ElĂŠgĂtsd meg szomjas lelkemet!
Elégítsd meg szomjas lelkemet! LINDA DILLOW Mélységesen vágyakozom jelenlétedre!
This edition is issued by contractual arrangement with NavPress, a division of The Navigators, U.S.A. Originally published by NavPress in English as SATISFY MY THIRSTY SOUL, copyright © 2007 by Linda Dillow All rights reserved. Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel: (1) 350-7201 E-mail: info@kiakonyvek.hu www.kiakonyvek.hu A member of Entrust Felelős vezető: Monty Taylor Fordító: Dr. Kovács Gézáné Ildikó Lektor: Besenyei Éva Tördelés: Janneke de Leeuw van Weenen Borítóterv: Zboray Szilárd A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt. Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben. ISBN 978-963-9390-52-2 Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2008,2008, 20182018 Budapest, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány
Az én Szerelmesemnek! Köszönöm, hogy bevontál egy mély, személyes imádatba és a jelenlétedbe. Ez a könyv a neked bemutatott áldozatom.
Tartalomjegyzék Köszönetnyilvánítás
9
1. rész: Imádatra ébredés 1. Szomjas lelkem 2. Felébredésem Isten imádatára 3. Lelkem megtalálja a csöndet 4. Az imádattal kapcsolatos tapasztalataim gyarapodása
2. rész: Imádatban járás 5. Meghajtom előtte életemet 6. Meghajtom előtte szavaimat 7. Meghajtom előtte magatartásomat 8. Meghajtom előtte munkámat 9. Meghajtom előtte várakozásomat 10. Meghajtom előtte fájdalmamat 11. Meghajtom előtte akaratomat 12. Jelenlétébe vonva
Tizenkét hetes bibliatanulmány Lábjegyzetek Az íróról
7
13 31 49 69 89 107 125 143 161 181 203 221 241 281 288
Köszönetnyilvánítás
Különösen hálás vagyok: Csodálatos férjemnek, Jodynak. Köszönöm, hogy megtanítottál Isten Szavának tanulmányozására. Drága barátnőmnek, Lorraine Pintusnak. Köszönöm szakértelmedet a tanácsadásban és a szerkesztésben. Minden oldalt együtt jártál végig velem. „Szuper szerkesztőmnek”, Liz Heaney-nek. Köszönöm kiváló képességeidet a szerkesztésben, és biztatásodat a munkában. Terry MacAlmonnak. Köszönöm, hogy megtanítottad nekem a közös imádat örömét. A NavPress csodálatos csapatának. Személy szerint is hálás vagyok Kent Wilsonnak, Kris Wallennak és Darla Hightowernek. Kiváltság veletek dolgozni! Őszintén hálás vagyok azoknak a nőknek, akik részt vettek a kísérleti bibliatanulmányozásban: Darlene Kordic, Judy Dunagan, Valerie Cox, Chee-Hwa Tan és Jodi Nunn. És köszönet annak a három asszonynak, akik az interneten keresztül végezték el a tanulmányt: Bev De Salvo, Kathy Cordell és Sandi Funkhauser.
