Fészek XXII. évfolyam 6. szám by Fészek

Házunk Tája Jegyzet, Hírek 4 Hírek 5 Köszönjük és Köszöntünk – HÖT 6-7 Fészket építettünk – Kalandozások egy szervezet élén 8-9 Amivel csak nyerhettek – TDK 10 A szakkoliban mindig történik valami 11 Határon túli hallgatók lehetőségei 12 1367 PTE Történelmi emlékfutás 13 Megújul az MKT 13 Szakmai gyakorlat külföldön – AIESEC 14 Interjú Kovács Istvánnal 15 Hónap Hallgatója Interjú Molnár Andrásal 16 Kirepülve Hallgatók a humanizmusról 17 Folyosó Hangja

Párbeszéd Interjú Dr. Rappai Gáborral 18-20 Oktatói Portré Altruizmus 21 Oktatói Körkérdés

Szonda Önzetlenség, bolondság? 22 A Pécsiközgáz véleménye az altruizmusról

Szakma Ember a gazdagságban 24 Gary Stanley Becker (1930-2014) 25 Csodálatos elmék

Kilátó Helyünk a világban V. 26 Mi magyarok és a tükör, amit ritkán látunk Vajon Kossuth Lajos ma Obamát vagy Putyint preferálná? 27

Lehúzó A kritikus kritikájának a kritikája 28 Nem kell ide pro liszenc 29

Szellem Pro: Adakozni bizalommal 30 Kontra: Jótékonyság=álszentségés korrupció? 31 Novella 32

Elvonó Tóth Virág – Illúzió 33 Szécsényi Barbara– Nyugtalan emberségeink 33 Mr. Laurens – Miért hagytuk? 33

Köret Idiocracy – filmajánló 34 Wombo Orchesttra – zeneajánló 34 Wass Albert – könyvajánló 34 Jupiter felemelkedése – filmajánló 35 Emma Donoghue: A szoba – könyvajánló 35 Stimming – zeneajánló 35

Mozaik Olcsóbban, kisebbre, felhasználhatóbban! – Budapest 2024 36 Valóban olyan rossz lesz a jövő? 37 Kurzusfigyelő 38 Interjú Köles Ferenc színművésszel 39 'Pécsi vagyok' portré Kaja, pia és koncert pénz nélkül? – Simple PR-cikk 40 Keresztrejtvény 41 Aranyköpések, Sz@rpoén Bt. 42

Alapítók: László Barna, Nagy Zsolt, Réti Gábor Bartók Márk főszerkesztő • Havasi Virág felelős szerkesztő, képes krónika • Halász Bia házunk tája • Filinger Kitti párbeszéd • Harsányi Ákos szonda • Pavelka Alexandra szakma • Barkóczi Csaba kilátó • Frischmann Dávid lehúzó • Lugosi Barnabás szellem • Kerekes Ramóna köret • Hange Dániel mozaik Tördelőszerkesztők: Faragó Bernadett, Gungl Larion, Hange Dániel, Kerekes Ramóna, Szálasy Zsófia, Havasi Virág, Tukacs Máté Olvasószerkesztők: Barkóczi Csaba, Engert János, Halász Bia, Haris Andrea, Pelles Márton, Stickel Orsolya, Filinger Kitti Grafikusok: Havasi Virág, Szatnik Szilvia, Tukacs Máté További munkatársak: Molnár András, Filinger Kitti, László Nóra Lilla, Kászonyi-Nemes Márió, Kovács István, Lóránt Balázs, Pál Zorka, Pelles Márton, Dukai Edit, Stósz Fanni, Vidákovics Alexandra, Balázs Dóra, Bakonyi Gábor, Farkas Xénia, Minorics-Bokor Dániel, Pál Zsombor, Köles Ferenc, Putzer Petra, Horváth Ádám Béla, Lugosi Barnabás, Barkóczi Csaba Közreműködő oktatóink: Dr. Barancsuk János, Dr. Mellár Tamás, Dr. Törőcsik Mária, Dr. Rappai Gábor Szerkesztőség: 7622 Pécs, Rákóczi út 80. Tel.: 72/501-599/3180. Mobil: 20/373-0211 vagy 30/587-0313 Hirdetések: Havasi Virág, 30/587-0313, havasivirag19@gmail.com Internet: honlap: facebook.com/feszekujsag; Olvasói levelek: olvasoi@feszek.pt.hu Nyomdai munkálatok: Bolko-Print Kft. (7622, Pécs, Rét u. 47.)

Cím: XVI. Országos Esettanulmányi Versenyre kvalifikáltunk

Mi is van a középpontban? Humanizmus és Altruizmus. Nehezen tudnék állást foglalni egyik vagy másik mellett, hiszen mindkét irányzat számomra is értékes alapgondolatok körül szerveződik és egyáltalán nem is képviselnek egymást kizáró tanításokat. Részletesebben tanulmányozva a két nézetet még inkább erre az álláspontra jutottam. Úgy gondolom, jól megférnek egymás mellett, ha úgy tetszik, akár ki is egészíthetik egymást. Kialakulásakor, ahogy azt a neve is mutatja, a humanizmus emberközpontúságot jelentett, egész pontosan az emberi szükségleteket és érdekeket tartotta a legfőbb értékeknek. A mai modern jelentése azonban némiképp kibővült, így további irányzatok alakultak ki a humanizmuson belül. Leginkább a vallási kérdésekben alakult ki ellentét a filozófia követői között. A vallásos- vagy keresztény humanizmus egyházi tanítások keretein belül képzeli el az önmegvalósítást, leginkább egy „emberközpontú hit” -ként foghatjuk ezt fel, melyben megjelennek ugyan az egyéni érdekek és a szabadelvű gondolkodás, azonban még mindig a keresztényi tanítások adnak elsődleges útmutatást. A naturalista- vagy tudományos humanizmus ellenben, egy kifejezetten szabadelvű filozófia, amely az egyének boldogságát és boldogulását tartja a legtöbbre. Az élet nagy kérdéseire nem „előre-gyártott” válaszok formájában keresik a megoldást, a válaszkeresés nyitottságát és a felfedezés szabadságát élvezik. Az altruizmus, ezzel ellentétben, pont a társadalomközpontúságot és fajtársaink megsegítését tartja a legfontosabbnak, akár saját kárunka is. Gyakran azonosítják a jótékonykodással és az önzetlenséggel.Úgy gondolom, hogy nincs olyan életfilozófia, ami tökéletes utat mutatna arra vonatkozóan, hogy hogyan éljük az életünk. Azt magunknak kell megalkotnunk, hiszen mindannyian egyediek vagyunk. Ugyanakkor mind a humanizmus, mint pedig az altruizmus olyan értékeket képvisel, melyek könnyen válhatnak fontos részévé bármelyikünk gondolkodásmódjának.

HÍREK Új elnök a PTE EHÖK élén A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (PTE EHÖK) elnökének, dr. Rinfel Jánosnak február 4-i lemondását követően a PTE EHÖK Küldöttgyűlése február 18-i rendes ülésén új elnököt választott. A tisztújító választásra két pályázat érkezett be, Vancsik Péter a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnökeként, Takács Gyula pedig az Egészségtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat alelnökeként pályázott. A Küldöttgyűlésen az elnökjelölti programok ismertetését követően a jelöltek kérdéseket kaptak részben a Küldöttgyűlés tagjaitól, részben pedig a nyílt ülésen résztvevő érdeklődő hallgatóktól.

Idén februárban is megrendezésre került az ország egyik legnívósabb üzleti esettanulmányi versenyére kvalifikáló Országos Esettanulmányi Verseny Kari fordulója. A hallgatók 8 órán át dolgozhattak a Tesla Motors új stratégiai irányvonalán, melyet másnap kari oktatók és az üzleti élet kiemelkedő szereplői bíráltak. A zsűri tagjai nem voltak szerényebb emberek, mint Kispál László az MKB-tól, Novák Miklós a PwC-től, Szentgyörgyváryné Faragó Noémi az E.ON-tól, a PTE-KTK képviseletében pedig Erdős Katalin, Kuti Mónika és Rideg András. Ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium különösen a főszervező, Kövér Csaba lelkes munkája - nélkül, mely több csapatot is felsorakoztatott a versenyen. Az első helyezést az Insight Consulting (Juhász Bálint, Laczkó Domonkos, Nagy Tamás, Unyi Attila), a másodikat a Neo Consulting (Gellár Péter, Pavelka Alexandra, Szita Patrícia, Tóth Dávid), a harmadikat pedig az Xtreme Consulting (Balogh Renáta, Bauer Barbara, Hesz Márton, Horváth Tamás) csapata érte el. A helyezettek nagyobb összegű pénzjutalomban részesültek. Rekettye Gábor cikkei is a legjobbak között

Ez után a Küldöttgyűlés 20 választójoggal rendelkező tagja 17-3 arányban Takács Gyulát választotta elnökének. A frissen megválasztott elnök az általános alelnöki pozícióra az eddigi általános alelnököt, Ronta Ákost, a szakfeladati alelnöki pozícióra az eddigi szakfeladati alelnököt, Mátyás Viktóriát, míg a kabinetfőnöki pozícióra az eddigi kabinetfőnököt, Szloboda Katalint jelölte. A Küldöttgyűlés jelölésüket támogatta.

Az academia.edu statisztikái szerint Dr. Rekettye Gábor tanulmánya a CHANGES IN THE GLOBAL MARKET STRUCTURE — CONSEQUENCES ON THE MARKETING PHILOSOPHY AND PRACTICE a top 2%-ban, és ifj. Rekettye Gáborral írt közös publikációja a GLOBAL TRENDS AND THEIR INFLUENCE ON FUTURE BUSINESS PERFORMANCE, amely a 2013-ban Magyarországon a legjobb marketing cikk címet nyerte el, a top 5%-ban van az elmúlt két hónapban történt letöltések alapján.

Cloud9+ koncert A Journal of East-West Business 3 legtöbbször letöltött publikációja között a Szervezési és Vezetési Tanszék egyik tanulmánya A Routledge, Taylor & Francis Group kiadásában megjelenő Journal of East-West Business 3 legtöbbször letöltött írása közé került a 2014-ben publikált tanulmányok versenyében karunk oktatóinak publikációja, és ennek köszönhetően 2015. június 30-ig ingyenesen letölthető a Kiadó honlapjáról. A szerzői team tagjai a KTK Szervezési és Vezetési Tanszékének 3 jelenlegi és 1 már a Kar határain túl tevékenykedő kutatója, valamint 2 további, az ország határain túli magyar és egy USAbeli kolléga. A publikáció pontos szerzői József Poór, Zsuzsa Karoliny, Katalin Dobrai, Agnes Slavic, Kinga Kerekes, Ferenc Farkas és Allen D. Engle Sr. Volt hallgatónk - Balatoni András modellje révén végre előre láthatjuk a jövőt? Tíz hónapra előre megjósolja a magyar gazdasági teljesítmény alakulását egy új modell, amelyet Balatoni András – volt hallgatónk, az ING Bank vezető elemzője – mutatott be. A 80 előzetesen megvizsgált mutató közül végül 9 került be a Leading HUBE nevű modellbe, amely az elmúlt 12 évben meglehetősen pontosan előrejelezte a gazdasági trendfordulókat, ütemváltásokat. Az előrejelzés alapját a hazai (ipari, építőipari) rendelési mutatók, illetve magyar és német konjunktúramutatók kisebb-nagyobb mértékben transzformált változatai adják. Balatoni András szakmai sikereihez szívből gratulálunk és bizakodással várjuk, hogy a modell hasznos eredmé-

Helyszín: PécsiEstCafé Kezdés: Április 3. 21:00

Víz-jel – Diákalkotók II. Nemzetközi Grafikai Biennáléjának vándorkiállítása Helyszín: Zsolnay Negyed – E78 – Kemence Galéria Időpont: Április 22-ig A nemzetközi színvonalú, a víz témájában készített diákalkotásokból rendezett grafikai kiállítás a Víz Világnapjához kapcsolódóan jött létre, és újul meg a jövőben is, amely ezúttal Baja után érkezik Pécsre. A kiállításmegnyitóhoz kapcsolódóan pécsi diákok is csatlakoznak a projekthez, mégpedig egy közös „vizes” foglalkozással, a megnyitót megelőzően 16.00-tól. A kiállítást megnyitja Tigelmann Józsefné, a MZMSZ elnökhelyettese. Kiállításmegnyitó: március 23. 17.00

Paddy and the Rats koncert Helyszín: PécsiEstCafé Kezdés: Április 18. 21:00 A Paddy and the Rats koncertjeit mindig imádjuk, hiszen az ír kocsmapunkjukkal rendszerint szét szokták szedni a házat. Nem lesz ez másképp április 18án sem, amikor a legnagyobb örömünkre újra a Pécsi Est Caféban köszönthetjük őket. Ugyan a zenekar miskolci, de zenéjükre az ír kocsmazene, a skót és kelta népdalok, tengerészdalok és a punk klas�szikusok voltak a legnagyobb hatással, melyek a koncertjeik alapját is képezik. A meglehetősen vegyes stíluskavalkádot elektromos gitárral, basszusgitárral, hegedűvel, skót dudával és harmonikával keltik életre, ami nem csak a hazai, de az európai színtéren is roppant érdekessé teszi a bandát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a számaik jelentős részét angolul éneklik, akkor már meg sem fogunk azon lepődni, hogy Magyarország mellett Európa nagyobbik részét is végigturnézták már, miközben három albumot is megjelentettek. A koncertre a belépő 1500 forintba fog kerülni.

A Cloud 9+ annyira hip-hopos metál, mint amennyire a dubstep hangzásvilágával ötvözött drum’n’bass. Egy énekessel, egy mc-vel, gitárokkal, dobossal és persze samplerekkel felvértezve az elmúlt két évben az elképesztően energikus élő fellépéseikkel szereztek nevet maguknak a srácok és ismét megnézhetjük őket Pécsett!

PÁLYÁZAT Re-design - gondold újra! – Pályázat Határidő: 2015. március 20. A Humusz Szövetség meghirdeti a „Redesign - gondold újra!” lakossági pályázatot, melyet az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásában valósít meg. Olvasd el a feltételeket és alkoss! Ócska, fölösleges, idejétmúlt, vagy tönkrement? Ne dobd el - gondold újra! Ha szeretnéd megmutatni a kreativitásod és egyben tenni valamit a környezetvédelemért, jelentkezz a Humusz Szövetség lakossági pályázatára, amelynek témája az egyes tárgyak funkciójának újragondolása és ezekből újrahasznosított használati tárgyak barkácsolása. A pályázat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hulladéknak szánt anyagok újrahasználhatóságára, népszerűsítse a „redesign” irányzatot, ezáltal is elősegítve a környezeti szemléletformálást. A pályázat témája: 1. kategória: bármilyen használati tárgy készítése a következők valamelyikéből: fölösleges/tönkrement bicikliből, bőröndből, harisnyából, esernyőből, régi játékokból. 2. kategória: kisebb méretű irodai kellék készítése, ami lehet: szobainas, kalaptartó, papírtartó, éjjeliszekrény, virágkaspó, asztali-, vagy állólámpa, beltéri recycling designkuka, stb.

Köszönjük és Köszöntünk Újév, új félév és öt (majdnem) új Hallgatói Önkormányzati Testületi tag. Piros Ármin, Szatnik Szilvia, Riszt Krisztina, Pál Zorka, Pávkovics Bálint… öt név és egy jelmondat: „Együtt. Egymásért. Egységben.” De kik is vagyunk Mi? Most bemutatkozunk Nektek! Piros Ármin vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója.

Szigetváron születtem 1992-ben. Remek 4 évet töltöttem el volt középiskolámban, a Radnótiban, itt ismerkedtem meg a közgazdaságtan alapjaival is, így amikor döntenem kellett, hol is szeretnék továbbtanulni kézenfekvő volt a döntés, hogy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karát válasszam.

Úgy érzem, ennél jobban nem választhattam volna, ezen a helyen a hallgatóknak rengeteg lehetősége van, mindenki úgy élheti meg az egyetemi éveket, ahogy ő maga szeretné, és ennél nagyobb ajándékot egy a húszas éveiben járó fiatal nem kaphat. Részemről megtapasztalhattam, milyen jó érzés is diákszervezeti tagnak lenni, sőt egyből több szervezetben, első kézből élhettem át mindazt, ami ezt a fajta aktív hallgatói életet jellemzi, aminek rengeteg kedves emléket köszönhetek. Majd később az MKT alelnöke lehettem, ami remek tapasztalatot nyújtott számomra, hogy megismerjem az érem másik oldalát is. Most pedig egy újabb szemléletváltás következett be, ugyanis a hallgatók, a Ti jóvoltatokból január 1-e óta a KTK HÖT elnökeként egy remek csapattal együtt már azon dolgozunk, hogy ez az egyedülállóan pezsgő hallgatói élet, amely a Pécsiközgázt jellemzi a jövőben is ilyen magas hozzáadott értékkel rendelkezzen. Tesszük ezt öregbítve a Kar hírnevét, hogy újabb és újabb generációk válasszák a PTE KTK-t és élhessék át mindazt, amiben nekem, nekünk már szerencsénk volt részt venni. Szatnik Szilvia vagyok, elsőéves, közgazdasági elemző mesterképzéses hallgatója Karunknak, valamint január 1-e óta a HÖT alelnöke is. Pécsen születtem a ‚90-es évek elején. Tizenhárom évig tanultam a Pécsi Református Kollégiumban, ahol felejthetetlen diák-

éveket töltöttem és életre szóló kapcsolatokat kötöttem. 2011-ben egy sikeres érettségivel és domináns humán beállítottsággal választottam a Pécsiközgázt. Már az elején láttam, hogy itt minden lehetőség adott a fejlődésre, és leginkább neves oktatóinknak hála megszerettem a szakmát. Alkalmazott közgazdaságtan alapszakon tavaly szereztem BA diplomát. Karunkat unikálisabbá teszi, hogy az aktív hallgatói életet változatos diákszervezetek jelenléte színesíti. A TM matematika tanára voltam, és egy évig a matekszekciót is vezettem, miközben feledhetetlen élményekkel gazdagodtam. Mi több, már a gólyacsomag válaszlevelében jelentkeztem a Fészekbe, ahol cikkíróként, majd a Házunk Tája rovatvezetőjeként (amelybe most

ezen sorokat is gépelem) munkálkodtam. Az elmúlt másfél évben pedig szerencsém volt az újság főszerkesztőjeként koordinálni ennek a szenzációs csapatnak a munkáját, Hange Dani felelős szerkesztővel. Rengeteget tanultam és fejlődtem nekik, és a közös munkánknak köszönhetően. Most viszont arra kerül sor, hogy eddigi tapasztalataimat a közösségünk szolgálatára fordítsam. Az újonnan megválasztott HÖT-tel törekszünk majd elődeink alázatos munkáját folytatva, saját kreativitásunkat hozzáadva arra, hogy hallgatóink élvezzék az egyetemi éveket!

kal, mind a kari munkatársakkal szemben. Az elmúlt egy évhez hasonlóan, a továbbiakban is megpróbálom legjobb tudásom szerint precízen és megbízhatóan elvégezni feladataimat.

Pávkovics Bálint vagyok a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar elsőéves kereskedelem és marketing szakos hallgatója, a KTK HÖT kulturális referense.

Pál Zorka vagyok, az újonnan megválasztott HÖT PR-és információs referense.

Mohácson születtem 1995-ben, középiskolai tanulmányaimat a Kisfaludy Károly Gimnáziumban végeztem. 2012 óta saját rendezvények szervezésével, lebonyolításával foglalkozok.

Mit lehet tudni rólam? Jelenleg a második évemet töltöm a KTK-n FOKSZ Marketingkommunikáció szakon. Már több, mint egy éve két diákszervezetnek is

Riszt Krisztina vagyok, másodéves kereskedelem és marketing szakos hallgató. Ahogy korábban, úgy jelenleg is a tanulmányi referensi pozíciót töltöm be a Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzati Testületében. Tanulmányi referensként fő feladataim a hallgatók érdekképviselete és érdekérvényesítése, a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos ügyintézés, és a Kari Bizottságok-

ban való aktív részvétel. Ezenkívül koordinálom az évfolyamfelelős rendszert, valamint részt veszek a rendezvényeink szervezésében, és az ezekkel kapcsolatosan felmerülő ad hoc problémák megoldásában. Munkámhoz elengedhetetlen a folyamatos kapcsolattartás a kari vezetőkkel, oktatókkal, a Tanulmányi Osztály munkatársaival és a hallgatókkal. A leköszönő HÖT-tel végzett, majdnem egy évnyi munkám alatt megtanultam azt, ami - véleményem szerint – a legfontosabb erény a Hallgatói Önkormányzati Testület tagjai számára, mégpedig az alázat mind a hallgatók

élvezem a tagságát, ezek pedig a Fészek és a Kappa Tau Beta. A tavalyi tanév során évfolyamfelelősként, néhány kari rendezvényen segítőként, nyáron a gólyatáborban seniorként, az idei őszi félévben pedig a HÖT stand mögött (valahol a nyomtató és a karszalagok között) találkozhattatok velem.Miért szerettem volna a HÖT tagja lenni? Az eddigi tevékenységeim során is igyekeztem valamivel hozzájárulni hallgatótársaim egyetemi éveinek megkönnyítéséhez, színesebbé tételéhez és, hogy még jobban beleláthassak és megértsem az egyetem tanulmányi, illetve működési rendszerét. Így viszont maximálisan segíteni tudok, hogy ez a pár év valóban felejthetetlen legyen. Mit fogok tenni annak érdekében, hogy ez mind megvalósuljon? PR-és információs referensként a tájékoztatás, információátadás a legfőbb feladatom. Ezt főként az online felületeken tudom a leghatékonyabban végezni, de a folyosókon elhelyezett faliújságokon is megtalálhatjátok a folyamatosan karbantartott és frissülő plakátokat, hirdetményeket. Ezen kívül több Kari Bizottságban is képviselem a hallgatók érdekeit aktív részvételemmel.

2014 őszétől megbízott kulturális referensként tevékenykedtem a HÖTön belül, ahol megismerhettem a pécsiközgázos rendezvények szervezési gyakorlatát, valamint az egyetem és a testület működését. Csapatunkkal kiemelt eseményként kezeljük a gólyatábort, hiszen az új hallgatók későbbi egyetemi életét jelentősen meghatározza, így fontosnak tartjuk, hogy információt kapjanak a tábor alatt az egyetem alapvető működéséről, sok lehetőséget teremtsünk a hallgatótársak megismerésére, valamint, hogy rengeteg kellemes élménnyel kezdjék meg az egyetemi éveket. Kulturális referensként a célom a KTK programjainak színesítése, valamint kibővítése, kiemelten fontosnak tartom, hogy minden hallgató találjon számára érdekes programot az évek folyamán az egyetem falain belül és kívül egyaránt. Végszóként szeretnénk megköszönni támogatásotokat! Reméljük, be tudjuk bizonyítani, hogy a tisztújító választásokon nekünk szavazott bizalmatokat megérdemeljük. Bármilyen kérdésetek, problémátok, észrevételetek van, vagy lenne egy jó ötletetek, akkor keressetek minket bátran a B épület földszintjén található irodánkban, telefonon vagy e-mailben! •

Fészket építettünk „Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. (…) Mert a jó játékhoz csapatmunka kell.”

lekesen vittük bele a fantáziánkat a munkába és a szórakozásba egyaránt. Az először őrültségnek tűnő koleszos hajnali fánksütés később elsöprő sikert aratott a hallgatóink körében. Mi pedig a hagyományos Fészkes zsíros kenyér mellé felvettük a reformkonyhába a fánkot is. Hogy csak egy konstruktív változást említsünk az újság beltartalma kapcsán: az olvasói visszajelzések mentén fantáziadúsabbá varázsoltuk a keresztrejtvényt, amely így ös�szegzi az újság tartalmát és grafikusaink illusztrációja teszi színesebbé. Azóta a fejtörő állandó helyet kap a lapban. Kalandozásaink sora még itt sem ért véget, mert a társaság megfordult a gólyatáborokban is, ahol a buli után, mámoros lapszerkesztés (nem) minden részletére emlékszünk. Reggelire mégis minden gólya kézhez kapta a (más) napi lapot „Az Étteremben”! Mi pedig nem egy gólyával frissítettük a szerkesztőség fáradhatatlan köreit.

2013 májusában elődeink, Harsányi Ákos és Erőss Timi egy izgalmas kalandra invitáltak minket, és mi rövidebb-hosszabb gondolkodás után felbátorodva vágtunk neki a kihívásoknak. A mi történetük valójában a Fészek húsz éves jubilálásával kezdődött, hiszen szerkesztőségünk 2013 október 3-án ünnepelte a második kerek évfordulóját. Ha nagyon magabiztosnak akarunk tűnni, akkor azt mondanánk, hogy nem is volt ez nekünk nagy falat. Azonban valljuk be őszintén; egy százhuszonhat oldalas jubileumi lapszámot megszerkeszteni, egy több mint száz fős rendezvényt megszervezni

és a Kar előtt is bemutatni a szervezet hagyományait: nem volt könnyű kihívás, minden energiánknak be kellett vetni ahhoz, hogy illő módon készüljünk fel az eseményre. A szerkesztőség ebben az időszakban mérhetetlen alázatot és segítőkészséget tanúsított. A rendezvény sikerét nem csak a megjelent vendégek remek hangulata példázza, hanem a tény, hogy oktatóink és a Kar vezetősége között egy rendkívül pozitív hangvételű levelezés indult az ünnepélyről. Az októberben összekovácsolódott csapattal már nem volt nehéz folytatni a közös munkát. A tanév következő részében minden HÖT által szervezett programon kitettük magunkért,

Összes élményünk persze nem férne bele méltón egy lapszámba sem, nemhogy egy ily csekély beszámolónyi terjedelembe. A valódi kalandokat úgysem eseményekben, megjelent lapszámokban vagy dicséretekben lehet mérni, ezeket át kellett élni. Úgy gondoljuk, hogy minden kaland attól válik azzá, hogy kihívások sorát állítja a hőseik elé, és azok megoldásában rejlő öröm teszi boldoggá az utazást. A mi kalandunk itt a végéhez ért. Nagyszerű élményekkel gazdagodtunk, amikért nem lehetünk elég hálásak. Most átadjuk a stafétát a következő generációnak, hogy ők is részesei lehessenek hasonló kalandoknak. Titkon már tudjuk, hogy a Fészek jó kezekbe kerül. Reméljük, hogy Bartók Márk, leendő főszerkesztő, és Havasi Virág, a következő felelős szerkesztő személye.

alkalmas lesz szakmailag, úgy mint emberileg is az újság és a szerkesztőség építésére. Tudomásunkra jutott az is, hogy az alkotói vágy és a lelkesedés már most is kibontakozik a párosban, és nem csak egy újdonsággal készülnek meglepni az Olvasó Közönségünket. Mi is izgatottan várjuk az elkövetkezendő hónapokat, és a közös munkát! Köszönjük Nektek, hogy vállaltátok ezt a nem mindig könnyű, de végtelenül izgalmas küldetést.

1/2 ÉV 2/3 OLDALBAN

Ezúton szeretnénk megköszönni minden segítségünkre siető alumnis Fészkes szerkesztőnek a motiváló példát és a bíztató szavakat. Ákosnak és Timonnak, hogy láttak bennünk potenciált, és bizalmat szavaztak duónknak. Valamint hatalmas hálával tartozunk a velünk dolgozó szerkesztőinknek, hogy segítségünkre voltak egy remek alkotó csapat létrehozásában. Végül, de nem utolsó sorban pedig minden kedves Olvasónknak, akik az elmúlt másfél év alatt nyomon követték munkánkat és olvasták a Fészek sorait. Azonban nem búcsúzunk, mert továbbra is a Kar pulzusán működünk majd, és szerkesztőség aktív tagjai maradunk. Sok sikert, kitartást és kreatív munkát kívánunk az utánunk jövő generációinak! Hajrá Srácok! ;) •

Mi szükséges még a programok lebonyolításához?

Te! Gyere el, és érezd jól magad! Szatnik Szilvia

Hange Dániel

Amivel csak nyerhettek

- Miért kezdtél Tudományos Diákköri tevékenységbe és hányszor TDK-ztál eddig?

- Milyen hasznos dolgokat sajátítottál el a TDK írás, illetve a TDK-zás során?

- Már az alapképzés alatt is foglalkoztatott a Tudományos Diákköri tevékenység, de az alapképzéses szakdolgozatom megírását követően javasolta témavezetőm, Dr. Jarjabka Ákos, hogy a dolgozatom témája megfelelő lenne egy ilyen megmérettetésre, így annak leadását követően a témakör vizsgálatát folytattam a mesterképzés alatt és 2012 őszén részt vettem a kari fordulón a menedzsment szekcióban. Pozitív visszajelzéseket kaptam a bírálóktól, illetve a szóbeli forduló zsűrijétől és továbbjutottam az országos fordulóba. Aki egyszer TDK-n vesz részt, onnantól kezdve nincs megállás, további kutatásra, új témák megismerésére sarkallja a résztvevőket a TDK légköre és a közösség. Pénzügy szakon tanultam tovább mesterképzésen, így pénzügyes témák iránt kezdtem el érdeklődni, viszont az említett TDK-t követő félévben OTDK-t rendeztek, ahol szintén részt vettem, viszont új dolgozattal nem tudtam indulni. 2013 őszén azonban ismét részt vettem a kari TDK fordulón pénzügy szekcióban, Dr. Csapi Vivien témavezetésével. Két alkalommal is lehetőségem nyílt bemutatni a prezentációmat, egy hagyományosnak mondható, valamint egy alternatív forduló keretében. A hagyományos fordulón és az alternatív fordulón is II. helyezett lettem, illetve prezentációs különdíjat is kaptam a zsűritől. Idén tavasszal részt vehetek a XXXII. OTDK-n is.

- A dolgozat megírása lehetőséget biztosított, hogy elmélyüljek egy adott témában, speciális ismeretekre és kutatási tapasztalatra tegyek szert, illetve konzultálhattam oktatókkal, akik jártasak a témában. A dolgozat megírása segít elsajátítani és gyakorlatot szerezni a szakirodalmi források hivatkozásában, ami nagyon hasznos a szakdolgozat elkészítésekor. A TDK szóbeli fordulóján szintén lehet fejleszteni az egyéni kompetenciákat a prezentációk révén és visszajelzést is kapunk a zsűritől, hogy hogyan lehetne továbbfejleszteni a képességeket, illetve más hallgatók TDK munkái ötleteket adhatnak a kutatás továbbfejlesztéséhez. Összességében a TDK e-gész folyamata egy tanulás, ahol a meglévő ismeretek továbbfejlesztésre kerülnek és újakat is szerzünk.

- Származott már egyéb előnyöd abból, hogy TDK-ztál? - Igen, a TDK-ról szóló igazolásokat, okleveleket felhasználtam már ösztöndíjpályázatokhoz és sokat segítettek a pozitív elbírálásban. Jól mutatnak az önéletrajzban a dolgozatok, OTDK-án való részvételek és az elért helyezések is. Eddig minden esetben azt tapasztaltam, hogy elismerést vált ki a TDK említése. - Már a 2 évvel ezelőtti OTDK-n is részt vettél.

Mi a legkedvesebb emléked az OTDK, vagy akár a kari TDK-k kapcsán? - Az OTDK összességében egy nagyon jó élmény volt és sok tapasztalatra tettem szert. Sok érdekes előadáson vehettem részt, a saját előadásomon pozitív visszajelzést kaptam a bírálóktól, ami nagyon inspiráló volt. Emellett kiemelném még, hogy nemcsak szakmai tapasztalatokkal gazdagodtam. Az OTDK-ra továbbjutó hallgatókkal a közös utazás jó hangulatban telt és ott tartózkodás alatt egy jó csapat alakult ki, sok új embert ismertünk meg. A tudományos előadások mellett szórakoztatóak voltak a hallgatóknak szánt programok. A barátaimmal mi is részt vettünk a QR-kódos városnézésen, ahol QR-kód beolvasását követően kaptunk egy fejtörőt és az alapján tudtunk eljutni a következő ellenőrző pontig. Izgalmas volt és nagyon élveztük, máig is emlegetjük, illetve sikerült beérnünk a megadott időkereten belül, amiért ajándék is járt. - Miért ajánlanád a TDK-t a hallgatóknak? - A TDK nagyon jó lehetőség, hogy a hallgatók elmélyedjenek egy számukra kedvelt témában és magukat hasonló érdeklődésű hallgatókkal, kapjanak visszajelzést a munkájukról. Nagyon sok előnyt tartogat a jövőben a TDK a hallgatók számára, így többek közt plusz pontot jelent a mesterképzés felvételinél és az elbeszélgetés egy nyitó gondolata lehet, ösztöndíjpályázatoknál is pozitív elbírálás alá esik, kiemelkedési lehetőséget biztosít a hallgatók közül, alapul szolgálhat a szakdolgozathoz, illetve megismerhet más kutatásokat, szakterületeket a konferenciákon. Minden hallgatónak javaslom és ajánlom a TDK-t, próbálják meg, mérettessék meg magukat, veszíteni nem veszítenek semmit, viszont annál többet nyerhetnek! •

Határon túli hallgatók lehetőségei

A Diaszpóra Projekt 2015 januárjától összegyetemi szintű program lett, melynek több célja van. Ezek közül talán a legfontosabb a nemzetköziesítés, vagyis a fizetőképes külföldi hallgatók figyelmének a felkeltése, ezáltal számuk növelése. Az utóbbi években nagy gondot jelentett a magyar hallgatók ideiglenes vagy végleges elvándorlása Budapestre, illetve külföldre. Mindemellett problémás az érettségizők számának a csökkenése; ezáltal az érdeklődő hallgatók számának csökkenése. Ezt a hiányt a külföldről érkezett hallgatók számának növelésével lehetne orvosolni. A megoldás hosszútávon több szempontból is előnyt jelenthet mind egyetemünk, mind pedig Pécs városa számára. Kiemelt célcsoportok közé tartozik az Egyesült Államok, Kanada, Németország és természetesen a Kárpát-medence magyar diaszpóra-csoportjai. Február 9 - én került megszervezésre első alkalommal a „Vajdasági és határon túli hallgatók lehetőségei Pécsett” elnevezésű fórum, melynek célja, hogy felkeressük a határon túli hallgatókat, illetve, hogy ismertessük lehetőségeiket. A fórum alkalmával előadást tartott Dr. Jarjabka Ákos, projektvezető, a Diaszpóra Projekt gondolatának felvázolásával, s itt a hallgatóság megismerkedhetett a projekt előzményeivel, eddigi kezdeményezéseivel, rövid és hosszú távú céljaival. Majd Dukai Edit mutatkozott be, mint kapcsolattartó.

Edit feladata, hogy élő kapcsolatot tartson fent a határon túli hallgatókkal, és segítse tanulmányaik sikeres elvégzését. Ezt követően az ösztöndíjpályázatokat ismerhették meg a hallgatók, első körben Szakó Tímea a különböző intézmények által kiírt pályázatokra hívta fel a figyelmet, illetve bemutatásra került a Pécsiközgáz Továbbképző és Pályázatíró Központ tevékenysége is. Később pedig az EHÖK képviseletében Rinfel János elnök, Mátyás Viktória és Haffner Tamás a KTK DJKB vezetője ismertette a pályázati lehetőségeket, melyeket a tanulmányi és szociális alapon tudnak megpályázni a hallgatók. Ezt követően pedig az Antall József Tudásközpont pécsi irodájának vezetője, Molnár Balázs mutatta be a Tudásközpont tevékenységét. Általa megismerhették az eddig elhangzott előadások tematikáját, illetve a tavaszi szemeszterben várható pódiumbeszélgetések témáit. Végül, de nem utolsó sorban a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány évtizedes munkássága és szolgáltatásai kerültek bemutatásra Dr. Bokor Béla kuratóriumi elnök személyében. A fórum sikerrel záródott, csaknem 40 részvevő jelenlétében. Külön öröm, hogy a határon túli hallgatók nagy része jelen volt, emellett több szervezet, pl. a Márton Áron Szakkollégium és a Rákóczi Szövetség képviselői is érdeklődést tanúsítottak a projektben való aktív részvétel iránt. A megjelent résztvevők részére a szervezők biztosítják a fórumon előadott anyagokhoz való hozzáférést.

A projekttagok célja, hogy a fórumot havi gyakorisággal megismételjék más – más téma körben, és ezáltal elérni, hogy bővüljön a résztvevők köre, illetve további hozzáadott értéket biztosítson az eddigi ismereteikhez. A Fórum résztvevői fontos feladatnak tartják a hallgatók beilleszkedésének aktívabb segítését. Figyelembe véve azt, hogy a határon túli hallgatók más közegből kilépve érkeznek Pécsre, már tanulmányaik kezdetén több nehézség kerül eléjük; többek között az új iskolarendszerbe való belépés, a karok által megkövetelt adminisztratív feladatok elvégzése, illetve a tartózkodáshoz szükséges papírok megszerzése. Ezen problémák kiküszöböléséhez nyújtanak segítséget a projekt tagjai. Emellett számtalan lehetőség hever a hallgatók lába előtt, melyet fontos, hogy megismerjenek. A következő fórum március végére várható, ahol bemutatásra kerül a Rákóczi Szövetség és Márton Áron Szakkollégium és dél– amerikai-magyar származású hallgatók élménybeszámolójára is, emellett szó lesz arról, hogy mennyire éri meg a közösségi életben részt venni. Amennyiben felkeltettük az olvasók érdeklődését, a diaszpora@pte.hu e-mail címen szívesen válaszolunk minden kérdésre. Illetve szeretettel várunk minden érdeklődőt a következő rendezvényre, mely március folyamán kerül megrendezésre, ahol személyesen is találkozhatnak az érdeklődők a Diaszpóra Projekt tagjaival, feltehetik kérdéseiket, csatlakozhatnak. A márciusi rendezvényről szóló információk a PTE internetes felületein és a karok faliújságain megtalálhatóak lesznek. •

1367 PTE - Történelmi emlékfutás

A PTE Sportiroda és a Rákóczi Szövetség a Pécs Tudományegyetem történelmének legnagyobb emlékfutására készül ebben a félévben. 1367 hallgatót szeretnénk megmozgatni 1367 méteren, amely táv valójában duplán 1367, hiszen a rendezvényen két irányból futunk be a Széchenyi térre. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, és megmutassuk, hogy a pécsi egyetemisták mennyire ös�szetartanak, az kell, hogy valamennyien ös�szefogjunk. A futás szimbolikus, nem verseny jellegű; célja egyetemünk 650. évfordulója előtt tisztelgés (amely 2017-ben lesz), erre való figyelemfelkeltés. Természetesen ezt jövőre és 2017-ben is - s akkor remélhetőleg még nagyobb rendezvény keretein belül- szeretnénk megszervezni. Summa summarum 1367 méteren 1367 hallgatót kellene megmozgatnunk, ami nem kis feladat. Az is biztos, hogy ennyi hallgatót nem fogunk tudni egymagunkban elérni, de ha ebben tudtok segíteni Ti, hallgatók, akkor kön�nyebben elérjük célunkat!

ron túlélő magyar családokat, a szervezet ugyanis minden évben iskolakezdéskor tankönyv- és tanszervásárlási támogatást nyújt azon diákok szüleinek, akik vállalják, hogy iskolakezdés előtt álló gyermeküket Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján vagy a Drávaközben magyar iskolába iratják. Ezért arra kérünk minden résztvevőt, hogy 200 Ft-tal támogassa a Rákóczi Szövetség kezdeményezését, amelyet a futónagyköveteknél tud befizetni vagy a Széchenyi téren kihelyezett adománygyűjtő ládákban elhelyezhet! A rendezvénytől függetlenül az eseményt követően a FutaPécs csapata egy további 13,67 km távot is lefut majd Pécsbe területén, akikhez bárki, aki a hosszú távú futást preferálja, csatlakozhat! •

Megújul az MKT A Pécsiközgázon rengeteg remek szervezet segít a hallgatóknak abban, hogy a szabadidejüket is a lehető legaktívabban töltsék el. A legrégebbi szervezet az MKT, amely most újult erővel várja az érdeklődő hallgatókat. Az elmúlt időben ugyanis a szervezet igen sok aktív taggal bővült, amelynek köszönhetően az eddigi, már jól ismert programokat olyan újdonságokkal turbózzuk fel, amilyenekkel még biztosan nem találkozhattál a Pécsiközgázon!

Ezért is terveztük el, hogy karonként 10-15 hallgatónak felajánljuk, hogy legyen futó nagykövet. Ezzel kap egy emlékpólót és vállalja, hogy legalább 10-12 hallgatótársát regisztrálja és elhozza az emlékfutásra. Hogy melyik karon, kik is pontosan ők, arról a Facebookon a PTE Történelmi emlékfutás eseményen tudtok tájékozódni.

Ezek során kiemelt figyelmet kapnak mind a programok szakmaisága, mind pedig a jó hangulat. Célunk egy olyan közösség kiépítése, ahol mindenki jól érzi magát, legyen új vagy régi tag. De hogy mit is nyújt pontosan ez a szervezet, és mik várhatóak a következő félévben?

A futás egyben flashmob-ra való felhívás is, hiszen akik ott leszünk, a Széchenyi térre való befutást követően éppen „1 3 6 7”-et fogunk formázni a tömeggel, melyet egy drón segítségével felülnézetből felveszünk. A Rákóczi Szövetség által futásod során segítheted a hatá-

Zeller Gyula „Quantitative easing és monetáris politka” című előadásával nyitjuk a félévet (február 24-én 18:00, Telekom terem), ahol az EKB nemrégiben bejelentett programjának elindításáról lesz szó. Ezt követi majd még a mindenki által ismert PPN (Pécsi Pénzügyi Napok),

amit egyetlen igazi pécsiközgázos sem hagyhat ki, hiszen számos elismert közgazdász tart gazdaságpolitikai témájú előadást. Mindemellett a szervezet lehetőséget nyújt a kapcsolati tőke kialakítására is, hiszen rengeteg elismert szakemberrel állunk kapcsolatban. Budapesti konferenciák és előadások során is tovább bővíthetitek az ismereteiket! Azonban az MKT több, mint egy egyszerűen közgazdaságtannal foglalkozó szervezet. Hiszen a jelenleg szervezés alatt álló magyarhertelendi sörgyárlátogatás sem csak az üzem megtekintéséről szól! Ahogy a lassan hagyománnyá váló Squash Kupa és az újonnan megrendezésre kerülő közös túrázások sem. Emellett még több programtervezet áll kidolgozás alatt, így ha azokra is kíváncsiak vagytok, akkor mindenképp gyertek el a legközelebbi előadásra és érdeklődjetek a szervezőknél a programokról és a csatlakozási lehetőségekről! Ne feledjétek: Várunk szeretettel Titeket 24én a Telekom teremben! •

„Légy bátor, kockáztass. A tapasztalatot semmi sem pótolhatja.” [Paulo Coelho]

Egyetemi éveim alatt ismertem meg ugyan az AIESEC programját, mégis egy évvel a diplmaosztóm után értem csak meg rá, hogy kipróbáljam magam a Global Internship Programban. A külföldi szakmai gyakorlat megan�nyi kihívással jár, hiszen jócskán a komfortzónádon kívül kell mozogj, de ami azon túl van, megéri a kezdetben bizonytalan, mégis merész lépéseket. Az én esetemben két ország, kilenc hónap, megszámláhatatlan élmény, új barátság és értékes szakmai tapasztalat bizonyítja Coelho igazát: megéri bátornak lenni és kockáztatni, mert ezt a tapasztalatot valóban semmi sem pótolhatja. Első körben Olaszországot szemeltem ki magamnak célországként, a siker érdekében mégis stratégiát kellett váltanom. Úgy döntöttem, földrajzi preferenciákat háttérbe szorítva munkakör alapján próbálom megtalálni a szakmai profilomhoz leginkább passzoló gyakorlati helyet. Ezt követően felpörögtek az események és pár hét múlva Párizsban találtam magam egy amerikai turisztikai cég alkalmazottjaként.

