Egybeszerkesztve 1 20 by KIA

Egybeszerkesztve

Egybeszerkesztve Segítség házastársaknak és házassági tanácsadóknak

Lawrence J. Crabb, Jr.

Copyright © 1982 by The Zondervan Corporation Originally published in English under the title THE MARRIAGE BUILDER: A Blueprint for Couples and Counselors Published by The Zondervan Corporation Translated and published by permission All rights reserved Magyarországon kiadja a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A member of Entrust 1135 Budapest, Béke u. 35/A Tel./Fax: 350-7201 info@kiakonyvek.hu www.kiakonyvek.hu Felelős kiadó: Monty Taylor Fordította: Gerzsenyi László Borítóterv: Janneke de Leeuw van Weenen A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt. Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben. ISBN 963 04 7106 X

3. kiadás Budapest, 2010

Tartalom Bevezetés Első rész: A HÁZASSÁG CÉLJA 1. Eggyé válás: Miből áll és miért fontos? 2. Szellemi egység Ki tölti be szükségleteimet? 3. Lelki egység: I. Manipuláció vagy szolgálat? 4. Lelki egység: II. Kommunikáció, vagy „Mit tegyek, amikor haragszom?” 5. Testi egység: Testi öröm személyes tartalommal Második rész: ALAPOZÁS Bevezetés 6. Az első építőelem: A kegyelem 7. A második építőelem: Az odaszánás 8. A harmadik építőelem: Az elfogadás

19 29 57 81 111 133 137 147 161

Bevezetés Salamon írta: „Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk.” (Préd 1,10) Megint itt egy könyv a házasságról. Vajon lehet benne valami új? Nem volna-e már itt az ideje annak, hogy abbahagyjuk a régi igazság új ruhába öltöztetéséről szóló könyvek írását, és csak azt tegyük, amiről tudjuk, hogy cselekednünk kell? Salamon panasza megfelelő jogcím lesz-e a házasságról szóló következő fejtegetéshez? Többször is magam elé képzeltem már a bölcs és fáradt izraeli királyt, amint lassan végigsétál modern keresztyén könyvüzleteinkben, és tényleges segítséget keres számos házassági kudarcának orvoslására. Elképzelésem szerint a „házasság forradalmasítását” ígérő címekkel és a szemet lenyűgöző borítókkal megjelent könyvek tucatjainak sokórás lapozgatása után az öreg Salamon előregörnyedve tántorog az ajtóhoz, és így sóhajt: „A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet.” (Préd 12,12) Az ilyen elképzelések és gondolatok kényszerítenek arra, hogy megmagyarázzam, miért írtam még egy könyvet Salamon sóhajtásának fenyegető árnyékában. Házassági tanácsadásaim során gyakran döbbenten láttam olyan férjeket és feleségeket, akik annyira bezárkóztak egymással való kapcsolatuk megszokott formáiba, hogy szinte reménytelenné vált, hogy valaha is mély és megfelelő közelségbe kerüljenek egymáshoz házasságuk folyamán. Amikor vasárnap délelőttönként gyülekezetekben prédikálok, és körülnézek a sok, jól öltözött házaspáron, amint közös énekeskönyvből énekelnek, és dicsérik az Urat az örök élet bővelkedő ajándékáért; gyanakodva gondolok arra, hogy közülük talán csak kevesen élnek igazán bensőséges kapcsolatban. Mégis, ezek legtöbbje keresztyénnek vallja magát, és

