Paolo Ventura és a cirkusz

Paolo Ventura és a cirkusz A Rognosi hegyvidéken keresztül kapaszkodik az út felfelé, alacsony fokozatban is küszködik a kocsi. Mielőtt elérnénk a fák mögött rejtőzködő, 17. századi farmházak csoportját, mielőtt észrevennénk, hogy a település egy ősi temetőre épült, és mielőtt átadnánk magunkat a hegycsúcsokkal övezett anghiari síkság szemet gyönyörködtető látványának, megértjük, hogy itt a magány nem kihívás, hanem boldogság. Töltekezés, menedék, amelyre gyermekkorunk óta vágyunk.

Itt él az évszázados tölgyfák között, farkasok és vaddisznók járta rétek szomszédságában a 48 éves Paolo Ventura fotográfus, képzőművész, narrátor, dramaturg, a feleségével és kisfiával. Itt készítette sok művét, amelyek méltán híressé tették a nevét Európában és Amerikában. Itt dolgozott Ruggero Leoncavallo 1892ben komponált operája, a Bajazzók torinói előadásának színpadtervén.1 Bohócok, cirkusz, külvárosi terek, Olaszország, ahol a komédia, a bohózat és a tragikum régóta együtt részei a mindennapoknak. Ez az Olaszország ad inspirációt PaoloVentura minden művéhez. És hogy értsük, milyen vékony mezsgye választja el a történelmet a személyes élettörténettől, a valóságot az elbeszéléstől, pillantsunk bele, hogyan formálja meg a bohóc szerepét. „Ne feledkezzünk meg arról, hogy Leoncavallót a Bajazzók megírására egy, még gyermekkorában történt calabriai bűneset ihlette, amelynek perét városi bíróként az ő édesapja vezette” – mondja Ventura.

Néhány lépcső vezet a műterem ajtajához, mellette fakereszt őrködik. Bent, az asztalon a színpadi díszlet makettje: házak papírból és fából, amelyeket Ventura

Paolo Ventura a Bajazzók díszlete előtt.

1 Teatro Regio Torino, Pagliacci, bemutató: 2017 január.

Rendező: Gabriele Lavia, jelmez- és színpadterv: Paolo Ventura. A főbb szerepeket Erika Grimaldi (Nedda), Fabio Sartori (Canio) és Roberto Frontali (Tonio) alakította.

kézzel készít, fest és lefényképez, majd a képre újra ráfest, részleteket tesz hozzá vagy elvesz belőle. A falon egy várost ábrázoló kép lóg, a színpadi háttér, rajta késő téli táj, ahogy Leoncavallo a mű librettójában írja. A kandalló fölött egy öreg Leica fényképezőgép, egy kitömött varjú, egy füzet – Ventura tíz éves kisfia, Primo rajzfüzete –, meg egy piros fémdoboz. A piros, a tengelice tollának pirosa, az arcpír pirosa, a katona vérének pirosa, a piros, amely felrázza a szürke és bézs hátteret, a valóság színe: itt a színpad egyszerre élettér és harctér. A következő pillanatban Ventura pirosítót ken az arcára, feketére festi a szemöldökét, felvesz egy régi inget és egy kalapot, csokornyakkendőt köt, és kürttel jelzi a cirkusz érkezését. Tonio, a Bajazzók egyik szereplőjének jelmezében készül az önportré. „Mehetünk cirkuszba?” – kérdezte Paolo és ikertestvére Andrea Giuliát, a Bellunóból Milánóba költözött nagymamát. „A via Domenichinón laktunk, a Fiera negyedben, az 1970-es évek közepén a piazzale Lottón túl még rét volt. A városnak ezen az üres részén karácsony táján, hidegben és ködben megérkezett a cirkusz. Nem híres társulatok, inkább szegény, kisebb cirkuszok voltak, összetákolt sátrakkal, vadállatok nélkül, néhány lóval és szamárral. Nagyon szerettem ezeket az előadásokat, átéltem a cirkuszosok különös sorsát, akik látszólag sehová sem tartoznak, a kötéltáncosok végzetéhez fogható örökös bizonytalanságban bolyonganak. Pontosan emlékszem mindenre, ha behunyom a szemem, újra ott vagyok.” Egy pillanattal később Paolo Ventura kinyitja a szemét, és egy háttér elé helyezett széken ülve pózol a következő portréhoz. A színészi öntudatot, a „Ventura-karakterek” megformálásához szükséges jártasságot fokról fokra sajátította el, a forgatókönyv szerint sorra belebújt a bohóc, a katona, a mágus, a vadász, a zsonglőr szerepébe.

Paolo Ventura - a híres könyvillusztrátor, Piero Ventura fia - a milánói Brera Képzőművészeti Egyetemen tanult, majd divatfotósként Milánó és New York között ingázott, végül megelégelve a divatfotózás határait, illuziPaolo Ventura a spellinói műtermében, Perugiában.

Fotó: Delfino Sisto Legnani, Paolo Ventura

onista fotós lett. „Azt akartam fotózni, amit a képzeletemben láttam, ugyanazzal a szabadsággal, amellyel az apám és a bátyám néztek szembe a fehér papírral.” Így született a híres Short Stories sorozat, amelyet a 2000-es évek elején egy New York-i galériában, Chelsea-ben állítottak ki. Rob Ashford rendező megnézte a kiállítást és felírta magának Ventura nevét. 2015-ben aztán, amikor a Carousel című Broadway-darab2 rendezésébe kezdett, eszébe jutott az olasz fotográfus és felhívta telefonon.

Ventura színpadán minden átalakul. A darab helyszíne is; a Carousel nem New Englandben játszódik, hanem Maremmában. A Bajazzók pedig nem Montaltóban, a 19. századi calabriai kis faluban, hanem egy északolasz külvárosban, a második világháború utáni időkben. És hatalmas siker lett. Ezek a „bajazzók” egy kis vándorszínész társulat, melyet Canio, a vezető színész és a felesége, Nedda alkotnak, Tonio és Beppe színészekkel együtt. Nem hétköznapi színjáték; végigkövetjük, ahogy Nedda szerelmes lesz az ifjú Silvióba, a komédia cselekménye összekeveredik a valósággal és féltékenységi dráma lesz belőle.

2 Richard Rodgers zeneszerző és Oscar Hammerstein librettista második musicaljét, a Carouselt 1945ben mutatták be a New York-i Broadway színpadán.

Molnár Ferenc Liliom című színművéből készült darab helyszínét a Városligetből egy New England-i kisvárosba helyezték át, de a cselekmény hűen követte Molnár Ferenc színdarabját. A Carousel több mint hét évtizedes története során hatalmas világsikert aratott. Legnépszerűbb slágere, a You’ll Never Walk Alone az amerikai egyetemek diplomaosztóján évente felcsendül.

Paolo Ventura első színpadi munkája a chicagói Lyric Operában 2015-ben bemutatott Carousel látványterve volt, az előadás egy részlete itt látható: http://www.flatlandgallery.com/channel/paoloventura-in-leoncavallos-masterpiece/

az apám és a bátyám néztek szembe a fehér papírral.” Így született a híres Short Stories sorozat, amelyet a 2000-es évek elején egy New York-i galériában, Chelsea-ben állítottak ki. Rob Ashford rendező megnézte a kiállítást és felírta magának Ventura nevét. 2015-ben aztán, amikor a Carousel című Broadway-darab2 rendezésébe kezdett, eszébe jutott az olasz fotográfus és felhívta telefonon.

Ventura színpadán minden átalakul. A darab helyszíne is; a Carousel nem New Englandben játszódik, hanem Maremmában. A Bajazzók pedig nem Montaltóban, a 19. századi calabriai kis faluban, hanem egy északolasz külvárosban, a második világháború utáni időkben. És hatalmas siker lett. Ezek a „bajazzók” egy kis vándorszínész társulat, melyet Canio, a vezető színész és a felesége, Nedda alkotnak, Tonio és Beppe színészekkel együtt. Nem hétköznapi színjáték; végigkövetjük, ahogy Nedda szerelmes lesz az ifjú Silvióba, a komédia cselekménye összekeveredik a valósággal és féltékenységi dráma lesz belőle.

Voltaképpen kik ezek a bajazzók? Céltalanul bolyongó, rongyokba öltözött alakok, született vesztesek, akik sohasem érkeznek el a belvárosba. Bohócok, a félelem, az erőszak és a kérlelhetetlen élni akarás hatalmába kerített emberek jelképei.

Canio megöli Neddát és Silviót, majd a színpadról a publikum felé kiáltja, hogy vége a komédiának. Legördül a függöny, és a darab a toszkán hegyvidék esős képével búcsúzik.

Egy sikló kúszik be az ajtó alatt. Előfordul – mondja Ventura mosolyogva. Ha a magánytól nem félünk, semmitől sem félünk.

A fordítást Tulipán Zsuzsanna készítette Laura Leonelli az IconDesign magazinban 2016-ban megjelent cikke alapján Laura Leonelli és az IconDESIGN engedélyével