DROZDIK Orsolya: Szabad Tánc | Free dance | Műcsarnok Kunsthalle 2018 by Műcsarnok Kunsthalle

SzabadTánc «» FreeDance A tánc az embertest beszéde. (…) Nyersanyaga a mozdulat, melyben részt vesz az embertest minden szerve, minden porcikája.

Dance is the language of the human body. (…) Its raw material is movement, in which every organ and particle of the human body participates.

Drozdik Orsolya: Individuális mitológia – Ugrás, piros Individual Mythology – Jump, red 1977, ofszet/offset print

Drozdik Orsolya

Dienes Valéria , 1977 [1] Orsolya Drozdik’s exhibition FreeDance is linked along many lines to Valéria Dienes’s [2] idea expressed in the motto. During her years at the academy, the artist visited the then elderly philosopher-dancer, whose feminist views and philosophical, semiotic and Orchestic works consolidated her artistic ambitions based on the female perspective. In her writing, from which the above motto is taken, Dienes distinguishes ballroom dance from dance art, defining the latter as communication through movement.[3] It is at this point that Drozdik’s art is the most closely associated with Dienes, not only because in one way or another all her works displayed at this exhibition are connected to dance, movement and dynamic transformation but also because they are statements about the artist and the image of the woman – the way Drozdik sees herself and lets others see her –, about the female perspective in the fine arts through dance and movements. Drozdik recognised Dienes as the Hungarian forerunner of her own version of feminism: “…the eye of contemporary society is a male eye and contemporary public opinion is a male opinion despite women also looking with the same eye and holding the same opinions. In fact, men have trained women to see with a male eye and value herself from the male perspective.” [4] Drozdik Orsolya SzabadTánc című kiállítása sok szállal fűződik Dienes Valéria[2] mottóul választott gondolatához. Főiskolai évei alatt többször is felkereste az ekkor már idős filozófus-táncművésznőt, akinek feminista nézetei és filozófiai, szemiotikai, orkesztikai művei megerősítették őt nőnézőpontú művészetének kibontakoztatásában. Dienes fent idézett írásában a társastáncot megkülönböztette a művészi tánctól, ez utóbbit mozdulatokba öntött kommunikációként[3] határozta meg. Drozdik itt kapcsolódik leginkább Dieneshez; nem csupán azért, mert a kiállításon bemutatott műveinek mindegyike valamilyen módon a tánchoz, a mozgáshoz és a dinamikus átváltozáshoz kapcsolódik, hanem azért is, mert Drozdik művei állítások a művészről és arról a nőképről, ahogyan a művész önmagát látja és láttatja, a női nézőpontról a képzőművészetben, a táncon és a mozdulatokon keresztül. Drozdik felismerte Dienes 1914-es hitvallásában saját feminizmus-változatának hazai elődjét: „…a mai társadalom szeme férfiszem s a mai közvélemény férfivélemény. Hiába néznek azzal a szemmel és hiába vélik azokat a véleményeket nők is. Mert a férfi rászoktatta a nőt, hogy férfiszemmel nézze és férfiszempontból értékelje önmagát.”[4] Drozdik Orsolya a Műcsarnokban rendezett egytermes tárlatával – a Rejtett történetek című életreform-kiállításhoz kapcsolódva egy korábbi projektje, az Individuális mitológia (1975–1977) néhány elemét értelmezi újra.[5] A sorozat több szempontból is meghatározó az életművön belül. Már maga a cím is egyfajta ars poeticára utal, amelyet művészete definíciójaként Drozdik az azóta eltelt négy évtizeden keresztül folyamatosan gondolkodásának fókuszában tartott. A sorozat darabjai egymást kiegészítve, egymásra rétegződve új jelentésrétegeket tárnak fel. A nőnézőpontú műegyüttest eredetileg egy 1975-ben bemutatott Isadora Duncanről készült film és egy Dienes Valériával készített tévéinterjú inspirálta: „Lenyűgözött a szabadtánc. A szenvedély és érzelem koordinátái között elképzelt szabadtánc nemcsak a nőiség tradíciójával, de a művészeti tradícióval való szembeszegülésemet is megalapozta. Mivel már hosszú ideje foglalkoztatott a nőiség gondolata, Isadora Duncan munkája és élete saját elképzeléseimhez közel álló modellt szolgáltatott.”[6] A művek elkészítéséhez különböző médiumokat használt, a fotó, a rajz és a szöveg mellett a korban újnak számító performanszot és az azt dokumentáló fotót, valamint az ofszetnyomatot. Ezek az innovatív gesztusok a szabadság érzetét kínálták számára, amit a médiumok közötti átjárás lehetősége még inkább megerősített. A mű megértéséhez fontos a munkamódszer pontos megismerése. Az 1975-ben készített, Individuális mitológia I. címet viselő munkákban Drozdik a szabadtáncosok talált fotóit „ready made”-ként használta, appropriálta.

Linked to the Műcsarnok’s exhibition about lifestyle reform, titled Hidden Stories, Orsolya Drozdik’s show, mounted in one hall of the museum, revisits some of the elements of her earlier project, Individual Mythology (1975–1977),[5] a crucially important series in Drozdik’s oeuvre in several ways. The title itself – Individual Mythology – is already an allusion to it being an ars poetica and indeed, regarding it as the definition of her art, Drozdik has been reinterpreting it over the four decades that have passed since its debut. Complementing and layered over one another, the individual pieces of her series reveal new meanings. The ensemble of works conveying the female perspective was inspired by a film about Isadora Duncan, launched in 1975, and a televised interview with Valéria Dienes: “I was fascinated by free dance. Moving within the domain of passion and emotion, it laid the foundation not only for my strong reaction to the old tradition of femininity but also that of art. As the idea of femininity had occupied my mind for a long time, Isadora Duncan’s art and life provided me with a model close to my own views.”[6] Drozdik worked in a variety of mediums, including photography, drawing and text as well as the then novel performance art, along with photos documenting it, and offset prints. These innovative gestures brought her a sense of freedom, further enhanced by the potential movement between the different media. Key to understanding her work is the exact knowledge of Drozdik’s methodology. In Individual Mythology No. 1 (1975), she used found objects – in this case photographs of free dancers – as ready-mades.

A fotók keresésének és megtalálásának folyamatát egy performanszba emelte át, a talált fényképeket lefotózta és kisajátította. A második fázisban e fotók alapján, a tánc mozdulatait alkalmazva további performanszokat hozott létre, amelyeknek helyszíne a Képzőművészeti Főiskola, nézői pedig a főiskolai barátok voltak. A projekt harmadik fázisában készült el az Individuális mitológia III. fotósorozat, ezt olyan képek alkották, amelyeken Drozdik táncoló önmaga képét és a szabadtáncosnőkről készített fényképeket egymásra vetítette.

She integrated the process of her searching for and finding the photographs into a performance: she photographed the found photos and ’appropriated’ them. In the second phase of the project, she presented further performances using dance movements at the Academy of Fine Arts, where the members of the audience were her friends from the academy. In the third phase of the project she made her photographic A negyedik fázisban született képek a fotólaborban, előhívás közben series titled Individual Mythology No. 3, composed of pictures in születtek, a negatívok egymásra vetítésével. Az ötödik műcsoport, which the images of Drozdik dancing and those of free dancers are az 1977-es Individuális mitológia V. tizenkét darabos fotósorozat superimposed. The pictures in the fourth stage of the project were made ofszet nyomata lett. „A kisajátított fotó, azaz a kisajátított fotó és in a photo lab: the artist superimposed the negatives while developing a kisajátított mozdulat, főként pedig a kisajátított identitás együtt the images. The fifth ensemble of works are the offset prints of the határozták meg az – akkor, abban a környezetben, szándékában és twelve-piece photographic series titled Individual Mythology No. 5 (1977). dekonstruktív módszerében egyedülálló – munkát.”[7] “The appropriated photograph, i.e. the appropriated photograph and A hatodik fázisban születtek azok a kiradírozott rajzok, amelyekből the appropriated movement, and especially the appropriated identity e kiállításra is válogattunk műveket. Ezek a rajzok az Individuális jointly defined the work, unique in the given time and setting, as well mitológia VI. című, 1976–1977 között készült, 78 darabos sorozat as in its intention and deconstructive method.”[7] The erased drawings, részei. A művész önmagáról készített fotók alapján rajzolta őket, some of which have been selected for the present exhibition, were made tehát nem élő modell, hanem fényképek után születtek. A rajz, mint in the sixth phase of the project and form part of the 78-piece series hagyományos művészi eszköz, illetve a kiradírozott rajz beépült az titled Individual Mythology No. 6, created in 1976–1977. Drozdik drew új médiumokat alkalmazó sorozatba. Végül az Individuális mitológia these pictures after photographs taken of herself, i.e. not after a live VII. az 1977. május 28-i GANZ-MÁVAG-beli kiállításon és bálon is model. Drawing, a traditional artistic means, and the genre of the erased bemutatott performansz lett. drawing were integrated into the series in which the artist used new media. The last phase of the project, Individual Mythology No. 7 Felmerülhet a kérdés, hogyan kapcsolódnak a hetvenes években was a performance presented on 28 May in 1977 at the készült munkák a legfrissebb, 2018-ban festett, sejtek mozgását exhibition in the GANZ-MÁVAG factory as well ábrázoló nagyméretű vásznakhoz. A megválaszolásban segít as at the ball that accompanied it. Drozdik képbank-elmélete, amely rávilágít arra, hogy egy kép korábbi ismerete milyen mértékben határozza meg látásunkat, a The question may well arise: how are the works from the 1970s kép megtapasztalását. „Mindannyian ismert kódrendszer alapján connected to the artist’s most recent monumental canvases of the gondolkozunk és alkotunk, a diskurzus meghatározza az ízlésünket movement of cells, painted in 2018. The answer is partly provided by és az értékelési szempontjainkat is.” Drozdik’s picture bank theory, pointing out that our previous knowledge A sejtképeket 2017-ben Párizsban kezdte festeni a művész, majd New Yorkban és Amszterdamban folytatta. A kiállításban szereplő nagyméretű vásznak, a SejtMozgások Budapesten készültek. Az egész sorozatot életigenlés és vad életerő hatja át. A sejtek az élet legapróbb élő egységei, folyamatos mozgásban vannak. Az öt darab, egyenként 1,6 x 4 méteres vásznon már nem is a sejteket látjuk, hanem magát a mozgást, a vibráló hullámzást. Ahogy Dienes Valéria fogalmazott: „Az élet mozgás, a mozdulat pedig az élet tengelye. A testi életé és a lelki életé.”[8]

of an image determines our way of seeing, our experience of pictures. We all think and create according to a familiar system of codes; discourse determines our taste and evaluation criteria.

Dienes Valéria a halála előtt egy évvel, 1977-ben rajongással emlékezett vissza Isadora Duncan táncművészetére. Gondolatai egyben Drozdik művészi attitűdjének lényegét is összefoglalják: „Mert van az eszméletnek ilyen birodalma – és mindenki ezt keresi, akiből valóságos művész lesz, bármilyen anyaghoz nyúl: színészekhez vagy hangokhoz, formákhoz vagy rajzokhoz, ritmushoz vagy arcokhoz, harmóniákhoz vagy gondolatokhoz –, kinek ez tárul fel, kinek az, de a legjobban annak mozdítja meg szellemét, aki mindenestül, tetőtől talpig, kívül és belül ráadja egész mivoltát.”[9]

treats the themes of stereotypical depictions of women (e.g. nudes) and role models determined by prevalent discourse. Her cell-paintings are integrally linked to her earlier (self)body images of movement and dance as the recent works are also visual representations of inner movement and the surging of life.

Drozdik began work on her cell-paintings in 2017 in Paris and continued it in New York and Amsterdam. The large canvases included at the exhibition, titled Movements of Cells, were painted in Budapest. The entire series is permeated with the affirmation of life and an exuberant life force. Cells are the tiniest living units of life and are in constant motion. The five canvases, each measuring 1.6 x 4 metres, do not show the cells but rather their movement and vibrant Drozdik Orsolya egész életművének legfontosabb aspektusa a női undulation. As Valéria Dienes put it, “Life is motion, test reprezentációja, ezen belül a saját (nő)teste és az „én látásának and movement is the axis of life. ábrázolása”. A nőiség mibenlétét kutatja, és annak ellenére, hogy a The axis of bodily life and spiritual life.”[8] képi ábrázolások tárgya a legtöbb esetben a saját teste, nemcsak a maga művészetét értelmezi, hanem sztereotip nőábrázolásokat The key aspect of Orsolya Drozdik’s oeuvre is the representation of the (pl. akt) és a diskurzus által meghatározott szerepmodelleket is female body, and within that the depiction of her own (female) body, feldolgoz. Sejtképei szorosan kapcsolódnak korábbi, mozgást and “the depiction of how the self is seen”. She explores the essence és táncot ábrázoló (ön)testképeihez, az újabb művek is a belső of femininity, and despite her own body being the object of most of her mozgást, az élet hullámzását jelenítik meg. depictions, she not only provides interpretations of her own art but also

Kondor-Szilágyi Mária a kiállítás kurátora

In 1977, one year before she died, Valéria Dienes reminisced about the dance art of Isadora Duncan with great admiration. Her thoughts expressed then encapsulate Drozdik’s artistic attitude: “Because consciousness has a realm like this – and everyone who will become a real artist is searching for this no matter what raw material they use: actors, sounds, forms, drawings, rhythms, faces, harmonies or thoughts – either one or the other reveals itself, but it profoundly moves the spirit only of those who surrender themselves to it in every bit of their being, inside and out.”[9] Mária Kondor-Szilágyi curator of the exhibition

Drozdik Orsolya: SejtMozgások / Movements of Cells, részlet / detail 2018, olaj, vászon / oil on canvas

Drozdik Orsolya: Individuális mitológia / Individual Mythology, 1976, ezüst zselatin fotó / silver gelatin photo [1] Dienes Valéria: Az embertest beszéde, In: Vigilia, 1977. május. 339. [2] Dienes Valéria (született Geiger Valéria, 1879. május 25. – 1978. június 8.) filozófus, táncpedagógus, az első magyar női egyetemi tanár. Tudományos és művészeti pályáját Henri Bergson (1859–1941) francia filozófus indította el, akinek előadásait Dienes Párizsban, a Collége de France-ban hallgatta, később személyesen is találkoztak. Bergson műveit később kizárólagos joggal Dienes fordította magyarra. Forrás: www.mozdulatmuveszet.hu

[1] Dienes, Valéria: Az embertest beszéde [Language of the Human Body], In: Vigilia, May 1977. 339. [2] Dienes, Valéria (born Valéria Geiger, 25 May 1879 – 8 June 1978) philosopher, dance teacher and educator, the first Hungarian woman to teach at a university. Her scholarly and artistic work was given its initial impetus by French philosopher Henri Bergson (1859–1941), whose lectures she attended in the Collége de France in Paris, and who she later met in person. Dienes then held the sole right to translate Bergson’s works into Hungarian. Source: www.mozdulatmuveszet.hu

[3] i. m. 341.

[3] Op. cit. 341.

[4] Dr. Dienes Valéria: Asszonyhibák. A Nő, 1914, I/4. 76.

[4] Dr Dienes, Valéria: Asszonyhibák. A Nő [Female Faults. The Woman], 1914, I/4. 76.

[5] Az áttekintéshez forrásként a művész saját könyvét használtuk: Drozdik Orsolya: Individuális mitológia. Konceptuálistól a posztmodernig. Gondolat, Budapest, 2006. [6] i. m. 84.

[5] We used the artist’s own book as a source for our overview: Drozdik, Orsolya: Individuális mitológia. Konceptuálistól a posztmodernig [Individual Mythology. Her book titled From Conceptual to Postmodern]. Gondolat, Budapest, 2006.

[7] Drozdik Orsolya, i. m. 92.

[6] Op. cit. 84.

[8] Dr. Dienes Valéria: Mi a mozdulat? In: Az Orkesztikai Egyesület Programja, 1926. Forrás: www.mozdulatmuveszet.hu.

[7] Drozdik, Orsolya, op. cit. 92.

[9] Dr. Dienes Valéria: Ráeszmélés a táncra, 1977. Forrás: www.mozdulatmuveszet.hu.

[8] Dr Dienes, Valéria: Mi a mozdulat? [What is Movement?] In: Az Orkesztikai Egyesület Programja [The Programme of the Orchestic Society], 1926. Source: www.mozdulatmuveszet.hu. [9] Dr. Dienes Valéria: Ráeszmélés a táncra, 1977. Source: www.mozdulatmuveszet.hu.

Drozdik Orsolya (1946) festőművész

Drozdik Orsolya: Individuális mitológia – Ugrás, piros Individual Mythology – Jump, red részlet / detail, 1977, ofszet / offset print

1970–77 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1978–79-ben Amszterdamban, 1979 – 1980-ban Kanadában, 1981-től New Yorkban élt. 2005-től 2016-ig a Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének egyetemi tanára volt.

Orsolya Drozdik (1946), painter She pursued her studies at the Hungarian Academy (later University) of Fine Arts from 1970 to 1977. She lived in Amsterdam from 1978 to 1979, in Canada from 1979 to 1980, and in New York from 1981. She was a full professor at the Department of Painting of the Hungarian University of Fine Arts from 2005 to 2016.

1975-től műveiben a nők reprezentációjának kérdésével foglalkozik. Performanszokkal, fotókkal, rajzokkal, In her works from 1975 she turned her attention to the artistic installációkkal indul, később szobrokat, festményeket is készít representation of women: initially in her performance art, és gyakran jelennek meg elméleti írásai. A hetvenes évek első photography and drawing, and later also in her sculpture and felében a kortárs képzőművészek között elsőként tette kritikai painting; she frequently had her theoretical writings published elemzésének tárgyává a művészettörténet és a too. In the first half of the 1970s she was the first contemporary művészetoktatás nőábrázolásának problematikusságát. artist to draw attention in critical analyses to the problems of A nőművész nézőpontjának elemző módszerét az the representation of women in art history and in art education. AktModel l (1976–77) és az Individuális mitológia (1975–77) She laid the foundations for a critical method of analysis from a című sorozataiban fektette le. Ezt követő munkáiban a female artist’s perspective in her series Nude Model (1976–77) and női testnek a kritikai tereket kijelölő, meghatározó Individual Mythology (1975–77). In her next works she analysed – set vonatkoztatási rendszerét, a nőiség ábrázolási módszerét in an artistic and a scholarly discourse – the female body’s reference nemcsak művészeti, de tudományos diskurzusban is elemzi. framework defining and marking out critical spaces, as well as the representation of femininity. Főiskolai tanulmányai alatt, az 1975/1976-os tanévben többször felkereste Dienes Valériát, akinek feminista nézetei, filozófiai, During her university studies, in the 1975-1976 academic year, szemiotikai és orkesztikai művei megerősítették nőnézőpontra she met Valéria Dienes several times, whose feminist views, épülő művészetének kibontakoztatásában. A hazai feminista philosophical, semiotic and Orchestric works convinced her in her hagyományra építette elméleteit, ellentmondva annak a ambition to develop her art built on the female perspective. She tévhitnek, mely szerint a feminizmus nyugatról importált based her theories on the Hungarian feminist tradition, thus refuting gondolatrendszer. 1983-tól a természettudományi és orvosi the mistaken belief that feminism is a system of thought imported múzeumokban készített Disztópium Infinit (1984–2002) című from the West. From 1983 onwards, she used the photographs of sorozat fotóit a Kaland a Technikai Disztópiumban című her series titled Distopium Infinite (1984–2002) – taken of objects installációsorozatban dolgozza fel. Ebből a szisztematikusan displayed in museums of natural sciences and medicine – for her gyűjtött és elemzett anyagból építi fel a hiányzó tudósnőt, Edith installation series Adventure in Technos Dystopium. She then Simpsont, mint saját 18. századi pszeudo-perszónáját. Népszerű systematically collected and analysed material and ’constructed’ a Természetfilozófia (1988) című installációja a valóság és scientist, Edith Simpson, as her own 18th-century pseudo persona. igazság tudományos reprezentációját dekonstruktív módszerrel In her installation titled Popular Natural Philosophy (1988) she elemzi, a Morbid Condition (1989) a nő testének 18–19. századi analyses the scientific representation of reality and truth with természettudományos és orvosi diskurzusát vizsgálja. Vizuális the critical tool of deconstruction, while Morbid Condition (1989) kutatásaira építve hozta létre Az Én Manufakturálása: a testi examines the 18th-century natural science and medical discourse on én című, nemzetközi szinten elismert installációját. Munkáit the female. Exploiting the results of her visual research, she made New York neves galériáiban, múzeumaiban és jeles külföldi her internationally recognised installation titled Manufacturing the múzeumokban, biennálékon voltak láthatók, bemutatkozásait Self: The Body Self. Her works could be seen in renowned galleries a New York Times, az Art in America, az Art Forum és más and museums in New York as well as in prominent other foreign lapok értékelték. Ezekből a művekből válogatta retrospektív museums and at biennials; her debuts were reviewed by the New kiállítását a Ludwig Múzeumban (2001/02), a Zágrábi Kortárs York Times, Art in America, Art Forum and other periodicals. Művészeti Múzeumban (MSU, 2002) és a Műcsarnokban (2003), A selection of these works was displayed at retrospective illetve a győri Városi Művészeti Múzeumban (2003). Egy Mária exhibitions in the Ludwig Museum (2001/02), in the Museum of Terézia csillár című nagy volumenű munkáját 2009/10-ben a Contemporary Art in Zagreb (MSU, 2002) and in Műcsarnok (2003), Kiscelli Múzeum mutatta be, majd 2012-ben A másik Vénusz as well as in the Municipal Art Museum in Győr (2003). Her largecímmel a MODEM rendezett tematikus kiállítást új és korábbi scale installation Un Chandelier Maria Theresa was exhibited at munkáiból. A 2000-es években készült Rúzsfestmények á la the Museum Kiscell in 2009-2010, and The Other Venus, a thematic Fontana, TestHajlatok, vagy a Most mindennek vége baba exhibition of her new and previous works, was mounted in MODEM kék című sorozatai a festészeti modernizmus módszerét és in 2012. Her series from the 2000s, such as her Lipstick Paintings á technikáját elemző festmény-installációk. la Fontana and Body Curves, and It’s All Over Now Baby Blue are painting installations analysing the method A nőnézőpontú gondolkodás aspektusait foglalja össze az and technique of modernist painting. általa szerkesztett Sétáló agyak (1998) című könyv, ezzel későbbi szépirodalmi írásaiban is sokat foglalkozik. Individuális Mitológia. Konceptuálistól a posztmodernig (2006) című könyve művészeti felfogását és annak közegét mutatja be. 2003-ban Munkácsy-díjat kapott. Legutóbb, 2018 őszén a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótereiben Az érzékiség és az anyag, illetve az Atelier Pro Arts Galériában, SejtMozgás címmel nyílt átfogó kiállítása. Munkái nemzetközi és hazai közgyűjteményekben egyaránt megtalálhatók.

The various aspects of female-centred thinking are summed up in the volume Walking Brains (1998), edited by her; she later treated this theme extensively in her later literary pieces. Individual Mythology. Her book titled Individual Mythology. From Conceptual to Postmodern (2006) presents her artistic philosophy and its evolution. She received the Munkácsy Award in 2003. Her most recent comprehensive exhibitions are Sensuality and Matter at the Lajos Street showroom of Budapest Gallery in autumn 2018, and Movements of Cells in the Atelier Pro Arts Gallery. Her works can be found in public collections in Hungary and abroad.

Drozdik Orsolya SzabadTánc / FreeDance Műcsarnok / Kunsthalle Budapest

Kurátor / Curator: KONDOR-SZILÁGYI Mária Grafikai terv / Graphic design: PLAVECZ Sára Fotó / Photo: DROZDIK Orsolya Szöveggondozás / Proofreading: GÖTZ Eszter Angol fordítás / English translation: SARKADY-HART Krisztina

2018. december 7. – 2019. január 20. 7 December 2018 – 20 January 2019

Nyomdai kivitelezés / Printing: Pauker Holding Kft. / Pauker Holding LLC. Nyomdai koordinátor / Print production co-ordination: SZERDAHELYI Júlia Kiadó / Publisher: Műcsarnok Nonprofit Kft., 2018 Felelős kiadó / Publisher responsible: SZEGŐ György művészeti igazgató / artistic director