapjairól, egy-egy jelentősebb családi vagy baráti összejövetelen, vadászaton.
M2 9.00 16.15 16.40 17.10 17.40 18.10 18.50 19.10 20.00 20.35 21.20 22.15
23.00 23.50 0.20 1.15
Csallóköz
Tv-műsor > 2011. november 22. > Kedd
Trendmánia Fókusz Reggel Reflektor Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.25 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (73.) 14.15 Cserebere karácsony Kanadai film A szép Danni, a királyi család partiszervezője élete értelmét keresi, és a sors összehozza két különös lánynyal. Az elkényeztetett Britney és a szolgasorban élő Rachel egy angyal közreműködésének köszönhetően testet cserél, így mindkettőjük álma teljesülhet. 16.15 Sarokba szorítva Caramello elmondja az apjának az igazságot Paolával kapcsolatban. Kike megpróbálja Gabyt is elcsábítani, ahogy annak idején Pilarral is tette, csakhogy fájdalmat okozzon riválisának, Larrynek. 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág 22.10 Házon kívül 22.40 XXI. század – A legendák velünk élnek 23.20 Reflektor 23.35 Újabb kockázati tényező Hongkongi film
Viasat 3 Parlamenti ülés Delta HungarIQ Méregkeverők Família Kft. Angyali érintés Esti mese Különleges mentőalakulat Híradó este McLeod lányai Maradj talpon! 24 – Hetedik évad Kim Bauer a repülőtérre érkezik, hogy hazarepüljön Los Angelesbe, mikor arra lesz figyelmes, hogy egy férfi követi őt. Catherina és a lányok (olasz) Az Este Tudorok I. (7.) Bűvölet (olasz)
13.40 14.40 15.35 16.30 18.20 19.20 20.15 21.15 22.10
Monk (am.) Doktor House Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Jóbarátok (am.) Két pasi meg... (am.) Doktor House (am.) Nyomtalanul (am.) Négy esküvő 2. Valóságshow 23.15 Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) 0.10 Holdfény (2.) Mick múltja egy kellemetlen részével kell szembenéznie, mikor megtudja, hogy egy elítélt gyilkost jónéhány bizalmas információval, kiengednek a börtönből. 1.10 Műsorismétlések
ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.35 Tempó 16.55 Hírek 17.05 Hazai turizmus 17.55 Hírek 18.25 Fórum 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Civil a pályán Közéleti műsor 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub 23.10 Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 23.55 Híradó 0.15 No comment 0.20 Világhíradó
HBO 6.00 Reszkessetek betörők 2. (am.) 8.00 Ion B szerint a világ Román dok.-film 9.05 Emlékezz rám (am.) 10.55 Keserédes Thaiföldi–am. film 12.45 Amélia (kanadai) 14.35 Államtrükkök Am.–emirbeli vígjáték 16.20 Kelekótya karácsony Amerikai vígjáték 17.55 Az edző (am.) 19.30 Terápia 27–32. Cseh filmdráma 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 Hung – Neki áll a zászló 4. (am.) 21.30 Író és kamuhős 4. Am. vígjátéksorozat 22.00 True Blood 8. Ír–magyar sorozat 22.55 Terápia 32. (cseh) 23.25 A titkos rend (am.) 0.55 Venku. Cseh dok.-film
1.00 > MARKÍZA A Sziklatanács titka
Laura Siprien kezdi azt hinni magáról, hogy megőrült. Hetek óta rémálmok és hallucinációk gyötrik, és mármár kezelhetetlen szorongás lett úrrá rajta. Kicsoda valójában a fogadott fia, a kis Liu-San? Miért jelennek meg a testén furcsa jelek? Mit jelent mindez? A kisfiút a hetedik születésnapja után elrabolják. Laura mindenre képes, hogy megmentse a fiát, és mindent megtesz, hogy felfedje a furcsa, természetfeletti összeesküvést. A szálak Mongóliába vezetnek. Rendezte: Guillaume Nicloux Szereplő(k): Monica Bellucci Francia kalandfilm, 102 perc, 2006
Markíza
JOJ
6.00 Gyerekeknek 8.25 Vacsoracsata 9.20 Cobra 11 X. Német sorozat 10.20 Eltanácsolt tanácsadó (am.) 12.10 Nyomtalanul IV. 13.05 Döglött akták Amerikai sorozat 14.05 Monk V. (am.) 15.00 Agymenők IV. (2.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 NCIS I. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé (180.) 21.00 Rendelő a rózsakertben V. Szlovák sorozat 23.00 Hírek 23.15 Adela-show 0.05 A mentalista II. 1.00 A Sziklatanács titka Francia–olasz– német thriller
15.00 C. S. I. (am.) 16.00 ÁlomÉpítők 17.00 Híradó 17.30 Kutyil kft. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Hírek, sport 20.15 Panelházi történetek 21.15 Ártatlanok Boris ugyan szereti Krisztinát, de nem tud ellenállni Zuzanának sem. Patrik meg akarja tudni mi is történt a múltban, mivel Bauerék teljesen mást mondanak, mint nagyanyja. 23.15 C. S. I.: Miami helyszínelők Amerikai sorozat
STV1 14.20 Vad angyal 15.10 JAG. 15/6. Amerikai krimisorozat 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő 17.35 Öten öt ellen 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.05 Ki mond igazat? 20.55 Luther. 6/5. 21.50 Gimi tévé. 13/10. Szlovák sorozat 22.45 Késő esti híradó 23.05 JAG (ism.) 23.55 Hivatásosok II. 13/2. Angol krimisorozat 0.45 Vad angyal 1.25 Luther (ism.) 2.20 Riporterek 2.50 A3Um – magazin
STV2 13.40 14.05 14.30 15.35 16.15 16.25 17.00 17.30 18.00 18.25 18.30 18.40 19.30 19.45 20.00 20.30 22.50 0.10 0.20 0.45 1.15
VAT – magazin A diagnózis (ism.) Gyógyászati magazin Vallási műsor Az én történetem Nemzetiségi magazin Tudományos magazin Regionális napló Nemzetközi terrorizmus 1945 után. 26/11. Hatmilliárd nézet Esti mese Fókusz – egészség Híradó Hírek magyar nyelven Kárpátok erdeje Bajnokok Ligája: SSC Neapol–Manchester City BL magazin Rendőrségi magazin Autószalon Események Hírek magyar nyelven
41
Sport
2011. november 15. |46. szám
Mezei Tibor történelmi diadala A nagymegyeri súlyemelők dédelgetett álma vált valóra a veteránok világbajnokságán LIMASSOL – Először szereztek világbajnoki címet a nagymegyeri súlyemelők. A masters korosztályainak ciprusi világbajnokságán Mezei Tibor elsőségével történelmi sikert produkált. Limassolban 48 ország 450 veterán súlyemelője mérte össze tudását, tíz korosztály nyolc súlycsoportjában csatázott a győzelemért. Szlovákiát öten, négy nagymegyeri és egy vágújhelyi vasgyúró képviselte a megmérettetésen. „A viadal előtt két érem, köztük a legfényesebb begyűjtését terveztük. Négy éve dédelgetett álmunk Limassolban vált valóra, Mezei Tibor ugyanis elsőséget produkált, diadalával egyben teljessé vált világbajnoki éremkollekciónk” – büszkélkedett Patasi Oszkár, a nagymegyeri veteránkvartett legrutinosabbika. A csallóköziek eredetileg négyen szerettek volna csatasorba állni, de Lénárt Rudolf
nyáron elszenvedett vállsérülése nem jött rendbe, így csupán hárman léptek pódiumra Mezei a szakítást nyolc kilós előnnyel nyerte meg, lökésben növelte vezetését, s 275 kilós összteljesítménnyel került a dobogó legfelső fokára. Patasi Oszkár lökésben könnyebb testsúlyának köszönhetően megelőzte orosz vetélytársát, a szakításban azonban fordult a kocka, így a nagymegyeri veterán lett az ezüstérmes. Szabó Ferenc az előző években sorozatos sérülései miatt kénytelen volt kihagyni a versenyidény kicsúcsosodását jelentő világversenyeket. Afrodité szigetén már pódiumra lépett: szakításban a harmadik helyen végzett, de utolsó lökésgyakorlata sikertelen volt, s német riválisa megelőzte őt, s orrhosszal lemaradt a dobogóról. Mint utóbb kiderült, Lénárt az idei kontinensviadalon nyújtott teljesítménye Limassolban bronzérmet jelentett volna.
Limassoli eredmények 3. korcsoport (45-49 évesek): 1. Mezei Tibor 275 kg (130+145) 3. korcsoport (45-49 évesek): 4. Szabó Ferenc 252 kg (111+141) 4. korcsoport (50-54 évesek): 2. Patasi Oszkár 248 kg (108+140)
A fürdővárosiak két világbajnoki érmét Limassolban Mezei Tibor (jobbról guggolArchív felvétel va) és Patasi Oszkár (mellette) szerezte
„Nem vonulunk téli pihenőre, az év végéig még két versenyen veszünk részt. Előbb az országos csapatbajnokság fináléjában szeretnénk újra az élen végezni, majd a
brünni Karácsony-kupán teszünk pontot a sikerekben bővelkedő időszak végére” – nyilatkozott terveikről az egykori sokszoros országos bajnok. (ágh)
A bősi Csiba Roland karatearanya! PESTSZENTIMRE –A helyi sportkastélyban rendezték meg november első hétvégéjén a sorrendben III. Bushido Európa Kup a karateviadalt, amelyről a csallóközi versenyzők sem tértek haza érmes helyezések nélkül.
A nagyszabású nemzetközi viadalon tizenegy szervezet 53 klubjának mintegy 300 versenyzője vett részt, s a Szlovák Kyokushin Karate Szervezetet két csallóközi, jelesül a bősi és a somorjai klub képviselte. A legnagyobb siker a bősi Csiba Roland nevéhez fű-
Csiba Roland az ifikategória legjobbjaként a dobogó legfelső fokán
A gyermekkategóriában ezüstérmes Farkas Dávid felnőttes fejrúgása
ződik, aki a viadalon az ifjúságiak kategóriájában indult és remek küzdelmeket produkálva aranyérmes lett. Dicséretes fegyvertény ugyanebben a kategóriában a somorjai Garady István bronzérme is. A somorjai klub versenyzői közül egyébként a legjobb eredményt a III. gyer-
mekkategóriában Farkas Dávid harcolta ki, aki a végén a dobogó második fokára állhatott fel. A II. gyermekkategóriában pedig az eredményhirdetéskor egyaránt bronzérem került Rigó János és Matúš Mintál nyakába. A somorjai versenyzők közül a végén meg kell
Heizer Zoltán felvételei
még említeni a gyermekkategóriás Bódis Gergely és Steiger Jennifer, valamint a junior korosztályú Matus Mihály nevét is, akik ugyan a kemény selejtezőkből nem tudták beverekedni magukat a döntőbe, de így is helytálltak a rendkívül erős mezőnyben. (–ck)
42
Csallóköz
Sport
Háromszámjegyű győzelem Komáromban Somorján a rózsahegyiek voltak produktívabbak KOSÁRLABDA EXTRALIGA FÉRFIAK 11. forduló Az első félidei játék alapján még semmi sem utalt arra, hogy a besztercebányai csapat ilyen kínos vereséggel távozik a komáromi sportcsarnokból. MBK Rieker Komárno–ŠKP Banská Bystrica 100:72 (21:18, 20:15, 30:21, 29:18). Legeredményesebb pontszerzők: Mathis 19, Bilík és Bilič 18-18, ill. Grznár 30, Kitts 21, Dorazil 6. Hárompontos dobások: 6 és 4. Az első félidőben még szoros volt az eredmény, az ellenfél amíg bírta erővel, előretolt zónavédekezésével gondot okozott a hazai csapatnak, amelyik a játék e szakaszában sok hibát vétett, helyzeteket hagyott ki. Csak a félidő hajrájában sikerült a hazai csapatnak némi előnyre szert tennie (41:33). A folytatásban mintha kicserélték volna a hazai csapatot. Szó szerint „szétszedték” a besztercei kosarasokat, akiken egyre jobban a tanácstalanság jeleit lehetett látni. Edzői nyilatkozat – Peter Bálint (Komárom): „Az első félidőben nagyon alul teljesített a csapatom, játé-
kunkból hiányzott az összhang, a ritmus, az erő, és gyengén védekeztünk. A félidőben szükség volt beolvasnom a fiúknak, aminek meg lett az eredménye.” További eredmények: MBK Handlová–BK Bemaco SPU Nitra 65:85 (21:18, 10:32, 24:17, 10:18). BK 04 AC LB Spišská Nová Ves–BK Iskra Svit 88:79 (19:15, 21:12, 27:26, 21:26). ONYX Levice–BC Prievidza 75:74 (21:19, 12:21, 25:14, 17:20). 12. forduló A komáromi kosarasok ebben a bajnoki idényben egyetlen hazai vereségüket Svit ellen szenvedték el, már csak ezért is szerettek volna visszavágni szombaton, a Tátra-alji mérkőzésen. BK Iskra Svit–MBK Rieker Komárno 90: 84 (21:23, 24:23, 12:9, 33:29). Legeredményesebb pontszerzők: Berkis 24, Roberson 20, Čosič 15, ill. Bilič 23, Jones 20, Johnson 13. Hárompontos dobások: 8 és 10. Az első két negyed teljesen kiegyensúlyozott volt (45:46), a komáromi kosarasok inkább a támadásban, mint a védekezésben jeleskedtek. A harma-
dik játékrészben talán mindkét gárda elfelejtett „célzó vizet” bevenni, mert itt hét perc játék után 4:2 (!) volt az elért pontok aránya. Az utolsó negyed közepéig egyik csapat sem tudott előnyre szert tenni, a végkifejlet teljesen kiszámíthatatlan volt. Közvetlenül a mérkőzés vége előtt aztán a hazai csapat játékosainak negyven másodperc alatt háromszor is sikerült betalálniuk a kosárba a kilenc méteres vonalon túlról. További eredmények: BC Prievidza–BK 04 AC LB Spišská Nová Ves 88:82 (24:21, 18:30, 22:15, 24:16). BK Váhostav-SK Žilina–MBK Handlová 91:99 (18:20, 24:30, 26:20, 23:29). BK Bemaco SPU Nitra–ONYX Levice 83:62 (18:14, 15:20, 18:16, 32:12). A besztercebányaiak szabadnaposok voltak. Sorrend: 1. Nitra 21 pont, 5. Komárom 16, 7. Léva 16, 9. Banská Bystrica 11. November 16-án, szerdán, 18.00 órakor a táblázat második helyén álló, nagyon komoly játékerőt képviselő privigyei csapat lép pályára a komáromi sportcsarnokban. Keresztényi Gábor
NŐK 9. forduló Az elejétől a végéig a rózsahegyiek voltak produktívabbak s megérdemelten vitték sikerre a mérkőzést Somorján. ŠBK Šamorín–MBK Ružomberok 52:76 (13:22, 14:19, 13:13, 12:22). Legeredményesebb pontszerzők: Wickett és Suja 11–11, Talajková 10 – Štěpánová 17, Tetemondová 13, Černáková 11. Hárompontos dobások: 6 – 3. Játékvezetők: Humeňanský és Bugár. Nézők száma: 110. További eredmények: BK SOUŽ Cassovia Košice–Dannax Sport Košice 51:52 (15:15, 15:13, 14:15, 7:9). MBK Región Rožňava–ŽK Whirlpool Poprad 64:68 (14:22, 17:12, 22:14, 11:20). A Good Angels Košice csapata szabadnapos volt. Sorrend: 1. Good Angels Košice 14 pont, 4. Somorja 12, 7. Cassovia Košice 8. November 19-én, szombaton a listavezető Good Angels kassai otthonában vendégszerepelnek a csallóközi nők. Ján Čikovský
Sakk: A Dunaszerdahelyi járás bajnokai meg. A középiskolás fiúk mezőnyében (hét résztvevő) Botló Richárd (Dunaszerdahelyi Magángimnázium) győzött, Kántor Tamás (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely), illetve Martin Sitár (Gymnázium Ladislava Dúbravu, Dunajská Streda) előtt. A lányok versenyét Kántor Réka (Vámbéry Ármin Gimnázium) nyerte, második Jana Kahancová (Gymnázium Ladislava Dúbravu), harmadik Bögi Júlia (Duna-
NYÉKVÁRKONY – Az Iskolai Sportok Szlovákiai Szövetségének dunaszerdahelyi járási részlege összesen 34 versenyző részvételével a nyékvárkonyi alapiskola éttermében rendezte meg az elmúlt csütörtökön az alap- és középiskolás sakkozók 2011. évi egyéni járási bajnokságát. A legnépesebb kategóriát az alapiskolás fiúk alkották. A 17 növen-
Kántor Réka
Baranovics Nikoletta
Takács László
dék közül Takács László bizonyult a legjobbnak, ő a nyékvárkonyi alapiskola diákja. Második helyezett lett Molnár Ernő (Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola), harmadik Gyurkovics Gergely (Dióspatony). A lányok között ebben a korosztályban a nyárasdi Baranovics Nikoletta végzett az élen (hét versenyző közül), őt követte a képzeletbeli dobogón a vásár úti Tóth Eszter, a bronzérmet Ollé Dóra (Csilizradvány) szerezte
Botló Richárd
Lelkes Vince felvételei
szerdahelyi Magángimnázium) lett. Minden kategóriából az első két helyezett továbbjutott a november 24-én, Šaštínban megrendezendő kerületi fordulóba. Kiváló munkát végzett a verseny két főszervezője: Lelkes Béla (Dióspatony) és Takács László (Nyékvárkony), mindketten a sakkszövetség tisztségviselői, jó házigazdának bizonyult a helyi alapiskola igazgatósága. (lel)
43
Sport
2011. november 15. |46. szám
Királyfiakarcsa és Alistál az őszi bajnok Dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság Amely tény persze már korábban is sejthető volt, ezúttal a két listavezető a soros ellenfélnek vágott 5, illetve 7 dugóval csak további nyomatékot adott megkülönböztetett ambíciójának. Mögöttük a tabellán a mostanihoz hasonló apróbb helycserékkel persze még a jövő heti záró fordulóban is számítani lehet… S hát ne felejtsük ki végezetül a már biztos őszi bajnokok sorából Nagymagyar ificsapatát, amely veretlenül menetel immár 14 fordulón át! I. osztály – felnőttek, 14. forduló: Kisfalud–Balony 0:4 (0:2), góllövők: Csicsai P. 2, Vörös Z., Simon I. Jányok–Tárnok 2:0 (1:0), g.: Kurejko M., Filkász B. Nagyszarva–Hodos 2:2 (1:1), g.: Vass P., Ambrus R. – Laboda I., Rácz A. Baka–Kisudvarnok 1:1 (0:0), g.: Bertalan J. – Polák Zs. Csallóközcsütörtök–Egyházkarcsa 7:1 (4:0), g.: Lipiak V. 3, Novák P., Nagy R., Župa S., Sobolič T. – Edmár A. Csenke–Szentmihályfa 2:1 (2:1), g.: Dužek M., Rigó Zs. – Török Zs. Egyházgelle–Sárosfa 1:0 (0:0), g.: Szerencsés Z. Nagyabony–Királyfiakarcsa 1:5 (1:1), g.: Nagy P. – Bartal Sz., Hromada S, Lelkes T., Lelkes L., Hervay L. A bajnokság állása 1. Királyfiakarcsa 14 10 4 0
34:8 34
2. Csütörtök
14 9 1 4 43:17 28
3. Hodos
14 8 3 3 26:18 27
4. Tárnok
14 8 2 4 29:19 26
5. Csenke
14 7 2 5 28:23 23
6. Baka
14 7 2 5 22:21 23
7. Balony
14 6 4 4
8. Jányok
14 7 1 6 27:18 22
27:16 22
9. Szentmihályfa 14 5 3 6 20:21 18
g.: Csölle D., Fehér M. Csákány–Pozsonyeperjes 0:3 (0:2), g.: Bíró Sz. 2, Molnár R. Nagyudvarnok–Izsap 0:3 (0:2), g.: Szabó T. 3, Ledecky I. A bajnokság állása 1. Alistál
14 11 2 1 62:11 35
2. P.eperjes
14 9 2 3 48:26 29
3. Lúcs
14 8 3 3 34:10 27
4. Nagypaka
14 8 0 6 45:31 24
5. Izsap
14 7 2 5 38:33 23
6. Somorja B
14 6 4 4 44:20 22
7. Csákány
14 6 4 4 48:27 22
8. Felsőpatony
14 6 1 7 28:33 19
9. Patonyrét
14 5 3 6 25:29 18
10. Felbár
14 5 3 6 24:32 18
11. Illésháza B
14 4 5 5 23:28 17
12. Pódafa
14 5 2 7 29:42 17
13. Padány
14 5 2 7 20:37 17
14. Nagyudvarnok 14 4 3 7 21:30 15 15. Csiliznyárad
14 3 3 8 19:33 12
16. Bodak
14 0 1 13 10:96
1
Megjegyzés: Izsap csapatától a bajnokság végén 6 büntetőpontot levonnak. I. osztály – ifjúságiak: Vásárút– Nagylég 5:5 (3:2), góllövők: Juhos I. 3, Hozák Z. 2 – Rigó N. 2, Gašparík T., Zátrok E., Novotný R. Alistál– Nagyabony 1:2 (0:2), g.: Toma Gy. – Lakatos N., Egri T. Csallóközkürt– Nagypaka 4:1 (3:1), g.: Hegedűs I. 2, Németh P., Kontár P. – Pénzes A. Egyházgelle–Nagyudvarnok 5:1 (1:0), g.: öngól, Takács D., Sidó L., Viola M., Pongrácz B. – Tóth D. Csenke–Pozsonyeperjes 3:1 (2:1), g.: Nyársik A., Rigó J., Ágh Z. – Lukovics Á. Nagymagyar–Sportgimi 2007 B 4:0 (2:0), g.: Trajcsik B. 2, Lamos B., Mészáros Á. Nagyszarva– Izsap 2:3 (2:2), g.: Trnovský D., Tar L. – Gubien K., Majorovics J., Nagy A. Baka–Kisudvarnok 4:0 (2:0), g.: Méri Á. 2, Csomor Á., Pospíšil Š.
10. Egyházgelle
14 6 0 8 19:24 18
11. Egyházkarcsa
14 5 3 6 17:25 18
12. Nagyszarva
14 4 3 7 17:36 15
13. Sárosfa
14 4 1 9 24:34 13
1. Nagymagyar
14 14 0 0
14. Kisudvarnok
14 2 6 6 11:17 12
2. Cs.kürt
14 12 1 1 60:11 37
15. Nagyabony
14 3 2 9 13:34 11
3. Baka
14 10 2 2 53:17 32
16. Kisfalud
14 2 1 11 15:41
4. Vásárút
14 9 2 3 76:24 29
5. Sportgimi B
14 9 1 4 58:14 28
6. Csenke
14 8 1 5 38:19 25
7. Egyházgelle
14 8 0 6 37:36 24
8. Nagylég
14 7 3 4 41:41 24
9. Kisudvarnok
14 7 1 6 36:26 22
7
II. osztály – felnőttek, 14. forduló: Alistál–Felbár 7:1 (3:1), góllövők: Bíró T. 2, Bereczky Z. 2, Remenár Z. 2, öngól – Mészáros A. Bodak–Patonyrét 1:4 (1:1), g.: Czuczor F. – Szőcs T. 2, Wimmer P., Németh P. Lúcs–Pódafa 2:0 (0:0), g.: Varga P., Simcsik R. Csiliznyárad–Nagypaka 2:5 (0:1), g.: Nagy A., Lompart M. – Nagy P. 2, Santai M. 2, Kusý Š. Somorja B–Illésháza B 1:1 (0:0), g.: Haluska P. – Kiss D. Padány–Felsőpatony 2:0 (0:0),
A hazai Takács Marián (fehérben) akcióban. Alistál–Felbár 7:1
Bíró Tamás (6) lövése nem talált rést a felbáriak kapujában
Az alistáli Bereczky Zoltán (fehérben) két gólt lőtt az elmúlt fordulóban
A bajnokság állása
Fogas Ferenc felvételei 69:9 42
10. Nagypaka
14 4 3 7 22:38 15
11. P.eperjes
14 4 0 10 19:45 12
12. Nagyabony
14 4 0 10 25:59 12
13. Izsap
14 4 0 10 24:67 12
14. Nagyudvarnok 14 2 1 11 18:55
7
15. Alistál
14 2 0 12 18:75
6
16. Nagyszarva
14 0 1 13 17:75
1
(–ckj)
Hétvége a hazai focipályákon Országos, nyugat-szlovákiai és regionális ligák November 20. (vasárnap) – II. liga: Petržalka–Szenc (10.30).
Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. osztály, 15. forduló – november 19., 13.30: Királyfiakarcsa–Baka, Egyházkarcsa–Csenke; november 20., 10.30: Sárosfa–Nagyabony, Szentmihály-
fa–Jányok, 13.30: Kisudvarnok–Kisfalud, Hodos–Egyházgelle, Tárnok–Nagyszarva, Balony–Csallóközcsütörtök. II. osztály, 15. forduló – november 19., 13.30: Patonyrét–Csiliznyárad, Izsap–Bodak, Illésháza B–Padány; november 20., 10.30: Pozsonyeperjes–Lúcs, 13.30: Nagypaka–Alistál, Pódafa–Nagyudvarnok, Felsőpatony–Csákány, Felbár–Somorja B. (–ckj)
44
Csallóköz
Sport
Karika Éva–Elena Kúdelová 3:1 Régiónk a pingpongligákban NŐK
FÉRFIAK
Extraliga: A nagytapolcsányi bajnokcsapat megizzasztásának reményében álltak föl a dunaszerdahelyi Euromilk asztaliteniszezői a hétvégi összecsapásra. A lányok tudatában voltak annak, hogy ellenfelükkel szemben csak akkor érhetik el céljukat, ha kiváló teljesítményt nyújtanak valamennyien.
Extraliga: STKM Banská Štiavnica–Metalfin Galanta A 6:1. Geológ Rožňava–Metalfin Galanta A 5:5. A Metalfin Galanta A csapata 8 ponttal a táblázat 8. helyén áll. I. liga: MSTK Veľký Meder A–Ivánka pri Dunaji 7:7. MSTK Veľký Meder A–STK Senec 8:6. Metalfin Galan-
1:17. MTJ Piešťany/Moravany B–Hodos B 10:8 (Kardos 3, Gaál 2,5, Horváth 1,5, Kmeť J. 1). Nádszeg–Stavoimpex Holíč D 9:9. Nagyfödémes B–Propria Kúty 6:12. Sorrend: 1. Galánta C 21 pont, 2. Hodos B 17, 3. Nádszeg 16, 9. Nagymácséd 12, 12. Nagyfödémes B 7. Nagyszombat megyei IV. liga: Byt Centrum Senica B–Diószeg B 9:9. Galánta E–Stavoimpex Holíč E 4:14.
morja–Bős B 8:10 (32:36), Dióspatony B–Nyárasd 1:17 (11:51), Nyékvárkony B–Nyékvárkony A 0:18 (6:54), Tárnok–Csallóközkürt 7:11 (29:43), DS Eki A–Bögellő 16:2 (48:13). Dióspatony A csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. Érsekújvár B
7 7 0 0 110:16 21
2. Vághosszúfalu
7 5 0 2 72:54 17
3. Bánov C
7 5 0 2 70:56 17
4. Újvári gimi
7 5 0 2 66:60 17
5. Pok. Komárom
7 4 0 3 61:65 15
6. Kom./Ipoly. C
7 4 0 3 71:55 15
7. Vágtornóc B
7 3 0 4 56:70 13
8. Megyer/Ócsa B 7 2 1 4 58:68 12 9. Gúta 10. Bátorkeszi
7 2 1 4 50:76 12 7 2 0 5 45:81 11
11. Zsitvabesenyő
7 2 0 5 58:68 11
12. Kürt
7 0 0 7 39:87
7
A bajnokság állása A felsorakozott a dunaszerdahelyi exligás csapat a nagytapolcsányiak elleni mérkőzésre
Mindez azonban nem így történt. A jó játék sajnos elmaradt. Leginkább a csapat magyarországi vendégjátékosa, Major okozott csalódást, hiszen simán elvesztette mérkőzéseit. Karika Éva viszont kellemes meglepetést szerezve, könnyedén 3:1 arányban győzte le az egykori válogatott Alena Kúdelová-Frťalovát. Eredmények: SST Euromilk Dunajská Streda–ŠKST Topoľčany A 1:6 (hazai pontszerző: Karika). SST Euromilk Dunajská Streda–ŠKST Topoľčany B 7:0 (Karika 2, Kutišová 2,5, Major 2, Szabó 0,5). Az SST Euromilk Dunajská Streda 12 ponttal a táblázat 5. helyén áll.
ta B–STK Senec 10:4. Metalfin Galanta B–Ivánka pri Dunaji 6:8. Sorrend: 2. Metalfin Galanta B 13 pont, 4. MSTK Veľký Meder 12. II. liga: Vásárút–Bricon Trnava 15:3 (Vími 4,5, Török 4,5, Kiss 4,5, Néveri Z. 1,5). MTJ Piešťany/Moravany A–Hodos A 7:11 (Bardoň 4,5, Krajčík 3,5, Navrátil 2,5, Kardos 0,5). Slavoj Diószeg A–Stavoimpex Holíč C 7:11. Nagyfödémes A–Bős 10:8 (Marček 3, Csánó 3,5, Gajdos I. 1, Heizer 0,5). Sorrend: 2. Vásárút 19 pont, 3. Hodos A 19, 4. Diószeg A 16, 6. Nagyfödémes A 15, 10. Bős 9. III. liga: Nagymácséd–Maco Trnava 9:9. OSTK Špačince B–Galánta C
Fogas Ferenc felvétele
Galánta D– ZŠK Mesta Vrbové 11:7. Sorrend: 8. Galánta D 13 pont, 9. Diószeg B 11, 11. Galánta E 10. (kmeť) Nyitra megyei IV. liga, 7. forduló: Érsekújvár B–Pok. Komárom 18:0, Érsekújvári magy. gimi– Bátorkeszi 11:7, Komárom/Ipolyság C–Nagymegyer/Nemesócsa B 10:8, Vághosszúfalu–Bánov C 11:7, Vágtornóc B–Gúta 10:8, Zsitvabesenyő– Kürt 14:45. Nagyszombat megyei V. liga (dunaszerdahelyi járási csapatbajnokság), 8. forduló: Vásárút B–DS Eki B 12:6 (42:23), Hodos C–Nagyabony 11:7 (41:32), Baka–Balony 15:3, So-
Nem dőlt el, ki telel az élen délen Komáromi területi labdarúgó-bajnokság Ugyanis az őszi elsőség esélyesei közül csupán Aranyosnak sikerült győznie a sereghajtó pályáján, Šrobárovának odahaza csak remire futotta Bátorkeszi ellen, Keszegfalva pedig vezetett az ógyallai fakó pályáján, amikor a mérkőzés félbeszakadt (de hogy miért, arról nem érkezett jelentés). I. osztály – felnőttek, 14. forduló: Gúta B–Pat 5:0 (1:0), góllövők: Jancsó, Szlatky, Tóth, Ferencz, Németh K. Ógyalla B/Bajcs–Keszegfalva 0:1 – a mérkőzés ennél az
állásnál félbeszakadt. Lakszakállas–Izsa 2:1 (1:1), g.: Inczédi T., Komjáti – Smolka. Šrobárová–Bátorkeszi 1:1 (1:0), Méhes – Németh. Egy igazi rangadó volt, minden tartozékával együtt. A találkozó 35. percében kiállították a hazai Cabadát, és bár vezettek a hazaiak, a második félidőre bizony kissé elfogyott az erejük. Ennek ellenére, egyenrangú ellenfelei voltak a második félidőben jobban játszó vendégeknek. Perbete–Nemesócsa 10:0 (4:0), g.: Lakatos 3, Vörös és Sebestyényi 2-2, Trnka, Ham, Pajtinka.
Erre az eredményre valószínűleg sem Perbetén, de főleg Nemesócsán nem számítottak. Búcs–Újgyalla 2:0 (1:0), g.: Sánta, Kovács. Vágfüzes/Kava–Csallóközaranyos 2:4 (1:0), g.: Wágner, Forró T. – Jandás 3, Olajos I. A mérkőzésen nem látszott, hogy a listavezető és a sereghajtó párbaja folyik, bár annyiban mégiscsak volt különbség, hogy a listavezető jobban ki tudta használni adódó helyzeteit. Madar–FK Activ Komárom 6:2 (2:1), g.: ifj. Varga P. és Gáspár 22, Rontó, ifj. Varga R. – Csonka 2.
1. Bős B
8 8 0 0 113:31 24
2. Várkony A
7 7 0 0 110:16 21
3. Nagyabony
8 6 0 2 95:49 20
4. Nyárasd
8 6 0 2 93:51 20
5. Somorja
7 6 0 1 77:49 19
6. Vásárút B
7 5 1 1 93:33 18
7. Balony
8 4 1 3 89:55 17
8. DS Eki B
8 4 1 3 83:61 17
9. Baka
7 3 2 2 75:51 15
10. Hodos C
7 3 2 2 72:54 15
11. Cs.kürt
7 4 0 3 57:69 15
12. Dióspatony A
7 3 0 4 61:65 13
13. DS Eki A
8 1 1 6 66:78 11
14. Tárnok
8 0 0 8 29:115
8
15. Dióspatony B
8 0 0 8 11:133
8
16. Várkony B
8 0 0 8 7:137
8
17. Bögellő
7 0 0 7 21:105
7
(–ckj)
A bajnokság állása 1. Aranyos
15 9 4 2 39:24 31
2. Šrobárová
15 9 2 4 34:19 29
3. Keszegfalva
14 8 5 1 26:15 29
4. Bátorkeszi
15 9 1 5 28:18 28
5. Perbete
15 8 3 4 45:26 27
6. Lakszakállas
15 8 2 5 35:41 26
7. Madar
15 7 3 5 32:27 24
8. Gúta B
15 6 5 4 44:19 23
9. Újgyalla
15 7 2 6 33:16 23
10. Búcs
15 7 2 6 39:37 23
11. Izsa
15 5 4 6 26:26 19
12. FK Actív
15 5 3 7 28:36 18
13. Nemesócsa
15 3 4 8 23:42 13
14. Ógyalla B
14 2 3 9 20:35
9
15. Pat
15 2 3 10 18:43
9
16. Vágfüzes
15 1 0 14 12:58
3
(–bj)
45
Sport
2011. november 15. |46. szám
Búcsúi gólfesztivál Légen
Női foci
A tabella élmezőnyében csallóköziek alkotta kvartett tanyázik Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, déli csoport, 15. forduló. A légiek szombaton délután taroltak, s az idényzáró után lazítottak a búcsúi mulatságon. A győztesek mezében Peter Šnegoň triplázott. Annak ellenére, hogy a listavezető nagymagyariak szabadnapot tartottak, megőrizték vezető pozíciójukat. A trónkövetelő csallóközkürtiek ugyanis egygólos vereséget szenvedtek a mocsonokiak otthonában. Vendégként három gólt lőttek, pontokat zsákmányoltak a dióspatonyiak és a vásárútiak. A csallóköziek fölényének jegyében zajlott a pontvadászat első felvonása, ugyanis az első négy helyen a Dunaszerdahelyi járás csapatai osztoztak. A dolog egyetlen szépséghibája,
hogy a mezőny végén a nyeretlen ekecs-apácaszakállasiak poroszkálnak. Eredmények: Lég–Ekecs-Apácaszakállas 7:0 (3:0), g.: Tóth (7., 82.), Šnegoň (16., 32., 72.), Andrássy (52.), Lengyel (80.); Vágkirályfa–Jóka 4:1 (2:0), g.: Ivan (16., 29.), Gubov (66.), Hadža (84.), ill. Baros (60.); Mocsonok–Csallóközkürt 2:1 (2:0), g.: Fraňo (23.), Obložinský (39., 11-esből), ill. Bognár P. (59., 11-esből); Vágfarkasd–Dióspatony 2:3 (1:3), g.: Gardian (31., 11-esből), Sillik (65.), ill. Halák (11.), Puha (33.), Zsigrai (36.); Šintava–Pered 2:1 (1:0), g.: Barantal (15.), Földesi (55.), ill. Raček (58.); Nádszeg–Beladice 3:1 (1:0), g.: Ivicze (43., 11-esből, 86.), Andódi (64.), ill. Babocký (69.); Vinohrady nad Váhom–Vás-
árút 0:3 (0:0), g.: Tomasovics (55., 64.), Bombicz T. (86.). Szabadnapos: FK Nagymagyar. Őszi végeredmény
I. liga: Lady Team–Vágsellye 0:6 (0:3), gsz.: Kolenová 3, Šaraboková 2, Korytárová. Érsekújvár–Topoľčany 3:1. Trenčianske Teplice–Humenné 2:0. Dúbravka–Slovan Bratislava 0:7. Pakostov–Žilina 0:3. Őszi végeredmény
1. Nagymagyar
14 11 1 2
2. Lég
14 11 0 3 35:13 33
35:9 34
1. Slovan
10 9 1 0
2. Vágsellye
10 8 1 1 31:10 25
30:2 28
3. Cs.kürt
14 10 1 3 31:12 31
3. Žilina
10 6 2 2
4. Dióspatony
14 9 1 4 40:20 28
4. Érsekújvár
10 6 1 3 16:15 19
5. Mocsonok
14 8 2 4 28:12 26
5. Tr. Teplice
10 5 2 3 21:14 17
6. Vásárút
14 8 2 4 26:21 26
6. Lady Team
10 4 1 5 13:16 13
7. Vágkirályfa
14 8 1 5 35:19 25
7. Humenné
10 3 1 6 12:16 10
8. Pered
14 7 1 6 30:19 22
8. Topoľčany
10 2 0 8 12:29
9. Nádszeg
14 6 2 6 28:24 20
9. Dúbravka
10 1 2 7 12:28
5
10 0 1 9
1
10. Jóka
14 5 2 7 23:33 17
11. Beladice
14 5 0 9 21:34 15
12. Šintava
14 4 1 9 13:40 13
13. Vinohrady
14 2 2 10 11:39
8
14. Vágfarkasd
14 1 3 10 14:37
6
15. Ekecs
14 0 1 13
1
7:45
Összeállította: (ái)
10. Pakostov
25:7 20
6:41
6
II. liga: Čaka–Deáki 1:4 (1:3), a vendégek gólszerzői: Szabó 2, Šemrincová 2. Vereknye–Selce 0:5. Karlova Ves–Bánovce nad Bebravou 1:3. Beluša–Orlové 1:0. Láb–Myjava 0:3. Lady Team B–Dénesd 2:2. A nagyszombatiak szabadnaposok voltak. (l-s)
Serdülők focija
A légi Süke Attila hálója érintetlen maradt az ekecsiek elleni mérkőzésen
Lengyel lőtte a hazaiak hatodik gólját. Lég–Ekecs-Apácaszakállas 7:0 Ján Čikovský felvételei
Félárbócon a sörgyáriak zászlaja Kétszer is vesztésre álltak, de fordítottak és az élen telelnek a zselíziek Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, keleti csoport, 15. forduló. A csúcstalálkozón a zselíziek kétszer is vesztésre álltak, de nagy elszántságuknak köszönhetően egyenlítettek, s a hajrában padlóra küldték ellenfelüket. Sikerükkel az első helyről várják a tavaszi folytatást. Nagy csatában diadalmaskodtak az újonc szentpéteriek, akik szintén a végjátékban csikarták ki győztes találatukat. Félárbócon az egykor szebb napokat megélt ógyallaiak zászlaja, a tavasszal még IV. ligás sörgyáriak újabb vereségük után immár egy emelettel lejjebb sereghajtóként telelnek. Egyébként a tabella végén a Komáromi járást képviselő trió botladozik.
Eredmények: Hetény–Tlmače 3:1 (2:1), g.: Lucza (40.), Pásztor (45., 11-esből), Zsikai (52.), ill. Vanya (5.); Kozárovce–Ógyalla 1:0 (1:0), g.: L. Švolík (74., 11-esből); Bánov– Marcelháza 2:0 (2:0), g.: Valachovič (29.), Zajíček (38.); Zsitvabesenyő–Ímely 4:1 (0:0), g.: Farkas (60.), Varga Tamás (74., 76.), Varga Zoltán (84.), ill. Kender (88.); Komjatice–Cseke 0:0; Zselíz–Naszvad 3:2 (1:2), g.: Czíria (29.), Tóth K. (56.), Rotík Sz. (89.), ill. Molnár Attila (19.), Polgár (37.); Hontfüzesgyarmat–Garamkálna 0:1 (0:0), g.: Budovec (68.); Szentpéter– Tardoskedd 3:2 (0:2), g.: Lakatos Gyula (54., 89.), Haris (74., 11-esből), ill. Kačerjak (13.), Csabai (19.)
Őszi végeredmény 1. Zselíz
15 10 1 4 30:20 31
Dunaszerdahelyi területi bajnokság, idősebb serdülők. Eredmények: Alistál–Illésháza 1:1 (0:1), gsz.: Domonkos – Danis. Nagymagyar–Egyházkarcsa 3:0 (2:0), gsz.: Horony, Balogh, Gúgh. Nagyabony–Kisudvarnok 3:1 (1:0), gsz.: Domonkos, Érsek, Szolgay – Antal. Balony–Baka 2:1 (1:1), gsz.: Kulacs, Halász – Brogyányi. Csenke– Vásárút 1:1 (0:1), gsz.: Bögi – Šesták. Lég–Hodos 0:6 (0:3), gsz.: Horváth 3, Sipos 2, Botló. Ekecs-Apácaszakállas–Nyárasd 2:2 (1:1), gsz.: Simon, Szomolai – Kálmán, Váradi. Nyékvárkony–Bős 0:4 (0:1), gsz.: Derzsi 2, Vida, Bertalan. Őszi végeredmény 1. Balony
15 12 2 1 56:18 38
2. Zsitvabesenyő 15 9 1 5 34:21 28
2. FK Nagymagyar 15 9 3 3 41:12 30
3. H.füzesgyarmat 15 8 4 3 22:11 28
3. Alistál
15 8 4 3 52:28 28
4. Naszvad
15 8 2 5 34:20 26
4. Bős
15 9 1 5 44:27 28
5. Ímely
15 8 2 5 45:34 26
5. Ekecs
15 8 4 3 44:30 28
6. Cseke
15 7 4 4 24:21 25
6. Nyárasd
15 8 3 4 56:28 27
7. Garamkálna
15 7 3 5 19:17 24
7. Nagyabony
15 8 3 4 42:32 27
8. Komjatice
15 7 2 6 21:23 23
8. Kisudvarnok
15 7 5 3 33:18 26
9. Marcelháza
15 6 3 6 33:22 21
10. Tardoskedd
15 6 2 7 24:23 20
10. Baka
15 6 2 7 50:25 20
11. Kozárovce
15 5 3 7 18:30 18
11. Nyékvárkony
15 5 2 8 25:43 17
12. Bánov
15 5 2 8 20:26 17
12. Vásárút
15 4 4 7 20:35 16
13. Tlmače
15 5 2 8 20:27 17
13. Csenke
15 3 4 8 28:56 13
14. Hetény
15 4 1 10 27:41 13
14. Hodos
15 2 2 11 19:70 8
15. Szentpéter
15 4 1 10 21:38 13
15. Illésháza
15 2 1 12 24:67 7
15 3 3 9 16:34 12
16. Lég
15 0 1 14 14:83 1
16. Ógyalla
Összeállította: (gh)
9. Egyházkarcsa
15 6 5 4 52:28 23
(lel)
46
Csallóköz
Sport
Szarka Ákos elintézte a gömörieket
Kézilabda
Az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottak a szenciek
NŐK
II. liga, 17. forduló: ŠK SFM Senec–MŠK Rimavská Sobota 2:0 (0:0). Gólszerzők: 48. Szarka, 59. Bedecs (11 m). Sárga lap: 37. Hromkovič, 79. Turčák – 8. Leško, 70. Pisarík. Játékvezetők: Prešinský – Slyško, Hancko. Nézők száma: 682. A Jánoš-legénység az első játékrészben öt tiszta helyzetet dolgozott ki, de egyet sem tudott kihasználni. A gólgyártást Szarka Ákos kezdte meg a 48. percben, majd tizenegy perccel később a gömöriek őt buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt Bedecs értékesítette. A szenciek összeállítása: Matlák – Hromkovič, Trajcsik, Polgár, Hlavatovič – Turčák (90. Habai), Be-
decs, Železník (80. Chromý), Tomášek – Mikulič (87. Karč), Szarka. Edző: Anton Jánoš. További eredmények: FK Bodva Moldava nad Bodvou–TJ Spartak Myjava 1:0 (1:0), gsz.: 28. Kosík (öngól). MFK Dolný Kubín–MFK Ružomberok B 1:0 (0:0), gsz.: 84. Ujčík. FK LAFC Lučenec–FO ŽP Šport Podbrezová 1:2 (1:0), gsz.: 42. Beňo – 53. Nosko, 66. Tubonemi. MFK Tatran Liptovský Mikuláš–MFK Dubnica 1:0 (1:0), gsz.: 34. Šlosár (november 9-én játszották). MFK Zemplín Michalovce–FC Petržalka 1898 1:0 (0:0), gsz.: 84. Švec (öngól, november 8-án játszották).
November 20-án, vasárnap délelőtt 10.30 órakor a ligetfalui gárda vendégeként Főréven lépnek pályára a szenciek. Összeállította: (l-s) A bajnokság állása 1. Myjava
17 12 3 2
2. Podbrezová
17 9 5 3 24:11 32
28:5 39
3. D. Kubín
17 9 3 5 23:16 30
4. Michalovce
17 9 3 5 25:21 30
5. Szenc
17 5 7 5 18:17 22
6. Szepsi
17 4 9 4 13:19 21
7. Dubnica
17 4 8 5 13:12 20
8. Petržalka
17 4 5 8 14:22 17
9. Rimaszombat
17 4 5 8 16:26 17
10. Ružomberok B 17 4 4 9 17:22 16 11. Losonc
17 4 4 9 16:25 16
12. L. Mikuláš
17 4 4 9 14:25 16
Remekül hajráztak a bősiek Győzött, s helyet cserélt a galántaiakkal a DAC-fakó LABDARÚGÁS – Nyugat-szlovákiai régióbajnokság, 15. forduló. Az elmúlt pénteken győzött a DACfakó, mely a galántaiak komáromi kudarcát követően helyet cserélt a mátyusföldiekkel. A 80. percben a tótmegyeriek kapusa kivédte Medgyes tizenegyesét. Remekül hajráztak a bősiek, akik a KFC elleni sikerük után vendéglátóként gyűjtöttek be újabb három pontot, s az 5. helyen telelnek. Gólképtelenek voltak a nyárasdiak, rutinos futballistájuk, Peciar büntetőt hibázott. Vendégként nem termett babér a mezőny lévai újoncának, mely leszorult a dobogóról.
Eredmények: KFC Komárom–Galánta 2:0 (2:0), g.: Antunovič (16.), Mészáros (41.); Bánovce nad Bebravou–Léva 1:0 (1:0), g.: Malina (33.); DAC B–Palárikovo 2:1 (1:1), g.: Medgyes (29.), Piros (82.), ill. Mach (3.); Piešťany–Jaslovské Bohunice 4:0 (1:0), g.: Koprda (42., 11-esből, 88.), Sailer (63., 11-esből), Šimo (88.); Považská Bystrica–Domaniža 7:0 (6:0), g.: Mir. Oršula (9., 19.), Ondrička (29., (42.), Hrenák (23.), Pauer (17.), R. Škrobák (85.); Nová Ves nad Váhom–Šúrovce 1:1 (1:1), g.: Balocký (18., 11-esből), ill. Hrebík (8.); Nyárasd–Nagyölved 0:0; Skalica–Bős 0:1 (0:1), g.: Csicsay (23.) Összeállította: (ágh)
Az őszi gólkirály Őszi Diószegen tolvajok jártak a vágaiak öltözőjében Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkeleti csoport, 15. forduló: Diószegen ismeretlen tolvajok mobiltelefonokat és pénztárcákat loptak el a vágaiak öltözőjéből. A negyediek telelnek az élen, egy ponttal előzik meg legnagyobb riválisukat, az ekelieket. Értékes győzelmet arattak Gútán a nagymegyeriek, óriási meglepetésre az udvardiak a dobogós helyezett nagysurányiak otthonában. Az őszi gólkirály az illésházai Őszi lett 12 találattal. Eredmények: Diószeg–Vága 3:0 (2:0), gsz.: 14. Karol, 37. Dudáš, 52.
