Gyógyír a Laodiceakereszténység bajaira

A Biblia utolsó könyvének magyarázata. 39. rész. – Jelenések 3,14–22.

Ez az Úr Jézus utolsó levele, melyet a gyülekezeteihez küldött. Ez a levél prófétikus értelemben komoly figyelmeztetésként szól a végidők gyülekezeteihez és így a mai hívőkhöz is. Rendkívül aktuális az az üzenet, amelyet az Úr ebben a levélben megfogalmaz.

Laodicea a hét gyülekezet közül az, amelyik teljesen elfordult az Úrtól, és önteltségében egyedüliként ellentmond az Úrnak. A gyülekezet el van telve önmagától, amint az Úr rámutat: «ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire!» (17.v.).

Laodicea saját maga állította ki bizonyítványát; öndicséret, elbizakodottság, önámítás jellemzi, ami ugyanúgy elmondható a végidőkbeli gyülekezetekről, őket is megfertőzi Bábel szelleme. Bábel is önmagát dicsérte. Már Nabukodonozor is ezt tette büszkeségében: «…így szólt a király: Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhelylyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!» (Dán 4,27). A nagy

Babilont a végidőkben újra helyreállítják, mégpedig a római világbirodalom formájában. Élén majd az Antikrisztus áll, aki szintén önmagát dicsőíti, és azt állítja magáról, hogy ő isten (2Thessz 2,4). Babilon a Jelenések 18,7-ben így dicsekszik: «Fenségesen ülök itt, mint egy királynő, özvegy nem vagyok, gyászt sem látok soha!». Az öndicséret és az önámítás Babilon jellemzői. A laodiceai és a filadelfiai gyülekezetek között sokkal nagyobb a különbség, mint például a thiatirai és szárdiszi gyülekezetek között. Thiatirában és Szárdiszban az Úr talált még egy hűséges maradékot, melyet vigasztalt, bátorított és erősített. Míg a filadelfiai gyülekezetet az Úr egyetlen szóval sem feddte meg, hanem dicsérte, addig a laodiceai gyülekezetnek hitehagyását, hűtlenségét veti szemére, mégpedig rögtön azután, hogy bemutatkozott: «…ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete» (Jel 3,14). Ezután következik az, ami az Úr szívét megindítja: «Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!» (15.v.).

Az öndicséret és önámítás Babilon alapvető jellemzői.

Ez a kijelentés vád és egyben panasz is. Vád: «nem vagy sem hideg, sem forró». Panasz: «Bárcsak hideg volnál, vagy forró!» Másként megfogalmazva: Bárcsak teljesen hitetlen, vagy lángoló hívő lennél! Vagy az egyik, vagy a másik. Bárcsak világosak lennének a határok!»

Ebben az önelégültekből álló gyülekezetben az a legrosszabb, hogy az Úr nincs közöttük – mint az efezusiak körében –, hanem kívül áll! Ezért mondja a 20. versben: «Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek.»

Milyen szörnyű, Jézus Krisztus egy keresztény gyülekezeten kívül áll! Ott lehet minden kellék: Biblia, konfirmáció, keresztelés, istentisztelet, minden, ami a megszokott rendhez tartozik. Csak a gyülekezet Ura nincs már ott. De ők ezt nem tudták. Amint Sámson sem tudta, akiről ezt olvassuk: «… még nem tudta, hogy elhagyta őt az ÚR» (Bír 16,20).

Szmirnának az Úr az élet koronáját ígéri (Jel 2,10), Thiatirát figyelmezteti, őrizze meg azt, amije van, míg eljön (Jel 2,25); a szárdiszi gyülekezetet ébredésre serkenti az Úr, hogy ne érje őket meglepetésszerűen eljövetele (Jel 3,3); Filadelfia gyülekezete pedig azt a csodálatos ígéretet kapja, hogy nem fogják átélni a nagy nyomorúságot (3,10-11). Laodicea gyülekezete ellenben azt a fenyegetést kapja, hogy az Úr kiköpi szájából: «Így, mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: ki- köplek a számból» (16.v.). Miközben tehát az igazi hívők elragadtatnak az Úrral, a «Laodicea-keresztények», akik nem térnek meg és nem tartanak bűnbánatot, visszamaradnak (itthagyatnak).

Jézus Krisztus Gyülekezete ma kritikus helyzetben van, mert már a végidőkben élünk, Babilon újjáéledésének idejében, az énközpontúság, a materializmus, a jólét idejében. Gazdagok vagyunk, nincs szükségünk semmire. Azonban éppen ezt a magatartást ítéli el az Úr a Jelenések 3,15–16-ban.

A Laodicea-gyülekezetnek nem említi bűneit az Úr, mint például a Thiatira-gyülekezetnek, ez a gyülekezet azonban negatív állapotban leledzik, langyos, nem hideg – azaz nem hitetlen – nem forró – azaz nem őrizte meg első szeretetét az Úr iránt. A többi gyülekezettel ellentétben Laodiceában nincsenek tévtanítások, viszont a langyosság az Úr szemében sokkal rosszabb, mert közömbös az Úr iránt és a bűn iránt is. Igent mond Jézusra, de ugyanakkor a világ dolgaira, a bűnre is. Ám félig az Úrnak, félig a világnak, azt jelenti, hogy egészen az ördögnek. Az Úr nem tűri a kétfelé sántikálást.

Az Úr itt olyan gyülekezethez beszél, amely a kereskedelem, a bankok, az ipar világában élt… mint mi. Laodicea főleg orvosképzéséről és gyapjúiparáról volt híres. Az itteni gyülekezet nemcsak külsőleg vette át a bankárok és iparmágnások életstílusát, hanem benső életében is vallásosságuk, bibliai tudásuk és szolid erkölcsük alapján a keresztény polgárság egyfajta patríciusi életét folytatták. És ezt egy úgyszintén gazdag és elegáns pogány világ közepette, amely nem fanatikus, és a több száz más egyesület mellett a keresztény gyülekezetet is hagyta érvényesülni. Ellentétek nem voltak, mert a gyülekezet osztotta környezete materialista szellemét.

És ami megdöbbentő: Ilyen a mai gyülekezet is!

Ami pedig rémisztő, az a valós helyzetük iránti végzetes tudatlanságuk: «…de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen» (Jel 3,17).

Ma sincs ez másként: Sok keresztény nem látja, hogy anyagi jóléte és vallásos ismeretei ellenére szánalmasan szegény, vak és mezítelen. Az Úr a tudatlanságot szelíden ítéli meg. Sokan vannak, akiket elvakít az arany csillogása, de az Úr szereti és keresi őket. Az elveszett bárányt megkeresi, és a helyes útra tereli. De azt nem tűri, hogy az önismeret hiányát a langyosság idézze elő.

A laodiceai gyülekezetben olyan volt a helyzet, mint egykor Nóé idejében: vettek és eladtak, az Úr azonban a földi arany hajszolása helyett így figyelmeztette a gazdag és mégis olyan szegény gyülekezetet: «…tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj …» (Jel 3,18).

Mi ez a tűzben izzított arany? Nem más, mint Isten dicsősége, ami Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá, aki vállalta a golgotai kereszt kínhalálát értünk. A Jelenések 21,23-ban olvassuk: «Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány.»

Jézus Krisztus, aki vérével ezt a gyülekezetet is megvásárolta, nem parancsol, hanem tanácsot ad. A földi aranymámortól elvakított gyülekezetet vissza akarja téríteni a Bárány útjára. És milyen áron kell megvennie ezt a tűzben izzított aranyat? Erre is kapunk a Bibliában választ: «Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért» (Ézs 55,1).

Éjféli Kiáltás 2023 január 29