Pharmorient 233

Page 1

Ünnepelt a Nukleáris Medicina szakma részére a legmagasabb presztízsű tudományos elismerést. Az osztályt kezdettől Dr. Balogh Ildikó vezeti, aki kiemelkedő tudományos munkája mellett a kórház vezetésének segítségével megteremtette a mára jelentős elismertségnek örvendő osztályt, széles körű kapcsolatrendszert épített ki a kórházon belül és kívül is. Mindezt tanúsította a kórház klinikaidiagnosztikai szakembereinek jelenléte és az ország különböző területéről az ünnepi alkalomra összegyűlt Nukleáris Medicina szakemberek nagy száma és nem utolsó sorban a munkát bemutató prezentációk színvonala. Balogh Ildikó, aki kandidátusi fokozatát kórházi működése alatt érte el, magas országos szakmai elismertségnek örvend, melyet jelez, hogy a Hevesy György MONT (Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság) elnöke volt 2007–2011-ig, a MONT Nukleáris Kardiológiai és a Magyar Kardiológus Társaság Nukleáris Kardiológiai és – általa megújítottan – Hibrid képalkotó munkacsoportjának vezetője, a Nukleáris Medicina Szakmai Kollégium Tanácsának elnöke. Jelenleg is tagja az Izotóp Intézet Kft felügyelő bizottságának. Az Uzsoki utcai Kórház Nukleáris Medicina osztályának vezetője 2011-ben kapta meg a Hevesy díjat. Balogh Ildikó tanárnő személyes elismerése mellett az osztálya is elismerésben részesült azzal, hogy Magyarországon elsőként szerezte meg az Európai Klinikai Akkreditációt. Az erről szóló tanúsítványt a 2011-ben megrendezett EANM (Europian Association of Nuclear Medicine) Birmingham-i kongresszusán vehette át az osztály vezetője. Az osztály a kórház csaknem valamennyi klinikai osztályának munkájára is megtermékenyítő hatással van. Jól bizonyították a prezentációk ezt az aktív, kezdeményező és jelentős együttműködést. Dr. Balogh Ildikó bevezető előadásában felidézte a kezdetektől a fejlődést. Kiemelte, hogy az izotóp terápia „bölcsője” nemzetközileg, az 1945-ben kezdett pajzsmirigy terápia, mely terápiás módszerek azóta igen jelentős fejlődésen mentek keresztül. Az osztályon végzett vizsgálatok száma az indulás évében végzett 2806 vizsgálathoz képest 2005-re csaknem

A 85 éves Uzsoki utcai kórház Nukleáris Medicina osztályát 20 évvel ezelőtt alapították. Ebből az alkalomból szervezett magas színvonalú szakmai konferenciát az osztály. Az ünnepi tudományos ülést dr. Golub Iván a kórház főigazgató főorvosa nyitotta meg. Lényegesnek tartotta kiemelni, hogy az osztály indulásánál jelentős szerepe volt a kórház akkori vezetésének és személy szerint Dr. Szegedy László professzornak a kórház akkori igazgatójának. Fontos, máig igaz felismerése volt, hogy a kórház rangját a terápiás és diagnosztikai hatékonyság és a szakmai színvonal határozza meg. Ez sokkal fontosabb, mint a sokszor fetisizált ágyszám. A kórház szakmai fejlődését reprezentálta többek között az Izotópdiagnosztikai Osztály létrehozása, amely végleges elhelyezését a kórház rekonstrukciója során 2009-ben kapta meg. A főigazgató már a bevezetőjében is okkal jelezhette, hogy a prezentációk igazolni fogják a 20 évvel korábban elhatározott fejlesztés helyességét. Az ünnepi alkalom díszvendége dr. Jávor András a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. Köszöntőjében többek között arról szólt, hogy a 20 év egy ember éltében rövid, visszanézve gyorsan elröpül, egy szakma életében azonban ennyi idő alatt igen jelentős változások következnek be. Ezt követni és az élvonalban maradni, kezdeményezőnek lenni igen jelentős teljesítmény, amihez külön is gratulál a miniszter nevében is a kórház vezetésének és az osztály vezetőjének. Felidézte Paracelzust, aki szerit minden anyag kicsiben használható, nagyban azonban veszélyes. A lakosság egy jelentős része találkozott már az izotóp módszerrel, amelynek diagnosztikus és terápiás lehetőségei jelentősek a daganatos betegségek kimutatásában, kezelésében. Sajnálatosan magas ezen betegségek gyakorisága, halálozása Magyarországon. Dr. Jakab Ferenc professzor üléselnöki bevezetőjében felidézte a Nobel díjas magyar tudós Hevesy György tevékenységét, aki 1913-ban fedezte fel a radioaktív nyomjelzést. Bebizonyította, hogy az izotóppal jelzett készítmények felhasználásával és külső sugárzás-érzékelők segítségével nyomon követhetjük egy adott vegyület, vagy származékai mozgását, viselkedését a kémiai reakciók során, vagy az élő szervezetben. A nyomjelzési technika kidolgozásáért 1943-ban ítélték meg XXI. évfolyam, 2012. március

1

PHARMORIENT 233


tállyal együttműködve kezdődött az izotópos izületi terápia. A második évtizedre a módszerek fejlesztése a jellemző. Kihasználták az új hardverek és szoftverek nyújtotta lehetőségeket. Cél volt a megbízhatóbb diagnózis, amit az új eszközök, eljárások bevezetése alapozott meg. A kardiológiával kezdettől létező sikeres együttműködés további fejlődését tette lehetővé a szívizom szcintigráfiák kvantitatív kiértékelése, a vérellátás és szívműködés zavarainak együttes leképezése. 2006-tól országos, új tudományos eredményként a coronaria CT – szívizom perfusio – PET fúziós képalkotásával léptek előre. A módszer alkalmas az angináért felelős ér, az iszkémia, a szívizom életképessége, az ér morfológiájának együttes meghatározására. A kórházi rekonstrukciója 2009-től biztosította új helyszínen, optimális körülmények között a munkát. Sokat javultak a magas szintű szakmai munka tárgyi feltételei. Maradéktalanul érvényesülnek a sugárvédelmi előírások, ami rendkívül fontos a betegek és a személyzet számára.

Vizsgálati szám

3885

3638

3220

3243

2807

2821

3000

2815

4000

2806

5000

5920

6581

6277

6293

5973

6530

4071

4792

6000

6242

5553

7000

6134

8000

7027

1992–2011

2000 1000

19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06 20 07 20 08 20 09 20 10 20 11

0

megháromszorozódott, az azóta bekövetkezett vizsgálati szám csökkenés már az OEP finanszírozás negatív „visszafogó” hatásának tudható be. 2011-ben az osztályon végzett vizsgálatok 57 százalékát a csontszcintigráfia (onkológiai-, orthopéd traumatológiai diagnosztika), 25 százalékát szív (a koszorúsér keringés zavarának, a myocardialis iszkémia kimutatása), 11 százalékát pajzsmirigy betegségben szenvedőkön végezték. Különös jelentősége van a vizsgálatok 2 százalékát kitevő sentinel nyirokcsomó vizsgálatoknak, ezért ezt a témát kiemelten kezelték az ünnepi konferencián. Az osztályon alkalmazott izotóp terápiák 58 százaléka pajzsmirigy, 29 százaléka izületi betegségek kezelését szolgálta, 13 százalékot tett ki a csontfájdalom csökkentését biztosító terápia 2011-ben. Az út azonban hosszú volt a bemutatott eredményekig. Az osztály működésének első évtizedét az osztály vezetőjének az orvostovábbképző egyetemen („Szabolcs utca”) szerzett tapasztalatai alapján meghonosított alapvizsgálatok mellett új metodikák bevezetése, a klinikusok és radiofarmakológusok együttműködésének megalapozása, a team munka kialakítása jellemezte. Elhatározott szándéka volt a „diagnózistól a terápiáig” alapelv megvalósítása a kórházban. Az első sikereket ezen a területen 1994-től érték el különösen az onkológiai, az ortopédiai és a sebészeti területtel együttműködve. Már az első évtizedben együttműködést sikerült kialakítani más intézményekkel is. Ennek eredményeként részesei lehettek az Ér és Szívsebészeti Klinika első szívátültetései eredményességét nyomon követő munkának. Vizsgálatokat végeztek és együttesen, tudományos fórumokon számoltak be a transzplantált szív szimpatikus reinnervációjáról, mely a műtét után több évvel (3-4 évvel) alakul ki. 1996-97-től meghonosították a csontmetasztázis fájdalomcsillapító terápiát. 2000-től működnek együtt az Urológiai osztállyal a prostata sentinel nyirokcsomó vizsgálatban. Ettől az évtől kezdődően sikerült meghonosítani az izotópos pajzsmirigyterápiát. 2003-tól az Ortopéd- Traumatológia oszPHARMORIENT 233

Az Uzsoki utcai Kórház Nukleáris Medicina Osztályának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülés rendhagyó a kórház tudományos üléseinek sorában. Rendhagyó, mert az ünnepi ülésen a szakma, a kollégák tisztelegtek Magyarország legfiatalabb, de igen jól felszerelt, modern Nukleáris Medicina Osztálya, annak vezetője és munkatársai és a szép eredmények előtt. A tudományos ülés valamennyi előadása és előadója a Nukleáris Medicina osztály Uzsoki utcai Kórházban kifejtett, 20 éves folyamatosan építkező munkájával megvalósított széles körű klinikai együttműködését tükrözi. A tudományos ülésen jelentős teret nyert a sentinel nyirokcsomó vizsgálata, meghatározása. Az őrszem nyirokcsomó-elmélet szerint a szolid daganatok lymphogen áttétképzése szekvenciális sorrendet követ, és a tumorba vagy közvetlenül köré adott, a nyirokerekben transzportált jelölőanyagok segítségével meghatározható egy vagy néhány olyan nyirokcsomó, amelyekben először képződik az áttét. Ezeket a nyirokcsomókat őrszem nyirokcsomóknak vagy az angolszász irodalomból átvéve, sentinel nyirokcsomóknak (SN) nevezzük, mivel ezek a lymphogen áttétek legvalószínűbb helyei, és lényegében őrzik a régió többi nyirokcsomóit, amelyek csak ezt követően, másodlagosan lesznek áttétesek. Az őrszem nyirokcsomó diagnosztikus szempontból különös jelentőséggel bír. Biopsziája, illetve eltávolítása és szövettani vizsgálata a regionális státusz pontos indikátora. Mindebből az is következik, hogy az SN(ek) negativitása 2

XXI. évfolyam, 2012. március


nosztikus-terápiás terület. E témában a kórház Kardiológiai osztálya dr. Nagy András Csaba vezetésével országosan is élen jár, és maximális támogatást kap a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában Dr. Merkely Béla professzortól. Az onkokardiológia diagnosztikus területen az echocardiográfia mellett a Nukleáris Medicina módszerei is nagy segítséget nyújtanak. A citosztatikus szerek és sugárterápia szívre gyakorolt károsító hatása ma már evidencia. E hatás az európai irányelvekben is meghatározott diagnosztikus stratégiát követve monitorozásra szorul. A gyakorlati lehetőségekről tartott beszámoló méltán váltott ki érdeklődést a jelenlévők körében. A Nukleáris Medicina alap-pillérei a radiofarmakonok (izotópok) mellett az egyre megújuló műszerek, berendezések is nagy jelentőséggel bírnak. Világszerte teret hódítanak az úgynevezett hibrid műszerek (SPECT/CT, PET/CT, PET/CT), a hibrid képalkotás, mellyel az izotóp diagnosztika funkcionális (szervekszervrendszerek működését tükröző) képei a morfológiai (CT) képalkotással ötvöződnek. Együttes diagnosztikus értékük nem csupán összetevődik, alkalmazásukkal a diagnosztikus hatékonyság megsokszorozódik! A jól felépített program záró előadását dr. Szilvási István professzor tartotta a Nukleáris Medicina jövőképe a klinikumban címmel. Előadása mottójának tekinthető az a bölcsesség, ami a kiindulópontot jelentette: „Tanuld meg a múltat, ismerd meg a jelent és akkor megmondhatod a jövőt”. Mindezek alapján elemezte a klinikum Nukleáris Medicina felé irányuló igényeit. Egyik legfontosabb szakma-politikai feladat a diagnosztikus és terápiás kapacitás növelése, a személyre szabott nukleáris medicina biztosítása, a költséghatékonyság. Fontos követelmény a vizsgálati eredmények számszerűsítése és a diagnoszta-klinikus megfelelő kapcsolata, kommunikálása. A fejlődés folyamatában további változás várható a radiofarmakológia és a leképező műszerek területén. Újabb specifikus molekulák jelennek meg. Várható a régen, jól bevált izotópok (például az FDG) új indikációs körben történő alkalmazása, és új SPECT-PET radiofarmakonok megjelenése. A konferencia alkalmat adott arra is, hogy a megjelentek köszöntsék a születésnapot ünneplőket, amihez ezúton olvasóink nevében mi is kapcsolódunk. Kívánjuk, hogy a következő évtizedekben is folytatódjon a töretlen fejlődés a betegek érdekében. Fekete Tibor

esetén a többi nyirokcsomó is nagy valószínűséggel áttétmentes. Nem túlzás, hogy az egyik legígéretesebb módszer a sentinel nyirokcsomó azonosítása és vizsgálata. A sentinel nyirokcsomó meghatározás jelentőségét ma már a szakemberek nem vitatják. Az emlőtumorok jelentős százalékánál az axillaris block dissectió elhagyható. A nukleáris medicina sentinel nyirokcsomó vizsgálatban bebizonyított óriási jelentősége csaknem valamennyi manuális osztályra kiterjed. A mindennapi rutinban az Uzsoki utcai kórházban, a legnagyobb számban a Sebészeti Osztály alkalmazza, valamennyi mamma tumor, melanoma malignum műtéte előtt (természetesen a szakmai előírásoknak megfelelő indikációs körben). Így sentinel nyirokcsomó (SN) negatív esetekben elkerülhetővé vált a korábbi – felesleges – radikális, kiterjesztett nyirokcsomó eltávolítás, az úgynevezett „block dissectio”. Az Urológiai Osztályon – az országban mai napig egyedülállóan – valamennyi, kellően korai stádiumú prosztata tumoros beteg műtétekor egyedi, „betegre szabott” nyirokcsomók kerülnek eltávolításra, az izotóp diagnosztika e módszerével vezetve a sebész kezét! A manuális osztályok életében – a kórház korábbi tapasztalata alapján – egyéb területeken is nagy jelentőségű a sentinel nyirokcsomó meghatározás, például a fej-nyak tumorok esetében. A nőgyógyászati tumoroknál is hamarosan bevezetésre kerül e hasznos metodika. A sentinel nyirokcsomó vizsgálatával a nukleáris medicina jelentős segítséget nyújt az operatőr számára és elősegíti a megfelelő terápiás döntést. A fájdalmas csontáttétek palliatív, fájdalomcsillapító terápiájával, valamint az ízületi gyulladás izotóp kezelésével mind az onkológiai betegek (Onkoradiológiai Osztály), mind az ízületi gyulladás okozta fájdalomtól szenvedő nagyszámú beteg (Orthopéd-Traumatológiai Osztály) terápiás beavatkozására nyílik lehetőség. Mindkét terápiás módszerrel a betegek életminőségének jelentős javulása érhető el, egyéb terápiás beavatkozáshoz képest rendkívül költség-hatékonyan! Érdemes megjegyezni, hogy a fájdalmas csontáttétek fájdalomcsillapító terápiájáról az első magyarországi multicentrikus klinikai vizsgálat az osztály vezetőjének irányításával, munkatársai bevonásával valósult meg. Rendkívül sikeres az izotópos ízületi terápia, amit egyedülállóan az Uzsoki utcai kórházban végez orthopéd-traumatológus. Nemzetközileg is elhanyagolt terület volt napjainkig az Onkokardiológia, mely az egyre növekvő daganatos betegségek miatt igen fontos új diagXXI. évfolyam, 2012. március

3

PHARMORIENT 233


Készletfelhalmozó vásárlás a lengyel gyógyszertárakban további gyógyszervállalatokkal is folytat tárgyalásokat, hogy további árcsökkenés legyen. Lengyelországban a gyógyszerek a legolcsóbbak közé tartoznak az EU-ban. Egy csomagolás átlagára 3,6 euró, az EU középértéke 8 euró. Összesen most a gyógyszerek 10 százalékkal lesznek olcsóbbak, egyes készítmények ára azonban magasabb lesz, ez magyarázza a tömeges vásárlásokat a gyógyszertárakban. Mind a lengyel orvosok, mind a gyógyszerészek nagy része elveti az új felelősség nagy részét, ami a reformokkal kapcsolatos. Eszerint a lengyel orvosoknak kötelezően informálniuk kell a betegeket a gyógyszer költségeiről és a támogatási eljárásáról. A lengyel orvosok szakmai szövetségének (OZZL) elnöke hiányolta az új előírást, hogy „az orvosok a gyógyítással foglalkozzanak és nem a bürokráciával”. Mert az elszámolások komplexek: például azonos gyógyszerért egy 2. típusú diabéteszes férfi a jövőben más összeget fizet, mint egy diabéteszes nő. A Legfelső Gyógyszerésztanács elnöke is kijelentette, hogy a gyógyszerészek egy része nem akarja aláírni az új szerződést az NFZ Nemzeti Egészségügyi Alappal. Ő attól tart, hogy az Egészségügyi Minisztérium jogi osztálya a gyógyszertárakat a jövő évi végelszámolásnál visszafizetési követelményekkel fogja terhelni. Lengyelország orvosai és gyógyszerészei a karácsonyi ünnepnapokat a rendelkezések tanulmányozásával töltötték. Ärzte Zeitung

Az egészségügyi miniszter véget vet a „vadnyugatnak” a gyógyszerpolitikában. Az orvosoknak és a gyógyszerészeknek ez dühös ráncokat okoz az arcukban, a betegek megrohamozzák a gyógyszertárakat. Egy kép, ami a szocialista időkre emlékeztet: Lengyelország gyógyszertáraiban az óév utolsó napjaiban kígyózó sorokban állnak az emberek az utcáig. Sok lengyel felvásárolja a felírt gyógyszereket, mert félnek, hogy a következő évben drágábbak lesznek. Mert 2012-től a gyógyszertárakat határozottabban fogják szabályozni. „Most vége a vadnyugatnak a gyógyszerek árpolitikájában” jelentette be Bartosz Arlukowicz egészségügyi miniszter a reformokat. „Vadnyugatnak” vélte a liberális kormánypárti politikus azt a gyakorlatot, hogy ahhoz, hogy eredeti készítményeiket védjék a generikumoktól, sok gyógyszer-előállító a gyógyszertárakkal rabattszerződéseket kötött, amelyeket az NFZ Nemzeti Egészségügyi Alappal számolhatnak el. Így az eredeti készítményeket továbbra is kedvező költséggel írhatják fel. Ezt most megakadályozhatják a fix árképzéssel és a fix nyereségrésszel. Lengyelországban minden polgárnak biztosíttatnia kell magát a Nemzeti Egészségügyi Alapnál. A gyógyszerek általában költségkötelesek, a gyógyszereknek egy részét az állam is finanszírozza („támogatja”), úgy hogy a betegek csak egy csekély összeget fizetnek. A jegyzéket, amely a „támogatható gyógyszereket” tartalmazza, az Egészségügyi Minisztérium weboldalán teszik közé. Az Egészségügyi Minisztérium azonban

A Phoenix bezárja nagykereskedését Lengyelországban ma utoljára 280 millió euró volt. A visszavonás a Phoenix szóvivője szerint nem érinti a kb. 40 gyógyszertárat, amelyeket a Phoenix Lengyelországban üzemeltet.A Phoenix Németországban piacvezető a gyógyszernagykereskedők között. A PHOENIX Pharmahandel AG& Co éves forgalma jelenleg (részesedéseivel együtt) 21,53 Mrd Euro. A Phoenix Európában 22 országban működtet gyógyszernagykereskedést. 173 kereskedelmi központban 50 ezer partnert szolgál ki a 23 ezer fős dolgozói létszámmal. Ärzte Zeitung online

A Phoenix gyógyszerkereskedő óriás Lengyelországban teljesen feladja milliós nagykereskedelmi üzletét. Erről tudósít az „apotheke adhoc” internetes szakmai szolgáltató, a Phoenix lengyel leányvállalatára hivatkozva. A finn Tamro csoport szóvivője, amely a Phoenix lengyelországi tevékenységeivel foglalkozik, ezt kérdésre megerősítette. Az utolsó gyógyszerládákat január végén szállították ki. A Tamro szóvivője szerint mind a 200 dolgozó elveszíti a munkáját. További adatokat az üzlet lengyelországi hozamáról nem adott meg. A jelentés szerint a Phoenix Pharma Polska forgalPHARMORIENT 233

4

XXI. évfolyam, 2012. március


Mi történt 2011-ben a tudomány világában hatnak ki az egerekben és genetikai abnormitásokat hordozhatnak magukban. Más tanulmányok azonban a potenciális előnyöket helyezték előtérbe. A betegekből kinyert iPS sejtek használhatók betegségeik laboratóriumi tanulmányozására, olyan példákkal támasztva alá a módszert, mint a gyors öregedés, vagy a különböző neurológiai rendellenességek, köztük a skizofrénia. 2011 a részecskegyorsítók éve is volt. A CERN a Nagy Hadronütköztető közel 420 billió protonproton ütközésből összegyűjtött adattengerből származó eredményekből sem tudja biztosan állítani a Higgs bozon létezését, bár decemberben sikerült azonosítani a legvalószínűbb búvóhelyét, ami 125 gigaelektronvolt környékén található. A Higgs rejtélyhez társult egy nagy horderejű bejelentés is, mely szerint a neutrínók gyorsabban haladnak a fénynél. Szeptemberben az olaszországi Gran Sasso Nemzeti Laboratórium OPERA kísérletének tudósai azt állították, hogy a CERN-ből elindított neutrínó sugarak 60 nanoszekundummal gyorsabban tették meg a két létesítmény közötti 730 kilométeres utat, mint a fény, amivel látszólag áttörték az áttörhetetlennek tartott kozmikus sebesség határt. Bár az olasz kísérleten dolgozó fizikusok maguk is jó ideig próbálták megtalálni eredményeik hibáit, eddig senki sem tudott egyértelmű okkal előállni, így a világ kénytelen megvárni a független kísérleteket, amik megpróbálják újra alkotni az eredményeket. A fizikai rejtélyek a sötét anyaggal zárulnak, az asztrofizikai kísérletek ellentmondásos és zavaros jelek sokaságával szolgáltak. Egyetlen egy dolog volt, ami egyértelmű eredménnyel zárult, 25 évnyi részecske ütköztetés után a Fermilab Tevatron gyorsítója elköszönt a tudomány szolgálatától. Nincs év, ami ne lenne tudományos botrányoktól hangos, 2011 azonban több igen nagy volumenű esettel is szolgált. Októberben a nagynevű pszichológust, Diedrik Stapelt menesztették a holland Tilburg Egyetemről, miután egy vizsgáló bizottság csalást és a kutatási adatok meghamisítását állapította meg munkáiban. A szociálpszichológus aki szerint a húsfogyasztás agresszívvá tesz, gyakran találta ki hasraütés szerűen a munkájához éppen szükséges adatokat. Három hónappal korábban Marc Hauser, a főemlősök viselkedését kutató evolúciós pszichológus mondott le a Harvard Egyetemen betöltött pozíciójáról, egy tavalyi félrevezető felfedezés kapcsán. A tudóst nyolcrendbeli csalással vádolják, miközben az USA Kutatási Integritások Hivatala jelenleg is további öt esetet vizsgál, a

A tudomány világában, akárcsak a gazdaság és a politika terén 2011 kaotikus év volt, aminek hatásai évtizedek múlva is visszaköszönnek. Az Egyesült Államok elvesztette tudományos hatalmának három komoly bástyáját, az űrsikló programot, a Tevatron részecske ütköztetőt és a világ legmagasabb eladási mutatókkal rendelkező gyógyszerét. Az év ugyanakkor a tudomány jövőjét is felkavarta. Reménykedhetünk, hogy az „arab tavasz” után az arab államokban is felvirágozhat a kutatás, Afrikába olcsó gyógyszerek áramlanak, és a genom szekvenálás első gyümölcsi is leszüretelhetők. Az év árnyoldalán találjuk a Japánt ért három csapást, a pusztító földrengést, szökőárat és a nukleáris leolvadást, valamint a pénzügyi válsággal küzdő nemzetek tudományra fordítható költségkereteinek folyamatos karcsúsítását. 2011 jelentős eseményeit a Nature folyóirat vette számba. Hullámzó eredményességű esztendő volt 2011 az embriói őssejt kutatás támogatói és ellenzői számára. Júliusban az USA egyik szövetségi bírája elutasított egy keresetet, ami meggátolta volna a kutatások kormányzati finanszírozását, októberben azonban az Európai Bíróság betiltotta az emberi embriói őssejteken alapuló szabadalmakat. Az EU arra hivatkozik, amire egykoron a Bush kormányzat is, minden emberi petesejtet embriónak kell tekinteni, ami megtermékenyítésre alkalmas, az emberi méltóságot pedig már a fejlődés első stádiumától figyelembe kell venni. Az intézkedés európai tudományokra gyakorolt hatása még tisztázatlan. Novemberben újabb sokk következett, amikor az első cég, a kaliforniai Geron, ami embereken is tesztelt volna egy emberi embriói őssejt terméket, felfüggesztette klinikai tesztjeit és jelentős leépítéseket hajtott végre. A cég pénzügyi problémákkal és a „szabályozások összetettségével” indokolta lépését, vagyis bár Obama elnök 2009-ben újra engedélyezte az emberi őssejt kutatásokat, a jogi csatározások tovább folytatódtak. Eközben a laboratóriumban az embriói őssejtekből sikerült háromdimenziós szöveteket, többek között retinát és egy agyalapi mirigyet létrehozni. A tudósoknak sikerült megalkotni egy emberi petesejt klónozásával egy embriói őssejt vonalat. A dolog szépséghibája, hogy a sejtek egy felesleges kromoszóma sorozatot is tartalmaztak. Az embriói mellett az indukált pluripotens őssejtek (iPS) terén is előrelépés történt. Az év első felében több aggodalmaskodó tanulmány még arról számolt be, hogy az újra programozott felnőtt sejtek heves immunreakciókat váltXXI. évfolyam, 2012. március

5

PHARMORIENT 233


mab, 50 év óta az első lupus, egy autoimmun betegség kezelésére kifejlesztett orvosság, és az ipilimumab, az előrehaladott melanoma kezelésére. Alapvető áttörésről számolhatott be a Stanford Egyetem Brian Kobilka által vezetett csapata, akiknek sikerül meghatározniuk a sejtek felszínének egyik kulcs szereplőjének, a G-protein-kapcsolt receptornak a kristályszerkezetét. A gyógyszerek közel fele ezeket a receptorokat veszi célba, ezért működésének megismerése jelentős lökést adhat az ipar kutatási és fejlesztési területének. 30 év és 135 küldetés, ez az idén lezárult űrsikló korszak két fő száma. Az Atlantis július 21-i visszatérésével már a NASA űrhajósai is csak az orosz Szojuz kapszulákkal hagyhatják el a bolygót. Az amerikai űrügynökség tovább küzd a James Webb űrtávcső egyre kuszábban gyűrűző költségvetésével, ami jelenleg már 8,7 milliárd dollárnál jár, és még mindig nem igazán látni a végét, azonban a projekt a költségcsökkentések között is életben tudott maradni. Bár a NASA Glory Nap-szondájának fellövése március közepén kudarccal végződött, a többi robotküldetésre büszkén tekinthetnek vissza. A Curiosity leszállóegység úton van a Mars felé, míg a Juno szonda a Jupiter irányába utazik. Két másik szondájuk pályára is állt célpontja körül, a Messenger a Merkúr, a Dawn pedig az aszteroida-övben, a Vesta körül teljesít szolgálatot, illetve jelentős sikereket ért el a naprendszeren kívüli bolygókutatásban a Kepler küldetés. Eközben Kína is megerősítette űrnagyhatalmi pozícióját, levezényelve az első űrbeli összekapcsolódást, miközben Oroszországnak az utóbbi időben éppen hogy a kudarcokból kezd egyre inkább kijutni, ezek közül is a legnagyobb publicitást a PhobosGrunt Mars-küldetés kapta. Európa viszont sikerrel zárta az évet, felbocsátva saját Galileo navigációs rendszerének első műholdjait. Az idén fontos géntérképekkel gyarapodtunk, köztük a tőkehal és a burgonya is bekerült a szekvenáló gépezetekbe, a legelképesztőbb azonban az volt, ami feltárta az emberiség múltját. A bennszülött ausztrálok első teljes géntérképe arra utal, hogy az első dél felé induló úttörők több mint 60 ezer évvel ezelőtt hagyták el Afrikát, míg a fekete halál kórokozójának, a Yersinia pestisnek a genomja bemutatta, hogyan tarolta le a 14. századi Európát. A jelenkor bakteriális járványait már naprakészen tudjuk szekvenálni, erre jó példa a tavasszal pánikot keltő E. coli törzs gyors azonosítása. A művelet egy új chip alapú módszerrel mindössze három napot vett igénybe, miközben a cégek 1000 dollár alá szorították a szekvenciák előállításának költségeit. Vessünk egy röpke pillantást a jövőre is, ami finanszírozási téren nem túl biztató a tudomány

pontos részletekről meglepően kevés információ szivárog ki. Új fordulatot vett az Anil Potti körül kialakult botrány is, aki az észak-Karolinai Duke Egyetem rákkutató genetikusaként 2010-ben lemondott egyetemi címeiről, miután több kutatási eredménye is megismételhetetlennek bizonyult. Szeptemberben Potti eredményein alapuló klinikai tesztben részt vett betegek a „kísérletekben elszenvedett károk” miatt indítottak pert az egyetem és a tudós ellen. Novemberben Judy Mikovits drámai letartóztatásától volt hangos a sajtó, Mikovits a krónikus fáradtság szindrómát egy vírushoz kötő munkájával vált ismertté, amit azóta részben visszavont. A mostani letartóztatást laboratóriumi eszközök és adatok eltulajdonításának vádja miatt foganatosították. Büszke tudósok csatlakoztak Egyiptom-szerte a mámorosan ünneplő tömeghez február 11-én, amikor Hoszni Mubarak 30 év után lemondott az ország elnöki tisztéről. Az eseményt mindössze néhány héttel előzte meg a tunéziai elnök, Zín elÁbidín ben Ali megbuktatása. A diktátorok elűzésével számos kutató nyilatkozott reményteljesen, hogy az arab tavasz új szabadsága a tudományokban, az oktatásban és a demokráciában is meg fog mutatkozni. Mire azonban Líbia vezetőjét, Moammer Kadhafit októberben likvidálták, egyre inkább kirajzolódott, hogy ez a változás egy egészen lassú folyamat lesz, ami egyértelműen azon múlik, aki éppen hatalomra kerül. A forradalmak egyik azonnali hatása komoly zavart okozott a régészetben, az összes külföldi archeológusnak el kellett ugyanis hagynia mind Líbiát, mind Egyiptomot, emellett az egyiptomi Régészeti Legfelsőbb Tanács gyakorlatilag teljesen megbénult sokat vitatott, ám karizmatikus vezetőjének, Zahi Hawassnak júliusi kényszerű távozásával. A világ legkeresettebb gyógyszere, a Lipitor (atorvastatin) több mint 100 milliárd amerikai dollárt hozott a Pfizernek az elmúlt 14 évben, az aranykor azonban véget ért a szabadalom november 30-i elévülésével, amit további gyógyszerészeti sikertörténetek követnek, melyek helyére jóval kevesebb profitorientált gyógyszer érkezik, a cégek ugyanis jelentősen megnyirbálták kutatási költségvetéseiket, és külső együttműködéseket kovácsoltak az akadémiával és versenytársaikkal. Ezek közül a legjelentősebb talán a Sanofi februári 20 milliárd dolláros megállapodása egy úttörő biotechnológiai céggel a Massachusetts állambeli Genzyme-mel. A pozitívumok között mindenképpen meg kell említeni azonban a várva-várt hepatitis C orvosságok első két képviselőjének, a boceprevir és a telaprevir engedélyezését, melyekhez csatlakozik a belimuPHARMORIENT 233

6

XXI. évfolyam, 2012. március


nagyobb a zavar, a nappanelek iránti lassuló kereslet ugyanis túlkínálathoz vezet a termékek és anyagok terén, a széleskörű tőke elvonások pedig mélyen az iparág nyereségeibe vágnak. Számos jelentős szerepet játszó cég jelentett csődöt, ugyanakkor a vevőknek jó hír, hogy a napenergia modulok ára gyors csökkenése várható. Idén a világ népessége meghaladta a 7 milliárdot, amit szénkibocsátásunk emelkedése is tükröz. Nem csoda, hogy a geológusok azon tanakodnak, vajon a bolygóra gyakorolt emberi behatás egy új földtani kor, az antropocén kezdetét jelenti-e? Az idei év fő éghajlat változási konferenciája, amit a dél-afrikai Durban-ben tartottak, egy utolsó pillanatban született megállapodással zárult, ami reményt adhat a károsanyag kibocsátás csökkentési célok globális egyezmény alá vonására. Jó jel, hogy Ausztrália szén-adót vezet be, míg a brazíliai Amazonas erdőirtásainál soha nem látott csökkenést értek el. 3,4 milliárd ember él naponta 2 dollárnál kevesebb összegből, az ő élelmezésük és egészségük megóvása az egyik legfontosabb prioritás, ami az aszályok és az olajár emelkedése fényében rendkívüli feladatnak ígérkezik. Az alapvető élelmiszerek költsége rekord magasságba szökött februárban, ami alig mérséklődött az év további részében. A GAVI Alliance azonban egy új pneumokokusz vakcina formájában segítséget nyújtott, továbbá elindult egy rotavírus oltási program is, ami a gyermekkori hasmenést célozza Afrikában. Októberben azonban az RTS,S malária vakcina elvérzett a klinikai teszteken, viszont a HIV-vel kapcsolatban biztató hírek érkeztek. Az egyik kísérlet azt bizonyította, hogy ha a fertőzés korai stádiumában sikerül a fertőzötteket beoltani antivírus vakcinával, az meggátolja a vírus terjedését, két másik klinikai teszt pedig azt mutatta, hogy antiretrovírusok befecskendezése egészséges emberekbe csökkenti a fertőzés esélyét.

számára. Bár az Egyesült Államokban 2012-re némi emelkedés várható, Európában az állami finanszírozású területeknél szinte minden országban meg kell húzni a nadrágszíjat, ami ismét az USA malmára hajthatja a vizet. A kormányzatoktól független szervek is megsínylik a jövő esztendőt, Az AIDS, a TBC és a malária elleni globális alapok 2014-ig nem jutnak újabb forrásokhoz, miközben Kína gazdasági növekedés révén 12,5 százalékkal tudta növelni tudományos költségvetését. A év legszomorúbb története egyértelműen Japáné, a szökőárakkal szemben legfelkészültebb nemzetet is megrengették a március 11-i 9,0 erősségű földrengést követően Szendaj partjaira zúduló gyilkos hullámok. Több tízezer ember vesztette életét és több százezreket kellett kitelepíteni, ám még ezt is sikerült elhomályosítania a Csernobil óta a világ legsúlyosabb atomkatasztrófájának minősített fukushimai leolvadásoknak. Szerencsére a szél a radioaktivitás nagy részlét a tenger irányába vitte, azonban így is kilenc hónapnyi megfeszített munka kellett ahhoz, hogy a reaktorokat eljuttassák a hideg leállítás stádiumába. A katasztrófa sújtotta erőmű leszerelése és környezete megtisztítása azonban így is évtizedeket és dollár százmilliárdokat fog felemészteni. A fentiek tükrében nem meglepő hogy Japán, Németországgal, Olaszországgal és Svájccal együtt hirtelen az atomenergia ellen fordult. Hogyan juthat hát el a világ az alacsony szénkibocsátású energiáig? Sok ország számít a nemrég felfedezett palagáz tartalékokra, Európában Lengyelország büszkélkedhet a legnagyobb készlettel, ami a „hidraulikus roncsolásnak” nevezett fúrási technikával felszínre hozható. Az eljárás során nagy nyomású vizet fecskendeznek a palakő formációba, a folyamat azonban beszennyezheti a levegőt és a vizeket, ezért zajos tüntetések robbantak ki ellene az Egyesült Államokban és Franciaországban. Rossz hír, hogy a napenergia terén is egyre

200 millió ember fogyaszt illegális drogokat az illegális drogok fogyasztása hivatalos adatok hiányában nem becsülhető pontosan, a kutatók abból indulnak ki, hogy világszerte 125–203 millió ember fogyaszt kannabisztermékeket (hasis vagy marihuána). Messze emögött vannak más drogok, mint a kokain vagy az opiátok (heroin) 21 millió fogyasztóval. Eszerint világszerte 11–21 millió ember van, akik a kábítószert injekciózzák. ärzteblatt.de

Évente világszerte 200 millió ember nyúl illegális drogokhoz. Ez a 15–64 éves korcsoportban kb. minden huszadik ember. A The Lancet című brit tudományos magazin szerint az illegális drogok a lakosság egészségi állapotában hasonlóan nagy szerepet játszanak, mint az alkohollal való visszaélés. Mindenekelőtt a visszaélési arány a magasan fejlett ipari országokban elrettentően magas, írta a magazin, Nagy-Britanniából és Ausztráliából származó vizsgálatokra utalva. Bár XXI. évfolyam, 2012. március

7

PHARMORIENT 233


A Contergant 50 éve vonták ki a forgalomból szágban újból engedélyezték a thalidomidot, mindenesetre igen szigorú feltételek mellett, amelyek egyebek között egy úgynevezett. T-receptet követelnek. Az indikáció egy multiplex miolóma, a csontvelő rákbetegsége. Az előállító az amerikai Celgone vállalat, amelynek nincs köze a Grünenthalhoz a Contergan német előállítójához, éppúgy mint más cégekhez sem, amelyek thalidomidot forgalmaznak. Ezt például Latin-Amerikában lepra ellen alkalmazzák. Mivel a feltételeket ott nem mindig veszik figyelembe, és a gyógyszerek szülőképes korban kerülnek a nőkhöz, még ma is torzképződmények lépnek fel gyermekeknél. Ausztráliában egy bíróság engedélyezte a Contergan áldozatok együttes keresetét a német Grünental gyógyszervállalat ellen. Victoria szövetségi állam legfelső bírósága az előállító cég megkeresését elutasította, hogy az eljárást Németországba helyezze át vagy állítsa le. Ezzel a bíróság annak a 49 éves nőnek adott igazat, akinek az anyja terhesség alatt nyugtatószert vett be a Contergan thaliomid hatóanyagával és ő azután torzképződményekkel a kezein és lábain jött a világra. Újságjelentések szerint panaszával a több mint 100 Contergan áldozat panaszához csatlakozott, akik 1958 és 1970 között Ausztráliában születtek. A nő fogyatékosságát a thaliomid Contergan hatóanyagra vezeti viszsza. A bíró az ausztráliai eljárás lefolytatását tartotta indokoltnak, mert a nő Ausztráliában született és ott él fogyatékossága minden jelével. Bár megértést mutatott a Grünenthal cég érvei iránt, hogy minden fontos dokumentum és a legtöbb tanú Németországban van, de Ausztrália mint az eljárás helye „nem egyértelműen alkalmatlan”. A pernek a jövő évben Melbournban kell megkezdődnie. PZ és ärzteblatt.de

1961 november 27-én vonták ki a forgalomból a Contergan altatószert. Ez recept nélkül volt kapható és látszólag jó elviselhetősége miatt gyakran terheseknek is ajánlották – katasztrofális következményekkel. Világszerte 10 ezer gyermek jött világra torzképződményekkel. Németországban 5 ezer áldozat közül még 2 700 él. Hosszú ideig tartott a vita az előállító és a károsultak szövetsége között. A kártérítésről és a felelősségről volt szó. Az áldozatok véleménye szerint a cég a visszavonással elkésett, túl későn reagált. A cég már 1959-ben saját lapjában megírta, hogy az első jelentések szerint a thalidomid hatóanyag idegkárosodásokhoz vezet, mindenekelőtt idősebb betegeknél polineuritis formájában. A per három ügyészének egyike szerint „nem megfelelően és nem idejében” reagált a cég. Legkésőbb 1961 tavaszán a szert el kellett volna tüntetni a piacról. Neves neurológusoknak és magának a cég képviselőinek abban az időben már nem voltak kétségeik, hogy a Contergan mérgező. 1961-ben a cég kezdeményezte, hogy az addig szabadon eladható szert vénykötelessé tegyék. Az összefüggést a torzképződmények és a thalidomid között azonban csak egy gyermekorvos hozta nyilvánosságra 1961. november 16-án. Röviddel azután egy ausztráliai orvos megerősítette ezt a gyanút. A nyilvános nyomás erősödött, így a cég a Contergant november 27-én visszavonta a piacról. A következő évben a cég a teratogén hatást egy bizonyos nyúlfajtánál mutatta ki. A tragikus botrány következtében a kormány szigorította a gyógyszertörvényt, igaz csak 17 év után. 1978. január 1-je után már nem elég, ha egy előállító formálisan regisztráltat egy új gyógyszert. Igazolni kell a gyógyszer minőségét, hatásosságát és ártalmatlanságát. 2007. júniusa óta Németor-

Viagra-hamisító üzemet lepleztek le Kínában Wang nevű férfi volt. A rendőrség szerint ő volt az, aki a több különböző városban felállított hamisító üzem, illetve a 13 tartományban működő értékesítési pontok rendszerét összehangolta és irányította. A hír szerint a vezetőn, illetve néhány bizalmi emberén kívül a hálózat más tagjai nem tudták pontosan hol és hogyan kapcsolódnak össze az egyes gyártási és eladási helyszínek. HENT, MedicalOnline

Mintegy 12 millió dolláros forgalmat bonyolító gyógyszerhamisító üzemet lepleztek le február elején a kínai hatóságok. A hamisítók 13 kínai tartományban tartottak fenn értékesítési pontokat. A China Daily beszámolója szerint kiterjedt hamisító hálózatot számoltak fel. A hamis Viagrát gyártó és terjesztő hálózat a szakértők becslése szerint legkevesebb 11,8 millió dolláros forgalmat bonyolított országszerte. A hamisító üzem feje egy PHARMORIENT 233

8

XXI. évfolyam, 2012. március


Hirdetői ranglista Magyarországon Tavaly az előző évhez képest 179 millió forinttal kevesebbet, 933 milliót költöttek a gyógyszercégek a nyomtatott formátumú orvosi szaklapokban megjelenő reklámokra. A csökkenés egyértelműen a cégek hirdetési intenzitásán múlott, mivel a folyóiratok száma és a hirdetési árak nem változtak 2010-hez képest. A ComFit Kft – orvosszakmai médiafigyeléssel foglalkozó cég – a 933 millió forintnyi költést a kiadók hivatalos árjegyzékei alapján, vagyis listaár szerint számolta, 88 orvosi folyóiratot alapul véve. Ennek az összegnek 73 százalékát a költési lista első 15 helyén álló forgalmazók fizették ki. A Richter és az Egis, ahogy tavalyelőtt, úgy 2011ben is a legnagyobb hirdető volt a piacon. A Richter harmadával növelte a reklám költségvetését 2010-hez képest, miközben hirdetett termékeinek száma csak kettővel emelkedett. A 47 reklámozott termék közül 2011-ben is a Xeterre fordította a legtöbbet, és (listaáron számolva) újra 14 millió forinttal támogatta a szereplését. Az Egis is közel 25 százalékkal többet költött, ám 2010-hez viszonyítva nyolccal kevesebb terméket promotált a szaklapokban. A Cover csoport 16 termékének hirdetésére már csak 46 százalékot fordított, a 2010-es 60 százalékhoz képest. A Pfizer 50 százalékkal növelte a hirdetésre fordított összegét, így helyet cserélt a GSK-val, amely 2010-hez képest 15 százalékkal kevesebbet költött hirdetésekre. A Pfizer költésének közel felét a generikus és second brand termékekre fordította. Míg 2009-hez képest 2010-ben minimális eltérések voltak a költési rangsorban, addig 2011-ben jelentős változások mérhetők, melyek szoros összefüggésben vannak a szabadalmak lejártával, a generikusok előretörésével és a válsággal. Két generikus cég javította pozícióját – azaz növelte reklámköltségeit – a 2010-es évhez viszonyítva: a KRKA, amely 17 helyet lépett előre, illetve a SanXXI. évfolyam, 2012. március

A nyomtatott médiában reklámra legtöbbet költõ cégek rangsora 2011 Megjelenés darabszáma (hirdetés)

Listaáron elköltött pénz (Ft)

Richter Gedeon Nyrt

281

122 381 000

EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

145

80 959 200

PFIZER Kft.

164

78 198 700

GlaxoSmithKline Kft. (GSK)

Cégek

119

51 911 000

Novartis Hungária Kft

94

45 079 000

Servier Hungária Kft.

83

36 398 000

KRKA

32

35 294 000

AstraZeneca Kft.

61

34 565 600

SANDOZ Hungária Kft.

63

33 623 000

ROCHE Magyarország Kft.

62

30 557 000

Boehringer Ingelheim

59

29 778 000

Merck Sharp & Dohme Magyarország Kft. (MSD)

67

29 010 800

Sanofi-Aventis Zrt.

58

26 567 000

Bayer Hungária Kft.

60

24 392 000

Lilly Hungária Kft.

38

21 452 000

doz, amely 23-at ugrott. Az originális készítményeket forgalmazó cégek közül a Servier és az MSD került jelentősen előrébb a költéslistán, míg a Sanofi 8, a Bayer pedig 7 helyet esett vissza. Továbbá kikerült az első 15 közül a Janssen-Cilag és a Merck. A 2012-es év további változásokat hozhat. A mindenhol érzékelhető nehézségek a kiadókat sem fogják kímélni. A kérdés az, hogy kik maradnak talpon, és ez hogyan érinti a reklám árakat. Továbbá a gyógyszercégeknél sincs vége a költségvetések csökkentésének, ami mindenképpen kihat a termékek reklámozására is. A ComFit Kft 108 orvosszakmai folyóirat cikkeinek és reklámjainak feldolgozásával foglalkozik. A lapokból kinyert adatokat saját fejlesztésű adatbázisukban rendszerezik, melyet úgy alakítottak ki, hogy a gyógyszeripar igényének feleljen meg. Az adatbázisukat a gyógyszercégek számos részlege alkalmazza: hasznos az orvosi-, marketing-, kommunikációs és kormányzati kapcsolatért felelős osztályoknak. Előfizetőiknek személyre szabott riportolást nyújtanak, hozzáférést adnak a keresőikhez és összesítő kimutatásokat készítenek. ComFit Kft 9

PHARMORIENT 233


A gyógynövényekről gálják annak lehetőségét, miként lehetne a gyógynövényeket a gyógyszerkódexbe illeszteni. Nincs abban semmi különös, hogy egy gyógyszerész teáját elismeri a hivatal és hozzájárul forgalmazásához. Ámde a nevezett gyógyszerész, Reisch Elek bencés szerzetes néhány év híján három évszázaddal ezelőtt vetette papírra a szívnyugtató tea receptjét félezer másik recepttel együtt. A pannonhalmi bencés monostor gyógyítási tradícióinak egyik legnagyobb kincse ez a latin nyelvű rendeléstani kézikönyv. Hortobágyi Cirill perjel, a monostor gyógyászati hagyományainak kutatója arról tájékoztatott, hogy Reisch Elek szív nyugtatására szolgáló teája átment a mai módszerekkel végrehajtott hatásmódszertani vizsgán, egy másik receptje viszont a mákgubó miatt majdnem elbukott. Végül mégiscsak megmentették, és termék, pannonhalmi tea lett belőle, miután a kifogásolt komponens helyettesítésére találtak a tudomány mai állása szerint elfogadható növényt. Hársfavirágból, mentából, málnalevélből, rozmaringból készítettek teákat, gyógyító porokat már jóval Reisch Elek működése előtt is Pannonhalmán. A 996-os alapítástól a XVI. század végéig ugyan nem sok dokumentum maradt fenn a monostori gyógyászatról, a pannonhalmi apátságot ugyanis a török korban feloszlatták, a szerzetesek északra menekültek, s a Szent Hegy kényszerű elhagyása a tárgyi emlékek pusztulásával járt együtt. A megmaradt szórványok segítségével mégis elég jól rekonstruálhatók a korabeli történések. Pannonhalmán a XII. század végén már működött kórház, ahol szerzetesek gyógyítottak. Ezt támasztja alá egy 1201-ből való oklevél, amelynek egyik hitelesítője „a kórház mestere, Márton”. Valamivel később készült az a feljegyzés, amely a „betegház” fenntartásáról szól. A szerzetesek gyógyító ténykedését Szent Benedek regulája szabályozta. A VI. század elején készült regula harmincnyolcadik fejezetében olvasható, hogy a betegekről mindenek fölött gondoskodni kell, legyen külön szobájuk – a fertőzések elkerülése okán – és egy istenfélő szorgalmas ápolójuk. A gyógyító hely a monostorban a templom közelében lehetett, miként St. Gallenben, ahol ez a tradíció dokumentálhatóan, tervrajz formájában

Miért nem tudhatja meg a gyógynövény készítmények vásárlója, hogy valójában mi van a dobozban? Nem is gondolnánk, hogy a gyógynövényi készítményeken, amelyek kivonatokat tartalmaznak, a milligramm nem ugyanazt jelenti, mint egy szintetikus kémiai anyagot tartalmazó gyógyszeren olvasható a HáziorvosBlog-on. A megállapítást annak kapcsán tették, hogy (a szabály szerint) a csomagoláson nem a hatóanyag, hanem a bizonytalan tartalmú alapkivonat mennyiségét tüntetik fel. Ezzel kapcsolatosan Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének adjunktusa a HáziorvosBlognak elmondta: „A rendelet nem részletezi, hogyan kell definiálni a növényi eredetű komponenst. Már többször kezdeményeztük a jogszabály megváltoztatását, és ennek részeként azt is javasoltuk, hogy írja elő a rendelet, hogy a növényeknél a drog pontos neve, a kivonat mennyisége, a kivonószer és a drogtartalom is szerepeljen a csomagoláson. Eddigi erőfeszítéseink nem jártak sikerrel.” A kiindulási drog pontos neve egyébként azért számít, mert nem mindegy például, hogy vadgesztenyemagról vagy -kéregről beszélünk, mégis előfordul, hogy egy terméken csak ennyi áll: vadgesztenye. A kivonószer ismerete ugyancsak fontos lenne, hiszen a hatás függhet a kivonás módjától is. Például a kamilla vizes kivonata nyugtató hatású és hasi görcs oldására alkalmas, a lipofil, tehát zsíroldékony kivonatának viszont elsősorban gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása jelentős. Alkoholos kivonata pedig tartalmazza mind a vízoldékony, mind a zsírban oldódó vegyületeket is. Az országgyűlési képviselők is foglalkoznak a gyógynövényekkel kapcsolatos problémákkal. Erre enged következtetni, hogy tavaly nyáron az egészségügyi salátatörvény bizottsági vitájában például Heintz Tamás adott hangot a hazai gyógynövényipar érdekében. Nagy Kálmán professzor (KDNP) például arra hívta fel a jogalkotó figyelmét, hogy az európai szabályozás megváltozása ellenére ez a terület rendkívül szabályozatlan és ellenőrizetlen. Cserháti Péter helyettes államtitkár egyebek között ezért arról is tájékoztatott: jelenleg is két munkacsoportban dolgoznak a vidékfejlesztési tárca szakembereivel ezen a kérdésen, amelyet elsősorban iparpolitikai szempontból tekintenek át, s megvizsPHARMORIENT 233

10

XXI. évfolyam, 2012. március


egy különös eset. Történt, hogy az apát panaszt tett a győri katonák parancsnokánál, mivel a katonák a kertben kiásták és Bécsben jó pénzért eladták a gyógynövényeket. Vélhetően nem egy konyhakertnyi területen nevelt kosárnyi terméssel keltek útra, annyival nem lett volna érdemes vállalni a lebukás kockázatát… Az elmúlt években a bencés főapátság komoly erőfeszítéseket tett a gyógynövény tradíció reneszánszáért, kultúrájának terjesztéséért. Laboratóriumi háttérrel, gyártó bázissal és kereskedelmi hálózattal bíró cégekkel kötöttek szerződést, szigorú vizsgálat alá vonták a recepteket, s az együttműködésből lettek a pannonhalmi teák, készülnek a gyomorerősítő hatású likőrök, borecetek és a levendulaolaj. Levendulát jelenleg öt hektáron termesztenek, franciát és angolt. Az utóbbi illata erősebb, molyűzésre hatásosabb. Emellett próbálkoznak citromfű lepárlással, kísérleteznek kakukkfűolaj készítéssel. Elkészült a bemutató gyógynövénykert, szomszédságában gyógynövényház fogadja a vendégeket. Kialakítottak egy látványkertet is tizenhat kazettával, s bennük azokkal a növényekkel, amelyeket annak idején St. Gallenben termesztettek az atyák. A monostor gazdasági tevékenysége kezdetben némi csodálkozást váltott ki azokból, akik úgy látják, a mai helyzetben az egyháznak a lelkipásztori tevékenységre kell koncentrálnia – idézte fel a reagálások egyik vonulatát Hortobágyi Cirill. Mások viszont úgy gondolják, hogy az egyház több szálon eresszen gyökeret a társadalomba, hiszen nemcsak szociális és kulturális szolgáltatásokkal, hanem adott esetben gazdálkodással is lehet hatni az emberekre – folytatta a perjel. A monostor mindig próbált önálló lenni, ez a bencés hagyomány is kötelez. A gyógynövénykultúrát így tehát életben tartják, továbbfejlesztik, a gyógynövények megáldásának szertartását újjáélesztették, de kórház létesítésén nem gondolkodnak. Gyimesiné Maróti Zsuzsa írásának felhasználásával

máig fennmaradt. A tervrajzot Nagy Károly uralkodó készíttette, s ennek mintájára emelték Európa monostorait. St. Gallenben még érvágó ház is volt, minden bizonnyal ott kezelték a magas vérnyomásban szenvedőket. A gyógyfürdőben a gyógynövénykert termése adott enyhülést a betegeknek. St. Gallenben a kezdeti időben tizenhat gyógynövényt termesztettek, erről tanúskodnak a tervrajzon az ágyásokba bejegyzett elnevezések. Nagy Károly egyébként birodalomépítő politikájában fontos szerepet szánt a szerzeteseknek, monostoraikat kulturális és gazdasági központokká emelte. A török kor után ismét benépesült a pannonhalmi monostor, a szerzetesek működése nyomán gyarapodásnak indult a könyvtár és terjedt a gyógynövény kultúra. Az 1658-as katalógus már 36 orvosi vonatkozású művet tart nyilván. A korai szakkönyvek közül az 1540-es frankfurti kiadású Botanikon a legértékesebbek egyike. A végéhez kötött számozatlan lapokon receptek, orvosi tanácsok kéziratos feljegyzéseit találjuk. Az aláhúzások, a margóra írt bejegyzések arra utalnak, hogy használói nap, mint nap forgatták. A mű nemcsak gyógyászat-történeti szempontból jelentős, hanem gyönyörű könyvészeti ritkaság, amelynek kézzel festett ábrái, fametszetei különleges élménnyel ajándékozzák meg a régi könyvek szerelmeseit. A bibliotéka máig őrzi a gyógyítással foglalkozó szerzetesek szakkönyveit, kéziratos feljegyzéseiket, receptúra gyűjteményeiket, amelyek saját tapasztalataik, az általuk alkalmazott módszerek egyfajta summázatát adják. Az ókori tudományosságon alapuló ismereteik, a gyakorlat során szerzett tapasztalataik mellett a természetfölötti erőket is segítségül hívták, hiszen a gyógyulásba vetett hit megerősítésére évszázadokkal ezelőtt is szükség volt a gyógyuláshoz. Ez a hármas pillér alkotta a monostori gyógyászat lényegét. Az áldás és az imádság a gyógyítás kultikus többletét jelentette. Egy XVII. század végi áldásgyűjtemény évszázados szokásokat tár fel a ma embere előtt. Megtudhatjuk belőle, hogy a szerzetesek milyen imát mondtak a betegek felépüléséért, s miként áldották meg a gyógynövényeket a gyógyítás szertartása szerint. Pannonhalma környékén mai kifejezéssel élve nem kispályáztak a termesztésben, ezt érzékelteti XXI. évfolyam, 2012. március

11

PHARMORIENT 233


Különböző a gyógyszerek árképzése az EU-ban árképzésre alkalmaznak. A leggyakoribb forma, hogy törvényi keret alapján képeznek egy árat. Az ártárgyalások ritkák (például Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban). Nagy-Britanniában nincs ármegállapítás, de a profitot ellenőrzik. Vegyes formák is lehetségesek, például tárgyalások után egy kötelező ármegállapítás. A gyógyszerárak megállapításánál Európában a határokon túli árak figyelése és figyelembevétele egyre jelentősebb. Így egyre több ország informálódik a gyógyszerárakról más országokban és ezek befolyásolják saját árképzésüket. A nemzetközi árösszehasonlítás egy viszonylag új eszköz, de már 22 EU tagállamban alkalmazzák. Európában viszonylag konform a nagykereskedelem és a gyógyszerárak árrése. A gyógyszertári árrés az EU mind a 27 és a nagykereskedelmi árrés 23 tagállamában szabályozott. Mindenesetre nagyon különböző, hogy ez hogyan folyik, a lineáristól a degresszív sémáig. Egy fix díjjal való javadalmazás pl. Hollandiában és Németországban szokásos. Különbözőképpen szabályozott az is, hogy ki dönt egy gyógyszer térítéséről. Ez lehet a gyógyszerügynökség, a társadalombiztosítás vagy az egészségügyi minisztérium. A legtöbb EU tagállamban (27-ből 19) gyakori, hogy minden terméknél egyedileg döntenek a térítésről. A balti államoknak például különböző térítési tételei vannak indikáció szerint, amire a gyógyszert alkalmazzák. Máltának és Ciprusnak egy népességcsoportoktól függő térítési rendszere van. Egy különleges hozzáférést választott Dánia és Svédország. Ott az egész évre megállapítják, hogy mekkora lehet az egyes beteg gyógyszerkiadása. Ezt nem lehet túllépni. Az év kezdetén a beteg a gyógyszer 100 százalékát fizeti. Egy meghatározott limit elérése után ez a tétel például 80 százalékra, majd tovább csökken és a megadott lakossági teherhatár elérése után nem fizet többet, az állam viseli a teljes költséget. E mögött az az elv van, hogy a krónikus betegeket, akiknek magasabb kiadásaik vannak, támogassák. Térítési jegyzék minden EU tagállamban van, vannak pozitív listák, azaz azoknak a gyógyszereknek a jegyzéke, amelyeket államilag támogatnak bizonyos kritériumok alapján, ezek az elterjedtebbek. Ezek 24 EU tagállamban fordulnak elő. Negatív listái csak 4 országnak vannak (Németország, Magyarország, Spanyolország és Nagy-Britannia). Ha egy gyógyszer a pozitív listán van, az nem jelenti automatikusan, hogy azt 100 százalékban támogatják. A 100 százalékos támogatás minden támo-

Hogyan jönnek létre a gyógyszerárak Európában és hogy néz ki a támogatás az egyes EU tagállamokban? Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak egy rendezvényen Ausztriában. Alig ismert az a tény, hogy a támogatott gyógyszereket csak 5 európai országban finanszírozza 100 százalékban az egészségügyi rendszer. Ezekhez tartozik Ausztria is. Az EU-ban a gyógyszerek árképzése és térítése nincs központilag szabályozva, hanem az egyes tagállamok kezében van a döntés. Egyedül egy átláthatósági irányelvet kell betartaniuk (89/105/EWG). Egy gyógyszer árát vagy egy állami hatóság állapítja meg, vagy az előállító. „Ha támogatott gyógyszerről van szó, akkor az ármegállapítás inkább az államon keresztül történik” – állítja összefoglalóan a WHO kompetencia központjának vezetője. Így az EU 27 tagállamából 24ben az ármegállapítás az államon keresztül történik. Mindenesetre többnyire csak a támogatott szegmensben. Az OTC területen általában szabad árképzés van, de különböző rendszerek kerülnek alkalmazásra. Így például Belgiumban, Bulgáriában, Görögországban, Luxemburgban és Cipruson minden gyógyszerre az állam állapítja meg az árakat. Ausztriában, Csehországban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Magyarországon, Írországban, Olaszországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában „a támogatott gyógyszerek árát hatóságok állapítják meg a nem támogatott gyógyszerek árát pedig az előállító cég. Nagy-Britanniában az állam állapítja meg azoknak a gyógyszereknek az árát, amelyeknek szabadalma már lejárt és a gyógyszercégek állapítják meg azoknak a gyógyszereknek az árát, amelyeknek szabadalmi védelme még folyamatban van. Hollandiában, Portugáliában és Romániában olyan rendszer van, aminél az állam állapítja meg a vényköteles gyógyszerek árait és a gyógyszercégek az OTC készítményekét. Spanyolországban az állam állapítja meg a térítéses gyógyszerek árát és az előállító cég a nem térítettekét és az exportált gyógyszerekét. Dániának, Németországnak és Máltának olyan rendszere van, amely szerint az árat az előállító cég állapítja meg, mindenesetre szabályozásokkal korlátozva. Máltán például csak a magánpiacra van szabad árképzés, de nem hivatalosan mégis van egy szabályozás. Németország nemrég állt át saját rendszerére és ma inkább egy lépéssel távolabb van a szabad árképzéstől. Azokban a rendszerekben is van különbség amelyeket az PHARMORIENT 233

12

XXI. évfolyam, 2012. március


szerek csoportjaira egy maximális támogatást, azaz referenciaárat állapítanak meg. A referencia árrendszerben a biztosítottnak magának kell fizetnie a különbséget a referenciaár és a tényleges gyógyszertári eladási ár között és pedig az egyéb önrészesedéseken kívül. Az a trend, hogy több ország vezet be referenciaárakat. Helyenként a referencia árakat más célra is felhasználják. Gyakran alkalmaznak referencia árrendszert és generikum helyettesítést. Medical Tribune

gatott gyógyszerre csak 5 országban van (Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia, Nagy-Britannia). Belgium 100 százalékot támogat a létfontosságú gyógyszereknél, mint például a rákgyógyszerek, 75 százalékot a terápiailag fontos gyógyszereknél (antibiotikumok stb.) és 50 százalékot a tüneti kezelés gyógyszereinél, 40 százalékot az influenza oltóanyagoknál és antihisztaminoknál és 20 százalékot a fogamzásgátlóknál. Referencia árrendszer van 20 EU tagállamban. Itt a hasonló gyógy-

A gyógyszerkiadások 2011-ben költségekkel, 2004-es honoráriummal. Ha Magyarországon is ilyen árrések (8,1–2,05 = 6,05 euró) lennének, akkor ha csak a vényköteles forgalomból lenne a patikáknak bevétele az árrésük 185,5 millió vényköteles doboz gyógyszer eladása esetén (ennyi volt 2011-ban a patikai forgalom) 325 milliárd forint lenne. Ezzel szemben a patikák realizált összes árrésbevétele 2011-ben 100–110 milliárd forint közötti érték lehetett, ami természetesen tartalmazza a 100 milliárd forint OTC forgalom utáni árréstömeget is. (Indokolt megjegyezni, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamara felmérése szerint a patikák árrésbevétele az általunk prognosztizált fele 50,7 milliárd Ft. Ez valószínüleg a megfigyelt patikákra vonatkozik.) Természetesen a magyar gyógyszertárak is „támogatták” az államot a szolidaritási adóval, még akkor is, ha ennek egy részét az igen kis forgalmú patikák kapták meg állami támogatásként. Magyarországon jelentős a gyógyszerek gyártóinak befizetése, amely tavaly 57 milliárd forinttal csökkentette az állami terheket. A gyógyszerészek mindkét országban azon dolgoznak, hogy a betegek ellátását tovább javítsák. Az ABDA (Német Gyógyszerészszövetségek Egyesülete) jövőkoncepciójával, szoros együttműködésben az orvosokkal azt akarja igazolni, hogy a magasabb minőség és a további megtakarítások nem zárják ki egymást. Ezt először egy modellrégióban kívánják kipróbálni. Németországban a gyógyszerkiadásokon kívül (beleértve a segédeszközöket, kötszereket, egészségügyi termékeket) 2011-ben az oltóanyagok kiadásai is csökkentek 0,1 százalékkal, 1 040-ről 1 039 milliárd euróra. A gyógyszerekre orvosilag kiállított receptek száma 457 millióval csaknem konstans maradt. A GKV terhére kiadott gyógyszercsomagolások száma 0,1 százalékkal 731-ről (2010) 730 millióra csökkent (2011). Fekete Tibor a www.abda.de felhasználásával

A német kötelező betegbiztosítás (GKV) gyógyszerkiadásai 2011-ben 2,8 százalékkal, illetve 800 millió euróval 27,1 milliárd euróra csökkentek. Ha ebből levonjuk az 1,4 milliárd euróra becsült megtakarításokat a kasszák nyilvánosságra nem hozott rabatszerződéseiből, akkor a kiadás még kevesebb. Ezt az értéket számolta ki a német gyógyszerészszövetség (DAV). Érdemes egy kis összehasonlítást végezni a magyar helyzettel. Nálunk a kötelező betegbiztosítás gyógyszerkiadása 2011-ben 370 milliárd forint volt, ami (290 HUF/Euró árfolyamon) 1,27 milliárd euró. A magyar növekedés az előző évhez képest 5% mértékű.

Lakosság, millió fő Állami gyógyszerkiadás, Mrd Euró Egy főre jutó kiadás, Euró Receptek száma, millió db Egy receptre jutó támogatás, Euró

Németország 82

Magyarország 10

27,1 330,5 457

1,27 127 185

59,3

6,9

Összesítve azt állapították meg, hogy a GKV gyógyszerkiadásai lényegesen alatta vannak a betegpénztárak és az orvosok elvárásainak, akik utoljára csak 0,3 százalékos csökkentést prognosztizáltak. A betegpénztárak valójában kevesebb pénzt adtak ki a gyógyszerekre, mert a forrásokhoz a gyógyszertárak is hozzájárultak, mégpedig jelentős mértékben. A gyógyszerenkénti 2,05 euró emelt kényszerlevonással egyedül az elmúlt évben 1,2 milliárd euró folyt vissza közvetlenül a patikáktól a betegpénztárakhoz.. A gyógyszerészek honoráriuma, ami csomagolásonként 8,10 euró fix pótlékot ír elő (levonva 2,05 eurót) 2004 óta változatlan. A gyógyszertár ma azt jelenti, üzemeltetés 2012 évi XXI. évfolyam, 2012. március

13

PHARMORIENT 233


A privát háztartások egészségügyi kiadásai Svájcban – fogyatékkal élők otthonai: 7% (1,2 milliárd CHF) – gyógyszertárak: 6% (1,1 milliárd CHF)

Az egészségügyre fordított összkiadások mértéke Svájcban 2009-ben 61 milliárd CHF volt. Ennek több mint 30%-át a privát háztartások viselték. A „privát háztartások direkt egészségügyi kiadásainak” tartalma: költség-hozzájárulások a kötelező betegbiztosítás és a (beteg)ápolásra fordított költségek a privát kiegészítő biztosítások keretében és messze a legnagyobb mértékben úgynevezett „outof-pocket”-kifizetések. Ez utóbbiak a biztosítók és az állami támogatások által nem fedezett szolgáltatásokat jelentik. A privát egészségügyi költségeknek az egészségügyi összkiadásokhoz viszonyított aránya az elmúlt 15 év során ugyan enyhén csökkent, mivel azonban az egészségügyi kiadások összességükben erőteljesen növekedtek, abszolút értékben a privát kiadások is növekedtek. A privát háztartások 1995-ben 12 milliárd CHF-et, 2009ben 19 milliárd CHF-et fordítottak egészségügyi költségekre. Ezzel párhuzamosan az OOP-kifizetések összege 1995-ben 10 milliárd CHF, 2009-ben 15 milliárd CHF volt.

% 30

Összkiadásból a magánrész

25 20 15 10 5 0

k ai ra on rtá th ot ze k ys lő óg lé gy ka ék at gy fo ak áz rh kó k so vo or ok os ok rv go on fo tth io ás ol áp

Érdemes megfigyelni, hogy a gyógyszertári fogyasztásnál a magánerő az összes ráfordítás 6%át teszi ki, ami alig harmada az orvosoknál fizetett magánráfordításoknak.

Egészségügyi magánráfordítások Mrd CHF 40

Nemzetközi összehasonlítás Az egészségügyi összköltségekhez viszonyított 30%-os arány nemzetközi összehasonlításban magasnak számít. Ez világviszonylatban (Mexikó és Dél-Korea után) a harmadik helyezést jelenti. Ez az arány Olaszországban 20%, Ausztriában 15%, Németországban 13%, Nagy-Britanniában 11%, Franciaországban 7%, Hollandiában 6%. Érdemes megjegyezni, hogy a Tárki-Gfk felmérése szerint Magyarországon a lakossági ráfordítások az egészségügyi ráfordítások 64%-át teszik ki. Ez az adat jelentősen eltér a nemzetközi szervezetek részére küldött hivatalos magyar adatoktól. (Szerk.) Abszolút számokban, a vásárlóerő paritásokhoz vonatkoztatott egy főre eső privát egészségügyi kiadások tekintetében Svájc az első helyen áll. A privát egészségügyi kiadásoknak a fogyasztói javakra fordított összkiadásokhoz viszonyított aránya ugyancsak magas: 1990-ben 5,5%, 2000ben 6,1% volt, miközben az Egyesült Államokban 3,6%, ill. 2,9%, Németországban 1,8%, ill. 2,0% volt. Ezek a különbségek nagyrészt az alapbiztosítás szolgáltatási katalógusa tekintetében megmutatkozó különbségeknek tulajdoníthatók. Jóllehet a svájci szolgáltatási katalógus jobbára igazodik az OECD-országok kereteihez, de van három jelentős

30 20 10 0 1995

2009 Családi

OOP

Ezek szerkezete: – ápolási otthonok: a privát egészségügyi kiadások 29%-a (5 milliárd CHF); – fogorvosok: 19% (3,3 milliárd CHF) ; – orvosok (mindenekelőtt költséghozzájárulások): 17% (3 milliárd CHF); – általános kórházak: 8% (1,5 milliárd CHF)

OOP megoszlása 8%

7% 33%

10%

20% ápolási otthonok fogorvosok orvosok

22% kórházak fogyatékkal élők otthonai gyógyszertárak

PHARMORIENT 233

14

XXI. évfolyam, 2012. március


A szolgáltatási katalógusok áttekintése rávilágít arra, hogy egyes szolgáltatásokat az alapbiztosítás keretében milyen mértékben támogatják az egyes országokban.

kivétel: nem tartalmazza a fogászati kezeléseket, a kötelező betegbiztosítás és az állam viszonylag kevés prevenciós szolgáltatást fedez, továbbá a svájciak által a tartós ápolásra saját zsebből fizetett költségek mértéke más országokhoz viszonyítva igen magas. Gyógyszerek

Fogászati ellátás

Optikai segédeszközök

Nagy-Britannia

100%

76-99%

nem fedezik

Olaszország

100%

1-50%

nem fedezik

Hollandia

100%

1-50%

nem fedezik

Ausztria

76-99%

100%

1-50%

Németország

76-99%

76-99%

1-50%

Svájc

76-99%

nem fedezik

1-50%

Franciaország

51-75%

1-50%

1-50%

A privát kiadások áttekintése a tartós ápolás és a fogászati ellátás területén: Tartós ápolás

Fogászati ellátás

Svájc

61%

91%

Németország

29%

25%

Ausztria

18%

52%

Franciaország

1%

28%

Hollandia

0%

n. a.

Olaszország

n. a.

n. a.

Nagy-Britannia

n. a.

n. a.

Miriam Frey és mtsai

Gyógyszerészképzés Magyarországon teljesíteni. A gyakorlatot Magyarországon vagy Németországban kell teljesíteni. Egy tanulmányi év első (téli) szemesztere szeptember elején kezdődik és január végéig tart, a második, nyári szemeszter, február elejétől június végéig. Minden félév 14 hét oktatásból áll és egy ezt követő vizsgaidőszakból, ami december közepétől január végéig illetve május közepétől június végéig tart. A tanulmányok a téli szemeszterrel kezdődnek. A letett elméleti és gyakorlati záróvizsgák után a 9. szemeszterben következik a diplomamunka és a védés. Ha mindezek eredményesek, a jelölt megkapja a diplomát és a gyógyszerész doktori címet (Dr. pharm.). A német és az EU országok hatóságai elismerik a diplomát és a címet. Az EU-n kívül a Magyarországon szerzett végzettség elismerése az adott ország szabályozásától függ. A végzetteknek, akik a kutatásban szándékoznak dolgozni, az egyetem PhD tanulmányok folytatását is felkínálja a gyógyszerészet, a kémia és a biomedicina szakterületeken. Jelenleg 15 fiatal tanul német nyelven az egyetemen. Ők Németország különböző területeiről jöttek. A viszonylag magas tandíjat, 4 960 euró szemeszterenként, ösztönzőnek tekintik, hogy mielőbb befejezzék tanulmányaikat. Másrészt ösztönző az is, hogy az egyetemen tanultak közül öt lett Nobel-díjas. DAZ

A budapesti Semmelweis Egyetem németnyelvű képzést nyújt 2011 szeptembere óta. Feltétel az általános érettségi. Már működik egy megfelelően kialakított oktatási tanácsadás a német nyelvterületen. A tanulmányokat az egyetem oktatási terve szerint állították össze, de figyelembe veszik a német approbációsrend követelményeit (AppOApo). A negyedik szemeszter után lehetőség van egy német egyetemre váltásra, mert a tanulmányok első négy szemesztere megfelel a német gyógyszerészképzés első szakaszának az AppOApo szerint. Az érettségizetteknek akik a gimnáziumban biológiát, fizikát és/vagy kémiát választottak, az egyetem egy kollégiummal együttműködésben egy előkészítő évet kínál, hogy az ismeretkülönbségeket kiegyenlítsék. A kezdés minden év október eleje. Ez ajánlatos azoknak a jövőbeni hallgatóknak is, akik az említett szakokban rossz jegyeket értek el és nem biztosak abban, hogy az egyetem magas követelményeinek meg tudnak felelni. Az előkészítő évben elért teljesítményeket a képzésre való pályázatnál figyelembe veszik. A tanulmányok öt évig – 10 szemeszter – tartanak. Az első két évben főként a gyógyszerészet természettudományos alapismereteit tanítják, a két ezt követő évben főként a gyógyszerészeti speciális szakismereteket. A negyedik és ötödik szemeszter után egy négyhetes nyári gyakorlatot, az ötödik tanulmányi évben egy 24 hetes gyakorlati képzést kell XXI. évfolyam, 2012. március

15

PHARMORIENT 233


Sikerült radikálisan csökkenteni a szívinfarktusos halálozást sek körében nem javult olyan mértékben, mint az átlag.Dániában és Lengyelországban hasonlóan kedvező változást figyeltek meg. A lengyel szívgyógyászok Piotr Bandosz vezetésével tekintették át a statisztikai adatokat. Ott az infarktusos halálozás feleződése 1991 és 2005 között történt. Véleményük szerint a javulás 54 százalékban a kockázati tényezők csökkenésének köszönhető: egészségesebb lett az étkezés, több férfi hagyta abba a dohányzást és többen többet mozognak. A lengyel szakorvosok úgy látták, hogy a mind korszerűbb kezelési módszerek a javuláshoz 37 százalékban járultak hozzá. Hangsúlyozzák, hogy az emberek körében viszont mind több kedvezőtlen változás figyelhető meg: több a kövér, sok beteg nem figyel magas vérnyomásának kezelésére és mind több nő dohányzik. Ezek ismét ronthatják a kardiológiai halálozásban észlelt javulást. MTI

Felére csökkent a szívinfarktus okozta halálozás Dániában, Nagy-Britanniában és Lengyelországban mutatta ki egy egészségügyi statisztika, írja az MTI az Angol Orvosi Hetilap alapján. A közlemény szerint mindez annak köszönhető, hogy a lakosság és az orvosok egyaránt komolyan vették a koszorúér-betegség megelőzésének és kezelésének korszerű szempontjait. A brit tapasztalatokat Oxfordban foglalták össze. Kate Smolina és munkatársai 2002 és 2010 között 861 134 szívinfarktus eset adatait elemezték. Ebben az időszakban a halállal végződő esetek száma a férfiak körében pontosan a felére csökkent, a nők között 53 százalékkal esett. A szívrohamok 73 százaléka a 65 évesnél idősebb korosztályokban történt. A kutatók külön kiemelték, hogy az élet végét jelentő hirtelen szívhalálok 70 százaléka már nem is került be a kórházba. Azt is megemlítik, hogy a halálozás javulása a fiatal betegek és az igen idő-

Nem rentábilis minden harmadik gyógyszertár Svájcban kon keresztül. A hozamhelyzet további rosszabbodása elbocsátásokhoz vezet. Az üzemköltségek 70 százaléka a személyi ráfordításokkal kapcsolatos. A tanulmány egyébként képet ad a svájci gyógyszertárak struktúrájáról. 59 százalékukat részvénytársaság formájában üzemeltetik és csak 30 százalékát egyedi cégként. Minél nagyobb egy gyógyszertár, annál kisebb az egyedi cégek aránya. Összesen a gyógyszertárak 52 százaléka van a felelős gyógyszerész tulajdonában, a tulajdonosok 46 százalékának van legalább még egy gyógyszertára. A részvénytársasági forma esetén csak 28 százalék van a felelős gyógyszerész tulajdonában, 64 százalék többszörös tulajdonos kezében van. A tanulmány bemutatása után a betegbiztosítók szövetsége is közzétett egy tanulmányt. Ez azt mutatta, hogy a svájci árrés a gyógyszereknél egynegyedével magasabb, mint Európa referencia országaiban. A vényköteles gyógyszerek a svájci járulékfizetőket 2010-ben 4,8 milliárd svájci frankkal terhelték. A betegbiztosítók azt követelik, hogy a svájci árrést „európai szintre” csökkentsék. A megtakarítási potenciált 300 millió svájci frankra becsülik a járulékfizetők javára. DAZ aktuell

A svájci gyógyszertárak több mint 30 százaléka a pharma Suisse gyógyszerészszövetség szerint üzemgazdaságilag nem rentábilis. Ez nemcsak a gyógyszertári árrés újabb csökkentésének a következménye. Ha a hozam rosszabbodna, elbocsátások fenyegetnek. Ugyanakkor a svájci betegbiztosítók az országban a magas gyógyszerárak miatt panaszkodnak és az árrés csökkentését követelik. A pharma Suisse évente készíttet egy rentabilitási tanulmányt a gyógyszertárakról. Az aktuális felmérésben 1011 gyógyszertár vett részt és az a 2010 üzleti évre vonatkozott. Az utolsó jelentést különösen feszülten várták, mert a svájci egészségügyi hivatal nemcsak az előállítói kiadási árakat csökkentette, hanem a gyógyszertárak hozamait is 15 százalékról, 12 százalékra. A tanulmány szerint a gyógyszertárak több mint 30 százaléka 50 000 svájci franknál (40 400 euró) kevesebb nyereséget mutat ki – kamatok, adók, leírások és amortizáció levonása előtt. Ezek a gyógyszertárak igen nehéz helyzetben vannak. Hiányzik nekik az a hozam, hogy beruházásokat eszközöljenek, csaknem lehetetlen hitezőket találniuk. A gyógyszerészszövetség riadót fúj. A lakosság egészségügyi alapellátása közvetlenül veszélyeztetett az ilyen helyzetben lévő gyógyszertáraPHARMORIENT 233

16

XXI. évfolyam, 2012. március


A német nemzeti drogstratégia alapvető célkitűzései „Alkohol – ismerd a határt” („Alkohol-Kenn dein Limit”); – az orvosok és az egészségügyi személyzet általi korai intervenció erősítése; – alkoholprevenciós projektek a vállalkozásoknál; – a józanság támogatása a terhesség és a szoptatás idején.

A nemzeti stratégia jelmondata: „Az ember a középpontban”. A stratégia a függőségben szenvedő embert és szükségleteit helyezi a középpontba, nem az egyes kábítószert. A nemzeti stratégia a szövetségi kormány általános prevenciós stratégiájának része. Mindkét stratégia az egészségfejlesztés és a prevenció jelentőségét hangsúlyozza az egészségpolitika területén. A fogyasztás új formái, a keverékek fogyasztása, új szintetikus anyagok (legal highs) felbukkanása a kábítószerpolitika újragondolását tették szükségessé. A tudástársadalom fejlődése és a digitális médiák egyre szélesebb körű használata is új kihívások elé állítja a kábítószerpolitikát. Az Internet számos lehetőséget kínál a prevenció területén. Másrészt a számítógép és az Internet használata függőséget válthat ki. A modern kábítószerpolitika fókuszpontjában a prevenció és az egészségfejlesztés áll. A prevenciót célirányosabbá kell tenni és azt a kockázati csoportokra kell irányítani. A súlypontot a szenvedély bekövetkeztének veszélyeire, a kockázatos fogyasztói mintákra és a kockázatok kezelésének elsajátítására kell helyezni. Németországban a segítségnyújtás sokrétű lehetőségei állnak rendelkezésre. A kínálatokat azonban túl kevesen érik el. A korai beavatkozást elsősorban az orvosi kezelés tekintetében kell kiépíteni. A szenvedélybetegeket segítő rendszer messzemenően szubszidiáris felépítésű és különböző illetékességekre tagolódik. A segítő szervezetek, intézmények, szociális és egészségügyi szervek gyakran inkább egymás mellett működnek, mint együtt. Ezért a metszéspontokon erősíteni kell az együttműködést és hálózatokat kell kiépíteni, hogy egyetlen szenvedélybeteg se csússzék ki a rendszerből. A szenvedélybetegek körében jelentősek a nemek között különbségek. A megelőzés során figyelembe kell venni a szenvedélybetegségnek a nők és a férfiak körében megnyilvánuló lefolyását, a szenvedélybetegség okait. Fontos célcsoportot képeznek a terhes nők. A szenvedélybetegek igényt tartanak a személyre szabott kezelésre. Ez egyformán érvényes a migrációs háttérrel rendelkezőkre, a gyermeküket egyedül nevelőkre, az idősekre és a fogyatékosokra.

Dohány – tanácsadási kínálatok kiépítése az egészségügyi dolgozók számára tartott továbbképzésekkel a nemdohányzás ösztönzésére; – a súlyos beteg dohányosok leszoktató kezelésének javítása. Gyógyszerfüggés – a gyógyszerekkel való visszaélés feldolgozása, a kognitív teljesítményfokozás és a pszichés jó közérzet javítása. Szerencsejáték – a játékosok és a fiatalkorúak védelme, a játékszenvedély prevenciójának erősítése, a szerencsejátékokról szóló rendelet novellálása. Internetfüggés – a kritikus és szenvedéllyé fajult Internet-használatra vonatkozó adatállomány bővítése; – a fiatalok médiakompetenciájának javítása, a szülők és a tanárok támogatása. Illegális kábítószerek – az új szintetikus kábítószerekre, mint az úgynevezett „legal highs”-ra vonatkozó prevenció és felvilágosítás; – célzott prevenciós kínálatok a fiatal partizók részére és a kockázatos keverékfogyasztásra vonatkozóan. A nemzetközi és európai kábítószer-politika A nemzetközi kábítószer problematika három tényezője: – az illegális kábítószer-termesztés és –termelés; – az illegális kábítószer-kereskedelem és -csempészet; – a kábítószerfogyasztás, a kábítószerrel való visszaélés és a kábítószerfüggés.

Konkrét célkitűzések és intézkedések Alkohol – a szülők kompetenciájának erősítése a fiatalkorúak alkoholfogyasztása esetén; – a Bundeszentrale für gesundheitliche Aufklärung sikeres intézkedéseinek kiépítése, mint az XXI. évfolyam, 2012. március

Az ENSZ grémiumai és szervei: az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (United Nations Office on Drugs and 17

PHARMORIENT 233


Crime – UNODC), amelynek Kábítószerügyi Bizottsága (Commission on Narcotic Drugs – CND) évente ülésezik; a Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Bizottság (International Narcotics Control Board – INCB).

Az alkoholfogyasztás csökkentése Az Egészségügyi Világszervezet 2010 májusában fogadta el a káros alkoholfogyasztás csökkentésének globális stratégiáját. Az ehhez csatlakozó Európai Akcióterv elfogadására 2011 őszén került sor. Ennek egyik súlypontja a magzati alkoholspektrum rendellenesség (Fetal alcohol spectrum disorder – FASD) problematikája.

Új tendenciák a világpiacon A kábítószerek helyzetéről évente megjelentő világjelentések és az UNOCD „Afghanistan Opium Survey”-je szerint új kábítószerfajták jelentek meg, új piacok alakultak ki, a kábítószer-poltikának pedig folyamatosan követnie kell a fejleményeket. Az ópium és a kokain fogyasztása az ipari államokban stabilizálódott és egyes államokban valamelyest csökkent. Világszerte növekedett az amfetaminszerű anyagokkal (ATS) és a receptköteles érzéstelenítőkkel való visszaélés. Még mindig a kannabisz a világszerte leggyakrabban fogyasztott kábítószer. Ám miközben az ópium és a koka termesztésének 80 százaléka öt országra koncentrálódik, a kannabiszt a világ csaknem minden országában termesztik. A kábítószer-fogyasztás súlyosan érinti a fejlődő és a feltörekvő országokat. Ezek már nemcsak termelő és tranzitországok, hanem fokozott mértékben fogyasztók. Közép-Amerikában és Nyugat-Afrikában az illegális kábítószer-gazdaságok megbénítják az állami struktúrákat. Terjednek az új és kockázatos fogyasztási minták, amelyek mind az illegális, mind a legális anyagok fogyasztását érintik, egyre elterjedtebb a különböző kábítószerek egyidejű fogyasztása („polydruguse”).

A dohányzásról leszoktatás Ennek egyik alapdokumentuma az Egészségügyi Világszervezet 2003. évi Dohányzásellenőrzési Keretegyezménye (Framework Convention on Tobacco Control – FCTC). A résztvevő országok rendszeres időközökben konferenciákat tartanak és irányelveket fogadnak el a keretegyezmény végrehajtására. Ezek rendszerint ajánlások a szerződésben résztvevő országok dohánypolitikájának alakítására. 2006. óta többek között határozatot hoztak egy kötelező jegyzőkönyv kidolgozásáról a dohánycsempészet leküzdésére és irányelveket fogadtak el a keretegyezmény egyes cikkelyeinek végrehajtására vonatkozóan. Az európai politika a kábítószerügy és a szenvedélybetegségek területén A drogpolitika területén az Európai Bizottság együttműködik az Európai Kábítószerügyi Megfigyelőközponttal (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction – EMCDDA), az Europol-lal és az Eurojust-tal. Az együttműködés keretét a 2005–2012. közötti EU-drogstratégia alkotja, amelynek végrehajtására két akcióterv (2005–2008; 2009–2012) keretében került sor. Az Európai Bizottság 2010 novemberében bemutatta a drogpolitikai akcióterv végrehajtásáról szóló előrehaladási jelentést, amelyben figyelmeztetett az új pszichoakítv szerek veszélyeire. A bel- és igazságügyi miniszterek tanácsa 2010. június 3-án elfogadta a nemzetközi kábítószer-kereskedelem elleni európai paktumot, amely intézkedéseket tartalmaz a Nyugat-Afrikán keresztül folytatott kokaincsempészettel és az úgynevezett „balkáni” útvonalon folytatott heroincsempészettel szemben. A lengyel elnökség idején 2011. október 27-én fogadták el „A szintetikus kábítószerek elleni küzdelem európai paktumát”. A Bizottság 2011 novemberében hozta nyilvánosságra a „a kábítószer-problémával szembeni határozottabb európai fellépésről” szóló közleményét, amelynek egyik célja az illegális drogok és az új pszichoaktív szerekre vonatkozó széleskörű vita kezdeményezése.

Fejlesztéspolitika és kábítószer-politika A német szövetségi kormány 1981. óta támogatja a fejlesztéssel összefüggő kábítószer-politikát. Ennek középpontjában „A fejlődő országok fejlesztésorientált kábítószer-politikájának támogatására irányuló program” (EOD) áll, amelynek végrehajtásában a Német Nemzetközi Együttműködési Társaság (Deutsche Gesellschaft für internationale Zusammenarbeit – GIZ) működik közre. Jelenleg ilyen alternatív fejlesztési projektek vannak folyamatban Afganisztánban, Bolíviában, Laoszban, Myanmarban és Peruban. Ártalomcsökkentés (harm reduction) Az intravénás kábítószerfüggők száma világszerte 16 millióra becsülhető, akiknek 80 százaléka fejlődő és a feltörekvő országokban él. A HIV-fertőzések 10 százaléka az intravénás kábítószerfogyasztással függ össze, a Szubszaharai Afrikában ezek aránya 30%. A szövetségi kormány által támogatott ártalomcsökkentési intézkedések: HIVprevenció Ázsiában, Ukrajnában és Közép-Ázsiában; szubsztitúciós terápiák alkalmazása. PHARMORIENT 233

Az Európai Unió alkoholstratégiája Az EU 2006-ban dolgozta ki saját alkoholstratégiáját, amelynek súlypontjai: a gyermekek, a fiatal18

XXI. évfolyam, 2012. március


mékek reklámozását a televíziótól eltérő médiában, azaz a sajtóban és más nyomtatott kiadványokban, a rádiós műsorszórásban és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokban (Interneten). A 2007. december 11-én elfogadott úgynevezett audiovizuális médiaszolgáltatási Irányelv (2007/65/EK) most már az audiovizuális médiaszolgáltatások területén is alkalmazza a reklám, a szponzorálás és a termékmegjelenítés tilalmát. „Az Európai Parlament és a Tanács 2001/37/EK Irányelve (2001. június 5.) a tagállamoknak a dohánytermékek gyártására, kiszerelésére és árusítására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről” meghatározta a dohánytermékekkel szembeni követelményeket az EU közösségi szintjén. A Bizottság kétévente készít jelentést az Európai Parlament és a Tanács részére ennek alkalmazásáról. A szövetségi kormány üdvözli a dohánytermékekről szóló irányelv átdolgozásának kezdeményezését. 2010. október 25-én bemutatták a Bizottság megbízásából készített úgynevezett TNS-tanulmány következtetéseit a dohánytermékekről szóló Irányelv szerinti figyelmeztető szövegek helyettesítésére vonatkozóan. Németország a Nemzeti Drogstratégia keretében megvizsgálta „a dohánycsomagoláson színes fényképek egészségügyi figyelmeztetésként történő használatáról szóló bizottsági határozat” (2003/641/EK) minden dohányterméken történő alkalmazását, miután a képi figyelmeztetések hatékonysága bizonyítást nyer.

korúak és a magzat védelme; az alkohollal összefüggő közúti balesetek számának csökkentése; a felnőtteket alkohol miatt érintő ártalmak megelőzése és a munkahelyi negatív hatások csökkentése; információ és felvilágosítás. Az EU időközben bevezette az alkoholstratégia külső értékelését, amely a tagállamok, az alkoholipari szövetségek és a nem kormányzati szervezetek tapasztalatait összesíti. Az EU-Bizottság létrehozta a „Health and Alcohol Forum”-ot, a különböző szereplők közös platformját. 2011. december 12-én hatályba lépett „Az Európai Parlament és a Tanács 1169/2011/EU rendelete (2011. október 25.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról”, amely előírja, hogy a Bizottságnak három éven belül jelentést kell készítenie az 1,2 térfogatszázalékot meghaladó alkoholtartalmú italok összetevőinek és tápértékének (beleértve az energiatartalom) feltüntetésére vonatkozó követelmények alkalmazásáról. A Bizottságnak fontolóra kell vennie, hogy szükséges-e új fogalom-meghatározást bevezetni a kifejezetten a fiataloknak szánt alkoholtartalmú italok (például „alcopopok”) vonatkozásában. Az európai dohánypolitika Az EU-nak a dohánytermékekről szóló 2001. évi irányelvét a tagállamok átvették. Az EU-Bizottság 2008. május 28-án jelentést terjesztett elő a dohánytermékek reklámozásáról szóló Irányelv (2003/33/EK) végrehajtásáról. Az Irányelv a határokon átnyúló hatállyal szabályozza a dohányter-

Zöld fény 16 orphan drognak toconazol antinikotikum rövidesen a Cushing szindrómánál kerülhet alkalmazásra. A nátriumnitrit pulmonális artériás magas vérnyomásnál segíthet, a Glucagon pedig veleszületett hiperinzulinizmusnál. Az Oleylphosphocholinnak Leishmaniosisnál kell alkalmazásra kerülnie. Míg a parazitás megbetegedés Európában ritkán fordul elő, és ezért, mint orphan drogot rendelik, a fejlődő országokban szélesen elterjedt. A WHO évi kétmillió megbetegedésből indul ki. Az EMA további gyógyszereket is engedélyezett, a biológiai gyógyszerek között egy humán antitestet, amely az αtoxin staphylokokkus aureus ellen irányul és tüdőgyulladásos betegeken kell segítenie. PZ

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) orphan drugs (ritka betegségek gyógyszerei) bizottsága 16 gyógyszert engedélyezett, közöttük már ismert hatóanyagokat új indikációkra, de új anyagokat is. Így rövidesen a Carbetocin, mint első speciális gyógyszer rendelkezésre állhat a Prader-Willi szindróma ellen. A ritka genetikai megbetegedésnél erősen zavart étkezési magatartás fordul elő, túlsúllyal, a hormonképző szexuális szervek zavart funkciója, valamint nehézségek a tanulásban és a társadalmi magatartásban. A Carbetocin Németországban 2006 óta engedélyezett a szülészetben. A sialinsav a jövőben a myositiszes (HIBM) betegeken segíthet, ez egy izombetegség, súlyos testi korlátozásokkal. A KeXXI. évfolyam, 2012. március

19

PHARMORIENT 233


X. Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Konferencia pszichiáterrel a közösségi-alapú ellátást, mindöszsze egy tucatnyi ágyon. Egyetlen embert sem engedtek az utcára a kórházból. Több mint 100 védett házban családszerűen élnek a súlyosabb betegek, akiknek a mobil teamek, krízisszolgáltatások és nem utolsó sorban az önsegítő szervezetek aktivistái is segítenek. A háziorvosokat is visszavezették a mentális problémával élők ellátásába. Az ágyak leépítése nyomán felszabadult forrásokat minden esetben területi szolgáltatások fejlesztésére használták, amelynek során arra törekedtek, hogy a közösségi is „nyerjen” az új szolgáltatásokkal. Minden esetben igyekeznek elkerülni a mentális problémával élők elkülönült intézményrendszerben való segítését és azt, hogy a segítő szolgáltatások korlátozást, kontrollt jelentsenek a betegek számára. Mégis, minimális az öngyilkosságok és veszélyes események száma. Világszerte bővül a közösségi alapú ellátások köre, Magyarországon mégis 2012-től a közösségi alapú szociális szolgáltatások finanszírozását nagyjából megfelezték, és több szakmai és döntéshozói csoport egy Budapest központjában álló, több száz ágyas szakkórházzal egyesült országos intézet kialakításától várja az ellátás javulását. Azzal sem dicsekedhetünk, hogy az elmúlt évtizedben a betegeket gyakran lakóhelyüktől távol gettósító nagy szociális intézmények „kitagolására” – azaz kiscsoportos védett házak, otthonok létrehozására – szánt EU-s források jelentős részét a nagy intézmények „nyelték el”. Néha úgy látszik, a közösségi pszichiátria csak a zászlókra írt jelszó, és csak annyira kell komolyan venni, mint a „népi demokráciát” a szocialista időkben. Régi és új modellek és megközelítések küzdelmének izgalmas korszakát éljük. A konferencia felvonultatta azokat a módszereket és megmutatta azt a szemléletet, amely a mai ellátásnál sokkal több mentális problémával élő embert segíthet felépüléshez. A konferencia egyik rendezőjeként is megjelenő Ébredések Alapítvány közösségi szolgáltatásánál egy év közösségi gondozás után a komoly mentális és/vagy addiktológiai problémákkal élő embereknél 17-ről 55 százalékra emelkedett a foglalkoztatottság. Ez azért költség-hatékony, mert a betegek nagy számban dolgoznak és sokkal kevesebb a nagy intézmények használata. De ennél is fontosabb, hogy a közösségi gondozás a sok szenvedést megélt betegek és családok számára nagyobb eséllyel adja vissza az élhető élet lehetőségét. A finanszírozás csökkenésével sajnos most jóval kevesebb beteg számára lehet ezt a szolgálta-

Pszichiáterek, döntéshozók, betegek, hozzátartozók, egyetemisták és civilek tanácskoztak a mentális problémákkal élők ellátásának megújulásáról. Március 7-én rendezték meg a Közösségi és Addiktológiai Konferenciát, ahol többek között Jean-Luc Roelandt, a WHO Európai Elme-egészségügyi Kutatási és Képzési Központ kollaboratív partnerintézményének vezetője tartott előadást. A szakmai találkozó különös figyelmet fordított a közösségi alapú egészségügyi és szociális szolgáltatásokra, melyek a mentális problémákkal és szenvedélybetegségekkel élők XXI. századi ellátási modelljét képviselik. A lakosság közeli, felhasználóbarát, személyközpontú ellátás már számos betegen segített. „Régen eljártam a kezelőorvosomhoz, aki gyakran kórházi kezelést javasolt számomra. Forgóajtós, ki-be zártosztályra járó beteg voltam, nem láttam a történet végét. Elektrosokkal akartak végül mentesíteni, amibe nem egyeztem bele. Az Ébredések Alapítvány Közösségi Ellátása klienseként viszont egészen új tapasztalatra tettem szert. Pszichiáter, pszichológus és szociális munkás dolgozott velünk, velem és a családommal. A gyógyszerek mellett megismertük a mentális probléma tüneteit, amelyek révén magam is tehetek a visszaesések megelőzéséért. Megtanultam a stresszhelyzeteket kezelni, önálló döntéseket hozni. Évek óta nem voltam kórházban, az utolsó labilisabb állapotomat előbb vettem észre, mint a szakemberek, mert nagyon figyelek a korai tünetekre. Korábban szinte teljes egészében a családomra szorultam, ma saját életemet élem, a saját lakásomban. Társaimmal egy bipoláris önsegítő csoportot is létrehoztunk. A közösségi szemléletű ellátást abban a tekintetben is megtapasztalhattam, hogy segítőimmel együtt részt vettem orvos- és pszichológus továbbképzés oktatójaként. Eddig nem gondoltam, hogy az általam átélt tapasztalatok szakértelemnek tekinthetőek, amellyel segíthetem a szakemberek fejlődését.” – nyilatkozta a NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés önkéntese. A konferencián előadást tartott Jean-Luc Roelandt (Lille, Franciaország), aki részt vett Lille városának és környékének átfogó közösségi alapú ellátásának megszervezésében, szintén azt vallja, hogy a felhasználók, az egészségügyi és szociális szolgálatok és a háziorvosok is egyformán fontosak a kliensek segítésében, és a társadalomba történő visszavezetésük során. Roelandt doktor előadásában beszámolt arról, hogy ma hogyan valósítják meg 75 ezer lakosnál, közülük több mint 2000 gondozott páciensnél, 110 munkatárssal, köztük 8 PHARMORIENT 233

20

XXI. évfolyam, 2012. március


lémák megértését, és az empatikus betegvezetést megismerjék. Ez minden orvostanhallgató számára kötelező tárgy. A képzés négy komponensből áll: tantermi előadás, e-learning tananyag, melyben videó felvételeken mutatják be a terápiás beavatkozásokat, gyakorlati foglalkozásokon pszichoterápiás készségfejlesztő gyakorlatokat tartanak, és tankönyvből elméleti ismeretekre tehetnek szert. A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) üdvözli azt a széles körű párbeszédet a különböző szakmai csoportok, a döntéshozók, a betegek, hozzátartozók, egyetemisták, civilek között, amely a konferencián is megmutatkozott. A mentális betegségek ellátásában helye van a korszerű elveket valló, jó gyakorlatot folytató fekvő beteg ellátó intézményeknek ugyanúgy, mint a nagy múlttal rendelkező, a betegek tömegeit ellátó gondozói hálózatnak, és a betegek felépülését és a pszicho-szociális egyensúly helyreállítását és megtartását célzó, közösségi ellátó rendszereknek. Ezen elemek közül ma Magyarországon a közösségi ellátó rendszer igényel több segítséget és támogatást. Az MPT segíteni fogja az ellátórendszer közösségi irányú fejlődését. A Pszichiátriai Világszövetség is új irányelveket fogalmazott meg az utóbbi években a nyitottság és transzparencia jegyében. Az MPT új elnökeként ezt a folyamatot kívánom segíteni – fejtette ki Lehóczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. tudósítónktól

tást biztosítani. Nehézségekkel küzdenek a Pszichiátriai Gondozók is, amelyek a növekvő lakossági igényekhez és nemzetközi szakmai ajánlásokhoz igazodva szeretnék bővíteni a közösségi szolgáltatásokat. A konferencián sok döntéshozó is részt vett. A szervezők bízhatnak abban, hogy a rendezvénnyel sikerült előre mozdítani a területi, közösségi ellátások fejlődését. A Pszichiátriai Gondozók ellátási lehetőségei romlottak, az utóbbi időben sok ellátó hely önálló működése megszűnt. A szakma vezetésének és az OEP-nek a megbízása alapján egy gondozói szakértői munkacsoport kidolgozott, egy a gondozói tevékenység finanszírozására alkalmas protokollt, ami kipróbálásra is került az ország több gondozójában. Sikeressége ellenére indokolás nélkül ez évtől mégis egy másik, szakmailag és finanszírozás technikailag sokkal kevésbé alkalmas változat került bevezetésre. – állította Silling Tibor, az Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének vezetője. A konferencia kiemelten kezelte az oktatás területét is. Nagyon fontos ugyanis, hogy a jövendő segítőket ne csak a szakmai módszertanra képezzék, de a hivatásra is felkészítsék őket. A Semmelweis Egyetemen olyan pszichoterápiás képzési programot dolgoztak ki az orvostanhallgatók számára, melyben alap-pszichoterápiás ismeretekre tehetnek szert. Cél, hogy a betegség okozta stressz és annak következtében kialakult lelki prob-

A háziorvos helyett a patikába Szükség estén a gyógyszerész a Medgate telemedicinás szolgáltató egyik orvosához fordulhat, aki diagnosztikai segítséget nyújt, ideális esetben rögtön egy receptet is ír és a gyógyszertárba faxolja. Abból, hogy a kísérleti projektnél nem utolsó sorban pénzről van szó, a Helsana egészségpolitikusa nem csinál titkot. „Részvételünk azon a meggyőződésen alapul, hogy az új és innovatív ellátási modellek fontos hozzájárulást nyújthatnak a költségfékezéshez.” A svájci orvosok a netCaret egy „igen, de”–vel fogadják. Igaz, hogy az alapellátás túlterhelt. Ennyiben ésszerű lehet a gyógyszerészek telemedicinás aktivizálása. De a gyógyszerészeknek el kell ismerniük korlátaikat és tevékenységüket egyszerű egészségi problémákra kell korlátozniuk, vagy hétvégi szolgálatokra. Távlatilag a kezelés az orvos dolga. A személyes orvos-beteg kapcsolat egy elektronikus szolgáltatással nem helyettesíthető. Ärzte Zeitung

Amit Németországban a gyógyszerészek már régóta kívánnak, Svájcban már valósággá vált: intenzívebb bekapcsolás a gyógyító funkciókba. A „netCare” telemedicinás kísérleti projekt keretében 200 svájci gyógyszerésznek a jövőben háziorvosi feladatokat kell vállalnia, mint az első konzultáció végzője. A két évre tervezett kísérlet partnerei a Pharmasuisse svájci gyógyszerészszövetség, a svájci Medgate Telemedicina Központ valamint az ország legnagyobb betegbiztosítója, a Helsana. A projektpartnerek közleményében olvasható: „A gyógyszertárak célzott bekapcsolása az orvosi alapellátásba jobban kihasználja a meglévő potenciált a know-how, az infrastruktúra és a rendelkezésre állás tekintetében”. A sürgős esetek ambulanciái állandóan túlterheltek bagatell esetekkel. Ezért a netCare az egészségügyi ellátás javulását reméli a rendszertől. Ami tulajdonképp különleges a kísérletben, az az orvosnak a bekapcsolása videótechnikával. XXI. évfolyam, 2012. március

21

PHARMORIENT 233


A gyógyszertámogatások csökkentése összegére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy idén néhány milliárd forint, jövőre ennél jóval nagyobb mértékű megtakarítás is elérhető. A pontos összeg a kormányhatározat szerint készítendő előterjesztések és a kormány döntése alapján határozható meg. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy szakmai konferencián tartott előadásában a kormányhatározatban foglaltakra reagálva türelmet kért. Mint mondta, a gyógyszerkasszával összefüggésben több uniós és gazdaságpolitikai kérdést kell még tisztázni. Ugyanezen a konferencián a gyógyszerkasszával kapcsolatos intézkedésekről szólva a szakma érintett képviselői, köztük Dávid Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének ügyvezetője igazgatóhelyettese és Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke egybehangzóan kijelentette, hogy a gyógyszeripar szereplői több terhet már nem tudnak elviselni, nem lehet további megszorítást elérni a szektorban. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége aznapi közleményében azt fogalmazta meg: véleményük szerint újabb tízmilliárdokat már nem lehet úgy kivonni a gyógyszerkasszából, hogy a betegek terhei ne növekedjenek, és a gyógyszerellátás biztonsága ne csökkenjen. MTI

Még februárban megkezdődtek az egyeztetések az ez évi, illetve a jövő évre vonatkozó gyógyszertámogatások csökkentéséről, amelyet kormányhatározat írt elő – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Emlékeztettek arra, hogy a 2012. és 2013. évi költségvetési hiánycél biztosításához szükséges további intézkedésekről szóló kormányhatározat szerint Réthelyi Miklós és Matolcsy György minisztereknek február 29-ig kellett javaslatokat tenniük a gyógyszertámogatások ez évi csökkentésére. Mindezek mellett, a Széll Kálmán Tervben bejelentett 2013. évi gyógyszertámogatásokat érintő intézkedéseken felül, március 14-ig kellett javaslatokat tenni további megtakarítási intézkedésekre. Az OEP a tárgyalások lezárásáig nem kapott lehetőséget még arra sem, hogy válaszoljanak a nekik feltett kérdésekre. A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a kormányhatározatra reagálva közleményében azt írta: a gyógyszertámogatások további csökkentésével a gyógyszertárak árrésbevételei is tovább csökkenhetnek, ez pedig akár a lakossági gyógyszerellátás súlyos zavarait is okozhatja. Banai Péter Ernő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára egy februári sajtótájékoztatón a gyógyszerkassza-megtakarítások

Generikumok – nem minden áron költségkedvezőbb generikumot kér. Ezenkívül az orvosoknak információkat kell kapniuk a konkrét megtakarításokról bizonyos gyógyszereknél. Így látható, hogy számszerűen egyáltalán van-e értelme egy gyógyszerre átállni. Néhány cent miatt nem kell más gyógyszert kapnia a betegnek, mint amit megszokott nyilatkozta az a szakértő, aki maga is egy általános praxist működtet. Indokolt esetben el lehet és kell eltérni az HV irányvonalaktól, a gazdaságos felírási módtól. Azt, hogy egyáltalán mennyi generikumot visel el a piac, csak a gyógyszeripar tudja megválaszolni, mondja az orvos. Véleménye szerint azonban nem a generikumok száma a probléma. Inkább arról van szó, hogy a kassza valódi innovációkat finanszíroz-e. A terápiának az eltolása a kórházi kezelés, felhasználás irányába, amit a társadalombiztosítás sajnos mindig megkövetel a drága gyógyszereknél, károsan hat az egészségügyi rendszerre, ugyanis a lakosság egy negyede évente kénytelen befeküdni a kórházba. Medical Tribune

Ami a generikumok arányát illeti, az Osztrák Orvosi Kamara szerint még van potenciál, nem használják ki a lehetőségeket. Ez mindenekelőtt a betegek fogadókészségét jellemzi, ahol még lehetne reklámokkal javítani a helyzeten. Ugyanakkor a kamara néhány cent megtakarítása miatt nem támogatja a más gyógyszerre való átállást, átállítást. Az osztrák társadalombiztosítók szövetsége (HV) szerint az előző évben a generikumok aránya a felírt gyógyszerek számához mérten a helyettesíthető piacon 46% volt, a költségekhez mérten kb. 40%. A HV számára ezek az arányok még nem elegendőek. Az Orvosi Kamara számára is világos, hogy a helyettesíthető generikumok aránya még tovább emelhető lenne. Ennek a feltétele azonban, hogy a betegeknél is reklámozni kell, fejtette ki az Osztrák Orvosi Kamara gyógyszerreferátumának vezetője (ÖÄK). Példaként hozta fel a vasutasok és a bányászok biztosító intézetének ösztönző rendszerét. A beteg a kezelési járulékon felül 1 euró javadalmazást kap, ha az orvosától aktívan egy PHARMORIENT 233

22

XXI. évfolyam, 2012. március


Díjazták a mentális zavarral élők kirekesztése ellen küzdő újságírókat stigmatizációja és társadalmi kirekesztése elleni közös fellépést egy olyan országban, ahol még az ombudsman is megbélyegző módon, „agresszív pszichiátriai betegekről” beszél. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy pszichiáterek, civil szervezetek, betegek és hozzátartozók, valamint a média képviselői is megtalálják a közös hangot, és minél több olyan objektív híradás szülessen, amelyikből a közvélemény megismerkedhet a mentális zavarral küzdő vagy ebből felépült emberekkel is. A gyakran megbélyegző, stigmatizáló média-megjelenések akadályozzák a mentális problémákkal élők gyógyulását. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy sok közszereplő és médiaszakember még kevéssé tudatos ezen a területen. Azt már a legtöbben tudják, hogy nem korrekt például „nyomoréknak” hívni egy mozgássérült embert, de arra nem figyelnek, hogy hasonlóképp el kell kerülni az „agresszív pszichiátriai beteg”, a „skizofrén”, vagy az „elmebeteg” kifejezést. Jobb, ha mentális zavarral, vagy skizofréniával élő emberekről beszélünk és az agressziót sem lehet a mentális probléma egyenes következményeként kezelni. A mentális zavarokat esetlegesen kísérő agresszív viselkedés legtöbbször gyógyítható és megelőzhető, illetve gyakran nem a mentális zavar egyenes következménye, hanem a kétségbeesett lelkiállapottal, kilátástalan élethelyzettel, alkohol- vagy droghasználattal függ össze. A mentális problémával élőknél ritkább a veszélyes viselkedés, mint kocsmák törzsközönségénél, sőt, ezek az emberek gyakrabban válnak áldozattá, mint „tettessé”. A díj ünnepélyes átadására a X. Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Konferencián került sor 2012. március 7-én, Budapesten.

A NYITNIKÉK – Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja idén is átadja az Antistigma-díjat. Az elismerést a tagok szavazatai alapján minden évben egy olyan, a médiában tevékenykedő alkotó kaphatja meg, aki írásával határozottan és meggyőző erővel lép fel a mentális problémával küzdők diszkriminációja ellen. A díjat idén Babarczy Eszter vehette át a life-style.hu-n megjelent „Bipoláris depresszió: trend vagy átok?” című írásáért, amelyben – miközben ismert emberek pszichiátriai problémáiról ír-, őszintén vall saját maga biporális depressziójáról is. Babarczy Eszter nemcsak cikkeivel, de az általa létrehozott www.bura.hu weboldal működtetésével is segíti a mentális problémával élő embereket. A honlap a lelki gondokkal küzdők közösségi tere, ahol mindenki megoszthatja másokkal a tapasztalatait, és szakmai tanácsadáshoz is juthatnak a lelki zavarokkal élők. Az Antistigma Kezdeményezés munkatársai és aktivistái folyamatosan figyelemmel kísérik a médiában megjelenő mentális problémákkal kapcsolatos híradásokat. „Szövetségeseknek tekintjük a korrekt tájékoztatást nyújtó média-szakembereket. Nagy örömmel fogadjuk a tárgyszerű és a diszkriminációt kerülő cikkeket, riportokat. A mentális zavarral élők megbélyegzése és az ezzel járó társadalmi kirekesztés ugyanis hozzájárul a lelki problémák súlyosbodásához, és ahhoz, hogy az emberek nem fordulnak időben segítségért.” – nyilatkozta a NYITNIKÉK – Magyar Antistigma Kezdeményezés koordinátora. A Kezdeményezéshez kapcsolódó szakemberek és civilek elengedhetetlennek tartják a mentális problémával élő emberek

Gyenge év után nehéz a patikusok számára zettség nehezítését jelezte volna − nyilatkozta a sajtónak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Január 1-je óta egyébként az orvosok nyomon követhetik az OEP honlapján, hogy a betegük a helyettesíthető gyógyszerek közül melyiket váltotta ki, így az esetleges panaszokat is helyükön tudják kezelni. A kamara felmérése szerint azt utolsó negyedév érzékelhető árréscsökkenést hozott a közfinanszírozott gyógyszerek forgalmánál, a támogatott gyógyszerekből származó teljes árrésbevétel 2011-ben az előző évi 51,7 milliárd forintról 50,7 milliárd forintra csökkent.

Januárban 10 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalt a gyógyszertárakban a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége. Elnökük Korodi Karolina szerint a bevételcsökkenés a vidéki kis patikáknak okozza a legnagyobb nehézséget. A február 1-jétől kötelező plusztájékoztatás az olcsóbb gyógyszerekkel megtakarítható összegről Korodi szerint zökkenőmentes a hálózati gyógyszertáraknál, a betegek azonban ezt vegyesen fogadják: míg egy részük örül az információnak, nem kevesen inkább háborognak a vélt időhúzás miatt. Egyetlen patikából sem érkezett olyan visszajelzés, ami a tájékoztatási köteleXXI. évfolyam, 2012. március

23

PHARMORIENT 233


AMIT A VÁLLALKOZÓNAK TUDNI KELL Szociális hozzájárulási adó – a mezőgazdasági őstermelő abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben az Szja törvény alapján mezőgazdasági kitermelőnek minősült, kivéve, ha külön törvény rendelkezése alapján az adóévre magasabb járulékalap választásáról tesz nyilatkozatot; – a mezőgazdasági őstermelő, akinek a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény alapján nem keletkezik járulékfizetési kötelezettsége. 2012-től a társas vállalkozás, mint kifizető szociális hozzájárulási adó fizetésére kötelezett, ennek mértéke 27 százalék. A szociális hozzájárulási adó alapja a kifizető esetén elsősorban az olyan bevétel, amely az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszony alapján illeti meg a vele ilyen jogviszonyban álló természetes személyt. E körbe tartozik például a munkabér, a megbízási díj, a tanulószerződés alapján a tanulót megillető pénzbeli juttatás és a felszolgálási díj 55 százaléka.

2012. január 1-jétől a munkáltatói társadalombiztosítási járulék helyébe az azonos mértékű szociális hozzájárulási adó lépett. A szociális hozzájárulási adó a kifizetőket természetes személlyel fennálló egyes jogviszonyaira, az egyéni vállalkozókat és a mezőgazdasági őstermelőket e jogállására tekintettel, azaz saját maga után terheli. A szociális hozzájárulási adó megfizetése a társadalombiztosítási ellátásra, munkanélküli ellátásra jogosultságot nem keletkeztet, illetőleg az ilyen ellátás alapját, összegét semmilyen módon nem befolyásolja. A szociális hozzájárulási adó százalékos mértékű fizetési kötelezettség. A szociális biztonsághoz, valamint a testi és lelki egészséghez való jog érvényesítését szolgáló egyes szociális ellátások fedezetéhez, továbbá az egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásához szükséges államháztartási források biztosítása céljából a szociális hozzájárulási adóból származó államháztartási bevétel a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott arányok szerint megoszlik a társadalombiztosítás egyes pénzügyi alapjai és a törvényben meghatározott elkülönített állami pénzalap költségvetése között. A szociális hozzájárulási adóval összefüggő adóügyekben a hatósági eljárás az állam adóhatóság hatáskörébe tartozik. A szociális hozzájárulási adó alanya a kifizető, az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő. Adóalanynak minősül a belföldön állandó lakóhelylyel, szokásos tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, kereskedelmi képviselettel, vagy a jogszabályban előírt belföldi nyilvántartásába bejegyzésre kötelezett más hasonló telephelylyel nem rendelkező kifizető is. Ennek feltétele, hogy a vele adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban álló, magyar szociális biztonsági jogszabályok hatálya alá tartozó természetes személy a munkát Magyarországon, vagy a szociális biztonsági rendszerek koordinálásról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó másik tagállamban végzi. A társadalombiztosítási ellátásra jogosító megállapodást megkötő személy szintén köteles a szociális hozzájárulási adót megfizetni. A kifizetők a természetes személlyel fennálló, a részletesen meghatározott egyes jogviszonyaik alapján kötelezettek az adó megfizetésére. Ilyen jogviszony például a munkaviszony és a személyes közreműködés. Az adónak nem alanya: – a saját jogú nyugdíjas egyéni vállalkozó; – az özvegyi nyugdíjban részesülő olyan egyéni vállalkozó, aki a rá irányadó öregséginyugdíjkorhatárt már betöltötte; PHARMORIENT 233

Adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszony: – a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátozott felelősségű társaság, a közös vállalat, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, a szabadalmi ügyvivői társaság, a szabadalmi ügyvivői iroda és természetes tagja között fennálló, a tagnak a jogi személy, az egyéb szervezet tevékenységében való személyi közreműködési kötelezettséget eredményező tagi jogviszony (ideértve a nem munkaviszony keretében ellátott vezetői tisztségviselői jogviszonyt is), – az ügyvédi iroda, a közjegyzői iroda, a végrehajtói iroda, az egyéni cég és a természetes személy tagja között fennálló tagi jogviszony. Nem eredményez adófizetési kötelezettséget, ha az említett jogviszonyban álló személy saját jogú nyugdíjas vagy özvegyi nyugdíjban részesül és a rá irányadó öregségi nyugdíj-korhatárt már betöltötte. Tehát a Tbj. szerint kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő társas vállalkozó után (ha öregségi nyugdíjas) nem kell a társaságnak szociális hozzájárulási adót fizetni. A szociális hozzájárulási adó alapja a társaság által a vele adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban álló természetes személy részére juttatott, kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja törvény) rendelkezései szerint adókö24

XXI. évfolyam, 2012. március


nem éri el a minimálbér összegét. Ezen esetekben tehát a szociális hozzájárulási adót legalább a minimálbér 112,5 százaléka után meg kell fizetni.

telezettség alá eső bevétel. A nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításánál az Szja szerint figyelembe vett jövedelem, növelve a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont, befizetett tagdíj összegével. Ha a bevétel kifizetése nem történt meg, akkor az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyt megalapozó munkaszerződésben, illetőleg más szerződésben meghatározott személyi alapbér, illetőleg díjazás az adó alapja. Egyéni vállalkozó esetében, főszabály szerint, a vállalkozói kivét vagy az átalányban megállapított egyéni vállalkozói jövedelem a szociális hozzájárulási adó alapja. Az egyszerűsített vállalkozói adó alanya, valamint a mezőgazdasági őstermelő, az egyenlő elbánás elve alapján, a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében tett nyilatkozat szerinti összeg után állapítja meg a szociális hozzájárulási adót, ha az adóévre vonatkozóan ilyen nyilatkozatot tett. A kifizetővel adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban is álló, az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának minősülő egyéni vállalkozó az egyszerűsített vállalkozó adó alapjának 4 százaléka után fizeti meg a szociális hozzájárulási adót. A személyes közreműködési kötelezettséget eredményező tagi jogviszony, nem munkaviszony keretében ellátott vezetői tisztségviselői jogviszony, egyéni vállalkozók esetében az adó alapja a hónap első napján érvényes minimálbér összegének 112,5 százaléka (harmincad rész, ha a jogviszony nem áll fenn a hónap minden napján). Mezőgazdasági őstermelők és egyházi személyek esetében a szociális hozzájárulási adó alapja a minimálbér összegével egyezik meg.

Mentesülés a különös szabályok alkalmazása alól A társas vállalkozás mentesül az adó megfizetés alól azokon a napokon, amikor a társas vállalkozó: – táppénzben, baleseti táppénzben, terhességigyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban részesül; – gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesül, kivéve, ha annak tartama alatt a tag személyes közreműködését folytatja; – önkéntes tartalékos katonaként katonai szolgálatot teljesít; – fogvatartott, – az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, a szabadalmi ügyvivői társaság, a közjegyzői iroda tagjának ügyvédi kamarai szabadalmi ügyvivői kamarai, közjegyzői kamarai tagsága szünetel. Mentesül a társaság a különös szabályok alól, azaz nem kell legalább a minimálbér 112,5 százaléka után szociális hozzájárulási adót fizetni azokra a napokra, amikor a társas vállalkozó legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll, illetve közép vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatásban folytat tanulmányokat. Egyidejűleg fennálló több munkaviszony esetében az egyes munkaviszonyokban előírt munkaidőt a heti legalább 26 órás foglalkoztatás megállapításánál össze kell adni. Ebben az esetben a társaság az adót a tényleges adóalap után köteles megfizetni. Ugyancsak nem kell a különös szabályt alkalmazni azokon a napokon, amikor a társas vállalkozó más társaságnál is társas vállalkozói jogviszonyban áll, feltéve, hogy a másik kifizető e napot a taggal fennálló jogviszonya alapját az őt terhelő adó alapjának megállapításakor számításba veszi. Mindez azt jelenti, hogy a legalább a minimálbér 112,5 százaléka után fizetendő adót csak az egyik társaságnak kell megfizetni, a másik társaság az adót a tényleges adóalap után köteles megfizetni. Ha az egyéni vállalkozó egyidejűleg társas vállalkozó is, akkor dönthet, hogy az egyéni vállalkozásában vagy a tagi jogviszonyára tekintettel a társaság fizesse meg legalább a minimálbér 112,5 százalék után az adót, a másik jogviszonyban csak a tényleges jövedelem lesz az adóalap. A magánszemélynek a társaságot tárgyév január 31-éig az adóév egészére tett nyilatkozattal értesítenie kell a döntéséről annak érdekében, hogy a minimum adóalap utáni adófizetési kötelezettséget a társaság tel-

A társas vállalkozást terhelő adó különös szabályai A közkereseti társaságot, a betéti társaságot, a korlátozott felelősségű társaságot, a közös vállalatot, az egyesülést, az európai gazdasági egyesülést, a szabadalmi ügyvivői társaságot, a szabadalmi ügyvivői irodát, az egyéni céget a tagjával fennálló adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyára tekintettel havonta terhelő adó alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka. Ha a jogviszony nem áll fenn a hónap minden napján, akkor az adó alapja legalább az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszony fennállása minden napjára számítva a minimálbér 112,5 százalékának harmincad része. Minimálbérnek a szociális hozzájárulási adó tekintetében a Tbj. szerinti minimálbér értendő. Ezt a különös szabályt kell alkalmazni, ha a társas vállalkozó a személyes közreműködésére tekintettel jövedelmet nem vesz fel, vagy a jövedelem összege XXI. évfolyam, 2012. március

25

PHARMORIENT 233


jesíteni tudja. Feltétel, hogy a társaság részére a természetes személy nyilatkozatot tegyen a legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyáról, tanulmányai folytatásáról, illetőleg más kifizetővel fennálló, az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alá tartozó jogviszonyáról. A természetes személy minden változást haladéktalanul köteles újabb nyilatkozattal a kifizető részére jelezni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a természetes személy személyazonosító adatait, adóazonosító jelét, ennek hiányában a személyazonosító okmány típusának megjelölését és számát, valamint lakcímét. Az újabb nyilatkozat megtételének elmulasztása miatt keletkező adóhiány és jogkövetkezményei megtérítését a kifizető a nyilatkozatot elmulasztó természetes személytől igényelheti. Ha a nyilatkozat megtételének elmulasztása miatt keletkező adóhiányt a kifizetőtől nem lehet behajtani, az adóhiány és jogkövetkezményei megfizetésére a nyilatkozatot elmulasztó természetes személyt határozattal kötelezheti az állami adóhatóság. A szociális hozzájárulási adó mértéke: az adóalap 27 százaléka. A fizetendő adó a számított adó, csökkentve az adó fizetésére kötelezettet törvény rendelkezése alapján megillető adókedvezmények összegével. A fizetendő adó megállapításánál a számított adót – akár a számított adót meghaladó mértékben – a következő adókedvezmények csökkentik: – a munkabérek értékének megőrzését célzó adókedvezmény; – a Karrier Híd Program megvalósítását célzó adókedvezmény; – a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű társadalmi csoportok és a munkaerő-piacról tartósan távollévők foglalkoztatása, munkaerőpiaci versenyképességük kiegyenlítése, valamint a pályakezdő fiatalok gyakorlati munkatapasztalatszerzésének megkönnyítése lehet más törvényben meghatározott, annak rendelkezése szerint az adóból érvényesíthető adókedvezmény; – a szakképzettséget nem igénylő munkakörökhöz kapcsolódó adókedvezmény.

A munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény A költségvetési szervnek, valamint az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó egészségügyi, oktatási, szociális, valamint közgyűjteményi és közművelődési szolgáltatást nyújtó intézménynek nem minősülő kifizető az őt az adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyra tekintettel terhelő szociális hozzájárulási adóból adókedvezményt vehet igénybe. A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a kifizető a munkabérek elvárt emeléséről szóló kormányrendelet szerinti elvárt béremelést – ide nem értve az elvárt béremelésnek akár csak részben is béren kívüli juttatás formájában történő megvalósítását – valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalója tekintetében végrehajtotta. A kifizető az adókedvezményt az adóév egészében, de csak az olyan hónapra fizetendő adó megállapításánál veheti igénybe, amelyre vonatkozóan legalább a kormányrendelet szerint 2012-re elvárt mértékű béremelés valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalóját az adott hónapra megillető munkabér tekintetében teljesül. A 2011. november 1. és december 31. közötti időszakban természetes személyt munkaviszonyban egyetlen napig sem foglalkoztató kifizető az adókedvezményt az elvárt béremeléstől függetlenül igénybe veheti, feltéve, hogy az említett időszakban egyetlen kapcsolt vállalkozása sem foglalkoztatott természetes személyt munkaviszonyban. Az adókedvezmény összegét a kifizetőnek havonta kell megállapítania. A kedvezmény alapja a kifizetővel munkaviszonyban álló természetes személyt (munkavállalót) az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabér, amely az adóelőleg-alap számításánál a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint figyelembe vett jövedelem, növelve a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont (befizetett) tagdíj összegével. A kedvezmény mértéke 2012. évre havonta a kedvezményalap 21,5 százaléka, de legfeljebb 16.125 forint, ha a részkedvezmény-alap nem haladja meg a 75 ezer forintot, a 16.125 forintnak a 75 ezer forint feletti kedvezményalap 14 százalékát meghaladó része, ha a kedvezményalap meghaladja a 75 ezer forintot. Havi 75 ezer forint jövedelemnél érvényesíthető a maximum 16.125 forint adókedvezmény és a kedvezmény 190 ezer forintos jövedelemnél fogy el. A kedvezmény mértéke 2013. évre havonta a kedvezményalap 16 százaléka, de legfeljebb 12

Fő szabály szerint a szociális hozzájárulási adót az adóalany havonta köteles megállapítani, bevallani és megfizetni. Kivételt jelent például az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó olyan egyéni vállalkozó, aki az egyszerűsített vállalkozói adó alapján 4 százaléka után fizeti meg a szociális hozzájárulási adót, mivel ő negyedévente, valamint az adóévet követően köteles ezt az adót is megállapítani, bevallani és megfizetni. Az átmeneti szabályok biztosítják a társadalombiztosítási járulék megszűnése és a szociális hozzájárulási adó bevezetése közötti átmenetet. PHARMORIENT 233

26

XXI. évfolyam, 2012. március


gét természetes személy részére kiállított igazoláson nem tünteti fel. Ha az adóalany a természetes személy foglalkoztatására kedvezményt vagy támogatást vesz igénybe, akkor az Art. szerinti bevallási kötelezettségét úgy teljesíti, hogy a bevallás adataiból a kedvezmény vagy támogatás jogcíme, alapja és a kedvezmény vagy támogatás összege személyenként megállapítható legyen.

ezer forint, ha a részkedvezmény-alap nem haladja meg a 75 ezer forintot, 12.000 forintnak a 75 ezer forint feletti kedvezményalap 20 százalékát meghaladó része, amennyiben a kedvezményalap meghaladja a 75 ezer forintot, azzal, hogy a 2013. évben az adókedvezmény érvényesítésénél nem kell teljesíteni az elvárt béremelést. Folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló a kifizetővel az adókedvezmény alapjául szolgáló hónapban adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyban álló olyan természetes személy, aki – 2011-ben a 2011. november 1-jén kezdődő időszak bármely napján az adókedvezményt érvényesítő kifizetővel munkaviszonyban állt; – 2011-ben a 2011. november 1-jén kezdődő időszak bármely napján az adókedvezményt érvényesítő kifizető kapcsolt vállalkozásával – akár csak egyetlen napig – munkaviszonyban állt.

Az adó nyilvántartása Az adó megállapítására, bevallására és megfizetésére kötelezett adózó olyan nyilvántartást köteles vezetni, amelynek alapján az adó alapja és összege, valamint annak megállapításánál figyelembe vett mentesség és kedvezmény összege, továbbá az adó megfizetésének napja ellenőrizhető. E nyilvántartási kötelezettségét a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó kifizető a számvitelről szóló törvény szerinti nyilvántartása (könyvvezetése) megfelelő részletezésével, más kifizető az Szja törvény vagy az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény (Eva) rendelkezése alapján vezetett külön nyilvántartás alapján teljesíti. B. K. E. Adó-Tipp

Az adó megfizetése, bevallása A szociális hozzájárulási adót a társas vállalkozás az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) szerint havonta megállapítja és a tárgyhónapot követő hónap 12-éig bevallja és megfizeti. Az adó össze-

Az egészségügyi költség veszélyezteti a gazdasági helyzetet gazdaságilag erős ország egyike sem éri el az AAM top bonitást, jelentette ki az ügynökség. A szimulációk azt mutatták, hogy 2015-ben megkezdődnek a lefokozások és egy sor fontos, magas bonitású államot érintenek, jelentette ki az S&P. Az államok azonban reformokkal elkerülhetnek egy ilyen szcenáriumot. Elképzelhető lenne az egészségügyi rendszer egyszerűsítése és digitalizálása, intézkedések csalás ellen, az egészségügyi szolgálatok privatizációja, valamint a terjedelem és a nagyvonalúság visszafogása – véli az ügynökség. Ilyen reformok nélkül Németország 2050-ben a GDP 11,1 százalékát fordítaná az egészségügyi rendszerre. 2010-ben az S&P szerint a kiadások a GDP 6,3 százalékát tették ki. ärzteblatt.de

Az egészségügyi költségek jelentős emelkedése az ipari nemzetek esetében a magas hitelképesség távlati elvesztését jelentheti. Erről tudósít jelentésében a Standard & Poors (S&P), ami Madridban jelent meg. Ebben az S&P költség-szimulációt mutatott be a 2010-2050 közötti évekre. Eszerint az államok pénzügyi terhei különösen a következő évtizedben fognak növekedni. Ez különösen súlyos lesz Európában, az USA-ban és Japánban. Az államok pénzügyi játéktere egyre kisebb lesz, egyrészt, mert az egészségügyi rendszer átfogó, másrészt, mert az átlagéletkor ezekben a társadalmakban növekszik. Amennyiben a kormányok a magas költségeket nyugdíjreformokkal és a szociális rendszerek változtatásaival nem tartják kézben, 2035-ig esetleg a 49

Magyar Egészségvédő Liga közhasznú szervezet tevékenysége: ► Egészségmegőrzés, betegség megelőzés, gyógyító- egészségügyi rehabilitációs tevékenység, ► Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, ► Tudományos tevékenység, ► Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, ► Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

Adója 1 százalékét adja a Magyar Egészségvédő Ligának! Adószám: 18184493-2-42 XXI. évfolyam, 2012. március

27

PHARMORIENT 233


Tartalom Ünnepelt a Nukleáris Medicina szakma .....................................................................1 Készletfelhalmozó vásárlás a lengyel gyógyszertárakban..........................................4 Mi történt 2011-ben a tudomány világában................................................................5 A Contergant 50 éve vonták ki a forgalomból............................................................8 Hirdetői ranglista Magyarországon.............................................................................9 A gyógynövényekről .................................................................................................10 Különböző a gyógyszerek árképzése az EU-ban......................................................12 A gyógyszerkiadások 2011-ben ................................................................................13 A privát háztartások egészségügyi kiadásai Svájcban..............................................14 Gyógyszerészképzés Magyarországon .....................................................................15 A német nemzeti drogstratégia alapvető célkitűzései...............................................17 X. Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Konferencia........................................20 Hírek..........................................................................................................................22 AMIT A VÁLLALKOZÓNAK TUDNI KELL Szociális hozzájárulási adó .......................................................................................24 **************************************************

Előzetes a PHARMORIENT 2012. 234. szám tartalmából: – Kábítószerhelyzet Európában – Újfajta gyógyszerek – Oltsunk vagy ne oltsunk? – Antibiotikum rezisztencia – Nemzetközi tapasztalatok – Amit a vállalkozónak tudni kell ************************************************** Gyógyszerészeti tájékoztató folyóirat Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Fekete Tibor A kéziratok és mellékletek őrzését vagy visszaküldését nem vállaljuk. Kiadja: KF & T Vállalkozási Iroda és Kereskedőház Kft., 1144 Budapest, Gvadányi u. 87. Telefon: 383-8039, 383-8011, Fax: 383-8177 • E-mail: fekecs@mail.datanet.hu Felelős kiadó: a KF & T KFT. ügyvezetője Lapalapító kiadó: dr. Kecskés Imre HU ISSN 1216-6456 Előfizethető a kiadó címén. Előfizetési díj: egész évre 6952 + áfa (5%), összesen 7300 Ft. Nyomdai munkák: F-G-M Béda Books Kft. PHARMORIENT 233

28

XXI. évfolyam, 2012. március


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.