John Stott: A Timóteushoz írt első levél és a Tituszhoz írt levél

Page 1


A BIBLIA MA SOROZAT EDDIG MEGJELENT KÖTETEI Raymond Brown: Mózes ötödik könyve – Nem csak kenyérrel él az ember Michael Wilcock: Bírák könyve – Bővölködő kegyelem David Atkinson: Jób könyve – Szenvedés és kegyelem Barry Webb: Ézsaiás könyve – Sasszárnyakon Derek Kidner: Jeremiás könyve – Szél és vihar ellen Ronald S. Wallace: Dániel könyve – A népek Ura John Stott: A hegyi beszéd – Egy más világ John Stott: Az apostolok cselekedetei – A Lélek, az egyház és a világ John Stott: Pál levele a rómaiakhoz – Isten örömhíre a világnak David Prior: Pál első levele a korinthusiakhoz – Életünk a gyülekezet közösségében John Stott: Pál levele a galatákhoz – Nincs más út John Stott: Az Efezusi levél – Isten új társadalma R. C. Lucas: Pál levele a kolossébeliekhez és Filemonhoz – Szabadság és teljesség John Stott: A Timóteushoz írt első levél és a Tituszhoz írt levél – A gyülekezet élete *  Tanítás és kötelesség John Stott: A Timóteushoz írt második levél – Őrizd a kincset! David Jackman: János levelei – Aki a szeretetben marad, az Istenben marad


JOHN STOTT

A Timóteushoz írt első levél és a Tituszhoz írt levél A gyülekezet élete ***

Tanítás és kötelesség

HARMAT – KIA Budapest, 2023


A mű eredeti címe: The Message of 1 Timothy and Titus, published by Intervarsity Press www.ivpbooks.com © John R. W. Stott 1996 Hungarian edition © HARMAT Kiadói Alapítvány, 2000, 2018 All rights reserved. Minden jog fenntartva. Első kiadás 1998, második kiadás 2023 Fordította: Juhász Ágnes Lektorálta: Tóth Sára ISBN 978-963-288-741-8 HU ISSN 1217-1522 A bibliai idézeteket az 1975. évi új fordítású Biblia javított kiadásából vettük át (Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1991).


Tartalomjegyzék A so­ro­zat elő­sza­va ..........................................................................    6 A szer­ző elő­sza­va ...........................................................................   7 A pász­to­ri le­ve­lek hi­te­les­sé­ge ........................................................  13 I. A Timóteushoz írt első le­vél üze­ne­te – A gyü­le­ke­zet éle­te

Be­ve­ze­tés (1,1–2) .........................................................................  33 Az apos­to­li ta­ní­tás (1,3–20) .........................................................  38 Az is­ten­tisz­te­let (2,1–15) .............................................................  60 Lel­ki­pász­to­ri szol­gá­lat (3,1–16) ...................................................  97 A gyü­le­ke­zet ve­ze­té­se (4,1–5,2) .................................................. 121 Tár­sa­dal­mi kö­te­le­zett­sé­gek (5,3–6,2) .......................................... 142 Anya­gi ja­vak (6,3–21) ................................................................. 164 II. A Ti­tusz­hoz írt le­vél üzenete – Tanítás és kö­te­les­ség

A le­vél fő té­mái .............................................................................. 189 Be­ve­ze­tés (1,1–4) ......................................................................... 191 Ta­ní­tás és kö­te­les­ség az egy­ház­ban (1,5–16) ............................... 197 Ta­ní­tás és kö­te­les­ség ott­hon (2,1–15) .......................................... 211 Ta­ní­tás és kö­te­les­ség a vi­lág­ban (3,1–8) ...................................... 225 Be­fe­je­ző, sze­mé­lyes üze­ne­tek (3,9–15) ....................................... 237 Bibliográfia .................................................................................... 243


A szerző előszava Még vi­szony­lag fi­a­tal vol­tam, ami­kor elő­ször kezd­tem be­ha­tób­ban fog­lal­koz­ni a pász­to­ri le­ve­lek­kel, te­hát nem esett túl ne­he­zem­re, hogy azo­no­sul­jak Timóteussal és Ti­tusszal, és az ő né­ző­pont­juk­ból hall­gas­ sam az idő­sö­dő apos­tol in­té­se­it. Ám mos­tan­ra meg­vál­to­zott a hely­zet. Szin­te biz­tos, hogy ma már idő­sebb va­gyok, mint an­nak ide­jén Pál apos­tol volt, így hát az a ter­mé­sze­tes, hogy ve­le azo­no­sul­jak. Per­sze ar­ról szó sincs, hogy én is apos­tol len­nék. Együtt tu­dok azon­ban érez­ ni az apos­tol ag­go­dal­má­val az evangéli­um jövőjéért és a fi­a­ta­labb ge­ ne­rá­ci­ó­ért, amely az evangéli­um meg­őr­zé­sé­ért és to­váb­ba­dá­sá­ért fe­ le­lős. Ér­de­kes hermeneutikai kér­dés mind­azo­nál­tal, hogy va­jon ki­vel azo­no­sul­junk a Szent­írás ol­va­sá­sa so­rán. Elő­ször 1972 őszi fél­év­ében kí­sé­rel­tem meg mind­há­rom pász­to­ri le­vél ma­gya­rá­za­tát, ami­kor is meg­hí­vást kap­tam egy elő­adás­so­ro­zat tar­tá­sá­ra a Chi­ca­go kö­ze­lé­ben le­vő Trinity Evangelical Divinity ne­ vű is­ko­lá­ba. Ezt meg­elő­ző­en a hat­va­nas évek­ben a lon­do­ni All Souls gyü­le­ke­zet­ben tar­tot­tam pré­di­ká­ció­so­ro­za­tot az összes pász­to­ri le­vél­ ről. Ké­sőbb, 1967-ben a Timóteushoz írt 2. le­vél volt a ki­je­lölt bib­ li­ai té­ma az Urbanában meg­ren­de­zett nagy misszi­ós di­ák­ta­lál­ko­zón, majd az 1969-es nagy-bri­tan­ni­ai Keswick Kon­ven­ci­ón. 1973-ban je­ lent meg A Bib­lia Ma (Bible Speaks Today) so­ro­zat egyik el­ső kö­te­te­ ként a Timóteushoz írt 2. le­vél­lel fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyom ki­bő­ví­tett vál­to­za­ta Guard the Gospel cí­men. 1986-ban pe­dig a Timóteushoz írt 1. le­ve­let vá­lasz­tot­tam az Auszt­rá­li­ai Egy­ház Misszi­ós Tár­sa­sá­ga ál­ tal ren­de­zett nyá­ri egye­tem és a ke­let-af­ri­kai diákmisszió Commission ’88 cí­met vi­se­lő kon­fe­ren­ci­á­ja alap­szö­ve­gé­nek, amely Nairobi kö­ze­lé­ ben ke­rült meg­ren­de­zés­re 1988-ban. 7


8

A szerző előszava

A Bib­lia Ma so­ro­zat je­len kö­te­te az 1Timóteus és a Ti­tusz­hoz írt le­ vél ma­gya­rá­za­tát tar­tal­maz­za. A be­ve­ze­tő fe­je­zet­ben a pász­to­ri le­ve­lek hi­te­les­sé­gé­nek kér­dé­sét tár­gya­lom. Elő­sza­vam­ban a pász­to­ri le­ve­lek – kü­lö­nös te­kin­tet­tel a Timóteushoz írt el­ső és a Ti­tusz­hoz írt le­vél­re – idő­sze­rű­sé­gé­nek kér­dé­sé­re szo­rít­ko­zom a mai vi­lág­ban és egy­ház­ban.

A Timóteushoz írt első le­vél és a Ti­tusz­hoz írt le­vél idősze­rű­sé­ge Ha össze­gyűj­te­nénk e két le­vél fő té­má­it, rop­pant he­te­ro­gén lis­tát kap­ nánk. A Timóteushoz írt 1. le­vél tár­gya­lá­sá­nak a „A gyü­le­ke­zet éle­te” al­cí­met ad­tam, ugya­nis az imád­ság el­sőd­le­ges­sé­gé­re, a fér­fi­ak és a nők is­ten­tisz­te­le­ten ját­szott sze­re­pé­re, az egy­ház és az ál­lam kap­cso­la­tá­ra, va­la­mint a vi­lág evangélizálásának bib­li­ai alap­já­ra vo­nat­ko­zó apos­to­li ta­ní­tást tar­tal­maz­za. Az apos­tol ezt kö­ve­tő­en a gyü­le­ke­ze­ti ve­ze­tés­ről, a pres­bi­ter­vá­lasz­tás fel­tét­ele­i­ről, va­la­mint ar­ról ír, hogy a fi­at­al ve­ze­ tők mi­ként biz­to­sít­hat­ják, hogy if­jú ko­ruk­ra hi­vat­koz­va ne meg­ves­sék és el­uta­sít­sák szol­gá­la­tu­kat, ha­nem el­fo­gad­ják azt. A le­vél egyéb té­mái kö­zött sze­re­pel még a te­rem­tés ta­na, és an­nak min­den­na­pi vi­sel­ke­dé­ sünk­re va­ló al­kal­ma­zá­sa, a gyü­le­ke­zet tár­sa­dal­mi mun­ká­ját irá­nyí­tó el­vek, a pres­bi­te­rek fi­ze­té­se és fe­gyel­me­zé­se, a gyü­le­ke­zet tár­sa­dal­mi mun­ká­ja, a sze­rény­ség di­csé­re­te szem­ben a mo­hó­ság­gal, a ra­di­ká­lis szent­ség­re va­ló el­hí­vás, a gaz­da­go­kat fe­nye­ge­tő ve­szély, il­let­ve a gaz­ da­gok kö­te­les­sé­gei. A Ti­tusz­hoz írt le­vél tár­gya­lá­sá­nak a „Ta­ní­tás és kö­te­les­ség” al­cí­met ad­tam. Bár a szö­veg a he­lyi gyü­le­ke­zet­re vo­nat­ko­zik, né­mi hang­súly­ el­to­ló­dás fi­gyel­he­tő meg. Pál leg­főbb gond­ja, hogy a min­dent fel­öle­lő meg­vál­tás­tan, va­la­mint Krisz­tus el­ső és má­so­dik el­jö­ve­te­le ösz­tö­nöz­ ze a kereszténye­ket kö­te­les­sé­ge­ik tel­je­sí­té­sé­re az egy­ház­ban, a csa­lád­ ban és a vi­lág­ban. Ám az apos­tol mind­há­rom pász­to­ri le­vél­ben leg­in­kább az igaz­ság hű­sé­ges meg­őr­zé­sé­vel és to­váb­ba­dá­sá­val fog­lal­ko­zik. A hu­sza­dik szá­ zad vé­gén ki­vált­képp idő­sze­rű ez a té­ma. Kul­tú­ránk­ban ugya­nis egy­ re in­kább el­ural­ko­dik a poszt­mo­dern­iz­mus szel­le­me. A poszt­mo­dern kez­det­ben a fel­vi­lá­go­so­dás mo­dern­iz­mu­sa – kü­lö­nö­sen a tu­dás­ba, a tu­do­mány­ba és a fej­lő­dés­be ve­tett kor­lát­lan hit – el­le­ni ön­tu­da­tos re­


A szerző előszava

9

ak­ció volt. E na­iv op­ti­miz­must a poszt­mo­dern gon­dol­ko­dók he­lye­sen uta­sí­tot­ták el. Ám még en­nél is to­vább­men­tek és ki­je­len­tet­ték, hogy nem lé­te­zik ob­jek­tív vagy egye­te­mes igaz­ság. Bár­mi­lyen ún. igaz­ság ugyan­is tel­jes mér­ték­ben szub­jek­tív és kul­tú­rá­tól füg­gő. Kö­vet­ke­zés­ képp min­den­ki­nek meg­van a ma­ga igaz­sá­ga, me­lyet ép­pen olyan tisz­ te­let il­let meg, mint a má­sik em­ber igaz­sá­gát. A plu­ra­liz­mus a poszt­ mo­dern szü­löt­te, amely sze­rint min­den hit­nek és ide­ol­ó­gi­án­ ak meg­van a ma­ga füg­get­len lét­jo­go­sult­sá­ga. A plu­ra­liz­mus hí­vei éles han­gon kö­ ve­te­lik, hogy hagy­junk fel az­zal a rop­pant ön­telt tö­rek­vés­sel, hogy bár­kit (még ke­vés­bé min­den­kit) a sa­ját vé­le­mé­nyünk­re té­rít­sünk át. Az igaz­ság relativizálásával szem­ben ki­mond­ha­tat­la­nul üdí­tő Pál egy­ér­tel­mű ra­gasz­ko­dá­sa ah­hoz. Az apos­tol ar­ra ka­pott el­hí­vást, hogy a hit­re és az igaz­ság­ra ta­nít­sa a né­pe­ket (1Tim 2,7). Ki­je­len­ti to­váb­ bá, hogy az egy­ház az igaz­ság osz­lo­pa és erős alap­ja (1Tim 3,15); és hogy az igaz­ság igaz ke­gyes­ség­re ve­zet (Tit 1,1). A ha­mis ta­ní­tók ez­ zel szem­ben el­té­ve­lyed­tek az igaz­ság­tól, és szem­be­száll­tak ve­le (1Tim 6,21; 2Tim 2,18; 3,8; vö. 4,4). Az apos­tol ta­ní­tá­sá­nak ki­fej­té­se so­rán az em­be­rek négy cso­port­já­ra – ne­ve­ze­te­sen Pál­ra, apos­tol­tár­sa­i­ra, a ha­mis ta­ní­tók­ra, Timóteusra és Ti­tusz­ra, és az ál­ta­luk ki­vá­lasz­tan­dó és ki­ne­ve­zen­dő gyü­le­ke­ze­ti ve­ze­ tők­re –, va­la­mint a kö­zöt­tük le­vő kap­cso­la­tok­ra irá­nyít­ja fi­gyel­­münket. Elő­ször is, ott van ma­ga Pál, aki mind­há­rom le­vél ele­jén Jé­zus apos­to­lá­nak ne­ve­zi ma­gát, két le­vél­ben pe­dig eh­hez még azt is hoz­ zá­te­szi, hogy apos­tol­sá­ga Is­ten ren­de­lé­sé­ből és aka­ra­tá­ból van. Ezek­ ben a le­ve­lek­ben mind­vé­gig nyil­ván­va­ló ön­tu­da­tos apos­to­li te­kin­té­lye, amint pa­ran­csot ad, il­let­ve en­ge­del­mes­sé­get vár el. Új­ra és új­ra utal ar­ra, amit hol igaz­ság­nak, hol hit­nek, hol igaz ta­ní­tás­nak, hol a ta­ní­ tás­nak, hol pe­dig le­tét­be he­lye­zett kincs­nek ne­vez, vi­lá­go­san je­lez­vén ez­zel, hogy lé­te­zik egy­faj­ta ta­ní­tás, amely ob­jek­tív ér­te­lem­ben igaz, mi­vel Is­ten nyi­lat­koz­tat­ta ki és ad­ta ne­künk. Ez pe­dig nem más, mint az apos­to­lok ta­ní­tá­sa. Pál szün­te­le­nül fi­gyel­mez­te­ti Timóteust és Ti­ tuszt, va­la­mint a fel­ügye­let­ük­re bí­zott gyü­le­ke­ze­te­ket, hogy eh­hez a ta­ní­tás­hoz tér­je­nek vissza. Má­sod­szor, Pál­lal szem­ben ott van­nak a ha­mis ta­ní­tók, aki­ket gö­ rö­gül heterodidaszkaloinak (1Tim 1,3; 6,3) hív, mi­vel heterosz, az­az az apos­to­lok ta­ní­tá­sá­tól el­té­rő, ide­gen ta­ní­tást ter­jesz­te­nek. Va­ló­já­ban „deviánsok”, akik „el­for­dul­tak” és „el­sza­kad­tak” a hit­től (1Tim 1,6;


A pász­to­ri le­ve­lek hi­te­les­sé­ge Ami­ó­ta 1835-ben a tübingeni F. C. Baur el­ve­tet­te a há­rom pász­to­ri le­ vél páli szer­ző­sé­gét, az or­to­dox tör­té­net­kri­ti­ku­sok ma­ga­biz­to­san kö­ ve­tik ezt a ha­gyo­mányt. A le­ve­le­ket ál- vagy deutero-páli le­ve­lek­nek tart­ják, va­gyis hogy Pál egyik ta­nít­vá­nya ír­ta őket, aki a szer­ző­sé­get Pál­nak tu­laj­do­ní­tot­ta. Ám to­vább­ra is él az a ko­ráb­bi né­zet, mi­sze­rint au­ten­ti­kus páli le­ ve­lek­ről van szó. A hu­sza­dik szá­zad fo­lya­mán, kü­lö­nö­sen az el­múlt öt­ven év so­rán mind pro­tes­táns, mind ka­to­li­kus tu­dó­sok ha­tá­ro­zot­tan vé­de­lmük­be vet­ték ez utób­bi ál­lás­pon­tot. A leg­is­mer­tebb tu­dó­sok kö­ zött ta­lál­ha­tó New­port J. D. White (1910), Walter Lock (1924), Joachim Jeremias (1934), C. Spicq (1947), E. K. Simpson (1954), Do­nald Guthrie (1957), William Hendricksen (1957), J. N. D. Kelly (1963), Gor­don D. Fee (1984), Thomas C. Oden (1989), Ge­or­ge W. Knight (1992) és Philip H. Towner (1994). E vi­tát az aláb­bi­ak­ban úgy mu­tat­juk be, hogy rö­vi­den fel­idéz­zük Pál szer­ző­sé­ge, il­let­ve az ál­szer­ző­ség mel­lett és el­len fel­ho­zott ér­ve­ ket, majd pe­dig meg­vizs­gál­juk, fel­te­he­tő­leg ho­gyan mű­kö­dött köz­re az ír­nok Pál le­ve­le­i­nek meg­írá­sá­ban.

1. Pál szer­ző­sé­ge mel­lett szó­ló ér­vek A Pál szer­ző­sé­ge mel­lett szó­ló ér­vek mind­ig is két­fé­le ala­pon – bel­ső (a le­vél­ben sze­rep­lő egy­ér­tel­mű uta­lá­sok az apos­tol szer­ző­sé­gé­re) és kül­ső bi­zo­nyí­té­ko­kon (az egy­ház a ko­rai idők­től fog­va a múlt szá­za­dig el­fo­gad­ta a le­ve­lek hi­te­les­sé­gét) – nyu­god­tak. 13


14

A pász­to­ri le­ve­lek hi­te­les­sé­ge

a) Bel­ső bi­zo­nyí­ték A bel­ső bi­zo­nyí­ték annyi­ra egy­ér­tel­mű és min­den rész­let­re ki­ter­je­ dő, hogy az ál­szer­ző­ség el­mé­le­te sze­rint Pál után­zó­já­nak tör­té­nel­mi és iro­dal­mi zse­ni­al­i­tás­sal kel­lett ren­del­kez­nie. Mind­há­rom le­vél ele­ jén Pál ne­ve szere­pel mint szer­ző, me­lyet egy kö­ze­leb­bi meg­ha­tá­ro­ zás kö­vet, mi­sze­rint Jé­zus Krisz­tus apos­to­lá­ról van szó. Pál mind­két Timóteushoz írott le­vél­ben hoz­zá­te­szi, hogy apos­tol­sá­ga Is­ten ren­de­ lé­sé­ből, aka­ra­tá­ból va­ló. A le­ve­leknek Timóteus il­let­ve Ti­tusz a cí­m­ zettje, aki­ket Pál Efezusba és Kré­tá­ra kül­dött, hogy el­hall­gat­tas­sák a ha­mis ta­ní­tó­kat (1Tim 1,3skk.), és he­lyük­be igaz ta­ní­tó­kat ne­vez­ze­nek ki (Tit 1,5skk.). Pál kül­döt­te­i­vel va­ló sze­re­tet­tel­jes kap­cso­la­tá­ra utal az is, hogy az apos­tol „igaz fi­am”-nak, „sze­re­tett fiá”-nak ne­ve­zi őket. Ez te­hát a le­ve­lek ke­re­te. Va­jon tény­leg el kell hin­nünk, hogy mind­ez csak ko­hol­mány? A Timóteushoz írt el­ső és a Ti­tusz­hoz írt le­vél – je­len kö­tet té­mái – a gyü­le­ke­ze­ti ta­ní­tás­ra, er­kölcs­re és ve­ze­tés­re vo­nat­ko­zó apos­to­li ren­ del­ke­zé­se­ket tar­tal­maz­zák, kü­lö­nö­sen az 1Timóteus le­vél ese­té­ben, mely­ben Pál két­szer is meg­em­lí­ti, hogy sze­mé­lye­sen is meg akar­ja lá­ to­gat­ni Timóteust (3,14; 4,13). Moule ezt a ki­je­len­tést – amennyi­ben az ál­szer­ző ír­ta – „in­do­ko­lat­la­nul iro­ni­kus­nak és kis­sé íz­lés­te­len­nek” tart­ ja.1 Ren­del­ke­zé­sei kö­zé Pál szá­mos sze­mé­lyes uta­lást is be­ékelt Timóteus fel­szen­te­lé­sé­re (1,18; 4,14), if­jú ko­rá­ra (4,11skk.), gyo­mor­baj­ára (5,23) vo­nat­ko­zó­an, sőt azt is meg­em­lí­ti, hogy haj­da­ná­ban ő ma­ga ádá­ zul ül­döz­te az egy­há­zat, ám Is­ten ke­gyel­mé­ből cso­dá­la­to­san meg­tért, és meg­bí­zást ka­pott a szol­gá­lat­ra (1,12skk.). Majd pe­dig szív­hez szó­ló sza­vak­kal zár­ja a le­ve­let, ar­ra kér­vén Timóteust, hogy Is­ten em­be­ré­hez mél­tó éle­tet él­jen (6,11skk.), és őriz­ze meg a rá bí­zott kin­cset (6,20). A Ti­tusz­hoz írt le­vél­ben, amely idő­rend­ben fel­te­he­tő­leg a Timó­teus­ hoz írt le­ve­lek után kö­vet­ke­zik, ke­ve­sebb sze­mé­lyes uta­lás ta­lál­ha­tó. Min­den­eset­re Pál ren­del­ke­zé­se­it Ti­tusz sa­já­tos kré­tai kö­rül­mé­nyeihez iga­zít­ja (1,10skk.), és a gyü­le­ke­zet­ben le­vő kü­lön­bö­ző cso­por­tok keresztény ma­ga­tar­tá­sát igyek­szik sza­bá­lyoz­ni (2,1skk.). Le­ve­lét négy – név sze­rint is em­lí­tett – sze­mély­hez szó­ló üze­net­tel zár­ja. Pál azt ja­va­ sol­ja, hogy el­kül­di Artemászt és Tükhikoszt Ti­tusz fel­men­té­sé­re, hogy így Ti­tusz csat­la­koz­ni tud­jon hoz­zá Nikopoliszban (3,12), majd ar­ra ké­ri Ti­tuszt, hogy se­gít­se út­ra kel­ni Zénászt és Apol­lóst (3,13).


A pász­to­ri le­ve­lek hi­te­les­sé­ge

15

A há­rom le­vél kö­zül a Timóteushoz írt má­so­dik le­vél a leg­sze­mé­ lye­sebb hang­vé­te­lű. A le­vél ál­lí­tá­sa sze­rint az apos­tol bú­csú­üze­ne­tét kül­di Timóteusnak nemsokkal fel­té­te­le­zett ki­vég­zé­se előtt (1,13; 2,2; 3,14; 4,1skk.; 4,6skk.). Majd Pál fel­idé­zi Timóteus könnye­it, any­já­ nak és nagy­any­já­nak hi­tét és szol­gá­la­tát (1,4skk.), va­la­mint hi­vat­ko­ zik ar­ra, hogy Timóteus sze­mé­lye­sen is is­mer­te az apos­tol ta­ní­tá­sát, éle­tét és szen­ve­dé­sét (3,10skk.) Két­szer is kö­nyö­rög ne­ki, hogy lá­to­ gas­sa meg őt, még mi­e­lőtt a tél be­áll­tá­val le­he­tet­len­né vá­lik a ha­jó­zás (4,9.21). Vé­gül pe­dig nem ke­ve­sebb mint ti­zen­hét ba­rá­tot em­lít név sze­rint – hírt ad­va ró­luk, il­let­ve to­váb­bít­va tő­lük jö­vő ké­ré­se­ket és üd­ vöz­lé­seket. Va­jon mind­ezek a spe­ci­fi­kus és sze­mé­lyes uta­lá­sok csu­pán ko­hol­ má­nyok len­né­nek? Né­hány tu­dós ha­bo­zás nél­kül an­nak tart­ja őket. L. R. Donelson pél­dá­ul így vé­le­ke­dik: „a fél­re­ve­ze­tés ér­de­ké­ben az ál­ szer­ző ma­ga kre­ál­ta az összes sze­mé­lyes hi­vat­ko­zást”.2 Má­sok ugyan vé­de­lem­be ve­szik a le­ve­lek hi­te­les­sé­gét, ám kü­lön­bö­ző szel­le­mes el­ mé­le­tek­hez fo­lya­mod­nak a sze­mé­lyes uta­lá­sok fenn­ma­ra­dá­sá­nak és a le­ve­lek­be va­ló be­ke­rü­lé­sé­nek kér­dé­sét il­le­tő­en. Mind­azo­nál­tal sok­ kal ké­zen­fek­vőbb az a fel­té­te­le­zés, hogy a Pál­ra, Timóteusra, Ti­tusz­ra, Efezusra, Kré­tá­ra és más em­be­rek­re, he­lyek­re va­la­mint szi­tu­á­ci­ók­ra vo­nat­ko­zó rész­le­tek egy hi­te­les le­vél hi­te­les ré­szei. Ahogy Handley Moule püs­pök ír­ja a Timóteushoz írt 2. le­vél­lel kap­cso­lat­ban: „Az em­ be­ri szív min­de­nütt je­len van ben­ne. A ha­mi­sí­tók ak­ko­ri­ban sem iga­ zán ér­tet­tek a szív dol­ga­i­hoz.”3

b) Kül­ső bi­zo­nyí­té­kok Rá­tér­vén a pász­to­ri le­ve­lek páli szer­ző­sé­ge mel­lett fel­ho­zott kül­ső bi­ zo­nyí­té­kok­ra, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a le­ve­lek ere­de­ti­sé­gét az egy­ ház a kez­de­tek­től fog­va egye­te­me­sen el­fo­gad­ta. A pász­to­ri le­ve­lek­re tör­té­nő el­ső va­ló­szí­nű uta­lá­sok Ró­mai Ke­le­men korinthusiakhoz (kb. Kr. u. 95), Antiókhiai Ig­nác efezusiakhoz (kb. Kr. u. 110) és Szmírnai Polikárp filippiekhez írt le­ve­le­i­ben for­dul­nak elő (kb. Kr. u. 117). Az Új­szö­vet­ség köny­ve­it fel­so­ro­ló Muratóri Ká­non (kb. Kr. u. 200) mind­há­rom le­ve­let Pál­nak tu­laj­do­nít­ja. Az egyet­len ki­vé­tel e po­zi­tív meg­erő­sí­té­sek kö­zött Mark­ión, akit mint eret­ne­ket Kr. u. 144-ben Ró­ má­ban ki­kö­zö­sí­tet­tek. Mark­ión el­uta­sí­tot­ta az Ó­szö­vet­ség nagy ré­szét,


16

A pász­to­ri le­ve­lek hi­te­les­sé­ge

va­la­mint az Új­szö­vet­ség­ben ta­lál­ha­tó ó­szö­vet­sé­gi uta­lá­so­kat, te­hát teo­ ló­gi­ai ala­pon ve­tet­te el a pász­to­ri le­ve­le­ket, fő­képp a te­rem­tés jó­sá­gát hang­sú­lyo­zó ta­ní­tá­sa mi­att (1Tim 4,1skk.). A há­rom pász­to­ri le­vél au­ten­ti­kus­sá­gá­nak kül­ső bi­zo­nyí­té­kai tö­ ret­len ha­gyo­mány­ként él­tek mind­ad­dig, míg 1807-ben Friedrich Schleiermacher el nem uta­sí­tot­ta a Timóteushoz írt 1. le­ve­let, majd pe­ dig 1835-ben F. B. Baur mind­há­rom le­ve­let. Kér­dés, hogy a páli szer­ ző­ség el­len fel­ho­zott ér­vek fe­lül­múl­ják-e az erős bel­ső és kül­ső bi­zo­ nyí­té­ko­kat.

2. Pál szer­ző­sé­ge el­len fel­ho­zott ér­vek A pász­to­ri le­ve­lek páli szer­ző­sé­ge el­len fel­ho­zott ér­vek tör­té­nel­mi, nyel­vi, te­o­ló­gi­ai és eti­kai jel­le­gű­ek. Vizs­gál­juk meg őket kü­lön-kü­lön!

a) Tör­té­nel­mi ér­vek Amint lát­tuk, a Timóteushoz írt 1. és a Ti­tusz­hoz írt le­vél szö­ve­ge ele­ gen­dő in­for­má­ci­ót szol­gál­tat az ol­va­sók szá­má­ra a le­ve­lek ke­let­ke­zé­ sé­nek tör­té­nel­mi kö­rül­mé­nye­i­ről. Pál ki­je­len­ti, hogy ami­kor Ma­ce­dó­ni­áb­ a ment, meg­hagy­ta Timóteusnak, hogy ma­rad­jon Efezusban, és fé­kez­ze meg az ural­ko­dó eret­nek­sé­ge­ket, ugya­nígy Kré­tán hagy­ta Ti­tuszt, hogy fe­jez­ze be a be­fe­je­zet­le­nül ma­radt dol­go­kat, és fő­képp, hogy min­den vá­ros­ba meg­ fe­le­lő vé­ne­ket ne­vez­zen ki. De va­jon mi­kor tör­tén­tek ezek a Ma­ce­ dó­ni­át, Efezust és Kré­tát is érin­tő ese­mé­nyek? Mi­kor töl­töt­te a te­let Pál Nikopoliszban (Tit 3,12), mi­kor hagy­ta kö­pe­nyét és a per­ga­me­ ne­ket Tróászban (2,Tim 4,13), és mi­kor hagy­ta Milétoszban a be­teg Trofimoszt (2Tim 4,20)? A me­rész pró­bál­ko­zá­sok el­le­né­re is le­he­tet­ len­ség össze­han­gol­ni Pál­nak ezek­re a he­lyek­re tett lá­to­ga­tá­sa­it Luk­ács be­szá­mo­ló­já­val az Apos­to­lok cselekedetei­ben. Ar­ról nem is be­szél­ve, hogy ak­kor idő­ben ho­va he­lyez­he­tő el Pál ró­mai tar­tóz­ko­dá­sa, fog­sá­ga és pe­re (2Tim 1,16skk.; 4,16skk.)? Né­hány tu­dós ép­pen azért uta­sí­tot­ta el azt a fel­té­te­le­zést, hogy e le­ve­lek csak ko­hol­má­nyok, mert a pász­to­ri le­ve­lek­ben sze­rep­lő tör­ té­nel­mi és föld­raj­zi uta­lá­sok ne­he­zen egyez­tet­he­tők össze Luk­ács el­


1Timóteus 1,1–2 Be­ve­ze­tés Pál, a mi meg­tar­tó Is­te­nünk­nek, és Krisz­tus Jé­zus­nak, a mi re­mény­sé­ günk­nek ren­de­lé­sé­ből Krisz­tus Jé­zus apos­to­la, Timóteusnak, igaz fi­am­ nak a hit­ben: Ke­gye­lem, ir­ga­lom, bé­kes­ség Is­ten­től, a mi Atyánk­tól és Krisz­tus Jé­zus­tól, a mi Urunk­tól. Timóteus a leg­több bib­lia­ol­va­só szá­má­ra ro­kon lé­lek, esen­dő­sé­gé­ben kö­zü­lünk va­ló­nak érez­zük. Nem il­lik a temp­lo­mok üveg­ab­la­ka­in áb­ rá­zolt szen­tek so­rá­ba, és alig­ha kép­ze­lünk gló­ri­át a fe­je fö­lé. Hoz­zánk ha­son­ló, hús-vér em­ber volt, gyen­ge és se­bez­he­tő. Elő­ször is, vi­szony­lag fi­a­tal le­he­tett a le­vél ke­let­ke­zé­se ide­jén, mi­ vel Pál ar­ra in­ti őt, ne hagy­ja, hogy bár­ki is meg­ves­se if­jú ko­ra mi­att (4,12), majd pe­dig két év­vel ké­sőbb ar­ra fi­gyel­mez­te­ti, hogy „az if­jú­ ko­ri kí­ván­ságot… ke­rül­je” (2Tim 2,22). De va­jon mennyi idős volt? Nem va­ló­szí­nű, hogy Pál apos­tol misszi­ói mun­ká­ra hív­ta vol­na, mi­ e­lőtt el nem éri a hu­szon­éves kort, de leg­aláb­bis be nem töl­ti a ti­zen­ nyol­cat,1 eb­ben az eset­ben pe­dig a le­vél ke­let­ke­zé­sé­nek ide­jén, va­gyis meg­kö­ze­lí­tő­leg ti­zen­há­rom-ti­zen­négy év­vel ké­sőbb, har­min­cas éve­i­ nek kö­ze­pe tá­ján jár­ha­tott. Az ókor­ban ez még „if­jú­kor­nak” (neontész) szá­mí­tott. Irenaeus sze­rint a köz­fel­fo­gás azt tar­tot­ta, hogy a har­minc­ éves kor az if­jú­kor el­ső sza­ka­sza, amely negy­ven­éves ko­rig ter­jed.2 Akár­hogy is, Timóteus nyil­ván­va­ló­an ta­pasz­ta­lat­lan­nak és éret­len­nek érez­te ma­gát a Pál ál­tal rá­bí­zott fel­ada­tok­ra. To­váb­bá, Timóteusnak fé­lénk ter­mé­sze­té­ből ki­fo­lyó­lag meg­erő­sí­ tés­re, biz­ta­tás­ra és bá­to­rí­tás­ra volt szük­sé­ge. Ezért né­hány év­vel ko­ ráb­ban Pál apos­tol ar­ra ké­ri a korinthusiakat, hogy ha meg­ér­ke­zik hoz­zá­juk Timóteus, le­gyen gond­juk rá, hogy fé­le­lem nél­kül tar­tóz­kod­ 33


34

Be­ve­ze­tés

has­son ná­luk (1Kor 16,10). A Timóteushoz írt 2. le­vél­ben pe­dig szük­ sé­ges­nek tar­tot­ta buz­dí­ta­ni Timóteust, hogy ne szé­gyen­kez­zen Krisz­ tus mi­att, „mert nem a fé­le­lem­nek lel­két ad­ta ne­künk az Is­ten” (2Tim 1,7skk.). Ép­pen ezért jog­gal fel­té­te­lez­het­jük, hogy Timóteus fé­lénk em­ber volt. Vé­gül Timóteus fi­zi­ka­i­lag is gyen­ge volt, kró­ni­kus gyo­mor­baj­ban szen­ve­dett. Pál több­ször utal Timóteus gya­ko­ri be­te­ges­ke­dé­sé­re, ki­ vált­képp be­te­ges gyom­rá­ra. Sőt, gyógy­szer­ként még egy kis bort is ajánl szá­má­ra: „Ezu­tán ne csak vi­zet igyál, ha­nem – gyom­rod­ra és gya­ko­ri gyen­gél­ke­dé­sed­re va­ló te­kin­tet­tel – élj egy ke­vés kis bor­ral is.” (5,23) Ennyit tu­dunk te­hát Timóteus sze­mé­lyé­ről Pál uta­lá­sai alap­ján. Fia­ tal volt, fé­lénk, és fi­zi­ka­il­ag gyen­ge. E há­rom hi­á­nyos­sá­ga mi­att ta­ lán azt gon­dol­hat­nánk, hogy al­kal­mat­lan volt az efezusi és a kör­nyék­ be­li gyü­le­ke­ze­tek el­lá­tá­sá­ra. Fen­ti tu­laj­don­sá­gai azon­ban éppen, hogy meg­sze­ret­te­tik ve­lünk őt. Is­ten ke­gyel­me pe­dig ele­gen­dő­nek bi­zo­ nyult szá­má­ra: „Te azért, fi­am, erő­söd­jél meg a ke­gye­lem­ben, amely a Krisz­tus Jé­zus­ban van.” (2Tim 2,1) Pál már egy ide­je ké­szü­lő­dött Efezusba Timóteus meg­lá­to­ga­tá­sá­ra. Ez eset­ben ter­mé­sze­te­sen – apos­tol lé­vén – ő vet­te vol­na át a gyü­le­ ke­ze­tek irá­nyí­tá­sát. Ám mi­vel elő­re lát­ta, hogy ter­ve­zett uta­zá­sa fel­te­ he­tő­leg el­to­ló­dik, le­vél­ben kül­dött út­mu­ta­tást ar­ra néz­ve, hogy tá­vol­ lét­ében ho­gyan is irá­nyít­sa Timóteus a gyü­le­ke­ze­tek éle­tét (3,14skk.; 4,13). Kö­vet­ke­zés­képp a le­vél, bár sze­mé­lye­sen Timóteusnak van cí­ mez­ve, nem ma­gán­le­vél. Hi­va­ta­los mi­nő­sé­gé­ben szó­lít­ja meg, az egész le­vél pe­dig nem pusz­tán ne­ki, ha­nem a gyü­le­ke­ze­tek­nek is szól. Vi­lá­go­san utal er­re az is, hogy a vég­ső bú­csú­sza­va­kat az apos­tol töb­ bes szám­ba te­szi: „A ke­gye­lem ve­le­tek!” (meth’ hümón) (6,21). Mind Ágos­ton a ne­gye­dik szá­zad­ban, mind pe­dig Aquinói Ta­más a ti­zen­har­ ma­dik szá­zad­ban a „pász­to­ri” jel­zőt hasz­nál­ta a há­rom le­vél kö­zül va­ la­me­lyik­re, de el­ső­ként csak 1703-ban, D. N. Berdot ne­vez­te mind­hár­ mat „pász­to­ri le­vél­nek”. Meg­fe­le­lő­nek tű­nik ez az el­ne­ve­zés, mi­vel a le­ve­lek a lel­ki­pász­ to­ri te­en­dők­ről és a gyü­le­ke­ze­tek fel­ügye­le­té­ről szól­nak. Az apos­tol hat fő té­mát tár­gyal. Az el­ső az egy­ház ta­ní­tá­sa: ho­gyan le­het azt a tév­tan­ok el­le­né­ben épen és sér­tet­le­nül meg­őriz­ni (1,3–20). A má­so­ dik a gyü­le­ke­ze­ti is­ten­tisz­te­let, an­nak köz­ben­já­ró imád­sá­ga az egész


