Fassang László és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Madaras Gergely 2015. november 5. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
TĂ–BB MINT KLASSZIKUS
mediaklikk.hu/bartok
5 November 2015 Béla Bartók National Concert Hall
2015. november 5. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
László Fassang (organ) Fassang László (orgona) and the Hungarian Radio és a Magyar Rádió Symphony Orchestra Szimfonikus Zenekara Conductor: Gergely Madaras Poulenc: Concerto for organ, strings and timpani Barber: Toccata Festiva for organ and orchestra, op. 36 R. Strauss: Festive Prelude for large orchestra and organ, op. 61 Liszt–Dupré: Ad nos, ad salutarem undam The English summary is on page 13.
Vezényel: Madaras Gergely Poulenc: Concerto orgonára, vonószenekarra és timpanira Barber: Toccata festiva orgonára és zenekarra, op. 36 Richard Strauss: Ünnepi előjáték nagyzenekarra és orgonára, op. 61 Liszt–Dupré: Ad nos, ad salutarem undam
FASSANG LÁSZLÓ ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
3
4
2015/16-ra a Müpa Fassang Lászlónak ítélte oda Az évad művésze kitüntető címet, s ennek is köszönhetően a közönség három markánsan különböző karakterű koncerten ismerkedhet meg a világ egyik legjelentősebb kortárs orgonaművészének munkásságával. Fassang a ma esti szimfonikus orgonakoncerten kívül 2016. március 17-én legkedvesebb kamarapartnereivel lép a Müpa színpadára, május 21-én pedig, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája felavatásának tízéves évfordulója előestéjén, az Orgona-sztorik sorozat újabb állomásával. Az orgonás évad zárásaként a koncertterem jubiláló hangszerének ünnepe május 22-én egész napos orgonás minifesztiválon válik majd teljessé. Az Orgona-sztorik létrejöttében szerepet játszó művészetpedagógiai missziót Fassang nem csupán ebben a sorozatban vállalja fel. Az évad során orgonarajongók és beavatódásra vágyók számára előadássorozatot valósít meg, amelyben zenei példákkal kísérve vezeti be a közönséget az orgonakultúra néha kissé obskúrusnak tűnő, valójában végtelenül gazdag birodalmába. A cél, amelyet a művész el kíván érni, nem új keletű: Fassang László a Müpa orgonakoncertjeinek művészeti vezetőjeként egy évtizede módszeres, ugyanakkor nagyon is személyes módon bontakoztat ki visszafordíthatatlan ízlésnevelést. Az a látványos fejlődés, amely a magyar orgonás kultúrában az utóbbi években végbement, nem csupán a Müpa nemzetközi mércével mérve is impozáns hangszere birtokba vételének köszönhető (noha ennek jelentőségét nagy hiba lenne alábecsülni), hanem annak a művészeti körforgásnak is, amelyben – a művészeti vezetőnek hála – a világ minden tájának legkiválóbb orgonaművészei „ragadják meg” a budapesti manuálokat. Ebben az évadban például az orgonistaként itthon még sosem hallott, historikus előadóként a legnagyobb világsztárok között emlegetett Ton Koopman (2016. február 19.), a Notre Dame-i orgonaiskola ma élő két legnagyobb alakja, Olivier Latry és Philippe Lefevbre (2016. május 22.), valamint két ragyogó fiatal tehetség az Orgona-párbaj sorozatban: Thomas Ospital és Sebastian Kühler-Blessing (2016. január 19.).
Ez a korábbi éveket is túllicitáló ünnepi évad a mai koncerttel veszi kezdetét, és a műsorválasztás ennek tökéletesen meg is felel: két kifejezetten ünnepi célra komponált, viszonylag rövidebb kompozíció és két fajsúlyos, terjedelmes orgonás zenekari mű csendül fel. E darabok egyúttal kiváló példáit kínálják annak is, hogy az orgona és a zenekar sohasem könnyű – az előadásra való felkészülés szempontjából pedig kifejezetten jelentős kihívásokat támasztó – párosítása milyen sokféle kompozíciós megoldás és dramaturgiai észjárás szerint valósítható meg.
FASSANG LÁSZLÓ ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
5
6
„Az orgona és a zenekar mind a négy műben sajátos és másféle viszonyt igyekszik kibontani – fogalmaz Fassang László. – Straussnál például szinte csupán egy zenekari szólamot játszik az orgona, még ha kolosszális szólamot is, Barbernél viszont valóban orgonaversenyről van szó, pedálkadenciával és mindennel, ami kell hozzá.” A koncertet nyitó kompozíció, Francis Poulenc (1899–1963) Concerto orgonára, vonószenekarra és timpanira (1938) című alkotása a modern orgonás repertoár egyik legkedveltebb darabja. Nem véletlenül: megtalálható benne a komponista zenei stílusrepertoárjának ezerféle árnyalata, méghozzá egészen lenyűgöző, szabadságérzetet sugalló és közben mégis nagyon ökonomikusan összeállított struktúrában. A húszperces, hét kiegyenlített súlyú szakaszból egyetlen füzérként felépülő művet mindenekelőtt egy Bachon edződött neobarokk hangütés határozza meg, amelyet számos szakaszban késő romantikus harmóniamenetek és végtelennek tűnő zenei körmondatok színeznek, továbbá neoklasszicista tematikus megoldások, melyeket drámai kitörések és meditatív ábrándozások ellenpontoznak. A komponista legfontosabb stílusjegyei közül egyedül a frivol, szarkasztikus hangnem hiányzik – amely a korábban komponált kétzongorás versenyműben például még megvolt –, mert Poulenc a versenymű zsánerét a bensőséges, szinte vallásos jellegű meditáció irányába mozdítja el. Ez annál is érdekesebb, mivel korábban egyetlen orgonás művet sem írt, a hangszert és annak évszázados francia liturgikus hagyományát alig ismerte. Kompozíciója minden hangján érzékelhető, hogy a zenei összkép felől közeledik a részletek felé: az orgonát ott és olyan módon használja, ahol és ahogyan az átfogó céljainak a leginkább megfelel, és nem hoz létre olyan helyzetet, amelyben a szólista mintegy virtuozitását fitogtatva a zenekar fölé nőne. Ez a kompozíciós és hangszerelési döntés pedig már magában is sajátos módon érzékelteti a zeneszerző ebben az időszakban lezajló spirituális fordulatának karakterét, melynek az orgonaverseny, visszatekintve, legfontosabb kiindulópontjává vált. A zenetörténeti örökség újraformálása jellemzi Samuel Barber (1910–1981) ünnepi toccátáját is, ám itt elsősorban a romantika (és azon belül nem csekély mértékben a népzenei hatások) uralják a negyedórás kompozíció karakterét. A Toccata festiva orgonára és zenekarra (1960) nagy ívű, szimfonikus tuttival kezdődik, amely kontextust teremt az ezt követő lírai, mikrokozmosz jellegű epizódok számára. Barber zenéje másként részletgazdag, mint a Poulencé. Az amerikai komponistánál – aki sokak szerint a 20. században a legtipikusabb, legigazibb amerikai hangot képviseli – elsősorban a léptékváltás dinamikája teremti meg a hallgató számára a teljesség
érzetét. Egy-egy távoli összképet a filmes vágások logikájára emlékeztető premier plánok és szuper plánok ellenpontoznak. Az eredmény azonban egyáltalán nem lesz montázsszerű, mert az egyetlen, önmaga körül mozgó zenei univerzum szegmentumai más és más perspektívában ugyanannak a szellemi egységnek a vetületeiként bukkannak elő.
Ezzel az alkotói magatartással Barber nem csupán az amerikai filmzene számára teremt máig érvényes modellt, hanem egyúttal az orgona különböző hangzásainak tárházához is tökéletes kulcsot talál. Zeneszerzői logikája éppen azt a széles skálán mozgó léptékváltó képességet kamatoztatja, amely a hangszerek királynőjének évszázadok óta a sajátja volt, s műve ezért lehet egyszerre orgonás bravúrdarab és nagy ívű zenekari freskó. Richard Strauss (1864–1949) Ünnepi előjáték nagyzenekarra és orgonára című műve (1913) egyetlen nagy lélegzetű, gazdag hangzású szimfonikus tétel (az akkoriban keletkezett Alpesi szimfónia „kistestvére”), amely Barber líraibb karakterű ünnepi darabjával ellentétben első hangjától az utolsóig az emelkedett heroizmus és az ünnepélyes reprezentáció szellemiségét hordozza magán. Alkalmi kompozíció, mondhatnánk joggal, hiszen a bécsi Konzerthaus avatására készült, ugyanakkor kétségbevonhatatlan, hogy Strauss zeneszerzői érettsége és biztonsága alaptalanná teszi azokat a kissé lekicsinylő esztétikai ítéleteket, amelyek az „alkalmi zene” kitételbe sűrűsödnek.