Be kell valljam, soha nem vágytam a francia fővárosba, viszont amikor először megpillantottam az AIESEC adatbázisban a meghirdetett pozíciót, szinte hallottam, ahogy megdobban a szívem. Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy életem egyik legélménytelibb nyarát töltöttem Párizs szívében, ahol nemzetközi környezetben, naponta megannyi új embert megismerve és kalandot átélve merültem el a turizmus szakmai rejtelmeiben. Emellett megtapasztalhattam azt ritka, mégis felemelő érzést, amikor a munkatársaidból legjobb barátaid lesznek és szabadidődet is szívesen töltöd az irodában önkénteskedve. Mondanom sem kell, milyen nehéz volt a szezon végén búcsút mondani adoptált nemzetközi „családomnak”. Szerencsére addigra már kiforrott bennem a következő lépés tervezete. Második körben sokkal tapasztaltabban és magabiztosabban adtam elő magam az interjúk során, aminek eredményeként pár hét

után munkát ajánlottak számomra a hőn áhított „olasz csizmán”, egy torinói cég export osztályán. Már az első héten világossá vált számomra, hogy a feladat- és felelősségköröm inkább menedzseri szintű, semmint gyakornoki. A nagy volumenű döntések nagymértékű stres�szel, viszont még annál is több sikerélménnyel jártak. Ráadásul egyetlen külföldi nőként húsz olasz férfi kollégával együtt dolgozni nemcsak szakmailag, de emberileg is sokszor állított kihívás elé. Nem állíthatom tehát, hogy mindig könnyedén vettem a szakmai gyakorlattal járó nehézségeket és a bizonytalan, olykor kilátástalan helyzeteket. Azt viszont a leghatározattaban ki merem jelenteni, hogy a megszerzett tapasztalat és önismeret megérte minden egyes verejtékilletve esetleges könnycseppet, hiszen segített megismerni a határaimat, amit azóta is előszeretettel feszegetek. Olaszországi élményeimről a szanovics. wordpress.com-on is olvashatsz bővebben. •

Interjú Kovács Istvánnal

- Azt hiszem itt a közgázon legtöbben a Karton fotósaként ismernek. Volt ennek valami előzménye? Régóta foglalkozol a fotózással, vagy itt kezdted? - A videózással volt az, amivel előtte is foglalkoztam, ahhoz már régóta megvan a megfelelő felszerelésem. A fotózás mindig is érdekelt, de az egyetem előtt nem volt kamerám, így nem igazán tudtam komolyabban foglalkozni a témával. Amikor megkaptam a gólyacsomagot, már akkor eldöntöttem, hogy jelentkezem a kartonba, azóta 1.5 évig elnök is voltam, nagyon sok energiát fektettem bele, de úgy érzem megérte, hiszen egyrészt ezalatt az idő alatt rengeteget tanultam és fejlődtem, másrészt rengeteg szakmabelit ismertem meg. A saját gépemet is emiatt vettem meg. - Nahát, és melyiket szereted jobban? Fotós, aki videózni is szokott vagy fordítva? - Szerintem kéz a kézben jár a kettő, úgy látom, hogy a jövőben a technológia összeforrasztja majd e két területet, már ma is nagy az átfedés a kettő között. Nem tudnám így bekategorizálni magam, azt se merném kijelenteni, hogy bármelyikhez jobban értenék, hiszen mindkettővel körülbelül ugyanannyit foglalkoztam. Mindkettőt másért szeretem, de ugyanannyira. - Mi a legnagyobb kihívás ezekben a munkákban? Melyik fotódra/videódra vagy a legbüszkébb?

- Mindkettő más szempontból nehéz. A videózásban egyértelműen az utómunka a legnehezebb, hiszen a manapság látott klipeket és videókat rengeteg utómunkával és szakértelemmel hozzák össze, ezeket nemcsak megcsinálni, de megtanulni is komoly feladat. A fotózásban nehezebb feltalálni magunkat a különböző szituációkban, könnyebb lemaradni a pillanatról, egy videónál sokkal könnyebb egy váratlan helyzetre reagálni. Mivel én inkább rendezvényeken dolgozom, nekem ezek a nehézségeim, de ezek nem ilyen univerzális problémák. Utólag visszatekintve már nem mindig vagyok teljesen elégedett a munkáimmal, de amire szívesen gondolok vissza az a 2013-as gólyatábori videó. A felvételeket nem én csináltam, de rengetek energiát öltem bele és azt hiszem, ez volt az, ami a legtöbb emberhez eljutott a munkáim közül. Illetve az esküvői munkáimat is megemlíteném, hiszen az adott párnak nyílván az volt a legszebb munkám, amit nekik készítettem.

- Zongorázni, brácsázni és dobolni tanultam, de azt hiszem, a gitár megy a legjobban, de ráhibáztál, mert énekeltem is. Volt egy ilyen garázs-bandánk, még saját számokat is írtunk meg pár koncertet is tartottunk, de igazából, mindig inkább csak móka volt, nem vettük igazán komolyan sosem. Zenélni a mai napig szeretek, de inkább csak otthon. - Szóval, fotó, videó és zene, ha még valami hagyományőrző dolgot is csinálnál, egy személyben is megtarthatnál egy teljes falunapot… - Egyedül azért nem, de 10 évet tanultam néptáncolni, a mai napig tagja vagyok egy társulatnak, és igyekszem minden fellépésen ott lenni. Sok országba eljutottam már a tánccsoporttal, utoljára Tennessee államban jártunk az Egyesült Államokban, ez volt az eddigi legtávolabbi utam is egyben. Próbákra járni már sajnos nincs időm. Lassan 5 éve tagja vagyok egy színjátszó körnek is, velük is viszonylag sok fellépésük van, de a nyelvi kötöttségek miatt inkább csak az országhatárokon belül. - Még végighallgatni is sok mennyi mindennel foglalkozol, hogy van időd mindenre? - Sajnos nincs is elég időm arra, hogy mindent a lehető legjobban tudjak csinálni. Ennek ellenére nehezen mondok nemet a lehetőségekre, a szabadidőm is szívesen töltöm a munkámmal, hiszen ez egyben szórakozás is. - Mit tanácsolsz a hallgatóknak? Mi a titkod?

- A gólyatábori videódat pont volt szerencsém látni, tényleg egyedi munka. De vonatkoztassunk el kicsit a képrögzítéstől… Ha jól tudom zenéltél is, milyen hangszeren? Vagy énekes voltál?

- Ne sajnálják az időt arra, amivel szívesen foglalkoznak. Köszönöm az interjút. •

Interjú Molnár Andrással

- Mesélj magadról! Milyen szakon végeztél, mivel foglalkozol azóta? Mik a hosszútávú céljaid? - Közgazdasági elemzőn végeztem, ami a lehető legjobb választás volt számomra, hiszen több oldalról is megismerkedhettem a közgazdaságtannal, erős módszertani alapokat kaptam. A CEU úgy jött képbe, hogy szakkolisként lehetőségem volt felvenni egy tetszőleges kurzust a CEU-n (ez továbbra is biztosított a szakkolis hallgatók számára), így az utolsó félévemben hetente feljártam Budapestre. An�nyira megtetszett a légkör, hogy jelentkeztem is PhD-re. Az első másfél év igazi mélyvíz volt számomra; egy sor olyan tudományággal és módszertannal kellett mélyrehatóan megismerkednem, amikről azelőtt csak hírből hallottam: kognitív pszichológia, idegtudomány, sejthálózatok modellezése, EEG, fMRI, Bayesstatisztika. Már teljesítettem a tantárgyi követelményeket, így teljes mértékben a kutatásra összpontosíthatok. Jelenleg azt vizsgálom, milyen tudatos és tudat alatti szempontok alapján döntjük el egy másik emberről, hogy megbízunk-e benne, vagy sem. Amellett, hogy ez egy érdekes elméleti kérdés, nagy gyakorlati jelentősége is van: ahogy életünk egyre nagyobb részét töltjük online platformokon, fokozottan előtérbe kerül a bizalom. Gondoljunk a közelmúlt legnagyobb online trendjére, a bizalomra épülő Sharing Economy felvirágzására: eBay, CouchSurfing, Airbnb, Kickstarter, Uber. Külföldön szeretnék kutatni, de még nem lá-

tom előre, hol. A közhiedelemmel ellentétben ezen a pályán sokkal kevésbé lehet előre tervezni, mint egy multi esetén. Ez azért van, mert Nyugaton jóval nehezebb végleges kutatói pozíciót szerezni, jellemzőbb a pár évre szóló, projekt-alapú foglalkoztatás. Szeptembertől egy évet töltök majd az Egyesült Államokban, ahol George Loewenstein kutatócsoportjába kaptam meghívást. A dolog érdekessége az, hogy hét évvel ezelőtt éppen az ő egyik cikke volt az, aminek olvasása után elhatároztam, hogy TDK-zni fogok a témában. - Hogyan emlékszel vissza az egyetemi éveidre? Mivel töltötted a szabadidődet? Mi az, amire több időt szántál volna? - Rettentően gyorsan teltek, de nem unatkoztam. Amikor épp volt egy kis időm a Fészek, JPKSZ, HÖT, TDK-k és esetversenyek között, akkor a barátaimmal töltöttem a szabadidőm, elsősorban a társasjáték-foci-sörözés háromszögén belül. Nem tudok olyat mondani, amire több időt kellett volna fordítanom. Na jó, talán többet túrázhattam volna a Mecsekben. - Mennyire tudod kamatoztatni a munkád során az egyetemi tevékenységed során szerzett tudást? Mik azok a skillek, amiket célszerű elsajátítanod még a tanulmányaid alatt, mert később sokkal nehezebb lesz? - A statisztikai és matematikai módszertani alapokon kívül azoknak a készségeknek veszem nagy hasznát, amelyeket a szakkolis évek, il-

letve TDK kutatások alatt sajátítottam el: prezentációs készségek, projekt-alapú gondolkodás, adatelemzés és programozás. Nem gondolom, hogy ezek közül bármit is nehezebb lenne elsajátítani később, viszont sokkal kevesebb ideje lesz rá az embernek. - Hogy néz ki egy átlagos heted? Rendszerezett életet élsz, vagy inkább a spontaneitás jellemző rád? - A kutatói karriernek az egyik legnagyobb előnye, és egyben kihívása is, hogy nincs kötött munkaidő. Megtehetem, hogy a hétfő délelőttöt inkább egy kávézóban töltöm. Ugyanilyen természetes az is, ha vasárnap este nyolckor még bent vagyok a laborban. Könnyebben összegezni tudom, hogy mivel telik az időm. Leegyszerűsítve: az időm harmadát tudományos anyagok olvasásával és rendszerezésével töltöm, a következő harmadban kísérleteket tervezek, szimulációkat, programokat írok, a maradék időben pedig adatot elemzek, cikket írok és előadásokat tartok hazai és külföldi konferenciákon. - Kérlek, üzenj valamit a pécsiközgázos hallgatóknak! - Már egyetemistaként is éreztem, de főleg utólag, más egyetemek volt hallgatóival beszélgetve tudatosult bennem, hogy Pécs és a Pécsiközgáz milyen hallgatóbarát légkörrel rendelkezik. Nem csak a hallgatói szervezetekre, programokra gondolok, hanem arra, hogy az oktatók vagy a TO munkatársai milyen emberségesek és segítőkészek. Ezt mindenképp becsüljétek meg! Valamint vegyetek részt minél több diákszervezet munkájában, vállaljatok közéleti feladatokat és mérettessétek meg magatokat szakmai versenyeken, röviden: tegyétek tartalmassá az egyetemi éveiteket! •

- Számodra mit jelent a humanizmus?

- Mit jelent számodra a humanizmus?

- Tanulmányaimból a görög mitológiát és filozófiát, valamint a reneszánsz fogalmait tudom a témához kötni. A humanizmus számomra egy olyan gondolkodásmódot jelent, amikor önálló, független személyiségek a valóságról, annak megismeréséről az élet különböző dimenzióiban filozofálnak. Hozzácseng a humánus viselkedés is, az empátia, az együttérzés, az előítélet- és erőszakmentesség, a technikába vetett hit. A humanisták szeretik az életet, az embereket - ahogyan én is.

- A humanizmus egy nagyon tág fogalom; hallatán először a közismert eszmetörténeti irányzat jut általában eszembe. Köznapi értelemben emberközpontúságot jelent. Számomra ez azt jelenti, hogy alapvetően fontosnak tartom és tisztelem az emberiességet, és azt, hogy nyitottan igyekszem fordulni másokhoz és megpróbálom megérteni a helyzetüket, értékrendjüket.

- Mennyire igaz, hogy a reklámok a fogyasztókra építenek, és nem a termékre?

- Amennyire tudom, az altruizmus önzetlenséget, ebből fakadó lemondást jelent mások javára. Fontos szerepe van a szociális viszonyokban, például a szülő-gyermek kapcsolatban. Általában ez ösztönzi az embereket arra is, hogy jótékonykodjanak. Nagyon pozitív, ha valamennyire közösségi szinten is jelen van, azonban pusztán erre támaszkodva nem lehet orvosolni komoly társadalmi problémákat.

- Mostanában a reklámok készítői nem a termékek előnyös tulajdonságait hangsúlyozzák, hanem inkább a lehetséges vásárlók divat iránti érzékenységét, „sznobizmusát” próbálják felhasználni. Azok a reklámok zavarnak, amelyek a gyerekek manipulálásával akarják a szülőket fogyasztásra ösztönözni. A humoros, látványos reklámokat ellenben kedvelem.

Hallgatók véleménye a humanizmusról

- Mit gondolsz az altruizmusról?

- Szerinted mennyire fontos a társadalmi érzékenység? - A társadalmi érzékenység minden dimenziója nagyon jelentős. Alapvetően azt tartom fontosnak, hogy az emberek tájékozottak legyenek a körülöttük zajló társadalmi folyamatokról, képesek legyenek azokról önálló véleményt formálni, és a lehetőségeik szerint beleszólni a döntéshozatalba, ne legyenek közömbösek.

- Számodra mit jelent a humanizmus? - Miután a középiskolából maradt homályban felcsengnek a humanizmusról tanultak, gyorsan tovább is lépek a jelenbe, hogy valami gyakorlatiasabb jelentést keressek. Számomra az egyik legfontosabb tény a humanizmussal kapcsolatban, hogy egy szélsőséget képvisel. Lehet, hogy nemes cél érdekében született, de véleményem szerint minden filozófiai irányzat és eszme, amely túlságosan is háttérbe szorítja a szemben lévő oldalt, az rossz úton jár. A humanizmus magasztalja az ember fontosságát, és sok helyzetben mindenek elé helyezi azt; miközben elfelejtjük, hogy a környezetünk is legalább olyan fontos, mint mi magunk, ha csak azért is, mert a természet nélkül mi se léteznénk! Nem vagyok természetvédő aktivista, aki előbb mentene meg egy kutyát, mint egy embert, de nem akarok az emberek ellen beszélni se: se melléjük állni. Inkább a kettő között ingadoznék. Egy erdőt kivágnék, hogy megmentsek egy falut, de egy bolygót nem áldoznék fel, hogy legyen egy újabb szériás iPhone-om. - Szerinted miért fontos az emberközpontúság? - Jó marketingfogás. Elmondják neked a munkaadóid, hogy ez egy emberközpontú vállalat, és lehetőséged van az önkifejezésre, stb.. Ha jól csinálják, akkor hónapokkal később is abban a tudatban vagy, hogy ez egy szuper emberi légkörrel rendelkező munkahely, így hatékonyabban dolgozol, és a vállalat termelése is hatékonyabb lesz. Vigyázzunk, mit nyomnak le a torkunkon megideologizálva, és mi a valóság. Ez nem összeesküvés-elmélet, sem negatív világlátás, ez csupán marketing. És igen, emberközpontúnak mondhatnám magamat is az életem alapján, de én inkább hívom magam embernek, csak simán, és onnantól kezdve mindenki azt rakhat mellé, amit akar.

Összeállította: Filinger Kitti - Mit jelent számodra a humanizmus? - Számomra azt jelenti, hogy az ember fontosságán van a hangsúly. Szerintem ezt vallási és világi nézetből is meg lehet világítani. Úgy gondolom, hogy mindkét esetben az ész a hit fölé kerül. Vagyis az ember el tudja dönteni, hogy mi igaz és mi hamis körülötte. - Szerinted szükség van adománygyűjtőkre? - Igen. Többféle adománygyűjtő szervezet is van. Sok ember úgy gondolkodik, hogy a megunt tárgyait, amik még jó állapotban vannak, inkább a rászorulóknak adja, mint kidobja. Persze vannak olyan esetek is, amikor inkább pénzt adományoznánk: ilyenkor lehet szükség az adománygyűjtőkre. Ők legalább segítenek a rászorulóknak, kiosztják köztük az adományokat. Vagy a másik eset, amikor az adománygyűjtők például kórházak felújítására vagy korszerűsítésére gyűjtenek, ami szintén nagyon fontos és jó dolog. - Szerinted miért fontos az emberközpontúság? - A mai világban az emberközpontúság kissé megkopott. Úgy gondolom, hogy felelősséggel tartozunk egymásnak, pozitívan kell egymáshoz közeledni, vagy csak próbálunk segíteni a másiknak azzal már, megkönnyíthetjük egymás életét. •

„Experto credite!” feltétlen azt olvasom ki, hogy én annyira humánus lennék. Ennek ellenére értem, hogy mit akart kérdezni. Megmondom őszintén, én ebben nem látok ellentétet.

- A Tanár Úr 1987-ben végzett Karunk jogelődjén. Mikor találkozott először a statisztika tudományával, honnan dotálódik a vonzalom iránta? - A mi időnkben az első év második félévében kezdődött a statisztikaoktatás, és három féléven keresztül tartott. Az előadásokat nekem a tragikusan korán elment Pintér József tanár úr tartotta, a gyakorlatokat pedig Hajdú Ottó, aki jelen pillanatban a Corvinus egyetemen tanszékvezető, azaz igen jó nevű kollégáról van szó. Ebben az időszakban kezdett megtetszeni nekem a statisztika, és az eredményeim is elég jók voltak. Harmadéves koromban a Statisztika Tanszék demonstrátort keresett. Ez akkoriban egyfajta kisegítő személyzetet jelentett, akit a hallgatók közül választottak, és alkalmanként tanári felügyelettel még órát is tarthatott az alsóbb évfolyamoknak. Megtetszett a dolog és jelentkeztem, viszonylag jó fizetést is kínáltak. A Statisztika Tanszék akkor még a régi helyén volt a „halálfolyosón”, ös�szesen két szobában volt hét tanár és a demonstrátor. Zsúfolt volt, de családias, és valahol itt kezdődött az egész történet számomra. Egyszerűen tetszett, ami ott zajlik, mind az emberek, mind a szemlélet, mind pedig az egyetemmel kapcsolatos attitűd. - Ha az elismerésre okot adó szakmai pályafutásán ki kellene jelölni egyetlen momentumot, amire a legbüszkébb, melyik lenne az? - Ez – szerencsére – nem egy könnyű kérdés.

Mindenekfelett azt gondolom, hogy a PTE KTK dékánjának lenni nagyon nagy tisztesség. Két cikluson, azaz hat éven keresztül tölthettem be ezt a pozíciót. Annak eldöntését a kollégáimra bíznám, hogy ezt mennyire végeztem jól, de én úgy érzem, hogy annyira nagyon rossz biztosan nem lehettem. Úgy gondolom, hogy amit az egyetemi pályán ambicionáltam, azt én elértem. Ezek közé tartozik a professzori kinevezés, vagy egy-egy szakmai díj elnyerése. Megkaptam mind a három olyan díjat, amit magyar statisztikus kaphat, a Fényes Elek Emlékérmet, a Fényes Elek-díjat, valamint a Keleti Károly Emlékérmet. Mindezek ellenére, úgy érzem, hogy a dékánság volt az, amit a legnagyobb kihívásnak éreztem, és amire a legbüszkébb vagyok. - Kutatási területei a pénzügyi idősorok modellezése, illetve az oksági viszonyok ökonometriai tesztelése, mindemellett mégis a diákok közül sokan Önt egy rendkívül humánus, hallgató közeli oktatónak tartják, honnan van meg Önben ez a lelkület? - Nem tudom, hogy ezt pontosan miből gondolják. A bukási statisztikák alapján nem gondolnám, hogy én vagyok a leghumánusabb oktató. Sok diák meglepődik azon, hogy mesterképzésen még van olyan tanár, aki szóban vizsgáztat, készülni kell és esetleg még meg is lehet bukni. Az ő arcukból nem

Azt gondolom, hogy nekünk – az itteni oktatókkal együtt - az a dolgunk, hogy Önökből kreatív és jó szakembereket, hasznos munkavállalókat neveljünk és ehhez több minden is kell. Hozzá tartozik az elmélyült szakmai tudás megszerzése, de egészen biztosan szükségük van rengeteg más olyan tulajdonságra is, amelyeknek klasszikus értelemben nincs oktatási felülete a mai felsőoktatásban. Itt elsősorban olyan dolgokra gondolok, mint az öltözködés, az alapvető illemszabályok ismerete, az apróságokra való odafigyelés vagy a gyors, rugalmas, asszociatív gondolkodás. Nincsenek olyan tárgyak, amelyeken ezeket megtanulhatnák a hallgatók. Azt gondolom, hogy az oktatónak ilyen típusú feladata is van. A viselkedésével, öltözködésével, a magánéletének bizonyos fokú megnyitásával, a kulturáltságának bemutatásával azt tudja sugallni a hallgatóknak, hogy ez a szakma több annál, mint a teremben elhangzó levezetések és képletek. Azt gondolom ez mindnyájunk felelőssége. Mindenkinek van egy szakmai része, ahol a lehető legtisztességesebben szakmát kell tanítani, és mindenkinek van egy megjelenésbeli, viselkedési része, ahol pedig a helyes példával kell elől járni a hallgatók felé. - Hogyan alakult ki Önnél ez a szemléletmód?

