BÁTAI Sándor: Princípiumok | Principles | Műcsarnok Kunsthalle 2019

2019 0 5 .1 5 06.30 15 May- 30 June 2019

MÅ°CSARNOK#BOX

Földírás V. Earth-Script V 2018 papíröntvény, növényi festék paper molding, plant dye 60x70cm

Talán minden képzelet útja mégis mélyen kanyarodik a valóságba! Legvégül, s kiváltképp a művészetben, az értelem is csak ráérzés. Az alkotáson kívül pedig amúgy sincs más, amivel bizonyíthatnánk magunkat.

Hátha a hidegnél hidegebb újkorokat ugyanaz hevíti belülről: a misztikusok és az ellenmisztikusok által remekművekbe sűrített képzelet. És a sok összegyűlt, föltúrt sejtelemből éppen a folyamatosság; vagyis a túlemelkedés az alacsony valóságon és a hozzá való hűség az, ami megvilágíthat valamit számunkra. Miért ne feltételezhetnénk tehát, hogy a legelső grafika születése közvetlenül összefügg a Leonardo-féle árnyékhasonlattal? Az ember, megpillantván tulajdon árnyékát, fölfedezte a jelet.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a jel mennyire önkényes szembenállás a természettel. De legalábbis erős áthasonulás. S ebben a jelek fészkéből kikelő valóságban, minthogy hideg és élettávoli, nemcsak az absztrakt fölülemelkedő biztossága, hanem folytonos szorongás is munkál. Nincs tisztább és embertelenebb, mint a jel, amely egyszerre vég és kezdet. Ezt éppen a legelevenebbnek tetsző jel, a nyelvi jel lényegén keresztül a legegyszerűbb belátni; az ember a nyelv révén teremt, ez igaz, de ugyanakkor szét is szedi vele a

valóságot. Az elvonatkoztatás bármilyen fokán történik is a jel formába öntése, nem köti többé se látszat, se illúzió; elszakad ugyan a természettől, mégis újféle bűvös vonzalom esélyét kínálja. Most értjük meg, milyen kevésen múlik összetéveszteni a csodát a rideg kreációval, amit magára hagyott az élet.

Ez is egyfajta drámaépülés, melyen – mint a világ annyiféle megnyilvánulásán – fáradhatatlan csügg a tudomány tekintete. Az ám: az egynemű fogalmi apparátus! A jelfunkció! Azok a csodálatos intellektuális keresztelések!

Persze: sosem volt egyszerű, úgyhogy jelhívő grafikusnak lenni ma sem kényelmes vallás. És mint diszciplínát is magyarázzák a jelet így és úgy; orákulumokból nincs hiány. Telítettek, éles szeműek. Jakobson, Wellek, Lotman és a többiek. Ne finnyáskodjunk: a burjánban, sőt a gondolat-burjánban is van valami megragadó.

Különben: szinte mindegyik jelszakértő okossága mellől odalátni Bátai Sándor munkáihoz.

Különös dolog ez: mintha észrevételeinek szaporodásával s az új formák birtokában az ember egyre rusztikusabb ősiségért reverzálna. Bátai Sándor például az ősiség rettentő messzeségeit belátva bizonyítja, hogy a jelvilág minden emberre másként hat; őrá például egészen szokatlanul. A jelek líráját kapjuk tőle. Ebben van valami végtelenül bús s valami töretlenül vigasztaló. Az, hogy a jelek nyelvére próbálja átfordítani az érzések elemi egyszerűségét, amely épp a jelekbe szorítkozva tűnik kibonthatatlannak.

Egyáltalán nem olcsó hódolat, pláne nem gyerekes

fantázia Lascaux egy félreeső zugában látnunk őt. Ha tényleg megesne vele, s odavarázsolódhatna, nem receptért, hanem a mindenféle izmusokon túlesettek deputáltjaként szemlélődne ott, s tán azért, hogy megbizonyosodjon a mágia felől.

