Pharmorient 235 - XXI. évf., 2012 május

Page 1

MAGYOSZ közgyűlés gatáspolitikában azt a szemléletet, hogy olyan magyarországi gyógyszertámogatásra van szükség, amely kedvező költségvetési hatás mellett nem káros a hazai gyógyszeriparra és ezzel a nemzetgazdaságra. Még mindig szomorúan kell, hogy megemlíteni azt a tényt, hogy a hatályos piaci szabályozás negatívan hat az ágazat versenyképességére. Európai összehasonlításban nálunk alkalmazzák a legtöbb megszorító intézkedést. A hazai szabályozás más EU-s országokkal összevetve jóval szigorúbb, mivel több szabályozási elemet alkalmaz egyszerre, és összességében nagyobb mértékű elvonásokkal sújtja a hazai gyógyszeripari vállalatokat. A Széll Kálmán Terv egészségügyet érintő fejezetét téves – OECD – adatokra alapozva dolgozták ki, így a levont következtetések sem pontosak. Nem helytálló, hogy a magyarországi költségvetést érintő gyógyszerkiadások nemzetközi összehasonlításban is magasak, meghaladják a GDP 1 százalékát. Az OECD statisztikái nem veszik figyelembe a gyógyszertámogatási közkiadásoknál a jelentős összegű gyártói befizetéseket (2011-ben már meghaladta a 70 milliárd forintot), valamint a járóbetegellátásból finanszírozott onkológiai gyógyszerek kiadásait, melyek 2012-ben átsorolásra kerültek a kórházi kiadások közé. Mindez azt eredményezte, hogy a Széll Kálmán Terv 1.0 a költségvetésből 2,1 százalékkal részesedő gyógyszerkasszától várja a költségvetés 13-15 százalékos megtakarítását. Továbbra is indokolt a nemzetgazdaság rövidés hosszú távú érdekeinek az összehangolása, a koherens iparpolitika szorgalmazása, az iparpolitikát alakító és azt befolyásoló szereplők intézkedéseinek összehangolása, az intézkedések nemzetgazdasági hatásainak vizsgálata. Mindezek nem képzelhetők el az érintettekkel folytatott párbeszéd nélkül. Az Ár- és Támogatási Bizottság volt a beszámolási időszakban is az egyik legaktívabb bizottsága a MAGYOSZ-nak. A Bizottság szakértői szinten képviselte a szövetséget minden olyan egyeztetésen, amely szakmai területét érintette. Több alkalommal megfogalmaztak meg kritikai észrevételeket a hatályos szabályozási környezettel kapcsolatban, amit eljuttattak az illetékes hatóságokhoz és kezdeményezték azok érdemi egyeztetését. Sajnálatos módon azonban nem változott az a minisztériumi gyakorlat, hogy pár órát, esetenként 1-1 napot kapnak a jogszabályok véleményezésére – ezért ismételten meg kell jegyezni, hogy az észrevételek nem terjedhetnek ki mindenre, ezért elen-

Május 21-én megtartotta rendes éves közgyűlését a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége. A közgyűlésre meghívást kapott a szövetség 34 rendes tagszervezete, az alapító elnök özvegye és fia. A napirendnek megfelelően elsőként a tisztségviselőket választották meg, majd megtárgyalták és elfogadták a szövetség 2011. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Az Elnökség a beszámolási időszakban 11 alkalommal tartott ülést. Az iparágat érintő minden lényeges szabályozás-módosítási tervezetet megtárgyaltak és ezekre az Elnökség döntései, a Szakbizottságok és a Tagvállalatoktól érkezett észrevételek alapján reagáltak. Az egészségügyet érintő intézkedéseket alapvetően a Semmelweis Terv, valamint a 2011. márciusában kihirdetett Széll Kálmán Terv 1.0 és az idén kihirdetett 2.0 határozta meg. A MAGYOSZ több alkalommal is deklarálta, hogy megérti az ország gazdasági helyzetét és az államadósság csökkentésének szükségességét, ezért kész arra, hogy a kormányzattal párbeszéden alapuló egyeztetéseket folytasson. Ugyanakkor a MAGYOSZ az ország hosszú távú érdekeit is szem előtt tartva csak és kizárólag olyan megoldást tud támogatni, mely a Széll Kálmán Tervben foglalt adósság szolgálatot megcélzó prioritások mellett figyelembe veszi a Széchenyi Tervben megfogalmazott hazai versenyképességet javító és ezáltal GDP növekedést elérni kívánó célkitűzéseket is. Ezen növekedési cél elérésében a hazai gyógyszergyártók jelentős szerepet játszanak a magyarországi termelő, beruházó kutató-fejlesztő, exportáló és nem utolsósorban jelentős foglalkoztatói státuszuk által. A MAGYOSZ számára prioritás az ország versenyképességének megőrzése, a hazai egészségügyi szektor működőképességének megtartása, mivel mindkét cél az ország és a betegek elementáris érdeke, valamint ez egyben elősegíti az államadósság csökkentését is. A versenyképesség megtartása érdekében kiemelten fontos, hogy 2020-ra a GDP-arányosan a jelenlegi 1,15 százalékról 1,8 százalékra nőhessenek a K+F ráfordítások Magyarországon. Éppen ezért a MAGYOSZ olyan megoldást tud csak támogatni a jelenlegi gyógyszerár támogatási rendszer szerkezeti átalakításakor, amely ezen célok elérését előmozdítja. Éppen ezért aggályos az a kormányzati körökben elterjedt nézetet és megközelítést is, hogy a gyógyszerek támogatáspolitikája tudatosan nem veszi figyelembe a nemzetgazdasági és az iparpolitikai szempontokat. A szakmai érdekképviselet szerint ideje érvényesíteni a támoXXI. évfolyam, 2012. május

1

PHARMORIENT 235


hatályba. Az új Etikai Kódexet az azt elfogadó négy szakmai szövetség elnökei 2012. február 29-én írták alá. A paritásos alapon működő KEBbe minden szövetség (MAGYOSZ, Innovatív Gyártók Egyesülete, Generikus Gyógyszergyártók Egyesülete és a VÉDETTSÉG Egyesület) 4–4 tagot delegál. A közgyűlésen elfogadták a 2011. év gazdálkodásáról szóló beszámolót, a 2012. évi költségvetési tervet, az Alapszabály és a Szervezeti Működési Szabályzat módosítását. A közgyűlésen megválasztották a KEB MAGYOSZ által delegált tagjait. KEB tag lett dr. Kónya Csaba (Béres), dr Lenkefi Ida (EGIS), dr. Regula Ildikó (RG) és dr Szilágyi Attila (MEDITOP). A közgyűlésen vette át a dr Orbán István emlékérmet dr Buzás László a MAGYOSZ alapító igazgatója. A laudációt dr Ilku Livia a MAGYOSZ igazgatója ismertette. Dr Buzás László már a MAGYOSZ előtt is dolgozott a gyógyszeriparban. 1970. októberétől 1975. december végéig a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott, gyógyszer és növényvédőszer termékekkel kapcsolatos döntés-előkészítő tanulmányokat készített. A Chinoin Gyógyszergyárból került az államigazgatásba, ahol 1982. októberéig, az Országos Tervhivatal Ipari Főcsoportjában iparpolitikai és stratégiai kérdésekkel foglalkozott. 1982. októberében visszajött a gyógyszeriparba, az EGIS-be, és hozta magával az áttekintés, makro-elemzés képességét és a gazdaság ismeretét. Az EGIS-ben töltött évek alatt a gazdasági igazgató mellett működött tanácsadóként, több tanulmány fűződik nevéhez. Később a Marketing osztályt vezette. Ezek a képességei és tapasztalatai tették alkalmassá arra, hogy az 1990ben alakuló MAGYOSZ első igazgatója és operatív vezetője legyen Dr. Orbán István és Szolnoki József vezérigazgatók közös jelöltjeként. Mélyen gondolkodó, elemző szakember. Tevékenyen végigkísérte ennek a ma így hívnánk: „zöld-mezős” beruházásnak (a MAGYOSZ létrehozásának) egész időszakát. Részt vett a MAGYOSZ tevékenységének kialakításában, létrehozta a szövetség munka-szervezetét, apparátusát, kialakította az együttműködést a tagvállalatok és a szövetség között. Létrehozta a szövetség nemzetközi kapcsolatait, képviselte a MAGYOSZ-t más országok szervezeteivel való találkozásokon. Kitűnő szervezőkészsége megmutatkozott a

gedhetetlen a további egyeztetési lehetőség biztosítása, melyre sajnos egyre kevesebb a fogadókészség. Több új olyan európai uniós joganyag magyar jogrendbe való átültetése kezdődött el, melyek a gyógyszerszakmai európai uniós hátteret adó közösségi gyógyszerkódex alapvető szabályait változtatják meg. A MAGYOSZ célja, hogy úgy vegyen részt - lehetőség szerint már a szabályozási koncepciók kialakításánál – a jogalkotási munkában, hogy a közösségi jog adta keretek között a hazai gyógyszeripar számára leginkább elfogadható megoldás kerüljön be a hazai szabályozási környezetbe. A két leghangsúlyosabb változásnak az új farmakovigilancia szabályozás, továbbá a hamisított gyógyszerek jogszerű ellátási láncba való bekerülésének megakadályozása tárgyában elindított módosítás bizonyult a beszámolási időszakban. A farmakovigilanciával kapcsolatos eddigi ismeretek a közösségi jog változásával nagymértékben módosításra szorulnak. Az új előírások átültetése a gyakorlatba a tagvállalatok számára egyrészt sok munkával fog járni, másrészt határozott anyagi ráfordítást kíván a forgalomba hozatali engedély jogosultak részéről. A változások negatív hatásainak lehetséges minimalizálása, az információcsere és a szabályozási környezet változásának közös alakítása érdekében szakmai műhelymunka indult meg a MAGYOSZ-on belül az ad hoc Farmakovigilancia Munkabizottság létrejöttével. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa a farmakovigilancia rendszerét alapvetően megújító két jogszabályt – egy irányelvet és egy rendeletet – fogadott el, melyek implementációs határideje 2012. július. A NEFMI azonban már 2011-ben elkezdte a jogalkotói munkát, időt hagyva az esetleges korrekciókra is. E témában a NEFMI konstruktívnak és elfogadónak bizonyult. A MAGYOSZ kérésére a munkában már annak előkészítő, koncepcionális szakaszában részt vehettek. Jelentős előrehaladásként értékelhető nem csak azt, hogy az uniós szabályozás implementációjával kapcsolatos anyagot még a munkafázisban megkapták, hanem azt is, hogy a korrekciós javaslataik nagy része átvezetésre került. A Kommunikációs Etikai Bizottság a beszámolási időszakban jelentős munkát végzett a Gyógyszer-kommunikáció Etikai Kódexének módosításáért. Az új Etikai Kódex 2012. március 1-vel lépett PHARMORIENT 235

2

XXI. évfolyam, 2012. május


gyártó üzem. 2006-tól a Teva közép-kelet európai gyártási területeinek is első számú vezetője. Irányítása alatt az akkori Biogal és Humán óriási fejlődésnek indult. A termelés mind gyógyszeralapanyagok, mind késztermékek vonatkozásában egyaránt megtöbbszöröződött. Vezetése alatt végrehajtott folyamatos beruházások nyomán a debreceni gyár termelőkapacitása ugrásszerűen megnőtt és egyértelműen világszínvonalúvá vált. Az utóbbi idők nagyberuházásának eredményeként egy évi 20 milliárd tabletta gyártására alkalmas gyártóhely jött létre Debrecenben, amellyel a világ egyik legnagyobb kapacitású gyára lett. Mindeközben Hegedűs Lajos vezetésével megkezdődött Gödöllőn egy hasonló méretű beruházás, melynek eredményeként világszínvonalú steril gyártóhely jött létre. Ezen időszakban a Teva Gyógyszergyár a Teva egyik kiemelkedő K+F központja is lett. Az általa irányított gyárak folyamatosan új termékekkel járultak hozzá Magyarország és a folyamatosan bővülő exporttevékenység nyomán a világ gyógyszerkincséhez. A folyamatosan bővülő termelés és K+F évről évre növekvő mértékben járult hozzá a magyar GDPhez és egyre több családnak nyújtott megélhetést. Hegedűs Lajos kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy megfelelő színvonalú, kiemelkedő tudású szakemberek dolgozzanak az általa irányított gyógyszergyárban, folyamatosan figyelmet fordított a kollegái ismereteinek, tudásának fejlesztésére. Szívügyének tartotta a magyarországi szakemberképzést a képzési struktúra minden szintjén. Ezt a kitartó tevékenységét koronázta a Debreceni Egyetem és a Teva együttműködésében megvalósult Gyógyszeripari Kihelyezett Egyetemi Tanszék létrehozása, mely több éve sikeresen működik. Hegedűs Lajos nem csak a Teva, hanem a magyar gyógyszeripar kiemelkedő alakja is. A kezdetektől részt vett a MAGYOSZ munkájában, több évig a MAGYOSZ elnökségi tagja és alelnöke volt. Munkáját igazolták az elmúlt időszakban kapott különféle elismerések: miniszteri kitüntetés, Üzleti Etikai Díj, Magyar Innovációs Díj. Hegedűs Lajos tanácsaival nyugdíjba vonulása után is segíti a Teva és a magyar gyógyszeripar fejlődését. Hegedűs Lajos életpályája nem csak egy kollégánk nemzetközileg is figyelmet érdemlő sikertörténete, hanem a magyar gyógyszeripar sikere is. Tudosítónktól

MAGYOSZ konferenciák sorozat – többek között az EU-csatlakozást segítő ismeretek – megvalósításában. Példaként említhető az Etikai konferencia, GLP, GCP, csomagolástechnikai konferenciák sorozata, melyeken nemcsak tagvállalati, hanem külsős szakemberek is részt vettek. Számos konferencián tartott nagysikerű előadást. 2008-2009-ben aktívan közreműködött a Magyar Gyógyszeripari és Biotechnológiai Akcióterv kidolgozásában. Türelemmel, jól viselte, hogy a MAGYOSZ minden tagvállalata igényeket fogalmazott meg vele szemben, törekedett a nagyok és a kicsik érdekeit egyformán figyelembe venni. Az utolsó 6-7 év nagyon mozgalmas és nehéz volt a hazai gyógyszergyártóknak. Az ismétlődő állami elvonások, a gyógyszeripart negatívan kezelő és érintő törvényi változások mindannyiuknak sok feladatot és sok nehézséget okoztak. Ez a kedvezőtlen külső megítélés a MAGYOSZ-ra is még több feladatot rótt. Még nagyobb szükség volt az átfogó gazdasági ismeretekre, a nemzetközi kitekintésre, amivel a MAGYOSZ és személy szerint Ő is tudta segíteni az érdekvédő akciókat. Az emlékérmeket a jelenlévők ütemes tapsa kíséretében Bogsch Erik a MAGYOSZ elnöke adta át, amit a kitüntetett meghatott szavakkal köszönt meg. Dr Orbán István emlékérmet itéltek oda dr. Hegedüs Lajosnak a MAGYOSZ volt elnökségi tagjának, aki a kitüntetést külföldi útja miatt később veszi át. A MAGYOSZ igazgatója ismertette az Ő tevékenységét is. Dr. Hegedűs Lajos 1975-ben végzett okleveles gyógyszerészként a SOTÉ-n. Pályafutását a Chinoinban tablettázó üzemében kezdte gyakornokként, később művezetőként. Szaktudása, kitartása hamar megnyilvánult, melyet gyorsan ívelő karrierje is igazolt. Már a 70-es évek végén külföldi tapasztalatokat szerzett. Nigériából visszatérve a Humán Gyógyszergyár Kereskedelmi Igazgatójaként tevékenykedett közel 10 évig. 1991–től a Pharmamed gyógyszergyár vezérigazgatója volt Máltán, ahonnan a Humánba tért vissza 1996-ban és kezdetben vezérigazgató-helyettes, később vezérigazgatói posztot töltött be. Az elmúlt 10 évben Hegedűs Lajos a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója volt. Hozzá tartozott a Teva Debreceni és Gödöllői termelőegysége, valamint ezen idő alatt épült Sajóbábonyi XXI. évfolyam, 2012. május

