Hungarian Architecture 2017/6 by Hungarian Architecture

régi-új magyar építőművészet // hungarian architecture | 2017 / 06 Városi uszoda / Municipal Swimming Pool, Balatonfüred – Varga Tamás • Péterfia Corner, Debrecen – Bordás Péter • Vasútállomás rekonstrukciója / Railway Station Reconstruction, Kaposvár – Markó András, Németh Tamás • Vasútállomás felújítása / Reconstruction of the Railway Station, Keszthely – Flachner Szilvia • Kocsiszín / Tram Garage, Budafok – Takács Ákos • Rabbiház / Rabbi House, Mád – Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes • Művészházak / Artists’ Houses, Sørvær – Sami Rintala • Portus Home vendégház / Portus Home Guesthouse, Dörgicse – Kovács D. Barna • Református közösségi ház / Community House of Calvinists, Kassa – Krcho János

2017

Utóirat // post scriptum | xvII. évfolyam / 96. szám A konténer / The Container – Hannes Böhringer • Új korszakban / In a New Period – Tasnádi György • Ökodesign, új paradigma? / Eco-design, new paradigm? – Zalavári József • Kelet-nyugati átjárók / East-West Passages – Kerékgyártó Béla • Metaphors in Architecture and Urbanism. An Introduction – Veress Dániel • Építeni határok nélkül / To Build Without Frontiers – Katona Vilmos • Építészetoktatás és kutatás Norvégiában / Architectural Education and Research in Norway – Baku Eszter, Bedecs-Varga Éva, Palicz Kata

| Kós Károly Díj 2010 | www.meonline.hu

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET // Hungarian Architecture

+ UTÓIRAT // POST SCRIPTUM | xvII. 96.

1580 Ft RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET 2017 | 06

BIM-alapú kIvItelezés: koMplex és hatékony „Előremutatónak tartjuk a BIM-et, amely gyors, pontos, eredményes információmegosztást és együttműködést biztosít tervezési és kivitelezési szolgáltatásaink közt: ezért is használjuk a Promenade Gardens irodaház-projektünk során. Az épületinformációs modellezés rendszere a projektmenedzsment, valamint a tervezési és kivitelezési feladatok elemeit egy közös platformra helyezi, így növeli a hatékonyságot, segíti az üzembiztonságot, magas szakmai színvonalat és jelentős költségoptimalizálást téve lehetővé. Az átfogó BIM-megoldást nyújtó ARCHICAD hozzájárul komplex építőipari tevékenységeink összehangolásához, és a számunkra kiemelten fontos környezettudatos fejlesztés megvalósításához is.”

Promenade Gardens irodaház

Massányi Tibor ügyvezető partner

www.graphisoft.hu

Varga t. • Bordás p. • Markó A. – Németh t. • Flachner sz. • Takács Á. • Szécsi zs. – M. Juhász Á. • Sami Rintala • Kovács D. Barna

Lapunk támogatója a Nemzeti Kulturális Alap

RÉGI-ÚJ

A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata 1903-tól cultural magazine of the Association of Hungarian Architects since 1903

Előfizetési felhívás 2018 2018-ban a régi-új Magyar Építőművészet folyóirat évi 6 lapszámmal, kéthavonta jelenik meg, minden számban UTÓIRAT elméleti melléklettel. A 2018-ban megjelenő 6 lapszám előfizetési díja változatlanul 8.700 Ft. Egy lapszám ára: 1.580 Ft Diák előfizetés: 6.600 Ft A diákkedvezmény igényléséhez kérjük a beszkennelt diákigazolványt elküldeni a szerkesztőség email címére: epitomuveszet@gmail.com Külföldi előfizetés egy évre: európai országokba: 87 EUR, tengerentúlra: 128 USD Szívből reméljük, hogy 2018-ban is a folyóiratunk olvasójaként és előfizetőjeként számíthatunk Önre! − A szerkesztők

Előfizethető a szerkesztőségben, vagy átutalással a Magyar Építőművészek Szövetsége K&H Bank 10201006-50197952 számú bankszámlájára. Számlaigényét kérjük a szerkesztőség email címén jelezze: epitomuveszet@gmail.com Szerkesztőség: Építészek Háza – Magyar Építőművészek Szövetségének székháza, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. +36 1 3182444 (116-os mellék), +36 70 6149404 epitomuveszet@gmail.com

Az alkotás lehetősége megvan az emberben és eszközeiben, de a művészi alkotás emberfölötti csoda. Azt, ami a szép műveket széppé teszi, a jelenségvilág tényei közt hiába keressük. A remekművek lehetnek egyszerűek, bonyolultak, rendezettek, szeszélyesek, tökéletesek, kezdetlegesek; éppígy a kontár-művek is. Csak épp a remekműben megvan az a csodálatos delejesség, mely a kontárműből hiányzik, s amelyet a jelenségvilág körülményeiből nem lehet levezetni. A remekműben, az alkotó és műélvező képzelet közvetítésével, az időtlen dereng át az időbeli világba. Weöres Sándor: A teljesség felé (részlet)

régi-új magyar építőművészet

2017 / 06

____

2 régi-új Magyar Építőművészet Alapítva 1903 A Magyar Építőművészak Szövetségének kulturális folyóirata.

tartalom content

____

MÉ 2017/06. szám ISSN 1785 – 282X Lapalapító (1903) és Kiadó: Magyar Építőművészek Szövetsége 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. SZERKESZTŐSÉG: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. Tel: +36 1318 2444 Mobil.: +36 70 6149404 e-mail: epitomuveszet@gmail.com Szerkesztőségi nap: szerda Előfizetés: Schäffer Zsuzsa, kedd 9-12 óráig Felelős kiadó: Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke Főszerkesztő: Szegő György DLA Főmunkatárs: Botzheim Bálint Olvasószerkesztő: Götz Eszter Fotószerkesztő: Bujnovszky Tamás Webszerkesztő: Pálinkás Edit Web-vizuális kultúra: Hornyik Sándor Utóirat alapítva 2001 Alapító főszerkesztő: Szegő György DLA Szerkesztők: Götz Eszter, Pálinkás Edit

24 szcéna // scene

Az építészet mint társadalmi érték. Pro Architectura díj, Média Építészeti Díja, Budapest Építészeti Nívódíj, Ezüst Ácsceruza díj – Götz Eszter __________________________________________ 4 Architecture as a Social Value. Pro Architectura Award, Média Architectural Prize, Budapest Architecture Award, Silver Pencil Award – Eszter Götz Here We are – Architectural Photography Award 2017. Díjátadó a Műcsarnokban és kiállítás a MÉSZ Kós Károly termében – Pálinkás Edit _ ______________________________________________________________ 5 Architectural Photography Award 2017. Award-giving ceremony in Kunsthalle, Budapest and exhibition in the Kós Károly hall of AHA – Edit Pálinkás MTA Agrártudományi Kutatási Tömb, Martonvásár. A pályázat eredménye ____________________________ 6 Hungarian Academy of Science Agrarian Research Block, Martonvásár. Results of the Design Contest téma // theme

Terjesztés: Schäffer Zsuzsa Grafika: Kludovácz András Nyomtatás: Print City Europe Zrt. HIRDETÉSFELVÉTEL: Hirdetésszervező: Cser Márta e-mail: martacser@yahoo.com Tel: +36 20 4849044 WEBOLDALUNK: www.meonline.hu FOLYÓIRAT TÁMOGATÓ:

régi-új szcéna magyar // scene építőművészet

Természetes viselkedés. Városi uszoda, Balatonfüred – Pálfy Sándor __________________________________ 8 Natural Behaviour. Municipal Swimming Pool, Balatonfüred – Sándor Pálfy A lendület dominál. Péterfia Corner, Debrecen – Török Szabolcs Bence _____________________________ 14 Momentum Rules. Péterfia Corner, Debrecen – Szabolcs Bence Török Minőségi megújulás komplexitás nélkül. Vasútállomás rekonstrukciója, Kaposvár – Bán Dávid _ _____ 18 High-Standard Renewal Without Complexity. Railway Station Reconstruction, Kaposvár – Dávid Bán Megértett üzenet. A keszthelyi vasútállomás felújítása – Okrutay Miklós _____________________________ 24 A Message Understood. The Reconstruction of the Railway Station in Keszthely – Miklós Okrutay „Álmában csönget egy picit”. Kocsiszín, Budafok – Dragon Zoltán ____________________________________ 28 „It rings a bit in its dream”. Tram Garage, Budafok – Zoltán Dragon Szerves folytonosság. Rabbiház, Mád – Kiss Tamás _____________________________________________________ 32 Integral Continuity. Rabbi House, Mád – Tamás Kiss Megtalált paradicsom. Művészházak, Sørvær, Norvégia – Mizsei Anett _ _____________________________ 38 Paradise Found. Artists’ Houses, Sørvær, Norway – Anett Mizsei Ésszerű keretek között. Portus Home vendégház, Dörgicse – Papp Tímea __________________________ 42 Within a Rational Framework. Portus Home Guesthouse, Dörgicse – Tímea Papp Megtartani és továbbvinni. A kassai magyar reformátusok közösségi házának rekonstrukciója – Pásztor Péter_ ___________________________________________________________________________________________________ 46 To Preserve and Move On. The Reconstruction of the Community House of Hungarian Calvinists in Košice (SK) – Péter Pásztor régi-új magyar építőművészet

utóirat // post scriptum

A konténer – Hannes Böhringer _______________________________________________________________________________ 49 The Container – Hannes Böhringer Új korszakban. Egy konferencia-hozzászólás szerkesztett változata – Tasnádi György ___________ 53 In a New Period. The Edited Version of a Comment Contributing to a Conference – György Tasnádi ...és ki emlékszik még arra a sárga kerti padra? Ökodesign, új paradigma? – Zalavári József _ ____ 56 ...and who remembers that yellow bench in the garden? Eco-design, new paradigm? – József Zalavári Kelet-nyugati átjárók. A második világháború utáni európai építészet egyesített története felé – Kerékgyártó Béla ______________________________________________________________________________________________ 62 East-West Passages. Towards an Integral History of Post-War Architecture in Europe – Béla Kerékgyártó Habarcsmetaforák. Metaphors in Architecture and Urbanism. An Introduction – Veress Dániel ____ 66 Metaphors in Architecture and Urbanism. An Introduction – Dániel Veress Építeni határok nélkül avagy hogyan lesz egy festő vásznából univerzális építőelem – Katona Vilmos _ ________________________________________________________________________________________________ 69 To Build Without Frontiers or how a painter’s canvas turns into a universal building component – Vilmos Katona Globális gömb: világkiállítás Kazahsztánban – Lővei Pál _________________________________________________ 72 Global Sphere: A World Exhibition in Kazakhstan – Pál Lővei Építészetoktatás és kutatás Norvégiában magyar szemmel. Az Építőművészeti Doktori Iskola norvég tanulmányútjáról – Baku Eszter, Bedecs-Varga Éva, Palicz Kata _ ____________________________ 75 Architectural Education and Research in Norway Through the Eyes of a Hungarian. Study Tour of the Architectural Doctoral School in Norway – Eszter Baku, Éva Bedecs-Varga, Kata Palicz Vágó 140 – Schiffer 150 építészettörténeti konferencia – Ordasi Zsuzsanna _ _______________________ 78 Vágó 140 – Schiffer 150 Architectural History Conference – Zsuzsanna Ordasi

terv // plan

Meder étterem és konyhakert. MÉSZ-MÉK Diplomadíj 2017 – Aleksić Júlia _______________________ 81 Meder Restaurant and Vegetable Garden. MÉSZ-MÉK Diploma Award, 2017 – Júlia Aleksić Malom-zeneház, Székesfehérvár. MÉSZ–MÉK Diplomadíj 2017 – Rentka László _ _______________ 83 Mill-Music House, Székesfehérvár. MÉSZ–MÉK Diploma Award, 2017 – László Rentka passzázs // passage

„A nagyságos asszony üzeni az elvtársnőnek”. A hosszú hatvanas évek magyarországi építészete - Lővei Pál ___________________________________________________________________________________________ Két könyv az építészetről – Götz Eszter _____________________________________________________________________ A változások esztétikája. 150 éves a bécsi Iparművészeti Egyetem – Szegő György_ ______________ A mágikus tér. Színpad – kép – makett – Götz Eszter ____________________________________________________ Mi maradt a 100 éves Medgyaszay-épületekből 2017-re? Gyukics Péter fotói ______________________ Egy kis mustra. Műemléki helyreállítások Pest megyében és a Keleti, Nyugati pályaudvaron – Götz Eszter _____________________________________________________________________________________________________ Martin és Werner Feiersinger: Italo modern 1+2 – Botzheim Bálint ____________________________________ Kontextus. 3h építésziroda, Munkák 2015–2016 – Botzheim Bálint ____________________________________

85 87 88 90 91 91 91 91

Búcsú // Farewell

Kapitány József DLA1948–2017 – Pálfy Sándor ___________________________________________________________ 92 Csontos János 1962–2017 – Götz Eszter ___________________________________________________________________ 92 Hírek, díjak, kiállítások, pályázatok ___________________________________________________________________________ 93 Lapszámunk építészei __________________________________________________________________________________________ 94 Lapszámunk szerzői _ ___________________________________________________________________________________________ 96

A borítón A Balatonfüred, városi uszoda látható, építész: Varga Tamás. Fotó: Szentendrei Antal

2017 / 06

____ szcéna scene

____

Az építészet mint társadalmi érték Pro Architectura díj, Média Építészeti Díja, Budapest Építészeti Nívódíj, Ezüst Ácsceruza díj ___ szöveg text: Götz Eszter ___ 2017 őszén néhány hét különbséggel négy fontos építészeti díjat adtak át, melyek a szakmai társadalmi megbecsülését, az építészet és a nyilvánosság kapcsolatát erősítik. Október 31-én a Parlamentben a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében és a minőségi épített környezet létrehozásában elért kiemelkedő eredményükért tízen vehettek át Pro Architectura díjat Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztertől. Az elismerés öt kategóriában valamely jeles építészeti, városépítészeti, tájépítészeti, belsőépítészeti alkotás létrehozásában kifejtett építészetitervezői tevékenységért, az építészeti közéletben és oktatásban, az építészeti tervezés és tervpályázatok területén elért kiváló eredményekért, továbbá (a kiemelkedő építészeti alkotás megvalósításában közreműködő) építtetők, kivitelezők körében volt adományozható. Pro Architectura díjban részesült a 4 plusz Építész Stúdió az újpesti Egek Királynéja Főplébánia épületének megújításáért (lásd MÉ 2015/4.); Csontos Györgyi DLA az ózdi gyárépület újrahasznosításáért (lásd MÉ 2016/4.), Füzes András a tokaji lakóház átalakításáért (lásd MÉ 2015/1) a Gelesz és Lenzsér építésziroda az Eiffel Palace épületéért (lásd MÉ 2014/3.), Prof. Dr. habil Kistelegdi István DLA, Ph.D a komlói RATI egyedülálló tervezési módszerrel kialakított megvalósításáért (lásd MÉ 2013/3.), Salamin Miklós a Szerencsi Cukorgyár régi raktárépületének helyreállításáért (lásd MÉ 2017/2.) Az építészeti közéletben és építészeti oktatásban elért kiváló eredményeiért díjban részesült Lőrinczné Balogh Krisztina és az Építészfórum szerkesztősége, Építtető kategóriában a MÁV Zrt., kivitelezőként pedig Rostás Árpád asztalosmester.

régi-új magyar építőművészet

Takács Gyula: Finnországi skanzen fogadóépületének terve Őrfi József piliscsabai háza. fotó: Bujnovszky Tamás

Sagra Stúdió: Kossuth tér átalakítása. Fotó: Szentirmai Tamás

A november 16-án (Budapest születésnapján) a FUGA-ban átadott Budapest Építészeti Nívódíjat kapott a Hotel Moments (építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly), valamint a Budapest 18. kerületi Kossuth tér átalakítása (tervező: Sajtos Gábor). Kiemelt dicséretben részesült a CEU új épülete (építészek: Sheila O’Donnell, John Tuomey, Mark Grehan, Hidasnémeti Máté, lásd MÉ 2016/6), a Meséskert óvoda (építészek: Nagy Csaba és Pólus Károly, lásd MÉ 2016/5) és a Tó utcai családi ház (építész: Makrai Sándor). November 18-én zajlott le a 13. alkalommal megrendezett Média Építészeti Díj nyilvános zsűrizése és díjátadója. A díj győztese Őrfi József piliscsabai családi háza lett (lásd MÉ 2017/4.), terv kategóriában pedig Takács

Nagy Csaba, Pólus Károly: Hotel Moments. fotó: Bujnovszky Tamás

Gyula finnországi skanzenépületének terve nyert. A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciója kapta (építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly), a legtöbb közönségszavazatot Pozsár Péter, Vas Norbert és Varsányi András algyői családi háza kapta. A díjátadó elmaradhatatlan része a mesterek köszöntése, idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték. December 3-án adták át a Honi Művészetért Alapítvány által alapított Ezüst Ácsceruza díjat, mellyel a minőségi építészeti újságírás kiválóságait ismerik el. 2017-ben a díjat Bojár Iván András, a nemrég elhunyt Vámos Dominika, valamint lapunk főszerkesztője, Szegő György DLA kapta. Gratulálunk a díjazottaknak!

Here We Are Architectural Photography Award 2017

Díjátadó a Műcsarnokban és kiállítás a MÉSZ Kós Károly termében

___ szöveg és fotók text and photos: pálinkás edit ___ A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat 2017. június 15-én nemzetközi fotópályázatot írt ki: professzionális és nyílt kategóriában várták a világ különböző tájain készült építészeti fotókat. A pályázat célja az volt, hogy az építészeti fotón keresztül az épített környezetről való gondolkodásra ösztönözzön. A pályázat eredményét 2017/5. lapszámunkban részletesen is bemutattuk. Az ünnepélyes díjátadó 2017. november 22-én a Műcsarnokban zajlott le. Köszöntő beszédet mondott a zsűri két tagja: Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke, valamint Josef Shulz fotográfus. A két kategória 1-1 díjnyertes, a 10-10 legjobb közé jutott, illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat elismerő oklevelét kapott pályaművekből 2017. november 27-én kiállítás nyílt a MÉSZ Kós Károly termében. A megnyitón Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke méltatta a pályázat eredményét, azt a nemzetközi sikert, ami 5 kontinens 34 országából összesen 1273 beadott pályaművet eredményezett. Az ünnepségen jelen volt Juraj Herman, a Szlovák Építészek Szövetségének elnöke, és meleg hangú köszöntőjében arról beszélt, hogy a Visegrádi Négyek építész szövetségein belül a MÉSZ vezető szerepet visz innovatív kezdeményezéseivel, izgalmas szakmai rendezvényeivel. A most bemutatott kiállítás anyaga 2018 elején Prága és Krakkó után Pozsonyban is a közönség elé kerül. A megnyitó további részében Somogyi Krisztina vizuális intelligenciakutató az építészeti fotó aktuális helyzetéről beszélt, építészek és fotográfusok partneri viszonyáról, majd ő vezette azt a kerekasztal-beszélgetést is, amelyben Krizsán András mellett Bujnovszky Tamás építészeti fotográfus, Götz Eszter szerkesztő és Botzheim Bálint építész vettek részt. A beszélgetés a közönség hozzászólásaival értékes párbeszéddé alakult. A pályázat a Visegrádi Alap támogatásával, valamint cseh, lengyel és szlovák partnereink (CTU Cseh Műszaki Egyetem, Lengyel Építészek Szövetsége, Szlovák Építészek Szövetsége) együttműködésével jött létre.

szcéna // scene

A fotópályázat díjátadója a Műcsarnokban

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Somogyi Krisztina, Krizsán András, Götz Eszter, Botzheim Bálint, Bujnovszky Tamás

Architectural Photography Award 2017 Award-giving ceremony in Kunsthalle, Budapest and exhibition in the Kós Károly hall of AHA Architectural Photography Award 2017 launched on June 15, 2017 by the Association of Hungarian Architects and the Hungarian Architecture magazine invited photographs from all over the world in two categories: open and professional. The main objective of this contest was to encourage and inspire thinking about our man-made environment via architecture-related photographs. The entries received (single images or photo series) have been evaluated by the international jury on a specially designed online interface. The jury evaluated the overall performance of the photographers based on their submitted works. Based on the evaluation of the international jury 10-10 finalists were selected, of whom 1-1 category winner was announced. The award-giving ceremony was held in Kunsthalle, Budapest on 22 November with the inaugural speech of András Krizsán DLA, President of AHA and Josef Schulz photographer (jury member). The photos of the winners and the shortlisted as well as the certificated of merits has been exhibited in he Kós Károly hall of AHA from 27 November until 20 December, 2017. The exhibition is to be moved on to Bratislava, Prague and Krakow at the beginning of the year 2018.

2017 / 06

MTA Agrártudományi Kutatási Tömb, Martonvásár A pályázat eredménye ___

A martonvásári agrár-innovációs centrum (a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont új kutatási tömbje) kialakításával és egyes agrárturisztikai fejlesztések előmozdítására a martonvásári kutatótömb megvalósításának első lépéseként az MTA 2017. április 21-én nyílt, titkos tervpályázatot írt ki a kutatótömb tervezésére. A tervezendő épület több intézményi osztály számára biztosít kutatóhelyet. Az MTA ATK 2019-ig felépülő, 21. századi igényeknek megfelelő műszerparkkal felszerelt új központi kutatóépületében megvalósuló fejlesztés elemei: fenotipizáló, képalkotó, metabolomikai, proteomikai, genomikai és bioinformatikai platform, laboratóriumok, kutatószobák. A pályázatra 12 szabályos és érvényes pályamű érkezett. Az alábbiakban a Bíráló Bizottság zárójelentéséből idézünk részleteket. „Minden pályamű nagyrészt betartotta a kiírás követelményeit, illetve a tervezési programot. A pályaművek figyelembe vették a helyszíni adottságokat (meglévő épületek, növényzet, megközelíthetőség, illetve a HÉSZ vonatkozó előírásait). A meglévő, értékes zöldfelület vizsgálatával kevés terv foglalkozott, noha a beruházás egyik fő értékét az adja, hogy a megvalósuló épület hogyan viszonyul a park természeti értékeihez. Kiemelendőek azok a tervek, amelyek valamiféle kertépítészeti koncepciót is megjelentettek az építészeti terv mellett. (…) A tervezett épületek döntően pince + földszint + 2 szint magasak, a tetőszinten elhelyezett üvegházakkal. Fontos volt a bírálatnál, hogy a tervezett épület kívülről emblematikus értékű középület jelleget sugározzon, karakteres, hangsúlyos bejárattal. Fontos bírálati szempont volt, hogy az épület méltón reprezentálja az MTA-hoz való tartozást, az egyedi karaktert. A pályaművek nagy része az egyes kutatóegységeket külön szárnyban helyezte el egymástól elkülönítve, de szintenként egy vagy több helyen összekötve. A Bíráló Bizottság különösen jónak értékelte azokat a pályaműveket, ahol egy közös aula kapcsolta össze a különböző kutatóegységeket, vagy amely pályaművek belső téri szervezésében lehetőséget lát egy ilyen jellegű közös tér létrehozására. Ez a hely a találkozások, interakciók tere, amely biztosíthatja a munkavégzés közbeni rövid rekreációt, biztosíthatja a véletlen találkozások interferáló hatását…”

régi-új magyar építőművészet

1. díj: 8. sz. pályamű építész vezető tervezők: Boda István, Skrabák Zoltán, Nagy Marianna, szakági tervezők: Búti Géza, Kovács József, Hámori Sándor, L. Szabó Gábor

2. díj: 5. sz. pályamű szerzője: Építész Stúdió Kft., építész vezető tervezők: Fialovszky Tamás, Nagy Iván, Sólyom Benedek, Kenéz Gergely, Ábrahám Tamás, szakági tervező: Mangel Zoárd

Rangsorolás nélküli 4. díj: 1. sz. pályamű építész vezető tervező: Perényi Tamás, szakági tervező: Mangel Zoárd, munkatársak: Andrei Durloi, Perényi Flóra, Lovas Lars Rangsorolás nélküli 4. díj: 10. sz. pályamű szerzője: GEON KFT., építész vezető tervező: Pethő László, szakági tervezők: Szőnyi László, Szalóky László, Hómann János, munkatársak: Gulácsi Éva, Kozma Zoltán György, Tóth Gábor Rangsorolás nélküli 4. díj: 11. sz. pályamű szerzője: Ginkgo-Zöld Építész Iroda Kft., építész vezető tervező: Oroszlány Miklós, Losonczi Júlia, Losonczi Anna, Gyökér András, munkatársak: Bárdossy Krisztina, Dobszai Dániel, Gulyás Levente, Kurucz Attila

3. díj: 3. sz. pályamű szerzője: B3 Építész Stúdió Kft., építész vezető tervező: Bózsó Csongor, szakági tervezők: Kenese István, Zöld Béla, Balogh Lajos, munkatársak: Bózsó Barna, Bakaity Bea

Hungarian Academy of Science Agrarian Research Block, Martonvásár Results of the Design Contest The agrarian-innovation centre based in Martonvásár (the new research block of the Hungarian Academy of Science) is meant to facilitate and advance certain developments agrarian tourism. As the first step to realize this project, the Hungarian Academy of Science published an open and secret design contest to outline the research block in Martonvásár on April 21st, 2017. The projected building is meant to contain research facilities for several departments of the constitution. The MTA ATK is targeted to be constructed by 2019 as a central research building with equipment meeting the requirements of the 21st century. The stages of this development are fenotypic, image-creating, metabolomic, proteomic, genomical and bioinformatic platforms, laboratories, research rooms. A total of 12 tenders were submitted by the deadline which are valid and meet all the requirements of the tender.

szcéna // scene

2017 / 06

____ téma theme

____

fotó: Szentendrei Antal

Természetes viselkedés

Városi uszoda, Balatonfüred ___ építész architect: Varga Tamás ___

szöveg text:

Pálfy Sándor

Az elmúlt évek során többször sikerült útba ejtenem a már épülése közben is rendkívülinek ígérkező balatonfüredi fedett uszoda-sportakadémia együttest, Varga Tamás munkáját, de az építkezés elhúzódása és az akadémia külön ütemben való megépülése miatt csak most láthattam készen. A szelíd szőlődombok szomszédságában megjelenő épülettömeg rendkívüliségét az a természetesség adja, ahogy a környezetéből, annak anyagából szinte kinő. Ilyen léptékű épített tömeg esetében ez már jelentős építészeti teljesítmény. régi-új magyar építőművészet

fotók photos:

Szentendrei Antal, Fegyverneky Sándor

A természetes építészeti viselkedés két legszembetűnőbb eszköze ebben a környezetben a ház tökéletes terepbe ültetése és a helyben található kőanyagból való építkezés. Ez utóbbi szempontjából építészeti telitalálatnak tartom a kő gabion szerkezetként való alkalmazását, ami környezetébe simuló, műtárgyszerű megjelenést kölcsönöz az épületeknek a Balaton-felvidéki tájban. A szomszédos sport- és kulturális központhoz és a sportpályák létesítményeihez kapcsolódva a korábbi szőlőföldeken városléptékű zöldterületi központ alakult ki, szépen gondozott parkokkal, néhol a szőlőtőkék meghagyásával, újratelepítésével. Ez a zöldterületi egybetartozás még jobban érvényesülhetne, ha nem jelennének meg mindenütt az egyes intézményeket elválasztó kerítések, még a patak partján is, ahol egyébként ennek semmi funkciója nincs. Az új létesítmény alapképletét a két zárt „kőtömb” adja, melyek csak egymás felé

fotó: Szentendrei Antal

nyílnak meg teljes értékűen, illetve a nyugatra néző szobák oldalán kisebb mértékben. A kőtömbök homogenitását és zártságát erősítik a felületeken megjelenő Corten acél szerkezetek, felnyitásuk eszközei pedig a nagy üvegfelületek és az akadémia oldalán a könnyűszerkezetes erkélyek. A két kőtömb között kialakuló, a Balatonra néző, utca léptékű tér városi szituációt teremt és a nagy nyári melegben az árnyékba húzódás lehetőségét nyújtja az idelátogatóknak. A nagy üvegfelületek az „utcáról” a két tömbbe való betekintésen túl az egymásba nyíló átlátást, és ezzel a két tömb szerves együttélésének lehetőségét is kínálják. Ezt a hatást és

téma // theme

az utcaszerű megjelenést inkább gyengíti, mint erősíti a szállodai oldalon szépen fejlődő zöld függöny: az acélhuzalokra felfuttatott vadszőlő. Ugyancsak városi patternnek tekinthető a két tömböt az emeleten összekötő „sóhajok hídja”, ami kapuszerű motívumot teremt a Balaton látványára kifutó utca indításánál. Az emeleti összekötés egyben a sportakadémia és az uszoda közötti közvetlen funkcionális kapcsolatot is jelenti, ami a fürdőköpenyes átjárással az egymást kiegészítő funkciók szerves együttműködését teszi lehetővé. Ez a funkciómix lehetőség a gazdaságos üzemeltetésre, amelynek már első pár hónapos tapasztalatairól biztatók az adatok, és ami a tudatos energiagazdálkodásnak, valamint a rugalmas lehetőségeket kínáló használatnak és programoknak is köszönhető. Az uszoda ugyanis megnyitása óta folyamatosan és jó kihasználtsággal üzemel. Ez a kötelező iskolai úszásoktatáson, az egyre erősödő úszó- és vízilabda utánpót-

2017 / 06

10 lás edzésein túl bizonyosan az építészeti minőségének is köszönhető, ami a helyi lakosság és a folyamatosan növekvő turisztikai igények számára egyaránt vonzó. Az uszoda hibátlan funkcionális működése, a sportolói terek tiszta áttekinthetősége és a medencetér természetes megvilágítása, barátságos színei és anyaghasználata mind olyan vonzerőt képviselnek, amelyeknek bizonyosan szerepe van a létesítmény növekvő népszerűségében. Az uszoda vizuális kapcsolata nem csupán az új „utcával”, hanem a Balaton gyönyörű látványával még barátságosabbá teszi a ragasztott fatartókkal lefedett sportolói teret. A déli homlokzaton a padló feletti keskeny üvegsávban megjelenő balatoni panoráma önmagában véve nagyszerű építészeti ötlet, de a fölötte magasodó gabion kőfal egyben szerkezeti bravúrnak is tekinthető. Varga Tamás által tervezett két további épület is mostanában készült el Balatonfüreden: a Városi Tűzoltóság és a Lóczy Lajos Gimnázium új tornaterme. Mindhárom esetben érezhető a nagyon erős személyes kötődés a helyhez, az építészeti alázat és gondoskodás, valamint a helyi városi közegbe való mély beágyazottság, ami önmagában garancia az építészeti minőségre.

fotó: Fegyverneky Sándor

fotó: Szentendrei Antal

régi-új magyar építőművészet

fotó: Szentendrei Antal

––––––––– Generáltervező // general architecture:

V.T. Arch Kft.

Építész tervező // architect:

Varga Tamás DLA Tartószerkezet // structure:

Bősze Béla

Épületgépészet // HVAC:

Bokor András Épületvillamosság // electrical engineering:

Balázs Judit

Vízgépészet // water technology:

Tuzson Balázs

Konyhatechnológia // kitchen technology:

Dr. Nagy Józsefné Tájépítészet // landscape:

Salgó Borbála, Kontra Dániel Út és közmű // roads, public utilities:

Farkas Sándor

–––––––––

téma // theme

2017 / 06

fotó: Szentendrei Antal

régi-új magyar építőművészet

fotó: Szentendrei Antal

Natural Behaviour Municipal Swimming Pool, Balatonfüred Appearing in the neighbourhood of slightly sloping vineyard hills, the covered complex of a swimming-pool and a hotel in Balatonfüred is a unique one owing to the natural organic way as it grows out of its environment. from its local materials. Considering a built block of these scales and dimensions, it is a genuinely significant achievement of architecture today. The most striking means of natural architectural behaviour in this environment are the perfect insertion of the house into the terrain and using locally found stones as building materials. Regarding the latter, I think using the natural rocks as quarry gabion structure is a genuine architectural hit, which lends the buildings a work-of-art-like appearance nestling into their surroundings in the landscape north of Lake Balaton. The basic formula of the new facility is formed by two closed „stone blocks” that open only toward each other entirely, and to a lesser extent, along the sides of the hotel rooms facing north. The homogeneity and closed character of the stone blocks reinforce the Corten steel structures appearing on the surfaces, and the large glass expenses and the light-weight balconies along the sides of the hotel are the means of their opening up. The plaza created in-between the two stone blocks shares the scales of the streets: facing Lake Balaton, it creates an urban situation and offers shades as shelters for visitors in the hot summer weather. The large glass expanses provide transparency besides views into the insides of the two blocks from the street and thus allow for the organic co-existence of the two parts.

téma // theme

2017 / 06

A lendület dominál

Péterfia Corner, Debrecen

___ építész architect: Bordás Péter ___

szöveg text:

Török Szabolcs Bence

fotók photos:

Palkó György

A debreceni Nagyerdőbe vezető Péterfia utca a városi főteret is magába foglaló Piac utca folytatásaként a cívisváros fő ütőereként értelmezhető. Ennek a tengelynek a kitüntetett pontján álló épület, a hajdani szakszervezeti székház újult meg és épült át gyökeresen, egy komplex fejlesztésnek köszönhetően. A Nagytemplomtól alig száz méterre található korábbi modernista épület tartószerkezeti váza ugyan megmaradt, de az átalakítással mind használatában, mind megjelenésében teljesen új karaktert kapott.

H TCS

M M

pm 16

H H

régi-új magyar építőművészet

A fejlesztési koncepció prémium minőségű lakások, irodák és a földszinten kereskedelmi funkció létrehozását határozta meg az épület tervezője, a BORD Építész Stúdió számára. A földszinten található a recepció, étterem, kávézó és egy üzlethelyiség, melyek teljes fronton üvegfallal néznek az utca irányába. A ház eredeti előregyártott, vasbeton pillérvázas szerkezete, a régi lépcső- és liftmag az újrahasznosítás szellemében és a környezetterhelés csökkentése mentén megmaradt, e vázat a tervező új tartalommal töltötte fel és arcot formázott neki. Az új karakter lényegi elemei: az épület két szinttel történő megemelése, mely az alacsonyabb szomszéd irányában elfogy, illetve pengeszerűen véget ér; a korábbi magasföldszinti jelleg megszüntetése, ami a ház utcaszinti kapcsolatait és megnyitását oldja meg; valamint a homlokzatképzés teljesen új világa,

tĂŠma // theme

2017 / 06

mely a háznak újfajta minőséget, használatot és identitást biztosít. A létrejött karakter némiképp ellenpontja a korábbi kéregpaneles homlokzat monoton, függőleges sávos jellegének. Egyrészről játékos, köszönhetően a szintenként eltolt nagyméret monitorablakok ritmusos játékának és az üvegfelületeinek nagy méretű és tört vonalú megmozgatásának. Másrészről a homlokzatot lendületes, dinamikus kialakítás uralja, aminek segítségével a ház jellegében hatékonyan erősít rá a kanyarodó főút és a tölcsérszerűen kiszélesedő városi térbővület alapvető adottságaira. Az épület belváros felé „húzó” hatását segítik az egybefüggően végigfutó vízszintes homlokzati sávok (vízszintesen meghúzott vonalak), az épület végének intenzív befordulása, de ezt az érzetet gazdagítja a felső szintek dinamikus vonalainak elfogyó karaktere, mely visszaugratás formájában

régi-új magyar építőművészet

egyszerre a szomszédos épületek közötti magasságkülönbséget is hivatott kezelni. Az épület anyaghasználatát a nagyméretű üveg nyílászárók és a táblás alumíniumlemez burkolatú mezők ritmusos-eltolt váltakozása jellemzi, ezek anyag- és színbeli kontrasztja adja a homlokzat játékos formálásának kontrasztos kiemelését. A felső két új szint sötét antracit színű burkolatot kapott, színében is elkülönítve azt az átalakított épületrésztől. A térben megmozgatott üveg nyílászárók a környezet tükörképeit különféle szögben mutatják, gazdagítva a homlokzati összképet és a tervezők szándéka szerint a környező épületek architektúráját közvetítve. Ez az absztrakt „illeszkedés”, valamint a párkánymagasságok összehangolása mellett az épület méretében a Hunyadi utcai épületkomplexumok léptékét folytatja, s képviseli a centrum legbelső területein a nagyvárosi építészetet. Ez a léptékbeli többlet erőteljes tálalásban modern, mozgalmas, ugyanakkor uralkodó karakterrel ruházza fel a Péterfia Corner épületét. A lendületes karakter ellenmondást nem tűrően hatja át az épület új ruháját, de ami még fontosabb, e ruha mögött megbúvó arányos, tiszta és flexibilis alaprajzi kialakítás valószínűleg még sokáig fogja tudni kellő hatékonysággal és minőségben kezelni a különböző használatokból eredő kihívásokat.

17 Momentum Rules Péterfia Corner, Debrecen Péterfia Street, which leads on to the Great Forest in Debrecen, may be described as the follow-up of Piac Street, which in turn also contains the main square of the city. Formerly functioning as the headquarters of trade unions, the building standing at an important site along this axis has been renewed and rebuilt owing to a comprehensive development which brought about radical changes in the original designs. Only a few hundred meters away from the Great Church, the skeleton of the formerly Modernist-style building has been retained, but transformations resulted in a brand new character as far as functions and exteriors are concerned. The concept, which was a given for the designer BORD Architects, defined including premium-standard apartments and offices, as well as retails on the ground floor which now houses a reception area, a restaurant, a cafe and business that face the street with a full-length whole-front glass partition. The original pre-fab ferroconcrete pillar frame skeleton, the old stairway and lift core have been preserved in the spirit of recycling and reducing the loading on the environment. This framework has been filled with new contents and image by the designer. Essential properties of the new character are: elevating the building by two floors, which is gradually reduced to zero towards the lower neighbourhood and ends in a blade on the other end, the elimination of the former mezzanine character, which in turn was a solution to establishing connections with the street level and opening it outward, and the brand new facade design which guarantees new standards, functions and identity as well.

––––––––– Generáltervező // general design:

BORD Építész Stúdió Építész vezető tervező // leading architect:

Bordás Péter

Tervezők // fellow architects:

Benke Róbert, Bukovszky Péter, Dobay Zsófia, Gulyás Róbert, Hindy Dorka, Kazamér György, Kracker Csilla, Marsal Béla, Mezey Tamás, Zih Kata Épületgépészet // HVAC:

Hollókövi Zoltán – BORD Építész Stúdió Szerkezettervezés // structure:

Dezső Zsigmond – Hydrastat Mérnöki Iroda Kft. Tájtervezés // landscape:

Kuhn András – Gardenworks Kft. Építtető // client:

PB Invest Kft.

–––––––––

téma // theme

2017 / 06

Minőségi megújulás komplexitás nélkül Vasútállomás rekonstrukciója, Kaposvár ___ építészek architects: Markó András, Németh Tamás ___

szöveg text:

Bán Dávid

fotók photos:

topogram

A műemléki igényeket szem előtt tartva, némi finom modern megoldásokkal kísérve, Markó András és Németh Tamás tervei alapján újult meg a kaposvári vasútállomás Pfaff Ferenc-féle épülete. De sem a vasút, sem a város felé nem rendeződtek a kapcsolatrendszerek, így az épület egyfajta kakukktojásként árválkodik a romos vágányok mellett. Az utóbbi néhány évben valami megmozdulni látszik az alapvetően végletekig lepusztult, de eredeti állapotában komoly építészeti minőséget képviselő vasúti épületek megmentése érdekében. Máris keserűen ki kell hangsúlyoznom a 'valami' szót, mert valahogy hadilábon állunk azzal, hogy a vasúti létesítményekre egy integrált központként, több közlekedési rendszert – a vasút mellett a városi hálózatokat, buszt, taxit, kerékpáros- és gyalogosforgalmat – komplex módon kiszolgáló, illetve az adott településsel is aktívan kommunikáló egységként tekintsünk. Sajnos ez a most befejezett kaposvári állomásrekonstrukció esetében sem történt másként. A 19. században igen látványos fejlődésnek indult somogyi megyeszékhelyet az ipari és gazdasági felvirágzás a Dunántúl egyik legjelentősebb városává tette. Rendezett – és ma is szépen karbantartott – központjában pezsgő polgári és kulturális élet zajlott, a századfordulón ismert művészközpont lett, az állomás szomszédságában 1911-ben megnyitott színháza pedig az ország egyik legjelentősebb játszóhelyévé vált.

régi-új magyar építőművészet

A fejlődés elengedhetetlen része volt a vasút megjelenése, amely 1872-ben érte el a várost. Innentől kezdve a Dél-Dunántúl jelentős vasúti központja alakult itt ki, kiemelkedő teher- és szintén nagyarányú utasforgalommal. Már ekkor kisebb indóház szolgálta ki az utazókat, de forgalom dinamikus növekedésével az épület hamar szűknek bizonyult. 1899-ben, a magyar vasúti építészet – mai fogalmak szerint – sztártervezőjének számító Pfaff Ferenc keze alól került ki a kaposvári új állomás tervrajza. A városon belüli szerencsés helyzetéből adódóan, szerves része tudott lenni a belvárosnak, az utasok néhány perces sétával máris a központban találhatták magukat. A megépült állomás, hasonlóan számos kortársához, a vágányok mellett hosszanti irányban húzódik végig, a vágányokra merőleges tengelyre pedig szimmetrikusan megkomponált tömegű. A középtengelyben áll az épület legmagasabb része, az utascsarnok kétszintes tömbje, amelyhez kétoldalt egy-egy hasonló magasságú pavilon csatlakozik, közöttük földszintes összekötő kitöltés. A kompozíciót a pavilonokhoz keskeny nyaktagokkal kapcsolódó, alacsonyabb, a vágányokkal párhuzamos tengelyű melléképületek zárják. A vágányok felőli oldalon, az épületek teljes hosszában egy perontető húzódik. Az 1900-ban átadott állomásépület, akárcsak a korszak vasúti létesítményeinek nagy része, igen jelentős építészeti minőséget képviselve, mívesen, jó anyaghasználattal, térformálással, a város egyik ékköveként épült meg. Belső tere pompásan díszített, mennyezete színesen festett volt. Az épületen 1942-ben, az akkori modernizálás jegyében jelentősebb átalakításokat végeztek: a térérzet növelése ér-

–––––––––

Generáltervezés // general architecture:

MÁV Zrt. Beruházás Lebonyolítási Igazgatóság – Műszaki Tervezési Főosztály Vezető építészek // leading architects:

Markó András, Németh Tamás

Építész munkatársak // fellow architects:

Flachner Szilvia, Juhász-Tóth Sándor, Pintér Viola, Szabóné Jambrik Ilona Belsőépítészet // interiors:

Kéry Balázs – KROKI Stúdió Épületszerkezet // framework:

Reisch Richárd, Szutor Tamás, Harmat Nóra (FRT Raszter Kft.) Tartószerkezet // structure:

Főző Krisztián Épületgépészet // HVAC:

Gergely László Elektromos tervezés // electrical engineering:

Turi Ádám

Tájépítészet // landscape:

Tóth Renáta Ágnes Út és forgalomtechnika // roads, traffic:

Balogh Péter

Külső közmű // outdoor public utilities:

Kovács András János Építéstörténeti dokumentáció // historic docimentation:

Hajdú Virág

Rehabilitációs tervező // rehabilitation expert:

Székely Márta

Generálkivitelező // main contractor:

ZÁÉV Zrt.