- A rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban végeztem, ami több szempontból is szerencsés volt. Egyrészről mi már egyetemistaként sem éreztük azt a borzasztó nyomást a pártállami rendszer részéről, mint korábban. Egy-két dolgot persze mi is észleltünk, egyes szakirodalomhoz, szoftverekhez való hozzáférés korlátozott volt, de ez már messze állt attól a rendszertől, amely az 50-es, 60-as éveket jellemezhette. Borzasztóan szerencsések voltunk abban a tekintetben, hogy a 80-as évek vége, 90-es évek eleje a magyar gazdaság átalakulásának előrehaladásából adódóan olyan munkalehetőségeket kínált fel, amelyek előtte nem voltak, és talán már most sincsenek. Olyan lehetőségek álltak előttünk, mint vállalatalapítás, privatizált cégek munkájában való részvétel, igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági munkák. Rengeteg olyan dolgot lehetett csinálni, amiről az ember fiatalabb korában nem is álmodott. Nagyon jó volt az is, hogy a rendszerváltás környékén meglehetősen egyszerűen ki lehetett jutni hosszabb időre is Nyugat-Európába, vagy Amerikába és egy fiatal oktatónak komoly impulzusukat adhatott egy ilyen lehetőség. Én Németországban, Hamburgban voltam ösztöndíjas ’90 és ’91 között másfél évig. Számomra az is pozitív impulzus volt, hogy a 90-es években az egyetemi oktatói előrehaladásom mellett, „főállásomat” soha fel nem adva, részmunkaidőben viszonylag sokat dolgoztam a klasszikus értelemben vett piacgazdaságban. Alkalmazott voltam egy japán-magyar befektetési bankban, és saját cégünk is volt, amely értékpapír-kereskedéssel és önkormányzati vagyongazdálkodási tanácsadással foglalkozott. A mai napig érzem ennek az előnyét, pontosabban mondva látom annak a hátrányát, hogy sok olyan kolléga van, aki nem tapasztalta még azt, hogy amit tanít, az a való életben mennyire másképpen van. A lehetőségek sokkal korlátosabbak, az információk nem állnak rendelkezésre megfelelő mennyiségben, és rengeteg munkával jár, hogy ezeket az adatokat megszerezze az ember. Azok az olvasók, akik írtak már szakdolgozatot vagy TDK dolgozatot, érezhették ezt a saját bőrükön is. A megfelelő elméleti alap nagyon

fontos, ezek az ember kapaszkodói, de a való élet jóval nehézkesebb. Engem mindennek a megtapasztalása jó korban ért el. Biztos vagyok benne, hogy ha az ember már elért egy bizonyos kort, akkor már hiába menne ki külföldre és találkozna nemzetközi cégekkel, kevésbé lenne rá pozitív hatással. Az is biztos, hogy 18 évesen pedig még korai lenne egy ilyen találkozás. A mi generációnknak szerencséje volt ezzel az időzítéssel, és én próbáltam ebből annyit profitálni, amennyit csak lehetett. - Már az órai példákból is kiderült, hogy családos ember. Mesélne egy keveset arról, hogy milyenek egy egyetemi statisztikát oktató és családos ember mindennapjai. Ők hogy állnak az Ön munkájához, időbeosztásához? - Ezt inkább a gyerekeimtől és a feleségemtől kéne megkérdezni. Az tény, hogy négy gyereket sikerült felnevelnünk, annak mindenféle nehézségével együtt. Ők már felnőtt emberek, a legkisebb gyermekünk is 22 éves egyetemista, a három idősebb pedig már dolgozik. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amikor az ember valamilyen gazdasági vagy társadalmi modellt szeretne alkotni, akkor először mindig ajánlatos körbenézni a saját mikrokörnyezetében és végiggondolni, hogy amit ő majd a modelljébe bele akar írni - és esetleg leközölni egy szakmai lapban-, az mennyire igaz például az ő családjára. Ebből lehet aztán ihletet meríteni. (Egyébként Kornai János „A gondolat erejével” című önéletrajzi ihletésű könyvében nagyon hasonló dolgokat fogalmaz meg, vagyis nálam komolyabb elméknek is eszébe jutott mindez!) Sosem gondoltam tehát azt, hogy a családot és a munkámat hermetikusan szét kell választani. Az én családom egy picit laboratórium volt, a négy gyerek négy különböző gimnáziumba járt Pécsett, mert úgy gondoltuk, hogy mindegyikőjükhöz más illik jobban. Jól láthatóan teljesen különböző pályákat és életutakat választottak. Azt gondolom, hogy a család ilyen szempontból egy statisztikus vagy egy társadalomkutató számára mintavételi lehetőség

is lehet. Főleg igaz ez akkor, amikor az ember korban már eltávolodik a hallgatóktól és szüksége van arra, hogy bizonyos dolgokat kipróbáljon a környezetében élő olyan fiatalokon, akiknek ad a véleményére. Amikor így érzek, olyankor sokszor a gyerekeimhez fordulok. Persze ne ijedjenek meg, nem arról van szó, hogy a vasárnapi ebéd közben végig kellett hallgatniuk a hipotézisellenőrzés előadásomat! De például biztosan látták a „pécsiközgáz” legújabb imázsfilmeit a „necseszdel” kampányhoz kötődően. Bevallom őszintén én elsőre picit hátrahőköltem, az én habitusomtól távolabb áll ez a kampány, de becsületemre legyen mondva, hogy kikértem a véleményét annak a generációnak – a gyerekeimnek -, akik ennek a kampánynak a megszólítottjai lehetnek. Ők azt mondták, hogy nekik tetszik, hogy szerintük ebben a korosztályban ezek nem minősülnek sértőnek vagy bántónak, így hajlandó voltam elfogadni mint a megcélzottak véleményét. Ezen kívül még azért is beszélek róluk néha-néha, mert úgy gondolom, hogy ha az oktatóról elhiszik, hogy a mindennapokban is él azokkal az eszközökkel, amiket órán említ, akkor talán elhiszik, hogy azok tényleg hasznosak. - Ön jól megtalálta az egyensúlyt a család és a szakmai élet között. Ha választania kellett volna a szakmai siker és a család között, akkor Ön melyiket választotta volna? - Azt gondolom, hogy ezek egyáltalán nem egymás ellen szóló dolgok. Sőt, meggyőződésem, hogy nem lehet szakmailag sikeres az, akinek a magánélete nincsen rendben, azaz nincs meg a megfelelő családi háttere. Sokan élnek úgy, hogy úgy érzik, hogy amikor valami szabadidős tevékenységgel foglalkoznak, akkor a munkától lopják el az időt. Nekem nem tetszik a világnak az a fordulata, hogy az Önök generációja a multinacionális cégeknél 12-14 órás munkanapokat teljesít, és meggyőzik Önöket arról, hogy ezt csak így lehet. Az én lányom is hasonló munkarendben dolgozik az egyik nagy könyvvizsgáló cégnél, és minden családi összejövetelen erőteljesen magyarázza, hogy ezt csak így lehet. Nem értek ezzel egyet, szerintem a munkavégzés minőségének a rovására megy,

Nem nehéz észrevenni, hogy a statisztikus nem lehet más, mint humanista, hiszen ő az, aki azt mondja, hogy a tudományos megismerés alapja az empíria, az adatgyűjtés, ezt követi a gazdaság és társadalom összefüggéseinek modellezése. Számomra a humanizmus azt is jelenti, hogy ne ítélj tapasztalat nélkül, informálódj, hallgasd meg a másikat, próbáld meg az ő érveit is beépíteni a tapasztalataid közé. Lehet, hogy ha az engem jól ismerők ezt olvassák, nagyot fognak mindezen nevetni, mert állítólag a baráti beszélgetésekben nem pontosan ilyen vagyok, de tényleg azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy a tapasztalatnak higgyünk és az empíria alapján próbáljuk megérteni a társadalom működését.

ha valaki hosszútávon és folyamatosan nem tartja meg az egyensúlyt a magánélete és az állása között. Ha az ember törekszik erre, akkor a munkavégző képessége is javul. Édesapám ugyan mindig azt mondta, hogy aki 8 óra alatt nem tudja elvégezni a rá bízott feladatot, az nem alkalmas arra a feladatra, azt hiszem, hogy ez az idő már elmúlt. De azt még mindig vallom, hogy a családunk vagy a baráti környezetünk nem bírja el hosszútávon, ha valaki mindent alávet a sikernek, a munkavégzésnek és a megfelelésnek. Az embernek igenis pihenten, jó erőben, sportosan kell érkeznie a munkájába, akkor tud megfelelő teljesítményt nyújtani. - Mivel foglalkozna, ha nem statisztikus, illetve közgazdász lenne? - Szerintem ez a kérdés mindenki fejében felmerül, én is sokat gondolkodtam már rajta. A feleségem is megkérdezi néha, hogy ha most bezárna a Pécsi Tudományegyetem, akkor mit kezdenék magammal. Már észrevettem, hogy ilyenkor soha nem mondok a számára elégségesen egzotikus dolgot. Nagyon sok mindennel foglalkoznék szívesen. Nyilván van rengeteg dolog, amivel mindenki szívesen foglalkozna, de nincsen meg hozzá a tehetsége, az alkata. Nem leszek már űrhajós, olimpiai bajnok sportoló, balett-táncos vagy világhírű operaénekes. Viszont például borzasztóan szívesen foglalkoztam volna és szabadidőmben amatőr módon foglalkozok is etimológiával, vagy néprajzzal. Ha tehetem, sokat olvasok ebben a témában. Engedje meg, hogy

elmeséljek egy ide illő példát! Amint már említettem volt lehetőségem Hamburgban élni másfél évet, ahol Heinz Golnick professzor volt a mentorom. Pont azokban az években ment nyugdíjba, amikor kint voltam. Pár év után kaptam tőle egy e-mailt, hogy megjelent az új könyve és hogy szeretné, ha elolvasnám. Először azt gondoltam, hogy megint az ökonometriáról, például a fogyasztási modellekről írt, de tévedtem. Elkezdett a német légierő második világháború alatti történetével foglalkozni, azóta három könyve jelent meg a témában. Nagyon olvasmányosak, hatalmas kutatómunka áll mögöttük. Csak azt akartam ezzel szemléltetni, hogy hiszek abban, ha valakinek hirtelen más irányt vesz az élete, akkor más dologgal is lehet elmélyülten foglalkozni. Sőt kifejezetten azt gondolom, hogy az egyetem a maga sokszínű tárgystruktúrájával, melyek egyikétmásikát Önök sokszor feleslegesnek titulálják, pont az ilyen váratlan pályamódosításokra készíti fel a jövő munkavállalóit! - A központi témánk a humanizmus. Önnek mit jelent ez a fogalom? - Ez egy statisztikussal szemben kicsit inkorrekt kérdés. A humanizmus alaptétele szerint az ember a tapasztalat tere és az ismeret forrása, tehát az ismeretszerzés úgy kezdődik, hogy az ember megtapasztal valamit.

Nyilvánvalóan egy egyetem, vagy egy egyetemi oktató akkor válik humanistához közelivé, ha megpróbálja elhitetni a hallgatójával, hogy amit mondd az tapasztalaton, bölcsességeken, sokszori átgondoláson alapul, és megpróbálja megértetni a hallgatóval, hogy ha ezt elhiszi neki, akkor hosszú utat, sok évet spórol meg magának. Ha hallgató ezt elfogadja, akkor előtte új felfedezésre váró dolgok nyílnak majd meg. Mindig azt próbálom sugallni Önök felé, nagyon kevesen fognak konkrétan statisztikusként dolgozni, de mindenki fog statisztikai problémákkal találkozni. A lényeg: először informálódni, tapasztalatokat gyűjteni, és csak utána dönteni! A dékáni láncra, aminek a szemei gyönyörű Zsolnay-eozinból készültek, minden dékánnak lehetősége volt egy jelmondatot felvésetni. Az enyémre egy Vergilius-idézet került: „Experto credite!”, ami szabadon kb. annyit tesz: „Higgyetek annak, aki már megtapasztalta!” Milyen érdekes, de biztos nem véletlen, hogy ennek a beszélgetésnek a végén megint ide jutottunk! Köszönöm az interjút! •

- Kinek adományozna szívesen? Az utcán egy hajléktalannak, vagy egy segély alapítványnak?

- Ön szerint mennyire jellemző ma a gazdaságban az altruizmus?

- Ön szerint mennyire van jelen ma Magyarországon az altruizmus?

Törőcsik Mária:

Barancsuk János:

Mellár Tamás:

- Lehet, hogy formális gondolkodású vagyok, de szívesebben adok egy alapítványnak pénzt, főképp akkor, ha tisztában vagyok annak céljaival, sőt valamennyire ellenőrizni tudom azok megvalósulását.

- Ha „az üzletben nincs barátság” mondásra gondolunk, akkor úgy tűnik, hogy a gazdasági élet tökéletesen mentes az altruizmustól. Ez azonban csak látszólag igaz, hiszen az önzés tégláiból felépülő konstruktum (gazdaság) kötőanyagát (a „habarcsot”), még a hazai vadkapitalizmus dzsungelében is a versenyt moduláló közösségi értékek – ezek között a szolidaritás, bizalom – kell(ene), hogy jelentsék. „Egy organizmus szervei nem konkurálhatnak egymással” – állította éleslátóan Konrad Lorenz, arra utalva, hogy a „nagy egész” részei végső soron nem lehetnek ellenségek. Ebből a szempontból az egészséges gazdaságokban zajló folyamatok olyan „bajnoksághoz” hasonlítanak, amelyben elsősorban maga a játék a fontos. Vagyis a küzdő felek ugyan győzelemre törekednek, ám az altruista megnyilvánulásokat is előhívó (akár megkövetelő) fair play, üzleti tisztesség keretei között. Ez utóbbi értékek forrását – normális esetben – a tágan értelmezett „civil szférában” (és az ezt képviselő államban) látom. A mi kis „hazai pályánk” légköre ebből a szempontból nem kimondottan egészséges. Egy amerikai közmondás szerint: „ha magyar a barátod, nincs szükséged ellenségre”. Ezzel együtt azonban számtalan esetben találkozom az altruizmus kéretlen megnyilvánulásaival, pl. az „egyszerű” ügyintézők, ápolók, bolti eladók, ismeretlen utcai emberek részéről.

- Sajnos e tekintetben is rosszul állunk. Magyarországon nincs meg a kellő hagyománya az altruizmusnak. Az országban a klasszikus kapitalizmus korát érjük, főképp az „ aki kapja marja” elv érvényesül, így a társadalmi szolidaritás háttérbe szorul.

Azért is ez a válaszom, mert úgy gondolom, ha tudok annyit keresni, amiből másokat is lehet támogatni, akkor kell ilyen célokra tartósan áldoznom. Ezt meg is teszem. Ebből az következik, hogy nem tartom megoldásnak az egyszeri, esetleges adományt, hanem a folyamatos programok megvalósításának segítését. Ez az alapállás persze nem zárja ki, hogy esetenként ne adjak pénzt akár az utcán is, de ez ritkán fordul elő. Zavarban is vagyok ezekben az esetekben, úgy gondolom, hogy adni sem egyszerű. Nem tudom feltétlenül, mennyi a megfelelő összeg, azt, hogy ezt hogyan adjam oda. Azokat a szituációkat tudom jobban kezelni, amikor egy hajléktalan valamit csinál is, pl. zenél. Összeállította: Pavelka Alexandra

OKTATÓI KÖRKÉRDÉS

Nyilván szerepet játszik ebben a szocializmus is, hiszen akkoriban az állam sokkal gondoskodóbb volt, napjainkra ez megváltozott. A társadalom tagjai észre kéne hogy vegyék, hogy ha jó oktatást, egészségügyet, egészséges társadalmat szeretnénk, akkor ezekre az alapítványokra is nagyobb feladat kellene hogy háruljon. Elég szomorú azt látni, hogy az új elit és a feltörekvő értelmiség gyakran a fényűzést választja a tehetségek felkarolása és segély szervezetek létrehozása helyett. Viszont érdekesnek találom az amerikai módszert, ahol az államnak viszonylag kis jóléti szerepe van – főleg skandináv államokhoz képest - a gazdag réteg tart fenn ösztöndíjakat és különböző alapítványokat, így segítvén a társadalmi mobilitást. Rájöttek arra, hogy a fejlődéshez, egy kreatív versenyképes társadalom kiépítéséhez szükség van tehetséggondozásra, hiszen csak a felső elit saját magát nem tudja „újratermelni”.

Azt hiszem, ezek az attitűdök azok, amelyeknek köszönhetően még élhető ez az ország.

Olyan csatornákat nyitottak meg, melynek köszönhetően a szegényebb, kevésbé tehetős néprétegeknek is biztosítják a kitörés lehetőségét.

Összeállította: Bartók Márk

Összeállította: Lugosi Barnabás

Önzetlenség, bolondság? „Önzetlenség. Társasjáték, melyben én odaadom a magamét másnak, „add tovább” kiáltással, aztán várok egy életen át, hogy mikor kerül vissza hozzám, ami eredetileg is az enyém volt.” /Karinthy Frigyes/ Az egyik legérdekesebb, valamint legérthetetlenebb magatartási forma az altruizmus. Mi késztet bennünket arra, hogy akár saját kárunkra is segítsünk másokon? Sok esetben nem csak hogy rokoni kapcsolatban nem állunk az adott illetővel, de még csak nem is ismerjük. Együttérzés? Sajnálat? Bűntudat? Örömszerzés iránti vágy? Megszokás? Esetleg nyereségvágy? Bármi legyen is a kiváltó ok, az még nagyobb kérdés, hogy miként maradhatott meg bennünk, valahol mélyen annyi év elteltével is? Miért nem lökte ki belőlünk az evolúció ezt a „haszontalannak tűnő” jelenséget? Számos szakember számtalan magyarázatot talált az imént feltett kérdésekre, de nekem nem az a feladatom, hogy ezeket bemutassam, hanem hogy e témával kapcsolatban karunk hallgatóinak véleményét vizsgáljam. Szerencsére olvasóink ismét remek alapanyagot nyújtottak az elemzéshez. Ezúttal nem csak a színes, széleskörű, érdekes válaszok okoztak örömet számomra, hanem hogy a kitöltők száma rég nem látott mértéket öltött. Ez alkalommal ugyanis kereken 100 fő adott választ a Fészek szonda kérdéseire, amiért külön is hálás vagyok, hiszen nem kellett külön bajlódnom a százalékokkal. A válaszadók nem, évfolyam és szak szerinti megoszlásáról csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy talán még sohasem volt ennyire kiegyenlített az évfolyamok aránya. A nemeket tekintve pedig a múltkori kivételes alkalom után ismét a szokásos nő uralom figyelhető meg, bár koránt-

sem akkora arányban, mint régebben. A szakok szerint pedig továbbra is töretlen a menedzsmentes kitöltők többsége. Véleményed szerint létezik-e világunkban a tiszta altruizmus, azaz a teljes mértékben önzetlen, akár az altruista személy saját kárára történő segítségnyújtás? Első ránézésre bizonyára sokakat meglepett a következő kérdés, hisz a többség számára teljesen természetes, hogy egyes emberek tiszta önzetlenségből segítenek másokon. Azonban, ha tüzetesebben megvizsgáljuk e jelenség lélektani hatásait, már nem lehetünk annyira biztosak az emberi önzetlenség makulátlanságában. Néhány szakember véleménye szerint egye-

67% igen

33% nem

nesen egoizmus vezérli az altruista cselekedeteinket, bármely abszurdnak is tűnik ez az elmélet. Bár sajnos a válaszokból nem derül ki a kitöltők részletes gondolatmenete, azonban az bebizonyosodott, hogy érdemes volt feltennem ezt a sokak számára furcsa kérdést, hiszen a kitöltők közel harmada szerint nem léteznek a teljes mértékben önzetlen

cselekedetek. Titkon azért remélem, hogy a maradék kétharmadnak van igaza és létezik a tiszta altruizmus. Másrészről pedig nem igazán érdekel, hogy egyéni önzés vezérli-e az embereket vagy sem, az a lényeg, hogy segítenek a másikon. Mit gondolsz az alábbi híres Smith féle gondolatról: „Azzal tehát, hogy minden egyén tőle telhetően igyekszik tőkéjét a hazai tevékenység fenntartására használni, és ezt a tevékenységet úgy irányítani, hogy termelése a lehető legnagyobb értékű legyen, szükségszerűen azon dolgozik, hogy a társadalom évi jövedelme a lehető legnagyobb legyen [...] Azzal, hogy ő saját érdekét követi, gyakran a társadalomét eredményesebben mozdítja elő, mint ha annak előmozdítása lett volna valóságos célja.” Mivel a közgazdász hallgatók tanulmányai során a láthatatlan kéz, a homo economicus és Adam Smith gondolatai legalább olyan gyakran előkerülő fogalmak, mint egy megyei labdarúgó mérkőzésen a játékvezető édesanyjára tett nem éppen kedves megjegyzések, úgy gondoltam érdemes lehet megvizsgálni, hogy mennyire értenek egyet a diákok tanultakkal. A válaszok nem okoztak különösebb meglepetést. Talán egyedül azon csodálkozom, hogy nem akadt egyetlen olyan kitöltő sem, akiben annyira mély sebet ejtett volna valamelyik tantárgy, hogy puszta dacból teljesen ellent mondjon a klasszikus közgazdász nézeteinek. A többség véleménye azonban megoszlik, hogy csak néhány esetben teljesülnek a közgazdaságtan Ádámjának gondolatai, vagy sok esetben teljesül az egyéni önzés közjóra gyakorolt pozitív hatása.

Kérlek, állítsd sorrendbe az alábbi kifejezéseket aszerint, hogy melyik vezérel leginkább egy-egy önzetlen cselekedet véghezvitele során!

skála 6,5-ös pontjánál helyezkedik el. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a skála minden egyes pontját megjelölte legalább egy olvasónk.

