A keresztyén és a lelki
FEGYELEM Donald S. Whitney
This Edition Editionissued issuedbyby contractual agreement NavPress, contractual agreement with with NavPress, a di- a division The Navigators, U.S.A. Originally published NavPress vision of of The Navigators, U.S.A. Originally published by by NavPress in in English as Spiritual Disciplines Christian Life, English as Spiritual Disciplines forfor thethe Christian Life, copyright 1991 by Donald S. Whitney. All rights reserved. A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt. Minden jog fenntartva. Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Magyarországi felelős kiadó: Alapítvány A Member ofIsmeretterjesztő Entrust Keresztyén Alapítvány 1135 Budapest, Béke utca 35/a A Member of Entrust www.kiakonyvek.hu 1135 Budapest, Béke utca 35/a www.kiakonyvek.hu Felelős vezető: Monty Taylor Felelős vezető: Monty Taylor Fordította: Hargitai Róbert Felelős vezető: Monty Taylor Fordította: Hargitai Róbert Borító: Zboray Szilárd Fordította: Róbert Borítóterv: Hargitai Zboray Szilárd ISBN 978 963 8600 998 ISBN ISBN 978-963-8600-99-8 A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket foA könyv bármely felhasználásához vagy sokszorosításához lyóiratokban vagyrészének elemző cikkekben. a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2017 Budapest, 2018 Javított kiadás Javított kiadás
Tartalom
7
Előszó
9
Köszönetnyilvánítás
13
1. fejezet: A lelki diszciplínák
29
2. fejezet: Táplálkozás a Bibliával I.
47
3. fejezet: Táplálkozás a Bibliával II.
81
4. fejezet: Imádság
107
5. fejezet: Imádat
125
6. fejezet: Evangelizáció
149
7. fejezet: Szolgálat
171
8. fejezet: Sáfárság
209
9. fejezet: Böjt
239
10. fejezet: Csend és magány
271
11. fejezet: Naplóírás
297
12. fejezet: Tanulás
315
13. fejezet: Kitartás a diszciplínákban
336
A szerzőről
A z i s t e n f é l e l e m é r d e k é b e n .
Uram és Megváltóm, Jézus Krisztus dicsőségére. A lelki diszciplínák célja, hogy őhozzá váljunk hasonlóvá. Don és Dollie Whitney-nek, akik először tanítottak Krisztus ismeretére és sok lelki diszciplínára, és Caffynek, aki mindig bátorít a lelki diszciplínák terén.
Előszó
M
ielőtt láttam volna ezt a könyvet, megkértek, hogy írjak hozzá előszót. Most, miután elolvastam, elmondhatom, hogy felkérés nélkül is szívesen elvállaltam volna, hogy állást foglaljak e könyv mellett, és minden keresztyént arra biztassak, hogy olvassa el Don Whitney írását – sőt háromszor is olvassa el egy hónapos szüneteket tartva (semmiképp sem kevesebbet, és szerintem lehetőleg ne többet) az egyes olvasási időszakok között. Ezzel nemcsak azt érjük el, hogy a könyv mondanivalóját megértjük, hanem azt is, hogy reális képet kapunk arról, hogy komoly tanítványai vagyunk-e Jézusnak vagy sem. Az első olvasás során sok olyan konkrét tennivalót fedezünk majd föl, amelyekhez hozzá kell fognunk. Amikor másodszor és harmadszor olvassuk a könyvet (ennek időpontját az előző olvasási időszak végén tűzzük ki), alighanem át fogjuk tekinteni, mi mindent tettünk addig, és milyen jól boldogultunk mindezzel. Ez nagyon hasznos lesz számunkra, még akkor is, ha felfedezésünk eleinte kissé megrázó lesz. Mióta Richard Foster 1978-ban megkondította a harangot Celebration of Discipline (A fegyelem ünneplése) című könyvével, a konzervatív észak-amerikai keresztyének körében elterjedt gyakorlattá vált a különféle lelki diszciplínák megvitatása. Ez örvendetes dolog. A különböző lelki diszciplínákról (latinul „disciplinae”, ami tanulási és képzési ágakat jelent) szóló tanítás valójában a kegyelem 7
eszközeire (Isten Igéje, imádság, közösség, úrvacsora) vonatkozó klasszikus protestáns tanítás újrafogalmazása és kibővítése. Don Whitney szilárdan áll a Biblia bölcsességének lelki talaján, melyet a puritán evangéliumi tanítómesterek és későbbi utódaik írtak körül konkrétabban, s biztos kézzel jelöli ki a diszciplína útját. Nem törvényeskedő, hanem evangéliumi alapokat fektet le. Más szóval arra hív minket, hogy ne önigazoló vagy saját erőfeszítéseinkre támaszkodó módon gyakoroljuk a diszciplínákat, hanem a bennünket üdvözítő kegyelem iránti hálából. Amit Don Whitney ezekre az alapokra épít, az egyszerre hasznos és szilárd. Ő valóban az élet útját mutatja meg nekünk. Ha tehát keresztyén emberként igazán komolyan akarjuk venni Istent, túllépve a magunkkal és Istennel folytatott játszadozáson, akkor ez a könyv gyakorlati segítséget nyújt nekünk. Másfél évszázaddal ezelőtt Duncan „rabbi”, a skót professzor a következő intéssel hagyta meg hallgatóinak, hogy olvassák el, mit írt a puritán John Owen a bennünk levő bűnről: „Uraim, készüljenek föl a késre!” Most az alábbi figyelmeztetéssel szeretném átadni a szót Don Whitney-nek: „Nos, barátaim, készüljünk föl az edzésre!” Így lesz egészséges a lelkünk! J. I. Packer
8
Köszönetnyilvánítás
A
mikor a skót Allan Wells az 1980-as moszkvai olimpián megnyerte a 100 méteres síkfutást, megemlékezett Eric Liddellről. Elismerte, hogy Liddell az 1924-es párizsi olimpia óta erős ösztönző hatást gyakorolt rá és minden skótra. Liddell ott lemondott a nagy presztízsnek örvendő 100 méteres síkfutás megnyerésének jó esélyéről, mert a verseny napja nem volt összeegyeztethető keresztyén meggyőződésével. Egy másik napon azonban új olimpiai csúcsot állított fel, amikor 400 méteren aranyérmet szerzett. Ahogyan Wells elismerte, hogy egy olyan ember gyakorolt rá mély hatást, aki közel negyven évvel korábban meghalt, úgy én is szeretném elismerni olyan emberek rám gyakorolt hatását, akikkel csak írásaik és életrajzuk révén találkoztam. Gondolkodásuk és életük azonban alapvetően megváltoztatta az enyémet. Köszönet illeti a puritánokat. Ma sokat becsmérlik őket olyan keresztyének és nem keresztyének, akik általában keveset vagy semmit sem tudnak róluk. Velük kapcsolatos sablonos nézeteink sokszor arra vallanak, hogy nem vagyunk tisztában azzal az alapvető hatással, amelyet a mai lelkiségre és az istenfélő életre gyakoroltak. Én ezeknek a lelki óriásoknak a vállán állok. Köszönetet mondok Jonathan Edwardsnak, C. H. Spurgeonnek és Martyn Lloyd-Jonesnak. Életük és szolgálatuk mérhetetlenül sokat javított az enyémen. 9
Azoknak a kortársaimnak is szeretném kifejezni hálámat, akik e könyvet közvetlenül érintő módon gazdagították életemet. Köszönet illeti Ernie Reisingert a reformokkal és a megújulással kapcsolatos látásmódjáért, a könyvekért, valamint azért, hogy kész volt segíteni egy számára ismeretlen fiatal lelkésznek. Megköszönöm John Armstrong, Jim Elliff és Tom Nettles barátságát és azt, hogy gondolkodásra késztettek. Köszönetet mondok J. I. Packernek, aki oly világosan írt a teológiáról, és oly megnyerően adta tovább a puritánok tanulmányozásával töltött számos évének gyümölcsét. Köszönöm Jim Rahtjennek a könyv iránti őszinte, önzetlen lelkesedését, és hogy oly nagy öröm volt vele dolgozni. Köszönet illeti Beth Mullinst, amiért segített az adatok bevite lében és rengeteg apró részletben. Köszönetet mondok David Larsennek azért a doktori szemináriumért, amely az első ösztönzést adta ezen anyag nagy részének megszerkesztésére. Köszönet illeti Roger és Jean Fleminget barátságukért és bátorításukért, ami nélkül ezt a könyvet valószínűleg nem lehetett volna megírni és kiadni. Megköszönöm Traci Mullinsnak, szerkesztőmnek, hogy a munka elejétől a végéig nagyon sokat biztatott. Köszönet illeti a Glenfieldi Baptista Gyülekezetet, amiért imádkozott értem, és a könyv megírásának egész ideje alatt különös szeretettel támogatott. Köszönetet mondok Caffynek, aki oly sok mindent türelmesen elviselt azért, hogy ezt a könyvet megírhassam.
10
Fegyelmezd magad az istenfélelem érdekében. 1Timóteus 4,7; angolból
Első fejezet
A lelki diszciplínák – Az istenfélelem érdekében ••• Fegyelmezetlen korban élünk. A régi diszciplínák összeomlóban vannak… Ráadásul az isteni kegyelem fegyelmét törvényeskedésnek nevezi vagy egyáltalán nem ismeri az a nemzedék, amely általában járatlan a Szentírásban. Szükségünk van a keresztyén jellem kemény erejére, mely csakis a fegyelemből származhat. V. Raymond Edman: The Disciplines of Life című könyvéből
Az irány nélküli fegyelem nem más, mint lélekölő munka. Képzeljük el a hatéves Karcsit, akit a szülei beírattak a zeneiskolába. Miután hazajön az iskolából, minden délután kelletlenül elpengeti a „Micimackót”, miközben látja, hogy pajtásai az utca túloldalán levő parkban fociznak. Ez irány nélküli fegyelem, vagyis lélekölő munka. Tegyük fel, hogy egyik délután egy angyal fölkeresi Karcsit, mialatt a gitáron gyakorol. Látomásában a Zeneakadémiába kerül, ahol egy gitárművész éppen koncertet ad. A látottak és a hallottak ámulatba ejtik Karcsit, akit általában untatni szokott a komolyzene. A zenész ujjai lágy és kecses táncot járnak a húrokon. Karcsi arra gondol, hogy milyen érzéketlennek és nehézkesnek érzi az ujjait, 13
• A lelki diszciplínák amikor tétován kaparássza a húrokat. A művész hangszeréből tiszta, szárnyaló hangok törnek fel, fenséges harmónia lengi be a termet. Mennyire más, mint az a kifejezéstelen, idegesítő zaj, ami a saját gitárjából botladozik elő. Karcsit elbűvöli a zene. Fejét kissé féloldalt hajtja, úgy figyel. Mindent magába szív. Sosem gondolta volna, hogy így is lehet gitározni. – Mire gondolsz, Karcsi? – kérdi az angyal. – Hű, de klassz! – feleli lassan és halkan a hatéves kisfiú. A látomás eltűnik, és az angyal ismét Karcsi előtt áll a fiú szobájában. – Karcsi! – mondja az angyal. – Ez a csodálatos zenész, akit láttál, te magad vagy néhány év múlva. Majd az angyal a gitárra mutatva hozzáteszi: – De gyakorolnod kell! Az angyal hirtelen eltűnik, és Karcsi egyedül marad a gitárjával. Vajon ezután másképp áll majd hozzá a gyakorláshoz? Amíg emlékszik rá, hogy mi lesz belőle, addig a fegyelmének iránya és célja lesz, mely a jövő felé húzza őt. Az erőfeszítés természetesen nem marad el, de ezt aligha nevezhetjük lélekölő munkának. Sok hívő a keresztyén élet fegyelmét is olyannak találja, mint Karcsi a gitárgyakorlást – irány nélküli fegyelemnek. Az imádság sokszor rabszolgamunkának tűnik. Az Igén való elmélkedés gyakorlati értéke bizonytalan. Nem világos, mi az értelme az olyan önfegyelmet igénylő gyakorlatoknak, mint például a böjt. Először azt kell megértenünk, hogy mivé válunk majd. A Róma 8,29 a következőt mondja Isten választottairól: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez.” Isten örök terve biztosítja, hogy végül minden keresztyén Krisztushoz hasonlóvá válik. Amikor ő megjelenik, megváltozunk, és „hasonlóvá leszünk hozzá” (1János 3,2). Ez nem egy látomás; ez ön, a keresztyén olvasó néhány év múlva. 14
Az istenfélelem érdekében •
Miért beszélünk akkor annyit a fegyelemről? Ha Isten eleve elrendelte, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk, akkor hogyan kerül a képbe a fegyelem? Isten valóban Krisztushoz hasonlóvá tesz minket Jézus visszatérésekor, ám azt akarja, hogy addig is haladjunk a krisztusi jellem felé. Nem csak várakoznunk, hanem törekednünk is kell a szentségre. „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre – parancsolja Isten a Zsidók 12,14-ben –, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” Ez elvezet minket ahhoz a kérdéshez, amelyet minden keresztyénnek föl kellene tennie: Hogyan törekedhetünk hát a szentségre? Hogyan válhatunk olyanná, mint Jézus Krisztus, az Isten Fia? Világos választ találunk erre az 1Timóteus 47-ben: „Fegyelmezd magad az istenfélelem érdekében.” (angolból) Ez az igevers az egész könyv témája. Ebben a fejezetben megkísérlem feltárni a vers jelentését, a könyv hátralevő részében pedig megpróbálom ezt a gyakorlatban alkalmazni. Lelki diszciplínáknak fogom nevezni azokat a biblikus módszereket, amelyek segítségével a keresztyének e versnek engedelmeskedve fegyelmezik magukat. Rá fogok mutatni, hogy a keresztyén nagykorúsághoz és az istenfélelemhez (ez a bibliai kifejezés rokon értelmű a Krisztushoz való hasonlósággal és a szentséggel) vezető egyetlen út a lelki diszciplínák gyakorlásán halad végig. Hangsúlyozni fogom, hogy a diszciplínák célja az istenfélelem, s ha ezt nem tévesztjük szem elől, akkor a lelki diszciplínák lélekölő munka helyett gyönyörűséggé válnak.
A lelki diszciplínák – az Istennek tetsző élethez vezető eszközök A lelki diszciplínák azokat az egyénileg és csoportosan alkalmazható módszereket jelentik, amelyek elősegítik a lelki növeke15
• A lelki diszciplínák dést. A lelkiség és a gyakorlati keresztyénség olyan szokásai ezek, amelyeket Isten gyermekei a bibliai időktől fogva gyakorolnak. Ez a könyv a következő lelki diszciplínákat tárgyalja: táplálkozás a Bibliával, imádság, dicsőítés, evangelizáció, szolgálat, sáfárság, böjt, csend és magány, naplóírás és tanulás. Ez azonban korántsem jelenti a keresztyén élet diszciplínáinak teljes felsorolását. A témára vonatkozó irodalom áttekintése révén megállapíthatjuk, hogy a bűnvallás, a felelősségre vonhatóság, az egyszerűség, az engedelmesség, a lelki irányítás, az ünneplés, a megerősítés, az áldozathozatal, a „virrasztás” és hasonlók szintén lelki diszciplínáknak tekinthetők. Bármilyen diszciplínáról legyen is szó, legfontosabb összetevőjét a célja jelenti. Ahogyan a zenélés céljától eltekintve nincs sok értelme a gitáron vagy zongorán való skálázást gyakorolni, úgy annak sincs sok haszna, ha a lelki diszciplínákat az őket egyesítő egyetlen céltól függetlenül gyakoroljuk (Kolossé 2,20–23; 1Timóteus 4,8). Ez a cél az istenfélelem. Ezért az 1Timóteus 4,7-ben azt az utasítást kapjuk, hogy fegyelmezzük magunkat az istenfélelem érdekében. A lelki diszciplínák azokat az Istentől kapott eszközöket jelentik, amelyeket az istenfélelemre való Szentlélekkel teljes törekvés során használnunk kell. Az istenfélő emberek fegyelmezettek. Ez mindig is így volt. Gondoljunk az egyháztörténelem néhány hősére – Ágostonra, Luther Mártonra, Kálvin Jánosra, John Bunyanra, Susanna Wesleyre, George Whitefieldre, Lady Huntingdonra, Jonathan és Sarah Edwardsra, Charles Spurgeonre, Müller Györgyre –, akik mindnyájan fegyelmezett emberek voltak. Lelkipásztori gyakorlatom és személyes keresztyén életem tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy soha nem ismertem olyan embert, aki fegyelem nélkül tett volna szert lelki érettségre. Az istenfélelem a fegyelem útján érhető el. Isten valójában három alapvető katalizátor segítségével változtat meg és tesz Krisztushoz hasonlóvá minket, de ezek közül csak egy 16
Az istenfélelem érdekében •
van általában a mi kezünkben. Az egyik ilyen katalizátort, mely által az Úr átformál minket, az emberek jelentik. „Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.” (Példabeszédek 27,17) Isten néha a barátaink segítségével formál minket krisztusibb életű emberré, máskor az ellenségeink által reszeli le rólunk a durva, istentelen éleket. Szülők, gyermekek, házastársak, munkatársak, ügyfelek, tanárok, szomszédok, lelkipásztorok – Isten ilyen emberek segítségével változtat meg minket. Életünk megváltoztatásának másik eszközét Isten kezében a körülmények jelentik. Ezzel kapcsolatban a jól ismert igehely a Róma 8,28: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Az anyagiak nyomása, a fizikai körülmények, sőt az időjárás is olyan eszközök az isteni gondviselés kezében, amelyek szentségre ösztönzik az Úr választottait. A harmadik katalizátort a lelki diszciplínák jelentik. Ez abban különbözik az első kettőtől, hogy amikor Isten a diszciplínákat használja, akkor belülről kifelé munkálkodik. Ha az emberek vagy a körülmények révén alakít minket, akkor kívülről befelé munkálkodik. A lelki diszciplínák abban is különböznek formálásunk másik két eszközétől, hogy Isten bizonyos mértékben ránk bízza, mennyire élünk velük. Általában nem sok beleszólásunk van abba, hogy Isten milyen embereket vagy körülményeket hoz elénk, azt viszont eldönthetjük, hogy ma fogunk-e Bibliát olvasni vagy böjtölni. Egyrészt tehát azt látjuk, hogy még a legerősebb vasakaratból fakadó önfegyelem sem fog szentebbé tenni minket, mivel a szentségben való növekedés Isten ajándéka (János 17,17; 1Thesszalonika 5,23; Zsidók 2,11). Másrészt azonban tehetünk valamit a folyamat elősegítése érdekében. Isten azért adta nekünk a lelki diszciplínákat, hogy az ő kegyelme elfogadásának és az istenfélelemben való növekedésnek az eszközei legyenek életünkben. Ezek segítségével Isten elé járulunk, hogy munkálkodjon bennünk. 17
• A lelki diszciplínák Az Újszövetséget eredetileg görögül írták. Az új protestáns fordításban szereplő „gyakorold” szó görög megfelelője a gumnasia – ebből származnak a magyar gimnázium és gimnasztika szavak. Ez a szó azt jelenti, hogy „gyakorol vagy fegyelmez”, ezért adja vissza az új protestáns fordítás az 1Timóteus 4,7-et a következőképpen: „inkább gyakorold magad a kegyességben”. Gondoljunk úgy a lelki diszciplínákra, mint lelki „gyakorlatokra”. Ha például a kedvenc helyünkre megyünk imádkozni vagy naplót írni, az olyan, mintha fölkeresnénk egy tornatermet, hogy igénybe vegyünk egy kondicionáló eszközt. Ahogyan az ilyesféle sportszerek növelik testi erőnket, úgy növelik a lelki diszciplínák az istenfélelmünket. Van két bibliai történet, mely más szempontból mutatja be a lelki diszciplínák szerepét. A Lukács 18,35–43-ban található történet arról szól, hogy Bartimeus, a vak koldus hogyan találkozott Jézussal. Bartimeus Jerikó közelében az út szélén ült, amikor szokatlanul nagy és izgatott tömeg közeledett felé. Megkérdezte, mi történik, mire azt felelték neki, hogy a názáreti Jézus halad arra. Még a társadalomból kitaszított Bartimeus is hallotta azokat a Jézusról szóló hihetetlen történeteket, amelyek az utóbbi két-három év folyamán egész Izráelben elterjedtek. Bartimeus azonnal kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” A menetet vezető embereket – akik talán a helyi méltóságok közé tartoztak – zavarta a koldus lármás viselkedése, ezért szigorúan rászóltak, hogy maradjon csöndben. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Jézus mindenki megdöbbenésére megállt, és odahívta az őt hívó embert. Azzal jutalmazta a szegény Bartimeus hitét, hogy csodát téve kigyógyította őt a vakságából. A második bibliai történet a Szentírás következő szakaszában, a Lukács 19,1–10-ben található. Ez a híres beszámoló Zákeus, a vámszedő megtérését beszéli el. Lehet, hogy az eset mindössze néhány perccel Bartimeus meggyógyítása után történt. Mivel Zákeus 18
Az istenfélelem érdekében •
igen alacsony ember volt, a tömegben nem látta Jézust. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa az alatta elhaladó Jézust. Amikor Jézus odaért, felnézett a fára, nevén szólította Zákeust, és megkérte, hogy jöjjön le. Mindketten bementek a vámszedő házába, ahol Zákeus üdvözítő hitre jutott Krisztusban. Elhatározta, hogy vagyona felét a szegényeknek adja, s kamatostul visszafizeti az összes jogtalanul szedett adót. Gondoljunk úgy a lelki diszciplínákra, mint olyan módszerekre, amelyek segítségével Isten kegyelmének útjába kerülhetünk, és az Urat kereshetjük, ahogyan Bartimeus és Zákeus Jézus útjába került, és kereste őt. Akárcsak ez a két kereső ember, mi is látni fogjuk, hogy Jézus kész megkönyörülni rajtunk és közösséget vállalni velünk. S idővel átalakít majd minket, hogy a Krisztushoz való hasonlóság magasabb szintjére jussunk (2Korinthus 3,18). A lelki diszciplínák tehát Isten átformáló kegyelmének csatornáit is jelentik. Amikor a Krisztussal való közösséget keresve az útjukba kerülünk, ő ránk árasztja kegyelmét, s mi átalakulunk. Ezért kell fontossági sorrendünk elejére helyeznünk a lelki diszciplínákat, ha istenfélők akarunk lenni. A 19. századi Nagy-Britanniában élő híres baptista igehirdető, Charles Spurgeon így hangsúlyozta ennek fontosságát: „Mindenekelőtt gondoskodnom kell a Krisztussal való közösségem ápolásáról, mert bár ez sohasem lehet békességem alapja – ezt jól jegyezzük meg –, mégis ez lesz békességem csatornája.”1 A lelki diszciplínák jelentik a békességnek és mindazoknak a dolgoknak a csatornáit, amelyeket Krisztus ad nekünk, hogy szentek legyünk. Tom Landry, aki közel három évtizeden át volt a Dallas Cowboys amerikai-futballcsapatának edzője, azt mondta: „Egy focicsapat edzőjének az a feladata, hogy embereit rávegye arra, amit nem akarnak megtenni, hogy azzá válhassanak, akik mindig is szerettek volna lenni.”2 A keresztyéneket ugyanígy arra hívja Isten, hogy olyasmit tegyenek, amit maguktól nem tennének 19
• A lelki diszciplínák – gyakorolják a lelki diszciplínákat –, hogy azzá váljanak, akik mindig is lenni szerettek volna, vagyis Jézus Krisztushoz hasonló emberek. „Fegyelmezd magad – mondja az Ige – az istenfélelem érdekében.”
A lelki diszciplínák – az Úr elvárja őket A „fegyelmezd magad az istenfélelem érdekében” szavak az eredeti szövegben egyértelművé teszik, hogy ez nem pusztán egy javaslat, hanem Isten parancsa. A szentség nem egy szabadon választható lehetőség azok számára, akik a Szent gyermekeinek mondják magukat (1Péter 1,15–16), ezért a szentség eszközei, vagyis a lelki diszciplínák sem szabadon választható lehetőségek. Salamon a Példabeszédek 23,12-ben a következő ihletett tanácsot adja: „Ragaszkodjon szíved a fegyelmezéshez.” (angolból) (Bár a Példabeszédek könyvében a fegyelmezés általában az Úr fenyítését jelenti, az ehhez hasonló versek alkalmazhatók a lelki diszciplínákra, ha felismerjük, hogy az Úr azért fegyelmez, hogy rávegyen bennünket önmagunk fegyelmezésére.) A ragaszkodjon szó azt a képet juttatja eszembe, amikor egy matricát ragasztok a szélvédőmre vagy az autóm ütközőjére. Más szóval az Úr azt várja tőlünk, hogy tartósan kötődjünk azokhoz a lelki módszerekhez, amelyek elősegítik az istenfélelmet. A fegyelmezett lelkiség elvárása burkoltan megtalálható Jézusnak a Máté 11,29-ben olvasható ajánlatában: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem…” Ugyanez mondható el a tanítványságra vonatkozó ajánlatról is: „Azután így szólt mindnyájukhoz: »Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.«” (Lukács 9,23) Ezekből az igeversekből megtudhatjuk, hogy Jézus tanítványának lenni legkevesebb annyit jelent, hogy tanulunk tőle, és követjük őt. 20