Egybeszerkesztve azt mondaná, hogy házasságát őszintén a bibliai alapelvek szerint akarja formálni. Akkor miért vannak a házasságok oly gyakran tele feszültséggel, keserűséggel, eltávolodással, felszínes megelégedéssel, megszokottsággal és csupán tiszavirág életű romantikus pillanatokkal? Miért találkozom néha problémával a saját házasságomban, és őszinte imádkozás és könyörtelen önvizsgálat után is bizonytalanul töprengek azon, hogy miként mélyíthetném el feleségemmel való egységemet? Vannak-e olyan igazi megoldások, amelyek erősítik a valódi közvetlenséget? Vajon csak a nyilvánosság előtt emlegetett pontos kifejezések mögé bújva kell-e elmélkednünk azon, hogy Isten miként tervezte a házasságot, miközben azon töprengünk, hogy vajon miért nem válnak be ezek a szent alaptételek? Sokan könyvek tucatjait olvastuk már a családi kapcsolatokról. Hallottuk a családi tűzhelyről prédikáló „legjobb” evangéliumi szónokokat. És ezek nagyon meg is gazdagítottak és segítettek minket. Valahogy azonban megmarad a ködfelhő. Valami még mindig nincs rendben. Vajon miért? Véleményem szerint e zavaró kérdések hátterében bizonyos veszélyes, mögöttes irányzatok húzódnak meg a keresztyén házasság felőli elképzelésünkben. Ezekben az irányzatokban elég igazság van ahhoz, hogy álcázzák alattomos tévedéseiket. Úgy tűnik, a legtöbb evangéliumi közösség kimondatlanul is elfogadott bizonyos elméleteket, amelyek észrevétlenül aláássák a házasságról szóló, jó bibliai tanítás hatását. Amikor olyan házastársakkal beszélgetek, akik képtelenek házaséletükön javítani, rendszerint a következő négy helytelen elképzelés egyik vagy másik befolyását tapasztalom. 1. Leginkább talán az az irányzat aggaszt, amely szerint a Biblia a bonyolult kérdéseket néhány, könnyen megoldható problémává egyszerűsíti. Mostanában a rögtön ható gyógyszerek napjaiban élünk. A nyugtalan álmatlanságot egyetlen pirula békés alvássá változtatja. A televízió a családi életben előforduló dilemmákat rendszerint már az utolsó hirdetések előtt megoldja. Kíváncsi vagyok rá, hogy hányan várunk gyors és egyszerű megoldásokat házassági problémáinkra,

Bevezetés és keresünk „egy-két-há…” formulát súlyosan eltorzult kapcsolataink helyreállítására. Ennek a leegyszerűsített gondolkodásmódnak részben az az oka, hogy sok hivatásos tanácsadó a bűnös életet túlzásba menően az egyén pszichológiai hátterével magyarázza. Sajnálatos, hogy sok keresztyén pszichológus sokkal többet beszél a tudatalatti motivációról és az emocionális károsodásról, mint a bűnről és a felelősségről. Ennek közvetlen hatása gyengíti a Bibliának azt a követelményét, hogy nekünk kell választanunk a helyes életet. Számos keresztyénnel együtt én is erősen ellenzem azt a nézetet, amely a bűnös magatartást pszichológiai erők érthető következményeként magyarázza. Ez a fölfogás két elkülönült tábort hozott létre: az egyik csoport az emberi ténykedés mély folyamatait vizsgálva azt állítja, hogy a bűnös élet nem an�nyira a lázadó hitetlenség, mint inkább az emocionális rendellenesség következménye; a másik csoport az öntudatos, szándékos döntésekre irányítja figyelmét, azt hangoztatva, hogy az élet problémáit pusztán a szándékos, bűnös cselekedetekkel kell magyaráznunk. Ez utóbbi nézet szerint, ha egy férj bírálja feleségét, az abból fakad, hogy nem képes levetni az óembert testi keserűségeivel együtt, és nem veszi fel a szeretet és szelídség által jellemzett új embert. Ha nem krisztusi módon bánik feleségével, akkor nem emocionálisan zavarban levőnek, hanem megátalkodott bűnösnek kell tekinteni. Az előbbi nézet hirdetői valószínűleg az elégtelenség érzéseit, a nőkkel szembeni ellenségeskedést és más pszichológiai tényezőket hoztak volna elő, hogy meghatározzák e helytelen viselkedésmód mögötti problémát. Én változatlanul ellenzek minden olyan gondolkodási irányzatot, amely aláássa a személyi felelősség kérdését, és általánosságban egyetértek azokkal, akik szerint az ember felelős azért, hogy egy adott élethelyzetben Isten akarata szerint válasszon. Mégis érdekel, hogy a felelős választások meg-megújuló hangoztatása vajon nem a bűn felszínes kezelésére irányul-e? Úgy látszik, a bűnt kizárólag viselkedésünk fogalmaival határozzák meg. Amit teszünk, az magában foglalja bűnproblémánk teljességét. Ha a gyökérprobléma viselkedésünkben van, akkor következésképpen a családi konfliktusokhoz hasonló ne-

Egybeszerkesztve hézségek megoldása is egyszerű: keressük meg, mit cselekszünk helytelenül, aztán tegyük azt helyesen. Cselekedjünk másképp; ne éljünk a Szentírással ellentétesen, hanem kezdjük el a bibliai életmódot! Az az igazság, hogy engedelmesség nélkül nem lehetséges keresztyén növekedés. Az engedelmesség hangsúlyozása és az engedelmesség fontosságát aláásó pszichológiai gondolkodás visszautasítása helyesen tükrözi a bibliai igazságot. Ha azonban csak az engedelmesség választott cselekedeteivel törődünk, akkor nem vesszük figyelembe az emberi élet összetettségét úgy, ahogy azt a Biblia kijelenti. Naiv az a követelés, hogy az emberek tegyék, amit tenniük kell, és csak jelképes külső változás szükséges a szív igazi megváltozása helyett (Lásd 2Krón 34,33; 7,3–4). A keresztyén növekedés sokkal több annál, minthogy magunkat helyes viselkedésre ösztönözzük. Az emberi személyiségen belül más kérdésekre is rá kell irányítanunk erőfeszítéseinket, hogy előmozdítsuk az engedelmességet. Mivel emberi természetünk minden részét megfertőzte a bűn, a megszentelődés műve több annál az egyszerű tételnél, hogy „Ne a magad feje után menj, hanem tégy Isten szerint!” A bűn nemcsak azt rontotta meg, amit cselekszünk, hanem azt is, ahogy gondolkozunk, amilyen célokat kitűzünk, és ahogyan magunk és mások felől érzünk. Pusztán cselekvéseink megváltoztatása még nem változtatja meg lényünket. A cselekedetünket olyan nagy mértékben befolyása alatt tartó önzésünk és félelmünk orvoslása nem szorítkozhat sekélyes megoldásokra; meg kell ismernünk, hogy az értelmünk miként csap be minket. Meg kell értenünk rosszul kitűzött céljainkat, becsületesen szembe kell néznünk érzéseinkkel, és úgy kell feltárnunk bűnös és fájdalmas érzelmeinket, hogy kifejeződjék Isten feltétel nélküli elfogadásában való bizalmunk. Többre van szükség, mint egyszerű parancsokra, hogy azt tegyük, amit tennünk kell. A sikeres házasság felé vezető beprogramozott lépések csak felületesen gyógyítják a sebet, és nem érintik az igazi betegséget. 2. A keresztyén házassággal (és az egész keresztyén élettel) kapcsolatos másik téves nézetünk szerint kiemelten hangoztatjuk a bol-

Bevezetés doggá válást és a beteljesedést. Az örvendező keresztyénségről szóló gyermeteg énekeink nem veszik figyelembe annak szükségességét, hogy növekednünk kell az Isten előtti szentségben és engedelmességben, attól függetlenül, hogy ez mennyi szenvedéssel jár. Sok keresztyén gondolkodásában talán öntudatlanul is az van a legelső helyen, hogy azért követjük Krisztust, mert el akarjuk érni a kellemes, kielégült érzelmekkel és beteljesedő, gazdagító lehetőségekkel bővelkedő életet. Az utóbbi évtizedben a „légy boldog, érezd jól magad” sekélyes szólamát azzal emeltük méltóságra, hogy helyettesítettük a sokkal keresztyéniesebben hangzó felhívásokkal: „keresd meg az élet kiteljesedését”, és „valósítsd meg magad”. A keresztyén által elérhető öröm és békesség összekeveredett egy a beteljesedés gondolatához nagyon hasonlóan hangzó, de teljesen eltérő fogalommal. Bűnös természetünk megragadta ezt, és a mélységes öröm szubjektív megtapasztalását első helyre tette, miközben csak másodsorban törődik azzal, hogy vajon a beteljesedéshez vezető út összhangban van-e Isten szent jellemével, ahogy ezt a Szentírás kijelenti. Egyes körökben az emberek melegen emlegetik a kapcsolatokban történő beteljesedést, egészen addig a pontig, hogy a házasságtörés, válás és homoszexualitás is elfogadható, ha hozzájárul az ember fontossági érzetéhez. „Boldognak kell lennem, ki akarom fejezni az énemet! Ne kárhoztasd életemet korlátozott beteljesedésre! Ne skatulyázz be törvényeskedő erkölcsökkel! Hadd legyek az, aki vagyok! Azt kell tennem, ami a legjobb nekem! Isten teljes személlyé akar tenni, de nem lehetek teljes a hagyományos erkölcsiség keretein belül.” Cselekvéseink helyességét annyira az általuk okozott érzelem minőségének mértékével határoztuk meg, hogy a relativista etika egy újabb változatát fejlesztettük ki, amit beteljesedési moralitásnak nevezhetnénk. A „beteljesedés” nagyobb sürgetést és értékelést kapott, mint az „engedelmesség”. A pszichológusok nagy kárt okoznak a fontossági sorrend megfordítására való ösztönzésükkel. Van-e helye a beteljesedésnek a biblikus gondolkodásban? Természetesen, van. Valamennyien nagyon törődünk saját jólétünk-

Egybeszerkesztve kel, és ennek így kell lennie. Én magam is vágyódom az egyre növekvő személyes beteljesedés érzése után, és ezt be is vallom, anélkül, hogy attól félnék, hogy vágyaim bűnösek lennének. Nem az a lényeg, hogy törődünk-e saját jólétünkkel vagy sem, hanem inkább az, hogy milyen dolgokat hiszünk jólétünk előmozdítóinak. A belső jólét legmélyebb, azonnali megtapasztalásához vezető ösvények követése eléggé törékeny stratégiának tűnik a beteljesedés elérésére. A Biblia azt tanítja, hogy van olyan út, amely – jóllehet helyesnek tűnik az embernek – végül halálhoz vezet: vagyis a személyes üresség és elsivárosodás tragédiájához. Az önmagunknak való meghalás, az életünk elvesztése általi önmagunkra találás, a Krisztussal együtt való megfeszíttetés és a csak Krisztusért való élet gondolatát hangoztató igeversek világossá teszik, hogy az igazi beteljesedés elérése nem a beteljesedéssel való lázas foglalkozástól, hanem attól függ, hogy teljesen átadjuk magunkat Istennek, s ezáltal megismerjük őt. Más szóval, a beteljesedéshez nem az az út vezet, amelynek útjelző tábláján ezt találjuk: „Élvezetek útja”, vagy „Ha ez kielégít, haladj tovább rajta”. Az igazi és maradandó örömhöz vezető egyedüli biztos ösvény az „Engedelmesség” meredek és köves útja. A saját megelégedettségünkkel való természetes törődésünket olyan etikává züllesztettük, amely szerint minden helyénvaló, ami a boldogság elérését szolgáló eszköznek látszik. Egy férjes asszony egyszer ezt mondta nemrégiben: „Követni akarom a Bibliát, de nem tudom, hogy boldog lehetek-e ebben a kapcsolatban. Egyszerűen nem olyan embernek látszik, akit szeretni tudok.” Amikor elkezdtünk beszélgetni a Bibliához való ragaszkodásról, világos lett, hogy szerinte Istennek a cselekvésünkre vonatkozó gondolatai eléggé zavaró, ítélkező moralizmusban öltenek testet. Olyan sokan vannak, akik szorosan bezárják Bibliájukat, aztán magabiztosan állítják, hogy „Isten nekem boldogságot és beteljesedést akar, de egyiket sem találom ebben a házasságban.” Milyen nehéz elfogadnunk, hogy a legmélyebb jólétünkkel törődő, szerető Isten elvárja tőlünk, hogy mindig Igéjéhez igazodjunk, még akkor is, ha ez néha fájdalmas.

Bevezetés 3. A másodikkal szorosan összefüggő, harmadik irányzat is aggaszt. Eszerint a házastársak szerepéről szóló elmélkedésünkben a pszichológiai szükségleteket kell középpontba állítani. Képviselői a Bibliát a tetszőlegesen használható útikalauzok egyikévé alacsonyítják le, amint érzelmi szükségleteik kielégítésének módjait keresik. Ennek eredményeképpen egy szándék értékét („Talán el kell hagynom a férjemet”, vagy „Úgy vélem, nem hozom elő többet – ez jobb, mint a vitatkozás”) nem a Szentíráshoz való hűség alapján mérlegelik, hanem aszerint, hogy milyen hatással vannak az emberek szükségleteire és érzelmeire. Itt ténylegesen a tekintély kérdése forog kockán. Ha egy cselekvéstervet azzal próbálunk igazolni, hogy milyen hatással van a szükségletek betöltésére, akkor a tévedhetetlen Biblia tekintélyét emberi értékrendszerrel cseréltük fel. „Ez segít a házasságodon”, vagy „ilyen cselekedetek sorával mélyülni fog az önértékelésed”, és az ehhez hasonló tanácsok súlyosabban jönnek számításba, mint azzal a kijelentéssel alátámasztott tanács, hogy „ezt tanítja a Biblia”. Lassanként a Biblia tekintélyéről gondolkodásunk új alapjára csúsztunk át. Ez a humanista fölfogás két hamis tanítás alapját veti meg: a. az emberi szükségletek rendkívül fontosak; b. a Bibliában tanított keresztyén erőforrások be tudják tölteni ezeket a szükségleteket. Első pillantásra egy ilyen nézet kelthet némi érdeklődést. Végül is nem azért jött-e Krisztus, hogy betöltse szükségleteinket? A tévedés alig észrevehető, de súlyos. E gondolatvezetés szerint, a szükségben levő emberek a színpad közepére vonulnak, ott rájuk irányul az átható figyelem sugárkévéje, és a Biblia Istene az oldalszárnyaknál marad, miközben sugárkévéket hív elő, amiket rájuk irányít, amint keresik a beteljesedést. A bibliai keresztyénségben Jézus Krisztus személye a sugárkéve, és ő kegyelmesen megvilágítja a hallgatóságot, hogy beteljesedést találjanak az ő dicsőségében elmerülve. Pál jól értette Krisztus kifejezéseit az emberiség beteljesítésére, amikor ezt mondta: „Nekem az élet Krisztus.” (Fil 1,21)

Egybeszerkesztve 4. Legutolsó helyen foglalkozom a család értelmezésének töredékes megközelítésével. Rengeteg könyv szól arról, hogy miként lehetünk keresztyén férjek és apák. Vannak segítséget nyújtó könyvek, amelyek ízlésesen és gyakorlatiasan foglalkoznak a szex bibliai nézetével. Az asszonyokat oktatják minden téren az anyaságtól az engedelmességig, az evangéliumi stílusú felszabadultságtól a Krisztusért való főzésig. Mostanában azonban kevés erőfeszítés irányul arra, hogy kifejlesszék a házasságra vonatkozó isteni terv átfogó értelmezését. A teljes kép világos feltárása nélkül könnyen rosszul fogjuk föl és eltorzítjuk a házaséleten belüli különleges felelősségünket. Például az engedelmességet gyakran leszűkítve úgy írják le, hogy „tedd meg, bármit mond a férjed”, és nem gondolnak arra, hogy az engedelmesség miként illik bele Istennek a bensőséges kapcsolatokra vonatkozó nagyszerű tervébe. Ugyanígy, a férfiak néha úgy tekintik a családfői tisztet, mint előjogot a követelőzésre, és eltévesztik a szeretetben történő vezetői szerep lényegét, ami Isten útját mutatja a feleség biztonságérzetének fölépítésére. A tanácskéréssel hozzám forduló sok házaspár áldást nyert annak a bibliai perspektívának megértéséből, amely elég tág ahhoz, hogy világos, általános képben tárja fel a házasság mibenlétét, és eléggé gyakorlati, hogy Istennek a bensőséges kapcsolatokra vonatkozó terve alkalmazására konkrét irányelveket ajánljon. Most hadd fogalmazzam újra ezt a négy zavaró irányzatot, amely véleményem szerint nagyon fertőzi a családdal kapcsolatos mai gondolkodást: 1. A családi problémákat gyakran úgy tekintik, mint egyszerű, nem bonyolult nehézségeket, amelyeket fogcsikorgató erőfeszítések nélkül meg lehet oldani a lépésről-lépésre, gondosan alkalmazott formulákkal. 2. Sok könyv címe vonzóan hirdeti a beteljesedés ígéretét, miközben ügyesen kihagyja a nehézségek (különösen a család-