–––––––––

téma // theme

2017 / 06

dekében a boltíves mennyezet sík lett, s a díszítések is lekerültek. Megépült a szélfogó és újabb toldalékokkal bővült az épület. Később 1959-ben és 1990-es évek végében is zajlottak átalakítási munkák, de mára az állomás állaga meglehetősen leromlott. A MÁV Zrt. 2013-ban saját hatáskörben kezdte meg az állomásépület rekonstrukciójának megtervezését, amit Markó András és Németh Tamás, a MÁV Zrt. BLI – Műszaki Tervezés Főosztály építészei készítettek el, a felújítási munkálatokat pedig az idén fejezték be. A műemléki védettségű épület megújulása alapvetően az eredeti állapotok minél korhűbb rekonstruálására, illetve az elhasználódott, rossz minőségű utasforgalmi és üzemi területek, munkahelyek megfelelő kialakítására törekedett. A tervezőasztalon ugyan még szerepeltek hosszabb távú, a MÁV jövőbeni funkcionális igényeinek kiszolgálását, valamint a városi és a helyközi buszközlekedéssel együtt egy intermodális csomópontot előkészítő tervek, ezeknek azonban egyelőre nincsenek látható eredményei. A helyreállítás során az épület műemléki igényű megújulása szépen megtörtént. A toldalékok elbontásával az eredeti tömeget sikerült visszaállítani, ugyanígy a nyílászárók is ismét a Pfaff tervezte kiosztásban és helyekre kerültek, így több természetes fény jut a csarnokba. Az első peron öntöttvas oszlopait és a szegecselt tartókat felújították. A perontető a megszokott zártság helyett jó érzékkel megnyílt, a faszerkezetbe felülvilágítók kerültek, ami könnyebbé, átláthatóbbá teszi a peronon való közlekedést. A belső teret is a műemléki szempontok előtérbe helyezésével oldották meg, amelyhez a tervezők felkutatták a kaposvárihoz nagyban hasonló és az eredeti állapotát, valamint tervdokumentációját is jól megőrző verseci (ma: Vršac, Szerbia) állomást is. A párhuzamok és a minták sokat segítettek az elveszett kaposvári részelemek visszaállításánál, a díszítőfestés újra megrajzolásánál, a párkányok és a faburkolatok rekonstruálásánál. Az utascsarnokban kellemesen keverednek a megújult részek a kortárs elemekkel. Míg az egységesen öntött terazzo padlóburkolat minimalizált kétszínű min-

régi-új magyar építőművészet

tĂŠma // theme

2017 / 06

tázata reflektál az épület eredeti díszítésére, addig a jegypénztár falára felfutva már teljesen letisztult formában veszi körbe az abból kivágott nagy üvegfelületű pénztárablakot. A felújítással megtörtént az épület akadálymentesítése – más kérdés, hogy az első vágány peronján túl mindez megszakad –, az elektronikus tájékoztatórendszer kiépítése – bár a váróteremben, vagy az oldalfolyosókon, az oda telepített padokon várakozva már nem jut el hozzánk az információ –, megújultak a mellékhelyiségek és kis mértékben rendeződött az állomás előtere is. A mívesen felújított épület így ma még egy különálló ékszerdoboz, amelynek még sem a belső funkcionális kihasználása – kormányablak ugyan került bele, de vendéglátó vagy kereskedelmi egység nem: személyit csináltathatunk, de egy palack ásványvízre vagy pogácsára már nem tehetünk szert –, sem a várossal való kapcsolata nem alakult ki. Az állomásépület rendezett lett, de vasúti és városi környezete még jelentősen elmarad ettől, így az integrált, komplex megoldásoktól még eléggé messze járunk.

régi-új magyar építőművészet

High-Standard Renewal Without Complexity Railway Station Reconstruction, Kaposvár Considering requirements of historic buildings, and using some delicate contemporary solutions, András Markó and Tamás Németh designed the reconstruction of the railway station in Kaposvár originally built by Ferenc Pfaff. The town which is the centre of Somogy county started a spectacular development stage in the 19th century regarding its industries and economy. As a result, it evolved into one of the most significant towns in the Transdanubian region. Its well-organized and nicely maintained centre was a venue of bustling middle class life and cultural events, and advanced to be a well-known art centre at the turn of the century. The theatre opened in 1911 in the neighbourhood of the railway station ranks amongst the most important ones in the country. The Hungarian railways, MÁV Zrt. initiated the design stage of the reconstruction of the railway station in its own authority in 2013 and the project has been completed this year. As the building is a protected historic monument, the reconstruction targeted to restore its authentic original designs as much as possible, as well as to modernize the worn out, poor quality areas of passenger traffic, work places and maintenance. The waiting lounge reserved for passengers is a welcome blend of the renewed components and contemporary ones.

téma // theme

2017 / 06

Megértett üzenet

A keszthelyi vasútállomás felújítása ___ építész architect: Flachner Szilvia ___

szöveg text:

Okrutay Miklós

A közelmúlt tárgyi-fizikai világához való viszonyulás sajátos tudatosságot kíván. A több generációval korábbi korok hagyatékában könnyebben igazodunk el, egyértelműbb az érték fogalma, amit önmagában akár az adott objektum kora is képviselhet. Ezzel szemben a mindennapok során megszokott, részint agyonhasznált és elhanyagolt közvetlen környezetben felismerni az értéket, amit örökségként magunkkal vinni érdemes, jóval nagyobb kihívást jelent. Ilyen érzések ébrednek a 60-as évek építészetével kapcsolatban is; ha még működik, használjuk, de leginkább arra várunk, hogy mikor váltható fel végre valami újjal. régi-új magyar építőművészet

fotók photos:

Hajdú József

Nem véletlenül születnek ezek a gondolatok a keszthelyi vasútállomás felújítása kapcsán. Jellegzetes – egyébiránt egy, a 20. század első éveiben épült monarchiabeli típusépületből átformált – állomásépület a hatvanas évek elejéről, mindazt képviselve, ami egy ilyen korú épülettel történhet. A folyamatosan rárakódó rétegek alatt már alig sejlik föl az egykor nagyon is mélyen végiggondolt, működő és szerethető világ, ahogy egy eltalált dalszöveg összegzi, a „penetra nem retró” (Magashegyi Undergrund: Metróhuzat), egyértelmű az elutasító attitűd. A felújítás legnagyobb érdeme éppen az, ahogy az építész, Flachner Szilvia örömteli lendülettel fedezi fel magának az adott hely, az adott ház legfontosabb üzenetét, de talán még inkább az, amilyen átgondoltan, összefogottan közvetíteni is tudja mindezt felénk. Ezen belül is elsődleges a kompozíció erejének megérzése. Az egyemeletes fő tömeget földszintes üzemviteli épületrész, valamint az állomás működéséhez szükséges, pavilonszerűen tagolt vizesblokk és üzlethelyiségek egészítik ki, mindezt egységes látvánnyá az együttest összefogó perontető teszi. A felújítás során választott

megoldások mindennek hangsúlyozását olyan erővel szolgálják, hogy maga a kompozíció az eredetinél is erőteljesebbé vált. Ez elsődlegesen a jól megválasztott anyaghasználatnak köszönhető. Jól talál egymásra a szürke árnyalataiban finoman egyeztetett mészkő és csiszolt műkő, sőt, az üzemviteli épületrész önmagában értékként kezelt és megőrzött eredeti terméskőburkolata is. A homlokzati síkokat fehér dekorbeton elemek tagolják, az egyes tömegeket ennek sávjai zárják, de hasonlóan fontos szerephez jutnak az ablaknyílások összefogásában, azok ritmizálásában. Ezen belül két elegáns gesztusra kell felfigyelnünk. Amíg a peron felőli, déli oldalon egységes szemöldökként meghúzva tölti be az árnyékoló szerepét, úgy az érkezési oldalon az

téma // theme

ablakbélletekbe állítva véd a nyári nyugati naptól. Aprónak tűnő, mégis a leginkább tudatos beavatkozás az, ahogy a lapostető profán módon túlnyúló ereszképzését attikafal váltja, így téve zártabbá a tömeget, amelynek köszönhetően a teljes kompozíció válik rendezettebbé, képletszerűbbé. Nagyvonalú, már-már pazarló a teljes padozaton fektetett kőlapburkolat, amely a váróteremből a szabadtéri várakozás áttört tetővel fedett terébe is kifut. Itt a tetőt megtámasztó keskeny acélpillérek az eredeti építés korát idézik, nem távoli utalásként, hanem a megújuló összképbe egyenrangú elemként szervesülve. Ami valóban idézet, az az üvegfelületeken több helyütt is megjelenő halacskamotívum. Az egymásba fűzött forma játékos világa a felújítás előtti homlokzat meghatározó kerámiadíszeként – sérült állapota ellenére – önmagában is nagy erővel képviselte a hatvanas évek világát. A motívum átvétele, továbbörökítésének gesztusa akár a megújulás egészének leképezéseként is értelmezhető. Megérteni a ház üzenetét, az egykori építészeti világ tartalmait és az eredeti gondolat erejére alapozva újrateremteni, működésbe hozni, élettel telíteni

2017 / 06

régi-új magyar építőművészet

––––––––– Generáltervezés // general architecture:

MÁV Zrt. Műszaki Tervezési Főosztálya Vezető tervező // leading architect:

Flachner Szilvia Belsőépítészet // interiors:

Göde Ferenc – KROKI Studio Tájépítészet // landscape:

Tóth Renáta

Tartószerkezet // structure:

László Zoltán Épületgépészet // HVAC:

Hegyi László

Épületvillamosság // electrical engineering:

Turi Ádám

Közmű // public utilities:

Halász Adrienne Úttervező // roads:

Balogh Péter Rehabilitációs tervező // rehabilitation expert:

Székely Márta

Kivitelezés // main contractor:

SZ-L Bau Kft.

–––––––––

azt a mai kor számára – ennek rendkívül sikeres példája a megújult keszthelyi vasútállomás. De ha az izgalmas alakzattá összeálló halacska-hálóra gondolunk – vagy megemlíthető a főhomlokzaton a funkciót jól hangsúlyozó óra, vagy a bejárat melletti falsíkba gravírozott városnév is –, jelen esetben mindez rendkívüli könnyedséggel történik, nincs kényszeres didaktika a két építészeti korszak egymáshoz való viszonyának tisztázása érdekében. Ilyen vonatkozásban külön is értékelendő ez a friss szellemiségű, vidám lendületű kortárs építészeti jelenlét, például szolgálhat annak, hogy a közelmúlt értékei finom érzékiséggel hogyan emelhetők át jelen világunkba. A felújítás joggal nyerte el az idei Média Építészeti Díj épületrekonstrukcióért járó különdíját.

A Message Understood The Reconstruction of the Railway Station in Keszthely The building of the railway station in Keszthely is typical of the early 1960s representing everything that could have happened to a structure with such a past. From beneath the layers continuously settling on it, it hardly gets exposed that there used to be a previously wellconceived, well-functioning and loveable world, and there is a gesture of obvious rejection. The greatest merit of the reconstruction today is that the architect, Szilvia Flachner joyfully and enthusiastically discovers the most important message of the site and the house to herself, and even more so, that she is able to mediate it to us in a carefully thought and yet comprehensive way. Within this, the sense of the power of the composition is a priority. The single-storey main block is completed with a single-storey functioning section, as well as the pavilion-design of the water areas and retails necessary for the operations of the railway station, the view of all which is integrated by a platform roofing covering the whole complex. Solu-

téma // theme

tions chosen during the reconstruction project serve the accentuation of all this, and as a result, the composition has turned out to be even more powerful than the original had been. To understand the message of the house, to recreate the original contents of the former architectural world whilst relying upon the power of the original concept, to get it back into operation and fill it with life for the contemporary world – these are the strengths of this highly successful project.

2017 / 06

„Álmában csönget egy picit” Kocsiszín, Budafok

___ építész architect: Takács Ákos ___

szöveg text:

Dragon Zoltán

fotók photos:

Lality Áron

A Fortepan által közzé tett egyik fényképfelvétel készítője igazi életképet örökített meg az 1960-as évek első feléből: a kép háttere felé macskaköves út vezet, rajta gyalogos halad át, az utat szegélyező vágányokon pedig két gyermek szalad keresztül. A középtérben két villamos látható, az utasok az épületek előtt gyülekeznek. A felvétel az UVATERV archívumából került elő, a helyszín meghatározását két épület segíti: balra az áramátalakító monumentális tömbje, jobbra pedig a Budafok kocsiszín egykori épületei. Egykori, hiszen az 1899 és 1911 között a Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút számára épült ipari épületegyüttest két tömb kivételével teljesen elbontották. Fotónk szinte egy átadás-átvételi állapot lenyomata, hiszen a Budafok kocsiszín 1963-ban tulajdonost váltott, A Budafok kocsiszín az 1960-as években. Forrás: Fortepan

régi-új magyar építőművészet

és üzemeltetése átkerült a villamosüzem kötelékébe. Az átadás többszörös vágányhálózati átalakítással is járt, ám az évtizedek során végrehajtott ötletszerű bővítések sokszor csak rontottak a helyzeten: a hálózat továbbra is a korábbi üzemeltető igényeit tükrözte, miközben a telep funkcionális rendszere egyre bonyolultabbá vált, az épületek állapota pedig folyamatosan romlott. Az egykori épületek egy barnamezős beruházás keretében adták át helyüket az új, kortárs épületegyüttesnek. Szükségből bontottak, hiszen az eredeti kocsiszín faltávolságai, illetve teherhordó szerkezetének sajátosságai miatt az üzemeltető nem tudta volna kiszolgálni az új, szélesebb CAF-villamosokat. Hagyománytiszteletből viszont két épület megmaradt: a lakócélokat szolgáló emeletes ház, illetve a szerkezetig felújított kisebbik kocsiszín a nosztalgiajáratok (illetve ennek hiányában személygépkocsik) tárolására. Ez utóbbi kapcsolódik leginkább az eredeti üzem megidézéshez, hiszen kü-

téma // theme

2017 / 06

lönprogramok keretén belül könnyebben el tud merülni a látogató a századfordulós hangulatban, és „látványraktárként” szolgálhat a remíz. A kocsiszín átépítése azért is fontos, mert ez a megrendelő BKK Zrt. első kortárs villamos járműtelepe: a Hungáriát és a Szávát felújították, bővítették, Budafok esetében viszont mindent újragondoltak. A Takács Ákos vezető tervező által tartott bejáráson vizuális valósággá vált a megrendelő által kiadott sajtóközlemény: a cezúra után újragondolt vágányhálózatot kapott a telep, a régi vágánykapcsolatokat egyszerűsítették, és lehetővé tették a telep szalagszerű használatát, azaz a technológiai berendezéseket egy hurokszerű vágányon helyezték el, ahol a villamosok irányváltás nélkül haladhatnak végig. A járművek javítására és a napi vizsgálatok elvégzésére egy-egy csarnok épült

régi-új magyar építőművészet

kiszolgáló műhelyekkel, raktárakkal. A felsővezeték nélküli, darus javítócsarnokban két vágányon lehet megemelni nem csak az újonnan beszerzett CAF-gyártmányokat, hanem a BKV Zrt. által használt és itt szervizelni kívánt további öt járműtípust. Egy másik vágányon pedig aknák és állványok segítségével a villamosok valamennyi részén elvégezhetik a szükséges alkatrészcseréket, javításokat. A vizsgálócsarnokban két vágányon zajlik a gyakoribb rutinellenőrzés, és itt töltik fel a járműveket csúszásgátló homokkal, valamint egy vágányon takarítják és mossák a járműveket. A csarnokoktól kissé távolabb új fényezőkonténert is létesítettek, melynek segítségével a BKV Zrt. saját maga is elvégezheti a sérült alkatrészek felületkezelését. A fejépületben helyezték el az irodákat, illetve az oktatóműhelyt. A Fehérvári úti fejépület külön egységet képez mind szerkezetileg, mind megjelenését, kialakítását tekintve. A háromszög alaprajzú épület „magja” egy vasbeton szerkezetes, vasbeton falas teherhordó szerkezet vasbeton födémmel, ezt öltöztetik fel a vázkitöltő, illetve belül a gipszkarton falak. A homlokzatokat részben homlokzati kéregpanellel burkolták, melyek az utcai homlokzaton antigraffiti bevonatot is kaptak. A csarnoképületek váza részben szintén vasbeton, illetve részben acélszerkezet,

–––––––––

Megbízó // client:

BKK Zrt.

Megbízott mérnökiroda // appointed engineers:

Eco-Tec Kft – Utiber Kft konzorcium Projektvezető // project manager:

Kuzma László – ECO-TEC, Rozsy Gábor – UTIBER Kivitelező // main contractor:

STR Építő Kft.

Generáltervező // general design:

FŐMTERV Zrt.

Projektvezető // project leader:

Suteu Edith

Építészet // architecture:

CÉH Zrt.

Vezető építész // leading architect

Takács Ákos – Céh Zrt.

Építész munkatársak // fellow architects:

Annus Zsuzsanna, Földes Dalma, Kovács Eszter, Tyuskay Anna, Bartus Tamás, Király Szabolcs, Németh Imre Zoltán – CÉH Zrt. Vágánytervező // railroad engineering:

Szűr Árpád – FŐMTERV Zrt. Felsővezeték-tervező // overhead cable engineering:

Suteu Edith és Takács Péter – FŐMTERV Zrt. Technológiatervező // technology:

Ladjánszki Balázs – FŐMTERV Zrt.

BKV egyenáram tervező // direct current:

Somogyi Attila – FŐMTERV Zrt. Épületgépészet // HVAC:

Pilz Norbert, Kovács Roland – KIPTERV Zrt. Tartószerkezet // structure:

Bencze Zoltán – CÉH Zrt., Oborzil Géza tervező – FŐMTERV Zrt., Kerényi Dénes – Qualiplan Kft., Kisely Tamás, Varga T. Klára – FŐMTERV Zrt. Útépítés, forgalomtechnika // traffic:

Sipos Gábor – FŐMTERV Zrt. Épületvillamosság // electrical engineering:

Göndics Zoltán – FŐMTERV Zrt., Piatkó Tamás –WTF Kft.

–––––––––

acéloszlopokkal. A hőszigetelt tetőszerkezetet egy acél rácsostartós szerkezet tartja. A fűrészes kialakítás egyrészt az ipari épületek régi sédtetőit idézi, másrészt a felülvilágítást oldja meg: határolását üveg helyett a gazdaságosabb hőszigetelt polikarbonáttal oldották meg. A padlót szintén a célszerűség szellemében választották meg: az irodák, a folyosók kerámia, a szerelőcsarnokok műgyanta burkolatot kaptak. A járműtelep megjelenését tudatosan alárendelték a funkciónak, még színhasználatban is: a sárga szín által kiemelt épületi elemek a villamosokat idézik, a három fehér tömbszerű hasábelem pedig a szemközti tízemeletes épületeket citálja. A színhasználat, az élénk megjelenés a vezető tervező ismétlődő eszköze, ami által a látvány minden arra elhaladó utazót vagy járókelőt megvidámít.

téma // theme

„It rings a bit in its dream” Tram Garage, Budafok Between 1899 and 1911 the industrial complex originally built for the Suburban Electric Railway of Budapest-Budafok was completely demolished with the exception of two blocks. The structure of the surviving tram garage in Budafok has further deteriorated during random extensions throughout the decades since then: the network still reflected the needs of its former maintainer, whilst the functional system of the premises became more and more complex, and the conditions of the buildings continuously deteriorated. The former buildings were replaced with new contemporary buildings within the framework of a brown field development project in 2017. The re-designed rail system was built, the former rail connections were simplified, the technological equipment was placed on looplike rails, where trams can travel without changing directions. A hall was built for both repair works and daily maintenance checks made complete with service workshops and stores.

2017 / 06

Szerves folytonosság Rabbiház, Mád

___ építészek architects: Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes ___ A Hegyalja településein, köztük Mádon kétféle örvendetes revival erősödött fel 1989 után. Az egyik a táj varázsára és a minőségi borra alapozó gasztronómiai turizmus, másik az egykori borkereskedők által teremtett zsidó virágkor emlékei köré szerveződő kultikus és kulturális múlt felfedezése. A néhai gazdag hitéletet kegyeleti utazásként idézik meg az amerikai és izraeli zarándokok, amivel nem csak a temetőlátogatás, de a kóser vendéglátás igénye is együtt jár. Zsidó tradíciókra építő vállalkozások is indultak. Az egyik csomópont az Europa Nostra díjas mádi zsinagóga (lásd MÉ 2005/2) és a most vendégházként, kiállítótérként felújított rabbiház – a szerk. A faluszerkezetet meghatározta a lakosság felekezeti megoszlása is; a lakosok jellemzően a vallási meggyőződésük (római katolikus, református és zsidó felekezetek) központját jelentő templom környezetébe települtek. Zsidók a 17. század elején érkeztek Galíciából Mádra, s egyes források szerint 1771-ben már állt imaházuk a településen. A napjainkban is álló barokk

régi-új magyar építőművészet

szöveg text:

Kiss Tamás

fotók photos:

Bujnovszky Tamás

tĂŠma // theme

2017 / 06

zsinagógájukat – a bejárat feletti hiteles felirat szerint – 1795-ben építették. Jesiva 1 létéről tanúskodó adatok az 1800-as évek második feléből származnak. Legnagyobb diáklétszámmal – mintegy 140 tanulóval – a 1920. század fordulóján működött. Az iskola és rabbilak a zsinagógától keleti irányba tartó út mentén, a lankás domboldalba simulva, egy lakószintnyi eltolással helyezkedik el. E településszerkezeti kontextusból adódóan a háznak nincs kiemelt szerepű homlokzata. Az épület fennállása során több jelentős átalakításon esett át, a legutóbbi kutatások négy periódust különítettek el. 2 Az L alaprajzú, három szintes ház cseréphéjazatú nyeregtetővel fedett, törtfehérre vakolt falait számos kis nyílás töri át. A ház építészeti karakterét alapvetően meghatározza az árkádszerű keleti homlokzat. A kétszintes loggia alul kosárgörbe záródású pillér-ívezettel határolt, felül toszkán kőoszlopokkal gyámolított ívezetekkel lett kialakítva. Az alsó szinti, eredeti vulkanikus kőlapokkal burkolt tornácról a ház legrégebbi részébe nyílik a bejárat: egy valamikori szoba–konyha–kamra lakórészbe. A többszörösen átalakított konyha fiókos donga boltozattal fedett, amelytől jobbra található a csehsüveg boltozatos szoba, balra pedig a dongaboltozattal rendelkező kamra. E helyiségcsoport a felújítás óta különálló apartmanként funkcionál. A szobában historizáló bútorok fogadják a látogatókat, a konyhában – az egykori „füstös” konyha mai utódaként – korszerű berendezések szolgálják a vendégek ké-

régi-új magyar építőművészet

nyelmét. A kamra helyén ma fürdőszoba van, amelynek sarkában a ház legkorábbi építési időszakából származó szabadon hagyott kő részletek figyelhetők meg. Az udvari lépcső a felső szinti tornácra vezet. E nyitott folyosót a kopottas hajópadló teszi még hitelesebbé, amely jó állapotban vészelte át a viharos évtizedeket, s ezzel a helyreállítás során lehetőség nyílt a megőrzésére. Az északi épületszárny érdekessége a falkutatások során előkerült, 18. század második feléből származó fűtőkamra; ezen keresztül a tornácról fűthető, két belső szoba sarkaiban egykor állt egy-egy cserépkályháról szerezhetünk tudomást. A fűtőkamra ma üveglappal fedett, a valamikori nyílás ezen át látható. Az 1960-as évek elején történt átalakítások a felső szint alaprajzi struktúráját, tér- és közlekedőrendszerét kíméletlenül átszabták, sor került a teljes tetőszerkezet és – egy helyiség kivételével – a födémszerkezetek cseréjére. A legutóbbi felújítás során kutatási adatokra támaszkodva e szint visszanyerte eredeti térszerkezeti kialakítását és új funkciókat kapott. Az északi egytraktusos, enfilád jelleggel sorolt terek jellemzően kiállítótérként funkcionálnak; ezek egyike a hagyomány szerint a rabbi szobája volt, ennek boltozata a felső szinten egyedüliként őrződött meg építéskori állapotában. A kiállítási funkció alól kivételt képez a térsor keleti végén lévő, historizáló bútorokkal berendezett vendégszoba. A kéttraktusos épületrészben kapott helyet a zsidó vallási előírásoknak megfelelő kóser konyha, a közlekedő rendszer és a mellékhelyiségek. Az épületszárny végében két egymással párhuzamos hossztengelyű, fehér falakkal határolt tágas kiállítótér fogad, közvetlen kapcsolatukat a középfőfal jókora áttörései teszik lehetővé. Egykor itt kapott helyet az iskola tanterme és könyvtára. Ezekben a termekben a 20. századi átalakítások kíméletlenül eltüntettek minden korábbi korra utaló, információ értékű szerkezetet, így a feltárások igen kevés információt szolgáltattak az eredeti kialakításról. Az építész a bizonyíthatóan történeti falak közé letisztult tereket tervezett, amelyhez a belsőépítészeti koncepció is alkalmazkodott: kiállítási tablók, korszerű világítástechnika, funkcionális berendezési tárgyak állnak a látogatók rendelkezésére. Legújabb történeti rétegként sor került a padlástér beépítésére. A világos, nagy

––––––––– Építész tervezők // architects:

Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes

Építész munkatársak // fellow architects:

Kozma Klára, Czikó Miklós, Baksa Péter Tartószerkezet // structure:

Szarka Gergő Épületgépészet // HVAC:

Kabak János

Elektromos tervezés // electrical engineering:

Sándor Dávid

Belsőépítészet // interiors:

Horváth Viktória, Nánási Zsolt – FILMSET Kft. Berendezés // furniture:

Szakáts Tibor, Breier Dávid – Props Commando Kivitelező // main contractor:

Laki Zrt.

–––––––––

téma // theme

2017 / 06

belmagasságú lépcsőházból nyíló folyosókról közelíthetőek meg a vendégszobák, a közös használatú fürdőszobák és az ezekhez kapcsolódó járulékos funkcióknak otthont adó helyiségek. Valamennyi vendégszoba téralakítása maradéktalanul kihasználja az egykori padlásteret. E beépítés méltó párja a ház történeti tereinek: a csaknem a tetőgerincig felnyúló belmagasság áttekinthető, határozott térérzetet vált ki, amely marasztaló térhatással párosul, s mindezt a higgadt, funkcionális bútorozás teszi teljessé. A mádi rabbiház felújításának legfőbb tanulságai a tervezési koncepcióban gyökerező példaértékű gesztusok. A múlt értékei iránti elkötelezettség és a kellően érzékeny hozzáállás érdeme, hogy a hiteles eredeti állapotok helyreállítása mellett nem történik kísérlet a csekély információval bíró terek vagy részletek újrateremtésére. Ehelyett az újonnan készülő egységek markáns különbséggel, korunk elvárásainak megfelelve, a helyszín szellemiségére való maradéktalan tekintettel, az épület organikus életútjának szerves részeként jönnek létre, biztosítékul szolgálva egyben a ház továbbélésének folytonosságára. ___________ 1 Felsőfokú iskola, tanulói jellemzően 12-13 éves kortól tanulmányozzák a Szentírást és szóbeli hagyományokat, máshonnan érkező tudós rabbi vagy helyi hitközségi rabbi vezetésével. Az oktatás a tanulókat a jövő nemzedékeinek vallási elvek szellemében történő nevelésére készíti fel. A tanítás nyelve jiddis. 2 Valamennyi, a cikk során felhasznált történeti és kutatási adat forrása: Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. generál tervező kutatási anyagának kivonata, Szécsi Zsolt vezető tervező műemléki szakértő szíves adatközlése nyomán, 2017. október.

régi-új magyar építőművészet

Integral Continuity Rabbi House, Mád Tokaj-Hegyalja is a region hiding cultural treasures of several centuries. Villages in this area have images closely intertwined with traditional viticulture and winemaking. This culture evolving from these landscape features and facilities has defined the everyday lives, arts and the character of the built environment of people living here. Carved into volcanic rocks, there is a row of cellars and houses with carved stone-framed openings and gates that suggest wealth. Jews arriving here in the early 17th century from Galicia to the village of Mád. According to some sources they had already had their prayer houses built as early as 1771. –Their Baroque style synagogue standing even today was built in 1795, and data proving the existence of a yeshiva date from the latter half of the 1800s. The school and the rabbi’s house are situated along the road leading from the synagogue eastward, nestling into the gently sloping hillside with a vertical shift as high as a residential level. The L-shaped three-storey house has saddle-roof with tiles, the walls feature cream-coloured plasterwork pierced with several small openings. The architectural character of the house is basically defined by the arcade-like eastern facade. The reconstruction of the rabbi’s house had some morals for us in the forms of the exemplary gestures rooted in the design concept. Commitment to the values of the past and a sensitive approach had the merit that there was no effort made to recreate the details and spaces about which there are only a few authentic information at our disposal even though the original conditions were restored authentically. Instead, they paid attention to the striking difference between the newly produced units meeting contemporary requirements with special regard to the spirit of the location so that they form integral parts of the organic history of the structure, which in turn serves as a guarantee for the survival of the building.

téma // theme

2017 / 06

Megtalált paradicsom

Művészházak, Sørvær, Norvégia ___ építész architect: Sami Rintala ___

szöveg és fotók text and photos:

Mizsei Anett

Valamivel a Sarkkör után vége szakad a norvég vasúthálózat legészakibb vonalának is. Bodø városa a végállomás – tovább már csak repülőn vagy hajón utazhatunk. Itt telepedett le Sami Rintala finn származású építész, aki világszerte megvalósított kisméretű projektjeivel gyakran építészet és képzőművészet határterületére lép. Bodø óceáni kikötője szigetek és földnyelvek által védett kis öböl; innét kihajózva lassan elmaradnak mögöttünk a jég által gömbölyűre koptatott vagy épp csipkeszerűen hegyesedő szirtek is. Vélnénk, hogy ezer meg ezer mérföldre előttünk terül el a legközelebbi szárazföld. Közel másfél órás hajóút után azonban eljuthatunk Fleinvær szigetcsoportjáig – ha oda készülünk, ne felejtsük el figyelmeztetni a kapitányt, különben a menetrend szerinti járat nem is érinti a kikötőt. Összesen talán tucatnyi ember dacol itt az elemekkel: az óceán és a viharos égbolt közt alig talpalatnyi az a lakható terület, amely közös alapként befogadja a kalandvágyó nyugdíjasok, halászok és művészek sokszínű kis közösségét. A szigeteken nincs gépjármű, nincsenek utak sem, csupán ösvények az elszórtan található, kerítés nélküli házak közt, olykor előkertjükön vagy udvarukon átvezetve. Két szigetet, Sørvært és a szomszédos Langholment kis fahíd köti össze – a kettő együtt mintegy másfél órás sétával bejárható. Elsősorban a szigetcsoport belső te-

régi-új magyar építőművészet

rületei lakhatók: itt a domborzat valamelyest védelmet biztosít az óceáni viharok ellen. A víz csendesebb, a lejtőket a lehető legideálisabban éri a napfény. Nem véletlen, hogy a szigetek egyetlen, nagyobb hajók fogadására is alkalmas kikötője itt, Sørvær legvédettebb partszakaszán alakult ki. Miután nemrégiben új mólót építettek a régi mellé, azt és a hozzá csatlakozó meredek földterületet a norvég jazz-zenész és zeneszerző, Håvard Lund vásárolta meg. Ő kereste fel Sami Rintalát azzal a kéréssel, hogy tervezzen neki „nyári” lakot alkotásra, pihenésre, közösségi tevékenységre, amely a saját használat mellett vendégek fogadására is alkalmas. A szigetek lankáin addig jellemzően a vidék jellegzetes, nyeregtetős, pontszerűen telepített vidéki norvég házai és melléképületei jelentek meg: kő alapokra helyezett könnyű, fa ácsszerkezetek – gyakorlatilag az egyetlen lehetőségként az építkezésre. Az ember által alig-alig bolygatott tájban az egyetlen „ipari” múltú, korábban kikötőként funkcio-

téma // theme

2017 / 06

––––––––– Építészet // architecture:

TYIN Tegnestue, Rintala Eggertsson Architects Vezető építész // leading architect:

Sami Rintala

Közreműködők // manufacturers:

Kebony, Livos Naturmaling, Norsk Spon Mérnök // engineer:

Harboe Leganger Megbízó // client:

Håvard Lund

–––––––––

náló terület és a többfunkciós program a szokványostól eltérő telepítést és formálást inspirált. A néhol sziklás meredélyként emelkedő domboldalon Sami Rintala összesen kilenc kis objektumot helyezett el. Formai tekintetben utalhatnának ezek akár hajózási konténerekre vagy áruszállító ládákra is, de a telepítésük, ahogyan megkapaszkodva a lejtőn benépesítik a területet, sokkal inkább organikusan nőtt falu vagy a természetbe kihelyezett madárházak asszociációját kelti. Ez a tájba illeszkedés itt nem a városból kiszabaduló építész romantikus modorossága, hanem létkérdés. Minthogy az egyetlen hajójáraton kézi szerszámoknál nagyobb eszközt jóformán lehetetlen a helyszínre szállítani, a földmunka, a domborzat formálása nem is lehetséges. Maradtak tehát azok a pontszerűen elhelyezkedő területek, amelyek a rendelkezésre álló anyagokkal és erőforrásokkal beépíthetőek: négy önálló hálófülke, egy szauna, egy fürdőház, egy konyha és egy közösségialkotótér. Az építkezés 2014-ben kezdődött, a tervező gyakorlatában bevett módon, 1:1 méretben, hallgatókkal és a tulajdonosokkal közös workshop keretében. Ez a fajta kézzel történő építkezés – habár ebben az esetben éppen kényszerűség is volt – Sami Rintala projektjeiben sokszor a bútorasztalosság precizitásával ruházza fel az épületeket. Nem meglepő: a tervező első munkatapasztalatát édesapja asztalosműhelyében

régi-új magyar építőművészet

szerezte. Az oszlopra ültetett acélszerkezetű kabint leszámítva valamennyi egység fa tartószerkezetet és borítást kapott, időjárásnak jobban kitett bütüin hegyesre vágott fazsindely cseppenti le az esővizet. A fém „kalitka” – analóg módon – szerkezetéhez illeszkedő titáncink lemez burokkal épült meg. Három keskeny, magas oldalarányú hálófülke várja a domboldalban a vendégeket. Tájolásukat a kilátás, a domborzat és az uralkodó szélirány alakította. A negyedik a terület legmagasabb pontján álló „kilátó” vagy „madárház”. Egyetlen kerek acél oszlopát közvetlenül a szigetet alkotó sziklához csavarozták. Egyszerre lebeg a talaj fölött és létesít vele elementáris kapcsolatot. A közösségi funkciók viszonylag nagyobb egységei két területre koncentrálódnak. A fürdőház és a szauna a mólón, illetve a bevezető stég mentén, míg a nappali-konyha terei terasszal összekötött ikertömegben, a domboldal egy lankásabb területén épültek meg. A kézműves építkezés, a puritán, egyszerű életmód, a természetközeliség olyan hívószavai ma az építészetnek, amelyek szerethető voltuk mellett könnyen őszintétlenné, az ezek jegyében megalkotott épületek pedig díszletszerűvé válnak a sűrűn lakott közép- vagy nyugat-európai régiókban. Fleinværra érkezve más megvilágításba kerülnek e fogalmak is: az odavezető út, az átkelés az örökké zúgó óceánon és a szó szerint vett elszigeteltség valódi tartalommal ruházzák fel azokat.

téma // theme

Paradise Found Artists’ Houses, Sørvær, Norway Near the Arctic Circle, the northernmost line of the Norwegian railway network also comes to an end. The last station is a town called Bodø,from where one can travel only by plane or ship. This is where Sami Rintala, a Finnish-born architect settled down. He walks on the periphery of architecture and fine arts as a rule with his small-scale projects realized all over the world. The architectural programme was to build a summer resort suited to creation, relaxation, communal activities, and personal needs as well as to host guests. Sami Rintala placed a total of nine small objects on the hillside which here and there turns into a rocky gap Thanks to their positioning, as they clasp onto the slope to people the area, their view strikes us as an organically grown village or a group of bird houses placed into nature: this association is evoked by four independent bedrooms, a sauna, a bath house, a kitchen and a community-creative area. Apart from the steel-structure cabin which is seated on a pillar, every unit received timber struts and wooden facework, and the parts most exposed to the weather slats cut in a pointed shape facilitate channeling and dripping down the rain. Three narrow and tall laterally positioned bedrooms await guests here on the hillside. Their orientation was defined by the view, the natural terrain and the direction of prevailing winds. The fourth one standing at the highest point of the site is the „lookout” or „birds’ house”. The bath-house and the sauna have been built alone the pier and the entrance pier, whilst the areas of the living-room and the kitchen are housed in a twin block connected with a terrace, on a slightly inclined slope on the hillside.

2017 / 06

Ésszerű keretek között

Portus Home vendégház, Dörgicse

___ építész architect: Kovács D. Barna ___

szöveg text:

Papp Tímea

fotók photos:

Bata Tamás

Festői, kanyargós utakon jutottam el Dörgicsére, a Balaton-felvidék tán legkisebb falujába; útközben fel-felsejlett a magyar tenger látképe. A tenyérnyi településre beérkezve derült ki, hogy itt minden utcát Diófának hívnak. A tűzoltószertárt kellett keresnem; így hívják a helyiek, pedig nem is igazi szertár, hanem egy régi tűzoltóautó a főút mellett. Innen már rövid sétára van a Portus Home vendégház, mely idén júniusban készült el. Távol a parti nyüzsgéstől, de mégis csupán pár kilométerre a Balatontól várja leendő vendégeit a ház. A tulajdonosok azzal a szándékkal vágtak bele az építkezésbe, hogy egy olyan pihenőhelyet hozzanak létre, ahol az emberek zavartalanul élvezhetik a vidék adta csendet és nyugalmat, örömüket lelhetik a természet közelségében. A tervezésre Kovács D. Barna építészt kérték fel, akivel hamar közös hangot találtak. A fogalmakat a kezdetekkor együtt tisztázta a mérnök építtető és a tervező, így a részletek elméleti szinten kidolgozottak voltak; a megbízók partnerként vettek részt a közös munkában, de hagyták dolgozni az építészt. A hagyományos településkép és a mai, fizikai és szellemi értelemben is korszerű építészeti megjelenés között szép egyensúly született, a ház friss koncepcióval ötvözi a modern és a régi, archetipikus elemeket. A falut kis léptékű családi házas beépítés jellemzi, zömmel az utcára merőleges, oromfalas, nyeregtetős épületekkel. Ebbe a rendbe utcai homlokzatával szépen

régi-új magyar építőművészet

–––––––––

Építész // architect:

Kovács D. Barna Statika // structure:

Styaszny Sándor, Alibán Dénes Gépészet // HVAC:

Porosz Géza

–––––––––

illeszkedik a szintén földszintes beépítésű, oldalhatárra tolt új vendégház. Az egyenes ereszfal, a nyeregtető 45°-os dőlésszöge és a vakolt felületek a tradicionális karaktert őrzik. Az épület fontos eleme az oromfal, szellemes megoldás benne a kis ugrás, ahonnan kiindul az ablaknyílás. A tervező precízen kidolgozta az arányokat, ráerőltetett rendszer helyett magával a geometriával tartotta meg az értékek arányrendszerét. A tető természetes nád héjalást és kerámiakúpos fedést kapott, ez utóbbi eredetileg fém lett volna, de így is megmaradt az íve. Az első elképzelés szerinti kör keresztmetszetű kémények végül nem valósultak meg. A gyönyörűen kivitelezett nádtető egy ozorai cég munkáját dicséri, az építtető a szülőföldjéről hívott ehhez mesterembereket. Maga a ház egy lakórész és egy kerti építmény együttese, a belső és külső tereket, a „bentet” és a „kintet” közös tető egyesíti. A szerkezet különlegessége az egyedi ácsszerkezet, ami egyben tartószerkezet is: ezt belülről építettek körbe, így amikor a tető már elkészült, itt lehetett

téma // theme

2017 / 06

tárolni az építőanyagot. A csarnokszerkezetű tartószerkezet a homlokzaton is megjelenik. A tervező ezt „Hut” projektnek nevezi, a francia kunyhó-koncepció nyomán. Az oldalkertes épület modernségét a kert felőli homlokzat üvegezett, paravánszerű felülete adja. A belső tér az üveghomlokzaton keresztül kapcsolódik a természethez, hatalmas felületen át néz a külvilágra. A telek és a ház tájolása az áttetsző felületek ellenére is bőven kínál lehetőséget az intimitásra, a fedett teraszt jótékony árnyék védi. A ház kezdetben kisebb alapterületűnek indult és lábakon, cölöpökön állt, de ahogy az építész javaslatára megnőtt, úgy más alapzatot kapott, mégis megtartotta stégre emlékeztető karakterét. Alapterülete így 70 m 2 lett; a megrendelő érdeme, hogy a méretbeli növekedés nem hozta magával a kerti építmény megcsonkítását. A házban egy szoba és egy tetőszoba fogadja a szállóvendégeket, korszerű fürdőszobával és nappali-konyhával, utóbbihoz kapcsolódik a kerti építmény. Az épületbelső hangulata teljes mértékben az építtetők ízlését dicséri, maguk találták ki és válogatták össze a berendezési tárgyakat. Figyeltek arra, hogy a pihenés zavartalan legyen, a vidéki kikapcsolódáshoz híven például száműzték a televíziót. A kerti építményben mikró helyett kemencében lehet sütni. A házba kandalló is került, így télen is kellemesen lakható. Az épület hátsó részéhez támasztott biciklikkel gyorsan el lehet érni a tóparti strandot vagy a szomszédos középkori templomromot. Aki nem akar kimozdulni, az itt is talál programot: a kerti építmény nagy asztala társasjátékra termett, a kert végében grillezőt alakítottak ki. A vendégház új karaktert hozott a területre, képes volt tovább értelmezni a hagyományos utcaképet: a hely szelleméből eredő népi építészetet ésszerű keretek között ötvözi a modern formákkal. Megrendelő és tervező már a következő közös munkán gondolkodnak.

régi-új magyar építőművészet

Within a Rational Framework Portus Home Guesthouse, Dörgicse Portus Home Guesthouse was completed at the beginning of summer in Kisdörgicse, which is probably the tiniest village of the region north of Lake Balaton. Its owners started this project with the intention to create a place for recreation where visitors can enjoy the peace and tranquillity of the area and the proximity of nature undisturbed. The building was born in a pleasant equilibrium and creates harmony with the traditional streetscapes of the village with its contemporary exterior design which is modern in both physical and spiritual sense: its fresh architectural concept blends the modern components with old archetypal ones. The designer elaborated proportions precisely and has succeeded in keeping the scales of values without enforcing a system by relying upon the geometry itself. The roof features natural thatching integrated with ceramic tiles. The house itself is a complex made up of a dwelling section and a garden edifice: the exteriors and interiors are united with a joint roofing. The supports resembling those of hall structures are made also visible on the facade. The guesthouse has created a new character in this context. It has had the potentials to further interpret the traditional streetscape: it integrates the local vernacular architecture originating from the spirit and atmosphere of the site within a rational framework.

tĂŠma // theme

2017 / 06

Megtartani és továbbvinni

A kassai magyar reformátusok közösségi házának rekonstrukciója ___ építész architect: Krcho János ___

szöveg text:

Pásztor Péter

A kassai református egyház parókiájával szomszédos telken, de közelebb a református templomhoz, mint maga a parókia, áll egy középkori eredetű lakóház, amely a Fiatal Reformátusok Szövetségének (FIRESZ) tulajdona és a kassai magyar református egyház közösségi szolgáltatásainak ad helyet. Hosszúra nyúlt romos állapot után ezen az őszön Krcho János tervei alapján kelt új életre az épület. Mi szükséges egy sikeres felújítási folyamathoz? Mindenekelőtt egy művelt, felvilágosult beruházó, aki tekintettel van arra, hogy egy ilyen ház felújításánál, ilyen környezetben vannak bizonyos szempontok, melyeket illik betartani. Géresi Róbert püspökhelyettes nagyon jól ráérzett az épület adta lehetőségekre, és kitartásának, befolyásának és a szakemberekkel való kitűnő együttműködésének is köszönhető a sikeres felújítás. Ezt követően kell egy hozzáértő és elkötelezett vezető építész – és Krcho János, a kassai Műegyetem Művészeti Kar Művészetelméleti és -Történelmi Tanszék vezetője történetesen ilyen –, aki vissza tudja varázsolni a rozoga épületbe az életet, a kor szellemét, ráadásul még a beruházó elképzeléseit is képes teljesíteni. Fontos megemlíteni, hogy a felújítást megelőzően Zuzana Sentelíkovával és Gabriel Boženíkkal közösen ő vezette a szükséges kutatási munkálatokat is. Nélkülözhetetlen továbbá egy jó kivitelező, aki ha nem tudja önmagában teljesíteni a feladott leckét, akkor hozzáértő, profi alvállalkozókat keres. A homonnai Reinter cég jól állta meg a helyét – nemcsak a felújítási folyamatban, de a belső berendezés kialakításában is. Nagyon jó munkát végeztek a restaurátorok, elsősorban Peter Gomboš festő restaurátor. És végül, de nem utolsó sorban fontos tényezőt jelentettek a folyamatban a Műemlékvédelmi Hivatal kompetens dolgozói is, akiknek talán nem is volt olyan nehéz a feladatuk, mivelhogy a vezető tervező – úgy mondván – az ő közegükből nőtte ki magát... Hogy az épület ne menjen tönkre, a FIRESZ még évekkel ezelőtt megjavíttatta a tetőszerkezetet és a tetőt. A jelenlegi felújításnak a célja tehát a földszint és az emelet, az udvar és a homlokzatok voltak, no meg a középkori elemekkel díszített pinceszint bemutatása. Nincs különösebb értelme azzal foglalkozni, hogy melyik tér milyen hasznosítást kapott. Inkább azon gondolkozom, miért van ennek a nagyon jó minőségű műemlékfelújításnak néhány olyan mozzanata, ami kérdéseket vet föl. Az első: miért kellett mindenáron felújítani a gótikus eredetű áthajtó gótikus portálját, mikor ennek csak kisebb fragmentjei maradtak meg,

régi-új magyar építőművészet

fotók photos:

Krcho János

és tulajdonképen majdnem az egész kaput újra kellett gyártani? A belépés után az ember azt várná, hogy egy kocsiáthajtóban találja magát – de mégsem… Úgy látszik, az építész számára túl nagy volt a csábítás, ami a nagyszerű gótikus portál leletének bemutatási lehetőségét illeti. A végeredmény azonban az építészeti koncepcióból egy kicsit mégis kilóg. Hozzáteszem, de ez inkább a restaurátorok munkáját illeti, a kapu portálja teljesen vadonatúj benyomást kelti – a megmaradt történelmi köveket megkülönböztetni jóformán lehetetlen. A második, ami tulajdonképen összefügg az előzővel: nem vagyok meggyőződve afelől, hogy az építészeti kutatás minden egyes eredményét szük-

téma // theme

2017 / 06

––––––––– Vezető tervező // leading architect:

Krcho János

Építészet // architecture:

Krcho János, Boženik Gábor, Zuzana Senteliková Építéstörténeti kutatás // historical research:

Krcho János, Zuzana Senteliková Belsőépítészet // interiors:

Félegyházi András Statika // structure:

Kanócz János Elektromos tervezés // electrical engineering:

Milan Seležan

Generálkivitelező // main contractor:

Reinter s.r.o.

