Jerry Bridges: Törekvés a szentségre

Törekvés a szentségre

Törekvés a szentségre

Jerry Bridges

This edition issued by contractual arrangement with NavPress, a division of The Navigators, U.S.A. Originally published by NavPress in English as The Pursuit of Holiness, copyright 1978, 1996 by Jerry Bridges.

All rights reserved.

Magyarországon kiadja a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of Entrust 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel.: 350-7201 E-mail: info@kiakonyvek.hu www.kiakonyvek.hu Felelős kiadó: Monty Taylor Borító: Janneke de Leeuw van Weenen A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt.

Minden jog fenntartva.

A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.

ISBN 978-963-9390-75-1 Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 1990 Második kiadás, 2011

Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A szentség személyes ügyünk 2. Isten szentsége 3. A szentség nem ráadás 4. Krisztus szentsége 5. Országváltás 6. A szentségért vívott küzdelem 7. Segítség a hétköznapok harcaiban 8. Engedelmesség – nem pedig győzelem 9. A bűn megölése 10. Önmagunk nevelésének szerepe 11. A test szentsége 12. A lélek szentsége 13. A szentség és az akarat 14. A szentség szokásai 15. A szentség és a hit 16. Szentség egy szentségtelen világban 17. A szentség öröme

5

7 11 19 29 37 43 51 59 69 73 83 93 99 107 113 117 125 131

Bevezetés A földműves felszántja, megtrágyázza, megműveli földjét, beleveti a magot, és közben állandóan tudatában van annak, hogy munkájának eredménye tulajdonképpen rajta kívül eső erők függvénye.

Tudja, hogy ő maga nem képes a magot kicsíráztatni, esőt vagy napsütést sem adhat, amely a termés növekedéséhez és beéréséhez kell.

Ahhoz, hogy az aratás sikeres lehessen, olyan dolgok szükségesek, amelyek fölött Isten rendelkezik.

A földműves azonban azzal is tisztában van, hogy ha elhanyagolja a munka ráeső részét, azaz nem szánt, nem vet, nem trágyáz, nem műveli meg a földet, akkor termést sem várhat az aratás idején.

Ilyen értelemben Isten partnere, és csak akkor arathatja le munkája gyümölcsét, ha valóban teljesítette kötelességét.

A földművelés társas vállalkozás Isten és a földműves között. A földműves nem végezheti el azt, amit Istennek kell megtennie, és Isten sem fogja megtenni azt, ami a földműves feladata.

Ugyanilyen bizonyossággal mondhatjuk azt is, hogy a szentségre való törekvés társas vállalkozás Isten és a hívő ember között. Isten aktív segítsége nélkül senki nem juthat el a szentség legalacsonyabb fokára sem, de ugyanilyen lehetetlen elérni azt egyéni erőfeszítés híján. Isten lehetővé tette számunkra, hogy szentségben járjunk.

Maga a „járás”, az életvitel azonban a mi felelősségünk; nem fogja helyettünk megtenni.

Mi, keresztyének nagyon szeretünk Isten gondoskodásáról beszélni, arról, hogyan győzte le Krisztus a bűnt a kereszten, és hogyan ajándékozta nekünk Szentlelkét, hogy erőt adjon a bűn fölötti győzelemre. Saját felelősségünkről azonban – vagyis arról, hogy a 7

Törekvés a szentségre szentség útján járjunk – már nem áradozunk ilyen szívesen. Ennek kettős oka van.

Először is vonakodunk attól, hogy szembenézzünk saját felelősségünkkel. Ezt szeretnénk inkább Istenre hagyni. Győzelemért imádkozunk, pedig tudjuk, hogy engedelmességben kellene élnünk.