Bevezetés tagoktól jövő elutasítás nehézségének) Krisztus iránti engedelmességben történő elviselésére irányuló készséget. 3. Lassacskán nagyobb fontosságot kapott a házasság oly módon történő összeragasztása, amely kielégíti a résztvevőket és betölti kapcsolati szükségleteiket, mint az, hogy egyszerűen tegyük Isten akaratát abban a hitben, hogy az ő Igéjének való engedelmesség maga után fogja vonni személyes szükségleteink betöltését. 4. Az elérhető irodalom hajlik a békeszerződés szerinti stratégiára, hogy egybeillessze a házasság kirakós játékát; eközben Isten tervének átfogóbb képét elhomályosítja a kirakós játék különböző kisebb részeire irányuló figyelem. Véleményem szerint a családi felelősségekkel kapcsolatos zűrzavarnak legalább egy része e négy irányzat befolyásából fakad. Ez a könyv kísérlet arra, hogy a házasságot olyan keretben mutassa be, amely szemben áll ezekkel az irányzatokkal. A házassági kapcsolatról szóló fejtegetésemben négy álláspontot tükrözök. 1. E könyv elolvasása nem biztosíték a drámai módon és hirtelen megváltozott életre. A keresztyén növekedés hosszú, gyakran nehéz folyamat. Nem ígérek egyszerű megoldásokat vagy bevált formulákat arra a sok problémára, amit egy másik bűnös emberrel való közvetlen együttélés teremt. Mégis, Krisztus uralmának és a Szentírás tekintélyének való elkötelezettség megadja a felelős élethez szükséges motivációt és erőt. A felelősségteljes keresztyén életmód fokozatosan a mélységes öröm és a rendíthetetlen remény személyes nyereségeihez vezet. 2. Őszintén megpróbálni a Biblia szerint élni néha nehéz, zavarba ejtő vagy kiábrándító. Az Istennek való engedelmesség valószínűleg olyan fájdalomnak fog kitenni, amit el lehetett volna kerülni vagy legalábbis tompítani lehetett volna, ha azt tekinted elsődleges célodnak, hogy jól érezd magad. Amikor a fájdalmat okozó engedelmesség vagy a kényelmes megalkuvás közötti választás előtt állok,

Egybeszerkesztve gyakran eszembe jutnak Péter szavai: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68) Választhatunk Isten követése vagy a saját előnyeink keresése között. 3. Az istenfélő életre való elkötelezettséged egyáltalán nem garantálja, hogy házasságod jól fog működni. Lehet, hogy házastársad egyszerűen nem akar veled együttműködni. Még az is lehet, hogy férjed vagy feleséged sokkal melegebben viszonyulna hozzád, ha kész lennél feladni bizonyos keresztyén alapelveket. A házastársi nehézségek idején nem ezt a kérdést kell föltenni: „Mi teszi jobbá a házasságot?”, hanem inkább ezt: „Mit kell tennem a Biblia szerint?” Isten Igéjének kell az első helyre kerülnie szemben azzal, amiről azt gondolom, hogy a legjobban kielégíti szükségleteimet. 4. A házassággal kapcsolatos átfogó nézet kialakítása érdekében a Bibliát kell végső tekintélynek elfogadni a cselekvések alapelveinek meghatározásához. El kell utasítanunk az olyan kulturális magyarázatokat, amelyek korlátozzák például Pál nyilatkozatainak a házasságra való alkalmazhatóságát a mi modern helyzetünkben. Ha elfogadjuk a Szentírás ilyen „kulturalizálását”, akkor máris sikerült felcserélnünk Isten bölcsességét az elfogult és eltorzult emberi bölcsességgel. Ez a könyv elfogadja a Biblia tévedhetetlenségét és a kultúrán felülemelkedő tekintélyét. Írás közben magam előtt látom azokat az embereket, akik beszélgettek velem házassági keserűségeikről. Azért imádkozom, hogy e könyv világosan és segítséget nyújtó módon beszéljen azokkal a férjekkel és feleségekkel, akik bibliai alapon akarják felépíteni a bensőséges házasságot.

