7 minute read

Teljes kerámiapótlás szisztematikus készítése egész szájra kiterjedő esetben

Dr. Anna Giorgadze, Ilias Psarris (Görögország) TELJES KERÁMIAPÓTLÁS

szisztematikus készítése egész szájra kiterjedő esetben

Advertisement

Az IPS e.max Smile Díj a legjobb fogorvosoknak és fogtechnikusoknak kínál színteret, hogy bemutathassák tudásukat a nemzetközi publikumnak. Három régióban ítélik oda: Ázsia– Csendes-óceán, Európa-Közel-Kelet-Afrika, Észak- és Dél-Amerika. A bemutatásra kerülő eset harmadik helyezett lett az Európa–Közel-Kelet–Afrika régióban, és több esztétikára vágyó hölgypáciens teljes kerámiaellátását mutatja be.

Esztétika és funkció – a restauratív fogászatban e két kívánalom elválaszthatatlan egymástól. A bemutatásra kerülő eset is jól demonstrálja, mennyire összefüggnek. A hölgypáciens a terápia középpontjába a jobb esztétikai megjelenést helyezte. A kezelőcsapat azonban nem választhatja ezt el a funkciótól, és kezdettől fogva az összhangra kell törekedjen. Az átfogó kezelés megfelelő kivitelezéséhez a terápia során egymásra épülő lépésekre volt szükség.

Pácienseset

Fogorvosi rendelőnkbe a fiatal hölgy fogai esztétikájának javítására érkezett. A felső és alsó frontfogak erősen abradálódtak, elszíneződöttek voltak (1. ábra). A fogazat protetikai ellátása nem volt megfelelő. Az oldalsó régió fémkerámia hídjai nem feleltek meg az esztétikai és funkcionális követelményeknek. A hölgy számára az egész helyzet nem volt kielégítő (2. ábra). Szégyellte mosolyát, nem akarta megmutatni másoknak a fogait.

1–2. ábrák: Korlátozott esztétika – erősen abradált frontfogak.

Diagnózis és tervezés

Az első általános állapotfelmérés során a páciens kívánságaira koncentrálva értékeltük adottságait. Ennek megfelelő volt a diagnózis, és megmutattuk neki a kezelés előzetes tervét. Eljárásrendszerünk szerint a funkcionális és esztétikai terápia kiegyensúlyozására törekedtünk. Ehhez túlnyomóan additív beavatkozásokra volt szükség, így minimál-invazív kezelést terveztünk. A klinikai diagnózis során tárult fel a destrukció kiterjedése. A frontfogak az abrázió következtében erősen megrövidültek, erőteljes rágási fazetták voltak láthatók. Az állcsontok egymáshoz viszonyított vertikális relációja egyértelműen túl alacsony volt. A mosolyvonal eltért az optimálistól, negatív kifejezést kölcsönözve a páciens arcának. A hölgy általános egészségi állapota jó volt. Nem panaszkodott állkapocs-ízületi fájdalomra vagy izomfeszülésre. A végső kezelési terv elkészítése során a funkciót helyeztük középpontba. Legalább egy milliméterrel meg akartuk emelni a vertikális relációt, új okklúziós sémát kialakítva. Hosszú idejű ideiglenessel terveztük stabilizálni az új helyzetet, ezt követi majd a végleges elkészítése. Két implantátumot terveztünk behelyezni a hiányzó 46 és 36 fogak régiójába, valamint a fogak teljes kerámiakoronákkal, hidakkal és héjakkal történő ellátását (IPS e. max Press, Ivoclar Vivadent). A restauráció védelmére a kezelés végén védősín elkészítését terveztük. A hölgy beleegyezett a leírt kezelésbe.

Protetikai előkezelés

Eljárásunkban fontos diagnosztikai szerepet töltenek be a portréfelvételek és a videók, amelyek beszéd és mosolygás közben mutatják a pácienst. Az ezekből nyert információk alapján készítjük el a diagnosztikai viaszmintázatot. A lenyomatvételt követően mintákat készítettünk, és arcíves regisztrációval, koponyahelyesen artikuláltuk be azokat. A szájban megállapítottuk az elérendő harapásemelés mértékét, amelyet a meglévőnél kb. 1 mm-rel magasabbra terveztünk.