3

PHARMORIENT 235


Hagyományt teremtenek az egészségügyi miniszterek voltak, ez akadályozta az átalakítást. A rendszerváltás után az egészségügy szempontjából jelentős törvények születhettek meg ebben az időszakban: példaként említette az egészségbiztosítási törvényeket, ekkor sikerült először szabályozni a térségben a betegjogokat, új ellátási formák jelentek meg, köztük az otthoni szakápolás. Kiépült a betegjogi intézményrendszer, és jelentős eredmény a műszerigényes szakmák fejlesztése. Akkor indult a mára önfenntartóvá vált SOTE Menedzserképző Intézete és a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Intézete. Hiányosságként jelezte, hogy elmaradt az egészségbiztosítás modernizálása, továbbá hogy a népegészségügy, a megelőzés kérdései nem kaptak megfelelő figyelmet. Az 1998 márciusában elkészült Talponmaradás programja elszámolásként is jó összeállítás volt. A következő egészségügyi miniszter, Gógl Árpád (19982000) arról beszélt, hogy szerencsés volt, mert olyan periódusban vezette a tárcát, amikor a törvényhozási rendszer „alapvetően kész volt”, továbbá elindult az uniós csatlakozás is. Alapvetően a végrehajtás szervezése, az ezzel kapcsolatos jogszabályalkotás volt a feladat. Tevékenységei közül kiemelte a képzési, továbbképzési rendszer kialakítását, a rezidensképzés elindítását, utóbbi kapcsán viszont elismerte, hogy az később kisiklott. Megalapították az Egészségfejlesztési Intézetet. Felmérték az alapellátást, kompletté tették az oltási rendszert, először biztosítottak 900 ezer influenza elleni vakcinát. Mint mondta: az egészségfejlesztést, a megelőzést tartotta fontosnak. Minisztersége alatt a kormány ellenőrzése alá került az egészségbiztosítás. Jelentős eredménynek tartja az alapellátás helyzetének felmérését és a nemdohányzók érdekében hozott első törvényt. Ebben az időszakban alapozták meg a sürgősségi ellátórendszert és elindították a légimentő-bázis kialakítását. Mikola István az Orbán-kormányban 2001 elején nem túl ideális körülmények között vette át a tárcát, hiszen például „ajándékba kapta” a kétéves költségvetést, és később is harcolnia kellett a szakmai lobbival. Mint mondta, ténykedését tűzoltással kezdte, erre az időszakra esett a hírhedté vált „fekete angyal-ügy”. Szólt arról is, hogy számos harcot

Mintegy 100 milliárd forint többletforrással kalkulált Szócska Miklós, amikor elvállalta az egészségügyi ágazat vezetését, de ezt a görög válság felülírta. Az egészségügyért felelős államtitkár ezt a Figyelő című hetilap május közepén megtartott budapesti fórumán mondta, amelyen az elmúlt két évtized egészségügyi ágazatvezetői találkoztak. Az egészségügy irányítói posztján 1990 óta 14 vezetőváltás volt. A 22 év alatt végrehajtott 14 váltás azt jelenti, hogy átlagosan 19 hónapot sem töltött egy miniszter a posztján. A volt miniszterek közül Kovács Antal meghalt és hárman nem vettek részt a találkozón. Az ágazatért felelős nyolc miniszter megjelent, és ott volt Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter is, aki követendő, jó példának tartotta az egészségügyi államtitkárság működését. A rendezvény háziaszszonya és moderátora Nógrádi Tóth Erzsébet volt. Dr. Illisz László a Figyelő főszerkesztőjének köszöntő szavai után a miniszterek először arról beszéltek, hogy mit tartottak a legjelentősebbnek miniszterségük alatt, amit megoldottak. A miniszterek kronologikus sorrendben kaptak szót. Surján, Kovács és Szabó miniszterek távollétében a sort Kökény Mihály nyitotta meg, aki 1996 végétől 1998-ig a Horn-kormány harmadik népjóléti minisztere volt. Fontosnak tartotta a múltidézést a jövőre vonatkozóan is. Megítélése szerint előnyös volt, hogy a tárca népjóléti minisztériumként az egészségügynél szélesebb területet gondozott. Minisztersége a Bokros csomag utáni konszolidáció idejére esett. Kiemelte: már ebben az időszakban is a politika és a szakmai lobbik foglyai PHARMORIENT 235

4

XXI. évfolyam, 2012. május


többek között helyzetfelismerésre, kidolgozott stratégiára, megbízható, szakértő végrehajtó apparátusra, kellően erős politikai háttérre, a miniszterelnök támogatására, valamint a pénzügyminisztertől az ágazat működtetéséhez szükséges forrásokról írásos nyilatkozatra van szükség. Kökény Mihály a második miniszterségét kevésbé eredményes időszaknak nevezte, amikor sok aprómunkát végzett, de sok minden félbe is maradt. Sok konfliktussal terhelt időszak volt, aminek volt néhány pozitívuma is. Ilyen például az Uniós csatlakozás közvetlen előkészítése. A konfliktus a gyógyszerágazatban volt a legnagyobb. Nem tudták a szereplőket szabályozni. Ennek lett eredménye a hatósági árak bevezetése, ami uán valami megállapodás mégis létrejött. Nagy hibának tartja, hogy az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett kórháztörvényt nem vitték végig. Rácz Jenő, az első Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere azt a feladatot kapta, hogy oldja meg a rövidtávú problémákat, teremtsen az ágazaton belül békét és nyugalmat, dolgozza ki a mindenki által elfogadható koncepciókat és alapozza meg a hosszú távú fejlesztést, de mindezt pénz nélkül, mert az nincs. A nehézségek ellenére sikerült tető alá hozni öt nemzeti egészségügyi programot, így például a sürgősségi, az onkológiai, a szív-, és érrendszeri programot. Megemlítette, hogy ekkor kezdődtek a 600 milliárdos uniós fejlesztési tervek. Gondokat okozott viszont a madárinfluenza. Rácz Jenő megjegyezte: megnyerték a választásokat, így lehetőség lett volna végrehajtani a kampányban meghirdetett ígéreteket, de nem így történt. Horváth Ágnes, aki a Gyurcsány-kormányban Molnár Lajost váltotta az egészségügyi miniszteri poszton, felidézte, hogy „sokként érte” elődjének távozása. Molnár Lajos intézkedései közül a gyógyszer-gazdaságossági törvényt, az egészségbiztosítási felügyelet létrehozását és a vizitdíj bevezetését emelte ki. Hozzátette: kudarcként élte meg, hogy a népszavazás nyomán megszüntették a vizitdíjat. Horváth Ágnes azt mondta: csak olyankor szabad miniszterséget

kellett megvívnia az ágazatban, előfordult, hogy „saját csapata” szavazta le. Négy intézkedését emelte ki: az egészséges nemzetért népegészségügyi program előkészítését, a hároméves gyógyszer-megállapodás megkötését, a térítésmentes fogmegtartó kezelések ügyét, illetve a kórháztörvényt. A hároméves gyógyszermegállapodás lényege az volt, hogy korlátozták a gyártók profitját az infláció 2/3 részénél. A kórháztörvény lényegét tekintve egy célzott magánosítás volt. A jó gondolatok nem találtak egységesen megértésre még a kormányoldalon sem. A cél a holland példa átvétele volt. Ennek lényege, hogy a ráfordításokat mérni, a költségeket pedig meghatározni kell. Tudomásul kell venni, hogy a protokollok korlátoznak és adott esetben háttérbe szorítja a rendkívül fontos orvosi intuíciót. Rendkívül fontosnak tartotta a jó teljesítmények elismerését. Az orvosok jogállását akarta rugalmasabbá tenni a szellemi szabadfoglalkoztatás bevezetésével. „A cél a patriarchális, uram-bátyám viszonyok felszámolása volt”. Csehák Judit (2002-2003, Medgyessy-kormány) visszaemlékezett a rendszerváltás előtti miniszterségének eredményeire is. Ebből az időszakból kiemelte a magángyógyszertárak indítását, az Orvosi Kamara létrehozásának kezdeményezését, a reformtitkárság működtetését és az orvostudományi egyetemeken az idegen nyelvű képzés beindítását. Második miniszterségével kapcsolatosan megjegyezte, hogy ez hasonlít a második házassághoz, vagyis a remény diadala a tapasztalat felett. Ebből az időszakból kiemelte, hogy 150 milliárddal konszolidálták az ágazatot, továbbá 50 százalékos béremelést hajtottak végre. Az utóbbi intézkedésre viszont elmondása szerint nem büszke, mert azzal együtt nem határozták meg a szakmai követelményeket. Módosították a kórháztörvényt és előkészületeket tettek a szektorsemleges finanszírozás megvalósítására. Az előkészített törvények egy részét azonban nem terjesztették a Parlament elé. Megjegyezte, hogy az egészségügy eredményes irányításához XXI. évfolyam, 2012. május

5

PHARMORIENT 235


ben. Az összevont minisztérium sok előnnyel rendelkezik, amit eddig ugyan maradéktalanul nem sikerült kiaknázni. A lehetőségek azonban adottak. Ez az egészségneveléssel, az egészséges életmóddal kapcsolatos felkészítésnél jelentkezhetnek a legkorábban. Szócska Miklós távozását követően az egykori miniszterek többsége úgy nyilatkozott, hogy a jelen körülmények között nem vállalná az egészségügy vezetését. Úgy vélik, a magyar egészségügy problémáinak megoldásához többpárti, ciklusokon átívelő szakmapolitikai egyeztetésre és leginkább konszenzuson alapuló egységre van szükség. Szócska Miklós csak a múltidézés idején volt jelen, napjaink problémáinak tárgyalásánál már a parlamentben volt dolga, az egészségügyi salátatörvény vitáján. A miniszterek kifejtették véleményüket arról, hogy gazdasági válság idején lehet-e átalakítani egy jelentős rendszert, az egészségügyet. Véleményük kifejtésénél a korábbi évek és miniszterségük tapasztalataira is építettek. Általánosítható vélemény volt, hogy a minisztériumi apparátusok nincsenek felkészülve a makrogazdaság megítélésére, értékelésére. Az ágazat érdekében érdekérvényesítő képességük kicsi. A kormányok nem ismerik fel az egészségügy „termelő képességét”. Nem lehet vita abban, hogy váltani, változtatni kell, de feltétel a nyilvánosságra építő, a teljes spektrumot érintő törekvés ismerete. Széles körnek kell ismerni, hogy mi helyett, mi lép a rendszerbe. Le kell venni az egészségügyet a politikai vitakérdések, a választási kampányok listáiról, a közmegegyezési várólistákról. A gazdasági válság mellett jelentős az értékválság és annak hatása. Célkép nélkül nem lehet, nem szabad változtatni. Érték az egészség, az egészségügy, a környezet, stb. A XXI. Századnak megfelelő korrekcióra van szükség. A WHO 2000-ben kimondta, hogy egészségközpontú kormányzás kell. Amíg ez nem jön létre, ott kell lenni a gazdasági döntéseknél. Több miniszter is megjegyezte, hogy volt ilyen törekvése. Nem elég csak az egészségügy forrásaival foglalkozni. Foglalkozni kell a kiegészítő szolgáltatásokkal, amelyek az egészségügytől forrásokat vonnak el (idősápolás, rehabilitáció). Rendkívül fontos az önkéntes segítők beengedése, bevonása az egészségügyi rendszerbe. A skandináv példa átvé-

vállalni, amikor a koalíciós partnerek egyetértenek, nem úgy mint, az ő idejében. Székely Tamás az MSZP-SZDSZ-koalíció felbomlása után került a miniszteri székbe. Legnagyobb sikerének az egységes kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítási rendszer kiépítését nevezte, valamint azt, hogy vezetése alatt az egészségbiztosítási alap szaldója pozitív lett. Ebben az időszakban indult a jogviszony ellenőrzése a szolgáltatás igénybevétele előtt. Megjelent a piros és zöld lámpa az orvosi rendelőkben és a patikákban a gyógyszereléssel összefüggően. Később a H1N1 influenza elleni harc kötötte le az energiákat. Szócska Miklós, az egészségügyi ágazat jelenlegi államtitkára azt mondta: reméli, hogy valóban hagyományt teremtenek a mostani egészségpolitikai vitával, mert ez a parlamentből hiányzik. Mint hangsúlyozta: a kormányzás átvételével egy időben a gazdasági válság „brutális erővel köszöntött be”. Ezen időszak első nagy eredményének azt tartja, hogy egészségpolitikai módszertani paradigmaváltás következett be, de mint mondta, a stratégiai, forrásteremtési döntések meghozatalára nem nagyon van lehetőség, a gyógyszerkasszával folytatott mindennapos harcai ismertek. A nemdohányzók érdekében hozott intézkedések a legfontosabbak, mert ugyan jelentősége 1-2 év múlva fogja éreztetni a hatását az egészségügyben, de az kiemelkedő lesz. Jelentős erőforrásokat kötött le eddig az örökölt erőforrás krízis kezelése. A béremelés a működőképességet biztosította. Céljuk a hatékony közhasznú rendszer kiépítése. Utalt arra is, hogy az államosítással, a kapacitások központi kezelésével kordában lehet tartani a lobbi érdekeket, részérdekeket. Az államtitkár megjegyezte: van hiányérzete, de ő „még játékban van”. Réthelyi Miklós leköszönő miniszter röviden emlékeztetett arra, hogy Surján László minisztersége idején a minisztérium oktatási főosztályát vezette. Az egyetemek autonómiája komoly nehézségeket okozott minden tervezett változtatással szemPHARMORIENT 235

6

XXI. évfolyam, 2012. május


például azt mondta, hogy ő átélte a központosított egészségügyet, épp ezért mondhatja, nem hisz benne. Kökény Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen forráshiányos időkben az államosítással kizárnak számos olyan szövetségest a rendszerből, akik segíthetnének az egészségügyben. A miniszterek közül többen egyetértettek abban is, hogy a gazdasági válság változtatási kényszerrel jár. Viszont elképzelhetetlen, hogy forrás nélkül változtassanak. Források nélkül nem lehet intézményrendszert átalakítani. Székely Tamás szerint az a legveszélyesebb trend, ha azért akarnak átalakítást, hogy újabb pénzeket vegyenek ki az ágazatból. „Végre már ne csak becsukjunk intézményeket, építsünk is már valamit!” Székely szerint akkor is van mozgástér, ha a kormánynak kevés pénze van, erre jó példa a mostani egészségügyi kormányzat nemdohányzók védelméről alkotott törvénye. A legtöbb miniszter elárulta, hogy ha tudta volna mi vár rájuk a bársonyszékben nem biztos, hogy vállalják a pozíciót. Többségüket váratlanul érte a kinevezés, és összességében kevés maradandó intézkedésről tudnak beszámolni. Csehák Judit szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy az az egészségügyi miniszter, aki nem rendelkezik a hét fontos feltétel közül legalább néggyel, jobb, ha veszi a kalapját. A feladat ellátásához szükséges hét feltétel: a kormányfő támogatása, a pénzügyminiszter gazdasági jóváhagyása, támogató erős politikai háttér, a döntéseket előkészítő, végrehajtó megbízható szakmai apparátus, pontos helyzetfelismerésre, kidolgozott stratégiára, az érdekegyeztetés feltételei. Rácz Jenő hozzátette: talán olyan kormányátalakítás lehetne a megoldás, amelyben a pénzügyi és az egészségügyi ágazat vezetője évenként helyet cserél, így egymás problémáit jobban megértik. Fekete Tibor

tele abból a szempontból reális, hogy a civil szervezetek mondják meg, hogy mit finanszírozzanak közösségi forrásokból. A volt ágazatvezetők azt hangoztatták, hogy az egészségügy megmentését célzó Semmelweis Terv helyzetértékelése reális, célkitűzéseinek többsége helyes, sajnálatos módon végrehajtását a Széll Kálmán Terv két kiadása keresztülhúzta, azt megvalósíthatatlanná teszi. Az egészségügyi vezetők többsége szerint akkora a baj, hogy nem lehet tovább ködösíteni. Őszinteségre, „igazságbeszédre” van szükség, meg kell mondani a betegeknek, hogy ennyi pénzből ekkora szolgáltatási csomagra számíthat, ezt a gyógyszert tudja csak megvenni. A legtöbben azt állították: vállalhatatlan az a terv, hogy 2013-ra 150 milliárdra vágják a gyógyszerkasszát és a gyógyászati segédeszközök támogatására szánt összeget is tovább csökkentik. Hibás iránynak tartják, hogy az ágazat azt kommunikálja, hogy a gyógyszerkaszszában véghezvitt és tervezett intézkedésekkel mindenki jól jár. Többen kiemelték, a Széll Kálmán Terv intézkedéseinek végrehajtása a betegterhek növelése nélkül elképzelhetetlen. Félő, hogy ilyen terv realizálása azt eredményezi: az egész társadalmat a közgyógylistán szereplő gyógyszerekkel lehet majd csak gyógyítani. Gógl Árpád arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen gyógyszerkassza mellett elővehetjük a WHO közép-afrikára kidolgozott hatóanyaglistáját, a hazai betegek kezeléséhez. A jelenlegi helyzet elemzésénél nagy volt az egység az egészségügyi tárcavezetők között. A többség úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi rendszer nem működőképes. Változtatni kell. A helyzetismeret adott, politikai támogatás van, a Széchenyi terv átvette az előkészített anyagokat is – mégsem az történik, amire szükség lenne. Többen kritizálták az államosítást, a centralizációt is. Csehák Judit

Bírósági ítélet szerint egy német gyógyszerész rendelhet gyógyszereket Magyarországról ezt az üzleti modellt állítsa le, tehát ne rendeljen gyógyszereket Magyarországról, s ne adja ki ezeket a gyógyszertárában és ne szedje be a számla összegét. A panaszt az előző hatóság már elutasította, mert a gyógyszerek behozatala nem sérti a gyógyszertörvényt, sem a gyógyszerárak üzemi rendjét. A Szövetségi Bíróság csatlakozott ehhez a véleményhez. A bíróság szóvivője szerint még hiányzik az ítélet indokolása. Jogászok már a bírósági tárgyalás előtt arra utaltak, hogy itt egy speciális esetről van szó, ezért az ítéletből nem lehet más szállítási modellekre általános jogszerűséget levonni. PZ, 2012.

