Pharmorient 239 - XXI. évf., 2012 szeptember

Page 1

Felmérés a magyar egészségügyről A kutatás során az UNION Biztosító szakemberei megbizonyosodtak arról, ami előzetesen is feltételezhető volt: az emberek a legfőbb problémát a szakorvosi rendelésekkel kapcsolatban a várakozási idővel, a körülményekkel és az orvos-beteg kapcsolatban látják. A várakozási idő két dimenzióban is megjelenik. Egyrészt abban, hogy a jelentkező panaszaihoz képest hetekkel későbbre kap csak időpontot a beteg, másrészt abban, hogy a vizsgálat napján, a megbeszélt időponthoz képest is várni kell, átlagosan háromnegyed órát, amíg a szakorvosi rendelésre behívják a pácienst. A körülményekkel kapcsolatos problémák terén a megkérdezettek a rendelők komfortosságában, illetve felszereltségében látnak hiányosságokat. Ezzel kapcsolatban kétharmaduk fogalmazott meg kritikát. Az orvos-beteg kapcsolatot érintő problémák elsősorban emberi tényezőn, illetve kommunikáción, pontosabban annak hiányán alapszanak. A fő kritikák a szakorvosok beteggel való kapcsolatára, illetve világos kommunikációjának hiányára vonatkoznak. Ráadásul ezek a problémák rávetülnek a páciensek azon véleményére, amelyet az ellátás szakmai színvonaláról alkotnak, pedig egy átlagember valószínűleg nem is tudja reálisan megítélni az orvos szakmaiságát az ellátás során, az emberi tényező miatt mégis kifogást fogalmaznak meg azzal kapcsolatban. Az említett szempontok kapcsán feltételezhető, hogy nem mindegy, hogy valaki állami vagy magán szakrendelésen vesz részt. A megszerzett adatok alapján a kritikák egyértelműen az állami ellátás színvonalával kapcsolatosan fogalmazódtak meg. A megkérdezettek 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy állami/körzeti/önkormányzati szakrendelőben dolgozó szakorvoshoz szokott fordulni, 63% kizárólag ilyen rendelésen volt. 37% veszi igénybe magán szakorvosok rendeléseit is, ezen belül csupán 5% az, aki kizárólag magán szakrendelésre megy, ha szükséges. Persze a magán ellátás anyagi vonzatait sokan nem engedhetik meg maguknak. Valós alternatívaként létezik már olyan – magánemberként vagy a munkáltatón keresztül elérhető – privát egészségbiztosítás, amely a körülményeiben színvonalasabb és több emberi odafigyelést, valamint várakozás-mentességet ígérő szakorvosi ellátást (legyen az magán vagy állami) elérhető közelségbe hozza. „A szolgáltatás alapú egészségbiztosítás egyénileg, vagy munkavállalói juttatásként is megoldást kínál a fenti problémákra” – tette hozzá Bóna Katalin az egészségbiztosítások terén úttörő UNION Biztosító szakembere. Világgazdaság Online

Az egészségügyi ellátás azon kevés szolgáltatások egyike, amelyet mindannyian használunk, de a jelek szerint szinte mindenki elégedetlen vele. Az UNION Biztosító idén nyáron az aktív munkavállalók körében végzett reprezentatív, országos piackutatásának eredményei legalábbis erről tanúskodnak. A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy romlott a megítélés az elmúlt években. Az elmúlt egy évben az aktív munkavállalók háromnegyede vett igénybe szakorvosi vagy kórházi ellátást, illetve komolyabb kivizsgálást (MR, CT, Pet-CT, Cardio-CT). Négyből három munkavállalónak tehát közeli emléke van arról, hogy ő milyen körülményeket élt meg az egészségügyben. Az emlékek nem lehetnek túl pozitívak, hiszen az iskolai ötös skálán 1,89-re értékelték a hazai egészségügy működését.

„A kettes alá önmagában is éles kritika, de ha a tendenciát nézzük, akkor az is kiderül, hogy sajnos az irány sem pozitív. A biztosítónk által 2008-ban elvégzett hasonló kutatás akkor még azt mutatta, hogy egy fél osztályzattal (2,33) jobb volt a megítélés, pedig már az sem az elégedettséget tükrözte” – nyilatkozta Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A legnagyobb problémát a szakorvosi ellátás színvonalának, működésének területén látják a megkérdezettek, hiszen 98 százalékuk szerint szükséges előrelépés ebben a tekintetben, ráadásul döntő többségük (85%) szerint komoly változás, fejlődés kell – derül ki a kutatásból. Ez a vélekedés pedig megalapozott tapasztalatok alapján alakult, hiszen a kutatásból az is kiderül, hogy szakorvoshoz egy év alatt egy ember átlagosan 2-3-szor fordul. Ha csak a szakorvosnál megfordulókra koncentrálunk, akkor egy beteg átlagosan 4 alkalommal megy el szakorvosi rendelésre. Ennyi alkalom során pedig már megalapozott vélemény formálódhat. XXI. évfolyam, 2012. szeptember

1

PHARMORIENT 239


A gyógyszeripar nemzetgazdaságban betöltött szerepe tos. A változás egy év alatt nulla. Az utolsó két negyedévben ráadásul egyértelműen negatív. Ezzel a régióban az utolsók vagyunk. Előttünk közvetlenül a csehek vannak, a többiek eredménye jobb és pozitív. A recesszió főbb okai meghatározhatók. Válság után lassabb a fejlődés a fejlett országokban is, ami kihat a kevésbé fejlett országok gazdaságára. A lassabb fejlődés összefügg az eladósodás lefaragásával is. A költségvetési megszorítások fékezik a gazdaság növekedését. A hitelezés visszaszorítása következmény és ok is. A konjuktúra indexek szinte mindenhol csökkennek. A vártnál nagyobb mértékben süllyedt augusztusban a német Ifoindex is, ami azt jelenti, hogy Európa legnagyobb gazdaságának legfontosabb konjunktúra-indexe 2,5 éves mélypontra jutott. A májusi zuhanás után júniusban minimálisan emelkedett, lényegében stagnált a magyar GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé tovább romlottak, a fogyasztóiak viszont érezhetően – bár az előző havi esésnél sokkal kevésbé – javultak. Júniusban az üzleti szférán belüli változások hibahatáron belüliek. Az ipari bizalmi index kissé tovább csökkent. A termelési helyzet és a rendelésállományok megítélése nem változott, az exportrendeléseké még valamelyest javult is, a termelési kilátásoké viszont kissé rosszabb lett. Az építőipari bizalmi index értéke minimálisan emelkedett. Az előző három hónap termelési színvonalának megítélése tovább romlott, a rendelésállományoké viszont minimálisan javult. A kereskedelmi bizalmi index kissé emelkedett. Az eladási pozíció megítélése csökkenő készletszint mellett romlott, míg a rendelések várható alakulását javulónak érezték a válaszolók. A szolgáltatói várakozások kissé romlottak. Az eddigi üzletmenet megítélése javult, a várható forgalomé azonban ennél erőteljesebben romlott. A foglalkoztatási szándék az iparban és a kereskedelemben, valamint kissé az építőiparban is gyengült. A szolgáltatók körében azonban nem változott, miként a fogyasztók körében sem erősödött a munkanélküliségtől való félelem. Az építőipar után az iparban is többségbe kerültek az árcsökkenésre számítók, bár itt még csak kismértékben. A kereskedelmi cégek körében egy hónap alatt tovább csökkent az áremelést tervezők aránya, miközben az árnövelés átlagos mértéke is enyhén mérséklődött. A fogyasztók inflációs várakozása viszont kissé tovább erősödött. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban sokat

A Figyelő konferenciát szervezett szeptember elején a gyógyszeripar nemzetgazdaságban betöltött szerepéről. A konferencia megnyitásaként Lantos Csaba a Századvég Gazdaságkutató Zrt igazgatósági tagja arról beszélt, hogy a hagyományos gyógyítási technika elérte határait. Kevés az új molekula. Évenként 9–10 új molekula bevezetésére lehet számítani. Az originális készítmények szabadalmi védettségének megszűnésével azonnal megjelennek a generikus készítmények, ami miatt a profitabilitás jelentősen csökken. Ez a kutatásra fordítható forrásokat csökkenti, ami végső soron a cégek felvásárlásához, egyesüléséhez, jelentős koncentrálódáshoz vezet. Ez a koncentráció feltételezhetően a jövőben fokozódik. A fejlett társadalmakban a humán erőforrások jelentősége felerősödik. Ennek részeként a humán erőforrás karbantartása, regenerálása, betegség esetén gyógyítása fontossá válik. A hatóságok előveszik a régi molekulákat is és megbízhatóságuk vizsgálatával újra foglalkoznak. Mindez a költségek növekedéséhez vezet. A gyógyszeripar kénytelen alkalmazkodni, a változásoknak, a követelményeknek megfelelni. Megfigyelhető, hogy tevékenységük is eltolódik a biotechnológia irányában. A megnövekedett ráfordításokat az államok már nem tudják finanszírozni. Lelassul az egészségügyi közkiadások – egyébként törvényszerű – növekedése. Az összességében 15–16 százalékot kitevő egészségügyi közkiadás arány akár a felére, vagy a fele alá is lecsökkenhet igen rövid időn belül. Ez közvetlenül kihat a gyógyszerágazatra. Ilyen körülmények között felerősödik az öngondoskodás, az előtakarékosság jelentősége. Átértékelődik a vevő szerepe a gyógyszerágazatban is. Erre fel kell készülni. Fontosak a fenntartható arányok, ezek sem alulról, sem felülről nem átléphetők. A saját helyzetünket vizsgálva azt kell megállapítani, hogy a fenntartható arány alatt vagyunk. Ez szintén fenntarthatatlan. A hazai makrogazdaságot elemezte a Széll Kálmán Terv tükrében Weinhardt Attila makrogazdasági elemző. Kifejtette, hogy a magyar gazdaság nem fejlődik. A GDP csökkenése folyamaPHARMORIENT 239

2

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


arra is, hogy nagyon sok összehasonlítás pontatlan. Ennek okai között szerepel az, hogy országonként eltérően értelmezik a statisztikában szerepeltetendő gyógyszerek fogalmát. Van ahol csak a vényköteles gyógyszereket tekintik ebből a szempontból gyógyszernek, van ahol a teljes palettát, van ahol a kórházi gyógyszereket nem veszik figyelembe, stb. Tényszerűen megállapítható, hogy jelenleg az egy főre jutó gyógyszerkiadásban csak a lengyeleket és az észteket előzzük meg. A teljes gyógyszerpiac a GDP 2,3 százalékát teszi ki. Képtelenség ettől a részhalmaztól elvárni, hogy az egyensúlytalansági problémákat kezelje, oldja meg. A 2011. évi tényszámok ismertek. A 2012-ben eddig elért „eredmények” nem az idealisztikus elképzeléseknek megfelelően alakultak. A tervezett és a Széll Kálmán Tervnek megfelelően csökkentett gyógyszerkassza nem tartható. A gyártói befizetések minden tervezett mértéket meghalnak és már elviselhetetlen terheket rónak a fejlesztéseken, a kutatáson és a beruházásokon kényszerűen spóroló gyógyszergyártókra. Lassan a gyártók finanszírozzák az állami ráfordítás harmadát. Mindezek alapján azt kell megállapítani, hogy a Széll Kálmán Terv előtt egyensúly volt gyógyszerkiadások terén, ami megszűnt. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy közben a lakosság egészségügyi állapota nemzetközi összehasonlításban nem javult. Ádány Róza a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának professzora bemutatta a magyar lakosság egészségi állapotát és elemezte az ország népegészségügyi helyzetét. Összefoglalóan kijelentette: „tehetős országban egészségesek az emberek”. Ez egy egyenes, direkt összefüggés. A gazdaság és az egészségügy kapcsolata egyértelmű. Sajnálatos, hogy gazdasági fejlettségünkhöz képest is keveset fordítunk az egészségügyre és ráadásul még az is rosszul hasznosul. Alulteljesítünk az egészségben megélt éveket tekintve is. Jól érzékelhető a népességfogyás 1981 óta. A termékenységi arány 1,3, ami nagyon alacsony. A korfa jól mutatja a „ratkó” nemzedék megjelenését, ugyanakkor a „ratkó” unokák már nem jelennek meg a korfán. A halálozási statisztikába a 25–65 éves korosztály a korábbiaknál valamivel jobb eredményeket mutat. A daganatos és a szív érrendszeri megbetegedésből adódó halálozás valamelyest csökkent. Az eredmények javulása azonban messze elmarad az élmezőny javulási arányaitól. Az EU 15-höz képest egyértelműen romlottunk. Ez azt mutatja, hogy a potenciális lehetőségeket nem

romlott, a fogyasztóknál viszont kissé, bár a májusi romlásnál sokkal kevésbé, javult. Az augusztusi infláció elérte a 6 százalékot. A GKI fogyasztói bizalmi index júniusban a májusi, rendkívül nagy esés mértékének nagyjából felével emelkedett, de továbbra is csak a 2009. októberi értéknek felel meg. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét és a következő egy évben várható megtakarítási képességet valamivel kedvezőbbnek ítélte, mint egy hónappal ezelőtt. A lakosság saját anyagi helyzetének megítélése viszont a bizalmi index mérése óta nem tapasztalt alacsony szinten stagnál. A gazdasági helyzet kialakulásának belső okaként a szakemberek a 2010 óta tapasztalható tempóvesztést jelölik meg. Ehhez jelentős mértékben járultak hozzá a durva intézkedések: magán nyugdíjpénztárak ellehetetlenítése, a szektoradók, az szja csökkentése, amelynek nem érzékelhető az ösztönző hatása. Nem segített a kincstári optimizmus, a bizalom romlása. A Széll Kálmán Tervről hamar kiderült, hogy az alapvetően megszorítás és nem az új pályára állítás programja. Nem jöttek be az unortodox gazdaságpolitikai megoldások. A brutális költségvetési kiigazítás ellenére a GDP 1,5 százalékát kitevő (350–400 milliárd forint) még mindig a hiány. Egyes szakértők ennél is nagyobb hiányt (550 milliárd forint) prognosztizálnak. Jövőre az egyik gyenge pont a gyógyszerkassza. Nincs ismert szakmai program arra, hogy miként lehet realizálni a jövőre elhatározott további 37 milliárd forint mértékű kasszacsökkentést. Kaló Zoltán az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutató Központjának vezetője egyértelműen kijelentette, hogy a magyar egészségügyi rendszer nem fenntartható. Számos instabil pont jellemzi. Az évtizedes örökség eredményeként bombák ketyegnek sok helyen. Nem eredményes a gyógyszerkiadások kontrollja. Nem biztosított az értékállóság. Tudomásul kell venni, hogy az új gyógyszerek drágítják a gyógyszerellátást. A gyógyszerkaszsza kontrollja 2000-ig megítélése szerint eredményes volt, azt sikerült kézben tartani. 2000–2006 között meglódult az állami ráfordítás, ami valamelyest csökkentette a fejlettebb országokhoz képesti lemaradásunkat. 2006-óta csak csökkentés, kivonulás tapasztalható. Ennek eredményeként 2014ben sikerül elérni újra az 1994. évi szintet. Ez a 20 év jól megítélhető. Reálértéken minimum 50 százalékkal csökken a gyógyszerek támogatására az állami ráfordítás. Kaló Zoltán felhívta a figyelmet XXI. évfolyam, 2012. szeptember

3

PHARMORIENT 239


ezt másnak is megtennie. A sorok között elhangzó „rosszmájú” megjegyzések szerint a minisztérium olyan veszélyeket, gyengeségeket lát, amit zömmel maga okozott. Nincs ugyanis kormányszintű, konzisztens iparpolitika, nincs megfelelő támogatás a K + F tevékenységre, az extra elvonások, hogy csak néhány fontosabbat kiemeljünk. Várkonyi Gáspár a Századvég Gazdaságkutató Zrt operatív igazgatója ismertette a cég legfrissebb tanulmányát a gyógyszeripar nemzetgazdaságban betöltött szerepéről. A vizsgálatban 25 vállalat vett részt. A 2008–2010 közötti éveket vizsgálták. Az elemzett vállalatok közvetlenül és a tovagyűrűző hatások révén együttesen 1063,0 milliárd forint hozzáadott értéket állítottak elő 2010ben. Ez a magyar gazdaságban előállított teljes nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték (GVA) 4,7 százalékának felelt meg. Érdemes egy rövid kitérőt tenni és megadni a GVA és GDP meghatározását, számítási módját. Az elemzés elsődlegesen a magyar gazdaságban keletkező bruttó hozzáadott érték (Gross Value Added – GVA) számszerűsítésére koncentrált, mivel ez a mutató a gazdasági teljesítmény nemzetközileg leginkább elfogadott mércéje, és ez képezi a bruttó hazai össztermék (Gross Domestic Product – GDP) számításának alapját is. Gazdaságstatisztikai fogalmakkal leírva a bruttó hozzáadott érték nem más, mint a termelést végző egységek bruttó kibocsátásának (belföldi és export értékesítés egyaránt) és folyó termelő-felhasználásának különbözete. Mind a bruttó kibocsátás, mind a folyó termelő-felhasználás megfeleltethető a vállalatok szokásos eredmény-kimutatásából bizonyos soroknak, e megfeleltetéseket a számítás lépéseit leíró táblázatban kapcsos zárójelek jelölik.