Šimek. ČFK Nitra–Illésháza 1:0 (0:0), gsz.: 73. Borčin. ViOn B/Volkovce– Felsőkirályi 7:0 (3:0), gsz.: 26. és 61. Ondrejka, 36. és 48. (11 m) Pintér, 44. Farkas, 65. Zemanovič, 73. Chovanec. Nyékvárkony–Párkány 1:0 (1:0), gsz.: 27. Méhes T. Gúta–Nagymegyer 0:2 (0:1), gsz.: 41. Bajnok, 90. Csápai. Negyed–Ipolyság 1:0 (1:0), gsz.: 37. Bombicz. Ekel–Újlót 3:2 (2:1), gsz.: 2. és 57. Bogyai, 35. Gőgh – 43. és 86. Suchánek. Nagysurány–Udvard 1:2 (0:0), gsz.: 73. Tvrdoň – 60. Konc, 76. Dobrý. Összeállította: (lel)
Őszi végeredmény 1. Pov. Bystrica
15 10 4 1 40:11 34
2. Piešťany
15 10 2 3
3. Komárom
15 8 4 3 22:11 28
29:7 32
4. Léva
15 8 3 4 22:13 27
5. Bős
15 8 2 5 14:17 26
6. Šúrovce
15 6 4 5 22:13 22
7. Skalica
15 7 0 8 24:19 21
8. Nagyölved
15 5 6 4 15:12 21
9. Domaniža
15 5 4 6 24:33 19
10. Palárikovo
15 5 3 7 18:28 18
11. Nyárasd
15 4 5 6 19:25 17
12. N. Ves
15 4 5 6 13:20 17
13. J. Bohunice
15 4 3 8 16:27 15
14. Bánovce
15 3 4 8 10:25 13
WHIL, 9. forduló: HK Slovan Duslo Šaľa–DHC Slavia Praha 29:25 (12:10). Legeredményesebb gólszerzők: Veselková 11/2, Vidiečanová 6 – Romanczinová és Jačková 5-5, Raková 4. DHK Zora Olomouc–Iuventa Michalovce 37:29 (20:11). DHK Baník Most–Handball Club Zlín 27:32 (14:16). TJ Házená Jindřichov Hradec–ŠKP Piccard Senec 25:26 (13:12). Legeredményesebb gólszerzők: Krupicová 10/7, Bubeníková 5 – D. Kodajová 13/1, Štetáková 5. I. liga: Banská Bystrica–Csallóközaranyos 35:28. Senica–Naszvad 34:28. Michalovce jun.–Modra 32:17. Bytča–Bernolákova Košice 36:24. Sorrend: 1. Bytča 13, 6. Naszvad 9, 7. Csallóközaranyos 7, 11. Topoľčany 0. I. ifjúsági liga: A dunaszerdahelyi SK Talent csapata szabadnapos volt. Nyugat-szlovákiai kerületi bajnokság. Eredmények – Idősebb serdülők: SK Talent Dunaszerdahely–Hlohovec 33:17. Legeredményesebb hazai gólszerzők: Penzinger 17, Szabó 6. Fiatalabb serdülők: SK Talent Dunaszerdahely A–Hlohovec 37:5. A hazaiak gólszerzői: Tamási 9, Hervay 8, Zirig 6, Manczal 6, Csiba 4, Brunczvik 2, Mészáros 2. SK Talent Dunaszerdahely B–Hlohovec 22:5. A csallóköziek gólszerzői: Domonkos 2, Pongrácz 5, Vida 3, Nagy 4, Mészáros 2, Egri 3, Reszutyík 3.
15. DAC B
15 3 3 9 15:26 12
FÉRFIAK
16. Galánta
15 2 4 9 12:28 10
I. liga: Levoča–DAC 39:19 (22:9). DAC: Juhos, Kartusoff – Fekete (8), Komáromi, Koczó, Galántai, Gavlíder (2-2), Balogh, Kálmán, Fodor (1-1), Mészáros, Fedeles, Mašek, Lanstyák. Edző: Kálmán Miklós. A durván védekező hazaiak ellen nem sok esélye maradt a Jávorka nélkül felálló csallóközieknek. Fekete Bálint kiváló rugaszkodásának köszönhetően sokszor állva hagyta védőit, szebbnél szebb egyéni villanásokból lőtte szinte az öszszes gólját. A hétvége hazai mérkőzései – november 19., szombat, 14.00: DAC A–Martin ifjúságiak, II. liga, 16.00: DAC–Martin férfiak, I. liga, 17.30: DAC B–Martin ifik, II. liga; november 20., vasárnap, 12.45: DAC–Trnava serdülők, 14.15: DAC A–Trnava ifik, 16.00: DAC B–Trnava ifik. (lel, bt, km)
Őszi végeredmény 1. Negyed
15 10 2 3 30:17 32
2. Ekel
15 10 1 4 36:17 31
3. Nagysurány
15 8 3 4 33:16 27
4. Nagymegyer
15 8 2 5 25:15 26
5. Nyékvárkony
15 8 1 5 26:17 25
6. ViOn B
15 7 2 6 33:26 23
7. Udvard
15 7 2 6 24:30 23
8. Diószeg
15 6 4 5 31:25 22
9. Gúta 10. ČFK Nitra
15 6 4 5 18:18 22 15 7 1 7 18:25 22
11. Illésháza
15 6 3 6 28:21 21
12. Vága
15 6 2 7 31:39 20
13. Párkány
15 6 1 8 24:29 19
14. Újlót
15 4 2 9 23:39 14
15. Ipolyság
15 4 0 11 20:39 12
16. Felsőkirályi
15 1 2 12 14:41
5
47
Sport
2011. november 15. |46. szám
Az én búcsúm a Császártól (Albert Flórián 1941–2011) „Amíg élet lesz a Földön, addig futball is lesz. Pelével értek egyet, aki úgy nyilatkozott, hogy már száz év van a futballsport mögött, miért ne nőne ez akár kétszázra, vagy még többre is. S hogy mi kell ehhez? Mindenképpen látványos, szórakoztató játék, tele ragyogó kombinációkkal, sziporkázó ötletekkel, gólokkal. Mert a nézők azért járnak ki a mérkőzésekre elsősorban, hogy gólokat lássanak, mégpedig minél szebbeket.” (Albert Flórián) Ezzel a magától a Császártól származó gondolatsorral nem a 75-szörös válogatottra, nem a VVK (Vásárvárosok Kupája) nyertes csapat tagjára, nem az 1967-es Aranylabda-tulajdonosra és nem mint Pelé barátjára emlékezek elsősorban. Abban a szerencsében volt ugyanis részem, hogy személyesen is találkozhattam vele – néhány esztendővel ezelőtt az Albert Focisuliban. A búcsúbeszédeket hallgatva az jutott az eszembe, hogy bár minden fontos tény elhangzott az ő sportolói nagyságáról, az ő Fradi-szívéről, egyet kivéve. A gyászszónokok arról nem szóltak, ahogyan Albert Flórián a gyerekekkel foglalkozott az edzőtáborban. Arról, ahogyan ő maga próbált – tudásával, tapasztalataival, a foci iránt érzett szeretetével és alázatával – hozzájárulni ahhoz, hogy a futball a következő száz évben is a
és az elszállásolást követően minden résztvevő kapott egy eredeti Fradimezt és egy márkás labdát. Ezután elkezdődtek a foglalkozások. Megjelent a Császár. Azonnal mélységes csend lett. Az egész tábor ideje alatt URAIMNAK szólította a srácokat, és egyetlenegyszer sem emelte meg a hangját. Türelmesen – mindenkinek különkülön – elmondta a meglátásait, tanácsait és másnap már minden kis focistának ismerte a keresztnevét. A személyisége olyan erősen hatott a résztvevőkre, hogy sem az ebédlőben, sem pedig a pályán nem kellett a gyerekeket fegyelmezni. A tábor végeztével pedig mindenkiről – egyenként – mondta el a véleményét. Igaz, senkit sem tanácsolt el a focitól, de azt is nyíltan megmondta a szülőknek, ha nem látott esélyt komolyabb eredmény eléréséhez a gyerkőcnél. A tehetségeseknek meg azt hangsúlyozta, hogy szorgalom és kitartás nélkül nincs eredmény... Fájó szívvel követtem a Császár temetéséről szóló tv-közvetítést. Meghatottak Csányi Sándor és Kubatov Gábor szavai. Bár a gödi táborozások hangulata már csak az emlékeimben él, de felnőtt focista fiammal együtt Albert Flóriánra, a Császárra, mindig nagy-nagy szeretettel és tisztelettel fogunk gondolni itt Dunaszerdahelyen. Nyugodjon békében. Habán Ottó
A Császár és néhány tanítványa. Balról az első a dunaszerdahelyi Habán Tamás Felvétel a család albumából
legnagyobb tömegeket vonzó játék maradjon a világon. Nyaranta Gödön, a Fradi edzőközpontjában valósultak meg az Albert Focisuli turnusai. Egyhetes blokkokban, napi három edzéssel csiszolta a
Császár a keze alá került gyerekek tudását, akik korosztályok szerint voltak csoportokra osztva. A táborban, annak idején a fiamat kísértem el oda, jómagam is tapasztalhattam, hogyan kezelte a gyerekeket. A megérkezést
Mozgás- és egészségkárosultak sportnapja Nagymegyer – Mint ahogy már arról röviden tudósítottunk, október 14-én, pénteken a városi sportcsarnokban rendezték meg a mozgás- és egészségkárosultak nemzetközi sportjátékait. Az eseményt az egészségkárosultak országos szövetségének nagymegyeri szervezete és a testi fogyatékosok országos szövetségének somorjai szervezete rendezték. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere, aki az asztaliteniszezőkkel játszott is egyet. A nagymegyeri szervezet elnöke, Vozárik Júlia lapunknak elmondta, hogy 72 résztvevő jött el, a hazaiakon kívül Győrből, Somorjáról, Galántáról, Dunaszerdahelyről és Bősről is érkeztek érdeklődők. Asztaliteniszben kerekesszékesek, járó férfiak és nők kategóriákban versenyeztek, további sportág volt a sakk és a
darts. Az elnöknő elmondta még, hogy szervezetük 147 tagot számlál és gazdag tevékenységet folytat. Saját klubjukban találkoznak hetente. Az egészségügyi előadások, közösségi összejövetelek mellett szívesen kirándulnak, kiállításokat látogatnak, mint például az olomouci, vagy a nyitrai virágkiállítás. Jelenleg a klubhelyiség bővítésén szorgoskodnak, de pénzhiány miatt lassan halad a munka. – Örömmel vennénk, ha szponzorok, segítőkész emberek támogatnának bennünket. Főleg a helyiség kifestésénél és a padló felújításánál – tette hozzá Vozárik Júlia.
ló, 2. Szabó János, 3. Pintér Ferenc (mind Győr); álló férfiak: 1. Horváth Zsolt (Győr), 2. Sárközi Tibor, 3. Farkas Gábor (mindkettő Somorja). Sakk: 1. Soóky László, 2. Both Béla, 3. Šnirc Viliam (mind Nagymegyer).
Darts, nők: 1. Lakatos Terézke (Ekecs), 2. Konyhai Mária (Győr), 3. Sárközi Irén (Somorja); férfiak: 1. Petrovič Marian (Somorja), 2. Nagy Lajos, 3. Fekete Jenő (mindkettő Győr). Vladislav Kmeť
Eredmények Asztalitenisz, nők: 1. Irena Petrovičová (Somorja) 2. Lakatos Teréz (Ekecs), 3. Farkas Judit (Győr); kerekesszékes férfiak: 1. Benei Lász-
A sakkverseny a megyeriek diadalát hozta
A szerző felvétele
48
Csallóköz
Sport
Sorozatban ötödször vesztettek a sárga-kékek A Szlovák Futballszövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított a DAC ellen születésnapját ünnepelte, s ugyancsak huszonhárom évvel ezelőtt az UEFA-kupában mérte össze tudását a DAC és a müncheni Bayern csapata (0:2). Míg a bajorok elleni párharcon telt ház volt a DAC-stadionban, a nyitraiak elleni bajnokira csupán 1044 néző váltott jegyet...
Corgoň Liga, 16. forduló. Két válságban lévő, az utóbbi hetekben negatív szériát produkáló csapat mérte össze a tudását a hétközi dunaszerdahelyi bajnoki mérkőzésen. Delarge nélkül A meccs végén kiderült, a nyitraiak sorozata ért véget, Cyril Stachura vezetőedző védencei kilenc nyeretlen mérkőzés után begyűjtötték a három pontot. A sereghajtó DAC pedig sorozatban ötödik meccsét bukta el, ráadásul játékosai ismét gólképtelennek bizonyultak. Németh Krisztián, a sárga-kékek vezetőedzője kénytelen volt nélkülözni a fegyelmi büntetéssel sújtott Delarge-ot. A négygólos kongói támadót Harsányi helyettesítette, igyekezete ellenére nem sok sikerrel. Fordulás után már Matůš és Tomčák is szóhoz jutott, de a nyitraiak hálója érintetlen maradt. Büntető a DAC ellen A párharc első húsz perce a vendéglátók mezőnyfölényének jegyében zajlott, de a játékosok a ziccerig nem jutottak el. A 20. percben Kolmokov utolsó emberként leterítette a kapura törő Kabelét, a játékvezető azonban nem büntette piros lappal a vétkest. Két perccel később Šimonek bombája a kapufán csattant. Röviddel az első félidő befejezése előtt a játékvezető előbb továbbot intett, előnyszabályt alkalmazott egy nyit-
DAC–FC Nitra 0:2 (0:1). Góllövők: Hodúr (42., 11-esből), Šimonek (61.). Sárga lap: Hílek, Obert, ill. Sloboda, Harbuľák, Gajdoš. Játékvezető: Ježík, 1044 néző. DAC: Kováč – Helísek, Struhár, Konečný, Németh Zs. – Obert, Boya (66. Tomčák), Hílek, Coric – Kabele, Harsányi (66. Matůš). A 20. percben Kolmokov utolsó emberként leterítette a kapura törő Kabelét Fogas Ferenc felvétele
rai akciónál, majd amikor Kolár lövését Kováč hárította, azaz a feltételezett előny még sem valósult meg, Ježík játékvezető büntetőt ítélt a DAC ellen. A tizenegyest Peter Hodúr higgadtan értékesítette. Füttykoncert A félidei pihenőt követően ismét a vendéglátók percei következtek, de a zoboraljai gárda egy jobboldali szöglet után növelte előnyét. A rövid saroknál két nyitrai is őrző nélkül maradt, Šimonek fejese pedig a hálóban landolt. A DAC játékosai fogcsikorgatva küzdöttek, de erejükből még a becsületgólra sem futotta. A találkozó végén nagy füttykoncert
Buzánszky Jenő kezdőrúgása POZSONYEPERJES – Az Aranycsapat 86 éves jobbhátvédje november 6-án, vasárnap a helyi futballpályán elvégezte a kezdőrúgást a bajnoki mérkőzésen. Utána teadélutánon vett részt, ahol az érdeklődők kérdéseire válaszolt. A találkozón egy, az Aranycsapatról szóló grafikai kiállítás nyílt Szeifried Zoltán képzőművész alkotásaiból. Nagy Hegedűs Gabriella Net-felvétel
közepette vonultak az öltözőbe a csapatok és a játékvezetői hármas. Az emóciókkal telített befejezésnek utózöngéi is lesznek. A Szlovák Futballszövetség fegyelmi bizottsága ugyanis a közönség és dunaszerdahelyi klub alelnöke, Antal Barnabás viselkedése miatt, valamint rendezői hiányosságokra hivatkozva eljárást indított a DAC ellen. Értékelések „Ma onnét kaptunk pofont, ahonnét azt nem vártuk. Pontatlanok, idegesek voltunk. Az emóciók hatása alatt a perdöntő mozzanatokat nem kívánom kommentálni. Először meg kell néznem a videofelvételt. Nem kizárt, hogy nekünk is járt volna büntető, s az egyik nyitrai futballista pedig piros lapot érdemelt volna” – nyilatkozta mértéktartóan a meccset követő sajtótájékoztatón Németh Krisztián, a vesztesek trénere. A hazaiak csapatkapitánya, Hílek ennél jóval szókimondóbb volt. „Nem tisztem a játékvezető ténykedését értékelni. Ennek ellenére kimondom: a mérkőzést ítéleteivel a bíró befolyásolta.” Évfordulók Érdekesnek találtuk, hogy a 23-as jegyében két évforduló esett a mérkőzés napjára. Josip Coric a 23.
További eredmények: Slovan Bratislava–Dukla Banská Bystrica 3:2 (0:1), g.: Halenár (65., 11-esből, 90.), Guedé (67.), ill. Jakubko (38., 58.); MFK Košice–MFK Ružomberok 1:1 (1:0), g.: Šinglár (3.), ill. Masaryk (52.); Tatran Prešov–ViOn Zlaté Moravce 0:1 (0:0), g.: Pavol Majerník (76.). Az AS Trenčín–MŠK Žilina és a FK Senica–Spartak Trnava mérkőzést november 23-án játszák. A bajnokság állása 1. Sp. Trnava
15 9 3 3 18:11 30
2. Zl. Moravce
16 8 5 3 19:14 29
3. Žilina
15 8 4 3 22:14 28
4. Slovan
16 8 4 4 23:19 28
5. Ružomberok
16 7 6 3 24:13 27
6. Senica
15 7 5 3 22:12 26
7. Nitra
16 4 8 4 16:15 20
8. B. Bystrica
16 6 2 8 22:22 20
9. Trenčín
15 3 6 6 14:19 15
10. Košice
16 3 5 8 15:25 14
11. Prešov
16 2 4 10
7:21 10
12. DAC
16 3 0 13
9:26
9
A 17. forduló műsora – november 19. (szombat), 14.30: FC Nitra–MFK Košice, MFK Ružomberok–Tatran Prešov, Dukla Banská Bystrica–FK Senica, Spartak Trnava–MŠK Žilina; 17.30: DAC–AS Trenčín (játékvezető: Matúš). November 20. (vasárnap), 14.30: ViOn Zlaté Moravce–Slovan Bratislava. Ágh István
Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com; iroda@csallokozonline.sk. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.
Csallóköz