Új kinyilatkoztatások és a szeretet elve

A különleges megbízott: Pál apostol különleges helyzetéről. – 16. rész

AGalata 2,1–2-ben ezt írja Pál: «Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló.»

Pál három évvel megtérése után ment fel először Jeruzsálembe, ahol Péterrel és Jakabbal találkozott. Majd 14 év után ment el ismét Jeruzsálembe, hogy a tekintélyesekkel találkozzék. És ez isteni kinyilatkoztatás alapján történt. Miért? Véleményem szerint két okból:

Először abból indulhatunk ki, hogy ezekben az években az Úr Pálnak sok olyan új dolgot kinyilatkoztatott, amelyek az addig ismert evangéliumban nem szerepeltek. Ezeket az új, tovább vivő ismereteket kellett Péternek és Jakabnak tudomására hozni, hogy ők is elfogadják azokat. Ezek közül most hetet neveznék meg: 1. A 14 titok, melyeket Pál leveleiben említ. 2. A zsidókból és pogányokból álló Gyülekezet kinyilatkoztatása, amely egy testté kovácsolódik össze. 3. A feltámadás és az elragadtatás titkáról szóló kinyilatkoztatások. 4. Pál saját evangéliuma, melyet az Úr adott neki. 5. Az üdvözítő kegyelem cselekedetek nélkül. 6. A zsidó Törvény alóli felszabadulás. 7. Istenfiúság, amely szerint örökösök és Jézus örököstársai vagyunk. – Néhányra ezek közül történt már utalás, melyeket Pál mélyebben megvilágított. Mások teljesen újak voltak.

Másodszor ezeket a tovább vivő, Pál által kapott kinyilatkoztatásokat közölni kellett a többi apostollal is.

Az apostoloknak el kellett ismerniük, hogy Pál üzenete isteni eredetű. –Főleg azért, mert sokan félreértették volna, vagy elsősorban a zsidók el is vetették volna azokat. El kellett kerülni a vitát, az egységet meg kellett őrizni, nem lehetett megengedni, hogy szakadás történjen a zsidó és a pogány hívők között. Ezért írta Pál: «… nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló». Az ő evangéliuma nem más evangélium volt, hanem csak túlszárnyalta az addigit. És ezt az evangéliumot hirdették a zsidók között is. Ezért szükség volt az egész apostoli közösség elismerésére és jóváhagyására, enélkül hiábavaló lett volna Pál munkája.

Teljesen egyértelmű, hogy a többi apostol levelei ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint a Páléi, azonban a Pál leveleiből egy józan összehasonlítás során új aspektusok ke- rülnek a felszínre. Ebből világosan látszik Pál különleges helyzete. Az ő evangéliuma olyan mélyreható, hogy még Péter is ezt írta róla: «A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére» (2Pt 3,15–16).

Az apostolok magatartásából mi is tanulhatunk. A Jeruzsálemben zsidók között működő apostolok megértették és elfogadták Pál különleges elhívását. Nem voltak elutasítóak, nem voltak féltékenyek. Felismerték Isten akaratát és annak a teológiának különlegességeit, melyet Isten Pálra bízott. – Adja Isten, hogy mi is nyitottak legyünk a különbözőségekre, és elfogadjuk azokat, ha épülésünkre szolgálnak.

Pál evangéliumának egyik újdonságát a Galáciabeliekhez írt levélben olvashatjuk.

A legnagyobb parancsolat «Még a velem lévő Tituszt, aki görög volt, őt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék, a befurakodott áltestvérek kedvéért sem, akik csak azért férkőztek be közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgává tegyenek minket. Ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek» (Gal 2,3–6).

Bölcs sakkhúzás volt Páltól, hogy magával vitte Tituszt Jeruzsálembe. Az a tény, hogy a Pált elkísérő Tituszt, aki görög volt, a tekintélyes személyek (Péter, János, Jakab) nem kényszerítették a körülmetélkedésre, megerősítést és erős támaszt jelentett Pálnak a júdaisták ellen. Ezzel elfogadottá vált, hogy a nemzetekből származó hívők nem állnak a mózesi Törvény alatt. Mert aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani (Gal 5,3). A jeruzsálemi vezetőség nem támasztott Pállal szemben semmilyen törvényi követelményt sem, ezzel a júdaisták, akik azt tanították, hogy az üdvösséghez szükséges a körülmetélkedés, mattot kaptak.

Pál a júdaistákat «áltestvéreknek» nevezte, akik befurakodtak közéjük. Ezek a kegyelem mellett a Törvény cselekedeteit is szükségesnek tartották a megváltáshoz. A nemzetek soraiból jövő hívőket a Törvény szolgáivá akarták tenni, el akarták venni tőlük a Krisztusban nyert szabadságot. De Pál nem engedte érvényesülni őket. Példát mutat számunkra, hogyan járjunk el azokkal szemben, akik a kegyelem mellett a cselekedeteket is hirdetik.

«Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek» (Róm 6,14). – Ezért törvény nélküliek vagyunk? Semmi esetre sem. – «Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!» (Róm 6,15).

Mi az új szövetség törvénye alatt vagyunk. Pál ezt hirdette, és ennek alapján szent életvitelre és hitbeli engedelmességre szólított fel. «Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak» (Gal 5,13).

A szeretet a legnagyobb parancsolat. Aki Isten szeretetét gyakorolja, ahogy azt az 1Korinthus 13, a Szeretet himnusza írja, az nem akarja megszegni Isten rendelkezéseit. Jakab ezt «királyi törvénynek» neve-

Zimányi József

zi: «Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” –helyesen cselekesztek» (Jak 2,8). Jézus ezt így fogalmazta meg: «Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!» (Jn 13,34).

A szeretet mindig parancsolat volt, de úgy szeretni, mint ahogy Jézus szeretett, az már egy új parancsolat. Ha ezt betartjuk, már nem akarunk vétkezni.

Uwe Holmer lelkipásztor az NDK összeomlása után befogadta Erich Honecker pártfőtitkárt és a feleségét. Hallottam bizonyságtételét, amit ezzel a címmel fogalmazott meg: «Amiért Erich Honeckernek megbocsátottam». Sokaknak nagyon nehezére esett ez abban az időben. Sok elvtársa és barátja elhagyta Honeckeréket akkor. A szeretet a legnagyobb parancsolat, ezt kell nekünk is gyakorolnunk.

Amint valaki mondta: «A legfontosabb a szeretet. Isten szeretete mások boldogulását akarja. Így Isten a mi boldogságunkat akarja, a férj a feleségéét, a feleség a férjéét, ez az isteni szeretet, az agapé. Ez a szeretet másokat akar boldoggá tenni.»