Restaurátori munkák // restoration:

Peter Gomboš, Jozef PoruboviĊ Megbízó // client:

Fiatal Reformátusok Szövetsége

–––––––––

séges-e egy épületben bemutatni. Például az emeleti közlekedő megmaradt kassai keramitburkolatának töredékei kimondottan zavaróan hatnak. Igaz, hogy lassan eltűnnek a kassai házakból ezek a szép színes burkolatok, de nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb módja e töredékek megmentésének és bemutatásának. A harmadik megjegyzésem a ház belső színvilágát és anyaghasználatát illeti. Természetes, hogy ezt elsősorban a nagyszerűen felújított falfestmények határozzák meg. Ehhez viszonyítva elsősorban a bejárati közlekedő sötétszürke greslap padlóburkolata olcsónak és nem éppen odavalónak hat. Tudom, hogy a restaurátori munkák elvitték a pénz javát, hogy bizonyos statikai és szerkezeti szempontból nem mindig az odaillő anyag lett felhasználva, de mégis úgy érzem, hogy éppen emiatt egy kicsit fellazult a ház belsőépítészeti térszerkezete. Kifogásaim inkább építész mivoltomból, mintsem objektív okokból származnak. Elsősorban egy ősrégi műemlékfelújítási kérdésből adódnak, abból, hogy mit tartunk fontosabbnak: a megmaradt építészet továbbgondolását, hasznosítását és az építészeti koncepciónak az egyben maradását, vagy maguknak a műemlékvédelmi leleteknek a bemutatását? Ezért nehéz egy személyben kutatónak és építésznek is lenni. Krcho Jánosban ez esetben – úgy érzem – győzött a kutató.

régi-új magyar építőművészet

To Preserve and Move On The Reconstruction of the Community House of Hungarian Calvinists in Košice (SK) On the site next to the parsonage of the Calvinist church, but closer to the református church than the parókia itself, there is a residential building of medieval origins The real estate is possessed by the Association of Young Calvinists (FIRESZ) and houses the community services of the Hungarian Calvinist church based in Košice. After a long period of deterioration, which meant the building was ruinous, this autumn the structure was revived after designs by János Krcho. So as to prevent the complete deterioration of the building, FIRESZ had the roofing repaired many years ago. Ongoing reconstruction works at present are targeted to the ground floor and the first level, the yard and the facades, as well as the presentation of the cellar level featuring decorations dating from the Middle Ages.

u t ó i r at

post scriptum xviI. évfolyam / 96. szám

A konténer szöveg text:

Hannnes Böhringer

Diogenész egy hordóban, egy hombárban él. Ő a létében egy hordó, aki mindennek a horderejét felfogja, mindenre felkészült; egy bölcs. A bölcs számára semmi sem idegen és megközelíthetetlen. Hordóját bárhová képes elgurítani. Mindenütt otthon van, világpolgár. Az emberek rúghatják vagy üthetik, a hordót ütik, amibe visszahúzódott, őt nem érik az ütések, ő rendíthetetlen. A hordó kerek és magába záruló. Diogenész magában nyugszik. Ám önelégültségének természetes határai vannak: éhség, szomjúság, nemi vágy. A hordó alighogy szigetelt. De Diogenésznek kevésre is van szüksége, hogy betömje a lyukakat. A minimumra korlátozza magát. Tudja, hogy mire van szüksége. Amire szüksége van, azt kívülről tudja. A művészete abban áll, hogy a kevésben mindent megtalál. Egész tudását egy hordóban tárolja. A hordó léte az ő tudása, az ő bölcsessége. Ez mondásokban nyilatkozik meg. Valaki megüti a hordót, vagy maga a hordó ütközik valamibe, rögtön egy mondással válaszol. Diogenészt a mondásai védik minden olyan helyzetben, amely rendíthetetlenségét, elégedettségét és szabadságát veszélyeztethetné. A hordó a fegyverzete és rezgőteste, felfogja a megrázkódtatásokat és hangzóvá teszi. Diogenész a hordójába húzódik vissza. A világ kettéhasadt belsőre és külsőre, külsődlegesre és lényegire, látszatra és létre, lármára és csendre. Benn a csendben Diogenész önmagánál és a világban van. Csak a csend teszi a lármát hangzóvá. A nyelv fala szigetelő és áteresztő, megtisztítja és lecsillapítja azt, ami kívülről jön. Rajta keresztül válaszol a filozófus arra, ami megesik vele. Általa érteti meg magát. Diogenésznek méretes a hordó, ez az ő mértéke, amivel felfogja a világot. Minden cseppben újra megtalálja. A hordó hasas. Benne egy ember rejlik. A hordónak emberi méretei vannak. Minden dolog mértéke az ember (Prótagorasz). Ami nem fér a hordójába, túlcsordul. A mérték önmagában nem ad felvilágosítást arról, hogy a mért tárgyhoz megfelelő mértékű vagy sem. Ez a mérendő mértéke; csak azt fogja föl, ami a hordójába fér. A hordóban lakó ember kockázata, hogy a többiek kinevetik. A filozófia egy hordó. De csak egy bölcs tud benne élni. A filozófusok megpróbálnak karcsúvá (szenvedélytelenné) válni, hogy a tartály nyakán át a hasába nyomuljanak. A legtöbben csak kívülről nyúlva fognak befelé. Ám a hordó belsejében észlelkesültség honol. A filozófusok logosz-lelkesültek. A filozófia nem alapul szilárd alapzaton, tudáson és bizonyosságon. A filo-

xvIi. évfolyam / 96. szám

zófia kockázat. A filozófia tétjét az ész hatalmára, a nyelvére helyezi, olyan nehezen megfoghatókra teszi, mint szellem, lét, természet, világ. És amire alapoz, az nem nélkülözi a bevetés kockázatát. Mindig is feltételezi már azt, amit bizonyítani akar. Feltevései képezik a bevetés kockázatát. A körkörös logikai következtetés a hordó, amiben benne van, a logosz-tartály. Csak az a tétje, hogy a hordó mozgásba jöjjön. Végiggurul a piacon és az utcákon, lendületbe jön, és végül átüti a városfalakat és az idő falait. Athén felismeri a veszélyt és bíróság elé állítja Szókratészt, a filozófia hordóját a nyilvános tűzhelyre teszi és alágyújt. Annak, aki a hordóban ül, ki kell ugrania, el kell szivárognia, hogy így a filozófiát elárulja. Szókratész marad és meghal, ő válik a filozófia első mártírjává. A filozófia szétveti a várost. A város is egy tartály volt, ami a világot tartotta, kozmológiai jelként kör- vagy négyszög alakban létesítve. Szókratész a filozófia hordójában hal meg, falai helytállnak a halálban. A filozófia rendületlen marad. Csak akkor törik meg, amikor saját előfeltételeinek, feltétlen bevetését lehetővé tevő feltételeinek tudatára ébred.

utóirat // post scriptum

Az antik filozófia törmelékei a filozófiatörténet konténerében hevernek. A hordó egy tartály volt, amely azt kockáztatta, hogy az egészet tartalmazza, a világot fogja fel. A konténer halmazokat tartalmaz. Egy tartály, egy edény felismerhetővé teszi tartalmát. A tartály formájában fejeződött ki és abban a tartózkodásban, hogy felfogó legyen. Belső és külső egymásra vonatkozott. A filozófus belső szenvtelenségének a külső megrázkódtatásokkal szemben kellett helytállnia. A konténer bármiféle dolog tárlója. Amit tartalmaz, kiadja magából. Ha üres lesz, újra megtöltik valami mással. A konténer formája ezért már nem igazodik a tartalmához – ami bármi lehet –, hanem szabványméretű, ami halmozhatóvá és kompatibilissé teszi különféle szállítóeszközök számára. A külső, a jármű, ami szállítja és a hely, ahová lerakják, éppoly közömbös számára, mint a tartalma. Ezért lehetőleg semleges forma, egy „null-kompozíció” (Buren), a szögletes, egyforma, halmozható láda felé tart. Falainak négy sarka nem jelent semmit, nem négyzet, nem kozmológiai jel. A konténer nem „négyezet”, nem „dolog” (Heidegger), hanem egy köztes valami, a jármű és a rakomány közötti tartály. Azáltal könnyíti meg átmeneti kapcsolatukat, hogy közibük nyomul. A konténer egy provizórium. Egyelőre tartalmaz valamit, egyelőre és átmenetileg áll valahol, mindig készen az elszállításra és látszólag készen arra, hogy valami végérvényesen leváltsa. Ám a provizórium elhúzódik. És bárhová állítják, a közömbösség mágneseként működik. Tartalmához és környezetéhez fakul. A dolgok benne és körötte elveszítik a tartásukat egymáshoz, elszigetelten és idegenül mutatkoznak, maguk is cserélhető jelentések, belső funkciók és külső burkolatok közömbös tartójává válnak. A konténer sehová sem tartozik, nem illeszkedik, a környezetét alakítja magához tartozóvá. Ezért aztán a legjobban egymáshoz (egymásba, egymás tetejére és egymás mellé) illeszkednek. Minden tárló már valamilyen nagyobb tárló része, mindig is külső tartalma egy másik tárlónak. A konténer a külső és a belső radikális közömbössége. Ezért is állítják le éppúgy kint, mint bent. Dobozokban olyan dolgokat tárolunk, amiket még nem akarunk kidobni. Konténerekben rendeznek be üzleteket és szükséglakásokat addig, amíg hiányoznak lakások és üzlethelyiségek. A konténer ideiglenes építészetnek látszik. Ám nem képes építmény pótlására, csak másik konténert, olyan tereket képes pótolni, amelyek puszta tárlóvá váltak. Az építészet pótolhatatlan és szigorúan véve elpusztíthatatlan: lakozás a világ „őskunyhójában”. Ezt nem lehet és nem kell megépíteni. Ez a kunyhó mindig is készen áll, legfeljebb csak díszíthető. Az ilyen díszítmény „alpi architektúra” (Bruno Taut), monumentális architektúra. Ám nemcsak a nagy és nagyszabású épületek monumentálisak, hanem a hétköznapi, fel sem tűnő épületeken és lakásokban lévő díszítések, díszítmények, ornamensek is. A monumentális építészet az emlékezetet szolgáló támaszték, mementó, hogy ne feledjük, a világ őskunyhója már áll: „épületes”. Ha az ember ezt felfogta, megengedheti magának, hogy valamilyen hordóban, egy bódéban, valamiféle ládában lakjék. A világ őskunyhójának befogadó hordereje (Fassung) puszta hordóként („kacsa”, mondhatná Venturi) kivételes. Többnyire semmilyen befogadó foglalat nem sikerül, csak egy tárló jön létre. A tökéletességet elrejtik, de egyúttal elismerik. A láda egy arccal, egy homlokzattal maszkírozza magát. Ez „dekorált bódé” (Venturi) . A homlokzatra mint egy táblára felírható az, amit a filozófus a hordójában kívülről tudott, de amit a tárló nem képes tárolni: a „végtelen jelentést” (Rapport; Riegel). Filozofálni annyit jelent, hogy az ember a nexus universalis részeként teszi önmagát jelenvalóvá. A logoszhordó szétesett. A cserepeken még felismerhető néhány motívum. Ezekből ornamentális mintákat lehet csinálni és velük fel lehet öltöztetni a tárló behatároltságát, a végeit és a varratait. Kozmetika a kozmosz maradványaiból. A dekórum ékszer, megfelelő díszítmény; nemcsak a társadalmi rangnak megfelelő, hanem a mérték, az arány és a szimmetria történelmileg közvetített reprezentációja. Emlékezés az őskunyhó jólhangzására és han-

régi-új magyar építőművészet

goltságára, a harmonia mundira, a világ szövevényes, komplex rendjére. Az ékszer állandó javítás volt, annak kísérlete, hogy a világ szakadt szövedékét szakadatlanul összefoltozzák, újra összecsomózzák. Helyreállítási munkálatok híján a nyitott részeken egyre tovább szakad, egészen addig, amikor már csak a teljes újjáépítés látszik lehetségesnek. Textil – nyelvileg már nem lehet a világot összefogni. Így konténerek, semmitmondó tárlók válnak szükségessé, hogy az újjáépítéshez kellő anyagokat előteremtsék, átmeneti felvonulási épületek kellenek, szükséglakások. A provizórikus tartósan berendezkedik. A konténerben újra előteremtik a régi ékszert. De már nem tart úgy, mint korábban. Erőtlen idézetté, önnön múltjának tárlójává vált. A dekórum mögötti fészert, a homlokzat mögötti fabódét könnyen és gyorsan szét lehet szedni és újra fel lehet állítani. Az egészében könnyen és gyorsan szállítható fadobozból konténer lesz, amely a dolgokat, melyeket tartalmaz, mozgathatóvá, mobillá, bútorrá (mobil) teszi. Ahogy a hordó, úgy a konténer is a hordozóerő formája, tartókapacitás, rajzláda, ami egy disegno internot, egy bútordizájnt tartalmaz, fogalmak tárlóját. Az első jel és bútor, amit a konténerből kihozok, egy asztal, egy tábla. Az asztal lehet egy íróasztal, egy munkaasztal, először étkezőasztal – emberek ülnek egy asztal körül és esznek és isznak: egy asztalközösség. Az egyed kimegy elegyedültségéből. A közösség extatikus, megtámogatva a bor vagy sör, az ünnep mámorával. Az egyed nem magában csillapítja éhségét és szomját, hanem másokkal egy asztal köré gyűlik. A szükséglet elemi kielégítésénél előbbre kerül az étkezés élvezete, a másokkal való találkozás és a velük való beszélgetés öröme. Az asztal fölött szavak kavarognak. A beszélgetés szétágazik, csoportokra esik szét, majd újra egyesül, az egyik témáról a másikra ugrik, majd visszatér a korábbira és onnan megint egy másik irányba ágazik el. Mint egy ornamens, úgy indázza körül labirintusszerűen az asztali beszélgetés az asztaltársaságot és nyújt így vigaszt a szükségért, az élet végességéért és rövidségéért. Az asztal széket kíván. Az asztalt az ember megosztja másokkal, a széken egyedül ül. Kényelmesnek, keménynek és puhának, egyszerre támasztéknak és párnának kell lennie. Ha jól ülünk, elfeledkezünk az ülésről, és a beszélgetéssel, a munkával, az elgondolkodással foglalkozunk. Elmozdulunk és mégis ülve maradunk, lazán, de tartással. A szék tartása és nyugalma képezi a kavargó, mámoros asztaltársaság ellensúlyát. Az ágyban az asztal és a szék ellentétes mozzanatai találkoznak. Az ágy asztal és szék egyben, nyugalom és pihenés, önmagánál lét és önkívület, öntudatfeladat, alvás. Az ágy az ember lehelyezésének az alátámasztása, subiectuma. Előbb vagy utóbb ledönti a fáradtság, gyengeség, halál. Ezekkel szemben törekszik megtartani a tartását. A ledőlés elkerülhetetlen. Az ágyszerkezet némi tartás ad a kifekvéshez. Egyáltalán honnan tudom, hogy a zárt tárló egy felvonulási konténer; hogy az asztal, a szék és az ágy egy szubjektumot tartalmaz? Mindaz, ami benne rejlik, mobilizált, nem kell, hogy bútorok vagy emberek legyenek, bármi lehet. A konténer összetéveszthető a dekorált fészerrel. Ami még nem csupaszította le magát tárlóvá, még hordószerű öltözettel bír, homlokzattal és hegyes tetővel, még van arca, make up és kalap is van rajta. Mennél inkább előjön a konténer, annál inkább váltogathatja a burkát, magában rejti azt, amivel kívül beburkolható. A konténer saját külsőjének tárlójává vált. Minden kinyilvánítástól tartózkodik. Nem mond semmit. A hordó szűkös méret volt. A konténerbe nem valami meghatározott dolog, hanem bármi lehetséges beleillik. Ezért a legjobban konténerek illenek a konténerekbe. A tartalomnak illeszkednie kell a tárlójához. Meghatározott tartalomként megszűnik, és maga is tárlójává válik valaminek; egy közbülső dolog, ami feloldja a különbségeket. Tárgyak, állapotok, élőlények, személyek: mindenféle kicserélhető funkciók, jelentések, megmutatkozási módok, jogok tárlójává válik. Semmi sem érhető el másként, semmi sem tud már elérni bennünket másként, mint általa. A konténer tudást és vágyakat, tudományokat és szenvedélyeket szállít. Már semmi

sem ragadható meg, már semmi sem képes megragadni azt, ami nem általa lett odaszállítva. Bármi, amit a konténer tartalmazhat, csak kivételesen rendezett és egymásra vonatkozó, mint asztal, szék, ágy; általában zűrzavar van. A filozófus méretre szabott szűk öltönyében nem engedhette meg magának a zűrzavart. A hordó rendben volt. A világot fogta fel és hordozta. Világ nélkül nincs rend (kozmosz). A konténer nem tud megszabadulni mindama lehetséges véletlenektől, amivel megrakják. Nem tudja megtartani azt, ami fontos és lényeges. Lévén, hogy mindent csak átmenetileg tárol. A konténerben minden lehetséges megfér, mivel üres. Mindazt, amivel megrakják, valahol megint kiüríti; csak átmenetileg tárolja. A konténer éppannyira tárló, mint ürítő. Tulajdonképpen semmit sem tárol. Ebbe a semmibe vetik a szállítmányt. De nem tűnik el egyszerűen benne, hanem széttöredezik. Szétesés a semmibe és a zűrzavarba. A konténer egy szemétkonténer. Előteremti az új építmények számára az anyagok és termékek halmazát. Ám amint megérkezik, már el is öregedtek. A ma újdonsága a holnap hulladéka. Ami a konténerbe került, abból előbb vagy utóbb szemét lesz. A konténer csak átmenetileg tárolja, addig, míg csak bűzleni nem kezd. Legfeljebb csak hidegen tudja tartani, hogy a lejárati idejét kitolja. A konténer mindenfélét tartalmazhat, de mind szarság: kiválasztódott, elkülönítődött, de egyedülivé válva minden mással együtt mégis egyöntetű lett. A konténer, az acélszekrény, amiben a lét létezőkre esik szét (Weber – Heidegger), egy vécé, ürítő és tárló, minden értékek átértékelője (Nietzsche), zárt tér, amely telítve üres. A konténer már nem hordoz és fogja fel a világot, nem testesíti meg az embert. A konténer a semmi mágikus black boxa, az ember és a világ vége, a vég és a kezdet vége, az átmenetiség végnélkülisége, semmitmondó tárló, amiből kihull az, amit tartalmaz. A semmi egy olyan lyuk, ami mindig tovább szakad. Azzal fenyeget, hogy minden eltűnik benne. Ezért kell a lyuknak feltétlenül eltűnnie, ezért kell teletölteni. Ám a betöltött halom továbbcsúszik és megnagyobbítja a lyukat. A modern nihilizmus tele van ellenirányú mozgalmakkal, anti- és posztmodernizmusokkal. A modernitás nem más, mint önmaga ellenirányú mozgalma, a tárló, ami egyúttal ürítő is. A lyukat befoltozó ellenszereket is konténerrel kell szállítani. Nem gyógyszerek, hanem a baj utóhatásai. A filozófia cserepeiből kísérli meg az ember hombárjának helyreállítását. Egy filozófiai hordókkal teli konténer jön létre. A filozófia filozófiatörténetté, világnézetté, szellemtörténetté válik. A világnézet nem a világ felfogása a filozófia hombárjában, hanem egy üres, közömbös tárló cserélhető tartalma. Az egész világ egy halom világképre esik szét, melyek mindegyike az egész igényével lép fel. Ám gyorsan rothadásnak indulnak, félredobják és gyorsan pótolják őket. A konténernek már nem kell minden lehetségest tartalmaznia, csak azt, ami érdemes arra, hogy megtartsák: értékeket. Ám az értékek nem következnek egymásból úgy, mint az erények az antik filozófiában; ellentmondanak, egymásnak esnek a konténerben és kölcsönösen kárt okoznak egymásnak: erényesség és boldogság, (akarat-)szabadság és (természeti) szükségszerűség, önfenntartás és altruizmus, individualizmus és közösség. Az értékeket betárolják és átrakják, átértékelik. Amit értékbecslés során fel- és leértékelhetnek, annak nincs önmagában vett értéke. Az átértékelés leértékeli az értékeket. Az érték- és világnézetfilozófia nem más, mint a „pénz filozófiája” (Simmel). A látszólag szilárd értékek feloldódnak a különféle világnézeti devizák árfolyamának ingadozásaiban. A pénz, a kicserélhetőség és a közömbösség megtestesülése a konténer ideális tartalma. Mint önmagában értéktelen, a javak cseréjében értékes közbenső dologgá válik. Ahogy a konténer a rakományát, úgy a pénz is túléli azt, amire kiadják, és bevonja saját átmenetiségébe, kicserélhetőségébe és semmisségébe. A tárlóban minden lehetséges, értékes megtalálható: pénz. Gyorsan ki kell adni és fel kell váltani, mert elveszíti értékét. A konténer pénztár és vécé.

xvIi. évfolyam / 96. szám

Tömegtársadalom és halmazelmélet: a nép emancipált individuumok tömegére hasadt. Csak erőszakkal és átmenetileg lehet a széteső halmazt a népközösség vagy az osztálytársadalom tárlójában összetartani. Az antimodern a konténert hombárként értelmezi és érti félre. Megpróbál mindent egyetlen tárlóba pakolni. Mindennek kell az egészet pótolnia. A konténer totalitáriussá válik. Sokáig ez nem vezet jóra. A konténer azt jelenti: tárlók halmazát és a tartalmakat szakadatlanul átrakni, elosztani, cirkuláltatni, hogy a szemét és az üresség elviselhető legyen. A modern design is antimodern. Megkísérli a zűrzavart a konténerben egyszer és mindenkorra felszámolni és a tárgyakat praktikusan és szépen, funkcionálisan és elegánsan egymással összehangolni, a tárlóba illeszteni. A modern design megkísérli leállítani a konténert, tartalmának kiürítését feltartóztatni, mindenkorra érvényesen berendezni. Alábecsüli a tömeg mozgásvágyát és belső nyugtalanságát. Így az össz-design ugyan érvényre jutott, de csak mint valamiféle időleges, átmeneti, mint divat, mint valami kicserélhető, amit a konténerben be lehet szerezni és újra el lehet távolítani. A modern design és az új építészet hatalma a kubista festészetre, a négyszögletes hombár, a kocka széttörésére vezethető vissza. Ebből a modern pillanatból táplálkozik a rá következő művészet. Ahol a kockát érintetlen monadikus cellaként akarja megtartani, a kubusból konténer lesz. A „lakógép” (Corbusier) nem vált a munkások kolostorává, megmarad konténer-halomnak, klozetnek, a beköltözés és kiköltözés átmeneti állomásának, ahol egy időre maradhat az ember, mert tudja, hogy bármikor elköltözhet, és mert a tárlót saját ízlése szerint kicsit kidekorálhatja. A konténer kiüríti, amit tartalmaz. A történelemkonténer begyűjti a maradványait annak, amit a jelen hátrahagyott, és muzealizálja azokat. A történelmet, filozófiát és teológiát elnyeli a művészetkonténer, és az esztétizálás révén üríti ki. Másfelől a művészet az új médiumok tárlóiban landol. A fikcióból szimuláció lesz. A valóság ellenfogalma veszendőbe megy. A hulladékkonténer egy iratmegsemmisítő. A valóságot számtalan adatra hasítja és vagdalékként tárolja. A szerves maradékok elmosódnak, megmarad a tárló, amiben a vagdalékból egy bármikor kicserélhető, villódzó világot lehet előállítani. Diogenész természetesnek találta a hombárt. Nem ő állítja elő, megtalálja és belebújik. Számára a világban, a természetben mindig is jelen van már minden. A benne levő kis hézagok kitöltését az emberre hagyta, aki művészként végbeviszi a természetet. Művészete természetes. A filozófusok ezért tartják többre a használat művészetét, a rendelkezésre állóval való bánásmód és gazdálkodás művészetét az előállítás művészeténél. A filozófia folyvást megpróbálta a művészetet (mint az új előállításának, mint a feltalálásnak a művészetét) hátráltatni, messzemenően természetutánzásként meghatározni. Ugyanis a szabadon bocsátott művészet, a művészet, mely magát sem tartja vissza, a természet vége, a világ elűzése a konténer révén. Egy láthatatlan, mindenhová szállítható tárló veszi körül az embert, és magába alakítja. A tárló egy feltalált és a képzelőerő által megszállható, de sosem betölthető üres tér, amely a világot csak eltűnőben, kiüresítve, mint művészetet, konstrukciót és képzeletet képes megtartani. Mivel a világ eltűnik, mesterségesen kell pótolni. És azért tűnik el, mert pótlásra kerül. A konténer az a tér, amelyben az invenciónak és a képzeletnek termékennyé kell válnia, hogy kitöltsék az ürességet. A produkció hulladékprodukcióvá válik, hulladékkezelési és hulladéktermelési produkcióvá. A filozófia hordója szűk volt, a filozófus nem akart helyet adni a képzelőerőnek. A filozófia azt jelentette: megfékezni a képzeletet, csalódást okozni. Nem kell, hogy általa a természet hiányossága veszélyesen nag�gyá váljék. Számomra úgy tűnik, a filozófia ezért ignorálta állhatatosan a konténert. Nem akarta ismerni. Hordójában szigorúan tartotta magát a döntéséhez, hogy nem ismeri el. Az aszketikus filozófus a logoszhordó forró fürdőjében kívánt maradni. Tudta, hogy kívül meghűlne. Helyet foglalni a hordóban egyúttal fogadás a hordóra, az ész feltétlen

utóirat // post scriptum

hite melletti tét volt. E hit tudatosítása szétveti a hordót. A filozófus nem volt tétjének tudatában. A külső nem volt a kezében. Számára közömbös volt. A maga ura, megfontolt, összefogott volt. A konténerben az ember elveszti magát. A benső kiszolgáltatott a külsőnek. Önnön énjének tartójává válik, ám nem találja magát benne, csak külsődlegest, más további tárlókat. A benső megvonja magát. Tárlók nyomulnak közbe és megszakítják az érintkezést. Érintkezési hibák a megismerés és cselekvés, képesség és akarat, érzés és gondolat között. Egy mindenütt közbeékelődő semmi mindent összezavar. Szétesés egyre további részekre, bénultság, mesterséges újraélesztés. A filozófus az ész, a természet és a világ töretlenségében fürdőzött. Most a folyam mindenütt gátakba ütközik. A filozófus az észre fogadott. Számára az első volt. Ami mindent világossá tesz. Az értelmetlenség a hiányossága folytán válik láthatóvá. A megismerésfürdőben megszűnt a hiány. A hézag meglátása már az eltömését jelenti. Soha nem is volt hézag, csak egy hiányosság a megismerésben, az észből való részesedésben, a feloldhatatlan részesülés belátásában. A hordó széttörik a kereszténységen, egy magasabb, kockázatosabb hit tétjén. A kereszténység az eseményre helyezi tétjét. Először nem az ész, hanem az esemény, nem a logikus, hanem a faktikus van. Valaminek már mindig is történnie kellett ahhoz, hogy felvilágosodhassunk felőle és megérthessük. Az esemény merő tényszerűsége és esetlegessége előtt a megismerésnek kapitulálnia kell. Csakis elfogadni tudja. A megismerés maga is egy tény. Kezdetben a logosz a logosz eseménye. Az események eseményekre utalnak, kölcsönösen értelmezik egymást. A végén egy eseménnyel kell kezdeni. Az ész számára az esemény áthatolhatatlansága kezdetiségének, véletlenszerűségének és adottságának helyettesítőjeként áll. A filozófus számára az esemény valamiféle külsődleges volt, kívül kellett maradnia. Mennél inkább megközelíti a bölcsességet, események annál kevésbé érinthetik. Az események vezették a filozófiához. Most azonban a célról van szó, és nem arról, ami az odavezető út során történik. A bölcs többé már nem szenvedhet hajótörést, sértetlen marad. A bölccsel semmi sem eshet meg, még akkor sem, ha belebotlik valamibe. A hordójában van. Az eseménynek nincs helye a hordóban. Szétveti a hordót. Az esemény elveszi az észtől az egész megismerhetőségét. Az ész elveszti megismerésének megbízhatóságát, kiszámíthatatlanná válik, váratlanul itt-ott szakadásosnak mutatkozik, s ha egyáltalán, legfeljebb csak behatároltan és utólag deríthető fel. Események tekintetében határozatlanság, kétség és tisztázatlanság áll fenn, hogy egyáltalán események-e vagy sem. És mégis áttörik a külső és belső közti falat, külsőként a belsőbe nyomulnak és kivonják magukat a felfoghatóság és megragadhatóság köréből. Az esemény nem illik a hordóba, de belefér a konténerbe. A tárló, ami semmit sem képes megtartani, az eseményt olyasvalamiként fogja föl, ami kivonódik, eltűnik, aminek a hiánya van jelen. Az események már mindegyre elmúltak, amikor megérkeznek. A konténer tele van elmúlt, várt, a benne felhalmozott hulladék alapján hallucinált, pótlólag mesterségesen előidézett eseményekkel. A konténer az elmúlás és a kisiklás helye. Minden csúszik. Semmi sem marad ott a helyén. Senki sem marad meg az álláspontján, senki sem ura magának. Amit meg akar tartani, az kivonja magát a fennhatóságából. És megtartja azt, amivel nem tud mit kezdeni. Minden arra vár, hogy történjen valami, még ha katasztrófa is lenne. Ám a várakozások nem teljesülnek. Ebben a helyzetben kézenfekvő újra filozofikusan berendezkedni és a kiüresedett eseményeket semmisségeknek nyilvánítani. De nincs már biztos külső-belső megkülönböztetés, nincs tisztán megismerés egy esemény nélküli bensőben. Minden félhomályban, alig észrevehetően változó zajban marad. A tárló hulladékkal telítődik. Talán mindig is események szemete vagy hulladéka volt? A régi filozófus a logoszhordóra alapozott, elhelyezkedett benne és biztos volt magában. A konténerben azonban meghatározatlanság uralkodik. Nem lehet már biztonságra alapozni, az

régi-új magyar építőművészet

események semmisségére, amennyiben az ember elővételezi a lehetséges legnagyobb csalódás ismeretét. Ugyanis a konténer, az ideiglenes végnélkülisége, a meghatározottság végét, a dezilluziáltság illúziójának a végét jelenti. A csalódáson való vég nélküli csalódás kétségbeejtő. Így aztán valójában csak arra lehet alapozni, ami hulladékként, az esemény és a belőle megmaradt, a megragadható közti különbségként áll fenn. Hulladékként a konténerben minden jelen van. Talán csak egy szintesemmi választja el a hulladékot az eseménytől, a konténer ürességét a szellemtől. Hogyan is lehetne különben egy divat szellemes, és utólag már nem tudni, mitől is volt az. A látszat csalhat. Olykor azonban a különbség transzparenssé válik – váratlan eseményként. Felvilágosodás, derült ég – az előrejelzések ellenére. Ész és megismerés esetlegessé váltak. Az eseményben széthasad egy foglalat, egy megismerésforma. Csak egy ilyen széthasadásban fogja fel és egyúttal veszíti el magát. A filmben a slow motion szimulálja ezt a pillanatot, a megálláshoz és csendhez közelítve, a robbanás zaja közepette. A semmitmondó zörejek hallgatnak, a zűrzavar csendéletté vált. Filozófia eredetileg az a felfogás volt, amivel Szókratész képes volt a hagyományos tudás elvesztését elviselni. A nemtudást felfogó hordó hamarosan megtelik dogmatikus minimáltudással: Diogenész. A hordó nem tart. Ám a konténer megtartja azt, ami elillan. De belőle az is elillan, amit tartalmaz. Olykor mégis képes észrevenni azt, ami elillan. Egy ideig a konténer azt ígérte, hogy Istentől és világtól szabad terében zavartalanul csinálhatja saját dolgait az ember. Ám a konténer metafizikai hulladékkal telik meg. Hová kerüljön? És honnan jön a hulladék? Egy gonosz szellem rakta tele a konténert? A tárló nem mond, tehát nem is ígér semmit. Minden lehetséges szállítója. Így nem is zár ki semmit. Ám amit tartalmaz, az szemét. Végtére a konténerben való tartózkodásnak komikus oldala is van. Minden jelen van, csak a fonákján. Amit a tárlónak tárolnia kell, azt kiüríti. De a kiürítés sem sikerül egészen. Amit el kellene vinnie, hulladékként tartja vissza. Így sosem lesz egészen üres. A külsőt és a belsőt megcseréli, és maga sem egyik, sem másik, hanem közbülső. Ebbe a közbülső helyzetbe hoz mindent, amivel megrakják. Ez átmenetinek tűnik. Ám a konténer megcseréli az időlegest és a végérvényeset is. A közbenső helyzet, a provizórium tartóssá válik. És aminek tartósnak kellene lennie, elillanó eseménnyé válik. A jellegtelen tartály a modern nihilizmus eseményét tartalmazza. De ezt sem képes megtartani. Úgy üríti ki, hogy annak ürességét mindegyre kitölteni törekszik, miközben egyre újabb szállítmányokat tölt bele. Maga képezi a bajt, amire gyógyírnak kellene lennie. Állandóan önmagát számolja föl. Konténert konténerek követnek. A megoldhatatlan problémának gyakorlatiasan jut a végére: szakadatlanul maga előtt tolja, egyszerűen továbbszállítja.

The Container

Hannes Böhringer identifies the tub of Diogenes with the container in which everything possible has enough room for themselves as it is empty. Somewhere it empties everything that we load it with; it only stores them temporarily. Modern design tries to put an end to this chaos within the for good and to harmonize the objects in a practical, attractive and functional way to create an elegant harmony among them. The container replaces the temporary and the ultimate as well. The in-between stage, the provisory becomes lasting and even permanent. And what should be lasting turns into an ephemeral event. The insignificant and characterless container contains the very event of modern nihilism.

Bartlett RC4 Studio Masters: Manuel Jimenez Garcia & Gilles Retsin

Új korszakban Egy konferencia-hozzászólás szerkesztett változata1 szöveg text:

Tasnádi György

A belsőépítészek szinte folyamatosan benne élnek saját szakmájuk identitásváltozásaiban, hiszen oly gyorsan és oly sokszor változtak a szakmánk iránti igények, ráadásul nem csak az építészeti belsőre terjed ki a kompetenciánk. Okkal beszélünk arról is, hogy a belsőépítészet szó messze nem fedi le a szakmánk valós területét. 2012-ben hivatalosan is elindult a negyedik ipari forradalom, ami egészen új helyzetet teremt az építészet műfajaiban is, így vélhetően szokatlanul nagy változásokat eredményez. Elsőként nézzük meg, mitől lesz kiemelten fontos ez az ipari forradalom az ezt megelőzőkhöz képest! Ezek után tekintsünk rá néhány új helyzetre, ami miatt a szakmai kompetenciáinkat is érdemes újraértelmezni. Az ipari forradalmak Az eddigi három ipari forradalom által betöltött történelmi időszakot a tömeggyártás korszakának nevezem. Az első ipari forradalomban (1784– 1870) létrejöttek a mechanikus gépek, amelyekkel olyan termékeket gyártottak, amelyekhez nem, vagy alig volt szükség iparági együttműködésre. Egyszerű termékek születtek így: textíliákat (lásd: Jacquard), egyszerűbb fém gyártmányokat (lásd: Samuel Colt) vagy egyszerűbb bútorokat (lásd: Thonet) és sok mást gyártottak egyre nagyobb mennyiségben. Thonet megfogalmazta a tömeggyártásra épülő ipar axiómáit. A második ipari forradalomban (1870–1969) megszülettek az összetett gyártmányok, amelyekhez szükség volt az iparági együttműködésre (pl. Singer varrógép gyártása). Kialakult a futószalagszerű termelés (lásd Galamb József gyártósorát a Ford T-modell számára). Ford meghatározta a tömegtermésre alkalmas termék alapjellemzőit. A harmadik ipari forradalom (1969–2012) akkor kezdődött, amikor meghirdették a művészettörténet szerint tárgyalt modernizmus végét, pedig még mindig a tömegtermékek időszakában vagyunk. Újdonság, hogy ezeket a termékeket már csak akkor tudjuk eladni, ha valamilyen szolgáltatáson keresztül többletértéket adunk hozzájuk. Miközben megjelennek az ipari robotok, a gyártás automatizálódik, hirtelen divatossá és általánossá vált a lakberendezők, stylistok tevékenysége. Szükség lett az ő adaptációra épülő alkotó tevékenységükre, mert a kereskedelmi termékek együtteseiben új kapcsolatokat a piaci termékek sorából egységes szemléletű tárgyegyütteseket hoznak létre. A negyedik ipari forradalom szinte csak most kezdődött, mégis érez-

xvIi. évfolyam / 96. szám

zük, hogy hatalmas változások tanúi vagyunk. Ez a forradalom nem csak a negyedik a sorban, hanem valami sokkal általánosabb érvényű változás hordozója. Véget ért a tömeggyártás időszaka, ami után valami olyasmi jön, amiben a kreatív ipar képviselői kezdeményező szerephez jutnak. Miközben már a robotok együttműködő, öntanulásra képes rendszeréről beszélünk, előtérbe kerül az alkotó ember. Alkotó megoldások a gyakorlatban A továbbiakban erről az új alkotói helyzetről fogok szólni. Mondandómat egy gyakorlati példán keresztül mutatom be, remélve, hogy ezzel jobban megvilágíthatom a változások miatt felértékelődő kulturális örökségünk helyzetét is. Az alábbi gondolataim a Zsolnay céghez kapcsolódva formálódtak. A Zsolnay élete mindannyiunk szívét megdobogtatja. Amikor a gyár vezetői közé kerültem, az első dolog volt, amire felhívták a figyelmemet: a Zsolnayba „szerelmes” lesz az ember. Bizony így van, és ez a szerelem ma is tart. Épp ez a momentum ad különös ízt mindannak, amit a Zsolnayban végzett fejlesztő munkával kapcsolatban és az annak tapasztalataiból kinőtt általános fejlesztési irányelvek kapcsán szeretnék itt megosztani. Mondandóm – bár egy nagy múltú vállalat sorsából indulok ki – elsődlegesen a 4. ipari forradalom adta lehetőségekről szól, különös tekintettel az építőművészetekre. A Zsolnay iránt szükségszerűen kialakuló pozitív érzelmi függés kontrasztjában nehéz volt szembesülni azzal, hogy a gyár „belefagyott” saját múltjába, saját tradícióiba. A Zsolnay vevőköre többnyire nosztalgikus alapon vásárol, az építészeti díszmű-kerámiákat pedig már szinte csak a

utóirat // post scriptum

műemléki felújítások miatt rendelik. A kortárs építészet számára egyetlen terméket sem nyújt. Valaha a Zsolnay épp azáltal tudott világhírű lenni, hogy jellemzően megelőzte a saját korát. Nem célom itt azt elemezni, miként fogyott, sorvadt a modernizmus és a rendszerváltó évtizedek alatt ez a kezdeményezőképesség. Fontos azonban az, hogy a gyár, és vele együtt az általa képviselt szakterület még mindig hordozza magában azt a tudáskészletet, azokat a szakmai hagyományokat, amelyek ma, az új technológiák elterjedésének idején, különösen fontosak. Előlegezzünk meg egy később kifejtendő következtetést: az ipar 4.0ban, azaz a negyedik ipari forradalomban most elterjedő új technológiák olyan megoldásokra adnak gazdagon lehetőséget, amelyek miatt érdemes újratanulni a modernizmus idején elsorvadt formaképzési módszereket, megoldásokat. Két évtizeddel a rendszerváltás után a gyár eredeti területének alig felére zsugorodott. A gyár gazdasági stabilitását eredményező műszaki termékeket már nem gyártja a vállalat, így csupán a márkaépítést kimagasló hatékonysággal biztosító művészeti termékek gyártása maradt számukra. Ezek eredőjéből a Zsolnay esetében egy jóval komplexebb termékfejlesztési problémát kell megoldani, mintha egy folyamatos fejlődésű vállalat továbbéléséről lenne szó. A helyzetet fokozta az, hogy mindezzel a 2008 végén kirobbant nemzetközi hitelválságot követően kellett szembesülni. Mivel a Zsolnay pozitívan formálja nemzeti identitásunkat, különösen nagy morális felelősség tudatában kellett összeállítani a fejlesztési stratégiát. Már nem derülhet ki, hogy ez mennyire sikerült, mivel a többszörös tulajdonosváltás elsodorta a stratégiaépítési munkát. Ma már ezzel csak azért foglalkozom, hogy ennek tanulságain újabb fejlődést biztosító gondolatokat fogalmazhassak meg. A teljes fejlesztési folyamatból csak két ide tartozó példát vázolok fel. 1. példa: Műszaki fejlesztés és piacbővítés A belsőépítészek gyakran végeznek olyan tervezési feladatot, amelyek során építészeti díszműveket használnak, sőt terveznek, így ez a téma érdekes lehet számunkra. A Zsolnay által gyártott díszítő tagozatok kizárólag hagyományos, falazott szerkezetű épületeken helyezhetők el. A mai épületszerkezeti megoldásokra szinte elhelyezhetetlenek a Zsolnay kerámiák, pedig létezik irántuk szakmai igény. Ebben a helyzetben a műszaki fejlesztéssel kellett megkezdeni a munkát: - kutatást kellett végezni, hogy a Zsolnay számára mely építési rendszerek jelenthetnek piacot, azaz milyen rendszerekbe illesztve, milyen rendszereket kiegészítve ajánlhatjuk a saját portékánkat. - foglalkozni kellett az új rögzítéstechnikai megoldásokkal; - a rendszerbeillesztés és az abban érvényesülő garanciavállalás miatt fel kellett készülni az új minőségbiztosítási feltételekre is; - várhatóan új anyagokat kell majd fejleszteni, ami már egy hosszabb távú fejlesztési program része lehet. Ezek a műszaki és garanciális megoldások szükségesek ahhoz, hogy létrejöjjenek azok az alapok, amelyekhez hozzá lehet adni a formaalkotó munkát. Ebben az értelemben a műszaki fejlesztés megelőzi a művészeti alkotó munkát. A tervünk tehát az volt, hogy nem komplett homlokzati, illetve belső kéregrendszereket hozunk létre, hanem a már bevált rendszerekbe illeszthető kiegészítő elemeket kívánunk kialakítani, amelyek által a rendszer egyedi módon gazdagodik. Mi kínáltuk volna azokat az egyedi, művészien formált kiegészítőket, amelyek által a Zsolnay márka gazdagíthatná a kortárs építészet lehetőségeit. Ez az elhatározás azonban művészi-szakmai problémákat is felvetett: mit értünk ma díszítőművészeten? Mitől korszerű egy dekoratív forma? Milyenek azok a formák, amelyek nem valamely korábbi stílusidőszak hagyományain épülnek, hanem a saját korunkat tükrözik? Helyes-e az épü-

régi-új magyar építőművészet

Forrás: HK3D

letet utólagos applikációkkal formálni? A rendszertartozékként előállított díszítőelem-együttes egyes részei lecserélhetők-e bármikor egy újabb ízlésbeli igény hatására, vagy ehhez szakmai hozzájárulás szükséges? (A kérdés azért merül fel, mert a szerelt rendszerek lehetőséget adnak a cserére anélkül, hogy azt építési tevékenységnek neveznénk.) Az iménti dilemma folyományaként felmerül a kérdés, hogy egy szerelt szerkezeti elemként elhelyezett díszítőelem mennyiben más természetű dekoráció, mint a falra akasztott kép vagy asztalra helyezett váza? Tárgyról beszélünk már, vagy még az épület szerves részeként figyelembe veendő tagozatról? És még hosszan folytathatnánk a kérdések sorát. Témának ajánlom tehát, hogy foglalkozzunk a dekorativitás problémájával. Állítom, hogy új dekorativitásra van igény. A rettenetes stukkómunkákkal tönkretett magánházak aggasztóan nagy sokasága és a giccspiac sikere azt mutatja, hogy nagy az igény az érzelmekben gazdag lakó- és munkakörnyezetre. Mi, belsőépítészek tudunk erre leginkább választ adni, hiszen elsődlegesen a mi feladatunk ezt az igényt kielégíteni. A Zsolnay jelenleg egy olyan, a világon egyedülálló tudásbankként is értelmezhető, ahol a legkönnyebb egy ilyen problémára megfelelő megoldást találni. Természetesen megjelentek azok a gyártók is, akik szintén részesei ennek a kihívásnak, például az építészeti habtechnológiák vagy a látszóbeton megoldások képviselői. Szaporodnak tehát azok a piaci szereplők, akik érdekeltek lehetnek egy ilyen szakmai probléma megoldásában. Egy modernizmusban stabilizálódott alkotói helyzetben reflexszerűen gondolunk a gazdag formaképzés hatalmas időigényére, összetett technológiai megoldásaira, az ehhez szükséges drága munkaerőre és mindezek pénzügyi finanszírozhatatlanságára. Most azonban olyan új korszakba érkeztünk, amikor ez már nem helyes magatartás, hiszen új és hatékonyabb lehetőségeink vannak. Ennek megértéséhez lássuk a második példát. 2. példa: Technológiai fejlesztés és smart factory A Zsolnay – a fejlett manufakturális megoldásaival is – lassabban állít elő egy építészeti kerámia díszítő elemet, mint amennyi idő alatt megépül az az épület, amelyre azt elhelyezik. Tudom, ellentmondás van a szavaimban, hiszen korábban azt mondtam, hogy a Zsolnay csak a hagyományos szerkezetű épületekhez képes építészeti díszítményt gyártani. Valóban, ez csak egy fiktív szituációra érvényes kijelentés, ami akkor lenne igaz, ha a Zsolnay képes lenne szerelt szerkezetű épületek számára is termékeket készíteni. Ehhez azonban szükség van arra a fejlesztésre, amit az első példában vázoltam. A kijelentés eme ellentmondás ellenére is rávilágít arra a tényre, hogy a hagyományos manufakturális technológia miatt a Zsolnay egyre nagyobb versenyhátrányba kerül az építőipari termékeivel. A gyár vezérigazgatója okkal kérte, hogy találjunk hatékony megoldást erre a problémára; ezt a szándékot csak helyeselni tudtam.

Természetesen azonnal elkezdtem hatékonyságnövelő technológiák után kutatni. A végeredmény azonban többet és nagyrészt mást adott, mint amire a gyártási időt csökkentő szándék alapján számítottam. Egyértelmű, hogy a technológiai idő látványosan csökkenthető, de nem ez az érdekes számunkra. Kialakultak a modellezés, a prototípusgyártás olyan eszközei, amelyek által a formaképzés is új alapokra kerül. A modernizmusban a formák egyszerűsítése volt a cél, mert minél összetettebb volt egy forma, annál több technológiai lépésre, annál drágább technológia alkalmazására és annál kvalifikáltabb munkaerőre volt szükség. Ezek költségei magasak, ami szemben állt a tömeggyártás gazdasági érdekeivel. A negyedik ipari forradalom olyan technológiai megoldásokat kínál az ékszerészet léptékétől az építészet léptékéig, ahol ezek a szempontok már alárendeltek. A termék ára egyre kevésbé függ annak formai összetettségétől. A modernizmusban a gyártás kapacitásai voltak a termék elsődleges meghatározói, amelyekhez kommunikációs eszközökkel terelték a fogyasztót. Bár ez a kijelentés szélsőséges a valósághoz képest, mégis jól jelzi a termékpiacon belüli szereplők helyét, amelyben a kezdeményező szerep a gyártónál van. A negyedik ipari forradalom által viszont a gyártó válik szolgáltatóvá, a kezdeményezés pedig azok kezébe kerül át, akik a terméket szellemileg képesek megalkotni. A kreatív ipar szereplői így kezdeményező szerepbe kerülnek. Figyeljük meg a mára kialakult új utakat! Látjuk a gyors, olcsó és formailag gazdag alkotás új lehetőségeit, de azt is látjuk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a kezünkben vannak a fejlett informatikai megoldásokkal támogatott technológiák. Az új modellező és prototípuskészítő készülékek már közismertek, ugyanakkor újdonságként jelennek meg a rapid gyártóberendezések és a smart factory néven emlegetett új üzemek. A gyártás egyre inkább áttevődik a felhasználóhoz legközelebb álló gyors gyártókapacitásokhoz, ugyanakkor a termék tervei a világ bármely pontján előállhatnak, ahol jelen vannak a korszerű tervező megoldások. Kijelenthető, hogy az alkotó munka, tehát a mérnöki, a művészeti és a kommunikációs alkotó tevékenység technológiafüggő ágazattá vált. Amiként valaha az alapanyag előállítása, majd a tárgyi termékek előállítása azon múlott, hogy ki milyen technológiákkal rendelkezett, úgy van ez most a szellemi alkotó tevékenységgel is. A szellemi alkotások többsége ma már csak akkor versenyképes, ha az valamilyen fejlett technológia segítségével jött létre. Ebben kiemelt szerepe van az információs technológiáknak, továbbá már megjelentek azok az analóg vezérlésű megoldások is, amelyek képesek akár az emberi gesztusokra is reagálni. Érdemes, sőt szükségszerű is a szakmai fórumokon a negyedik ipari forradalom lehetőségeivel és problémáival foglalkozni, természetesen az építészet, illetve a belsőépítészet fogalmi határain belül. 2012 óta hivatalosan is a negyedik ipari forradalom korát éljük. 2016-ban, kis- és középvállalkozói szinten is megindultak az IPAR 4.0 programok, amelyekre a Széchenyi 2020 keretében bőven van fejlesztési forrás. Saját szakterületünk felelőssége is, hogy ezeket a lehetőségeket miként használjuk ki. Összegzés Óriási változáson megyünk keresztül. Nem véletlen, hogy ismét előkerültek a szakma identitásproblémái. Egy belsőépítész szakmai identitása mindig is problémákkal küzdött, hiszen folyamatos átalakulásban élünk, új szakmák nőnek ki a miénkből, átalakulnak a kompetenciáink határai. A modernizmus végnapjaira a művészetek általában is identitásvesztésbe kerültek. Emlékezzünk, hogy az 1980-as évekre megszűntek a művészeti kritika feltételei. Akkoriban a szüleim generációjának művészei arról panaszkodtak, hogy elvesztek az értékszempontok, elvesztek a szakmai és vele együtt az emberi tájékozódás bázisai, értelmét vesztette a szép és a rút, a jó és a rossz. Mára kialakult egy új művészeti kultúra, és jómagam nagyon pozití-

xvIi. évfolyam / 96. szám

3D nyomtatás. Forrás: MX3D

van élem meg azt a szakmai és emberi gazdagodást, amelynek részesei vagyunk. Persze sok a vita, az újdonság, keressük a múltat, a gyökereinket és vele párhuzamosan a jövőnk irányait, a követendő értékeket. Ez a múlt- és jövőkereső állapot együtt jelentkezik egy forradalmi mértékű, általános átalakulással. A modernizmus, pontosabban a tárgyi tömegkultúra időszaka a három nagy ipari forradalom által működött, aminek most már bizonyosan vége. Ez a negyedik ipari forradalom ezért nem egyszerűen csak egy újabb a sorban, hanem olyan korszak kezdete, amelyben a kreatív szakmáknak sokkal nagyobb tere és felelőssége lesz, mint az emberiség történelme során valaha is volt. A technológiai és gazdasági kötöttségek alól felszabaduló formaképzés és az egymással párhuzamosan jelentkező mentalitások versenye arra kényszerít minket, hogy újragondoljuk szakmánkat, identitásunkat, illetve a korlátainkat és a lehetőségeinket. A MABE szervezésében már egy éve folynak a szakmai identitásunkat tisztázó beszélgetések, és láthatóan ezekre még bőven van igény. Az ipari szereplők körében már folynak a technológiai átalakulást előkészítő beruházások. A regionális kultúrák sajátosságai felértékelődnek. Dinamikusan fejlődnek a kreatív ipar szereplői. Soroljam még? Van okunk mindezt elemezni, és legyen célunk mindezt összegezni is. ___________ 1 A Belsőépítészek Országos Találkozóján, 2017. szeptember 10-én, a Találkozót záró kerekasztal-beszélgetésen hangzott el részemről az a hozzászólás, amely eme írás alapja. Részben az ott elhangzott szabad szöveg felidézéseként, részben pedig az abban foglaltak kiegészítésével fogalmazom újra a témát, hogy a mondandóm a Találkozó egészéből kiragadva is könnyen értelmezhető legyen.

