Quentin Blake illusztrรกciรณival
Az első csoda
Matilda visszaült a padba. Dorong kisaszony is elhelyezkedett a tanári asztal mögötti széken. Most ült le először a becsöngetés óta. Kinyújtotta a kezét, és megfogta a vizes kancsót. Nem emelte fel, csak kezét a kancsó fülén tartva így szólt: – Sosem értettem, miért ilyen undorítóak a kisg yerekek. Megkeserítik az életemet. Kis férgek. Meg kell szabadulni tőlük, amilyen gyorsan csak lehet. Ahogy a legyektől is megszabadulunk rovarirtó spré és légypapír segítségével. Ki kellene fejleszteni egy sprét kisgyerekek ellen. Régi álmom, hogy belépek egy osztályterembe egy hatalmas sprével a kezemben, és lefújom a kölköket. De lehet, hogy egy óriási légypapír még hatékonyabb lenne. Felakasztanék párat az iskolában, a gyerekek meg szépen beleragadnának, és egyszer s mindenkorra megszabadulnék tőlük. Maga szerint is jó ötlet, ugye, Czukor kisasszony?
194
Az első csoda
– Ha viccnek szánta, igazgatónő, ki kell, hogy ábrándítsam, mert szerintem egyáltalán nem vicces – felelte a tanító néni halkan a terem végéből. – Szóval nem tartja viccesnek, amit mondtam, Czukor kisasszony? – ütötte a vasat Dorong kisas�szony. – Ez azért van, mert nem viccnek szántam. Szerintem a tökéletes iskolában nincsenek gyerekek. Egy szép napon alapítok egy ilyen iskolát. Lefogadom, hogy rettentő népszerű lesz. Ez a nő megőrült, gondolta magában Czukor kisasszony. Elment az esze. Nem a gyerekektől kellene megszabadulni, hanem tőle. Dorong kisasszony végre felemelte a nagy kék kancsót, és töltött egy kevés vizet a poharába. A vízzel együtt azonban a hosszú, nyálkás gőte is beleloccsant a pohárba. Loccs! Dorong kisasszony üvöltve pattant fel a székéről, mintha petárda robbant volna alatta. Most már a gyerekek is meglátták a hosszúkás, nyálkás, sárga hasú, gyíkszerű teremtményt, ahogy a pohárban tekergőzik, és ők is fészkelődni kezdtek, majd kiáltozva felugráltak. – Mi ez? Fú, de undorító! Ez egy kígyó! Egy krokodilkölyök! Egy aligátor!
195
Matilda
– Vigyázzon, Dorong kisasszony! – kiáltott fel Levendula. – Harap! A félelmetes és óriási igazgatónő csak állt ott zöld térdnadrágjában, és remegett, mint a nyárfalevél. Rettentően feldühítette, hogy valakinek sikerült így ráijesztenie, mert mindig is büszke volt arra, hogy ő semmitől sem fél. Rémülten meredt a pohárban vergődő lényre. Most látott gőtét elő-
196
Az első csoda
ször életében. A környezetismeret nem tartozott az erősségei közé. Halványlila fogalma sem volt arról, hogy mi ez a lény a pohárban. Mindenesetre rettentően undorítónak találta. Dorong kisasszony lassan visszaereszkedett a székre. Rettentően dühösnek látszott. Apró fekete szemében a harag és a gyűlölet parazsa izzott. – Matilda! – kiáltott. – Állj fel! – Én? – kérdezte a kislány döbbenten. – Már megint mit csináltam? – Állj fel, te undorító kis csótány! – De hát nem csináltam semmit, Dorong kisasszony! Tényleg nem! Fogalmam sincs, hogyan került ide ez a micsoda. – Most azonnal állj fel! Matilda vonakodva felállt. A második padban ült, Levendula előtt, akinek hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt. Nem akarta bajba keverni a barátját. Viszont esze ágában sem volt bevallani, hogy ő tette a gőtét a kancsóba. – Aljas, undorító, gonosz kis féreg vagy! – üvöltött Dorong teli torokból. – Nincs helyed ebben az iskolában! Az ilyeneknek rács mögött a helyük, ott bizony! Megszégyenítelek! Kicsa-
197
Matilda
patlak! A gondnok fog kikergetni az épületből! Fegyveres őrökkel foglak hazakísértetni! Legalább negyven évre a fiatalkorúak javítóintézetébe kellene kerülnöd! Dorong kisasszonynak teljesen elborult az agya, a feje vörös lett, mint a cékla, a szája sarkában nyál habzott. De nem ő volt az egyetlen, aki kijött a sodrából. Matilda feje is kezdett elvörösödni. Általában nem zavarta, ha olyasmivel vádolták, amit ő követett el. Azt igazságosnak tartotta. Az viszont teljesen új volt a számára, hogy olyan dolgot akarnak a nyakába varrni, amit nem ő követett el. Az égvilágon semmi köze nem volt a pohárban ficánkoló lényhez. Nem hagyom, hogy rám kenje a balhét, gondolta a kislány. – Nem én voltam! – sikította. – Dehogynem! – ordított magából kikelve Dorong kisasszony. – Senki más nem tud ilyen disznóságot kitalálni! Apádnak igaza volt, amikor figyelmeztetett, hogy egy elvetemült kis gonosztevő vagy! – Az igazgatónő végleg kijött a sodrából. Úgy vagdalkozott, mint egy
198
Az első csoda
eszelős. – Neked most már befellegzett ebben az iskolában, ifjú hölgy! Személyesen gondoskodom róla, hogy olyan helyre kerülj, ahol a varjak sem tudnak lekakálni! Az is lehet, hogy soha többé nem fogod látni a napot! – De mondom, hogy nem én voltam! – üvöltötte Matilda. – Soha életemben nem láttam még ezt az élőlényt. – Egy… egy… egy krokodilkölyköt tettél az ivóvizembe! – üvöltött Dorong kisasszony. – Ennél nagyobb bűnt nem lehet elkövetni iskolaigazgató ellen. Most pedig ülj le, és egy szavadat se halljam! Ülj le! Most azonnal!