Mint ahogy azt korábban megemlítettem, a mai napig nem egyértelmű, hogy mi készteti az élőlényeket az altruista magatartásra. Éppen ezért kíváncsi voltam, hogy az olvasók számára egy-egy önzetlen cselekedet során mik a fő mozgatóerők, ezért arra kértem őket, hogy állítsanak fel egy sorrendet, aszerint, hogy az általam megadott szempontok közül mi vezérli őket ezekben az esetekben leginkább és mi a legkevésbé. Beismerem, hogy némely esetben rendkívül nehéz volt a prioritást meghatározni. A válaszokból azonban egyértelműen arra a következtetésre jutottam, hogy a többség számára leginkább az együttérzés jelent motivációt az altruista tevékenységek során. Ezt követően pedig az vezérli leginkább az embereket, hogy örömmel tölti el őket egy-egy jócselekedet. Ezt szorosan követi a sorrendben az a tudat, hogy mi is kerülhetünk valamikor hasonló helyzetbe. A segítség elmulasztása okozta bűntudat elkerülése az átlag számára nem bír különösebb jelentőséggel a segítségnyújtás indoklása során. A Pécsiközgázosok jócselekedeteit legkevésbé a másoknak való imponálás, valamint az esetleges későbbi ellenszolgáltatás reménye vezérli. Azonban a vélemények változatosságát támasztja alá az a tény, hogy két-két hallgató listáján még ezek is kerültek az első helyre.

Szerinted az emberiségre általánosan milyen mértékben jellemző az altruista magatartás? Válaszodat kérlek, 1-10-ig terjedő skálán add meg, ahol 1=egyáltalán nem, 10=teljes mértékben!

Mennyire jellemző rád az altruista magatartás? Válaszodat kérlek, 1-10-ig terjedő skálán add meg, ahol 1=egyáltalán nem, 10=teljes mértékben! A válaszok alapján biztató, hogy ennyi önzetlen közgazdász kerül majd ki karunkról. Az ő segítségükkel talán javul valamelyest a szakma megítélése. Ugyanis a kitöltők 84%-a érzi úgy, hogy átlagosan, vagy annál is jobban jellemző rá az altruista magatartás. A válaszadók több mint harmada a 8-as, vagy annál is jobb kategóriába sorolta magát. A válaszok átlaga pedig a képzeletbeli

Az előbbi pár sor tudatában különösen érdekesnek bizonyul, hogy a saját magukról alkotott véleményt követően hogy vélekednek az emberiség egészét tekintve. Nos, az egyértelműen kijelenthető, hogy jóval pesszimistábbak a hallgatóink a társadalmat illetően. A 100 kitöltőből csupán kilenc tekinti saját magánál önzetlenebbnek az emberiség egészét. A válaszadók 62%-a szerint az átlagosnál is kevésbé jellemző az altruista magatartás a világra. Míg 10-es és 9-es osztályzat egy sem, 8-as és 7-es pedig csak egyegy született. Érdekes, hogy a saját magukat az átlagnál kisebb mértékben önzetlennek tartók közül az emberiség egészét sem helyezte el senki sem az 5-ös pontnál feljebb a képzeletbeli skálán. Kérlek, válaszd ki a véleményed szerint leginkább igaz állítást! A mai világra sokkal kevésbé/valamivel kevésbé/ugyanolyan mértékben/valamivel jobban/sokkal inkább jellemző az emberközpontúság, mint korábban! „Bezzeg az én időmben…” Ugye mindenki számára ismerős ez a generációról generációra vándorló örökzöld közhely. Bevallom őszintén véleményem szerint értelmetlen, egyben lehetetlen azt vizsgálni, hogy éppenséggel abban a korban volt-e nagyobb az emberközpontúság, amikor furkósbottal ütötték egymást agyon, máglyán égettek el ártatlanokat, puskákkal tizedelték egymást, vagy amikor atombombával irtottak ki számtalan embert. Úgy gondolom, hogy mind az embertelenség, mind az emberközpontúság ugyanolyan mértékben kíséri végig történelmünk alakulását. Ehhez képest a hallgatók háromnegyede úgy gondolja, hogy jelenleg kevésbé

jellemző a világunkra az emberközpontúság és sokkal inkább vezérli az önérdek és a pénzszerzés társadalmunkat, mint korábban. Ettől jóval elmarad azoknak az aránya, akik szerint éppen ugyanannyira jellemző a mai világunkra az emberközpontúság, mint régebben. Szintén a válaszadók kicsit több mint 10%-a véli úgy, hogy jelenleg jobb a helyzet e tekintetben, mint az a múltban volt. Szoktál adományozni? Talán erre a kérdésre érkezett válaszok aránya lepett meg a leginkább. Hiszen csupán az olvasóink fele szokott adományozni, és ebből mindössze 8%, aki rendszeresen teszi mindezt. 30% azért nem adományoz, mert anyagi körülményei nem teszik azt lehetővé, a válaszadók ötöde pedig úgy véli, hogy a pénzét nem arra a célra költenék el, amire azt ténylegesen szánná. Azért elgondolkodtató ez a két arány. Érdekességképpen összehasonlítottam a 4. kérdés során történt önértékeléseket az adományozási hajlandóságokkal. Több furcsaság is felkeltette a figyelmemet. Például a rendszeresen adakozók között akad egy személy, aki saját magát az 1-es osztályzattal illette korábban. Továbbá a ritkábban adakozók önértékelésének átlaga meghaladja a rendszeresen adományozókét és ettől nem sokkal marad el az adományozási rendszerrel szemben bizalmatlanok átlagos pontszáma. Elemzésem végéhez érve szeretném megköszönni még egyszer mindazoknak, akik altruista módon egy –két percet kérdőívünk kitöltésére szántak az értékes szabadidejükből, segítve ezzel, hogy lehetőségeinkhez mérten minél reprezentatívabb módon közöljük a Pécsiközgáz véleményét az adott témával kapcsolatban. Karinthy szavaival élve a Fészek szerkesztősége mindig arra törekszik, hogy visszaadja olvasóinak azt, ami korábban az övék volt.

Ember a gazdaságban Az önző egyént a közgazdaságtan hipotézisrendszere fejlesztette tökélyre, azonban a homo oeconomicus a valóságban nem releváns emberkép. Az altruizmus az egyik legalapvetőbb morálfilozófiai fogalom, és a mi szakmánknak is foglalkozni kell vele, ha tisztán akarunk látni. Nehezen találunk olyan társadalommal foglalkozó tanulmányt vagy kutatást, ahol manifeszt -vagy legalább látens - módon ne bukkanna elő az önzetlen viselkedésére vonatkozó utalás. A közgazdaságtan pedig alapvetően társadalomtudomány, amely a társadalom tagjainak döntéseivel foglalkozik szűkös viszonyok mellett. Az altruizmus már alapvető erényként szerepelt Arisztotelész Etikájában is, de az ös�szes világvallás tartalmazza olyan tanítást, ahol az egymás iránti segítségnyújtás alapvető erkölcsi tanításként jelenik meg. Arisztotelész önmagában vett önzetlensége, valamint a szakma önérdekkövető egyéne között azonban szerintem árnyaltabb a kép. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az önzetlenségünkkel kapcsolatban is megjelennek alapvető motivációk, hiszen más-más lélektani késztetés irányítja a szeretteink iránt tanúsított altruista viselkedést, mint az idegenek iránt. Szerintem saját kárunkra csak akkor vagyunk képesek segíteni egy embertársunknak, ha azzal a társsal rokoni viszonyban vagyunk/tervezünk lenni, esetleg hasonlóan erős kapcsolatot ápolunk. Az önfeláldozást csak úgy nem gyakoroljuk bárki iránt, mindössze nem várunk azonnali ellentételezést, esetleg egy magasabb jót tisztelve cselekszünk így. Ami már az alapképzéses tanulmányaim alatt is a legjobban zavart, hogy mennyire hiányos és egyoldalú a neoklasszikus elmélet ide vonatkozó része, még ha az elméleti koncepció is. Az emberi természet bemutatása során persze láttatni kell az önérdekkövetés motívumait, de mivel társadalomban működünk, így a „másérdekkövetés” gondolatát is érdemes

bevezetni. Ennek matematikai modellezése, algoritmusokkal való leírása persze borzasztó bonyolult, ha egyáltalán lehetséges, hiszen folyamatosan változó belső intuíciók és a valódi ember áll mögötte. Minden emberrel kapcsolatos tudományban - még a biológiában is - azokat a szabályszerűségeket kutatják, amikkel az emberi viselkedés magyarázható, jelenségei leírhatóak, majd előre jelezhetőek. Szakmánknak talán még fontosabbak

ezek az előrejelzések, mint más tudományok számára, ellenben azt a sarkos leegyszerűsítést nem tehetjük meg, amit a mainstream megtesz. Többek között azért, mert a társadalmunk - így gazdaságunk - leglebutítottabb jelenségét mégis két egyén kapcsolatba lépése jelenti, az ego és az alter interakciója, ahol az egoizmus mellett jelen van az altruizmus, az önzés mellett az önzetlenség. Ezek kö-

zött nem állítom, hogy mindig tudatos a választás, és az is előfordulhat, hogy a gazdálkodó egyén nem értékeli kellőképpen a helyzetet, nem vizsgál meg minden alternatívát, esetenként csak értékeket és normákat konstruál, hogy legyen mihez igazodnia. A kép viszont szerintem így teljes; megfelelő árnyalással. Talán a szakmában is jobban el kell még mélyednem ahhoz, hogy ilyen kérdésekben kimerítőbb képet tudjak felvázolni, és talán még többet kutatni, hogy a kérdésekre válaszokat is találjak.

Ennek dacára és a téma iránt érdeklődve, mindössze annyit látok, hogy a lényeges kérdés inkább az; „van-e valódi önzetlenség a szónak abban az értelmében, hogy a másokért történő lemondás és áldozatvállalás semmiféle haszonnal nem jár?” Kevés élettapasztalattal, és az említett még kevesebb szakmai kompetenciával azt állítom, hogy előfordulhat. Nem vagyunk homo oeconomicusok, mindenkiben működik ha a legcsekélyebb mértékben is -, de némi együttérzés. A bennünk rejlő empátiának köszönhetően pedig teljesen önzetlenül vagyunk képesek törődni azokkal, akik rá(nk)szorulnak. Gazdagságtól, pénztől és hatalomtól függetlenül. •

Gary Stanley Becker (1930-2014) Gary Becker munkásságával hangsúlyozta, hogy az emberi viselkedés a közgazdaságtan legfontosabb befolyásoló tényezője. 1992-ben kapta meg a Közgazdasági Nobel-emlékdíjat a „mikroökonómiai elemzés hatókörének kiterjesztéséért az emberi viselkedés és interakció széles körére, beleértve a nempiaci viselkedéseket”. 1930-ban született Pottsvilleben, az Egyesült Államokban. Édesapja vállalkozó volt. Brooklynban járta ki az általános iskolát és a gimnáziumot. Ebben az időszakban a sportok jobban foglalkoztatták, mint a szellemi tevékenység. Édesapja mindig naprakész volt a politikai és pénzügyi hírekkel kapcsolatban, amit megosztott fiával is, innen származhat a későbbi közgazdasági érdeklődés. Ahogy a középiskola alatt, a Princeton Universityn is matematikát hallgatott. Véletlenül felvett egy közgazdasági kurzust, mely felkeltette az érdeklődését. Szeretett volna tenni a társadalomért, ám nem látta, hogy a közgazdaságtan valóban fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozna, így a szociológia felé fordult. Később a Chicago Universityn tanult, ahol Milton Friedman vezetésével olyan intellektuális munkába csöppent bele, melyek innovatív kutatásnak számítottak mind a téma, mind a módszertan tekintetében. Ebben a szellemiségben kezdett el kutatni a diszkriminációról. Egy olyan társadalmi problémát vizsgált, mely kizárólag közgazdasági alapfogalmakra és modellekre épült, ez alapjaiban rengette meg a közgazdászokat és a szociológusokat is. Az előítéletek jövedelemre, foglalkoztatásra, kisebbségekre való hatását vizsgálta, mindezt formalizált keretek között. Megállapításai szerint egy társadalmi csoport diszkriminációja faji, vallási vagy nemi

alapon egyaránt csökkenti a diszkrimináló és a diszkriminált jövedelmét is. Disszertációja könyv formájában 1957-ben jelent meg, The Economics of Discrimination címmel. Életének következő mérföldköve a Columbia University és a National Bureau of Economic Research kutatójaként folytatott munka, melynek eredményeként 1964-ben megjelent a Human Capital című könyve. Gary Becker párhuzamot von az emberi erőforrásokba és a fizikai tőkeállományba való befektetések között: a racionális gazdasági szereplő azért vállalkozik a beruházásra, mert várakozásai szerint a beruházás költségét meghaladja a beruházás várható haszna. Az az előkelőbb munkaerő-piaci helyzet, melyet a munkaképesség növekedésével - azaz a munkánk továbbképzés hatására elért minőségbeli javulásával - érünk el, meghaladja a tanulással eltöltött idő alatt kieső jövedelmet, a tanulás költségeit, és a magunk fejlesztésére és egyéb tevékenységre fordított energiát. Becker szakmai elismertsége a nyolcvanas években kezdett növekedni, fiatal közgazdászok érdeklődését keltette fel elmélete. Szakmai tanulmányok kizárólagos publikálása után a Business Week 1985-ben felkérte egy szélesebb kört megszólító, könnyebben feldolgozható cikksorozat írására, mely megtanította őt röviden, közérthetően, nem formalizáltan

közölni az elméletét, eredményeit. Becker munkáját számos kritika érte, többek között az, hogy modelljei túl általánosak, a következtetések és előrejelzések pedig túl nyilvánvalóak. A néhol túl szigorú feltevések miatt bírálják az ökonómiai közelítésmódot, mert nem ad egyértelmű előrejelzést, avagy az empirikus ellenőrzés ellent mond az előrejelzéseknek. További kritika, hogy a racionalitást több szempontból is a lehető legszűkebben értelmezi. Gary Becker közgazdasági közelítésmódja nagyban elősegítette a társadalomtudományok fejlődését. Az ökonómiai megközelítéseket kiszélesítette a társadalmi és politikai jelenségekre is. Ezt követően új társadalomtudományi irányzatok születtek, mint a racionális döntések elméletén nyugvó szociológia, a közösségi döntések elmélete vagy az új intézményi közgazdaságtan. Kijelenthető, hogy Becker tette meg az első lépéseket, hogy a társadalomtudományok különböző ágai között elinduljon a kommunikáció, együttműködés, ami ahelyett, hogy zsákutcába vezetett volna, elindított egy kölcsönös eszmecserét. •

Forrás, további információ: Bekker Zsuzsa (szerk.) (2005): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004. Budapest: KJKKERSZÖV http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/ economic-sciences/laureates/1992/becker-bio. html Gary Becker (1992): The Economic way of looking at life. Letöltve (2015.02.24) http:// www.nobelprize.org/nobel_prizes/economicsciences/laureates/1992/becker-lecture.pdf

Helyünk a világban V. Eddigi írásaimban leginkább hazánkat érő potenciális külső kihívásokról írtam, mint amilyen például a környezetkárosítás, a társadalmi különbségek növekedése, a világot jellemző érték- és normaválság, a magyar kisebbség helyzete a Kárpát-medencén kívül. A nélkül, hogy bárki büszkeségébe vagy önérzetébe taposnék, szeretném leírni, hogy mi magyarok sem vagyunk teljesen tökéletesek. Bár szeretjük éles kritikával illetni a körülöttünk élőket, sőt olykor az egész világot, vannak olyan problémák is, amelyekről kizárólag mi magunk tehetünk. Senki, de senki mást nem okolhatunk az államszocialista világból ránk maradt korrupció és a feudális társadalom maradványának tekinthető uram-bátyám világot jellemző állapotokról. Sajnos Magyarországnak óriási hátránya van abból, hogy elsősorban az állami szférában nem a szakmai felkészültség alapján, vagy a korábban az asztalra letett eredmények mellett kerülnek ki vezetők, funkcionáriusok, tisztségviselők és döntéshozók, hanem egyszerű valakinek a valakije szisztéma szerint. Ez az uram-bátyám világ, ahol sógor, koma, jó barát és jó káder tud érvényesülni. Hogy milyen hátrányokat hordoz ez magán? Azon túl, hogy az állami szférában megszerezhető fizetések általában alacsonyabbak a versenyszféra által produkált jövedelmeknél, ami eleve kevésbé teszi vonzóvá a pályát, a munkatársak hiába dolgoznak jól, precízen és gyorsan, ez önmagában mégsem hozhat számukra semmilyen előrelépést, amíg politikai érdekviszonyok döntenek egyszerű ügyintézői állásokról is. Sőt, az esetleges főhatalomváltás idején sokszor még az egyszerű portás, vagy a takarítónő sem érezheti magát biztonságban. Lehet, hogy a kapitalista fejlődés nyugaton ezt az életfelfogást már felszámolta, s a versenyben való gondolkodás annyira áthatotta a társadalmat, hogy egy egészséges szintig ezeket a

káros jelenségeket minden további nélkül ki tudta iktatni. Ezzel szemben Kelet-Európában hódít a káderpolitika és a korrupció. Igen, a korrupció, amely évente felbecsülhetetlen milliárdokkal rövidíti meg az államkasszát. Hofi Géza így definiálta a korrupciót: „Korrupció az, amiből engem kihagytak.” S milyen igaza volt, a kisördög mindegyikünkben benne lakozik. Csak hát Skandináviában mégiscsak valahogy képesek tisztábban gondolkozni az emberek, a vállalkozók és a politikusok is… Bár ki tudja, sosem jártam ott. Egy szó, mint száz, rengeteg kínkeservvel megdolgozott adóforint kerül kétes ügyleteken keresztül „tűzhöz közeli” figurák pénztárcájába bankszámlájára, amelyet gyönyörűen kiutaztatnak aztán az országtól és csak a jó Isten tudja milyen off-shore paradicsomokon rejtegetnek, ha még nem forgatták be luxushajókba, helikopterekbe és jachtokba. Persze fejétől bűzlik a hal, de a nagyágyúk mellett a kisemberek felelőssége sem elhanyagolható. Gondoljunk csak bele, hogy néhányan mennyit panaszkodnak, hogy sok a munkájuk, nem bírják a főnöküket, vagy, hogy épp milyen nehéz fizikai melót végeznek, amit a laikus el is hinne, ha…ha nem látná, amikor elsétál az építkezés mellett, hogy a hét munkásból kettő kényelmesen lapátol, a többi áll és bíztatja, s ha nem látná, hogy az irodista kávét főz és a kolléganőjével csacsog miközben a kisablak előtt már feltorlódott a sor. Ilyenek vagyunk mi magyarok, pont. Kellemes társa-

ság, hisz van bennünk németes attribútum és akad bennünk némi olaszos beütés is: az elvárásaink és az igényeink olyanok, mint a németeknek, a munkamorálunk olyan, mint az olaszoknak… Nem egy szerencsés kombináció, hát persze, hogy csak zúgolódás a vége. Állam bácsit pedig nem azért találták fel, hogy dajkáljon bennünket, hogy megfogja a kezünket és végigrángasson az életen. Magunknak kell gondoskodjunk önmagunkról, nem várhatjuk azt el teljes mértékben a társadalomtól. Nekünk kell megóvni

a környezetünket, nekünk kell feltalálni önmagunkat az üzleti életben. Az ember javarészt maga felel a saját sorsáért, csak ezt sokan nem hiszik el magukról. Magyarországon különösen nem… Kishitű és pesszimista nemzet vagyunk, pedig lenne azért miből hitet, erőt meríteni és lenne itt mire büszkének lenni. Csak talán nem mindent a másiktól kell várni, mert az Isteni gondviselés néha várat magára, az állam és a társadalom pedig mi magunk vagyunk. Persze mindig egyszerűbb másokra mutogatni, de valójában a siker bennünk van, nem körülöttünk. A legnagyobb veszélyek egyike ránk, magyarokra nézve, ha nem változtatunk, mert akkor mindig egy elkeseredett társaság lesz a mienk, aki nem tud gondoskodni saját jövőjéről.

Vajon Kossuth Lajos ma Obamát vagy Putyint preferálná? Közeledik nemzeti ünnepünk, március 15. napjának ünnepe. Hagyjuk most azt, mi történt akkor, ki, mit, hol szavalt, milyen történelmi következményei lettek. Azt nézzük meg, hogy napjainkra megvalósult-e azon eszmény, amelyet a negyvennyolcas forradalmár ifjak képviseltek! Vajon szabad lett-e Magyarország? Másfél évszázada még a Habsburg uralkodóháztól és az osztrák elnyomástól függtünk. A Reformkor politikai küzdelmei, a magyar kultúráért és nyelvért folytatott szellemi csatái, melyek a ’48-as forradalom és szabadságharcban teljesedtek ki, megteremtették a modern polgári Magyarország világát, még akkor is, ha a feudalizmus egyes elemei egészen a második világháború végéig megtalálhatóak voltak hazánkban. Nagyot változott azóta körülöttünk a világ: jött Trianon, két világégés, a szocialista államberendezkedés kártékony hatásai, a rendszerváltozás. Egy valami azonban Mohács óta örökség: nem dönthetünk a magunk sorsáról, nem járhatjuk saját utunkat. Fáj leírni, de a világpolitika sakkjátszmáiban nincs változás Magyarország szerepének tekintetében. A gazdasági függőség gúzsba köt bennünket, mind a Nyugat, mind a Kelet felé. Washingtonhoz túlságosan Keletre vagyunk, Moszkvához meglehetősen Nyugatra. Lavírozni kell a két fél között, különben vagy az egyik, vagy a másik fog kellemetlen perceket okozni számunkra. Bár 1989-ben azt gondolhattuk volna, hogy Oroszország szétesik, Vlagyimir Putyin új lendületet vitt a belső és külső problémáktól egyaránt a padlón vergődő egykori szuperhatalom életébe. Az oroszok megerősödését a kijevi harcokig csak távolról érezhettük és a feszültségek a

diplomáciai berkek szalonjaiból nem ütöttek át a köztudatba. Aki azonban eddig nem jött volna rá, annak ezúton jelentem: újabb hidegháború zajlik körülöttünk. Egy újjászülető Cold War, amelyben az Amerikai Egyesült Államok feltétlen lojalitást vár európai szövetségeseitől, míg Oroszország azt szeretné, ha egy-egy kiszolgáltatott kelet-európai állam megbonthatná az EU látszólagos és gyenge lábakon álló egységét a kérdésben. Magyarország számára sajnos nincs jó választás. Sodródunk az árral. Az ország vezetése, bár szövetségi rendszerünk a Nyugathoz láncol bennünket, igyekszik gesztusokat tenni Oroszország felé is. Az Egyesült Államokban ez riadalmat vált ki. Másoldalról, a magyar gazdaság óriásit bukott azzal, hogy Oroszország leállította az EU-ból érkező import egy jelentős részét. (Tudtátok, hogy míg az EU-s szankciók következményeképp 7,3%-kal csökkent Európa és Oroszország között a kereskedelmi forgalom, addig az USA és Oroszország között ezzel párhuzamosan 7,5%-kal nőtt? Ugyan miért követel Amerika oroszellenes szankciókat Európától, ha közben a saját cégei nyíltan megszeghetik azt? Miért csak az EU bukott a szankciókon?) A szomszédos Ukrajnában szakadárok harcolnak az Oroszországhoz való csatlakozás érdekében. Az ő céljuk érthető, hiszen Ukrajna immár negyed százada

igyekszik tudomást nem véve létezésükről negligálni az állam területén élő orosz kisebbség nyelvi jogait. Moszkva számára leginkább a Donyecket övező ipari vidék, Ukrajna gazdaságának szíve a fontos, mely stratégiai jelentőségű, s az ott élő orosz ajkú lakosok védelme leginkább az orosz szélsőjobb felé tett kommunikációs gesztus. Az amerikaiakat sem Ukrajna szabadsága érdekli, hanem a háborúban eladható fegyver, a presztízs és a rivális Oroszország kordában tartása. Magyarország 167 évvel 1848. március 15. után sem lehet igazán szabad. Bár a Habsburgok eltűntek, most Amerika és Oroszország között lavírozó, hol egyik, hol másik pókhálójában vergődő kisállam vagyunk. S immáron nem csak mi, de egész Európa az, akit kötélen rángatnak s igyekszenek a saját érdekszférájába terelni. Egy globális háború színtere lettünk, melyben az egyelőre nevető harmadik Kína csak földrajzi távolsága okán nem játszhat (szerencsénkre) különösebb szerepet. Felesleges egységes európai fellépésről beszélni, amikor nincs egységes Európa. Talán megütköznek rajt néhányan, de Európának és benne Magyarországnak leginkább egy gazdaságilag és katonailag erős Németország lenne érdeke, amely mögé a kisebb és gyengébb államok is fel tudnak sorakozni. Egy biztos, ha a korábbi években szétesőben is volt az Európai Unió, most Oroszország fenyegetése és Amerika újbóli gazdasági erőfölénye mellett ismét óriási széllökést kaphat az egységes Európa eszménye.

A kritikus kritikájának a kritikája „Nem neheztelek a bírálatért még akkor sem, ha a hangsúly kedvéért pillanatnyilag eltér a valóságtól.” Winston Churchill Kéretlen kritika képtelen képet konstruál: készítője keményen körmölve, közönyösen, kvázi kötelezően készíti ki kultuszfilmek, könyvek, kultúrák kreálóit. Kimeríthetetlenül kommunikálja közönségének kegyetlenkedését, készségesen karattyol, kapkodva, könnyelműen, keresetlenül. Ennyi alliteráció után szubjektív véleményem következik azon emberekről és írásaikról, melyek legalább annyira perszonális gondolataikat írják le, mint én most, mégis egyfajta etalonnak számít az, hogy ők mit gondolnak témájuk tárgyáról. Sokféle kritikus létezik: van a vicces, a kényszeresen mindenben hibát találó, a fizetett marketinges, a gonosz és a hagyományos, tényleg szakértő személy. A humor bármelyik típussal ötvöződhet és jelentősen feldobhatja az adott véleménynyilvánítást. A kényszeres és a gonosz között csak apró különbség van: míg előbbi tényleg lázasan keresi a gikszert, addig utóbbi kitalálja azt. A marketingest meg sem kell magyarázni, ő az a személy, aki a romantikus vígjátékra azt írja: lélegzetelállító. A mai világban az emberek mindinkább egocentrikusak lesznek, és egyre kevésbé fogadják be a bírálatokat. A Birdman című film remekül prezentálta, hogy a nagy színdarabok rendezői, színészei mennyire félnek a leminősítéstől, mennyire vágyják a szakmai elismerést, amit nem is szakmabéli ember fogalmaz meg, és ez nem csak a színdarabokra igaz. Bár Hollywoodban ma inkább a pénz beszél, mint a kritikus – pedig ugye, pont fordítva kéne lennie –, és a rekordösszegű Box Office az elsődleges cél, nem a bezsebelt díjak száma, azért

gondoljunk bele, hogy a 6000 főt számláló Akadémia megbecsülése mindenki számára egy fantasztikus érzés lehet – annak akit érdekel. Alfred Hitchcock pár másodperces beszéde – az elhíresült „köszönöm” mondat – mindent elárul a rendező gondolatairól. Ne gondoljuk azonban azt, hogy a kritikusoknak nincs hatalmuk. Nagyon is van és számít a véleményük. Az ember aszerint választja meg, hogy mire menjen moziba, mire adjon ki pénzt, hogy előtte pozitív vagy negatív vis�szajelzéseket kapott – mindegy igazából, hogy kitől. Képzeljünk el egy bírósági tárgyalást, ahol mi magunk vagyunk a bíró. Az ügyész a kritikus (azt hiszem, nem kell magyarázni ezt, a nagy számok törvénye alapján ők inkább a támadó oldalon vannak, mint a védőn), az ügyvéd – ha van – a készítők interjúi, a szemtanú pedig a közönség véleménye. A jó kritikus kíméletlenül szembesít a valósággal, ám nem színezi ki azt. Sajnos ilyenből kevés van. Elég a nem is olyan távoli múltba tekintenünk, Christopher Nolan új filmjére, az Interstellarra. Nagyon sokan kezdték azzal a cikket, hogy „reménykedtem, hogy Nolan végre elbukik, de ismét nagyszerűt alkotott […], azonban fontos kiemelnünk azt a pár hibát, amit vétett a film […]” Néha egy bíráló írásban több a valótlanság, mint az alkotásban, aminek minőségét firtatja. Az újságokban megjelenő kritikával az a baj, hogy nem lehet építő jellegű, mivel nekünk, az olvasóknak íródik, és nem annak, akibe

valóban érdemben belekötöttek – ha pedig nem követi tanács se a dicséretet, se a negatív véleményt, akkor tulajdonképpen nem is töltődik fel a cikk értéktartalommal, csak egy szubjektív oldal lesz azokról az emberekről, akiket ismernek, attól, akit nem. Sokak szerint a kritikusok különböző személyes problémák miatt, lelki okokból lettek kritikusok, amit Tari Annamária egy frappáns mondatban fejtett ki: „Amíg mások eredményeit szapuljuk, nem kell szembenézni önmagunk hiányosságaival és hibáival. Ez azonban veszélyes érzelmi folyamat, mert megengedő önmagunkkal szemben és destruktív a másik felé, ami azt is jelenti majd, hogy nem sok változás történhet a realitásban, hiszen véleményezni mindig is könnyebb lesz, mint cselekedni.”

Mindent összevetve talán kijelenthető, hogy kritikusnak lenni inkább életérzés, mint szakmailag vagy társadalmilag felelős, elismert pozíció. Szeretjük őket, ha jó cikket írnak és gyűlöljük, ha minket vagy kedvenceinket sértenek meg. Figyeljünk arra, hogy ha személyünket éri negatív impulzus, akkor ne vegyük fel egyből a kesztyűt, gondolkozzunk el azok igazságtartalmán, mielőtt válaszolunk. •

Nem kell ide pro liszensz A másodosztályú Csákvár edzője, Bognár György a magyar edzői szakma szembeköpéséről beszélt Dárdai Pál szövetségi kapitány kinevezésekor, mondván a Hertha edzőjének még csak pro liszensze sincs. Nézzük csak meg, a Sport-1 szakkommentátorának mennyire van igaza. Tény, hogy akkoriban még edzőként felnőtt tétmeccsel nem rendelkező szakember csatasorba állítása elsőre furcsának hangozhat, azonban Dárdai gyorsan bebizonyította rátermettségét. A Hertha U19 és a komplett magyar edzői társadalom közti kacsacsőr bizony előbbi irányába mutat. Sőt, a nemzet „Paliját” azóta a Hertha vezetőedzőjévé is kinevezték. A romániai 0-3 és a hollandiai 1-8 után a közvélemény külföldi kapitány után kiáltott. Az MLSZ is ezt kommunikálta a sajtó és a szurkolók felé, így Pintér Attila kinevezését jómagam is csalódottan vettem tudomásul. Nem voltam ezzel egyedül, talán még soha senki nem kezdett dolgozni a válogatottal ilyen alacsony támogatottság mellett. Pintérnek később sem sikerült maga mellé állítani a népet: a játék már a barátságos meccseken is akadozott, a roppant kínos hazai vereség az észak-írek ellen pedig végleg megpecsételte a sorsát. Ekkor jött vészmegoldásként Dárdai, aki már játékosként is ismert volt szervezőkészségéről és megalkuvást nem tűrő játékáról. Ha a külföldi edző nem is jött össze, talán még jobban is jártunk a Pécsett nevelkedet kapitánnyal. Magyarként teljesen a szívén viseli a csapat sorsát, azonban külföldön tanulta ki a szakmát, így elkerülte a hazánkban lévő mocsárt, ezt az edzői posványt. 14 Berlinben eltöltött éve és 297 lejátszott mérkőzése a Hertha legendái közé emelte, a szurkolók a mai napig imádják, a berliniek újdonsült menedzsereként is óriási támogatásban részesítik. Nem volt túl sok ideje a

Románok elleni mérkőzés előtt, ám a magyar csapat játékában olyan elemet fedezhettünk fel, ami az egy évvel azelőtti mérkőzésen nyomaiban sem volt meg: tartást. A totális megsemmisüléshez képest az októberi döntetlen kiváló eredmény volt, melyet a feröeriek és a finnek elleni győzelemmel toldott meg a Dárdai-csapat. Épp itt volt már az ideje, hogy elfelejtsük a „magyaros virtust” és kiscsapathoz illően a stabil védekezést helyezzük az előtérbe. A legutóbbi két selejtező sorozatban a nemzeti tizenegy 10 meccsen 20 és 14 gólt szedett be. Ilyen sok kapott góllal szinte lehetetlen kijutni egy nagy nemzetközi tornára. Dárdai alatt 3 tétmérkőzésen mindössze 1 kapott gól a mérleg, ez mindenképpen bíztató a jövőre nézve. További jó előjel még légiósaink, elsősorban Dzsudzsák és Stieber nagyszerű formája, utóbbinak épp most találták meg igazán a posztját, a kispadra szorította a világsztár Rafael Van der Vaart-ot. Dárdai a nemzet „Palija” lett, a görögök bénázásának és a 24 csapatos Európa Bajnokságnak köszönhetően évek óta nem volt ilyen nagy az esélye annak, hogy az 1986-os mexikói égés után újra egy nemzetközi tornán is szurkolhassunk a magyar csapatnak. Jó hírnek minősül számunkra a március 29-i mérkőzésünk előtt, hogy a helléneknek nem csak a gazdasá-

-ga van válságban: képesek voltak hazai pályán kikapni Feröertől, a szurkolóirendbontások miatt pedig egy időre beszüntethetik a görög nemzeti bajnokságot is. Dárdai jelen pillanatban a Hertha menedzsereként próbálja benn tartani az utóbbi években többször is az első és másodosztály között ingázó csapatot a Bundesligában. Győzelemmel kezdett a Mainz ellen, melyet egy Freiburg elleni bosszantó vereség követett hazai pályán, majd pedig jött Bas Dost és a Bayernt is elgázoló Wolfsburg ahol a Hertha egészen a hajráig tartani tudta a döntetlent. A Berlin továbbra is kieső helyen áll, ám mindössze egy győzelemmel akár a tizennegyedik helyre is előre léphetne a csapat. A topligákban igencsak ritka, hogy valaki egyszerre legyen egy klub vezetőedzője és egy nemzet szövetségi kapitánya. Nem lehet tudni, hogy Dárdai mennyire fogja bírni az ebből adódó kettős terhelést. Felesége szerint nem lehet lelőni, az akarattal nem lesz gond, reméljük erővel is bírni fogja. Óriási szurkolója lettem Dárdainak. Pali szerethető karakter, de sok ellenséget szerzett magának a gőgös és romlott magyar szakmában. A Bognár György félék most épp csöndben vannak, azonban várják a pillanatot, hogy azt mondhassák: „Pali, korai ez volt még, elsietted, mi megmondtuk”. Őszintén remélem, hogy továbbra is sikerül majd beléjük fojtani a szót és egy görögök elleni győzelemmel tovább közeledni legalább a pótselejtező felé. Mutasd meg nekik Pali! •

Adakozni bizalommal Az adománygyűjtések hosszú múltra tekintenek vissza az emberiség történetében. Egy jó cél, egy közös ügy érdekében az emberek olyan dolgokat érhetnek el, amelyek nemcsak örömöt okozhatnak másoknak, de akár pozitív értelemben megváltoztathatják szerencsétlenül járt embertársaik sorsát is. Fontos, hogy ezekben részt vállaljunk. Az alapkérdés: kell-e, szükséges-e jótékonykodnunk? Egy normális társadalomban azoknak, akik anyagilag tehetősebbek, társadalmi felelősségük, hogy támogassák az elesetteket, szegényeket. A válasz tehát egyértelmű igen. A második kérdés az, hogy ez miként történjen meg? Az adományozásnak több módja is van, egy cél pénzzel és tárgyi értékekkel is támogatható. Az én feladatom az lenne, hogy írásomban megvédjem azokat a szervezeteket, akiken keresztül a különböző felajánlások eljuttathatóak az aktuálisan megcélzott rétegekhez. Mivel magam is több ízben vettem már részt aktivistaként különböző segélyszervezetek akcióiban, úgy éreztem, hogy fontos és szükséges vállalnom az eszmecsere „pro” oldalát. Az utóbbi idők súlyos és szégyenteljes visszaéléseit követően ez nem egyszerű feladat. Vis�szatekintve például a nagy port és média visszhangot kiváltó ügyekre, mint a Gyermekrák Alapítvány vagy az Egymásért Egy-másért Alapítvány körüli skandalumok, sokan okkal gondolhatják azt, hogy az adakozók jó szándékával a csalók visszaélnek. Sajnos az embert embernek teremtette a jó Isten, annak minden gyarlóságával, önzőségével, rossz tulajdonságával. Vannak, akik a jó cél mellett a saját zsebükre (is) dolgoznak. Ezek az emberek gyakorlatilag más emberek jó szándékát, segíteni akarását használják fel anyagi haszonszerzésre, ami kárt okoz a szorult helyzetben lévőknek. Ezek a csalók kétségtelenül a társadalom erkölcsileg legalja rétegéhez tartoznak. A jelenség mégsem általánosítható, közgazdász berkekben igazán megérthetjük. A televízió azt is minden nap bemondja, hogy X.Y. vállalkozás vezetői mennyit loptak, csaltak, sikkasztottak. Na, most akkor innentől minden

vállalkozó tolvaj és csaló? Ugye, hogy nem! Igen, sajnos ezek előfordulnak. Ugyanakkor fontos leszögeznünk, hogy messze nem mindenki tolvaj, sőt a legtöbben jó szándékú, becsületes és segíteni akaró emberek, hiszen aki valamilyen jótékonykodásra szánja el magát, annak alapvetően nem valószínű, hogy a vagyonszerzés lenne a célja, hiszen ez egy kevésbé jövedelmező iparág. Az, hogy a média felkap ilyen eseteket, főleg ha épp a legnagyobb vagy legismertebb alapítványoknál történnek, még alapvetően nem kérdőjelezheti meg a jótékony szervezetekbe vetett bizalmunkat, hiszen ezeken a csoportokon keresztül tudjuk a legtöbb támogatást nyújtani a rászorulóknak és ezek lemenedzselésére, koordinálására is e társaságok a legalkalmasabbak a több éves tapasztalatukon és a már kiépült kapcsolati hálózatukon keresztül. Különösen bizalmas lehet az egyházi szervezeteken keresztül történő jótékonykodás, hiszen ezeknél a csoportoknál az önkéntesek többsége lelkiismereti meggyőződésből, vallási kötelezettsége réven igyekszik segíteni. Az egyházi körökben – függetlenül, hogy milyen irányzat gyűjt – még kisebb a valószínűsége az adományokkal történő visszaélésnek. Kiemelkedő példája ennek a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány, mely ma már több ezer gyermeknek nyújt menedéket, neveltetést, meleg ételt és biztos jövőt. Lassacskán a második generáció nevelkedik fel Csaba testvér gyermekotthonaiban, akik közül legtöbbjüket az élet az utcáról sodorja be az árvaházakba, és végül diplomás emberként kerülnek vissza a körforgásba.Olyan

társaságokat is támogathatsz, akiket személyesen ismersz, vagy tisztaságuknak utánanéztél az interneten, utánakérdeztél ismeretségi, baráti körödben. Így még jobban lecsökkented annak az esélyét, hogy rossz emberre bízod a felajánlásodat. Amikor pedig adománygyűjtés keretében még csak nem is pénzt, hanem ruhákat, édességet, élelmiszert, könyveket, s más tárgyakat keresnek, akkor szinte semmi esélye nincs annak, hogy azt egyéni haszonszerzés céljából tennék a szervezők. Ugyan melyik alapítvány az, aki abból szeretne meggazdagodni, hogy régi, használt ruhákat gyűjt? Nem egy busásan jövedelmező üzlet…Ha viszont sohasem tanúsítunk bizalmat semelyik karitatív tevékenységet folytató szervezet felé sem, ami pedig keresztény kötelességünk volna, akkor aligha tudnak megvalósulni olyan jótékony társadalmi kezdeményezések, amelyek kórházak, segítségnyújtó intézetek, szociális otthonok, leszakadó falvak, vagy éppen éhező gyermekek megsegítésére irányulnak. Nem szabad, hogy a negatív, visszaélésekkel tarkított esetek beárnyékolják az adakozások pozitív megítélését, és ez által elvegyék kedvünket a másoknak történő segítségnyújtástól.

Jótékonyság = Álszentség és Korrupció? Sokak szerint minden ember önző. Még ha segítünk is valakinek, azt is a saját lelki békénkért, megnyugvásunkért tesszük, hisz maga a jót tevés tudata tesz boldoggá minket. Az elmélet vagy igaz, vagy nem, de van ennél rosszabb: amikor úgy teszünk, mintha jótékonykodnánk.

Alapvetően utálom az álszentséget. Persze valamilyen szinten mindnyájunkban létezik ez a tulajdonság, de igyekszem korrigálni magam minden lehetséges alkalommal. Mindig is üdvözöltem korunk technikai fejlődését, a közösségi oldalakat, az információ szabad áramlását. De egy dolgot nagyon utálok: A F a c e b o o k- o n mindenki többnek próbálja beállítani magát, mint ami. Itt nem csak a nyaralós fotókról és az óriási bulikról van szó, hanem az álaltruizmusról is. Cuki kiskutya, segíts neki; beteg kisgyerek oszd meg, és lájkold. A főhős ezután hátradől, ő megtette a magáét a társadalomért, majd elégedett mosollyal tölti ki a „Melyik Hollywood-i színész/színésznő illik hozzád?’ kvízt. 2013 elején nem véletlenül kezdett az UNICEF a „Lájkok nem mentenek életet” című kampányába, ahol 200 000 lájk elérése esetén pontosan 0 gyereket oltanak be gyermekbénulás ellen. Szintén kikészít az úgynevezett hashtag aktivizmus. Emlékszünk még az Ice Bucket Challeng-re, ugye? A mozgalom az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségre hívja fel a figyelmet. A képlet egyszerű: Adakozz 100 dollárt az ALS egyesületnek, vagy repül a nyakadba a jeges víz. Ebből az lett, hogy mindenki vödör jeget öntött a nyakába, ahelyett, hogy adakozott volna (persze akad-

tak kivételek.). A 2010-es haiti földrengéskor a Twitter összes csapjából a #haiti folyt. Összegyűlt 8 millió dollár, ami egy 7-es erősségű földrengés, valamint többszázezer hontalanná vált ember esetében aprópénz. 150 ezren azóta is menekülttáborokban laknak. Tavaly több száz iskolás lányt rabolt el a mostanában amúgy is sokat ficánkoló Boko Haram nevű terrorista szervezet. Az internetet körbejárták a Bring Back Our Girls jelszóval fémjelzett képek, de néhány hét után kifulladt az egész. Még Michelle Obama is részt vett a kampányban, viszont azóta semmi fejlemény nem történt az ügyben, a Boko Haram is aktívan tevékenykedik, jelenleg épp a nigériai hadsereggel folytat gerillaharcot. Közgazdász szemmel nézve a képet, bizony komoly problémák rajzolódnak ki a háztartásokban, de mi a helyzet a vállalatokkal, azaz a jótékonysági szervezetekkel? Eddigi tapasztalataim szerint, minél nagyobb pénzről van szó, annál nagyobb a lenyúlás esélye. Az Afrikába küldött segélycsomagok jórészét bizony a hadseregek kebelezik be, míg Magyarországon a Gyermekrák Alapítvány vezetője csúcsforgalomban a buszsávban is közlekedni tudó mentőautót részesíti előnyben a saját gépjárműje helyett. Az évek során a szervezet 850 millió forint készpénztartalékot halmozott fel, vezetők több milliós tiszteletdíjakat osztottak ki egymásnak. A botrány kirobbanása után másik két hasonló szervezetről is kiderült, hogy mindössze bevételeik tizedét költötték valós segélyezésre, a többit luxus apartmanok bérlésére és barátaik támogatására költötték. A magyarországi magas korrupció szint tudatában legyinthetnénk, miszerint biztos csak nálunk van ez így. Azonban Nyugaton is egymást érik a kínosabbnál kínosabb botrányok. Jó pár évvel ezelőtt volt nagy divatja az

először Lance Amstrong által hordott Livestrongkarkötőnek, mely később már minden jóravaló híresség csuklóján megtalálható volt. Később azonban kiderült, hogy a szervezet a rákkutatási projekt leállítása után is elfogadta az adományokat. Konkrét számokat nem tudni, de a 80 millió karkötő eladása igen sok pénz eltűnését jelenti. Napestig lehetne sorolni a hasonló eseteket, de azt hiszem már így is láttunk elég példát a kétségbeeséshez.