In a New Period The Edited Version of a Comment Contributing to a Conference Interior architects tend to live continuously in the changes their profession’s identity is undergoing, as needs and requirements have changed quickly and many times. Besides, our competence goes beyond architectural interiors. We are justified to talk about the fact that the expression interior architecture does not exactly cover the actual sphere and domain of our profession. Far from being so. The fourth industrial revolution was officially launched in 2012, which creates a brand new situation: the same happens in the genres of architecture as well. This will presumably bring about extraordinarily significant changes. Let’s first look at why this industrial revolution is outstandingly important, if compared to the previous ones, and then we hall survey some new situations which make it worth re-interpreting our professional competencies.

utóirat // post scriptum

...és ki emlékszik még arra a sárga kerti padra? Ökodesign, új paradigma? szöveg text:

Zalavári József

Az 1954-es futball világbajnokság döntőjében a német csapat legyőzte az Aranycsapatot. A számos legenda ellenére a vereség valószínűleg a második félidőben, a német válogatott által akkor először viselt, hosszas kísérletek alapján tervezett új típusú csavarozható stoplikkal felszerelt Adidas focicipőkkel hozható összefüggésbe. Lehetséges, hogy vereségünkért a design okolhatjuk? A design pragmatizmusa A design természetéről való gondolkodás ma már nem csak a designerek privilégiuma. A design szellemi alapjaira, társadalmi, környezeti hatásaira, működésének törvényszerűségeire és az ezt éltető pragmatikus design menedzsmentre ma inkább követőként vagy inkább külső szemlélőként és elemzőként tekint egy, a posztmodern és a posztmodern után szerveződött design elméleti szaktudomány. Kivételek, akik még kortársainkként folytatják e hagyományt, mint Ron Arad, Hartmut Esslinger, Ross Lovegrove, Naoto Fukusawa, Jasper Morrison – itthon az építészek közül Ekler Dezső –, ők a szakmájuk egy-egy különös, legújabb vetületének megvilágításával inkább erősítik ezt a szabályt.

Design ökológia fraktál ábra, Zalavári, 2008 ( Braungart és McDonaugh után)

A modern design – és ebbe beleértendő az építészet is – legnagyobbjai a praxissal párhuzamosan elméleti és filozófiai szinten mind egyaránt magas szinten gondolkodtak szakmájukról. Louis Sullivan, Frank Lloyd Wright, Le Corbusier, Cristopher Alexander, Tadao Ando, Shigeru Ban, Peter Zumthor építészek, Tomas Maldonado, Raymond Loewy, Dieter Rams, Kenji Ekuan, Jay Doblin, Victor Papanek, Ettore Sottsas, Alessandro Mendini, Mario Botta designerek a szakmájuk művelése során és gyakorlati tapasztalataikra alapozva fejtették ki koruk általános érvényességű szakelméleti téziseit. Az utolsó nagy elméleti gondolkodó az építészetben talán Charles Jencks volt, aki design evolúciós modelljében, az egyre széttartó személyes stílusáramlatok feltárásával a posztmodern jövő világképét vetítette elénk. A szakmai fórumok által sokszor hangoztatottakkal ellentétben a használó, a fogyasztó szükségletei, de még az igényei sem vezérelhetik ma a fejlesztést, mert a konkurencia által kikényszerített, egyre gyorsuló, a technológiai lehetőségek bármelyikét kritikátlanul kihasználó, a legkisebb betervezett érzékelhető különbséget, az újdonságot, a teljesítménynövelést, a funkcionális bővítést azonnal piacra juttató stratégiák nem engedik meg a teljes mértékben megfontolt, kiérlelt valódi szükség-

régi-új magyar építőművészet

leteket előtérbe helyező stratégiát. Ilyen módon a túltervezés (owerflow) jelenségét diagnosztizálhatjuk. Szemléletes példája a túltervezés versenyének a felhőkarcolók története. Az Eiffel-torony (1889) 324 méteres magassága már meghaladta az addig legmagasabb New York-i Chrysler Building épületét. A Petronas Tower 452 m, Burj Dubaj 808 m, a Millennium Tower 840 m, és már épül Szaúd-Arábiában az 1km magas Kingdom Tower, melynek bekerülési költsége 1,23 milliárd dollár… A szabadpiacon versenyző globális multinacionális cégek a piaci részesedés növelése reményében indítják az új termékek fejlesztését. Ennek következményeként a gyors, hatékony terméktervezés és piaci bevezetés nélkülözhetetlen összetevője a cég üzleti stratégiájának. Ha egy vállalat egy új terméket szeretne a piacra vinni, de tudja, hogy versenytársai is hasonló termékkel konkurálnak, a cégnek szelektálnia kell a fejlesztési lehetőségek közül. Bernard London 1932-ben, az akkori amerikai gazdasági válságra a tervezett termék elavulást ajánlotta megoldásként, amely szemlélet, habár már más szempontok által is vezérelve, a mai napig meghatározó a termékfejlesztésben.1 A design a gyakorlatban elsősorban immár nem eszme. A design lecsupaszítva tervezés, és csak ennek hasznáról, sikereiről vagy káráról illik elmélkednünk. Arról sem előbb, csak a siker birtokában, mert az újdonság, az új megközelítés, a gyorsaság mindenek előtt való. A fő cél a piaci siker, a piaci versenyben való megmérettetés és dominancia. Enélkül minden elméleti okfejtés hiábavaló. Amennyiben a design napjainkban a piaci versenyben és ennek áldásos vagy áldatlan hatásaiban mutatja meg igazi arcát, akkor annak a humanista, pozitív fejlődésbe vetett hitbéli megközelítése, mint a „design for all, universal design”, a mély erkölcsi elkötelezettsége elvitathatatlan. Az „Equal status, equal treatment and equal merit are key concepts” 2 már nem adhat teljes választ korunk fontos szakmai kérdéseire. A periodikusan bekövetkező gazdasági, társadalmi és mára már állandósult környezeti krízisek világosan mutatják e felfogások elégtelenségét. A szociális következmények vagy a környezeti károk, mint externáliák, közvetlen közgazdasági szintű visszacsatolása sok szereplő részéről kerülendő, ez okból a visszahatásuk még nagyon gyengének tekinthető. Ebben a környezetben megszülető „design termék” az egyre inkább haszonelvű megközelítés lenyomatává, vagy inkább áldozatává válik. A szakmai térképen a klasszikus felosztások, mint globális–regionális, funkcionális–emocionális, modern–posztmodern, anyagi–szellemi, tradicionális–avantgárd, craft–design, meghaladottá váltak. Érvényüket ugyan nem vesztették, hiszen ezek végső soron egy elméleti, filozófiai konstrukció termékei, de korfüggő, statikus jellegüknél fogva nem értelmezik a folyamatokban rejlő dinamikus kölcsönhatásokat. Bernard Tschumi is

arra figyelmeztet, hogy a modern bináris gondolkozás a 21. században a dekonstrukció révén meghaladottnak tekinthető.3 A közelmúlt néhány, alább ismertetett történésére tehát máshol kell magyarázatot találnunk. Az Apple, a Samsung és a VW játszmái A Samsungról 2014-ben bírósági ítélet mondta ki, hogy a telefonja megsértette az Apple mintaoltalmát, és formai szempontból nincs formailag megkülönböztethető jegye. 4 A Volkswagennek, a minden idők legnagyobb autóipari botrányát okozójának 4,7 milliárd dollárt kell az USAban költenie zéró-emissziós járművek használatának támogatására és a környezeti károk helyreállítására. A Samsungnak 4700 milliárd forint elmaradt haszna van, miután tűzveszély miatt vissza kell hívni a mobiljait. 5 De még nagyobb veszteség éri a márka imázsát, melyből az Apple profitálhat. Feltehetjük a kérdést: mi késztethette a Samsung menedzsmentjét arra, hogy lemásolják az Apple mobiltelefonját? Milyen piaci helyzetelelemzés vezette a VW menedzsmentjét arra, hogy a károsanyag kibocsátási értéket manipulálják? Próbáljunk meg a játékelmélet játékai között keresni választ a kérdésünkre. Hiszen ha a stratégiai menedzsment már régóta élvezi a játékelméleti elemzésekből nyert felismeréseket, akkor a design is meríthetett az ilyen típusú elemzésekből és kutatásokból. 6 A magánlegelők tragédiájában például Michael Heller jogász fogalmazta meg azt a helyzetet, amikor a jogtulajdonosok által birtokolt szabadalmak, védjegy vagy forma mintaoltalmak közötti egymást kizáró, versengő viszonyok akadályaivá válnak az alapvetően hasznosnak ítélt termékek közötti szabad, minden résztvevő számára megfelelő helyzetet eredményező verseny kialakulásának. 7 Az Apple mintaoltalma kizárólagos jogot biztosított az általa megtervezett formának, vizuális megjelenésnek. A helyzet különössége, hogy az Apple iPhone forma – az Apple vezető formatervezője, Jonathan Ive részéről is elismerten – a több évtizeddel azelőtt megszületett Braun formatervek egyenes leszármazottjának tekinthető. A Braun formának azonban már nincs jogi mintaoltalmi védettsége, ha valaha volt is, már elévült. Erre a helyzetre pedig pontosan illik a Carol M. Rose által megfogalmazott jelenség, a „közlegelők komédiája” (comedy of commons, más néven inverz közlegelő), a magánlegelők közvetlen ellentéte. 8 Az elmélet szerint a szabad, mindenki számra hozzáférhető és felhasználható – esetünkben egy ikonikus „szép” forma – érték, hasznot teremt az azt felhasználó közösség számára. Az Apple szabadalom ismét beterelte a magánlegelőre a Brauntól eredő formát. A forma ennek ellenére megtalálható már a legkülönfélébb, másod- és harmadszintű piacokon is, különféle formai mutációkban és variációkban, sokszor a mintaoltalmi lehetőségek határait átlépve. Valószínűleg ebben az esetben már nem volt kifizetődő az Apple-nek perelni. Különösen nem a kínai és egyéb, kis tőkeerővel rendelkező, de feltörekvő cégek esetében. Milyen stratégiát követett a Samsung ebben az esetben? Alkalmazva a héja–galamb evolúciós játékot, ahol az Apple a héja, amely jelentős műszaki és formatervi beruházással és kockázattal fejlesztette ki a mobiltelefonok ’arche’ formáját, míg a Samsung, akár a galambok, minden különösebb kockázat és fejlesztési beruházás nélkül követte, majd később lemásolta azt. A nyereségmátrix elemzését az egy időben folyamatosan változó helyzet rendkívüli mértékben megnehezíti. A Samsungnak azonban, a súlyos pénzügyi büntetést is beszámítva – 70 milliárd dollárnyi tartalékkal számol az ilyen típusú veszteségekre –, a klasszikus mátrixeredményekkel ellentétben biztos nyereséggel kellett kijönnie ebből a helyzetből, mert a per elvesztése után azonnal szerepet váltott, és több esetben is az Apple kihívójaként, szintén héjaként, úttörő szerepet visz a mobil piacon. A Samsung designerei a per előtti időszakban is jól felkészült

xvIi. évfolyam / 96. szám

tervezők voltak, amit a gyors innováció is igazol. A design menedzsment stratégiai döntése határozta meg számukra, milyen legyen a végtermék. A helyzetet még bonyolítja, hogy a cégek a hardverek területén szorosan együttműködnek. Napjainkban bejelentkezett a versenybe egy harmadik szereplő, a Xiaomi is, a Mi Mix kerámia testű és teljes felületű kijelzőjével. Tervezéséhez meghívta a sztárdesigner Philippe Starckot. Az Apple ebben a versenyben csak második lehet a 2017-ben megjelenő iPhone 8 mobiltelefonjával. A nagy riválisok nem-kooperatív együttműködésére teljes mértékben igaz a Nash-féle kettős felosztás kooperatív és nem-kooperatív játékokra. A nem-kooperatív viselkedés esetén a stratégiák rejtettek, csak a köztük lévő megállapodások következményei nyilvánosak.9 A játékelmélet egyik legismertebb játszmája, a közlegelők tragédiája teljes mértékben leírja a Ford T 1908-as modell megjelenésétől számított közel 100 éves autóipar történetét. Ha a közlegelőt, a gazdákat a teheneikkel együtt behelyettesítjük az autópiaccal és az autógyártók által legyártott autókkal, akkor a végeredmény kísértetiesen fog hasonlítani az eredeti játékra. Az ismert nagy autógyártók közül a VW 2015-ben kirobbant botránya a közjó és az önérdek közötti ellentétből fakadó társadalmi csapda mintapéldája. A „legelőn” az első évtizedekben még békésen elfértek az egyre nagyobb számban megjelenő, elsősorban nemzeti autómárkák. A piac telítődését azonban már az autógyártók közötti rivalizálás, a túltervezés, a sikeres formatervet követő, másoló formatervezés, a gyártói kapacitások kihasználatlansága, a minimálisnak tekinthető – általában néhány százalékos – nyereség, a több autógyártónál jelentkező veszteségek pótlásához szükséges nagymértékű állami támogatás világosan mutatja. A többi szereplő között a veszteség, mivel közösen szenvedik el, a kezdetekkor közvetlenül ki sem mutathatóan, az eredeti kiváltó okra ki sem következtethető módon oszlik el. 10 A VW a közlegelő csapdájába esett. Következménye korunk egyik legdrámaibb problémája, a környezetszennyezés növekedése. E többszereplős játék típus tragikus végkifejletére Garrett Hardin hívta fel figyelmünket már 1968-ban. 11 Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága a visszavásárlási kötelezettségen túl további terheket rótt a Volkswagenre. Ahelyett, hogy a hatóság bírságként szedne be egy nagyobb összeget, a német gyártó maga költ majd 2,7 milliárd dollárt a nitrogén-oxid kibocsátás csökkentését célzó projektekre az Egyesült Államokban. Emellett a zéró emissziós járművek és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére – ami alighanem a töltőhálózat bővítését jelenti – szintén el kell költeniük 2 milliárd dollárt tíz év alatt. 12 A Volkswagennél a vásárlói bizalom helyreállítása érdekében, az ellenőrző hatóságok, a kereskedők és a politikai döntéshozók megnyugtatására az új design stratégia értelmében harminc új elektromos járművet fejlesztenek a „TOGETHER – Strategy 2025” program keretében. Azóta több nagy autógyártó cégről állítják a szakértők, hogy beépített szoftver segítségével szintén csaltak a károsanyag-kibocsátási vizsgálatokon. A közlegelő az eredeti játszmában egy fizikailag, méretében korlátozott területet jelent. Egy új formakarakter, egy új altípus megjelenése egy technológiai fejlesztéssel párosulva – lásd a Tesla elektromos autóit – a termékkategórián belül a virtuálisan értelmezett „legelő” határtalan jellegét és egy, a játékszabályokat legálisan átíró szereplő jelentőségét mutatja fel. A játékszabályokat akár legálisan, akár illegálisan megváltoztató játékosok (gambling chanchers) rövidebb, hosszabb ideig előnyhöz jutnak a többi játékossal szemben. Verseny és együttműködés a formatervezésben A túlélés a „survival of the fittest” darwini evolúciós elméletéből lehet ismerős, a profit növelése pedig a közgazdaságtan, illetve a közgazdaság-

utóirat // post scriptum

Kerti pad az 1950-es évektől (FŐKERT)

Budapest pad, 2005. design: Zalavári Stúdió, gyártó: Direct-Line Kft.

tani játékelmélet központi kérdése, másképp fogalmazva: a minden piaci szereplő céljaként meghatározott haszonmaximalizálás. Az egymással piaci kapcsolatban álló termékek között a versengés vált meghatározóvá. Az adott cég által fejlesztett termék tulajdonságait a vele közvetlen versenyben lévő cég feltételezett designstratégiai döntéseinek tudatában – de annak valós ismerete nélkül – kell fejleszteni. Ez a helyzet design szempontból végső soron a cég és termékének kiszelektálódását vagy túlélését eredményezi. A versengés szabályozó hatású, mivel elősegítheti az adott piaci, kulturális környezetben a legalkalmazkodóbb cég és termék továbbélését. Milyen alapvető változásokat eredményezhet ez a felismerés a termékfejlesztésben? A 21. század új design paradigmája valószínűleg a tárgyak, termékek egymás közti viszonyát, az egymásra és a környezetükre gyakorolt kölcsönhatásait vizsgáló, illetve azt értelmező, alkotó módon felhasználó tervezői paradigma lehet. A napjainkban zajló 4. ipari forradalom a nyugati civilizáció három nagy ipari forradalmát, a gőzgépek, a szerelőszalagok, az automatizáció forradalmát követő, a fizikai gépek és a tárgyak egységes információs hálózatba kapcsolódását jelöli ki. Az ipar 4.0 a technológiai folyamatok mellett már az üzleti folyamatokat is digitalizálja, egy komplex intelligens információs rendszert építve a termék köré. Az intelligens virtuális és valós hálózatok világszerte percről percre elemzett óriási adatmennyiség kezelését teszik lehetővé. A nagyméretű strukturált információs adatbázis befolyásolja a felhasználók döntéseit, elősegítheti a piaci folyamatok előrejelzéseit, felhasználható ipari, marketing, logisztikai, pénzpiaci folyamatok szervezéséhez. Megjelennek az intelligens gyárak, az intelligens termelésirányító és vállalatirányító rendszerek. A Big Data mesterséges intelligencia világában élünk. Léteznie kell egy, a termékek funkcióját, formáját, színét, mintázatát, kulturális, vizuális és szemiotikai, esztétikai rendszerbe szervező intelligens hálózatnak is. Az intelligenciát itt esetünkben egy kifinomult esztétikai érzékenység képviseli „az érzékileg létrehozott értelem”.13

(design: Zalavári József) piaci versenytársa a JCDecaux/Wall világcég, melynek utcabútorai és reklámhordozói a világ számos pontján megtalálhatók. A tervezői között ott találhatjuk Norman Fostert, Martin Székelyt, Philippe Starckot, Mario Bellinit. Egy fővárosi többfordulós pályázat eredményeként ma az Euroelement K4 típusú utasváróit láthatjuk és használhatjuk az állótámasszal Budapesten. A Műcsarnok 2017-es Ipar-és Tervezőművészet Nemzeti Szalon kiállításán szereplő Navona Led lámpa (tervező: Zalavári József, gyártó: GE Lighting, 2012–2014) nemzetközi versenyben mérettetik meg. Érdekességként említhető, hogy majdnem egy időben tervezte Michele De Lucchi a Crown lámpát az iGuzzini számára. A Szarvasi Vas-Fém Zrt. Unipress kávéfőzője (design: Zalavári József) és a dunaújvárosi Momert Rt. Capriccio kávéfőzője (design: Koós Pál, Nádas Gergely) egymással teljesen megegyező műszaki megoldással, de különböző formával hosszú ideje együtt léteznek a piacon. Magyarország köztereit egy külföldi cég utcabútorai uralhatják (invazív design), kiszorítva a már a 60-as években megjelent, de nem kellően értékelt, Bauhaus stílusú, sárga hajlított csővázú „noname” padjainkat. Philippe Starck 1990-es években az EMECO számára tervezett Hudson széke, amely a New York-i Museum of Modern Art állandó gyűjteményébe került, formájában kísértetiesen hasonlatos az 1950-ben kiadott Faipari Szerkezetek Ideiglenes Tankönyv 292.oldalán található székhez. A szék mint „elavult, nem szép” tárgy tűnt el a magyar tárgykultúrából. A designerek által játszott játékot a „szép tehenek legelője” játéknak nevezhetnénk, mely játékot leginkább az autókiállítások és a 0 km-es WV autók bérelt autótemetőjének kettőse illusztrálhatna a legmeggyőzőbben. A gazdasági jelenségek körébe az esztétikai, ízlésbeli döntések éppúgy beletartoznak, mint a racionális logikai úton elemezhető stratégiai döntések. Mivel tapasztalhatjuk, hogy a tervezett „szép” hatása azonnali és közvetlen, akár a munkahelyek számát, akár a környezeti változásokat tekintjük, tervezőként talán egy interdiszciplináris, rendszerszemléletű evolúciós designesztétika segíthet közelebb jutni a megoldáshoz. Két azonos funkcionális termék közötti választásra, a „melyik szebb” kérdés eldöntésére, miközben nap mint nap cselekedjük, közvetlen szabályt nem találunk. A szép tetszést arat. Az egyik tárgy szebb számunkra, mint a másik. A szebb választásának folyamatos játéka alakítja ízlésünket. Platóntól Kantig, Umberto Ecótól Scrutonig sorolhatnánk a filozófusokat, akik feltették önmaguknak a kérdést a szép, az igaz és a

Az ökodesign esztétika játékszemlélete A Big Data hálózati döntések többé-kevésbé ismertek, eredményeik jól dokumentáltak – de mit tudhatunk az imént említett, a formatervezés számára oly fontos, saját kompetenciájába tartozó esztétikai hálóról? Az Euroelement Kft-nél közel 20 éve folyamatosan fejlesztett utasvárók

régi-új magyar építőművészet

jó viszonyáról. Amerikai szociológusok beautizmusnak nevezik a napjainkban eluralkodó nézetet, mely szerint a szépnek bemutatott jelenség jó, a csúnyának, elavultnak beállított rossz. A természeti szép és a kulturális szép elkülönítésével, megkülönböztethetőségével a genetikailag kódolt és a kulturálisan kódolt énünk kettős természetéből eredő viszonylatokat mérlegelhetjük. A természet megjelenési formái között miért teszünk különbséget ránk gyakorolt érzéki hatásaiban? Miért szép egy virág és miért csúnya a pók? Hiszen mindegyikük a biológiai kiválasztódás tökéletes funkcionális formája. Ezen relációk villámszerű felismerésekként, mint személyes, a testi, fizikai és érzelmi, lelki viszonyulásból fakadó ítéletalkotások fogalmazódnak meg bennünk. Az érzelmi reakcióval az érteni akarás is együtt jár. A szép érzetének élménye első benyomásként, korábbi tapasztalataink birtokában alapvetően befolyásolja a jóról, a hasznosságról alkotott véleményünket és összbenyomásunkat. Kell, hogy az érzékiben megnyilvánuljon egy evolúciós tapasztalat. 14 Roger Scruton Az építészet esztétikája című könyvében példaként ír arról, hogy összehasonlította egy modern, svéd tervezésű, skandináv design és egy klasszikus étkészlet villáját. Megállapítása szerint „A svéd villa a funkcionalitás esztétikai ideáját jeleníti meg, de ez az idea hamisnak bizonyul, amikor azt a gyakorlati, használati ideákból származtatjuk.15 Az összehasonlítás ilyen formában fontos összefüggésre világít rá, hiszen egy adott tárgy forma–funkció kapcsolata minden esetben a tervező szándékát, talentumát tükrözi vissza. A tervező, mivel már nem elemi fizikai létszükségleteket kell kielégítenie, a saját ideája szerint formál, az adott kor, hely és ember viszonylatában. Az esztétikai ítéletalkotások szerint különböző esztétikai kánonokat, szabályrendeket figyelhetünk meg az évezredek alatt. Németh Lajos művészettörténész szerint „…minden stílus bizonyos vizuális-plasztikai játékszabályok elfogadásán alapul, hiszen mindenfajta vizuális konvenciónak is hallgatólagos megegyezés az alapja.”16 Ebben a már játékelméleti helyzetben Raymond Loewy – aki már a kezdetektől a piaci viszonylatokban látta a formatervezés lényegét – MAYA-fokát is („Most Advanced Yet Acceptable”, azaz merész, de még elfogadható) újraértelmezhetjük.17 A vásárlói viselkedés (consumer behavior) eközben már könnyen kondicionálható és ráhangolható a legújabb esztétikai stílusok befogadására. Az éppen választott „szép” formarend – melyről annyit lehet elmondani, hogy újszerű – sikeressége egy következő választás esetén meghaladható mintaként (termék-DNS) funkcionál a következő ítéletünkben. 18 Történelmünk korstílusainak egymást követő periódusaiban feltűnő

Irodai szék a Faipari szerkezetek c. ideiglenes tankönyv 1950-es kiadásában

xvIi. évfolyam / 96. szám

K4 Utasváró, 2010, design: Zalavári Studió, gyártó: Direct-Line Kft.

az egyre rövidebb ideig tartó esztétikai kánonok érvényessége. Ma az egységes, globálisnak tekinthető kánonok helyébe az egymás mellett, párhuzamosan érvényes esztétikai modellek posztmodern utáni, gyorsan változó világa lépett. Az emocionális és a racionális szféra tudatalatti működése a forma által kiváltott érzeteket (nyugodt–feszült, stabil–instabil) és általános értékeket (ízléses–ízléstelen, hasznos–haszontalan, szép–rút, ismert–ismeretlen) kapcsol a látványhoz, mely fókuszába végül a „jó–rossz” értékpár szimultán jelentésként kapcsolódik. Ebben az aktusban ízlésítéletünk egyben értékítéletté is transzformálódik. A tervezői folyamatban a lehetőségeket megfogalmazó szabad, kreatív játékban születnek meg tárgyaink előképi változatai, melyek közül a környezet szelektál. Mesterséges környezetünk változatos formái ily módon a szép esztétikai szférájában folyamatosan zajló állandó versenyben, kölcsönös függésben, egymásból származtatva befolyásolják születésüket és elmúlásukat. Új designparadigma, ökodesign Enzo Mari a HIDA Sangyo japán bútorgyártó cég meghívására 2008ban egy rendkívül sikeres bútorcsaládot tervezett a modern európai designkultúra és a japán kézműves tudás egyesítésével. Philippe Starck, miután megtervezte a Mi Ming széket, bizonyítva a kínaiak számára, hogy tárgykultúrájuk legalább olyan gazdag, mint az európai, meghívást kapott a Xíaomi-tól egy kerámia technológiára és egy új kijelzőre épülő okostelefon, a MI MIX tervezésére, amellyel megelőzik az Apple-t. Peter Horbury, a Volvo volt vezető tervezője – jelenleg a Volvo új tulajdonosa – a kínai Geely számára tervezheti új autóit. A periodikusan bekövetkező gazdasági és környezeti válságok a marketing uralta termékfejlesztés veszélyeire és hosszabb távú tarthatatlanságára figyelmeztetnek. A fent ismertetett példák is valószínűsítik, hogy a design menedzsmentben és a termékfejlesztésben a századfordulón egy látens paradigmaváltás történhetett. Az ismert design irodalomból mégis honnan következtethetők ki e rendkívül kiélezetté váló piaci versenyhelyzetből származó és drámai következményekkel járó döntések? A termékek evolúciós származtatás-tanára alapozva és a termékek környezetre gyakorolt káros hatásainak kényszerű figyelembevételével, a design az ökológia tudományából nyerte új funkcionális szempontrendszerét. Az erőltetett, teljes mértékben újra törekvéssel szemben fontossá vált az előző termékgenerációk újraelemzése és az azokban jól funkcio-

Philippe Starck Emeco Hudson Chair, 2012

utóirat // post scriptum

Kaesz Gyula bútor-családfa ábrája, 1978

náló elemek, strukturális, formai jellemzők megőrzése, integrálása az új termékbe. Az életciklus szemlélet, a „bölcsőtől bölcsőig” életciklusokon átívelő, rendszerszemléletű tervezésmódszertan a társadalom, természet és gazdaság hármasának egymásra gyakorolt, fraktáltermészetű kölcsönhatásainak erőterében fejleszti tovább tárgyainkat. A sikerre, illetve a haszonmaximalizálásra törekvő design menedzsment racionálisnak tekinthető önérdekű választási stratégiáinak megértéséhez azonban már a játékelméletet is segítségül kell hívnunk. A játékelmélet elsősorban gazdasági stratégiai döntéselméletként született, mégis az alkalmazása gyorsan terjedt a legkülönfélébb tudományágakban. Miért ne alkalmazhatnánk ugyanígy a design folyamatainak elemzésekor a tervezői döntéseink meghozatalához? A design egyébként a természettudományokból és a társadalomtudományokból eddig is bőven gazdagodott, amit a rendszerszemléletű tervezés, vagy akár az ökológiai szemléletű tervezés elmélete is bizonyít. Darwin származástani és az Ernst Haeckel ökológiai „fa” ábráinak hasonlósága Charles Jencks stílusfolyam ábráival vagy Kaesz Gyula bútor „családfa” ábrájával valószínűleg nem a véletlen műve. Mint ahogy az sem, hogy Maynard Smith a játékelméletében a különböző biológiai élőlények közötti kölcsönhatások értelmezésére sikeresen használta az evolúció törvényszerűségeit. 19 Erre bátoríthat Horst Rittel design módszertanra alkalmazott generációs elmélete is, amely az általa komisz (wicked) problémaként tárgyalt tervezést egymásra épülő, paradigmaváltásokban megnyilvánuló design módszertani gondolkodási folyamatként feltételezi. 20 Rittel eredetileg szociális kérdésekre alkalmazta elméletét, így természetes hogy a játékelmélet is megjelenik egy-egy konkrét társadalmi esemény elemzésében. Joggal feltételezhetjük a terméktervezés

régi-új magyar építőművészet

fentebb feltárt tanulságos design stratégiai játékokként értelmezett történetei alapján az újabb design paradigmaváltást. Ezeket a 20. század második felét és a 21. század elejét meghatározó módszertanokat követheti az ökodesign játékelméleti tervezési stratégiája és módszertana. A termékek létrejöttének és egyben sikerességét befolyásoló, kölcsönös egymásra hatásukat figyelembe vevő termékfejlesztési stratégiák a játékelmélet stratégiáinak alkalmazásával hatékonyabbá és hatásosabbá teheti a tervezést. Ehhez járulhat hozzá egy új, napjainkban megjelent fogalom, a „design DNS”, az élő szervezetek DNS-éhez hasonlóan a termék mind belső (statikai, strukturális, fizikai stb.) és külső (vizuális, formai, esztétikai, szemiotikai) jegyeit összesítve tartalmazó termék brandje. A modell felhasználja a Richard Dawkins memetikai elméletét, mely szerint a gén mintájára a mém egy kulturális, másolódó információs egység. Ez alapján a designert mém tervezőnek (memetic designer) is nevezhetjük. A kulturális design a mémek hierarchikus egymásba rendezésének stratégiai döntéseivel határozza meg, hogy melyek lehetnek követő vagy újító, másoló vagy eredetiségre törekvő, a mérnöki vagy az esztétikai szempontokat előnyben részesítő, vagy mindezen szakmai értékeket eredeti módon ötvöző szemléletűek. A DMS (Design Memetic Spiral), a tervezés spirális modellje a termék teljes, csak rá jellemző design tulajdonságait tartalmazó modellje. Ezen tulajdonságok az új termékvariációk létrejöttekor hasonló, illetve mutációk révén az eredetitől nagyban eltérő design-DNS kombinációban öltenek testet. Az ökodesign ebben a kontextusban egy többszereplős, többdimenziós, transzdiszciplináris, társadalmi közmegegyezéssel felállított játékszabályok szerint folyó interaktív stratégiai terméktervező játék, melynek célja a termékek és a termékrendszerek közötti szelekciós verseny eredményeként, egy jobb, egyre növekvő életminőséget biztosító természetes és mesterséges fizikai, esztétikai és szimbolikus emberi környezet megteremtése.21 Sőt, nem csak a termékek, hanem a különböző – ebben az esetben játékszabályoknak tekintett – kötelező és ajánlott minősítő rendszerek (ISO, LCA, C2C, LEED, BREEAM), a design díjak kritériumrendszerei (Red Dot, IF Design Award, Good Design) és környezeti előírások is játszanak, hiszen a célok változásával ennek megfelelően szükséges a játékszabályainkat is változtatni és versenyeztetni egymással. A játékszabályok egy kulturális környezetben állandóan változó, multilogikus – társadalmi, jogi és gazdasági – szabályok rendszereként határozhatók meg. Valószínűsíthető, hogy az ökodesign játékelméleti megközelítése az ezt megelőző designfejlesztési módszertanokkal egyetemben segíthet új alternatív tervezői, fejlesztői stratégiák kidolgozásában. Természetesen, ahogy minden játék, ez is feltételezi a játékosok magas szintű szakmai felkészültségét, és így a játék kimenetele sosem lehet biztos egyik fél számára sem. A funkcionális tárgyrendszerek a kölcsönös függőségben egymásból merítve bővülnek és befolyásolják evolúciós természetű változásuk pályáját. A design tárgyi világára ebben az értelemben mint kulturális, mentális állapotunk egyfajta szellemi közösségben megnyilvánuló kivetülésére tekinthetünk, melyben a tervező ember önmagát ismerheti fel és teremtheti újjá. Más szavakkal: a legfőbb kérdés számunkra, hogy miként leszünk képesek a jövőben e gondolatok mentén fejleszteni önmagunkat?

A tanulmány a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet felkérésére készült, amely a „Fogalmak és ös�szefüggések az iparművészetben és tervezőművészetben” címmel 2017. május 4-5-én megrendezett konferencián elhangzott előadás írásos változata. A tanulmányokat a Kutatóintézet konferenciakötet keretében jelenteti meg – a szerk.

Zalavári József: Konzolos szék evolúciós fája, 2010: Szabó Károly, 1972; Konstantin Grcic: MYTO, 2008; Noboru Nakamura: PHOANG IKEA, 1975; Peter Opsvik: Tripp-tapp, 1972; Verner Panton, 1959; Gerrit Thomas Rietveld: Cikk-cakk szék, 1935; Gunnar Aagaard Andersen, 1952-53; Beuer Marcell: B33, 1927; Antonie Pevsner: Developable Surface, 1939

___________ 1 File: London (1932) Ending the Depression through Planned Obsolence. pdf 2 F. Aslaksen – S. Bergh – O.R. Bringa – E.K.Heggem 3 Deconstructivism: Retrospective. Views and Actuality, MoMA, 2013. 4 http://arstechnica.com/tech-policy/2014/05/apple-v-samsung-jury-is-in-samsung-infringes must-pay-119-6-million/ 5 http://www.cbsnews.com/news/cpsc-warning-samsung-note-7-phones-fire-explosions/ 6 Michael Hatfield, Game Theory in Management. Modelling Businesss Decisions and their Consequences. Routhledge. A Gower Book, 2005. 7 Michael A. Heller, The Tragedy of Anticommons, 1988. http://repository.law.umich.edu/cgi/ viewcontent.cgi?article=1608&context=articles 8 Carol M. Rose, Comedy of Commons, 1996. http://digitalcommons.law.yale.edu/cgi/ viewcontent.cgi?article=2827&context=fss_papers 9 John Nash, Non-Cooperative Games, 1951. http://lcm.csa.iisc.ernet.in/gametheory/Classics/NCG.pdf 10 Az előadás után rövid idővel kartellezés gyanújába került az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen, az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler. http://www. spiegel.de/wirtschaft/soziales/volkswagen-audi-porsche-bmw-und-daimler-unter kartellverdacht-a-1159052.html 11 Garrett Hardin, The Tragedy of the Commons, 2010 http://www.geo.mtu.edu/~asmayer/ rural_sustain/governance/Hardin%201968.pdf 12 https://www.epa.gov/newsreleases/volkswagen-spend-147-billion-settle-allegations-cheating emissions-tests-and-deceiving 13 Roland Barthes: A szöveg öröme. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 112. o. 14 Darwin claims in his theory of sexual selection that because of random mutations whose ability to function can only be known later, “sexual ornaments must be pleasing for their own sake”. Kant’s attraction without interest can be understood as an interaction influencing emotional and cognitive operations. A művészet eredete. (Origin of Art) Ed.: Horváth Márta. Typotex, 2014. 21. o. 15 Roger Scruton, The Aesthetics of Architecture. Oxford University Press, 2009. 241.o. 16 Németh Lajos: Törvény és kétely Gondolat Budapest 1992 218.old 17 Raymond Loewy, On Design. Idea 55. Ed. by Gerd Hatje, Stuttgart 18 Bob Eves and Jon Hewitt, Style-Branding, Aesthetic Design DNA. International conference on engineering and product design education, 10–11 Sept. 2009, University of Brighton, UK 19 Maynard Smith, Evolution and the Theory of Games. Cambridge University Press, Cambridge, 1982. 20 H. Rittel, The State of the Art in Design Methods. Design Research and Methods Vol. 7. No. 2, 1973. 143-147.o. 21 Zalavári József: A szép tehenek legelője. Gép, 2016/7–8 133-136. o. Ökodesign a termékfejlesztés ökológiai szemléletű módszere, amely három tényező, a természeti környezet tisztasága, a gazdaság profitigénye és a szociális szükségletek közötti dinamikus egyensúly megteremtésére törekszik. Az ökológiai szempontból elkötelezett stratégiai tervezési módszer eredményeképpen létrejött ökotermék ill. ipari ökotermék rendszer, mely e környezet középpontjában van, olyan fizikai, esztétikai és szimbolikus tulajdonságokkal rendelkező termék/termékrendszer melyek az azt használó szükségleteinek és igényeinek kielégítése mellett figyelembe veszi a működésük teljes periodikus életciklusai alatt környezetre gyakorolt káros hatásokat és azokat a lehető legkisebb mértékűre

xvIi. évfolyam / 96. szám

csökkentetve, a kedvező hatásokat felerősítve, a természeti, társadalmi és gazdasági környezeti viszonylatokat optimalizálva működnek, azok teljes életciklusaiban. Az ökodesign esztétikai pólusa mint művészeti, esztétikai összetevő az ember érzéki önmegismerésének kulturális eszköze, melynek alapkérdése: mennyivel teszi többé az emberek életét a művészet? A formák rendjének belső, önszerveződő, folytonosan növekvő összetettségéből eredő, a vizuális formákhoz kapcsolt funkciók tervezésével bizodalmunk a mindennapi élet javításának ezen eszközében van. Az ökodesign szemiotikai összetevője arra hívja fel a figyelmet, hogy minden körülöttünk érzékelhető tárgynak van kulturális jelentése, mely ha értjük a nyelvezetét, elmondja nekünk, mi is az valójában. copyright zalavári 2010, after Michael Braungart and William McDonough, ld. még: www.wdo.org/about/definition)

...and who remembers that yellow bench in the garden? Eco-design, new paradigm? Economic and environmental crises that occur periodically warn us of dangers of product development dominated by marketing and its unsustainability in the long run. A latent change of paradigms took place in design management and product development at the turn of the century. Design has acquired its new functional system of viewpoints from ecology based on the evolution-based etymology of products and an enforced consideration of the harmful effects of products on the environment. As opposed to the forceful ambition to completely new, the re-analysis of previous generations of products and the integration of the well-functioning components in them, the preservation of their structural and formal characteristics and their integration into the new products gained importance and significance. The life-cycle approach, the system-oriented methodology of design going beyond „from cradle to cradle” lifecycles develops our objects in the fractal-nature power field of correlations and mutual influences between society, nature and economy.

utóirat // post scriptum

Kelet-nyugati átjárók A második világháború utáni európai építészet egyesített története felé szöveg text:

Kerékgyártó Béla

Mi kötötte össze egymással az évtizedeken át hatalmi tömbök szerint megosztott Európa nyugati és keleti felét? Hogyan írható meg a háború utáni építészet története egységesített keretben? Ez volt az alapvető kérdésfeltevése annak a zürichi ETH-n 2014 és 2016 között rendezett három nemzetközi konferenciának, amelynek előadásai tanulmányokká bővítve három kötetben jelentek meg a Birkhäuser Verlagnál.1 Az egész vállalkozás kezdeményezője, szellemi vezetője az ETH Építészettörténeti és Elméleti Intézetének professzoraként Moravánszky Ákos volt, aki három asszisztensével, Judith Hopfengärtnerrel, Karl R. Keglerrel és Torsten Langéval együtt szervezte meg a nagyszabású eseményt. A sorozatnak az East West Central. Re-Building Europe 1950–1990 címet adták, amely utal a Kelet- és Nyugat-Európa közötti közvetítés és egyesítés mindmáig elvégzetlen feladatára. A „re-building” egyszerre jelenti az 1945 és 1990 közötti periódus építészeti fejleményeit, de a történet jelenbeli meg- vagy újraírási kísérletét is. Európa mint közös keret nem valami statikus, elvont és pusztán eszmeileg megragadható entitásként, hanem sok szálon futó kapcsolatok, párhuzamok és különbségek hálózataként jelenik meg, amelyet „versengés, együttműködés, kritikai átvétel és továbbgondolás, tudástranszfer” egyaránt jellemzett, ahogy Moravánszky Ákos előszavában fogalmaz. Az egybenlátás csak a „nyugati” és „keleti” kutatók párbeszédében, mindkét oldal egyszerre belső és összehasonlító elemzésével, esettanulmányok sokaságában ölthetett alakot. Ehhez nyújtott intézményi tekintélyével, súlyával, kutatási infrastruktúrájával megfelelő színhelyet az ETH, Moravánszky Ákos kettős kötődése és több évtizedes közvetítő munkája pedig szellemi alapot és garanciát. A két oldalt a maga sajátosságai szerint, autonóm félként tárgyaló törekvéseknek azonban számot kell vetniük azzal, hogy fontos pontokon aszimmetria állt és áll fenn a két világ között. A Nyugat többé-kevésbé egységes identitásával egy meghasadt Kelet állt szemben, amely hivatalosan a Nyugattól való különbségét, sőt vele szemben elvi fölényét hirdette, miközben a társadalmak vágyakozva (vagy frusztráltan) tekintettek a Nyugat felé. Az is kérdés, hogy a keleti tömb országainak mennyire volt közös történetük. A Szovjetuniótól való hatalmi és ideológiai függés következtében a nagy politikai és társadalompolitikai fordulatok közös határpontokat jelentettek, ezen túlmenően azonban lényegi különbségek mutatkoztak az egyes országok történetében és fejlődési ciklusaiban. A kutatást illetően is jóval előrébb haladt Nyugaton a kapcsolati háló és az integráció kiépülése, és a háború utáni évtizedekre vonatkozó nemzetközi kutatások is ott indultak meg először. A „Kelet” lemaradása kutatási hálózatban, kultúrában, infrastruktúrában-intézményekben, így a forrásokat összegyűjtésében, archiválásában is jelentős. Nem csoda ezért, hogy a kötetekben a Kelet-Európából származó, illetve kelet-európai témákkal foglalkozó kutatók többsége is valamilyen formában (tanulmányok, fokozatszerzés, állás, ösztöndíj) kapcsolódott-kapcsolódik nyugati intézményekhez. A konferenciák, illetve a kötetek három, egymást átfedő metszet-

régi-új magyar építőművészet

ben (1950–1970, 1960–1980, 1970–1990) fogják át a háború utáni évtizedeket. Az egyes időszakokhoz a szerkesztők három kulcsproblémát rendeltek: „Re-Humanizing” (a humanizmus megújítása), „Re-Scaling the Environment” (a környezet léptékváltó átalakítása) és „Re-Framing Identites (új identitáskeretek kialakítása), amelyek azonban át is nyúlnak az adott időkereteken. A három kötet 1032 oldalán 54 (a felvezető szövegekkel együtt 58) tanulmány 62 szerzője változatos megközelítésben tárgyalja ezeket az évtizedeket. Az alábbiakban természetesen csak a fő vonulatok bemutatására szorítkozhatunk. A kötetet bevezető szövegeken és Moravánszky Ákosnak az egyes köteteket felvezető tanulmányain kívül viszonylag kevesen vállalkoztak általános kép felvázolására. Érdemes közülük röviden kiemelni Pjotr Bujas és Alicja Gzowska tanulmányát a korszak építészetének intézményi kereteiről, amelyeket sok tekintetben konvergensnek írnak le. A nemzetközi szervezetek közül az UIA (International Union of Architects) vagy az ebben a kötetben nem említett Építésznők Nemzetközi Szervezete kifejezetten közvetíteni próbált a tömbök között. A háborút követő állami szerepvállalással, a nagyléptékű feladatokkal kapcsolatban mindkét oldalon nagy tervezőirodák is létrejöttek. Az intézményi alakulást most elsősorban a keleti oldal felől tekintve, itt az építészeti tervezés és kivitelezés teljes államosítása ment végbe, amelyekhez főleg szabványosítással, tipizálással és várostervezéssel foglalkozó kutatóintézetek is kapcsolódtak. A szakmai szervezetek transzmissziós szerepet töltöttek be a politika és a szakma között. Az egyes országok közötti szakmai kapcsolatok koordinálását – így például a harmadik világba irányuló építészeti exportot is – a szocialista országokban hivatalos szervek intézték. A centralizált, korlátozott nyilvánosság körülményei között kevés lehetőség nyílt informális kapcsolati hálók működtetésére, mint amilyen Nyugaton a Team 10 volt (amelynek azért volt néhány kelet-európai tagja is, így a magyar Polónyi Károly). Rátérve most az egyes időszakokat tárgyaló kötetek közül az elsőre: a Re-Humanizing, 1950–1970 alapvetően az újjáépítés időszakára vonatkozik, amely nemcsak a fizikai pusztulás felszámolását, hanem a kultúra, a társadalmi értékek és intézmények újjáépítését is célul tűzte ki. Miközben a humanizálás alapvető konszenzusként a háború, a holokauszt, a faji megkülönböztetés elutasítását jelentette, ezen túlmenően azonban értelmezése a politikai-társadalmi viszonyok változásai tükrében sokféleképpen és ellentmondásosan alakult. A „Kelet” felől tekintve, előbb a szocreál és a formalistának, elidegenedettnek bélyegzett (nyugati) modernizmus szembeállításában, aztán a sztálinizmustól és a szocreáltól való elhatárolódásban, a modernista hagyományok és minták folytatásában fogalmazódott meg. Ezt követően a modern építészet és értékvilág kritikája előbb kiigazítási és reformkísérletekben öltött testet, majd elutasításban, a (történeti) folytonossághoz, identitáshoz való (posztmodern) visszatérésben folytatódott. A modern építészet új körülményekhez igazításának és továbbfejlesztésének átgondolása már a háború alatt megindult. Sigfried Giedionnak a közösségi jelentések megfogalmazására, a monumentalitásra és humanizálásra vonatkozó koncepcióját, annak forrásait és párhuzamait