199
Matilda
– Értse már meg, hogy nem én… – kiabált tovább Matilda. Nem volt hajlandó leülni. – Nem mondom többször, hogy fogd be a szádat! – ordította Dorong kisasszony. – Ha nem hallgatsz el azonnal, megismerkedhetsz az övem csatos végével! Matilda lassan, nagyon lassan visszaült a székére. Micsoda igazságtalanság! Mégis hogy merészelik kicsapni az iskolából olyasvalamiért, amit nem ő követett el? Matilda egyre dühösebb és dühösebb és dühösebb lett. A végén már annyira dühös volt, hogy majdnem felrobbant. A gőte még mindig a pohárban tekergőzött. Látszott, hogy nagyon kényelmetlenül érzi magát. Szűk volt neki a hely. Matilda mereven nézte az igazgatónőt. Szívből gyűlölte. Aztán a rémülten tekergőző gőtére pillantott. A legszívesebben fogta volna a poharat, és gőtéstől Dorong kisasszony fejére borította volna. Beleborzongott a gondolatba, ahogy végigpörgette magában, hogy mit kapna ezért az igazgatónőtől. Dorong kisasszony a tanári asztal mögött ült, és rémülten, de mégis megbűvölve bámulta a po-
200
Az első csoda
hárban vonagló állatot. Matilda szintén a pohárra szegezte tekintetét. És akkor lassan, nagyon lassan, valami roppant különös, egészen szokatlan érzés kerítette hatalmába. A szeme viselkedett a legfurcsábban. Mintha elektromossággal telítődött volna. Mintha egy rettenetes erő forrt, buzgott volna föl a szeme mélyéről. És közben valami egészen mást is érzett, de nem tudta megmondani, mi az. Mintha villámokat szórt volna a szeme. Igen, ez az! Szó szerint apró villámok cikáztak – egyenesen a szeméből! – Borulj fel! – suttogta Matilda. – Borulj már fel! Abban a pillanatban a pohár inogni kezdett. Először csak megdőlt, aztán visszabillent a helyére. Matilda újra megpróbálta felborítani a tekintetéből áradó láthatatlan erő segítségével. – Borulj fel! – suttogta újra. – Borulj már fel! A pohár megint megdőlt. Matilda még erősebben összpontosított, hogy minél nagyobb erő
Matilda
sugározzon a szeméből. És akkor nagyon-nagyon lassan, annyira lassan, hogy szinte észre sem lehetett venni, a pohár tovább dőlt, egyre meredekebb szögben, pár pillanatig a talpa élén billegett, aztán felborult, és hangos csörömpöléssel az asztalra dőlt. A víz és a tekergőző gőte Dorong kisasszony hatalmas keblére placcsant. Az igazgatónő akkorát sikított, hogy az épület összes ablaka beleremegett, majd öt percen belül immár másodszor pattant fel a székéből úgy, mintha petárda robbant volna alatta. A gőte kétségbeesetten kapaszkodott a ruhájába, erősen belecsimpaszkodott aprócska, karomszerű lábaival. Dorong kisasszony lepillantott, és amint meglátta az állatot, velőtrázó sikoly tört fel a torkából, majd egy erőteljes mozdulattal lesöpörte magáról a gőtét, amely keresztülrepült a termen, és valahol Levendula asztala környékén ért földet. A kislány villámgyorsan lehajolt, felkapta, és a tolltartójába dugta a rémült kétéltűt. Az sosem árt, ha van az embernél egy gőte, gondolta. Dorong kisasszony dühtől remegve állt az osztály előtt, az arcszíne leginkább a főtt sonkára emlékeztetett. Hatalmas keble vadul hullámzott,
202
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Roald Dahl: Matilda Roald Dahl Nominee Ltd., 1988 Text © Roald Dahl Nominee Ltd, 1988 Illustrations © 1988 by Quentin Blake Hungarian translation © Totth Benedek, 2016 Versfordítás © N. Kiss Zsuzsa, 1991