Naamán

Cseri Kรกlmรกn Naamรกn

Cseri Kálmán

Naamán Fürödj meg, és megtisztulsz!

Harmat Budapest, 2013

© Cseri Kálmán, 1992 All rights reserved. Minden jog fenntartva.

Sajtó alá rendezte: Gáspárdy Judit és Szommer Hajnalka Első kiadás: 1992 Második, javított kiadás: 1993 Utánnyomás: 1994, 1997, 2000, 2002, 2004, 2008 Harmadik kiadás: 2013 ISBN 978 963 288 122 5

Tartalom Naamán gyógyulása 1. Vitéz hős, de leprás 2. Kétség nélkül meggyógyítaná 3. Segítség, ahogyan az ember gondolja 4. Segítség, ahogyan Isten kínálja 5. Megfürdött és megtisztult 6. Nincs más Isten 7. Többé nem 8. Miért csak Naamán?

Az idézett bibliai könyvek rövidítésjegyzéke

7 9 23 35 47 61 77 93 107 117

Naamán gyógyulása Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izrael országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából! Naamán megjelent ura előtt, és elmondta, hogy mit beszélt az Izrael országából való leány. Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg levelet küldök Izrael királyának.

El is ment, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. Átadta a levelet is Izrael királyának, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! Amikor Izrael királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek és lássátok meg, hogy csak ürügyet keres ellenem!

Amikor Elizeus, az Isten embere meghallotta, hogy Izrael királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és tudja meg, hogy van próféta Izraelben! Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: —7—

Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból. Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar, Izrael minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan eltávozott. Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akárcsak egy kisgyermeké.

Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izraelben. Most azért fogadj el ajándékot szolgádtól! De ő így felelt: Az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy nem fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt. Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak! Csak azt az egy dolgot bocsássa meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában! Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak! Ő azt felelte: Menj el békével!

A királyok második könyve 5. részének első 19 verse —8—

1. Vitéz hős, de leprás „Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett.”

2Kir 5,1 Olyan emberről olvasunk itt, akinek betegsége gyógyíthatatlan volt ugyan, de Isten nagy szeretettel utánanyúlt, megmentette a biztos haláltól, meggyógyította. Erről a nagy változásról szól az ige.

Naamán betegen indult el otthonról, és egészségesen érkezett haza. Leprásan jött Samáriába, és tisztán ment vissza. Bálványaival indult, és az élő Istennel érkezett. Jött büszkén, de reménytelenül, majd hazatért alázatosan, de teljes bizonyossággal a szívében. Történt mindez Krisztus előtt 850 táján Szíria fővárosában, Damaszkuszban, illetve Izrael akkori fővárosában, Samáriában, valamint a Jordán partján. De ugyanúgy megismétlődhet ma is, velünk is.

Nyomorúságaink azóta mit sem változtak, legfeljebb súlyosbodtak. Isten azonban, aki ma is pontosan ugyanaz, mint akkor volt, nem nézi kínlódásainkat tétlenül. Ő minket is gyógyítani akar! Önmagunkat sajnáljuk? Továbbmehetünk másokért dobogó szívvel. Tele vagyunk félelmekkel? Olyanokkal is, amelyeket nem szívesen hozunk szóba, vagy talán még soha nem beszéltünk róluk senkinek? Továbbmehetünk teljes békességgel. Vigyük —9—

kérdéseinket és kételyeinket bátran Istenhez! Aggódásaink és szorongásaink helyébe ő reménységet és örömöt ad. Cipeljük bűneinket, amelyek nem kellenek senkinek, de ő leveszi rólunk ezt a terhet. Hordozzuk magunkban a biztos halált, de továbbmehetünk nagy belső bizonyossággal, Jézus Krisztus isteni életével a szívünkben.

A történet alapján az első kérdés így hangzik: akarunk-e meggyógyulni? Akarjuk-e igazán ezt a változást?

Mert Naamán gyógyulásának útján az első lépés az volt, hogy betegségét néven nevezte, és meg akart szabadulni tőle.

Ki volt ez a Naamán? „...az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot.

Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett.” Olyan sok szépet elmond a Szentírás erről az emberről, hogy rokonszenves vonásai alapján rögtön megszeretjük.

Kiderül, hogy nagyra becsülték őt, és nem ok nélkül.

Magas tisztségre nevezte ki a király: ő a hadsereg főparancsnoka, a király utáni második ember az országban.

Sikeres katona, nagy győzelmekkel a háta mögött. Tekintélye és népszerűsége nőttön-nő, és személyes bátorsága miatt vitéz hősnek minősíti őt még a Biblia is. Megtudjuk, hogy vagyonos ember, hiszen amikor a prófétához indul, nem akármilyen ajándékot csomagol össze neki, több mázsa ezüstöt tesz be a szekérderékba. Magánélete is rendezett: megértő, kedves feleség van mellette, békés családi otthon. Sőt, még azt is látjuk, hogy Naamán jó ember. Kevés vezető mondhatja el, hogy szolgái, beosztottai ilyen őszinte szeretettel aggódnak érte, és miközben elöljáró— 10 —

juknak kijáró tisztelettel szólítják meg, viszonyuk mégis meghitt és baráti. Sokan irigyelhették annak idején Szíriában Naamánt. Erős férfi volt, gazdag és jó ember. Ám itt következik a leírásban egy figyelemre méltó kis szócska, egy kicsi kötőszó, amely mindjárt megváltoztatja az egész eddigi tájékoztatás értékét: „vitéz volt, de bélpoklos”. Vitéz hős, de leprás... A Naamánról megtudott sok szépet és jót a lepra árulkodó foltjainak felfedezése egyszerre árnyékba borítja. Ennek a derék tábornoknak a jövője megpecsételődött. Élő halott, aki még él ugyan, de mindenki tudja, hogy a foltok feltartóztathatatlanul növekedni fognak, napok vagy hetek kérdése, hogy kiközösítik, nem lépheti át többé szép otthona küszöbét, nem ölelheti meg feleségét, nem parancsolhat katonáinak, akik rajonganak érte, nem lesz több győzelem, amely az ő nevéhez fűződik – vége mindennek. Naamán tábornok életénél utolsó katonájának élete is többet ér, mert ott van ez a de...

Nem is olyan régen fedezték fel a lepra bacilusát és gyógyszerét, de még ma is többnyire csak az enyhébb formáját tudják gyógyítani, és azt is csak akkor, ha idejében elkezdik a kezelést. Ez viszont nagyon nehéz feladat, mert a leprának hosszú a lappangási ideje. Három-négy évig is hordozhatja valaki magában a kórokozót úgy, hogy észre sem veszi, de közben már fertőz másokat. Leginkább cseppfertőzéssel terjed, de később váladék útján is, sőt a tapasztalatok szerint még az anyatejen keresztül is megkapható. Először megjelenik egy kicsi fehér folt az ember bőrén – elsősorban a hámszöveteket és az idegszöveteket támadja meg –, aztán ez a fehér folt érzéketlenné válik, — 11 —

a szőrzet kihullik belőle. Egy idő után ez olyan fekélyes sebbé alakul át, amely nem gyógyul be, és bűzös váladék folyik belőle. Mivel a beteg érzéketlen, ha szögbe, üvegbe lép, nem veszi észre, és nem érzi azt sem, ha például a kezét leforrázza. Nagyon sok balesetet szenvednek a leprások emiatt. Az utolsó stádiumban a kiálló testrészek, a fül, az orr leválnak a testről, az ujjpercek egymás után lehullanak. Végül ottmarad egy embertorzó, a felismerhetetlenségig elcsúfítva, és csak idő kérdése, hogy mikor fejezi be életét.

Ma minden államban törvény van a leprások elkülönítésére. Naamán idejében ez az elkülönítés olyan drasztikusan történt, hogy a fertőző eseteket sokáig inkább titokban tartották. (Ma is előfordul ez Afrika és Ázsia egyes országaiban, ahol ezért a fertőzési arány meglehetősen nagy.) Takargatták, rejtegették a leprásokat, de akiről mégis kiderült, azt teljes kiközösítéssel sújtották. Vetettek neki egy kis harapnivalót naponta, és ott tengette életét, míg a halál meg nem könyörült rajta.

A leprának több fajtája van. Naamán alighanem valamelyik enyhébbet kaphatta meg, vagy még nem jutott olyan állapotba, hogy kiközösítették volna. De ő is tudta, róla is tudták, hogy ez csak idő kérdése. Vitéz hős, de leprás – és ez mindent értéktelenné tett az életében.

Naamán arcképe az emberiség hű jellemrajza, s találó minden egyes szó: vitéz hős, de leprás. Soha nem volt még ilyen vitéz és ilyen hős az ember, mint napjainkban.

Vitézségét bizonyítja a mikrokozmosz és a makrokozmosz meghódítása egyaránt. Megtanulta hasítani az atomot, leszállt a Holdon, és sikerült visszajönnie is onnan.

— 12 —

Képes akár hónapokig is röpködni az űrben. Feltalálta a chipeket, és ezzel egyelőre még beláthatatlan lehetőségeket nyitott meg önmaga előtt. A tapéta alá helyezett „poloskákkal” lehallgathatja ellenségének minden szavát, de képes arra is, hogy műholdak segítségével a Föld bármely pontjáról percek alatt hangot és képet közöljön az egész Föld lakosságával, akár színesben is. Vitéz hős lett az ember valóban. Ünnepli is magát kellőképpen, erről soha nem feledkezik meg.

A mondat azonban folytatódik: ...de leprás.

Ezt mondja a Biblia, de ezt tapasztalhatja bárki számtalan példán naponta. Sokan tiltakoznak, mások egyenesen sértőnek tartják ezt az általánosítást, hogy mindnyájan leprások lennénk a szó lelki értelmében. Márpedig az igazság az, hogy mióta az ember Istentől elszakadt, mindannyian lelki fertőzöttséggel jövünk a világra. Az anyatejjel szívjuk magunkba a bűn leprájának fertőzését, és ez meghatározza, sőt megbélyegzi egész jövőnket és életünket. Az ember alapvető bűne, hogy Isten nélkül akar vitéz hőssé lenni, és ez kivétel nélkül mindannyiunkra jellemző. Dávid ezt mondja: „Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem” (Zsolt 51,7), Pál apostol pedig: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni” (Róm 7,21). Lehet ezt tagadni, de a tünetei akkor is látszódnak. A fehér foltok léteznek és növekednek.

Mi mással lehetne magyarázni, hogy a vitéz hős tele van félelmekkel, és ezektől nem tud megszabadulni? Hogy félelmében egyre szörnyűbb gyilkolóeszközöket gyárt, és ma már a most élő emberiség huszonkétszeresét el tud— 13 —

ná pusztítani egyik óráról a másikra! A vitéz ember kiszolgáltatottja félelmeinek! Ugyanakkor problémáit, mint például az éhezés, nem tudja megoldani. Naponta ezrek halnak éhen, és milliók éheznek ezen a gazdag földön.

Nem tudja abbahagyni a gyűlölködést, nem tudja kiirtani magából és gyermekeiből az irigykedést, nincs vége a háborúnak sem a gyerekszobákban, sem a hálószobákban, sem a bírósági tárgyalótermekben, sem a világpolitikában. A vitéz hős ember életének legfontosabb kérdéseiben tehetetlen. Leprás. Valami megbénítja, és amióta érzéketlenné vált a láthatatlan, lelki világra, egyre érzéketlenebb erkölcsileg is.

Egy ifjúságszociológiai mű szerzője írja, hogy a fiatalkorú bűnözők között egyre többen vannak olyanok, akik semmiféle bűntudatot nem éreznek a felelősségre vonáskor. Nem is értik, mi rossz lehetett abban, hogy ők lányokat erőszakoltak meg, ártatlan járókelőket vertek össze az utcán, kirakatokat törtek be és üzleteket raboltak ki. Jó hecc mindössze! Miért kell ezért valakit felelősségre vonni? A Biblia világosan beszél arról, hogy aki eltompul a láthatatlan világ, az Isten világa előtt, annak eltompulnak az erkölcsi érzékei is (Ef 4,18–19).