A viaszmintázattól a mock-upig

A minták beartikulálását követte a diagnosztikai mintázás (3–5. ábrák). A fogakat az új vertikális reláció szerint építettük fel. A frontfogak hosszát és formáját úgy alakítottuk, hogy az archoz illeszkedő, harmonikus egységet alkossanak. Az esztétikai paramétereket (mosolyvonal, középvonal, bukkális folyosó) ugyanolyan súllyal vettük számításba, mint az okklúzió funkcióhelyes kialakítását. Ahhoz, hogy a fogak tervezett formáját a páciens szájában is ellenőrizhessük, műanyag mock-upot készítettünk a viaszmintázat alapján (6. ábra). A mock-up próbája nem csak a kezelőcsapat számára nyújt elengedhetetlen információkat a funkcionális és esztétikai kialakítással kapcsolatban, hanem a páciensnek is megkönnyíti a restaurációval való azonosulást. Ha ebben a fázisban aktívan részt vehet a tervezésben, az számára motiváló erőt jelent, és pozitívan befolyásolja a kezelés eredményét. A próba során ellenőriztük a funkcionális kritériumokat statikus és dinamikus okklúzióban, a fonetikai lehetőségeket, és

3. ábra: A szituációs minták kiemelik a funkcionális és esztétikai hiányosságokat.

5. ábra: A viaszmintázattal kb. 1 mm-rel növeltük meg a vertikális magasságot.

7. ábra: A mock-up próbája, a funkcionális és esztétikai paraméterek értékelése.

megbeszéltük az esztétikai finomságokat (7. ábra). A hölgy markáns formájú, világos fogakat szeretett volna.

Implantátumbehelyezés és preparáció

A protetikai előkezelés után bekerültek az implantátumok a 46 és 36 régióba. A gyógyulás kb. 3 hónapig tartott. A komplikációmentes csontosodást és peri-implantális lágyszövet-formázást követően preparáltuk a fogakat. A premolárisokat és molárisokat enyhén utána kellett csiszolni. A felső frontfogakat 360O-os héjakhoz, az alsókat vékony héjakhoz (8. ábra) készítettük elő. Minimál-invazív beavatkozásra törekedtünk, ami az additív kivitelezésű kezelési terv miatt könnyen megvalósítható volt. A lenyomatvételt követően a mock-up alapján hosszú idejű ideiglenest készítettünk kompozitból (Telio Lab, Ivoclar Vivadent). A következő három hónapban a páciens jól megszokta az új helyzetet, tesztelte az új magasságot, és enyhe korrekciókat kért esztétikai és funkcionális területeken.

4. ábra: A frontfogak additív felépítése a diagnosztikus viaszmintázathoz.

6. ábra: A wax-up alapján készült mock-up a mintán.

8. ábra: A végső restaurációhoz előkészített fogcsonkok.

Záró protetikai megoldás

A páciens könnyen megszokta az új helyzetet, és nagy várakozással tekintett az új pótlás elé. Még egyszer hangsúlyozta, szép, de mindenekelőtt világos fogakat szeretne. Így a héjakat nagyon világos anyagból (IPS e.max Press HT BL 3) préseltük. A hidak vázát ugyanezen anyag LT változatából préseltük, majd egyedileg lepleztük (IPS e.max Ceram). A hosszú idejű ideiglenes formáit vettük alapul. Az ismert módon készítettük a restaurációkat. A funkció és esztétika összhangba volt hozható. A frontfogak – kívánság szerint – markáns formát kaptak. A

felület mikro- és makrostruktúrájának köszönhetően a koronák a természetes fogakéhoz hasonló fénytörési tulajdonságokat mutattak (9–10. ábrák).

