Müpa Műsorfüzet - Valerij Gergijev és a Bécsi Filharmonikusok (2016. február 23.) by Müpa Budapest

Valerij Gergijev és a Bécsi Filharmonikusok 2016. február 23. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

A VinCE Magazin, az ország vezető bormagazinja díjazta a borszakma és a gasztronómia legjobbjait

a VinCE Awards 2015 kitüntetettjei

Borlap

Borhotel

Borvacsora

Borkereskedés

Borbeszerző

Borbár

Harcz Ádám

Weboldal

Pincelátogatás

Bormarketing kampány

Társulás

Borkereskedés

2016-ban ismét keressük a szakma legjobbjait! Eredményhirdetés: március 3. A VinCE Budapest Wine Show keretében www.vincebudapest.hu

Borászat

23 February 2016 Béla Bartók National Concert Hall

2016. február 23. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Valery Gergiev and Valerij Gergijev és the Vienna Philharmonic a Bécsi Filharmonikusok Wagner: Der fliegende Holländer – overture Debussy: La Mer Mussorgsky–Ravel: Pictures at an Exhibition

Wagner: A bolygó hollandi – nyitány Debussy: A tenger Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei

The English summary is on page 13. ROLEX is the exclusive partner of the Vienna Philharmonic Orchestra

A Bécsi Filharmonikusok exkluzív partnere a ROLEX.

Egy új keletű együttműködés A Müpa büszke arra, hogy a Bécsi Filharmonikusok együttese, amely a szocializmus évtizedeiben szinte soha nem volt hallható Budapesten, az utóbbi időben, a zenekar és az intézmény között megvalósult együttműködésnek köszönhetően, rendszeresen fellép Magyarország legjelentősebb előadó-művészeti központjában. A közelmúltban a zenekar itt járt Zubin Mehta, Michael Tilson Thomas, majd Herbert Blomstedt vezényletével, és főként bécsi vagy Bécshez kapcsolódó mesterek klas�szikus, romantikus és modern zenéjét szólaltatta meg. Valerij Gergijev irányításával ezúttal Európa más területeinek repertoárjából válogatnak, egy német, egy francia és egy orosz–francia művet szólaltatva meg. Wagner Bolygó hollandi-nyitánya, Debussy A tenger című három szimfonikus vázlata és Muszorgszkij–Ravel Egy kiállítás képei című ciklusa a koncert két részében a Víz és a Szárazföld világát állítja szembe egymással úgy, hogy eközben mindvégig nem lépünk ki az ábrázoló szellemű komponálásmód keretei közül.

A mítosz tengere Richard Wagner (1813–1883) 1837/38 telén, fiatal rigai karmesterként Heinrich Heine egy groteszk kalandregényét (A nemes Schnabelewopski úr emlékirataiból) olvasva ismerte meg a bolygó hollandi legendáját. Nem sokkal később, miután állását elvesztette és súlyos pénzügyi helyzetbe jutott, hitelezői elől menekülve maga is bolyongani kényszerült. 1839-ben feleségével, Minnával Londonba igyekezvén, egy kis kereskedővitorlás utasaként a Skagerrak-szorosban tengeri viharba került, és kevés híján hajótörést szenvedett. A hajó végül Norvégia déli partjainál, a Sandvikaöbölben talált menedéket. Richard Wagner

Ez az élmény – a hajóút, a vad és könyörtelen tengeri vihar, a matrózok nyers viselkedése – idézte fel a zeneszerző emlékezetében és alakította át termékeny látomássá a korábbi olvasmányélményt, elindítva az első érett Wagner-opera, A bolygó hollandi (1841/43) keletkezési folyamatát. A történet hőse egy hajós, akit átok kényszerít arra, hogy kísértethajóján az idők végezetéig bolyongjon a tengeren. Útját hétévente egyszer szakíthatja meg, hogy partra szálljon. Ha szerencséje van és hűséges társra talál, a varázslat megtörik és a vándorlás véget ér. Wagnernek már e legelső érett operájában megtaláljuk életművének egy fontos motívumát: a megváltó nőalakot, amely több későbbi alkotásában is fontos szerephez jut. A bolygó hollandi nyitánya rövid szimfonikus költeményként sűrítve jeleníti meg az opera legfontosabb alakjait és gondolatait. A bevezetés a vonósok üres kvintjének nyers és fenyegető hangzásával, valamint a rézfúvókon megjelenő, pontozott ritmusú szignáldallammal (a Hollandi témájával) egyszerre állítja elénk Észak zord, viharos tengerét – amely nem csupán természeti jelenség, hanem itt és most az ősi mítosz tengere, sőt maga az ellentmondást nem tűrő Sors – és a kísértethajót, űzött lelkű utasával, az időtlen idők óta bolyongó Hollandival. A tenger hullámzását, morajlását és kavargását Wagner mozgalmasan és plasztikusan ábrázolja: a vonósok föl- és leszáguldó, kromatikus futamaival. A zenei megjelenítés a maga hatalmas fortéival és hangsúlyaival nem hagy kétséget afelől, hogy ez a tenger elemi erejű és könyörtelen. A viharzás azonban fokozatosan elcsitul, és a beállt csendben lírai, F-dúr angolkürtdallam, a Megváltás-téma idézi fel Senta, a megtalált hűséges nő tiszta idealizmusát. Ezt rusztikus, duhaj zene váltja fel: a matrózkórus, az opera egyik slágere (Steuermann! Lass die Wacht! – Kormányos! Ne őrködj tovább!). Ez a dal az erő egy másfajta, derűs megjelenési formája a nyitányban, szerepe a kontraszté, amely különös élességgel érvényesül Senta ártatlan és nemesen formált dallama után. A továbbiakban Wagner mesteri kontrapunktikus szerkesztéssel ütközteti és társítja egymással az eddig megismert témákat, nem egyszer azt is értésünkre adva, hogy amit egymás ellentétének véltünk, valójában egymással motivikus rokonságban áll (ilyen éppen a két imént említett dallam, Sentáé és a matrózoké, amelyet a kezdet ereszkedő mi-ré-dó gesztusa kapcsol össze), hogy befejezésül nagy és drámaian energikus fokozás vezessen el a megváltó megsemmisülést előlegező D-dúr, plagális zárlathoz, amely hatalmas, nyugodt vízfelületként terül szét a nyitány végén.

VALERIJ GERGIJEV ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

Az érzékiség tengere Claude Debussy (1862–1918) negyvenegy évesen, 1903-ban kezdte komponálni La Mer (A tenger) című triptichonját, melyet az alcímben három szimfonikus vázlatnak nevezett. A három tételt 1905-ben fejezte be, és bár a mű komponálásának idején nem tartózkodott tenger mellett, a művön végzett utolsó munkálatok mégis víz közelében zajlottak: a Grand Hotel Eastbourne-ben, a La Manche csatorna partján. Különös mű A tenger: egyszerre figyelhető meg benne a hagyományhoz való kapcsolódás és a modernség. Debussy a műfajmegjelöléssel elkerülte, hogy művét szimfóniának kelljen neveznie, a tételsornak mégis vannak részben szimfóniaszerű, részben a szimfonikus költemény hagyományára utaló vonásai. Szimfóniaszerűnek tarthatjuk az elkülönülő tételeket felsorakoztató, szimmetrikus nagyformát, amelyben két terjedelmesebb szélső tétel fog közre egy könnyedebb, scherzószerű középsőt, viszont nyilvánvalóan a szimfonikus költemények gyakorlatát folytatja a tételek nyíltan és konkrétan ábrázoló szelleme, amely ha nem is történetet jelenít meg, de helyzeteket, jelenségeket fest, amelyekről a tételcímek pontosan Claude Debussy tájékoztatnak: Hajnaltól délig a tengeren; Hullámok játéka; A szél és a tenger párbeszéde. Ez tehát a hagyományhoz való kapcsolódás, de miben áll a mű modernsége? Először is A tenger formavilága kerüli a hagyományos képleteket – szonáta, rondó, variációs szerkezet –, és bár a tételekben megjelenő témák között olykor felfedezhető a motivikus kapcsolat és így a fejlesztéses gondolkodásmód jelenléte is, A tenger formálása alapvetően mégis előzmény nélküli, magában álló és merészen szabálytalan. A modernség másik jegye a rendkívül innovatív harmónia- és színvilág: Debussy páratlan fantáziával sorakoztat fel újszerű akkordokat és színkombinációkat. Utóbbiakkal egyértelműen a hangfestés, a zenei illuzionizmus a célja: az érzéki tapasztalások egymásra vonatkoztatásával és egymásnak való megfeleltetésével (szinesztézia) olyan zenét hozni létre, amely képes a hallgatóban a fény különböző erősségi fokozatainak és árnyalatainak képzetét kelteni, máskor a szétporladó víz megcsillanó cseppjeit, a feltorlódó hullámokat vagy a szél kavargását idézni meg.

Ezen a téren A tenger eredményei egyedülállóak: a mű a szimfonikus hangzásszövet képlékenységével, rugalmasságával és sokszínűségével, a zseniális hangszereléssel valóban a nehezen leírható és megragadható természeti jelenségek, a víz, a fény, a szél képzetét kelti, elvarázsolva a hallgatót. Ha Wagner Bolygó hollandijában a tenger zord, északi arcát ismerhetjük meg, Debussy Tengere, bár tud félelmetes is lenni (főként a záró tételben), elsősorban mégis érzékien kényeztető, mediterrán víz, tele izgalmas és örömteli felfedezéssel, egymást váltó csodákkal.

Képek a szárazföld világából Viktor Hartmann, a német származású orosz építész, festő és díszlettervező Szentpéterváron született 1834-ben, és az ottani Szépművészeti Akadémián tanult. Miután a korabeli orosz szellemi élet egyik vezéralakja, a nagy hatású kritikus, Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov (a „Generalissime”, ahogy Muszorgszkij szólította) 1870-ben megismertette az Ötök (Balakirev, Borogyin, Kjui, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov) körével, Mogyeszt Muszorgszkij (1839–1881) közeli barátja lett. Korai halála után 1874-ben a szentpétervári Szépművészeti Akadémia (Sztaszov szervezésében) kiállításon mutatta be Hartmann mintegy négyszáz festményét. Muszorgszkij, aki megszenvedte „a drága Vityuska” korai halálát, s ez idő tájt írt leveleiben valósággal elsiratja az általa nagyra tartott építészt (feltehetőleg a SzanktPetyerburgszkije Vedomosztyi hasábjain aláírás nélkül megjelent Hartmann-nekrológ is tőle származik), látta a tárlatot, s e művek élménye ihlette arra, hogy Hartmann-nak emléket állítva megírja egyetlen jelentős zongoraművét, Mogyeszt Muszorgszkij az Egy kiállítás képeit, melynek tételei kivétel nélkül Hartmann egy-egy alkotására reflektálnak. Kivétel nélkül? Nem, mégsem – és a helyesbítés elvezet a mű egyedülálló formájához. Muszorgszkij a schumanni szellemben komponált ábrázoló tételeket egy

VALERIJ GERGIJEV ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

refrénszerűen visszatérő, úgynevezett Promenád-téma beiktatásával rondószerű formává fűzi össze, de rendhagyó módon ez a rondóforma nem a rondótéma (vagy ritornell) visszatéréseire van kihegyezve, ellenkezőleg, maga a Promenáddallam (amely a tárlatlátogató képtől újabb képig tartó, töprengő sétáját vetíti elénk, s amelynek minden egyes megjelenése új és új változat, így tehát a műben a variációs forma is jelen van) hangsúlytalan, nyugodt-meditatív – ráadásul nem is a rondótéma fejezi be a művet, hanem a leghatásosabb karakterdarab, a fináléhoz méltón nagyszabású A kijevi nagykapu. A Promenád-témában egyébként Muszorgszkij önmagát kívánta ábrázolni, amint a megszemlélt képeken gondolkodik: „Saját ábrázatom a közjátékokban látható” – írja. Tegyük hozzá: a Promenád-téma nem szabályosan tér vissza minden egyes kép után – megjelenései a darab folyamán egyre ritkulnak és rövidülnek, végül a dallam már magukba a festmény ihlette zsánertételekbe épül be, ahogyan a Katakombákat követő (hibás latin című) Con mortuis in lingua mortua (Holtakkal a holtak nyelvén) vagy A kijevi nagykapu esetében történik.

Zsánerdarabok ciklusa, rondóelv, variációs elv – ez az egyedülálló formai és műfaji komplexitás jellemzi az Egy kiállítás képeit. Maguk a karakterdarabok is érdekes kettősséget mutatnak. Romantikus zene ez, tele ábrázoló és hangulatfestő elemekkel, de a zenéből áradó részvét mégis inkább azt mondatná az elemzővel, hogy nem romantika, hanem erős humánumtól áthatott, magasrendű realizmus ez. Még valami: Hartmann képeinek és Muszorgszkij zenéjének összehasonlítása meggyőzően illusztrálja „Muszorjányin” (ahogy önmagát előszeretettel nevezte) nagyságrendjét. A festmények többsége a kor átlagtermését képviseli. Bámulatos, hogy ezek a középszerű teljesítmények, pusztán az alkotójuk iránti szeretet erjesztő funkciója által, milyen diadalmas tökéletességgé változtak át a zeneszerző teremtő képzeletében. Az Egy kiállítás képei a világábrázolás egy fajtája, melynek témája ember, állat, tárgy, épület, természet, múlt és jelen, gazdag és szegény, szép és torz, valóság és mesevilág. A tételek jellegzetes karakterekkel illusztrálják témájukat. A Gnóm torz alakját hirtelen ritmusváltásokkal tűzdelt, nyakatekert kromatikus dallam jeleníti meg; az Ódon várkastélyban (melynek címét Muszorgszkij olaszul írta a kottába: Il vecchio castello) antik siciliano melankolikus témája réved vissza a trubadúrok korába (érdemes figyelni a gisz-moll tételen végigvonuló, makacs alaphang-orgonapontra, mely alighanem a várkastély „időn kívüliségét” szimbolizálja). A Tuileriák

kertje tételben egy jellegzetes kéthangú (hosszú–rövid) motívum varázsolja elénk a civódó gyerekek csúfolódását; a Bydlo (lengyel ökrös szekér) egyrészt a dallam nehézkességévé konvertálja az ormótlan társzekér lassú mozgását, másrészt egy hatalmas crescendo–diminuendo ívvel teszi filmszerűen plasztikussá a jármű közeledésének, majd távolodásának élményét. Megcsipkedett akkordok a magas regiszterben, rövid előkékkel: ez a Csibék tánca a tojáshéjban. (Hartmann eredeti képe jelmezterv egy baletthez, és semmit sem tartalmaz Muszorgszkij zenéjének szellemességéből és könnyedségéből.) Samuel Goldenberg és Schmuÿle, a gazdag és a szegény zsidó alakja (eredetileg két különböző festmény) párbeszédes formában talált méltó megjelenítésre. A gazdagot méltóságteljes, dölyfös legato-dallam, a szegényt esdeklő, apró ritmusértékeket ismételgető téma jeleníti meg – a tétel végkifejletében a két zenei nyersanyag kontrapunktikus feldolgozásban, egyszerre hallható. A limoges-i piac könnyed, mozgékony scherzo a bal és jobb kéz sok komplementer (egymást kiegészítő) ritmuselemével; a Katakombák világát félelmetes, álló akkordok, majd semmivel sem kevésbé félelmetes tremolók vetítik képzeletünk vásznára. Baba-Jaga kunyhója brutálisan nyers zene, durva gesztusokkal; A kijevi nagykapu (ismét érdemes megnézni a mintájául szolgáló, jelentéktelen hangulatú épülettervet!) maga a szláv pompa és pátosz, mely a Borisz Godunov Koronázási jelenetét is emlékezetünkbe idézheti; archaikus gesztusokat alkalmazó monumentalitás, a második témában ortodox orosz keresztelői himnusszal.

Egy hangszerelés „a sok közül” Az Egy kiállítás képei szerzői zongoraváltozata a dallamok és ritmusok, harmóniák és karakterek terén tár elénk rendkívüli gazdagságot – színvilága azonban szerényebb, hiszen a zongora behatárolt lehetőségeire szorítkozik. Megdöbbentően sokan ismerték fel a műben a zenekari hangszerelés lehetőségét. Az 1880-as évek végétől (a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Mihail Tusmalov munkájától) napjainkig a sorozatnak seregnyi hangszerelése készült, melyek közül Maurice Ravel (1875–1937) Serge Koussevitzky megrendelése nyomán keletkezett verziója (1922) a legsikeresebb.

Maurice Ravel

VALERIJ GERGIJEV ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

Ravel, aki Rimszkij-Korszakov, Respighi és Richard Strauss mellett a zenetörténet egyik legvirtuózabb hangszerelője volt, minden tételben és dallamban felfedezi a különleges színkombinációk lehetőségeit – és lecsap rájuk. Fényűző hangszerparkot használ: zenekara hatalmas, és olyan instrumentumokat is tartalmaz, mint az angolkürt, a basszusklarinét, a kontrafagott, az altszaxofon, a harangjáték, a kereplő, a xilofon, a cseleszta és a hárfa (utóbbiból kettőre is szükség van). A Promenád-témát természetesen mindig másképp hangszereli; amúgy pedig delikát színek sokaságát keveri ki, s velük újra és újra telibe találja az atmoszférát: Az öreg várkastély múltba révedő dallama altszaxofonon csendül fel, A Tuileriák kertje repdeső dallamát könnyed fafúvók kapják, a Bydlo nehézkességét a tuba vaskos szólója jeleníti meg. Samuel Goldenberg hatalmát a teljes zenekar unisonója képviseli, vele szemben a kezét tördelve megalázkodó Schmuÿle hebegését egyetlen szordínós trombita kétségbeesett hangrepetíciói idézik meg. A Katakombák a rézfúvóknak juttat jelentős szerepet, Baba Jaga kunyhójához brutális nagydobütéseket hallucinál Ravel, míg A kijevi nagykapu végkifejletében megzendülnek az ünnepi harangok. Ravel életművének különös fintora, hogy ezzel a művével, amely valójában nem sajátja, „csak” feldolgozás, pályájának egyik legnagyobb sikerét aratta – olyat, amelyhez legfeljebb a Boléro népszerűsége hasonlítható. Az Egy kiállítás képei egyéb hangszerelői közül (megközelítőleg sem a teljesség igényével) érdemes megemlíteni Henry Wood, Leopold Stokowski, Walter Goehr, Vladimir Ashkenazy, Leonard Slatkin, Václav Smetáček és Jukka-Pekka Saraste nevét, nem feledkezve meg a jazzről (Duke Ellington), a rockról (Emerson, Lake & Palmer), a heavy metalról (Mekong Delta) és a szintetizátorzenéről sem (Isao Tomita). Írta: Csengery Kristóf

A Bécsi Filharmonikusok Az 1842-ben alapított Bécsi Filharmonikusok elődje az a Künstlerverein volt, amelyet 1833-ban Franz Lachner hozott létre. A kilenc évvel később megalakult zenekar vezetését Otto Nicolai vállalta. A kezdeti lendületet átmenetileg megtörték 1848 forrongásai, a következő évtizedekben azonban a zenekar fokozatosan elfoglalta későbbi előkelő státusát. A hatvanas éveket Otto Dessoff, a hetveneseket Hans Richter karmesteri munkássága fémjelezte. Korán kialakult a máig érvényes gyakorlat, mely szerint a Filharmonikusok tagsága a bécsi operaház (előbb Hofoper, később Staatsoper) zenekarának muzsikusaiból verbuválódik. A kilencvenes évek végén Gustav Mahler lett az együttes karmestere, ettől kezdve a zenekar története korszakos jelentőségű dirigensek névsoraként is elbeszélhető: Weingartner, Krauss, Furtwängler, Walter, Toscanini, Knappertsbusch, Klemperer, Krips, Leinsdorf, Münch, Karajan, Bernstein, Maazel, Boulez, Harnoncourt, Abbado, Muti, Mehta, Barenboim, Welser-Möst. A Bécsi Filharmonikusok híres hagyományőrző játékstílusáról, hangzásának puha fényéről, rugalmasságáról és virtuozitásáról. Sokáig az osztrák–német repertoár volt legfőbb területük, ma a zenekar minden stílusban egyformán világklasszis. Újévi koncertjük – mely 1955 és 1979 között összeforrt Willi Boskovsky, majd hat éven át Lorin Maazel nevével, 1986 óta azonban évente más és más karmester vezetésével zajlik – gigantikus művészi és üzleti siker: rádió- és televíziótársaságok sokasága közvetíti, százmilliók nézik és hallgatják világszerte. A zenekarnak nincs fő-zeneigazgatója, szigorúan demokratikus elvek szerint, önkormányzati rendszerben működik.

Fotó © Terry Linke

VALERIJ GERGIJEV ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

Valerij Gergijev 1953-ban született Moszkvában, gyermekkorát azonban családjával hazájában, a kaukázusi Észak-Oszétiában töltötte. 1972 és 1977 között a Leningrádi Konzervatórium növendéke volt, karmesteri stúdiumait a nagy presztízsű pedagógus, Ilja Muszin osztályában végezte. 1978-ban Jurij Tyemirkanov asszisztenseként a leningrádi Kirov Operába (a mai Mariinszkij Színházba) került, ahol Prokofjev Háború és békéjében debütált. 1981 és 1985 között az Örmény Filharmonikusok vezető karmestere. Angliában 1985-ben mutatkozik be, első nyugati operaprodukciójának dátuma 1991: a müncheni Bajor Állami Operában Muszorgszkij Borisz Godunovját vezényli. Ugyanebben az esztendőben az Egyesült Államokba is eljut. 1988-ban a Mariinszkij Színház vezető karmestere és művészeti vezetője, 1995 és 2008 között a Rotterdami Filharmonikusok első karmestere. 1997-től 2008-ig a New York-i Metropolitan Opera első vendégkarmestere, 2005 és 2015 között a Londoni Szimfonikusok első karmestere. 2015 és 2020 között szerződése a Müncheni Filharmonikusokhoz köti. A Szentpétervári Fehér Éjszakák fesztivál művészeti vezetője. Nevéhez számos újító kezdeményezés fűződik: 2003-ban kilencven év után ő vezényelt először teljes Ring-ciklust Oroszországban, a Mariinszkij Színházban; 2011-ben átfogó reformokat szorgalmazott a moszkvai Csajkovszkij Verseny működésében. Diszkográfiájának legnagyobb részét az orosz mesterek művei alkotják, de lemezre vezényelte Donizetti, Berlioz, Verdi, Wagner, Liszt, Brahms, Debussy, Ravel és Mahler műveit is.

Fotó © V. Baranovsky

Summary The Vienna Philharmonic is an orchestra with a past (and present) among the most glittering in Europe. Founded in 1842, it has played under the greatest conductors of the 20th century. Operating without a musical director under a strictly selfgoverning system, the orchestra’s playing style is famously traditional, although its repertoire is now international. Valery Gergiev retains strong ties to Saint Petersburg, where he is artistic director of both the Mariinsky Theatre and the White Nights Festival, but he is also a welcome guest anywhere from Rotterdam to New York to London. Works by Russian composers make up the core of his repertoire, but he is also a noted conductor of Mahler. In 2003, he was the first person in 90 years to conduct the entire Ring Cycle in Russia. He is contracted to the Munich Philharmonic from 2015. Today’s concert features a brace of “maritime” works and a third from “terra firma”. Wagner’s overture to his opera Der fliegende Holländer (1841/43) introduces the opera’s main leitmotifs in the form of a symphonic poem, in which we encounter the themes of the Dutchman and the redemptive figure of Senta, as well as the raw and boisterous tone of the sailors’ chorus. In the contrapuntal elaboration of the overture’s themes, Wagner draws attention to the relationship between the seemingly different melodies. As “water music”, Der fliegende Holländer Overture presents the northern, austere but mystical aspect of the sea. By contrast, Debussy’s three symphonic sketches entitled La Mer (1903–05) are refined in tone and atmosphere throughout, a study in sensuality. Adopting the structure of a symphony and drawing on the tradition of the symphonic poem, La mer is boldly innovative in form, while its range of effects evokes the experience of light, water and wind in music. Following Wagner’s northern sea, Debussy’s work recalls images of Mediterranean waters. Mussorgsky “transcribed” the pictures of his prematurely deceased painter friend Viktor Hartmann to music in his extraordinary Romantic-realist suite Pictures at an Exhibition (1874). The work is a portrait of the world that takes mankind, animals, objects, buildings, nature, the past and present, rich and poor, beautiful and grotesque, reality and the fairytale world as its themes. In the method of portrayal of the genre-like movements, the underlying humanity creates a unifying whole through the compassionate and sympathetic gaze with which Mussorgsky views the themes of the paintings and the music alike. Here, we experience the suite in the hugely successful, richly colourful and virtuoso arrangement by Maurice Ravel.

VALERY GERGIEV AND THE VIENNA PHILHARMONIC

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Le Poème Harmonique, Capella Cracoviensis Kórus

Vezényel: Vincent Dumestre

2016. március 2. Le Poème Harmonique Fotó © Guy Vivien

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Capella Savaria

J. S. Bach: Brandenburgi versenyek

2016. március 3.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Mondonville: Isbé

Vezényel: Vashegyi György

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Myung-whun Chung és az Orchestra Filarmonica della Scala

Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes

2016. május 10.

Várdai István

Diana Damrau és Nicolas Testé

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Valerij Gergijev Címlapfotó: V. Baranovsky A szerkesztés lezárult: 2016. február 5. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000