7. Paky meg Tunyó a VOLT-on

(Fél elme és viszketés Sopronban)

Tegyük fel, hogy két jóbarát megbízást kap, utazzanak el egy távoli, ám mégis ismerős vidékre, és tudósítsanak a legnagyobb tömegeket mozgósító helyi eseményről úgy, hogy közben józan eszüket is próbálják megőrizni, annak tükrében, hogy a helyszín eleve híres söréről, vendégszeretetéről, hangulatáról, varázsáról, aurájáról, airól és lányairól... nem, nem a híres Hunter S. Thompson könyvről beszélek... ez a Volt fesztivál, apukám!

Először is tisztázzuk: Egy fesztivál nem a programfüzetben megnevezett első nappal kezdődik. Nem is a nulladik napi kisebb koncertekkel, és nem is az első sörrel, amelybe mohón beleiszol a legelső sörsátorban. Nem a belépéskori motozás alól való fellélegzéskor, de még nem is akkor, amikor vadul kitéped a belépőjegyeket az elárusító lány kezéből, aki nemigen gondolta volna, hogy valaki így tud örülni két sajtóbelépőnek, holott másfél perccel ezelőtt még két gyermekien ártatlan középiskolás kissrác nézett fel rá szerényen egy számára idegen, kockabetűs személyi igazolványból. Nem! A fesztivál pontban akkor kezdődik, amikor kipattan a szemed, és mielőtt még lenyomnád az ébresztóra monoton csipogását, kivársz egy percig, mély levegőt veszel, és próbálsz belőle erőt gyűjteni, hogy sikerüljön átvészelni az év egyik leghosszabb napját, amely mostantól csak a tiéd... meg körülbelül még vagy ötvenezer hozzád hasonló atalé. Innentől kezdve fesztiválhangulatban mosod a fogad, fesztiválhangulatban égeted meg a nyelved a forró kávéval, fesztiválhangulatban kéred a kakaós csigát a péktől, és fesztiválhangulatban vigyorogsz a határőr képébe, aki nem csak azt nem érti, mi lehet ilyen nagy szám egy harminchárom fokos keddi reggelben, de azt meg pláne nem, hogy mit keres az öledben egy kiló ribizli meg egy dobozos sör „csak úgy”. Te pedig gondolatban egyenesen a képébe ordítod, hogy: „Fesztivál van, aranyapám!”

Tegyük fel, ismétlem, csak tegyük fel, hogy ezúttal ti is két mindennapi fesztiválozó gura szemszögéből követhetitek nyomon a soproni eseményeket, és nem két lelkiismeretes újságíróéból, holott egyértelműen az utóbbi módon való leírás lenne ildomos, mi azonban kellő fantáziát, kreativitást és egyebeket mozgósítva, kitaláltunk egy ktív történetet, a nagyobb hatás, illetve a színvonalasabb szórakoztatás érdekében. Tudjátok: Bármely hasonlóság a cikk szereplői és élő, illetve élő, vagy kitalált személyek között pusztán a véletlen műve stb. EGYIK NAP:

Ha ez az egész történet kció lenne, akkor főszereplőink (hithű fesztiválozókhoz méltón) mindenképpen rendelkeznének némi jó minőségű házi pálinkával, sőt megkockáztatnám a gondolatot, hogy azzal is indítanák a napot. Azután következne csak a fogmosás és a zuhanyzóknál való félórás sorban állás, hacsak(!) a mi képzeletbeli guráink nem találnák ezt teljesen feleslegesnek. De nevezhetnénk a sors fura ntorának is, hogy a sörsátrat közelebb teremtette meg a jóisten az ő sátrukhoz, mint a mosdórészleget.

A terepszemle csak a kezdő fesztiválozóknak jelenthetne elfoglaltságot, vagy mit ne mondjak: kihívást, de aki évről évre sorozatosan járja a hasonló rendezvényeket, az mindenhol tudja, mi hol van. Ezzel a mi embereink se voltak másképp, a sörsátor után rögtön

kiszúrták a legközelebbi hűvöst, amit ez esetben félbevágott autók szolgáltattak. Most nem viccelek, valóban voltak a „feltöltőállomás” mellett személygépkocsik, amelyeknek az első fele le volt vágva, minek következtében bárki beülhetett a hátsó ülésre, és egy helyi napilapot olvasva, kellemes tízórai árnyékban informálódhatott az éppen aktuális bulvárhírekről, vagy talán a még érdekesebb „bungee-ról leugorva” apróhirdetési rovatban kutathatott igazi gyöngyszemek után. Hűsölés után hőseink ráakadtak egy kisebb gitárkiállításra, ahol is olyan embernagyságú hangszerek sorakoztak, amelyeket kortárs művészek rajzai és festményei díszítettek. Hasonló koncepció, mint az egész Európát végigjáró festett tehéncsorda, mégis más. Aki vissza tud menni az időben, okvetlen nézze meg! Gitárok után még egy kis csapolt söröcske, mert ezt a meleget egyszerűen nem lehet elviselni, majd lassan el lehet indulni (az OTP Junior Színpadra) helyet foglalni, mert egy óra múlva jönnek kedvenc humoristáink, hogy értelmet adjanak eddig céltalannak vélt részegségünknek. (Amint látom, előfordul, hogy egyes szám első személyben számolok be az eseményekről, de ez ne tévesszen meg benneteket. Ez is csak azt igazolja, mennyire könnyen bele tudunk helyezkedni ilyen szélsőséges nézőpontokba is, mint két részeges fazon, akik számunkra is rejtélyes módon csempészik be az alkoholt.) Ami viszont kicsit kiábrándító, hogy ha egy hasonló fesztiválon igazán szeretnéd élvezni a stand up-ot, akkor legalább egy évig el kell felejtened a youtube-ot meg az egyéb kereskedelmi adókat, ahol orrba-szájba nyomják kedvenc

„nem-celebjeinket”. Dumaszínház után Riddim Colony ugyanott. Reagge-lizőknek kötelező!

Apropó, egy jó tanács: ha még nem ugrottál bunjee-ról, akkor keresve sem találhatsz jobb helyszínt a Volt fesztiválnál. Hogy miért? 1. Itt közvetlen a Nagyszínpad mellett vetheted le magad több ezer borsónyi fesztiválozó feje fölé. 2. Korántsem olyan szigorúak az alkoholteszttel, mint a forgalmi rendőrök. 3. Ez a nyár első fesztiválja, a többire biztos nem marad annyi zsebpénzed, hogy később megengedhesd magadnak ezt az élvezetet.

Ezek után egy nosztalgikus Alvin és a Mókusok koncertet tudnék ajánlani, hogy visszarázd a belső szerveidet eredeti helyükre. Viszont, ha idejekorán ráébrednél, hogy sajnos már nem vagy tizenöt éves, akkor ébreszd fel magadban a rockabilly szellemiséget, és irány a Mystery Gang első sora, ahol addig tvisztelhetsz, míg el nem kopik a talpad, vagy eszedbe nem jut, hogy nyolc méterenként csapolják neked a sört.

Mire azonban visszaérnél a sörrel a haverokhoz, azon kapod magad, hogy este van, ezért gyorsan vissza is fordulsz még egy körért, hisz eljött az éjszakai piálgatások ideje. Közben a nagyszínpadon már játszik az Omega, felcsendülnek a régi slágerek, dülöngél a tömeg, mi ...akarom mondani, hőseink pedig ez idő alatt Kispál és a borz koncertfotókat nézegetnek, mivel a soproni fellépésekből össze lett állítva egy kisebb kiállításra való. Összesen hét ismerőst vélnek felfedezni a képeken levő tömegben. Ezek közül természetesen egy sem valós személy.

Tizenegykor Tankcsapda. Ordibálás, „metál-mutogatás” (\m/), ugrálás, hajrázás, meg minden, ami egy ilyen koncerten dukál. Természetesen mindent a legelső sorban, hisz mi sem akármilyen fesztiválozókat találunk már ki.

Kettőkor még egy kis Colorstar, majd lassan ideje elindulni megkeresni a sátrakat, de mivel a sörcsapolónál ilyen ügyben nem tudnak segíteni, viszont annál inkább készségesek, ha szomjoltásról van szó, ezért még egy utolsó előttit bevállalunk, hogy reggel hétkor legyen mit kiizzadni.

