13 minute read
A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK GAZDASÁGI SZEREPE A TÁRSASÁGIADÓ-BEVALLÁSOK TÜKRÉBEN
nek nagy részét az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területének 1,9 milliárd Ft-os növekménye (+62,6%) adta. Alapja elsősorban a 2021. április 1-jétől főként egyenes adózásra áttérő munkaerő-kölcsönző társaságok módosult elszámolása. Kiemelendő még a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat +66,7%-os teljesítménye (+1,2 milliárd Ft), mellyel részesedése 2,3%ra emelkedett (+0,7%pont). A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás befizetendő adója a vizsgált időszakban közel harmadával, 1,6 milliárddal csökkent, így súlya már csak 2,5% (–1,8%pont) volt. A többi terület általánosságban 0,2%ponttal mozdult el az egy évvel korábbi részarányához képest.
A visszaigényelhető adó 27,9 milliárd Ft-tal növekedett 2021 I. félévéhez viszonyítva, melynek több mint fele, 14,7 milliárd Ft a feldolgozóiparnak tulajdonítható, ami továbbra is a képződött összeg ¾-éért felelős. A szektoron belül a fémalapanyag gyártása, fémfeldolgozási termék gyártása terület közel megduplázta a tavalyi kiutalási szintjét (+4,2 milliárd Ft). A közútijárműgyártás alágazatának +3,7 milliárd Ft-ja csupán +3,8%-os változást jelent 2021. év 1–6. hónaphoz képest. A kiemelt szektorokban – a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás kivételével (–10,0%) – emelkedett a visszaigényelt adó összege. A bázishoz mért változás a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (+4,1 milliárd Ft; +53,9%) és az építőipar (+2,3 milliárd Ft; +40,4%) területeknél számottevőbb.
Advertisement
Összességében az általánosforgalmiadó-bevallások összesített adataiból származó információk a térségi vállalkozások aktivitásáról az értékesítésekkel, a beszerzésekkel és a beruházásokkal kapcsolatosan nyújtanak tájékoztatást. Az elmúlt három évben olyan események történtek, alakították a piaci környezetet, melyek az adózók kisebbnagyobb körét folyamatos kihívások elé állították. 2020. év tavaszán lehetett először érzékelni a pandémia hatásait (gyárleállások, termelési nehézségek, kötelező üzletbezárások stb.), ami 2021. év tavaszát is befolyásolta. Mellette kialakult egy alkatrészellátási válság, ami időről időre hullámzó mértékben érintette az annak kitett szektorokat. 2021. év végétől gyorsuló infláció, emelkedő nyersanyag- és energiaárak sújtották a gazdasági szereplőket. 2022. február végén pedig kirobbant az orosz–ukrán fegyveres konfliktus, Beszerzés és értékesítés adóalapjának változása 2022. I. félévben a havi bevallások alapján (%)
300
250
200
150
100
50
JAN. FEBR. MÁRC. ÁPR. MÁJ. JÚN.
HARMADIK ORSZÁGBA TÖRTÉNŐ EXPORTÉRTÉKESÍTÉS KÖZÖSSÉGEN BELÜLI ÉRTÉKESÍTÉS BELFÖLDI ÉRTÉKESÍTÉS KÖZÖSSÉGEN BELÜLI BESZERZÉS IMPORT BESZERZÉS BELFÖLDI BESZERZÉS
melynek következményei szintén átírták a globális piacok folyamatait.
Győr-Moson-Sopron megye 2022 I. félévének gazdasági eredményei az előző év azonos időszakához képest erősödtek, de az országos átlag alatt alakultak. Kivételt képeznek a beruházások, melyek növekedési rátái egy évvel korábban még az össznemzeti mutatók csupán töredékei voltak, azonban a vizsgált időszakra ezek a tendenciák megfordultak.
Az országos dinamikák 30% körül alakultak, amitől megyei szinten kismértékben csak a belföldi értékesítés növekménye maradt el. A hazai beszerzésnél és a határon túli folyamatoknál azonban már két számjegyű eltérés mutatkozott. Utóbbi elsődleges oka a közösségen belüli teljesítésekben keresendő, melyet a harmadik országos forgalomtöbblet továbbra is csak alacsony mértékben tudott kompenzálni. Kiemelendő a közösség területén kívülre történő értékesítés, mely már évek óta robbanásszerűen növekszik. Havi szintre lebontva míg a határon túli viszonylatokban hullámzások és nagyobb kilengések is előfordultak, addig a belföldi mutatók kiegyensúlyozottabb dinamikáról árulkodnak.
Ágazati szinten eltérő folyamatok zajlottak a megye gazdaságában. Az év első felében általánosságban a területek erős, két számjegyű növekedést értek el. Kiemelendő közülük a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, a kereskedelem, gépjárműjavítás és a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítménye, utóbbinál azonban jelentős bázishatás is érvényesült. A húzóágazatnak minősülő feldolgozóipar többlete szinte mindenhol a térségi átlag alatt maradt. Kivételt jelent a beruházás, ahol épp a szektor erősítette a megyei mutatót. Alágazatait tekintve a kiemelt jelentőséggel bíró járműipar mérsékelt teljesítményében sajnos továbbra is érzékelhetőek voltak az ellátási lánc nehézségei miatt jelentkező termelési kihívások. A KSH mérései alapján az országos dinamikához jelentősen hozzájáruló villamosberendezés-gyártás terület azonban a térségben pont a növekedés egyik fékje volt. Helyette a fémalapanyag gyártása, fémfeldolgozási termék gyártása lépett elő húzóágazattá mind beszerzési, mind értékesítési oldalon, melyben valószínűleg a megnövekedett nyersanyagárak komoly szerepet játszottak.
ADÓALANYI KÖR
A Győr-Moson-Sopron megyei működő adóalanyok száma 2021. év végére megközelítette a 85,6 ezret (+2,4%), amely az országos adóalanyszám 4,2%-a. Az év folyamán megyénkben több mint 6 ezer adózó kezdte meg tevékenységét és 4 ezer azon adóalanyok száma, akik a vállalkozásuk megszűnéséről döntöttek. 2021. év végén a gazdálkodó szervezetek száma közel 26,5 ezer, 2,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A társas vállalkozásokon belül a korlátolt felelősségű társaságok száma 4,3%-kal nőtt, ugyanakkor a betéti társaságok száma 2,1%-kal kevesebb lett.
A magánszemély gazdálkodók körében az egyéni vállalkozók száma 5,1%-kal bővült, elérte a 30,6 ezer főt. Az adószámmal rendelkező, de nem egyéni vállalkozóként tevékenykedő (pl. őstermelő, ingatlan-bérbeadó, szellemi szabadfoglalkozású) magánszemélyek száma viszont 0,3%-kal csökkent, 28,5 ezer főre.
A vállalkozási formák megoszlásában az egyéni vállalkozók súlya a legmagasabb, 35,7%, az adószámos magánszemélyek egyharmad részt tettek ki, a gazdálkodó szervezetek aránya pedig 31,0% volt. 2021. év során a kisadózó vállalkozások tételes adója szerint adózók száma 6,9%-kal nőtt, így év végén már 22 ezer katás adóalany volt a megyében, mely az országos 4,9%-a.
A TÁRSASÁGI ADÓ ALANYAI
Elemzésünk további része a gazdasági teljesítmény szempontjából meghatározó, naptári évvel megegyező üzleti év szerint gazdálkodó, kettős könyvvitelt vezető (speciális célú tőkefinanszírozó, illetve a nemzetközi számviteli standardok szerint elszámoló vállalatok nélküli) Győr-Moson-Sopron megyei székhelyű társas vállalkozás hibátlan társaságiadó-bevallási adatainak összesítését tartalmazza a 2022. 07. 30-i állapotnak megfelelően (bizonyos esetekben adózói módosításokkal). A társaságiadó-törvény 2019-től ad lehetőséget arra, hogy legalább két tag csoportos társaságiadó-alanyt hozzon létre, mely csoportképviselője útján, csoportazonosító szám alatt teljesíti adókötelezettségét. 2021-ben kilenc csoportos adóalanyt tartottunk nyilván a megyében, ezek tekintetében a Győr-Moson-Sopron megyei székhelyű tagok bevallásadatait vettük figyelembe, valamint számoltunk azon megyei illetőségű társaságok teljesítményével is, akiknek a csoportképviselője nem Győr-Moson-Sopron megyei székhelyű. A csoportos adózók és az egyszerűsített adózási módokat választók folyamatosan változó köre, továbbá a tevékenységüket szüneteltető/megszüntető vállalkozások, és a hibás, határidő után pótolt / módosított / javított bevallások miatt az éves összehasonlítás sosem lehet teljes mértékben koherens és komparatív.