A restaurációk behelyezése

Az adhezív ragasztáshoz eltávolítottuk az ideigleneseket, és megtisztítottuk a csonkokat. A frontpótlásokat try-in pasztával ellenőriztük, értékelve az esztétikai eredményt. Óvatos okklúziós kontroll következett. Ezután 9. ábra: Az alsó héjak funkcionális síkjainak becsiszolása. a kerámiát 5%-os folysavval savaztuk húsz másodpercig, ultrahangos fürdőben letisztítottuk, megszárítottuk, és a felületet szilanizáltuk (Monobond plus). Kötésjavítót hordtunk fel (Heliobond). A kerámiaelemeket fénytől és portól védő dobozba helyeztük, amíg a csonkokat kondicionáltuk. A kofferdam felhelyezését követően a fogakat óvatosan lefújtuk 50 mikronos alumínium-oxiddal. 37%-os foszforsavat vittünk fel, amit 15-20 másodperc 10. ábra: A kész teljes kerámiarestauráció a felső mintán. után alaposan lemostunk. Szárítás után a preparációs fe- dentinfelszín maradt. Felhordtuk a kötésjavítót (Syntac). lületet úgy tisztítottuk meg, hogy enyhén nedvesen fénylő Variolink Veneer (Ivoclar Vivadent) fényre keményedő ra-

MEGBÍZHATÓ PARTNERRE VAN SZÜKSÉGE? A legszebb pótlások tökéletes vázzal kezdődnek.

• Teljeskörű virtuális tervezés • Titán és CrCo vázak és lemezek 3D nyomtatása • Műanyag fogászati mintamodellek 3D nyomtatása • ZrO 2 és PEEK vázak megmunkálása meglévő

STL fájlok alapján is • Precíziós utómunkálatok • Lézerhegesztés • Arany galvanoplasztika • Egyéni implantátumok és felépítmények

Bízza profikra a 3D nyomtatást!

A fogtechnikai újdonságok úttörői

TELJESKÖRŰ FOGTECHNIKAI MEGOLDÁSOK

CrCo vázak nyomtatása ingyenes szállítással már 6 €-tól.

A feltételekről érdeklődjön telefonon!

� dentarttechnik.hu � H-9024 Győr, Csokonai u. 10. � +36 30 682-3827 � labor@dentarttechnik.hu

11. ábra: A teljes kerámiarestauráció harmonikus képe in situ.

gasztókompozittal először a két középső metszőt ragasztottuk be, amit ellenőrzés követett. Ezután lépésről lépésre haladtunk bilaterális irányban. A végpolimerizáció előtt a restaurációk széli területét gliceringéllel fedtük le, hogy ne képződjön inhibíciós réteg. Gyémántokkal és polírozókkal

14–15. ábrák: A kerámia restaurációk utóellenőrzése. A nyaki területi lágyszövet egészséges és erős. 12. ábra: A funkcionalitás ellenőrzése.

13. ábra: Egyetértő kép: a fiatal hölgy arcához jól illeszkedik a fogak formája és színe.

távolítottuk el a felesleget, majd políroztuk és simítottuk a széleket. Az utolsó ellenőrzésnél még egyszer megnéztük az esztétikai hatást – de főleg a funkcionális paraméterek működését (11–12. ábrák). A hölgy védősínnel a szájában távozott a praxisból.

Eredmény

A teljes kerámiarestaurációk harmonikusan illeszkedtek a hölgy arcához. A mimikában észrevehető változás történt. A fiatal hölgy ellazultnak tűnt, újra mosolygott (13. ábra). Az első utóellenőrzés három nap elteltével következett. A lágyszövet hibátlannak mutatkozott, a kerámiafelszínhez simult (14–15. ábrák). Hat, illetve tizenkét hónapot követően is megállapítható volt a kezelés sikeres lezárása (16. ábra).

Összefoglalás

A funkcionális alapok, az esztétikai kialakítás ügyessége és az ideális anyagválasztás összessége folytán teljesíteni tudtuk a hölgy nagy kívánságát. Újra visszanyerte életkedvét és egészségének értékes részét. Forrás: Das Dental Labor 2016/11

Ha szigorúan az előírások szerint dolgozom, és betartom az előírt kritériumokat, a leírt eljárás a leginkább költséghatékony, gyors és egyszerű módja az egybeöntött lemezek elkészítésének.

Ha szigorúan az előírások szerint dolgozom, és betartom az előírt kritériumokat, a leírt eljárás a leginkább költséghatékony, gyors és egyszerű módja az egybeöntött lemezek elkészítésének.

This article is from: