Szentírás megismerése1 20

A Szentírás megismerése R.C. Sproul Előszó: J. I. Packer

A TÉVEDHETETLENSÉG Magyarázata R.C. SPROUL A Bibliai Tévedhetetlenség Nemzetközi Tanácsa Előszó: Roger R. Nicole

Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány 1135 Bp. Béke u. 35/a A member of BEE International

A Szentírás megismerése Originally published by InterVarsity Press as Knowing Scripture by R. C. Sproul. © 1977

by InterVarsity Christian Fellowship of the USA. Translated and printed by permission of InterVarsity Press, P.O. Box 1400, Downers Grove, IL 60515, USA. ISBN 0-87784-733-9

A Tévedhetetlenség magyarázata ©1980 by the International Council on Biblical Inerrancy

Fordította: Giogiorv Adrian Borító: Mentler Gyula Felelős szerkesztő: Taylorné Szakáll Ibolya A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt.

Minden jog fenntartva.

A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.

Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest

Tartalomjegyzék

A Szentírás megismerése

5

A Tévedhetetlenség magyarázata

89

Apรกmnak, Robert C. Sproulnak, egy laikusnak, aki szerette a Kรถnyvet.

A Szentírás megismerése Tartalomjegyzék 1 Miért kell tanulmányozni a Bibliát?

Két mítosz 11 A Szentírás világossága 12 A motiváció kérdése 14 A bibliatanulmányozás bibliai alapja 15 A Biblia, mint kinyilatkoztatás 18 Elmélet és gyakorlat 19 A testi (érzéki) keresztyén 20 A kötelesség kérdése 23 2 Személyes bibliatanulmányozás és egyéni értelmezés Luther Márton és a személyes értelmezés 25 Objektivizmus és szubjektivizmus 28 A tanító szerepe 30 3 A hermeneutika: az értelmezés tudománya A hit analógiája 34 A Biblia szó szerinti értelmezése 35 Szó szerinti értelmezés és típus analízis 36 A metafora problémája 38 A középkori quadriga 39 A nyelvtani-történeti módszer 40 Forráskritika 41 Szerzőség és keltezés 42 Nyelvtani tévedések 43 4 A bibliaértelmezés gyakorlati szabályai Első szabály: Mint bármilyen más könyvet 45 Második szabály: Egzisztenciális olvasás 46 Harmadik szabály: A történelmi és a didaktikus 49 Negyedik szabály: A szavak jelentése 53 Ötödik szabály: A szavak jelentése 56 Hatodik szabály: A parallelizmusok 60 Hetedik szabály: Példabeszéd és törvény 63 Nyolcadik szabály: Lélek és a betű 64 Kilencedik szabály: Példázatokkal 67 Tizedik szabály: Jövendölő próféciák 69 5 A kultúra és a Biblia A kulturális körülmények és a Biblia 71 A kulturális körülmények és az olvasó 73 Alapelvek és szokások 74 Gyakorlati irányelvek 75 6 A bibliatanulmányozás gyakorlati segédeszközei Bibliafordítások 79 Jegyzetekkel ellátott Bibliák 80 A King James Biblia 81 Kommentárok 82 Konkordanciák, Bibliai szótárak és Atlaszok 83 Idegen fordítások 84 Bibliaolvasási program kezdők számára 84

Mi a helyzet a göröggel és a héberrel?

Befejezés 88

86

ELŐSZÓ Ha én lennék az ördög (kérlek, ne tégy erre megjegyzést), akkor egyik legfontosabb célom az lenne, hogy megakadályozzam az embereket a Bibliába való belemélyedésbe. Tudva azt, hogy ez Isten Igéje, amely arra tanítja az embereket, hogy megismerjék, szeressék és szolgálják az Ige Istenét, mindent megtennék annak érdekében, hogy körülvegyem a Bibliát szakadékok, tövis-sövények és csapdák szellemi megfelelőivel, hogy attól így az embereket elriasszam. Kétségkívül mintha bókot fogadnék, önelégült büszkeséggel ismerném el, hogy a bölcs öreg Jonathan Edwards tökéletesen jellemzett, amikor ezt írta: „Az ördög soha nem próbálna tiszteletet kelteni az emberekben az isteni Ige iránt, amelyet Isten nagyszerű és állandó szabályként adott... Vajon a megtévesztés érdekében az eltévelyedés szelleme bírná rá az embereket a csalhatatlan szabály nagyrabecsülésére, és késztetné őket arra, hogy sokat gondolkodjanak róla, és legyenek nagyon jártasak benne?...Az ördög mindig is halálosan haragudott és gyűlölte a szent könyvet, a Bibliát: minden tőle telhetőt megtett azért, hogy kioltsa azt a fényt...Elkötelezte magát a Biblia ellen, és gyűlöl minden szót benne.”

Mindennap azon munkálkodnék, hogy bebizonyítsam Edwards szavainak igazságát.

Hogyan? Nos, megpróbálnék minden lelkészt elvonni a Biblia prédikálásától és tanításától, és megpróbálnám azt az érzést elterjeszteni, hogy ennek az ókori könyvnek a személyes tanulmányozása egy olyan fölösleges megterhelés, amelyről a modern keresztyének minden veszteség nélkül lemondhatnak. Kétségeket terjesztenék a Biblia igazságáról és fontosságáról, belátásáról és őszinteségéről, és ha valaki még mindig ragaszkodna az olvasásához, arra csábítanám, hogy azt feltételezze, e gyakorlat haszna inkább az általa kiváltott nemes és békés érzelmekben rejlik, mintsem annak a figyelembevételében, amit a Szentírás valójában mond.

Mindenáron meg akarnám akadályozni, hogy fegyelmezett módon használja az eszét a Biblia üzenete nagyságának felfogásához.

Ha én volnék az ördög, áttekintve a mai helyzetet, azt hiszem meg lennék elégedve előmenetelemmel. De korántsem lennék megelégedve ennek a könyvnek a láttán, amelyet R. C. Sproul írt.

Több mint egy évszázadon át a protestáns teológia konfliktusban volt a Bibliával kapcsolatosan. Az első tűzfészek az ihletettség, és annak következménye, a tévedhetetlenség volt. Ötven évvel ezelőtt a vita eltolódott a kinyilatkoztatás, és Istennek az állítólag tévedhető Szentíráson keresztül történő kommunikálási módja és tartalma irányába. Ma az értelmezés van az érdeklődés középpontjában, valamint a szubjektivizmus, amely tegnap arra, a következtetésre jutva, hogy a Biblia sem nem igaz, sem nem megbízható, ma azt állítja a Bibliáról, hogy a nekünk szóló üzenete nem következetes, sem nem világos. E magatartás eredményei gyakran zavarosak és bonyodalmasak. Éppen ezért melegen üdvözöljük Dr. Sproul laikusoknak szóló, mélyreható bevezetését a bibliaértelmezés feladatába.

Melyek e tanulmány sajátos tulajdonságai? Áttekinthetőség, józan ész, az anyag átfogó ismerete és egy túláradó lelkesedés, amely e dolgozat íróját még remekebb előadóvá formálja át. A Biblia lelkesíti a szerzőt, és ez a lelkesedés ragályos. Nos, kóstold meg és meg fogod látni! Sproul bibliatanulmányozásról szóló könyve kedvet csinál a Biblia tanulmányozásához, és képessé tesz ennek megtételére: és lehet-e nagyobb erénye egy ilyen könyvnek? Vannak a hermeneutikának olyan technikai problémái, amelyek e könyv hatáskörén kívül állnak, de azok az alapok itt vannak, amelyek nagyon hasznosan hangsúlyozzák Istennek a Szentírásban található tanítása objektivitását, valamint annak megfejtési és alkalmazási módjának ésszerűségét. Örömömre és megtiszteltetésemre szolgál egy olyan könyvet ajánlani a keresztyén olvasóknak, amelytől sok jót várhatnak.

J. I. Packer Trinity College Bristol, England

BEVEZETÉS Az elmúlt húsz év tanúja volt a Szentírás iránti érdeklődés megújulásának. Mióta a neoortodox teológia felszólította az egyházat a Biblia tartalmának komoly tanulmányozására, több érdeklődés mutatkozik az egyház életében a Biblia megértése és üzenetének nemzedékünkre való alkalmazása iránt. De ezzel az új érdeklődéssel együtt zűrzavar is támadt; kevés volt az egyetértés a keresztyén tudósok között a bibliaértelmezés elemi alapelveit illetően. Ez a zűrzavar a tudósvilágban hatással volt az egész egyház életére. Úgy tűnik, napjainkban a „laikus megújulás” ideje van. E megújulás többnyire kapcsolatban van a házi bibliatanulmányozásokkal és a kiscsoportos közösségekkel. Sokan gyűlnek össze, hogy maguk között beszélgessenek, vitatkozzanak a Bibliáról és magyarázzák a Bibliát a maguk számára. Gyakran az emberek azon találják magukat, hogy véleményük eltérő azzal kapcsolatosan, hogy mit jelent a Biblia vagy hogyan kellene azt alkalmazni.

Ennek sajnálatos következményei voltak.

Sokak számára a Biblia rejtély marad, amely mérhetetlenül eltérően értelmezhető. Sőt, egyesek kétségbeestek, hogy nem képesek annak megértésére. Mások számára a Bibliának viasz orra van, amelyet az olvasó érdekeltségének megfelelően lehet alakítani. Úgy tűnik, túl gyakori ez a következtetés: „Bármit be lehet bizonyítani a Bibliából”.

Van valamilyen kiút ebből a zűrzavarból? Találhatnak-e a komoly olvasók olyan alapelveket, amelyek átvezetnék őket a minden irányból hallható ellentétes szempontok között? Ez csupán néhány kérdés, amellyel e könyv szándékozik foglalkozni. Bár sok kérdésnek van tudományos megközelítése, nem vezetett az a szándék, hogy beavassam az olvasókat az akadémikus vitákba a hermeneutika tudományát illetően. Elsősorban inkább az vezetett, hogy alapvető, „ésszerű” irányelveket bemutatva, a komoly olvasókat hozzásegítsem a Szentírás hasznos tanulmányozásához. A Biblia önmagáról való nézetével egyetértésben a könyv törekszik kihangsúlyozni a Szentírás isteni eredetét és tekintélyét. Ezért megpróbáltam olyan értelmezési szabályokat alkotni, amelyekkel ellenőrizni és egyensúlyban lehet tartani azt a hajlamunkat, mely alapján a Bibliát saját előítéleteink szerint értelmezzük. A könyv különféle módszerek bemutatásával fejeződik be, amelyek rendelkezésre állnak, hogy segítsék a Biblia mind kezdő, mind előrehaladottabb tanulmányozóit.

Mindenek felett azt szeretném, ha ez egy olyan gyakorlati könyv lenne, amely a laikus embereknek nyújt segítséget. Valójában az a legfőbb reményem, hogy a keresztyének folytatni fogják a Biblia tanulmányozását és továbbra is közreműködnek a gyülekezeti életben. Hadd legyen ez a könyv bátorítás úgy az örömben, mint az értelemben való kitartásra.

Hálával tartozom sokaknak, akik segítettek e feladat elvégzésében. Különös köszönettel tartozom Mary Semach-nak a kézírat legépeléséért. Ugyanakkor méltányolni szeretném Stuart Boehmig segítségét, aki közreműködött a szükséges átdolgozások elvégzésében, valamint Prof. David Wells felbecsülhetetlen tanácsait a kézirat kijavításában.

R. C. Sproul The Ligonier Valley

1 Miért kell tanulmányozni a Bibliát?

Miért kell tanulmányozni a Bibliát? Szokatlannak és nevetségesnek tűnhet e kérdés felvetése, mivel valószínűleg nem olvasnád e könyvet, ha nem volnál már meggyőződve a bibliatanulmányozás szükségességéről. Azonban legjobb szándékainkat is sokszor meggyengítik hangulataink és szeszélyeink. Gyakran mellékessé válik a bibliatanulmányozás.

Tehát, mielőtt szemügyre vennénk a bibliatanulmányozás gyakorlati irányelveit, hadd tekintsünk át néhány kényszerítő indítékot, amely a Biblia tanulmányozására késztet.

Két mítosz Először nézzünk meg néhány kifogást, amelyek miatt az emberek nem tanulmányozzák a Bibliát. Ezek az „indokok” gyakran tartalmaznak mítoszokat, amelyek a sok ismétlés miatt elcsépelt közhelyekké váltak. A mítosz, amely az első helyet követeli a kifogások csarnokában az az elképzelés, hogy a Biblia túlságosan bonyolult ahhoz, hogy egy közönséges ember megértse azt.

Első mítosz: A Bibliát annyira nehéz megérteni, hogy csak magas felkészültségű, szakképzett teológusok tudnak foglalkozni a Szentírással.

Ezt a mítoszt sokszor ismételgetik őszinte emberek. Azt mondják, „Úgy gondolom, hogy nem tudom tanulmányoznia Bibliát, mert akárhányszor megpróbálom olvasni, nem értem” Amikor némelyek ezt mondják, akkor talán ezt akarják visszahallani: „Ez rendben van.

Megértelek. Valóban bonyolult könyv, és ha nincs teológiai felkészültséged, talán nem kellene nekirugaszkodnod.” Vagy esetleg ezt akarják hallani: „Tudom, túl nehéz, túl mély, túl beható. Dicsérlek fáradhatatlan erőfeszítéseidért, ahogyan kitartó küszködéssel próbálod megoldani Isten Igéjének zavarba ejtő rejtvényeit. Szomorú, hogy Isten olyan homályos és rejtett nyelvet választott, hogy csak a tudósok tudják felfogni azt.” Attól félek, hogy sokan közülünk ezt szeretnék hallani. Bűnösnek érezzük magunkat és el akarjuk hallgattatni lelkiismeretünket keresztyén kötelességünk elhanyagolása miatt.

Amikor kifejezésre juttatjuk ezt a mítoszt, akkor ezt bámulatba ejtő könnyedséggel tesszük. Ezt a mítoszt oly gyakran ismétlik, hogy egyáltalán nem tartjuk valószínűnek ennek kétségbevonhatóságát. Mégis tudjuk, hogy érett felnőttekként, akiknek középiskolai vagy annál magasabb végzettségük van, meg tudjuk érteni a Biblia alapüzenetét.

Ha el tudjuk olvasni az újságot, akkor el tudjuk olvasni a Bibliát is. Tulajdonképpen megkockáztatnám azt gondolni, hogy sokkal bonyolultabb szavak és fogalmak találhatók egy újság címoldalán, mint a Biblia legtöbb oldalán.

Második mítosz: A Biblia unalmas.

Ha arra kényszerítjük az embereket, hogy magyarázzák meg, mit értettek azalatt, amikor az első mítoszt juttatták kifejezésre, akkor általában így válaszolnak: „Nos, azt hiszem, hogy valójában megértem, de őszintén megmondva halálra untat engem ez a könyv.” Ez a megállapítás nem annyira az olvasottak megértésének képtelenségét tükrözi, mint inkább az egyes személy által érdekesnek és izgalmasnak tartott dolgok iránti kedvet és hajlamot.

Sok évvel ezelőtt eszméltem rá az unalom túlsúlyára, amelyet az emberek a Bibliával kapcsolatosan tapasztalnak, mielőtt tanítani kezdtem a Szentírásról egy keresztyén főiskola kötelező biblia-kurzusain. Az intézet elnöke felhívott telefonon és ezt mondta: „Szükségünk van valakire, aki fiatal és érdekfeszítő, akinek dinamikus módszere van és aki „élővé teszi a Bibliát.” Kényszerítenem kellett magam, hogy lenyeljem szavaim. Ugyanis ezt akartam mondani: „Azt akarja, hogy élővé tegyem a Bibliát? Nem tudtam, hogy meghalt.

Tulajdonképpen még azt sem hallottam, hogy beteg lett volna. Ki volt az ügyeletes orvos a Biblia halálakor?” Nem, senki számára nem tehetem a Bibliát élővé. A Biblia már él. Engem tesz élővé.

Csodálkozom azon, amikor azt mondják, a Biblia unalmas. A bibliai személyek tele vannak élettel. Páratlan szenvedéllyel mutatják be őket. Életük feltárja a drámát, az indulatot, a bujaságot, a gyilkosságot, az odaszentelést és az emberi élet minden elképzelhető oldalát.

Van benne rendreutasítás, lelkiismeret-furdalás, töredelem, megvigasztalódás, gyakorlati

bölcsesség, filozofikus elmélkedés, és mindenek felett igazság. Lehet, hogy az egyesek által tapasztalt unalmasság a szöveg ősrégi volta miatt van, amely emiatt idegennek tűnhet.

Hogyan lehet Ábrahám élete - aki olyan régen és olyan távol élt - összefüggésben velünk? De a bibliai történelem személyei valóságosak. Bár életkörnyezetük különbözik a miénktől, küzdelmeik és gondjaik nagyon hasonlóak a mieinkhez.

A Szentírás világossága A XVI. században a reformátorok kijelentették, hogy bizonyosak abban, amit ők a Szentírás áttekinthetőségének neveztek. Ők a Szentírás világos voltát értették e technikai kifejezés alatt. Azt állították, hogy a Biblia alapvetően világos és érthető. Elég egyszerű ahhoz, hogy bármely írni-olvasni tudó ember megértse fő üzenetét. Nem mintha a Biblia minden része egyformán világos lenne, vagy ne volnának benne nehéz szakaszok vagy részek. Az ókori nyelvekben és az exegézis kényes kérdéseiben szakképzetlen laikusoknak lehetnek nehézségeik egyes szentírás-részekkel, de a lényeges tartalom elég világos a könnyed megértéshez. Luther például meg volt győződve arról, hogy ami homályos és zavaros a Szentírás egyik részében, az sokkal világosabban és egyszerűbben van kifejezve a Szentírás más részeiben.

A Biblia egyes szakaszai annyira világosak és egyszerűek, hogy sértőek az intellektuális fennhéjázástól szenvedők számára. Néhány évvel ezelőtt előadást tartottam arról, hogy Krisztus halála hogyan teljesítette be az Ótestamentum átok motivumát. Előadásom kellős közepén félbeszakított egy ember a hallgatóságból, ezt mondva hangosan: „Ez primitív és ocsmány.” Megkértem, hogy ismételje el megjegyzését, azért, hogy minden jelenlevőnek lehetősége legyen meghallgatni kifogását. Amikor elismételte, ezt válaszoltam: „Önnek pontosan igaza van. Különösen tetszik szavainak megválogatása, primitív és ocsmány.” A megváltás egész története primitív kifejezésekkel van elbeszélve, kezdve Ádám és Éva a kígyóval való találkozásának epizódjától, folytatva az elsöprő pusztítással, amellyel Isten megbüntette Egyiptom harciszekereit a kivonuláskor, egészen a názáreti Jézus durva és kegyetlen meggyilkolásáig. A Biblia egy olyan Istent mutat be, aki meghallja egész népe sóhajtásait, a paraszttól a filozófusig, a lassú észjárásútól a kifinomult tudósig. Az Ő üzenete elég egyszerű ahhoz, hogy azt a legprimitívebb elbukott teremtményei is megérthessék.

Milyen Isten volna az, aki szeretetét és megváltását technikai kifejezésekkel és annyira mély fogalmakkal nyilatkoztatná ki, hogy csupán hivatásos tudósok elit testülete lenne képes megérteni azt? Isten azért beszél primitív kifejezésekkel, mert primitíveket szólít meg.

Ugyanakkor a Szentírás elég mélységet tartalmaz ahhoz, hogy egy életre feladatot adjon a legügyesebb és legműveltebb tudósoknak teológiai vizsgálódásaikban.

Ha a primitív szó alkalmas a Szentírás tartalmának leírására, az ocsmány szó sokkal inkább az. A bűn minden ocsmányságát világos és egyenes nyelven örökíti meg a Szentírás. És mi ocsmányabb a keresztnél? Itt az ocsmányság kozmikus méreteket ölt. A kereszten Krisztus magára veszi az emberi ocsmányságokat, hogy megváltsa azokat.

Ha egyike vagy azoknak, akik az unalmasság vagy a nehézség mítoszához ragaszkodnak, talán azért is van ez így, mert az egész Szentírásnak tulajdonítottál olyasmit, amit némely részeiben találtál. Talán egyes szakaszok különösen nehezek és homályosak. Más szakaszok megszédítettek és összezavartak. Lehet, hogy azokat a tudósokra kellene bízni, megfejtés céljából. Ha a Szentírás bizonyos szakaszait nehéznek és bonyolultnak találod, szükséges ragaszkodnod ahhoz is, hogy az egész Szentírás unalmas és érdektelen?

A bibliai keresztyénség nem egy titkos vallás. Tartalma nincs elrejtve bizonytalan szimbólumokba, amelyek megértéséhez egyfajta különös, előzetes ismeret szükséges. Nincs szükség semmilyen különleges intellektuális ügyességre vagy pneumatikus ajándékra a Szentírás fő üzenetének megértéséhez. Ez megtalálható a keleti vallásoknál, ahol az előzetes ismeret néhány magányos gurura korlátozódik, akik egy kunyhóban laknak a magas Himalajában. Lehet, hogy az istenek megdöbbentették a gurut a világegyetem néhány mély titkával. Odautazol, hogy kérdezősködj tőle, és azt mondja neked lecsendesítő suttogással, hogy az élet értelme „az egykezes tapsolás.” Ez titkos. Annyira titkos, hogy maga a guru sem érti. Azért nem értheti meg, mert ez egy lehetetlenség. A lehetetlenségek gyakran azért hangzanak mélyértelműnek, mert nem lehet azokat megérteni. Mikor olyan dolgokat hallunk,

amelyeket nem értünk nem, olykor azt gondoljuk, hogy azok egyszerűen túl mélyek vagy súlyosak ahhoz, hogy felfogjuk őket, pedig tulajdonképpen csupán értelmetlen megállapítások, mint például az „egykezes tapsolás.” A Biblia nem így beszél. A Biblia értelmes szószerkezetekben beszél Istenről. Ezek közül egyes szerkezetek lehetnek nehezebbek, de ezek nem értelmetlen állítások, amelyek mélyére csak egy guru hatolhat.

A motiváció kérdése Fontos megjegyezni, hogy e könyv témája nem az, hogy hogyan olvassuk a Bibliát, hanem az hogy hogyan tanulmányozzuk a Bibliát. Jókora különbség van az olvasás és a tanulmányozás között. Az olvasás olyasmi, amit kényelmesen pihenve végezhetünk, amit szigorúan csak kikapcsolódás céljából, alkalmilag teszünk. De a tanulmányozás fáradozást, komoly és szorgalmas munkát sejtet. Itt van tehát hanyagságunk igazi problémája.

Elmulasztjuk Isten Igéje tanulmányozásának feladatát, és nem azért mert nehéz azt megérteni, vagy mert unalmas és érdektelen, hanem mert ez munkát jelent. A mi problémánk nem az intelligencia hiánya vagy a szenvedély hiánya. A mi problémánk az, hogy lusták vagyunk.

Barth Károly, a híres svájci teológus írta egyszer, hogy minden emberi bűn három alapvető emberi problémában gyökerezik. Az alapvető bűnök listájába foglalta bele a büszkeség (önhittség), tisztességtelenség és a lustaság bűneit. Ezen alapvető bűnök egyikét sem semmisíti meg azonnal a lelki újjászületés. Mint keresztyéneknek harcolnunk kell e problémák ellen egész zarándoklásunk ideje alatt. Ez ellen egyikünk sem védett. Ha foglalkozni akarunk a bibliatanulmányozás tudományával, el kell ismernünk az elején, hogy a kitartáshoz szükségünk lesz Isten kegyelmére.

A lustaság problémája velünk van a bűneset megátkozása óta. Munkánk most már verítékkel kevert. A gyomot könnyebb nevelni, mint a gabonát. Könnyebb olvasni az újságokat, mint a Bibliát tanulmányozni. A munka átka nem tűnik el egyszerűen azért, mert a feladatunk most éppen a Szentírás tanulmányozása.

Sűrűn tartok előadásokat csoportoknak a bibliatanulmányozás témájáról. Általában megkérdezem, hogy a csoportból hányan keresztyének egy vagy több éve. Azután ezeket megkérdezem, hogy hányan olvasták el a teljes Bibliát elejétől végig. Minden esetben az elsöprő többség negatívan válaszol. Találomra merném mondani, hogy legalább nyolcvan százaléka azoknak, akik egy éve, vagy több mint egy éve keresztyének, még soha nem olvasták el a teljes Bibliát. Hogyan lehetséges ez? Csak az emberiség alapvető bűnesetére való utalás adhat választ erre a kérdésre.

Ha már elolvastad az egész Bibliát, akkor a keresztyén emberek csekély kisebbségéhez tartozol. Ha már tanulmányoztad is a Bibliát, akkor egy még jelentéktelenebb kisebbséghez tartozol. Nem bámulatos, hogy majdnem mindenki véleményt mond a Bibliáról, noha valójában mégis olyan kevesen tanulmányozták azt? Olykor úgy néz ki, mintha azok lennének az egyetlenek, akik időt szánnak a Biblia tanulmányozására, akik a legélesebb fejszét élesítik ellene. Sokan azért tanulmányozzák a Szentírást, hogy lehetséges menekülési utakat találjanak, amelyeken át kikerülhetnek a Biblia tekintélyének súlya alól.

A bibliai tudatlanság nemcsak a laikus emberekre korlátozódik. Ültem már olyan gyülekezeti tanácskozásokon, amelyek feladata a pásztori szolgálatra készülő teológiai hallgatók felkészítése és vizsgáztatása volt. Sok diák bibliai tudatlanságának mértéke megdöbbentő. A teológia tanmenete nem sokat tett a probléma enyhítése érdekében. Sok gyülekezet szentel fel évente olyan embereket, akiknek gyakorlatilag nincs tudomásuk a Szentírás tartalma felől.

Megrendültem egy bibliaismereti teszt kitöltésekor, amikor felvételiztem arra a teológiára, ahol tanulmányaimat végeztem. Miután befejeztem a vizsgát, mélyen zavarban voltam, és szégyelltem beadni a papíromat. Sok órát tanultam a főiskolán, amelyekről azt gondoltam, hogy felkészítenek az ilyen tesztekre, de amikor jött a teszt, nem voltam készen. Egyik kérdést a másik után hagytam kitöltetlenül és bizonyos voltam, hogy nem sikerült a vizsgám.

Amikor kifüggesztették az eredményeket, felfedeztem, hogy az egyik legmagasabb osztályzatot kaptam a hetvenöt főiskolás közül. Még a fokozatokra osztott pontozás szerint is volt sok felvételiző, akinek tíznél kevesebb pontja volt a lehetséges százból. Az én osztályzatom gyenge volt, mégis az egyik legjobb volt a rosszak közül.

A bibliai analfabetizmus annyira elterjedt lett a lelkészek között, hogy gyakran találunk pásztorokat, akik idegesek és mérgesek, ha a hívek arra kérik őket, hogy tanítsák őket a Bibliából. Sok esetben a pásztor halálos félelemben él, hogy tudatlansága le lesz leplezve azáltal, hogy egy olyan helyzetbe kerül, amelyben elvárják tőle a Bibliából való tanítást.

A bibliatanulmányozás bibliai alapja Magának a Bibliának sok mondanivalója van a bibliatanulmányozás fontosságáról.

Vizsgáljunk meg két szakaszt, egyet-egyet mindegyik testamentumból, hogy bepillantsunk ezek üzenetébe.

Az 5Móz. 6-ban találunk egy szakaszt, amely jólismert volt az Ótestamentumot olvasó minden zsidó előtt. Ennek a szavaival hívták a gyülekezetet az istentiszteletre. Ezt olvassuk: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (4-5 v.) Legtöbbünk előtt jól ismert szavak ezek. De közvetlenül mi követi ezeket? Olvassuk tovább: Maradjanak a szívedben azok az Igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat ajtód félfáira és kapuidra! (6-9 v.)

Itt Isten szuverén módon parancsolja, hogy Igéjét olyan szorgalommal tanítsák, hogy az behatoljon a szívbe. Ennek az igének a tartalmáról nem szabad csak alkalomszerűen és ritkán említést tenni. Ismétlődő megbeszélése minden nap napirenden van. Azzal, hogy felszólít a kézre, homlokra, ajtófélfára és kapura való rögzítésre, világossá teszi, Isten azt akarja mondani, hogy e feladatot el kell végezni bármilyen módszer igénybevételével.

Az Újtestamentumra térve, Pál Timóteusnak írt figyelmeztetését olvassuk: De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere teljes mértékeben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen (2Tim 3:14-17) Ez a buzdítás annyira alapvető a bibliatanulmányozás fontosságának megértéséhez, hogy alapos vizsgálatot igényel.

Maradj meg abban, amit tanultál. A figyelmeztetés ezen része a folyamatosságra teszi a hangsúlyt. Szentírás-tanulmányozásunkat nem lehet egyszer s mindenkorra elvégezni. Nincs helye a felszínes, egyszeri átfutásnak. Következetesség szükséges a bibliai ismeretek megszerzéséhez.

Szent írások, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre. Pál a Szentírásnak bölcsességet adományozó képességéről beszél. Amikor a Biblia a „bölcsesség”-ről beszél, akkor egy különleges fajta bölcsességre utal. E kifejezés jelentése nem foglalja magában az „evilági anyagias bölcsesség” képességét, vagy azt az okosságot, amely szükséges a Szegény Richard évkönyvének megírásához. (megj.: Szegény Richard évkönyvét Benjamin Franklin írta még az amerikai forradalom előtt, amelyben hasznos tanácsokat ad a bölcs életmódra nézve. E könyv mély hatást gyakorolt az amerikai kultúrára, és szinoním lett magával a bölcsességgel és a jóléttel. Bár Franklin vallásos volt, de nem volt hívő). A bibliai nyelvezetben a bölcsesség azzal a gyakorlati kérdéssel kapcsolatos, amelynek tárgya megtanulni azt, hogy hogyan lehet Istennek tetsző életet élni. Az Ótestamentum bölcsesség irodalmának átolvasása világossá teszi ezt a kihangsúlyozást. A Példabeszédek könyve például azt mondja, hogy a bölcsesség „az Úr félelmével” kezdődik (Péld 1:7; 9:10). Ez nem egy szolgai félelem, hanem a tisztelet és hódolat magatartása, amely szükséges a valódi istenfélelemhez. Az Ótestamentum különbséget tesz a bölcsesség és az ismeret között. Arra hív fel, hogy ismeretekre tegyünk szert, de még inkább arra, hogy bölcsességet szerezzünk.

Az ismeret szükséges a bölcsesség gyarapodásához, de nem azonos a bölcsességgel.

Valakinek lehet ismerete, és ugyanakkor hiányozhat a bölcsessége, de nem lehet valakinek bölcsessége ismeret nélkül. Egy ismeretek hiányában levő személy tudatlan. Egy bölcsesség hiányában levő személyt viszont bolondnak tartanak. A bibliai fogalomkörben a bolondság erkölcsi kérdés és Isten ítéletében részesül. A bölcsesség a legmagasabb értelemben az

üdvösségre vonatkozik. Így tehát a bölcsesség teológiai kérdés. Pál azt mondja, hogy a Szentírás által azt a fajta bölcsességet szerezhetjük meg, amely a mi alapvető beteljesedésünkre és sorsunkra vonatkozik.

Tudva, kiktől tanultad ezeket. Ki ez a „kiktől” amit Pál említ? Timóteus nagyanyjára utal Pál? Vagy önmagára, Pálra? Ezek a válaszok bizonytalanok. A „kiktől” a Timóteus által megszerzett ismeret legfontosabb forrására vonatkozik, nevezetesen Istenre. Ez sokkal világosabban kiderül e megállapításból: „A teljes Írás Istentől ihletett.”

Az Istentől ihletett Írás. Ez a szakasz a teológiai irodalom köteteinek gyújtópontja volt, amelyek leírják és megvizsgálják a bibliai inspiráció elméleteit. A szakasz kritikus szava a görög theopneuszt kifejezés, amelyet gyakran az „Istentől ihletett” mondattal fordítanak le. E kifejezés sokkal pontosabb jelentése „Istentől lehelt”, ami nem annyira arra vonatkozik, hogy Isten valamit „be” lehelt, hanem inkább arra, hogy Ő valamit „ki” lehelt. Az „ihletett” kifejezést inkább a „kilehelt” szóval kellene fordítani. Ebben az esetben nem annyira abban látnánk a szakasz jelentőségét, hogy az az ihletés elméletéről beszél, arról az elméletről, hogyan közölte a szavát Isten emberi szerzők által, hanem inkább abban, hogy a Szentírás eredetéről és forrásáról tudósít. Amit Pál tulajdonképpen mondani akar Timóteusnak, az az, hogy a Biblia Istentől jön. Ő annak legfőbb szerzője. Az Ő szava ez; Tőle ered; az Ő teljes mivoltának súlya van benne. Így tehát a kérés az, hogy emlékezz arra: „kiktől tanultad (ezeket)”.

A Szentírás hasznos a tanításra. Az egyik legfontosabb dolog, amit Pál említ, az a nagyszerű mód, ahogyan a Biblia hasznunkra van. Az első és legfontosabb a tanítás vagy az útbaigazítás haszna. Kézbe vehetjük a Bibliát és „ihlethet” bennünket könnyekre, vagy más szívszaggató érzésre indíthat. De a legnagyobb haszon az útbaigazítás. Útbaigazításunk nem a házépítésben, osztásban és szorozásban, vagy differenciál-egyenletekben segít, hanem inkább Isten dolgaiban ad útmutatást. Ezt az útbaigazitást „hasznosnak” nevezik, mert maga Isten rendkívül nagyra értékeli. Az útbaigazításnak értéke és jelentősége van.

Számtalanszor hallottam keresztyéneket azt mondani: „Miért kell nekem teológiai tantételeket tanulnom, mikor csak arra van szükségem, hogy Jézust ismerjem?” Hadd válaszoljak rögtön egy kérdéssel: Ki is Jézus? Mihelyt elkezdünk válaszolni e kérdésre, már belekeveredtünk a teológiai tantételekbe. Egy keresztyén sem kerülheti el a teológiát. Minden keresztyén teológus. Talán nem a szó legszorosabb értelmében, mindamellett mégis teológus.

A keresztyének számára nem az a kérdés, hogy teológusok lesznek-e vagy nem, hanem hogy jó teológusok lesznek, avagy rosszak. A jó teológus az, akit Isten irányít.

A Szentírás hasznos a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre. E szavakkal taglalja Pál a bibliatanulmányozás gyakorlati értékét. Mint bukott lények vétkezünk, és nem ismerjük az igazságot. Amikor vétkezünk, szükségünk van a megfeddésre.

Amikor tévedünk, szükségünk van a kijavításra. Amikor lomhák vagyunk, szükségünk van az edzésre. A Szentírás úgy működik, mint a mi fő megfeddőnk, fő korrektorunk és fő edzőnk. E világ könyvesboltjai tele vannak könyvekkel, amelyek edzési módszereket nyújtanak a sportban való kiválóság megszerzésére, a fogyásra és alakunk jó formában való tartására és minden területen való jártasság elsajátítására. A könyvtárakban halomszámra vannak könyvek, amelyek a pénzkezelésre és a bölcs befektetési eljárások változataira tanítanak. Sok olyan könyv található, amely arra tanít, hogyan lehet a veszteségeket nyereséggé változtatni, az eladósodást pedig vagyonná. De hol vannak azok a könyvek, amelyek az igazságban edzenek minket? A kérdés még mindig megmarad: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”

Hogy az Isten embere teljes mértékben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen. A keresztyén, aki nem kapcsolódik be szorgalmasan a Szentírás komoly tanulmányozásába, egyszerűen alkalmatlan arra, hogy Krisztus tanítványa legyen. Hogy valaki megfelelő keresztyén legyen és értsen Isten dolgaihoz, annak többet kell tennie, mint csupán részt venni az „élménybeszámolókon” vagy az „áldj meg engem” rendezvényeken.

Nem tanulhatunk alkalmasságot, hozzáértést úgy, hogy az átszivárog az életünkbe. A bibliai értelemben analfabéta keresztyén nemcsak alkalmatlan, hanem hiányzik a felszerelése is.

Tulajdonképpen azért nem alkalmas, mert nincs felszerelése.

A Biblia, mint kinyilatkoztatás A Biblia egyik legfontosabb előnye az, hogy olyan információval lát el minket, amelyet sehol másutt nem találunk meg. Egyetemeink ellátnak minket a természet világának kutatása során szerzett ismerethalmazzal. Tanulunk a megfigyelés, az analízis és az elvont gondolkodás által. Összehasonlítjuk vagy szembeállítjuk nevezetes tudósok különféle véleményeit. De mindazzal a tudással, ami rendelkezésünkre áll e világban, nincs senki, aki egy bizonyos távlatból beszélne hozzánk, senki, aki tanácsolna, ahogy a filozófusok mondják, sub species aeternitatis.

Csak Isten nyújthat örök távlatot és Ő beszélhet hozzánk abszolút és döntő tekintéllyel. A Szentírás által biztosított felszerelés előnye az, hogy olyan ismeret lesz elérhető számunkra, amelyet semmilyen más forrásból nem lehet megtanulni. A Szentírás természetesen beszél olyan dolgokról is, amelyeket más eszközök segítségével is meg lehet tanulni. Nem függünk teljesen az Újtestamentumtól, hogy megtudjuk, ki volt Augusztusz császár, vagy milyen messze volt Jeruzsálemtől Betánia. De a világ legjobb földrajztudósa sem mutathatja meg az Istenhez vezető utat, és a világ legjobb pszichiátere sem adhatja meg a végső választ bűnösségünk kérdésére. Vannak olyan dolgok a szent iratokban, amelyek „leleplezik” számunkra azt, amit az emberi kutatások nem tudnak felfedezni.

Bár sokat lehet Istenről megtudni a természet kutatása során, mégis az Ő önkinyilatkoztatása a Szentírásban az, ami a legteljesebb és legértékesebb számunkra.

Hasonlatosság van aközött, ahogyan megismerjük az embereket ebben a világban és ahogyan megismerkedünk Istennel. Ha meg akarunk tudni valamit egy emberi lényről, mondjuk Bill Monroe-ról, sokféleképpen lehet eljárni. Írhatunk az FBI-hoz vagy a CIA-hez és megtudhatjuk, hogy van-e aktájuk róla. Megkerestethetjük középiskolai és főiskolai bizonyítványának másolatait. Az ilyen okmányok által feltárhatjuk életének főbb eseményeit, felfedezhetünk orvosi feljegyzéseket, akadémiai és atlétikai teljesítményeinek feljegyzéseit.

Aztán kikérdezhetnénk barátai véleményét egy személyesebb értékelés érdekében. De mindezen módszerek közvetettek, és Bill sok tulajdonsága rejtett maradna vizsgálatunk elől.

Mindezen mószerek csupán másodlagos információforrások.

Ha sokkal pontosabb ismereteket akarunk Bill Monroe-ról, személyesen kellene találkoznunk vele, megfigyelni külső megjelenését, megnézni hogyan viselkedik, mennyire mesterkélt. Még azt is ki lehetne találni, hogyan érez, mit gondol, mi az, ami értékes számára, és mi az, ami nem tetszik neki. De ha bizalmas dolgokat is meg akarunk tudni róla, akkor beszélgetnünk kell vele. Senki nem tudja kifejezni világosabban vagy pontosabban azt, amit ő hisz, érez vagy gondol, mint maga a szóbanforgó személy. Hacsak Bill úgy nem dönt, hogy élőszóban felfedi azokat a dolgokat, ismeretünk feltevésekre és spekulációra lesz korlátozva.

Csak a szavak fognak felvilágosítást adni.

Hasonlóképpen, amikor a kinyilatkoztatás fogalmáról beszélünk, akkor az önközlés alapelvéről beszélünk. A Szentírás isteni ön-közlésként közeledik hozzánk. Isten gondolkodásmódja itt sok dologgal kapcsolatban megmutatkozik. A Szentírás ismeretének birtokában nem kell másodlagos információkra vagy puszta spekulációra támaszkodnunk ahhoz, hogy megtudjuk, kicsoda Isten és mennyit ér Ő. A Bibliában kinyilatkoztatja önmagát.

Elmélet és gyakorlat A teológiát elkerülő keresztyénhez hasonlóan vannak olyanok, akik megvetnek mindenfajta kutatást az elméleti istenismeret irányában, ragaszkodva a „gyakorlatiassághoz”.

Amerika szellemiségét a pragmatizmus vagy gyakorlatiasság szellemiségével határozták meg.

Ez a szellemiség sehol nem nyilvánul meg világosabban, mint a politika arénájában és a közoktatás rendszerében, amely a John Dewey által felállított nevelési alapelvek és módszerek hatása alatt van.

A pragmatizmust egyszerűen úgy lehet meghatározni, mint a valóságnak azt a fajta megközelítését, amely az igazságot úgy írja le, mint ami „beválik”. A pragmatizmus az eredményekkel foglalkozik, és az eredmények határozzák meg az igazságot. A probléma ezzel a fajta gondolkozással az, hogy ha nem hatja át az örökkévalóság távlata, fennáll az eredmények rövidtávú célok szempontjából való megítélésének lehetősége.

Átéltem ezt a dillemmát, amikor a kislányom az óvodán keresztül belépett a közoktatási rendszerbe.(megj.: Amerikában az óvodában rendszeres oktatási program van, amely keretén belül az iskolai oktatáshoz hasonlóan tanítás van, házifeladatok, stb. Ez ötéves kortól kezdődik.) Egy nagyon haladó szellemiségű óvodába járt Boston külvárosában. Néhány hét múlva szülői értekezletre kaptunk meghívót, amelyen az igazgató elmagyarázta a szülőknek az óvodában alkalmazott programot és módszereket. Az értekezleten az igazgató gondosan elmagyarázta a napi órarendet. Ezt mondta: „Ne ijedjenek meg, ha gyermekük hazamegy és elmeséli, hogy rejtvényeket fejtettek és agyagot formáztak az óvodában. Biztosíthatom önöket, hogy a szokásos napi munkamenetben mindennek megvan a célja. Reggel 9-től 9:17ig a gyerekek rejtvényekkel játszanak, amelyeket gyógytornászok terveztek meg gondosan, hogy fejlesszék a bal kéz ujjainak mozgató izmait.” Azután elkezdte magyarázni, hogy a gyerek napjának minden perce meg van tervezve gyakorlott pontossággal, hogy biztosítsák, mindennek célja van. Illendően meghatódtam.

Előadása végén azt mondta az igazgató, hogy tegyünk fel kérdéseket. Felemeltem a kezem és azt mondtam: „Mélyen meghatott az a gondos tervezés, amelyet e programban alkalmaztak. Látom, hogy mindent valamilyen céllal tesznek. A kérdésem ez: Hogyan döntik el, hogy milyen célokat alkalmaznak? Milyen végső célt látnak maguk előtt, amikor az egyes célokat meghatározzák? Mi az összefoglaló, végső célja az önök törekvéseinek? Más szóval, milyen fajta gyereket próbálnak létrehozni?”

Emberünk elfehéredett, majd mélyen elvörösödött, és botladozó szavakkal válaszolt: „Nem tudom; senki sem tette még fel nekem ezt a kérdést.” Nagyra értékeltem válaszának őszinteségét és a szerénységét, de ugyanakkor meg is ijesztett. Hogyan lehetnek terveink cél nélkül? Hol fedezhetjük fel gyakorlati gondolkozásunk legfontosabb próbakövét? Ez az a pont, ahol a transzcendens kinyilatkoztatás a legkritikusabb életünk számára. Ez az a pont, amikor a Szentírás üzenete a legfontosabb életgyakorlatunk számára. Egyedül Isten értékelheti ki tetteink bölcsességét és értékét.

Nem bölcs az, aki megveti az elméletet és gyakorlatiasnak nevezi magát. Aki csak rövidtávú célokkal foglalkozik, az nagy bajba kerülhet, amikor az örökkévalóság hosszútávfutása következik. Hozzá kell még tenni, hogy nincs gyakorlat valamilyen alapként szolgáló elmélet nélkül. Amit teszünk, azt azért tesszük, mert van egy elméletünk a cselekvés értékéről. Semmi nem árulja el ékesen szólóbban legmélyebb elméleteinket, mint a gyakorlat.

Lehet, hogy soha nem gondolkodunk el komolyan elméleteink felől vagy nem vetjük azokat szigorú kritikus vizsgálat alá, de mégis rendelkezünk velük. Ahogyan az a keresztyén, aki teológia nélkül akarja Krisztust, úgy az a személy is, aki elmélet nélkül akar gyakorlatot, általában rossz elméletekre fog szert tenni, amelyek rossz gyakorlathoz vezetnek.

Mivel a Szentírásban található elméletek Istentől erednek, ezért a Biblia feltétlenül gyakorlatias. Semmi sem lehet gyakorlatibb, mint Isten Igéje, mert egy olyan elméletből ered, amelyet az örökkévalóság távlatából alapoztak meg. A pragmatizmus végzetes gyengeségét legyőzi a kinyilatkoztatás.

A testi (érzéki) keresztyén Gyakran érzek kísértést egy ilyen című könyv írására: Az érzéki keresztyén. Az érzéki nő, Az érzéki férfi, Az érzéki pár, Az érzéki elvált, és így tovább. Miért ne Az érzéki keresztyén?

Mi az érzéki keresztyén? Az egyik szótár úgy határozza meg az érzéki szót, mint „ami az érzékekkel vagy az érzékelhető dolgokkal kapcsolatos: nagyon fogékony az érzékek által gyakorolt hatásokra.” Az érzéki keresztyén inkább érzései által él, mint Isten Igéjének megértése által. Az érzéki keresztyént nem lehet rávenni a szolgálatra, imára vagy tanulmányozásra, hacsak nem éppen „úgy érez”. Keresztyén élete csak annyira eredményes, amilyen intenzívek jelenlegi érzései. Amikor lelki eufóriát él át, vallásos cselekedetek szélviharává válik; amikor lehangolt, lelkileg hasznavehetetlen. Folytonosan keres új és friss lelki élményeket, és ezekkel határozza meg Isten Igéjét. „Belső érzései” válnak az igazság legfontosabb próbakövévé.

Az érzéki keresztyénnek nincs szüksége Isten Igéjének tanulmányozására, mivel ő már úgyis tudja Isten akaratát saját érzései révén. Nem akarja ismerni Istent; ő érezni és megtapasztalni akarja Istent. Az érzéki keresztyén egyenlővé teszi a „gyermeki hitet” a

tudatlansággal. Azt gondolja, hogy amikor a Biblia gyermeki hitet kér tőlünk, akkor ez tartalom és értelem nélküli hitet jelent. Nem tudja, hogy a Biblia azt mondja: „A rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek” (1Kor 14:20). Nem fogja fel, hogy Pál újra és újra azt mondja nekünk: „Nem szeretném testvéreim, ha tudatlanok lennétek” (lásd, például Rm 11:25).

Az érzéki keresztyén vidáman megy útján, míg össze nem találkozik az élet fájdalmaival, amelyek már nem olyan vidám dolgok, és akkor összeesik. Általában az lesz a vége, hogy magáévá tesz egyfajta „kapcsolati teológiát” (ez a legszörnyűbb átok a modern keresztyénségen), ahol a személyes kapcsolatok és élmény megelőzi Isten Igéjét. Ha a Szentírás olyan cselekedetre hívna bennünket, amely egy személyes kapcsolatot veszélyeztetne, akkor maga a Szentírás kerülne rossz hírbe. Az érzéki keresztyén legszentebb törvénye az, hogy mindenáron el kell kerülni a rossz érzéseket.

A Biblia elsősorban, bár nem kizárólagosan értelmünk felé irányul. Ez a gondolkodást jelenti. Ezt nehéz modern keresztyénekkel megértetni, akik a nyugati civilizáció leg-antiintellektuálisabb időszakában élnek. Jegyezzük meg, nem azt mondtam, hogy antiakadémikus, vagy anti-technológiai vagy anti-tudományos. Azt mondtam, hogy antiintellektuális. Van egy erős áramlat, amelynek ellenszenves az ész használata a keresztyén életben. Persze vannak történelmi okai az effajta ellenhatásoknak. Sok laikus érzi annak az eredményét, amit egy teológus „intellektuális árulásnak” nevezett. Annyi kételkedést, cinizmust és negatív kritikát okádott ki magából a teológusok intellektuális világa, hogy a laikusok elvesztették a bizalmukat az intellektuális vállalkozásokban. Sok esetben ott van a félelem, hogy a hit nem fog megállni az intellektuális vizsgálódás szintjén, és így a védelem az emberi ész eláztatásává válik. Inkább az érzelmekhez fordulunk, mintsem az eszünkhöz, hogy megalapozzuk és megőrizzük hitünket. Nagyon komoly probléma ez, amellyel a huszadik század egyházában szembesülünk.

A Szentírás az értelmet veszi célba anélkül, hogy ugyanakkor az intellektualizmus lelkületét venné fel. A keresztyén élet nem lehet puszta feltevésekre vagy hideg racionalizmusra alapozódó élet, szenvedélytől vibráló életnek kell lennie. Szükség van újra és újra az öröm, szeretet és a felemelkedés határozott érzéseire. De ezek a szenvedélyes érzések válaszok arra, amit az eszünkkel igaznak fogadunk el. Amikor azt olvassuk a Szentírásban: „Bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33), az unott ásítás nem megfelelő válasz. Jókedvűek lehetünk, mert megértettük, hogy Krisztus valóban legyőzte a világot. Ez felvillanyozza lelkünket és táncra indítja lábunkat. Mi becsesebb annál, mint amikor Krisztus jelenlétének örömét vagy a Szentlélek közelségét tapasztaljuk?

Isten őrizzen attól, hogy elveszítsük ezt a szenvedélyünket vagy hogy megtegyük a keresztyén zarándokutat Krisztus megtapasztalása nélkül. De mi történik, amikor ellentétben áll az, amit Isten mond azzal, amit érzek? Azt kell tennünk, amit Isten mond, ha tetszik, ha nem. Erről szól a keresztyénség.

Gondolkodj csak el egy pillanatra. Mi történik a saját életedben, amikor szívesebben csinálod azt, amihez kedved van, mint azt, amiről tudod és megértetted, hogy Isten elvárja tőled? Itt összetalálkozunk a boldogság és a kedvtelés közötti különbség könyörtelen valóságával. Milyen könnyű összetéveszteni a kettőt! A boldogságkeresést „elidegeníthetetlen jogunknak” tekintjük. De a boldogság és a kedvtelés nem ugyanaz a dolog. Mindkettő jóleső érzés, de csak az egyik maradandó. A bűn élvezetet adhat, de boldogságot soha. Ha a bűn nem lenne olyan kellemes, aligha jelentene kísértést. Mindazonáltal, míg a bűn gyakran „jó érzés”, mégsem boldogságot. Ha nem ismerjük a különbséget, vagy ami még rosszabb, ha nem törődünk a különbséggel, akkor nagy léptekkel közeledünk ahhoz, hogy mi legyünk a legérzékibb keresztyének.

Pontosan a kedvtelés és a boldogság megkülönböztetésének pontján oly életbevágó a Szentírás ismerete. Figyelemreméltó kapcsolat van Isten akarata és az emberi boldogság között. A Sátán alapvető csalása az a hazugság, hogy az engedelmesség soha nem adhat boldogságot. Ádám és Éva legelső megkísértésétől az elmúlt éjszaka sátáni csábításáig ez a hazugság ugyanaz maradt. „Ha azt teszed, amit Isten mond, nem leszel boldog. Ha azt teszed, amit én mondok, felszabadulsz, és megismered a boldogságot.”

Mi kellene ahhoz, hogy a Sátán érvelése igaz legyen? Úgy tűnik, ahhoz, hogy a Sátán érvelése igaz legyen, Istennek vagy tudatlannak, vagy rosszakaratúnak vagy csalónak kellene lennie. Lehetséges volna, hogy Isten Igéje nem munkálja a javunkat, mivel Isten melléfogásaiból indul ki? Isten egyszerűen nem tud eleget ahhoz, hogy megmondja nekünk, mit tegyünk a boldogság eléréséhez? Valószínűleg akarja a mi jólétünket, de egyszerűen nincs elég ismerete ahhoz, hogy megfelelően irányítson minket? Szeretne kisegíteni bennünket, de az emberi élet és az emberi helyzetek bonyolultsága teljesen összezavarja Őt?

Lehet, hogy Isten végtelenül bölcs és jobban tudja, mint mi, hogy mi a jó számunkra?

Lehet, hogy jobban érti az ember összetettségét, mint a filozófusok, erkölcstanítók, politikusok, tanárok, lelkipásztorok és az Amerikai Pszichiáterek Társasága, de gyűlöl minket? Ismeri az igazságot, de téves irányba vezet minket azért, hogy ő maradhasson az egyetlen boldog lény a világeegyetemben? Talán az Ő törvénye azon vágyának kifejezése, hogy vidám kedvtelése legyen nyomoruságunkban? Így irántunk tanusított rosszakarata vezeti őt a Nagy Csaló szerepéhez? Képtelenség! Ha ez igaz volna, akkor az egyetlen következtetésünk az lenne, hogy Isten az ördög és az ördög az Isten, és a Szentírás az ördög kézikönyve.

Lehetetlenség? Elképzelhetetlen? Szeretném, ha az volna. Számtalan lelkész dolgozószobájában biztatták az embereket szó szerint a Szentírás elleni cselekvésre, mert a lelkész akarta boldoggá tenni őket. „Igen, Jones-né, rajta, váljon el a férjétől annak ellenére, hogy erre nincs bibliai felhatalmazása, mert biztos vagyok abban, hogy soha nem lesz boldog egy ilyen ember mellett.”

Ha az emberi boldogságnak van titka, egy óvatosan őrzött titka, akkor ez az a XVII. századi katekizmusban kifejezett titok, amely ezt mondja: „Az ember fő célja Isten örökkévaló dicsőítése és a Vele való örvendezés.” A boldogság titka az Isten iránti engedelmességben található. Hogyan lehetünk boldogok, ha nem vagyunk engedelmesek?

Hogyan lehetünk engedelmesek, ha nem tudjuk, hogy miben kell engedelmeskednünk? Így végülis elmondhatjuk, hogy nem lehet a boldogságot teljes mértékben felfedezni addig, amíg nem ismerjük Isten Igéjét .

Isten Igéjének ismerete minden bizonnyal nem garantálja, hogy cselekedni fogjuk azt, amit mond, de legalább tudni fogjuk, hogy mit kellene cselekednünk az emberi beteljesedés keresése közben. A hit kérdése nem annyira az, hogy hiszünk-e Istenben, hanem hogy hiszünk-e annak az Istennek, akiben hiszünk.

A kötelesség kérdése Miért kellene tanulmányoznunk a Bibliát? Röviden említettük a gyakorlati értéket, az erkölcsi fontosságot és a boldogság útját. Megnéztünk néhány mítoszt, amellyel az emberek megmagyarázzák a Biblia tanulmányozásának elmulasztását. Megvizsgáltuk röviden a pragmatizmus szellemiségét és napjaink anti-intellektuális légkörét. Sok oldala van a kérdésnek és számtalan ok, amely miatt tanulmányoznunk kellene a Bibliát.

Próbálhatnálak rábeszélni a bibliatanulmányozásra például a személyes épülésre hivatkozva; kipróbálhatnám a meggyőzés művészetét, hogy serkentselek a boldogság keresésében. Mondhatnám, hogy a Biblia tanulmányozása tanulmányaid között valószínűleg életed legnagyobb beteljesedését jelentő és a legnagyobb jutalmat felmutató élményed lehetne. Idézhetnék számos indokot, amiért hasznod származhatna a Szentírás komoly tanulmányozásából. De végül is a Biblia tanulmányozására való fő indíték az, hogy ez a kötelességünk.

Ha a Biblia volna a legunalmasabb könyv a világon, sötét, érdektelen, és látszólag lényegtelen, akkor is feladatunk lenne annak tanulmányozása. Ha irodalmi stílusa ügyetlen és zavarba ejtő volna, a kötelesség akkor is megmaradna. Emberi lényként az alatt a kötelezettség alatt élünk, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk Isten Igéjét, mivel ez Isten megbízása. Ő a mi legfelsőbb Urunk, az Ő szava ez, és Ő parancsolja, hogy tanulmányozzuk azt. A kötelesség nem szabad választás. Ha még nem kezdtél válaszolni e kötelezettségre, szükséged van arra, hogy kérd Isten megbocsátását és elhatározd e kötelesség teljesítését ettől a naptól kezdve.

2 Személyes bibliatanulmányozás és egyéni értelmezés Hallgatólagosan elfogadott tény, hogy Amerikában minden otthonban van egy Biblia. A Biblia marad az örök bestseller ebben az országban. Lehet, hogy sok Biblia csupán dísznek szolgál, vagy alkalmas hely fényképtárolásra vagy virágpréselésre, így kéznél van, hogy kitegyék egy feltűnő helyre, amikor a lelkipásztor meglátogatja a családot. Mivel a Bibliát bármikor kézbe vehetjük, könnyen elfelejtjük azt a félelmetes árat, amelyet egyesek fizettek egy olyan saját nyelvünkön írt Biblia birtoklásának kiváltságáért, amelyet mi már olvashatunk és értelmezhetünk.

Luther Márton és a személyes értelmezés Az egyéni értelmezés alapelve és a Biblia lefordítása a nemzeti nyelvre volt a reformáció két nagy öröksége. A két alapelv szorosan összetartozik és csak nagy viták és üldöztetések után vált valóra. Rengeteg ember fizetett életével máglyán elpusztulva, (különösen Angliában) mert le merték fordítani a Bibliát a nemzeti nyelvre. Luther egyik legnagyobb eredménye a Biblia német nyelvre való fordítása volt, és ezt azzal a céllal tette, hogy bármely írni-olvasni tudó ember maga olvashassa.

Maga Luther volt az, aki központi kérdéssé tette a Biblia egyéni értelmezésének problémáját a XVI. században. A reformátor híres válaszában, amelyet egyházi és császári hatóságoknak adott a wormsi országgyűlésen, már ott volt rejtve az egyéni értelmezés alapelve.

Amikor írásai visszavonására szólították fel, Luther így felelt: „Hacsak nem győz meg a Szentírás vagy a józan ész, nem vonhatok vissza semmit. Mert a lelkiismeretem Isten Igéjének foglya, és a lelkiismeret ellen cselekedni sem nem helyes, sem nem veszélytelen. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen.” Jegyezzük meg, hogy Luther ezt mondta: „hacsak nem győz meg ...” Korábbi vitákban Lipcsében és Augsburgban Luther már merte maga értelmezni a Szentírást a pápák és zsinatok által képviselt értelmezésekkel ellentétben. Mivel ő ilyen merész volt, az egyházi hivatalnokok ismételten önhittséggel vádolták. Luther nem vette könnyedén ezeket a vádakat, hanem gyötrődött felettük. Nem gondolta, hogy ő maga nem tévedhet, de állította, hogy a pápa és a zsinatok is tévedhetnek.

Számára csak egy tévedéstől mentes igazság-forrás volt. Azt mondta: „A Szentírás soha nem téved.” Így, hacsak nem győzik meg tévedéséről az egyház vezetői, becsületbeli kötelességének érezte követni azt, amiről saját lelkiismeretét meggyőzte a Szentírás. Ez a vita volt az egyéni értelmezés alapelvének születése és tűzkeresztsége.

Luther bátor kijelentése és később a Biblia német nyelvre való fordításának wartburgi munkája után a római-katolikus egyház nem hagyta annyiban a dolgot. Az egyház mozgósította erőit egy három-ágú ellentámadásban, amely ellenreformációként ismeretes. Az ellentámadás egyik legélesebb pontja a protestantizmus elleni határozatok meghozatala volt a tridenti zsinaton. A zsinat sok olyan kérdéshez szólt hozzá, amelyet Luther és más reformátorok vetettek fel. E kérdések között ott volt az egyéni értelmezés kérdése is. Így fogalmaztak: Hogy megfékezze a zabolátlan kedélyeket, (a zsinat) elrendeli, hogy senki ne merje a Szentírást a saját ítéletére támaszkodva értelmezni a keresztyén tanok épülésére vonatkozó hit és erkölcs kérdésében, elferdítve így a Szentírást saját felfogásának megfelelően, ellentétben azzal az értelmezéssel, amelyet az anyaszentegyház vallott és vall. Az egyházra tartozik azok igazi jelentésének megítélése és értelmezése, akár az Atyák azonos nézetű tanításával ellentétben is. Ilyen értelmezések soha ne legyenek kiadva. Érzed ennek a kijelentésnek az ízét? Ez az állítás többek között azt mondja, hogy a római katolikus egyház tanítóhivatalának felelőssége a Szentírás kifejtése és a Szentírás értelmének kinyilatkoztatása. Ez nem szabad, hogy egyéni véleményezés vagy egyéni felfogás kérdése legyen. Ez a tridenti nyilatkozat egyértelműen a reformáció egyéni-értelmezés alapelve ellen szól.

Ha azonban szorosabban megvizsgáljuk a nyilatkozatot, észrevehetjük, hogy a reformáció alapelvének egyik nagyon komoly félreértését tartalmazza. Támogatták-e a reformátorok a zabolátlanság elvét? Az egyéni értelmezés azt jelenti, hogy bárkinek joga van a Szentírást úgy értelmezni, hogy az neki megfeleljen? Értelmezheti-e valaki a Szentírást szeszélyes, önfejű módon, korlátozás nélkül? Komolyan kell-e venni az olyanok értelmezését, akik a Szentírás tanítására szakosodtak? A válasz ezekre a kérdésekre nyilvánvaló. A reformátorokat is foglalkoztatta a zabolátlan kedélyek fékentartásának módja és eszközei. (Ez az egyik oka annak, amiért olyan keményen dolgoztak a bibliai értelmezés egészséges alapjainak felvázolásán, hogy akadályozzák és kiegyensúlyozzák a szeszélyes értelmezést.) De a zabolátlan lelkek megfékezésének módja nem az, hogy az egyház embereinek tanításait csalhatatlannak jelentsék ki.

Talán a leglényegesebb kifejezés, ami a tridenti nyilatkozatban megjelenik az elferdítés szó. A zsinat azt mondja, hogy senkinek nincs joga elferdíteni a Szentírást. Ezzel a reformátorok is a legőszintébben egyetértettek. Az egyéni értelmezés soha nem jelentette azt, hogy az egyénnek joga van elferdíteni a Szentírást. Az egyéni értelmezés jogával együtt jár a szabatos, pontos értelmezés tárgyilagos felelőssége. Az egyéni értelmezés engedélyt ad az értelmezésre, de nem az elferdítésre.

Megrettenünk, amikor visszanézünk a reformáció időszakára és látjuk az inkvizíció durva válaszát és azok üldözését, akik azért fordították le a Szentírást a nemzeti nyelvre, hogy az a laikusok rendelkezésére álljon. Azon tűnődünk, hogyan tudtak a római katolikus egyház uralkodói olyan romlottak lenni, hogy kínpadra vonták az embereket a Biblia olvasása miatt.

Képzeletünket megdöbbenti az ilyen dolgok puszta olvasása is. Az ilyen történelmi visszaemlékezésekben azonban gyakran figyelmen kívül hagyják azt, hogy sok jószándékú embert is belekevertek ebbe a műveletbe. Róma meg volt győződve arról, hogy ha a Bibliát gyakorlatlan laikusok kezébe adják és engedik, hogy ők értelmezzék a Könyvet, akkor furcsa elferdítések fognak felbukkanni és ezek tévelygésbe és talán örökkévaló gyötrelembe vezetik a bárányokat. Ezért, hogy megvédjék a bárányokat attól, hogy a végső önmegsemmisítés irányába tartsanak, az egyház a testi fenyítéshez folyamodott, egészen a kivégzésig.

Luther tudatában volt egy ilyen lépés veszélyességének, de meg volt győződve a Szentírás áttekinthetősége felől. Így, bár nagyok voltak az elferdítés veszélyei, azt gondolta, hogy ha a sokaság elé kerül az evangélium alapvetően tiszta üzenete, akkor ennek előnye sokkal többeket fog a végső üdvösségre vezetni, mint a végső romlásba. Kész volt megkockáztatni, hogy elfordítsa azt a szelepet, amely a „gonoszság zsilipjét” nyithatja ki.

Az egyéni értelmezés megnyitotta a Bibliát a laikusok számára, de nem vetette el az iskolázott lelkipásztorok fontosságát. Visszatérve a bibliai időkre, a reformátorok elismerték, hogy az ótestamentumi és újtestamentumi gyakorlatban és tanításban jelentős helye volt a rabbinak, az írástudónak és a tanítás feladatának. A keresztyén egyháznak még mindig fontos jellemvonása az, hogy a tanítók jártasak kell hogy legyenek az ókori nyelvekben, szokásokban, történelemben és irodalmi elemzésben. Gyakran félreértették Luther „minden hívő papságáról” szóló híres tantételét. Ez nem jelenti azt, hogy nincs semmilyen különbség a lelkipásztorok és a laikusok között. E tantétel egyszerűen csak azt állítja, hogy minden keresztyénnek van munkája és feladata az egyház szolgálatában. Mindannyiunkat arra hív Isten, hogy bizonyos értelemben „Krisztus legyünk a felebarátunk számára”. De ez nem jelenti azt, hogy az egyháznak nincsenek felügyelői vagy tanítói.

Sokan kiábrándultak a mai társadalom szervezett egyházából. Egyesek ezért az egyházi anarchia irányába mozdultak el. A hatvanas évek kulturális forradalmával, a Jézus-mozgalom és a földalatti egyház megjelenésével együtt hangzott fel a fiatalok kiáltása: „Nincs szükségem lelkészre; nem hiszek a szervezett gyülekezetben vagy Krisztus testének szervezett vezetésében.” Az ilyen emberek kezében az egyéni értelmezés alapelve a teljes szubjektivizmusra való jogosítvány lehet.

Objektivizmus és szubjektivizmus Az egyéni értelmezés nagy veszélye, a szubjektivitás világos és jelenlevő veszély a bibliaértelmezés területén. A veszély sokkal kiterjedtebb, mint amilyennek az gyakran tűnik. Én úgy látom, hogy nagyon pontosan megmutatkozik a teológiai megbeszélések és viták során.

Nemrég részt vettem egy megbeszélésen bibliakutatókkal. Az Újtestamentumnak egy olyan szakaszával kapcsolatos érveket és ellenérveket tárgyaltunk meg, amelynek értelme és alkalmazása volt a vita tárgya. Az egyik Újtestamentum-szakértő ezzel kezdte: „Úgy gondolom, hogy az Újtestamentumhoz való közeledésünkkor nyitottnak és őszintének kell lennünk. A záró-elemzésben azonban mindannyian azt írjuk le, amit olvasni akarunk benne, és ez így is van rendjén.” Nem hittem a fülemnek. Annyira megdöbbentem, hogy nem is próbáltam megcáfolni a hallottakat. Megrendülésem mellett azt éreztem, hogy a gondolatok kicserélésének lehetősége szinte haszontalan. Ritka az, hogy egy tudós ennyire kereken fejezze ki előítéletét a nyilvánosság előtt. Mindannyian küszködünk azzal a bűnös hajlammal, hogy beleolvassuk a Szentírásba azt, amit ott akarunk látni, de remélem, hogy nem mindig tesszük ezt. Bízom abban, hogy vannak eszközeink e hajlam fékentartására.

Egy általános szinten a bibliamagyarázat terén gyakori a szubjektivizmus szellemiségének könnyed elfogadása. Sokszor egy szakasz megbeszélése után az emberek megcáfolják állításaimat egyszerűen ezt mondva: „Nos, ez a te véleményed.” Mit jelenthet egy ilyen megjegyzés? Először is, teljesen nyilvánvaló minden jelenlevő előtt, hogy az az értelmezés, amelyet sajátomként adtam elő, az az én véleményem. Én vagyok az, aki éppen az előbb mondtam el ezt a véleményt. De nem hiszem, hogy ez van az emberek fejében.

E megjegyzés második lehetséges értelme talán egy kimondatlan cáfolat. Rámutatva arra, hogy az elmondott vélemény az enyém, talán ez a személy azt érzi, hogy ennyi elegendő annak cáfolatára, mivel mindenki ismeri a kimondatlan feltevést: bármely véleménynek, ami R. C. Sproul szájából jön ki, tévesnek kell lennie, mert neki soha nem volt és nem is lehet igaza. Bármennyire ellenségesek az emberek véleményeimmel kapcsolatosan, kétlem, hogy ez az, amit értenek azalatt, amikor azt mondják: „Ez a te véleményed.”

Azt hiszem, a harmadik változat az, amire valójában gondolnak ilyenkor az emberek: „Ez a te értelmezésed, és ez számodra nagyszerű. Nem értek egyet vele, de az én értelmezésem egyaránt érvényes. Bár értelmezéseink eltérőek és ellentétesek, mindkettő igaz lehet. Bármi, ami tetszik neked, igaz a te számodra, és bármi, ami tetszik nekem, igaz az én számomra” Ez a szubjektivizmus.

A szubjektivizmus és a szubjektivitás nem ugyanaz. Más azt mondani, hogy az igazságnak van egy szubjektiv eleme és egészen más azt mondani, hogy az igazság teljesen szubjektív.

Ahhoz, hogy az igazságnak vagy a hamisságnak legyen valamilyen jelentősége életem számára, szükséges, hogy valamilyen módon rám alkalmazzák azt. Ez a kijelentés: „Georgiában esik az eső” - objektíven igaz lehet tulajdonképpen, de életem számára nem fontos. Fontos lehetne számomra, ha például kimutathatnák, hogy az esőben jég is volt, amely tönkreteszi a baracktermést, amelybe éppen befektettem a pénzemet. Akkor a kijelentésnek már szubjektív jelentősége van számomra. Amikor egy tétel igazsága elevenemre tapint és megragad, akkor ez egy szubjektív dolog. A bibliai szöveg életemre való alkalmazásának lehetnek erősen szubjektív mellékzöngéi. De nem ezt értjük a szubjektivizmus alatt.

Szubjektivizmus akkor történik, amikor elferdítjük a fogalmak objektív értelmét, hogy az saját érdekeinknek feleljen meg. Azt mondani, hogy: „Georgiában esik az eső”, nem jelenthet semmit életemre nézve Pennsylvániában, de a szavak azért még mindig értelmesek. Ez a Georgiában élők számára, és az ott élő növények és állatok számára jelent valamit.

A szubjektivizmus akkor áll fenn, amikor egy állítás igazságát nem csak hogy kiterjesztik vagy alkalmazzák a tárgyra, hanem teljesen ez a tárgy határozza meg azt. Ha el akarjuk kerülni a Szentírás elferdítését, kezdettől fogva el kell kerülnünk a szubjektivizmust.

A Szentírás objektiv megértésére való törekvésünkben ezáltal nem fokozzuk le a Bibliát valami hideg, absztrakt és élettelen dologgá. Mielőtt rátérnénk a magunkra alkalmazás szintén fontos feladatára, tulajdonképpen azt tesszük, hogy megpróbáljuk megérteni, mit mond az Ige a maga szövegösszefüggésében. Egy bizonyos állításnak lehet számos lehetséges személyes alkalmazása, de csak egy helyes értelme lehet. Két különböző értelmezés, amely ellentmondó és kölcsönösen egymást kizáró, nem lehet egyszerre igaz, hacsak Isten beszéde nem többirányú. Később majd sokkal bővebben foglalkozunk a Bibliában levő ellentmondásokkal és az állítások egyedülálló értelmének problémájával. Jelenleg viszont az egészséges bibliaértelmezés céljainak kifejtésével foglalkozunk. Az első ilyen cél elérni a Szentírás