Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt_részlet

CALEB KRISP Ivy Pocket és az Óragyémánt

Ötödik fejezet iss Pocket, magyarázatot követelek!

Horatio Banks cseppet sem örült. Fel-alá járkált a társalgóban, miközben a rendőrség tett-vett a házban. Hatalmas homlokán lila erek duzzadtak. Acélos tekintete úgy meredt rám, mintha féleszű lettem volna. Ezt a pimaszságot!

– Miért próbálta meg egymaga megállítani a tolvajokat?

Van fogalma róla, mi történhetett volna magával?

Csodálatosan megőriztem a hidegvéremet.

– Abszolút képes vagyok elbánni két csuklyás törpével, drágám. Mint láthatja, tökéletesen uraltam a helyzetet.

Mr. Banks a falban tátongó lyukra mutatott, ami szörnyen nem volt fair tőle.

– Nem úgy fest, Miss Pocket! – dörögte. – És abból, amit Mrs. Vans mondott, maga kis híján elégett.

– És meg se látszik rajta – kotyogott közbe Mrs. Vans a rózsafüzérét szorongatva.

76

– Miss Pocket, az alkut felbontjuk – közölte az ügyvéd komoran. – A helyzet túlságosan veszélyessé vált. Én vagyok a grófnő hagyatékának kezelője, így a tulajdonát illető minden döntés rám hárul. Ez a törvény.

Megdöbbentem. Erre nem számítottam. Felbontani az alkut? Megteheti? Lelki szemeim előtt láttam, hogy az ötszáz font kicsúszik a kezemből. De én se most estem le a répásszekérről. Pontosan tudtam, mit tegyek. Éppen ezért kezdtem el zokogni. Szinte hisztérikusan.

– Rémes éjszakám volt! – jajongtam. – Iszonyú! Veszedelmes!

Mr. Banks hűvösen nézett rám, mielőtt azonban szólhatott volna, támadásba lendültem. Előadtam az éjszaka történéseit, egy részletet sem feledve. Hogy ágyhoz kötöztek. Hogy megtámadtak a konyhában. Hogy átrepítettek a szalonon. Mr. Banks minden szavamat figyelmesen hallgatta. Miután befejeztem, pár pillanatig nem szólt. Aztán…

– Ez a nő, aki az árnyékban maradt, egyszer sem beszélt?

– Csak egyszer – feleltem meglehetősen csalódottan, hogy a sok kérdés közül, amit feltehetett volna, pont ezt választotta.

– Azt mondta: Rendkívüli.

– Maga szerint mire értette?

Vállat vontam.

– Talán a természetesen selymes hajamra.

– Tolvajok az éjszakában! – rikoltotta Mrs. Vans. – Kincset kerestek!

77

Az ügyvéd horkantott.

– Ez nem egyszerű betörés volt, Mrs. Vans. Miss Pocketért jöttek és… egy bizonyos nyakláncért, ami a birtokában van.

– Ostobaság! – ráncoltam a homlokom.

– Ne legyen bolond! – intett az ügyvéd. – Mit gondol, a behatolók miért magát kötözték az ágyhoz, és nem Mrs. Vanst vagy engem?

Erre nem tudtam válaszolni.

Mr. Banks folytatta: – Úgy vélem, az Óragyémántot keresték, aztán felmentek magáért.

– De miért? – kérdeztem. – Mi célból?

Erre most Mr. Banks nem tudott válaszolni. Tekintete végigsiklott a felfordított bútorokon és a szétszórt könyveken.

– Csak azt tudom, hogy nagy veszélyben van.

A fejemet ráztam.

– Ne féljen, Mr. Banks, szörnyen jól tudok verekedni. Fantasztikusan erőszakos vagyok. Persze érthető az aggodalma, hiszen olyan törékeny szépség vagyok, mint egy toronyba zárt grófnő.

Mrs. Vans horkantott.

– Még hogy maga grófnő?

– Nem maga az első, aki észreveszi. – Fejedelmien mosolyogtam a dagadt denevérre. – Anyám nemesi család sarja volt.

Tragikusan nemesi. Elvarázsolt kastélyok, gonosz mostohanővérek, mérgezett almák meg miegymás.

78

– Elég ebből az ostobaságból, Miss Pocket! – szólt rám Mr. Banks. – A nyaklánc biztonságban van?

– Úgy vélem.

A hangja megenyhült.

– Talán ellenőrizhetné.

– Úgy lesz. – Érdekes, hogy nem kérdezte meg, hová dugtam.

Mrs. Vans kiment a hallba, és elkezdte szapulni az éjszakai rendőrt. Mr. Banks követte, hogy lecsillapítsa. Úgy döntöttem, visszafekszem, de előtte meggyőződtem róla, hogy az Óra­g yémánt a helyén van-e. Ott volt.

– Ki gondolta, hogy egy buta kő ekkora hacacárét okoz? – mondtam magamban.

A rejtett lemez a helyére csusszant, elnyelve a felbecsülhetetlen értékű drágakövet.

Átkutatták a házat. A rendőrség és Mr. Banks. Alaposan átkutatták. Nem okozott nagy megdöbbenést a ház hátsó részén talált betört ablak. A tolvajok nyilván ott jutottak be.

Másnap délben levelet kaptam Lady Amelia Butterfieldtől. Érdeklődéssel olvastam, miközben Mr. Banks engem figyelt.

– Nos? – kérdezte végül.

– Ahogyan arra számítottam, Lady Amelia szörnyen örül, hogy hall felőlem – hajtottam össze az üzenetet. – Invitált, 79

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Caleb Krisp: Anyone But Ivy Pocket Bloomsbury Publishing Plc., London, 2015 Szöveg © Caleb Krisp, 2015 Illusztrációk © John Kelly, 2015 Fordítás © Pék Zoltán, 2016

hogy a délutáni vonattal vigyem a nyakláncot a Butterfield Parkba. Állítja, hogy nem emlékszik rám a Midwinter Hallban tett látogatása idejéből, amit én a krónikus elbutulás rovására írok, de azt mondja, nagyon szívesen látnak. Látja, Mr. Banks, az ügy mindjárt véget ér.

A mogorva ügyvéd azonban cseppet sem örült.

– Szerintem várnia kellene, mielőtt a Butterfield Parkba utazik, hátha a rendőrségnek sikerül kézre kerítenie a tolvajokat. Akkor eldönthetjük, mi legyen a következő lépés.

– De mire várjunk?

– Miss Pocket, aggódom maga miatt. – Aztán szinte gyengéden nézett rám. – Valaha volt egy húgom. Igazi zabolátlan erő volt, mint kiskegyed. Nagyon kedveltem, és… nos, rá emlékeztet. – Megköszörülte a torkát. – Vigyáznunk kell magára, Miss Pocket, ez a lényeg.

Ezzel némileg meglepett. Noha az emberek általában véve szeretnek engem, azt nem nagyon tapasztaltam, hogy aggódnának is miattam. Ez inkább szülői tevékenység. Legalábbis úgy tudom.

Sugárzón rámosolyogtam.

– Feladatom van, Mr. Banks, és szándékomban áll végrehajtani. Délután felszállok a négyórás suffolki vonatra.

– Én pedig magával tartok – vágta rá. – Egyedül nem csinálhatja végig, túlságosan veszélyes.

– Nem leszek egyedül – feleltem önelégülten. – Lady Amelia azt írja, hogy az unokahúga, Rebecca épp Londonban 80