tudtuk kihasználni. Ráadásul nagyon nagyok a területi egyenlőtlenségek az országban. Például minden megyeszékhelyeken jobbak az eredmények, mint az adott megye területén. Megállapítható, hogy minél kisebb egy település, annál rosszabb a helyzet. A rizikóstátusz javítása szép feladat lenne a gyógyszeriparnak. Mindezek ellenére Cserháti Péter az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára arra volt büszke, hogy ellátási zavar két év óta nem volt az országban. Ez szerinte önmagában is eredmény. A kormány rendkívül rossz helyzetet örökölt. A liberalizáció hatására a gyógyszertárak 25 százaléka eladósodott. A válság ellenére 2008-től növekedett a kiáramlás a gyógyszerkasszán keresztül, amihez a lakossági reklámok hozzájárultak. (Meg kell jegyezni, hogy a gyógyszerkasszából támogatott, sőt nem támogatott vényköteles gyógyszerek sem reklámozhatók a lakosság körében. Szerk.) A média hatása kimutatható a kasszára és az egészségügy arculatára. Fel kell vetni a felelősség kérdését. Sikerként könyveli el az egészségügyi kormányzat, hogy számításai szerint a lakossági terhek 12–15 milliárd forinttal csökkentek. Az eddig megismert adatok azt nem támasztják alá. Gerendás János a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért (iparpolitikáért) felelő helyettes államtitkára tájékoztatása szerint megújul az iparági struktúraváltás. Folyik a minisztériumban a stratégia kialakítása. A tervek szerint 10 kiemelt ágazattal foglalkoznak. Ezek között van a gyógyszeripar. Alapvető fontosságú a makrogazdasági szemlélet elfogadtatása. Rögzítésre kerültek a horizontális irányok (ágazati kapcsolatok, munkaerőpiaci elemzés, külpiaci elemzés, ágazati jövőkép) és a vertikális irányok (versenyképesség, K + F, ellátási lánc, demográfia, oktatás, tájékoztatáspolitika). A gyógyszeripar helyzete megváltozott az egész világon. Növekvő egészségügyi ráfordítás mellett nő a gyógyszerigény is. Ennek nem mindig és nem mindenhol tudnak a gyógyszergyártók megfelelni. A hazai gyógyszergyártók is kritikus fejlődési ponthoz érkeztek. A termelés közel harmada exportra kerül. Ezt folytatni kell. A belső piacon negatív trend várható. Ugyanakkor javítani kell a hazai és import arányon. A minisztérium értékeli az erősségeket és gyengeségeket. Érdemes PHARMORIENT 239

+ Bruttó kibocsátás

+ Értékesítés nettó árbevétele (belföldi, export) + Aktivált saját teljesítmények

– Folyó termelő-felhasználás

– Anyagjellegű ráfordítások

= Bruttó hozzáadott érték (GVA) + Termékadók/-támogatások egyenlege (fogyasztási adók) = Bruttó hazai termék (GDP)

A bruttó hozzáadott értéket megnövelve az adott vállalat által a költségvetésbe befizetett fogyasztási jellegű adók (általános forgalmi adó, jövedéki adó, egyéb fogyasztást terhelő adók) összegével becslést nyerhetünk a céghez kapcsolható bruttó hazai össztermékre. 4

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


A multiplikatív hatásokat is figyelembe véve a vállalatok által előállított 100 forintnyi hozzáadott érték a nemzetgazdaság más területein további 73 forintnyi hozzáadott érték létrejöttét támogatja – 614,9 milliárd forintra további 448,1 milliárd forint jutott. A foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatásuk még jelentősebb, a vállalatoknál létesülő 10 munkahely további 23 állás létrejöttéhez/megtartásához járul hozzá a magyar gazdaságban.

A vizsgált vállalatok államháztartási befizetései részletes bontásban

A vállalatok teljes hozzájárulása a nemzetgazdaságban előállított hozzáadott értékhez A vállalatok tovagyűrűző-hatásai a kutatásfejlesztésben való részvételük által A vizsgált vállalatok hazai kutatás-fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó ráfordítások éves szinten megközelítették a 70 milliárd forintot. 2010ben bruttó kibocsátásuk 4,5 százalékát, arányaiban a nemzetgazdasági átlag nyolcszorosát fordították kutatás-fejlesztési célokra 2010-ben. A statisztikai mutatókkal jól mérhető gazdasági hatások (hozzáadott érték, foglalkoztatás, adóbevételek) mellett a vállalatok tovagyűrűző-hatásukkal is segítették a magyar gazdaság és az egészségügyi ellátórendszer működését, fejlődését. A vizsgált vállalatok a belföldi értékesítés nettó árbevételének 11,5 százalékát fordították kutatás-fejlesztésre. Továbbá a gyógyszeripar K+F ráfordításai az összes feldolgozóiparban működő kutatóhely közel 48 százalékának megfelelő összeget adtak 2010-ben. A vizsgált vállalatok K+F ráfordításai EU-s szinten is magasak.

A vállalatok közvetlen multiplikatív foglalkoztatási hatásai A foglalkoztatás a vizsgált három évben általában csökkent. A vizsgált területen ezzel szemben egyértelműen nőtt. A vizsgált gyógyszeripari vállalatok 2010-ben 14 393 alkalmazottal rendelkeztek, ám a multiplikatív hatások miatt körülbelül 43 412 (+202 százalék) munkahely megteremtésében játszottak szerepet. A vizsgált vállalatok esetében mind a hozzáadott érték, de különösképp a foglalkoztatási multiplikátor a nemzetgazdaság többi ágazatához hasonlítva is kiemelkedően magas.

Egyes nemzetgazdasági ágak kutatás-fejlesztési ráfordításai a szektor bruttó kibocsátásának százalékában (2010)

A vizsgált cégek hozzájárulása az államháztartási befizetésekhez A cégek magyarországi tevékenységük révén összességében 110,2 milliárd forinttal gyarapították 2010-ben a költségvetés bevételeit. A cégek összesen 133,1 milliárd forintot fizettek be az államnak adók és járulékok formájában és 22,9 milliárd forintot igényeltek vissza áfa formájában visszaigényeltek, így összességében 110,2 milliárd forinttal gyarapították 2010-ben a költségvetés bevételeit. A vállalatok hozzáadott értékhez viszonyított adóterhelése 18,6 százalék volt 2010-ben. XXI. évfolyam, 2012. szeptember

Várkonyi Gáspár megállapítása szerint az általuk vizsgált vállalkozások a teljes gyógyszerforgalom 69 százalékát teszik ki. Ez termelői áron számítva 379 milliárd forint. Ennyit vesznek be a gyártók. Ennek a forgalomnak a nagykereskedelmi árrése 21,8 milliárd forint és a patikai árrés 50,5 milliárd forint. Az összesített befizetett áfa értéke 22,6 milliárd forint. 5

PHARMORIENT 239


új biológiai felfedezések, amelyek nyomást gyakorolnak az üzleti modellre. A human genom dekódolása 13 évig tartott és csaknem 3 milliárd dollárba került. Ma egy ember genetikai kódjának megfejtése pár hét alatt néhány ezer dollárért elvégezhető. A felfedezések évtizedei olyanok, mintha egy sötét szobában lennél, megpróbálod kitalálni, hogy mi micsoda. Hirtelen valaki felgyújtja a lámpát és látunk. Az információ robbanásszerű növekedése a gyógyszerek és diagnosztikumok testre szabásával járhat. Ez azt jelentheti, hogy 10–15 év múlva a betegség kezelése anélkül, hogy ismernék a beteg genetikai tervrajzát elképzelhetetlen.” Új modellre van szükség az élettudományban: „A körülmények együttesen megváltoztatták a játszmát. A régi öreg gyógyszer modell is változtatásra szorul. Amikor 1 milliárd dollárba kerülhet egy új gyógyszer fejlesztése és az a népességnek csak egy részére alkalmazható, amikor jó esély van arra, hogy az ígéretes készítmény az utolsó akadályon elvérzik és amikor jól fizetett kutatók ezrei dolgoznak a bombasikeresnek vélt gyógyszerek kutatásán, amikor kiderül, hogy bombasikeres gyógyszer már nem létezik, mint korábban, akkor nyilvánvaló, hogy a régi modell helyett új kell. Több kooperációval, több outsourcinggal, több könnyű vizsgálattal.” Az innovációról szólva megemlítette: „Vannak még kutatóink, akik összetehetnék az erejüket, de nem teszik. Itt vannak az iparunk szakemberei és klinikusaink, akik együtt dolgozhatnának, de nem teszik. El vagyunk szánva, hogy ezt megváltoztassuk. Eldöntöttük, hogy nemcsak megvédjük a kutatási büdzsét még ezekben a nehéz időkben is, hanem még bejelentjük a kutatás további 495 milliárd fontos finanszírozását még ebben az évben. Új technológiai és innovációs központok sorát hozzuk létre. Ehhez figyelembe vehető egy nagy értékű gyártóközpont, ami már működik és egy jövőre megnyíló sejt terápiás központ. 800 milliárd fontot fektetünk a Biomedikai Kutató központba.” Végezetül a beruházásokról megemlítette: „A vállalati adó a G7-ek között nálunk a legalacsonyabb. A kedvezményes adó és a a K+F-re kapott kedvezményes hitelek ellenállhatatlan helyzetet teremt a kutatásba beruházóknak.” A beszédből kiragadott példákkal okkal foglalta össze úgy a konferenciát, hogy olyan országban lenne jó élni, ahol a miniszterelnök ilyen beszédet mond. Fekete Tibor

A tanácskozás konklúzióját a két legnagyobb gyógyszergyártó szervezet vezetője összegezte. Bogsch Erik a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a gyógyszertámogatás harmadát a gyógyszergyártók állják és valójában van már hagyománya az egészségügyben most bevezetni kívánt Co-paymentnek, hiszen 2002 óta a gyógyszergyártók ezt megteszik befizetéseikkel. Kiemelte, hogy teljes az egyetértés a szakmai szervezetek és a minisztérium között abban, hogy hosszú távon a beteg, az orvosi szakma, a forgalmazó, a finanszirozó nem nyerhet egymás ellen. Leitner György az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke David Cameron 2012 decemberében elmondott az élettudományról értekező beszédéből idézte azokat a mondatokat, amelyek az egészségtudománnyal, az egészségüggyel és a gyógyszerellátással kapcsolatosak. Néhány példa a beszédből jól szemlélteti a miniszterelnök ismeretit, kormánya törekvéseit. Az élettudományok és a gazdaságunk részben: „Először is engedjék meg, hogy tisztázzam, miért olyan fontos ez nekem és az országunknak. Az élettudományok a gyémánt gazdaságunk koronáján. Folyamatosan nagyobb növekedést mutatott, mint Anglia egésze. 165 ezer munkahelyet és összesen 50 milliárd font forgalmat jelent De a legfontosabb nem az élettudományok mérete, hanem a természete. A kormány világos célként tűzte ki, hogy a gazdaságot újra egyensúlyba hozza. Kevesebb kölcsön és kisebb adósság, de ugyanilyen fontos a több befektetés, nagyobb export, új termékek gyártása és eladása a világba.” Kifejtette, hogy nagy nyomás van a gyártókon. „Amiért az élettudomány annyira fontos az az egészség, gazdagság és jólét ördögi köre. De miután a fejlődés figyelemreméltó ez elkerülhetetlen. Ahogy látom három nagy egymással összefüggő kérdéskör nyomasztja az élettudományokat. Az első az egészségpénztárak költségvetése. A kormányok és egészségügyi rendszerek takarékoskodni akarnak és gyakran a legújabb innovációk a legalacsonyabban függő gyümölcsökön, a legkönnyebben elérhetőkön spórolnak. Másodszor itt van a szabadalom problémája. Tavaly például a Lipitor szívgyógyszer csaknem 11 milliárd dollár forgalmat ért el, de jövőre lejár a szabadalmi védettsége és nem sokkal azután megjelennek az olcsóbb generikus változatok. Ami jó lehet a gyógyszer vevőinek, de nem segít a gyártóknak, hogy megtalálják a következő originális gyógyszert. Harmadszor azt kell megemlíteni, hogy ott vannak az PHARMORIENT 239

6

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


EXPOPHARM 2012 vény legfontosabb adatai. Az EXPOPHARM utáni érdeklődést jelzi, hogy Düsseldorfban tavaly 27 500 fő látogatót regisztráltak. A kiállítók végleges száma 494 volt, akik 21 350 négyzetméteren mutatkoztak be. Ezt tekintették az 1949 óta megrendezésre kerülő rendezvénysorozat egyik legsikeresebb kiállításának. A kiállítók 83 százaléka hazai vállalkozás volt, a külföldi kiállítók száma 82. Ők a regisztráció szerint 26 országból érkeztek. Érdekes egybeesés, hogy a látogatók közül is 83% volt a hazai szakember és 4674-en érkeztek külföldről. Az 53 kiállítói szemináriumon 1373 résztvevő jelent meg. A kiállítók 81 százaléka minősítette a látogatókat pozitívan és elmarasztalóan csak 7%. A többiek nem nyilvánítottak véleményt. A rendezvényt gazdasági szempontból sikeresnek minősítette a kiállítók 79 százaléka és csak 12% nem számolt be eredményekről. Új gazdasági kapcsolatokat tudott találni a kiállítók 83 százaléka és 13 százalék minősítette ebből a szempontból sikertelennek a részvételét. A minősítéseknél az volt megfigyelhető, hogy a külföldiek (kiállítók és látogatók egyaránt) jobbnak, sikeresebbnek minősítettek, mint a hazaiak. A látogatók nagyobb része visszatérő vendég. A belépőket a rendezvény helyszínén megvásárlókról nem készül statisztika, így feltételezhető, hogy a rendezők által kimutatott 17 ezer fős visszatérő létszám valójában nagyobb. Az első alkalommal a rendezvényt meglátogatók számát a rendezők 10 ezer főt meghaladónak jelzik. A patikus látogatók számát 17 600 főben jelölik meg. Érdekes a német látogatók területi megoszlása is: Nyugati terület 62% Déli terület 10% Dél-nyugati terület 15% Északi terület 8% Keleti terület 5% Mindez jól mutatja, hogy a látogatók általában két évenként keresik fel a rendezvényt, akkor, amikor a működési területek közelében rendezik meg az EXPOPHARM-ot. Ebben az évbe várhatóan a déli és a dél-nyugati területeken tevékenykedő vállalkozások és patikusok részvételére lehet számítani. Fekete Tibor

Ebben az évben München lesz a házigazdája a legnagyobb európai gyógyszerészeti szakkiállításnak az EXPOPHARM-nak. München október 10–13 között várja európa gyógyszerészeit és mindazokat akik számára piac a gyógyszerellátás, a gyógyszertár. A nagyszabású kiállításhoz kapcsolódóan megszervezik a kiállítók szemináriumait és ezt az alkalmat megragadva adják át a média díjakat. Az EXPOPHAR Médiadíj elnyeréséhez pályázatot kell benyújtani. A pályázat mottója idén: „A patika az üzleti életben”. A hagyományoknak megfelelően pályázni lehet írott és elektronikus médiában adott időszakban megjelent művekkel. Kiemelt témák „A patika és a politika”, „A patika és gazdaságosság”, „A patika és a fogyasztó” valamint „A patika és a kutatás”. A zsűri négy egyenként 5 ezer eurós díjat ítél oda. Az idei rendezvényre az előzetes adatok szerint 500 kiállítót várnak, akik mintegy 20 ezer négyzetméter területen mutatkoznak be és kínálják termékeiket, szolgáltatásaikat. München idén több, mint 25 ezer látogató vár a kiállításra. A rendezvény nemzetközi jellegét mutatja, hogy egy hónappal a rendezvény megkezdése előtt 92 külföldi kiállító jelezte részvételét. A külföldi kiállítók eddig az időpontig mintegy 2 ezer négyzetméter területet foglaltak le. Az EXPOPHARM Fórum témája elég rejtélyes: „Válaszok a holnap kérdéseire”. Az egyik kérdés, amit elemezni fognak a patikai adminisztrációval, pontosabb az iratok megőrzésével kapcsolatos új elképelésekhez kapcsolódik. Terveik ugyanis a patikában a digitális archiválást, aminek költségei és várható eredményei nagyon sok patikust foglalkoztat. A fórumot minden nap megtartják, így az érdeklődők bármelyik nap látogatnak ki a rendezvényre erről a témáról első kézből kaphatnak információt. Időközben ismertté váltak az előző évi rendezXXI. évfolyam, 2012. szeptember

7

PHARMORIENT 239


Világszerte növekszik az öngyógyítási piac lői áron mutatjuk be a forgalom alakulását a kórházakban és a patikákban.