Másodszor, nem látjuk helyesen a különbséget Isten gondoskodása és a szentségért való személyes felelősségünk között. Évekig küszködtem a kérdéssel: Mi az, amit nekem magamnak kell megtennem, és mi az, amit Istenre kell bíznom? Csak amikor felfedeztem, mit tanít a Biblia erről a kérdésről, és szembenéztem saját felelősségemmel, kezdtem észrevenni előrehaladást „szentségre való törekvésem” tekintetében.

Ennek a könyvnek a címe a bibliai parancsolatból származik: „Törekedjetek… a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14) A törekvés két gondolatot sugall: az egyik, hogy szorgalomra és erőfeszítésre van szükség; a másik, hogy egész életen át tartó feladat. Ez a két gondolat a könyv kettős témája. Bár igyekszem világosan és pontosan bemutatni, hogyan gondoskodik Isten a szentségünkről, tudatosan helyezek nagyobb hangsúlyt az egyéni felelősség kérdésére, mert úgy érzem, a mai hívők között különösen erre van szükség. Arra is szeretnék rámutatni, hogy a szentség egy folyamat, olyasvalami, amit soha nem fejezhetünk be teljesen ebben az életben. Amint elkezdünk Isten akaratához igazodni életünk egy területén, fokozatosan rámutat egyéb hiányosságainkra, szükségeinkre. Így azután csak törekedhetünk a szentségre – elérni, megszerezni képtelenek vagyunk.

A szentség kérdéséről folytatott személyes bibliatanulmányozásaim mellett nagyon sokat köszönhetek a puritánok írásainak – és azoknak, akik az ő felfogásukat követték. Számos alkalommal idézek majd tőlük, ahogy ezt a jegyzetekből is látni lehet. Máskor kifejezésmódjuk beszűrődött fogalmazásomba. Ezt különösen John Owen és a londoni Dr. D. Martyn Lloyd-Jones írásairól mondha8

Bevezetés tom el; a témával kapcsolatos gondolataik fölbecsülhetetlen értékű áldást jelentettek számomra.

Nem állítom, hogy mindent tudok erről a tárgyról, azt sem, hogy magam rendkívüli előmenetellel dicsekedhetnék. Miközben ezt a könyvet írtam, gyakran meg kellett állnom, és a tanultakat tudatosan elsősorban saját életemre alkalmaznom. Ily módon szerzett tapasztalataim felbecsülhetetlen segítséget jelentettek számomra a szentségre való törekvésben, és bízom abban, hogy olvasóim is hasznát veszik majd.

Végül szeretném köszönetemet kifejezni Mrs. Peggy Sharpnak és Miss Linda Dicksnek, akik gondos türelemmel gépelték újra és újra ennek a kéziratnak a különböző változatait.

9

1.

A szentség személyes ügyünk A bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. Róm 6,14 A telefon éles csöngése verte föl a friss, gyönyörű coloradói reggel nyugalmas csöndjét. A vonal másik végén azoknak a szörnyen lehetetlen alakoknak egyike beszélt, akikkel Isten azért hintette tele a Földet, hogy gyermekei türelmét és szeretetét próbára tegye velük.

Kitűnő formában volt aznap reggel – arrogáns, türelmetlen, követelőző. Miután visszatettem a kagylót, forrt bennem a méreg, a bosszúság, s talán még egy adag gyűlölet is. Fogtam a kabátom és kimentem a hűvös levegőre, hogy újra összeszedjem magam. Lelkem belső csöndje, amit Istennel olyan gondosan ápolgattam aznap reggeli „csendességemben”, darabokra tört, és a helyét egy füstölgő, gőzölgő érzelmi vulkán foglalta el. Érzelmeim lecsillapodásával egyidejűleg haragom kétségbeesett elkeseredésbe váltott át. Még csak reggel fél kilenc volt, és a napom máris el lett rontva. Nemcsak elbátortalanodtam, de egyre nőtt bennem a zűrzavar. Még csak két órája, hogy olvastam Pál erőteljes kijelentését: „A bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.” A bűn fölött aratott győzelem szépen hangzó ígérete ellenére mégis ott találtam magam a harag és bosszúság satujának szorításában.

11

Törekvés a szentségre „Valóban feleletet ad a biblia a hétköznapi élet lényeges kérdéseire?” – kérdeztem magamtól aznap reggel. Teljes szívemből vágytam engedelmes, szent életet élni; mégis egyetlen telefonhívás teljesen a földre terített.

Talán ismerősen hangzik az olvasó számára ez a kis eset. A körülmények különbözőek lehetnek, de a reakció nálunk is gyakran hasonló. Talán a gyermekeink haragítanak fel könnyen, vagy munkatársaink hoznak ki a sodrunkból, esetleg az a problémánk, hogy egy tisztátalan szokásunkat nem tudjuk legyőzni, vagy más „megkörnyékező bűnről” van szó, amely unos-untalan a sarkunkban liheg.

Bármi legyen a bűnnel (vagy bűnökkel) kapcsolatos problémánk, a Biblia választ tartogat mindannyiunk személyes problémájára.

Van reménység. Járhatunk az Isten Igéjének való engedelmességben, és élhetünk szent életet. Sőt, amint azt a következő fejezetben megláthatjuk, Isten minden hívő keresztyéntől elvárja, hogy szent életet éljen. A szentség azonban nem pusztán elvárás, hanem egyúttal minden keresztyén számára megígért, születésénél fogva megillető joga is. Pál igazat mondott. A bűn nem fog uralkodni rajtunk.

A szentség fogalma kissé elavultnak tűnhet a ma nemzedéke számára. Egyesekben a puszta szentség szó fölkontyolt hajzat, hos�szú szoknyák és fekete harisnyák képét idézi föl. Mások számára a fogalom egyfajta ellenszenves, a felsőbbrendűség látszatát keltő magatartással párosul.

A szentség azonban nagyon is igei fogalom. A szent szó különböző formában több, mint 600-szor fordul elő a Bibliában. Mózes harmadik könyve teljes egészében ezt a témát tárgyalja, s a fogalom át- meg átszövi a teljes Biblia szövegét. Ami pedig még fontosabb, Isten külön is határozottan megparancsolja nekünk, hogy legyünk szentek (lásd 3Móz 11,44).

Az igazi szentség fogalmát sok hamis elképzelés torzította el. Egyes körökben a szentséget különböző tilalmak sorozatának betartásával azonosítják – általában a dohányzás, ivás, tánc területén. A tiltott dolgok listája csoportok szerint változik. Ha a szentséget ilyen mó12

1. A szentség személyes ügyünk don próbáljuk megközelíteni, abban a veszélyben forgunk, hogy a farizeusokhoz leszünk hasonlóak, a tiltott és engedélyezett jelentéktelen dolgok véget nem érő jegyzékével, valamint önigazult magatartásunkkal. Mások számára a szentség az öltözködés és a viselkedés sajátos formájában jut kifejezésre. Ismét másoknak egy soha el nem érhető tökéletesség, egy olyan ideális állapot képzete, amely csak csalódást és kétségbeesést válthat ki a bűneivel küszködő emberből.

Mindezek az elképzelések, bár bizonyos fokig igazak, messze nem azonosak a tényleges fogalommal. Szentnek lenni annyi, mint erkölcsi értelemben feddhetetlennek lenni. 1 A bűntől elkülönülve, és ennélfogva Istennek odaszentelve élni. A szó jelentése: „elkülönítve lenni Isten számára, illetve az így elkülönülten élőkhöz illő magatartás”. 2 Talán a legjobb mód arra, hogy megértsük a szentség fogalmát, ha megfigyeljük, hogyan használták az Újszövetség írói ezt a szót.

Az 1Thessz 4,3–7-ben Pál ezt a kifejezést az erkölcstelen, tisztátalan élettel szembeállítva alkalmazza. Péter annak az életmódnak ellentéteként állítja be, amelyet Krisztuson kívül, gonosz vágyaink szerint éltünk (1Pét 1,14–16).

János a szent embert a gonosz, szennyes gondolkodású emberrel állítja szembe (Jel 22,11). Látjuk tehát, hogy szent életet élni annyi, mint a Biblia erkölcsi felfogásának megfelelően, és a világ bűnös életmódjával ellentétesen élni. Egy olyan élet, amelyre jellemző a régi ember levetése, „aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott”, és az új ember felöltése, „aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett”. (Ef 4,22.24) Ha a szentség ennyire alapvető a keresztyénség szempontjából, akkor miért nem tapasztaljuk gyakrabban a mindennapi életben?

Miért érzi sok hívő, hogy állandóan vereséget szenved a bűnnel ví1 Strong’s Exhaustive Concordance of the Bible (New York: Abingdon Press,1890), a 7. oldal a „Greek Dictionary of the New Testament” c. részben.

2 W. E. Vine, An Expository Dictionary of the New Testament Words (1940; egykötetes kiadás, London: Oliphants, Ltd. 1957), 225–226. old.

13

Törekvés a szentségre vott küzdelemben? Miért tűnik úgy, hogy Jézus Krisztus egyháza inkább a környező világhoz, mint Istenhez hasonlít?

Bár ezzel megkockáztatjuk a probléma túlzott leegyszerűsítését, a kérdésekre adott válaszokat alapvetően három problémacsoport szerint oszthatjuk föl.

Az első problémánk az, hogy a bűnnel szembeni magatartásunk középpontjába önmagunkat állítjuk Isten helyett. Jobban aggódunk azért, hogy „győzzünk” a bűn fölött, mint amiatt a tény miatt, hogy bűneink Isten szívét szomorítják. Alapvetően azért nem akarunk kudarcot vallani a bűn ellen vívott küzdelmünkben, mert sikerközpontú a gondolkodásunk, nem pedig azért, mert tudjuk, hogy ezzel Istent sértjük.

W. S. Plumer szerint: „Sosem látjuk helyesen a bűnt mindaddig, amíg fel nem ismerjük, hogy Isten ellen irányul… Minden bűn Istennel való szembeszegülés: az ő törvényét szegi meg, az ő tekintélyét veti meg, az ő uralmát veszi semmibe… A Fáraó és Bálám, Saul és Júdás mind ezt mondták: »Vétkeztem«; a tékozló fiú azonban visszatérésekor így szólt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened«; Dávid pedig ezt mondta: »Egyedül ellened vétkeztem.«” 3 Isten nem azt akarja, hogy győzelemben, hanem hogy engedelmességben járjunk. Az engedelmesség Isten felé irányul; a győzelem önmagunk felé. Lehet, hogy ez puszta szőrszálhasogatásnak tűnik, de valójában sokszor ez a bűnnel kapcsolatos nehézségünk gyökere, vagyis egy jól álcázott, nehezen észrevehető önközpontú magatartás. Amíg fel nem ismerjük, és le nem számolunk vele, nem fogunk következetesen a szentség útján járni.

Nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha Isten nem kívánná, hogy győzelemben részesüljünk; mindössze hangsúlyozni szeretném, hogy a győzelem az engedelmesség mellékterméke. Hogyha 3 William S. Plumer, Psalms (1867; új lenyomat, Edinburgh: The Banner of Truth Trust, 1975), 557. old.

14

1. A szentség személyes ügyünk arra összpontosítjuk erőnket, hogy engedelmes, szent életet éljünk, bizonyosan megtapasztaljuk a bűn fölötti győzelem örömét.

A második problémánk az, hogy félreértettük, mit jelent „hitben élni” (Gal 2,20). Úgy gondoljuk, hogy nekünk semmilyen erőfeszítést nem kell tennünk ahhoz, hogy szentek legyünk. Sőt gyakran azt hangoztattuk, hogy minden ilyen erőfeszítésünk „a testtől ered”.

