Bajzáth Mária: Mi a legerősebb a világon?

Page 1

Mi a legerősebb a világon? 4 0 0 TAL ÁLÓS K É R D É S É S TA L Á N YO S M E S É K A V I L ÁG M I N D E N TÁJÁR ÓL


Szöveg © Bajzáth Mária, 2017 Illusztrációk és könyvterv © Maros Krisztina, 2017 Szerzőfotó © Szabó Virág, 2017


Tévhit, hogy a találósokat és a megoldásaikat meg kell tanulni, mint egy verset. Nem memoriterek, nem bebiflázandó szövegek, a megfejtés a fent leírt gondolkodásmód eredménye. Az elvarázsolt vár című perzsa népmesében a találós kérdések megfejtésének módját is megtaláljuk, a fő kérdést megelőző találós kérdések előkészítik, egyfajta kulcsként nyitják a végsőt. – Mondd csak mi az, ami nélkül se növény, se állat, se ember nem tud meglenni? Kevés belőle életet ad, sok pedig megöl. Behruz rávágja: – A víz! A lány feltette a második kérdést: – Mi az: akármennyit rohan, célhoz sosem ér? – A szél – felelte Behruz. – Mi az, aminek minden része új életet táplál, maga mégsem lesz kevesebb? A fiú erre is megfelelt: – A föld. Mej-Kuj tovább kérdezte: – Mi az: akármilyen sok is, egyre kevesebb lesz és végül teljesen elfogy? – A tűz – felelte Behruz. A lány ekkor ezt kérdezte: – Melyik az a vár, amelyik négy dologból áll, és két oszlopon nyugszik? A várat egy bölcs uralkodó kormányozza, két 10


felügyelővel. Első negyedében hét kapu van egy őrrel. Van még ott két besúgó meg két őrző. A fiú erre is nyomban rávágta: – Ez a vár az ember, amely vízből, levegőből, földből és tűzből van, és a két lábán áll. Uralkodója a lélek, s a két felügyelő a két szem. A város első negyede a fej. A hét kapu a két szem, a két fül, két orrlyuk és a száj. Az őr az értelem, amely távol tartja az embert a hitvány cselekedetektől. A két besúgó a két fül, s a két őrző pedig a két kar. Ők védelmezik a testet.2 Ezt a gondolkodásmódot tanítani és tanulni lehet. Ezért születtek a letölthető képkártyák, amelyek megmutatják (szándékosan oktató jelleggel), hogyan juthatunk el a kérdéstől a megfejtésig. Egy lyukon bebújsz, két lyukon kibújsz, mikor gondolod,

2

hogy bebújtál, akkor már ki is bújtál! Mi az? (Nadrág)

2 Simon Róbert (vál.) (1965): Tolvajok kútja. Perzsa népmesék. Európa Könyvkiadó, Budapest. Fordította: Simon Róbert.


135. Ha tél, ha nyár, mindig egy ingben jár. Mi az? (Fenyőfa) 133. Tű meg cérna nélkül, Gyöngyös függő készül. Isten teremtette, az ember leszedte. (Szőlőfürt) 134. Kicsi fején nagy kalap, kuporog a fa alatt. M Mi az? (Gomba)

136. Zsákocskából egy sereg, minden zsákban öt gyerek. Mi az? (Borsó)

Égi te ste k 137. Reggel fölkel, este lefekszik, mégsem megy dolgozni. Mi az? (Nap)

36


184. Hány szem borsó megy egy fazékba? (Egy sem megy, bele kell rakni) 185. Egy fán ül tizenkét veréb. 182. Ha felállítanánk, az égig érne. Mi az?

Ha egy vadász egyet lelő közülük, mennyi marad a fán? (Egy sem, mert a többi elrepül)

(Az országút) 186. 183. Az anyja meg se születik, s a fia már a ház tetején jár. Mi az?

A fehér galamb, ha berepül a kéménybe, hogyan jön ki? (Kormosan)

(Füst) 187. Apám fia, mégse bátyám. Ki az? (Öcsém) 45


224. Akármennyi vizet töltenek bele, mégsem telik meg.

226.

Mi az?

Ezer tűje van, mégsem varr.

(Tölcsér)

(Sündisznó) 227.

Ál l atok

Melyik az a szárnyas állat, amelyik szoptat?

225.

(Denevér)

Háta bársony, hasa vászon,

228.

szeme pilla,

Pénze van, de nem tudja,

farka villa,

se nem ad, se nem vesz,

feje bot.

meg sem gazdagodik.

Mi az?

Mi az?

(Fecske)

(Hal) 229. Ezt fejtse meg, aki tudja: télen fehér, nyáron barna, füle nagy, de farka kurta. Mi az? (Nyúl)

51


70

74

81

64 87

105

115

122


64

70

74

81

Fehér pokróc egész Földön,

Két gazdasszony asztalt terít,

Hány feje van minden

Egy hordón hét lyukacska.

nem itt szövik, az égből jön.

de csak évente egyszer,

embernek?

(Az ember feje)

Mi az?

az kedves zöld abroszával,

(Öt: fej, kézfejek, lábfejek)

(Hó)

ez meg tiszta fehérrel. (Nyár és tél)

87

105

115

122

A földben születik,

Egy kis hordóban, kétféle bor,

Lábon járó párna,

Füvek sűrűjében

nagy tűzben égetik,

sárga és fehér.

gúnár úr a párja.

barna zenész csücsül,

karikára nyújtják,

Ha egyszer csapra vered,

(Liba)

senki sem kéri rá,

az ujjadra húzzák.

többé be nem zárod.

ő mégis hegedül.

(Gyűrű)

Mi az?

Mi az?

(Tojás)

(Tücsök)


www.kolibrikiado.hu www.facebook.com/kolibrikiado Felelős kiadó a Kolibri Kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Balázs Eszter Anna Szerkesztő Rácz I. Péter Olvasószerkesztő Török Tünde Műszaki szerkesztő Kovács Balázs Sándor Nyomdai előkészítés Maros Krisztina A borítót Maros Krisztina tervezte Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben, 2017-ben Felelős vezető Balla László, az igazgatóság elnöke ISBN 978-615-5591-54-9


A táltos királykisasszony Hány feje van az embernek? Hányat lép a kígyó egy nap? Mennyit bír ki a búzaszem Melyik ágon nincsen levél? Az okos menyasszony

163 167 170

„Akőkirályfi találós kérdés a világ minden táján megtalálható, źsi mƶfaj. Fejleszti 185 A

a gondolkodást, a ҉gyelmet, a szókincset, a nyelvi kreativitást, az olvasást,194 A bíró okos lánya a szövegértést, a képzelźerźt, a képalkotó képességet és az együttmƶködési készséget. Éppen ez a könyv és a letölthetź játék célja is.”

TOVÁBBI TALÁLÓS MESÉK JEGYZÉKE Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója

198

TALÁLÓS KÉRDÉSEK SZÁRMAZÁSI HELYE 199 A Népmesekincstár mesegyƶjteményeket kiegészítź új, TALÁLÓS KÉRDÉSEK FORRÁSJEGYZÉKE 200 Népmesekincstár Plusz-sorozat részei a mindennapi életünkkel NÉPMESÉK FORRÁSJEGYZÉKE 201 kapcsolatos, évszázadok alatt felhalmozódott tudást gyƶjtik össze. A sorozat elsź kötetében a találós kérdéseké a fźszerep. Ebbe a válogatásba csak azok kerültek, amelyek a mai gyerekek számára is érthetźk, mert aktív szókincsre épülnek. A korszerƶsége és sokszínƶsége miatt hiánypótló gyƶjteményben olvasható 400 találós kérdést és 16 talányos mesét Bajzáth Mária mesepedagógus a világ minden tájáról válogatta. A tematikus fejezetek kezdź, középhaladó és haladó szint szerint tagolódnak. A Népmesekincstár-sorozatban megjelent: Itt vagyok, ragyogok! Járom az új váramat Így megyek az iskolába Mesefoglalkozások gyƶjteménye 1. – Pedagógusoknak

kolibrikiado.hu 3299 Ft


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.