A bűn leprája terjed ezen a világon, és nem tudjuk megállítani. Egyre érzéketlenebbé teszi a szívünket is, ezért harapózik el mindenütt a közöny, amitől aztán mindannyian szenvedünk. Eltorzul az ember gondolkozása, szemléletmódja. Gondoljuk csak el: néhány évvel ezelőtt még nem hittük volna, hogy lehet azon szórakozni, ahogyan emberek ölik egymást. És nem ezt teszik ma milliók? Nézik a krimit, és közben szurkolnak a rokonszen— 14 —

vesebb gyilkosnak. Az ember legfontosabb jellemvonásai hiányoznak sokszor ebből a torzóvá lett lényből. Vitéz hős, de leprás. És a leprás ember leprássá tette a földet is! Megdöbbentő, hogy mennyire valóságos a bűn leprája! Rohamosan nőnek azok a fehér foltok a földön, amelyek mutatják a végérvényesen kipusztított növény- és állatfajok hajdani lakóhelyét. És ezt a vitéz hős ember művelte és műveli ma is. Az utóbbi negyven évben erdeink kétharmadát kiirtottuk, és ezzel óriási mértékben beleszóltunk az ökológiába. Rohamosan nőnek az olajfoltok a világtengereken, és egyre több azoknak a vizeknek a száma, amelyek évtizedekig nem alkalmasak az ivásra nitráttelítettségük miatt.

De leprássá tettük már az égboltot is a fejünk fölött! A levegő, ha beszívjuk, megmérgez. A föld ózonpajzsán pedig – amelyet a teremtő Isten oltalmul helyezett a fejünk fölé – a lyukak egyre nagyobbak!

A vitéz hős ember fantasztikus dolgokra képes: hihetetlenül tönkre tudja tenni mindazt, amit Isten a kezébe adott, közben pedig tehetetlen az életét alapvetően meghatározó tényekkel, sőt önmagával szemben is. Noha mindannyian arra vágyunk, hogy boldog, békés, derűs házasságban, családban éljünk, mégis mi magunk teszszük ezt naponta lehetetlenné. Megfigyelhetjük otthon, hogy egyidejűleg van bennünk az eziránti vágy és a teljes tehetetlenség. Leprás a vitéz hős, és ez egész életét beárnyékolja.

Persze igyekszünk kulturáltan viselkedni, és leprás foltjainkat ügyesen takargatjuk a tudomány, a civilizáció, a művészet és a technika egyre cifrább köntöseivel, ám a — 15 —

diagnózison ez mit sem változtat. Sőt az sem, ha ennek a mondatnak az első felét mindig hangsúlyozzuk, viszont a folytatását következetesen elhallgatjuk. Ha nem is beszélünk arról, hogy leprások vagyunk, attól még a leprafoltok növekednek és fekéllyé válnak. „...a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23) – mégpedig a szó teljes, lelki értelmében – és Isten nélkül ez vár mindannyiunkra. Az ember egyik legnagyobb nyomorúsága az, hogy még a nyilvánvaló valósággal sem akar szembenézni. Himnuszokat zeng arról, hogy ő milyen vitéz hős, de hallgat arról, hogy leprás.

Tanuljunk Naamántól! Ő belenézett a tükörbe, és ezt mondta: leprás vagyok, hol lehet gyógyulni? Ez vált legfontosabb kérdésévé, és a válaszért képes volt egy rendkívül nehéz utat végigjárni.

A nekünk címzett kérdés még mindig ez: akarunk-e meggyógyulni?

Mert ha nem vesszük komolyan a bűnt, amely Istentől elválaszt, a legnagyobb rosszat tesszük önmagunknak.

Ez ugyanolyan, mintha valaki azt mondaná: Ez a kedves Naamán nem leprás, hiszen olyan jó ember! Vagy: Nem is beteg, nézzétek meg, milyen jó katona, milyen jó szakember! Két teljesen különböző dologról van itt szó. Lehet ő jó ember és jó szakember is, de a leprájában éppúgy el fog pusztulni, mintha nem az lenne. Mindegy, hogy milyen szakember, Isten nélkül akkor is a kárhozat vár rá. És pusztán azért, mert valaki jó családapa vagy családanya, nem lesz még üdvössége! Ha neki nem kell az Isten által felkínált gyógyulás, a leprájába, a bűnébe fog belehalni.

Tegyük fel, egy élsportoló megkapja az AIDS-t, és meghal! Miközben írnak róla az újságok, és talán legújabb — 16 —