Bajzáth Mária: A rabbi és az oroszlán

Köszönöm ezt a könyvet azoknak a felnőtteknek és gyerekeknek, akik már hallgatták ezeket a meséket, és szeretettel ajánlom azoknak, akik még nem…

BEVEZETO Példázatot, mesét kevésbe ne végy!

(A midrás irodalom számos helyén)

A zsidó meséket összegyűjtő kötet különleges birodalomba röpíti az olvasót. Csodákkal, hittel és imával teli, ravasz, bölcs rendbe, kóser világba. Ismeretlenül is ismerős, ismerősen is ismeretlen történetekbe vezetik majd haszid cádikok, jeruzsálemi rabbik, kóbor zsidók. A történeteket mesélve és hallgatva élő kapcsolat teremtődik zsidó és nem zsidó, múlt és jelen, szülő és gyerek, pedagógus és diák, ember és ember között.

Tizenöt fejezetbe tizenöt nagy témát és hetven mesét válogattam, arra törekedve, hogy a világ sok-sok teremtménye helyet kapjon benne. Olvasható a könyvben kicsiknek és nagyobbaknak szóló történet, van közöttük hosszú és rövid, vidám és szomorú mese. Az Állatmesék fákról, füvekről, hegyekről, völgyekről, természeti jelenségekről, emberről szólnak, a Lelemény, ravaszság című rész pedig igazról, hamisról, örök értékekről és tünékeny talmiról.

Az első fejezet meséi Bölcs zsidók világába vezetnek, ahol nemtől, kortól és rangtól függetlenül érték a tanulás, a tudás, az igazság. Vannak olyan történetek, amelyekben gyerekek tesznek igazságot, és felnőtteknek mutatnak utat, van, ahol a tolvajtól 5

tanulhatunk, máshol rabbiktól vagy magától bölcs Salamontól.

Minden mese azt üzeni, figyelj a világ minden részletére, légy éber, gondolkodj szabadon, tanulj az okosabbaktól, kérdezz bátran, és felelj merészen.

Igazi kincsekre talál a második fejezet olvasója. Kézzel nem fogható, örök értékekre, olyanokra, amelyek biztosan a javunkra szolgálnak „ebben az életben itt a Földön, de még a túlvilágon is.” Szabadságról, tudásról, vendégszeretetről, jótékonykodásról olvashatunk, mindarról, ami emberré teszi az embert. Élet-halál titokzatos, olykor félelmetes, ám mindig kiszámítható világába vezetnek a harmadik rész történetei. A zsidó mesék kiválasztott hősei beléphetnek a halál birodalmába, megmászhatják a halál hegyét, melyet élő ember lába nem tapodhat, beszélhetnek a halállal, és hozhatnak tőle üzenetet minden halandónak: „Az egyetlen dolog, amit maga mögött hagyhat az ember, a jó cselekedeteiből származó jó hírneve.” Végső soron a halálról szóló mesék is az élet értékét és diadalát, a Teremtő végtelen hatalmát hirdetik, mint ahogy A mese és a mesemondó vagy a Hit és az ima ereje fejezetek történetei is.

Dzsuha előképe az iszlám világban rendkívül népszerű Naszreddin Hodzsa, akinek valós és kitalált kalandjairól szóló történetei elterjedtek szinte az egész világon. Dzsuha kétarcú figura: egyrészről ő a falu bolondja – naiv, jóhiszemű –, másrészről pedig agyafúrt, pikareszk alak. A róla szóló mesék humorosak, és a felszín alatt általában valamilyen bölcseletet, erkölcsi példázatot 6

fogalmaznak meg, gyakran nagyon ellentmondásos, sokszor abszurd formában.

Miértek és hogyanok, kérdések és válaszok a mese nyelvén.

Földi és égi dolgokról, a tyúkról és a kígyóról éppúgy szólnak ezek a történetek, mint az imáról és a gondviselésről.

Hazugságok és igazságok, Ólom és méz, jó-rossz, lenn-fönn, ígyúgy Menny és pokol. Ellentétek, végletek, amelyeket csak egy hajszál választ el egymástól, „a világ lépcseje, egyik felvisz, másik le”. Mindhárom fejezet minden története többféle lehetőséget és irányt mutat meg, de mindig maga az ember dönti el, merre indul, merre tart, mi a célja. A család, a róla szóló mesék és belőlük merített útravaló sokat segíthet abban, hogy megtaláljuk a helyes irányt és a valódi célt. „Isten azért teremtette az embert, mert szereti a mesét”.1 Az ember pedig továbbadja, meséli, éli az évezredes történeteket, felismeri magát bennük, s közben saját magán tapasztalja a Varázslatot és átváltozást.

Bajzáth Mária

1 | Halasi Zoltán (szerk.) (2014): Zsidó közmondások. Kelet Kiadó, Budapest.

7

A TITOKZATOS PALOTA

alamon királynak rengeteg kincse volt.

Egyik kedvence egy sokmérföldnyi18 hoszszúságú varázsszőnyeg volt, melyet aranyfonálból szőttek. A király titkos parancsára ra

a szőnyeg felemelkedett a földről, és utasát távoli, egzotikus vidékekre repítette.

Egy nap a király összehívta szolgálóit, felszálltak a szőnyegre, és hosszú útra indultak. Amint a szőnyeg magasan a föld fölé emelkedett, a király – lelkében büszkeséggel – ezt gondolta: – A Szent és Áldott Isten engem tett minden teremtménye urává. Ezen a világon senki nem bölcsebb nálam.

Ekkor váratlanul egy erőteljes széllökés az oldalára billentette a szőnyeget. A király és társai majdhogynem lezuhantak róla. Salamon király dühbe gurult, és utasította a Szelet, hogy vonuljon vissza.

– Rendben, hatalmas király, megteszem, amire kérsz – válaszolta a Szél. – De soha nem szabad megfeledkezned az én hatalmamról. Nem lehetsz ennyire gőgös. Te is csak hús-vér ember vagy,

18 | Mérföld: Hosszmérték nagy távolságok megjelölésére. Országonként és koronként más és más a nagysága. A legelterjedtebb az angol mérföld használata, ami körülbelül 1,6 kilométer.

52

akiből egy nap nem marad több, mint egy maréknyi homok. Most pedig kapaszkodj jól a szőnyegbe, mert messzi tájra viszlek!

A szőnyeget hosszú napokon és éjszakákon keresztül repítette tovább a Szél, míg egyszer csak megérkezett egy hatalmas hegyre, melyen ragyogó aranyból épült palota állt. A király és társai leléptek a szőnyegről, és csodálkozva bámulták az előttük elterülő hihetetlen látványt. Salamon király így szólt: – Még soha életemben nem láttam ehhez foghatót. Gyertek, menjünk be, és nézzük meg, mi van odabenn!

A király és szolgálói elindultak a palota felé, ám csak ekkor vették észre, hogy azt hatalmas falak veszik körül, és nyoma sincs a bejáratnak. A király utasította egyik szolgálóját, hogy másszon fel a tetőre, és próbálja meg kideríteni, merre van a palota bejárata. A szolgáló felmászott, de mindössze egy hatalmas sólymot látott, amelyik épp a kicsinyeit gondozta. Salamon király, aki ismerte az állatok nyelvét, a saját nyelvén szólította meg a sólymot. A madár azonnal előtte termett, elénekelt egy himnuszt Salamon dicséretére, melyben Szentnek és Áldottnak nevezte, valamint a Királyok királyának, majd méltóságteljesen meghajolt előtte.

– Mi a neved? – kérdezte a király.

– A nevem Elanod.

– Elanod, van ennek a palotának bejárata?

– Nem tudom, uram. Még soha nem hallottam ilyesmiről, és nem is láttam bejáratot errefelé.

53

– Hány éves vagy, Elanod?

– Uram, királyom, hétszáz esztendős vagyok.

– Kit kérdezhetnénk meg a palota bejáratáról? – kérdezte Salamon király.

– Van egy bátyám, aki kétszáz esztendővel idősebb nálam. Ő talán tud segíteni.

Ekkor a király megkérte a sólymot, hogy hívja oda a bátyját.

Nem sokkal később egy másik sólyom szállt le melléjük. Az is meghajolt Salamon előtt, és elénekelte ugyanazt a himnuszt.

– Mi a neved, sólyom? – kérdezte tőle Salamon.

– Az én nevem Alof.

– Alof, tudsz-e valamit ennek az aranypalotának a bejáratáról?

– Nem, uram, királyom, arról semmit nem tudok, de van egy bátyám, aki négyszáz esztendővel idősebb nálam. Talán ő tud segíteni.

A király parancsára Alof elrepült, hogy odahívja a bátyját, és hosszú idő elteltével egy harmadik hatalmas sólyom állt Salamon király előtt. Ez a sólyom már nagyon öreg volt, és alig tudta mozgatni hatalmas szárnyait. Ő is ugyanazzal a himnuszszal köszöntötte a királyt, mint a testvérei, majd mélyen meghajolt Salamon előtt.

– Sólyom, milyen néven ismernek téged? – kérdezte a király.

– Altaamor a nevem.

– Altaamor, tudod-e, hogy merre van az aranypalota bejárata?

– Nem tudom, uram, királyom, soha nem láttam a bejáratát.

Apám szerint volt egykor bejárata a nyugati falon, ám a századok 54

során teljesen belepte a homok és a föld. Ha utasítod a Szelet, hogy fújja el a homokot és a földet, meg fogod találni a bejáratot.

Salamon magához rendelte a Szelet, majd ráparancsolt, hogy fújja el a homokot és a földet a nyugati fal elől. A Szél teljes erejével fújni kezdett a fal irányába. Egyet, kettőt, hármat fújt, és máris megjelent a bejárat!

A kapu fölött a következő szavak jelentek meg: „Ó, emberek fiai, tudjátok meg, hogy mi egykor ebben a palotában éltünk! Örömet és élvezetet nyújtott mindannyiunk számára. Ám a nagy éhínség ránk szakadt, földet kellett ennünk búza helyett. Elmúltunk a világból, az enyészetté lettünk.”

A kapu zárján Salamon újabb üzenetet fedezett fel: „Csakis az léphet be ebbe a palotába, aki király vagy próféta.”

A kaputól jobbra egy üvegdoboz állt, benne a palota kulcsai.

Salamon elvette a kulcsokat, kinyitotta a kaput, és belépett a palotába. A palota falait ragyogó, aranyfoglalatokba zárt rubintok, gyémántok és zafírkövek díszítették.

Salamon király végigjárta a palota valamennyi szobáját, egyik ragyogóbb és díszesebb volt, mint a másik. A hetedik szobába érve hatalmas kristályszoborra lelt. A szobor mindkét oldalán márványoszlop állt, talapzatára pedig a következő szavakat vésték: „Én vagyok Saddad, Aad fia, és számtalan harcos felett uralkodtam; ám a Halál Angyala értem is eljött, nem tehettem semmit ellene. Tudd meg tehát, emberfia, hogy nem élheted gőggel az életed, hiszen végül minden ember porrá és homokká 55

válik, és visszatér igazi otthonába! Az egyetlen dolog, amit maga mögött hagyhat, a jó cselekedeteiből származó jó hírneve.”

Salamon csak most értette meg jól a Szél szavait.

A CSODĂ LATOS KIS Ă–REG

egy napon, hogy Meir Lehmann, „A tĂśrtĂŠneteket mesĂŠlveĂśrtĂŠnt ĂŠs hallgatva İßź ĂťĂąÄ€ĂłÄƒĂżĂźĂąÄ„ ĄþĂþýĄźôÚÝ ÄŠÄƒĂšĂ´Ĺ´ İă Þþý ÄŠÄƒĂšĂ´Ĺ´Í› ýƯߥ İă úþßþÞ͛ ÄƒÄŠĆ˛ĂźĹş İă áĉþĂþÝ͛ a mainzi rabbi kora hajnalban felkelt, imĂĄdÄ€ĂľĂ´ĂąĂˇĹ´ĂˇÄ…Äƒ İă Ă´ĂšÄŒĂťÍ› þýòþĂ İă þýòþĂ ÝšĊšĄĄ.â€? kozott, megreggelizett, majd kĂŠszĂźlĹ‘dni kezBajzĂĄthdett, MĂĄria mesepedagĂłgus hogy a pĂĄlyaudvarra induljon. A hitkĂśzsĂŠg kĂŠt mĂĄsik elĂśljĂĄrĂłjĂĄbĂłl ĂĄllĂł kĂźldĂśttA Ď’Ď‹ ÄŠÄƒĂšĂ´Ĺ´ Ă˝ĂľÄƒÄ°Ä„Í› ĂźĂľĂˇĂľĂžĂ´ÄŒÄ„ İă ĄšĂĄİÞþĄþĄ ĹˇÄƒÄƒÄŠĂľĂˇÄ‰ĆśĂşÄ„Ĺş Ä†ÄŒĂźĂżĂˇĂąsĂŠg ĂŠlĂŠn kellett Berlinbe utaznia. Ăšgy beÄ„ÄŒÄƒĂťĹˇÄ„ĂľÄ„ Ąšòò Ä°Ä†Ä„ĂšÄŠĂľĂ´ĂľÄƒ Ă¸ĂšÄŒĂžÄ‰Ä„ ĀŴĄÿß͞ ĂłÄƒĂżĂ´ÄŒĂťĂťĂąĂź İă øÚĄĄþß ĄþßÚ͛ szĂŠltĂŠk meg, hogy a vonat indulĂĄsa elĹ‘tt nĂŠhĂĄny perccel talĂĄlkozÄ‚ĂąÄ†ĂąÄƒÄŠ İă Ă˛ĹˇĂźĂłÄƒÍ› ÿßĉÝÿĂ ăĊĹ?Ä†ĂśĂąĂłÄƒĂąÄ‚Ĺ´Í› Ă˝ÄŒÄƒĂťĂżÄ‚ Ă¸Ä…Ă˝ĂżÄ‚ĂżÄƒ ĄšĂĄİÞþĄþÝ nak az ĂĄllomĂĄson. MĂĄr a kabĂĄtjĂĄt hĂşzta, amikor egyszerre idegen ùĊ İßþĄ ĂźĂľĂˇĂśĂżĂžÄ„ĂżÄƒĂąĂ˛Ă˛ ĂťÄ°Ä‚Ă´Ä°ÄƒĂľĂšÄ„ İă Ăą ĂşĂľĂźĂźĂľĂˇÄŠĂľÄ„ĂľÄƒ ÄŠÄƒĂšĂ´Ĺ´ ƲÞÞþĀþÝþĄ hangot hallott az elĹ‘szobĂĄbĂłl: ĂşÄŒÄ‚ĂşÄŒĂť ÝšĂƲß͞ – Azonnal beszĂŠlnem kell a rabbival!

A NĂŠpmesekincstĂĄr PluszÍ ÄƒĂżÄ‚ĂżÄŠĂąÄ„ ĆŻĂş ÝšĄþĄþ ĂąĂşÄŠÄŒÄ„Ă¸ ÄŒÄ‚ĂšĂą Ă˝ĂľÄƒĂľ-

– Sajnos a fĂŠrjem most nem ĂŠr rĂĄ, ĂŠpp indul a vonata. JĂśjjĂśn Ä€ĂľĂ´ĂąĂˇĹ´ĂˇÄ…Äƒ İă Ă˛Ä…Ă´ĂąÄ€ĂľÄƒÄ„Ăš ÄŠÄƒĂšĂ´Ĺ´ ĂšÄƒĂťĂżĂźÄŒĂť ĂľĂˇÄ‰Ć˛Ä„Ä„Ă˝ĆśĂťĹˇĂ´Ä°ÄƒÄ°Ă˛ĂľĂž úšĄĄ vissza holnap! – mondta a felesĂŠge. ßİĄĂþ͛ øÿáĉ Ăą Ă˝ĂľÄƒÄ°Ăť ýþáòĹ?ĊøùĄŴ İă Ă¸ĂľĂźÄ‰ĂľÄƒ ĂšÄƒĂ˝ĂľÄ‚ĂľÄ„ĂľĂťĂľÄ„ ĄƲÝĂšĊĊþÞþÝ Ăą ÄŠÄƒĂšĂ´Ĺ´ ĂťÄ…ĂźÄ„ĆŻÄ‚ÄŒÄ‚Ĺ´ĂźÍ› þáĉƯĄĄùß ĀþôÚá Ä†ĂąĂźĂźÄŒÄƒĂš Ă¸ĂżÄ†ĂąÄ„ĂąÄ‚Ä„ĂżÄŠÄŒÄƒ ÞİßÝƲß͛ – Nem-nem-nem, nekem azonnal beszĂŠlnem kell vele! ÉletÄƒÄŠĆ˛ĂźĹşĂť İă áĉþĂþÝþÝ ÄƒÄŠÄŒĂ˝ÄŒÄ‚Ăą ÚĂÿôùßýÚ İßýİÞĉĄ ĂšÄƒ ĂžÄ‰ĆŻĂşÄ„ÄƒĂąĂžĂąĂťÍž halĂĄl kĂŠrdĂŠsrĹ‘l van szĂł! – kiabĂĄlta izgatottan a lĂĄtogatĂł.

A rabbi a feldĂşlt szavak hallatĂĄra kinyitotta az ajtĂłt, ĂŠs behĂ­vA NĂŠpmesekincstĂĄr PluszÍ ÄƒĂżÄ‚ĂżÄŠĂąÄ„Ă˛ĂąĂž Ă˝ÄŒÄ‚ ýþáúþßþÞĄÍ?

ta az ismeretlent. Ăš Ăą ĂźĂľĂˇĂľÄ‚ĹşÄƒĂľĂ˛Ă˛ Ăą Ä†ĂšĂźÄŒĂˇĂżĂžÍ§ – SĂłlem ĂĄlĂŠhem19, rabbi! EmlĂŠkszel rĂĄm? – lĂŠpett be egy tĂśA NĂŠpmesekincstĂĄrÍ ÄƒĂżÄ‚ĂżÄŠĂąÄ„Ă˛ĂąĂž Ă˝ÄŒÄ‚ ĂżĂźÄ†ĂąÄƒĂ¸ĂąÄ„Ĺ´Í?

pÜrÜdÜtt Üregember, Ês nyújtotta a kezÊt. ĄĄ ĆùáĉÿÝ͛ ĂùáĉÿáÿÝͤ 19 |

ÄŒÄ‚ĂżĂ˝ ùĊ ĆŻĂş Ä†ÄŒÄ‚ĂąĂ˝ĂąÄ„ iáĉ ýþáĉþÝ ùĊ ĂšÄƒĂťĂżĂźÄŒĂ˛Ăą ZsidĂł ĂźdvĂśzlĂŠsi forma. JelentĂŠse: bĂŠke veletek! Ebben a mesĂŠben a jiddis kiejtĂŠs szerinti ĂĄtĂ­rĂĄst ĂľÄƒĂľĂśĂżĂˇĂźĂąĂźĂťĂżÄŠÄŒÄƒĂżĂť áĉƜúĄþýİÞĉþ ĎŒÍž ÎŒ ĂľĂ´ĂąĂˇĹ´ĂˇÄ…ÄƒĂżĂťĂžĂąĂť tartottuk meg. Mai izraeli kiejtĂŠssel: sĂĄlom ĂĄlĂŠhem.

ÝÿßÚòĂÚÝÚùôÿ͞øą ώϑϔϔ Ą

57