A 2021. évi gazdasági tevékenységéről 13.223 naptári évvel megegyező üzleti év szerint gazdálkodó megyei társaság nyújtott be társaságiadó-bevallást, az előző évinél mintegy 1.100-zal kevesebben. Folytatódott a korábbi évek tendenciája, a feldolgozott taobevallások száma tovább mérséklődött, kisebb térségünkben 7,7%-os, országosan 9,3%-os a volumencsökkenés. A visszaesés oka a kedvezőbb adózási (kisvállalati adó, illetve a kisadózó vállalkozások tételes adója) alternatívát kínáló adónemek töretlen népszerűsége. Az „egyszerűsített” adózás térnyerése a 0 és 9 fő közötti foglalkoztatotti létszámú mikrovállalkozásoknál jelentkezett, hisz a csökkenés közel 85%-át, 927 darabot ők adták amellett, hogy a bevallások döntő része, mintegy 88,3%-a (11.679 db) is általuk került benyújtásra.
Az egy évvel korábbihoz képest a 10–49 főt alkalmazó kisvállalkozások száma 7,6%kal (–73 db) csökkent, részarányuk a tavalyival azonosan 6,7%-ot képviselt. Ennél jóval nagyobb nagyságrendben (–105 db) esett vissza a máshová nem sorolható egyéb vállalkozói kategóriába tartozók száma (jellemzően vállalkozói tevékenységet is végző alapítványok, egyesületek, ügyvédi irodák), ezzel 2,9%-os aránnyal bírtak. Ugyanakkor kissé emelkedett a nagyobb gazdasági súllyal rendelkező 50–249 főt alkalmazó középvállalA Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozások számának megoszlása méret szerint (db)
MIKROVÁLLALKOZÁSOK 11.679 db
KISVÁLLALKOZÁSOK 891 db
KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK 221 db
NAGYVÁLLALKOZÁSOK 50 db
EGYÉB VÁLLALKOZÁSOK 382 db
kozások darabszáma (+7 db). A 250 főnél nagyobb létszámmal működő 50 adózó tartja 0,4%-os részarányát (+2 db).
Nemzetgazdasági ágazatonkénti megoszlást tekintve a korábbi évekhez hasonlóan a társaságok mintegy egyötöde (20,5%) a kereskedelem, gépjárműjavítás ágazatában működött. Ezt követi a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 12,6%-os, majd az építőipar 12,3%-os részaránnyal. Meghatározó súllyal bírt még az ingatlanügyletek (10,7%), valamint a feldolgozóipar (8,9%) is. A többi szektor pedig a fennmaradó 35,0%-on osztozott.
NETTÓ ÁRBEVÉTEL
A 2020-as évet a Covid miatti leállások, szállítási, beszerzési, értékesítési nehézségek, üzletbezárások, szolgáltatások korlátozása jellemezte. A gazdasági teljesítmények egyik legfőbb mutatójának, a nettó árbevételnek 2021-es számottevő növekedése egyértelműen a világméretű koronavírus-járvány okozta globális sokk utáni gyors és intenzív helyreállást tükrözi.
A megyei nettó árbevétel 6.883,6 milliárd Ft-os összege 12,3%-kal (+754,5 milliárd Ft) múlta felül az előző évit, makroszinten kissé magasabb ütemű, 15,1%-os volt a bővülés. A megyében realizálódott a korábbi évekhez hasonlóan az országos bevétel 6,3%-a. A Kisalföldön a nemzetgazdasági ágak közül csak az egyéb szolgáltatások bevétele csökkent (2,5%), az oktatásé szinten maradt, az összes többié emelkedett, a 10% feletti dinamikát elértek átlagos bővülése 16,6%-os volt.
A kiemelkedő, 68,1%-os részesedéssel bíró feldolgozóipar a válságból való felpattanásszerű helyreállást mutatva jelentős öszszegű forgalomemelkedést ért el, mind nominálisan (+462,2 milliárd Ft), mind dinamikában (+10,9%). Ebben nagy szerepe volt a sajátos termelési nehézségei ellenére 6,2%os bővülést elérő járműgyártásnak, mely az értéknövekedéshez 40%-ot meghaladóan járult hozzá. A második legnagyobb súlyú (7,9%) feldolgozóipari szakágazat a fémalapanyag-gyártás, mely az ágazat növekedési ütemének háromszorosát meghaladó, 37,3%-os bővülési intenzitást produkált. A közel 5–5%-os részesedéssel bíró élelmiszeripar és a gumi-, műanyagtermék-előállítás is mintegy 12%-kal bővült.