1Timóteus 1,1–2

35

em­be­ri­sé­gért, va­la­mint a fér­fi­ak és nők ma­ga­tar­tá­sa az is­ten­tisz­te­le­ten (2,1–15). Har­mad­szor, az apos­tol ki­tér a egy­há­zi tiszt­sé­gek­re, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a pres­bi­te­rek és a di­a­kó­nu­sok meg­vá­lasz­tá­sá­nak fel­tét­ele­i­re (3,1–16). Ne­gyed­szer, a te­rem­tés ta­ná­val alá­tá­masz­tott er­köl­csi út­mu­ ta­tást nyújt a gyü­le­ke­zet­nek, is­ten­fé­lő élet­re szó­lít­va fel őket (4,1–10), majd a gyü­le­ke­zet he­lyi ve­ze­tő­sé­gé­hez szól, kü­lön fi­gyel­met szen­tel­ ve an­nak, mi­ként biz­to­sít­hat­ják a fi­a­ta­labb ve­ze­tők, hogy ta­ní­tá­su­kat meg­hall­gas­sák, ne pe­dig meg­ves­sék (4,11–5,2). Ötödször, szo­ci­á­lis kér­dé­se­ket érint: a gyü­le­ke­zet tag­jai fe­le­lős­ség­gel tar­toz­nak nemcsak az öz­ve­gyek, ha­nem a szol­gák iránt is (5,3–6,2). A ha­to­dik és egy­ben zá­ró rész­ben Pál – mint­egy vá­lasz­ként ar­ra, hogy egye­sek úgy gon­dol­ ják, az is­ten­fé­lő élet anya­gi nye­re­sé­get hoz majd szá­muk­ra – fel­vá­zol­ ja, hogy mi­ként vi­szo­nyul­jon a gyü­le­ke­zet az anya­gi ja­vak­hoz (6,3– 21). Ezt az in­tést a pénzsóvárokhoz és a gaz­da­gok­hoz in­té­zi. Bölcs út­mu­ta­tá­sa min­den gyü­le­ke­zet­nek és min­den ge­ne­rá­ci­ó­nak szól. Sen­ki sem mond­hat­ja, hogy el­avult a Szent­írás. Kál­vin, aki e le­ vél­hez írt kom­men­tár­ját 1556-ban Somerset her­ce­gé­nek aján­lot­ta, az aján­lás­ban „fe­let­tébb idő­sze­rű­nek” ne­ve­zi. Több mint négy­száz év múl­tán mi is ha­son­ló meg­ál­la­pí­tás­ra jut­ha­tunk: ma is szól hoz­zánk a Bib­lia. A szo­ká­sos for­mu­lá­val kez­dő­dik a le­vél: Pál ki­je­len­ti, hogy ő a le­ vél szer­ző­je, Timóteus a cím­zett, Is­ten pe­dig an­nak a ke­gye­lem­nek, ir­ga­lom­nak és bé­kes­ség­nek a for­rá­sa, me­lyet Pál jó­kí­ván­sá­ga sze­rint Timóteus is él­vez. Ily mó­don há­rom sze­rep­lő­je, dramatis personae, van a le­vél­nek. Pál azon­ban nem elég­szik meg egy egy­sze­rű kö­szön­ tés­sel, mint pél­dá­ul „Pál Timóteusnak, ke­gye­lem­mel”, ha­nem mind­há­ rom sze­rep­lő­ről rész­le­te­sen szól. A ti­zen­há­rom új­szö­vet­sé­gi le­vél kö­zül ki­lenc­ben Pál Krisz­tus Jé­ zus apos­to­lá­nak ne­ve­zi ma­gát, és ál­ta­lá­ban hoz­zá­te­szi, hogy el­hí­vá­ sa, meg­bí­zá­sa Is­ten­től van, vagy hogy Is­ten ren­de­lé­sé­ből és aka­ra­tá­ból lett apos­tol­lá. Je­len eset­ben apos­tol­sá­ga a mi meg­tar­tó Is­te­nünk­nek, és Krisz­tus Jé­zus­nak, a mi re­mény­sé­günk­nek ren­de­lé­sé­ből (1) szár­ma­ zik. Te­hát Pál – ha­son­ló­an a ti­zen­ket­tő­höz, aki­ket Jé­zus apos­tol­nak ne­ ve­zett (Lk 6,13) – Krisz­tus apos­to­lá­nak tart­ja ma­gát, és ez­zel együtt jár, hogy fel­ha­tal­ma­zá­sa van a ta­ní­tás­ra. Nyo­ma­té­ko­san ki­je­len­ti, hogy nem ön­je­lölt apos­tol, és nem is az egy­ház ne­vez­te ki. Nem tar­to­zott a „gyü­le­ke­ze­tek kül­döt­tei” kö­zé sem (pl. 2Kor 8,23; Fil 2,25), aki­ket


36

Be­ve­ze­tés

ma ta­lán „misszi­o­ná­ri­us­nak” hív­nánk. El­len­ke­ző­leg, Krisz­tus apos­to­la volt, akit köz­vet­le­nül Krisz­tus vá­lasz­tott ki, hí­vott el, ne­ve­zett ki, ké­ szí­tett fel és ru­há­zott fel ha­ta­lom­mal, min­den­fé­le egy­há­zi köz­ve­tí­tés nél­kül. A vi­ta el­ke­rü­lé­se és a fél­re­ér­té­sek el­osz­la­tá­sa vé­gett Pál hoz­ zá­te­szi, hogy Krisz­tus Jé­zus­sal egye­tem­ben az Atya Is­ten is részt vett meg­bí­zá­sá­ban, az Ő ren­de­lé­sük­ből lett apos­tol­lá. A „ren­de­lé­sé­ből” (kat’ epitagén) for­mu­la két­ség­te­le­nül hi­va­ta­los ira­tok­ban alkal­ma­zott for­du­lat volt, amely azt je­len­tet­te, hogy „va­la­ki pa­ran­csá­ra”,3 sőt Lock sze­rint „ki­rá­lyi pa­rancs­ra utal, mely­nek en­ge­del­mes­ked­ni kel­lett”.4 Pál tör­té­nel­mi kon­tex­tus­ba he­lye­zi apos­tol­sá­gát, amely­nek kez­de­te a mi meg­tar­tó Is­te­nünk meg­vál­tó mű­ve, mely Jé­zus szü­le­té­sé­ben, ha­ lá­lá­ban és fel­tá­ma­dá­sá­ban nyil­vá­nult meg, és be­te­tő­zé­se Krisz­tus Jé­ zus, a mi re­mény­sé­günk sze­mé­lyes és di­cső­sé­ges el­jö­ve­te­le, keresztény re­mény­sé­günk alap­ja, mely egy­szer­smind a tör­té­nel­mi fo­lya­mat­nak is vé­get vet majd. Pál ta­lán bur­kol­tan ar­ra cé­loz, hogy e két vég­pont kö­ zöt­ti idő­szak­ban az apos­to­li öröm­hír el­ter­jed az egész vi­lá­gon. Ezt kö­ve­tő­en Pál Timóteust igaz fi­a­ként a hit­ben szó­lít­ja meg. Ha ugya­nis Pál Krisz­tus tör­vé­nyes apos­to­la, ak­kor Timóteus Pál tör­vé­nyes fia. A gnésziosz (iga­zi, ha­mi­sí­tat­lan) ki­fe­je­zést azok­ra a gyer­me­kek­re hasz­nál­ták, akik „há­zas­sá­gon be­lül szü­let­tek, va­gyis tör­vé­nye­sek vol­ tak”5. Az is le­het, hogy Pál Timóteus szü­le­té­sé­nek kö­rül­mé­nye­i­re cé­ loz ez­zel, Timóteus ap­ja tud­ni­il­lik gö­rög volt, és a zsi­dó tör­vé­nyek sze­rint tör­vény­te­len­nek szá­mí­tott. Lel­ki ér­te­lem­ben vi­szont Timóteus Pál iga­zi gyer­me­ke, rész­ben azért, mert Pál volt fe­le­lős a meg­té­ré­sé­ért, rész­ben pe­dig azért, mert Timóteus hű­sé­ge­sen kö­vet­te Pál ta­ní­tá­sát és pél­dá­ját (vö. 1Kor 4,17; Fil 2,22; 2Tim 3,10skk.). Timóteus hi­te­les­sé­ gé­nek hang­sú­lyo­zá­sá­val Pál sa­ját te­kin­té­lyét szán­dé­koz­ta meg­erő­sí­te­ ni a gyü­le­ke­zet­ben. Em­lí­tést té­vén ön­ma­gá­ról és Timóteusról, Pál rá­tér Is­ten­re, aki össze­kö­ti őket csa­lád­já­ban. Kö­zös osz­tály­rész­ük, Is­ten ke­gyel­me, ir­ gal­ma és bé­kes­sé­ge egye­sí­ti őket. Min­den egyes szó el­árul va­la­mit az em­ber ál­la­po­tá­ról. Is­ten „ke­gyel­me” nem más, mint Is­ten­nek a bű­nös és ér­dem­te­len em­ber fe­lé ki­nyil­vá­ní­tott ked­ves­sé­ge, „ir­gal­ma” az ön­ ma­gát meg­men­te­ni kép­te­len nyo­mo­rult em­ber iránt ér­zett szá­nal­ma, „bé­kes­sé­ge” pe­dig a ko­ráb­ban tő­le és egy­más­tól is el­ide­ge­ne­dett em­ be­rek­kel va­ló ki­bé­kü­lé­se. Mind­há­rom egya­zon for­rás­ból fa­kad, ne­ve­ ze­te­sen a mi Atyánk­tól és Krisz­tus Jé­zus­tól, a mi Urunk­tól (2b). Így az


1Timóteus 1,1–2

37

Atya és a Fiú kö­zö­sen az is­te­ni ál­dás egye­dü­li for­rá­sai, mi­ként az el­ső vers­ben ők vol­tak az egye­dü­li szer­zői az is­te­ni ren­de­lés­nek, amely­nek alap­ján Pál apos­tol­nak ne­vez­te­tett.