Egy Freilassing-i gyógyszerésznő panasza egy kolléganője ellen a Szövetségi Bíróság előtt kudarcot vallott. Ez a gyógyszerésznő vevőinek azt kínálja, hogy a gyógyszereket kedvező költséggel egy budapesti gyógyszertárban rendeli meg, amelyeket azután a betegek Freilassing-i gyógyszertárukból hozhatnak el. A gyógyszerek számláit a budapesti gyógyszertár állítja ki. A magyar gyógyszertár német gyógyszereket szállít, amelyeket a perelt Freilassing-i gyógyszertár egy nagykereskedőn keresztül Budapestre hozott. A tanácsadás a bepanaszolt gyógyszertár kívánságára Freilassingban történik. A panaszos kolleganőjétől azt követelte, hogy XXI. évfolyam, 2012. május

7

PHARMORIENT 235


Antibiotikumok gyermekek részére Németországban (40%) és Lengyelországban (63%). Más nemzetközi vizsgálatok is tanúsítják, hogy az országok többségében középfülgyulladás esetén jóval gyakrabban alkalmaznak antibiotikumot, mint Németországban. Rossignoli és munkatársainak tanulmánya (2007) az észak-amerikai és nyugat-európai gyógyszerfelírási gyakorlatot hasonlította össze. Miközben Olaszországban és Kanadában a gyermekeknek felírt antibiotikumok aránya igen magas, az Egyesült Királyságban és Hollandiában mért értékek alacsonyabbak. A szerzők magyarázata: az egészségügyi rendszerek közötti különbség, az ellátáshoz és a gyógyszerekhez való hozzáférés, az orvosok és a szülők beállítódása, szociokulturális különbségek, a vezérfonalakhoz és az információkhoz való eltérő hozzáférés.

Az antibiotikumok az ambuláns ellátás területén a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak. A Németországban recepten rendelt antibiotikumok mennyisége évente mintegy 300 tonna. Mivel az antibiotikumok bizonyos rezisztens csírákkal szemben már nem hatnak, csak akkor kell alkalmazni őket, ha az szükséges. Az antibiotikumok főleg a légúti fertőzések esetén kevésbé indikáltak, különösen gyermekeknél. Az ajánlatos antibiotikum-felírás eseteinek azonosítására a kutatók áttekintették a német és a nemzetközi irányelveket. Az értékelés azt eredményezte, hogy az esetek többségében az antibiotikum azonnali alkalmazása nem tanácsos. Antibiotikumot csak bizonyos súlyos kísérőbetegségek vagy bakteriális fertőzés súlyos lefolyása esetén kell azonnal felírni, egyébként a várakozó megfigyelés ajánlatos. Németországban nemzetközi összehasonlításban viszonylag kevés antibiotikumot írnak fel. Egyes országokban, például Hollandiában még ennél is ritkábban írnak fel antibiotikumot. 2009-ben a GEK biztosítottainak 34,2 százaléka részére írtak fel legalább egy alkalommal antibiotikumot. A 17 év alattiak 38,3 százalékkal kaptak gyakrabban antibiotikumot az átlagnál. A felírások prevalenciája a lányoknál/nőknél minden esetben magasabb, mint a fiúknál/férfiaknál. A Barmer GEK 2010. évi adatai szerint az iskoláskor alattiak jelentősen gyakrabban kapnak antibiotikumot, mint a gyermekek és fiatalkorúak átlagosan (az összes gyermeknél 33,8%, a hat éven aluliaknál 49,4%). A leggyakrabban felírt hatóanyag a beta-lactam antibiotikumok/penicillinek csoportjába tartozó amoxicillin. Gyakoribb diagnózisok: tüdőgyulladásnál rendkívül gyakori, de több mint minden második gennyes vagy közelebbről meg nem határozott középfülgyulladásban szenvedő gyermek számára is felírják. A gyermekek számára leggyakrabban a gyermekorvosok írnak fel antibiotikumot; légúti fertőzések esetén azonban a gyermekorvosok kevesebb antibiotikumot írnak fel, mint az általános orvosok, vagy a fül-orr-gégészek. A középfülgyulladásra koncentráló, kilenc országra kiterjedő vizsgálat során az orvosok receptfelírási szokásait hasonlították össze. Minden egyes országban 200 orvost kérdeztek meg arról, hogy milyen terápiát alkalmaznak öt éven aluli gyermekeknél középfülgyulladás esetén. Az esetek többségében az antibiotikumot jelölték meg első opcióként: leggyakrabban Dél-Koreában és Thaiföldön (97%, illetve 86%), legritkábban PHARMORIENT 235

Túlellátás – alulellátás Európai összehasonlításban tekintve a teljes antibiotikum fogyasztást, Németország az alsó fertályba tartozik. Miközben Franciaországban vagy Spanyolországban az antibiotikumok eladása meghaladja a 30 DID-et [DID: ezer lakosra vetített definiált napi dózis], Németországban csak 13,6 DID. Svédországban, Dániában és Hollandiában az értékek még alacsonyabbak. (15 EU-tagállam 1997. évi adatai.). Goossens és munkatársai (2005) 1997-2002. között 26 európai országban vizsgálták az antibiotikum-fogyasztást. A fogyasztás az ő eredményeik szerint is Franciaországban a legmagasabb, Hollandiában a legalacsonyabb. Svájc Európai összehasonlításban Svájcban az antibiotikum fogyasztás viszonylag alacsony, a kantonok között azonban jelentős különbségek vannak. A GERMAP-jelentés eredményeihez viszonyítva, amelyben a 2003-ban kiadott DID-ek 9,2 és 17,6 között változnak, a felírt mennyiségek alacsonyak Egyesült Államok A 2010-ben az amerikai orvosok körében végzett vizsgálat során az amerikai középfülgyulladás-irányelv bevezetését megelőző és az azt követő 30 hónapban azt mérték, hogy az irányelv mennyiben befolyásolta az orvosok receptfelírási szokásait. Az eredmények: az amoxicillin felírása gyakoribb lett mint korábban volt, amoxicillinklavulánsavat ritkábban írtak fel, az irányelv 2006-ig gyakorlatilag nem befolyásolta a gyógyszerfelírás gyakoriságát. 8

XXI. évfolyam, 2012. május


A szerzők az eredmények alapján a betegségekre fordított költségek és az antibiotikum rezisztencia esetleges növekedése miatt aggódtak.

Hollandia Egy holland vizsgálat 1995-2003. között középfülgyulladásban szenvedő 0-13 év közötti gyermekek kezelésével foglalkozott. Az akut középfülgyulladással kezelt beteg gyermekek számára felírt antibiotikumok aránya az 1995. évi 44 százalékról 2003-ban 64 százalékra emelkedett. Ez a trend mindenekelőtt a két éven aluli gyermekekre érvényes, de a nagyobb gyermekeknél is felismerhető.

A tanulmány a Bertelsmann Stiftung megbízásából a Barmer GEK betegpénztár adatállományának felhasználásával készült. A Barmer GEK 2010ben jött létre a GEK és a Barmer fúziójából. Prof. Dr. Gerd Glaeske és mtsai.

Az Egyesült Államok szakértői rábólintottak egy új, kövérség elleni szerre dr. Michael Aziz, a New York-i Lenox Hill Kórház munkatársa. A felmérések szerint az USA lakosságának kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Szükség van olyan gyógyszerre, amellyel kezelhető a kövérség. De a megoldás lényege valójában az életmódváltoztatás és a megfelelő étkezés. Sokan csak valami gyors segítséget keresnek. Azoknak a kövér betegeknek, akik valamilyen tabletta alapú megoldásra vágynak, jelenleg nincs sok választási lehetőségük. Van két olyan gyógyszer – a Roche által gyártott Xenical (Orlistat) és a GlaxoSmithKline recept nélkül kapható Alli nevű szere –, amelyek gátolják a zsír felszívódását a bélből, azonban gasztrointesztinális mellékhatásuk, a zsíros és a laza széklet, nem teszi őket népszerűvé a betegek körében. A phentermine, amelyet 1959-ben engedélyeztek, az étvágyat csökkenti, és ez a Qnexa két fő alkotóelemének egyike. A másik a topiramate, egy görcsgátló szer, amelyet a súlycsökkenés érdekében kombinációban lehet alkalmazni. Egyes orvosok már ma is felírják ezt a kombinációt, hogy a betegek legalább off-label szerhez jussanak a súlycsökkenés elősegítéséhez. A vizsgálatok szerint a betegek testsúlyuk 10 százalékától is megszabadulhatnak a Qnexa alkalmazásakor, feltéve hogy rendszeresen mozognak és egészségesen étkeznek. Dr. Jacob Warman endokrinológus főorvos szerint igazából nincs más, mint a phentermine. Ott van ugyan az Alli, de olyan sok mellékhatása van, hogy gyakorlatilag nem használják. Igazán szükség lenne egy testsúlycsökkenést okozó gyógyszerre, de az FDA az utóbbi években több szert is szigorúan elutasított, többet a kardiális kockázatok miatt. Az információk szerint a Lorcaserint az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) márciusban kezdte vizsgálni. Dr. Weisz Júlia

Egy USA-beli szakértői bizottság május 9-én azt szorgalmazta, hogy az USA egészségügyi döntéshozói törzskönyvezzenek egy olyan gyógyszert – az Arena Pharmaceuticals által gyártott Lorcaserint –, amely több mint tíz éve az első új, kövérségellenes szer lenne a piacon. A szakértői bizottság tagjai 18:4 arányban a gyógyszer mellett szavaztak, amely az agyi receptorokra hatva az étvágyat szabályozza. A bizottság pozitív véleménye egy vizsgálaton alapult, amelyben azt mutatták ki, hogy a betegek majdnem fele leadta testsúlyának 5 százalékát a szer hatására. Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) június 27-ig dönti majd el, hogy engedélyezi-e a gyógyszer forgalmazását. Az FDA nem köteles a szakértői bizottság véleményével összhangban határozni, de gyakran mégis ezt teszi. Februárban az FDA tanácsadói javasolták a kaliforniai Vivius által gyártott Qnexa, egy másik kövérségellenes gyógyszer törzskönyvezését is. Erről július közepéig fog dönteni az FDA. 2010-ben az endokrinológiai és anyagcsere-gyógyszerekkel foglalkozó szakértői bizottság, amely szintén az FDA egyik tanácsadó testülete, a Lorcaserin forgalomba hozatala ellen emelt szót. A gyógyszerrel kapcsolatos aggályaik abból fakadtak, hogy patkányokban emlőtumor keletkezett a hatására. Ez a hatás azonban a túlsúlyos és elhízott emberekben nem mutatkozott, és a bizottság legutóbbi állásfoglalása szerint a szer előnyei felülmúlják kockázatait. Azokban, akik 10 mg-os dózisban szedték a Lorcaserint, a leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, a szédülés, az émelygés, a fáradtság és szájszárazság voltak. A súlycsökkenés ugyan nem drámai, de a placebo hatását felülmúlja. Sajnos azonban a gyógyszerszedés abbahagyásakor a személyek visszahízzák az elvesztett testtömeget – nyilatkozta XXI. évfolyam, 2012. május

9

PHARMORIENT 235


A vitaminhiányról münk éleslátásáért is a retinol „dolgozik”. Hiányában szaruhártya hyperkeratózis, valamint farkasvakság fordul elő, és a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló képessége is csökken. Az A-vitamin hiánya főleg az idősek körében gyakoribb, általában a vitaminban szegényebb étrendjük miatt. A fertőzések, például a tüdőgyulladás fokozzák a vitamin felhasználását, ezért időseknél fokozottan figyelni kell az A-vitamin elégséges bevitelére is. Az A-vitamin túladagolása is veszélyes. A napi ajánlott beviteli mennyiség nőknek 0,8 mg (2670 NE, nemzetközi egység), férfiaknak 1,0 mg (3340 NE). Ennél több csak terápiás céllal adható, orvosi felügyelet mellett. Terhes nőknek az ajánlott mennyiségen felüli bevitel nem ajánlott, mert magzatkárosító hatása lehet. Táplálkozással a túladagolása szinte lehetetlen, mert a szervezet a táplálék karotin tartalmából csak annyit alakít át A-vitaminná, amennyi szükséges a napi működéshez. A D-vitamin szintén zsírban oldódó vitamin. Ez a hormonhatású vitamin akkor képződik, amikor a bőrünket UVB sugarak érik. Ezért napi legalább 10 perces szabadban tartózkodás (fedetlen fejjel és karral) ellátja a szervezetünket a kellő D-vitamin menynyiséggel, ám időjárástól függően október végétől november elejétől a napsütéses tavasz beköszöntéig nem jut a bőrünk elegendő UVB sugárzáshoz, ezért D-vitamin pótlásra van szükség. A szervezet D-vitamin előállító képessége a korral csökken, ezért idősebbeknél különösen fontos ennek a vitaminnak a pótlása, hiszen a csontozatuk egészségének megőrzéséhez nélkülözhetetlen. Vitaminhiányt figyeltek meg a policisztás petefészek szindrómában szenvedő nők döntő többségében is. Egészséges emberek között is felléphet átmeneti D-vitamin szint csökkenés. A D-vitamin alapvető feladata a vér kalcium- és foszforszintjének szabályozása, az egészséges csontozat és fogazat fenntartása. Hiánya a csontok ásványi anyag tartalmát csökkenti, ezért könnyebben törhetnek, deformitások, csontritkulás és rachitis (angolkór) alakulhat ki. Az ajánlott napi beviteli mennyiség 200 NE, ami 5 mikrogrammnak felel meg. Terhes nők és öregek esetében az ajánlott bevitel 400 NE. Egészséges felnőttek is növelhetik a Dvitamin bevitelt a téli hónapokban, hogy a szervezetünk tartósan ne szenvedjen kisebb mértékű hiánytól. Újabban 15-20 mikrogramm, azaz 600-800 NE napi bevitelt tartanak szükségesnek. Az egyik legjelentősebb antioxidáns hatású zsíroldékony vitamin az E-vitamin. Mivel hatásait sejtszinten fejti ki, az öregedés folyamatát és első jeleit is késlelteti. Egészséges emberben, kellően változatos étrend,

A jó idő beköszöntével a tavaszi fáradtságot vitaminhiánnyal szoktuk magyarázni. De vajon ismerjük-e az egyes vitaminok hiányának tüneteit? És a tavaszi fáradtságot valójában melyik vitamin alacsonyabb szintje okozza? Szervezetünk megfelelő működéséhez, és jó közérzetünkhöz többek között a megfelelő vitamin szint is hozzájárul. Nélkülözhetetlen funkciókat töltenek be szervezetünkben a vitaminok, ezek (is) felelnek az immunrendszerünk működéséért, a szemünk egészségéért, sejtjeink regenerálódásáért, a véralvadásért, csontjaink és fogaink tartósságáért. Van olyan vitamin, amely több mint száz feladatot lát el. Ezért, ha nem jutunk hozzá a kellő mennyiséghez, hiánytüneteket tapasztalhatunk, melyeket időben felismerve megfelelő élelmiszerek elfogyasztásával és kiegészítő vitaminkészítményekkel súlyos következményeket kerülhetünk el. Vitaminhiányhoz az elégtelen táplálkozás vezethet, azonban bizonyos máj- és bélbetegségek is előidézhetnek vitaminhiányt, főként felszívódási és emésztési zavarok. Azonban vannak vitaminok, amelyek bőségesen raktározódnak a szervezetben és az elégtelen bevitel csak hosszú idő után vezet hiánytünetekhez. Vitaminhiány akkor lép fel, ha a szervezet számára tartósan elégtelen mennyiségű vitamin szívódik fel, ezért a vitaminhoz köthető működési funkció zavart szenved és hiánytünetek alakulnak ki. Fontos kérdés: mitől függ, hogy milyen gyorsan ürül ki a szervezetből egy vitamin? A vitaminok a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen szerves vegyületek. Testünk csak néhányat képes előállítani. Ilyen a D-vitamin és a bélben élő baktériumok segítségével a K-vitamin. Ez az oka, hogy a táplálékkal kell őket, vagy a képződésükhöz szükséges előanyagaikat felvenni. Két csoportjuk van, a vízben oldódó vitaminok: a C-vitamin, a B-csoport vitaminjai (B1, B2, B3, B5, B6, B7, B9, B12) és a zsírban oldódó vitaminok: A-, D-, E- és K-vitamin. A szervezet a zsírban oldódó vitaminokat hosszabb ideig képes raktározni, hiányuk ezért viszonylag ritka, ellentétben a vízben oldódó vitaminokkal, melyek a vizelettel ürülnek, ezért naponta elegendő mennyiséget kell bevinnünk belőlük, hogy elkerüljük a hiányukkal fellépő kellemetlen tüneteket. A vitaminok hiánya egyértelmű tüneteket okoz. A tünetek függenek attól, hogy milyen vitaminból vagy vitaminokból van kevesebb a szükségesnél. Az A-vitamin szükségletnek csak egyharmadát vesszük fel kész vitaminként (retinolként) – májból, tojásból, vajból stb. –, a többi elővitamin, elsősorban bétakarotin formájában jut a szervezetbe. Az A-vitamin a májban raktározódik. Hámvédő vitamin és szePHARMORIENT 235

10

XXI. évfolyam, 2012. május


fordul elő. A niacin szintén enzimalkotórész, legismertebb hiánybetegsége a pellagra. Főként a sok kukoricát fogyasztók körében fordulhat elő, mert benne niacin antagonista-anyag található. A B6vitaminnak többek között az aminosavak és az esszenciális zsírsavak anyagcseréjében van fontos feladata. Egy felmérés szerint a nők fele nem jut hozzá a napi ajánlott mennyiségű B6-vitaminhoz. A fogamzásgátlót szedő nőknél ez az arány még sokkal magasabb. Már kisebb mértékű hiánya is növeli a szervezetben a homocisztein szintet, ami a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát növeli. Súlyos B6-vitaminhiány tüneteként bőrbetegségek jelennek meg, dermatitis és acne jellemzően. Az idegrendszerre is hatással van, ezért a bőrtünetek előtt álmatlanságot, depressziót és esetenként görcsrohamokat lehet megfigyelni. Már napi 1,5-2 mg B6-vitamin is elegendő a hiánytünetek elkerüléséhez, de ajánlanak ennél lényegesen többet is. Az egyetlen B-vitamin, amit a szervezetünk hosszabb ideig képes tárolni a B12vitamin, főleg a májban raktározódik. Megfelelő mennyiségű gyomorsav szükséges, hogy a táplálékkal felvett fehérjékből szabaddá váljon a vitamin, ezért hiányához vezethet a csökkent gyomorsavtermelés. Ilyenkor fáradtság, depresszió, idegkárosodás okozta zsibbadás és bizsergés jelentkezhet a végtagokon. A vitamin a vékonybél végső szakaszán szívódik fel, de ehhez a gyomorban termelődő speciális fehérjéhez (az intrinzik faktorhoz) kell kapcsolódnia. Ha az egyik is tartósan hiányzik, vészes vérszegénység alakul ki, és a szellemi funkciók is csökkenhetnek. Felszívódását nehezíthetik a bél gyulladásos betegségei (mint a Crohn-betegség és a colitis), a köszvény illetve az alkoholizmus. Napi 2-3 mikrogramm már elegendő bevitelt jelent, de 1000 mikrogramm/nap megfelelő a vészes vérszegénység kezelésére. A szív- és érrendszeri megbetegedések és a sclerosis multiplex prevenciójában is jó eredményeket lehet vele elérni. A B12-vitamin a B6- és B9-vitaminnal együttműködik a homocisztein szintjének csökkentésében. A biotin (H-vitamin, B7-vitamin) és a pantoténsav (B5-vitamin) a zsírok és szénhidrátok felhasználásában és egymásba való átalakulásában vesz részt. Biotin hiányában étvágytalanság, bőrelváltozások, vérszegénység, érzészavar és koleszterinszint-emelkedés jelentkezhet. A pantoténsav többek között a hajunk színét és a növekedést befolyásolja. Hiánya hasfájást, hányingert, álmatlanságot, gyengeséget és érzészavart eredményezhet. A szükséges napi bevitelük: biotin 30–60 mikrogramm, pantoténsav 6-8 mg/nap. És végül, de nem utolsó sorban az igen népszerű C-vitaminról. Manapság C-vitaminhiány nagyon ritkán fordul elő, és nem a régen gyakori

növényi olajok használata mellett, a táplálkozási eredetű E-vitamin hiány nem fordulhat elő. Zsírfelszívódási zavar esetében kell E-vitamin hiánnyal számolni és megfelelő módon pótolni. Ilyen esetben a vörösvérsejtek élettartama is csökken. Az E-vitamin nem csak az öregedést képes késleltetni, de hatékonyan védi az immunrendszert a károsító anyagokból, mint például a cigarettafüstből származó méreganyagok ellen is. Alkalmas a Parkinson-kór kezelésére és az Alzheimer-kór lefolyását is befolyásolja. Az ajánlott napi bevitel nőknek 12 mg, férfiaknak 14 mg, ez 18-21 NE-nek felel meg. A teljes antioxidáns hatás eléréséhez azonban nagyobb mennyiségre van szükség. A K-vitaminról sokkal kevesebb ismeret él a köztudatban, mint az előbb említett három „népszerűbb” vitaminról, pedig ez is igen fontos feladatokat lát el. Szervezetünkben többek között a véralvadást előidéző fehérjék – véralvadási faktorok – képződéséhez nélkülözhetetlen. A béltraktus baktériumai képesek ezt a vitamint előállítani, sőt a napi szükséges K-vitamin 80 százalékát ezek a baktériumok szintetizálják. A táplálékkal vesszük föl a maradék 20 százalékot. 1930-ban fedezték fel dán kutatók, hogy a zsír nélküli táplálékkal nevelt kiscsibék vérzékennyé váltak. Elnevezése is ehhez az állapothoz kapcsolódik, a koaguláció, azaz alvadás lett a névadó kezdőbetű. K-vitaminhiány a szervezetben, egészséges bélrendszernél szinte kizárt. Hiánya bélés májbetegségben szenvedőket érinthet gyakrabban. Zsíremésztési és felszívódási zavarokkal küzdőknek fokozottan oda kell figyelni az elégséges K-vitamin bevitelre, mert könnyen sérülhet a normális véralvadásuk. Hiány esetén szigorú orvosi felügyelet szükséges, mert egy komolyabb sérülés esetén az elvérzés veszélye is fennállhat. D-vitaminnal együtt segít a csontritkulás megelőzésében. A vízben oldódó C-, B1-, B2-, B6-, B12-vitaminok, a niacin (B3), folsav (B9), pantoténsav (B5) és biotin (B7) napi szükségletének kielégítése fontos, hiszen a szervezetből ezek a vitaminok gyorsabban ürülnek. A B1-, B2-vitamin és a niacin a megfelelő energiafelhasználást segítik és a szemek, bőr és az idegrendszer épségéért is felelnek. B1-vitamin vagy más néven a tiamin a szénhidrát anyagcsere szabályozásában vesz részt. Hiánya éhezés, diétás megszorítás vagy egyoldalú étkezés következtében alakul ki. Illetve néhány élelmiszer antitiamin hatású anyagokat tartalmaz, mint az élesztő, gombák és a feketeribizli, de kiegyensúlyozott táplálkozással hatásuk nem okoz B1-vitamin hiányt. A riboflavin (B2-vitamin) az oxidációs folyamatokban egy enzimalkotó rész, hiánya bőr és nyálkahártya tüneteket okoz. Nagyon sok élelmiszer tartalmaz riboflavint, ezért izolált hiánya nem XXI. évfolyam, 2012. május

11

PHARMORIENT 235


Vitamin Vitamin A Vitamin A NE Vitamin B1 Tiamin Vitamin B2 Riboflavin Vitamin B3 Niacin Vitamin B6 Vitamin B6 51 év felett Vitamin B12 Folsav Pantoténsav Biotin Biotin 14–18 éves korosztály Vitamin C Vitamin D Vitamin D 51–70 korosztály Vitamin D 71 év felett Vitamin E Vitamin K Vitamin K 14–18 korosztály

Nők minimum 800 mkg 2670 NE 1,1 mg 1,2 mg 14 mg 1,3 mg 1,5 mg 3 mkg 400 mkg 8 mg 30 mkg 25 mkg 100 mg 5 mkg 10 mkg 15 mkg 12 mg 65 mkg 50 mkg

Férfiak maximum 3000 mkg 10 000 NE NK NK 35 mg 25–100 mg NK 1000 mkg NK NK 2000 mg 50 mkg

300–1000 mg NK

minimum 1000 mkg 3340 NE 1,2 mg 1,3 mg 16 mg 1,5 mg 1,7 mg 3 mkg 400 mkg 8 mg 30 mkg 25 mkg 100 mg 5 mkg 10 mkg 15 mkg 14 mg 70 mkg 50 mkg

maximum 3000 mkg 10 000 NE NK NK 35 mg 25–100 mg NK 1000 mkg NK NK 2000 mg 50 mkg

300–1000 mg NK

(mkg: mikrogramm, NE: Nemzetközi Egység, NK: nincs adat) D-vitaminban, belőle 1 g már fedezi a napi D-vitamin szükségletet. K-vitaminban gazdag a szója, a sötétzöld levelű zöldségek nagy K-vitamin- és karotin-tartalommal rendelkeznek. A búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mandula, dió és mogyoró gazdag E- és B6-vitaminban. Az állati eredetű élelmiszerek B12-, B6-vitamin és biotintartalma jelentős. C-vitaminban gazdag a citrusféléken kívül a kivi, brokkoli, karfiol, karalábé, sóska és a paradicsom. Viszont hőre és erős fényre lebomlik, ezért is ajánlott minél többször nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. A tavaszi fáradtságot a télen jelentősen lecsökkent D- és C-vitamin szint okozhatja, ha a téli borús időben nem gondoskodtak a plusz bevitelről. Változatos étrenddel a kellő vitamin mennyiséget biztosítani lehet a szervezet számára. Így elkerülhető a tényleges vitaminhiány. A tavaszi fáradtságot pedig a friss zöldségek és gyümölcsök vitamintartalmán kívül a harsány színük és ízük is „kezelni tudja”.

skorbut kezelésére vagy elkerülésére használjuk. Ez a nagyon sokrétű vitamin méltán az egyik legismertebb a vitaminok között. Hatása az egész testre kiterjed. Erősíti a hajszálerek falát, a kollagén képződőséhez szükséges, egészségesen tartja az izmokat és az ínszalagokat valamint az ínyt. Vízben oldódó antioxidáns, amely a szabad gyökök károsító hatása ellen véd. Napi 10 mg-nál kevesebb Cvitamin skorbut, 50 mg-nál kevesebb pedig szívbetegségek és szürke hályog kialakulásának kockázatát növeli. Átlagosan napi 100-150 mg C-vitamin ajánlott, ami már 3 deciliter frissen facsart narancslében megtalálható. Napi 500 mg-nál nagyobb bevitel nem ajánlott (vesekő esetén sem). A C-vitamin fokozza a vas felszívódását, ezért vashiányban mindig C-vitaminnal együtt pótoljuk a vasat. Az E-vitamin működését is segíti, együtt szedve magasabb lesz a vér E-vitamin koncentrációja és az antioxidáns ezáltal újrafelhasználhatóvá válik. A táblázat a vitaminok napi minimális és maximális beviteli értékét mutatja

Néhány érdekesség A B6-vitamin az egyik legszorgalmasabb vitamin, legalább 100 különféle feladatot lát el, hiányában pedig fáradtság, levertség és ideggyengeség lép fel.

A legjobb természetes vitaminforrások A zsírban oldódó vitaminokat főként tej és tejtermékekben, tojásban, halakban és növényi olajokban találjuk meg. A tőkehalmáj nagyon gazdag PHARMORIENT 235

12

XXI. évfolyam, 2012. május


Többek között a húsokban, teljes kiőrlésű gabonafélékben, hüvelyesekben megtalálható pantoténsav is befolyásolja a haj színét és növekedését.

A B12-vitamin az egyetlen B-vitamin, ami nagyobb mennyiségben raktározódik a szervezetben, ezért ritkán fordul elő B12-vitamin hiány. Egy kisebb méretű fodros kel több K-vitamint tartalmaz, mint 4-5 db 100 mikrogrammos K-vitamin tabletta. A C-vitamin segíti a vas felszívódását, ezért vaspótlásnál nem szabad megfeledkezni az elégséges C-vitamin bevitelről sem. A napi ajánlott bevitel D-vitaminból 200 NE, ezzel szemben nyáron 10 perc napozás alatt több mint 10 000 NE D-vitamin keletkezik a bőrünkben.

Felhasznált irodalom: Barna Mária Táplálkozás-Diéta, Medicina könyvkiadó, 1996 Budapest; Vitaminok, Gyógynövények, ásványi anyagok Reader’s Digest, 2000 London; Tolerable uppe rintake levels for vitamins and minerals, EFSA 2006; www.supplementquality.com

Tilos a nem engedélyezett gyógyszerek importja délyezett volt és hozzáférhető, de a másik gyógyszer olcsóbb volt. Ahogyan az Európai Bíróság hangsúlyozza, az EU jog csak „kivételes, szükséges esetekben” irányoz elő kivételeket. Ez feltételezi, hogy a gyógyszert szakmunkaerők állították elő és egy konkrét beteg különleges szükségletei annak használatát indokolják. Eszerint „különleges szükségletekként” csak orvosi indokokat ismernek el. Ennek megfelelően a gyógyszernek individuálisan rendeltnek kell lennie. Ezzel szemben pénzügyi mérlegelések nem játszanak szerepet. Ärzte Zeitung, 2012.

Az EU országok nem importálhatnak nem engedélyezett gyógyszereket. Kivételek csak akkor megengedettek, ha ez egyedi esetben a terápiához szükséges és az orvos így rendeli, ítélt nemrég az Európai Bíróság Luxemburgban. Ezzel szemben az egészségügyben elért, vagy remélt megtakarítások nem igazolhatják nem engedélyezett gyógyszerek behozatalát. Ezzel az Európai Bíróság egy szerződésszegési eljárásban Lengyelországgal szemben adott igazat. Lengyelország a behozatalt megengedte, ha egy hatóanyag, adagolás, alkalmazási forma tekintetében megfelelő gyógyszer, bár enge-

A gyógyszerek internetes kereskedelme tási irányelvre épít, ami egyebek között előirányozza minőségi jegyek bevezetését a küldő gyógyszertárakra és a hamisított gyógyszerek elleni védelmet. Ebben az összefüggésben azonban az Európai Bizottság nem beszél a gyógyszerpiac harmonizálásáról. Csupán konstatálja, hogy a tagállamokban különböző törvényi előírások vannak a gyógyszerekkel bonyolított internetes kereskedelemre. Az Európai Bizottság azonban sajnos nem gondol olyan kézenfekvő intézkedésekre, mint a receptköteles gyógyszerek külső kereskedelmének tilalma. A szövetségi kormány a szövetségi tanács felhívását ösztönzésként veszi, hogy keressen alkalmas utat, amivel intenzívebbé lehet tenni a gyógyszerkiadóhelyek korlátozását, ami nem valószínű. Néhány napja az igazságügyi minisztérium a gyógyszerészek tilalomjavaslatát, alkotmányellenesként értékelte. A CDU egészségpolitikai szóvivője szerint „mi szeretnénk a részletes indokokat hallani, hogy ez miért nem mehet így és a gyakorlati ellenjavaslatokat, hogy hogyan mehet. Ebben számítunk a kormányra. PZ, 2012.

Az interneten keresztül bonyolított kereskedelem időközben már egy szakmákon átívelő tevékenység lett. Az Európai Bizottság azonban lát kereskedelmi akadályokat. A német tartományok ezt differenciáltan ítélik meg. A gyógyszereknél kevesebb gondjuk van a forgalommal, mint a biztonsággal. A szövetségi tartományok nagyobb biztonságot követelnek a gyógyszerekkel bonyolított internetes kereskedelem során. A Szövetségi Tanács legutóbbi ülésén felhívta a szövetségi kormányt, hogy kezdeményezően dolgozzon ki olyan javaslatokat, amelyek az EU polgárainak gyógyszerek vásárlásánál is elegendő védelmet nyújtanak. A tartományi kamara ezzel az Európai Bizottság előterjesztésére reagált, hogy támogassa az elektronikus kereskedelmet az EU-n belül, amelynek potenciálját eddig túl keveset használták. Ennek oka a rossz fizetési és szállítási morál, a visszaélések és a nem elegendően szélessávú hálózatok. Hasonló módon defenzíven kezeli az Európai Bizottság a gyógyszerekkel folytatott internetes kereskedelmet. A Szövetségi Tanács és a Bizottság is problémákat lát a fogyasztóvédelemben. Ennél az elmúlt évben eldöntött hamisíXXI. évfolyam, 2012. május

13

PHARMORIENT 235


Az idősebb emberek túl gyakran kapnak alkalmatlan gyógyszereket lépnek fel mellékhatások. Ezért számos gyógyszer haszon-kockázat viszonya idősebb emberek terápiájánál negatívan változik. Egy hivatkozott gyógyszerszakértő szerint minél öregebb egy orvos, annál gyakrabban rendel olyan hatóanyagokat, amelyek idősebb betegek számára veszélyesek lehetnek. Az AOK tudományos intézete úgy véli, hogy a fiatal orvosok jobban informáltak a gyógyszerek aktuális ismereteiről. Ezen kívül a férfi orvosok írnak fel gyakrabban hatóanyagokat a Priscus listáról. DAZ aktuell, 2012.

2011-ben minden negyedik 65 éven felüli betegnek legalább egy olyan gyógyszert írtak fel, amely számukra potenciálisan veszélyes. Erre az eredményre jutott a Technikusok Betegpénztára (TK) és az Általános Helyi Betegpénztárak (AOK) tudományos intézetének felmérése. A gyógyszerek megítélésére a Priscus-listát vonták be, amely 83 olyan hatóanyagot mutat ki, amelyekről öregkorban lehetőleg le kell mondani. Az idős embereknél megváltozik az anyagcsere, a testben való eloszlás és néhány hatóanyag kiválasztása, amivel gyakrabban

Markusovszky emlékülés sovszky Lajos-emlékérem” kitüntetést Dr. Wittmann Tibor egyetemi tanárnak ítélte. Dr. Wittmann Tibor professzor „Az alattomos gastrooesophagealis reflux: legsúlyosabb szövődménye a nyelőcső-adenocarcinoma” címmel tartott előadást. A díjakat Lampé László professzor, a Markusovszky Lajos Alapítvány elnöke, Csomós Géza professzor, a Markusovszky Lajos Alapítvány alapítója és Rácz Károly főszerkesztő, egyetemi tanár adták át. A rendezvényt fogadás zárta. Főtámogatója a Richter Gedeon Nyrt volt.

Az Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos Alapítványa és a Dr. Fehér János Emlékére Alapítvány 2012. évi kitüntetéseinek ünnepélyes átadására május 9-én került sor. 2012-ben a Markusovszky Lajos Alapítvány Kuratóriuma és az Orvosi Hetilap Szerkesztőbizottsága az Orvosi Hetilap érdekében kifejtett több évtizedes munkájáért a „Marku-

Lesz elég recept 15 százalékkal olcsóbban, de az előírtnál gyengébb minőségű papírból készítette volna a vényeket, így pályázatát az OEP kizárta. A nyomda emiatt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, és az egymillió 700 ezer forintra büntette az OEPet. A határozat szerint az Állami Nyomdának lehetőséget kellett volna kapnia a hiánypótlásra. Az eljárás alatt az OEP nem szerződhetett a nyertes céggel, ezért álltak a nyomdagépek. A három hét alatt elfogyott mind a 10 millió tartalék vény. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem ért egyet a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatával, és a büntetés miatt bírósághoz fordul. forrás: Magyar Televízió

Az m1 Híradója szerint a hét minden napján, három műszakban nyomtatják a vényeket az egyik budapesti nyomdában, így a korábbi hírekkel ellentétben nem lesz recepthiány az orvosi rendelőkben. A vények nyomtatása azért állt le korábban, mert a 216 millió vény legyártására kiírt tender vesztes cége, az Állami Nyomda megtámadta a közbeszerzési eljárást, és így a nyertes Szenzor Kft az eljárás ideje alatt nem nyomtathatott vényeket. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 216 millió vény legyártására és kiszállítására írt ki pályázatot év elején. Az egyik pályázó a Szenzor Kft volt. Itt nyomtatták tavaly is a vényeket. A másik pályázó, az Állami Nyomda PHARMORIENT 235

14

XXI. évfolyam, 2012. május


Új gyógyszer az ízületi gyulladás ellen kolt legyen a gyógyszer engedélyezése az olyan mérsékelt-súlyos reumatoid artritiszben szenvedők számára, akik a hagyományos szerekre (DMARD-ok), például a methotrexate-ra vagy a leflunomide-ra nem reagálnak megfelelően. Szavazatukat azzal indokolták, hogy több adat szükséges annak igazolásához, hogy hosszú távon sincsenek biztonságossági problémák. Kristen Neese, a Pfizer szóvivője elmondta, hogy a gyógyszergyár nagyra értékelte az alapos megbeszélést. Megjegyezte, hogy adataik mintegy 4800 tofacitinibbel kezelt beteg eredményein alapulnak, és biztonságossági adatbázisuk a legnagyobb azok közül, amelyeket valaha reumatoid artritisz kezelésére szolgáló gyógyszerrel kapcsolatban benyújtottak az FDA-hoz. Úgy gondoljuk, hogy a klinikai vizsgálat kedvező előny/kockázat profilt igazolt és a tofacitinib törzskönyvezése mellett szól – tette hozzá. Az FDA nem köteles követni a bizottság ajánlását, de általában mégis ezt teszi. Azok az orvosok és más szakemberek, akik a bizottsági ülés nyilvános szakaszában elmondták véleményüket, azért támogatták a gyógyszer bevezetését, mert ez egy újabb választási lehetőséget jelentene a betegeknek, akiket sokszor nagyon frusztrál a kezelés hatástalansága. Dr. Weisz Júlia

Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságának (FDA) egyik tanácsadó bizottsága azt javasolta a döntéshozóknak, hogy mihamarabb törzskönyvezzék a Pfizer új gyógyszerét, amelyet a reumatoid artritisz kezelésére fejlesztettek ki. A szájon át szedendő tofacitinib a betegség mérsékelt és súlyos formájában szenvedő betegeknél kezelési alternatívaként szolgálható azokban az esetekben, amikor a páciens nem reagál egy vagy több hagyományos terápiára, például a methotrexate-ra. A bizottság tagjai 8:2 szavazati aránnyal sürgették a gyógyszer befogadását, annak ellenére, hogy a különböző dózisokkal elért eredmény változó volt, és biztonságossági aggályok is felmerültek a rákkockázattal – főleg a limfómával – és a fertőzésekkel kapcsolatban. A reumatoid artritisz progesszív autoimmun betegség, amely erős ízületi fájdalommal és az ízületek deformálódásával jár. A kór az USA-ban és Európában az embereknek mintegy 1 százalékát érinti, többségében nőket. Nem ismert, hogy pontosan mi okozza a betegséget és egyelőre nem is gyógyítható. Dr. Herb Baraf, a George Washington Egyetem professzora szerint a tofacitinib biztonságossági profilja a biológiai szerekéhez hasonló. Csökkenti az ízületi fájdalmat és a duzzanatot. Javítja a beteg közérzetét. Csökkenti vagy megszünteti a reggeli ízületi merevséget. 10 mg-os dózisban adva enyhítette az artritisz ízületroncsoló hatását, lelassította az anatómiai elváltozások progresszióját. A tanácsadó bizottság két tagja „nem”-mel szavazott, egy pedig tartózkodott, amikor arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy a gyógyszer biztonságossági profilja önmagában megfelelő-e ahhoz, hogy indo-

Új vezető a Novo Nordisk Hungária Kft élén val is rendelkezik. A cég korábbi ügyvezető igazgatóját, Morten Vaupelt a Novo Nordisk mexikói képviseletének vezetőjének nevezték ki. forrás: Novo Nordisk Hungária

2012. április 9-től Józsa Zsolt a Novo Nordisk magyar cégének ügyvezető igazgatója. Józsa Zsolt 2008 óta dolgozik a cégnél, ahol korábban külső kapcsolati menedzser, majd a diabétesz üzletág vezetője volt. Az új vezető közgazdász végzettségű és gyógyszeripari MBA diplomáXXI. évfolyam, 2012. május

15

PHARMORIENT 235


Új technológia a gyógyítás szolgálatában A gyógyítói tevékenység teljes vertikumát lefedő rendszer hazánkban is megteremti az európai színvonalú betegellátás informatikai alapjait. Végigköveti a teljes beteg-életutat, és megoldást jelent a páciensadatok dinamikus, rugalmas és egységes tárolására – akár felhőalapú informatikai rendszerekben is. A medikai szoftver tudásbázisa hozzájárul a gyorsabb helyzet- és állapotfelméréshez, a lehetséges eljárások kiválasztásához, és az eredmények kiértékeléséhez. Az Enterprise Multi Medikai Alkalmazás egyetlen rendszerbe foglalja többek között a kórházakat, a rendelőintézeteket, a családorvosokat, a mentőszolgálatot, valamint rendelkezik központi betegfelvétel- és betegirányítási funkcióval és jól paraméterezhető előjegyzési rendszerrel. Az alkalmazást intézményenként csak egy helyen kell kiépíteni, az adatokat pedig elég egyszer, az adat keletkezési helyén regisztrálni, mivel az alkalmazás használata valós idejű adatrögzítésre épül. Így például a háziorvos jogosultság szerint online lefoglalhatja páciense számára a szakorvosnál az időpontot, aki betekintést nyer a beteg kórelőzményeibe, korábbi labor-, CT- vagy röntgeneredményeibe. Az alkalmazás az ellátás adatait költséghelyekhez rendelve kezeli. A ráfordítási adatok on-line feldolgozásával, értékelésével tovább csökkenthetők a ráfordítások: az intézmények teljes transzparencia mellett érhetnek el jelentős pénzügyi megtakarítást. A szoftverrendszer szolgáltatása lehetővé teszi az adatok rendszerezett összevetését is, így elősegíti többek között a kapacitások megjelenítését vagy az egy betegre eső költségek és bevételek elemzését. Ennek következtében a betegút és a hozzá rendelt költségek adatai végigkövethetők, emellett csökkennek az adminisztrációs terhek is. Az Enterprise Group megoldása bármely elterjedt – akár ingyenes, nyílt forráskódú – adatbáziskezelővel képes együttműködni, ezért jelentősen csökkenthetők a bevezetési és üzemeltetési költségek is. Mivel az egészségügyi vezetők és szakdolgozók így jelentősen kevesebb időt töltenek adatregisztrációval, ismételt adatbevitellel, több hasznos idejük marad a gyógyításra, valamint az alapvető betegellátási folyamatok irányítására és ellenőrzésére. Az Enterprise Multi Medikai Alkalmazás számos előnyt kínál a menedzsment, az egészségügyi

Az Enterprise Group, az innovatív informatikai és telekommunikációs szolgáltatások és megoldások egyik vezető rendszerintegrátora a Magyar Kórházszövetség XXIV. Kongresszusán mutatta be legújabb fejlesztését, az Enterprise Multi Medikai Alkalmazást (EMMA). Az egészségügyi informatikai piac új, átfogó medikai megoldása választ ad a hazai egészségügyi intézmények egyedi igényeire, és előremutató technológiájával megteremti a minőségi betegellátás jövőbeli informatikai alapjait is. Az integrált szoftverrendszer a fekvő- és járóbeteg-ellátó intézmények, háziorvosok és a gyógyításban résztvevő egyéb egészségügyi szervezetek számára készült. Az ötmilliárd forintosra becsült magyarországi egészségügyi informatikai piacon a kórházak ma az indokoltnál jelentősen többet költenek rendszereik működtetésére. A jelenlegi informatikai rendszerek többnyire szigetszerűen működnek, technológiailag elavultak és fenntartási, illetve jogszabály követési oldalról költségessé váltak, felhasználói oldalról pedig számos kívánnivalót hagynak maguk után. A magyar egészségügyben napjainkig nem létezett olyan átfogó informatikai megoldás, amely biztosítja az általános betegellátási adminisztráción túl a sokféle és speciális medikai szakfeladat adatregisztrációjára és kiértékelésére alkalmas programok és folyamatirányítási rendszerek egységbe foglalását. A piacon egyedülálló, valódi háromrétegű technológián alapuló Enterprise Multi Medikai Alkalmazást a medikai szoftverfejlesztés, valamint az informatikai tanácsadás területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező Enterprise Group szakemberei a magyar egészségügyi rendszer speciális sajátosságait figyelembe véve fejlesztették ki. „Az Enterprise Multi Medikai Alkalmazás megalkotásával céljaink között szerepelt, hogy hozzájáruljunk az európai-szintű betegellátás megvalósításához, és választ adjunk a jövő informatikai kihívásaira anélkül, hogy újabb beruházási igények merülnének fel az intézményeknél” – nyilatkozta Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezető igazgatója. Az Enterprise Group megbízhatóan képes kezelni az intézmények egyedi igényeit, komplex megoldást nyújtva azokra partnerei – többek között a Siemens, az SAP, a Fujitsu, az IBM, és a Cisco – segítségével. Jelenleg egyetlen versenytársunk sem kínál hasonlóan sokoldalú és innovatív technológiájú terméket, így medikai rendszerünk fontos piacokat nyithat meg előttünk az egészségügyi informatikában” – tette hozzá Orbán Előd. PHARMORIENT 235

16

XXI. évfolyam, 2012. május


Összefoglalva: Az Enterprise Multi Medikai Alkalmazás (EMMA) segítségével az egészségügyi intézmények és szervezetek hatékonyabb és gazdaságosabb működést valósíthatnak meg. Az Enterprise Group integrált rendszerének bevezetésével csökkenek az adminisztrációs terhek, enyhíthető a szakdolgozók leterheltsége, valamint végigkövethető a gyógyítás teljes folyamata. Az új szoftver bemutatásával az Enterprise Group belép az egészségügyi informatika piacára.

kontrolling és a szakdolgozók számára egyaránt. A valódi háromrétegű technológiának köszönhetően külön-külön rétegre kerül a megjelenítés, az üzleti logika és az adatbázis-kezelés. Az új rendszer könnyedén integrálható a már meglévő szoftver- és hardverelemekkel, és hatékonyan együttműködik a legkülönfélébb, külső rendszerekkel (gazdasági-, élelmezési, PACS-, gyógyszer-gazdálkodási rendszerrel) is. Felhasználóbarát felületének köszönhetően az EMMA egyszerűen használható, és jogosultságnak megfelelően bármikor, bárhonnan, akár mobileszközről – laptopról, táblagépről vagy mobiltelefonról – is elérhető. Az alkalmazás hatékonyan támogatja a medikusi és szakdolgozói továbbképzést, és az önképzést, annak köszönhetően, hogy szakmai leírások – tudományos kutatási eredmények, képek és ábrák vagy akár irodalomjegyzék – kapcsolhatóak az egyes diagnózisokhoz. A funkciók használatát, valamint többek között az adatbevitelt, visszakeresést, módosítást és adatfelhasználást jogosultságok alapján lehet szabályozni, illetve korlátozni, így garantált az információk maximális biztonsága. A nagyfokú üzemeltetési biztonság mellett pedig a szolgáltató folyamatos technikai és felhasználói támogatást, szaktanácsadást, valamint rendszeres szoftverfrissítést is biztosít.

Az Enterprise Group Az Enterprise Group az innovatív informatikai és telekommunikációs szolgáltatások egyik vezető rendszerintegrátora. Az Enterprise Group üzletágai komplex informatikai megoldásokat kínálnak az üzleti telekommunikáció (Communications), a rendszerintegráció (Computing), az integrált medikai szoftverfejlesztés (Software) és az IT tanácsadás területén (Consulting). A cégcsoport elsősorban nagy- és középvállalatoknak illetve államigazgatási intézményeknek kínál informatikai szolgáltatásokat. Célja, hogy az ügyfelei számára kiépített rendszerek minden esetben kapcsolatot teremtsenek a jövővel, ezért a vállalat informatikai megoldásainak középpontjában az innováció áll. Az Enterprise Group a magyar Young csoport 100 százalékos tulajdonában van.

Veszélyben a kis patikák terheket a közösség megszokott mértékű segítsége nélkül nem lesznek képesek vállalni. Megszűnne három úgynevezett kisadó, köztük a patikák szolidaritási díja is. Bár az indokolás szerint ezek eltörlésével sok fölösleges adminisztráció is eltűnik, mégis kényes a kérdés. A szolidaritási díjat ugyanis a nagy forgalmat bonyolító, ezért életképes gyógyszertárak fizették be, hogy abból a csekélyebb bevételű, elsősorban családi kézben lévő kis vidéki patikák kaphassanak a talpon maradásuk érdekében. Így lehetett biztosítani, hogy a rendszert ne érje népegészségügyi veszteség. Összesen kétmilliárd forint „tűnik el” a költségvetésből a három kisadó eltörlésével, ennek az összegnek körülbelül az egyharmadára számíthattak volna a családi patikák. Tulajdonképpen aprópénzről van szó, ám az érintett gyógyszertáraknak nagyon sokat jelentett volna. Nem szólva arról, hogy a helyzet miatt mindenképpen kompenzációra, belső átrendezésre lenne szükség. Az a pénz tehát, amit most kivezetnek a rendszerből, a másik oldalon költségvetési kötelezettségként jelenhet meg. Niczky Emőke

Előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, hogy többet kell fizetni egyes köztámogatott orvosságokért is. Gyakorlatilag felülírja a szolidaritás eddigi játékszabályait a második Széll Kálmán-terv a gyógyszerellátás terén. A tervben néhány olyan intézkedés szerepel, amelyik a betegekre és a patikákra egyaránt csapást mér. Drámai a gyógyszerkassza újabb, negyvenmilliárd forintos vágása. A megtakarítás szándéka már hetekkel korábban közszájon forgott, kormányhatározat is született róla, ám konkrétan itt bukkant fel. A kormány korábbi tézise máris megdőlni látszik, a kasszavágás ugyanis már nem képzelhető el a betegek anyagi terheinek növelése nélkül (az első terv a takarékoskodást még a rászorulók pénztárcájának kímélése mellett hirdette). A terv nem fejt ki részleteket, diszkréten „meghatározott kört” említ, ami vonatkozhat gyógyszerek vagy a betegek csoportjára is. Efféle elképzelések már forogtak gyógyszergyártói berkekben, és meglehet, ezek valamelyike érvényesül majd. Akkor viszont világos lesz, hogyan csóválja a farok a kutyát. Megítélhetetlen ma még, mi lesz azokkal a betegekkel, akik a bajukkal járó XXI. évfolyam, 2012. május

17

PHARMORIENT 235


Magyar Kórházszövetség ÁLLÁSFOGLALÁSA adatszolgáltatásban és az átadás-átvételben érintett valamennyi munkatárs számára. A feladatot kisebb zökkenőkkel sikerült végrehajtani, ugyanakkor jelezni kell, hogy az intézmények részére előírt adatszolgáltatási idők gyakran végrehajthatatlanul rövidek, ezzel ellentétben a központi döntéshozatal meglassult. Változatlanul fenntartották azon véleményünket, hogy a kincstári rendszer bevezetése nehezíti az intézmények gazdálkodását, és eközben többlet kiadásokat generál, így ennek újra gondolását szükségesnek tartják. A városi kórházak állami átvételére rendelkezésre álló időt a tapasztalatok alapján szűkösnek gondolják. A struktúra átalakítás, a kapacitások átrendezése, a területi ellátási kötelezettség módosítása, a progresszivitási szintek meghatározása és intézményekhez rendelése, a minimum feltételek kialakítása és a finanszírozás megváltoztatása számos anomáliát vetített fel. Ez azt bizonyítja, hogy azok az eredeti határidőre nem valósulhatnak meg, így az ezen a területen tervezett megtakarítások sem várhatók. Az észrevételek alapján megismert módosító javaslatok egyelőre nem képeznek koherens rendszert, így tudomásul veszik a határidők meghosszabbítását. Egyben felajánlják segítségüket a szükséges további egyeztetésekben. Ahogy azt már az előző kongresszusi állásfoglalásukban is jelezték az ilyen horderejű változtatások közepette a vezetői állások teljes körű pályáztatását indokolatlannak, ugyanakkor kockázatosnak tartják. Változatlanul az a véleményük, hogy akár ágazati, akár intézményi szinten a vezető váltás most több negatív következménnyel járna, miközben pozitív eredménnyel nem kecsegtet, ezért felesleges, a rendszer bizonytalanságát fokozza, ugyanakkor energiát von el halaszthatatlan feladatok elvégzésétől. Megállapítható, hogy az ágazat szereplőinek megfeszített közös munkája révén a válság közepette jelentős eredményeket értek el az akut krízis helyzetek megoldásával, de ezekkel magát a válságot nem tudták megoldani. Szükségesnek tartják, hogy a lakosság felé történő kommunikációban ez egyértelműen megjelenjen annak érdekében, hogy az orvos-beteg találkozáskor a teljesíthetetlen elvárások helyett az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők és az ellenőrzéseket végző hatóságok is a gazdasági lehetőségekkel arányos ellátást várjanak el.

A Magyar Kórházszövetség április végén Egerben megtartott rendes évi kongresszusán állásfoglalást fogadott el. Ebben kifejti, hogy változatlanul fenntartja véleményét, miszerint a jelenlegi ellátó rendszert a rendelkezésre álló erőforrásokból a szakmai előírásoknak megfelelően az érvényes szolgáltatási csomaggal működtetni nem lehet. Az elmúlt évben tevékenységük egyik prioritása az ismételten felhalmozódó adósság kezelése volt. Jelentős eredménynek tartják, hogy az ágazat vezetésével és a társszervezetekkel együtt elérték, hogy az E-Alap relatív szufficitje az ágazatban maradt, és ennek segítségével a kritikussá vált likviditás problémát kezelni tudták. Fenntartják azon véleményünket, hogy a lejárt határidejű számlák kifizetésére kapott juttatás Nemzetgazdasági Minisztérium sajátos értelmezése szerinti, és ennek következtében annak számos intézménytől elvárt, kamattal terhelt visszafizettetése elfogadhatatlan döntés, melynek a kórházak számára rossz üzenete van. Szintén fenntartották véleményünket abban, hogy az ad hoc finanszírozási kiegészítések a pillanatnyi túléléshez voltak elegendőek, de az újabb adósság felhalmozódást ez nem tudja megakadályozni. A struktúra átalakításból várható megtakarítások az idei évben biztosan nem jelentkeznek. A béremelések fedezetlensége, az inflációs hatások kompenzálatlansága, az ÁFA emelés ellentételezésének hiánya, az elmúlt évinél is hamarabb fognak működési zavarokat okozni. Az elmúlt évekhez hasonlóan többlet működési források nélkül nem garantálható a kórházak működőképességének megőrzése. A másik kritikus pontnak – és így tevékenységük fókuszának – a HR krízist tartották. Szintén közös ágazati sikerként könyvelhető el, hogy mind az elmúlt év végén, mind az idei első negyed év végén sikerült az akut összeomlást elhárítani. Mostanra egyértelmű, hogy a béremelésekhez szükséges többlet forrás nem az ágazaton kívülről érkezett, így annak „kigazdálkodása” az amúgy is feszült ágazati költségvetésre hárul. Az elvándorlást sem az orvosok, sem a szakdolgozók, sem a műszaki-gazdasági területen dolgozók oldaláról nem sikerült megakadályozni, így az egyes kórházak folyamatos létszámhiánnyal kénytelenek szembe nézni. A kórházak állami kézbe vétele feszített munkatempót írt elő az intézményi menedzsment, az PHARMORIENT 235

18

XXI. évfolyam, 2012. május


ben a folyamatokban konstruktív partnerként kívánnak együttműködni. Továbbra is fenntartják azon véleményüket, hogy a gazdaság fellendülése és a társadalom stabilizálódása nem képzelhető el egy biztos alapokon álló egészségügy és a jelenleginél egészségesebb lakosság nélkül, ez pedig a jelenlegi forrásokból nem garantálható.

A Magyar Kórházszövetség tudomásul veszi, hogy az ágazat lehetőségei a jelenlegi gazdasági mozgástérben erősen behatároltak, és ez a helyzet erőteljesen veszélyezteti a teljes egészségipart is. Egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi struktúra és működés területén további markáns változtatások szükségesek. Ismételten megerősítik, hogy ezek-

Újszerű drogok rekordmennyisége Európában cathinonok, amelyeket lenyelnek, felszívnak vagy injekcióznak és a kokainhoz vagy az extasyhoz hasonló hatásuk van. A hatóságoknak feltűnt, hogy az új drogoknak az Interneten keresnek fogyasztókat. Az online üzletek száma, amelyek legalább egy pszichoaktív anyagot kínálnak 2011 januárjában 314-ről 2012 januárjáig több mint duplájára, 690-re emelkedett az Europol és a drogmegfigyelő szerv bejelentése szerint. Itt csupán legális anyagokról van szó. Az újonnan felbukkant drogok ugyanis nem tilosak. Ez egyebek között azon múlik, hogy ezeket először regisztrálni kell, mielőtt újabb tilalmakat vetnének ki rájuk. aerzteblatt.de, 2012.

Európában egyre több újszerű drog válik ismertté. Az elmúlt évben 49 új pszichoaktív anyagot jelentettek az EU EWS korai figyelmeztető rendszerén keresztül, amint azt az EM CDDA európai drogfigyelő szerv és az Europol rendőrség jelentette be Lisszabonban. Az új drogok használata világszerte jelenséggé vált, nagy gyorsasággal terjednek. A rekordértékhez az is hozzájárulhatott, hogy a nemzeti korai figyelmeztető rendszereket javítani kell. Az új anyagok két csoportba oszthatók. A szintetikus kannabisztermékeknél olyan anyagokról van szó, amelyek a kannabiszhoz hasonlóan hatnak és olyan nevek alatt ismertek, mint „spice”. A második nagy csoport a szintetikus

New Yorkban már alig vannak fiatal dohányzók ember megkérdezése eredményeként. 2002-ben a polgármester a várost a világ egyik első füstmentes városának nyilvánította. Azóta a dohányzás éttermekben, nyilvános épületekben, valamint a legtöbb munkahelyen tilos, újabban parkokban és strandokon is. Egyidejűleg a milliós város jelentősen felemelte a dohányárukra kivetett adókat. Jelenleg egy doboz cigaretta ára 11,20 dollár (8,12 euró). Országos szinten lassabb a búcsú a kimutatott rákkeltőtől. A legújabb CDC felmérés szerint a dohányzást az elmúlt évben az amerikaiak 19,3 százaléka még nem hagyta el, szemben a 2005. évi 20,9 százalékkal Ärzte Zeitung, 2012.

New York szigorú intézkedései a dohányzás ellen kifizetődnek: már csak minden hetedik lakos (14%) dohányzik. A polgármester szerint a város különösen büszke a sikerekre a 18 éveseknél vagy fiatalabbaknál. Ebben a csoportban a dohányzók aránya 8 éven belül 18 százalékról 7 százalékra csökkent. A 18 éven aluli dohányzók adatai a CDC atlantai járványügyi és egészségügyi hatóság vizsgálatából származnak. Eszerint a 18-24 éveseknek csak 13,6 százaléka nyúl cigarettához, 2002-ben még minden negyedik (23,8%) fiatal felnőtt dohányozott rendszeresen. A többi eredményt New York város egészségügyi hivatala állapította meg 10 ezer

Több gyümölcsöt! zöldséget esznek (beleértve a hüvelyeseket és diót) és 166 gramm gyümölcsöt, összesen 386 grammot. Dél-Európában a zöldségfogyasztás magasabb, mint Északon, míg a legtöbb gyümölcsöt Közép- és Kelet-Európában eszik. Németországban az ajánlásokat több mint 400 gramm gyümölccsel és zöldséggel naponta örvendetes módon elérik. DAZ, 2012.

Az európaiak nagy része túl kevés gyümölcsöt és zöldséget eszik. Ezt erősítette meg az Élelmiszerek Európai Információs Központjának (EUFIC) a vizsgálata. A WHO ajánlja napi több mint 400 gramm gyümölcs és zöldség fogyasztását. Európában az országok több mint felében ezt a mennyiséget nem érik el. Az Európai Élelmiszer Hatóság (EFSA) adatai szerint az európaiak naponta átlagosan 220 gramm XXI. évfolyam, 2012. május

19

PHARMORIENT 235


Több mint egymillió ember veszítheti el a gyógyszerét már az idei számot is korrigálni kell, vagyis ahhoz, hogy a 83 milliárdos megtakarítás tartható legyen, újabb intézkedésekre van szükség. A Széll Kálmán Terv 2.0-val kapcsolatban a Népszabadságnak a nemzetgazdasági tárca azt hangsúlyozta: szerkezeti átalakításról van szó. Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ártámogatási főosztályának vezetője azt nyilatkozta az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ellenőrző albizottsági ülésén, hogy a Széll Kálmán Terv elfogadott irányelvei értelmében a jövő évi gyógyszerár-támogatásban további 77 milliárd forintos megtakarításra lesz szükség. Gajdácsi József, az OEP egészségügyi főigazgatóhelyettese kiemelte: a társadalmi felelősségvállalás jegyében az OEP feladata, hogy a rászorulók számára a lehetőség szerinti legjobb terápiát biztosítsa. Ezt viszont behatárolják az egészségbiztosító rendelkezésre álló költségvetési források. Bidló Judit kifejtette: a 100 százalékban támogatott, úgynevezett dobozdíjas készítményekre évente a gyógyszerkassza egyharmadát, mintegy 100 milliárd forintot költik el. Ezek között sok nagy értékű terápia van – például sclerosis multiplex kezelésére szolgáló gyógyszerek, onkológiai készítmények –, amelyek éves költsége betegenként meghaladja az egymillió forintot. Ezek viszont többségében olyan terápiák, amelyek átállítása nem lehetséges, ezért a közbeszerzési eljárásoknál az OEP nincs igazi alkupozícióban. Hozzá kell tenni, hogy a gyártói befizetések jelentős része, mintegy 60 milliárd forint erről a területről folyik be az egészségbiztosítóhoz. Az ártámogatási részen kiemelt területet jelentenek az úgynevezett vérfaktoros készítmények, amelyek a kezelt betegek jobb életminőségét biztosítják. Ezen készítményekre évente mintegy 10 milliárd forintot költ évente az egészségbiztosító. A OEP elkötelezett abban, hogy ezt a terápiát továbbra is biztosítsák a betegeknek, ugyanakkor kérdés, hogy ez fenntartható-e a csökkenő gyógyszerkasszában. Ugyanis ebben a körben mintegy 30 beteg van, akiknek éves terápiájára több mint 50 millió forintot költenek, de van olyan eset is, ahol csak egy beteg éves ellátása kerül 170 millió forintba. Vannak olyan készítmények, amelyek árát egyedi méltányossági alapon támogatja az egészségbiztosító. Ilyen elbírálás alapján finanszírozzák évente összesen 44 beteg enzimpótló terápiáját. Bidló Judit szerint ennek a területnek a felülvizsgálata jelenleg is tart, miután a Széll Kálmán-

Míg tavaly még 370 milliárd forint jutott gyógyszertámogatásra, a Széll Kálmán 2.0 szerint jövőre már csak 150 milliárd fog – e helyzetre a gyógyszergyártók várhatóan termékkivonással reagálnak, ami megroppanthatja az ellátást, írta a Népszabadság. A lap beszámolt arról, hogy az első hónapok adatai szerint már az idei évre tervezett gyógyszerköltség-megtakarítással is bajok vannak, így a várt 100 - 120 milliárdos lefaragáshoz is még további intézkedések kellenek. A nemzetgazdasági tárcánál megerősítették, hogy az újabb tízmilliárdokat elvonó program része az úgynevezett „spanyol gyógyszer-támogatási modell” egyes elemeinek adaptálása. E szerint a tíz évnél régebben támogatott készítmények meghatározott körében a gyártóknak kötelezően kellene csökkenteniük az áraikat. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a 2004 előtt forgalomba került orvosságok árát 15 százalékkal kötelezően kellene csökkenteniük a cégeknek. A Népszabadság ugyanakkor úgy tudja, hogy a hatósági árcsökkentésre a gyártók részleges kivonulással reagálnának. E szerint 122, mással nem helyettesíthető terméket is kivonnának a piacról. A gyógyszerek közt vannak daganatokra, szívés érrendszerre, anyagcsere-betegségekre ható orvosságok is. E készítményeket most 1,1 millió magyar beteg használja. Azt állítják a szakértők, hogy megroppanthatja a gyógyszerellátást a Széll Kálmán Terv 2.0. Naponta tűnhetnek el készítmények a piacról, a gyógyszertárak már most is a túlélésükért küzdenek. Lapinformációk szerint az egészségügyért felelős államtitkárság sem támogatta az újabb kormányzati forráskivonást. Bár azt még nem tudni, miként fognak további negyvenmilliárd forintot visszavenni az orvosságok támogatására fordítható keretből. A kormány annak ellenére is hisz a gyógyszerpiacot megszorító újabb csomag sikerében, hogy a Széll Kálmán Terv első verziója épp az ellenkezőjét bizonyítja. Az OEP adatai szerint az első negyedévben egyetlen fillér megtakarítást sem hozott az első Széll Kálmán Terv, amely 2012-ben és 2013-ban 120 milliárddal mérsékelné a gyógyszerkassza kiadásait. Ennek első intézkedéscsomagjával idén elvben 83 milliárdot vennének viszsza a támogatásokból. Csakhogy az év első három hónapjában eddig nemhogy kevesebbet, épp ellenkezőleg, a tervezettnél 26 milliárddal többet fizettek ki a támogatásra. A kassza vesztesége mégis csak 15 milliárd forint lett, de csak azért, mert a gyártók időarányosan 11 milliárd forinttal több extra adót fizettek be. Ebből az következik, hogy PHARMORIENT 235

20

XXI. évfolyam, 2012. május


Az OEP által finanszírozott nagy értékű gyógyszerek között a tavalyi évben szintén mintegy 10 milliárdot költött az OEP az úgynevezett tételes elszámolású gyógyszerekre, vagyis a kórházi ellátásban biztosított készítményekre. Ezeknél a jellemzően onkológiai terápiáknál nincsenek olyan szélsőséges költségek, az éves terápiák költsége általában 6-7 millió forint körül alakul. Ezeket szintén közbeszerzés útján szerzi be az OEP, de ennek során is figyelembe kell venniük azt, hogy mennyire lehet váltani az egyes készítmények között. forrás: Népszabadság, mti

terv ennek a finanszírozási módnak a megszüntetését is kilátásba helyezte. Ebben az esetben az érintett készítményeket vélhetően a tételes finanszírozású gyógyszerek körébe sorolnák át. A főosztályvezető megjegyezte: „a jövő év egyik legnagyobb egészségpolitikája ezen a területen kerül majd elő”, ugyanis e készítményektől a betegek nem gyógyulnak meg, de még életminőségükben sem érhető el jelentős javulás. Ezzel együtt egy beteg éves kezelése több mint száz millió forintba kerül, az összes enzimpótló kezelés mintegy 3,4 milliárd forintos kiadást jelent az egészségbiztosító számára.

Betiltják a patikai ajándékosztást csoportot, amely a MOK helyi és országos ülésein külön képviseltetheti magát, a csoportosulás a köztestületet támogatását élvezi, ezért indokolatlan egy ilyen jellegű egyesület külön létrehozása. Jobbikos képviselők több módosító indítványt nyújtottak be a dolgozók munkaidő-beosztásáról szóló szabályozás pontosítása érdekében is. Páva Hanna helyettes államtitkár ennek kapcsán azt mondta: a tárca javaslata – mint azt korábban többször is leszögezték – az ügyeletek, készenlétek, önként vállalt túlmunka vonatkozásában csak egy-két helyen tartalmaz érdemi módosítást. Mint kiemelte, a hatályos szabályozás „túl volt írva”, céljuk egy egyszerű, világos, közérthetű szabályozás létrehozása volt. Gyenes Géza nem fogadta el, hogy a helyettes államtitkár „egyszerűsítésre” hivatkozik. Felháborodott továbbá azon, hogy Páva Hanna azt állította: az ágazat érdekeit védő szervezetek beleegyeztek abba, hogy a napi 12 órás munkaidőt a munkáltató egyoldalúan 24 órára bővíthesse. A helyettes államtitkár ennek kapcsán azt mondta, a módosítás egyik indoka az volt, hogy a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) tavaly év végén meghirdette az önként vállalt túlmunka visszautasításáról szóló akcióját. Márciusban a MOSZ-szal és a rezidensszövetséggel tartott egyeztetésen – miután konstatálták, hogy a munkaidő-irányelv lehetővé teszi – kompromisszumként abban egyeztek meg, hogy havi két alkalommal elrendelhető a 24 órás munkaidő. Gyenes Géza ugyanakkor megnyugtatónak nevezte a helyettes államtitkárnak a katasztrófahelyzetben történő egészségügyi ellátással kapcsolatban adott azon válaszát, hogy az egészségügyi dolgozók kirendelésének határidejét, illetve egyéb részletszabályokat egy külön végrehajtási rendeletben rendezni fogják. forrás: MTI

A gyógyszertári marketingtevékenység szabályozásának szigorításában az Országgyűlés egészségügyi bizottságának valamennyi tagja egyetértett a testület ülésén. A térítésmentes fogászati ellátás korhatárának megemelése ellen több ellenzéki képviselő nyújtott be módosító javaslatokat, de ezeket a többség leszavazta, akárcsak a munkaidő-beosztást érintőeket. Az egészségügyi bizottság az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló csomaghoz, az úgynevezett „egészségügyi salátatörvényhez” benyújtott, mintegy 50 módosító javaslatot tárgyalta. A bizottság, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) képviselőinek egyhangú támogatásával elfogadták a gyógyszertári marketingtevékenységre vonatkozó szabályozás szigorítását, amelynek értelmében az egészségnevelő, népegészségügyi célú tájékoztató kiadványok kivételével a gyógyszertárban forgalmazható termékeket tilos lesz a betegeknek ajándékozni. Szintén mindenki támogatta azt az indítványt, amelyik szerint csak fekvőbeteg-gyógyintézet létesíthet és működtethet majd intézeti gyógyszertárat, de a támogatott gyógyszerek körét meghatározó úgynevezett preferált referencia ársáv kibővítésében is egyetértettek a képviselők. A térítésmentes fogászati ellátás korhatárának megemelése ellen MSZP-s és jobbikos képviselők is nyújtottak be módosító javaslatot, a bizottság azonban ezeket leszavazta, így a térítésmentes fogászati ellátás korhatárát a jelenlegi 60-ról 62 évre emelheti a Ház. Több ellenzéki módosító indítványban kifogásolták azt is, hogy egy jogszabályban külön kiemeljék a rezidensek önálló érdekképviseleti szervének létrehozását. Gyenes Géza jobbikos képviselő az általuk benyújtott módosító javaslat kapcsán azt mondta: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szervezetén belül most is létre lehet hozni bármilyen XXI. évfolyam, 2012. május

21

PHARMORIENT 235


Rozsdafolt a gyógyszeren csomagoláson felcserélődött a gyártási idő a lejárati idővel. Az engedélyezett gyógyszerek gyártóhelyeit a gyógyszerhatóságok szigorúan ellenőrzik. Ennek ellenére bármely gyártóhelyen előfordulhatnak véletlenszerű gyártási hibák. A cégek által bejelentett megelőző/javító intézkedéseket a gyógyszerhatóságok folyamatosan nyomon követik. A GYEMSZI válaszközleményében hangsúlyozta, hogy nem a Fortimax tablettát, hanem annak csupán egyetlen gyártási tételét vonta ki minőségi hiba miatt. A tételhez tartozó egyes tabletták felületén barnás – a gyártó által rozsdaként azonosított – elszíneződés volt tapasztalható, illetve egyes tabletták belsejében pedig szürkéskék és fekete elszíneződést találtak, amelyet a gyártó olajként és égett anyagként azonosított. Ezen forgalomba hozatali engedélyben rögzített követelményektől való eltérések tették indokolttá a hibás tétel kivonását. A gyártási probléma okot adott arra, hogy a konkrét eset felhasználásával a támogatási rendszert kritizálják. „Gratulálunk, Ön a legkedvezőbb árú gyógyszert választotta!” – ünnepli az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azokat a szerencséseket, akik az ár-összehasonlító keresőprogramba a Fortimax nevet pötyögték be. Ez ugyanis a legolcsóbb termék a csontritkulást lassító, alendronsav nevű hatóanyagot tartalmazó tucatnyi készítmény közül, amelyeket az OEP támogat. Ha ugyanezt a nevet a GYEMSZI honlapján írjuk be, elmarad az ováció, viszont megjelenik az a március végén hozott határozat, amely szerint a tabletta A1171E számú gyártási tételét a hatóság kivonja a forgalomból. A szállító, vagyis a Cipruson bejegyzett Medico Uno Worldwide anyacég generikus orvosságokat importáló magyarországi cégcsoportja sem ismeretlen a honi egészségpiacon.

Kivonta a patikai forgalomból az OEP-támogatott csontritkulást lassító, alendronsav nevű hatóanyagot tartalmazó tucatnyi készítmény közül a legolcsóbbat a gyógyszerügyi hatóság. A GYEMSZI OGYI határozatát minden patika és gyógyszer nagykereskedő megkapta, s az olvasható az intézmény honlapján. Az ügy hátteréről, a kivonás okairól nyilatkozott az illetékes Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet. A 2005. évi XCV. törvény (Gytv.) 17. § szerint a gyógyszer, illetve a gyógyszer gyártási tételére vonatkozó – feltételezett – minőségi hibát a forgalomba hozatali engedély jogosultja, valamint a gyógyszerek nagykereskedelmében és a lakossági gyógyszerellátásban részt vevő gyógyszerész, valamint a gyógyszert alkalmazó orvos a tudomásra jutást követően haladéktalanul köteles a gyógyszerészeti államigazgatási szervnek (GYEMSZI) bejelenteni. Amennyiben a GYEMSZI az előbb említett bejelentés kapcsán vagy a tudomására jutott egyéb információk alapján megállapítja, hogy egy gyógyszer nem felel meg a forgalomba hozatali engedélyében rögzített követelményeknek, határozattal felfüggeszti a gyógyszer érintett gyártási tételének forgalmazását, illetve elrendeli annak a forgalomból történő kivonását. A hatóság minden olyan esetben, amikor megállapítja, hogy egy készítmény adott gyártási tételének minősége nem megfelelő, a betegek biztonsága érdekében, a minőségi hiba jellegétől függően köteles az adott termékeket felfüggeszteni vagy kivonni a piacról. A GYEMSZI honlapján megjelenteti a felfüggesztésről és kivonásról szóló határozatokat. 2011-ben 24 esetben történt kivonás, idén pedig eddig 6 kivonás volt, és 2 felfüggesztés. A minőségi hibák sokfélék lehetnek például a gyártás során valamilyen szennyeződés került a készítményekbe, vagy legutóbbi példa, hogy a

Védjegyet kapnak a táplálék-kiegészítők szempontból vizsgálni a forgalmazás előtt, egy egyszerű bejelentéssel is piacra kerülhetnek. Hatósági laborvizsgálat ezután sem lesz, de a védjegyért szigorú ellenőrzésen kell átesnie a terméknek. A rendszer az ősszel elindul, vélhetően ugyanis ekkorra már szélesebb skála alakulhat ki a tanúsított készítményekből. forrás: Magyar Hírlap

A Magyar Gyógyszerészi Kamara megállapodást kötött az étrend-kiegészítő termékeket – például vitaminokat, zsírégető tablettákat – gyártó és forgalmazó cégek szövetségével, mely védjegygyel fogja jelezni, hogy a patikusok mely termékeket ajánljanak a fogyasztóknak. A kérdés azért is időszerűvé vált, mert az étrend-kiegészítőket nem kell minőségi PHARMORIENT 235

22

XXI. évfolyam, 2012. május


Bachelor és Master a bécsi gyógyszerészképzésben tet, hogy nem fognak eljárni a Gyógyszerészkamara akaratával szemben. A Gyógyszerészkamara elnöke szerint „azok a kritériumok és okok, amelyek a tanulmányoknak a bolonyai tanulmányi felépítése mellett szólnak, a gyógyszerészetben egy adaptált diplomás képzéssel is elérhetők, anélkül, hogy számításba kellene venni a bachelorképzés súlyos hátrányait és a masterképzés kettéosztását.” Az elnök ezenkívül a „kétosztályos gyógyszerészet” veszélyét látja, ha a jövőben két végzettség lesz. Akkor az iparból a gyógyszertárba váltás többé nem lesz minden további nélkül lehetséges. PZ, 2012.

A bécsi egyetem a diplomás gyógyszerészképzést át akarja szervezni a bolonyai tanulmányi struktúra szerint. Ez tűnik ki az egyetem fejlesztési tervéből. Egy bachelor tanulmányt terveznek hat szemeszterrel és két továbbvezető mastertanfolyamot gyógyszertári vagy ipari céllal, négy szemeszterrel. Eddig a diplomás gyógyszerészeti szakon a törvényes minimális tanulmányi idő Ausztriában kilenc szemeszter volt. Az átszervezésnek pontos időtervét még nem fogadták el. Úgy tűnik azonban, hogy ez befejezett ügy, függetlenül attól, hogy a két másik gyógyszerészeti helyszín Ausztriában, Innsbruck és Grác követi-e a példát. Az ellenérveket, amelyeket az Osztrák Gyógyszerészkamara fogalmazott meg, az egyetem ennél a döntésnél nyilvánvalóan nem vette figyelembe. Az egyetem döntéséért a kamara bosszankodik. 2011 végén az elnökség ülésén még arról biztosították a szerveze-

Terápia biztonság támogatására (pharmacist-led information technology intervention (PINCER)). A vizsgálat kezdete után fél évvel a PINCER csoportba tartozó körzetekben a betegeknek 42 százalékkal kisebb valószínűséggel rendeltek nem szelektív NSAID-ot, ha anamnézisükben gyomorvédelem nélkül peptikus fekély szerepelt; 27 százalékkal ritkábban írtak fel az asztmás betegeknek béta-blokkolót; illetve 49 százalékkal ritkában ACE-gátlót vagy kacsdiuretikumot abban az esetben, ha nem voltak adottak a körülmények a beteg rendszeres ellenőrzésére. forrás: The Lancet 379. szám 2012. április

A gyógyszerészek aktív bevonásával hatékonyan csökkenthető a háziorvosi praxisokban a nem megfelelően gyógyszerelt betegek aránya. Az Egyesült Királyságban végzett PINCER vizsgálatba több mint 480 ezer ember ellátásáért felelős 72 háziorvosi körzetet vontak be. A körzeteket két csoportra osztották: a hibás gyógyszerelés tekintetében fokozott kockázatú betegek esetében egyik részüknél az addig alkalmazott számítógép-generálta visszajelzésre került sor, míg másik részüknél a visszajelzés mellett a gyógyszerész lehetőséget kapott a receptet felíró orvos oktatására és célzott

Tovább folyik a vita az E-cigaretták körül vel folyadékot gőzölögtetnek el és ezt inhalálják. Ebben a folyadékban lehet nikotin és lehet anélkül. Ellentétben a hagyományos cigarettákkal nem éget el anyagokat, a felhasználó nem fogyaszt kátrányt. A felsőfokú bíróság az E-cigarettákkal már sürgősségi eljárásban foglalkozik. Egy sajtóközlemény szerint a tartományi egészségügyi miniszter óvott az E-cigaretták használatától. Az elsőfokú hatóságnál egy előállító alul maradt a panaszával. A felsőfokú bíróság döntése a következő időszakban várható. A minisztérium kijelentette, hogy a szövetségi Egészségügyi Minisztérium, a drogmegbízott továbbá Brandenburg és Bremen tartomány az E-cigarettákat gyógyszerként sorolták be. PZ, 2012.

Az E-cigaretta egy Észak-Rajna Westfália-i bírósági ítélet szerint a nikotintartalmú folyadékkal nem gyógyszer, aminek engedélyre van szüksége. A Köln-i igazgatási bíróság kijelentette, hogy a nikotin lehet ugyan egy gyógyszeranyag is. Az E-cigarettában való anyag azonban nem az ehhez szükséges terápiás célmeghatározásra való. Inkább arról van szó, hogy a nikotin iránti kívánságot kielégítse. A bonni gyógyszerészeti intézet két esetben nikotintartalmú E-cigarettákat már gyógyszerként sorolt be. Ez ellen fordult a bírósághoz egy előállító és egy forgalmazó. A nem jogerős ítélet után az intézet vizsgálja az ítéletet. Az E-cigarettakereskedők szövetsége ezt fontos szakaszgyőzelemnek nevezi. Az E-cigarettánál egy elektromos ködösítőXXI. évfolyam, 2012. május

23

PHARMORIENT 235


Módosították a közgyógyellátásban kapható szívgyógyszerek listáját a cég kérésének megfelelően a 30 szemes gyógyszert a 28 szemes árán támogatja a biztosító. Továbbá „a biztonságos ellátás érdekében” két másik készítmény is felkerült a közgyógylistára. Az OEP-et jogszabály kötelezi arra, hogy amennyiben egy közgyógyellátásra rendelhető preferált termékből termékhiány lépne fel, akkor bevonjon egy másik készítményt, hogy az ellátás folyamatos legyen. forrás: MTI

Egyes szívgyógyszereknél tapasztalt ellátási problémák miatt két másik, azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény került fel a május közepétől érvényes, a közgyógyellátásban kapható termékek listájára – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A közleményben kifejtették: a szívelégtelenség kezelésére szolgáló nebivolol tartalmú készítményből vannak ellátási problémák. A közgyógyellátásra írható 28 szemes készítményből nem tudott szállítani a gyártó, ezért

A legális kábítószerek a legnagyobb probléma férfiaknál 32,4%. A férfiaknak kb. egyharmada, a nők egynegyede dohányzik Németországban. Ebben nagy szerepet játszik a szociális státusz. Az alacsonyabb szociális státuszú férfiak és nők gyakrabban dohányoznak, mint a magasabb szociális státuszúak. Továbbá konzervatív becslések szerint 1,4-1,5 millió ember függ gyógyszerektől Németországban. A gyógyszerfüggők legnagyobb aránya a 40 éven felüliek korcsoportjából származik. Bár a pszichotrop gyógyszerek vénykötelesek, a szerek nagy részét nem akut orvosi problémák miatt rendelik, hanem hosszútávon és elvonási jelenségek elkerülésére szolgálnak. Azért, hogy a széles nyilvánosságot informálják, egy új weboldalt nyitottak. aerzteblatt. de, 2012.

A kábítószer-fogyasztás Németországban az utóbbi években közel azonos szinten maradt. Ez tűnik ki a 2012. évi kábítószer évkönyvből. A kábítószer-fogyasztás főproblémája, mint eddig is, a legális anyagok. A kábítószer-ellenőrzési hivatal ezért hatékony megelőzési intézkedéseket követel. Ilyen például az áremelések, az eladáscsökkentés és a reklámkorlátozások. Ezenkívül jobban figyelembe kell venni a prevencióban a férfiak, a nők vagy a szociális hátrányba lévők különböző problémáit. Az alkoholfogyasztás 2010-ben egy százalékkal csökkent, aminél a sör, mint eddig is, a legtöbbet fogyasztott alkoholos ital Németországban. A problematikus alkoholfogyasztás 12 hónapos prevalenciája a 18-64 éveseknél összesen 21,1%,

Minden németre 3510 euró az egészségért euróval illetve 2,9 százalékkal átlagon felüli volt, nem utolsó sorban a 2009-es válságévben emelkedő orvosi honoráriumok miatt. Az összes kiadás között a legnagyobb kiadásnövekedés a társadalmi ápolásbiztosításban volt 6 százalékkal, amely így elérte a 21,5 milliárd eurót. Közel minden második eurót az ambuláns egészségügyi ellátás intézményeire adták ki. Ebben a legnagyobb tétel az orvosi praxisok forgalma volt, ami mindenesetre csak kevéssé 0,8 százalékkal 43,1 milliárd euróra emelkedett. A fekvőbeteg szektorban a kiadások 104,2 milliárd euróval emelkedtek. Itt a legnagyobb tételt a kórházak képezték, 4,7 százalékos növekedéssel 74,3 milliárd euró értékben. Ärzte Zeitung, online 2012.

Németországban 2010-ben összesen 287,3 milliárd eurót fordítottak egészségügyi szolgáltatásokra. Az egészségügyi kiadások 2010-ben 8,9 milliárd euróval illetve 3,2 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor azonban az egészségügyi kiadások aránya a GDP-ben 11,7-ről 11,6-ra csökkent. Ennek oka volt a pénzügyi válság következményeinek rendkívül erős begyűrűzése, ami 2099-ben a GDP kereken 5 százalékos csökkenéséhez vezetett. Ez tűnik ki a szövetségi Statisztikai Hivatal közzé tett adataiból. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások 2010-ben 3510 euró volt. Ezzel 10 éven belül közel 36 százalékkal emelkedett a ráfordítás. A legnagyobb kiadásviselő a kötelező betegbiztosítás 165,5 milliárd euróval. Itt a kiadásnövekedés 4,7 milliárd PHARMORIENT 235

24

XXI. évfolyam, 2012. május


AMIT A VÁLLALKOZÓNAK TUDNI KELL A baleseti adó szabályai 2012 mint a biztosítási díj. Abban az esetben, ha a gépjármű eladásáig vagy forgalomból történő kivonásáig nem köt új biztosítási szerződést, akkor a baleseti adó bevallási és befizetési kötelezettségének a szerződőnek önadózóként közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé kell eleget tennie. A biztosító a fizetendő baleseti adót akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta. Amennyiben az eredetileg megállapított biztosítási díj változik, abban az esetben a baleseti adó is arányosan változik, a díj növekedése esetén pótlólagos befizetési kötelezettsége keletkezik, csökkenése esetén adó-visszatérítés illeti meg, amelyet a biztosító a visszatérített díjjal együtt visszatérít. Az adó mértéke az adóalap 30 százaléka, de az adó nem lehet több, mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű. Ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizet, akkor ezt a törvény szerint – a baleseti adó megfizetésének elsődlegessége miatt – úgy kell tekinteni, hogy részben vagy egészben a megállapított adót fizette meg. Ilyenkor a biztosító felszólítást küld, amelyben kérni fogja a hiányzó biztosítási díj, illetve baleseti adó megfizetését. Ha a felszólításnak a biztosított eleget tesz, akkor a továbbiakban nincs több dolga az adóval. Ha viszont valaki elmulasztja a befizetést, úgy abban az esetben a biztosítási díj (fedezetlenségi díj) és az adó összegénél alacsonyabb összeg megfizetése a biztosítási szerződés megszűnéséhez vezethet. Ha a biztosító a baleseti adót a fedezetlenségi időtartamra, a türelmi időre nem tudta beszedni, akkor a biztosítási díjjal le nem fedett időtartamra az adót a törvény szerint a biztosítottnak, az adó fizetésére kötelezettnek önbevallással kell az adóhatóság felé teljesítenie. Ebben az esetben a biztosítottnak a biztosítási díjjal le nem fedett teljes időtartamra az adót a napi fedezetlenségi díjtétel alapul vételével kell megállapítania, megfizetnie és bevallania. A fedezetlenségi díjtételek mértékéről a MABISZ honlapján (www.mabisz.hu) lehet tájékozódni. Az adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el. Az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon kell az adót bevallani, illetve – a visszatérítés feltételeinek fennállása esetén – visszaigényelni. Az említett Neta törvény átmeneti rendelkezései szerint, ha a biztosítási időszak 2012. január 1-jét megelőzően kezdődött, akkor az adókötelezettség a biztosítási időszaknak a 2011. december

A múlt év végén a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások újrakötése kapcsán sokat hallottunk egy új adónemről, a baleseti adóról. A hírek tömören arról szóltak, hogy a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjtételek növekedni fognak a baleseti adó mértékével. Hogyan is történik ennek az adónak a megállapítása és megfizetése? A Parlament 2011. november 21-én fogadta el „A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) kiegészítéseként a baleseti adó bevezetésére vonatkozó törvényi szabályozást. A törvény II. fejezete tartalmazza a baleseti adóra vonatkozó szabályokat. Az új adónem bevezetésére az egészségügyi források bővítése érdekében került sor. A szabályozás értelmében 2012. január 1-jétől a gépjármű-felelősségbiztosítás díját 30 százalékos baleseti adó terheli, amelyet a 2011. évi CIII. törvény alapján a biztosítónak kell beszednie, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére továbbítania. Az új adó esetében az adókötelezettség azokat érinti, akire a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (Kgfb. tv.) szerinti biztosítási szerződéskötési kötelezettség vonatkozik, azaz az adó alanya a szerződést kötő személy vagy szervezet. Az adó megállapítására, beszedésére, bevallására és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A biztosítónak a megállapított adót a törvény 2012. január 1-jei hatálybalépését követően együtt kell beszednie az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban az ügyfél a biztosítási díját fizeti. Az adókötelezettség a biztosítási időszak első napján keletkezik, és az utolsó napján szűnik meg. Ha a biztosított nem fizeti meg a díjat, s emiatt a járművét a forgalomból kivonják, akkor az adókötelezettsége ennek napján megszűnik. Így a biztosítók 2012-től a díjjal együtt számlázzák az adót is, a számlán külön tüntetik fel az adó összegét. A biztosított dolga abban áll, hogy a biztosítási díjjal együtt az adót megfizesse a biztosítója felé. Ha az adót a biztosított határidőig nem fizeti ki, akkor szerződése díj-nemfizetés okkal megszűnik. A díj meg nemfizetés miatt megszűnő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésről a biztosítónak kötelessége értesíteni a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, amely akár a gépkocsi forgalomból való kivonásáról is intézkedhet. Új szerződés kötése esetén a fedezetlen időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie, amelynek díja általában magasabb, XXI. évfolyam, 2012. május

25

PHARMORIENT 235


biztosítással le nem fedett időtartamra megállapított adóalap utáni adót a beszedésre kötelezett vagy – önadózás esetén – az adó alanya 2012. február 15-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg az állami adóhatósághoz. Czirjákné dr. Kispál Mónika, Adó-Tipp

31-ét követő részére áll fenn. Ha az adóalany 2011. december 31-ét követő időszakra vonatkozó díjfizetési kötelezettségének esedékessége 2012. január 1-jét megelőzte, akkor a 2011. december 31-ét követő időszakra – napi időarányosítással számított – biztosítási díj, egyszeri biztosítási díj, továbbá a

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj esetén patikában is forgalmazhatók. Fontos megjegyezni, hogy a díj alapja nem a teljes tevékenységből származó, hanem kizárólag a megjelölt tevékenységekből származó árbevétel, illetve jövedelem, vagyis amelyekre az élelmiszerlánc-felügyelet kiterjed. Könnyítést tartalmaz a törvény a termelői szerveződés, vagy a tagjai által alapított vállalkozáson keresztül történő értékesítés esetére, amikor is a bevétel után számítandó felügyeleti díjat maga a termelői szerveződés vagy vállalkozás is megfizetheti akkor, ha a fizetési kötelezettséget a szerveződés vagy vállalkozás szerződésben átvállalta. A felügyeleti díj bevallás határideje május 31., a bevallást a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (NÉBIH) részére kell teljesíteni. A díjat két egyenlő részletben kell befizetni július 31-ig és a következő év január 31-ig. Az eltérő üzleti évet alkalmazó vállalkozásoknak a bevallási határidőig lezárt üzleti év alapján kell bevallaniuk. A díj mértéke jellemzően az érintett tevékenységből származó előző évi nettó árbevétel illetve magánszemély esetén a jövedelem 0,1 százaléka. A díjalapból levonható a jövedéki adó, illetve a népegészségügyi termékadó összege kizárólag annál a vállalkozásnál, amely azokat befizette. Egyszerűsített bevallás és százalékos díj helyett átalánydíj vonatkozik a kizárólag végső fogyasztó számára értékesítő mikro-vállalkozásokra, amelyek évi húszezer forint összegű felügyeleti díjat kötelesek fizetni, továbbá kisvállalkozásokra is, melyek évi hétszázezer forint díj mellett az egyszerűsített bevallást választhatják. Mentesülnek a felügyeleti díj bevallása és megfizetése alól a mezőgazdasági kistermelők, vagyis azok az őstermelők, akinek az e tevékenységéből az adóévben megszerzett bevétele a 8 millió forintot nem haladja meg. Könnyítést tartalmaz a törvény abban az esetben is, ha a felügyeleti díj összege nem éri el az ezer forintot. Ebben az esetben be kell vallani, de nem kell megfizetni a díjat.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A felügyeleti díj alá tartozó tevékenységnek minősül: • élelmiszer-termelési, tenyésztési, vagy kísérleti célból tartott állatok forgalmazása; • élelmiszer-, vagy takarmány-termelési célból termesztett növény, vetőmag, növényi termék, illetve a szaporító és ültetési anyag forgalmazása; • élelmiszer előállítás vagy forgalmazás, beleértve a vendéglátást és közétkeztetést; • takarmány előállítás vagy forgalmazás; • állatgyógyászati készítmény és állatgyógyászati termék előállítása vagy forgalmazása; • növényvédő-szer, termésnövelő anyag vagy EK műtrágya előállítása vagy forgalmazása; • állati eredetű melléktermék kezelése, felhasználása, további feldolgozása, szállítása vagy az ezekből származó termék forgalomba hozatala; • élő állat szállítást végző vállalkozás, továbbá élőállat-szállító járművek mosását és fertőtlenítését végző hely, az idegen állományból származó állatok fogadására • kiválasztott elkülönítő (karantén), állatrakodó, gyűjtőállomás, kereskedői telep, etetőitató állomás, pihentető állomás, állatvásár üzemeltetése; • szaporítóanyag előállítása vagy tárolása; • növény-egészségügyi, állat-egészségügyi, élelmiszer- vagy takarmányvizsgáló laboratórium üzemeltetése; • állatok jelölésére szolgáló eszköz forgalmazása. Az érintett vállalkozásokat TEÁOR szám szerint határozták meg. A listában szerepel a gyógyszer-kiskereskedelem kódja is hivatkozva arra, hogy az állatgyógyászati készítmények engedély PHARMORIENT 235

26

XXI. évfolyam, 2012. május


A patikák döntő többsége abba a kategóriába tartozik, hogy bevallást kell készítenie, de fizetnie nem kell, mert a megadott forgalom 1 ezreléke nem éri el az ezer forintot. A bevallást elektronikus úton kell teljesíteni, amelynek használatához a bevallásra kötelezett vagy annak meghatalmazottja részéről ügyfélkapus regisztráció szükséges. Az ügyfélkapus rendszer aktiválását bármelyik okmányirodában, kormányhivatali és adóhatósági ügyfélszolgálaton és a külképviseleteken személyesen lehet kezdeményezni, részletesebb információ a Kormányzati portálon (www.magyarorszag.hu) található. A Vidékfejlesztési Minisztérium a felügyeleti díj bevallásának és megfizetésének részletes szabályairól szóló végrehajtási rendeletet adott ki áprilisban. Ezzel összhangban a bevallást támogató elektronikus rendszert a NÉBIH 2012. május 1-én helyezte üzembe honlapján. A díjat a NÉBIH részére átutalással kell megfizetni. A bevallási vagy fizetési kötelezettség elmulasztása vagy késedelme esetén a hatóság mulasztási bírságot, illetve késedelmi pótlékot szabhat ki, amelynek legmagasabb összege ötszáz millió forint. A felügyeleti díj nem adó, nem a központi költségvetés bevétele lesz, éppen ezért a bevételeket célzottan csak: élelmiszerbiztonságra, élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos tevékenységekre, fejlesztésekre lehet fordítani. A felügyeleti díj felhasználásáról az Országos Főállatorvos évente köteles beszámolni az Országgyűlésnek. A felügyeleti díj bevezetése kiegyensúlyozott, arányos teherviselést eredményez a teljes élelmiszerlánc-felügyelet területén, szemben az eddigi, a hús-szektort aránytalanul terhelő díjfizetési rendszerrel. A társadalom érdekében végzett szigorú ellenőrzések kiadásokkal járnak. A díj bevezetésével minden olyan vállalkozás és vállalkozó részt vesz a hatósági-igazgatási tevékenység finanszírozásában, amelyek eddig is az élelmiszerlánc-felügyeletet végző szerv által nyújtott garanciák, szolgáltatások igénybevevői voltak. Az Európai Unió több tagállamában is hasonló elvű általános díjfizetési kötelezettség van érvényben az élelmiszerlánc szereplői között. A felügyeleti díj bevezetésével párhuzamosan az élelmiszerlánc-felügyelet területéhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak rendszerét is felülvizsgálja a vidékfejlesztési tárca, melynek következtében a díjak összege és száma is csökken. Az új rendszerrel az alapvető cél, hogy többen fizessenek, az eddiginél kevesebbet. Az élelmiszerlánc szereplők teljes körű regisztrációs rendszerének kiépítése új eszköz lehet a feketegazdaság elleni küzdelemben. XXI. évfolyam, 2012. május

Erősebb élelmiszerlánc-felügyeleti eszközöket igényelnek a fogyasztók A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által rendelt közvélemény-kutatás a hazai élelmiszerbiztonság helyzetét és a lakosság hivatallal szembeni elvárásait vizsgálta. A kutatás eredményei szerint a fogyasztók többsége úgy gondolja, hogy még inkább meg kellene erősíteni a hivatal eszközeit. A hivatal a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán, az állatorvosképzés 225. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében mutatta be a Budapesti Corvinus Egyetem által készített közvélemény-kutatás eredményeit. Az állatorvosok szerepe jelentős az élelmiszerbiztonság megőrzésében. Az állatorvos bírálja el a levágott állat húsának fogyasztásra való alkalmasságát, megvizsgálja a vágóállatokat a gazdaságokban, a vágás előtt és után is. A bemutatott vizsgálat abból a célból készült, hogy a NÉBIH megismerje a hazai élelmiszerbiztonságról kialakított képet, illetve a fogyasztók hatósággal szembeni elvárásait. A kutatás 2012. február 2. és március 24. között készült, 1017 ember személyes megkérdezésével. A vizsgálat alapján elmondható, hogy míg a fiatalabb korosztály nem gondolja, hogy a hazai élelmiszerek biztonságosak lennének, addig az idősebb korosztály jobbnak ítéli a hazai élelmiszerbiztonságot. A hatóság ismertségére rákérdezve az is kiderült, hogy a magasabb végzettségűek ismerik a hatóság munkáját és jobban megbíznak benne. Az átlagos jövedelmű válaszadók szerint pedig a vásárlás helyszíne, a kiválasztott termék márkája határozza meg az élelmiszerek biztonságát. A kutatás eredményei szerint a lakosság kifejezetten elvárja a határozott állami szerepvállalást az élelmiszerbiztonság területén, sőt kifejezetten igénylik, hogy az élelmiszerlánc felügyelete egy kézben, egy hatóság alatt összpontosuljon. A megkérdezettek többsége, 58,39 százaléka ugyanakkor úgy gondolja, hogy a hatóság eszközeit még inkább meg kellene erősíteni. Csupán 16,85 százalékuk véli úgy, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság eszközeinek jelenlegi szinten tartása elegendő. A válaszadók kis része, 3,97 százaléka gondolta úgy, hogy felesleges az élelmiszerlánc ellenőrzésbe befektetni. A NÉBIH a kutatás eredményeire alapozva a jövőben törekszik a fogyasztók igényeinek kielégítésére. A hatóság partnerségi viszony kialakítására törekszik a fogyasztókkal és a vállalkozásokkal egyaránt. A hivatal nyitott ezért a lakosság által jelzett problémákra, továbbá cél a vállalkozások számára a tanácsadás a jogszabályok értelmezésében és a jó gyakorlatok megtalálásában. 27

PHARMORIENT 235


Tartalom MAGYOSZ közgyűlés................................................................................................1 Hagyományt teremtenek az egészségügyi miniszterek ..............................................4 Antibiotikumok gyermekek részére............................................................................8 Az Egyesült Államok szakértői rábólintottak egy új, kövérség elleni szerre ............9 A vitaminhiányról .....................................................................................................10 Hírek..........................................................................................................................14 Új technológia a gyógyítás szolgálatában.................................................................16 Magyar Kórházszövetség állásfoglalása ...................................................................18 Több mint egymillió ember veszítheti el a gyógyszerét...........................................20 Betiltják a patikai ajándékosztást..............................................................................21 Hírek..........................................................................................................................22 AMIT A VÁLLALKOZÓNAK TUDNI KELL A baleseti adó szabályai 2012...................................................................................25 Élelmiszerlánc-felügyeleti díj ...................................................................................26 **************************************************

Előzetes a PHARMORIENT 2012. 236. szám tartalmából: – Kábítószerhelyzet Európában – Újfajta gyógyszerek – Szünetel a védőoltások gyártása – Csökkenő tbc incidencia – Nemzetközi tapasztalatok – Amit a vállalkozónak tudni kell ************************************************** Gyógyszerészeti tájékoztató folyóirat Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Fekete Tibor A kéziratok és mellékletek őrzését vagy visszaküldését nem vállaljuk. Kiadja: KF & T Vállalkozási Iroda és Kereskedőház Kft., 1144 Budapest, Gvadányi u. 87. Telefon: 383-8039, 383-8011, Fax: 383-8177 • E-mail: fekecs@mail.datanet.hu Felelős kiadó: a KF & T KFT. ügyvezetője Lapalapító kiadó: dr. Kecskés Imre HU ISSN 1216-6456 Előfizethető a kiadó címén. Előfizetési díj: egész évre 6952 + áfa (5%), összesen 7300 Ft. Nyomdai munkák: F-G-M Béda Books Kft. PHARMORIENT 235

28

XXI. évfolyam, 2012. május


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.