CALEB KRISP Ivy Pocket és az Óragyémánt
Ötödik fejezet iss Pocket, magyarázatot követelek! Horatio Banks cseppet sem örült. Fel-alá járkált a társalgóban, miközben a rendőrség tett-vett a házban. Hatalmas homlokán lila erek duzzadtak. Acélos tekintete úgy meredt rám, mintha féleszű lettem volna. Ezt a pimaszságot! – Miért próbálta meg egymaga megállítani a tolvajokat? Van fogalma róla, mi történhetett volna magával? Csodálatosan megőriztem a hidegvéremet. – Abszolút képes vagyok elbánni két csuklyás törpével, drágám. Mint láthatja, tökéletesen uraltam a helyzetet. Mr. Banks a falban tátongó lyukra mutatott, ami szörnyen nem volt fair tőle. – Nem úgy fest, Miss Pocket! – dörögte. – És abból, amit Mrs. Vans mondott, maga kis híján elégett. – És meg se látszik rajta – kotyogott közbe Mrs. Vans a rózsafüzérét szorongatva. 76
– Miss Pocket, az alkut felbontjuk – közölte az ügyvéd komoran. – A helyzet túlságosan veszélyessé vált. Én vagyok a grófnő hagyatékának kezelője, így a tulajdonát illető minden döntés rám hárul. Ez a törvény. Megdöbbentem. Erre nem számítottam. Felbontani az alkut? Megteheti? Lelki szemeim előtt láttam, hogy az ötszáz font kicsúszik a kezemből. De én se most estem le a répásszekérről. Pontosan tudtam, mit tegyek. Éppen ezért kezdtem el zokogni. Szinte hisztérikusan. – Rémes éjszakám volt! – jajongtam. – Iszonyú! Veszedelmes! Mr. Banks hűvösen nézett rám, mielőtt azonban szólhatott volna, támadásba lendültem. Előadtam az éjszaka történéseit, egy részletet sem feledve. Hogy ágyhoz kötöztek. Hogy megtámadtak a konyhában. Hogy átrepítettek a szalonon. Mr. Banks minden szavamat figyelmesen hallgatta. Miután befejeztem, pár pillanatig nem szólt. Aztán… – Ez a nő, aki az árnyékban maradt, egyszer sem beszélt? – Csak egyszer – feleltem meglehetősen csalódottan, hogy a sok kérdés közül, amit feltehetett volna, pont ezt választotta. – Azt mondta: Rendkívüli. – Maga szerint mire értette? Vállat vontam. – Talán a természetesen selymes hajamra. – Tolvajok az éjszakában! – rikoltotta Mrs. Vans. – Kincset kerestek! 77
Az ügyvéd horkantott. – Ez nem egyszerű betörés volt, Mrs. Vans. Miss Pocketért jöttek és… egy bizonyos nyakláncért, ami a birtokában van. – Ostobaság! – ráncoltam a homlokom. – Ne legyen bolond! – intett az ügyvéd. – Mit gondol, a behatolók miért magát kötözték az ágyhoz, és nem Mrs. Vanst vagy engem? Erre nem tudtam válaszolni. Mr. Banks folytatta: – Úgy vélem, az Óragyémántot keresték, aztán felmentek magáért. – De miért? – kérdeztem. – Mi célból? Erre most Mr. Banks nem tudott válaszolni. Tekintete végigsiklott a felfordított bútorokon és a szétszórt könyveken. – Csak azt tudom, hogy nagy veszélyben van. A fejemet ráztam. – Ne féljen, Mr. Banks, szörnyen jól tudok verekedni. Fantasztikusan erőszakos vagyok. Persze érthető az aggodalma, hiszen olyan törékeny szépség vagyok, mint egy toronyba zárt grófnő. Mrs. Vans horkantott. – Még hogy maga grófnő? – Nem maga az első, aki észreveszi. – Fejedelmien mosolyogtam a dagadt denevérre. – Anyám nemesi család sarja volt. Tragikusan nemesi. Elvarázsolt kastélyok, gonosz mostohanővérek, mérgezett almák meg miegymás. 78
– Elég ebből az ostobaságból, Miss Pocket! – szólt rám Mr. Banks. – A nyaklánc biztonságban van? – Úgy vélem. A hangja megenyhült. – Talán ellenőrizhetné. – Úgy lesz. – Érdekes, hogy nem kérdezte meg, hová dugtam. Mrs. Vans kiment a hallba, és elkezdte szapulni az éjszakai rendőrt. Mr. Banks követte, hogy lecsillapítsa. Úgy döntöttem, visszafekszem, de előtte meggyőződtem róla, hogy az Órag yémánt a helyén van-e. Ott volt. – Ki gondolta, hogy egy buta kő ekkora hacacárét okoz? – mondtam magamban. A rejtett lemez a helyére csusszant, elnyelve a felbecsülhetetlen értékű drágakövet.
Átkutatták a házat. A rendőrség és Mr. Banks. Alaposan átkutatták. Nem okozott nagy megdöbbenést a ház hátsó részén talált betört ablak. A tolvajok nyilván ott jutottak be. Másnap délben levelet kaptam Lady Amelia Butterfieldtől. Érdeklődéssel olvastam, miközben Mr. Banks engem figyelt. – Nos? – kérdezte végül. – Ahogyan arra számítottam, Lady Amelia szörnyen örül, hogy hall felőlem – hajtottam össze az üzenetet. – Invitált, 79
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Caleb Krisp: Anyone But Ivy Pocket Bloomsbury Publishing Plc., London, 2015 Szöveg © Caleb Krisp, 2015 Illusztrációk © John Kelly, 2015 Fordítás © Pék Zoltán, 2016
hogy a délutáni vonattal vigyem a nyakláncot a Butterfield Parkba. Állítja, hogy nem emlékszik rám a Midwinter Hallban tett látogatása idejéből, amit én a krónikus elbutulás rovására írok, de azt mondja, nagyon szívesen látnak. Látja, Mr. Banks, az ügy mindjárt véget ér. A mogorva ügyvéd azonban cseppet sem örült. – Szerintem várnia kellene, mielőtt a Butterfield Parkba utazik, hátha a rendőrségnek sikerül kézre kerítenie a tolvajokat. Akkor eldönthetjük, mi legyen a következő lépés. – De mire várjunk? – Miss Pocket, aggódom maga miatt. – Aztán szinte gyengéden nézett rám. – Valaha volt egy húgom. Igazi zabolátlan erő volt, mint kiskegyed. Nagyon kedveltem, és… nos, rá emlékeztet. – Megköszörülte a torkát. – Vigyáznunk kell magára, Miss Pocket, ez a lényeg. Ezzel némileg meglepett. Noha az emberek általában véve szeretnek engem, azt nem nagyon tapasztaltam, hogy aggódnának is miattam. Ez inkább szülői tevékenység. Legalábbis úgy tudom. Sugárzón rámosolyogtam. – Feladatom van, Mr. Banks, és szándékomban áll végrehajtani. Délután felszállok a négyórás suffolki vonatra. – Én pedig magával tartok – vágta rá. – Egyedül nem csinálhatja végig, túlságosan veszélyes. – Nem leszek egyedül – feleltem önelégülten. – Lady Amelia azt írja, hogy az unokahúga, Rebecca épp Londonban 80