Jegyzetek: 1.  ApCsel 16,1skk. Azoknak, akik jobban meg szeretnék ismerni Timóteus személyét, Lance Pierson In the Steps of Timothy című könyvét ajánlom. A szerző állítása szerint ezer éve ez az első Timóteusról készült életrajz. A szerző az életrajzi adatokat szigorúan a Bibiliából merítette, ugyanakkor Timóteus életének és szolgálatának rekonstruálása végett különféle következtetéseket, feltevéseket és „ésszerű spekulációkat” is felhasznált. 2.  Irenaeus, II. 22.5. 3.  Simpson, 24. o. 4.  Lock, 5. o. 5.  Bauer, A Greek-English Lexicon…


1Timóteus 1,3–20 Az apos­to­li ta­ní­tás Ami­kor Ma­ce­dó­ni­á­ba men­tem, kér­te­lek, hogy ma­radj Efezusban, és pa­ran­csold meg né­me­lyek­nek, hogy ne hir­des­se­nek tév­ta­no­kat, 4ne is fog­lal­koz­za­nak mon­dák­kal és vég nél­kü­li nem­zet­ség­táb­lá­za­tok­kal, ame­lyek in­kább vi­ták­ra ve­zet­nek, mint Is­ten üd­vö­zí­tő ter­vé­nek meg­ is­me­ré­sé­re hit ál­tal. 5A pa­rancs cél­ja pe­dig a tisz­ta szív­ből, jó lel­ki­is­ me­ret­ből és kép­mu­ta­tás nél­kü­li hit­ből fa­ka­dó sze­re­tet. 6Né­me­lyek el­ for­dul­tak ezek­től, és üres fe­cse­gés­re ad­ták ma­gu­kat, 7tör­vény­ta­ní­tók akar­nak len­ni; de nem ér­tik sem azt, amit mon­da­nak, sem azt, amit bi­ zony­gat­nak. 8Mi azon­ban tud­juk, hogy a tör­vény jó, ha va­la­ki tör­vény­ sze­rű­en él az­zal. 9És tud­juk azt is, hogy a tör­vény nem az igaz el­len van, ha­nem a tör­vény­sze­gők és az en­ge­det­le­nek, a hi­tet­le­nek és a bű­ nö­sök, a szent­ség­te­le­nek és a szent­ség­tö­rők, az apa- és anya­gyil­kos­ok, az em­ber­gyil­ko­sok, 10a pa­ráz­nák, a faj­ta­la­nok, az em­ber­rab­lók, a ha­ zu­gok, a ha­mi­san es­kü­vők el­len, és mind­az el­len, ami csak el­len­ke­zik az egész­sé­ges ta­ní­tás­sal. 11Ez pe­dig a bol­dog Is­ten di­cső­sé­gé­ről szó­ló evan­gé­li­um, amely én­rám bí­za­tott. A be­ve­ze­tő rész­ben Pál a le­vél tör­té­nel­mi és föld­raj­zi ke­re­tét vá­zol­ ja fel. Em­lí­tést tesz ma­ce­dó­ni­ai lá­to­ga­tá­sá­ról és Timóteus efezusi tartozkodásáról. Mi­vel ezek az ese­mé­nyek nem vág­nak egy­be Luk­ ács el­be­szé­lé­sé­vel az Apos­to­lok cselekedetei­ben, egyes kom­men­tá­to­ rok már az egy­ház kez­de­ti idő­sza­ka óta ar­ra a fel­té­te­le­zés­re ju­tot­tak, hogy Pál két­évi ró­mai háziőrizetének le­tel­té­vel – Luk­ács ugya­nis ek­ kor vett bú­csút tő­le (ApCsel 28,30–31) – foly­tat­ta uta­zá­sa­it. Pál sa­ját el­mon­dá­sa sze­rint Ma­ce­dó­ni­á­ba ment, ez­zel egy időben pe­dig meg­ kér­te Timóteust, hogy ma­rad­jon Efezusban (3a). Nem tud­juk biz­to­san, 38


1Timóteus 1,3–20

39

hogy va­jon az apos­tol ma­ga is Efezusban volt-e, ami­kor ar­ra buz­dí­ tot­ta Timóteust, hogy ma­rad­jon ott. Min­den­eset­re annyi vi­lá­gos, hogy akár­mi­kor és akár­mi­lyen for­má­ban hang­zott is el ere­de­ti­leg Pál Timóteushoz in­té­zett ké­ré­se, az apos­tol most le­vél­ben is meg­erő­sí­ti. In­téz­ ke­dé­sé­nek cél­ja az volt, hogy Timóteus el­ren­dez­ze az efezusi gyü­le­ke­ ze­tek ügye­it, fő­ként pe­dig, hogy meg­pa­ran­csol­ja né­me­lyek­nek, hogy ne hir­des­se­nek tév­ta­no­kat… (3b) Az el­ső fe­je­zet­ben Pál leg­in­kább az igaz és „ha­mi­sí­tat­lan” ta­ní­tás meg­őr­zé­sé­vel és a tév­tan­ok meg­cá­fo­lá­sá­val fog­lal­ko­zik. Ez a meg­kü­ lön­böz­te­tés a hu­sza­dik szá­zad vé­gén el­len­ke­zést vált ki, hi­szen a leg­ több tár­sa­da­lom egy­re in­kább plu­ra­lis­ta (va­gyis et­ni­ka­i­lag és val­lá­si­ lag ve­gyes), így a „plu­ra­liz­mus” mint „po­li­ti­ka­i­lag kor­rekt” ide­o­ló­gia egy­re job­ban tért hó­dít nap­ja­ink­ban. En­nek ér­tel­mé­ben min­den egyes val­lás­nak mint kul­tu­rá­li­san meg­ha­tá­ro­zott je­len­ség­nek meg­van a ma­ga lét­jo­go­sult­sá­ga, s az em­be­rek hú­zó­doz­nak bár­mi­fé­le té­rí­tő pró­bál­ko­ zás­tól. A „poszt­mo­dern” egyik fő té­te­le, hogy nincs ob­jek­tív igaz­ság, nem be­szél­ve egye­te­mes és örök igaz­ság­ról. El­len­ke­ző­leg, min­den­ki­ nek meg­van a ma­ga igaz­sá­ga, s adott eset­ben ezek meg­le­he­tő­sen tá­vol áll­nak egy­más­tól, sőt el­lent is mon­da­nak egy­más­nak. Kö­vet­ke­zés­képp a leg­na­gyobb erény a to­le­ran­cia, amely min­dent to­le­rál, ki­vé­ve azok­ nak az em­be­rek­nek az in­to­le­ran­ci­á­ját, akik ra­gasz­kod­nak ah­hoz, hogy bi­zo­nyos esz­mék iga­zak, má­sok el­len­ben ha­mi­sak, hogy bi­zo­nyos cse­ le­ke­de­tek jók, má­sok el­len­ben go­no­szak. Jé­zus Krisz­tus egyet­len kö­ve­tő­je sem fo­gad­hat­ja el a tel­jes szub­ jek­ti­viz­must. Krisz­tus azt ál­lí­tot­ta ma­gá­ról, hogy Ő az igaz­ság, hogy a Szentlé­lek az igaz­ság Lel­ke, és hogy az igaz­ság meg­sza­ba­dít min­ket (Jn 14,6; 18,37; 16,13; 8,32). Te­hát igen­is szá­mít az igaz­ság, még­hoz­ zá az az igaz­ság, ame­lyet Is­ten nyi­lat­koz­ta­tott ki szá­munk­ra – Krisz­tu­ son ke­resz­tül a Szent­lé­lek ál­tal. Jé­zus és apos­to­lai szin­tén óv­nak min­ ket a ha­mis ta­ní­tók­tól. Pál pon­to­san azért buz­dít­ja Timóteust az Efezusban ma­ra­dás­ra, hogy meg­aka­dá­lyoz­za a tév­tan­ok ter­je­dé­sét. Pál ezek­nek a ta­ní­tók­ nak a te­vé­keny­sé­gét heterodidaszkaleónak (ta­lán ő ma­ga kre­ál­ta ezt az igét) ne­ve­zi, va­gyis heterosz ta­no­kat hir­det­nek, ami el­ső­sor­ban nem azt je­len­ti, hogy ha­mis (Ra­vasz, NIV)1 vagy té­ves (új ford., REB), ha­ nem ar­ra utal, hogy ta­ní­tá­suk el­tér az apos­to­lo­ké­tól („más tu­do­mány”: Károli; „ne ta­nít­sa­nak más­ként”: Káldi). Ha­son­ló­képp pa­nasz­ko­dott