Az ágazati árbevétel megoszlási sorrendjében második helyen álló, a tavalyihoz hasonló részesedéssel (14,7%) bíró kereskedelem, gépjárműjavítás közel egyötödével (+166 milliárd Ft) emelte értékesítését. 2021. évi nettó árbevételértékéhez 3,5%-os hozzájárulással harmadik helyezett az építőipar, mely jelentős fegyvertényt felmutatva a 2020-as 11,1%-os csökkenéssel szemben 12,6%-kal bővült (+27,3 milliárd Ft).
A személyes kapcsolatokat igénylő szolgáltatói szektor a korlátozások feloldása után a koronavírus-világjárvány következményeiből gyorsan talpra állt. 2021 legdinamikusabban regenerálódó ágazata Győr-Moson-Sopron megyében is a szálláshely-szolgáltatás (+7,5 milliárd Ft) volt, mint a válságból való kilábalás egyik legnagyobb nyertese, a megyei és országos bővülése is ~25% körüli volt. A szállítás, raktározás 6,4%-os növekedése 10,5 milliárd Ft-os többlet hozama. Ezenkívül jelentős nagyságrenddel fejlődött a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (+16,2%, +18,6 milliárd Ft) területe is. Ezen nemzetgazdasági ágak együttes súlya az összes megyei teljesítményből csekély, ~5,0%-os.
Továbbra is a nagyvállalkozásoknál koncentrálódott a nettó árbevétel mintegy kétharmada (66,8%), amelyek az összes társasági adóalany számának fél százalékát sem reprezentálják. A 2021. évi 4.599,9 milliárd Ft-os összeg 16,1%-kal több az egy évvel korábbinál. Bevételi súlyukat tekintve a vállalatszámban 1,7%-ot reprezentáló középvállalkozások következnek (12,2%), számuk 3,3%-kal, értékesítésük ennél alacsonyabb mértékben, 2,5%-kal nőtt. 10% feletti bevételi hányada még a 7,6%-os számbeli csökkenést elszenvedő 6,7%-nyi kisvállalkozásnak volt, ők 738,5 milliárd Ft-os forgalmat bonyolítottak, 4,4%-kal többet, mint a világjárvány évében. A legnagyobb számosságú,
teljesen más képet mutat, mint a külpiaci értékesítésé. Két kiemelt szegmens, a kereskedelem, gépjárműjavítás (31,4%) és a feldolgozóipar (26,7%) szerepe meghatározó, tőlük leszakadva a harmadik helyen az építőipar áll (9,6%).
A hazai árbevétel – a kivitelhez hasonlóan – sem egyenletesen oszlik meg a különböző vállalatméretek között, de a nagyvállalatok részesedése (39,8%) csak közel fele az exportnál mértnél. A kisvállalkozások mintegy negyedrész forgalmat bonyolítottak belföldre, őket hasonló nagyságrenddel követik a közép- és mikrovállalkozások (14,3%, 13,1%).
KÖLTSÉGEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK A megyében működő vállalkozások 2021. évben 6.774,7 milliárd Ft költséget és ráfordítást számoltak el, ami 13,2%-kal magasabb az előző évinél. Az üzemi költségek és ráfordítások összes üzemi bevételhez viszonyított aránya, azaz a költségszint mindössze 0,5%ponttal emelkedve 94,3%-ot mutatott. 2021-ben is a ráfordítások döntő részét, több mint 80%-át, 5.513,2 milliárd Ft-ot az anyagjellegű költségek tették ki, melynek összege 16,4%-kal felülmúlta az egy évvel korábbit. A személyi jellegű ráfordítások 10,2%-ot képviseltek az üzemi költségeken belül, értékük 9,5%-os emelkedés következtében 690,5 milliárd Ft volt, melyben szerepet játszott a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, illetve bérfelhajtó hatása is.
Az értékcsökkenési leírás címén elszámolt – a bázisévinél 8,3%-kal kevesebb –315,7 milliárd Ft az összes ráfordítás 4,7%át jelentette. A fennmaradó, 3,8%-os részarányt képviselő – az előzőekben fel nem sorolt – egyéb ráfordítás 255,3 milliárd Ft volt, a 2020. évinél 6,9%-kal kevesebb.