Pontok, vonalak, az időben fuldokló ember arctöredékének foltjai, s a rom, a roncs, amelyből, mint termés az anyatalajból, kivirul a jel: íme, a Bátai-féle költészet titka és virulenciája. De szó sincs itt holmi olcsó simaságról. Ahogy árnyalakokból, foltokból, a test lenyomatainak csorba hasonlataiból összerakja képeit, ez a művészet nagy talányát, az anyag és a lélek végességének vagy végtelenségének kérdését veti fel.

Aki csak egy rövid időre is magáénak tekinti Bátai Sándor műveinek terét, rögtön megérzi, hogy alkotásaiban valami külön erő lüktet. A köztesség rőt-vörös, örökbarna konzerv-színén valami sajátos regényesség igyekszik áttörni. Ez a lehetőségek pultjánál kiürített konyakospohár és a klasszifikálódott jeltől fölizguló szív esete, vagyis a mámor és a lázadás grafikai módon megjelenített konkrétuma és allegóriája. Bátai Sándor képíróként, fölötte immár számos teóriának, ezt a teóriákra rálicitáló történetet fonja. Amely közösség, etika és lokalitás híján érthetetlen. A signum korlátolt adottságait és életígéretét (in hoc signo vinces) vonják egymás felé csupaszul ábrándos művei.

Ez volna az egyetlen számottevő történetünk? Hogy a jelben végleg egyformává vetkezünk? Vagy épp fordítva?

Ha győzi az ember, győzhet a jelben is?

K ELEMEN Lajos

Inkarnáció a jelben Incarnation in the Sign Perhaps all paths of the imagination take a turn into the depth of reality in the end. Ultimately, and most especially in art, rational thought is only intuition.

And there is nothing else besides art through which we could prove ourselves. Maybe the colder and colder periods of the modern era are heated deep within by the same thing: imagination condensed into masterpieces by the mystics and counter-mystics. And from the presentiments that we accumulate and dig up it is continuity, i.e. transcending low reality, and being loyal to it that can illuminate something for us. Why should we not presume, therefore, that the birth of the very first drawing is directly connected to Leonardo’s shadow metaphor? Upon glancing at his own shadow, man discovered the sign.

It cannot be emphasised enough what an arbitrary opposition to nature signs are. Or at best they assimilate nature. Operating in the realm of reality that hatches from the nest of signs – a reality that is cold and removed from life – are the cocky certainty of the abstract and continuous angst. There is nothing cleaner and more inhuman than the sign, which is the beginning and the end in one. This can be best seen when we look at the essence of linguistic signs, the seemingly liveliest signs of all: man creates through language but at the same time deconstructs reality with it. Regardless of the level of abstraction at which a sign is given form, it is no longer tied to appearances and illusions; it is disconnected from nature but still holds the promise of a new kind of magical attraction. Now we understand

how little it takes to mistake rigid creations, forlorn by life, for miracles.

This is also a form of evolving drama – like so many manifestations in the world – which science is tirelessly scrutinising. Indeed, the homogenous conceptual apparatus. The function of signs. Those wonderful intellectual baptisms.

Of course, it was never easy, so being a graphic artist who believes in signs is not the most convenient religion even today.

Signs are explained in many ways by science too, and there seems to be no shortage of oracles: saturated and sharp-eyed.

Jakobson, Wellek, Lotman and the rest. Let us not be finicky, however: there is something enchanting about proliferation, even in the proliferation of ideas. In any case, rising above the cleverness of all semioticians stand Sándor Bátai’s works.

A peculiar thing this is: it appears that as our perceptions grow in number and we master newer and newer forms, we increasingly want to revert back to something rustic, something primal.

Seeing the vast expanse of the primal, Sándor Bátai’s art is proof that signs have a different effect on every individual: a rather peculiar one on him. He gives us the lyricism of signs. There is something infinitely gloomy yet relentlessly comforting in this.

That Bátai tries to translate the elemental simplicity of emotions into the language of signs even though it seems impossible to unravel exactly when it is in the constraint of signs.

It would be no cheap obeisance and especially not childish fantasy to imagine him in one of the nooks of Lascaux. If it were possible and he magically found himself there, he would not want to find the recipe but he would rather be looking around as a deputy of those who had already left all isms behind, and perhaps he would want to find proof that magic exists.

Dots, lines, face-fragments of people suffocating in time, and the ruins, the wreckage from which the sign emerges like plants germinating from the soil of mother earth: that is the secret and virulence of Bátai’s poetry. But do not mistake it for cheap smoothness. As he constructs his images from silhouettes, patches and broken resemblances of bodies, he addresses the greatest conundrum of art: the question of the finity or infinity of material and spirit.

If anyone steps inside, albeit only briefly, the realm of Bátai’s art, they will instantly feel a unique force throbbing in his works. Trying to break through the tawny-red, eternal-brown tin colour of the transitional is a peculiar romanticism. It is a case of drinking the last drop of cognac from the glass at the counter of chances, and the heart racing with ecstasy at the sight of a classified sign; in other words, the graphically rendered concreteness and allegory of intoxication and rebellion. Having transcended many theories, Sándor Bátai, a pictorial writer, is spinning a tale that outbids all theories. A tale that is incomprehensible without community, ethics and locality. His day-dreamy works blatantly bring together the limited potentials of the signum and its life-giving promise (in hoc signo vinces – transl.: In this sign thou shalt conquer).

Could this be the only worthwhile story of humanity? That in the sign we are all stripped down to sameness? Or is it the exact opposite: if we persist, will we conquer in the sign?

Zsidó sírkő I. Jewish Gravestone I 2001 papíröntvény, anilin paper molding, aniline dye

Föld I. Earth I 2009 papír, vegyes technika paper, mixed media

Radnóti- és József Attila-díjas magyar író.

Több folyóirat, köztük a Somogy, az Új Balaton, a Magyar Napló szerkesztője. A Képírás internetes művészeti lap egyik alapítója és főszerkesztője. Számos kötet szerzője: esszéi többek között a Magvető-Orpheusz, a Pannónia Könyvek, a Napkút és a Magyar Műhely kiadók gondozásában jelentek meg. Legutóbbi műve 2017-ben Gyeptéglák a füveskönyvemből címmel látott napvilágot. Esszéit, kritikái, versei olvashatók a Hitel, a Magyar Napló, a Kortárs, a Műhely és a Forrás folyóiratokban.

KELEMEN Lajos

(1954)

Lajos Kelemen is a Radnóti and Attila József prize laureate. He is the editor of several periodicals, including Új Balaton [New Balaton] and Magyar Napló [Hungarian Journal]. He is a founder and the editor-in-chief of the online art journal titled Képírás [Pictorial Writing]. He is the author of numerous volumes: his essays were published by Magvető-Orpheusz [Sower-Orpheus], Pannónia Könyvek [Pannonia Books], Napkút [Solar Well] and Magyar Műhely [Hungarian Atelier], among others. His latest work, titled Gyeptéglák a füveskönyvemből [Sods from My Herbal Book] was published in 2017. His essays, reviews and poems can be read in periodicals such as Hitel [Credit], Magyar Napló [Hungarian Journal], Műhely [Atelier] and Forrás [Spring].

Földírás II. Earth-Script II 2018 papíröntvény, növényi festék paper molding, plant dye 60x70cm

Törvénytábla The Table of the Law 1985-2005 farostlemez, olaj oil on fibreboard 50x50cm

BÁTAI Sándor 1955-ben született Veszprémben.

Gyermekkorát a Balaton-felvidéken, Balatonkenesén és Balatonalmádiban töltötte.

Székesfehérvári középiskolás évei alatt találkozott először a korszak haladó képzőművészetével: Schaár Erzsébet Utca című installációja és Ország Lili alkotásai meghatározó élményei lettek.

1977–1982 között a Kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott díszletfestőként. A színházi munka tág teret adott a különböző festési technikák megismerésére. Az itt dolgozó képzőművészek, Donáth Péter, Erdély Miklós és Pauer Gyula döntő szerepet játszottak szemléletének alakulásában.

Pauer pszeudo szobrászatának hatására készültek első grafikai sorozatai, könyvtárgyai és installációi Háló és Rácsok címmel.

A művészettörténet során használt hagyományos festési módok jelentek meg anyagtanulmány-sorozatában, ezek napjainkig jelen vannak táblaképein és a kilencvenes évektől készített papírmunkáiban.

1989-ben a Rippl-Rónai Múzeumban nyílt meg első önálló kiállítása Történetem – Történelem címmel.

1985 és 1995 között készítette a Jelek, Töredékek című képciklusait.

1995-ben a Gyermelyi Művésztelepen ismerkedett meg a papírmerítés és a papíröntés eljárásaival.

Rétegek képsorozatából szakrális terekben nyílnak tárlatok: 1999ben a balatonboglári Kék és Vörös Kápolnában, 2001-ben a szigetvári dzsámiban, majd 2014-ben a zalaegerszegi zsinagógában.

2005-ben és 2012-ben a Magyar Műhely Galériában Princípiumok címmel válogatás volt látható a műveiből.

2003-ban és 2015-ben jelentek meg Szeifert Judit monográfiái a Magyar Műhely kiadásában.

He was born in 1955 in Veszprém.

He spent his childhood in the Balaton-felvidék region, in Balatonkenese and Balatonalmádi.

His first encounter with the progressive fine arts of the period was during his secondary school years in Székesfehérvár: Erzsébet Schaár’s installation titled Street and Lili Ország’s works left an indelible impression on him.

Between 1977 and 1982 he worked as a scene painter at the Gergely Csiky Theatre in Kaposvár, which allowed him the opportunity to become familiar with various painting techniques. The fine artists who worked here – Péter Donáth, Miklós Erdély and Gyula Pauer – played a defining role in shaping his approach to art.

Pauer’s pseudo sculpture inspired his first graphic series, book objects and installations titled Web and Bars.

The traditional painting techniques used during the history of art appeared in his material-study series and have been present in his panel paintings as well as in the paper works he began to make in the 1990s.

His first solo exhibition titled History-My Story opened in the Rippl-Rónai Museum in 1989.

He made his cycles Signs and Fragments between 1985 and 1995.

He discovered the techniques of paper moulding and paper casting at the artists’ colony in Gyermely in 1995.

Exhibitions based on his cycle titled Strata were mounted in sacred places: in the Blue and Red Chapel in Balatonboglár in 1999, the mosque in Szigetvár in 2001 and in the synagogue in Zalaegerszeg in 2014.

A selection of his works titled Principles was displayed in the Hungarian Atelier Gallery in 2005 and 2012.

Judit Szeifert wrote two monographs on Sándor Bátai which were published by Magyar Műhely Kiadó in 2003 and 2015.

Földírás IV. Earth-Script IV

Föld II. részlet Earth II detail

2018 papíröntvény, növényi festék paper molding, plant dye 60x70cm

2009 papír, vegyes technika paper, mixed media

BÁTAI Sándor Princípiumok / Principles MŰCSARNOK#BOX 2019. 05. 15. – 06. 30.

15 May- 30 June 2019

Kurátor • Curator | TULIPÁN Zsuzsanna Kiadványterv • Design | PLAVECZ Sára Szöveggondozás • Proofreading | GÖTZ Eszter, TOMKA Eszter Angol fordítás • English translation | SARKADY-HART Krisztina Nyomdai koordinátor • Print production coordination | SZERDAHELYI Júlia A kiállítás kivitelezése • Exhibition realization | STEFFANITS István, SZABÓ Gergely; BÉKI István, BOROS István, DUPAJ Péter, SZABÓ Árpád, SZAKMÁRY Béla, VADÁSZ István Műtárgyvédelem • Artwork protection | FARKAS Emese, KUROVSZKY Zsófia Kommunikáció és marketing • Communication and marketing | TUZA Norbert; CSÓKA Edina, DETVAY Lili, KŐVÁRI György Márió Sajtókapcsolatok • Media relations | NASZÁLY György Biztosítás • Insurance | UNIQA Biztosító Zrt. Kiadó • Publisher | Műcsarnok Nonprofit Kft., 2019 Felelős kiadó • Publisher responsible | SZEGŐ György művészeti igazgató / Managing Artistic Director Nyomdai kivitelezés • Printing | Pátria Nyomda