40

Az apos­to­li ta­ní­tás

Pál, ami­kor a galaták „más evan­gé­li­um­hoz” (Gal 1,6) pár­tol­tak, és ami­kor a ko­rin­thu­si­ak hagy­ták, hogy „más Jé­zust…, más lel­ket…, más evan­gé­li­u­mot” hir­des­se­nek ne­kik, mint amit ko­ráb­ban el­fo­gad­tak (2Kor 11,1skk.). A heterodidaszkaleó ige, me­lyet Pál mind az 1,3., mind pe­dig a 6,3. vers­ben hasz­nál, vi­lá­go­san jel­zi, hogy lé­te­zik egy bi­zo­nyos nor­ ma, mely­től el­tér­tek a ha­mis ta­ní­tók. Ezt kü­lön­bö­ző ne­vek­kel il­le­ti a pász­to­ri le­ve­lek­ben: hol hit­nek (1Tim 1,3.19; 3,9; 4,1; 6,21; 2Tim 3,8; 4,7; 6,10.12.21; Tit 3,15), hol igaz­ság­nak (1Tim 2,4.7; 3,15; 4,3; 6,3.5; 2Tim 2,18.25; 3,7–8; 4,4; Tit 1,1.14), hol egész­sé­ges ta­ní­tás­nak (1Tim 1,10; 6,3; 2Tim 1,13; 4,3; Tit 1,9; 2,1), hol a ta­ní­tás­nak (Tit 1,9; 1Tim 6,1), hol pe­dig a rád bí­zott kincs­nek (1Tim 6,20) ne­ve­zi. Csak­ nem mind­egyik ki­fe­je­zés előtt ha­tá­ro­zott né­ve­lő áll, mint­egy je­lez­vén, hogy lé­te­zik egy el­fo­ga­dott ta­ní­tás, te­hát az összes ta­ní­tást en­nek tük­ ré­ben kell meg­vizs­gál­ni és meg­ítél­ni. Ez pe­dig nem más, mint Krisz­ tus (1Tim 6,3) és az apos­to­lok ta­ní­tá­sa (1Tim 1,11; 2,7; 2Tim 1,13; 2,2; 3,10.14). Pál az el­ső fe­je­zet­ben egy­mást kö­ve­tő­en há­rom­fé­le ta­ní­tó­ra, il­let­ve a ta­ní­tók há­rom cso­port­já­ra utal. Elő­ször a ha­mis ta­ní­tók­ról tesz em­ lí­tést, akik hely­te­le­nül ér­tel­me­zik a tör­vényt (3–11). Má­sod­szor, ön­ ma­gá­ról be­szél, aki haj­dan Krisz­tus ül­dö­ző­je volt, im­má­ron azon­ban apos­to­la, majd pe­dig ki­tér az ál­ta­la hir­de­tett evan­gé­li­um­ra (12–17). Har­mad­szor, Timóteushoz for­dul, és a ne­mes harc meg­ví­vá­sá­ra buz­ dít­ja (18–20). Az egész rész meg­le­he­tő­sen sze­mé­lyes hang­vé­te­lű. Pál min­den egyes be­kez­dést egyes szám el­ső sze­mély­be tett igé­vel kezd: kér­te­lek (3), … Há­lát adok a Krisz­tus Jé­zus­nak, a mi Urunk­nak (12), … Ezt a pa­ran­csot kö­töm a lel­ked­re (18).

1. A ha­mis ta­ní­tók és a tör­vény (1,3–11) Pál öt év­vel ko­ráb­bi jós­la­ta, mi­sze­rint „dü­hös far­ka­sok jön­nek”, akik nem kí­mé­lik (Krisz­tus efezusi) nyá­ját (ApCsel 20,29skk.), va­ló­ra vált. De kik­ről is van szó tu­laj­don­kép­pen? És mit ta­ní­tot­tak? Pál azt ír­ja ró­luk, hogy tör­vény­ta­ní­tók – az­az a hetero­di­dasz­kaloi (ha­mis ta­ní­tók) va­ló­já­ban nomo­di­dasz­ka­loi (tör­vény­ta­ní­tók) – akar­ nak len­ni (7). Ez utób­bi ki­fe­je­zés akár tel­je­sen le­gi­tim te­vé­keny­sé­get


1Timóteus 1,3–20

41

is je­löl­het. Luk­ács a mó­ze­si tör­vényt ma­gya­rá­zó tör­vény­tu­dók­ra (Lk 5,17), sőt a tisz­te­let­ben ál­ló Gamáliélre is al­kal­maz­za (ApCsel 5,34). Mi­ért len­ne hely­te­len a tör­vény ta­ní­tá­sa? Ma­nap­ság is nagy szük­sé­ günk van az er­köl­csi tör­vény (Jé­zus ál­tal a He­gyi be­széd­ben ki­fej­tett tíz pa­ran­cso­lat) keresztény ma­gya­rá­zó­i­ra, ugya­nis a tör­vény ta­ní­tá­sa ál­tal egy­részt tu­da­tá­ra éb­re­dünk bű­ne­ink­nek, más­részt meg­ért­jük, mi min­dent fog­lal ma­gá­ban a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet (Róm 3,20; 13,8skk.). Mi azon­ban tud­juk, hogy a tör­vény jó, ha va­la­ki tör­vény­sze­rű­en él az­zal (8) (vö. Róm 7, 12.16). Te­hát a tör­vényt nyil­ván le­het he­lye­sen vagy hely­te­le­nül, tör­vény­sze­rű­en avagy tör­vény­te­le­nül hasz­nál­ni. Min­de­ nek­előtt fel kell ten­nünk a kér­dést: mi­re hasz­nál­ták a ha­mis ta­ní­tók a tör­vényt, ami hely­te­len­nek bi­zo­nyult?

a) A tör­vény hely­te­len hasz­ná­la­ta Timóteus meg kell hogy pa­ran­csol­ja a ha­mis ta­ní­tók­nak, ne fog­lal­koz­ za­nak mon­dák­kal és vég nél­kü­li nem­zet­ség­táb­lá­za­tok­kal (4). A müthoi köl­tött el­be­szé­lé­se­ket, me­sé­ket je­lent, ame­lye­ket Pál apos­tol a ké­sőb­ bi­ek­ben szent­ség­tö­rő és vén­asszo­nyos me­sék­nek (4,7), zsi­dó mon­dák­ nak (Tit 1,14), va­la­mint az igaz­ság al­ter­na­tí­vá­já­nak (2Tim 4,4) ne­vez. A nem­zet­ség­táb­lá­za­tok azok a Mó­zes el­ső köny­vé­ben ta­lál­ha­tó táb­lá­ za­tok, me­lyek a pát­ri­ár­kák le­szár­ma­zá­sát és csa­lád­fá­ját kö­ve­tik nyo­ mon. Locknak ta­lán iga­za van ab­ban, hogy ez a két ki­fe­je­zés szo­ro­sab­ ban össze­tar­to­zik, a müthoiokat a genealogiai ha­tá­roz­zák meg, az­az a nem­ze­dék­ren­dek­ről szó­ló le­gen­dás tör­té­ne­tek, ame­lyek a Haggadában és a rabbinikus iro­da­lom­ban ha­gyo­má­nyo­zód­tak to­vább.2 Két ősi zsi­dó írás ta­lán job­ban meg­vi­lá­gít­ja az apos­tol uta­lá­sát. Az egyik a Kr. e. 135 és 105 kö­zött ke­let­ke­zett Ju­bi­le­u­mok köny­ve3, mely a fa­ri­ze­u­sok szem­pont­já­ból be­szé­li el az Ó­szö­vet­sé­get a vi­lág te­rem­té­sé­től kezd­ve a Sínai-hegyen tör­tént tör­vény­adá­sig. Esze­rint a tör­té­ne­lem kü­lön­bö­ző év­for­du­lók­ra (49 évet fel­öle­lő ­idő­szak­ok­ra) oszt­ha­tó fel, és Izráelnek ki­tün­te­tett sze­rep jut a nem­ze­tek kö­zött. A má­sik Philón bib­li­ai tör­té­ne­te­ket el­be­szé­lő köny­ve4, jól­le­het M. R. James sze­rint „tel­jes­ség­gel alap­ta­lan és meg­le­he­tő­sen ne­vet­sé­ges” Ale­xand­ri­ai Philónnak tu­laj­do­ní­ta­ni.5 A könyv nem sok­kal Je­ru­zsá­lem Kr. u. 70-ben tör­tént le­rom­bo­lá­sa után ke­let­ke­zett, és hossza­san el­be­ szé­li az Ó­szö­vet­sé­get Ádám te­rem­té­sé­től fog­va egé­szen Sa­ul ha­lá­lá­ig.



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.