C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása by Harmat kiadó

2990 Ft

„Az elején azt hisszük, hogy egy légy zümmögését halljuk, a végén pedig be kell fognunk a fülünket, mintha a sztálingrádi ütközet sűrűjében lennénk.” Hans Urs von Balthasar

. . C S LEWIS

az emberiség felszámolása

A kötet három egymásra épülő esszéjében a szerző látszólag ártalmatlan tréfálkozása egy balul sikerült középiskolai tankönyvön az emberiség sorsának megjövendölésébe torkollik. Lewis leleplezi a két tankönyvíró mögöttes, minden objektív értéket és hozzájuk kapcsolódó fennkölt érzelmet tagadó világnézetét, majd kibontja az általa Taónak nevezett univerzális értékrend elfogadásának vagy elutasításának következményeit, végül leírja azt az apokaliptikus pillanatot, amikor az ember saját természetét is manipulációjának anyagává degradálja, és így az emberiességből szükségszerűen az állatiasságba süllyed. Az egyszerre meghökkentő és profetikus írás – amelyre Francis Fukuyamától Hankiss Eleméren át máig is sokan hivatkoznak – Lewis talán legvitatottabb műve. A National Review a hetedik helyre választotta „A huszadik század 100 legjobb nem fikciós könyve” listáján.

C .S. LEWIS

C. S. Lewis (1898–1963) angol irodalmat tanított Oxfordban és Cambridge-ben, s széles irodalmi repertoárjával nemzetközi hírnevet szerzett magának. Szépírói és akadémiai munkássága egyaránt jelentős. Írt gyermekmeséket, fantasztikus regényeket, de irodalomkritikái, irodalomtörténeti és keresztény hitvédő művei is közkedveltek. Legnépszerűbb könyvei közé tartozik A fájdalom, Az öröm vonzásában, Csodák, A szeretet négy arca, Keresztény vagyok és a Csűrcsavar levelei. Utóbbit először a The Guardian közölte folytatásban. Háromtucatnyi könyve, köztük a filmvásznon is megjelenő Narnia krónikái, világszerte több mint 200 millió példányban kelt el. Az angolszász országokban első megjelenése óta máig legnépszerűbb meseregény-sorozat utolsó könyvéért, A végső ütközetért 1956-ban neki ítélték a Nagy-Britanniában évente egyszer adományozott Carnegie Medalt, a gyerekirodalmi művekért járó rangos díjat. Egyik életrajzírója szerint Clive Staples Lewis nem is ember volt, hanem egy egész világ.

emberiség

felszámolása . . C S LEWIS

„Minden nemzedék hatalmat gyakorol az azt követő nemzedék fölött, s így azzal arányosan korlátozza annak hatalmát, amilyen mértékben megváltoztatja a rábízott környezetet, és fellázad a hagyomány ellen… Ha tehát valóban megvalósulnak egyes tudós elmék álmai, akkor a Természet meghódítása nem jelent mást, mint hogy pár száz ember határozza meg többmilliárdnyi embertársa sorsát. Az ember egyszerűen képtelen nagyobb hatalomra szert tenni: minden megszerzett hatalom egyben a többi ember fölötti hatalmat is jelenti. Így minden előrelépés egyszerre teszi erősebbé és gyengébbé az emberiséget. Minden egyes győzelmében egyszerre játssza a diadalittasan bevonuló tábornok és a győzelmi szekér után vánszorgó hadifogoly szerepét… A Természet utolsó elemeként az emberi természet fogja megadni magát az ember uralmának, s ekkor dől el végleg a csata. Ekkor „vesszük ki az élet fonalát Klóthó kezéből”, s dönthetünk szabadon arról, milyenné formáljuk saját fajunkat. A csata tehát valóban eldől. De vajon kié lesz a győzelem?”

A mester mondotta: „A régiekétől eltérő tanokhoz igazodni nagyon ártalmas dolog.” Konfuciusz: Beszélgetések és mondások, II. 16 (Tőkei Ferenc fordítása)

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 5

2023. 10. 25. 14:47:00

C. S. LEWIS

Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

HARMAT Budapest, 2023

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 3

2023. 10. 25. 14:47:00

Translated from The Abolition of Man by C. S. Lewis Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd., 1943 Hungarian edition © 2020 by Harmat Kiadó Published under license from The C. S. Lewis Company Ltd. All rights reserved. Minden jog fenntartva. Első kiadás 2007 Második kiadás 2023 Fordította: J. Füstös Erika Felelős szerkesztő: Ferenczi Andrea Cover design: Kimberly Glyder ISBN 978-963-288-794-4 www.cslewis.com www.cslewis.hu E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben sem egészben nem másolható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 4

2023. 10. 25. 14:47:00

A mellkas nélküli ember Rendeletét kiadta Kisdedek halálára Karácsonyi ének

Attól tartok, nem fordítunk elegendő figyelmet a középiskolai tankönyvekre. Éppen ez okból választottam eszmefuttatásaim kiindulópontjául azt az irodalomkönyvecskét, amelyet szerzői „a felsőbb osztályokban tanuló fiú- és leánygyermekeknek” címeztek. Nem feltételezem, hogy a könyv két szerzőjében bármiféle rossz szándék lakozik, sőt, inkább néhány kedves szóval tartozom nekik – vagy kiadójuknak –, amiért megajándékoztak egy tiszteletpéldánnyal. Sajnos ennél több jót nem is mondhatok róluk. A helyzetem meglehetősen kellemetlen: nem szívesen állítok pellengérre két szerény, gyakorló iskolaigazgatót, akik igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, ugyanakkor nem hallgathatom el véleményem a művükben megjelenő irányzatról. Ezért úgy döntöttem, inkább nem fedem föl kilétüket, hanem Gaius és Titius néven utalok rájuk, opusukra pedig A zöld könyvecskeként.* De becsületszavamat adom: a könyv létezik, itt áll a polcomon. * A könyv eredeti szerzői és címe: Alex King és Martin Ketley, The Control of Language: A critical approach to reading and writing, 1939. (A szerk.)

— 7 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 7

2023. 10. 25. 14:47:00

Nos, könyve második fejezetében Gaius és Titius felidézi Coleridge közismert jelenetét a vízesésnél. Az eset szereplője két turista; az egyik fennköltnek, a másik szépnek nevezi a látványt, Coleridge pedig az előbbi véleménnyel azonosul, míg az utóbbit elveti. Gaius és Titius a következőképpen magyarázza az esetet: „Amikor azt mondja, ’fennkölt’, látszólag a vízesésről alkot véleményt… Pedig jellemzése valójában… nem a vízesésre, hanem saját érzéseire vonatkozik. Mondanivalója lényege nem más, mint hogy a fennkölt szó jelentéséhez köthető érzések jelentek meg bennem, vagyis röviden: fennkölt érzéseim vannak.” Ez ám a tömör és velős összegzés! Mit nekik az a pár filozófiai mélységű kérdés! Sőt, tovább mennek: „A nyelv használata folyamatosan magában hordozza ezt a tévedést. Látszólag fontos véleményt közlünk egy dologról, pedig pusztán saját érzéseinkről árulunk el valamit.”1 Mielőtt tovább boncolgatnánk a rövidke, ám annál nagyobb jelentőségű bekezdés által fölvetett kérdéseket (amelyek, ne feledjük, „felsőbb osztályosoknak” szólnak), ajánlatos kibogoznunk még egy aprócska „tévedést”, amelybe Gaius és Titius itt belebonyolódik. Még saját felfogásuk szerint is lehetetlen – már hogyne lenne az! –, hogy a látványt fennköltnek nevező szereplő szavai azt jelentsék: fennkölt érzéseim vannak. Még ha lehetséges lenne is, hogy olyan tulajdonságokat, mint a fennkölt, érzéseinkből kiindulva egyszerűen rávetítsünk különböző tárgyakra vagy dolgokra, a projekciót kiváltó érzések akkor is többnyire korrelatívak, tehát éppen ellentétesek lennének a kivetített tulajdonságokkal. Tehát azt, aki fennköltnek nevez valamit, éppenséggel a mélységes hódolat érzése tölti el, nem pedig valamiféle fennkölt érzés. „Ez fennkölt látvány.” – Ha ebből a mondatból a beszélő érzéseire szeretnénk következtetni, akkor a helyes fordítás az lenne: „Jelentéktelennek ér-

— 8 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 8

2023. 10. 25. 14:47:00

zem magam.” Ha Gaius és Titius elképzelését következetesen alkalmaznánk, lépten-nyomon nyilvánvaló abszurditásokba botlanánk. Amikor azt mondanánk valakire: aljas vagy, kénytelenek lennének úgy értelmezni: aljasak az érzéseim. De ne is fecséreljünk több szót erre a pons asinorumra!* Gaiusszal és Titiusszal szemben is igazságtalanok lennénk, ha egyszerű figyelmetlenségüknek túl nagy jelentőséget tulajdonítanánk. A zöld könyvecske ifjú olvasója a fent említett szakaszt elolvasván két tételt fog igaznak gondolni: először is azt, hogy minden olyan mondat, amelyben minősítő állítmány szerepel, a beszélő lelkiállapotát tárja elénk. Másodszor pedig azt, hogy minden efféle állítás jelentéktelen. Elismerem, Gaius és Titius nem fejti ki ennyire részletesen ezt a tézist – mindössze egyetlen minősítő állítmányról (a fennköltről) állítják, hogy a beszélő érzéseire vonatkozik. A továbbiakban a tanulókra van bízva, hogy ugyanezt a szabályt az összes többi minősítő állítmányra is vonatkoztassák, s ebben egyetlen akadály sem gördül eléjük. Nem tudjuk, hogy a szerzőpárosnak volt-e efféle szándéka – meglehet, még öt percet sem szántak arra, hogy komolyan átgondolják ezt a kérdést. Engem nem is a szándékuk érdekel, hanem az, hogy az általuk leírtak milyen hatást gyakorolnak a tanulók gondolkodására. Azt sem jelentik ki, hogy a minősítő állítmány, vagyis az értékítélet nem fontos – egyszerűen annyit mondanak, hogy „olyan, mintha valami fontosat állítanánk”, amikor valójában „mindössze saját érzéseinkről árulunk el valamit”. Csakhogy nincs az a felsőbb osztályos tanuló, aki ne kapná föl a fejét erre a „mindössze” szóra! Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy a tanuló tudatos következtetés * A latin szó eredeti jelentése: szamarak hídja. Diáknyelven puska; gyenge tanulók számára mentőkérdés; segédeszköz, például aprólékos magyarázattal ellátott könyvek vagy latin és görög fordítások. (A szerk.)

— 9 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 9

2023. 10. 25. 14:47:00

útján azonnal a „minden értékrend szubjektív és triviális” filozófiai teóriájához fog eljutni. Gaius és Titius mondandójának éppen abban rejlik az ereje, hogy gyermekeknek szól, akik egyszerűen csak „irodalomleckéjüket készítik”, és fogalmuk sincs arról, hogy itt komoly etikai, teológiai és politikai kérdések forognak kockán. Nem valamiféle elméletet csepegtetnek nagy gonddal olvasóik elméjébe, hanem egy egyszerű feltevést, amely tíz évvel később, amikor már beépült a tudatalattijukba, és eredete is feledésbe merült, automatikusan az egyik oldalra állítja majd őket a vitában – mégpedig egy olyan vitában, amelyről fel sem ismerték, hogy egyáltalán létezik. Gyanítom, a két szerzőnek sejtelme sincs arról, mit tesznek szegény gyerekekkel, és a gyerekeknek sincs lehetőségük felismerni, mit tesznek velük. Mielőtt részletesebben megvizsgálnánk a Gaius és Titius által elfogadott értékrendfelfogás filozófiáját, felvázolom annak az oktatás folyamatára gyakorolt hatását. Könyvük negyedik fejezetében egy óceánjáró körutazás bugyuta reklámszövegét használják illusztrációként, majd igyekeznek elrettenteni olvasóikat annak szóhasználatától.2 A hirdetésből megtudjuk, hogy mindazok, akik jegyet váltanak az útra, „keresztülvitorláznak majd a Nyugati-óceánon Sir Francis Drake nyomában”, „a nyugati szigetvilág kincsei után kutathatnak”, s „bearanyozott pillanatok és ragyogó színek egész kincsestárával térhetnek haza”. A szöveg természetesen gyatra, hatásvadász és lapos stílusban forgatja ki az emelkedett csodálat érzését, amely legendás, történelmi helyszíneken tölti el a látogatót. Ha Gaius és Titius megmaradna a kaptafánál, és ígéretéhez hűen valóban a fogalmazás művészetére okítaná olvasóit, akkor a fenti hirdetés szövegével szembeállítana és összehasonlítana néhány nagy írótól kölcsönvett, az említett érzelmeket szabatosan megfogalmazó idézetet.

— 10 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 10

2023. 10. 25. 14:47:00

Például említhették volna Samuel Johnson híres sorait a Western Islandsból: „Nem találhatunk semmi irigylésre méltót abban az emberben, aki nem képes erőt gyűjteni a maratoni síkság láttán, vagy akit ne öntene el áhítat az ionai romok előtt állva.”3 Esetleg beleképzelhették volna magukat Wordsworth Prelude-jébe, s elképzelhették volna a költőnek a korabeli London látványa felett érzett csodálatát, valamint azt, hogy ez az élmény milyen erőteljesen hatott rá.4 Egy olyan tananyag, amely efféle irodalmi alkotásokat állít a hirdetés szövege mellé, és így tesz különbséget értékes és silány között, valóban hasznosnak bizonyulhatott volna. Abban lett volna élet, az egyszerre szolgált volna a tudás és az élet fájaként. S nem elhanyagolható módon akár még irodalomból is leckét adhatott volna – ez azonban olyan cél, amelynek megvalósításában szerzőpárosunk, vallott szándéka ellenére is, igencsak szemérmesnek mutatkozik. Ezzel szemben rámutatnak, hogy a luxus-óceánjáróval bizony lehetetlen Drake nyomába eredni, mivel motor hajtja; a turistáknak semmiféle kalandban nem lesz részük; a magukkal hozott kincsek csupán metaforaként értelmezendők, s nagy valószínűséggel egy London-közeli nyaralóhelyen éppúgy részesülhetnének a pihentető üdülés kellemes élményében.5 Ebben természetesen igazuk is van, ez még a kettejüknél kevésbé éles eszű közönséges halandók számára is nyilvánvaló. Az viszont már nem ötlött fel bennük, vagy nem volt számukra fontos, hogy ezen az alapon akár a színvonalasabb irodalomban fellelhető, hasonszőrű érzésekkel is elbánhatnánk. Hiszen ha tisztán az észérveket vesszük figyelembe, mit is tehetne hozzá a tizennyolcadik századi ember vallásosságra való buzdításához a brit kereszténység kezdeteinek történelme? Miért is lenne kényelmesebb Wordsworth fogadója, vagy egészségesebb London levegője – csak mert

— 11 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 11

2023. 10. 25. 14:47:00

London városa már régóta létezik? Ha pedig létezik is bármiféle akadály, amely a kritikust meggátolhatja abban, hogy aláássa Johnson, Wordsworth (vagy éppen Charles Lamb, Vergilius, Thomas Browne vagy Walter de la Mare) tekintélyét – mint ahogy A zöld könyvecske aláássa a hirdetését –, Gaius és Titius akkor is mélyen elhallgatja fiú- és leányolvasói elől annak mibenlétét. A fenti szakaszból tehát az égvilágon semmit nem tud meg az irodalomról az illető gyermek. Ami viszont gyorsan és talán kitörölhetetlenül bevésődik agyába, az az a vélemény, hogy bármiféle helyhez kötődő érzület ellentmond az észszerűségnek, tehát elvetendő. Meg sem fordul majd a fejében, hogy az efféle hirdetésekkel szemben kétféle immunitás létezik, hogy a fölöttük és alattuk állókat egyformán érintetlenül hagyják: az érzékeny lelkűt éppúgy, mint azt, aki bár nadrágot hord, nem több emberszabású majomnál, s az Atlanti-óceánt soha nem is tartotta többnek sok millió hektoliternyi hideg, sós víznél. Kétfajta embernek nem érdemes hamis hangú, álpatrióta vezércikket az orra alá dugni: az egyik a gyáva, a másik a tiszteletre méltó hazafi. Csakhogy erre senki sem hívja föl szegény fiú- és leánygyermekek figyelmét. Ezzel szemben igen veszélyes meggyőződéssel rendelkezve arra biztatják őket, hogy okosan álljanak ellen a „Nyugati-óceán” csábításának, mivel így mutathatják meg a világnak, hogy nem ma jöttek le a falvédőről, és az ő zsebükből nem lehet holmi reklámokkal kicsalogatni a pénzt. Gaius és Titius, miközben egy árva szót sem tanít az irodalomról, már jóval döntésképes kora előtt kimetszi az ifjú lelkéből az olyan élmények választásának lehetőségét, amelyet náluk hitelesebb gondolkodók nagyszabásúnak, hasznosnak és emberbarátnak ítélnek meg. De nemcsak Gaius és Titius tesz így. Egy másik könyvecs-

— 12 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 12

2023. 10. 25. 14:47:00

kében,* amelynek szerzőjét nevezzük Orbiliusnak, ugyanez a műtét zajlik, ugyanannak az altatónak a hatása alatt. Orbilius egy lovakról szóló bárgyú szövegről rántja le a leplet – a szöveg „készséges szolgáknak” nevezi az első ausztrál telepesek lovait.6 Ez a szerző is beleesik Gaius és Titius csapdájába. Egyetlen szót sem ejt Rukshról és Sleipnirről, sem Akhilleusz síró lovairól, sem Jób könyve harci paripájáról – még a Rémusz bácsi meséiben szereplő Nyúlról és Beatrix Potter Péter Nyuszijáról sem –, s nem említi az ember őskori borjúimádatát.** Mélyen hallgat az állatok antropomorfizálásának jelenségéről, ami pedig nagy jelentőséggel bír az emberiség történelmében, és olykor nemes, olykor pikáns formában jelenik meg az igényes irodalomban.7 Nem feszegeti az állatpszichológia tudományának problémás kérdéseit sem. Beéri annyival, hogy kijelenti: a lovaknak – secundum litteram – eszük ágában sincs a gyarmatosítással foglalkozni, punktum.8 Ez az egyetlen információ, amit szorgalmas olvasói tudomására hoz. Arról, hogy miért is pongyola a fogalmazás, míg a többi hasonlóan „hazug” mű igényes, egy szót sem szólnak. Még ennél is kevesebbet tudhatunk meg arról a kétféle embertípusról, amelyik alatta, illetve fölötte áll annak, hogy az efféle írásművek veszélyt jelentsenek rájuk nézve: egyikük jól ismeri, és – bár nincsenek antropomorf elképzelései róluk – szereti a lovakat. A másik pedig a javíthatatlanul kockafejű városlakó, aki számára a ló nem több * A hivatkozott könyv: E. G. Biaggini: The Reading and Writing of English, 1936. Az álnév Lucius Orbilius Pupillusra utal, aki az ókori Rómában volt nyelvtanár. (A szerk.) ** Ruksh Rustum lova Matthew Arnold Sohrab and Rustum (1853) című versében. Sleipnir a német mitológiában Wodan nyolclábú lova. A görög hős, Akhilleusz két lova: Xanthus és Balius az Íliászban tűnik föl (XVI.148–154 és XIX.400–424) és Patroklosz halála miatt sírnak. Jób könyve harci paripáiról a 39,19–25-ben olvashatunk. (A szerk.)

— 13 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 13

2023. 10. 25. 14:47:00

divatjamúlt közlekedési eszköznél. Így az ifjú olvasók lelkében kissé megkopik a saját pónijuk, kutyájuk felett érzett öröm, némiképp erősödik a kegyetlenség és az elhanyagolás késztetése, és gyökeret ver a tájékozottságuk felett érzett büszkeség érzése. Ez hát aznapi irodalomleckéjük, jóllehet irodalomból semmivel sem lettek okosabbak. Ezzel szemben észrevétlenül, még mielőtt koruknál fogva felfoghatták volna, az emberiség kultúrkincsének újabb elemétől fosztották meg őket. Az eddigiekben azt feltételeztem, hogy Gaius, Titius és a többi hozzájuk hasonló tanár nincs tudatában annak, amit tesz, és nem szándékosan idézi elő a hosszú távú következményeket. Természetesen létezik egy másik lehetőség is: talán szándékosan fáradoznak annak az embertípusnak a létrehozásán, amelyet jómagam az imént – sajátos értékrendjük egybeesésére utalva – nadrágot viselő emberszabású főemlősnek, illetve kockafejű városlakónak tituláltam. Elképzelhető, hogy nézeteink a végletekig különböznek egymástól. Nem kizárt, hogy ők valóban a racionalitással ellentétesnek és ezért megvetendőnek, kiirtandónak vélik mindazokat az érzelmeket, amelyeket a múlt, az állatok vagy éppen a hatalmas vízesések iránt táplál magában a közönséges halandó. Meglehet, hogy valóban el szeretnék törölni a hagyományos emberi értékeket, hogy tiszta lappal indulva újakat hozhassanak létre. Erre még később visszatérünk. Nos, ha Gaius és Titius valóban ezen az állásponton helyezkedik el, akkor megelégszem annyival, hogy rámutatok: ez nem irodalomtudományi, hanem filozófiai álláspont. Azzal tehát, hogy könyvük lapjait ilyesmivel töltik meg, igen igazságtalanul bánnak el olvasóikkal, szülőkkel és iskolaigazgatókkal egyaránt, hiszen azok így a nyelvtudomány szakértőinek remekműve helyett két dilettáns filozófus művét tartják a kezükben. Kit ne dühítene föl, ha gyermeke úgy tér

— 14 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 14

2023. 10. 25. 14:47:00

haza a fogorvostól, hogy az a fogaihoz hozzá sem nyúlt, viszont a fejét teletömte a kétvalutás pénzrendszerrel vagy éppen a baconi filozófiával kapcsolatos nézeteivel?! Bevallom, kétlem, hogy Gaius és Titius az irodalomtanítás köntösében saját filozófiai nézeteit igyekezne propagálni, ellenben több feltételezésem is van arra vonatkozóan, hogyan sodródhattak bele mégis, észrevétlenül ebbe a hibába. Először is, az irodalomkritika nem könnyű műfaj, sokkal egyszerűbb úgy elintézni, ahogy ők teszik. Valóban igen nehéz megindokolni, miért is igénytelen irodalmi szempontból az érzelmek bizonyosfajta ábrázolása, különösen, ha nem elemezzük alaposan magát az érzelmet. Véleményem szerint még dr. Rich ardsnak* sem sikerült – ő próbálta meg elsőként megfejteni a „rossz irodalom” rejtélyét. Az érzelmet – valamiféle közhelyszerű racionalizmusra hivatkozva – megfosztani nimbuszától szinte bármelyikünk képes. Másodszor, elképzelhetőnek tartom, hogy Gaius és Titius a legnagyobb jó szándék mellett egyszerűen félreértette az aktuálisan megoldandó oktatásügyi problémát. Látják, miként uralja el a világot az érzelmi propaganda – jól eszükbe vésték a mondást: „fiatalság bolondság” –, majd levonják a következtetést: a legjobb, amit tehetünk, ha alaposan körülbástyázzuk az ifjúság gondolatvilágát az érzelmek támadásával szemben. Saját tanári tapasztalataim alapján én más nótát fújok. Minden olyan gyermekre, aki túlzott fogékonysága miatt védelemre szorul, három olyan jut, akit a közönséges tespedtség állapotából kell felrázni. A pedagógusnak manapság nem az a dolga, hogy ritkítsa a dzsungelt, ha* Ivor Armstrong Richards (1893–1979) angol nyelvész és irodalomkritikus. Könyvei többek között: The Meaning of Meaning (1923), Principles of Literary Criticism (1924), Science and Poetry (1925), Practical Criticism (1929) és How to Read a Page (1942). (A szerk.)

— 15 —

lewis_emberiseg_2023_repr.indd 15

2023. 10. 25. 14:47:00

2990 Ft

„Az elején azt hisszük, hogy egy légy zümmögését halljuk, a végén pedig be kell fognunk a fülünket, mintha a sztálingrádi ütközet sűrűjében lennénk.” Hans Urs von Balthasar

. . C S LEWIS

az emberiség felszámolása

C .S. LEWIS

emberiség

felszámolása . . C S LEWIS