Mit lehet tenni, ha mégis segíteni szeretnék? Hová küldjem a pénzem? 1. Amennyire csak lehet, nézz utána a kiszemelt szervezetnek. 2. Pénz helyett adj valami konkrétabbat: konzervet, használt ruhát, könyvet, bármit. Tökéletes megvalósítása ennek a karácsonyi cipős doboz akció. 3. Ha igazán egyetértesz valamely szervezet céljaival, csatlakozz önkéntesnek (Osztogass meleg ételt, vagy pakolj homokzsákot. 4. Ne legyél lájkvadász! A teljes siker természetesen még így sem biztosított, de talán ez a legjobb módja, hogy segíteni tudj embertársaidon.

Sokan nem találkoztak azzal a szóval, hogy altruizmus. Ezt bátran ki merem jelenti anélkül, hogy bármiféle kutatási statisztikának utánajárnék. Elég körülnéznem a kettes járaton, átmennem egy parkon, meghallgatnom egy élménybeszámolót vagy bekapcsolnom a híradót. Egy kisarkított példa köré írtam meg a novellámat, ezzel is szeretném érzékeltetni, hogy milyen kevés van belőle a világon. Az altruizmus az, amikor akár saját kárunkra mondunk le valamiről azért, hogy másnak jó/jobb legyen.

Az autó épp a megengedett sebességgel ment. Nem volt egy hosszú út, az édesapa csupán hazafelé tartott a szomszéd faluból, ahol a szüleit látogatta meg. Hátul ült két éves kislánya, és higgadtan bámult ki az ablakon. Néha rá-rábökött egy madárra, ami odakint repült, vagy bármire, ami felkeltette az érdeklődését. Talán csak rosszkor voltak rossz helyen. Talán ha pár perccel tovább búcsúzkodnak nem történt volna semmi. Felgyorsultak az események: a szembe sávban egy rosszul kiszámított előzés zajlott, és a férfi ugyan félrerántotta a kormányt, az autók szélei mégis egymásnak csapódtak. Az autó megperdült a tengelye körül, és mielőtt az útszéli fának csapódva megállt volna, hallotta, ahogy a lánya kétségbeesetten jajveszékel. Hátrakapta a fejét, hogy ránézzen, aztán mindent elárasztott a sötétség. Egyenletes pityegésre és gépek zümmögésére ébredt. Ahogy kinyitotta a szemét, úgy hasított belé a fájdalom. Zsinórok lógtak ki belőle és gipszben volt az egész jobb válla és karja. Lassan tisztulni kezdett a feje, egy nővér dugta be a fejét a szobába, majd egyből ki is sietett. Nem sokkal ezután a felesége rohant be kisírt szemekkel, és lerogyott a mellette levő székre. Az ép kezét szorongatta, és remegő hangon beszélt hozzá. Megnyugtató érzéssel töltötte el. A szervezete szinte egyből visszaparancsolta az alvás regeneráló homályába. Eltelt két nap, a virágcsokrok gyűltek a szobájában, és ismerős sajnálkozó arcok jelentek meg nála időről időre. Családtagok, barátok, de annak ellenére, hogy ő elkezdett felépülni, nem látszódott öröm az arcukon. Kicsit haragudott is rájuk, miért nem bíztatják, miért kell a zavart, aggódó pillantásokat előtte váltani? Bekúszott a fejébe, és ott motoszkált benne a kérdés: Mi nincsen rendben? Dél körül hozták az ebédet, az igénytelen műanyag edényből gőzölgött a májgombóc leves és a vadas. Feltápászkodott, hogy egyen, ekkor megérkezett a felesége. Ugyanolyan rosszul nézett ki, mint mielőtt elragadta az ájulás két nappal ezelőtt. Megköszörülte a torkát, és a baleset óta először megszólalt: - Hogy van Juli? – recsegte. A következő fél óra rosszabb volt, mint maga a baleset. Lánya az ütközéstől nekicsapódott az oldalsó ablaknak. A kitört ablak megvágta, és mire kiértek a mentők már annyi vért vesztett, kész csoda, hogy túlélte a kórházig. Belső vérzései mellett agyrázkódással feküdt, pontosan apja felett egy emelettel az intenzív osztályon, eszméletlenül. –Ha nem kap még ma vérátömlesztést, nem fogja megélni a reggelt. - neje hangja elcsuklott, és kibámult az ablakon. A férfi halántékán lüktetett egy ér. Maga elé meredt, és pontosan tudta, miért nem néz rá asszonya. Juli vércsoportja AB negatív volt. Az a típus, ami sosincs raktáron a kórházakban. Csupán egy ember rendelkezett vele a családban: az Ő volt. Azzal is tisztában volt, hogy ha úgy döntenek, nem fogja túlélni. Nem az a tipikus döntés volt, amin a szülők gondolkozni szoktak, hogy melyik iskolába kerüljön a gyerek, vagy engedjük-e tévét nézni… de számára egyértelmű volt a válasz. Mellére ölelte a feleségét, és beszélgettek, amíg le nem ment a nap. A régi jó idők emlékeiről, próbálta vigasztalni, beszéltek a jövőről, és szemébe hazudta, hogy egyáltalán nem fél. Pedig rettegett. Az édesapa utolsó kívánsága az volt, hadd lássa még lányát utoljára. Feltolták egy kerekesszékben, és egy üvegfal előtt hagyták, onnan nézhette Julit. Kicsi fején nagy kötés volt, ami egy ponton át volt ázva. Sokkal több zsinór lógott ki belőle, és gépek tornyosultak köré, amik itt tartották a Földön. A látvány elűzte a rettegését. Már semmit nem akart jobban, mint másodszor is életet adni annak a pici embernek, akinek talán soha nem lesz jobban szüksége az apjára, mint most. Aznap késő este végrehajtották a műtétet, a férfi azonnal meghalt. Juli most már gimnazista, makkegészséges, édesanyjával másik városban élnek, aki pár évvel korábban újraházasodott. Rengeteg mindenben hasonlít édesapjára, akire azóta is úgy gondol, mint a legnagyobb hősre az életében.

Tóth Virág Illúzió

Szécsényi Barbara Nyugtalan emberségeink

M. Laurens Miért hagytuk?

Szemeim bedobott ablakok, üvegszilánk, melyen a napfény felragyog. Kietlen puszta. Félig üres pohár. Ha tudnád, elmondanád, mi bánt? Fásult humanoid társadalom. Ahol csak a humanizmus fáradalom. Csak még lennél, csak még volnál, s egyről kettőre jutnánk. Kalligrafált szavak, elmosódott alak. Már halványul minden, már nincs érzés, nincs semmi. Pilláimra segíts érzelmet csenni. Kiégett romház, nem vagyok más. Elítélni könnyű, átélni már más. Kong az üresség, de nem a fejemben. Lelkileg vagyok üres. Szerethetetlen.

„Én megtehetném és mégsem teszem, csak tervezem, csak épphogy fölvetem,” hogy megfordíthatók egek, csillagok, és minden ég alól Isten-szem ragyog

Miért hagytuk Uram - kérlek, mondd meg nekem -, Hogy az ember, embernek farkasa legyen. Hogy éhezzen, és haljon az, aki gyönge, Megalázva, emberségben meggyötörve. Hogyan viseljük el most e gyalázatot: A sárig görnyedt hátat, s vak alázatot. Mondd, hogyan nézünk majd bele a tükörbe, Melynek képe igaz, és nem holmi görbe.

parányainkra észrevétlenül, fogyó holdunknak friss tüdő kerül; ridegeinknek parazsa lobban, s nem kéretlen kérő kalapokban nyugosznak emberségeink. Holnap talán idegenünkkel egybeolvad a külön utakra tévedt tej-vágy, s maguktól vetkezik a pelyvát érő búzaszemeink, - miértünk törve csikorog bőrünkön a mindenek körme; s csak látomás volt: sivatag-szomjason szikkadt reményeim kutakra hajtanom. Szalóki Sándor Embernek maradni Őrizd meg lelked tisztaságát, Maradjon őszinte kisgyerek, Oldalba rúg sorsod ezerszer, Gyötörve gyermeki lelkedet. Legyél te mindig tisztalelkű, A dicsőség fénye rád ragyog, Életed egyszer véget ér majd, És mennybe visznek az angyalok.

Mondd, vajon mit tehetnénk önmagunk ellen, Hogy ne torzuljon a valóság és jellem. Hogy éhezők ne keljenek ismét útra, Gyermekeink gyomra ne korogjon újra. Mondd hát Uram, Te még mindig hiszel bennünk? Bennünk, kik téged tagadva elfeledtünk? S kapunk-e még vajon megbocsájtást érte, Ha megalkuvásunk az élelem bére? Mondd Uram, lehetünk ettől még emberek - Kikben a hit apró szikrája szendereg -, Ha nézzük véreink végső szenvedését, Hogy étekért adja gyermekünk a vérét, Télvíz idején megfagynak a szegények, És szeretet helyett vak gyűlölet ébred? Uram Atyám, miért hagytuk - mondd meg nekem -, Hogy ember az embernek farkasa legyen.

Bár nem tudjuk, mi vár ránk ott fent, Esetleg nem is lesz folytatás, Te mégis maradj meg Embernek, Mert Embernek lenni oly csodás!

Idiocracy (2006) Eddig ez az egyetlen olyan film az életemben, amit nyugodt szívvel tudok ajánlani bárkinek, de valószínűleg sosem néznem meg újra. Főhőseink egy félresikerült katonai kísérlet miatt több száz évre hibernálódnak és amikor felébrednek, egy elbutult világban azzal kell szembesüljenek, hogy messze ők lettek a legokosabbak a földön. A „zsenialításuk” természetesen nem marad sokáig titokban, így hamarosan nekik kell megoldaniuk az egész országot sújtó éhezés problémáját. Mint minden társadalom-kritika, ez a film is számtalan utalással igyekszik elgondolkodtatni a nézőt néhány égető probléma hosszú távú hatásával és veszélyével. Az Idiocracy (Hülyék paradicsoma) egész konkrétan az otthon tespedő, igénytelen TV műsorokat bámuló és úgy összességében ostoba embereket mutatja be egy rendkívül szatirikus formában. Sajnos azonban úgy próbálja rávenni ezeket az embereket, hogy belenézzenek abba a bizonyos „görbe tükörbe”, hogy az ő szintjükön meséli el a történetét. Keresni sem érdemes az ún. értelmiségi humort vagy több dialóguson keresztül felépített vicces szituációkat. A film 3 fajta helyzetkomikummal dolgozik megállás nélkül: emberek finganak, beszédhibásak és nagyon-nagyon tudatlanok. Nekem ez sok volt. Vagy épp ingerszegény? Akárhogy is, az alapvető vígjáték funkcióját - nálam legalábbis - nem tölti be, de mindenképpen elég érdekes és tanulságos ahhoz, hogy egyszer rááldozzuk azt a másfél órát az életünkből.

Wombo Orchestra (F) – Meka Monkey A Wombo Orchestra eredetileg a kimondhatatlan Wombolombakéhé Brass Band Orchestra néven alakult speciális hangszerelésű, fúvósokkal alaposan megtámogatott francia punkfunk-hardcore zenekarként. A Wombo repertoárjában éppúgy helyet kaptak a Rage Against the Machine- és Fishbone-számok, mint a Carmen ismert dallamai, vagy jelentősebb Queenslágerek. Mindez a lehető legváltozatosabb fúvóshangszerelésben: az együttesben a tüdőtpróbáló szuzafon éppúgy megtalálható, mint a legkülönbözőbb hangolású szaxofonok, trombiták, harsonák. A Wombo Orchestra egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, és az eddigi vidám improvizációk önálló életre kelnek. Az együttes immár sokadik lemezét jelenteti meg, változatlan, de annál sikeresebb recepttel. Az általam ajánlott lemez már nem újdonság, hiszen valahol a 2011-es év derekán jelent meg. Mindent elsöprő lendület, hihetetlen ötletek, nagyon vicces hangszerelések, ska, funk, hardcore és rezebandás lagzihangulat, amit végképp az egekbe emel a Wombo Orchestra frontleánya, a hangszálait és a megafont egyforma ügyességgel kezelő Julie Roman. Az együttes egyébként szinte minden évbe ellátogat hazánkba, nem is olyan rég Siklóson és a pécsi Nappaliban zenéltek. Hatalmas bulihangulatot képesek varázsolni, személyesen ajánlom őket!

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! Az Adjátok vissza a hegyeimet! lebilincselő történet egy székely fiúról, aki a Maros menti havasok oldalán lévő kalyibájában élve próbál küzdeni a kopár hegyvidék nincstelenségével a mindennapi betevőfalatért, nevelni két megárvult kisebb testvérét s az életét lépésről lépésre felépíteni a kilátástalan szegénység, a kiszolgáltatottság, a megalázottság, a kisebbségi lét s sokszor az éhezés árnyékában. Az események az 1930-as és 1940-es években játszódnak. A történet elején leginkább a nyomor és a társadalmi rétegek közötti mély szakadék, valamint a természet viszontagságai nyomják rá bélyegüket hősünk mindennapjaira. A könyv közepén a háború közeledtével a magyar-román szembenállás és a politikai ellentétek válnak hangsúlyossá, majd a háború bekövetkeztével a szovjet front, a vereség s az Erdélyt ismételten birtokba vevő román hatalom pusztításai. A történet végén egy a 20. századi Székelyföld minden katasztrófáját átélt, már nem is olyan fiatal ember áll az Atlanti-óceán partján, elmenekülve a háború pokla, a Kelet-Európát elborító kommunizmus és a romániai magyar valóság elől. Csupán egy hajóút választja el Amerikától, ahová éppen menni készül, hogy a világ előtt képviselhesse az erdélyi magyarság sorsát. Szomorú, de mégis felemelő történet, amely óriási katarzist vált ki olvasójából: egy nemzetrész identitásának megóvásáért vívott heroikus küzdelmét bemutató történelmi dráma. Ajánlom minden olvasni szerető hallgató és oktató figyelmébe!

Jupiter felemelkedése (2015) Gondoltál már rá, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban? Vagy ha léteznek is földönkívüliek, pont ugyanúgy néznek ki, mint az emberek? Ha érdekel egy új elmélet, akkor ez a film mindenképpen neked való. Eszerint ugyanis léteznek különböző univerzumok, melyek között utazni lehet, a bolygókat pedig egy uralkodócsalád birtokolja. Mindez hihetetlennek tűnik? Így van ezzel Jupiter Jones is, akinek egyik napról a másikra változik meg az élete, mikor kiderül, hogy ezek a lények rá vadásznak. Egyiküknek sikerül is elkapnia, azonban ő segíteni akar neki, így mi is a lánnyal együtt tudunk meg egyre több információt erről a különös világról. Hamarosan kiderül, hogy az újjászületés talán nem is annyira lehetetlen, és hogy az uralkodók sem díszből „tartják” az embereket… A küzdelem célja azonban minden esetben az idő, amely egyben az egyetlen olyan dolog is, amiért megéri harcolni. Akinek tetszett a Wachowski-testvérek bármely más filmje, az most sem fog csalódni, hiszen minden megtalálható benne, ami egy jó sci-fihez kell: jól felépített, összetett történet (némi románccal és cselszövéssel), csodálatos látványvilág, s ha mindez nem volna elég, fantasztikus színészek szórakoztatnak minket. Ugye, hogy sosem tűnt még ilyen rövidnek egy kétórás film?

Emma Donoghue- A szoba „Négyéves koromban azt hittem, hogy ami a Tévében van, az mind csak Tévé, aztán ötéves lettem, és Anya nem hazudta, hogy egy csomó belőle igazi dolgok képe, és a Kint teljesen igazi. Most itt vagyok Kintben, de kiderül, hogy egy csomó belőle nem is igazi.” Ez az idézet röviden, tömören leírja a történet lényegét. A főszereplő, Jack egy ötéves kisfiú, aki számára a világot születése óta egy piciny kis szoba jelenti. Öt év egy szobában, távol a világtól, szinte elképzelhetetlen, hogyan lehet ezt átvészelni. A társaságot számára mindössze édesanyja személye jelentette, aki nagyon okos, intelligens fiút nevelt belőle. Nem tudja, mi rejlik odakinn, mindaddig, amíg a szoba fogságából ki nem szabadulnak. Ezt követően nyílik meg csak igazán a fiú előtt a világ, s kezdhet egy új, igazi életet. Ráeszmél, hogy amit a tévében látott, az nem mind a képzelet szüleménye, nagyon sok minden létezik belőle. Azonban a beilleszkedés az új környezetbe nem egyszerű számára, szinte minden újdonságot jelent számára: a virágok, a madarak, a vele egyidős emberek. De mi teszi igazán hitelessé a történetet? Talán az, hogy mindezt az ötéves kisfiú szemszögéből ismerhetjük meg.

Stimming – Stimming (2013) Stimming: Önkétlen, repetatív mozgás, mely leggyakrabban az autizmusban szenvedő emberekre jellemző. Az igencsak találó művésznévvel rendelkezői technoban és houseban utazó hamburgi zenész, Martin Stimming az utóbbi évek egyik legkeresettebb és legelismertebb alakjává vált a szcénának. A még mindig pofátlanul fiatal lemezlovas tavalyelőtt állt elő harmadik, eddigi legkiforrottabb albumával. A 2008-as Una Pena című EP-jével berobbanó producer az évek alatt fokozatosan egy sajátos, egyedi hangzásvilágot épített fel, melyet azóta is sikerrel képvisel. Egy tipikus Stimming szám messziről megismerkszik: az átlag house zenéknél néhány fokkal lassabb (115-120 BPM körüli) tempó, erőteljes basszusok, természetből és egyéb zajforrásokból kiemelt hangminták, valamint akusztikus hangszerek egyvelege először talán furának hathat, de az album hallgatása során éppúgy tökéletesen fonódik össze a finom női vokálokkal, mint a végletekig eltorzított robothangokkal. „ Nem félek kimutatni az érzelmeimet, így a dalaimban is szívesen fejezem ki őket” – tartja a szerző ars poeticája. Az albumon szintén érezhető ez a fajta a nyíltság és szokatlanul nagy energia, mely - valljuk be - nem túl gyakori a techno és a house világában. Stimming-et hallgatni bárhol és bármikor jó, akár elszállni, akár csapatni akarunk. Tapasztalatból mégis egy délutáni napsütésben, rozéfröccsel a kézben való merengést tudom javasolni, az a délután minőségi szórakozás lesz.

Olcsóbban, kisebbre, felhasználhatóbban! A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új szemléletmódja sokak szerint soha nem látott esélyt kínált Budapest számára, hogy olimpiát rendezhessen. De vajon képesek vagyunk-e, hogy egy ekkora méretű világesemény házigazdái legyünk? Egyáltalán megérné-e a rendezés számunkra vagy romokba taszítaná gazdaságunkat? Sokan nem tudják, hogy a magyar történelem egyik legsötétebb esztendejében, 1920-ban nem csak a területének jelentős részétől fosztották meg hazánkat, hanem a magyarországi olimpiarendezéstől is. Hiába nyerte el 1914-ben Budapest az 1920-as olimpiai játékok rendezési jogát, az első világháborút követően azt végül Antwerpennek ítélték oda. Azóta több alkalommal is felvetődött a hazai olimpiai rendezés gondolata, de eltekintve pár esettől, még a pályázat benyújtásáig sem jutottak el ezek a kezdeményezések. A NOB decemberi monacói ülésén létrehozott Agenda 2020 programjának köszönhetően azonban sokak szerint száz éve nem látott közelségbe került az olimpia Budapesthez. Sokak számára nyílván nem egyértelmű, hogy mi is ez az Agenda 2020 névvel fémjelzett intézkedéscsomag és miért is nyújt ez a korábbinál nagyobb lehetőséget hazánk számára az ötkarikás játékok lebonyolításához. Cikksorozatom első részében ezeket szeretném részletesebben kifejteni. Az utóbbi években az Olimpiai játékok – számos más sporteseménnyel egyetemben – sokak számára rengeteget veszítettek az eredeti értékeikből, és a korrupció, a lopás, a pénzszórás, valamint az erőfitogtatás melegágyaivá váltak. A legtöbb város pedig nem képes vagy nem hajlandó versenybe szállni a metropoliszok megalomán, pazarló költekezéseivel. Nem kell sokáig visszamennünk a múltban, hogy az eszement fényűzéssel egybekötött „gigaolimpákra” bukkanjunk. Elég megemlíteni Pekinget vagy a legutóbbi téli olimpiának

helyet adó Szocsi példáját. Utóbbi mintegy 51 milliárd dollárnyi ráfordítást felhasználva – mely meghaladja a korábbi téli olimpiák költségeinek összegét – mindenidők legdrágább olimpiájává nőtte ki magát. Továbbá az internet telis-tele van olyan képekkel, amelyen a korábban horribilis összegekbe kerülő, fényűző stadionok és sportlétesítmények elhagyatott, düledező romjai merednek némán a sivár pusztaságban. Thomas Bach vezérletével a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeretné helyreállítani az olimpiai eszmén esett csorbákat. Ennek érdekében kidolgozták a fenntarthatóbb, olcsóbb, átláthatóbb és megtérülő olimpiai játékok létrehozását segítő reformcsomagot, amely reményeik szerint véget vet majd a fényűző, felelőtlen pénzszórásnak és az burjánzó korrupciónak. A rendező város kiválasztásában a fő szempont ezentúl az olimpia gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatósága lesz. Az Agenda 2020 néven ismert programterv nem csak a költséghatékony, illetve elbontható sportlétesítmények használatát támogatja, hanem azt is lehetővé teszi a házigazdák számára, hogy a rendező városon kívüli helyszínek is részt vehessenek a lebonyolításban, az országhatárokon átívelő együttműködéseket sem kizárva. Tehát Budapest mellett több, komoly sportlétesítménnyel rendelkező, magyar nagyváros is helyet adhat majd egy-egy eseménynek. Továbbá Szlovákia

is jelezte, hogy szívesen szerepet vállalna például a kajak-kenu szlalom versenyek lebonyolításában. Ebben az esetben hazánk mentesülne egy több milliárdos, a jövőben valószínűleg kihasználatlan létesítmény építése alól. Sokak szerint a költséghatékonyabb, ideiglenes vagy már meglévő helyszínekkel apelláló olimpiát mintha egyenesen Budapestre szabták volna. A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése e bejelentést követően talán épen ezért sem hezitált sokat és úgy döntött, hogy javasolja Budapestnek és Magyarországnak a 2024-es olimpiarendezés lehetőségeinek vizsgálatát. Természetesen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szorgalmazott „takarékos” olimpiák megrendezése is hatalmas költségeket és rengeteg fejlesztést, építkezést von maga után, amely még így is képes összeroppantani egy-egy ország gazdaságát. Éppen ezért számos vizsgálatot, megvalósíthatósági tanulmányt, illetve alapos felkészülést kell véghezvinni, mielőtt kandidálásra kerül a sor. A PricewaterhouseCoopers által a 2000-es évek elején készített megvalósíthatósági tanulmány mintegy 5000 milliárd forintra becsülte az olimpia költségeit. A szakértők szerint ennek a reálértéke nem sokat változott azóta, tekintetbe véve, hogy mára elkészült számos akkor még hiányzó sportlétesítmény, valamint infrastrukturális beruházás. Azt, hogy milyen mértékben érné meg a rendezés, illetve megérné-e egyáltalán, még a rengeteg elemzést követően sem lesz egyszerű megállapítani. Erre a kérdésre igyekszem majd választ találni a cikksorozat következő részében. •