J. C. Ryle, aki 1880 és 1900 között Liverpool püspöke volt, ezzel kapcsolatban a következő figyelemre méltó megjegyzést tette: „Bölcs dolog-e ilyen nyersen, vakmerően és megalapozatlanul kijelenteni, mint ahogy sokan teszik, hogy a megtért ember szentsége egyedül csak hitből van, és a személyes gyakorlatnak semmi köze nincs hozzá? Összhangban áll-e ez a teljes Szentírással? Én kétlem.

A Krisztusba vetett hit valóban a szentség gyökere… Ezt egyetlen olyan hívő sem merné tagadni, aki helyes tanítást kapott. Bizonyos azonban, hogy a teljes Szentírás tanítása szerint a szentség követéséhez az igazi keresztyénnek személyes gyakorlásra és munkára ugyanúgy szüksége van, mint hitre.” 4 Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy személyesen felelősek vagyunk azért, hogyan járunk a szentség útján. Egyik vasárnap lelkészünk prédikációjában ezt mondta: „Ha őszintén akarjuk, el tudjuk hagyni azt a szokást, amely eluralkodott rajtunk.” Mivel egy olyan szokásra utalt, amely az én esetemben nem okozott gondot, magamban rögtön egyetértettem vele. A Szentlélek azonban ezt mondta nekem: „És te is el tudod majd hagyni a saját gyötrő, rossz szokásaidat, ha elismered, hogy személyesen felelős vagy értük.” Személyes felelősségem felismerése mérföldkövet jelentett számomra a szentség útján való járásban.

A harmadik probléma, hogy egyes bűnöket nem veszünk komolyan. Agyunkban fölosztottuk a bűnöket két csoportra: azokra, amelyek elfogadhatatlanok, és azokra, amelyeket egy kicsit el lehet tűrni. Egy eset, amely épp e könyv írása közben történt, jól 4 J. C. Ryle, Holiness (1952-es kiadás, London: James Clarke and Co.), vii. old.

15

Törekvés a szentségre példázza ezt a problémát. Irodánk ideiglenesen egy lakókocsiban működik, mert nem sikerült határidőre befejezni az építkezést.

Mivel a telek nem olyan zónába esik, ahol lakókocsikat lehet felállítani, külön hozzájárulást kellett kérnünk a hatóságoktól, hogy a lakókocsit használhassuk. Az engedélyt többször meg kellett újítani. Az utolsó engedély éppen akkor járt le, amikor az építkezés befejeződött, de még nem volt időnk arra, hogy annak rendje és módja szerint átköltözzünk. Ez válsághelyzetbe hozta a lakókocsiban dolgozó részlegünket.

Egy megbeszélésen vitattuk meg a helyzetet, ahol valaki föltette a kérdést: „Mi lenne, ha ezért a pár napért nem hagynánk el a lakókocsit, hanem maradnánk?” Nos, mi lett volna? Hiszen a lakókocsi a dombok mögött volt, ahol senki sem látta. Azonkívül a törvény alapján nem kellett elvinnünk, csak ki kellett üríteni. Így hát mi történt volna, ha egy pár nappal túllépjük az engedélyben megszabott határidőt? Vajon nem puszta szőrszálhasogatás csak, ha ragaszkodunk a törvény betű szerinti betartásához?

Az Ige azonban figyelmeztet: „Fogjátok meg a rókákat, a kölyök­ rókákat, mert pusztítják szőlőinket.” (Énekek 2,15) A kis dolgokban való megalkuvás vezet a nagy elesésekhez. És ki merné azt mondani, hogy ha a csekély dolgokban nem vesszük figyelembe a polgári törvényt, azzal nem követünk el komoly bűnt Istennel szemben?