Az üzemi költségeken, ráfordításokon ~30, ~70%-os arányban osztozott a mikro-, kis-, középvállalkozási (kkv) szektor, valamint a nagy- és egyéb vállalkozások. Közülük a mikrovállalkozásoknál meredeken (–36,6%), a középkategóriában 6,3%-kal esett vissza a költségszint, míg a többi vállalatméretnél nőtt. A nagyvállalkozások számottevő költségszint-emelkedése (+16,8%) párhuzamos árbevételük 16,1%-os bővülésével.
A VÁLLALKOZÁSOK EREDMÉNYE 2021-ben a járvány kedvezőtlen hatásaiból részben visszarendeződve a társas vállalkozásoknál 411,9 milliárd Ft üzemi (üzleti) eredmény képződött, mely 3,4%-kal (+13,6 milliárd Ft) múlta felül az előző évit. Ez a bevételek és költségek növekedési üteme (+12,6%, +13,2%) közötti minimális különbség egyik pozitívuma.
Az ágazatok eredményessége – a rendkívüli helyzetet hozó 2020-as évivel összevetve – szinte minden területen javulást mutat, de a legnagyobb súlyú, több mint 50%-os részesedéssel bíró feldolgozóipar ezalól rendhagyó módon kivételt képezett, a vizsgált gazdasági mutató értéke 2021-re mintegy 8%pontot zsugorodott. Az eredményben való részesedés tekintetében a feldolgozóipart a kereskedelem, gépjárműjavítás követte 13,6%-os súllyal, amely a Covid utáni nyitás egyik legnagyobb nyerteseként közel negyedével (+11,2 milliárd Ft) fokozta eredményét. A dobogó harmadik helyezettje az építőipar, ahol a növekmény 35,2%-os (+7,4 milliárd Ft) volt.
A legnagyobb volumenű zuhanás a feldolgozóipar jellemzője (–26,4 milliárd Ft, -11%), mivel a megyei gazdaság motorja, az autóipar ágazatspecifikus kihívásai (robotizáció, elektromobilitás, globális alapanyagellátási zavarok, termelési láncok időleges megszakadása) jelentős anyagköltség-emelkedést generáltak, ennek következményeként 2021. évi eredményük ~50 milliárd Fttal (–30,5%) romlott.
Jelentős fegyvertény, hogy a feldolgozóiparon belül a járműiparban mutatkozó veszteséget részben ellensúlyozta a többi alágazat bővülése. A fémalapanyag-gyártás nyeresége megugrott a kétszeresére, így az már a 20 milliárd Ft-ot közelítette. Számosságában a második legnagyobb többlete a villamosgép-, műszergyártásnak (+5,4 milliárd Ft) volt, úgy, hogy szintén duplázott 2021-re. A harmadik legmagasabb növekedést a textília-, bőrtermék-, lábbeligyártás produkálta, a tavalyi szerény, 1 milliárd Ft-os nyereségét 5,5 milliárd Ft-ra növelte.
Kiemelendő, hogy a szálláshely-szolgáltatás az újraindítás legnagyobb nyerteseként a legmagasabb arányú, több mint ötszörös bővülést (+3,5 milliárd Ft) elérve 4,2 milliárd Ft eredménnyel zárta az évet. A tavalyi eredmény túllépésében a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység is jelentős növekményt ért el (+7,3 milliárd Ft).
A pénzügyi műveletek eredménye 23,9 milliárd Ft nyereség, amely közel másfélszerese (+44,8%) az előző évinek.
Fontos kiemelni, hogy az adózás előtti eredmény a csoportos adóalanyok esetében a taobevallás sajátosságaira tekintettel egyedileg nem mutatható ki, és mivel ennek figyelmen kívül hagyása jelentősen torzítaná az adatokat, így elemzésünkben ezen eredménykategória bázisévhez mért alakulását nem elemezzük.
TÁRSASÁGI ADÓ
A megye társas vállalkozásai az előző évinél 11,9%-kal magasabb, 335,6 milliárd Ft öszszegű pozitív adóalapot realizáltak, amely után a számított adó 30,2 milliárd Ft-ot tett ki (+11,9%).
A számított adót 5,9 milliárd Ft-tal csökkentették az igénybe vett adókedvezmények, a mentesség és a visszatartott adó, amelynek összege több mint egyötödével (–1,5 milliárd Ft) visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. A tárgyévben érvényesített adókedvezmény döntően (82,8%) fejlesztési adókedvezmény keretében került felhasználásra. Értéke azonban – annak ellenére, hogy kkv-k esetében még kedvezőbbé váltak a beruházási értékhatárok – a bázisévinél közel egyötöd résszel (–1,1 milliárd Ft) kevesebb volt.
Az adókedvezmények figyelembevétele után 24,3 milliárd Ft társaságiadó-fizetési kötelezettség keletkezett a megyében, 24%kal (+4,7 milliárd Ft) több, mint egy évvel korábban, felülmúlva az országos bővülés mértékét (+19,2%). A társaságiadó-fizetési kötelezettség és a pozitív adóalap hányadosa, azaz az átlagos adóterhelés 2021-ben a bázisév szintjéhez képest minimálisan (+0,7%pont), 7,2%-ra emelkedett.
MÉRLEGADATOK
A társaságok saját tőkéje 2020. évhez viszonyítva jelentősen, 41,3%-kal csökkenve 2.673,6 milliárd Ft-ot tett ki. Az ennek 10,7%át képviselő jegyzett tőke 285,9 milliárd Ft-os összege 4,5%-kal nőtt (+12,3 milliárd Ft).
Ezen belüli megoszlási arányok lényegesen nem változtak a bázisévhez képest. A legnagyobb, egyharmados többséggel továbbra is a külföldi tulajdon bírt, melynek értéke 1,5%-kal (+1,4 milliárd Ft) emelkedve 95,1 milliárd Ft-ra bővült. Országosan ugyancsak ennek a részaránya a legmagasabb (40,4%). A jegyzett tőke állományának 22,8%-a volt belföldi magántulajdonban, ami volumenében 3,7%-kal csökkent egy év alatt. Ugyanakkor a belföldi társaságok tulajdona minimálisan, de bővült, 88,4 milliárd Ft-ra.
Nemzetgazdasági ágazati megoszlás szerint a megyében továbbra is a legtőkeerősebb a feldolgozóipar (35,4%), második helyezett a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás (13,4%), melyet a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás követ, szintén 10% fölötti aránnyal.
A tárgyévben üzembe helyezett beruházások aktivált értéke 300,8 milliárd Ft-ot tett ki, amely 13,4%-kal (–46,7 milliárd Ft) elmaradt a tavalyi, válsággal sújtott évben realizáltnál. Országosan ezzel szemben 6,9%kal csökkent a beruházások aktivált értéke.
ALKALMAZOTTAK A TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKNÁL
A kettős könyvvitelt vezető, naptári éves adózók társaságiadó-bevallásokban nyilatkozott átlagos statisztikai állományi létszáma 2021-ben 101,2 ezer fő volt, amely az országos 5,1%-át tette ki. Az előző évihez képest szinte stagnált (–0,9%) a taobevallásokban szereplő munkavállalók száma, de még mindig alatta van a válság előttinek (–6,9%). Ebben azonban a társasági adó hatálya alatt álló adóalanyok csökkenő száma, az alternatív adónemeket választók számának emelkedése, székhelyáthelyezések, tevékenység megszüntetése is szerepet játszott. Ezenkívül az adatokat torzíthatják a tárgyévben nem jelölt, de a korábbi években kitöltött átlagos statisztikai állományi létszámadatok (ugyanis ezen adat kitöltöttsége nem feltétele a bevallás benyújtásának).
Ágazati szempontból a legtöbb munkavállalót, 48.551 főt (48,0%), a 2020. évivel közel azonos számban (–0,9%) a feldolgozóipar foglalkoztatta. A megye sajátosságaiból adódóan itt a járműipar a meghatározó, 2021-ben 19.150 főnek adva megélhetést. Ezen alágazat sajátos nehézségei miatt kismértékben (–2,1%, –407 fő), de csökkent a pandémia évéhez viszonyítva a foglalkoztatottaik száma. Az ágazatban 11,2%-os foglalkoztatási aránnyal bíró fémalapanyag-gyártó, fémfeldolgozó társaságoknak zsugorodott a létszáma mintegy 200 fővel, így 5.426 főnek biztosítottak megélhetést. A csökkenést