9
• 1. rész • Imádatra ébredés
• 1. fejezet •
Szomjas lelkem Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Zsoltárok 63,2 A környezet ideális volt egy huszonegyedik századbeli tündérmeséhez. Messze elbújva a főút forgalmától, egy régies osztrák faluban, egy farmház mellett állt a 400 éves templom, melynek ablakai tömve voltak muskátlival. Tehenek kérődztek az istállóban és búzakalászok lengedeztek a mezőn, egy mámorító múltbeli világ bájait árasztva. Egy családi ünnepségre érkeztem ebbe a kellemes környezetbe, Nicolai fiam esküvőjére szeretett Christinájával. A házasságkötésre ebben a festői kőtemplomban került sor, a vacsorára pedig egy kastélyban. Kétségkívül egy tündérmese kellékei. Amint a templom első sorában ültem, hátrapillantottam Christinára, aki arra várt, hogy bevonuljon. Olyan földöntúli mosoly ragyogott arcán, hogy szinte a lélegzetem is elállt. Aztán gyönyörködve néztem fiamat, amint az oltár előtt várta menyasszonyát. Olyan elragadtatás tükröződött arcán kedvese iránt, mintha valami tündöklő fény gyulladt volna ki benne. 13
• Elégítsd meg szomjas lelkemet! • Természetesen potyogtak a könnyeim, amint a menyasszony a vőlegénye elé ért. Figyeltem, amint fiam magába szívja menyas�szonya arcát és szavait, miközben az kijelenti: „Nagyon szeretlek téged, Nic!” Megfeledkeztek a jelenlévőkről, megfeledkeztek a gyertyák fényéről, melyek sugaraikat arcukra vetítették. Csak ők ketten léteztek. Arcuk kifejezte szívük legbelső érzését: „Megtaláltuk, amit kerestünk.” Nem szeretne minden nő ugyanígy érezni? Nem vágyakozik-e szívünk egy mély megelégedettségre, egy olyan egységre, amely kielégíti meghittség utáni vágyunkat és kitölti a bennünk lévő űrt? Több ezer nővel beszélgettem, és anyanyelvünktől, országunktól függetlenül azt tapasztaltam, hogy szinte kivétel nélkül vágyódunk egy személyesen megélt bensőséges kapcsolatra. Néhányan a bensőséges viszonyt úgy jellemzik, hogy láss a bensőmbe. Sok nő a házassága által szeretne ilyen mély kapcsolatra szert tenni. Természetesen én is erre vágytam. Huszonegy éves voltam, egészen friss hívő, amikor Jodyval összeházasodtunk. Mivel tinédzser éveimet úgy töltöttem, mint egy pillangó, szálldogálva egyik fiútól a másikig, új Uramnak egy fogadalmat tettem, ami valahogy így hangzott: Istenem, befejeztem a srácokkal. Olyan leszek, mint lelki vezetőm, nem megyek férjhez, állandóan úton leszek, és rólad fogok beszélni. Jól hangzott, de két héttel később kiszúrtam Jody Dillow-t a terem túlsó oldalán, egy diákok részére szervezett keresztyén konferencián, és megszerveztem, hogy találkozzunk. Egy évvel később már házasok voltunk. Korán férjhez mentem, mert egy nagyszerű férfit találtam. Korán férjhez mentem, mert vágytam a bensőséges kapcsolatra, a mély szeretetre. Mivel édesapám alkoholista volt, és kiskoromban sokat bántott, mély sebhelyek voltak a szívemen. Most viszont megtaláltam Jézust és Jodyt, hát nem csodálatos?! Jézus célt adott az életemnek, és Jody… ó, tele voltam lelkesedéssel, hogy a menyasszonya lehetek! Mély beszélgetésekről, bensőséges lelki kapcsolatról álmodoztam; örömteli szeretkezések tündérképei táncoltak 14