Moravánszky Ákos elemezte. A modern építészek fiatal generációja, a később Team 10-ként ismertté vált csoport tagjai már a 40-es évek második felétől kezdve kifejezték elégedetlenségüket a funkcionalizmussal, a tömeges építés inhumánus környezetével szemben. Annie Pedret aprólékos kutatás során tárta fel azokat a fogalombokrokat, amelyek a fiatal generáció már említett csoportosulása, a Team 10 tagjainak írásaiban, megnyilvánulásaiban a humanizálás kapcsán megjelentek (spiritualitás, az érzelmek fontossága, az identitás kifejezése), és azokat az építészeti eszközöket, amelyek ezek megvalósítását szolgálták. A Team 10 tagjait nagyobb léptékben a település és a táj, a tágabb környezet közötti kapcsolatok újragondolása is foglalkoztatta (Nelson Mota). Az újjáépítés és ezen belül a tömeges lakásépítés, mint a szociális célok és legitimáció fő eszköze, az első kötet meghatározó vonulata. Varsó újjáépítésével kapcsolatban már 1946-ban elkészültek az első, új várost és új társadalmat vizionáló tervek, amelyeknek elbírálására nyugati és szovjet szakértőket egyaránt meghívtak; az ilyen típusú együttműködés aztán hamar lekerült a napirendről (Marcela Haneckova). Ugyancsak a háború utáni újjáépítéstől indít a holland és a csehszlovák fejleményeket összehasonlító tanulmány (Cor Wagenaar és Marijke Martin), amelynek közös motívuma vagy ideológiája a közösségek kialakításának elősegítése volt. Hollandiában a Team 10 alapító tagjai közé tartozó Jaap Bakema és különösen Aldo van Eyck vehemensen támadta a modern építészet technicista, „inhumán” vonásait. Csehszlovákiában, ahogyan a többi szocialista országban is, a modernista hagyományok folytatását megszakította a szocreál (ahogy a cseheknél nevezték: a szorela) közjáték, amelyet a 60-as évek ígéretes reformkorszaka követett. Ekkor a lakótelepek reformja is terítékre került, amelynek megvalósult példájaként mutatja be Martin az Invalidovna telepet. Ebben az újragondolásban a szociológus, társadalomtudós Jiri Musil is szerepet játszott. 1968, illetve az azt követő visszarendeződés azonban a mennyiségi szemléletű lakásépítés kizárólagossá tételét jelentette. Hasonló tendenciák érvényesültek Romániában is, ahol a tömeges építés kapcsán a tudományos elvekre támaszkodó műszaki hatékonyság és a sajátos – egyedi vagy megkülönböztethető – építészet létrehozásának igénye került konflik-

xvIi. évfolyam / 96. szám

tusba egymással (Dana Vais). Magyarországon 1956 után a társadalom anyagi igényeinek kielégítése, így elsődlegesen a tömeges lakásépítés a rendszer legitimációjának fő elemei közé tartozott. A rendszer merev keretei, illetve a 68 utáni ideológiai bemerevedés nem tette lehetővé a tömeges építés társadalmi és környezeti igényekhez és feltételekhez igazítását. A szakmai kritikák felismerései nem épültek be a döntéshozásba, hanem itt is folytatódott a mennyiségi szemléletű iparosított építésmód (Kerékgyártó Béla). Érdekes ezzel összevetni Liljana Blogajevic tanulmányát, aki azt mutatja be, hogyan lehetett a decentralizált jugoszláv önigazgató rendszerben a szűkös anyagi lehetőségek és kivitelezési feltételek között az iparosított építészet moduláris rendszerét a tervezői intelligencia révén az egyedi feltételekhez és igényekhez alakítani. 2 A Szovjetunióba betagolt Észtországban a 60-as, 70-es években az ekkor kibontakozó szociológiai és környezetpszichológiai kutatások a szovjet típusú lakásépítés és munkahelyek kritikáját a környezeti és életminőség oldaláról fogalmazták meg (Karin Hallas-Murula). A szocialista országokban a szociológia az 1960-as évekbeli újramegjelenése idején kritikai funkciót töltött be az ideológiailag tételezett „valósággal” szemben, ezért a 70-es évek ideológiai visszarendeződése során a kritikai szociológia képviselőit sok esetben félreállították. Ezekről a tendenciákról a fenti tanulmányok mindegyike szót ejt. A második kötet (Re-Scaling the Environment. New Landscapes of Design, 1960–1980) azzal a léptékváltással foglalkozik, amely a háború okozta károk és hiányok felszámolása után a 60-as években az építészeti és települési, illetve nagyobb területeket érintő beavatkozásokban végbement, és amit a vezető ideológiai témák átstrukturálódása is támogatott. Tudományos-technikai forradalom, kibernetika, rendszerelmélet és -szervezés, a szociológia mint társadalomtechnika és interdiszciplinaritás – ezek voltak az új címszavak. Az építészet és a design iparosítása, szabványosítása, a megastruktúrák, a táji, illetve régió léptékű beavatkozások tudományos módszereket igényeltek a tervezésben, ami a település- és tájtervezés és az azt megalapozó társadalomföldrajz diszciplináris fontosságának megnövekedésében is kifejeződött. A magas szinten technicizált, hálózatszerű környezet új aktorrá vált, s

utóirat // post scriptum

felmerült a kérdés, hogy kézben tudja-e tartani az ember az őt kiszolgálni hivatott technikát, vagy maga válik annak szolgájává. A 60-as években azonban inkább a pozitív szcenáriók voltak túlsúlyban, amelyek az emberi lehetőségek, részvétel és kommunikáció kiteljesítésének lehetőségeit látták a technikában. Az elképzelések sokszor utópikus színezetet öltöttek például a jövő otthonával vagy az önfejlesztő, emberi képességeket túlszárnyaló robotokkal kapcsolatban. David Crowley tanulmányában a konzolok testesítik meg azt az interface-t, amely a hálózatszerűen összekapcsolt informatikai rendszer révén a környezet átfogó irányítását tette lehetővé. A különböző, a tudomány, a média és a művészet területein mozgó kísérletező irányok között Crowley a magyar Balázs Béla Stúdió és Bódy Gáborék filmnyelvi kísérleteit is tárgyalja. Anyagszerűbb utópiákat képviseltek azok a nagyléptékű tervek, amelyek egy laza nemzetközi avantgárd társulás, a GEAM három tagjához, a lengyel-norvég Oskar Hansenhez, a magyar-francia Yona Friedmanhoz és a német Frei Ottóhoz kapcsolódtak. A három építész a „60-as évek nemzetközi méretekben is megfigyelhető tervezési eufóriájának” hullámán fejtette ki a mobilis építészetre vonatkozó elképzeléseit, amelyek részleteikben ugyan jelentősen eltértek egymástól, de az emberek technika révén lehetővé tett mozgási szabadságát és ezzel önkiteljesítését kívánták elősegíteni (Cornelia Esher). Az ulmi Hochschule für Gestaltung (Formatervezési Főiskola) az ötvenes évektől a Bauhaus hagyományának, mégpedig előbb a művészeti, majd később a Hannes Meyer képviselte szcientikus irányának folytatását tűzte ki célul. Az iparosított építészeti tervezés és design e felfogás szerint megváltoztatta az építész mint individuális alkotó szerepkörét, más képességeket, együttműködést, nagyobb tudatosságot vár el tőlük. A tudományos tervezés egyik fontos képviselője, a matematikus, fizikus és rendszerszervező Horst Wilhelm Jacob Rittel előbb Ulmban, majd az amerikai Berkeley-ben foglalkozott a tervezési módszerek szervezéselméleti megalapozásával, illetve a tervezői tudatosság növelésével. A 60-as évek vége felé azonban, követve a korszak szellemi mozgását, szkeptikussá vált a monologikus és autoriter tudományos módszerek iránt, és a visszacsatolás, a többirányú kommunikáció eszközeivel a tervezés demokratizálásának útjait kereste (Torsten Lange). Svédországban a háború után domináns új empirizmust a 60-as évektől egy erősen gyakorlati irányultságú strukturalista megközelítés váltotta fel. A Swedish National Board of Public Building (Svéd Középítészet Nemzeti Tanácsa – KBS) szervezetelméleti alapokon törekedett a tervezés intézményi koordinációjára, illetve hagyományos eszközeinek bővítésére. A KBS a kormányzatnak közvetlenül alárendelt, gyakorlati hatáskörrel rendelkező intézményként fokozatosan gigaszervezetté nőtt. „Strukturális filozófiája” a környezet totalitásának megtervezésére és ellenőrzésére irányult. Módszeresen foglalkozott az ipari tömegtermelés és szerializáció, s ezen belül a méretbeli koordináció, a flexibilitás, az adaptálhatóság, illetve az épített környezet részei élettartam szerinti csoportosításának kérdéseivel. Ez a gyakorlatias, technicista strukturalizmus jól megkülönböztethető volt a nemzetközileg jelentős hatású holland, inkább eszmei-ideológiai síkon mozgó építészeti iránytól (Erik Sigge). Ha az előző időszakban (és kötetben) a nagyléptékű beavatkozások mintáját az iparosított építés lakótelepei jelentették, most a regionális léptékű tervezés és projektek kerültek előtérbe. A regionális lépték konceptualizálását illetően, mint oly sok más kérdésben, Le Corbusier az elsők közé tartozott, amikor a hagyományos városok kritikáját fogalmazta meg, s területi-regionális alapon alakította ki a „geoépítészet” fogalmát. Ehhez ösztönzéseket merített a francia társadalomföldrajzi iskolából. A sokaknál elvont egységet jelentő „terület” nála tájként jelenik meg, amely környezetét és hátterét jelenti az építészetnek (Hashim Sarkis). A regionális tervezés Franciaország-, illetve Szovjetunió-beli gyakorlatát Kenny Cupers és Igor Demchenko közös tanulmánya tárgyalja. A

régi-új magyar építőművészet

területfejlesztés a gazdasági és társadalmi fejlődés eszközévé lépett elő, amelynek tervezése tudományos eszközökkel folyt. Franciaországban Vichyben, majd az újjáépítés során jutott fontos szerephez, később a területrendezés nemzeti tervének elkészítésével folytatódott, amely többek között Párizs decentralizációját és az üdülőterületi fejlesztések meghatározását jelentette. A Szovjetunióban az ún. GOELRO-terv az Urálon túli területek nyersanyagaira alapozott városrégió fejlesztését irányozta elő. Mindkét országban jellemző volt az erős központi irányítás, de míg a Szovjetunióban mindvégig a termelés szempontjai domináltak a városok helyének kijelölésében, Franciaországban egyre inkább a fogyasztás és a mobilitás szempontjai kerültek előtérbe. Itt érdemes megjegyezni, hogy több tanulmány is foglalkozik a tömeges fogyasztói igények kielégítésének fontos helyszínévé vált üdülőterületi fejlesztésekkel, s amelyek a regionális léptékű fejlesztések irányába mutattak vagy egyenesen azok keretében valósultak meg, (Wettstein Domonkos a Balaton környéki, Michael Zingarel a horvát tengerparti fejlesztésekkel az első, míg Daniela Spiegel az NDK-beliekkel a második kötetben). Németországban ugyan közvetlenül a háború után visszaszorultak a centralizációt igénylő, nagy léptékű fejlesztések, de a 60-as évektől Nyugat-Németországban az általános területrendezési terv keretében erőteljes regionális fejlesztések indultak. A Gerhard Isbary által képviselt funkcionális társadalom modellje szerint a különböző funkciók megoszlanak a települések között, amelyek a fejlesztések és a használói igények összekapcsolódása alapján nagyobb térbeli klaszterekbe tömörülnek. A településeket jól kiépített közlekedés (autópályák és gyorsvasutak) kötik össze, amelyek áthidalhatóvá teszik a fizikai-térbeli távolságot. A helyhez kötődés e koncepció szerint a múlt maradványa, amely gátolja a mobilitást. Koncepciója kevésbé, az infrastrukturális fejlesztések, így a nagyarányú autópálya építések megvalósultak. Utóbbiakra az NDKban is voltak tervek, de – mint a szocialista rendszerekben általában – a tervezett és szükséges fejlesztéseknek csak a töredéke realizálódott (Karl R. Kegler). A posztmodern, mint a harmadik kötet szerkesztője, Torsten Lange megállapítja, az utóbbi időben újra reflektorfénybe került, időben olyan legközelebbi korszakként, amely – legalábbis részben – már történetivé vált. Az 1960-as évek közepétől kezdve fogalmazódtak meg kezdetben megengedőbben, a 70-es, 80-as években inkább elutasítóan a modern építészet elveit és gyakorlatát megfogalmazó kritikák. Az újratájékozódás döntő elemét jelentette a kötet által is kiemelt „történelem felé fordulás”, ami szakítást jelentett a modern absztrakciójával és univerzalizmusával, és visszatérést az építészet adott kultúrába, életmódba, regionális és/ vagy nemzeti sajátosságokba ágyazódó folytonosságához, identitásképző szerepéhez. A tanulmányok egyik nagy vonulata a történelemhez való visszatérés historiográfiai, elméleti-ideológiai megközelítéseivel és gyakorlati példáival foglalkozik. Ezen belül, nem meglepő módon, kiemelt szerep jut az olasz szerzőknek, az építészettörténész Manfredo Tafurinak, az elméletíró és tervező Aldo Rossinak és a szintén tervező és építészeti író Paolo Portoghesinek. Tafuri a Velencei Építészettörténeti Iskola nagy hatású alapítója és vezetője volt. Amint részletes tanulmányában Joan Ockman megfogalmazza, Tafuri a modern építészettörténet és az építészeti avantgárd széleskörű rekonstrukciójára tett kísérletet (orosz konstruktivizmus, az amerikai város és a New Deal, illetve a két világháború közötti szociális építés Németországban), amely azonban a modern mítoszok dekonstrukciójához és a kapitalizmussal való avantgárd szembenállás kilátástalanságának, az utópiák kimerülésének diagnózisához vezetett. Ugyancsak historiográfiai dekonstrukció Alla Vronskajának az orosz konstruktivizmusról, helyesebben annak töredékes és félrevezető nyugati recepciójáról írt elemzése. Angelika Schnell, Aldo Rossi elméleti

írásainak monográfusa már Rossi első publikált tanulmányában kimutatja érett gondolkodásának néhány alapvonását: Rossi a felvilágosodás és a neoklasszicizmus racionalizmusát tartotta érvényes örökségnek, s ennek jegyében bírálta többek között a „naiv funkcionalizmust”. Portoghesi számára, mint a tanulmány szerzői megállapítják, a posztmodern komplex, politikai-ideológiai, kritikai és építészeti projektet jelentett; számára az építészettörténet, így Borromini és az itáliai barokk, elsősorban példát és ösztönzést jelentett saját tervezői gondolkodásához. Az osztrák Hans Hollein esetében szintén kéz a kézben járt Bécs történeti örökségének, ezen belül a századforduló építészetének újrafelfedezése és saját, történeti és narratív elemekkel operáló projektjeinek megvalósítása. Brüsszelben a Maurice Culot körüli baloldali csoport is a történelem visszaperléséért szállt síkra. A stíluskérdéseket előtérbe helyező felfogásukkal szemben kritikus, de hozzájuk közel álló Léon Krier az európai város rekonstrukcióját tűzte ki célul, s ebben főleg tipológiai eszközökre támaszkodott (Sebastiaan Loosen). A modern/posztmodern váltást jól szemlélteti egy elhúzódó londoni projekt körüli vita elemzése. A 60-as évek második felében Mies van der Rohét egy irodaház megtervezésére kérték fel, a tervet akkor általános elfogadás vagy akár lelkesedés fogadta. A kivitelezés azonban a befektető miatt elhúzódott, s mire a 80-as években sor kerülhetett volna a realizálásra, már egy megváltozott közvéleménnyel találta magát szemben, amely végül erősebbnek bizonyult a befektetői szándéknál (Michela Rosso). Ugyancsak a bontás vagy megőrzés, teljesen új beépítés és a meglévő szövethez igazodás vagy akár visszaállítás volt a viták tárgya Lipcsében és Frankfurt am Maine-ban. A két Németország demokratikus nyilvánosságának különbsége folytán a civil tiltakozások az utóbbi esetben vezettek sikerre (Andrew Demshuk). Hasonlóképp évtizedes küzdelem folyt Berlinben a 19. századi, a második világháborúban egyébként is súlyos károkat elszenvedő építészeti örökség felszámolásáért vagy megőrzéséért. A 60-as évektől induló és a 80-as évekre az ún. Nemzetközi Építészeti Kiállítás építéssorozatában kiteljesedő mozgalom alapvetően nem a nemzeti identitást kifejezni hivatott 19. századi monumentalizálás nosztalgizáló helyreállítására törekedett, s sikere nem is csak a műemlékvédelmi – persze fontos – törekvéseknek volt köszönhető. A meglévő épületállomány megőrzése ekkor már társadalmi és anyagi erőforrásnak számított, s átalakult az örökség-fogalom is: a civil csoportok aktív részvételének eredményeként kiterjedt a köznapi építészet tipológiai és stilisztikai jellemzőire is (Johannes Warda). Kritikusabb kép bontakozik ki a cseh 1968 utáni helyzetről szóló két tanulmányból. A „prágai tavasz” letörése után a hivatalos politika az ún. „normalizáció”, a korábbi társadalmi mozgások lefékezésének és hatósági ellenőrzése alá vonásának útját követte. A korábbi reformerők belső vagy külső emigrációba szorultak. A tömeges lakótelep-építészet által kialakult homogenizált, arctalan környezetet a hivatalos és az underground kultúra egyaránt bírálta. Míg a hivatalos nyilvánosságban az életminőség, addig a Patocka fenomenológiai filozófiájából táplálkozó ellenzékiben az autentikus (vagy inautentikus) élet jelentette a mércét. Éles szembenállásuk ellenére közös volt bennük a magánszféra előtérbe kerülése, a rendszer lényeges átalakítására nem látszott lehetőség (Maros Krivy). Észtországban az ún. tallinni iskola 70-es években induló építészei számára a tömeges, iparosított építészet, s különösen annak szovjet, kevésbé intelligens formája már nem volt járható út. A végzés után a közvetlen állami irányítástól részben független szövetkezeti tervező irodában dolgoztak, így ki tudták kerülni a panelépítés kényszerét. A mezőgazdasági beruházások profitjából faluközpontokat, iskolákat, óvodákat terveztek. Másrészt az építészet és a képzőművészet határán dolgoztak ki olyan projekteket, amelyek a modern építészet és a lakótelepek ironikus kritikáját fogalmazták meg. Tematizálták e világ abszurditását vagy

xvIi. évfolyam / 96. szám

többféle olvashatóságát, és az emberi kapcsolatok, az egymás közötti kommunikáció javítására, az öntevékeny beavatkozások, a participáció ösztönzésére törekedtek. Magyarországot ebben a sorban az ún. „tulipán vitáról” szóló tanulmány képviseli, amely, mint a tágabb nyilvánosság elé kerülő építészeti témájú viták, kivételes alkalmakként kerül górcső alá. A tanulmány a vita fő vonulatának az univerzalista modern és a regionalista-nemzeti álláspontot képviselő oldalak összecsapását látja, amelyet a már akkor több évtizedes múltra visszatekintő népi-urbánus vita egy fejezeteként és egy olyan szembenállás megnyilvánulásaként értelmez, amely a rendszerváltás után is folytatódott (Kiss Dániel). Moravánszky Ákosnak a harmadik kötetet bevezető tanulmánya egyfajta epilógusként is olvasható. Ezt az időszakot személyes élettörténetébe ágyazva mutatja be. A 70-es évek elején, egyetemista éveinek kezdetéhez kapcsolódtak az első nyitási kísérletek a Nyugat felé, ekkor került sor az első kölcsönös látogatásokra és hallgatói táborokra. A Bercsényi Kollégium a 70-es és 80-as években az avantgárd művészetek helyszíne és a nemzetközi építészeti tájékozódás fontos hazai központja volt. A szöveg azokkal a reményekkel zárul, amelyek a 80-as években a Kelet és a Nyugat közötti hidak építéséhez, az átjárás bővüléséhez kapcsolódtak, s amelyek később a vártnál jóval kevésbé valósultak meg. Ez a hiány hívta életre ezt a három konferenciát és nyomában a három kötetet is. E nagyszabású vállalkozásból összességében sokszínű kép bontakozik ki háború utáni évtizedek nemzetközi építészetéről. A hangsúly ebben az esetben kifejezetten az összefüggésekre, párhuzamokra és kölcsönkapcsolatokra, és nem az egyes nemzeti építészetekre került – jóllehet fontos, hogy a tanulmányok többsége belső perspektívából íródott. A mozaikszerűen összerendeződő vagy összerendezhető tanulmányok kirajzolják és visszaigazolják a keretként választott korszakos problémákat. Az átfogó, de „kaleidoszkóp-szerű és töredékes” összkép (Torsten Lange) remélhetőleg kutatókat és intézményeket egyaránt a továbbfejlesztésre, a hálózat továbbszövésére ösztönöz – hiszen csak kitartó erőfeszítéssel jöhet létre a háború utáni építészet európai története. ___________ 1 Vol. I. Moravánszky Ákos – Hopfengärtner, Judith (szerk.): Re-Humanizing Architecture. New Forms of Community, 1950–1970. 373 p.; Vol. II. Moravánszky Ákos – Kegler, Karl R. (szerk.): Re-Scaling the Environmnent. New Landscapes of Design, 1960–1980. 317 p.; Vol. III. Moravánszky Ákos – Lange, Torsten (szerk.): Re-Framing Identities. Architecture’s Turn to History, 1970–1990. 331 p. Részleteket ld. a kiadó honlapján: https://www.degruyter.com/searc h?q1=%C3%81kos+Morav%C3%A1nszky&searchBtn= 2 Hasonló törekvéseket fogalmazott meg nálunk Reimholz Péter és Janáky István.

East-West Passages Towards an Integral History of Post-War Architecture in Europe What was the link between the western and eastern halves of Europe which had been divided according to power blocks for decades? How can we write the history of post-war architecture in an integrated framework? This was the primary issue of three international conferences held in ETH Zurich between 2014 and 2016, the lectures of which have been extended with studies and thus published in three volumes by Birkhäuser Verlag. This project was initiated and managed by Ákos Moravánszky, professor of ETH Institute of Architectural History and Theory who had organised the large-scale events with the help of his three assistants, Judith Hopfengärtner, Karl R. Kegler and Torsten Lang. The series was published with the title East West Central. Re-Building Europe 1950–1990 which refers to the task of mediating and uniting Eastern and Western Europe which still has to be done.

utóirat // post scriptum

Habarcsmetaforák Metaphors in Architecture and Urbanism. An Introduction Szerk. Andri Gerber, Brent Patterson, Transcript Verlag, 2013. szöveg text:

Veress Dániel

Az alábbiakban bemutatott könyv az építészetelméleti irodalom Nemzeti Színháza: sokáig és okkal várt, hiánypótló mű, mégis fanyalogva kell megközelítenünk. S most, hogy a fenti címmel, illetve az első mondattal elindult a szöveg, és az olvasó – talán anélkül, hogy észrevette volna – rögtön két építészeti vonatkozású metaforával szembesült, azt hiszem, igazoltam, miért lehet(ne) valóban hiánypótló a Metaphors in Architecture and Urbanism. Hiszen könnyen belátható, hogy a metaforák mindenhol jelen vannak az építészetben (is), a nem-nyelvi architektúra jelenségeinek, példáinak, hatásának verbalizálásával foglalkozó szövegekben pedig természetesen még indokoltabb a jelenlétük. „In architecture metaphor is knowledge” – jelenti ki egy metaforára vonatkoztatott metafora formájában a kötet egyik szerzője, Rosario Caballero-Rodriguez, aki a kötetszerkesztő Andri Gerber nyitó tanulmánya mellett a könyv legjobban hasznosítható írását jegyzi. Mint kifejti, a sűrített hasonlatok már a tervezés során fontos intuícióforrást jelentenek, de az alkotófolyamat végén az épületekről írt recenziók szintén elképzelhetetlenek szóképek, azaz trópusok nélkül. Az építészeti bírálatok felütései ugyanis, mint azt CaballeroRodriguez kvantitatív vizsgálatai során kiderítette, rendszerint metaforák, amelyek ráadásul nem ritkán a teljes szöveg szerkezetét meghatározzák. Az építészet művelői, feldolgozói, kritikusai ugyanakkor nehezen veszik észre a mindenhol ott bújó szóképeket. (Saját szakterületük átmetaforizáltságával szembeni közömbösségük a történetírás szövegközpontúságára csak a „nyelvi fordulat” nyomása alatt rácsodálkozó történészekéhez hasonló.) A metaforák építészetben való jelenlétének tudatosítására szólít fel implicit módon az egész kötet, illetve expliciten az egyik szerző, Matteo Burioni is, amikor Viollet-le-Duc-nek a párizsi Notre Dame homlokzatára tervezett szörnyformájú vízköpőire vonatkoztatja az architekturális szakfogalmakat, mivel ez utóbbiak is önkényes, távoli asszociációk útján megalkotott, de a szaknyelvvel művészien elfüggönyözött metafora-szörnyszülöttek. A bielefeldi Transcript Verlag által gondozott, alapvetően építészetelmélettel (és jóval kisebb részben építészettörténettel) foglalkozó kötet a diszciplína területén a legutóbbi időkben megélénkülő szövegorientált érdeklődés példája. E tropológiai fókuszú könyv mellett említendő min-

régi-új magyar építőművészet

denekelőtt a százhatvan francia kötődésű szerző munkájának eredményeként elkészült, a kosellecki fogalomtörténet-enciklopédia építészeti párjának tekinthető L’aventure des mots de la ville (dir. Christian Topalov, Laurent Coudroy de Lille, Jean-Charles Depaule, Brigitte Marin, Paris, Robert Laffont, 2010), illetve Sophia Psarra narratológia és architektúra egymásba metszésével kísérletező monográfiája (Architecture and Narrative. The Formation of Space and Cultural Meaning, London, Routledge, 2009). Ha tudatosítjuk, hogy ezeket az építészet és nyelv kapcsolatát körüljáró nyugati alapkutatásokat az utóbbi években publikálták, akkor megnyugtathatjuk magunkat, mert a zsebkendőnyi magyar építészeti diskurzus a szóban forgó területen egészen kurrensnek bizonyul. A BME Építészeti Szakkollégiuma Smiló Dávid vezetésével az utóbbi időben két kiadványában is részletesen foglalkozott az architektúra és a nyelv összefüggéseivel: folyóiratuk, a Strike egyik tematikus számában, illetve az általuk szervezett beszélgetéssorozatot közreadó Építészet – kritika – írás című kötetben (szerk. Csóka Attila Róbert, Smiló Dávid, Tatabánya, Új Forrás, 2014). Tehát a nyelvet, valamint ezzel együtt az építészeti tervezést, szakterminológiát, zsargont és természetesen az építészetkritikát átszövő trópusokat csak a mögöttünk lévő évtizedben kezdte el reflexív figyelemben részesíteni az architektúra-diskurzus néhány tagja. Ők a jelen kötethez is hozzájárultak egy-egy írással – Rosario Caballero: Re-Viewing Space. Figurative Language in Architects’ Assessment of Built Space, Berlin, De Gruyter, 2006; Adrian Snodgrass, Richard Coyne: Interpretation in Architecture. Design as a Way of Thinking, London, Routledge, 2006 –, a kötet szerkesztője pedig Peter Eisenman építészete kapcsán foglalkozott a metaforológiával. A zürichi ETH-n megvédett disszertációjából született könyv: Andri Gerber: Theorie der Städtebaumetaphern, Peter Eisenman und die Stadt als Text, Zürich, Chronos, 2012). Ennek megfelelően a mérlegre helyezett Metaphors in Architecture and Urbanism. An Introduction – már rögtön az átfogó, alapmonográfiák borítójára kívánkozó címével és alcímével – arról tájékoztat, hogy egyelőre csupán a bevezetésnek van itt az ideje. A könyv pedig, bár valóban megvilágítja az építészettel kapcsolatos (mindenféle) metaforák sok aspektusát, a bevezetéshez illő szintetizáló és didaktikus igénnyel legfeljebb a recenzió elején említett két szövegben, Rosario Caballero-Rodriguez írásában és az előtanulmányban találkozhatunk. Az eredeti formájukban 2009-ben, egy párizsi konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatait 19 (három francia tanulmány kivételével) angol nyelvű cikk formájában közreadó 2013-as könyv ízig-vérig konferenciakötet: a benne olvasható szövegek diffúzak, viszonylag rövidek, esszéjellegűek, és egy, legfeljebb két gondolatmenetet fejtenek ki lendületesen. Hogy az írások miért ebben a sorrendben szerepelnek, azt csak találgatni lehet (tényleg mintha mindössze az lett volna a döntő, hogy a konferencia résztvevői közül kinek mikor volt alkalmasabb felolvasnia az előadását), miközben egymáshoz többnyire nagyon lazán, pusztán közös hívószavuk, a „metafora” mentén kapcsolódnak. Sőt, a Metaphors in Architecture and Urbanism második, rövidebb „tematikus” blokkja, a Metaphors as Medium olyan írásokat fog össze, amelyekben elvétve, mintegy csak „a tisztesség és a közös téma

kedvéért” tűnik itt-ott fel a metafora szó. Emiatt a kötet nem áll messze azoktól a – napjainkban tucatjával megjelenő – tanulmánygyűjteményektől, amelyek a hangzatos és szintetizáló igényű címekkel, illetve sokat ígérő fülszövegekkel kecsegtető kötéstábláik között a hívószavaikhoz képest marginális jelentőségű esettanulmányok salátáját tartalmazzák. A szóban forgó könyv tehát inkább historiográfiai elsősége, mint a tartalma miatt érdemli meg a címét; mindazonáltal az olvasó az első, Architectural/Urban Metaphorology című blokkból kijegyzetelhet számos olyan megállapítást, amelyek valóban egy építészeti metaforológia bevezetésének vázlatát adhatják. Az alábbiakban kísérletet is teszek erre, és összefoglalom a tipológiai és metaforológiai szakaszokra szétválasztható vázlatomat, miközben röviden kitérek a kötetben olvasható reflexívkritikus megjegyzésekre. (Szívesen összeállítottam volna ugyanígy az építészeti metaforológia fogalomtörténeti vázlatát, azonban erre nem ad lehetőséget a kötet, amelyben a tanulmányszerzők zöme második világháború utáni, illetve kortárs témák apropóján fejti ki gondolatait. Klasszikus építészettörténeti témával csak ketten kerültek be a kötetbe. Igaz, Matteo Burioni cikke az antikvitásra abszolút referenciapontként tekintő, majd eszméjében csalódó reneszánsz építészetteóriáról, illetve Caroline van Eck írása Gottfried Semper előszeretettel használt „élő épület” metaforáiról a könyv legkomolyabb részei közé tartoznak.) A metaforák tipologizálásával kapcsolatban egészen sok információval szolgálnak a kötet szerzői. Igaz, az általuk kínált felosztások dichotomikusak és egyébként is kézenfekvők. Többen megkülönböztetik a „fogalmi” metaforákat, amelyek az építészettel (és urbanisztikával) kapcsolatos absztrakt fogalmakra vonatkoznak. Közülük Rosario Caballero-Rodriguez és Bernardo Secchi gondolatait érdemes röviden összefoglalni. A fogalmi metaforák párjai Caballero-Rodrigueznél a (vizuálisan azonosítható) képmetaforák, Secchinél a (forma, elhelyezkedés és funkció alapján megragadható) testi, természeti (physical) metaforák. Secchi az absztrakt szóképeknek, így például a kontinuitásnak, a szabályosságnak vagy a töredéknek azért tulajdonít különös jelentőséget, mert ugyanezeket használják a többi humántudomány művelői, és a társtudományokkal az építészet éppen ezen metaforák révén köthető össze. Caballero-Rodriguez, az építészeti metaforológia egyik első kutatója pedig azt hangsúlyozza, hogy az absztrakt és a képileg/fizikailag tetten érhető tudás között nincs alá-fölérendeltségi viszony, egyformán fontosak az építészet megértésében, és nem is választhatók élesen két csoportra. (Például kiemelt anatómiai metaforák, mint a csontváz vagy a borda, bírnak fizikai, de absztrakt aspektussal is.) Caballero-Rodriguez további tipológiákkal is szolgál. (Részen ezért is érthetetlen, hogy a tanulmánya miért valahol a könyv közepén, a jóval kevésbé releváns szövegek között kapott helyet.) Az Universidad de Castilla-La Mancha nyelvésze különbséget tesz a tervezési folyamattal, valamint a már kivitelezett épületekkel kapcsolatos trópusok között, illetve szétválasztja a szóképeket aszerint is, hogy azok építészet(i tagja) az azonosító vagy az azonosítandó. (Egy ismert építészetmetaforán szemléltetve az utóbbi dichotómiát: az építészet megfagyott zene; illetve Goethe meghatározása kifordítva: a zene épületeket idézően szerkesztett hangegyüttes.) A spanyol nyelvész megfi-

xvIi. évfolyam / 96. szám

gyelése szerint a trópuskutatók többet foglalkoztak az előbbi csoporttal. Megállapítását alátámasztja, hogy a metaforológia súlyponti képviselői, az 1980-ban megjelent Metaphors We Live By szerzői, George Lakoff és Mark Johnson is kitértek alapvető monográfiájukban azokra a trópusokra, amelyek például a könyvek szerkezetét alaprajzként magyarázzák, vagy intézményeket a nekik helyet adó épületekkel azonosítanak. Caballero-Rodriguez ezért a másik csoportra összpontosít, arra, amelynek szóképei az építészet jelenségeit magyarázzák egy más „metaforikus forrásvidékről” származó szóval, és 132 építészeti recenziót felölelő, reprezentatív forrásbázisa alapján megállapítja, hogy az építészet körébe tartozó fogalmakat mint azonosítandókat jelölő szavak elsősorban az antropológia, a textil- és ruhakészítés, a nyelv, a gépészet és a zene területéről kerülnek ki. Magában a könyvben is rengeteg a szókép, és a cikkeket olvasva akár az a benyomás is kialakulhat bennünk, hogy több szerző átgondolatlanul, a metafora definíciójára való tekintet nélkül halmozza írásában a(z állítólagos) költői képeket, s hogy felőlük végül is bármi lehet metafora. Ezt a kontúrvesztettséget árnyalják a kötetnek azok a pontjai, amelyek éppen ezt a nyakló nélküli metaforaazonosítást, végeredményben: metaforapancsolást bírálják. Itt kell említenem mindenekelőtt Evelyn Fox Keller fizikus, molekuláris biológus kötetben idézett „negatív definícióját”, miszerint a metaforák nem modellek, nem analógiák, nem szimulációk és nem is összehasonlítások. A természettudós metaforakritikájából az mindenképpen megfontolandó, hogy miközben a trópusok azonosítói és azonosítandói révén egymáshoz rendelt rendszerek valójában csak egy-egy, a sok közül önkényesen kiválasztott pontban hasonlítanak egymásra, és más jellemzőik nem állnak analógiában, addig a metaforák kitalálóit ez nem feszélyezi. A könyvből kiderült, hogy akad olyan építészettörténész, aki már felhívta a figyelmet ugyanerre a jelenségre. Például Peter Collins, a Changing Ideals in Modern Architecture című, 1963-as összefoglaló kötet szerzője úgy interpretálta az 1750 és 1950 közötti architektúra történetét, mint olyan időszakok egymásutániságát, amelyek idején az építészek a mechanika, majd a biológia, a gasztronómia, végül a nyelv területéről származó analógiák hatása alatt álltak – ugyanakkor Collins kikötötte, hogy ezek az analógiák semmiféleképpen nem moshatók össze a metaforákkal. Azt már a kötet szerzője, Gernot Böhme igyekezett tisztázni, hogy az épületek jellemzésében döntő szerepet játszó atmoszférameghatározások a látszat ellenére nem metaforikus természetűek, mert nem egy másik terület (metaforikus forrásvidék) szavait mozgósítják, hanem az adott atmoszférából magából nyerik a meghatározásokat (például az „elragadót” vagy a „fenségest”). A Metaphors in Architecture and Urbanism mindazonáltal alapvetően megértően viszonyul tárgyához, és szerzői olyan metaforológiai elméletekre építenek (sic), amelyek e trópusok jelentésfeltáró vonásait emelik ki. (Természetesen több szerző is elismeri, hogy Cicero klasszikus definíciójának megfelelően – miszerint a metaforák egyszerre képesek gyönyörködtetni, hatni és tanítani – a trópusok a szövegek díszei is, de mintha a kötet egészének implicit célja lenne, hogy bizonyítsa, a metafora jellemzői közül a jelentésfeltárás a díszítéssel legalább egyenrangú,

utóirat // post scriptum

vagy még annál is fontosabb.) A metaforateóriák köre meglehetősen tág, Rolf Eckard 2005-ben megjelent monográfiájában nem kevesebb, mint 25 elméletet gyűjtött össze (Metaphertheorien. Typologie – Darstellung – Bibliographie, Berlin, De Gruyter, 2005). Olvasatom szerint a kötet írói közül ketten tudnak a korábbi elméletek summázásán túl érdemben hozzájárulni ehhez az elméletkorpuszhoz. A már kiemelt Caballero-Rodriguez definiálta úgy (sokadikféleképpen) a szóképeket, mint fogalmi és társadalmiasító eszközöket, amelyeket a diskurzuson belüli interakciók hoznak működésbe. Gernot Böhme pedig azáltal árnyalta a metafora fogalmát, hogy az azonosítandó metaforatag pontos definíciója helyett az azonosítandó tag reprezentációjára összpontosít, mert valójában az előbbivel soha nem szolgálnak e szóképek; viszont az utóbbit, az azonosítandó tag reprezentációját (legalábbis annak érzékelését) újjászervezi az a séma, amely az azonosítóhoz eredetileg és önkéntelenül tapadva szintén rávetül az azonosítandóra. Természetesen ez utóbbi megállapítások elképzelhetetlenek azok nélkül az alapvető metaforológiai elméletek nélkül, amelyek közül a kötet tükrében Hans Blumenberg, illetve a Lakoff-Johnson szerzőpáros tűnnek megkerülhetetlennek. Utóbbiak 1980-ban megjelent Metaphors We Live By című művét, különösen a trópusok tudásszervező, illetve nyelvdinamizáló jellemzőiről szóló gondolatait hivatkozzák valószínűleg a legtöbbször ezeken az oldalakon. Az amerikai szerzőpáros gondolatait viszont mintha inkább csak a metaforák méltatásához kölcsönöznék, és Blumenberg az, akinek a fejtegetései valóban gondolatébresztők. A kötet szerkesztője, Andri Gerber például azért tartja sokra Blumenberg metaforológiáját, mert rámutatott a tárgyalt trópusok eltolódó természetére (shifting nature), amely abból fakad, hogy mindig különböző területeket (metaforikus forrásvidékeket) hoznak vonatkozásba. Gerber szerint az építészeti diskurzus művelői számára ez az örökös eltolódásban való lét különösen relevánssá teszi a metaforákat, hiszen a hivatásuk sem pozícionálható biztosan, oszcillál a mérnöktudományok és a művészetek, illetve a technológia és a kézművesség között. (Nem is beszélve most a szélsőségesen interdiszciplináris urbanisztika tudománytipológiai helyzetéről.) A szerzők Blumenberg gondolatai közül egyébként az „abszolút metafora” fogalmát találták az építészeti diskurzusban leginkább használhatónak. A blumenbergi „abszolút metaforák” – a korábban nem azonosított, és fogalmakkal vagy szavakkal sem visszaadható, csak intuíció útján hozzáférhető jelenségeket, dolgokat egy másik referenciaterületről kiválasztott szó segítségével verbalizáló szóképek – olyan episztemológiai eszközök, amelyek ugyan nem rendelkeznek fogalmi vagy szótári egzaktsággal, de a világ azon pontjait, jelenségeit is hozzáférhetővé teszik nyelvileg, amelyekre egyébként egyáltalán nincs szavunk. Tehát – ha nekem is szabad két építészeti metaforával előhozakodnom – az „abszolút metaforák” az egyébként a diskurzusba, a meglévő tudáselemekhez nem illeszthető jelenségeket egyedül kötni képes habarcsot jelentik, és egyben szegletkövek is. Utóbbin azt a szintén Blumenberg által azonosított tulajdonságukat értem, hogy bár az „abszolút metaforák” az első papírra vetésük idején még nem rendelkeztek egzakt szótári jelentéssel, idővel bevett

régi-új magyar építőművészet

szavakká, sőt olyan fogalmakká váltak, amelyekhez kapcsolódva az általuk lefedett jelenség részelemeinek és a velük szomszédos elemeknek is értelmet és nevet lehet adni. Matteo Burioni cikkében olvastam, hogy az oszloprendeket is tekinthetjük ilyen „abszolút metaforáknak”, hiszen a klasszikus oszloprendek elnevezései, a „dór”, „ión” és „korinthoszi” szavak önmagukban nem magyarázták meg azt, aminek a nevüket kölcsönözték, később mégis alapvető vonatkoztatási pontot jelentettek az oszloprendrészletek azonosítói számára. Lakoff, Johnson és Blumenberg mellett a kötetben feltűnnek Derrida szélsőségesen szkeptikus és Ricœur nehezen továbbinterpretálhatónak bizonyuló metaforaelméletei, illetve a kosellecki fogalomtörténet is. Azonban bárhogy keresnénk, a történetírás és végeredményben minden bölcsészeti tudomány óhatatlan narrativitására, retorizáltságára (és az ezekből eredő ismeretelméleti teherre) rámutató Hayden White ebben a közegben nagyon is releváns gondolatait nem találhatjuk sehol; még egy kósza White-hivatkozást sem. Úgy tűnik, az a jelentősen megkéső historiográfiai boom, amit White legjelentősebb könyve, az 1973-ban megjelent Metahistory a nyolcvanas években tudott az irodalmárok, majd a kilencvenes években a többi bölcsészettudomány körében indukálni, még mindig nem érte el az építészeti diskurzust. Richard T. Vann, a History and Theory tematikus, a Metahistory megjelenésének 25. évfordulójára szerkesztett lapszámában sok-sok társdiszciplínát sorolt fel, amelyek körében meglehetős recepciója volt a híres-hírhedt könyvnek. Ezek között szerepelt a művészettörténet, a filmesztétika és a színháztudomány is, de az építészet és az urbanisztika nem (Kisantal Tamás, Szeberényi Gábor: Hayden White „hasznáról és káráról”. Narratológiai kihívás a történetírásban, Aetas, 2001/1, 113.). Ha elfogadjuk, hogy a Metaphors in Architecture and Urbanism. An Introduction reprezentatív az építészeti metaforológia tekintetében, akkor ez a helyzet 1998 óta sem változott. De a kötetből kiderült: Hayden White építészek, építészetelmélet-írók körében tapasztalható ismeretlensége korántsem az egyetlen bizonyítéka annak, hogy az építészet és a trópusok összefüggésének kutatása továbbra is csak a „bevezetéssel” bajlódik.

Metaphors in Architecture and Urbanism An Introduction, Transcript Verlag, 2013. The book reviewed below is a gap-filler publication which we had waited for long. It is easy to see that metaphors are present everywhere in architecture (as well), and their presence is of course even more justified in texts dealing with phenomena of non-verbal architecture, the verbalization of their examples and influences. Published by Bielefeld-based Transcript Verlag, this volume primarily focusses on architectural theory, and is a fine example of text-oriented interest which enjoys a new revival in the discipline recently.

Építeni határok nélkül Avagy hogyan lesz egy festő vásznából univerzális építőelem szöveg text:

Katona Vilmos

Az építészet irányából közelítve hajlamosak vagyunk kétkedően fogadni annak lehetőségét, hogy a geometrikus művészet meghaladhatja azokat a fizikai és felhasználási kereteket, amelyeket a számára hivatkozási alapot jelentő szuprematista festészet már egyszer felkínált. Saxon Szász János „űrképei” azonban erős állítások amellett, hogy a síkból kiinduló struktúrák igenis képesek meghódítani a teret, mi több, birtokba vehetik a tört dimenziós mezőket is. A Malevics, Kandinszkij, Tatlin és Liszickij generációjával fémjelzett orosz avantgárd képzőművészet nyomdokain Dél-Amerikában meghonosodó MADI (másként Madí) nemzetközi mozgalom (1946) már döntő lépést tett a geometrikus művészet újszerű szemlélete felé.1 A magyar származású Gyula Kosice, az uruguayi Camelo Arden Quin és Rhod Rothfuss által az argentin fővárosban, Buenos Airesben alapított közösség a Mozgás, Absztrakció, Dimenzió és Invenció szavak kezdőbetűiben tömörítette konstruktivista programját. A MADI-ban alkotott képtárgyak a síkból részlegesen kitörő formák tiszta kompozíciói, melyeknél a szuprematizmus síkbeli foltjainak statikus univerzuma helyébe egy dinamikusabb látásmód lép. Az analitikus értelmezési korlátokat ellensúlyozza az egymásra rétegzett táblák, az árnyékvetés és a perspektíva révén nyert szabadság, amely már nem csak virtuálisan, hanem ténylegesen áthidalja az emberi tér (a galéria vagy az utca) és az elvont ábrák közötti perceptuális szakadékot. A mozgalom hazai előfutárának Péri László (1899–67) tekinthető, 2 míg az Egyesült Államokban az 1960-as években elterjedő shaped canvas irányzat mutat vele szorosabb rokonságot. Utóbbi arról vált híressé, hogy a vászonképek adott keretei által nem engedte korlátozni magát, a formára szabott alapsík része lett a képarchitektúrának. Nem tévedés ezeket architektúráknak nevezni, hiszen a MADI munkák gyakran az építészek által használt réteges terep- és tömegmodellezés technikájához hasonlóan készülnek. Az építészet, a szobrászat és festészet közös határán elhelyezhető MADI tárgyak magukban foglalják ugyan a konkretizálódás lehetőségét, de megmaradnak az ikonok és szakrális táblaképek beágyazottságában. A képtárgyak evolúciójában hasonló folyamat zajlik le, mint a középkori triptichonok évszázadok alatt autonóm szobrokká váló figuráival. Egy további lépésként Szász János MADI által inspirált „űrszobrai” már elveszítik közvetlen kapcsolatukat a képpel mint értelmezési tartománnyal, noha továbbra is annak vonzásában maradnak. Az előremutató irány nem írható le egy Descartes-i koordinátarendszerben meghatározott vektorral, mivel a tér belső, inhomogén szerkezetébe hatol. A 2006-ban, Moszkvában rendezett nemzetközi supreMADIsm művészeti fesztivál névadójaként Saxon nem a képtárgyat tekintette elsődleges produktumának, hanem a tört dimenziós utópia, 3 saját szavaival a „polidimenzionális mező” bemutatását. Az orosz kiállítás nyitóképe, a Polidimenzionális fekete négyzet (2000) egy szándékoltan Malevicset idéző, de azt radikálisan megújító forma volt, amely a híres Fekete négyzet (1915) körvonalait a fraktálgeometria szabályai szerint rajzolta át. A négyzet oldalait három-három kisebb négyzet terjeszti ki, és azok sza-

xvIi. évfolyam / 96. szám

A 2006-os moszkvai supreMADIsm kiállítás plakátja

badon maradó oldalait is ugyanennyi. Az így keletkező alakzatot, amely a keresztmintázatot sokszorozó Vicsek-fraktál vagy a háromszögre épülő Koch-görbe elvéhez hasonlóan építkezik, Perneczky Géza művészettörténész Saxon-görbének nevezi. 4 Perneczky hívta fel először Saxon figyelmét a léptékváltásra nézve invariánsan viselkedő, tört dimenziós matematikai mintázatokra, 5 noha a képzőművész a fraktálok elvére már ifjúkorában rátalált, függetlenül a téziseit ekkortájt fogalmazó Benoît Mandelbrot azóta világhírűvé vált eredményeitől.6 Ezt dokumentálja például az 1979-es datálású, Univerzum című tusrajz, amelyet egy Csiki Tibor és Fajó János vezette alkotótáborban készített tizenöt évesen. Ma már jól ismertek a fraktálok számítógéppel készült mozgóképes szemléltetései, de csak igen korlátozott mértékben képes erre egy mozdulatlan kép. Ahogy az Univerzumban, Saxon későbbi kiforrott munkáiban is közös vonás, hogy a fraktálok szövetét csak egy önkényesnek tűnő mélységig ábrázolja, míg a képek címe alapján (Dimenziólépcsők, Immateriális átjárás, Űrök, Genezis…) a végtelenre asszociálunk. Az önhasonlóságra és önaffinitásra épülő alakzatok ábrázolásának határt szabnak a fizikai anyag tulajdonságai, éppen ezért alkotói döntés kérdése, hogy mely lépték-tartományban hajtja végre azt az „iterációs műveletet”, amellyel megközelítheti az elgondolt fraktál kontinuumát. Bár a fraktálok elvileg korlátlanul nagyíthatók és kicsinyíthetők, az emberi szem vagy a szemléltetésre használt elektronikus médium felbontása miatt nem érzékelhetünk belőlük egyszerre minden részletet, ezért a lépték-mélység helyes megválasztásának a végtelenség rekonstruálhatósága szempontjából döntő a jelentősége. A kiragadott lépték-tartományok közti

utóirat // post scriptum

Univerzum, tusrajz, 1979

kapcsolatot tovább erősítik a „segédsíkok” és művi szabálytalanságok, melyek nélkül nehéz lenne koherens egészként értelmezni a fraktálokról készült ’pillanatfelvételeket’. A csúcspontokat összekötő, utólagosan beszerkesztett poligonok (lásd Galaxis variációk, 2004) és a sorozatokban felcserélt elemek kötőelemei a máskülönben euklideszi síkidomokra bomló képtárgyaknak. A segédsíkok és beépített anomáliák az alkotó és a műalkotás szabadságát jelzik. Éppen ez a szabadság képes anyagi valót adni a nélküle csak elméletileg létező fraktáloknak. A részletesség mértékét az alkalmazott technika határozza meg a négyzetet négykilenced arányban végtelenül aprózó Immateriális átjárásnál (1997) is. 7 A Cantor-sor elve szerint felépülő, összesen százharminchárom sárga négyzetet tartalmazó halmaz legkisebb eleme a kiindulási négyzet területébe hatezer-ötszázhatvanegyszer (81x81) belefér, és ezen a ponton túl már nincs értelme folytatni a sort. Az alkotó döntése szigorú, mégis hozzáad valamit a képhez, amire a matematika önmagában nem képes, és ez a magasabb jelentésre való nyitottság. De a szabályosan elrendezett mértani alakzatokból álló struktúrák még ezen is túlmennek: a „dimenziók” architektúráját ábrázolják, mintha a világ, de legalábbis egy alternatív univerzum modelljének rögzítése volna a cél. Az Ideonfonalak (1991) című festmény egy végtelen sorozatot indukál, amely nem áll meg a keretezetlen vászon pereménél. A kép energiacentruma egy világító pont, amely egymásba ágyazott húrokkal tapad a köré rendezett szférákhoz. A legfinomabb húrok láthatatlanok, és a legkülső szférák már nem férnek el a képre, de tudjuk, hogy ott vannak. A szabály feláll, de a mű megalkotása a szemlélő feladata, gondolatban. Így kerül kapcsolatba a „tiszta érzettel”, ami Saxon műveit ugyanúgy áthatja, mint a 20. század elejének orosz szuprematista munkáit, vagy a holland Piet Mondrian univerzális kép-ikonjait. Az Ideonfonalak, vagyis a Fehér lyuk sokat segít Szász János azon munkáinak megértéséhez is, amelyek kevésbé centralizáltak, vagy ahol látszólag hiányzik a világmodell ábrázolásának igénye. A középpont szerepét strukturálisan átveheti az űr, amely a tömör formák komplementereként alkot kiterjedt hálózatot. Ez már nemcsak egy alternatív kozmosz ’építészete’, hanem az építészet lényegének, a (lakó)térnek egy lehetséges formai kerete. Saxon háromdimenziós szobrai az Űrök című képtárgy-sorozatra