Richard Strauss
Strauss olyan páratlanul termékeny és felkészült komponista volt, akinek számára egy negyedórás mű, galaktikus távlatokat idéző, kolosszális zenekari hangzással és benne az állandóan változó tónusú, hibátlan és gördülékeny szólamvezetés és témaváltás gyerekjátéknak bizonyult.
Akkor is – mint az Ünnepi előjáték esetében –, ha ebbe a hangzásba még az orgona máskülönben autonóm hangképét is zökkenőmentesen integrálni kellett, ezáltal mintegy negyedik dimenziót nyitva a zenekar érzékileg lenyűgöző hangtömege számára.
FASSANG LÁSZLÓ ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
7
8
Az azonos című, Meyerbeer A próféta című operájából származó Ad nos, ad salutarem undam korálra Liszt Ferenc (1811–1886) eredetileg 1850-ben komponált orgonafantáziát és fúgát. A maga nemében egyedülálló – kevésbé liturgikus, inkább világi karakterű, Liszt weimari szimfonikus korszakának jegyeit magán hordozó –, orgonatörténeti mérföldkőnek számító darabot a kiemelkedő 20. századi francia orgonaművész és zeneszerző, Marcel Dupré (1886–1971) hangszerelte át egy évszázad múltán orgonára és zenekarra, méghozzá Liszt weimari korszakának zenekarkezelését hűségesen idézve. Dupré életében azonban csupán egyetlen előadásról van tudomásunk, halála után pedig a kotta feledésbe merült.
Az elfeledett átiratot 2007-ben fedezte fel újra Dupré egykori párizsi otthonának pincéjében két nagyszerű orgonaművész, Olivier Latry és Denny Wilke. A zenekarra kiterjesztett változat tehát csupán néhány éve került be a koncertorgonisták repertoárjába.
Liszt Ferenc
Az „orgonisták h-moll szonátájaként” is emlegetett háromrészes mű első és legterjedelmesebb tétele a szenvedélyes szakaszokkal keretezett fantázia, amelyet melankolikus Adagio követ, végül pedig az eredeti témát visszahozó, finálészerűen funkcionáló fúga zárja a kompozíciót. Írta: Veres Bálint
Fassang László a világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként, illetve díjazottjaként generációjának egyik legsokoldalúbb művésze. Előadóként, kutatóként és tanárként a klasszikus orgonairodalom megismerése és megismertetése áll tevékenysége fókuszában. Munkásságának ugyanakkor fontos szeletét képezi az improvizáció is, melyet a legkülönfélébb billentyűs hangszereken és a legkülönfélébb stílusokban gyakorol, klasszikus, crossover és jazz formációkban egyaránt. Kitüntetéses diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a párizsi Conservatoire-on szerezte. Tanulmányait megszakítva 2000-ben egy évet töltött Japánban, ahol a Sapporói Koncertterem rezidens orgonistája volt. 2004 és 2008 között a spanyolországi San Sebastian Zeneművészeti Főiskolán improvizációt tanított, ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanára lett. Tevékenységét 2006-ban Liszt-díjjal és Prima-díjjal, 2013-ban Gramofon-díjjal ismerték el. 2014 őszétől a párizsi Conservatoire-on tanít billentyűs improvizációt.
Fotó © Böröcz Balázs
Madaras Gergely fuvolaművészi és karmesteri tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, valamint a bécsi Zene- és Előadó-művészeti Egyetemen folytatta. 2009-ben James Levine meghívására a Bostoni Szimfonikusok nyári akadémiáján Seiji Ozawa-ösztöndíjasként olyan karmesterek irányítása alatt dolgozhatott, mint Kurt Masur, James Levine és Herbert Blomstedt. Számos további rangos workshopon és fesztiválon vett részt, amelyeken Leif Segerstam, Leonard Slatkin és Marin Alsop útmutatásait követve képezhette tovább magát. 2011-ben a franciaországi Besançonban megrendezett Fiatal Karmesterek Nemzetközi Versenyén elnyerte az ARTE Live Web-díjat. Karmesteri munkássága mellett fuvolaművészi pályáját is folytatja: nemzetközi és hazai versenygyőzelmei mellett felvételeket készített a Magyar és az Osztrák Rádiónak, valamint a Hungarotonnak. A kortárs zene népszerűsítésért kifejtett tevékenységéért 2006-ban Artisjus-díjjal tüntették ki.
FASSANG LÁSZLÓ ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
9
10
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara nem csupán Magyarország egyik első számú szimfonikus zenekara, hanem a világ élmezőnyének is tagja. Repertoárjának tágasságával, kiemelkedő hangfelvételeivel, a kortárs zenét népszerűsítő programjaival és nem utolsósorban kiegyenlített és hajlékony hangzásával minden értelemben megszolgálta hírnevét. A zenekar a hazai és a nemzetközi koncerttermek, valamint a rádió nyilvánossága mellett rendszeresen szerepel magyar és külföldi tévéadásokban, valamint nemzetközi zenei versenyek döntőin és gálakoncertjein. Felvételeit és hangversenyeit a világ minden jelentős rádióállomása sugározza. Az együttes korábbi vezető karmesterei között olyan muzsikusok említhetők, mint Dohnányi Ernő, Ferencsik János, Lehel György, Ligeti András, Vásáry Tamás, Fischer Ádám, Vajda Gergely és Kovács János. A 2015/16-os évadtól Vásáry Tamás tölti be a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek fő-zeneigazgatói tisztét.
Summary On 21 and 22 May 2016, the magnificent organ at Müpa Budapest will celebrate the tenth anniversary of its inauguration. László Fassang was instrumental in the planning, construction and putting into operation of an instrument unique to the entire East European region. He plays a similarly crucial role in exploiting the inherent possibilities it offers a performing artist. At this evening’s concert, he takes to the stage not merely as soloist and artistic director of Müpa Budapest’s organ events in general, but also as the current Artist of the Season. In a joint performance with the Hungarian Radio Symphony Orchestra under outstanding young conductor Gergely Madaras, Fassang presents a truly celebratory introduction to the jubilee organ season. The programme features two comparatively short compositions written for an expressly ceremonial purpose alongside a brace of weightier, more expansive works for organ and orchestra. These all serve as excellent examples of how the pairing of the organ and orchestra – which is never easy, and presents very significant challenges from the point of view of preparations for a performance – can entail a great many different and ingenious compositional and dramaturgical solutions. “In each of the four works, the organ and orchestra strive to develop a distinctive and different relationship,” explains Fassang. “In Richard Strauss’s case, for example, the organ more or less plays only a single orchestral part, albeit a colossal one, while the work by Samuel Barber is genuinely an organ concerto, with a pedal cadenza and all the other requisites.” The frequently performed, wonderfully orchestrated Concerto by Francis Poulenc captivates the audience with its lyrical character. The transcription, which closes the programme, orchestrated by the important 20th century French improviser and composer Marcel Dupré to Franz Liszt’s vast chorale Ad nos, ad salutarem undam, lay neglected for decades in a cellar and was only rediscovered a few years ago. Emphasising Liszt’s orchestral approach in authentic fashion, the transcription will doubtless grow to become an important element of the orchestral organ repertoire.
LÁSZLÓ FASSANG AND THE HUNGARIAN RADIO SYMPHONY ORCHESTRA
13
14
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Tomasz Daroch és a Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Kovács László
2015. november 15.
Tomasz Daroch Fotó © Andrzej Heldwein
Budafoki Dohnányi Zenekar
Az örökkévalóság pillanatai – Femina ex machina
Vezényel: Hollerung Gábor
2015. november 21. Hollerung Gábor
Wiener Kammerensemble
2015. november 24.
Fotó © Wilfried Hedenborg
Monteverdi: Poppea megkoronázása
Közreműködik: Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György Rendező: Geréb Zsófia
2015. november 26., 27. és 29. Orfeo Zenekar
Jiří Bělohlávek és a Cseh Filharmonikusok
2015. december 5.
Jiří Bělohlávek Fotó © Václav Jirásek
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Szabados Éva és a Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Erdélyi Dániel
2015. december 13. Szabados Éva Fotó © Pawel Karnowski
előzetes,
AJÁNLÓ
STRATÉGIAI PARTNEREINK:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. STRATÉGIAI MÉDIAPARTNEREINK:
A MÜPA TÁMOGATÓJA AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A Müpa fotóit Csibi Szilvia, Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette. A címlapon: Fassang László A szerkesztés lezárult: 2015. október 27. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000