Valóban olyan rossz lesz a jövő? „A jövő sötét hely. Ott mindnyájan meghalunk.” Mark Lawrence Mindenki képzelje el, hogy szerinte miként fog kinézni a világunk 100 év múlva, és csak azután kezdje el olvasni ezt a cikket. A világ szép és jó – ez az eszme került a középpontba a második világháború után, mikor a Nyugat és a Kelet versenyre kelt egymással, hol is jobb élni, hogy is jobb élni, de ezt már megtanulhattuk a történelemkönyvekből. Aztán vége lett a hidegháborúnak, elindult a globalizáció folyamata, és most, hogy már mindenki olyan jól él (szarkazmus), beúszott egy sötét jövőkép eufórikus világunkba. Bár nem ebben az évezredben kezdődött el, de most „jött divatba”, hogy az emberek könyveket kezdtek el írni, filmeket kezdtek el készíteni, melyeknek fókuszpontjában a következő évtizedek, évszázadok állnak. Mit is olvasunk, látunk ezekben a művekben? A világ lehet futurisztikus és szép, de a benne lévő emberek nem azok (az Éhezők Viadala cselekménye is Amerika „romjain” játszódik). A világ lehet posztapokaliptikus, vagy esetleg már egyáltalán nincs is Földünk. Az alkotásokban egyre nagyobb számban tűnik fel a háború motívuma, mind egymás között, mind az űrlények ellen, igazából teljesen mindegy. A tudósok ma annak a valószínűségét számolgatják, hogy mennyi esély van arra, hogy egy globális járvány végez velünk, és mennyi arra,

hogy egy meteorit csapódik be planétánkba. Na de mire ez a nagy pesszimizmus? A felmelegedés bizonyított tény, azzal mégsem találkozhatunk a mozivásznon, vagy könyvek lapjain. Nem igazán izgalmas, pedig valós veszély, de nem számít. Bár háborúk jelenleg is dúlnak bolygónk számos pontján, ezek nem lehetnek olyan izgalmasak, mint az eddigi világháborúk: Nem készül videojáték belőlük, megfilmesíteni sem fogják őket soha. Az emberiség az izgalmas csatározásokra kíváncsi, így inkább saját kihalásának (és megmentésének) történetét készíti el, mintsem orvosolja a mostaniakat. Az idilli jövő ma már szinte semmilyen alkotásban, tudományos kutatásban nem jelenik meg, de vajon mi lehet ennek az oka? A világban a fentebb említett harcokat leszámítva – és ez a szomorú, hogy mindenki leszámítja – béke honol, ám az embernek vérében van a csetepaté vágya. Mivel egyre kevesebb olyan ember létezik, aki átélte legalább az egyik világháborút, a fiatalabb generáció pedig nem tapasztalhatta meg saját bőrén, milyen az, ezért eléjük kell tárni a szörnyű valóságot, jövőkép formájában. Tulajdonképpen ezek a posztapokaliptikus, háborús filmek nem azért vannak, mert mi a jövőben jobbnál jobb cuccokkal „tengerész-gyalogoskodni” fogunk, hanem inkább elrettentő példá-

nak: ez nem történhet meg, mert bár más formában, de megtörtént. Gondoljunk az egyre inkább sötét realizmust prezentáló alkotásokra, amelyek a világ eddigi borzalmait részletesen, kíméletlenül mutatják be: Ilyen például a 12 év rabszolgaság, vagy, hogy egy művet is említsek, a Rendíthetetlen. Ezeket, vagy hasonló fiktív történeteket sokkal jobb, ha mindenki a saját elméjében és képzeletével éli át, és nem tapasztalja sohasem a saját bőrén.

Attól függetlenül, hogy most bebizonyítottam, hogy tulajdonképpen nem is pesszimisták vagyunk, hanem igazán kreatív módon akarjuk elkerülni a háborút, attól még elég negatívak az elkövetkezendő időkre vonatkozó gondolataink. Ma pozitív előrejelzést szinte csak az EZO.TV-ben hallhatunk, pénzenergia kíséretében. Keressetek csak rá az interneten, „pozitív jövőkép” szavakkal – csak személyek, vállalatok, családok számára létezik ez a kifejezés, míg globális szinten a biztos kihalás vár ránk. Van-e ezzel probléma? Nincs. Ezek a művek érdekesek, lekötnek, segítenek eljátszadozni a gondolattal, mi lenne, ha. Hinni azonban nem szabad nekik, hiszen apró problémákat nagyítanak fel óriásira, jelentősen lerövidítve ezzel az emberiség várható élettartamát. A lényeg az, hogy ne tartsuk magunkat a próféták ütemtervéhez. •

Kurzusfigyelő A mai cikkemben tovább folytatjuk felfedező utunkat az E-learning és a MOOC világában. Ahogy az előző cikkemben ígértem, most be fogok nektek mutatni egy magyar kezdeményezést (is). Múltkori írásomban egy ígéretes magyar kezdeményezésről már szót ejtettem – mostanra kettő lett belőle. Az Óbudai Egyetem életre hívta saját MOOC portálját, amelyet a http://www.kmooc.uniobuda.hu/ címen érhetünk el. Egyelőre nyolc kurzus látható az oldalon (ezek mindegyike saját képzés, külső partnertől nem fogadtak be eddig tárgyakat), ahogy mondani szokás, a szélrózsa minden irányából találhatunk ott valamit (egy tárgy a Jazz történetébe, egy másik az ergonómia alapjaiba vezet be minket, és így tovább). Számunkra, közgazdászoknak az „Egyéni és csoportos problémamegoldó technikák” tárgy lehet érdekes – már ha jövőre is elérhető lesz. A képzéseket félévenként hirdetik meg, náluk még nincs félévtől függetlenül elvégezhető tárgy, mint ahogy a korábban bemutatott MOOC-portálok esetében ez a lehetőség adott volt. A számonkérést komolyan vehetik, hiszen az általuk publikált statisztikák szerint a beiratkozottak bő fele teljesíti a különböző tárgyakat. A másik – igaz, for-profit – szolgáltatást a magukat az informatika területén továbbképzők számára ajánlom. Az IT-Factory Kft. (http://www. itfactory.hu/) indít rendszeresen különféle kurzusokat, amelyeken részt lehet venni élőben egy tanteremben, valamint lehet online is követni, ha éppen akkor nem tudunk Budapestre utazni. A videók később letölthetőek a mintaállományokkal egyetemben. Nemrég tették lehetővé, hogy egy nagyobb összeg befizetése fejében letölthetik az ügyfelek

az összes korábbi tanfolyamot. Amennyiben valaki megengedheti magának, érdemes megfontolni, hiszen professzionális, nemzetközi bizonyítványokkal rendelkező oktatók által oktatott PHP, JAVA és más tanfolyamokhoz lehet így hozzájutni. Korábban már bemutattam META-MOOCportálokat. Ezek azok a portálok, amelyek más MOOC-honlapok kurzusait gyűjtik össze. Most egy újabb kerül terítékre, ez pedig a Class Central (http://www.classcentral.com/). Több dologban jelent különbséget a korábban bemutatottakhoz képest: itt jóval kiegyensúlyozottabb az egyes nyelvek aránya (amelynek a franciául és spanyolul jól beszélők örülhetnek, mert valamilyen rejtélyes okból a német nyelv itt sem képviselteti magát), továbbá a többi portáltól eltérően megjelenik az egyes tárgyakra vonatkozóan korábbi hallgatók értékelése. Nagyon érdekes, hogy elérhető – legalábbis a cikk pillanatában elérhető volt – pár elemzés is. Mindenkinek ajánlom, hogy regisztráljon erre a portálra, mert könnyen találhat jó tárgyakat, de magukat a tárgyat meghirdető portálon végezze. Részint azért, mert nem volt számomra egyértelmű, hogy van-e lehetőség ugyanolyan bizonyítványok megszerzésére, mint az „anya-portálokon”, másrészt egyértelműen hiányoznak azok a „specializációk”, amelyeket más portálok esetében bemutattam. Ha már specializációkról beszéltem, egy korábbi cikkemben írtakat pontosítanom kell. Az EDX-portál esetében írtam, hogy létezik ugyan specializáció, de nem derül ki, hogy hogyan lehet elvégezni és mi-

lyen tárgyak tartoznak egy-egy csoportba. Nem hagyott nyugodni a kérdés és kiderítettem. A https://www.edx.org/xseries címen érhető el a specializációk listája, valamint a hozzá tartozó tárgyak. El kell végezni külön-külön az egyes tárgyakat, majd mindezeken felül, egy külön felszámolt díj fejében kiállítanak egy bizonyítványt. Megpróbálom semlegesen bemutatni ezeket a portálokat, de egyszerűen nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy az egyik ilyen specializációt el lehetett kezdeni 2013 közepén, majd befejeződik 2016 közepén, és ha a 7 tárgy közül valamelyikről lemaradtál, akkor ugrott számodra ez a lehetőség. Okos megoldás… Éljen a rugalmasság! A mai cikkemben utolsó helyre került egy nagyon drága, de egyben nagyon jó portál. Az Udacity (http://www.udacity.com/) az informatika számos területén kínál valóban első osztályú képzéseket. Az árazása igen érdekes: egy-egy tanfolyamon való részvételt lehet adott időszakra „kibérelni”. Pontosabban: egy 14 napos ingyenes próbaidőt követően kell a havi díjat kifizetni. És itt kezdődnek az (anyagi) gondok: a legolcsóbb tanfolyam is 199 dollárba kerül (azaz aktuális MNB-árfolyamon közel 55.000 forint). Ez egyhavi tandíj. Két dolog miatt érdemes megemlíteni ezt a portált: részint az egyes oktatási anyagok ingyenesen is letölthetőek, másrészt azok számára, akik aktív pénzkeresők, nem árt tudni erről, ha munkájuk kapcsán kell valamit gyorsan elsajátítani, akkor ez egy jó megoldás lehet. •

Interjú Köles Ferenc színművésszel Debrecenben született, Pécsen járt egyetemre, először a JESZ-hez, később pedig a Pécsi Nemzeti Színház társulatához csatlakozott. Városunk egyik legfelkapottabb és kedveltebb színésze, több mint tizenöt darabban találkozhattunk már vele, három díj büszke tulajdonosa. A Köles név garancia egy jó darabhoz, tehetségével és humorával reméljük, még sokáig szórakoztat minket. Stílszerűen a színház melletti Blöff Cafféban találkoztam vele. - Miért a színészi pályát választottad? - Nem választottam, inkább úgy mondanám, az választott engem, és idáig folyamatosan alakult bennem. Debrecenben, diákkoromban már voltak erre jelek, az önkifejezés mindenféle formáját választottam, azok közül is kiemelkedő volt a zenélés. Általános iskolában és gimnáziumban jártam castingokra, beválogattak az akkor futó Légy jó mindhalálig musicalbe és más színjátszó körbe is, de édesanyám ellenkezett ellene, én pedig könnyen meghajtottam a fejem előtte. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy annak idején ez nem harapódzott el ideje korán bennem. Aztán Pécsre kerültem az egyetemre, ahol művelődési menedzsernek tanultam. Második évben összehozott a sors egy cimborával: Szabó Attilával, aki zsigeri szinten foglalkozott ilyen dolgokkal, hogy csapatszervezés, tréning, és ő motivált, hogy kezdjünk el színházzal foglalkozni. Eleinte nem volt kedvem, mivel átkerültem az ország másik végébe. Szabadság volt, mindent lehetett, jönni-menni, bulizni, csajozni, de egyszer megkérdezte, hogy nincs-e kedvem egy most induló csoportba csatlakozni a Harmadik színház alagsorában, és végül másodszorra azt mondtam, hogy na, jó. Ott robbant be minden ’96-97 környékén. - Az egyetemi színház után milyen volt élesben játszani?

- Furcsa. Azt gondolná az ember, hogy más az egyetemi színház, mert nincsen tétje és sok mindent ki lehet próbálni, pedig felelősséggel jár, a mai fejemmel átértékelve a dolgokat. Nagyon komolyan vettünk mindent, nem jártunk vizsgákra, szigorlatokra, mindenki halasztott az egyetemen. Egy elszánt csapat alakult ki annak idején, ahol mindent mindenki magának csinált. Nyilván egy olyan fajta intézményesített „gyár” a színház, ahol helyetted elpakolnak, felmossák a folyosót, van kelléktár, fodrász, díszítők… nekem azt nagyon nehéz volt megszokni az első pár évben, hogy nem kell magam után elpakolni, vagy visszaállni az előző jelenetre, mert anno magunknak csináltunk mindent. A lényeg nyilván mindkettőnél ugyanaz: érvényeset, jót csinálni. Három év a JESZ-ben, aztán az első ötnyolc év a nagyszínházban a tanulóévek voltak. Mivel nekem nincsen főiskolám, így darabról darabra evickélve egyre nagyobb szerepeket kaptam Balikó Tamástól. Ahhoz, hogy színpad biztosnak érezzem magam, szükségem volt ezekre az évekre, amíg magamra találtam és élni tudtam a lehetőségekkel, amiket megkaptam. - Hogyan azonosulsz a szerepeiddel, hogy készülsz fel a karaktereidre? - Először is az ember megtanulja a szöveget a próbák alatt, aztán keresi a figurát, amit megpróbál magához koptatni. Ideális esetben, egy jó rendezővel

és darabbal ez adja magát, és folyamatosan irányít a megfelelő végcél felé ha pedig nem, akkor kell egy jó csapat, akik folyamatosan sulykolják az emberbe, mit hogyan kéne csinálni. Egyébként jobban szeretem a próbákat, amikor még alakul a dolog, hozzá lehet tenni valamit, beleadhatod a kis hülyeségeidet, kerekedik az egész. Egy elkészült mű már egy alkalmazott művészet, estéről estére ugyanazt hozni, a mindig újuló közönségnek, az inkább egy fárasztó megfelelési cselekvés, mint művészet vagy kreativitás. - Kipróbálnád magad filmben? - Igen. Más dolog, hogy megtalál-e a film vagy nem, mert Budapest ilyen szempontból nagyon messze van. Egykét reklámhoz volt szerencsém, filmhez nagyon ritkán, ahhoz ott kéne élni a körforgásban, hogy az emberre számítsanak és hívják. A korral jönnek ezek a dolgok, hogy mindenfélét kipróbálni, most például Beck Zoli keresett meg egy videoklippel, illetve tavaly kipróbáltam magam rendezőként is az egyetemi színházban. - Nem tervezel felköltözni Pestre? - Nagyon sokan piszkálnak régóta, hogy menjek, és fejben egyébként el is jutottam odáig, hogy jó lenne változtatni, valami minőségi ugrás tök jó lenne az életemben. Ugyanakkor ott a másik oldal, családom van két kisgyerekkel, nagyon le vagyok ide telepedve. Alapvetően vidéki vagyok, a fővárost an�nyira nem szeretem, biztosan maga alá gyűrne. Volt már szó róla, hogy meghívnak vendégszínésznek, végül ez nem jött össze, de nagyon kipróbálnám magam máshol is akár. •

Kaja, pia és koncert pénz nélkül? Pécset rengeteg okból szeretjük a klímájától kezdve a Zsolnay negyeden át a finom söréig. De mondunk még egy indokot: pénztárca nélkül sem maradunk éhesek, szomjasak, vagy kulturálatlanok. Eláruljuk, hogyan! A tavaly nyáron indult Simple appot arra találták ki, hogy könnyen, kényelmesen vásárolhass a mobilodról, és egyszerűbbé váljon a mindennapi életed. A Simple alkalmazást használva, a házból sem kell majd kimozdulnod egy vacsiért, készpénzt vinned a sörözésre, és apró keresgélése nélkül is hozzájuthatsz az éltető kávédhoz. Csak le kell töltened az alkalmazást az AppStore-ból vagy a GooglePlay-ből. A profilodat a bankkártyáddal is összekötheted, és küldhetsz róla egyenleget egy másik felhasználónak az email címe megadásával. Ráadásul a hazai fejlesztésű alkalmazásnak Pécs lett az elsőszámú bázisa a főváros után. A Simple alkalmazásban az ételrendelés mellett vehetsz jegyet az esti koncertre a jegy.hu széles, országos kínálatából, vagy használhatod a Mobilpincért például a Kistányérban, a Fordan Biliárd Centerben, az Elixben, a Café Griffben, vagy a többi csatlakozó vendéglátóhelyen. Garantáltan meglepetést fogsz okozni a környezetednek, ha az asztalon lévő QR kódot beolvasva a telefonodon rendelsz, a pincér perceken belül kihozza, amit választottál, majd mobiltelefonnal fizetsz és adsz borravalót, anélkül, hogy a pénztárcádért nyúlnál. A számos izgalmas funkció mellett a leghétköznapibb az egyik legjobb: az egyetemi üdítő-, és kávéautomatából pár egyszerű pittyentéssel vásárolhatsz a Simple appal, és nincs szükséged aprópénzre, pénzváltásra, és a szokásos manőverekre. Ez már a jövő, teszteld le te is! •

1. Az első ilyen eseményünkre március 24-én kerül sor, amelyen a régió sikeres női vállalkozói beszélnek arról, mi a siker titka, és természetesen válaszolnak a hallgatói kérdésekre. 2. A darwini logika szerint az önzetlen állatoknak ki kellett volna pusztulniuk, mivel az, hogy lemondanak ezekről, hátrányt jelentett egyedi sikerességükben. 3. A társadalmunk – így gazdaságunk – leglebutítottabb jelenségét mégis két egyén kapcsolatba lépése jelenti, az ego és az alter interakciója, ahol az egoizmus mellett jelen van az altruizmus, az önzés mellett az …. 4. Önzetlen viselkedés: olyan viselkedés, mely nem az élőlény (ember, állat) saját érdekét, túlélését szolgálja, hanem egy másik fajtársét. 5. Az ilyen jövő ma már szinte semmilyen alkotásban, tudományos kutatásban nem jelenik meg. 6. Az újságokban megjelenő kritikával az a baj, hogy nem lehet építő jellegű, mivel nekik íródik, és nem annak, akibe valóban érdemben belekötöttek.

7. Náluk tudsz jelentkezni a PTE Történelmi emlékfutásra, illetve adományoddal támogatni a Rákóczi Szövetség kezdeményezését. 8. Ebben a kávéházban gyülekeztek a márciusi ifjak. 9. A reneszánsz világnézetét jelentő humanizmus elnevezése arra utal, hogy a túlvilág helyett ez és a földi élet kerül az érdeklődés középpontjába, előtérbe lép az egyén, kifejlődik az emberekben a természetszeretet, s a valóságból kiindulva kezdik művelni a tudományokat. 10. Ezen az intézményen keresztül adakozva biztosan célba ér adományod, és nem élnek vissza vele. 11. Humanizmus = emberiesség. Világnézeti, erkölcsi …, olyan értékrendszer és magatartás, amely az ember sajátosan emberi tulajdonságainak kibontakozását segíti elő. 12. Az altruizmus egyik típusának, a reciprok altruizmusnak a hátterében ezek állnak, amik feltételezik a viszonzást.

Drámai helyzet alakult ki a Színház -és Színművészeti Egyetemen. (Mert, hogy érted.... khm....drámai)

MÉG MINDIG ISZOL? - Igen, lefekvés előtt rendszeresen vedelek.

Mit mond a hableány a halfiúnak, amikor kopogtat az ajtón a nászéjszakákukon??

- És mondd, enélkül nem megy?

HalKAN gyere be! - De! Lfkvls lőtt rndszrsn vdlk..

Szerinted az ókori görögök szerették a zenét? Persze! Tróját is CSELlóval vették be.

Egy egészen vékony vonal választja el egymástól... a kötőjeles szavakat. Te mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? Lakatot.

Te Béla, így hentesként, gondolom keményebb ember vagy, mint az átlag, szóval túl vagy már azon, hogy a feleséged megcsalt?

Már feldolgoztam.. Láttam ma egy műsort, amiben Galla Miklós humorizált, de an�nyira gyenge volt, hogy úgy gondolom ez volt a leGall( j)a.

„Kérek egy fogat!”- szólt a visszamaradt kisfiú a fogadóirodában.

Az egri borvidéken senki nem küldött nyestet, kínoz nyestet és vérpelét.

Reggel bemondták a rádióban, hogy a benzin literjéért 323 Ftot kell leszurkolni... Most akkor álljak meg a benzinkúton és álljak neki üvöltözni, hogy: „HAJRÁ ETO, HAJRÁ ETO!!” ? Most néztem meg a Pogány Madonnát, benne van a Magyar Piedone, akinek mind az öt lánya férjhez ment már. Ő az öt vős Csöpi. Egy haverom megkértem bár tudja, hogy szeretek röviden, frappánsan fogalmazni, hogy hosszasan sztorizzak falusi élményeimről. Hiába mondtam neki, hogy nem szeretek disznóvágást végző ember megevése után bádog vízelvezetőt is elfogyasztani.

ww.gunzertamas.hu