12 minute read

PRESZTÍZS-GÁLA 2022: NYOLC VÁLLALKOZÁS KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉG VETT ÁT ELISMERÉST

PRESZTÍZS

PRESZTÍZS-GÁLA: NYOLC VÁLLALKOZÁS, KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉG VETT ÁT ELISMERÉST

Advertisement

Huszonegy éve született meg a Kisalföld szerkesztőségében a gondolat, hogy a nyilvánosság erejét kihasználva a megye jelentős gazdasági erőt képviselő és a társadalmi felelősségvállalásban is élen járó vállalkozásai a gazdaságot reprezentáló, presztízst jelentő díjat alapítsanak. Az ötlet mára a régió egyik legrangosabb gazdasági elismerésévé fejlődött.

A díjjal a gazdasági teljesítményt, gazdasági és emberi példamutatást ismerik el, mondta bevezetőjében a műsorvezető Bősze Ádám. Az eseményt szervező X-Meditor idén is mindent megtett azért, hogy a díjazottak és a meghívott vendégek egyaránt jól érezzék magukat. A helyszín ezúttal az Audi Hungaria elegáns rendezvényközpontja, mindenki által ismert nevén a Pipacs volt, méghozzá 2008 után másodszor.

A látványos ünnepségen fellépett a Győri Balett, Váray László és a Jávorkai Brothers. Az est fénypontja a díjak, Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész plasztikájának átadása volt. Az év mezőgazdaságáért díjat Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő kapta. Az év kisvállalkozása a Vatam Hungária Bau Kft. lett, a díjat ügyvezető igazgatója, Varga Tamás vette át. Az év vállalkozása a huszonöt éves West Hungária Bau Kft., az építőipari csoport főtulajdonosa, Paár Attila kapta a plakettet. Az év innovációs díját a Verarbeiten Pausits Kft. érdemelte ki, a színpadra tegnap Pausits Imre tulajdonos-ügyvezető és Pausits Valér ügyvezető-helyettes lépett. A díjat a tulajdonos nemrégiben elhunyt feleségének ajánlották. A Presztízs Díjasok Társaságának díját a Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium három oktatója, Kovácsné Gyarmathy Csilla, Krausz Miklós és Szebényi Zsolt kapták. A díjat utóbbi vette át, mert munkatársai Erasmusösztöndíjjal külföldön tartózkodnak. A Kamarai Presztízs Életműdíjat Borsodi László és Borsodi Lászlóné Piroska, a Borsodi Műhely vezetői vihették haza. Az év üzletemberének dr. Szeredi Ádámot választották.

A GYŐRI BALETT MŰVÉSZEI, ENGELBRECHT PATRIK ÉS TETIANA BARANOVSKA A TÁNC NYELVÉN A SZERELMET MUTATTÁK MEG A SZÍNPADON.

A JÁVORKAI FIVÉREK ISMÉT FERGETEGES HANGULATTAL ZÁRTÁK A GÁLAESTET.

A megye gazdaságáért díjjal az Audi Hungaria Zrt.-t jutalmazták, az elismerést Németh Kinga, a vállalat személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Nagy György, az üzemi tanács elnöke vette át.

Az eseményen több beszéd is elhangzott. Köszöntőjében Széles Sándor főispán arról beszélt, hogy a presztízs tekintélyt jelent, amelyet az eseményen megjelentek főleg munkával és kitartással szereztek meg. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő

annak a reményének adott hangot, hogy öszszefogva az energiaválságon is sikerrel túljutunk. Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megjegyezte: jó alkalom a gála, hogy egyszer egy évben megköszönjük a gazdaság vezetőinek azt, hogy a megye gazdasági környezete kiemelkedő, jó itt élni, mindenkinek lehet munkája minden nehézség ellenére. Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója a járvány, az energiaválság hozta nehézségekre utalva a reményről szólt. A Kisalföld főszerkesztője, Varga Ottó azt hangsúlyozta: a díj időtállóságát mutatja, hogy a díjazottak többsége ma is értéket teremt, a vállalkozások működnek. ●

