2 minute read

A NETTÓ ÁRBEVÉTEL ALAPJÁN RANGSOROLT LEGNAGYOBB 100 VÁLLALKOZÁS ELEMZÉSE

részben ellensúlyozta a gumi-, műanyaggyártás (+121 fő) és a fa, papír, nyomdai tevékenység bővülése (+118 fő), a villamosgép-, műszergyártás területe is 110 fővel több embernek adott munkát. A többi szakágazatban 100 fő alatti volt a létszámmozgás a tavalyihoz képest.

A vállalkozói méret szerint a munkavállalók 44,3%-át a nagy- és egyéb vállalkozások alkalmazták, körükben 4,2%-os a növekedés. A többi munkavállalót a mikro-, kisés középvállalkozások foglalkoztatták közel azonos (16–21%) megoszlással, ahol összességében 4,6%-os csökkenés jelentkezett.

Advertisement

A bérköltség (+10,9%) emelkedése és a foglalkoztatottak számának stagnálása eredményeképpen az egy főre jutó átlagos éves bruttó bérköltség 12%-kal (+567 ezer Ft), 5.298 ezer Ft/fő összegre nőtt a 2020. évihez képest, mely lényegében a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének következménye. Ezzel szemben az országos átlag a megyeinél alacsonyabb, 4.673,4 ezer Ft/fő volt, 491,8 ezer Ft-tal meghaladva az előző évit.

Összességében a megyei társaságiadóbevallásokból is jól látszik, hogy a koronavírus-járvány okozta megtorpanás után 2021-ben már gyors és erőteljes helyreálFoglalkoztatotti létszám megoszlása vállalati kategória szerint (ezer fő)

120

100

80

60

40

20

0 43,0 59,1 102,1 44,8 56,4 101,2

2020. ÉV 2021. ÉV

NAGY- ÉS EGYÉB VÁLL. MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLL. ÖSSZESEN

lás következett be. A cégek forgalma nőtt, eredményességük javult, így emelkedett a pozitív adóalap, a társasági adókötelezettség összege is, dinamikája is magasabb a megyében, mint országosan. A térségben továbbra is domináns szerepet tölt be a járműipar, ebből adódóan az export megyei aránya változatlanul magas.

A 2021. évben realizált nettó árbevétel alapján rangsorolt 100 legnagyobb társaság[1] székhely szerinti megoszlásában csak kisebb átrendeződés történt. A TOP 100 vállalkozások több mint fele, 57 adózó a Győri kistérség valamely településén működött, ők tették ki az összárbevétel négyötödét. A rangsorban a második helyet 19 gazdálkodóval a Mosonmagyaróvári kistérség foglalta el. Ezt követte a Sopron–Fertődi kistérség 17 top adózóval, amely a legnagyobb mértékben (+0,5%pont) növelte részarányát (6,7%) az árbevételben. A dobogósoktól jelentősen elmaradva következik a Csornai kistérség 4 vállalkozással, majd a Kapuvár–beledi 2, és végül a Téti 1 adózóval képviselteti magát.

A legnépszerűbb gazdálkodási forma a korlátolt felelősségű társaság, 100-ból 77 adózó ebben a formában működött, míg a másik nagyobb csoportot a részvénytársaságok alkották 18 vállalattal. Emellett 4 betéti társaság, valamint 1 egyéb gazdálkodó került be a megye legnagyobb társaságai közé. Az árbevételből a legnagyobb hányadot (62,3%) a részvénytársaságok szerezték meg. A korlátolt felelősségű társaságok aránya 4,9%ponttal emelkedett (31,8%), köszönhetően annak, hogy 32,5%-kal növelték az árbevételüket.

Nemzetgazdasági ágak szerint a TOP 100-ban a legtöbb, 59 vállalkozás a feldolgozóipart képviselte. Az ipar egyéb területein (építőipar, energiaipar) további 5 adózó műköGyőr-Moson-Sopron megyei TOP 100 adózók kistérségenkénti eloszlása 2021.

17 4 2

1

GYŐRI KISTÉRSÉG MOSONMAGYARÓVÁRI KISTÉRSÉG SOPRON–FERTŐDI KISTÉRSÉG CSORNAI KISTÉRSÉG KAPUVÁR–BELEDI KISTÉRSÉG TÉTI KISTÉRSÉG

dött. A második legnagyobb súlyú ágazat 24 gazdálkodóval a kereskedelem, gépjárműjavítás volt. Lényegesen kevesebb, 5 társaság foglalkozott szállítással, raktározással. A fennmaradó 7 cég egyéb ágazatok között oszlott meg, köztük a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (2), és az adminisztratív tevékenység (2).

19 57

Az árbevételben szintén a feldolgozóipar a meghatározó, részesedése 84,5%-ot tett ki. A legnagyobb mértékű bővülést (+39,2%) a kereskedelem, gépjárműjavítás ágazat érte el, részaránya 1,8%ponttal emelkedett az árbevételben.

A vállalkozások mérete szerint 41 nagyvállalat, 48 középvállalkozás, 6 kisvállalko-

This article is from: