C. S. Lewis: A fájdalom by Harmat kiadó

3900 Ft

cs_lewis_fajdalom_borito.indd 1

„Miközben sokan naivan azt kívánják, hogy bárcsak Isten kevésbé dicsőséges és kevésbé nehéz sorsot szánt volna gyermekeinek, Lewisnak jutott a szerencse, hogy elbűvölő szellemességével és hívő elméjével helyre tegyen bennünket.” – Jill Heatherly, amazon.com

. . C S LEWIS

a fájdalom

Ha Isten jó és mindenható, miért engedi meg, hogy teremtményei szenvedjenek? C. S. Lewis ebben a művében találó hasonlatokkal és kérlelhetetlen logikával tárja elénk a kereszténység válaszát a fájdalom dilemmájára. Az emberi életet, vágyódásokat és érzelmeket a teremtésnek, az egész létezésnek az értelmébe és ritmusába kapcsolja bele. Érvelése alátámasztására irodalmi, filozófiai és egyháztörténeti klasszikusokat hív segítségül – köztük Arisztotelészt, Szent Ágostont, Aquinói Szent Tamást és Blaise Pascalt.

C .S. LEWIS

C. S. Lewis (1898–1963) angol irodalmat tanított Oxfordban és Cambridge-ben, s széles irodalmi repertoárjával nemzetközi hírnevet szerzett magának. Szépírói és akadémiai munkássága egyaránt jelentős. Írt gyermekmeséket, fantasztikus regényeket, de irodalomkritikái, irodalomtörténeti és keresztény hitvédő művei is közkedveltek. Legnépszerűbb könyvei közé tartozik A fájdalom, Az öröm vonzásában, Csodák, A szeretet négy arca, Keresztény vagyok és a Csűrcsavar levelei. Utóbbit először a The Guardian közölte folytatásban. Háromtucatnyi könyve, köztük a filmvásznon is megjelenő Narnia krónikái, világszerte több mint 200 millió példányban kelt el. Az angolszász országokban első megjelenése óta máig legnépszerűbb meseregény-sorozat utolsó könyvéért, A végső ütközetért 1956-ban neki ítélték a Nagy-Britanniában évente egyszer adományozott Carnegie Medalt, a gyerekirodalmi művekért járó rangos díjat. Egyik életrajzírója szerint Clive Staples Lewis nem is ember volt, hanem egy egész világ.

fájdalom

„Senki se mondhatja: »A hegekkel tréfálkozik, bár maga sohasem sebesült meg.« Hiszen soha egyetlen pillanatra sem kerültem olyan lelkiállapotba, hogy a komoly fájdalomnak még a gondolatát is ne éreztem volna tűrhetetlennek. Ha akad olyan ember, aki nem becsüli alá ezt az ellenséget, hát én biztosan közéjük tartozom. Azt is hozzá kell tennem, hogy ezt a könyvet egyedül azzal a céllal írtam meg, hogy a szenvedés által fölvetett értelmi nehézségekre válaszoljak. Annyira sohasem vesztettem el az eszem, hogy feljogosítva éreztem volna magam arra, hogy lelkierőt és türelmet tanítsak másoknak. Nem is tudok mást felkínálni az olvasóimnak, csupán a saját meggyőződésemet, hogy ha utolért bennünket a fájdalom, akkor némi bátorság többet segít a sok tudásnál, némi emberi együttérzés többet ér sok bátorságnál, s az Isten szeretetének a legkisebb érintése is többet ér mindezeknél.”

. . C S LEWIS 2023. 10. 25. 15:56:25

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 2

2023. 10. 27. 16:46:26

C. S. LEWIS

A fájdalom

HARMAT Budapest, 2023

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 3

2023. 10. 27. 16:46:26

Translated from The Problem of Pain by C. S. Lewis Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd., 1940 Hungarian edition © 2020 by Harmat Kiadó Published by Harmat Kiadó under licence from The C. S. Lewis Company Ltd. All rights reserved. Minden jog fenntartva. Negyedik kiadás 2023 Fordította: Lukács László Felelős szerkesztő: Ferenczi Andrea Cover design: Kimberly Glyder ISBN 978-963-288-792-0 www.cslewis.com www.cslewis.hu A bibliai idézetek forrása: Biblia, Szent István Társulat, Budapest, 1973

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 4

2023. 10. 27. 16:46:26

Az Isten Fia nem azért szenvedett egészen a halálig, hogy az embereknek ne kelljen szenvedni, hanem azért, hogy a szenvedéseik olyanok lehessenek, mint az övé. George MacDonald: Unspoken Sermons

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 5

2023. 10. 27. 16:46:26

Előszó Amikor Mr. Ashley Sampson arra biztatott, hogy írjam meg ezt a könyvet, azzal a kéréssel álltam elő, hadd jelenhessék meg névtelenül: hiszen ha tényleg leírom mindazt, amit gondolok a fájdalomról, akkor az nagy lelkierőt sejtet; ez viszont nevetségessé válik, ha kiderül, hogy tőlem származik az írás. A sorozat miatt nem tudták vállalni a névtelenséget. De Mr. Sampson azt tanácsolta, hogy írjak előszót a könyvhöz, s abban magyarázzam meg, hogy az életben nem sikerül megvalósítanom az elveimet. Ennek a derűs feladatnak teszek most eleget. Hadd valljam meg tehát mindjárt az elején, hogy ebben az egész könyvben – a jó Walter Hilton szavaival – „igazi érzéseim an�nyira távol állnak attól, amit mondok, hogy nem tehetek mást, mint irgalomért esedezem, s arra vágyódom, bárcsak meg is valósíthatnám mindezt”.1 Egyetlenegy dologgal pontosan ezért nem vádolhatnak a kritikusaim. Senki se mondhatja: „A hegekkel tréfálkozik, bár maga sohasem sebesült meg.” Hiszen soha egyetlen pillanatra sem kerültem olyan lelkiállapotba, hogy a komoly fájdalomnak még a gondolatát is ne éreztem volna tűrhetetlennek. Ha akad olyan ember, aki nem becsüli alá ezt az ellenséget, hát én biztosan közéjük tartozom. Azt is hozzá kell tennem, hogy ezt a könyvet egyedül azzal a céllal írtam meg, hogy a szenvedés által fölvetett értelmi

— 7 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 7

2023. 10. 27. 16:46:26

nehézségekre válaszoljak; annyira sohasem vesztettem el az eszem, hogy feljogosítva éreztem volna magam arra, hogy lelkierőt és türelmet tanítsak másoknak. Nem is tudok mást felkínálni az olvasóimnak, csupán a saját meggyőződésemet, hogy ha utolér bennünket a fájdalom, akkor némi bátorság többet segít a sok tudásnál, némi emberi együttérzés többet ér sok bátorságnál, s az Isten szeretetének a legkisebb érintése is többet ér mindezeknél. Ha a teológusok föllapozzák ezeket az oldalakat, rögtön láthatják, hogy laikus írta őket. A két utolsó fejezetbe ugyan került némi spekulatív jellegű fejtegetés, de a többi részben csupán régi hagyományos tanításokat mondok el újra. Ha a könyv bármelyik részét „eredetinek” találják, abban az értelemben, hogy bármi újdonságot vagy a hagyománytól eltérőt tartalmaz, akkor ez akaratom ellenére történt, s tudatlanságommal magyarázható. Úgy írok természetesen, mint az Anglikán Egyházhoz tartozó laikus keresztény: de semmi olyat nem akarok állítani, amit ne vallana magáénak minden olyan hívő ember, akit összekapcsol a keresztség. Mivel nem tudományos könyv megírására vállalkoztam, nem vesződtem azzal, hogy kinyomozzam az idézett gondolatok eredetét, ahol ezt könnyűszerrel nem tudtam megtenni. A teológusok hamar észrevehetik, hogy mit olvastam, s hogy ez mennyire kevés. C. S. Lewis Magdalen College, Oxford, 1940

— 8 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 8

2023. 10. 27. 16:46:26

Bevezetés Bámulom, milyen bátran mernek szólni Istenről ezek az emberek. A hitetlenekhez intézett fejtegetéseikben első gondjuk, hogy a természet alkotásaival bizonyítsák létét... Ezzel azonban csak azt a hitet keltik bennük, hogy vallásunk bizonyítékai nagyon gyengék... Csodálatos dolog, hogy soha egyetlen kánoni szerző sem próbálta a természetből kiindulva bizonyítani Isten létét. Pascal: Gondolatok IV.2 Néhány évvel ezelőtt, amikor még nem hittem Istenben, ha valaki megkérdezte volna tőlem: „Miért nem hiszel Istenben? ”, valahogy így válaszoltam volna: „Nézd meg a mindenséget, amelyben élünk! Csaknem az egész üres térből áll: vaksötét és elképzelhetetlenül hideg. A tér méreteihez viszonyítva oly kevesen vannak és annyira kicsinyek a benne mozgó égitestek, hogy még ha mindegyikük zsúfolásig teli volna is tökéletesen boldog lényekkel, akkor is nehéz lenne elhinni, hogy az élet és a bol-

— 9 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 9

2023. 10. 27. 16:46:26

dogság nem csupán mellékterméke a mindenséget létrehozó erőknek. A tudósok szerint azonban igen kevés napnak – talán csak a miénknek – vannak bolygói; a mi naprendszerünkön belül pedig valószínűtlen, hogy a Földön kívül bárhol legyen élet. Maga a Föld is évmilliókon keresztül élet nélkül létezett, s évmilliókig fennmaradhat még akkor is, ha az élet elpusztul rajta. S milyen ez a Föld, amíg élnek rajta? Az élet úgy van elrendezve, hogy az élőlények egymást ejtik zsákmányul. Az alacsonyabb rendű élőlények esetében ez a folyamat egyszerűen pusztulásukat hozza magával, de a magasabb rendű élőlényekben megjelenik a tudat új minősége, s ennek következtében mindezt fájdalommal viselik el. Az élőlények fájdalmat okoznak a megszületésükkel, majd fájdalmat okoznak, hogy élhessenek, s azután többnyire fájdalmak közepette pusztulnak el. A legfejlettebb élőlényben, az emberben megjelenik még egy új tulajdonság, amit értelemnek nevezünk. Ennek következtében előre szembesülhet a saját fájdalmával, így aztán éles lelki gyötrelem előzi meg a tényleges fájdalmat. Szembenéz a saját halálával is, bár minden erejével igyekeznék fennmaradni. Értelme arra is képessé teszi az embert, hogy százféle szellemes találmánya segítségével sokkal nagyobb fájdalmat okozzon a másik embernek és az értelmetlen élőlényeknek, mint ezek nélkül. Ezt a képességet a végsőkig kiaknázta már. Történelme nagyrészt a bűnöknek, a háborúknak, a betegségeknek és az erőszaknak a története. Közben éppen csak annyi öröm éri, hogy a boldogság idején eszelősen fél attól, hogy elveszíti, ha pedig elveszítette, akkor az emlékezés szívszaggató fájdalma gyötri. Nagy ritkán javít valamit a helyzetén, s ilyenkor megjelenik az, amit civilizációnak nevezünk. De mindegyik civilizáció elmúlik, fennállása közben pedig rárakja a maga fájdalmas terheit a benne élőkre, nagyobbakat, mint amennyit

— 10 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 10

2023. 10. 27. 16:46:26

könnyített az ember átlagos szenvedésén. Senki sem vitatja, hogy a mi civilizációnkban így történt, s az is valószínű, hogy a miénk is éppen úgy elmúlik, mint az előzőek. De ha fennmaradna is, mit várhatunk tőle? Fajunk halálra ítélt. Minden faj halálra ítélt, a mindenség bármely részén éljen is; hiszen az egész mindenségnek – mondják – lejár az ideje, s egyszer csak eljut az egységes anyag egységes végtelenségéhez egy kiegyenlítetten alacsony hőmérsékleten. Minden történet véget ér, minden életről kiderül a végén, hogy átmeneti és értelmetlenül torz grimasza csupán a végtelen anyag őrült arcának. Ha arra kérnek, higgyem el, hogy ez egy jóságos és mindenható szellem műve, azt felelem rá, hogy minden az ellenkezőjét bizonyítja. Vagy nem létezik szellem a mindenség mögött, vagy ez a szellem közönyös a jóra és a rosszra, vagy pedig gonosz.” Egyetlen kérdés azonban álmomban sem jutott eszembe. Sohasem vettem észre: szöget üthetne a fejünkbe, hogy a pes�szimisták ennyire magabiztosan és könnyedén érvelnek. Ha a mindenség ennyire rossz, vagy csak félannyira az, hogyan juthattak az emberek valaha is arra a képtelen következtetésre, hogy egy bölcs és jóságos Teremtő tevékenységének tulajdonítsák mindezt? Lehet, hogy az emberek őrültek, de azért ennyire talán mégse bolondok. Ez a közvetlen átmenet a feketéből a fehérbe, a gonosz virágból az értékes gyökérhez, az értelmetlen műtől a végtelenül bölcs alkotóhoz – megingatja a hitet. A mindenség látványa, ahogyan a tapasztalatnak megmutatkozik, önmagában még nem hozza létre a vallást: a vallás más forrásból ered, amelyhez a tapasztalat ellenére ragaszkodnak az emberek. Tévedés volna erre azt felelni, hogy őseink annyira tudatlanok voltak, hogy tetszetős illúziókat alkottak a természetről, amelyeket a tudomány fejlődése azóta eloszlatott. Azokban a századokban, amikor még minden ember hitt, már jól ismerték

— 11 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 11

2023. 10. 27. 16:46:26

a mindenség lidérces méreteit és ürességét. Egyes könyvek azt írják, hogy a középkor embere laposnak tartotta a Földet, s közelinek a csillagokat, ez azonban hazugság. Ptolemeusz bebizonyította, hogy a Föld kiterjedés nélküli matematikai pont az állócsillagok távolságához képest – az egyik népszerű középkori könyv száztizenhétmillió mérföldre becsüli ezt a távolságot. A korábbi időkben pedig, sőt a kezdetektől fogva az ember ellenséges nagyhatalomnak érezhette a mindenséget. Nagyon nyilvánvaló megfontolás vezethette ebben. A történelem előtti ember a szomszédos erdőt is éppen eléggé végtelennek érezhette – és az idegen és izgató külvilág, amelynek elképzeléséhez mi a kozmikus sugarak és a kihűlő napok gondolatát hívjuk segítségül, ott csaholt éjszakánként a küszöbén. Az emberi élet fájdalmas sivataga minden kor számára egyformán nyilvánvaló lehetett. A mi vallásunk a zsidóságban kezdődik. Ez a nép harcos nagyhatalmak közé beszorítva élt, folytonosan vereséget szenvedve és fogsággal sújtva – olyan sors ez, melyet jól ismerünk Lengyelország és Örményország történelméből. A fájdalmat semmiképpen sem a tudomány fedezte föl. Tegyék le ezt a könyvet, és elmélkedjenek öt percig azon, hogy az összes nagy világvallást igen hosszú időn át kloroformmentes világban hirdették és élték meg! Minden korban egyformán nevetségesen hatott volna, ha valaki ennek a világnak a menetéből a Teremtő jóságára és bölcsességére következtetett volna, s ezt nem is tették soha.3 A vallás eredetét máshol kell keresni. Szeretném világossá tenni, hogy a következő gondolatmenetben elsősorban nem a kereszténység igaz volta mellett kívánok érvelni, hanem eredetét igyekszem megvilágítani – ezt a feladatot meggyőződésem szerint el kell végeznünk ahhoz, hogy a fájdalom problémáját megfelelő megvilágításba helyezzük.

— 12 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 12

2023. 10. 27. 16:46:26

Minden fejlett vallásban három áramlatot vagy összetevő elemet találunk; a kereszténységben négyet. Az elsőt Rudolf Otto professzor a Numinózum, az „Isteni” megtapasztalásának nevezi. Akik nem találkoztak még ezzel a fogalommal, azoknak a következőképpen tudnám elmagyarázni. Tegyük föl, hogy valaki azt mondja nekünk: a szomszéd szobában egy tigris bujkál. Bizonyára veszélyben éreznénk magunkat, s megijednénk. De ha azt mondanák: „kísértet járkál a szomszéd szobában”, és mi elhinnénk, akkor nyilván szintén megijednénk, de másképpen. Nem a veszély ismeretén alapulna a félelmünk, hiszen az ember elsősorban nem attól fél, hogy a kísértet mit árthat neki, hanem magától a kísértettől ijed meg. Inkább hátborzongató, mint veszedelmes: az így keletkező félelmet talán Rémületnek nevezhetnénk. A hátborzongató érzéssel eljutottunk a Numinózum határvidékére. S most tegyük fel, hogy egyszerűen azt mondják nekünk: „hatalmas szellem van a szomszéd szobában”, s mi elhisszük. Ebben az esetben nem is annyira valami veszélytől való félelmet éreznénk, hanem inkább mélységes felindultságot. Csodálkoznánk és szinte összezsugorodnánk – elégtelennek éreznénk magunkat egy ilyen látogató fogadására, s arra éreznénk késztetést, hogy leboruljunk előtte – olyasmit éreznénk, amit Shakespeare így fejezett ki: „Szellemem megtorpant előtte.” Ezt az érzést mondhatjuk hódolatnak, azt pedig, ami kiváltja: Numinózumnak. Bizonyosra vehetjük, hogy az ember ősidőktől fogva hitt abban, hogy a mindenségben szellemek járnak. Otto professzor talán túlságosan könnyen föltételezi, hogy ezeket a szellemeket kezdettől fogva isteni hódolattal vették körül. Ezt nem tudjuk bizonyítani azon egyszerű oknál fogva, hogy a Numinózum iránti hódolat és a veszélyben érzett félelem ugyanolyan nyelven fejezheti ki magát – ahogyan ma is elmondhatjuk, hogy

— 13 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 13

2023. 10. 27. 16:46:26

„félünk” a kísértetektől, és „félünk” az áremeléstől. Elméletben lehetséges tehát, hogy volt idő, amikor az emberek egysze rűen veszélyesnek tartották a szellemeket, s ugyanazt érezték velük kapcsolatban, mint például a tigrisekkel. Az azonban bizonyos, hogy ma mindenképpen létezik az Isteninek a megtapasztalása, s magunkból kiindulva igen hosszan vissza tudjuk nyomozni a meglétét. Modern példát is találhatunk rá (ha nem vagyunk túl gőgösek ahhoz, hogy ilyenekre fanyalodjunk) a The Wind in the Willows [A szél a fűzfák közt] című könyvben: a Patkány és a Vakond egy szigeten megpillantja Pánt. – Te Patkány – suttogta lélegzethez jutva a reszkető Vakond. – Félsz? – Félek? – suttogta a Patkány, s a szemei kimondhatatlan szeretettől csillogtak. – Félni? Tőle? Soha, ó, soha. És mégis, mégis, ó, Te Vakond, félek. Ha egy századdal visszamegyünk, Wordsworth műveiben számtalan példát találunk – a legszebb talán a Prelude első könyvében az a részlet, ahol leírja élményeit, miközben a lopott csónakban evez a tavon. Ha még régebbre nyúlunk vissza, tiszta és erőteljes példára bukkanunk Malorynál: Galahad „remegni kezdett, amikor a halandó test kezdte felfogni a lélek üzenetét”.4 A mi civilizációnk kezdetén a Jelenések könyve foglalkozik vele: az író „halottként” borul le a feltámadt Krisztus lába elé. A pogány irodalomban Ovidius utal arra a sötét ligetre az Aventinuson, amelyről első pillantásra látszik: numen inest5 , benne az Istenség; kísértetek járnak erre, vagy valakinek a jelenléte érezhető; Vergilius pedig Latinus palotáját írja le: „melyben, a zord erdőn, az atyák ódon hite borzong.”6 Egy görög töredék, amelyet valószínűleg tévesen Aiszkhülosznak tulajdonítanak, elmondja, hogy „a föld, a tenger és a hegyek

— 14 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 14

2023. 10. 27. 16:46:27

megremegnek Mesterük félelmes tekintetétől”. S még jóval korábban Ezékiel elmondja az Úr dicsőségének látomásában, hogy „félelmesen nagy” „kerekeket” lát; Jákób pedig, álmából fölébredve, így szól: „Milyen félelmetes ez a hely!” (1Mózes 28,17) Nem tudjuk, meddig nyúlik vissza ez az érzés az emberi történelemben. Szinte bizonyosra vehetjük, hogy a legelső emberek is hittek már olyan dolgokban, amelyek bennünk is hasonló érzést váltanának ki, ha mi hinnénk azokban. Valószínűnek tarthatjuk tehát, hogy a vallásos tisztelet olyan ősi, mint maga az emberiség. Legfőbb gondunk nem is az időpontokkal van. A fontos az, hogy valahogyan létrejött ez a tudat, s elterjedt, s a tudásnak és a civilizációnak a fejlődésével nem is tűnt el az emberből. Ez a vallásos hódolat nem a látható mindenség látványából ered. Nem a rejtélyestől való puszta félelem, még kevésbé az Istenségtől való rettegés hozta létre. Vannak, akik természetesnek tartják, hogy az ősember találta ki a rejtélyest és a Numinózumot, mivel megijedt a reá leselkedő valóságos veszélyek láttán. Bizonyos értelemben valóban természetesnek is vehetjük, de próbáljunk mélyebben belegondolni! Azért tartjuk természetesnek, mert ha közösnek mondhatjuk a mi természetünket távoli őseinkével, akkor a veszéllyel szembekerülve mi is hasonlóképpen viselkednénk. Ez a viselkedés valóban „természetes”, vagyis megfelel az emberi természetnek. De a legkevésbé sem „természetes” abban az értelemben, hogy a rejtélyesnek és a Numinózumnak az eszméje már benne rejlik a veszély gondolatában. Az sem igaz, hogy a veszélyérzet és a vele járó félelem a sebektől és a haláltól a legkisebb rettegést is kelthetné az emberben a kísértetektől, vagy hódolatra indíthatná a Numinózum iránt, hacsak már

— 15 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 15

2023. 10. 27. 16:46:27

korábban nem támadt róluk fogalma. Ha az ember a testi veszély tudatából átlép a rettegésbe és a hódolatba, akkor merész ugrást tesz, s valami olyat fog fel, ami a fizikai tényekből s a belőlük levonható következtetésekből sohasem adódhat úgy, mint a veszély tudata. Mikor kísérletet tesznek arra, hogy a Numinózumot megmagyarázzák, általában előre feltételezik azt, amit meg akarnak magyarázni. Az antropológusok például a haláltól való félelemből vezetik le, anélkül hogy megmagyaráznák, hogy a halottak (akik biztosan a legkevésbé veszélyes emberek) miért váltják ki ezt a sajátos érzést. Minden ilyen kísérlettel szemben határozottan állítjuk, hogy a rettegés és a hódolat egészen más világba tartozik, mint a félelem. Abban az értelmezésben bukkan elő, amellyel az ember magyarázza a mindenséget, vagy amilyen benyomást szerez róla. Ahogyan egy szép tárgy fizikai tulajdonságainak felsorolása sohasem tudja kimeríteni annak szépségét, vagy nem adhat elképzelést a szépségről annak, akiből hiányzik az esztétikai élmény, úgy az emberi környezetnek semmilyen tényszerű leírása nem tudja megmagyarázni a rejtélyest és a Numinózumot, még csak nem is utalhat rájuk. Úgy tűnik, összesen két elfogadható magyarázatot találunk a hódolatra. Vagy az emberi értelem kicsavarodásának tartjuk, amely nélkülöz minden tárgyi alapot, és semmilyen biológiai feladatot se tölt be, mégis csökönyösen jelentkezik az emberi értelemben, főleg a legfejlettebb formáiban, tehát a költők, a filozófusok s a szentek gondolatvilágában. Vagy pedig valóban a természetfölöttinek közvetlen megtapasztalásával állunk szemben, amelynek joggal adjuk a Kinyilatkoztatás nevet. A Numinózum nem azonos az erkölcsi jóval, s a hódolattal eltelt ember magára maradva valószínűleg azt gondolja, hogy az Istenség „fölötte áll jónak és rossznak egyaránt”. Ez vezet

— 16 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 16

2023. 10. 27. 16:46:27

el bennünket a vallás második fonalához vagy alkotóeleméhez. A történelem során élt összes emberi lény elfogad valamifajta erkölcsöt; vagyis bizonyos cselekedeteikkel kapcsolatban olyasmit éreznek, amit a „kell” és a „nem szabad” szavakkal fejeznek ki. Ezek az élmények egyben hasonlítanak a hódolathoz, tudniillik nem tudjuk őket logikailag levezetni a környezetből és az ember fizikai tapasztalatából. Tetszés szerint ingázhatunk az ilyesféle kifejezések között: „akarom”, „arra kényszerítenek”, „azt tanácsolják”, „nem merem”, anélkül, hogy a leghalványabb fogalmunk támadna a „kell” és a „nem szabad” fogalmakról. És megint, mikor az erkölcsi tapasztalatot valami mással akarják magyarázni, akkor mindig föltételezik annak létét, amit magyaráznak. Akadt olyan híres pszichoanalitikus, aki az ősi apagyilkosságból vezette le. Ha az apagyilkosság bűntudatot vált ki, ez azért lehetséges, mert az emberek érezték, hogy nem lett volna szabad elkövetniük a tettet: ha nem éreznének így, akkor nem támadna bűntudatuk. Az erkölcsiség a vallásos hódolathoz hasonlóan ugrást föltételez; benne az ember túlmegy azon, amit a tapasztalati tények adni képesek. Egy jellemzője azonban túlságosan szembeötlő ahhoz, hogy el lehetne siklani fölötte. Az emberek különböző erkölcsi elveket fogadhatnak el – bár alapjukban nem térnek el egymástól annyira, mint ahogyan állítani szokták. Abban azonban mindnyájan megegyeznek, hogy olyan magatartást írnak elő, amelyet a követőik nem tartanak meg. Az embereket nem idegen erkölcsi kódexek alapján ítélik el, hanem a sajátjukra hivatkozva, s ezért minden ember tudatában van a bűnének. A vallás második eleme az, hogy tudunk egy erkölcsi törvényről, mégpedig olyanról, amelyet az ember elfogad, de ugyanakkor meg is szeg. Ez a tudat se logikusan, se logikátlanul nem következik a tapasztalati tényekből; ha nem hozzuk bele az

— 17 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 17

2023. 10. 27. 16:46:27

élményvilágunkba, akkor nem találunk rá. Vagy megmagyarázhatatlan illúzió, vagy kinyilatkoztatásból ered. Az erkölcsi és a vallásos tapasztalat annyira különböznek egymástól, hogy hosszú ideig létezhetnek egymástól függetlenül. A pogányság különféle formáiban az istenek és a filozófusok erkölcsi vitái nemigen érintkeznek egymással. A vallási fejlődés harmadik szakasza akkor jön létre, amikor az emberek e kettőt azonosítják – ha a vallásos tisztelettel körülvett Isteni Hatalom az erkölcsiség őrévé lesz, s neki érzik elkötelezve magukat. Ez újra nagyon „természetesnek” látszhat. Mi is lehetne természetesebb, mint hogy a tisztelettől lenyűgözött s a bűntudat terhét hurcoló ősember egyszerre azt gondolja, hogy a hódolattal körülvett tekintély ítéli el a bűnéért? Valóban része ez az ember természetének. De a legkevésbé sem magától értetődő. Az a mindenség, amelynek látóhatárán az Istenség feltűnik, egyáltalán nem úgy viselkedik, mint amilyen viselkedést az erkölcsiség tőlünk megkíván. Az egyik hatalmasnak, könyörtelennek és igazságtalannak látszik; a másik éppen az ellenkező tulajdonságokat teszi kötelezővé számunkra. A kettő azonosítását nem vezethetjük le a vágyainkból sem, hiszen senkinek a vágyát nem elégíti ki. Nem kevesebbre vágyódunk, mint arra, hogy a Törvényt, amelynek már a puszta tekintélye is elviselhetetlen, még felruházzák az Istenség kiszámíthatatlan követeléseivel. Ez a legmeglepőbb ugrás, amit az emberiség a vallás történetében elkövetett. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy az emberi faj sok képviselője elutasította; erkölcs nélküli vallás és vallás nélküli erkölcs létezett, és ma is létezik. Talán csupán egyetlen nép fogadta el egy emberként tudatos döntéssel ezt az új lépést: a zsidóságra gondolok. De nagy személyiségek minden korban és helyen megtették ezt, s csak ezen a lépésen túljutva érezheti magát az ember biztonságban az erkölcstelen

— 18 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 18

2023. 10. 27. 16:46:27

vallási kultusz perverzitásaitól és barbárságától, vagy a sivár erkölcsiség hideg, szomorú önigazultságától. Gyümölcseiről megítélve ez a lépés a növekvő egészség felé vezetett. S bár a logika nem kényszerít rá arra, hogy megtegyük, mégis nehéz ellenállni neki – az erkölcs újra és újra betör a pogányságba és a panteizmusba is, s maga a sztoicizmus is kénytelen-kelletlen térdet hajt Isten előtt. Vagy őrültségnek tartjuk mindezt – ez az őrültség azonban az emberrel született, s furcsán sikeres eredményeket hozott létre –, vagy pedig kinyilatkoztatásnak. Ha viszont kinyilatkoztatás, akkor való igaz, hogy Ábrahámban nyer áldást a föld minden nemzetsége, hiszen a zsidók határozottan és maradéktalanul azonosították a hegytetőkön és a mennydörgésben feltűnt rettegett Jelenlétet és „az igaz Urat”, „aki szereti az igazságosságot”. (Zsoltárok 11,8) A negyedik szál egy történelmi esemény. Született egy ember ezek között a zsidók között, aki azt állította, hogy a fia annak a Valaminek (sőt vele „egy”, vele „azonos”), aki egyszerre a természet rettentő kísértete, s az erkölcsi törvény alkotója. Ez az igény annyira megbotránkoztató paradoxon, sőt szörnyűség (igyekszünk is túlságosan leegyszerűsíteni!), hogy összesen két lehetőség marad nyitva számunkra. Vagy a legszokatlanabb és leggyűlöletesebb fajtából való rajongó holdkóros, vagy pedig pontosan az, aminek mondja magát. Nincs középút. Ha a történeti emlékek az első föltételezést elfogadhatatlanná teszik, akkor kénytelenek vagyunk tudomásul venni a másodikat. Ha pedig ezt megtesszük, akkor hihetővé válik számunkra mindaz, amit a keresztények állítanak: hogy ez az Ember, akit megöltek, mégis él, s hogy a halála, amelyet az emberi gondolkodás aligha képes felfogni, gyökeres változást hozott a javunkra a „rettegett” és „igazságos” Úrral való kapcsolatunkban. A vallás problémájának legfontosabb elemeit téveszti szem elől az,

— 19 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 19

2023. 10. 27. 16:46:27

aki azt kérdezi, hogy az általunk látható mindenség inkább egy bölcs és jóságos Teremtő művének látszik-e, vagy pedig a véletlen, a közöny vagy a rosszindulat hozta létre. A kereszténység nem a mindenség eredetéről folytatott filozófiai vitából született meg: végzetes történelmi esemény, amely az emberiségnek föntebb leírt hosszú lelki fejlődése után következett be. Nem olyan rendszer, amelybe bele kell illesztenünk a fájdalom szörnyű tényét: maga is olyan szörnyű esemény, amelyet mindenképpen bele kell illesztenünk a rendszerünkbe. Bizonyos értelemben inkább fölveti a fájdalom problémáját, mintsem megoldaná azt. A fájdalom ugyanis nem okozna problémát, ha a fájdalmas világról szerzett mindennapi tapasztalatunk mellett nem kaptunk volna bizonyságot arról, hogy a végső valóság igazságos és szeret bennünket. Többé-kevésbé jeleztem már, hogy ezt a bizonyságot miért látom hitelesnek. Nem hat reánk a logika kényszerítő erejével. A vallási fejlődés minden szakaszán föllázadhat ellene az ember: megerőszakolja ugyan vele a saját természetét, de nem kerül képtelen helyzetbe. Becsukhatja lelki szemeit a Numinózum előtt, ha elszánja magát arra, hogy hátat fordít a nagy költők és próféták felének, s a felnőttkori gátlások nélkül átélt, gazdag és mély gyermekkori élményvilágnak. Illúziónak tarthatja az erkölcsi törvényt, s ezzel elvághatja magát az emberiség közös talajától. Visszautasíthatja azt, hogy a Numinózumban az igazságot lássa, maradhat barbár, aki a szexualitást vagy a halottakat, az életerőt vagy a jövőt imádja. De nagy árat fizet érte. S ha eljutunk az utolsó lépéshez, a megtestesülés történelmi tényéhez, ennek bizonysága a legerősebb. A történet furcsa módon a vallásokat átszövő nagy mítoszokra emlékeztet, mégse hasonlítható hozzájuk. Az értelem nem képes átvilágítani: magunktól nem találhattuk ki. Nem olyan gyanúsan eleve

— 20 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 20

2023. 10. 27. 16:46:27

egyértelmű, mint a panteizmus vagy a newtoni fizika. Tudatosan eltervezett és sajátosan egyéni: a modern tudomány lassan megtanít minket arra, hogy ezzel számolnunk kell ebben a létrehozott mindenségben is, ahol a sebesség nem korlátlan, ahol a visszafordíthatatlan entrópia valódi irányt szab az időnek, s ahol a kozmosz sem nem statikus, sem nem ciklikus, hanem úgy halad előre a valódi kezdettől a valódi befejezésig, mint a drámák. Ha a valóság méhéből bármilyen üzenet elérhetne bennünket, akkor bizonyára ugyanolyan meglepetésekre bukkannánk, olyan eltervezett, drámai vonalvezetést találnánk benne, mint a keresztény hitben. Magán hordozza a mesterjegyet – a valóság nyers, erőteljes lenyomatát, amelyet nem mi alkottunk, sőt nem is csupán számunkra készítettek, hanem egyenesen az arcunkba ütöttek. Ha ilyen vagy ennél jobb megfontolások nyomán követjük azt az utat, amelyet az emberiség végigjárt, és kereszténnyé leszünk, akkor kerülünk szembe a fájdalom „problémájával”.

— 21 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 21

2023. 10. 27. 16:46:27

Az isteni mindenhatóság Nem tartozik Isten mindenhatóságának körébe semmi, ami ellentmondást rejt magában. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologica Ia Q XXV, Art. 4. „Ha Isten jó, akkor bizonyára tökéletesen boldognak akarja megalkotni teremtményeit, ha pedig mindenható, akkor képes meg is tenni, amit kíván. De a teremtmények nem boldogok. Istenből tehát hiányzik vagy a jóság, vagy a hatalom, vagy mindkettő.” Ez a fájdalom problémája a legegyszerűbb megfogalmazásban. Úgy tudunk felelni rá, ha kimutathatjuk, hogy sem a „jó”, sem a „mindenható”, sőt talán a „boldog” szó sem egyértelmű. Azt ugyanis rögtön az elején el kell ismernünk, hogy nem tudjuk megválaszolni a fenti érvet, ha e szavak közkeletű értelme a legjobb vagy az egyedül lehetséges jelentést hordozza. Ebben a fejezetben a mindenhatóság eszméjéhez szeretnénk néhány megjegyzést fűzni, a következőkben pedig a jóság eszméjéhez. A mindenhatóság azt jelenti: „képes arra, hogy mindent megtegyen”.7 A Szentírásban pedig azt olvassuk, hogy „Is-

— 23 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 23

2023. 10. 27. 16:46:27

tennek minden lehetséges”. Meglehetősen gyakori, hogy nem hívők ezzel érvelnek: ha Isten léteznék és jó volna, akkor megtenné ezt vagy azt; s ha ilyenkor rámutatunk arra, hogy ezt lehetetlen megtenni, akkor lecsapnak ránk: „Pedig azt hittem, hogy Isten mindent meg tud csinálni.” Mindez felveti a lehetetlenség kérdéskörét. A szó hétköznapi használatában a lehetetlen szó általában magában foglalja azt az elmaradt mellékmondatot, amely így kezdődik: hacsak... Így például lehetetlen látnom az utcát onnan, ahol most ülök és írok; vagyis lehetetlen látnom az utcát, hacsak föl nem megyek a legfelső emeletre, ahol már elég magasan leszek ahhoz, hogy ellássak a közbeeső épület fölött. Ha eltört volna a lábam, akkor azt mondanám: „Hiszen lehetetlen fölmennem a legfelső emeletre” – de közben természetesen arra gondolok, hogy lehetetlen, hacsak meg nem jelenik az egyik barátom, hogy fölvigyen. A lehetetlenségnek másik területére jutunk el ezzel a mondással: „Mindenképpen lehetetlen az utcát látnom, mindaddig, amíg itt maradok, ahol most vagyok, s a közbeeső épület is ott marad, ahol áll.” Valaki hozzáteheti ezt is: „Hacsak a térnek vagy a látásnak a természete nem volna más, mint amilyen most.” Nem tudom, hogy kiváló filozófusok és természettudósok mit szólnának ehhez, de én azt felelném: „Nem tudom, hogy a tér és a látás egyáltalán válhat-e olyan természetűvé, amilyennek kívánod.” Most már világos, hogy az „egyáltalán” szó itt valamilyen abszolút lehetőségre vagy lehetetlenségre utal, s ez különbözik azoktól a viszonylagos lehetőségektől és lehetetlenségektől, amelyekről az előbb beszéltünk. Nem tudom megmondani, hogy az utcasarkon keresztül elkanyarodhat-e a tekintetünk: lehetséges-e tehát vagy nem ebben az új értelemben, mert nem tudom, hogy önellentmondást tartalmaz-e vagy sem. De azt nagyon jól tudom, hogy abszolút

— 24 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 24

2023. 10. 27. 16:46:27

módon lehetetlen az, ami önellentmondást tartalmaz. Az abszolút lehetetlent belülről lehetetlennek is nevezhetnénk, mivel önmagában hordja a lehetetlenségét, nem egyéb lehetetlenségek következtében válik azzá, amelyeket szintén más okok idéztek elő. Ebben az esetben tehát nem csatlakozik hozzá mellékmondat „hacsak” kezdettel. Minden körülmények között lehetetlen minden világban, minden cselekvő számára. „Minden cselekvő”, tehát Isten számára is. Mindenhatósága azt a hatalmat jelenti, amellyel képes megtenni mindazt, ami belülről lehetséges, azt azonban nem, ami belülről lehetetlen. Csodákat tulajdoníthatunk neki, de értelmetlenséget nem. Ez nem korlátozza a hatalmát. Ha azt mondjuk: „Isten szabad akaratot adhat a teremtményeinek is, ugyanakkor meg is tagadhatja tőlük”, ezzel semmit sem mondtunk Istenről: értelmetlen szókapcsolatok nem válnak hirtelen értelmessé attól, hogy eléjük teszek még három másik szót: „Isten képes rá”. Igaz marad, hogy minden valóság lehetséges Istennek, de ami belülről képtelenség, az nem valóság, hanem valótlanság. Isten éppen annyira képtelen két egymást kölcsönösen kizáró dolgot végrehajtani, mint a leggyöngébb teremtménye; nem azért, mert hatalma valamilyen akadályba ütközik, hanem mert az értelmetlenség akkor is értelmetlenség marad, ha Istennel kapcsolatban hozzuk elő. Gondolnunk kell azonban arra, hogy az emberi gondolkodók gyakran tévednek, akár mert hamis adatokra hivatkoznak, akár mert figyelmetlenül érvelnek. Így egyet-mást lehetségesnek tarthatunk, holott valójában nem az, és fordítva. (Például minden jó bűvészmutatvány olyasmit mutat be, ami a közönség szemében a rendelkezésre álló adatok és magyarázat alapján önellentmondásnak látszik.) Ezért rendkívül óvatosan kell meghatároznunk azokat a belső lehetetlenségeket, amelyeket

— 25 —

lewis_fajdalom_2023_repr.indd 25

2023. 10. 27. 16:46:27

3900 Ft

cs_lewis_fajdalom_borito.indd 1

. . C S LEWIS

a fájdalom

C .S. LEWIS

fájdalom

. . C S LEWIS 2023. 10. 25. 15:56:25