épülnek. A sorozat kék színű, egyenlő oldalú táblákból kivágott négyzeteit az oldalak felezésével vagy duplázásával kapjuk. Szoborként a sík táblák mint szabályos kockák oldalai értelmeződnek tovább. A tárgyak határoló felületeiről indított merőleges vetítősugarak egy összetett térrendszert metszenek ki a kockák belsejéből: a páronként egy-egy ponton érintkező űrnégyzetek egymáson átható hasábokat definiálnak. Az egyszerű művelet során izgalmas enteriőrök jönnek létre, amelyek formailag és logikailag is megfeleltethetők egy-egy lakható térről készült építészeti modellnek. Az egymáshoz kapcsolt terek között a kétdimenziós Űrképek analógiájára léptékváltások alakulnak ki. Ezek hasonlóan viselkednek, mint a lakott enteriőrök különböző léptékű terei, amelyek szokás szerint egymásból nyílnak, és természetesen adódik egyfajta hierarchikus rendezettség közöttük. Ehelyütt kedvet kaphatnánk, hogy kiszámítsuk annak a fraktálnak a tört dimenzióját (Hausdorff-Besicovitch-dimenzió) 8, amelyet a megszokott élettereink közti léptékváltások végtelen kiterjesztésével kapnánk, ám itt elég utalást tenni Steven Holl amszterdami Sarphatistraat pavilonjának (1996–2000) perforált rézből, vagy az amerikai MIT kampuszához tartozó Simmons Hall (1999–2002) betonból készült architektúrájára. Holl tervei a Menger-spongya fraktálját alkalmas térszervező elvnek gondolta, de azt – Saxonnal ellentétben – főként csak a tömeg- és homlokzatformálást segítő mintázatként alkalmazta, míg az épületek kevésbé ismert belső tereiben teljesen eltérő koncepciók érvényesülnek. Az űrszobrok ezzel szemben lényegüknél fogva fraktálokból származtatott geometrikus testek, amelyekben felsejlik az elméleti térarchitektúránál egzaktabb gyakorlati építészet lehetősége is. Az építészeti interpretációk sora folytatható Szász János műveiben, egészen a monumentális vagy urbanisztikai léptékig. Példaként lehetne említeni a „dimenziósűrítés” elvén működő Térsiklókat, amelyek egy kiállítás alkalmával százötven méter hosszúságban kitörtek a galéria tereiből és behálózták a város utcáit. Ezek más megközelítésben a Dimenzióantennák (1999) térbeli megfelelői, amelyek utópisztikus felhőkarcolómodellek is. A torony-szobrok tervezés-módszertani ellentettje a tömeg lebontásával képződő Lábatlan szék. A tömör fából készült ülőalkalmatosság négy lába megismétli a szék formáját és újabb négy-négy lábat

térsíkok, 2010

régi-új magyar építőművészet

galaxis variációk, 2004

növeszt, majd az így kapott lábak ismét négyet… A lábak lenyomata végül az Immateriális átjáráshoz lesz hasonló, és ha következetesen folytatnánk a sort, úgy találnánk, hogy a széknek végtelen számú lába van, amelyek összes alapterülete a nullához tart. Erről a székről el lehetne mondani, hogy a talajtól egy tetszőlegesen kicsiny hézag választja el, így nem is érintkezik vele. Székfoglalóján Saxon jelképesen egy ilyen székben helyezkedett el, ami azt üzente, hogy a belülről építkező gondolkozáson nemhogy a hétköznapiság, de a fizikai törvények sem vehetnek erőt. * Teoretikus érdeklődése és a MADI művészet elvontsága Saxon számára lehetővé tette, hogy alkotásához tiszta forrásból merítsen. Ezzel meglehetősen egyedül van hazánkban, 9 noha nemzetközileg sokfelé ismert a neve. 1996–97 között A Művészeten túl / Beyond Art címmel Peter Weibel szervezte kiállítássorozatra kapott meghívást, amit első ízben a budapesti Ludwig Múzeumban, majd Grazban és Antwerpenben mutattak be. A MADI manifesztálódásának ötvenedik évfordulója alkalmából jelentős nemzetközi kiállításra invitálták Spanyolországba, amelynek legfőbb állomása a madridi Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía volt. Dimenziósakk című munkáját 1999-ben kiállították a berlini Magyar Házban. Beke László Műcsarnokban induló sorozatának (Olaj – vászon) részvevőjeként 1997–2000 között Bukarestben, Chisianuban, Ljubljanában és Milánóban is megismerték. Az ezredfordulón a francia államtól és az Espace de l’Art Concret-től féléves ösztöndíjat és műterem-rezidenciát kapott a dél-franciaországi Mouans-Sartoux-ban. Az ösztöndíjat az intézmény keretein belül, az ott készült munkáiból önálló kiállítással zárta, „polidimenzionális” művészeti-oktatási programját pedig a franciamagyar közös kiadású Dimension crayon / Dimenzióceruza című kötetében jelentette meg. 10 Utóbbi a sajtót sem hagyta hidegen, a következő évben visszahívták Nizzába és Monacóba, az École Municipale D’Arts Plastiques-be tanítani, ahol önálló kiállításon is bemutatta festményobjektjeit. Saxon Szász János tíz éve a nemzetközi Bridges matematikai-művészeti fesztivál és a hetven éves, nagy történelmi múltú párizsi Salon des Réalités Nouvelles állandó meghívott résztvevője. Legfrissebb külföldi csoportos kiállításai idén a párizsi Espace Christiane Peugeot galériában, a Galerie Abstract Projectben, valamint a hollandiai Den Helder kortárs művészeti központjában, a Kunsthal 45-ben voltak láthatók. Saxon Szász János székfoglalója a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közt 2016. december 9-én volt Pesten, a róla elnevezett Szív utca 38. alatti művészeti galériában. A székfoglaló egybeesett az Űrképek – Űrszobrok című kiállítás megnyitójával és a Saxon Galéria debütálásával. A képzőművész tárlatának idén március 24-én volt finis�százsa, de a galéria azóta sem ürült ki. Október 5-én itt nyílt meg John Arden Hiigli (1943–2017) amerikai geometrikus művész utolsó kiállítása (a művész október 18-án hunyt el). A galéria minden hét csütörtökén művészek és tudósok, kritikusok és műkedvelők találkozóhelye, akiket összeköt a kozmosz rejtett szimmetriáinak kutatása és a Poliuniverzum11 játék.

xvIi. évfolyam / 96. szám

___________ 1 Saxon Szász, János: Saxon poliuniverzuma / Poly-Universe of Saxon. Szerzői kiadás, Budapest, 2010 (ISBN 978-963-08-0303-8), p. 32. 2 Saxon poliuniverzuma, id. mű, p. 124. 3 Perneczky, Géza: Saxon-Szász polidimenzionális mezői / The Poly-dimensional Fields of Saxon-Szász. Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány, Budapest, 2002 (ISBN 963-204-948-9), p. 28. 4 Saxon polidimenzionális mezői, id. mű, p. 16. 5 Ez a fraktálok legjellemzőbb két alaptulajdonsága, de a fraktálok matematikai definíciójáról egyelőre nincs végleges megállapodás a szakirodalomban. Ld. Szabó, László Imre: Ismerkedés a fraktálok matematikájával. Polygon könyvtár, Szeged, 1997, p. 64. 6 Mandelbrot, Benoît: Fractals: Form, Chance, and Dimension. W. H. Freeman and Co., San Francisco, 1977. 7 Saxon poliuniverzuma, id. mű, pp. 30–31, valamint 43. 8 Felix Hausdorff és Abram Samoilovitch Besicovitch szerint a fraktáldimenzió nagyságát úgy kapjuk meg, ha olyan tört logaritmusát keressük, amelynek számlálójában a töredezettség elérésére használt lépések száma, nevezőjében pedig az eközben előállt tényleges méret nagysága szerepel. Mandelbrot által is átvett definícióval először az alábbi publikációkban találkozunk: Hausdorff, F.: Dimension und äußeres Maß. Mathematische Annalen, vol. 79, no. 1–2 (1919), pp. 157–179; valamint Besicovitch, A. S.: On Linear Sets of Points of Fractional Dimensions. Mathematische Annalen, vol. 101, no. 1 (1929), pp. 161–193. 9 Saxon polidimenzionális mezői, id. mű, p. 42. 10 Saxon Szász, János: Dimenzióceruza / Dimension-crayon. Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány, Párizs/Győr/Budapest, 2000 (ISBN 963-00-5979-7). 11 A Poliuniverzum művészeti-matematikai játék Saxon találmánya. Gyártói Gyurik Róbert vezetésével fontosnak találták, hogy a feltaláló művészi munkásságának állandó bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak a galériában, amely a játék körül kialakult workshopnak is helyet biztosít.

To Build Without Frontiers or how a painter’s canvas turns into a universal building component The international trend of art born in 1946 which was planted in South America in the wake of the Russian avantgarde of a generation of artists such as Malevich, Kandinsky, Tatlin and Lisicky had already made firm steps towards the novelty approach of geometric art. MADI objects which hover above architecture, sculpture and painting by overlapping them tend to embody the potentials of actualization but remain within the framework of such genres as icons and sacred tableaux. Saxon who gave the name supreMADIsm to the international art festival organised in Moscow in 2006, did not regard the image object his primary product but focussed on the broken dimansional utopia, which he referred to with his own coinage: the representation of a „polydimensional field”. Saxon is an internationally renowned artist. Between 1996–97 he received an invitation to the series of exhibitions titled Beyond Art organized by Peter Weibel, which was presented in Graz and Antwerpen after Budapest. The international exhibition organised for the 50th anniversary of the manifestation of MADI he was invited to an international exhibition in Spain. His work titled Dimension Chess was exhibited in 1999 in the Hungarian House in Berlin. At the turn of the millennia he received a six-month scholarship from the French state and the Espace de l’Art Concret as well as a studio residence in Mouans-Sartoux in the south of France. The most recent international multi-member exhibition was in the exhibition area of Espace Christiane Peugeot in Paris.

utóirat // post scriptum

Globális gömb: világkiállítás Kazahsztánban EXPO 2017, Astana, 2017. 06. 10 – 09. 10. szöveg és fotók text and photos:

Egy hatalmas gömb tövében állni különleges élmény, de kicsit távolabbról sem akármilyen a látvány – a chicagói Adrian Smith és Gordon Gill tervezte gömb-pavilon kétségtelenül az astanai Expo 2017 legnagyobb attrakciója volt. A kiállítás zárását követően is megmaradó, 80 m átmérőjű, a talajtól egy alépítménnyel elemelt gömb 100 m magas, és a nyolc gyors látványlifttel kitöltött, két oldalán az emeletek felé teljesen nyitott liftaknája kivételével alul is tökéletes gömbfelületet formáz. Ívelt üvegburkolata homogén megjelenésű, belső csőváza kívülről a fényviszonyoktól függően időnként csak sejthető. A tökéletes formát csak a tetején kialakított szélcsatorna nyitja meg, a benne elhelyezett két szélkerék és a felületére felvitt fotocellák az expó témájának – „A jövő energiája” – illusztrációi. A gömb alatt a földszintet a rendező ország nemzeti pavilonja töltötte ki. A legfelső, nyolcadik szint kilátóként szolgált, és egy, a mélység fölött lebegő, üvegpadlós, kígyózó híddal növelte a látogatók izgalmát. A gömbfelülettel helyenként érintkező, máshol attól elváló, így egy fedett belső udvar színes terével gazdagított közbülső hat emelet az energia kérdéskörének központi témakiállítása volt, „A jövő múzeuma”, szintenként más-más energiafajtát (a világűrrel kapcsolatos futurisztikus terveket, a nap-, a

régi-új magyar építőművészet

Lővei Pál

szél-, a bio-, a mozgási- és a vízenergia jelenét és jövőjét) mutatva be igencsak látványos, gyakran a fiatalokat megcélzó, játékos módon. Az összesen 24 000 m 2 kiállítási terület kicsit is alaposabb megtekintése félnapos programot jelentett. A tökéletes gömböt formázó épületek iránti vágy a felvilágosodás idejére, a francia forradalmat megelőző évekre nyúlik vissza, a francia „forradalmi építészet” mesterei azonban csak futurisztikus rajzokig jutottak: Étienne-Louis Boullée (1728–1799) Newton-emlékterve 1784-ből, valamint a mezőőrök lakának Claude-Nicolas Ledoux (1736–1806) által elképzelt gömbje a legismertebbek. A témát egy évszázaddal később már a nemzetközi kiállítások építészei vitték tovább, újabb és újabb, már meg is épített megoldásokkal kísérletezve. A francia forradalom századik évfordulóját ünneplő, 1889-es párizsi világkiállítás csillagtérképpel borított éggömbjét 1930-ban a drezdai nemzetközi Hygiene Ausstellung ötemeletes gömbépülete követte, amelyet még meg-megbicsakló felületeket alkotó mellvéd- és ablakszalagjaival az építészeti expresszionizmus példájaként szokás kategorizálni. 1939–1940-ben New York-ban a tű alakú Trylon és a hófehér gömb Perisphere a kiállítási terület központi szimbólumai voltak – egyes vélemények szerint az 1889-es párizsi gömb és az Eiffel-torony kettőse jelentette az előképüket. A montreali expo’67

USA pavilonját Buckminster Fuller ma is álló, átlátszó háromszöglapokból összeállított geodéziai gömbje alkotta – ez azonban még körvonalban metszette a talajt, ahogy 1993-ban Koreában a Sunkyong vállalat-konglomerátum kis háromszögű tükörelemekkel borított pavilonjának alja sem volt gömbfelület. Astanában a hatalmas gömbhöz egy vele közel azonos magasságú tű-obeliszk is társult a szomszédos expó park központi elemeként, azonban itt a New York-i tű és gömb együttese az immár többszörösére nőtt pavilonnal teljesen más arányrendszerbe került. Teljesen logikus döntés volt a kazah gömböt a kiállítási terület középpontjába állítani, és körülötte az utakat és kiállítási épületeket koncentrikus körökbe elrendezni – a 2013-ban pályázati győztes vezérterv a gömbépületet is alkotó amerikai építészpáros nevéhez fűződik. A szabályos kör alakú expó azonban csak úgy volt megvalósítható, hogy a világkiállítások történetében talán most először a tervezőknek semmihez nem kellett alkalmazkodniuk: az új kazah főváros külterületén nem volt tenger, folyó, tó, domb, erdő, vagy akár egyetlen fa, de nem volt feljavítandó rozsdaövezet vagy megőrzendő műemlék sem. A sztyeppétől nemrég elragadott sík terület 173 hektáros négyszöget alkotott, körben négy-hatsávos utakkal. Az expó lakónegyede, kiszolgáló épületei, autóparkolói közepén a szűken vett kiállítás 25 hektárja így formázhatott kört. A kör alaprajz nagyon logikus és a nézők mozgása szempontjából igencsak gazdaságos is: a körutak és sugárutak a lehető legrövidebb sétával tettek mindent elérhetővé, nem is volt szükség belső közlekedési eszközök használatára. A kör mint alaprajzi rendszer az épületgömbénél is sokkal régebbi történeti előzményekre vezethető vissza: a középkori térképek egyik típusának körlapjait a középponti Jeruzsálem vagy a paradicsomi kert körül az akkor ismert földrészek körcikkei töltötték ki. Ennek a világképnek kertépítészeti tükröződése a 16. század első felében létesített, eszKazahsztán gömbpavilonja

tétikai- és ritkaságértékénél fogva méltán világörökségi státuszú botanikus kert Padovában, ahol a sugárirányú és koncentrikus utak közrezárta kertrészek a világ növényeinek térképszerű kiosztását tették lehetővé. A körpavilon körüli belső körben több témapavilon, számos energetikai cég kiállítása – kiemelten a Shell nagy „játszóháza” –, a művészeti pavilon, valamint egy éttermek sorával kitöltött kiszolgáló épület kapott helyet, kívül pedig a nemzetek bemutatói sorolódtak. Ennek a két csoportnak kétszintes, nagy belmagasságú épületeit a magasban ívelt rajzolatú tetőrácsok kapcsolták össze körcikkelyenként, a tűző nyári naptól védve a látogatókat, akik a nemzetközi kiállításrészt alkotó U alaprajzú elemek ugyancsak fedett udvarai felől léphettek be az egyes országok és a nemzetközi szervezetek kiállításaiba. A tematikus kisebb világkiállítások szabályzatának megfelelően a rendezők által felépített csarnokokban a résztvevő országok különböző alapterületű egységeket béreltek, amelyek homlokzati felületeit tölthették ki saját tervezésű molinókkal és burkoló elemekkel. Nagy-Britannia a Sanghajban 2010-ben kezdett, Milánóban 2015ben folytatott úton haladt tovább, midőn pavilonjának központi motívumává egy – ezúttal belső térben elhelyezett – épületszobrot választott. A sötét térben Asif Khan átlátszó műanyag bordaelemekből felállított kazah jurtája körül számítógép alkotta, képzeletbeli táj körpanorámája vonta belsejébe a látogatót. A nézők érintése nyomán az egyes bordák, bordacsoportok felfénylettek, a vetített táj velük szemben lévő részei is jobban kivilágosodtak, egyben azonban lassan át is alakultak – az emberi beavatkozás következtében folyamatosan változó fény-épület hatással volt a számítógép generálta fény-képre; mindehhez a háttérben Brian Eno zenéje szólt. Kifelé menet tartalmas kiállítás mutatta be többek között a Nobel-díjjal jutalmazott manchasteri találmányt, a grafént – néhány pavilonnal távolabb a lengyelek a sokat ígérő anyag olcsó előállítási módjának ígéretével hirdették magukat. Az üzbég pavilon belseje

xvIi. évfolyam / 96. szám

utóirat // post scriptum

Üzbegisztán pavilonja

Irán pavilonja

A finn pavilonban az Ateljé Sotamaa (Kivi és Tuuli Sotamaa) fehérre festett, geometrikus, merész átlátásokkal és váratlan kisebb színfoltokkal operáló deszkakonstrukciókkal bontotta a tartalmi egységeknek megfelelő részekre a teret. Oroszország a nagy szomszédhoz méltó méretű és színvonalú, ennek megfelelően népszerű kiállítását az Északi-sarkvidék közlekedési, kereskedelmi, energetikai kihívásainak és lehetőségeinek szentelték – egy méretes eredeti jégtömbbel megspékelve. Kék és lilás félhomálya tipikus és sikeres példája volt annak a tendenciának, amely pavilonok egész sorában – például a szerb, a monacói, az izraeli, a katari, az angolai, az indiai, a litván bemutatókon – alkalmazta a színes fényt, a fényjátékot, a mindent megsokszorozó tükrözést építészeti elemként. Ausztria egész pavilonját – két szintben – egy energetikai játszótér töltötte ki (Johann Moser – BWM Architekten, Julia Landsiedl, Gerhard Bauer), a gyerekek, fiatalok játékos fizikaórájaként mindent egyetlen színes kavalkádként mozgatva meg a térben. Még az általában történeti hagyományaikra alapozó kiállításokkal jelentkező országok is, mint például Irán és Üzbegisztán, látványos kortárs dizájnnal – és ahhoz illeszkedő korszerű tartalommal – jelentkeztek. A nemzeti pavilonok egészére elmondható, hogy az expó témájához sokkal közvetlenebbül kapcsolódtak, mint az a világkiállításokon általában szokásos. Az energia annyira közérthető és általános, ugyanakkor húsbavágó terület, hogy ahhoz mindenkinek van hozzátenni valója, ráadásul alkalmas volt arra is, hogy az országokat a bemutatott erőfeszítéseiken, terveiken keresztül korszerű entitásként jelenítse meg. Ehhez a törekvéshez Magyarországnak is sikerült csatlakoznia. A kisebbek közé tartozó kiállításunk nem volt kiemelkedő, de a shanghaji túlzó minimalizmus és a milánói teljes kudarc után nagy szó, hogy korrekt, összefogott, az alaptémára értelmesen reflektáló, ugyanakkor a helyi közönség számára is értelmezési pontokat kínáló tárlatot sikerült alkotni. A pavilon közepén magasodó, a látogatók számára követendő utat is azonnal kijelölő, fényfolyamaival a napenergia hasznosítását jelképező életfa jól kapcsolódott a kazah mitológia aranytojást hordozó fájához („Bayterek”: kilátótoronyként a főváros szimbóluma) – a boldogság szent madara által rakott és az ördögi sárkány támadásától sikeresen megvédett tojás történetének szépen animált, monumentális megjelenítésével a rendező ország pavilonja szolgált. Az életfa a mienkénél helyenként gyengébb színvonalú párhuzamaival Spanyol- és Lengyelország, illetve a kazah Telekom kiállításain is lehetett találkozni. A budapesti Bubi-kerékpárállomás a napenergia helyi használatát és az energiatudatos közlekedést példázta, hasonló rendszerek a legnagyobb kazahsztáni városok, Almaty, Astana, Shymkent lakosainak is rendelkezésére állnak. A magyar

főváros látnivalóinak és a dunai közlekedésnek interaktív eszközökön történő népszerűsítése, a föld hőenergiáját hasznosító erőmű maketje, az „életfa” fotoszintézisének szemléletes bemutatása valójában ügyesen kikerülte az összes többi pavilonban központi témaként tárgyalt megújuló energiák hasznosítási programjainak magyarországi hiányát. Az Astanai Kortárs Művészeti Központnak elkeresztelt művészeti pavilon emeletén a párizsi Grand Palais közreműködésével született Művészek és robotok tárlat a világ minden részét képviselő 17 művész által alkotott gépek többnyire igen látványos alkotásait mutatta be (kurátorok: Miguel Chevalier és Jerome Neutres). A földszinten Jurij Palmin nagyméretű fényképei Almaty modernista szovjet építészetének helyreállított vagy pusztuló, használt vagy használaton kívül omladozó emlékeit tárta a közönség elé. A posztszovjet közép-ázsiai köztársaságok közül egyedül Kazahsztánban épült új főváros, így a nemzetépítés egy fővárostól elvárt új kormányzati épületei, építészeti szimbólumai, közterei kizárólag Almatyban nem váltották fel az 1960–1980-as időszak jellegzetes, időnként emblematikus, máshol tipikus szocmodern alkotásait és helyszíneit. Ennek az egyre fontosabbnak tűnő örökségnek a feltérképezését a moszkvai Garázs Kortárs Művészeti Múzeum kezdeményezte, a kiállításhoz kapcsolódóan az expón egy nemzetközi konferenciát is szervezve Kazahsztán modernista építészetéről.

régi-új magyar építőművészet

Global Sphere: A World Exhibition in Kazakhstan EXPO 2017, Astana It is a unique experience to stand by a huge sphere but it is not a less impressive spectacle from a distance either: designed by the Chicagobased Adrian Smith and Gordon Gill the sphere pavilion has been the most powerful attraction of the Expo 2017 in Astana. After the closure of the exhibition the sphere remained on site. With a height of 100 metres, it has a diameter of 80 m and is elevated with a substructure from the ground. It has a shape of a perfectly regular sphere except for the shaft which is filled with 8 high-speed spectacle elevators, and is open on two sides, Beneath the sphere the ground floor is occupied by the national pavilion of the hosting country. The inner circle around the round pavilion houses several theme pavilions, and exhibitions of companies specialized in energetics – it excels as the large „playhouse” of the Shell –, the art pavilion, as well as an auxiliary building containing a series of restaurants, whilst outside it is surrounded by the exhibitions of various nations.

Vadon élő rénszarvasok központjának pavilonja, Hjerkinn, Snøhetta, 2009-2011

Építészetoktatás és kutatás Norvégiában magyar szemmel Az Építőművészeti Doktori Iskola norvég tanulmányútjáról szöveg és fotók text and photos:

Baku Eszter, Bedecs-Varga Éva, Palicz Kata

A BME Építészmérnöki Kara 2016-ban sikeresen pályázott az EGT Norvég Alap intézményközi együttműködések kialakítását célzó pályázatán.1 A cél egyrészt új nemzetközi kapcsolatok kiépítése volt, elsősorban a trondheimi (Norvégia) székhelyű NTNU (Norges Teknisk-Naturvitenskapelige Universitet) egyetemmel, másrészt a meglévő tudományos együttműködések megerősítése az University of Oslo-val. A pályázat egyrészt lehetőséget adott rövidebb és hosszabb egyéni tanulmányutakra – ezzel több PhD és DLA hallgató, továbbá számos oktató is élt –, másrészt pedig közös konferencia és workshop szervezésére is. Ez utóbbi keretében valósult meg 2017 márciusában az Építőművészeti Doktori Iskola (DLA) hallgatóinak és oktatóinak egyhetes szakmai útja, melynek előkészítésében és sikeres lebonyolításában jelentős részt vállaltak a már kint tartózkodó DLA hallgatók.2 Az utazásnak kettős célja volt, egyrészt a trondheimi építészkar meglátogatása, közös konferencia lebonyolítása, másrészt a norvég építészettel való megismerkedés. Az intézmények bemutatkozására három szinten került sor: az egyetemek, illetve karok általános ismertetése után a doktori képzések felépítésének, működésmódjának prezentálására, majd – konkrét témák kapcsán – oktatói és hallgatói előadásokra került sor. A trondheimi egyetem építész karának dékánja, prof. Carl Fredrik Shetelig, illetve a BME részéről Dr. Nemes Gábor tudományos dékánhelyettes röviden ismertette a két kar egyetemen belüli elhelyezkedését, felépítését, munkáját, s ezen belül külön kitért az intézményekben folyó kutatásokra. A trondheimi egyetem a norvég felsőfokú alap-, mester-, valamint posztgraduális mérnökképzés központja, és az universitas elvnek megfelelően a kilenc kar a tudományterületek széles spektrumát képviseli. Az Építészeti és Design Kar építészképzése ötéves egységes osztatlan mesterképzés, ezen felül négy önálló mesterszak kapcsolódik az építészeti tanszékekhez. Az építészhallgatók egységes mesterszintű diplomát kapnak. A kar négy tanszékből áll: az Építészet és Tervezés és az Építé-

xvIi. évfolyam / 96. szám

szet és Műszaki Tudományok értelemszerűen a tervezési és a műszaki területeket fogja át. Érdekes ugyanakkor, hogy a kar részét képezi a Művészeti Akadémia és viszonylag új fejleményként a Design (Terméktervező) Tanszék is. Folyamatos a törekvés a műszaki és a tervezésiművészeti oldal egyensúlyának fenntartására, illetve megteremtésére. A tervek között szerepel, hogy az építész-, a design- és a művészeti képzés mintegy az egyetem előtolt karjaként külön épületet kapna a városban – erről azonban még nincs döntés, mivel ez esetlegesen a műszaki és a tervezői egységek térbeli szétválásával járna. Az egyetemek és karok általános bemutatását követően a doktori iskolák képviseletében Eli Støa, a doktori képzés vezetője, illetve Szabó Árpád DLA és Dr. Kerékgyártó Béla, a DLA képzés oktatói mutatták be a doktori iskolák felépítését, célkitűzéseit, követelményeit, amelyet aztán mindkét oldalról hallgatói előadások konkretizáltak. Trondheimban a doktori képzés PhD keretek között zajlik. A témákat a karon folyó kutatásoknak megfelelően írják ki, a doktoranduszok egy-egy projekthez kapcsolódnak, alkalmanként akár többen is, különböző karokról, tanszékekről, de természetesen egyénre szabott kutatási témával. A jelöltek három (esetleg tanítási kötelezettségekkel együtt négy) éven át teljes munkakörben foglalkoznak saját kutatásukon és készítik el disszertációjukat. A doktorandusz helyek finanszírozása részben az egyetem kutatásra kapott költségvetéséből, részben a projektekhez kapcsolódó külső cégek révén történik. A kutatási profil a kari egységek tagolódásának és az ott folyó kutatásoknak is megfelelően változatos, de jellemzően egzakt módon kutatható, illetve műszaki és kisebb részben történeti témákkal kapcsolatos; főleg a klímakutatás, az energiatudatosság és a fenntarthatóság szerepel erős hangsúllyal. A hallgatóknak tanulmányaik során négy, kutatásmódszertannal és a saját kutatási területükkel kapcsolatos kurzust kell teljesíteniük. Kifejezetten törekszenek a kutatások nemzetközi jellegére, illetve az elkészült munkák nemzetközi színvonalára. A jelenleg mintegy 60 doktorandusz hallgató közül 40 építészeti, 15 design területen, s új elemként 5 hallga-

utóirat // post scriptum

A Piren című hallgatói alkotás a Nidelva mentén, 2014

tó (három képzőművész és két építész) vesz részt a művészeti kutatás nemzeti programjában. A művészeti kutatás programjának befogadása az építészkarra láthatóan nyitást jelent a művészi-tervezői oldal felé, bár követelményei, kimenete egyelőre még nem teljesen tisztázottak, ezért is érdeklődik az intézmény a kutatás és tervezés összekapcsolásának újabban nemzetközileg is sokat tárgyalt kérdésköre felé, s volt kíváncsi a magyar megoldásra és tapasztalatokra is. A műegyetemi DLA képzés specifikus vonását jelenti a tematikus évek rendszere, amelynek során az első- és másodév hallgatói közös képzésben vesznek részt, amely az év szakmai témájának megfelelően egyéni kutatást és csoportos projekteket foglal magába. A csoportok önkéntes alapon szerveződnek, s a tárgyra irányuló kutatásokra is támaszkodva konkrét helyszínek, épületek kapcsán beavatkozási lehetőségeket dolgoznak ki. A cél az, hogy egy-egy éven belül a hallgatók modellszerűen megtapasztalják és gyakorolják a kutatás és tervezés összekapcsolását. A projektorientált kutatás megfelel az építész munka gyakorlatának, hogy változó feladatokat kell viszonylag rövid idő alatt és intenzív háttérmunka segítségével feldolgozni és megoldani. Ehhez az építésznek tisztában kell lenniük a kutatás alapvető módszereivel és technikáival már csak azért is, mert a doktori képzés a tervezői szemlélet fejlesztésén túl az egyetemi oktatói utánpótlás biztosítását, ezen túlmenően pedig olyan kompetenciák kialakítását is célozza, hogy az építészek a szakmai és a kulturális nyilvánosságban megfelelő módon és elvárható szinten tudják képviselni a szakma szempontjait és értékeit. Az általános bemutatást előadások követték. Trondheim részéről Bjørn Otto Braaten professzor az építészeti bevezető kurzusról, Bjørn Inge Melås, aki a művészeti kutatási programban hallgató, a városi mezőgazdaságban rejlő lehetőségekről, míg a maláj formatervező PhD hallgató, Abu Ali a maláj formatervezési gyakorlatot befolyásoló döntéseket vizsgálta. A DLA iskolából Skaliczki Judit hallgató mutatta be röviden az eddigi tematikus éveket, egy-egy jellemző és sikeres kutatást felvillantva. Máthé Dóra hallgató az építészet és oktatás témájáról szóló tavalyi kutatási évet részben saját tanulmánya, részben pedig a kutatásokból összeállított kötet tükrében mutatta be, amelynek egyik grafikai szerkesztője volt. Részletesebb képet kaphattak a konferencia résztvevői az ezévi tematikus munkáról, amely az építészet és idő általános témáján belül a háború utáni magyar építészet, elsősorban a 60-as, 70-es évek modern építészetének kiválasztott alkotóival és alkotásaival, illetve ezek utóéletével, mai helyzetével foglalkozik. Az előadásokban a résztvevők meghallgathattak egyéni kutatásokról és csoportos projektekről szóló összefoglalókat. Egy csoport pedig – Bedecs-Varga Éva, Beke András,

régi-új magyar építőművészet

Kovács Dávid hallgatók és Sugár Péter DLA mester közreműködésével – az áruházak építészete, s ezen belül a székesfehérvári Centrum áruház vizsgálata kapcsán részletesebben is bemutatta, hogyan kapcsolhatók össze az egyéni, alapozó kutatások a tervezői és beavatkozási lehetőségeket is megfogalmazó csoportos projekttel. Norvég részről különösen oktatói oldalról nyilvánult meg élénk érdeklődés, amely az előadásokat követő szakmai eszmecserében hangot is kapott, s mindkét részről megfogalmazódott az igény a kapcsolatok továbbvitelére. A magyar hallgatók számára pedig jelentős újdonságot és kihívást jelentett és nagyon hasznos volt a nemzetközi színtéren való bemutatkozás, amelynek folyamatos gyakorlattá kell válnia. A konferencia magyar résztvevői tanulmányúttá bővítették Norvégiában eltöltött napjaikat. A szisztematikus trondheimi városnézés szintén Palicz Kata és Szabó Péter DLA hallgatók vezetésével folyt. Végigjártuk a gyorsan fejlődő város néhány izgalmas területét, kezdve a fjord partján megvalósult beruházásokkal, beavatkozásokkal, különös tekintettel az Agraff építész- és tájépítész iroda munkáira, illetve a Pir II legfrissebb projektjeire. Trondheim városképe nemcsak a már neves irodák munkái által fejlődik, hanem az aktív egyetemi hallgatók hozzájárulásának köszönhetően is. Ezek a munkák korábban sokszor amolyan gerilla építkezésként indultak, mára azonban bebizonyosodott, hogy többségük hosszútávon is megállja a helyét. Ezért ma már a legtöbb hallgatói projekt egyetemi kurzusokon keresztül vagy pedig az egyetemen létrehozott NTNU Live Studio segítségével valósul meg. Ezeket a hallgatói munkákat a belvárosi sétánk alkalmával is megfigyelhettük, így például az "En blå tråd" (egy kék fonal) projekt néhány Nidelva menti elemét (Pir I kilátó a folyóra, Bølgen (hullámok) lépcső). A Nidelva mentén nemcsak a kortárs építészettel ismerkedtünk, hanem a műemléki védelem alatt álló faszerkezetű, régi raktárépületekkel, valamint Bakklandet városrész XVII. századból fennmaradt faszerkezetű Öreg Hídját és apró lakóházait is meglátogattuk. Megismertük a belvárost a katedrálissal és a hozzá kapcsolódó Érseki Palotával, valamint a múzeumi kávézóval, az Eggen építésziroda kiváló munkáival. A nagyváros és az egyetem mellett jutott egy kis idő a vidék építészetére is. Egy körülbelül 550 km hosszú buszos kirándulás fűzte össze a meglátogatott 6 helyszínt, melyek között több kis léptékű, természeti környezetbe illesztett építmény is szerepelt (például rénszarvas megfigyelő, kilátópontok, pihenőhelyek, templom), melyek mind magas építészeti színvonalat képviselnek. Mivel Budapest és Trondheim között csak átszállással lehet utazni, a csapat egy része kihasználta az ebből adódó lehetőséget és három napot Oslóban töltött. Az eredetileg 1040-ben alapított város az 1300-as

A Bølgen (hullám) című hallgatói alkotás, 2014

évek óta Norvégia fővárosa. A folyamatosan növekvő, majdnem 660 ezer fő lakosságú város a norvég építészképzés fontos helyszíne. Az Oslói Építészeti és Tervezési Iskola (Oslo School of Architecture – AHO) vezetett épületlátogatásokat szervez, melyen az épület mellett a képzés sajátosságait is bemutatják, izgalmas volt végigjárni az intézményt. A második világháború után a norvég építészek egy csoportja úgy érezte, szükség lenne egy oslói székhelyű építészeti képzésre, mely a meglévő, erősen műszaki megközelítésű trondheimi képzés mellett inkább művészeti irányultságú építészetet oktatna. Az 1945-ben alapított egyetem jelenleg három különböző területen - építészet, tájépítészet és tervezés - oktat diplomával végződő képzést, Master’s, illetve PhD szinten, körülbelül 650 hallgatónak, illetve 50 doktorjelöltnek. Stúdió alapú modellt követnek, ami azt jelenti, hogy minden hallgatónak saját helye van egy-egy stúdión belül, ahol a hét minden napján, akár napi 24 órában dolgozhatnak. Egy tanárra 4-5 diák jut, így szoros és folyamatos kapcsolatban tudnak lenni alkotómunkájuk során. Az első évben a teljes évfolyam közösen tanul, négyfős, nagyméretű íróasztaloknál az építész- és formatervező diákok egymást is inspirálják. Másodévtől válnak külön az egyes szakok, melyek hallgatói évfolyamonként külön stúdiót alkotnak, saját alkotóhelyekkel. A képzést négy intézet irányítja, az Építészeti, a Város és Tájépítészeti, a Formai, Elméleti és Történeti, valamint a Tervezési Intézet, melyek mindegyike saját kutatóközponttal rendelkezik. Mivel fontos számukra, hogy képzésük nemzetközi legyen, az oktatás nyelve egységesen az angol. Átlagosan a Master hallgatóik 25%-a, PhD jelöltjeik 50%-a külföldi. Az egyetem műszakilag és technológiailag nagyon jól felszerelt. A képzések fontos elemét képezi három workshop, amelyek egy-egy anyagra, mint fa, műanyag és fém fókuszálnak. Ezen alkalmak során egy hatalmas csarnoképületben állíthatják össze a diákok 1:1-es modelljeiket. Ezek elemeit a csarnokkal szoros kapcsolatban álló műhelyekben saját maguk készítik el, ahol a barkácsgépek teljes palettája mellett CNC maró, lézer szkenner és 3D nyomtató is rendelkezésükre áll. Másik vezetett túránk során az Operaházzal ismerkedtünk meg. Mióta 1973-ban megnyílt a Sydney Operaház és városának szimbólumává vált, számos országban építettek hasonlóan szabadon álló operaházat, vízpart mellé, nagy nyitott térrel. Ezt a trendet követi az oslói épület is, mely az Oslo Fjord partján, egy megújuló és átalakuló régi kikötőben épült. Folyamatosan emelkedő tömege szinte kinő az őt két oldalról körül ölelő vízből. Különlegessége, hogy teteje egy nagy szabad, mindenki számára nyitott terület. Tervezői, a Snøhetta iroda munkatársai, ezzel egy új közteret szerettek volna létrehozni Oslo belvárosában. A 2008-ban megnyitott operaház (lásd MÉ 2009/1– a szerk.) hatalmas világos elő-

xvIi. évfolyam / 96. szám

csarnokának egyik meghatározó eleme az Olafur Eliasson által tervezett fehér, fénnyel kombinált, áttört fal (The Other Wall), mely a mosdókat takarja. A leghangsúlyosabb elem természetesen az óriási tölgyfa burkolatú tömb, mely három különböző méretű termet foglal magába, melyek közül a legnagyobb 1400 férőhelyes. Az épületlátogatás során nem csak ezeket, de a hozzájuk kapcsolódó oldalszínpadokat, díszletraktárokat, próbatermeket is bejárhattunk. Alaprajz tekintetében a vendégek és a dolgozók forgalma teljesen szétválik, külön bejáraton, eltérő folyosókon közlekednek. E mellett azonban érdekes, hogy az épületet körbejárva a leválasztott műhelyek, háttér helyiségek életébe ablakaikon keresztül bepillantást nyerhetünk. A szakmai út során meglátogatott további épületek mindegyike tanulságokkal szolgált. Itt mindössze még hármat emelnék ki. A trondheimi katedrális építésének 20. századi befejezése – a heves hazai szakmai viták sűrűjében – megismerésre érdemes „álló csillagként” könyvelhető el. A rekonstrukciókat erőltető és ezzel szemben a másik oldalon ezt támadó szakembereink itt a „továbbépítés” úgy tűnik megfontolt, kiérlelt példájából tanulhatnak. A látottakat rövid összegző tanulmány fogja ismertetni, értékelni. Hasonlóképp izgalmas az oslói városháza építéstörténete és a megvalósult épület több stílust integráló világa. Az 1918-as első pályamű még az eklektika jegyében íródott. Az 1931-ben kezdődő építés terveire – több átirat után – már erős modern ízek, klasszicista kimértséggel bíró részletek és nagyvonalúan felépített térrendezés a jellemző. Mindezt átütő erővel színesíti a falképek tömény, az ötvenes évek aktuális politikai világát idéző láncolata, mely a reprezentatív tereket egységesen fedi. Végül egy kis léptékű beavatkozás, ami a társművészetek intenzív, de következetes, átgondolt jelenlétét példázza: egy híd az Akerselva folyón. Az egykori fahíd 1874-ben épült. Ezt váltotta fel a jelenleg álló, gránitból épített szerkezet 1926-ban. A híd két végén, a hídfőket két-két szobor díszíti, mind a négy Dyre Vaa norvég szobrász alkotása (1933–36). Az öntött bronz szobrok témáikat ismert norvég népmesékből, mondákból, irodalmi művekből merítik. A történetek egy-egy állathoz kötődnek (Peer Gynt története a rénszarvassal; Little Freddy egy lovon ül hegedűjével; Kari Trestakk sorsa összeforr a bikáéval; Valemontot az átok jegesmedvévé változtatja). A díszítést, ami a kortárs építészet egyik aktuális kihívása lesz, példánkban a szobrászat képviseli, finom áttétellel jelenítve meg a norvég irodalmat. ___________ 1 Az EGT/156/M2-0011 azonosítószámú pályázat szakmai koordinátora és a projekt lebonyolítója Baku Eszter művészettörténész, doktorjelölt, a beszámoló összeállításában segítséget nyújtott Karácsony Tamás DLA és dr. Kerékgyártó Béla. 2 Palicz Kata és Szabó Péter építészmérnökök, DLA-hallgatók

Architectural Education and Research in Norway Through the Eyes of a Hungarian Study Tour of the Architectural Doctoral School in Norway In 2016 the Faculty of Architecture of BME successfully applied for the EGT Norwegian Fund to a project meant to establish cooperation between institutions. The primary goal was ont he one hand to build up new international relations, firstly with the Trondheim-based (Norway) NTNU (Norges Teknisk-Naturvitenskapelige Universitet), then to enhance the existing scientific cooperations with the Univerity of Oslo. The tender allowed for shorter and longer individual study tours – an opportunity which several PhD and DLA students and lecturers took –, whilst on the other hand, to organise a joint conference and workshop. This latter was the framework for the one-week study tour of students and lecturers of the Architectural Doctoral School in March 2017.

utóirat // post scriptum

Vágó 140 – Schiffer 150 Építészettörténeti konferencia, 2017. 09. 16. szöveg text:

Ordasi Zsuzsanna

Szeptember 16-án a 20. századi építészettörténet egy jelentős fejezetét feltáró konferencia zajlott a Munkácsy utca 19/b. szám alatt álló Schiffer-villában, Dvorszky Anikó és Ordasi Zsuzsanna szervezésében. Az előadók Vágó József építészről és Schiffer Miksa (Mihály) vállalkozóról emlékeztek meg annak kapcsán, hogy ebben az évben mindkét rendkívüli egyéniségnek kerek évfordulója van. Vágó József építész 1877-ben született és 1947-ben halt meg, Schiffer Miksa pedig 1867-ben született és 1944-ben halt meg. A konferenciának helyet adó villa Schiffer Miksa megbízásából Vágó József tervei szerint készült 1910–1912 között. A villát 1994-ben a Vám- és Pénzügyőrség vette birtokba, s elvégezte az addigra meglehetősen átalakított és egyes elemeitől, valamint eredeti bútoraitól megfosztott épület akkurátus helyreállítását és a még megtalálható műtárgyak restaurálását. Ma a Vám- és Pénzügyőrség állandó kiállítása és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal néhány irodája található benne. Előzetes bejelentkezéssel látogatható, vezetéssel megtekinthető Vágó József eme remekműve. Vágó munkásságából ismert néhány budapesti épület, mint a Gutenberg-otthon (1906–1907) és egyéb bérházak, amelyeket fivérével, Vágó Lászlóval együtt tervezett. Legkülönlegesebb műveik, a Nemzeti Szalon (1906) és a Városligeti Színkör (1908) mára elpusztultak, mint ahogyan az önálló munkái közül a Lipótvárosi Kaszinó (1912) és számos lakásberendezés is, amelyek a Gesamtkunstwerk jegyében készültek. Más munkáit pedig jelentősen átalakították. Vágó József 1899 és 1911 között együtt dolgozott testvérével, Vágó Lászlóval, terveik szerint készültek alkotások Budapesten kívül még Nagyváradon, Szabadkán, Losoncon, Debrecenben, amelyek közül szintén több elpusztult vagy átalakításon ment keresztül. A Schiffer-villa Vágó József egyik legfontosabb műve. A megbízó, Schiffer Miksa szabad kezet adott az építésznek, aki az épületen kívül a teljes berendezést is maga tervezte és készíttette el a kor legjobb mestereivel, illetve a műtárgyakat a kor neves művészeivel (meg kell említeni Rippl-Rónai József, Iványi Grünwald Béla és Csók István festményeit, illetve Kernstok Károly színes üvegablakát). Az eredmény egy minden részletében harmonikus, egészében kiegyensúlyozott egységet mutató alkotás, amely szerkezetében a funkciónak megfelelő, díszítésében pedig a stilizált népi és zsidó motívumok összességét fogja össze. A szeptemberi konferencián Dvorszky Anikó, a villa művészettörténész kurátora bemutatta a megbízó-tulajdonos Schiffer Miksa közlekedési mérnök, vállalkozó, ingatlanfejlesztő profilját is. Levéltári anyagok, újságcikkek, végzések, számlák, megbízó levelek alapján kutatta Schiffer életrajzát és tevékenységét, valamint a családjára vonatkozó információkat. Előadásából megismerhették az érdeklődők, hogy a 20. század eleji gazdag nagyvállalkozó milyen tevékenységeket folytatott, milyen volt az élete, a családja, és hogyan rendezte el négy lányának a sorsát a két világháború közötti nehéz időkben. Schiffer életútja eddig nem volt feldolgozva, ezért különösen fontos, hogy a születésének 150. évfordulója kapcsán megismerhette a közönség. Vágó József életét és munkásságát többen is alaposan tanulmányozták, a legösszefogottabb írás róla Anne Lambrichs monográfiája (magyarul: Holnap kiadó, Budapest 2005). A konferenciának nem volt célja, hogy általános képet nyújtson az építészről; az előadók Vágó József életművének egy-egy, eddig kevésbé feltárt részletét mutatták be

régi-új magyar építőművészet

A Schiffer-villa fényképe. Forrás: Vágó fotóalbuma, Biasa gyűjtemény, Róma

a legújabb kutatásaikra építve. A bevezető előadást Ramona Novicov nagyváradi művészettörténész tartotta, aki nem csak azt mutatta be, hogy a Vágó-fivérek milyen munkái készültek Nagyváradon, amelyeket párhuzamba állított a budapesti épületeikkel, hanem az állagmegőrzési és restaurálási problémákra is felhívta a figyelmet. A Darvas–La Roche házat (1909–1912) a Vágó-fivérek legjelentősebb nagyváradi munkájának tartják az egyébként számos kvalitásos szecessziós épületet számláló városi közegben kiemelkedően modern megjelenése miatt. Az épület mind külső, mind pedig belső kialakításában sok merész újdonságot mutat, kezdve az aszimmetrikus, szobordísszel is ellátott és majolika motívumokkal díszített erősen tagolt utcai homlokzaton, a belsőben pedig a funkciónak megfelelően osztott belső térelosztáson. Az épületben néhány elem állapota még megfelel az eredetinek, de a művészettörténész azon dolgozik, hogy elvégezzék a villa teljes felújítását és restaurálását, s majd szecessziós múzeumként hűen adja vissza az eredeti

kal az „idegen díszítés” miatt, hanem a különböző már álló épületeket egységgé formálta új épületszárnyak logikus elrendezésű hozzáadásával. A homlokzaton nem alkalmazhatta a magyar szecesszióra jellemző stilizált virágmotívumokból álló díszítést, de belül a falakon és a mennyezeteken olyan stukkódíszítést látunk, amely a magyarországi műveinek motívumait idézi. Erről fényképeket is készített, amelyet egy római archívumban őrzött albumban vannak összegyűjtve. A szálloda az 1960-as években némi felújításon esett át, azonban nem változott sem a struktúrája, sem pedig a díszítések nem szenvedtek kárt. 2016-ban a szállodát bezárták, s most egy meglehetősen radikális modernizálása folyik Tommaso Ziffer római építész tervei szerint. Vágó római időszaka nem volt konfliktusoktól és nehézségektől mentes, tehetségét azonban így is sikerült olykor érvényesíteni, aminek legszebb és legkülönlegesebb eredménye éppen a Hotel de la Ville. Zuh Deotdáth filozófiatörténész előadása a budapesti Vágó győztes terve a genfi Népszövetség palota pályázatára, 1926. Forrás: Vágó fotóalbuma, Biasa gyűjtemény, Róma Világosság Nyomda 1908–1909-ben készült székházának az építéstörténetét vázolta fel. Állítását, miszerint az épületet a VágóVágó-művet. Az előadó hasonló kritikával mutatta be a Moskovits-palotát fivérek tervei szerint építették, stíluskritikai elemzéssel és a korabeli saj(1910–1911), amely épület közvetlen analógiát mutat a Gutenberg-otttóban fellelhető adatok felhasználásával támasztotta alá. Vágó József a honnal. A palota felújítását jelenleg végzik, az utcai homlokzatok már fiának, Pierre Vagonak írt visszaemlékezésében említi az épületet mint elkészültek, s a belső udvar és a lift helyreállítási munkái folynak. saját munkáját és hogy 1909-ben már állt. A Népszava 1909. október Vágó József önálló, s egyben legutolsó nagyváradi munkájának te31-i számában pedig az olvasható, hogy az építészek logikus elrendekinthető a Csendőriskola épületegyüttese (1911–1913), amelyben most zésben egy épületben tudták elhelyezni a nyomdát, kiadót, üzlethelyiséa nagyváradi román egyetem működik. A művészettörténész rámutatott get és pártházat. A cikk mellett rajz is megjelent az épület homlokzatáa helyreállítás során elkövetett hibákra (a főépület tetőteraszának eltünról, amely egyértelműen a Vágó-fivérekre, de inkább Józsefre jellemző tetése, az újragyártott ablakok minősége, a belsőkben történt átalakítámegoldásokat mutat. Ilyenek a rombusz alakú nyílások, a mozaikdíszítés, sok), de az épületegyüttes még így is rendkívüli érték. Építése korában a betűforma. A Népszava Naptára 1911-es kiadványában fotót is köa legmodernebb térszervezésű campus volt, Vágó ezzel egy új és gazzöl, ahol a főhomlokzat logikus tagolása, az oldalhomlokzat oromzadaságos laktanyatípust teremtett. Az iskola négy fő épülete egy óriási tos lezárása és a díszítések még határozottabb párhuzamot mutatnak központi kör alakú tér köré szerveződik, s mindegyiknek külön funkciója a Vágó-fivérek korábbi és kortárs műveivel. Garami Ernő, a Népszava van, ami meghatározza a belső terek tagolását. Ebben is számos újdonfőszerkesztője 1898 és 1918 között, egyértelműen Vágó József munságot vezetett be az építész, ugyanis logikusan rendezte el a különböző kájának véli az épületet, ahogyan ez az 1930-ban A Világosság Könyvcélt szolgáló helyiségeket (vizesblokk kialakítása, hálótermek és egyéb nyomda huszonöt éve c. könyvben olvasható. Ezt az állítást az előadó termek elhelyezése, ablakok méretezése stb.). A többi épület pedig a elfogadja, a Népszavában többször is megjelenő megnevezés mellett, szintén szigorú rendben kialakított parkban és a park mentén található. főképpen a nyújtott rombusz formájú monogramos vagy piktogramos Itt is van feladata a műemlékvédőknek, hogy Vágó eme egyedülálló épükilincspajzsok előfordulásával bizonyítva, amely a Vágó-fivérek közül letegyüttese visszanyerje eredeti jellemzőit és fényét. kifejezetten inkább Józsefnek tulajdonítható. Vágó József tagja volt az A következő előadások Vágó József munkásságának egy-egy részMSZDP-nek, szociális érzékenysége, baloldali elkötelezettsége ismert, letére koncentráltak. írásaiban sokat foglalkozik az építészet társadalmi szerepével. Ő maga Ordasi Zsuzsanna művészettörténész az építész római munkásságáírja a Népszava 1908. augusztus 28-i számában, hogy „a munkásság nak néhány elemét vázolta fel. Vágó József 1920–1926 között Rómában érdekeinek a képviseletében szerény képességeimhez mérten részt vetélt, ahol bekapcsolódott a római lakásépítési munkálatokba Alberto Caltem”, amikor sértetten visszautasítja az Építőmunkások Szövetségének za Bini vezetése mellett, bár nem tudott tervezési jogosultságot szerezni, Otthona pályázaton elért I. díjra kiutalt összeget, mert kifogásolták a így a terveket nem jegyezhette. A városi archívumban őrzött, az Aniene magas építési költséget. A Vágó-fivérek aláírásával beadott I. díjat elért kertváros (1920-as évek eleje) épületeire készült tervrajzokon és akvarelterv közvetlen analógiát mutat a Világosság Nyomda épületével, hiszen leken azonban felismerhető Vágó keze nyoma, ugyanis néhány épületen azonos a tagolása és a díszítése. Mindez megerősíti, hogy a Világosság olyan tagozatok láthatók, amelyek a római építészetre egyáltalán nem Nyomda épülete a Vágó-fivérek munkája, amelyben nagy valószínűségjellemzők, míg Vágó korábbi – budapesti és nagyváradi – épületein felgel Józsefnek jelentősebb szerepe volt. lelhetők. Biztonsággal állítható, hogy a Calza Bini nevéhez fűződő Casa Hausmann Cecília művészettörténész Vágó József feltételezett és della Cooperativa Leonardo (1920) tervezésében aktívan részt vett, erről kevéssé ismert nagyváradi munkáiról számolt be az előadásában. A maga az építész is megemlékezik. Vágó önálló épülete Rómában a Hotel Vágó-fivérek 1909 és 1913 között többször jártak Nagyváradon, a szüde la Ville szálloda (1922–1924), amely épület a város központi, rendkívül lővárosukban, ahol számos megbízást kaptak: a bizonyítottan munkáelegáns művésznegyedében található. A via Sistina két telkén állt két juknak tekinthető Moskovits-ház (1909–1911), a Darvas–La Roche ház régi, a 18. században átalakított épület, amelyeket Arrigo Zeni 1921-ben is ugyanezekben az években épült, a Csendőriskola 1914-re készült el. megvásárolt azzal a céllal, hogy luxushotelt építsen. Vágó egyesítette a A nagyváradi szecessziós építészet kutatója, Mircea Paşca szerint még két épületet, illetve harmonikus egységet teremtve egy új komplexumot más épületek is a terveik szerint épültek ebben az időben, amit egyértelhozott létre. Nem csak az egységes homlokzati kialakítást oldotta meg, műen a levéltárban fellelhető tervrajzok alapján állít. Az előadó viszont, a amely kapcsán többször is összeütközésbe került a helyi hatóságok-

xvIi. évfolyam / 96. szám

utóirat // post scriptum

tervrajzokon, a meglévő épületeken és a kutatók állításain túl, tipológiai elemekre támaszkodva azonosít néhány Vágó-alkotást. Az oromzat ilyetén kialakítása véleménye szerint olyan tényező, ami feltétlenül elvezet a fivérek, de főképpen József munkáinak a felismeréséhez. Breider Ármin bérházának a homlokzata is ezzel az elemmel zárult, ugyan az 1960-as években egy részét lebontották, mégis felismerhetők rajta a Vágó-fivérek stílusjegyei. Szintén az oromzat hasonló kialakítása alapján erősíti meg a monográfiában feltételezett Vágó-műként idézett a Moskovits és a Darvas család részére készített síremléket a nagyváradi neológ zsidó temetőben. Szintén oromzatos megoldást mutat a Dr. Grósz Menyhértné Popper Adél (1870–1912) számára készített síremlék is, amely a temető fő során található. Kétségtelen, hogy Grósz Menyhért, a László király páholy főmestere ismerte Vágó Józsefet, aki szintén szabadkőműves volt, mint ahogyan a körbe tartozott Darvas Imre és Moskovits Miksa is, Vágó másik megrendelői. A Dr. Grósz Menyhértné Popper Adél sírján megjelenő oromzatos elem egyszerre utal a zsidó maceva hagyományára, oromzatos lezárásával pedig a magyar népi építészetben jelen lévő házformára. A maceva páratlan oszlopokkal övezett félköríves záródású kőlapot jelent. Hasonló megoldást mutat a Darvas–La Roche villában található falikút, de a Schiffer-villa halljában álló carrarai márvány virágtartó is. A páratlan oszlopok következetes alkalmazása pedig a Vágó-fivérek más épületeinek a homlokzatán is feltűnik (Árkád-bazár, Csendőriskola). A hullámzó vonalvezetésű oromzat a Vágó-fivéreknek szinte minden épületén megjelenik ebben az időben, sajátos stílusjegynek tekinthető. A síremléken ennek egyszerűsített formája látható, amire szintén több példa van a műveikben. Balla Enikő művészettörténész Vágó Józsefnek egy késői, azaz 1934ben készült budapesti alkotását mutatta be az előadásában, a Basch József ügyvéd számára tervezett Városmajor utcai épületet. Vágó a római tartózkodása alatt is foglalkozott az önállóan álló többlakásos ház problematikájával, s a Basch-ház e kutatás eredményeinek mintegy összefoglalásaként fogható fel. Az utca vonalába illeszkedő főhomlokzat zárt, felületét a terméskő lábazat fölött egységesen kőlapok borítják, s csak az ablakok és a második szinttől kezdve az ablakok és az erkélyek szellemes formájával és elhelyezésével töri meg a fal monotóniáját. A házban három lakást kellett kialakítani a három tevékenységében különböző lakó számára: Basch Lóránd ügyvéd volt, aki a földszinti irodájában fogadta az ügyfeleit, az emeleteken pedig a nővérei laktak, akik közül a festő Editnek műterem is készült. Az épület utcai homlokzata zárt, udvari homlokzata azonban rendkívül változatos, hiszen egy zárt belső kertet is körülölel. Ugyanakkor minden lakáshoz tartozott erkély és/vagy terasz. Az épület külső és belső formaalakítását a rendeltetése határozza meg, de megjelennek a Vágó építészetére kezdettől fogva jellemző, főképpen a részletekben megmutatkozó funkcionális és díszítő elemek, mint a használat szerint méretezett és elrendezett belső terek egymáshoz rendelése, a külső-belső terek ötletes összekapcsolása, a tolóajtók és a többféleképpen nyíló ablakok, a beépített tárolóelemek. Az új tulajdonosok nagy gonddal végezték el a ház felújítását, megtartották

régi-új magyar építőművészet

Vágó László: Gutenberg-otthon, Budapest, 1906-1907 (Vágó Józseffel)

az épület beosztását, a nyílászárókat, a fennmaradt beépített bútorzatot. A Basch-ház Vágónak a klasszikus és a modern nyelvezet harmonikus összeegyeztetéséről vallott elképzeléseinek konkrét épületben való megvalósítása, s nagyszerűségét mutatja, hogy a mai használó számára is alkalmas élet- és munka környezetet nyújt. A Vágó 140 – Schiffer 150 című konferencia számos olyan témát vetett fel és tárgyalt, amelyek az előadók új kutatásainak az eredményeit mutatták be a 20. század egyik legjelentősebb magyar építészének tevékenységéről. Vágó József Rómában tartózkodva 1926-ban indult a genfi Népszövetségi Palota épületére kiírt nemzetközi pályázaton, s másik három építésszel együtt első díjat nyert. A palota falán szerepel is a neve, s ez az épület meghozta számára a nemzetközi hírnevet, minden építészettörténeti könyvben említik. Munkássága nem ismeretlen sem a hazai, sem a külföldi szakemberek számára, azonban a konferencia is bizonyította, hogy még sok feltárni való van építészeti tevékenységével kapcsolatban, mint ahogyan a művészetről vallott gondolatainak az alaposabb megismerése és értelmezése is a jövő kutatóinak feladata.

Vágó 140 – Schiffer 150 Architectural History Conference, 2017 On September 16th, a conference surveying a most significant chapter of 20th-century architectural history was held at No. 19/b Munkácsy Street in Schiffer Mansion, organised by Anikó Dvorszky and Zsuzsanna Ordasi. The lecturers commemorated architect József Vágó and entrepreneur Miksa (Mihály) Schiffer as both of the outstanding individuals had a significant anniversary. Architect József Vágó was born in 1877 and died in 1947, whilst Miksa Schiffer was born in 1867 and died in 1944. The mansion hosting the conference was built in 1910-12 after designs by József Vágó who was commissioned by Miksa Schiffer.

____

terv plan

____

Meder étterem és konyhakert MÉSZ-MÉK Diplomadíj 2017 ___

terv concept:

Aleksić Júlia Molnár Bea

konzulens consultant:

___

Diplomamunkám témája a tervezők és a fogyasztók felelőssége a 21. században, és ezen belül a gasztronómia és az ételforradalom. Napjainkban több globális probléma is jelentkezik, számomra az egyik legégetőbb, hogy közel egymilliárd ember éhezik – miközben a kidobott élelmiszerek fele is elég lehetne ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés a világon. terv // plan

A világon évente megtermelt 2600 milliárd tonna hulladék 46%-át a kidobott ételmaradék- és ételszármazék teszi ki – ráadásul ebből 30% úgy kerül kukába, hogy hozzá sem nyúltak. Az egyik lehetséges megoldás nagyvárosokon belül egy olyan vidékfejlesztési és fenntarthatósági újhullám forradalmasítása, ami tudatosságra és ésszerű étkezésre neveli a lakosságot. Diplomamunkában én ezt úgy kívánom orvosolni, hogy egy olyan éttermet

hozok létre, amely zárt láncként működik – és pozitív mintát kíván felmutatni a látogatók, valamint a termelők számára. Ennek legjelentősebb eleme a megmaradt étel komposztálása és visszajuttatása a kertekbe, majd az abban megtermelt friss alapanyagok felhasználása. Az étteremben az adott évszaknak megfelelő, szezonális kínálattal találkozhatunk, amely nagyrészt lokális biogazdaságokból származó igazolt minőségű termékekből áll. Ezek a

2017 / 06

termelők Magyarországon belül mind a Duna mentén helyezkednek el, így a csarnokba az étel és a komposzt ki-be szállítása üzemanyagtakarékos módon, vízi közlekedéssel van megoldva. A program fontos eleme az oktatás, ami segít megismerni a folyamatot és hozzájárul a fogyasztói szokások formálásához. A megmaradt élelmiszerhulladék lebontása zárt rendszerben történik, ami jó minőségű, termékeny táptalajt eredményez. Az előbb említett programban nem csak az éttermi élelmiszerhulladékot, hanem a környező angyalföldi lakosságot is bevonom. Mind a kertes házakban, mind a lakóparkokban élő lakosok elhozhatják megmaradt ételszármazékaikat, cserébe pedig felhasználhatják kertjeikben, balkonládáikban az ebből létrejött táptalajt.

Meder Restaurant and Vegetable Garden MÉSZ-MÉK Diploma Award, 2017 The topic of this diploma design was the responsibility of designers and consumers in the 21st century, and more precisely, that of gastronomy and the gastro-revolution. The essence of the concept is a restaurant func-

régi-új magyar építőművészet

tioning as a closed chain, in which the most significant component is to compost leftover food, its return to the gardens and using the fresh ingredients produced there. We can see the variety of seasonal products on offer that are in harmony with nature’s lifecycle and their majority originates from local organic farms with certificate of standards and origins. Food and composts are taken

to and from the hall by using fuel-saving transport by water. An important element of the programme is education, which helps us to get to know the process itself and thus contribute and facilitate the shaping of consumer habits. Degrading the remaining food waste takes place in a closed system, which produces hig

Malom-zeneház, Székesfehérvár MÉSZ–MÉK Diplomadíj 2017 ___

terv concept:

Rentka László Pazár Béla

konzulens consultant:

___

A terv helyszíne Székesfehérvár megyei jogú város, azon belül a Belvárostól északra, a Felsővárosban található Sörház téri műemléki épületegyüttes két tagjának – a volt Sörház-malom maradványainak illetve a hozzá északról kapcsolódó volt molnárház területe. Az építészeti program része a középkori alapokon épült 17. századi barokk vízimalom falmaradványainak felhasználásával „zeneház” építése, mely magába foglal egy pinceszinti jazzklubot a szomszédos Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszék hallgatói részére, illetve egy zenetermet az emeleti tetőtérben kialakítva, valamint a malomhoz hozzáépített, végleges formáját a 19. században elnyerő volt molnárház rehabilitációja a zeneteremben fellépő művészeket kiszolgáló „zenészek

terv // plan

2017 / 06

házaként”. A klubhelyiség állandó használatú, esti koncertek, programok alkalmával, ülőhelyiségekkel berendezve 50 fő, berendezés nélkül 100 fő befogadására alkalmas épületrész, az emeleti zeneterem befogadóképessége 150 fő, a két helyiség egyszerre történő üzemeltetése funkcionálisan lehetséges; a volt molnárházban nemekre osztott kórus/zenekari, valamint különálló szólistaöltözők kerülnek kialakításra. A malom épületének meglévő falszakasza vegyesen kő és téglafalazatú, kívülről impregnálással védett és a hiányzó oromfali/párkány részek bontott kisméretű téglával falazottak, a hozzáépítés függőleges és vízszintes teherhordó, valamint külső határoló szerkezetei vasbetonból készülnek, kívülről hőszigetelt, átszellőztetett korcolt fémlemezfedéssel. A molnárház épületének lábazata kő, felmenő szerkezete téglafalazat, hagyományos mészvakolattal a dörzsölt téglafelületen újravakolt épület, az életveszélyessé vált 20. századi zárófödém és kétállószékes fedélszék elbontása után korszerű, hőszigetelt bordás zárófödém kerül kialakításra, rajta a vízimalomhoz hasonlóan átszellőztetett állókorcos fémlemezfedéssel.

Mill-Music House, Székesfehérvár MÉSZ–MÉK Diploma Award, 2017 Székesfehérvár is a city with the authorities and rights of a county. The project described here is a site north of the Inner City, in the Upper City, and the structures are parts of a complex of historic buildings in Sörház – the remains of the former Brewery-Mill and the miller’s house, which is located north of them. The architectural programme was meant to construct a „music house” by making use of the wall remains of the 17th-century Baroque-style water mill built on medieval foundations, which would also contain a jazz club on the cellar level, primarily for the students of the neighbouring Art Department of János Kodolányi College, as well as a music room furnished in the loft, as well as to rehabilitate the former miller’s house built as an extension to the mill itself. This structure received its final design in the 19th century and is now transformed so as to host musicians who perform in the music room.

régi-új magyar építőművészet

____

passzázs passage

____

„A nagyságos asszony üzeni az elvtársnőnek” A hosszú hatvanas évek magyarországi építészete FUGA, 2017. 10. 02. – 10. 11. ___ szöveg text: Lővei Pál ___

Ha konkrét jubileumról egy több éves – Adolph Stiller, a bécsi Ringturmban megrendezett és itt a FUGA-ban most újra felállított kiállítás kurátora által Prakfalvi Endre nyomán ráadásul hosszú hatvanas éveknek nevezett, így egy évtizednél is hos�szabb – korszak esetében nehéz is beszélni, mégis elmondható, hogy akár éppen most ötvenévesek a hatvanas évek. Ennyi – a hosszú évtized 1958-as kezdetét tekintve már két generációnyi – időnek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy az értékeket, a minőséget felismerve, az egykori hibákat feltárva reális képet alakíthassunk ki magunknak a korszak építészetéről, és ennek alapján azt is eldönthessük, mi érdemes az utókor hangsúlyos védelmére, mi is legyen műemlék. Még a legutóbbi évek fejleményei is azt mutatják azonban, hogy az építészettörténészek, művészettörténészek körein túl a megbecsülés erősen tünékeny. A legjobb, a legfontosabb alkotások egy, ma is egyre növekvő része így már csak korabeli fényképek, eredeti tervrajzok alapján, továbbá fogyatkozó személyes emlékek szubjektív szűrőjén át ítélhető meg – ez a korszak még sokunknak a gyermekkort, az ifjúságot jelenti, amelynek éppen ezekben az években alakultak ki építészeti keretei, akár a balatoni fejlesztési programra, akár a nagyvárosi lakótelepekre vagy az átalakuló faluképekre, esetleg az iparvidékekre gondolunk. „A nagyságos asszony üzeni az elvtársnőnek” – szólt át a kerítésen a szomszédék házvezetőnője valamikor 1968-ban. A nagyságos asszony magas rangú potentát felesége, régi párttag, az elvtársnőnek viszont az ötvenes években polgári származása miatt kitették a szűrét a Közgázról. Ketten együtt pedig elemi iskolai osztálytársak és gyerekkori barátnők még az 1920-as évektől. A kerítés két oldalán egy-egy balatoni nyaraló a hatvanas évek második feléből: az egyiket a domboldalhoz és a tájhoz igazított típusterv alapján a helyi építőipari szövetkezet emelte, a nagyságos asszo-

passzázs // passage

nyék mindössze másfélszer nagyobb háza pedig ugyanolyan kalákában épült, mint addigra már falusi kockaházak tízezrei. Benne az egyedüli vizuális luxust a nappali protekcióval szerzett vörösmárvány hulladéklapokból kirakott, törtköves padlója és a korra annyira jellemző, rétegelt burkolatú kandallója jelentette. A tágabb tihanyi környezet éppen azokban az években jutott el építészeti kialakításának csúcspontjára. Az apátsági templom preromán altemplomát még az ötvenes évek közepén állították helyre Szakál Ernő tervei alapján, az apátság helyiségeiben évente többszázezer látogatót vonzó, esetenként a „tűrt” kategóriát súroló kiállítások követik egymást minden nyáron, a helyreállított apátsági magtárban művelődési ház és sikeres mozi üzemel, a faluban még sok az ország első védett faluképéhez méltó halászház és a település még nem csordult túl kis medencéjének peremein, az apró ajándékboltokban előfordul még kecskeköröm és balatoni kagyló, az utca pedig nem olyan, mint egy tiritarka mediterrán bazár. Igaz, hús csak hetente egyszer érkezik a henteshez, viszont a révnél épült üzletsor élelmiszerboltjában talán éppen abban az évben váltotta fel a zacskós tej az alumíniumkupakos üvegből a hozott kannába áttöltött tejet. Az üzletsor végén a rév-kikötő hengeres formálású, lapostányér-héjtetejű váróterme (mindkettő: Dianóczki János, 1959– 1963) szemez szoborszerű szántódi párjával (ugyancsak: Dianóczki János, 1963), a közelben áll az egész Balaton legszebben a tájba helyezett szállodája (Kun Attila, 1963), és még

nem avult el az 1958-as brüsszeli világkiállításról megvásárolt motel földszintes pavilonsora és étterme sem, a hozzáépített, karcsú oszlopok támasztotta központi épülettel (Polónyi Károly, 1959–1960). A falu alatti tihanyi kikötő mólóján acél hatszögekből illesztett tetősor véd a naptól (Benkhard Ágost, 1959), a parton a rév két említett épületének emeletes, egy héjtetővel a kis üzletsorhoz is hozzákapcsolt párja rejti az idegenforgalmi irodát és a postát (Bérczes István, Szittya Béla, Gnädig Miklós, 1962), kicsit távolabb szinuszgörbét rajzoló alsó gerince két oldalán támváltós betonlábakon áll az elegáns völgyhíd (Lipták László, 1961), mellette Gulyás Zoltán bisztrót és csemegeüzletet magába foglaló, rácsos födémű lepényépülete (1962). Még működik Bierbauer Virgil helyi vulkáni kővel burkolt, kupolás Sport Szállójának (1923) étterme is. Az altemplom ma is őrzi műemléki helyreállításának monumentális egyszerűségét, de az apátság hiába emelt minőségi új kiállítótereket, az egykori átütő erőt ma már nélkülöző kiállítások nem sok vonzerőt jelentenek, ráadásul ez év januárjában lebontották a Koppány Tibor tervei szerint ötven évvel korábban (1966) a pincében kialakított, gyönyörű és mind látványában, mind tudományos szempontból máig korszerű kőtár középkori termét is (a látogatóként tipikusnak gondolt idősebb falusi asszonyok csak átrohantak rajta – szólt a megfellebbezhetetlen ítélet). A révnél az erdős hegyoldal előtt álló szállodát már évtizedekkel ezelőtt többszörösére bővítették, szép támrendszerét elrejtve és átgondolt színezését semmitmondóan átírva – képeit és egykori atmoszféráját már csak Bujtor István filmjei őrzik (a kiállításon hasonló minőségű rokona, Janáky István kecskeméti Aranyhomok Szállodája – 1959–1962 – idézi). A motel pavilonjai valóban a helyreállíthatatlanságig elavultak

2017 / 06

már régen, de központi épülete ma is egykori szépségében ragyoghatna, ha nem adta volna át a helyét egy építészetileg sokkal érdektelenebb épületegyüttesnek. A héjtetejét barbár módon áttörve emeletessé növelt bisztró az építészetnek csak paródiája már, tönkretéve éppen árulják, az elmúlt évtizedekben fonott kosarakkal és felfújt cápákkal álcázott üzletsor mára jórészt elhagyatott. A tihanyi kikötő mólójának valóban színvonalas új pénztárépülete valószínűleg jól meglenne az egykori tetősorral együtt is, de az nem kapta meg a lehetőséget ennek bizonyítására. A ma étteremnek használt postapavilon szerencsére áll, a völgyhíddal együtt, a Gulyás-féle finom lepényépület helyén azonban éppen most emelnek a híd balatoni kilátásának egy részét eltakaró, háromszintes vasbeton monstrumot. A kiállításon a Balatoni Fejlesztési Program eredményei közül feltűnik még a ma is elegáns balatonfüredi Hotel Annabella (Pázmándi Margit, 1965–1968) és a badacsonyi Tátika étterem (Callmeyer Ferenc, 1962) – az utóbbi valamennyi említett alkotás közül egyedül jutott el a műemléki védelemig. A kiállításon bemutatott többi alkotás közül azonban több is büszkélkedhet ezzel – az egykor volt magyar műemlékvédelem „táguló körök” programjának köszönhetően –, így Molnár Péter és Mühlbacher István budapesti Széchenyi rakparton álló lakótömbje (1958–1961), Gádoros Lajos Pécs-uránvárosi Olimpia étterme (1959–1960), Csaba László temploma Cserépváralján (1959–1961) és Hollóházán (1964–1967), Schmidt Lajos lépcsőzetes háza a naphegyi Orvos-lépcső mentén (1964) – Matzon Frigyes fókákat ábrázoló szobrával (1965) együtt –, Ivánka András győri kórház-klubháza (1967–1968), valamint Jurcsik Károlytól és Varga Leventétől az orgoványi művelődési ház (1968–1969). A balatoni fejlesztések mellett a kiállítás hangsúlyosan mutatja be a budapesti foghíjbeépítések 1957-ben induló sorozatának néhány kiemelkedő példáját, a már említett Széchenyi rakparti lakóház mellett Benkhard Ágost Várfok utcai (1957–1961) együttesét és Vedres György Várkert rakparti (1957–1961) épületét – a jórészt az OTP által öröklakásos társasházakként emelt sokemeletes lakóházak ma is minőséget képviselnek, és a korszak valamennyi épülettípusa közül talán a legkevésbé fenyegetettek létükben. Kisebb, egy-két emeletes budavári társaikról, a világháborús sérülések nyomán napvilágra került középkori maradványokat magukba foglaló, építészeti kvalitásukat tekintve, de műemléki szempontból is mintaszerű lakóépületekről (a kiállításon: Jánossy György és Hrecska József háza a Tóth Árpád sétányon, 1961– 1963, valamint Farkasdy Zoltáné az Úri utca és a sétány között, 1959) nem is olyan régen még ugyanezt gondoltuk, mára azonban el-

régi-új magyar építőművészet

érte őket a külső szigetelés csekély hatású, az eredeti állapot megőrzése szempontjából azonban annál károsabb pótcselekvése. A kiállításon még eredeti fényképével szereplő, azóta tönkretett tihanyrévi bisztró okozta sokkhoz hasonlót élhettünk át sokkal nagyobb léptékben, amikor a Chemolimpex székház (Gulyás Zoltán, 1960–1963) szürkegránit burkolatát cserélték utóbb vörösesre, hogy az udvari lepényre állított üvegpiramist ne is említsem, és Szrogh György Budapest Szállójának (1964–1967) sem használt a mellvédsávok vibráló kismozaik burkolatának festett vakolatra cserélése. A BHG Híradástechnikai Gyár Fehérvári úti tömbjének (Arnóth Lajos és Szendrői Jenő, 1961–1963) látványa sem ugyanolyan már, mióta déli homlokzatán megváltoztatták a fény-árnyék absztrakt fehér-fekete op-artjával operáló eredeti árnyékolórendszert. Ha az eleve ideiglenesnek szánt brüs�szeli világkiállítási pavilont nem számítjuk, a kiállításon bemutatott épületek közül elsőként Makovecz Imre nádtetejű Csákányosi Csárdája (1968) pusztult el – az 1-es műút mellett égett le az M1-es autópálya megnyitásával meglepő összhangban. Kéktúrázó osztálytársaimmal együtt középiskolásként még sikerült megcsodálnom. Hasonló hatást tett ránk egyébként Makovecznek a kiállításon nem szereplő velencei Cápa vendéglője is – amikor utoljára arrafelé vonatoztam, még látható volt. Benkhard Ágost nemrég elpusztított tihanyi gombáival több barátom is a turista országjárás során találkozott először. A Medicor Gyógyászati Segédeszközök gyárának és irodaépületének a Dózsa György úton állt együttesét (E. Kiss László, 1964) is jól ismertük, iskolánktól nem volt túl mes�sze, és később már felnőttként nem is egy osztálytársamnak volt munkahelye – először nekik mondtak föl, majd az épületegyüttes is beadta a kulcsot, telke azóta is beépítetlen. Jóval korábban pusztult el a tihanyi motel már említett főépülete, egészen kortárs fejlemény viszont a Duna felőli homlokzatán finoman lépcsőzött, Kossuth téri Metesz-központ (Pintér Béla, 1969–1973) eltüntetése – másfél-két évtizedes elhanyagolás után könnyen lehetett már rossz állapotára hivatkozni. Ami viszont a helyén épül, már tervként is közel száz éves avulás állapotát mutatja – bátor kortárs döntéssel és építészi közreműködéssel a szomszéd neoneo épületet tükrözik oda, tízcentis „húsú” vasbeton héjba vágott historizáló árkádsorral. Lestyán Ernő Csarnok téri áramátalakítóját (1965–1966) éppen most takarják nagyobbrészt el egy eléépítéssel. Van, amiért még lehet drukkolni – leginkább a sok év óta használaton kívüli, salgótarjáni Karancs Hotelért (Jánossy György, 1960–1964) kell. Az említetteken kívül mozik, fürdő, a korszakra jellemzően a világűrhöz kapcsolódó tudományos intézmények, kórházak, TV torony,

cementgyár, házasságkötő terem, divatszalon és KISZ-tábor jelzi az épülettípusoknak azt a változatos körét, amelyre a tárlat rálátást nyújt – esetenként egyben „gazdagítva” azon emlékek körét is, amelyeket visszavonhatatlan átalakítás forgatott ki mára eredeti formájából. A kiállításnak először a bécsi Ringturm építészeti galériája adott helyet ez év áprilismájusában, Adolph Stiller kezdeményezésére és rendezésében. A tudományos támogatást hozzá Fehérvári Zoltán és Hadik András nyújtotta, az ötvenes évek építészetének szentelt korábbi hasonló kiállítás katalógusának folytatását képező szép kötetben hármójukon kívül még Prakfalvi Endre és Szegő György írásai olvashatók. Örvendetes, hogy az utóbbi időben már több fontos program is ezzel a korszakkal foglalkozott. A HAP Galéria hézagpótló, kisebb monografikus és életmű bemutatóin túl a mostani tárlaton is szereplő óbudai kísérleti lakótelepnek (1961) a Kiscelli Múzeum emlékezetes kiállítást szentelt, és ehhez kapcsolódóan jelent meg Branczik Márta monográfiája. Ugyancsak Kiscellben nemrég zárt be a hatvanas-hetvenes évek absztrakt építészeti díszítőelemeinek alapkutatás értékű bemutatója, Branczik Márta és Lepossa Zsóka rendezésében. Tavaly pedig egy nagyszerű „lelet”, Bernáth Aurél Budapest-pannója segítségével Róka Enikő és Mélyi József idézte fel az 1958as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának emlékét. Ez a pavilon a most megnyíló kiállításon egyedüliként kapott három molinónyi felületet, nem véletlenül. Egyre világosabban látszik, hogy ez a Gádoros Lajos által rohammunkában tervezett épület a 20. századi magyar építészet egyik korszakos főműve, a szocreál kitérőjét követően a nemzetközi modern építészet fősodrához való visszatérés emblematikus kezdőpontja. A kiállítási katalógus illusztrációi között egyébként megtalálható a világ építészetének is világkiállításáról sokoldalúan beszámoló Gádoros által szinte egyedül teleírt dupla Magyar Építőművészet folyóiratszám Atomiumot ábrázoló címlapja is. A szerkesztők más címlapokat is beválogattak a kiadványba, így típustervek egy 1966-ban kiadott gyűjteményének borítóját is. Nem tudom, hogy annak a nyaralónak a típusterve is ebben volt-e, amelyben az „elvtársnő” nyaralt majdnem fél évszázada. Mind ez az épület, mind pedig a „nagyságos as�szonyéké” áll ma is, a hatvanas évek építészetének többszázezret számláló emlékeivel együtt. A kiállítás ezek közül mintegy hatvanat mutat be, illetve utal rájuk legalább egyegy fényképpel. A jéghegy minőségi csúcsa, de leginkább ez látszik olvadni. Nem kellene hagyni, hogy a most születő generációnak már emléke se legyen róluk. (Elhangzott a kiállítás 2017. október 2-i megnyitóján a FUGA-ban.)

Két könyv az építészetről

___ szöveg text: Götz Eszter ___

Két átfogó munka jelent meg majdnem egy időben a könyvesboltokban a magyar építészetről. Az egyik az egykori Építészeti Múzeum kutatói csapatának, a másik a hazai építészettörténetet a szakma felől vizsgáló építész „doyen”, Vámossy Ferenc tollából.

Fehérvári Zoltán – Hajdú Virág – Prakfalvi Endre – Ritoók Pál: Magyar építészet a Szépítő Bizottmánytól napjainkig. Kossuth Kiadó, 2017, 342 oldal Az első a Kossuth Kiadónak a kétezres évek elején indult sorozatába illeszkedő, de új szempontok szerint átgondolt 3. kötete, rengeteg színes illusztrációval, azok számára is érthetően, akik az építészetet inkább csak mint látványt közelítik meg. Az egyes fejezetek a 19. század kezdetétől egészen a legutóbbi évekig az egyes korszakok általános történelmi és kultúrtörténeti alapismereteivel indulnak, és rendkívül egyszerűen, épülettípusok szerinti tagolásban tárgyalják a periódus építészetét. Ezáltal az olvasó tényleg közelebb kerül a témához, nem bonyolódik bele a művészettörténet elméleti megközelítéseibe, hanem gyakorlatiasan tudja értelmezni a látottakat. És mivel a bőséges – és remekül válogatott – képanyag segít összevetni az egyes funkciók számára kialakult

passzázs // passage

hagyományos építészeti megoldásokat, így strukturáltan lehet befogadni a látottakat-olvasottakat. Egyszerű fogalomhasználatával alapvető ismereteket tisztáz, például a középület mibenlétét és típusait, vagy az egyes felekezetek templomépítészetének jellegzetességeit. A négy szerző tudatosan arra törekedett, hogy informatív, átfogó, de mindenki számára jól érthető módon kínálja az építészet alakulását, a párhuzamos külföldi példákkal összevetve, megtámogatva a társadalmi igények változásainak folyamatával és a legfontosabb alkotók önálló oldalon való kiemelésével. A képaláírásokban elrejtett tömör leírások közvetlenül is összekapcsolják a látványt a fogalmakkal, ez a módszer kifejezetten látni és érteni segít, a tudatos befogadást ösztönzi. A kötet így akár élvezetes tankönyvként is forgatható. Külön érdeme, hogy nem csupán az eredményekre fókuszál, hanem a mögöttük húzódó társadalmi vitákat is felidézi. Az utolsó fejezet egészen 2015ig eljut, és a környezettudatos építészettől a CAD-tervezésig, a félbehagyott lakóparkok problematikájától a milánói világkiállítás magyar pavilon-pályázatának szakmai kudarcáig a legfrissebb témákat veti fel, inkább kérdéseket, mint állításokat megfogalmazva. Összességében kitűnő kötet lett, aminek vállalt küldetése az építészet népszerűsítése; egyetlen gyengéje, hogy a végén összeállított fogalomtár igen szűkszavúra sikerült.

Vámossy Ferenc: A 20. század magyar építészete 2. kötet. Közelmúltunk és az ezredforduló, 1957–2002. Tarsoly Kiadó, 2017, 28 oldal Vámossy Ferenc monográfiája több évtized egyszemélyes kutatómunkájának eredménye. A kötet előző, 1902–1956 közötti időszakot tárgyaló része 2015-ben jelent meg (lásd MÉ 2016/3), a második rész pedig az 1957-től az ezredfordulóig tartó periódust

dolgozza fel. Vámossy kézikönyvnek szánta, és valóban teljesíti ezt a feladatot, de ennél jóval több: nem csupán az építészetről szól, hanem szinte személyes élményként jeleníti meg a szakmai közeget, így akár elsődleges kortörténeti forrásként is használható. Kétségtelen, hogy Ritoókék kötetével ellentétben Vámossy munkája kifejezetten építészeknek, kutatóknak, szakembereknek szól, a szerző nem törekedik a közérthetőségre. Személyes hangon, határozott értékítélettel, ugyanakkor rendkívüli alapossággal, részletesen és strukturáltan dolgozza fel fél évszázad magyar építészetét és építészeti közéletét, a szakma szinte minden részterületére kitérve, a fejezetek végén bő irodalomjegyzékkel, a kötet végén a tájékozódást segítő, igen részletes tárgymutatóval. Nem segíti a befogadást a színes táblák elkülönítése és a képek sűrű elhelyezése, viszont több helyen nagyszerű terveket is mellékel a fotókhoz. Összességében nem könnyű olvasmány, amiben része van az apró betűnek, a szűken hagyott margóknak és általában a korszerűtlen tördelésnek – beleértve a borító hátlapján megjelenő képaláírást is –, de jelentős összefoglaló alapmű, aminek biztos helye van az építészetet tanulók és művelők könyvespolcán.

2017 / 06

A változások esztétikája 150 éves a bécsi Iparművészeti Egyetem MAK, Bécs, 2017. 12. 15. – 2018. 04. 15. ___ szöveg text: Szegő György ___

fotók photos:

MAK

Az iparművészeti egyetem és a MAK – szomszédintézmények – kooperációjának fókuszában egyrészt a múlt, másrészt a jövő áll. Ez jelenik meg a jubileumi kiállítás címében is: a változás permanens, onnantól kezdve, hogy az 1867-ben alapított múzeumban kapott helyet a Kunstgewerberschule, vagyis az iparművészeti iskola, a mai „Angewandte” egyetem elődje. Utóbbi a kurátorok szerint eleve azzal a céllal alakult meg, hogy az akkori osztrák művészi kézművesség a nemzetközi térben is versenyképes legyen. Az interpretáció kissé meglepő, mert az elsősorban bécsi – udvari igényeket szolgáló – alkalmazott művészetek már az alapításkor világszínvonalat képviselték. A barokk, a rokokó, a klasszicista és biedermeier művész-mesterek már a 17-18. század folyamán, a képző- és ipar-

régi-új magyar építőművészet

művészeteknek a 19. században felgyorsuló kettéválása előtt is imponáló teljesítményt nyújtottak. És a java a 19. század ipari forradalmához is képes volt alkalmazkodni. A „fejlődés” kiterjesztése az esztétikára meglepő, hiszen a mai művészettörténet már nem úgy tartja, hogy az ókor nagyjait bármelyik kornak meg kellene haladni. Mégis, a címadás rejtett pozitivizmusa jobban megfelel a fogyasztói társadalom megújulás-mániájának. A tárlat maga két részből áll, az első címe: Az Angewandte 1867–2017: A-tól Z-ig. A kurátorok, Patrick Werkner és Elisabeth Schmuttermeier a lehetetlenre vállalkoznak, közel 400 alkotót emelnek ki az egykori sok ezernyi hallgatóból és tanárból, persze az osztrák műfaji rangsornak megfelelően – az építészet, a képző- és iparművészet-történet „sztárjait”

Gustav Klimttől Oskar Kokoschkáig és Maria Lassingig, Josef Franktól Margarete SchütteLihotzkyig és Hans Holleinig –, akiket egy-egy tematikus egység fókuszába állítanak. A két kurátor (a MAK fém-kollekciójának és a Wiener Werkstätte archívumának, illetve az egyetem professzora és saját archívumuk igazgatója) jó rálátással bír a roppant anyagra; az egész földszintet betöltő válogatás egyszerre átfogó és markáns súlypontokkal megragadó. Kb. 300 tárgy a múlt század 30-as éveinek közepéig terjedő (kora)modern professzori és hallgatói anyag. Ezt azért hangsúlyozom, mert Ausztriában a modern kifejezés máig a 19-20. század fordulóján kialakult szó-etimológiának felel meg, míg nálunk – a mi modernünk pozitivista szemüvegén át – nem tartozik bele a szecesszió.

Ez bölcs kiterjesztés, valamiféle új egyensúly jele. Mert jó 30 éve, amikor Peter Noever az Iparművészeti Múzeum elnevezést (és ars poeticát) kiterjesztette Iparművészeti és Kortársművészeti Múzeummá, a hangsúly a jelenkor felé tolódott el és a hely népszerűsége átütő lett. Mégsem mellőzik a századelőt. Az errefelé történő újranyitás megfelel a bécsi gyűjtemények keresztmetszetének, de remélem, a fejlődésfogalom kritikájának is. Az emeletre helyezett második egység a Die Angewandte 150+30 cím alatt a Noeverkorszak utóbbi 30 évét még egyszer ennyivel megtoldja a jövő felé. A kurátorok: Peter Weibel (a bécsi iparművészeti professzor emeritusa, a karlsruhei ZKM Művészeti- és Média Centrum elnöke, akit kiállításrendezőként Magyarországon is ismerünk) és Gerald

passzázs // passage

Bast (a bécsi iparművészeti egyetem rektora) a tárlattal és téziseikkel olyan jövőt vázolnak fel, amely az oktatás, a közösség, a művészet szinergiáját vizionálja. Azaz ennek a kiállításegységnek a centrumában az aktuális, jövőbe néző kutatások és ezek felé orientálódó oktatómunka áll. Ennek tükrében törekedtek interaktív élmény létrehozására. A tárlatban a jövő félhomályába varázserővel úsznak be az applikációkkal generált témák: a „jövő romjainak és varázsrengetegének” keresése a cél. A história és a jelen szintézise kurátori érdem. A vizionárius kiállítás-designt a BWM Architects ill. részben Johann Moser és Sanja Utech jegyzik, a tárlat egyszerre Wunderkammer és ábécérendbe szedett enciklopédia. Gerald Bast rektor-kurátor rövid videók segítségével meghívja a nézőket, hogy pil-

lantsanak bele a mai oktató tevékenységbe – persze nagy szerep jut a webállomásoknak, hangtermináloknak is: az Angewandte élő mustra. De a fogyasztói társadalom diktálta fejlődés-hajsza igazsága számomra változatlanul kérdés marad. Magyar szemmel-fejjel hiányzik a 150 év kiemelkedő magyar figuráinak helyén kezelése – például Medgyaszay Istváné, aki Otto Wagner tanítványa volt itt. Viszont újra megfontolandó az osztrákoknál természetes praxis: a bécsi nagyberuházásokat tervező nemzetközi sztárok minimum az építés végéig sorra vendégprofesszorok az Angewandtén. Csak kettőt említek: Zaha Hadidot és Greg Lynnt. Az ő bevonásuk az oktató- és építőmunkába mind a tanárok és a hallgatók, mind a város számára nyereség volt.

2017 / 06

A mágikus tér Színpad – kép – makett Theatermuseum, Bécs, 2018. 02. 12-ig ___ szöveg text: Götz Eszter ___

William Shakespeare: Julius Caesar. színpadkép: František Troester, Prágai Nemzeti Színház, 1936 © Theatermuseum - KHM-Museumsverband

A bécsi Theatermuseum gyűjteményének egyik különleges értéke az a közel 1000 díszlet- és színpadtér-makett, amelyek több mint három évszázad színházkultúrájának emlékeit őrzik. A múzeum idei nagy kiállítása ezek közül mutatott be félszázat, és a két kurátor, Ulrike Dembski és Rudi Risatti alapos munkájának köszönhetően a legkülönbözőbb korszakokban és előadásokhoz készült miniatűr színpadképek sora valóban mágikus erővel jeleníti meg az újkori európai színjáték történetének egyes fejezeteit. A díszletmakett a színházi munka egyik fontos eszköze, ebben jelenik meg a készülő előadás színpadi tere, ez teszi érthetővé a tér arányait, a díszlet szerkezetét. Technikai szerepén túl azonban arra is alkalmas, hogy a formák, anyagok, színek együttesét, a színpadon megszülető összművészeti alkotás vizuális hatását prezentálja. Ami a látványtervező fejében már kész mű, azt a makett teszi láthatóvá a többi alkotó számára. Az utókor számára pedig rögzíti az előadás stílusát, hangvételét. Mivel a színházi élmény a pillanatnak szól, semmilyen technika nem képes megőrizni annak teljességét. A makett is csak felidéz, megsejtet valamit az egykor lejátszódott műből, de történeti értéke éppen emiatt egyedülálló. A bécsi kiállítás kurátorai nem a kronologikus rendet választották, hanem annál sokkal izgalmasabb felvetéssel éltek: hét stíluskor-

régi-új magyar építőművészet

Beatrice Ferolli: Az örök ábécé. Színpadkép: Gottfried Neumann-Spallart, Kleines Theater im Konzerthaus, Bécs, 1960 © Theatermuseum - KHM-Museumsverband

szakba rendezték az egyes darabokat – antikvitás, középkor, reneszánsz, barokk, romantika, a forradalom időszaka, illetve a jelenkor –, aszerint, hogy az adott előadások melyik korszakot jelenítették meg, és azt a színház művészei hogyan formálták látvánnyá. Így az is láthatóvá vált, ahogyan az egyes korok vizuális megjelenítése változott az idők során. A kiállított makettek a színháztörténet igazi nagy élményei: láthatunk színpadképet a művészdinasztiából származó barokk mester, Galli-Bibiena és a historizmus nagy színpadi tervezői, a Brioschi család munkáiból; a bé-

csi szecessziót képviselő Alfred Rollertől; az orosz avantgárd művészeitől, Tatlintól és Alexander Vesnyintől, de Fritz Wotruba, Alfred Hrdlicka, Lois Eggs és a 20. század több nagy színházi tervezője is itt van egy-egy makettel. A kurátorok abban is jól döntöttek, hogy nem terhelték túl információkkal a rendkívül hatásos látványt, csupán az előadás adatait és az alkotók nevét tüntették fel, a többit a kiállítás kísérő füzetkéjében gyűjtötték össze. A februári zárás után a tárlat egy-egy része Bécs színházaiban és múzeumaiban fog bemutatkozni.