A KÖZÉPSŐ:

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, nyilallt agyukba főhőseinknek reggel, mondjuk, úgy kilenc óra tájékában, és abbahagyták a csak a fesztiválon üzemeltethető szauna-sátor igénybevételét, majd nemegymagukkal, arrébb telepítették szerény honukat. Az árnyékban még próbálják szimulálni az alvást, dehát egy ekkora munka után már azt sem lehet/kell erőltetni. Törülköző, tusfürdő, fogkefe, mind-mind a sátorban marad, mert ha Zakk Wylde megtehette, akkor mi is kipróbáljuk a nemtisztálkodást... lécci, bár ezen az öt napon ne kelljen, még anyukám nem lát. De még

ha hajtott volna a lelkiismeret, akkor sem tehettük volna, hiszen szétfesztiválozták az illemhelyet, így legálisan bűzölöghettünk. Blikk, sportújság, kávé - szigorúan szemüvegvéggel kotyvasztva -, cigi, sarki kisbolt, a szokásos procedúra, csak ma dinnye plusz sör, és mire visszaérsz, már nagyban megy a hepp-hejj. Szórakozásképp rövidujjút festünk barátainknak. Kötelező a VOLT “szó” kiírása, hát, hogy ne legyünk már szabványosak, a VOLT 2010 szlogennel, egy mélyebb katarzis után kiötlöttünk egy-egy személyreszabott változatot. Ezek a “VOLTrészeg holtam”, ill. egy aznapi aktualitás, a Prodigydal hosszú lírájának átirata, az “I got the poison, na de most nemazé’, I got te corn akes, the milk, na de most nemazé”. Fantasztikus, mondják a szoláriumozott vasalólányok, mi mosolygunk, és elmegyünk Watch My Dying-ra tücsköt vadászni. A fesztiválszűz, i onc szomszéd gyerek is lassan beépül a bandába. Hát persze hogy ő tudja az idén meginni a legtöbb sört a faluból. Gratulálunk, Bandi.

Ákos művészúr koncertjére indulván (ami a pletykák szerint majdnem elmaradt, mert a Prodigy előtt való fellépése, illetve mindkét formáció extra fénytechnikájának beinstallálása végett kénytelen lett volna (és lett is) egyiküknek engedni a kötélen, de így is tolódott fél órával a nagyszínpad), felfedezzük a na most gyelj!- a Stage Diving Szimulátort. Na bakker, akkor szimuláljunk! De hogy stílusosan, akkor én úgy kérném, hogy a bungee-ról leugorva, szakadjon el a kötél, essek rá a zuhanásenyhítő légballonzsákra, majd onnan pattanjak át a szimulátorra, jó? Szóval, nagy badarság ez a masina. Ráfekszel hason egy bench-nyomóra, fújja a fejed a szél, megy valami zene, amit úgysem hallasz, mert nem, és a végén kapsz egy amatőr, nagyóvodások által megPaint-elt fényképet magadról, ahogy ugrasz a tömegre. Szép volt az Ákos-koncert, de a legjobban ő is a prodidzsájt várta. Van eszük a briteknek, csinálj látványos videót a koncertjeidről, és meglátsd, a többin mindenki kileheli a lelkét, csak hogy ő is úgy csinálja, mint ahogy a “tévébe láttam, a nyócason”. Az ugrabugra eredménye: egy tüdőnvágásos fulladás a harmadik sorban, kirohanás, majd adrenalintúladagolásos vissza-pogó. Lám-lám, szuperhős-társam még él, a másik is, de nincs már rajta lábbeli... hát hol van? A színpadon. Ühümm. Pár érdekes fotóra is ráakadtam hazaérve, amit csak e naphoz tudok kötni. Ilyenek például a részeg mellé fekvős sorozatképek, kábé negyvenegy. Vicces. Hogy übereljük mindezt, kintalvásra vetemedtünk. Ezt is lmben láttuk, meg biztos nagyon tripp, hát miért ne. Szólok, a fű harmatosan hideg. A szemetet akkor szedik és ott, ahol te általában nem alszol. A szekus dolga, hogy ha alszol, megkérdezze, alszol-e. Igen.

A többi kaland: www.kepesi .com Kiss Tamás, Pakai Ákos