• 1. Szomjas lelkem • a fejemben. Tudtam, hogy én leszek az Évszázad Felesége. Csodálatos, lélegzetelállító egységben fogunk élni, kizárva minden mást. Kapcsolatunk az évek múlásával egyre mélyebb, gazdagabb lesz. Négy gyermek, és a Jodyval házasságban eltöltött negyvenhárom év után elmondhatom, hogy szeretetünk csak növekedett egymás iránt az évek folyamán. Kapcsolatunk is bensőségesebbé vált, mélyült a tiszteletünk, elfogadásunk egymás felé. Ez mégsem jelenti azt, hogy a házasságunk könnyű volt. Néhány évet szinte tündérmeseszerű kapcsolatban töltöttünk, más időszakok viszont egyáltalán nem jellemezhetők így. A bensőséges, mély kapcsolat mindig munkát, elfogadást és megbocsátást igényel. Igen sokat. A nők azzal a reménységgel lépnek a házasságba, hogy ott meghitt kapcsolatot fognak találni, mely egyre mélyül, de sajnos legtöbb esetben az ellenkezője történik. A gyerekek, a munka, a lakás havi törlesztése és a sok rohanás árt a vágyva-vágyott intimitásnak: helyébe a mindennapos hajsza lép. Egyetlen nőt sem ismerek, aki azért ment férjhez, hogy egy férfi háztartási alkalmazottja és szakácsa legyen, mégis gyakran így fest a kép. Ó, természetesen szeretik egymást, de kinek marad ideje a lélegzetelállító eggyé válásra, amikor fürdetni kell a gyerekeket, vacsorát kell készíteni a családnak, és még a fűnyírás is ránk vár. A bensőséges kapcsolatot keressük, mi nők, egymás iránt is. Barátságot, derűs társaságot, jó ételeket, felszabadult, vidám nevetéseket és kölcsönös bizalmat. Sajnos sok találkozás csak a felszínt érinti, és csupán ruhákról, gyerekekről, receptekről esik szó közöttünk, pedig lényegében arra vágyunk, hogy legyen egy drága barátnőnk, akivel a szívünket oszthatjuk meg. Én is vágytam más nőkkel ilyen őszinte, mély barátságra, és azon töprengtem, hogy lehetséges-e ez egyáltalán? Ötvenéves koromban Ausztriából Hong Kongba költöztünk, ahol elkezdtem új barátságokat építeni. Amikor ötvenhárom éves lettem, Isten világossá tette mindkettőnk számára férjemmel, hogy vissza kell 15
• Elégítsd meg szomjas lelkemet! • költöznünk az Egyesült Államokba. A magány érzése töltötte meg a szívemet. Sírtam. „Nem, Istenem, képtelen vagyok mindent elölről kezdeni a barátság területén. Túl sok időbe kerül, különösen, ha nincsenek múltbeli közös élmények.” Isten viszont egy meglepetést készített számomra Colorado Springsben – lelki nővéremet, író- és előadó-társamat, Lorraine Pintust. Ismerjük egymás szívét, érezzük egymás fájdalmát. Sőt, be tudjuk fejezni egymás mondatait! Egyszer, amikor egy Intim Kérdések Konferenciáján (ami közösen írt könyvünkön alapszik) együtt álltunk fenn a színpadon, Lorraine a következőt mondta a közönségnek: „Olyan nagyszerű Lindával utazni, mert amikor vele vagyok, úgy érzem, mintha senki nem lenne ott velem!” Rögtön biztosítanom kellett a megdöbbent hallgatóságot, hogy barátnőm szavait tényleg elismerésként kell fogadni! Lorraine azt próbálta kifejezni, hogy olyan mértékű egység jellemzi kapcsolatunkat, melyben szabadok vagyunk beszélni, vagy éppen csöndben maradni, szabadok vagyunk térdre esni és imádkozni vagy az Urat magasztalni, szabadságunk van olyannak lenni, amilyenek vagyunk. Igen, mély, intim kapcsolatra vágytam a házasságomban, és valódi, bensőséges barátságra más nőkkel. De leginkább azt kívántam, hogy Krisztussal való kapcsolatomat jellemezze a meghittség. Hívő életem elején gyakran megfogalmaztam célomat: megismerni és másokkal is megismertetni őt. Sajnos túl gyakran arra került a hangsúly, hogy megismertessem őt, ahelyett hogy én megismerjem őt. Megtérésem előtt céltalan volt az életem, utána pedig valódi célt kaptam: megnyerni a világot Krisztus számára. Tele volt a szívem szolgálattal, misszióval. Biztos voltam benne, hogy nemes cél lobog előttem, de az igyekezet túl gyakran háttérbe szorította azt, hogy szeressem Uramat, a lábánál üljek és imádjam őt. Vágytam az intimitásra, egy mély, mámorító kapcsolatra Men�nyei Vőlegényemmel, de amint múltak az évek, az életem eseményei felgyorsultak és egyre összetettebbé váltak. Megnyugodtam 16