Mi maradt a 100 éves Medgyaszay-épületekből 2017-re? Gyukics Péter fotói

Egy kis mustra Műemléki helyreállítások Pest megyében és a Keleti, Nyugati pályaudvaron

FUGA, 2017. 12. 13 – 2018. 01. 14.

Pest megyei Kormányhivatal, 2017, 42 oldal

Italo modern 1+2. Észak-Olaszország építészete 1946–1976 között

www.meonline.hu

Swiss Park Books, 1. köt.: 352 o, 2. köt.: 552 o.

Martin és Werner Feiersinger

Kontextus 3h építésziroda Munkák 2015–2016, 132 oldal www.meonline.hu

www.meonline.hu

A fotográfus Gyukics Péter 2015ben, az Ipoly új hídjainak fotózása közben pillantotta meg először „élőben” a rárósmúlyadi templomot. Ennek az élménynek a hatására kezdte fotózni Medgyaszay István épületeit Magyarországon, Szlovákiában és Romániában. A ma ismert 43 művéből 42-ről készített felvételeket, felvette a kapcsolatot a családdal, átnézte a tervrajzokat. Talált olyan épületet, amiről eddig nem készült fotó. Képeivel felhívja a figyelmet arra is, hogy az építész több fontos épülete megmentésre vár: Gödöllőn két műteremház, Mátraházán a Sportszálló, Gyöngyösön a Rusz-ház. Színházai közül a sopronit és a nagykanizsait értő módon felújították, a veszprémi helyreállítását a közeljövőben megkezdik. Lakóházainak sorsa vegyes, van köztük remek és elhanyagolt állapotú is. A kiállításon a szépen megőrzött és a pusztulásnak indult Medgyaszayházakról láthatunk átfogó képet.

Hetedik alkalommal jelent meg a Pest Megyei Kormányhivatal kiadványa, amely bemutatja az elmúlt évben megvalósult műemléki helyreállításokat. A füzetben a 19. századi ipolytölgyesi vagy a pomázi szerb tájház megújításától a szentendrei lakóház vagy a perbáli, tinnyei római katolikus és a kisoroszi református templom restaurálásán át a gödöllői várkapitányi lak helyreállításáig, az albertirsai zsinagóga Művészetek Házaként való újjászületéséig, a biatorbágyi SándorMetternich kastély iskolává alakításáig, a befejezett régészeti feltárásokig a legkülönbözőbb korú és funkciójú épületek rekonstrukciójáról láthatunk néhány fotót és egy rövid, de alapos leírást. A kiadványba a budapesti Keleti és Nyugati pályaudvarokon most elkészült kormányablakok irodái is bekerültek, és beszámolót olvashatunk az Ipolytölgyesen nyári egyetemi gyakorlat formájában működött felmérőtábor munkájáról, aminek keretében a település szerkezetéről, történelmi épületállományáról és épülettípusairól átfogó dokumentáció készült.

A kétkötetes könyv a második világháború utáni, észak-olaszországi – Itáliának ez a része az EU legfejlettebb régióihoz tartozik – építészet rejtett gyöngyszemeit mutatja be angol nyelven. A projekt úgy indult, hogy a Feiersinger testvérpáros – a szobrász és fotográfus Werner, illetve az építész Martin – egy utazás során, véletlenül akadt a Milánóhoz közeli Bruno Morasutti által tervezett templomra, mely mindkettejüket lenyűgözte. Ezután tudatosan kezdték keresni a kiemelkedő épületeket az észak-olaszországi régióban. Utazásukhoz részben Kidder Smith 1955-ben kiadott, Italy Builds című könyvét használták vezetőül. A munkájuk nyomán született igényes kivitelű kötetek puha borítót kaptak. Az épületeket Werner értő látásmóddal készített fotóival mutatják be, melyek megérdemeltek volna nagyobb formátumú fotókat lehetővé tevő nyomtatást is. A művészettörténeti eligazodást Arno Ritter és Otto Kapfinger tanulmányai segítik. A válogatás egy letűnt aranykort kelt életre, az épületeket nézve átszűrődik a másik modernnek aposztrofált gondolkodásmód, amely kreativitásával sokszor túlszárnyalja mainstream modern alkotásait. A bemutatott épületeket térképen is ábrázolták a szerzők, így akár építészeti túrákat is tervezhetünk a két kötet segítségével.

A kötet kiadása egy beváltott ígéret is egyben: két évvel ezelőtt jelent meg az első, hagyományteremtő kötet, amely az iroda munkáit mutatja be. Komoly vállalkozás, hogy egy építésziroda kétévente saját kiadású könyvet ad ki munkáiról. Az önreflexió akkor sikeres, ha távolságot tartva tudja szemlélni a saját teljesítményt, ez esetben az elkészült épületeket. A szándék komolyságát itt Gunther Zsolt szerkesztői koncepciója bizonyítja: a kontextus, mint absztrakt építészeti fogalom adja a könyv szerkezetének alapját és az épületek rendszerezésének vezérelvét. A házak, tervek bemutatása mellett interjút is olvashatunk, melyet WesselényiGaray Andor készített az építésziroda tulajdonospárosával. A beszélgetés az iroda múltjára és elsősorban az elmúlt két évre reflektál. A nemegyszer provokatív kérdések és az azokra adott őszinte válaszok valóban érdekfeszítő és értékes olvasmánnyá teszik az interjút, ugyanakkor az objektív nézőpont hitelesíti a könyv alapkoncepcióját is. A kötetnek külön rangot ad a hasonló vállalkozások között, hogy kereskedelmi forgalomban is kapható a FUGA könyvesboltjában.

Forrás: FUGA

Götz Eszter

Botzheim Bálint

passzázs // passage

2017 / 06

_____ BÚCSÚ farewell _____

Kapitány József DLA 1948–2017 ___

szöveg text:

___

Pálfy Sándor

Kevés embert ismertem ilyen régóta, kevés emberrel álltunk ennyire közel egymáshoz, és kevés emberhez fűzött olyan mély barátság, mint hozzád, Kapitány Jóska. Ezért nehéz a búcsú, és mégis kötelességemnek érzem, hogy ebben a formában is elbúcsúzzak tőled. Az uszodában találkoztunk tinédzser éveink derekán, Te válogatott úszó voltál, de a serdülő vízilabda meccseken egymás ellen játszottunk. Szinte összenőttünk az Fotó: Német András évtizedek során, melyeket végig kísért a sporthoz, a vízhez való kölcsönös vonzódásunk: egyetemi előfelvételisként a közös készülés és a részvétel a hadseregbajnokságon, az egyetemi tornaórák a Csasziban, a közös menekülések az uszodába a tervgyárak blokkolóórás légköréből és a felejthetetlen fejelések a Balatonban, ahol mindig Te győztél, ha nem is mindig Te voltál a jobb. De az építészetben mindig Te voltál a jobb. Az egyetemi évek alatt csodájára jártunk féléves terveidnek, diplomatervednek, ami minden lehetséges díjat elnyert. Hálás lehetek a sorsnak, hogy barátságunk révén részese lehettem e tervek születésének, mint a sok közösen készített pályázatnak is, ezek közül a két utolsót emelném ki, amelyek szintén kapcsolódtak a sporthoz, az uszodához: a Belvárosi Sport- és Szabadidő Központ a Bástya utcában és a Hajós Alfréd Uszoda bővítése a 2006-os úszó- és vízilabda EB-re. Ez utóbbi meg is valósult, és hogy olyan sikerrel, abban jelentős szereped volt. Büszke is voltál rá (érdemes egy pillantást vetni a mellékelt 2016-os fényképen a nyakadban lógó szalagra), annyira, hogy mikor elkészült, negyven éves szünet után ismét kilátogattál a Szigetre. Arra a helyre, ahol annak idején felnőtté válásod meghatározó éveit töltötted, és amely közegnek kiemelkedő emberi tulajdonságaidat köszönhetted: a céltudatosságot, a kitartást, a becsületességet, az elkötelezettséget, az érzékenységet, a fegyelmezettséget, a hajlíthatatlanságot, a következetességet, a közösségi érzést, a meggyőződést és meggyőzőképességet, a nyíltszívűséget, az őszinteséget, a szívósságot, a tisztaságot… És bizonyosan építészeti pályádat is meghatározták a Hajós Alfréd Uszodában eltöltött évek, az ottani építészeti környezet. Mintha ugyanazt a világot mentetted volna át legfontosabb építészeti alkotásodba, a százhalombattai uszodába. Ez lehet a titka annak, hogy az úszók annyira szeretik, válogatott edzőtáborok és versenyek kedvelt helyszíne lett. És itt váratlanul megszakadt egy hosszú történet, amit nehéz felfogni, de el kell fogadni. Ám a történet tovább él bennünk az emlékeddel együtt, Kapitány Jóska. Isten áldjon, nyugodj békében!

régi-új magyar építőművészet

Csontos János 1962–2017 ___

szöveg text:

___

götz eszter

Ismét elment a hazai építészeti újságírás kevés értő művelőinek egyike: decemberben 56 éves korában elhunyt Csontos János író, József Attila-díjas költő, újságíró, szerkesztő, filmrendező. 1962-ben született Ózdon, a debreceni egyetemen tanult matematikát és fizikát, majd itt szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát. A Bálint György Újságíró Főiskolán lett újságíró, 1987-től a Hajdú-Bihari Napló színi- és filmkritikusa, kulturális szakírója volt. 1990-ben megalapította a Debreceni Krónika című napilapot, 1991-ben pedig a Szabadhajdú című hajdúböszörményi hetilapot. 1992-től az Esti Hírlap kulturális rovatvezetője, 1994-től 2015-ig kis megszakításokkal a Magyar Nemzet publicistája, 2003 és 2009 között főmunkatársa volt. Kulturális műsorokat szerkesztett a Duna TV-nek, 2009-ben megalapította a Nagyítás című irodalmi hetilapot, amelynek 2010-ig a főszerkesztője volt. Szakmai közéleti szereplőként is igen sokoldalú volt: az Írószövetség választmányi tagja, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának kurátora, valamint szeret vállalt a Magyar Filmakadémia, a Tokaji Írótábor és a Publishing Hungary kuratóriumaiban. Filmes pályáját 2000-ben kezdte, elsősorban kortárs építészeti és irodalmi témájú filmeket készített (Kő kövön, 2007–2010; Építészet XXI, 2011). Testvérével, Csontos Györgyi építésszel közösen készítették a Tizenkét kőműves című filmsorozatot a kortárs magyar építészet nagy alkotóiról, amelyért elnyerték a Kós Károly-díjat és az Ezüst Ácsceruza díjat. Az utóbbi elismerés átadásakor elhangzott méltatással emlékezünk Csontos Jánosra: „...ha bárki azt hallja, hogy Csontos testvérek, építészeti sorozatok jutnak eszébe,s ha van építészeti sorozat az Unokáink sem fogják látni és az Unokáink is látni fogják mellett, amire mindenki emlékszik, akkor az a Tizenkét kőmíves, a Csontos testvérek dokumentumfilm-sorozata. S méltán emlékszünk rá. Olyan vállalkozás volt ez, amely nem csupán bemutatta a szakma nagy teremtőit, de kísérletet tett annak a szellemi evolúciónak a felfejtésére is, ami az egymásra következő tervező generációk tevékenységében óhatatlanul jelen van. S tették mindezt úgy, hogy nézők ezreit tudták leültetni a képernyők elé, szakmabelieket és civileket egyaránt. Beszélnek róla (kevés kritikai hang hallatszott), újra és újra előveszik, már saját történetét írja. A nyilvános vetítésekre szervezett beszélgetések rögzítésével könyv, DVD született, jó értelemben mondhatjuk, hogy 'közbeszéd' tárgya lett. Tucatnyi színvonalas, nem szakmai közönség számára is emészthető építészeti témájú filmet tudhatnak magukénak, s általuk tudhatunk magunknak mi is.”

____ hírek news

____

DÍJAK

A Molnár Péter Emlékdíjat 2017-ben Szabó Levente és Nagy Bálint vehette át. A Magyar Építőművészek Szövetsége oklevelet adott át a Visegrádi Négyek Családi házai 2017 vándorkiállítás magyar épületei tervezőinek: Őrfi József – Családi ház, Piliscsaba; Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva – Nyaraló, Balatonakarattya; Fialovszky Tamás, Kenéz Gergely, Jedlicska Gergő – Családi ház, Budapest; Dénes György – Lakóépület átalakítás, Balatonhenye Építőipari Nívódíjban részesültek: Meséskert óvoda (tervező: Archikon Kft.), Hotel Moments (tervező: Archikon Kft.), Kosárlabda csarnok, Pannonhalma (tervező: Gutowski Építész Kft.), Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiuma (tervező: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.), CEU új épülete (tervezők: O’Donell + Tuomey Ltd. – M-Teampannon Építészmérnöki Kft.), Mátraverebély – Szentkút Nemzeti Kegyhely rekonstrukciója (tervező: LINT Kft.), szombathelyi Püspöki Palota felújítása (tervező: 4RAM Kft.), gyulai Almásy kastély, látogatóközpont (tervező: Földes és Társai Építésziroda), Békéscsaba vasútállomás felvételi épület rekonstrukciója (tervezők: FŐMTERV Zrt., Matadór Architectúra Kft., Mérték Stúdió, Garten Studio), Kelenföldi pályaudvar csomópontja (tervező: FŐMTERV Zrt.), Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése (tervező: MÉLYÉPTERV Zrt.). Elismerő oklevélben részesült: kőbányai Rece-fice Óvoda és Manóvár Bölcsőde (tervező: KJT Kft.), Szentlélek Templom, Veresegyház (tervező: Nagy László), Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása (tervező: SOLVEX Kft.) Budapesti Építészeti Nívódíj nyertesei: a 18. kerületi Kossuth tér átalakítása és az új pavilon épület létesítése, felelős tervező: Sajtos Gábor, valamint az Andrássy úti Hotel Moments, építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, Déri Dániel, Batta Miklós, Bóday-Bagó Bernadett, Várhidi Bence (Archikon Kft.), belsőépítészet: Göde András, Kéry Balázs, Gál Béla (Kroki Kft.). Kiemelt dicséretben részesült a CEU rekonstrukciója, építész vezető tervező: Sheila O'Donnell, John Tuomey, Hidasnémeti Máté, Varga Bence (MTeampannon); Meséskert óvoda, építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Pásztor Ádám, Tőrös Ágnes, Várhidi Bence, Kiss Tamás, díszítőgrafika: Ferth Tímea; Tó utcai családi ház,építész vezető tervező: Makrai Sándor. A további építészeti díjakról Szcéna rovatunkban olvashat.

hírek // news

KIÁLLÍTÁSOK ITTHON ∙ Debreceni kirakat. Kiállítás a debreceni építész tanszék 2016/17-es tanév hall gatói munkáiból. MÉSZ, 01. 17-ig ∙ Mi maradt a 100 éves Medgyaszay-épü letekből 2017-re? FUGA, 01. 14-ig ∙ Kaesz Gyula emlékkiállítása. Pavilon Galéria, 01. 15-ig ∙ Középpontban a középkor – A múlt évi középkori régészeti ásatások újdonságai. Budapesti Történeti Múzeum, 01. 28-ig ∙ Gazdálkodj okosan! A művészet és a gazdaság kapcsolatáról. Ludwig Múzeum, 01. 28-ig ∙ Egy/Kor. Különutak és kivonulás a konszo lidáció idején. Műcsarnok, 01. 28-ig ∙ Gyulai Líviusz: Mesék álló- és mozgóké peken. Pesti Vigadó, 01. 28-ig ∙ Múzeumi szobrok – kortárs reflexiók. Magyar Nemzeti Galéria, 02. 11-ig ∙ Korniss Péter – Folyamatos emlékezet. Magyar Nemzeti Galéria, 02. 11-ig ∙ A jelen képlete – Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók. Új Budapest Galéria, 01. 21-ig ∙ Koronczi Endre: Paratusspiritus manuatum. Capa Központ, 01. 29-ig ∙ Golden Boundaries – Kamaszkor a kor társ fotográfiában. Capa Központ, 03. 18-ig ∙ Kassákizmus – Az új Kassák – A ló meghal és a madarak kiröpülnek. Kassák Múzeum, 02. 25-ig ∙ Kassákizmus – Új művészet – A bécsi MA az avantgárd nemzetközi hálózataiban. Petőfi Irodalmi Múzeum, 02. 25-ig ∙ Kóródi Zsuzsanna: Screenshot. Viltin Galéria, 01. 20-ig ∙ Párizs vonzásában. Hegyvidék Galéria, 01. 22-ig ∙ Ezüstkor – Szentendre századfordító évtizedei, a modern város kezdetei. Ferenczy Múzeum, Szentendre, 03. 31-ig

KIÁLLÍTÁSOK KÜLFÖLDÖN Anglia ∙ Pablo Bronstein: Conservatism, or the Long Reign of Pseudo-Georgian Architecture. RIBA, London, 02. 11-ig ∙ Abacus, Capital, Base. RIBA, London, 02. 11-ig ∙ Jacques Hondelatte. Betts Project, London, 02. 03-ig Ausztria ∙ Margherita Spiluttini. Showcase to the courtyard. Architekturzentrum Wien, 06. 01-ig ∙ Form follows Rule. Architekturzentrum Wien, 04. 04-ig ∙ Aesthetics of Change. MAK, Bécs, 04. 15-ig ∙ Thomas Bayrle. MAK, Bécs, 04. 02-ig ∙ The Magic Space. Stage – Image – Model. Theatermuseum, Bécs, 02. 12-ig ∙ Walter Niedermayr: Coexistences. Aut. architektur und tirol, Innsbruck, 02. 23-ig ∙ The best of "Plus-Minus". Architectural criti cism on television, Vai Vorarlberger Archi tektur Institut, Dornbirn, 02. 10-ig ∙ Wilhelm Stigler Sen. Archiv für Baukunst Innsbruck, 02. 16-ig

Csehország ∙ Czech Architecture Award 2017. Galerie Jaroslava Fragnera, Prága, 01. 28-ig Dánia ∙ City Struck. DAC, Koppenhága, 02. 28-ig Finnország ∙ Alvar Aalto Medal 50th anniversary. MFA, Helsinki, 02. 25-ig Franciaország ∙ Globes. Architecture & sciences explorent le monde. Cité de l'architecture & du patrimo ine, Párizs, 03. 26-ig ∙ Poetry of Light. La Galerie d'Architecture, Párizs, 02. 24-ig ∙ Inventing Greater Paris Metropolis. Pavillon de l'Arsenal, Párizs, 03. 04-ig ∙ Schweizweit. Arc en Rêve, Bordeaux, 04. 01-ig Hollandia ∙ Speed Up / Slow Down – Redesigning Amsterdam. ARCAM, Amszterdam, 02. 18-ig Lengyelország ∙ Obverse/reverse. Architect Bohdan Lachert. Museum of Architecture, Wroclaw, 04. 02-ig Németország ∙ Frau Architekt – Over 100 years of women in architecture. DAM, Frankfurt, 03. 08-ig ∙ SOS Brutalism – Save the Concrete Monsters! DAM, Frankfurt, 04. 02-ig ∙ DAM Preis 2018 – The 25 best buildings in/ from Germany. DAM, Frankfurt, 05. 06-ig ∙ Does Permanence Matter? Ephemeral Urbanism. Architekturmuseum der TU München, 03. 18-ig ∙ Centrifugal Tendencies. Tchoban Foundation, Berlin, 02. 18-ig ∙ The Groundscape Experience. Aedes Architekturforum, Berlin, 03. 08-ig ∙ Charles & Ray Eames. The Power of Design. Vitra Design Museum, Weil am Rhein, 02. 25-ig Olaszország ∙ Zaha Hadid and Italy. MAXXI, Róma, 01. 28-ig ∙ Radical Utopias. Beyond Architecture: Florence 1966–1976, Palazzo Strozzi, Firenze, 01. 21-ig Oroszország ∙ AvantGardeStroy. Architectural Rhythm of the Revolution. Schusev State Museum of Architecture, Moszkva, 03. 31-ig Szlovénia ∙ Stanko Kristl: Poetry and Humanity in Architecture. MAO, Ljubljana, 05. 25-ig Svájc ∙ Bengal Stream. The Vibrant Architecture Scene of Bangladesh. Schweizerisches Architekturmuseum, Bázel, 05. 06-ig ∙ Carte Blanche XV: EM2N. Architekturforum Zürich, 02. 09-ig USA ∙ Pin-up: A Designed Tribute to Schindler’s L.A. MAK, Los Angeles, 02. 11-ig

∙ Making Room: Housing for a Changing America. NBM, Washington, 09. 16-ig ∙ Never Built New York. Queens Museum, New York, 02. 18-ig

PÁLYÁZATOK Megkezdődött a Fény Mestere Nívódíj pályázati időszaka. Az alapító a díjjal olyan világítástervezők, építészek, belsőépítészek és más, kapcsolódó területeken alkotó szakemberek munkásságát kívánja elismerni, akik világítástervezési folyamatokban felmutatott tudásukkal és munkájukkal hozzájárultak a magyarországi világítási kultúra fejlődéséhez. Beadási határidő: 2018. 02. 18. Információ: afenymestere.hu A FAKRO és a BIMobject nemzetközi építészpályázatot hirdet tetőterek felújítására és átformálására. Sötét és elfeledett tetőtéri terek, tele felesleges kacatokkal, ez már a múlt – a jelenlegi divatnak köszönhetően a tető alatti élettér népszerűvé vált a belsőépítészek és építészek számára világszerte. Beadási határidő: 2018. 02. 20. Információ: www.fakro.hu A Centre of Contemporary Culture of Barcelona (CCCB) szervezésében induló European Prize for Urban Public Space 2018 nemzetközi pályázaton elismerésben részesülhetnek azok az európai projektek, amelyek a városi közterek átalakítását, fejlesztését vagy megteremtését tűzik ki célul. Beadási határidő: 2018. 02. 21. Információ: publicspace.org Megkezdődött a Young Talent Architecture Award pályázati időszaka, amelyre olyan építészeti, urbanisztikai vagy tájépítészeti diplomamunka jelölhető a hallgató intézménye által, amely 2016. augusztus elseje és 2017. december vége közt született. Beadási határidő intézményeknek: 2018. 02. 22., hallgatóknak: 2018. 03. 27. Információ: www.ytaaward.com Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt, titkos pályázatot írt ki a veszprémi vár új, attraktív emelőberendezéssel megvalósítandó akadálymentes közlekedési javaslat kidolgozására, amely megkönnyíti a Vár területének és intézményeinek gyalogos megközelítését. Beadási határidő: 2018. 02. 28. Információ: mek.hu A Nemzetközi VELUX Díj szervezői a világ minden tájáról várják azokat a pályamunkákat, amelyek bemutatják, hogy a természetes fénynek az építészet egyik fontos elemeként milyen szerepe van az életünkben. Regisztrációs határidő: 2018. 04. 01. Információ: iva.velux.com Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet, hogy megtalálja a szegedi Széchényi tér rekonstrukciójának következő tervezőjét. Az önkormányzat szerződést köt a leginkább alkalmas tervjavaslat kidolgozójával az építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítésére. Beadási határidő: 2018. 04. 04. Információ: epiteszforum.hu

2017 / 06

____ építészek architects

____

Varga Tamás DLA

Bordás Péter

Markó András

Németh Tamás

Flachner Szilvia

Diploma Degree

1988 BME Építészmérnöki Kar 2003 DLA fokozat

2003 BME Építészmérnöki Kar

1993 BME Építészmérnöki Kar

1997 BME Építészmérnöki Kar

Válogatott munkák Selected projects

Oktatói tevékenység Teaching activity

Új Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest, 2016 Bem Park, Debrecen, 2015 Nagyerdei Futballstadion, Debrecen, 2014 Etyeki Kúria Borászat, Etyek, 2013 Holdvölgy borászat új épülete, Mád, 2012 Korda Filmpark látogatóközpont, Etyek, 2011 Holdvölgy Borászat, Mád, 2010 Villa, Budapest, 2006

2006 Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Építészmérnöki Szak 2009 Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar Építész Szak 2012 BME Építészmérnöki Kar

Kaposvár vasútállomás felvételi épületének felújítása és műemléki helyreállítása, Kaposvár IP West irodaépület, Budapest Panoráma lakópark, Budapest

Keszthelyi vasútállomás és környezetének rekonstrukciója, 2014 Szent Adalbert Központ, Esztergom, 2004 Magyar Rádió „Pagoda” rekonstrukció kiviteli terve, 2002 Ferihegy üzleti park, raktár épületek, Vecsés, 2001 Szinvapark Bevásárlóközpont belsőépítészete, 2000 Országos Onkológiai Rehabilitációs Intézet „C” épület, 2000 Hollywood Multiplex mozik belsőépítészete, 1998

építész

2003– egyetemi docens BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék Válogatott munkák Selected projects

Városi Uszoda és Akadémia Hotel, Balatonfüred, 2017 Városi Tűzoltóság, Balatonfüred, 2010 BBRAUN Irodaház, Budapest, 2008 Dialízis Központ és Nephrológiai Akadémia, Budapest Szent Imre Kórház, Budapest, 2007 Dialízis Központ, Kaposi Mór Megyei Kórház, Kaposvár, 2005 Díjak Awards

2011 Építőipari Nívódíj, elismerő oklevél 2009 ALUTA Építészeti Nívódíj 2007 Saint-Gobain Trófea 2002 Pest Megye Építészeti Nívódíj, 3. díj 2001 ÉV TETŐJE Nívódíj, tervezői különdíj Iroda Office

V.T. Arch Kft. 1025 Budapest, Nagybányai út 12/b. varga.tamas@vtarch.hu

építész

Válogatott munkák Selected projects

Kiemelt pályázatok Featured competitions

Dósa Nádor tér, a Városháza bővítésére és új zenei központ, Debrecen, 2016 – 1. díj Aquaticum Strandfürdő ötletpályázat, Debrecen, 2015 – 1. díj Új Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest, 2014 – 1. díj

építész

Válogatott munkák Selected projects

építész

Kaposvár vasútállomás felvételi épületének felújítása és műemléki helyreállítása, Kaposvár, 2017

Díjak Awards

Iroda Office

2014 CREATON Kerámia tetőcserép az építészetben, különdíj Iroda Office

MÁV Zrt. BLI-Műszaki Tervezési Főosztály 1016 Budapest, Mészáros u. 19.

2014 CREATON Kerámia tetőcserép az építészetben, különdíj MATA-DÓR Architektúra Kft. 1112 Budapest, Dió u. 3-5. 8800-195

építész

Kiemelt pályázatok Featured competitions

Fürdőközpont tervpályázat, Győr, 2000 – megvétel Tótkomlósi városi sportcsarnok, gimnázium bővítés és kollégium tervezése, 2001 – 1. díj

Díjak Awards

2014 Csonka Pál emlékérem 2014 Építőipari Menedzsment Mesterdíj

2017 Média Építészeti Díj, Lechner Tudásközpont különdíja

Iroda Office

1068 Budapest, Felső erdősor 3. +36 1 709 6941 +36 20 939 6968 4024 Debrecen, Piac utca 40. +36 52 871 570 +36 20 387 4795 adminisztracio@bordstudio.hu

Magyar Államvasutak Zrt. Beruházás Lebonyolító Igazgatóság Műszaki Tervezési Főosztály 1016 Budapest, Mészáros u. 19. +36 1 5118235 +36 30 3399674 flachner.szilvia@mav.hu

www.bordstudio.hu

www.mav.hu

régi-új magyar építőművészet

Iroda Office

Takács Ákos építész

Szécsi Zsolt építész

Diploma Degree

1976 BME Építőmérnöki Kar, közlekedésépítő mérnök 1982 BME Építészmérnöki Kar, építészmérnök 1990 BME Építészmérnöki Kar, színdinamika, belsőépítészet, formatervezés szakmérnök 2001 FEANI euro-mérnök 2012 MBA

1993 BME Építészmérnöki Kar

Oktatói tevékenység Teaching activity

1994-2003 BME Építéskivitelezés Tanszék Válogatott munkák Selected projects

Nemzeti Egészségügyi Központ, Baku 2012 1-es és 3-as villamos rekonstrukció, 2010 OLYMPUS – DIATRON kutatófejlesztő-gyártó központ, 2005 BKV Hungária Kocsiszín rekonstrukció és bővítés, 2004 Millenáris Kiállítási és Rendezvény Központ, 1999 Budai Hegypálya rekonstrukció, 1986 Kiemelt pályázatok Featured competitions

Gellérthegy, 2017 Rak-Park, 2016 Kossuth tér rendezése, 2003 Díjak Awards

2003 FIABCI Díj 2003 Europa Nostra díj 2003 Budapest Építészeti Nívódíja 2001 Figyelő folyóirat Építészeti Díja, ingatlanfejlesztési kategória 1986 Podmaniczky-díj 1983 Budapestért kitüntetés Iroda Office

CÉH Zrt. 1112 Budapest, Dió utca 3-5. +36 30 9841261 +36 1 8800290 takacsa@ceh.hu

építészek // architects

Maizlné Juhász Ágnes építész

Diploma Degree

Oktatói tevékenység Teaching activity

1991 BME Építészmérnöki Kar

2010-13 PTE PMMIK Építészmérnöki Kar

Válogatott munkák Selected projects

Óbudai zsinagóga, Budapest, 2016 Olaszliszkai zsinagóga emlékpark, 2015 Mád Rabbiház, 2015 Ária Hotel, Budapest, 2015 Váci 1. Tőzsdepalota, 2010 RUM Hotel, Budapest, 2009 Szent Anna kápolna és kálváriadomb, Bakonybél, 2008 Ferihegy 1. Terminál, 2005 Szent Miklós templom, Kecskemét, 2005 Kiemelt pályázatok Featured competitions

Egykori Honvéd Főparancsnokság tervpályázat, 2004 – megvétel Díjak Awards

2016 PREFA díj – építész tervezői kategóriában 2. díj 2006 Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje 2006 Europa Nostra Díj 1993 Diplomadíj Iroda Office

Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. 1117 Budapest, Galambóc u. 35. info@otesz.hu

Váci 1 üzletház, Budapest Sümegi Vár megújítása Múzeumok utcája, Nagy Kiállítótér, Pécs Zeneiskola, Sárospatak Múzsák temploma, volt Trinitárius kolostor helyreállítása, Sárospatak Rákóczi vár helyreállítása II-III. ütem, Sárospatak Deák kúria helyreállítása, Kehidakustány Kiemelt pályázatok Featured competitions

Hollókői kiállítási pavilon az UNESCO palota kertjében, Párizs – 1. díj Díjak Awards

2006 Építőipari Nívódíj Iroda Office

Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. 1117 Budapest, Galambóc u. 35. info@otesz.hu

Kovács D. Barna

Krcho János

Diploma Degree

építész

2015– KREA, belsőépítész oktatás 2010 SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar, TÉT Tanszék

1981 Kassai Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar 1990 BME Építőmérnöki Kar, műemlékvédelmi szakmérnök 1992 BME Építőmérnöki Kar, kandidátusi disszertáció 1998 BME építész diploma

Válogatott munkák Selected projects

Oktatói tevékenység Teaching activity

2012 MOME Oktatói tevékenység Teaching activity

Emlékmű, Tel Aviv, 2017 Családi ház, Kisdörgicse, 2017 Kiállítás tervezés – Tartószerkezetek művészete, Debrecen, 2016 Előregyártott vasbeton elem zsalu tervek – Haladás Stadion, Szombathely, 2016 Előregyártott vasbeton elem zsalu tervek – Nagyerdei Stadion, Debrecen, 2012 Kiemelt pályázatok Featured competitions

Mongol Nemzeti Archeológia Múzeum, 2014 – 1. díj Basic Collection – Octogon Magazin, bútortervezési pályázat, 2011 – 1. díj STRABAG Illatos úti design pályázat, 2006 – 1. díj Díjak Awards

2014 Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj 2010 Junior Prima Díj 2008 Breuer Marcel utazási ösztöndíj – USA Iroda Office

Barna Architects 1061 Budapest, Anker köz 2-4. +36 20 913 2666 www.barna-architects.com

1992-2006 BME Építészettörténeti, Építészetelméleti, Műemlékvédelmi Intézet 1999-től Kassai Műszaki Egyetem Művészet Kar Válogatott munkák Selected projects

Református templomok kutatása és helyreállítása, Beregdaróc, Szina, Hím, Nagytoronya Tetőtér beépítés, Kassai Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Orbán torony, Kassa Kastély kutatás, Bors, Lapispatak Bárczai ház kutatása és helyreállítása, Kassa Katolikus templom kutatása és helyreállítása, Torna Zsinagóga és Sububium helyreállítása, Bártfa Díjak Awards

2017 Fénix, Szlovák Kulturális Minisztérium díja 2005, 2017 CE.ZA.AR, Szlovák Építész Kamara díja 2002 Forster Gyula díj Iroda Office

040 01 Košice (Kassa), Tichá 1, Szlovákia +421 903172716 jan.krcho@tuke.sk

2017 / 06

____ szerzők authors

____

Baku Eszter művészettörténész. 2009-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. 2007-2010 a MÉSZ munkatársa, 2010-2013 között a BME Építészkar Csonka Pál Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Doktori kutatásait az Építészettörténeti és Műemléki Tanszéken végzi. 2014-tól a műemlékvédelmi szakmérnöki posztgraduális képzés hallgatója. Kutatási területe a két világháború közötti magyar építészet, különös tekintettel a szakrális emlékekre. Számos építészeti és művészettörténeti tanulmány szerzője. Bán Dávid kulturális antropológus, városkutató. Az ELTE-n és a párizsi EHESS-en szerzett doktori fokozatot, témája a pályaudvarok szerepe a nagyvárosok építészeti és társadalmi szövetében. Az Anthropolis Egyesület egyik alapítója, oktatási és vizuális projektek koordinátora. Emellett több helyen publikál főleg építészeti, kulturális témákban. Bedecs-Varga Éva építész. 2008-ban szerzett diplomát a BME Építészkarán, 2012től ugyanitt mesterkurzust szakmérnöki végzett, 2016-tól a BME Építőművészeti Doktori Iskola doktorandusz hallgatója. Tervezőként dolgozott a Farkas és Zarándy Építész Stúdióban, valamint a Finta Stúdióban. Építészeti és belsőépítészeti munkákkal egyaránt foglalkozik, több hallgatói illetve nemzetközi ötletpályázaton vett részt, 2017-től publikációi jelentek meg a modern építészet témájában. Botzheim Bálint építész, kutató. Szakterülete: digitális építészet, parametrikus paradigma. 2007-től a Kapy és társai Kft. partner. Közös pályázatokat készített Kapy Jenővel (Szervita tér 2006, Pécsi Koncert Központ – PKK 2007). Önálló munkái: Vác csillagvizsgáló torony 2007; Art-Universitas Pályázat szobor-terv, I. díj, 2008, Sopron. Kutatási területe: kiber-építészet. 2009-től a Magyar Építőművészet szerkesztője. 2013ban a Pécsi Tudományegyetemen szerzett MA fokozatot. Böhringer, Hannes német filozófus és egyetemi tanár. Filozófiát, művészettörténetet, szociológiát tanult a münsteri és heidelbergi egyetemeken, vendégprofesszor volt Párizs, Budapest és Wisconsin egyetemein. Fő oktatási és kutatási területe a művészetfilozófia. Magyarul megjelent könyvei (Kísérletek és tévelygések. A filozófiától a művészetig és vissza. Budapest, BAE-Balassi, 1995; Mi a filozófia? Budapest, Palatinus, 2004; Szinte semmi. Életművészet és más művészetek. Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám, Budapest, 2006) és számos esszéje révén a hazai közönség előtt is jól ismert. Dragon Zoltán művészettörténész. 2000-ben a PPKE HTK-n hittanári, 2002-ben az ELTE BTK-n művészettörténészi diplomát szerzett, 2004-2009 között ugyanitt elvégezte a Doktori Iskolát, disszertációjának témája: Idősebb Markó Károly hatása a mexikói tájképfestészetre. 2003-ban Mexikóban volt ösztöndíjas tanulmányúton. Művészettörténészként és muzeológusként a Szépművészeti Múzeumban, a Keresztény Múzeumban, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Múzeumi Digitalizálási Bizottságban és a Múzeumtudományi Kutatócsoportban dolgozott, illetve az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetében oktatott. Számos publikációja jelent meg a szaklapokban. Götz Eszter újságíró, szerkesztő. 1991-ben az ELTE Bölcsészkarán magyar-történelem szakon diplomázott, 1992-től szabadúszó újságíróként több napilapban és folyóiratban rendszeresen publikál kulturális tárgyú írásokat. 1997 óta a Magyar Építőművészet olvasószerkesztője. 2012 között a www.kultura.hu szerzője, 2009-2011 között a Budapesti Városvédő Egyesület titkára. Katona Vilmos PhD építész, szakíró, a Metszet építészeti folyóirat főszerkesztőhelyettese. 2008-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. PhD fokozatát a kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén végzett ösztöndíjas kutatás, számos külföldi és hazai tudományos szereplés (London AAA, Aberdeen RGU, Luzern HSLU, Basel SAM, Sevilla) után kapta 2014-ben. Kiemelt kutatási területe a kortárs liturgikus építészet. Négy évig a BME és a soproni AMI párhuzamos óraadója. Kerékgyártó Béla PhD filozófus, a BME Filozófiai és Tudománytörténet Tanszékének egyetemi docense, 2002-2005 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt. A BME mellett részt vett a MOME DLA-képzésében, valamint oktatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Építészetelméleti szakíró, szakfordító, kutató, kutatásvezető. Legfontosabb kötetei: A mérhető és a mérhetetlen. Huszadik századi építészeti írások (szerkesztő, 2000, 2004); Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története (szerk., 2002); Adolf Loos: Ornamens és nevelés. Válogatott írások (szerkesztő, 2004); Berlin átváltozásai. Város, építészet, kultúra (2008). 2014-ben Kotsis Iván emlékérmet kapott. Kiss Tamás építész. 2017-ben diplomázott a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán. Pályakezdő építészeti tevékenysége mellett élénk érdeklődést mutat az építészettörténet, a 19-20. század fordulójának építészete, s az építészeti téralakítás iránt. Lajta Béla funerális építészetéről szóló tanulmányával 2017-ben a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián II. helyezést ért el. Lővei Pál művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 1979-2013 között a műemlékvédelmi szervezet tudományos kutatója, jelenleg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének munkatársa. Kutatási témái: a középkori művészet története, síremlékművészet, építészettörténet, középkori pecsét- és címertan, valamint a világkiállítások története. Mizsei Anett építész. A SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karon végzett, mesterszakos diplomáját a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karon szerezte meg. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Markó Balázs DLA és Turányi Gábor DLA doktorandusz hallgatója, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója építészeti írással 2011 óta foglalkozik.

régi-új magyar építőművészet

Okrutay Miklós építész BME (1991), műemlékvédelmi posztgraduális tanulmányok Université Libre de Bruxelles (1994–1995), BME (2002–2004). Építészeti kritikái, tanulmányai 1992 óta jelennek meg különböző folyóiratokban, 2001-től publikál rendszeresen a Magyar Építőművészetben. Ordasi Zsuzsanna művészettörténész. Kutatásai során színházépítészettel, 19-20. századi magyar és olasz építészettel és művészeti-építészeti kapcsolatokkal foglalkozik. E tárgyban jelentek meg könyvekben és folyóiratokban tanulmányai Magyarországon és Olaszországban (többek között: „Mussolininek mindig igaza van”. A modern építészet néhány kérdése Mussolini Olaszországában, 2004; A veszprémi színház épülete, 2008; Színházépület és társadalom, 2010; Edifici teatrali nella Budapest dell’Ottocento, 2004; Budapest: progresso a passi accelerati, 2008; Città nuove e architettura “szocreál” nell’Ungheria dei primi anni cinquanta, 2009; Architettura e architetti italiani nella stampa ungherese, 2011; Olasz-magyar építészeti kapcsolatok a két világháború között, 2010; Il soggiorno romano di József Vágó, 2012; A régi Képviselőház, 2014). Rendszeresen oktat magyarországi és olaszországi egyetemeken, előadásokat tart és konferenciákon vesz részt előadóként. Pálfy Sándor DLA építész. A BME Építészkarán diplomázott 1972-ben, majd 1978ban elvégezte a Mesteriskolát, 1999-ben DLA fokozatot szerzett, 2002-től egyetemi tanár. Először a BUVÁTI, majd az ÁÉTV tervezője volt, 1990-tről az Építész Stúdió ügyvezetője, 200-től a BME Urbanisztika Tanszékének oktatója, 2005–2012 között tanszékvezetője. Számos szakmai és oktatási szervezetben vezető tisztséget vállalt. 1986-ban Ybl-díjat, 1999-ben, 2005-ben és 2007-ben Pro Architectura díjat, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét és Prima Primissima díjat kapott. Palicz Kata építész. 2011-ben szerzett diplomát a BME építészkarán, 2012-ben a trondheimi egyetemen tanult, 2016-tól a BME Doktori Iskola hallgatója. 2016/17-ben a trondheimi építészkar vendégkutatója. 2011-től magyar és norvég építészirodákban dolgozik. Papp Tímea művészettörténész. 2004-ben szerzett diplomát az ELTE BTK-n, szakdolgozatát a magyar középkori épületszobrászatból írta. 2005-től a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nemzetközi referense volt, a Kulturális Örökség Napok és más örökségvédelemmel kapcsolatos rendezvények szervezője. Pásztor Péter építész. Lőcsén született, 1973-ban a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Építészeti Karán diplomázott. 1989-ben 8 hónapot dolgozott Makovecz Imre tervezőirodájában. 1990-től a Drahovsky & Pásztor építészirodát vezeti Kassán. 1993-tól a kassai Műszaki Egyetem Építészeti Karán tanít, 1996-tól tanszékvezető. 1990-93 között a Szlovákiai Építészek Egyesületének alelnöke. 1992-től 1997-ig a Szlovák Építészeti Kamara alelnöke, 1997 óta elnöke. 1997-ben a kassai Bankov szálloda átalakításáért tervezőirodájuknak ítélték oda az év legjobb épületrekonstrukciójának díját, valamint a Dušan Jurkovič-díjat. Alkotó és társadalmi tevékenységében az organikus építészet művelője és eszméinek terjesztője. Számos szimpóziumot és kiállítást szervezett. Kassán él, szakirodalmi tevékenysége is jelentős. Az MMA rendes tagja. Szegő György építészmérnök (BME, 1972), belsőépítész (IMF, 1976), DLA (1999). 1972-73 BUVÁTI, 1979-88 a Csiky Gergely Színház díszlet-jelmeztervezője. 1982 a BITEF fődíjas Marat halála tervezője. Az Újvidéki Szcenográfiai Triennálé Ezüst-díjasa (1983). 1989-2001 között látványtervezést (MKE), ill. 1998-2003 között műtörténetet (ORZSE) oktat. 1987 MTA Soros-, 1990 Eötvös-, 1998 Széchenyi-ösztöndíjas. 1992 Greg Lynn ösztöndíjasa / F. Meritis, Univ. Amszterdam). Jászai-díj (1995), Dercsényi díj (1999), Érdemes művész (2002). 1983-tól publikál szakcikkeket és könyveket a vizuális kultúra területén. Építészeti, művészeti kiállítások kurátora/tervezője (Építészeti Tendenciák 1981, Baumhorn Lipót építész, 1997, Diaszpóra és művészet 1999, 7. Velencei Építészeti Biennálé 2000, Álmok Álmodói/Millenáris Park 2001, 100 % kreativitás, I. Építészeti Nemzeti Szalon/Műcsarnok, 2014). 1997-től a MÉ szerk. biz. tag, 2001-től főszerkesztő. Az Utóirat melléklet alapító-szerkesztője. 2014-ben Ybl díjat, 2016-ban Kiváló Művész elismerést kapott. Tasnádi György építészmérnök, belsőépítész és bútortervező iparművész. A Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének létrehozója és első vezetője. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szerzett építészmérnöki diplomát, majd az Iparművészeti Főiskolán belsőépítész, bútortervező végzettséget. 1988-tól a Novus Művészeti Egyesület elnöke. Fő szervezője volt a művészeti egyetemek hallgatói együttműködésének, ezzel párhuzamosan összművészeti fesztiválokat szervezett. Az iskolarendszerű lakberendező képzés központi programjának szakmai vezetője, a lakberendező szakképzés vizsgaelnöke. A Lakberendezők Országos Szövetségének elnökségi tagja, a Lakberendező Mestervizsga Bizottság elnöke és a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra termékfejlesztési vezetője volt (2009–10). Pro Universitate Soproniensi díjas. 2011-től a szellemi alkotások létrehozását, az alkotói folyamatokat segítő technológiákat kutatja, fejlesztési projekteken dolgozik. Ezek mellett szabadúszó tervező. Részben az új technológiákban szerzett ismereteinek segítségével saját, új konstrukciójú közterületi termékcsaládon dolgozik. Tillmann J. A. magyarországi német filozófus, esszéista, egyetemi tanár. Egyetemi tanulmányait 1976–77 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte. 1977–81 között az ELTE BTK történelem–esztétika szakon tanult. 1981-ben történelem-esztétika szakos előadó. 1981–85 között fordító, szörftanár, garázsmester volt. 1985–1986 között a Panoráma Útikönyvek szerkesztőjeként dolgozott. 1986–91 között a Vigília folyóirat szerkesztője volt. 1991–2009 között a Janus Pannonius Tudományegyetem filozófiatörténeti tanszékén volt egyetemi docens. 1994-től óraadó a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékén. 2000 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. 2005 óta a Pannonhalmi Szemle szerkesztője. Török Szabolcs Bence építészmérnök, okleveles közgazdász. DLA doktori tanulmányokat végzett a BME Középülettervezesi Tanszéken. Jelenleg oktató a BCE Településépítészeti Tanszékęn és a T1 Építész Iroda vezetője. Veress Dániel az ELTE-Atelier és az EHESS doktorjelöltje, disszertációját az 1925 előtti nemzeti építészeti stílustörekvésekről írja. Az Apokrif és a Sic Itur ad Astra szerkesztője. Brunner Attilával és Mészáros Mártával közösen szerkesztette a Szecesszió az Alföldön. Dolgozatok a régió művészet- és várostörténetéről című kötetet (Kiskunfélegyháza, Kiskun Múzeum, 2017). Zalavári József DLA Ferenczy Noémi Díjas formatervező és szobrász, 1984-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán ipari formatervező szakon. 2010-ben doktorált a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Tanított az Iparművészeti Egyetemen, a BME-n, jelenleg a Soproni Egyetem Alkalmazott Intézetében egyetemi docenskét formatervezést, formatant, ökodesignt tanít. A Scolar Kiadónál 2008-ban jelent meg A forma tervezése. Designökológia c. könyve. Design stúdióját 2004-ben alapította. Számos formatervezői munkája közül az utasvárók, a szarvasi kávéfőző vagy az Ikarus 955-ös az ismertebbek. Szobrászként művei köztéren, magángyűjteményekben és múzeumban találhatók. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, 2017-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Honlapja: www.zalavaridesign.hu

2017

| Kós Károly Díj 2010 | www.meonline.hu

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET // Hungarian Architecture

+ UTÓIRAT // POST SCRIPTUM | xvII. 96.

1580 Ft RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET 2017 | 06

Promenade Gardens irodaház

Massányi Tibor ügyvezető partner

www.graphisoft.hu

Varga t. • Bordás p. • Markó A. – Németh t. • Flachner sz. • Takács Á. • Szécsi zs. – M. Juhász Á. • Sami Rintala • Kovács D. Barna

Lapunk támogatója a Nemzeti Kulturális Alap

RÉGI-ÚJ

A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata 1903-tól cultural magazine of the Association of Hungarian Architects since 1903