Az utóbbi 4 évben az OTC piac világszerte gyorsabban nő, mint a vényköteles gyógyszerek piaca. Mindenekelőtt olyan országokban növekszik erősen az OTC gyógyszerek eladása, mint Brazília, India és az ázsiai országok. Ezzel szemben az öngyógyítási gyógyszerek piacán a növekedés stagnál Európában, de Észak-Amerikában és Japánban is. Erre a fejlődésre hívták fel a figyelmet a gyógyszermenedzserek és tanácsadók az európai gyógyszer-előállítók (AESGP) évi közgyűlésén Nizzában. A jelenleg erősen fejlődő régiókban is például Latin-Amerika és Délkelet-Ázsia nő az OTC piac. Az OTC piac globális növekedése több mint 100 milliárd dollár.

A dobozszámban mért forgalom (ezer doboz) 2009

2010

1011

Kórház

1 532

1 606

1 188

Patika

82 607

82 222

81 466

Összesen

84 140

83 829

82 655

Értékben (termelési áron) a forgalom alakulása (forint)

Kórház

Keleten nő az OTC piac Az európai piacon az OTC piac inkább tartózkodóan nő. Elsősorban növekedés látszik a keleteurópai országokban (Lengyelország, Oroszország, Bulgária), míg Németországban, Angliában, Spanyolországban és Svédországban alig növekszik. Az indikációs területek első helyén állnak a meghűlés elleni készítmények és a fájdalomcsillapítók. Itt a vezető cégek közé tartoznak például a Novartis, Sanofi, Bayer, Johnson&Johnson, GSK, Teva, stb. Ahhoz, hogy az OTC piacot Európában vonzóbbá tegyék, az ipar azon gondolkozik, hogy az OTC gyógyszereket könnyebben és egyszerűbben juttathassák a felhasználókhoz. Mivel egyre nehezebb új gyógyszereket hozni a piacra, igyekeznek gyógyszereket kiengedni a felírási kötelezettségből. Bár Közép- és Kelet-Európában növekszik ugyan a piac, de a fogyasztók kritikusnak mutatkoznak, hogy pénzt adjanak ki az OTC készítményekre.

2009

2010

1011

979 093 097

1 143 018 236

966 719 782

Patika

65 847 976 950 69 951 537 700 72 397 025 850

Összesen

66 827 070 050 71 094 555 940 73 363 745 630

Az OTC forgalom személyekre vetítve Magyarországon a német forgalom harmadát teszi ki. Számszerűsítve 10 ezer forint/fő, év a 30 ezer forint/fő, évvel szemben. Látványos volt az előretörés Németországban például a köhögés, nátha, influenza elleni szerek területén és megnőtt a kereslet az izületi és izombántalmakat enyhítő készítmények iránt is az utolsó évben. Több öngyógyítás – kevesebb orvosi költség Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a betegpénztárak költségeit csökkentsék. Egy amerikai tanulmány azt mutatta, hogy minden dollárral amit OTC-re adnak ki, az egészségügyi rendszerben 6-7 dollárt takarítanak meg. Egy németországi

Az OTC piac növekedése Magyarországon Az OTC készítmények piaca Magyarországon is folyamatosan növekszik. Kivételt a 2007. év jelenti, amikor az előző év december 27-én elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény hatása felborította a korábbi trendeket. Az OTC piac részesedése 2011-ben 2,5 százalékkal nőtt, ezzel megközelítette a gyógyszerpiac 18,5 százalékát. Az utolsó három évben például dobozszámban csökkent a forgalom, értékben növekedett. A kórházi forgalommal összehasonlíthatóság érdekében termePHARMORIENT 239

8

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


iskolában közvetítenek ilyen ismereteket és öngyógyítási heteket rendeznek, amelyeken felhívják a figyelmet az öngyógyítási lehetőségekre. Olaszországban hirdetési kampányok vannak. Kínában Self-Care Day napokat rendeznek és felhívják a figyelmet az öngyógyításra, ami javítja a polgárok egészségét, segít csökkenteni az egészségügyi költségeket, hatékonyságot hoz az egészségügyi szakmák időgazdálkodásába és erősíti az öngyógyítási ipart. Fekete Tibor, a DAZ információi felhasználásával

tanulmány szerint pedig ha egy polgár nem azonnal megy orvoshoz kisebb panaszokkal, hanem öngyógyítási gyógyszerekkel kezeli magát, az orvos ezzel átlagosan 2 órát nyer, ami rendelkezésére áll komolyabb betegségek kezelésére. A betegpénztárak számára lehetőség lehet költségeket megtakarítani, ha bizonyos mértékben gyógyszereket fizet az öngyógyításra. Egy pillantás az európai országokra azt mutatja, hogy a kormányoknak érdeke az öngyógyítás erősítése. Anglia például polgárait képessé akarja tenni, hogy aktív öngyógyítást folytassanak. Már az

Fegyvernyugvás a receptháborúban ket szándékosan nem világosan állítják ki, amivel a betegek olyan hozzáfizetéseket kapnak a gyógyszerekhez, amelyek különösen drágák. Ezzel biztosítják betegeik hűségét. Az orvosok csak általános információkat írnak a receptre a betegségről és a kezelésről, anélkül, hogy egy konkrét gyógyszert rendelnének. Azután a gyógyszerész választja ki a gyógyszert, a beteggel megbeszélve. Az NFZ az elmúlt évben 100 ellenőrzést végzett és a betegpénztár kárát 150 millió zlotyiban (közel 36 millió euró) állapította meg. A vita középpontjában a Nemzeti Egészségügyi Alap (NFZ ) főnöknője áll. A NFZ az egyetlen állami betegpénztár Lengyelországban, ehhez tartozik minden polgár. Ő vezeti a tárgyalásokat és a legszorosabb munkatársnője Bartosz Arlukovitz egészségügyi miniszternek. Ha az érintettekkel nem tud megegyezni, akkor ő lehet az első miniszter, aki a kormány kilövési listáján áll. Ezzel a vitának kihatása van a lengyel kabinetre és Donald Tusk miniszterelnökre is. Nehezek a tárgyalások az NFZ és az orvosok között. Az OZZL orvos-szakszervezet kifogásolja, hogy a formai hibaként is büntetik, ha például egy nevet a szó elején nem nagybetűvel írnak. Az NFZ főnöknője a büntetést fenn akarja tartani. Egy első kompromisszumos javaslatban a kezdetben előirányzott 300 zlotyis büntetést 200 zlotyira csökkentette (71-ről 48 euróra) minden hibásan kiállított recept után. „Ez még mindig túl sok, ha megfontoljuk, hogy egy orvos naponta több tucat receptet ír”, vetették ellen az orvosok. A harc a lengyel egészségügyben még sokáig nem szűnik meg. PZ, 2012.

Lengyelországban harc fenyeget az egészségügyben. Az orvosok az ellen lázadnak, hogy a recepteken lévő hibákért érzékeny büntetéseket kell fizetniük. Jelenleg a gyógyszertárak súlyos forgalomveszteségeket szenvednek el. Ami jelenleg Lengyelországban történik, több mint a szokásos nyári színház, amit a médiumok gyakran rendeznek, hogy áthidalják a hírszegény időt. Az orvosok szóvá teszik, hogy a rosszul kiállított receptekért magas büntetéseket kell fizetniük. Az év eleje óta ez azokban a szerződésekben rögzítették, amelyeket az NFZ állami egészségügyi alap, Lengyelország egyetlen állami betegpénztára kötött az orvosokkal. Bár ez országos tiltakozást váltott ki, de nincs kilátásban megegyezés a kormánnyal. A feszültséggel töltött további tárgyalásokat csak elhalasztották. Lényegében azokról a receptekről van szó, amelyeken olyan gyógyszereket rendeltek, amit az állam támogat. Az orvosoknak a recept kiállításánál elkövetett hibákért büntetéseket kell fizetniük, éspedig függetlenül attól, hogy formai hibáról vane szó, vagy súlyos hiányosságról. A büntetéstől való félelemből az orvosok lényegesen kevesebb receptet állítottak ki, amitől a gyógyszerészek üzletei is szenvednek. Ezek az év első öt hónapjában súlyos bevitelkiesést okoztak, részben kétjegyű százalékokban. Január volt a legrosszabb az egyes hónapok közül, amikor az előző év hasonló időszakával szemben a csökkenés 18,5% volt. A varsói piacfigyelő intézet, a Pharma–Expert szerint az üzletek legutóbb valamit behoztak, májusban egy átlagos gyógyszertár hozama csak 3,1 százalékkal csökkent, 157ok közötti fekete bárányok a recepteXXI. évfolyam, 2012. szeptember

9

PHARMORIENT 239


Új igazgató az IGYE élén projektnek és részt vett a Nemzeti Informatikai Stratégia kidolgozásában. 1997-től az IDOM Rt., majd a Deloitte tanácsadója, ahol vállalatirányítási rendszerek bevezetésével foglalkozott. 1999-től 2002-ig az IBM Magyarországi Kft-nél dolgozott, mint projektvezető, majd mint az e-business üzletág vezetője, ahol kiemelt projekteket (többek között 2001-ben a Kormányzati Portál megvalósítását) vezetett. 2002-től az Informatikai és Hírközlési Minisztérium információs társadalom projektekért felelős helyettes államtitkára. 2003-tól miniszteri biztosként a hazai high tech vállalatok külföldi piacrajutását segítő Magyar Technológiai Központ koncepció kidolgozója és az első iroda megalapítója az USA-ban. 2004-től visszatér az IBM Magyarországi Kfthez, ahol a Kormányzati és Egyetemi Kapcsolatokért felelős igazgatói pozíciót töltötte be 8 éven keresztül. E munkakörében a vállalatcsoport kormányzati és EU-s szintű kapcsolataiért, valamint szabályozási és üzletfejlesztési feladatokért volt felelős. 2005-ben kezdeményezésére megalakul a Magyar Outsourcing Szövetség, melynek jelenleg is elnöke. Emellett a HITA tanácsadó testületének tagja, a Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány kurátora, továbbá az Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének és az ODF Szövetségnek is elnökségi tagja. 2004-ben Neumann János díjjal tüntették ki. Nős, 2 gyermeke van. MedicalOnline

Augusztus elsejétől új igazgató vezeti a Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének irodáját. Bár Suhajda Attila az IT szektorból érkezett, a kormányzati kapcsolatok építése, gondozása terén szerzett több éves tapasztalatára igencsak szüksége van a jelentős forráskivonást elszenvedő cégek érdekképviseletének. Suhajda Attila 1964-ben született Szombathelyen. Eredetileg tengerész szeretett volna lenni, fel is vették a BME Közlekedésmérnöki Kar hajózási szakára. Az egyetemi tanulmányok előtt eltöltött egy év, amely alatt egy magyar tengerjáró hajón dolgozott, élete egyik meghatározó élménye és tapasztalata volt. Ennek ellenére mégis úgy döntött, polgáribb szakmát keres, így a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának programozó matematikus szakán folytatta tanulmányait. Ezzel párhuzamosan régészetet hallgatott a Bölcsészettudományi Karon, majd mindkét területen 1992-ben diplomázott. Végül 2000-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézetének közigazgatási menedzser szakán fejezte be tanulmányait. 1995-től a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban a kulturális terület informatikai szakértője. Irányítója a Magyar Múzeumok Adatbázisa

A Pfizer 60 millió dollárt fizet a korrupció gyanújáért SEC nem állapította meg, hogy a Pfizerközpont vagy a Wyeth a kérdéses magatartást tudatosan vagy engedélyezve” követte volna el, mielőtt a vállalat maga vizsgálatokat kezdett volna és önkéntesen informálta a hatóságokat. A Pfizer megkísérelte, hogy üzleteit több országban meggyorsítsa a kormányképviselőknek juttatott csúszópénzek fizetésével, jelentette ki a minisztérium képviselője. Ugyanakkor azonban a vállalat jelentős erőfeszítést tett arra, hogy ezeket a praktikákat befejezze. Az amerikai vállalatok 1977 óta büntethetők, ha külföldön csúszópénzeket fizetnek. aerzteblatt.de, 2012.

Pfizer, a világ legnagyobb gyógyszerkonszernje elfogadta, hogy 60 millió dollár (48 millió euró) büntetést fizet a külföldi korrupció gyanúja miatt. Amint azt az amerikai Igazságügyi Minisztérium közölte, a Pfizernek csúszópénzfizetések miatt Bulgáriában, Horvátországban, Kazahsztánban és Oroszországban 15 millió dollár büntetést kell fizetnie. Az amerikai SEC tőzsdefelügyelettel való megegyezéssel a Pfizer és leányvállalata a Wyeth további 45 ezer dollárt fizet. Ennél vélt korrupciós esetekről van szó ezekben az országokban, továbbá Kínában, Csehországban, Olaszországban és Szerbiában. A Pfizer hangsúlyozta, hogy „sem a Minisztérium, sem a PHARMORIENT 239

10

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


A szívgyógyászat újdonságai A nagy gyógyszergyárak, műszercégek már évek óta úgy szervezik tudományos vizsgálataikat, bemutatóikat, hogy azok eredményét a világ legnagyobb tudományos találkozóin mutassák be. A gyógyszergyárak hatalmas, több esztendeig tartó és éppen befejeződő vizsgálatai 17 előadássorozatban hangzottak el. A kongresszushoz óriási kiállítás is tartozott, ahol a legújabb gyógyszereket és műszereket mutatták be. Idén 200 kiállító cég anyaga volt látható. A tudományos program már előre jelzett témái között szerepelt a szívelégtelenség, annak esetleges örökletes összefüggései és új kezelési módjai. Külön ülésszakokban hangzottak el a nők szív- és érbetegségének sajátosságai. Nagy program foglalkozott a tizenévesek dohányzásának következményeivel. Kiemelt téma volt a sportolók és a hirtelen, váratlan szívhalál összefüggése. Itt is több előadás volt az esetleges örökletes tényezők szerepéről és arról, hogy mibe kerülne és mennyi haszna volna, ha minden fiatalt a legrészletesebb és legdrágább műszerekkel megvizsgálnának, mielőtt a sportpályára lép. forrás: MTI

Mintegy négyezer tudományos eredményt ismertettek, és bemutatták a világ gyógyszergyártásának legújabb készítményeit, a betegellátást segítő legújabb műszereket a világ legnagyobb orvostalálkozóján, az Európai Kardiológusok Társaságának Münchenben augusztus 25–29 között megrendezett kongresszusán. A halálozás leggyakoribb okát világszerte a szív-és érrendszeri betegségek jelentik, ezért érthető, hogy a szívgyógyászat az orvostudomány kiemelten fontos szakterületévé vált. Az Európai Kardiológusok Társaságának nemcsak az európai szívgyógyászok a tagjai, hanem számos arab ország is ehhez a szakorvos csoporthoz csatlakozott. A müncheni tanácskozáson mintegy 30 ezer szívgyógyász, speciálisan képzett nővér és műtőasszisztens vett részt a világ szinte minden országából. A program öt napján reggeltől-estig mintegy húsz teremben párhuzamosan zajlottak az előadások, bemutatók. A szakemberek hónapokkal korábban beküldték tudományos eredményeik rövid összefoglalását. Idén tízezernél több előadás-kivonat érkezett, amelyeket egy bírálóbizottság értékelt, és kiválogatta azt a legjobb 4 ezer tudományos eredményt, amely bekerült a programba.

A Merck forgalma 2012 második negyedévében emelkedett (2011-ben: 12,1 milliárd USD). A vállalkozás 2012-ben egy részvényre 3,75-3,85 USD közötti tiszta nyereséggel számol. Konstans árfolyamokkal számolva a forgalom valamivel az előző évinél magasabb, vagy ahhoz közeli lehet. A gyártó abban az évben a Gardasil oltóanyagnak köszönhetően 48 milliárd USD-t inkasszált. A Wall Streeten 47,2 milliárd USD forgalommal számolnak. Pharmazeutische Zeitung online

Az MSD (Merck & Co) 2012 második negyedévében a diabétesz elleni készítményeknek köszönhetően a vártnál jobban növelte forgalmát. A nyereség azonban a magasabb kutatási kiadások és adók miatt 11 százalékkal (1,8 milliárd USD-re) csökkent. A speciális tételek előtti többlet az előző évhez viszonyítva 3,2 milliárd USD (2011-ben: 2,95 milliárd USD), illetve egy részvényre 1,05 USD volt. A cég forgalma 12,3 milliárd USD-re

Hasonlóságok és különbségek a kémiai és a biológiai követő gyógyszerek között vizsgálatokban kell megállapítani. A generikus gyógyszerek bizonyos kivételekkel szabadon, gyógyszertári szinten cserélhetők. A biológiai gyógyszerek hatóanyagai ellen ellenanyagok termelődhetnek a szervezetben, az eredeti és a követő készítmények immunogenitása eltérő lehet, ezért egy biológiai készítménnyel elkezdett kezelést mai tudásunk szerint csak klinikai indokok alapján, orvos felügyelete mellett szabad másik, hasonló biológiai készítményre átállítani.

Az eredeti gyógyszerek hatóanyagát alkalmazó úgynevezett követő gyógyszerek két csoportját: a „generikus” és a „biohasonló” készítményeket különböztetik meg. A makromolekuláris hatóanyagokat tartalmazó eredeti biológiai és a követő, úgynevezett biohasonló gyógyszerek esetében a hatóanyagok azonossága a mai fizikai kémiai módszerekkel nem igazolható, csak jelentős hasonlóságuk bizonyítható. Farmakodinámiás hatásaik hasonlóságának mértékét összehasonlító XXI. évfolyam, 2012. szeptember

11

PHARMORIENT 239


Ezt hamisítják a legjobban a világon dott a fogyasztók egészségére és biztonságára veszélyt jelentő lefoglalt termékek aránya. Szemben a 2010es 103 millióval az uniós vámhatóságok 2011-ben majdnem 115 millió, szellemitulajdon-jogot feltehetően sértő terméket foglaltak le. A lefoglalások száma 2010-hez képest 15 százalékkal nőtt. A lefoglalt áruk értéke közel 1,3 milliárd euró volt, ami a 2010-es 1,1 milliárd euróval szemben szintén jelentős növekedést jelent. A bizottsági jelentés statisztikákat is közöl a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sértő, az Unió külső határain lefoglalt termékek típusairól, származási helyéről és szállítási módjáról. A vámhatóságok a hamis termékek darabszámát figyelembe véve legnagyobb mértékben gyógyszereket (24%), csomagolóanyagokat (21%) és cigarettákat (18%) állítottak meg. Az esetszámokat vizsgálva megállapítható, hogy a vámhatóságoknak a legtöbb esetben hamis cipők, ruházati termékek és ruházati kiegészítők, valamint hamis elektromos háztartási gépek miatt kellett eljárást indítaniuk. A mindennapi használatra szánt termékek, valamint a fogyasztók egészségére és biztonságára veszélyt jelentő termékek – mint például a hamis élelmiszerek, kozmetikai termékek, elektronikai cikkek, játékok, gyógyszerek – az összes lefoglalt cikk 28,6 százalékát tették ki. Ez az érték 2010ben 14,5 százalék volt. 2011-ben tovább növekedett a kisméretű csomagokban, postai küldeményekben talált hamis termékek száma, a megállított ilyen csomagok 36 százaléka gyógyszereket tartalmazott. A hamis termékek származási helyét illetően továbbra is Kína a fő forrás: a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sértő cikkek 73 százaléka volt kínai eredetű. Egyes termékkategóriákban más országok maradtak a listavezetők. Törökországból érkezett a legtöbb hamis élelmiszer, Panamából a legtöbb alkoholtartalmú ital, Thaiföldről a legtöbb üdítőital és Hongkongból a legtöbb mobiltelefon.

Világszerte a gyógyszerek vezetik a hamisított termékek toplistáját: a Vám Világszervezet (World Customs Organization, WCO) jelentése szerint a lefoglalt hamisítványok mennyiségét illetően a Viagra potencianövelő tabletta bizonyult a legtöbbet hamisított terméknek 2011-ben. A WCO 2011-es évről szóló jelentése szerint tavaly mintegy 22,2 millió hamisított Viagra tablettát foglaltak le a vámszervek világszerte, amellyel a potencianövelő termék lett az év legtöbbet hamisított márkája. Az öt legtöbbet hamisított terméknév között a Nike, a Marlboro, a BIC (írószerek, borotvák) és a fogamzásgátló termékeket gyártó Nesmark szerepel még. A jelzett márkák mellett több százezres mennyiségben kerültek elő Duracell, Nokia, Gillette és Benson&Hedges (dohánytermékek) hamisítványok is. A lefoglalások esetszámát tekintve az Apple, a MAC (kozmetikumok), a Viagra, a Power Balance (sporttechnológia) és a Louis Vuitton (luxus-divatcikkek, táskák) volt érintett a legtöbb intézkedés során. A 68 tagállamtól származó adatok alapján készült jelentés szerint a legtöbb hamisítási esettel az Egyesült Államok vámszervei foglalkoztak. Az amerikai vámszervek több mint 9700 alkalommal intézkedtek, de nagyszámú fellépést foganatosítottak a német, a francia, a szaúd-arábiai és a japán hatóságok is. Az éves szinten lefoglalt hamisítványok mennyiségét tekintve 39,2 millió darab hamisítvánnyal Olaszország végzett az élen. Bulgáriában 20,6, az Egyesült Államokban 18,7, SzaúdArábiában 18,3, Franciaországban 6,7 millió darab hamisítványt foglaltak le a tavalyi évben – közölte a magyarországi hamisítás elleni tevékenységet koordináló Hamisítás Elleni nemzeti Testület (HENT). Az Európai Bizottság július közepén tette közzé éves jelentését az uniós hatóságok által a 2011-es évben lefoglalt jogsértő termékekről. Az összegzés szerint a 2010-es évhez képest tavaly megduplázó-

A hét leggyakoribb hamis gyógyszer rág” a világon. Bár a probléma a fejlődő országokat érinti a legsúlyosabban, a világ minden országában jelen van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint az Egyesült Államokban kiváltott 4 milliárd receptből 40 millió esetben nem eredeti a kapott

A hamisított gyógyszerek fogyasztásának veszélyeire hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, amelynek hírlevele a hét leggyakrabban hamisított patikaszer-csoportról ad áttekintést. A gyógyszerhamisítás az egyik leggyorsabban fejlődő „ipaPHARMORIENT 239

12

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


készítmény. A hamis gyógyszerek fogyasztása komoly veszélyt jelent a betegekre nézve. Az illegálisan gyártott készítményekben gyakran nincs aktív hatóanyag, így a betegség kezelés nélkül marad. Más esetekben a feltüntetettől eltérő menynyiségű, kevesebb vagy több aktív hatóanyagot tartalmaz, így gyógyszer rezisztenciát, illetve súlyos mellékhatások jelentkezését okozza. Előfordul, hogy a készítmény a gondatlanság és a nem megfelelő gyártási körülmények miatt egészségkárosító anyagokat, például nehézfémeket, útburkolati festéket, fagyállót, hintőport és más mérgező összetevőt tartalmaz. Az MSN Healthy Living blogjának összeállítása alapján a hét leggyakrabban hamisított gyógyszercsoport:

4. Krónikus betegségek kezelésére használt gyógyszerek Különösen könnyű piacot jelentenek a gyógyszerhamisítók számára az olyan krónikus betegségek esetén használt gyógyszerek, mint a HIV, a diabétesz vagy az Alzheimer-kór. 5. Rákgyógyszerek Az elmúlt években több országban, Izraelben, Kínában, de az Egyesült Államokban is találtak rákos megbetegedés kezelésére javallott gyógyszerek hamis verzióit. 6. Fájdalomcsillapítók, allergia elleni gyógyszerek, testsúlycsökkentők Ezekhez a készítményekhez relatív könnyű hozzájutni, hiszen jelentős részben recept nélkül is kaphatók.

1. Potencianövelő készítmények Az erekciós problémák kezelésére javallott készítmények vezetik a hamisítási listát. A szerek olyan aktív hatóanyagot tartalmaznak, amelyek csak bizonyos egészségügyi panaszok kiszűrése esetén alkalmazhatók, ellenkező esetben halálos szívrohamot is okozhatnak.

7. Pszichés panaszok kezelésére javallott gyógyszerek A hatóságok találtak már skizofrénia és a Tourette-szindróma kezelésére készített hamisítványt is. Kellő óvatossággal és körültekintéssel jó eséllyel elkerülhetők a hamisítványok. Ehhez szükséges, hogy a beteg megbízható forrásból szerezze be gyógyszereit, és ne dőljön be a gyanúsan olcsó ajánlatoknak, vagy ha recept nélkül kínálnak vényköteles terméket. Javasolt a megvásárolt készítmények ellenőrzése: a név, a gyártó, a lejárati dátum rendben van-e, nincsenek-e nyomtatási hibák vagy elütések a csomagon, amelyek hamisításra utalhatnak. forrás: HENT

2. Antibiotikumok és vírusölők Többnyire a betegség súlyosbodását okozzák a bakteriális és vírusos fertőzések kezelésére javallott szerek hamis verziói, mivel nem megfelelő összetevői miatt nem kezelik a fertőzést. 3. Szívgyógyszerek A szívroham, stroke, érelzáródás megelőzésének legjobb módja, ha megfelelő gyógyszerekkel szinten tartják a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Papírcsíkkal szűrnék a hamis gyógyszereket tablettának gyanús összetevői. A kutatók eddig 570 darab tablettán tesztelték sikeresen az eljárást, a jövőben pedig bővíteni kívánják az ellenőrizhető gyógyszerek körét. A kutatást vezető Toni L. O. Barstis szerint az eljárás nagy előnye, hogy könnyen és gyorsan, gyakorlatilag bárhol elvégezhető. A Medical News Today beszámolója szerint a tesztcsíkos eljárás 10 perc alatt ad eredményt, szemben azzal a 3–6 hónappal, ameddig egy alapos laboratóriumi vizsgálat eltart. A teszt a fejlődő országok számára is nagy segítséget jelent, hiszen felszerelés híján ezek is európai, illetve amerikai laborokban ellenőriztetik a kétes készítményeket. forrás: HENT

Hamis gyógyszerek kiszűrésére alkalmas gyors és egyszerű eljárást mutatott be egy amerikai kutatócsoport. A gyógyszerek eredetiségét vegyszerekkel kezelt papírcsíkkal végzik. Szabadalmi bejelentést nyújtott be az Indiana állambeli Saint Mary’s College kutatócsoportja a gyógyszerhamisítványok azonosítására kifejlesztett tesztjére. A szakértők eredményeiket egy vegyészeti találkozón mutatták be, ahol azt illusztrálták, hogyan tudja az eljárás kiszűrni a hamis tablettákat. A teszt maga egy nagyjából névjegykártya méretű, előzetesen vegyszerekkel kezelt papírcsík, amelyen össze kell morzsolni az ellenőrizni kívánt pirulát. A folyamat második lépéseként a tesztcsík vízbe mártva elszíneződéssel jelzi, hogy vannak-e a XXI. évfolyam, 2012. szeptember

13

PHARMORIENT 239


Magyarország 54. a listán Mozambik (141.) áll. Közép- és KeletEurópában a rangsorolt országok közül Magyarország az utolsó helyre került. Ezen a részlistán Szlovénia (25.), Csehország (32.), Bosznia-Hercegovina (34.), Horvátország (36.), Albánia (38.), Lengyelország (40.), Macedónia (43.), Törökország (44.) és Szlovákia (49.) is megelőzi Magyarországot (54.). Minden régióbeli ország egészségesebb nálunk. Az elemzéshez az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank által májusban kibocsátott adatokat használták fel a Bloomberg szakemberei, a lista összeállításánál saját statisztikai értékelési módszereiket alkalmazták.

A Bloomberg amerikai sajtóügynökség közzétette a világ legegészségesebb országainak listáját. A lista összeállításánál figyelembe vették egyebek mellett a születéskor és 65 évesen várható élettartamot, az életkori csoportonkénti halálozási arányt, a végére szorultak az afrikai országok. A 145 országot tartalmazó listát Szingapúr, Olaszország és Ausztrália vezeti. A dobogós helyeket követően Svájc került a negyedik helyre, melyet Japán, Izrael, Spanyolország, Hollandia, Svédország és Németország követ. Az Egyesült Államok a lista 33. helyére került, Kína az 55., míg az utolsó helyeken Szváziföld (145.), Lesotho (144.), Kongó (143.), Csád (142.) és

Egyre többet költünk az egészségünkre zást az egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatások és az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek piaca mutatja. A fogyasztás szerkezetében az elmúlt egy évben bekövetkezett változásnak köszönhetően ezen a területen több, mint megduplázódott a teljes lakossági kiadás. Ebben szerepet játszik többek között az is, hogy a lakás berendezésekor egyre fontosabb szempont, hogy minél egészségesebb legyen mindennapi környezetünk. A ráfordítások legnagyobb része – 1 472 milliárd forint – továbbra is a gyógyhatásúnak és egészségesnek tartott termékekre, egészségfejlesztésre, gyógyszerre és különböző gyógyászati termékekre kiadott összeg, ahol értékben számolva 18 százalékkal nőtt a fogyasztás a tavaly júniusi értékhez képest. Az egészséges étkezésre fordított összeg is jelentősen – bő 80 százalékkal nőtt – 2011 júniusához viszonyítva, amiben szerepet játszik az élelmiszerárak növekedése is. „Az egészség, mint fontos döntési tényező tovább erősödött az elmúlt évben, egyre több termék- és szolgáltatási kategóriában jelenik meg a fogyasztás mozgatórugójaként. A fogyasztás szerkezetének átalakulásával az egészséggazdaság az elmúlt évben tovább bővült hazánkban és biztosak lehetünk további dinamikus növekedésében” – mondta el dr. Lantos Zoltán, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. forrás: Világgazdaság Online

Az egészség megőrzése és visszaszerzése – a nemzetközi trendeknek megfelelően – a magyar lakosság számára is egyre fontosabb – derült ki a GfK Hungária Egészséggazdasági Monitor felmérésének adataiból. A növekvő ráfordítások mellett a költési szerkezet is átalakulóban van: az egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatások igénybe vétele nőtt a legnagyobb mértékben 2011 júniusához képest. Az elmúlt években megfigyelt tendencia, amely szerint a lakosság egyre nagyobb figyelmet szentel saját és családja egészségének, az elmúlt hónapokban is folytatódott. A közfinanszírozott egészségügyben egyre kevésbé bíznak az emberek, ha az egészségük hosszú távú fenntartásáról van szó és egyre több olyan terméket vásárolnak, szolgáltatást vesznek igénybe, amely az egészségüket támogatja. Az egészségcélú költések ilyen mértékű növekedése elsősorban a fogyasztási szerkezet átalakulásának következménye, ugyanis egyre több termék- és szolgáltatási csoportban jelenik meg az egészség, mint fontos döntési szempont. A lakosság által egészségügyi ellátásokra elköltött pénz a tavalyi év azonos időszakához képest 3 százalékkal csökkent és ezen belül jelentősen átstrukturálódtak a különböző ellátási formák. A kórházi ellátáshoz kapcsolódó kiadások 28 százalékkal csökkentek 2011 júniusához képest, míg a szakorvosi járóbeteg-ellátásra 18 százalékkal költött többet a lakosság, mint egy éve. Ebben jelentős szerepe van a magánorvosi ellátás egyre növekvő igénybevételének. A háziorvosi ellátáshoz kapcsolódó lakossági kiadás mértéke nem változott. A legnagyobb váltoPHARMORIENT 239

14

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


Harc 20 millió kilogramm ellen! egy forradalmian új módszerrel harcolni az elhízás ellen. A Harcosok Étrendje egy merőben új, de mégis régi módszer. A Harcosok Étrendje az ösztönös igényeinkre épül, arra a felismerésre, hogy a testünk mindig sokkal jobban tudja, hogy mikor mire van szüksége, mint egy „szakértők” által összeállított divatos diéta. Az étrend alapja az a természetes napi ciklus, ami az evolúció során alakult ki, és amely szerint testünk még ma is működik, annak ellenére, hogy a civilizációs hatások és a sok téves diétás téveszme miatt mi már nem eszerint a ciklus szerint próbálunk enni és élni. Az étrend egyszerű, és néhány szabály betartásával könnyen követhető: együnk napközben keveset, reggelire például egy kefírt, gyümölcsöt, kora délután pedig egy könnyű salátát (alulevési szakasz). A módszer különlegessége, hogy a fő hangsúlyt az esti étkezésre helyezi. Minden napot egy egészséges, de bőséges vacsorával kell zárni (túlevési szakasz). Dr. Halmy László profeszszor, a MET elnöke elmondta: „Fontos azonban arra figyelni, hogy a túlsúlyos emberek hajlamosak túlzottan „túlenni” magukat. Az étrend megengedi, hogy este egy egészséges és kiadós vacsorával jutalmazzuk magunkat, de itt is fontos a határok betartása. Egészséges, tápláló ételek megválasztásával annyit kell enni, amennyire a szervezetünknek valóban szüksége van!” A Harcosok étrendjét számos egészség- és életmódmagazin, valamint a neves orvosi lap, a Lancet is bemutatta. Az étrend megalkotója, Ori Hofmekler, akinek étrend- és edzésmódszereivel táplálkozási szakemberek, orvosok, tudósok, világszínvonalú sportolók, harcművészek, katonai és rendfenntartó szervek instruktorai, valamint a téma bestsellereinek szerzői értettek egyet. Jilly Dávid, a Harcosok Étrendjének magyarországi képviselője a kampány indulásával kapcsolatban elmondta: „Célunk a túlsúlyos emberek figyelmének a felkeltése, hiszen a 20 millió kilogramm felesleg döbbenetesen nagy szám. Legfontosabb célunk, hogy felkeltsük az emberek figyelmét, leginkább azokét, akik sok eredménytelen, és nehezen követhető diéta után keresik a számukra leginkább alkalmas étrendet.”

A Magyar Elhízástudományi Társaság egy új módszerrel indított harcot 20 millió kilogramm ellen! Ekkora ugyanis a felnőtt magyar lakosság súlyfeleslege. Az elhízás járványszerűen terjed a világban, a magyar lakosság kétharmada túlsúlyos. A plusz kilók nemcsak esztétikai problémát jelentenek, de olyan betegségekhez is vezethetnek, melyek akár végzetesek is lehetnek. Számos, kormányzati és civil kezdeményezés is indult már, mely az elhízásra hívja fel a figyelmet, úgy tűnik, ennyi nem elég. Az elhízás járványszerűen terjed itthon és külföldön egyaránt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998-ban krónikus betegségnek nyilvánította. A plusz kilók magas vérnyomást, szív és érrendszeri betegségeket, cukorbetegséget is okozhatnak. Európában a 65 évesnél fiatalabbak szív-érrendszeri halálozásának több mint harmada a táplálkozással van összefüggésben. Ennek kezelése pedig komoly kiadást jelent egy olyan egészségügyi rendszerben, amiben folyamatos megszorításokat vezetnek be. Az elhízás a betegségeken túl lelkiállapotunkra is hatással van. Negatívan befolyásolja társadalmi életünket, kedélyállapotunkat, de még a szexuális életünkre is kihat. Az egymás mellett induló figyelemfelkeltő kampányok eredménytelenségét, sikertelenségét bizonyítja az elhízás előfordulásának növekvő trendje, melyet csak társadalmi összefogással lehet megállítani. E nélkül 2050-re az elhízottak száma a világon elérheti a 2,5 milliárdot is. A Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és a Harcosok Étrendje ezért is indított kampányt: az elhízásra való figyelemfelkeltésen túl konkrét módszert is javasolnak, mellyel könnyedén megszabadulhatunk a felesleges kilóktól. Prof. Dr. Halmy László, a MET elnöke elmondta: „Tévhit, hogy sokat kell reggelizni, az „úgy reggelizzünk, mint egy király” elv már régen megbukott. Ehelyett – különösen a szénhidrátfogyasztás szempontjából – koldusként kell reggelizni.” Az elnök véleménye szerint a táplálkozással összefüggő betegségek jelentős része megelőzhető egészséges táplálkozással, a legnagyobb gond pedig a szokásainkkal van. Többet és mást eszünk, mint kellene. A MET ezért is talált stratégiai partnerre a Harcosok Étrendje magyarországi képviselőiben, akikkel közösen próbálnak minden eddigi tévhitet megdöntve, XXI. évfolyam, 2012. szeptember

15

PHARMORIENT 239


Koleszterin-csökkentés magasabb szinten: PCSK9-gátlók klinikai fázisú vizsgálatokban napon. Nemkívánatos hatások miatt egyetlen esetben sem kellett felfüggeszteni a kezelést. A vizsgálati szer növekvő dózisa 39 százalékkal, 54 százalékkal, illetve 61 százalékkal csökkentette a betegek átlagos LDL-koleszterin-szintjét. Ugyanez a munkacsoport az American College of Cardiology chicagói kongresszusán már egy 183 beteg bevonásával végzett fázis II. vizsgálatról is beszámolt. A REGN727 (SAR236553) hatására ebben a kettős vak, véletlen besorolásos, placebokontrollos vizsgálatban is meredeken csökkent az LDL-koleszterinszint. A ≥2,6 mmol/l LDL-koleszterin-szintű, legalább 6 hete stabil dózisban (10, 20, illetve 40 mg/nap) atorvastatint is szedő betegek REGN727et, illetve placebót kaptak szubkután injekcióban 12 héten át. A koleszterin-csökkentő hatás dózisfüggőnek bizonyult: a kéthetenként adott 50, 100, illetve 150 mg REGN727 hatására 40 százalékkal, 64 százalékkal, illetve 72 százalékkal csökkent az átlagos LDL-koleszterin-szint, a négyhetenként adott 200 mg, illetve 300 mg hatóanyag pedig 43 százalékos, illetve 48 százalékos LDL-koleszterincsökkenést idézett elő; a placebocsoportban 12 hét után 5 százalékos LDL-koleszterin-csökkenést mértek. A hatóanyaggal kezelt csoportokban a nonHDL-koleszterin, az apolipoprotein B és a lipoprotein(a) szintje is jelentősen csökkent. A gyógyszert a betegek általában jól tolerálták, súlyos nemkívánatos hatás egy esetben fordult elő (leukocitoklasztikus vaszkulitisz). Úgy tűnik tehát, hogy a sztatinnal is kezelt betegek LDL-koleszterin-értéke a PCSK9 elleni monoklonális antitesttel további 40–70 százalékkal csökkenthető. Az ismertetett beszámolókkal egyidőben adta hírül az Amgen, hogy AMG145 jelzésű, az előbbivel azonos támadáspontú gyógyszere fázis I. klinikai vizsgálatban 75 százalékkal csökkentette stabil dózisban sztatint is szedő betegek koleszterinszintjét. A cég párhuzamosan több fázis II. vizsgálatot indít a molekulával, miközben a Sanofi és a Regeneron már a fázis III. vizsgálathoz toborozza a betegeket. A Pfizer, a Merck és a Novartis cég is kifejlesztett a klinikai vizsgálatok küszöbén álló PCSK9-ellenes antitesteket. Más cégek (Alnylam Pharmaceuticals, Santariis Pharma, Bristol-Myers Squibb, Isis Pharma-

A proprotein-konvertáz szubtilizin/kexin 9 (PCSK9) enzim aktivitását vagy termelődését csökkentő monoklonális antitestek és antiszensz oligonukleotidok jelenthetik az LDL-koleszterincsökkentő gyógyszerek következő generációját. Az új gyógyszerosztály első képviselői sztatinnal együtt adva kiválóan szerepeltek a kezdeti klinikai vizsgálatokban. A koleszterin szintézisének egyik lépését gátló sztatinokkal a szérum LDLkoleszterin-szintjét mintegy 30–40 százalékkal lehet csökkenteni, és hosszú távú sztatinkezelés mellett nagyjából ugyanilyen mértékben csökkenhet a kardiovaszkuláris betegségek kockázata is. A sztatinkezelés azonban távolról sem meríti ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a „rossz koleszterin” kiiktatása az aterogenezis gátlásában elvileg kínál. Klinikai fázisba lépett több olyan koleszterin-csökkentő gyógyszer fejlesztése, amely más támadásponton hat, mint a sztatinok, és sztatinnal együtt adva az eddiginél radikálisabb LDL-csökkentést tesz lehetővé. Az új célpont a proprotein-konvertáz szubtilizin/kexin 9 nevű szerinproteáz enzim (PCSK9), amely a májsejtek LDL-receptoraihoz kapcsolódva gyorsítja azok lebomlását, aktivitása tehát az LDL-csökkentés ellenében hat. (A sztatinok fokozzák a PCSK9 termelődését, ez mérsékli koleszterin-csökkentő hatásukat.) A fejlesztés különböző fázisaiban lévő gyógyszerjelölteket a Nature Medicine hírmagyarázata tekintette át. Eva Stein, az ohiói Cincinnatiban működő Metabolikus és Ateroszklerózis Kutatási Központ igazgatója szerint ezek a szerek „reális terápiás alternatívát jelenthetnek majd azokban az esetekben, amikor a beteg nem tolerálja a sztatint, illetve maximális sztatindózissal sem sikerül elérni a koleszterin-célértéket. Stein és munkatársai márciusban számoltak be a Regeneron Pharmaceuticals és a Sanofi cég által közösen fejlesztett REGN727 jelű monoklonális antitesttel végzett három klinikai vizsgálatukról a New England Journal of Medicine-ben. A három vizsgálat közül kettőben egészséges személyek kapták a gyógyszert emelkedő dózisban intravénásan, illetve szubkután, véletlen besorolásos placebokontroll mellett. A harmadik vizsgálatban heterozigóta familiáris hiperkoleszterinémiás, atorvastatinnal is kezelt betegek (21 fő) és nem familiáris hiperkoleszterinémiás, atorvastatint is szedő betegek (30 fő), valamint diétán lévő betegek (10 fő) kaptak 50, 100 vagy 150 mg REGN757-et vagy placebót az 1., a 29. és a 43. PHARMORIENT 239

16

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


mussal ható koleszterin-csökkentő gyógyszer, a mipomersen, amely az apolipoprotein B mRNS-ét blokkolja, több fázis III. klinikai vizsgálatban igen hatásosnak bizonyult, de mellékhatásai (influenzaszerű tünetek, májenzim-emelkedés, intrahepatikus zsírfelhalmozódás) korlátozhatják alkalmazását. G. A.

ceuticals) az antiszensz terápia elvén ható szerekkel: az enzim mRNS-ével komplementer, azt blokkoló mesterséges oligonukleotidokkal próbálják meg gátolni a PCSK9 bioszintézisét. Ilyen készítményekkel is történtek már klinikai vizsgálatok, az eredmények egyelőre ellentmondásosak. Indokolt emlékeztetni arra, hogy az Isis cég által nemrég kifejlesztett, szintén antiszensz mechaniz-

Váratlan kudarc az Alzheimer-gyógyszer kutatásában hogy mire a betegekben kimutathatók a tünetek, az agyuk már túlságosan erősen károsodott ahhoz, hogy a folyamat visszafordítható legyen. Újabb vizsgálatokban kimutatták, hogy a betegekben az agyi változások jóval előbb jelentkeznek, mint a feledékenység vagy a zavartság. Azaz, a jó gyógyszerek is hiábavalók, ha túl későn adják őket. „A beavatkozás időzítése döntő tényező” – állítja dr. Laurie Ryan, aki 30 kisebb Alzheimer-vizsgálatot nézett át az USA-beli Öregedés Országos Intézetében. Mint kifejtette, ez teszi különösen érdekessé a Genentech nemsokára kezdődő vizsgálatát, amelynek során a creneuzumab, egy másik antiamiloid antitest hatását fogják vizsgálni. 300 olyan személynek fogják adni a szert, akik olyan genetikai mutációval rendelkeznek, amely szinte biztossá teszi, hogy Alzheimer-kór fog kialakulni bennük. Akkor kezdik el adagolni nekik a creneuzumabot, amikor még egészségesek – ez lesz az első olyan nagy vizsgálat, amellyel azt akarják megtudni, hogy megelőzi-e az antitest a betegséget. Bár a gyógyszergyárak költséges vizsgálatokat folytatnak az amilod plakk ellenes szerekkel, továbbra is vita tárgya, hogy valójában mi okozza az Alzheimer-kórt. A betegség ugyanis számos más elváltozást is okoz a fehérállományban – például a tau fehérjék összegubancolódását –, és ha nem értjük meg jobban, hogy mi az Alzheimer-kór alapvető oka, akkor nem csoda, hogy kudarcot vallunk a gyógyszerekkel. Dr. Craig Atwood, a WisconsinMadison Egyetem endokrinológusa és gerontológusa például azt állítja, hogy akkor is demens maradhat egy ember, ha agyát teljesen megtisztítják az amiloid plakkoktól. Ő és az Alzheimer-kutatók egy kis csoportja úgy vélik, hogy a betegséget az öregedést kísérő hormonális változások okozzák, nem pedig az amiloid plakkok. forrás: MIT Technology Review

A gyógyszergyárak megszakították az Alzheimer-kórral kapcsolatos egyik legnagyobb vizsgálatot. Az amiloid plakkokat megtámadó anyag kudarca csökkenti az esélyét annak, hogy a közeljövőben hatásos kezelést találnak e betegség ellen. Augusztus 6-án a Pfizer és a Johnson & Johnson arról számoltak be, hogy az általuk kifejlesztett Alzheimer-ellenes gyógyszer, a bapineuzumab nem javította 1300, a vizsgálatba önként jelentkező, enyhe vagy mérsékelt Alzheimer-kórban szenvedő személy emlékezeti és gondolkodási képességeit. Két héttel e bejelentés előtt már arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy a gyógyszer feltehetően nem segít azokon a betegeken, akikben genetikai hajlam van az Alzheimer-kórra. A kudarcok hatására a gyógyszergyárak úgy döntöttek, hogy nem végeznek el két nagy, korábban betervezett vizsgálatot a szerrel. A bapineuzumabbal négy, egymással összefüggő klinikai vizsgálatot végeztek eddig, amelyekben összesen 4500 önkéntes vett részt. Ez volt eddig a legnagyobb olyan vizsgálatsorozat, amelyben antitesteket alkalmaztak az amiloid plakkok keletkezésének megakadályozására, illetve feloldásukra. Még két hasonló, az említettől független vizsgálat van folyamatban. Az Alzheimer-kórt az amiloid plakkok fémjelzik, és lehetséges, hogy ezek okozzák a betegséget, bár ezt ma még biztosan nem lehet tudni. Az amiloid-béta nevű fehérje felhalmozódásából keletkeznek, amelyet a fő bűnösnek tartanak az Alzheimerkór kialakulásában. A gyógyszergyárak erre az elméletre alapozva olyan antitesteket igyekeztek találni, amelyek kötődnek az amiloid-bétához, azt feltételezve, hogy a kötődést követően az immunrendszer képes lesz feloldani a plakkokat vagy megakadályozni azok keletkezését. Egy másik nagy antitest vizsgálatot az Eli Lilly folytat a solanezumabbal, s ennek eredményeiről várhatóan szeptember végén fognak beszámolni. Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nem hatásosak ezek a szerek? Az egyik ok az lehet, XXI. évfolyam, 2012. szeptember

17

PHARMORIENT 239


Májbetegek a hatékony gyógyszerekért viselők által a hepatitis C vírusban szenvedő betegek gyógyulása iránt mutatott közönyös magatartása miatt”. Az egyesület ülésére meghívott döntéshozók közül ugyanis, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőségés Szervezetfejlesztési Intézet képviselőin kívül senki sem jelent meg. A VIMOR tagsága az ülésen úgy határozott: továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét az egészségpolitikai döntéshozókkal és egészségbiztosítási tisztviselőkkel, továbbá az országgyűlési képviselők előtt is feltárják a HCV fertőzött betegek problémáját. A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete és az Összefogás a Vírusos Májbetegekért Egyesület július 27-én, a hepatitis világnapja alkalmából petíciót adott át az egészségügyi ágazat vezetésének. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek és Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak címzett levélben a szervezetek a szűrővizsgálatok széles körű hozzáférését, jobb diagnosztikai ellátást, illetve az új, bizonyítottan hatékony gyógyszerekhez való hozzáférést kérték. Az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére akkor úgy reagált: még vizsgálják az elmúlt időszakban megjelent, a hepatitis kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatásának szakmai és finanszírozási feltételeit. Hozzátették: az elmúlt időszakban valóban új gyógyszeres terápiák jelentek meg a hepatitis kezelésére. Ezen készítmények magyarországi támogatási rendszerbe való befogadása „a költségvetési lehetőségek figyelembe vételével valósulhat meg”. forrás: MTI

Demonstrálni is hajlandók a magyarországi májbetegek, hogy rövid időn belül elérhetőek legyenek számukra az új, bizonyítottan hatékony gyógyszerek – számolt be Budapesten Hunyady Béla, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) ülésén. A professzor kifejtette: Magyarországon jelenleg csaknem háromezer olyan, Hepatitis C vírussal (HCV) fertőzött beteg várakozik évek óta új gyógyszer bevezetésére, aki a jelenleg elérhető terápia ellenére sem gyógyult meg. E betegek nagyjából fele előrehaladott stádiumban van, közülük mintegy negyven-ötven embernél májrák alakulhat ki, ugyanennyi pedig rövid időn belül kezelhetetlen állapotba juthat. Az ő életükbe kerülhet a döntéshozók késlekedése, hogy Magyarországon finanszírozási problémák miatt még mindig nem elérhetőek az Európai Unió által tavaly törzskönyvezett, hatékony gyógyszerek. A külföldi tapasztalatok alapján a még nem kezelt betegek háromnegyede, a korábban sikertelenül kezelt betegeknek pedig kétharmada meggyógyult az említett készítményeknek köszönhetően. Amíg a jelenlegi HCV fertőzötteket nem gyógyítják meg, addig nem lehet megállítani a betegség terjedését. Tőlük el lehet kapni, akár egy tetoválás, akár egy foghúzás során is, „így is terjed ez a betegség”. A vírusos májbetegek érdekképviseletét csaknem egy évtizede ellátó VIMOR az ülés után kiadott közleményében megdöbbenésének adott hangot „az egészségpolitikai döntéshozók és tisztség-

Az orvosi praxisban nem adható ki gyógyszer a betegnek km-re lévő nőgyógyászati praxisba szállította az orvos kezdeményezésére. Ha az orvos ezekre a gyógyszerekre receptet írt ki, felajánlotta, hogy ezeket a készletéből azonnal elviheti, megjegyezve, hogy a receptet egy tetszése szerinti gyógyszertárban is kiválthatja. A bíróság szerint ez a gyakorlat vét a gyógyszertári törvény és a hivatásrend ellen, bár a betegnek megtakarít egy utat. A hivatásgyakorlás szabadsága azonban minden gyógyszerészt véd, a gyógyszerészek konkurenseiét is. PZ, 2012.

Bírósági ítélet szerint Németországban a gyógyszertárak nem helyezhetnek ki orvosi praxisba daganatos betegeknek beadandó kísérő gyógyszereket, akkor sem, ha ez megtakarítja a beteg útját a gyógyszertárba. A gyógyszert feltétlenül egy gyógyszertárban kell kiadni, függetlenül a beteg egészségügyi állapotától. Így döntött egy nürnbergi bíróság. A bíróság ezzel megerősítette a bajor tartományi gyógyszerészkamara megrovását. Egy gyógyszerész házaspár ugyanis egy citosztatikum-terápia kísérő gyógyszereit egy 15 PHARMORIENT 239

18

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


Rovarcsípések – a fájdalmastól az életveszélyesig giát általában a hártyásszárnyúak rendjébe tartozó rovarok szúrása váltja ki. Itt többnyire mézelő méhekről, redősszárnyú darazsakról van szó, ritkábban poszméhekről, lódarazsakról vagy hangyákról. A német lakosságnak több mint fele tapasztalja meg élete folyamán egy hártyásszárnyú rovar csípését. A szisztémás reakciók adatai 1,2 és 3,5% között vannak, aminél súlyos anafilaxiákat mindenekelőtt darázscsípések váltanak ki. Allergiatesztekkel vagy antitestek kimutatásával a szérumban rovarméreg érzékenységet a lakosság 25 százalékánál lehet kimutatni, gyermekeknél akár 50 százalékig. A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint 1990től 2006-ig 335 halálozás történt darazsakkal, méhekkel vagy lódarazsakkal történt érintkezés után, ez évente 20 esetnek felel meg. A férfiak 68,4 százalékkal lényegesen gyakrabban érintettek, mint a nők. Az ismeretlen adatok miatt a rovarallergia tényleges prevalenciája és az ezzel kapcsolatos mortalitás pontosan nem számszerűsíthető. DAZ, 2012.

A mi szélességi fokunkon a rovarcsípések többnyire csak egy fájdalmas, de ártalmatlan bőrreakcióhoz vezetnek. Azoknál az embereknél azonban, akik mindenekelőtt méh- vagy darázscsípéssel szemben érzékenyek, súlyos allergiás reakciókat válthatnak ki, egészen az anafilaxiás sokkig. Egy speciális immunterápia véd az újabb, potenciálisan életveszélyes reakcióktól. A mérgező fullánkú rovarok szúrása vagy a vérszívó rovarok embereknél a legtöbb esetben helyi bőrreakciót váltanak ki, de betegségi jelenségekkel is együtt járhatnak, amelyeket toxikusan vagy allergiásan okoznak és potenciálisan életveszélyesek. A leggyakoribbak a szúnyogok csípésére kialakuló helyi reakciók, patogenetikailag a rovarok nyála proteinjére reagálás allergiás reakcióval. Az érintettek kb 75 százalékánál egy hólyag keletkezik (azonnali reakció) és kb. 50 százalékánál egy papula (késői reakció). Klinikailag messze jelentősebb a szisztémás reakció egy rovarcsípésre az azonnali típusú allergia tüneteivel (nafilaxia). A rovaraller-

Lista az idősek számára veszélyes gyógyszerekről üdvözölte azokat az aktivitásokat, amelyek az idősebbeknél a gyógyszerek kritikus alkalmazásával foglalkoznak, óvott attól, hogy a Priscus lista kritériumait a felírások szankcionálására alkalmazzák. Ez a DGG szerint túl korai és nem helyes. Az orvosokon kívül a TK a jövőben biztosítottjainak is rendelkezésére bocsátja a Priscus listát. Ha egy biztosítottnak, aki 65 éves vagy idősebb, egy Priscus gyógyszert rendelnek, az a gyógyszer számlakivonatából kitűnik. A beteg ezzel az orvoshoz fordulhat, hogy a lehetséges alternatívákat megbeszélhesse. A Priscus lista 83 gyógyszer-hatóanyagot tartalmaz, amelyek idősebbeknek korlátozottan ajánlhatók. Az orvosoknak ezeket a gyógyszereket csak pontos haszon-kockázat értékelés után célszerű rendelniük, mert az idősebb emberek adott esetben ezekre a gyógyszerekre érzékenyebben reagálhatnak, és ezért gyakrabban szenvedhetnek nemkívánt gyógyszerhatásokban. A kutatók a hatóanyagok áttekintését a Kutatási Minisztérium megbízásából állították elő. aerzteblatt.de, 2012.

Németországban a Technikusok Betegpénztára (TK) az önálló rendelővel rendelkező orvosok számára készülő gyógyszerjelentését bővíteni akarja, az úgynevezett Priscus lista adataival. A jelentés eddig áttekintést adott az orvosnak arról, hogy az utóbbi negyedévben milyen gyógyszereket rendeltek a TK biztosítottjainak. Ha az orvos egy 65 éven felüli betegnek egy Priscus gyógyszert írt fel, akkor a jövőben figyelmeztetést kap. A TK szerint az új szolgáltatással az orvosokat akarja támogatni a praxis mindennapjaiban egy minőségileg értékesebb gyógyszeres terápia alkalmazásában. A Német Geriátriai Társaság (DGG) üdvözölte a Priscus lista alkalmazását, mint a jelenleg legjobb rendelkezésre álló ajánlást az idősebbek potenciálisan alkalmatlan gyógyszerelése elkerülésére Németországban. A DGG mindenesetre utalt arra, hogy eddig nincsenek olyan klinikai vizsgálatok, amelyek bizonyítanák, hogy a lista figyelembevételével elkerülték az elzuhanásokat, a gyógyszer okozta fekvőbeteg ellátást vagy az egyéb gyógyszer-mellékhatásokat. Bár a szakmai társaság XXI. évfolyam, 2012. szeptember

19

PHARMORIENT 239


A férfiak fogamzásgátló tablettája sok éve a kutatás „Szent Grál”-ja emberben is e gén inaktiválásának, akkor elvileg lehetséges lesz egy nem hormonális fogamzásgátló kifejlesztése. Nagyon fontos, hogy egy ilyen szer hatása reverzibilis lenne, mivel a Katnal1 csak a fejlődés késői stádiumaiban levő spermiumokra hat, és nem gátolja a spermium fejlődésének korai szakaszait, illetve a spermiumtermelő képességet”. A kérdés az, hogy mi legyen e feltételezett fogamzásgátló célpontja. A Katnal1 által kódolt fehérje viszonylag nehéz célpont lenne, mivel a sejtek belsejében található. Dr. Lee azonban úgy gondolja, hogy találhatnak olyan alkotóelemet, amellyel ez a fehérje együttműködik, s amely könnyebb célpont lehet. Dr Pacey szerint a nem hormonális férfi fogamzásgátló már sok éve a kutatás „Szent Grál”-ja. Hozzátette, hogy „A férfiak nem hormonális fogamzásgátlója kifejlesztésének kulcsa az, hogy a molekuláris célpontnak nagyon specifikusnak kell lennie vagy magára a spermiumra, vagy olyan, a herében lévő sejtekre, amelyek részt vesznek a hímivarsejt termelődésében. Ha nem eléggé specifikus a célpont, akkor a gyógyszernek sok nemkívánatos mellékhatása lehet a szervezet más szöveteire, sejtjeire, és akár veszélyes is lehet. Az Edinburgh-ban leírt gén izgalmas lehetőségnek látszik, s emellett fényt deríthet arra is, hogy egyes férfiakban miért csökkent a termékenység.” Dr. Weisz Júlia forrás: Medical Online, BBC News

Könnyen lehet, hogy férfiak számára is ki lehet fejleszteni majd fogamzásgátló tablettát, mivel edinburgh-i kutatók azonosítottak egy gént, amely elengedhetetlenül szükséges a normális spermiumok kialakulásához. Egerekben végzett kísérletek vezettek arra az eredményre, hogy a Katnal1 nevű gén kulcsszerepet játszik a spermiumképződés végső szakaszaiban. A PLos Genetics-ben megjelent közlemény szerzői szerint egy olyan gyógyszer, amely gátolja a Katnal1-et, reverzibilis fogamzásgátlóként működhetne a férfiakban. Dr. Allan Pacey, a Sheffieldi Egyetem andrológus szakértője azt mondta, hogy „nyilvánvalóan igény van” egy ilyen gyógyszerre, hiszen jelenleg a férfiak fogamzásgátlása csak kondommal vagy vazektómiával valósítható meg. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói eredetileg a férfiak terméketlenségének okát vizsgálták. Véletlenszerűen megváltoztatták egerek genetikai kódját, hogy lássák, mely változások vezetnek terméketlenséghez. Így jutottak el a Katnal1 génhez. Ez a gén egy olyan fehérjét kódol, amely fontos szerepet játszik azokban a sejtekben, amelyek elősegítik a spermiumok kifejlődését. E fehérje hiányában a spermiumok nem érik el végső formájukat és kiürülnek a szervezetből. A kutatók azt remélik, hogy a Katnal1 emberben is blokkolható lesz, s így leáll a hímivarsejt termelés anélkül, hogy tartós károsodás jönne létre. Dr. Lee Smith, a kutatók egyike azt mondta, hogy „ha megtaláljuk a módját

Keményedik a harc a magyar potencia-piacon fil hatóanyagú” találmányra, ezért azok a patikák, amelyek más hasonló hatóanyagú terméket is árusítanak, megsértik a Pfizer szabadalomi jogát, és szabadalombitorlást követnek el. Információink szerint a Sanofi vállalata, a Zentiva a Pfizer fenyegetése ellenére sem fogja leállítani saját tablettáinak árusítását, mert érvénytelennek tartja a Pfizernek megadott kizárólagosságot. A cég álláspontjáról szintén körlevélben értesítette a patikusokat. Egyúttal kötelezte magát minden érintett nagykereskedő felé, hogy a Vigrande nevű termékük árusítása miatt esetlegesen felmerülő követelésekért felelősséget vállal, és meg is téríti ezeket a költségeket. forrás: Index

A Zentiva a.s. érvénytelennek tartja a Viagrát gyártó Pfizer új szabadalmi oltalmát, amelyet áprilisban kapott meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától, ezért a Pfizer fenyegetése ellenére is forgalmazza saját generikus termékét – írta az index.hu. A Pfizer amerikai gyógyszervállalat magyarországi cége körlevélben figyelmeztette a gyógyszertárakat, hogy a magyar piacon legálisan csak a Viagra és egy másik termékük forgalmazható merevedési zavarok kezelésére szolgáló termékként. A levél szerint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014. május 13-ig megadta a magyar szabadalmat a Pfizer Ireland Pharmaceuticalsnak a „sildenaPHARMORIENT 239

20

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


Ingyenes beteggondozást kínál a PraxisPlatform az Alma Patikák közreműködésével?? Gábor, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója. A PraxisPlatform tavaly őszi indulása óta 18 betegedukációs program keretében már több mint 25 ezer páciensnek nyújt segítséget a gyógyulásban. A rendszer 3 400 orvos munkáját könnyíti meg a krónikus betegségben szenvedő betegek gyógyítása során. A szolgáltatás célja, hogy kiegészítse az orvosok által felírt kezelést és a gyógyszerészi gondozást, ezáltal hozzájárulva a hatékonyabb gyógyuláshoz. „Napjainkban egyre többen vannak, akik nem tartják be, vagy idő előtt abbahagyják a számukra felírt terápiát. Ennek egyik elsődleges oka az információhiány, hiszen egyre kevesebb idő jut arra, hogy az orvos vagy a gyógyszerész páciense minden kérdésére válaszolni tudjon. A félbehagyott vagy nem megfelelően alkalmazott terápia sokszor rosszabb, mintha el se kezdtük volna” – mondta Dr. Molnár Márk Péter, a PraxisPlatform Kft. ügyvezető igazgatója. A beteggondozás egyre inkább előtérbe kerül a gyógyszertárakban is. „A gyógyszerészi gondozást sokan nem veszik igénybe Magyarországon, hiszen legtöbb esetben csak beszaladunk egy gyógyszertárba kiváltani a recepteket és megyünk is tovább” – hívta fel a figyelmet dr. Feller Antal, az Alma Patikák tulajdonosa, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója. „Ezért a gyógyszerészi gondozást kiegészítve a hatékonyabb gyógyítás érdekében minden Alma Patikában jelentkezhetnek a Praxis Platform beteggondozási programjaiba a páciensek. Célunk, hogy ügyfeleink egészségtudatosságát növeljük, és egy olyan prémium szolgáltatást vezessünk be a piacra, amely széles rétegeket képes kiszolgálni, és tényleges segítséget nyújt a gyógyulásban.” A szeptemberben induló négy beteggondozási és egy egészségmegőrző programot bárki ingyenesen igénybe veheti. Eddig tartott a fizetett hirdetés, aminek megpróbáltuk a kezdeti tapasztalatait megismerni. A legnagyobb csalódásunkra szeptember közepe után még a Hungaropharma megkérdezett patikalátogatója sem hallott a „dologról”. Egy Alma Patikából származó információ szerint a megkeresés időpontjáig négy beteggel töltettek ki egy kérdőívet, amin többek között még kezelőorvosa neve sem szerepelt, nem az elérhetősége. Úgy tűnik, hogy egy a betegek patikához kötését célzó akcióról van szó, de akkor azt így kell hívni és nem mint a gyógyszerészi gondozás egy korszerű formájának feltüntetni.

Augusztus végi ígérete szerint a Magyar Telekom PraxisPlatform beteggondozási rendszere az Alma Patikák közreműködésével egyedülálló szolgáltatást indít útjára 2012 szeptember 3-án egy fizetett hirdetés szerint. A hirdetésben az olvasható, hogy a szakorvosi és gyógyszerészi gondozást kiegészítő ingyenes beteggondozási programok segítséget nyújtanak azoknak, akik egészségtudatos életmódot folytatnak, illetve krónikus betegségben szenvednek. A Hungaropharmával való együttműködésnek köszönhetően a PraxisPlatform programhoz már nem csak a szakorvosokon, háziorvosokon keresztül csatlakozhatnak az érdeklődők, hanem az Alma Patikákban is. A Magyar Telekom és szakmai partnere, a PraxisPlatform Kft. által kifejlesztett PraxisPlatform szolgáltatás egy olyan automatizált kommunikációra épülő beteginformációs rendszer, amely célja, hogy az orvos és a gyógyszerész közérthető formában és a beteg számára megfelelő csatornán keresztül osszon meg minden olyan információt a betegséggel és a kezeléssel kapcsolatban, amire nincs idő a rendelés vagy gyógyszertári találkozások alkalmával. Ezeket az információkat – a PraxisPlatform weboldala mellett – SMS-ben, email-ben vagy telefonon keresztül, személyre szabva kapja meg a páciens, általa meghatározott időpontban. A rendszer teljesen interaktív, a páciensek bármikor kapcsolatba léphetnek orvosukkal vagy gyógyszerészükkel a PraxisPlatformon keresztül. Ezen kívül lehetőségük van rögzíteni betegségükkel kapcsolatos élettani adataikat, amelyeket orvosuk vagy gyógyszerészük folyamatosan nyomon követhet a távolból. A Magyar Telekom távközlési és rendszerintegrációs tapasztalataira építve évek óta foglalkozik olyan e-egészségügyi (e-Health) szolgáltatások fejlesztésével, amelyek az egészségmegőrzés és prevenció terén, illetve akár az egészségügyi intézmények működésének hatékonyabbá tételében jelenthetnek megoldást. „A PraxisPlatform rendszert 2010-ben kezdtük el fejleszteni a PraxisPlatform Kft. orvosszakmai és fejlesztői támogatásával. A szolgáltatásunk 2011 őszén vált elérhetővé a páciensek és az orvosok számára. A rendszer sikerét látva idén úgy döntöttünk, hogy elindítjuk első gyógyszerészi gondozást támogató programunkat is az Alma Patikákkal közösen. Így immár nem csak a Praxis Platform rendszeréhez csatlakozott orvosok betegei, hanem bárki jelentkezhet a betegedukációs programokba” – nyilatkozta Pukler XXI. évfolyam, 2012. szeptember

21

PHARMORIENT 239


Az alkoholfogyasztás statisztikája Németországban verwaltung für Branntwein – BfB). Jóllehet az állami monopólium már 35 éve megszűnt létezni, a hatóság még áll és a törvény is hatályban van. Még, ugyanis 2017. október 1-től az Európai Unió nyomására az égetett szeszek fölötti monopólium megszűnik. Miután az Európai Bíróság 1976-ban olyan ítéletet hozott, mely szerint az égetett szeszekre vonatkozó behozatal tilalma nem felel meg az EKSzerződésnek, a külföldi főzdék exportálhatták termékeiket Németországba. A hatóság most a gazdaságfejlesztés és a természetvédelem területén keresi szerepét. Felvásárolja a vámjog hatálya alá tartozó 600 plombált szeszfőzde („Verschlussbrennerei”), a saját gyümölcsöt feldolgozó 8 társulási pálinkafőzde („Obstgemeinschaftsbrennerei”) és a 28 ezer kisebb szeszfőzde (ahol a készülékeken nincs vámhivatali plomba, az adózás pedig nem az előállított alkohol mennyisége, hanem a bejelentett anyagmennyiség szerint történik: „Abfindungsbrennerei”) által előállított alkoholt. És ezért nem a piaci árat, hanem a „főzde önköltségeinek” megfelelő árat fizeti. Más szóval szubvencionálja az évente maximum 300 liter alkoholt előállító kisvállalkozásokat. Ez a szubvenció az államnak évi 80 millió EUR-jába kerül, amit a környezetvédelemmel indokol. Az alkoholt pálinkák, más szeszes italok és élelmiszerek, ecet, valamint kozmetikumok előállítására használják. Az égetett szesz általában adóköteles termék, a kozmetikumok, az ecet és a gyógyszerek azonban nem tartoznak az égetett szeszadó hatálya alá. Az égetett szesz állami monopóliumának kifutása zötyögősen halad. 2013. szeptember 30-án megszűnik a burgonya- és a gabonaszeszfőzdék monopóliuma. A vámjog hatálya alá tartozó nagyobb szeszfőzdék és a kisebb, vámhivatali plomba nélküli szeszfőzdék nem egyformán érintettek a vámjogi szigort illetően. Négy év múlva azonban ez utóbbiaknak is befellegzik. A gyümölcstermelőknek új értékesítési csatornák után kell nézniük.

A kórházakban akut alkoholfogyasztás miatt kórházi kezelésben részesülő 10–15 év közötti gyermekek száma csökkent. Az arány 100 ezer főre 2009-hez viszonyítva 5,5 százalékkal csökkent. A 15-20 év közöttieknél viszont ez az arány 2,9 százalékkal növekedett. A 10–15 év közötti gyermekeknél a kezeltek 52 százaléka lány, jóllehet az összlakossághoz viszonyított arányuk 49%. A 15–20 éveseknél ezzel szemben a fiúk aránya 65%. 2010ben 26 ezer gyermeket, fiatalkorút és fiatal felnőttet kezeltek kórházban akut alkoholos intoxikáció miatt; 2009-ben ez a szám még 26 400 volt. A kórházi diagnózisok 2010. évi statisztikája szerint összesen 18,5 millió beteg részesült teljeskörű fekvőbeteg ellátásban. A kórházi tartózkodás leggyakoribb oka szívelégtelenség volt (371 335 eset). Második helyen állnak az alkoholfogyasztás okozta pszichés és viselkedési zavarok (333 357 eset), amelybe az alkohollal való akut visszaélés is tartozik. Az angina pectoris a harmadik helyen áll (255 625 eset). A 18,5 millió beteg 53 százaléka nő, 47 százaléka férfi. A kezeltek átlagéletkora 54 év. 2010-ben 100 ezer lakosra összesen 20 684 kezelési eset jutott, ami 0,8 százalékkal több, mint az előző évben (20 513 eset). Németországban 1,3 millió személy alkoholfüggő. A Hauptstelle für Suchtfragen adatai szerint minden ötödik felnőtt alkoholfogyasztása kockázatosnak ítélhető. A nők napi alkoholbevitele 12 gramm, a férfiaké 24 gramm. Az alkoholfogyasztás okozta halálozások száma évi 73 ezer. Az Oberberg-Stiftung adatai szerint az elvonókúrákon résztvevők 70 százaléka a terápiát követő első évben, 90 százaléka a második évben visszaesik. Az alkohol előállítása és kiskereskedelme II. Vilmos császár idején, 1918-ban vált állami feladattá. Az égetett szeszek állami monopóliumáról szóló törvény 1919. október 1-én lépett hatályba. A Monopóliumok Birodalmi Igazgatósága helyébe 1951-ben az Égetett Szeszek Monopóliumának Szövetségi Igazgatósága lépett (Bundesmonopol-

A jól ivás gyógyít, a sietős öl hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak a különböző ivási szokások. A kísérleti egerekben a mértékletes alkoholfogyasztás visszaszorította az érelmeszesedést, az artériák megkeményedésével és szűkületével járó rendellenességet, amely szívrohamhoz vagy agyérgörcshöz vezethet. A rohamszerű ivás ezzel szemben növelte a betegség kiala-

Egy új kutatásból az derül ki, hogy az alkoholfogyasztás módja legalább akkora hatást gyakorolhat az egészségünkre, mint a lenyelt alkohol menynyisége. Míg napi 2 ital jót tesz a szívnek, addig az egyetlen hétvége alatt elfogyasztott 14 már károsítja azt. Az Atherosclerosis szaklapban megjelent tanulmány arra szolgál konkrét bizonyítékkal, PHARMORIENT 239

22

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


koleszterin szintje 40 százalékkal csökkent, a hétvégi vedelőkben viszont 20 százalékkal nőtt a kontrollcsoporthoz képest. A jó (HDL) koleszterin szintje meglepő módon mindkét csoportban megemelkedett, ez azonban Dr. Cullen szerint valószínűleg csak rövidtávú hatás lehet. A plakkok menynyisége, valamint a gyulladást kiváltó immunsejtek felhalmozódása, ami az érszűkülethez is hozzájárul, a mértékletes csoportban csökkenést mutatott. A vedelő csoportban épp ellenkezőleg történt. A kutatók azt is kimutatták, hogy a rohamszerűen ivó egerek jelentősen többet híztak, mint a mértékletes alkoholfogyasztó, illetve a kontroll egerek. forrás: Medipress

kulásának valószínűségét. A kutatás vezetője, Dr. John Cullen, a New York-i Rochester Egyetem Orvosi Karának munkatársa az eredmények alapján mindenkinek azt tanácsolja, ne csak az elfogyasztott alkoholmennyiségre figyeljenek, hanem arra is, hogyan fogyasztják el azt. A kísérlet során a „napi mértékletes” csoportba tartozó egereknek annyi etanolt adtak, amennyi napi két italnak felel meg a hét minden napján. A „hétvégi vedelő” csoport egyedei két napig napi hét italnak megfelelő mennyiségű alkoholt kaptak. A kontrollcsoport alkoholmentes italt kapott. Az összes egeret érelmeszesedést fokozó, zsíros étrendre fogták. A napi mértékletes csoport egereiben a rossz (LDL)

A limonádé árt a szívnek típusú diabétesz kialakulásának. Az aktuális kiértékelésben összefüggést kerestek a limonádéfogyasztás és szívinfarktus fellépése között. Minden napi itallal a kockázat 19 százalékkal emelkedik, írják a tanulmány szerzői a Circulation című szakfolyóiratban. A gyakori fogyasztással emelkedik a vérben bizonyos zsírok koncentrációja is, mint a trigliceridek és a gyulladási tényezők. A cukortartalmú italok fogyasztása emelkedett vércukortükörhöz és gyulladási reakciókhoz is vezet, és ezzel kedvez a szívbetegségek keletkezésének. Ezzel szemben a kalóriacsökkentett frissítő italoknak mesterséges édesítőanyagokkal nincs befolyása a megbetegedés kockázatára.

Azoknak a férfiaknak, akik rendszeresen édesített frissítő italokat fogyasztanak, magasabb a kockázatuk szívinfarktusra. Ez a végeredménye egy hosszúidejű amerikai vizsgálatnak, amelyben közel 43 ezer 40–75 év közötti férfi vett részt. A résztvevők minden 2 és 4 évben részletes adatokat adtak meg élet- és táplálkozási szokásaikról. Ezenkívül a férfiaknál vérvizsgálatokat végeztek és különböző paramétereket határoztak meg, mint vérzsírok és gyulladási tényezők. A 22 év alatt 3683 esetben kapott szívinfarktust vizsgálatba bevont személy. Korábbi vizsgálatok már bemutatták, hogy az édesített üdítőitalok rendszeres fogyasztása kedvez a súlynövekedésnek és a 2.

100 évig is élhetnek a ma születő gyerekek nek tűnő életkort, mint azok, akik már az 50. életévüket tapossák, igaz, ezek körében is meglehetősen sokan örülhetnek még további ötven évnek. A ma ötven éves nők 17, a férfiak 11 százalékának van erre esélye. Ami az idősebb korosztályt illeti, a 80-as éveiket kezdő briteknek 7,7 százalékos arányban élhetik meg a 100 éves kort. Az előrejelzés szerint a legifjabbaktól a ma 8990 évesekig folyamatosan csökken annak valószínűsége, hogy elérik a 100 éves kort, de azok a szépkorúak, akik már a kilencvenes éveikben járnak, nagyobb eséllyel számíthatnak erre. A ma 95 évesek 20, a 98 évesek 47, a 99 évesek 67 százaléka megtarthatja három számjegyű születésnapját. A statisztikai hivatal becslése szerint a javuló élettartamnak köszönhetően 2066-ra a félmilliót is elérheti a 100 éves vagy idősebb brit állampolgárok száma.

A brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium megbízásából készült jelentés szerint a ma születő gyermekek várható élettartama minden korábbi generációénál hosszabb lehet. Angol és walesi életkori kohorsz adatok alapján, a nemzeti statisztikai hivatal által készített előrejelzés szerint a ma születő lánygyermekeknek egy a háromhoz az esélye annak, hogy még a századik születésnapjukat is megünnepelhetik, míg a fiúk esetében ez az arány egy a négyhez. A statisztika szerint nem csak a ma születő gyermekek néznek szembe a hosszú élet lehetőségével. Azon fiatalok közül, akik 2011-ben töltik be a 20. életévüket, majd minden negyedik jó eséllyel megünnepelheti 100. születésnapját is. Az idén 20 éves nők 26, a 20 éves férfiak 19 százalékának van erre esélye. A ma húszévesek 1,6-szor nagyobb valószínűséggel élik meg a matuzsálemiXXI. évfolyam, 2012. szeptember

23

PHARMORIENT 239


AMIT A VÁLLALKOZÓNAK TUDNI KELL Az Európai Bíróság a gazdasági események valódiságának vizsgálatáról Az adóhatósági ellenőrzések körét 2012. január 1-jétől az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzésekkel bővítette a jogalkotó. Ennek megfelelően a revizorok azt kutatják, hogy a vizsgált adózóval vagy az adózónak nem minősülő magánszeméllyel szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó vagy adózók közötti gazdasági események (ügyletek) valósak-e vagy sem, az érintettek közötti szerződés, egyéb iratok, valamint az ügylet körülményeinek együttes vizsgálata tükrében. Valójában a fiktív szerződésekről, számlákról van szó. Ezekre az adóhatóság természetesen eddig is „vadászott”, de eddig az adózás rendjéről szóló törvény nem nevesítette ezt külön az ellenőrzések céljaként. Ez most megtörtént. Az ellenőrzés megállapításai alapján az adózó iratainak, nyilvántartásainak, bevallásainak a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelő rendezésére, illetve pótlására, valamint – ha ennek további jogszabályi feltételei adottak – önellenőrzésre kötelezhető. Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés nem csak önállóan végezhető. Az adóalanynál – illetve az adózónak nem minősülő magánszemélynél – erre mód van az ellenőrzéssel érintett időszakra vonatkozó bevallások utólagos vizsgálatát célzó revízióval együtt is. Így például az adott időszak áfa-fizetési kötelezettségének vizsgálatával karöltve, vagy magánszemélyeknél egy adott adóév személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése során. Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzések nem teremtenek ellenőrzéssel lezárt időszakot, bírságot viszont hozhatnak. Amennyiben az érintett az említett kötelezésnek nem tesz eleget, a magánszemély, illetve az adózónak nem minősülő magánszemély a vizsgált gazdasági eseményekhez kapcsolódó számlák nettó értékének 10 százalékáig, más adózó a vizsgált gazdasági eseményekhez kapcsolódó nettó értékének 50 százalékáig – de mindkét esetben legfeljebb 1 millió forintig – terjedő mulasztási bírsággal sújtható. Az ellenőrzés a beszerzések és értékesítések körülményeinek, a gazdasági esemény megtörténtét igazoló iratok valódiságának vizsgálatára fókuszál, azaz arra, hogy az adott számla, az általa dokumentált ügylet megtörtént-e / megtörténhetett-e a valóságban, vagy a számla ténylegesen meg nem valósult eseményt próbál igazolni, azaz fiktív. PHARMORIENT 239

Mikor is beszélünk fiktív számláról? Fiktívnek, azaz nem valós számlának minősül az a számla, amely valótlan adatokat tartalmaz azokról a gazdasági eseményekről, vagy az abban érdekelt felekről, amelyeket dokumentál. A fiktív számlák tehát formailag megfelelnek a törvényi követelményeknek, azaz valamennyi olyan adatot tartalmaznak, amelyet az Áfa törvény minimálisan előír, azonban ezen túlmenően lényeges tartalmi hiányosságai vannak. Azaz „számlának látszó tárgyról” van szó, mert a ránézésre szabályos dokumentum meg nem történt gazdasági eseményt kísérel meg valósként igazolni. Amennyiben egy iratot, egy bizonylatot eleve azzal a szándékkal hoznak létre, hogy azzal törvényi szabályokat és előírásokat megszegve jogtalan előnyhöz jussanak – ilyen az adókikerülés is –, az már akár büntetőjogi következményekkel is járhat, amennyiben az ügy kimeríti az adócsalás kritériumait. (Indokolt megjegyezni, hogy az adókikerülésnek vannak törvényes módozatai is, itt a hangsúly a jogosulatlan előnyön, az adó jogtalan mérséklésén van.) Különbséget kell azonban tenni a fiktív számlák kapcsán aszerint, hogy a fiktív számlát a befogadó tudtával, vagy a nélkül, esetleg a kibocsátóval együttes elhatározásban használták-e fel, azaz a jogszerűtlen magatartás, illetve a bűncselekményre utaló alapos gyanú melyik fél esetében merülhet fel. A fiktív számla alkalmazása mindig a keletkezett jövedelmek eltitkolását célozza és eredményezi, és ebből következően mindig az állami bevételek csökkentése a végeredmény. Az állam az adóhatósági ellenőrzéseken keresztül ezt igyekszik érthető okból megakadályozni. A fiktív számlákról beszélünk, ha a számlakibocsátó nem adóalany. Az Áfa törvény 5. § (1) bekezdése az adóalanyiság feltételeként a saját néven folytatott gazdasági tevékenységet írja elő. Az adó alanya egyaránt lehet természetes személy, jogi személy és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. Annak alapján, hogy az adózó mely formációban – egyéni vállalkozóként, társaságként – folytatja a tevékenységét, az adóalanyiság kérdésében az Áfa törvényen túlmenően figyelembe kell venni más jogszabályokat is. Így gazdasági társaságok esetében a 2006. évi IV. törvény (Gt.) szabályait, melyekből következően nem minősül adóalanynak a magát társaságként feltüntetett számlakibocsátó, ha a cégbírósághoz 24

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


tényleges teljesítés időpontja az irányadó. Ebből önellenőrzési kötelezettség még következhet, de nem elégséges indoka a számla fiktívvé minősítésének és az adólevonási jog elvonásának. A gazdasági esemény valós, de nem a számlában feltüntetett felek között jött létre. A valós eseményről kiállított számlát adóalany bocsátotta ki, de ő bizonyítottan nem állt üzleti kapcsolatban a számlán vevőként, megrendelőként szereplő adóalannyal. Ekkor a számlát jogszerűtlenül más nevében kiállító személy más nevében jogtalanul kötött szerződést, tehát hiányzik az adóalanyiság egyik feltétele, a saját nevében folytatott gazdasági tevékenység. Ezekben az esetekben rendkívül fontos annak vizsgálata, hogy a számla befogadójánál – a vevőnél, a megrendelőnél – történt-e jogosulatlan visszaigénylés, vagy a szállítónál bevétel- és adóeltitkolás. Az adóhatóság ilyenkor az érintett felek mindegyikénél vizsgálja a tényállást, bekérve az erre vonatkozó nyilatkozataikat. Az eljáró hatóságnak ennek során azt is figyelembe kell vennie, hogy a megkötött szerződés és a kibocsátott számla magánokiratnak minősül, így ha azok valódisága kérdéses, ezt a hatóságnak bizonyítania kell, illetve lehetőséget kell adnia a vizsgált adózónak, hogy a kérdéses dokumentumok azok adattartalmának valódiságát bizonyítsa. A fiktívnek minősített számla alapján levonási jogát érvényesíteni kívánó adózót fel kell szólítaniuk a gazdasági eseményre vonatkozó bizonyítékoknak a benyújtására. Ennek során kiemelt jelentősége van annak, hogy a számlát befogadó (megrendelő) mindent meg tett-e annak érdekében, hogy a számla kiállítójának adóalanyiságát valószínűsíteni tudja (például a számlakiállító által képviselt vállalkozás legálisan működik-e, az a törvényben előírt hatóságnál regisztrálva volt-e, rendelkezik-e azzal az alkalmazotti létszámmal – például építőipari alvállalkozó esetében –, amely az adott munka elvégzéséhez szükséges). A vevő, megrendelő csak azokért a körülményekért viselhet felelősséget, amelyre ráhatása van, illetve lehet. Így – például -, ha a számlát kibocsátó vállalkozás olyan számlatömb felhasználásával állította ki a számlát, amelyet nem vezetett be a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásába, arról a vevőnek tudomása nem lehet. Mintahogyan azért sem marasztalható el, ha a szállító a szóban forgó összeget nem vallotta be, annak adóját nem fizette meg. Azt viszont hitelt érdemlően kell igazolnia, hogy az adott gazdasági esemény végbemenetelekor a tőle elvárható körültekintéssel járt el, és csak utólag derült ki, hogy a számla kibocsátója megtévesztette, de adott helyzetben korábban semmi nem utalt arra,

bejegyzési kérelmet nem nyújtott be, továbbá attól az időponttól kezdődően, hogy a bejegyzési kérelmét jogerősen elutasították, vagy a cégeljárást jogerős végzéssel megszüntették. Ezekben az esetekben ugyanis a „cég” saját nevében nem szerezhet jogokat, és nem vállalhat kötelezettségeket. A felek között létrejött szerződés színlelt vagy jogszabályba ütköző, azaz semmis. A Ptk. 207. §a szerint a színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, akkor a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. Ezzel összhangban az Art. (1. § (7) bekezdése, valamint 2. § (1) bekezdése) is úgy rendelkezik, hogy a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek, vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Adójogi szempontból az ügylet elbírálásának lényege, hogy mi annak a valódi tartalma, így az adóvizsgálat tárgya minden esetben az ügylet tényleges és teljesült tartalma. Az Art. idézett előírásai szerint az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Ez azt jelenti, hogy nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényekben foglalt rendelkezések megkerülése. Valamely – előbb említett – fiktív ügylet, illetve az azt alátámasztó bizonylat könyveiben való szerepeltetésével az adóalany a számviteli törvény előírásait is sérti, miszerint a számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokra csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Ugyanis az a bizonylat szabályszerű, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet – hiba esetén – előírás szerint javítottak. Amennyiben egy számla fiktívnek minősül, úgy a valós gazdasági esemény nem azonos a számlában feltüntetett értékesítéssel, illetve szolgáltatással. Ekkor azt is vizsgálni kell, hogy a számla által tanúsított ügyletből mi, és milyen mértékben való – például a számlán szereplő mennyiségből mennyi a valóságban beszerzett rész –, mivel a vevő adólevonási joga csak ennek erejéig érvényesíthető. Ennek kapcsán tudni kell, hogy önmagában a teljesítés időpontjának téves feltüntetése nem teszi a számlát fiktívvé, feltéve, hogy teljesítés egyébként történt. A gazdasági esemény tényleges teljesítésének időpontja és a számlában feltüntetett időpont eltérése esetén a XXI. évfolyam, 2012. szeptember

25

PHARMORIENT 239


tés után az áfát, nem adtak be adóbevallást vagy nem rendelkeztek bejelentett, az adott munka elvégzéséhez szükséges létszámú szakképzett személyzettel a teljesítés időszakában – ez főként az építőiparban az elvállalkozó alvállalkozóinak az alvállalkozóira igaz), akkor az adólevonási jogot az adóhatóság arra való hivatkozással tagadta meg, hogy az ügylet nem teljesülhetett a számlán feltüntetett módon, következésképpen a számla sem a valóságban is megvalósult ügyletet igazol, azaz fiktív. Két magyar cég azonban nem hagyta magát, így ügyük eljutott az Európai Bíróság elé is. Az egyik ügyben az adó levonásának jogát azért tagadták meg a vállalkozástól, mert az általa vásárolt áru szállítója (!) nem tudta számlákkal igazolni az áru eredetét, bár az értékesítését terhelő áfát annak rendje és módja szerint befizette. A NAV abból kiindulva, hogy ha papír nincs, áru sincs, megtagadta a vevő adólevonási jogát, mondván, ha a szállító nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy beszerezte a szóban forgó árut, akkor az nem is létezett a valóságban, és így el sem adhatta azt. A másik ügy az adózás állatorvosi lova, azaz az építőiparhoz kapcsolódik. A „bűnösök” a fővállalkozó alvállalkozói voltak, ahogyan az már ebben az ágazatban lenni szokott – revizori szemmel nézve persze. Jelen esetben a munkálatok elvégzésének tényét az adóhatóság nem vonta kétségbe, de az azokat elvégző cégek „személyét” azonban igen. A számlákat kibocsátó vállalkozások közül – egyéb szabálytalanságok mellett – jó néhány ugyanis már az ellenőrzés időpontjában sem létezett, illetve nem volt fellelhető (pedig a hatóság igen komolyan és intenzíven igyekezett elcsípni őket). Az adóhatóság ezért az érintett vállalkozások által kibocsátott számlákat nem fogadta el, tekintve, hogy azok nem a teljesítés valós körülményeit tükrözik, – nem létező cég nem teljesíthette a feladatokat, a számlán ezért nem az igazi szállító szerepel –, ezért fiktívek, s mint ilyenek nem alapozhatják meg az adó levonását, a visszautalását meg különösképpen nem Az Európai Bíróság az említett (egyesítetten tárgyalt) ügyekben hozott ítéletében kimondta, hogy az adóhatóság általános jelleggel nem követelheti meg a hozzáadottérték-adó (magyarul áfa) levonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól, hogy ellenőrizze: a korábban teljesített ügyeletekkel kapcsolatban nem történt-e szabálytalanság vagy csalás. Az adóhatóság feladata az adóalanyoknál végzett ellenőrzései során ugyanis annak vizsgálata, hogy a vizsgált adóalany nem követett-e el az adóval kapcsolatos szabálytalanságokat, illetve csalásokat. Szankciókat és szabálytalanságokat és csalásokat elkövető adóalanyokkal

hogy az egész jogügylet személyi és tárgyi feltételei hiányoznak. Nagyon fontos, hogy üzleti partnereinket – lehetőleg még a szerződés megkötése előtt – ellenőrizzük abból a szempontból is, hogy az adóalanyiság feltételeinek megfelel-e vagy sem. Jelentősebb értékre kiállított számlák esetében ezt akkor is rendszeresen tegyük meg, ha már huzamosabb ideje gazdasági kapcsolatban állunk az adott céggel – gondoljunk csak az adószámok törlésének következményeire! Az ellenőrzéshez rendelkezésre állnak a cégbíróságok, illetve az adóhatóság honlapjáról szabadon elérhető adatbázisok, a vállalkozások mérlegbeszámolóit is ingyenesen letölthetjük. A partner adóalanyiságának bizonyítékait őrizzük meg, nyomtassuk ki, csatoljuk a szóban forgó számlához, szerződéshez. Nagyon sok kellemetlenségtől és későbbi adóbírságtól kímélhetjük ezzel meg vállalkozásunkat. A szükséges dokumentumokkal való „körülbástyázás” azaz a vevő számára jóhiszeműségének bizonyítása rendkívül fontos, hiszen az adóhatósági gyakorlat sem mindig veszi figyelembe azt, hogy adott esetben a vevőnek a szállító által elkövetett szabálytalanságra – súlyosabb esetben csalásra – volt-e, lehetett-e ráhatása, tudhatott-e róla egyáltalán. Számos esetben vonták el a vevő adólevonási jogát fiktív ügyletre, illetve fiktív számlára hivatkozással úgy, hogy a vevő az adott helyzetben tőle elvárható gondossággal járt el, a szállító által elkövetett szabálytalanságokra ráhatása, azokról tudomása nem lehetett. E jelenséget példázza az Európai Bíróság két, magyar vonatkozású – áfaügyben hozott – ítélete is, amelynek olvasása során az a Karinthy örökzöld jutott eszembe, amelyben a rossz tanuló azzal védekezik, magyarázza a rossz jegyeket a bizonyítványában, hogy azok nem is igazi jegyek, mert a tanár nem is osztályozhat, nem vizsgázott még osztályzástanból. Az Európai Bíróság két, idén júliusban hozott ítélete szerint ez a NAV esetében is igaz, azaz ők sem vizsgáztak „fiktívszámla-tanból”. Amint azt még az egészen kezdő vállalkozások is tudják, az Áfa törvény szerint az előzetesen felszámított áfa levonásának, visszaigénylésének alapvető tárgyi feltétele az adóalany nevére szóló, szabályos számla. Az adóhatóság ellenőrzései során – például, ha kiutalás előtti vizsgálatot folytatnak, vagy egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzésről van szó –, a levonást, a visszaigénylést megalapozó számlák kapcsán a beszállítót, az alvállalkozót is górcső alá veszi. Ha ezek valamilyen szabálytalanságot követtek el (például nem fizették meg az értékesíPHARMORIENT 239

26

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


egyéb, az ügylethez egyébként kapcsolódó iratok hiánya vagy hiányos volta miatt nem tagadható meg a vevő, megrendelő adólevonási joga! Az Európai Bíróság tárgyalt ítélete olyan hatással lehet a már lezárt adóhatósági vizsgálatokra is, mint az Északi-sark jegére a globális felmelegedés. Ugyanis az ítéletre való hivatkozással minden olyan cég kérheti – az elévülési időn belül – adólevonási jogának utólagos érvényesítését, amely a vázolt, illetve azokhoz kísértetiesen hasonló okokból esett el korábban e lehetőségtől. A visszamenőleges érvényesítéshez az Európai Bíróság 2012. július 21-én hozott ítéletére (Joined case: 62011CJ0142) kell hivatkozni, és felügyeleti ellenőrzést kell kérni az adóhatóságtól (Art. 116. §). Fontos azonban, hogy az érintett cégek a kérdéses ügyletek minden részletét átgondolják, mivel a fellebbezési eljárással azonos mértékű illetéket kell fizetni a megtámadott összeg százalékában, valamint az adóhatóság mindenképpen vizsgálatot fog lefolytatni a vitatott összeg kiutalása előtt. Nem mindegy tehát, hogy milyen összegről van szó! Sinka Júlia Adó-Tipp

szemben alkalmazhat. Következésképpen az adóhatóság nem háríthatja át saját ellenőrzési kötelezettségét az adóalanyokra, és nem tagadhatja meg tőlük a levonási jog gyakorlását e kötelezettség megszegése esetén. Végül a hivatkozott ügyekben a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti (magyar) bíróságok által szolgáltatott információk alapján a levonási jog alapjául szolgáló ügyleteket ténylegesen teljesítették, és a vonatkozó számlák az irányelvben megkövetelt valamennyi információt tartalmazzák, így a levonási jog nem tagadható meg az adóalanyoktól. Az Európai Bíróság ítélete szerint tehát a magyar adóhatóság nem az uniós irányelvnek megfelelően járt el olyankor, amikor a beszállító, illetve az elvállalkozók által elkövetett szabálytalanságok miatt a beszerző adóalany büntette, annak az érdemi vizsgálata nélkül, hogy az tudhatott-e az esetleges szabálytalanságokról. A vevő adólevonási joga tehát csak akkor vonatható el, ha bizonyítottan partner volt az adócsalásban – az adóhatóság puszta gyanúja nem elégséges bizonyíték. Nagyon fontos, hogy az adólevonási jog érvényesítésének tárgyi feltétele a számla, azaz

Az ajándék után is fizetni kell nem alapozza meg a vámmentességet! Egy példán keresztül bemutatva: egy USA-ban élő személy új számítógépet küld ajándékba magyar rokonának és az áru értékeként 39 USD-t tüntet fel. Az áruvizsgálatot végző pénzügyőr az interneten megtalálja az ilyen típusú számítógépet, ahol eladási árként 249 USD szerepel. Ebben az esetben a vámhatóság vámérték vizsgálatot kezdeményez a tényleges áruérték megállapítása érdekében. Amennyiben bebizonyosodik a 249 USD érték, úgy ezen összeg után kell a vámot és az általános forgalmi adót fizetni. A magánszemélyek által az interneten megrendelt és az Európai Unión kívülről érkező áru is vámeljárás alá kerül. Ilyen esetekben 22 euró áruértékig nem keletkezik fizetési kötelezettség. Ezen értékhatár fölött az árukat már egyedileg vámkezeltetni kell, amely vám és adófizetési kötelezettséggel jár. További információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján (http://nav.gov.hu) érhetők el. forrás: NAV

Az utóbbi időben rendkívüli mértékben megnövekedett a postai forgalomban beérkezett áruk mennyisége. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága ebben az évben már több mint 12 ezer esetben végzett vám és/vagy adófizetéssel járó vámkezelést a postai forgalomban. Az Európai Unión kívülről (például USA, Kína) érkező árukat vámkezeltetni szükséges. Ezt általában a szállító posta kérelmezi a címzett nevében. A vámkezeléskor a vámhatóság vizsgálja a beérkezett áruk értékét is. Amennyiben a megadott áruérték valóságával kapcsolatban kétség merül fel, úgy a vámhatóság további okmányokat, bizonyítékokat kérhet a reális áruérték megállapítása érdekében. Az Európai Unión kívül élő magánszemélytől magyar magánszemélynek küldött küldeményeket 45 euró értékig vámmentesség illeti meg. Ezen érték fölött már vám és adófizetési kötelezettség keletkezik és az áruk vámkezelését egyedileg kell kérelmezni. Az áru értéke alatt azt kell érteni, amelyért az adott áru a gyártótól, a boltban, stb. megvásárolható. Önmagában az ajándékozás ténye XXI. évfolyam, 2012. szeptember

27

PHARMORIENT 239


Tartalom Felmérés a magyar egészségügyről ............................................................................1 A gyógyszeripar nemzetgazdaságban betöltött szerepe..............................................2 EXPOPHARM 2012 ...................................................................................................7 Világszerte növekszik az öngyógyítási piac ...............................................................8 Fegyvernyugvás a receptháborúban............................................................................9 Új igazgató az IGYE élén .........................................................................................10 Hírek..........................................................................................................................11 Harc 20 millió kilogramm ellen! ..............................................................................15 Koleszterin-csökkentés magasabb szinten: PCSK9-gátlók klinikai fázisú vizsgálatokban...........................................................................................................16 Váratlan kudarc az Alzheimer-gyógyszer kutatásában.............................................17 Ingyenes beteggondozást kínál a PraxisPlatform az Alma Patikák közreműködésével?? .................................................................................................21 Az alkoholfogyasztás statisztikája Németországban ................................................22 AMIT A VÁLLALKOZÓNAK TUDNI KELL Az Európai Bíróság a gazdasági események valódiságának vizsgálatáról...............24 **************************************************

Előzetes a PHARMORIENT 2012. 240. szám tartalmából: – EXPOPHARM 2012 – Új antivirális készítmény – Gondoskodó szociális állam – Csökkenő tbc incidencia – Nemzetközi tapasztalatok – Amit a vállalkozónak tudni kell ************************************************** Gyógyszerészeti tájékoztató folyóirat Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Fekete Tibor A kéziratok és mellékletek őrzését vagy visszaküldését nem vállaljuk. Kiadja: KF & T Vállalkozási Iroda és Kereskedőház Kft., 1144 Budapest, Gvadányi u. 87. Telefon: 383-8039, 383-8011, Fax: 383-8177 • E-mail: fekecs@mail.datanet.hu Felelős kiadó: a KF & T KFT. ügyvezetője Lapalapító kiadó: dr. Kecskés Imre HU ISSN 1216-6456 Előfizethető a kiadó címén. Előfizetési díj: egész évre 6952 + áfa (5%), összesen 7300 Ft. Nyomdai munkák: F-G-M Béda Books Kft. PHARMORIENT 239

28

XXI. évfolyam, 2012. szeptember


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.