• 1. Szomjas lelkem • abban, hogy szolgálom Azt, akit szeretek. Szerető Mennyei Vőlegényem bejárta a földet, keresve kutatott utánam, mélyen lehajolt és gyöngéden a fülembe súgott abban a reményben, hogy eléggé lelassít engem ahhoz, hogy magamhoz öleljem. Kedves hangon így szólt hozzám: „Linda, gyere, ülj ide az ölembe!” Uram! Egy bibliatanulmányt kell elkészítenem. Majd később jövök… „Linda, gyere, beszélgessünk!” Uram! Ebédet kell főznöm néhány gyermekednek. Megígérem, majd később jövök. De az a „később” soha nem következett be. Túlságosan el voltam foglalva a jó dolgokkal, amiket érte végeztem. Helyes volt a vágy bennem, hogy Istent szolgáljam, de a fontossági sorrend felborult. Isten szava világosan kijelenti, hogy az első és legfontosabb dolog: szeretni Istent teljes lényünkkel (l. Mt 22,37–38). Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második parancsolat szeretni másokat, ami magában foglalja a szolgálatot vagy a munkát (l. Mt 22,39). Én felcseréltem ezt a két parancsolatot. Rendkívül fontos, hogy ki tudjuk mondani: Elsősorban nem Isten szolgája vagyok, hanem mindenekelőtt és mindenekfölött az ő szerelmese. Ez az, aki igazán vagyok. „Mindnyájunk életében igaznak kellene lenni, hogy szerelmesei vagyunk, akik szolgálják őt, ahelyett hogy szolgái vagyunk, akik szeretik őt.”1 Én azonban szolgája voltam, aki szerette őt. Ennek túlterheltség és kiégés lett az eredménye. Amikor a prioritásunk felcserélődik, és nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy másokat szeressünk, mint hogy Istent sze17
• Elégítsd meg szomjas lelkemet! • ressük, ennek egyenes következménye a lelki és fizikai kimerülés. Én is idejutottam 1994-ben. Fölkiáltottam Istenhez: Elégítsd meg szomjas lelkemet, mert mélységesen vágyakozom jelenlétedre! Ó Istenem, újítsd meg üdvösségem örömét! VALAMI TÖBBET KERESVE
Pontosan visszaemlékszem arra a napra 1994-ben. Ötödik emeleti Hong Kong-i lakásunkban ültem a nappaliban mélykék kanapémon, és egy gekkót figyeltem, amint a falon szaladgál. Amikor kinéztem az ablakon a számtalan felhőkarcolóra, érthetetlen vágyakozást és zűrzavart éreztem. Vajon miért van bennem ekkora üresség? Szeretem a férjemet és a családomat. Szeretem az Urat. Mi többre vágyhat még bármelyik asszony? Hűségesen szolgáltam Istent, kész voltam egyik földrészről a másikra költözni, hogy nőket tanítsak és képezzek. Mindenem megvolt, amitől a lelkem elégedett lehetett, mégis, mélyen a szívemben, ahova senki nem lát, egyedül Isten, többre szomjaztam. De mi volt az a „több”? És miért voltam szomjas? Mert már csontomig kiszáradtam a sokéves missziói munkában. Szomjas voltam, mert többet kívántam Istenből. Személyes találkozásra vágytam vele. Isten szólt hozzám Igéjéből, de arra vágytam, hogy halljam a hangját, amint személyesen hozzám beszél. Kibeszélhetetlen örömöt, mélyebb egységet, lelki közösséget kívántam Mennyei Vőlegényemmel. Nem akartam beérni azzal, hogy Isten mindenütt jelen van – ebben hittem –, kevésnek éreztem az ő csodálatos állandó jelenlétét. A vele való meghitt, bensőséges kapcsolatra szomjaztam. Kiáltottam hozzá. Nem is tudtam pontosan, hogy miért kiáltok, és azt sem tudtam, hogy hova fogok megérkezni, abban viszont biztos voltam, hogy soha nem fogom megtapasztalni az Istennel való bensőséges kapcsolatot, amíg nem őt teszem az első helyre, és a szolgálatot a másodikra. Nem értem, miért nem fog18
• 1. Szomjas lelkem • tam fel hamarabb, hogy Isten bensőséges megismerésének meg kell előznie az ő szolgálatát. Csak azt tudom, hogy Isten elkezdte felhívni a figyelmemet magára, és vágyat ébresztett bennem az ő megismerésére. MIRE VÁGYIK ISTEN?
Elkezdtem elolvasni elejétől végig a Bibliát, és olyan részeket kerestem, amikben a bensőséges kapcsolatról van szó. Hamarosan egyértelmű lett számomra, hogy Isten ilyen kapcsolatra vágyik mindnyájunkkal, beleértve téged és engem is. Amikor az Ige az Úrral való kapcsolatunkról beszél, olyan szóképeket használ, mint szeretet, házasság, szexualitás és hűség. Itt van néhány példa: Isten örökkévaló szeretettel szeret minket. Ő előbb szeretett bennünket (l. Jer 31,3). Önmagát vőlegénynek hívja, minket pedig menyasszonynak (l. 2Kor 11,2). Isten a bálványimádást „házasságtörésnek” nevezi (Ézs 57,7–8). Azt mondja, hogy olyan közel kell kerülnünk hozzá lélekben, mint amilyen közel vagyunk fizikailag a férjünkhöz a szexuális egyesülésben: „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” (Ef 5,31–32) Ezeknek a verseknek a szent szépségét először akkor értettem meg, amikor Lorraine Pintusszal írtam az Intim kérdések c. könyvet. Az Úr fölnyitotta szememet annak meglátására, hogy ő a földön lehetséges legközvetlenebb, legbensőségesebb aktust – a férj és feleség közötti szexuális egyesülés képét – választotta annak a szentséges, gyönyörű, szellemi egységnek a kifejezésére, amit átélhetünk vele. Mintha a következőt mondta volna: „Nézd meg, Linda, és értsd meg. Tapasztald meg a házasság egységének dicsőséges örömét. Lásd, érezd át, és mélységében ismerd meg a 19
• Elégítsd meg szomjas lelkemet! • testi intimitást és ennek mámorát. Aztán emeld fel a tekintetedet, leányom – emeld fel és ismerd fel, hogy ez a mértéke annak a szellemi intimitásnak és mámornak, amire én vágyom veled.” Az Ige tanulmányozása közben teljes meggyőződésre jutottam abban, hogy Isten vágyik velünk az intimitásra. Azt is fölismertem, hogy az ilyen mélységű kapcsolat választás kérdése. A személyes intimitás döntés kérdése
Az Ó- és Újszövetségben egyaránt négy különböző szintjét látjuk az Istennel való intimitásnak. Megtaláljuk abban a kapcsolatban, ami Izrael népe és Isten között volt, és ugyanezt látjuk Jézus és követői kapcsolatában is.2 Miközben megfigyeljük az Izrael népe és Isten között megvalósuló intimitást, képzeljünk magunk elé egy céltáblát, melyen négy kör van. A legkülső kör képviseli a felszínes érdeklődést Isten iránt, a legbelső kör pedig a személyes intimitást. Az átlagos zsidó lakosság a legkülső kört képviseli, ide tartoznak a legtöbben, és ők vannak a legtávolabb Istentől. Isten át akarta adni Mózesnek a tízparancsolatot, és azt kérte tőle, hogy készítse fel a népet az ő jelenlétének átélésére a Sínai-hegyen. Láthatták volna Isten megjelenését, de az meg volt tiltva számukra, hogy közel jöjjenek hozzá. Kerítést kellett építeni, mely biztosította, hogy a nép nem megy föl a hegyre (l. 2Móz 19,11–12) A papok és a nép vénei képviselik az intimitás második körét, amelyik már közelebb van Istenhez. Mózes és a vének már sokkal személyesebben, közelebbről láthatták Istent, mint a nép. Biztosan érezték Isten jelenlétét. A vének sokkal többet éltek át, mint az átlagos zsidó, ez mégsem változtatta meg életüket. Rövid idővel később már ők is imádták az aranyborjút (l. 2Móz 24,9–11). Mózes és Józsué képviseli a harmadik kört, amely még közelebb van Istenhez. Józsué többször időzött Isten jelenlétében (2Móz 20