Első rész:

A HÁZASSÁG CÉLJA

Eggyé válás: Miből áll és miért fontos?

Néhány hónappal ezelőtt e könyv nyers vázlatán dolgoztam egy

New York felé vivő repülőgépen. Az egyik légikisasszony észrevette, hogy az előttem levő lehajtható asztalkán egy sárga irattömb fekszik ezzel a felirattal a tetején: „A házasság célja”. Megkérdezte, mit írok. Amikor elmondtam neki, hogy könyvet írok a házasságról, így szólt: „Ó, de boldog vagyok! Én igazán hiszek a házasságban. Hat évig éltem együtt egy férfival, aztán elhatároztam, hogy házasságot kötök vele. De ez a férfi szerette a megkötöttség nélküli kapcsolatokat, így aztán más valakit kerestem, aki kész volt kötélnek állni, és most két hónappal ezelőtt összeházasodtunk. Eddig minden nagyszerű!” Megkérdeztem tőle, miért akarta inkább a házassági köteléket, mint a puszta együttélést. Néhány pillanatnyi gondolkodás után ezt mondta: „Úgy vélem, az elkötelezettséget akartam. Házasságot kötöttem egy olyan férfival, aki igazán szeret, és törődik a kapcsolatunkkal. Azelőtt bizonytalanságban voltam afelől, hogy kitárulkozhatok-e és közel kerülhetek-e egy olyan férfihoz, aki nem akar semmilyen ígéretet tenni.” Ez az eset két kérdést vet föl: 1. Mi volt az asszony célja azzal, hogy az élettársat férjre cserélte? 2. Hogy remélte célja elérését?

Egybeszerkesztve Figyeljünk meg egy másik példát! Egy, a harmincas éveinek elején járó férj panaszkodott, hogy teljesen kiábrándult feleségéből. Az asszony csinos és megnyerő volt, jól főzött, és nagy odaadással nevelte három kiskorú gyermeküket. Ezeket az értékeket azonban teljesen lerontotta állandó zsémbelődésével, türelmetlen leckéztetéseivel, dorgálásaival és negatív magatartásával. Akármit tett is a férj, felesége nem volt vele megelégedve. A férfi még nemes felháborodással hozzátette, hogy sok asszony örülne egy hozzá hasonló férjnek. A férfi felesége a beszélgetés teljes ideje alatt leverten meredt a padlóra. Amikor a férfi abbahagyta, fejének fölemelése nélkül így szólt: „Igaz, amit mond. Szörnyen kötekedő vagyok, és sokat panaszkodom. De úgy érzem, Jimmy nem szeret.” Amikor fölemelte fejét, harag volt a szemében. „Néha rám mordul, szörnyű nevekkel illet. Soha nem imádkozik velem. Igaz, sokszor rám mosolyog, és azt hiszi, hogy ezzel nagyszerű férjjé válik, de tudom, hogy igazán nem fogad el. Mosolya mindig átalakul szexuális követelődzéssé; és amikor nem engedek, megharagszik rám.” E házaspárra gondolva ugyanazt a két kérdést teszem föl: 1. Mit óhajtottak a házastársak egymástól? 2. Milyen stratégiával akarták elérni vágyaikat? Vegyünk ide még egy illusztrációt! Keresztyén, vonzó megjelenésű, tehetséges, anyagilag kiegyensúlyozott, hűséges, a gyülekezetben aktív, középkorú házaspár vallotta be, hogy házasságuk bajban van. A feleség kijelentette: „Annyira képmutatónak érzem magam. Ha a gyülekezeti tagoktól megkérdezné, kiket tartanak a közösségben a tíz legboldogabb házaspárnak, nevünk bizonyára mindegyik listára fölkerülne. Közvetlenek vagyunk, gyakran megvendégeljük a testvéreket az otthonunkban, együtt énekelünk az énekkarban. Jól játs�szuk a szerepünket, de a kapcsolatunk elkeserítő.”