Andrew Bonar, miközben az Ószövetség egyes részletekbe menő étkezési törvényeit magyarázza, amelyet Isten Izráel fiainak ajándékozott, megjegyzi: „Nem az adott dolgok fontosságának, hanem a Törvényhozó méltóságának kell az engedelmesség szempontjából mérvadónak lennie… Egyesek az ilyen aprólékos és önkényes törvényeket kicsinyeskedésnek tekinthetik. Azonban az engedelmesség vagy engedetlenség mögötti alapelv nem más, mint amely az Éden kertjében a fa alatt próbatételre került. A kérdés így hangzik: Valóban mindenben engedelmeskedni kell az Úrnak, bármit parancsoljon is? Valóban ő 16

1. A szentség személyes ügyünk a szent Törvényhozó? Valóban fenntartás nélkül bele kell egyezniük teremtményeinek az ő akaratába?” 5 Hajlandók vagyunk-e a bűnt „bűnnek” nevezni, nem azért mert nagy vagy kicsi, hanem azért, mert Isten törvénye így nevezi? Mivel szent életet kell élnünk, nem osztályozhatjuk a bűnöket. Isten nem fogja megengedni, hogy ilyen magatartással eredményt érjünk el.

A könyv további fejezeteiben részletesebben tárgyaljuk ezeket a problémákat. Mielőtt azonban továbblapoznánk, szánjunk egy kis időt arra, hogy a fent említetteket most rögtön, saját magunkra vonatkoztassuk. Úgy fogok-e tekinteni ezután a bűnre, mint a szent Isten ellen irányuló sértésre, ahelyett hogy csak személyes vereségnek tekinteném? Vállalom-e a személyes felelősséget bűnömért, és elismerem-e, hogy Isten kegyelmére vagyok ráutalva? Elhatározom-e, hogy Istennek engedelmeskedem életem minden területén, bármilyen jelentéktelennek is tűnjön az adott kérdés?

Azzal folytatjuk, hogy először megvizsgáljuk Isten szentségét.

Itt kezdődik a szentség – nem nálunk, hanem Istennél. Csak ha meglátjuk az ő szentségét, tökéletes tisztaságát és a bűnnel szemben tanúsított erkölcsi gyűlöletét, akkor döbbent meg bennünket a felismerés, hogy milyen szörnyűséges a Szent Isten ellen vétkezni. Ha ez a tény megragadja szívünket, megtettük az első lépést a szentségre való törekvés útján.

5 Andrew Bonar, A Commentary on Leviticus (1846; új lenyomat, Edinburgh: The Banner of Truth Trust, 1972), 218. old.

17

2.

Isten szentsége Hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 1Pt 1,15–16 Isten minden hívőt szent életre hívott el. Ez alól az elhívás alól nincs kivétel, nemcsak lelkészeknek, misszionáriusoknak és néhány lelkes vasárnapi iskolai tanítónak szól. Nemzeti hovatartozástól függetlenül a világon minden keresztyén felé érvényes a felhívás a szentségre, legyen gazdag vagy szegény, tanult vagy tanulatlan, befolyásos vagy teljesen ismeretlen. A keresztyén vízvezeték-szerelő és a hívő igazgató, a háziasszony és a híres államférfi, mind-mind egyformán arra hivatott, hogy szent legyen.

Ennek a szent életre való elhívásnak alapja az a tény, hogy Isten maga szent. Mivel Isten szent, elvárja tőlünk, hogy mi is szentek legyünk. Sok hívő rendelkezik azzal, amit leginkább „kulturális szentségnek” nevezhetnénk. Alkalmazkodnak a körülöttük élő hívők jelleméhez és viselkedési formáihoz. Többé-kevésbé annak arányában szentek, amennyire az őket körülvevő keresztyén kultúra vagy társadalom szent. Isten azonban nem arra hívott el bennünket, hogy olyanok legyünk, mint a körülöttünk élők. Azt igényli tőlünk,

19