DR. NAGY ISTVÁN AGRÁRMINISZTER

AZ ÉV MEZŐGAZDASÁGÁÉRT DÍJ: DR. NAGY ISTVÁN AGRÁRMINISZTER A HAZAI MINDIG ÉRTÉKESEBB

– Egy kitüntetett és különös értékkel bíró elismerés számomra a Presztízs-díj – mondta dr. Nagy István agrárminiszter. – Pontosan azért, mert ebben a megyében engem régóta ismernek, nem az alapján ítélnek meg, amit mondok, hanem amit tettem és teszek. Ezért is nehezebb otthon megfelelni, és ezért az az elismerés, amit otthon, a sajátjaitól kap az ember, mindig értékesebb és nagyobb presztízzsel bír. – Kihívásokkal teli esztendők után vagyunk, de vallom, hogy ezekből a nehézségekből kell erőt és reményt merítenünk. Minden parasztember, aki elveti a magot, egyben a reményt is elveti, hogy majd bőséggel arat. Mindazt a munkát, ami ehhez kell, elvégeztük a földeken és a tárgyalóasztalnál egyaránt. Az őszi vetések rendben megtörténtek, az eső is megérkezett, a vetések jó állapotban vannak. A magyar gazdák következő hét évét meghatározó tárgyalásokat sikerrel lezártuk, azt a több mint 5 ezer milliárd forintot, amit szétoszthatunk a magyar gazdatársadalomnak, sikerrel hazahoztuk Brüsszelből. Ez egy olyan erő, ami kellő hitet kell hogy adjon. Bízunk abban is, hogy rövidesen elkövetkezik a béke, normalizálódik a piac, és minden gazda szorgalma és ereje sikert hoz. Szóval azt remélem, a jövő esztendő bőséges aratást hozhat. – A kiskertek a magyar mezőgazdaság aranytartalékai. Sajnos eltávolodtunk a kertektől, a valóságtól, de talán most újra megértjük, hogy amink van, azt meg kell becsülni. Presztízst kell csinálni a saját magunk által előállított élelmiszerből. Legyen újra divat, hogy a saját kezünk munkája, a saját termésünk értékes és büszkeségre ad okot. ●

BORSODI LÁSZLÓ ÉS FELESÉGE, BORSODI LÁSZLÓNÉ PIROSKA BORSODI MŰHELY

KAMARAI PRESZTÍZS ÉLETMŰDÍJ: BORSODI LÁSZLÓ ÉS BORSODI LÁSZLÓNÉ CSALÁDI SIKERTÖRTÉNET

A kamarában és a saját munkaterületén hosszú évekig, évtizedekig eredményesen dolgozó, a régió gazdaságát hatékonyan építő vállalkozó kapja meg rendszeresen a Kamarai Presztízs Életműdíjat. Idén rendhagyó módon két személy, a Borsodi Műhely tulajdonosai, Borsodi László és felesége, Borsodi Lászlóné Piroska vehette át a Kamarai Presztízs Életműdíjat. – Cégünk nevében hordozza az identitásunk két legfontosabb alapkövét. Az egyik a Borsodi családnév, amely már második generáció óta védjegye az itt folyó munkának, és elárulja azt, amire büszkék vagyunk, hogy ez egy családi vállalkozás. A másik pedig a műhely szó, mely a munkafilozófiánk megtestesítője, precízen, tisztességesen és becsülettel. Ez a két szó juttatott el minket oda, ahol most vagyunk –fogalmazott Borsodi László tulajdonos, aki több éve adta át feleségével gyermekeinek a cég vezetését. – Alapításkor az volt a cél, hogy magamnak teremtsek egy ideális munkahelyet, ahol a rend, a tisztaság és a becsületes munka az elsődleges – tette hozzá László. – Kisiparosként kezdtük a ménfőcsanaki otthonunk műhelyében, ma már 130 családnak adunk biztos megélhetést három telephelyen: Győrben, Szombathelyen és Kisújszálláson. Az évtizedek alatt egy olyan fémipari középvállalkozássá fejlődtünk, mely büszke a múltjára és kész dolgozni a jövőjéért. A jelenben pedig a legmagasabb minőségben szolgáljuk ki a megrendelőinket az autó-, légi-, űr-, hadi- és élelmiszeriparban, az egészségügyben és az elektronikában –fejtette ki Borsodi Lászlóné Piroska, aki nyugdíjba vonulásáig a családi cég pénzügyeiért felelt. ●

PAÁR ATTILA WEST HUNGÁRIA BAU KFT.

AZ ÉV VÁLLALKOZÁSA: A 25 ÉVES WEST HUNGÁRIA BAU KFT. FILOZÓFIÁJUK MARADANDÓT ALKOTNI

A West Hungária Bau Kft. nyerte el az idei Kisalföldi Presztízs-átadón „Az év vállalkozása” díjat, amit a cég ügyvezető-tulajdonosa, Paár Attila vett át. – „Az év vállalkozása” díj átvétele számunkra egy fontos üzenet, mely megerősít minket abban, hogy ugyanolyan elhivatottsággal és szakmai maximalizmussal folytassuk az eddigi munkánkat az építőiparban, ahogy tettük eddig is –fogalmazott Paár Attila, a 25 éves WHB ügyvezető-tulajdonosa. – Azt vallom, hogy a munka iránti tisztelet, a stabil háttér és a megfelelő munkatársak, szakemberek nélkül nem érhetünk el sikereket. A vállalat alapításakor célom volt, hogy egy olyan vállalkozást hozzak létre, mely megbízhatóságot nyújt a partnerei számára. Úgy hiszem, ez sikerült, és olyan vezetők és kollégák vesznek körül, akik az építőipari közösségben elismertek, munkájukat számos szakmai díj nevesíti – fogalmazott. – Személyes és üzleti mottóm, hogy mindig előretekintsünk és az adott gazdasági környezet változásaira azonnal tudjunk reagálni, továbbra is biztosítva ezzel a cég folyamatos fejlődését – emelte ki Paár Attila. – Fontos megbízóink bizalma. A kivitelezések során elsődleges szempontunk az ügyfeleink elvárásait maximálisan teljesíteni és maradandót alkotni. Minden munkánkra büszke vagyok, de ha ki kell emelni néhányat, akkor amit megemlítenék: Budapesten a Várkert Bazár, a Magyar Állami Operaház, a Budai Vár, a Puskás Aréna vagy a Bodajki Vadászkastély, Győrben az Insula Lutherana, Keszthelyen a Helikon Hotel, Szombathelyen a Püspöki Palota, valamint a dubaji Magyar Pavilon – tette hozzá. ●

DR. SZEREDI ÁDÁM MOSONMAGYARÓVÁR

AZ ÉV ÜZLETEMBERE: DR. SZEREDI ÁDÁM A JÓ CSAPAT A SIKER KULCSA

A mosonmagyaróvári termálfürdő fejlesztése nem öncélú: dr. Szeredi Ádám tulajdonos vallja, hogy azzal sokak életminőségén változtathat. Az év üzletembere büszke arra, hogy jó csapattal dolgozhat együtt vállalkozásaiban. – Igazi meglepetésként ér, hogy engem választottak az év üzletemberének, örömmel hallottam a hírt, nem számítottam rá. Ez az elismerés nemcsak nekem, hanem kollégáimnak is szól – emelte ki dr. Szeredi Ádám. A mosonmagyaróvári termálfürdő tulajdonosaként fő küldetése, hogy Mosonmagyaróvárt feltegyék Európa turisztikai térképére. – Számomra prioritás a termálfürdő fejlesztése, mert ezzel tudunk a legtöbbet változtatni az itt élők életminőségén. A fürdőhöz ugyanis nemcsak a hozzám kötődő étterem és szálláshelyek kapcsolódnak, hanem számos további szolgáltató, vendéglátók, taxisok működését is befolyásolja. Ha vonzó a termálfürdő, akkor abból ők is profitálnak. Már eddig is több milliárd forintnyi fejlesztést végeztünk el a fürdőben, de a munkák nem állnak meg, számos fejlesztést tervezünk –szögezte le dr. Szeredi Ádám. Dr. Szeredi Ádám a Multi-Cikória Kft. tulajdonosaként büszke a Maci kávé megújulására is, melyet minőségnagydíjjal is elismertek. – Egyre több a megrendelés, bízunk benne, hogy egyre több háztartásba kerül be a Maci kávé, melynek fejlesztésén is dolgozunk – tette hozzá. A lakások, üzletek építésével sem áll le, bár mint mondja, lassulás érződik a piacon. Örömmel említi, hogy sikerült Mosonmagyaróvárra vonzani a KFC gyorséttermi láncot is. ●

VARGA TAMÁS VATAM HUNGÁRIA KFT.

AZ ÉV KISVÁLLALKOZÁSA: VATAM HUNGÁRIA KFT. OPTIMISTÁN TEKINTENEK A JÖVŐBE

A Vatam Hungária kft. elnyerte „Az év kisvállalkozása” díjat, melyet Varga Tamás ügyvezető vett át a Presztízs-gálán. A Vatam Hungária Épületgépészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. éppen húsz éve alakult meg betéti társaságként Győrben. Azóta a lendületes növekedés, fejlődés eredményeként a cégcsoport mára 30 főre duzzadt, s az alvállalkozókkal együtt több mint száz családnak nyújtanak biztos megélhetést. – Garázscégként indultam Nyúlról, a családi házunk gará zsából és az ott kialakított irodából. Ma már épületgépészeti fővállalkozóként kivitelezünk országosan szinte bármilyen iparágban. Kezdetben az autóiparban, vegyiparban, gyógyszeriparban, ma már a főbb iparágunk az élelmiszeripar –mondta Varga Tamás, a Vatam Hungária kft. ügyvezetője. A cégcsoport célja, hogy egyre nagyobb partnerkört alakítsanak ki és hosszú távon is piacképesek legyenek. – Az idei árbevételünk közel háromszorosa a tavalyinak. Erre nagyon büszkék vagyunk. Vannak a jövőre nézve beruházási céljaink, szeretnénk egy új irodaházat nyitni raktárcsarnokkal, illetve egy kereskedelmi üzletet is Győr városában – fogalmazott. – Optimisták vagyunk a jövőt nézve. Munkatársaink kiváló munkája nélkül ma nem lennénk ott, ahol. Az ügyvezető szerint cégük sikerének titka a vállalkozásban dolgozó munkatársak sikere; a csapat, a kitartás, a közös célok, az alkalmazkodás, a rugalmasság, a megújulás és a gyors reagálás. – A fiaim révén a Vatam többgenerációs családi vállalkozássá fog válni a jövőben, amire én leszek majd a legbüszkébb – zárta az ügyvezető. ●

NÉMETH KINGA ÉS NAGY GYÖRGY AUDI HUNGARIA ZRT.

A MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ: AUDI HUNGARIA ZRT. PRO BONOTANÁCSOK VÁLLALKOZÓKNAK

Az Audi Hungaria elnyerte „A megye gazdaságáért” díjat a Pro Bono Program megvalósításáért, amelyet Németh Kinga, a vállalat személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Nagy György, az üzemi tanács elnöke vett át a Presztízs-gálán. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Audi Hungariával közösen szervezte meg a Pro Bono Programot, aminek keretein belül a vállalat munkatársai térítésmentesen látogatható szakmai előadásokon osztották meg tudásukat és tapasztalatukat a régió kis- és középvállalkozásaival. „Büszkeséggel tölt el minket a díj odaítélése, hiszen vállalatunknak a társadalmi felelősségvállalás jegyében szívügye a régió gazdasági szereplőinek támogatása. »A megye gazdaságáért« díj munkatársaink önzetlen munkájának az elismerése: szakembereink számos témában tartottak előadást a régió kis- és középvállalkozásainak. Fontosnak tartom ezt a tudástranszfert, amely ebben a formájában egyedülálló nemcsak a megyében, hanem hazánkban is” – emelte ki Németh Kinga. A Pro Bono-programsorozat előadásain tavaly közel 100 kis- és középvállalkozó vett részt. A vállalat idén októberben is megszervezte a Jócselekedetek Hónapját, amibe a négykarikás cég szakemberei már második alkalommal vonták be a Pro Bono programjait. „Örömmel osztjuk meg szakmai tudásunkat, és meggyőződésünk, hogy ezzel hozzájárulunk a régió vállalkozásainak sikereihez" – mondta Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke. ●

PAUSITS VALÉR ÉS PAUSITS IMRE VERARBEITEN PAUSITS KFT.

INNOVÁCIÓS PRESZTÍZS DÍJ: VERARBEITEN PAUSITS KFT. DIGITALIZÁCIÓ KELL A FEJLŐDÉSHEZ

A digitalizációt ugyan már a kilencvenes években megkezdték, de az utóbbi hónapokban olyan magas fokú automatizálást hajtottak végre, mellyel kivívták az Innovációs Presztízs Díjat. Pausits Imre, a halászi Verarbeiten Pausits Kft. tulajdonosa bizakodó a jövőt illetően. – Ez a kitüntetés is jelzi, hogy nem hiábavaló a munkánk. A digitalizáció a kilencvenes években kezdődött cégünknél, ami a munkánkat segíti – tudtuk meg Pausits Imrétől, a halászi tulajdonostól. A kft. alapítója szerint jelentős a munkaerőhiány, amit már a közeli országokból lehetetlen pótolni. Éppen ezért nyitottak Ázsia irányába. – A digitalizáció azért is szükséges, mert általa az élő munkaerő kiváltható, de természetesen továbbra is szükséges az automatizálás mellett az ember, hiszen ők irányítják a gépeket. Az új megoldásoknak köszönhetően a termelésvezetők már telefonjukról tudják követni a munkafolyamatokat, segíteni a munkát, ahol szükséges – mutatott rá. –2019-ben négymilliárdos árbevétellel rendelkeztünk, ami egy évvel később a pandémia következtében hárommilliárd forintra csökkent. Tavaly sikerült átlépnünk az ötmilliárdot, és idén elérhetjük a tízmilliárd forintot –avatott be a számokba Pausits Imre. A halászi vállalkozás Ausztriába, Németországba, Finnországba, Svédországba és Belgiumba szállít építő- és bányaipari gépekhez acélszerkezetű elemeket. Munkájukat minősíti az is, hogy a finnországi partner legjobb beszállítója lettek, Európában is egyedülálló technológiájú gyártással rendelkeznek. – Ebben a cégméretben benne vagyunk Európában a top háromban – büszkélkedett Pausits Imre. ●

A DÍJAT SZEBÉNYI ZSOLT VETTE ÁT KOLLÉGÁI NEVÉBEN IS.

PRESZTÍZS DÍJASOK TÁRSASÁGÁNAK DÍJA: A LUKÁCS-TECHNIKUM OKTATÓI A SZAKKÉPZÉS PRESZTÍZSÉT NÖVELIK

A Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium három oktatója, Kovácsné Gyarmathy Csilla, Krausz Miklós, Szebényi Zsolt kimagasló tevékenységet végez a szakképzés népszerűsítésében, a pályaorientációs rendezvények és események szervezésében. Így idén kiérdemelték a Presztízs Díjasok Társaságának Díját. A Lego-szakkör vezetőiként rendszeresen vesznek részt az iskola diákjaival és érnek el dobogós helyezést a városi, regionális és országos megmérettetéseken, mint a First Lego League, World Robot Olympiad. Négy éven keresztül képviselték a győri iskolát és Magyarországot a Krakkóban szervezett szakképzési börzén. 2018-ban elnyerték a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési Díját a Challenging Learning kihíváson alapuló pályázatukkal. Az elmúlt két év nyarán egyhetes, egész napos interaktív, pályaorientációs és élményalapú Ki(d)s Mérnök Tábort szerveztek az 5–6. osztályosoknak. Ezzel felkeltették az érdeklődést a műszaki pálya, a szakképzés iránt. Idén pedig a Ki(d)s Mérnök Tábor ismét elnyerte a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési Díját. Több alkalommal képviselték a Győri Szakképzési Centrumot Budapesten az Automotive kiállításon, ahol bemutatták a műszaki szakmákat. A Presztízs-díjat elnyerő csapat működteti a Győri Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóterét. Itt a szakmát és a szakképzést népszerűsítő interaktív foglalkozásokat tartanak a Győr-Moson-Sopron megyei általános iskolás diákoknak. ●

This article is from: