Baráti Kristóf, Várdai István, Várjon Dénes 2016. május 10. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
3
10 May 2016 Béla Bartók National Concert Hall
2016. május 10. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Kristóf Baráti – violin, Baráti Kristóf – hegedű, István Várdai – cello, Várdai István – gordonka, Dénes Várjon – piano Várjon Dénes – zongora Schubert: Notturno in E-flat major, D. 897 Dvořák: Dumky Trio, op. 90 1. Lento maestoso 2. Poco adagio 3. Andante 4. Andante moderato 5. Allegro 6. Lento maestoso Tchaikovsky: Piano Trio in A minor, op. 50 1. Pezzo elegiaco 2. Tema con variazioni The English summary is on page 13.
Schubert: Esz-dúr notturno, D. 897 Dvořák: Dumky-trió, op. 90 I. Lento maestoso II. Poco adagio III. Andante IV. Andante moderato V. Allegro VI. Lento maestoso Csajkovszkij: a-moll trio, op. 50 I. Pezzo elegiaco II. Tema con variazioni
4
Egy műfaj útja Szuverén műfajként a zongoratrió Haydn idején jelenik meg a zenetörténetben. Ekkor a három hangszer közül a zongoráé a vezető szerep, a cselló szólama pedig még nem teljesen önálló, többnyire a zongora balkéz-dallamait kettőzi. A zongoratrió Beethoven keze alatt válik igazán formátumos műfajjá, amely nagy horderejű, személyes mondandót is képes közvetíteni, és sorskérdésekről is szólhat, akár a szimfónia vagy a zongoraszonáta.
Ami a tételbeosztást illeti, a zongoratriók kezdettől szonátatípusú művek: Haydnnál és Mozartnál három-, Beethoventől három- vagy négytételesek, és belső tagolódásukat, valamint a bennük megjelenő tételfajtákat is a szonáták, szimfóniák világából ismert kategóriákba rendezhetjük: szonáta formájú nyitótétel, variációs lassú, háromszakaszos tánc (menüett vagy scherzo), s végül szonáta vagy rondó formájú finálé az egyik leggyakoribb alapképlet. A Beethoven által elejtett fonalat veszi fel a romantika, amikor Schubert, Schumann, Chopin, Mendelssohn, Brahms, Dvořák, Csajkovszkij, Smetana, Franck, Saint-Saëns és mások műhelyében nagy jelentőségű zongoratriókat hoz létre. A 19. századtól kezdve a három hangszer már teljesen egyenrangú: mindegyik lehet fontos gondolatok megfogalmazója, s ugyanígy a kísérő szerepkörét is bármelyik vállalhatja. A műfaj tovább él a 20. és 21. században: Debussy, Ravel, Sosztakovics is írt zongoratriót – és még sokan mások, napjaink zeneszerzőit is beleértve.
A triójáték legnagyobbjai A zongoratrió az interpretáció történetében is jelentős szerepet játszik, alkalmi társulások és állandó kamarazenei együttesek formájában egyaránt. Említsünk meg néhányat a 20. század legjelentősebb zongoratriói közül! Alfred Cortot, Jacques Thibaud és Pablo Casals triója még a 19. századi előadói hagyományhoz kapcsolódva kezdte meg működését. Később hasonlóan nagy hatású és nevezetes társulás volt Eugene Istomin, Isaac Stern és Leonard Rose együttműködése. Számottevően járult hozzá a műfaj előadó-művészetének történetéhez Joseph Kalichstein, Jaime Laredo és Sharon Robinson. Emlékezetes felvételek örökítették meg Benjamin Britten,
Yehudi Menuhin és Maurice Gendron együttmuzsikálását. A kamarazene történetének egyik leghosszabb életű és legnevezetesebb hármasa azonban alighanem a Beaux Arts Trió volt, amelyben a hegedű és a cselló posztján többször történt váltás, állandó maradt azonban a trió több mint fél évszázados története folyamán a rendkívüli kvalitású zongorista, a kilencvenkét évesen ma is aktív Menahem Pressler személye.
Három elkötelezett kamarazenész Különleges csillagállást feltételez, ha egy ország zeneélete egyszerre tud felmutatni egy hegedűst, egy csellistát és egy zongoristát, akik mind nemzetközi mércével mérhető klasszisok, mindhárman a kamaramuzsika szenvedélyes művelői, s ráadásul egymással is szívesen szövetkeznek.
Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes három ilyen művész. Valamennyien rendszeresen lépnek fel versenyművek szólistájaként, Várjon Dénes évtizedek óta ad szólóesteket, de a kamarazenélés mindhármuk életében meghatározó. Perfekt technikájú muzsikusok, ám összekapcsolja őket, hogy a zenei tartalom közvetítése, az előadásmód költőisége és személyes jellege mindhármuk számára elsőrendű, azt sohasem rendelik alá a virtuozitás követelményének. Kérésünkre Várjon Dénes így foglalta össze a kamarazenével kapcsolatos gondolatait: „A kamarazenélés különleges szeretete egészen fiatal korom óta jelen van életemben. Ebben óriási szerepe volt annak, hogy olyan mesterek ismertettek meg ezzel a csodálatos birodalommal, mint Kurtág György, Rados Ferenc, Devich Sándor, majd később Schiff András és Végh Sándor. A zongorista szerepét máig rehabilitálni kell, ha kamarazenélésről van szó. Sokakban él az a tévhit, hogy ez csak »kíséret«, a kamaraművek zongoraszólama nem olyan igényes, és lényegesen könnyebb a szólóműveknél. Ugyan szólóesteket adni is rendkívül szeretek, évek óta fontosnak tartom, hogy a kamarazenélés hihetetlen szépségeire felhívjam a figyelmet. Számomra ez a legszebb és legmélyebb zenei megnyilvánulás, a közreműködő zenészek legintimebb kommunikációja egymással és a közönséggel. A nagy zeneszerzők fontos, sőt korszakalkotó műveket komponáltak ebben a műfajban, a repertoár igen gazdag. A koncerteket megelőző próbafolyamat ideális esetben izgalmas és tanulságos. Olyan, mint egy jó beszélgetés, amelyben mindenki úgy tudja kifejezni a véleményét
BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN, VÁRJON DÉNES
5
6
és az érzéseit, hogy közben nyitott a másikra. Érzi, mikor kell irányítani, de azt is, mikor kell a többieknek teret adni. Egy inspiráló próba alatt új megoldások születnek, rengeteget tudunk tanulni egymástól.”
„Tiszta, analitikus hangzás” Kamarazenét egészen apró termekben is nagyszerűen lehet játszani. A Müpa megnyitásakor nyilvánvaló volt, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem a maga impozáns méreteivel magától értődőn tökéletes feltételeket biztosít majd a monumentális oratorikus alkotások és a szimfonikus irodalom nagy apparátust követelő művei számára. Közép-Európa legnagyobb művészeti központjának munkatársai azonban azt is kezdettől fontosnak tartották, hogy megmutassák: ez a terem, hála kiváló akusztikai adottságainak, mindenre alkalmas, megszólalhat benne egyetlen zongora, egy hattagú, a cappella énekegyüttes, cselló és zongora párosa – de akár egy Bach-szólószonáta is, egyetlen hegedűn. Mindez meg is valósult, fölényesen bizonyítva a Müpa tág terének alkalmasságát az intimitásra. A kamarazene önálló vonulatot alkot a Müpa műsorpolitikájában, s ezek az estek jelentős sikert aratnak, új közönségrétegeket hódítva meg a műfaj számára. Baráti Kristóf így nyilatkozott a Müpáról és nagytermének kamarazenei lehetőségeiről: „A Müpa a magyar zenei élet centrumában helyezkedik el. Magyar hegedűművészként büszkeséggel tölt el, hogy a világ vezető zenekaraival, zenei nagyságaival találkozhatom itt évadról évadra, mind a közönség soraiban ülve, mind a színpadon. Jómagam arra törekszem, hogy ugyanazt a hangzásélményt érjem el minden koncertteremben, függetlenül akusztikai adottságaitól, méretétől, de ennek nyilvánvalóan gyakran korlátai vannak. A Müpában mindig élmény játszani, a tiszta, analitikus hangzás a kamarazenénél különösen jól érvényesül, lényegében csak az intenzitásra kell figyelni, alkalmazkodva a hatalmas méretekhez. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a nagyterem a világ bármely zenei központjában megállná a helyét.”
Érzelemgazdagság és rendhagyó formavilág A mai hangverseny műsorán felhangzó három kompozíciót összekapcsolja, hogy valamennyiben rendkívül intenzíven megfogalmazódó érzelmekkel-indulatokkal
találkozunk, és a szokásos négy- vagy háromtételes kamarazenei formákhoz képes mindhárom mű rendhagyó formavilággal kísérletezik.
Schubert: elvágyódás, melankólia és fájdalom
Franz Schubert
Franz Schubert (1797–1828) kései kamaraműve, az 1827 őszén befejezett, mintegy tízperces Esz-dúr notturno egyetlen tétel. Meghitt éjszakai szerenád, a kamarazene-irodalom egyik ritkán hallható, de nagy értékű kompozíciója. Formája ABABA, karaktere és hangulata rokonítja két másik kései Schubert-mű, a C-dúr vonósötös (D. 956) és a B-dúr zongoratrió (D. 898) lassú tételével. A mű kezdetén a zongora arpeggioakkordjai fölött a hegedű és a cselló lágyan ringatózó, bölcsődalszerűen békés dallamot intonál, majd a zongora veszi át a melódiát, miközben a két vonós hangszer pengetve kísér. A téma hangulata idillien meghitt, mégis – mint ahogyan az Schubertnél máskor is gyakran megesik – a békébe és idillbe szavakkal megfogalmazhatatlan, titokzatos elvágyódás, melankólia és fájdalom vegyül. A második téma jelentős hangulati és magatartásbeli kontrasztot hoz: hősies karakterű, feszes ritmikájú, és meglepő modulációval E-dúrban szólal meg. Itt is ugyanaz történik, ami az első téma esetében: először a két vonós énekli el a dallamot, azután a zongora veszi át, hogy grandiózus fokozással juttassa el a csúcspontig. Visszatér az Esz-dúr hangnem és az első téma, a korábbi dramaturgiai felosztással: előbb a vonósok szólaltatják meg, majd a zongora. Ezután ismét a heroikus kontraszttémát halljuk, most azonban C-dúrban. A búcsúzó formaszakaszhoz érve visszakanyarodunk Esz-dúrba, s ezzel párhuzamosan ismét visszatér a kezdőtéma – ez fejezi be, az indulatokat és fájdalmat elcsitítva, lágyan és ringatón a művet. A darabot mindvégig meghatározza a vallomásos hang: az Esz-dúr notturno Schubert legszemélyesebb hangszeres tételeinek egyike.
BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN, VÁRJON DÉNES
7
8
Dvořák: érzéki zamatú, szláv melódiák A Dumky-trió Antonín Dvořák (1841–1904) negyedik zongoratriója, amelyet a zeneszerző Prágában fejezett be ötvenévesen, 1891 áprilisában. A címben többes számú alakban szereplő dumka műfajnév ukrán eredetű: epikus balladát, panaszdalt jelent. Dvořák más műveiben is előfordul e műfaj, ilyen a II. szláv tánc, az A-dúr vonós szextett (op. 48) és a népszerű A-dúr zongoraötös (op. 81). A Dumky-trió Dvořák egyik legismertebb és legnépszerűbb műve. Két fontos tulajdonsága van: az egyik a népies, szlávos melodika különleges érzéki szépsége és érzelemgazdagsága, a másik az a törekvés, hogy akárcsak Schubert az Esz-dúr notturnóban, a zeneszerző ezúttal is eltér a klasszikus kamarazenei formák négy- vagy háromtételességétől, és valami mással kísérletezik. Csakhogy míg Schubert az egytételes szerenádot választotta, Dvořák arra vállalkozik, hogy kisformák füzéréből építsen nagyformát. A triót hat rövidebb szakasz – hat dumka – alkotja. Értelemszerűen mindez azt is jelenti, hogy a műben nyomát sem találjuk a klas�szikus-romantikus kamarazenében rendszerint legalább egy tételt uraló szonátaformának. Valamiképp azonban mégis megkísérti a művet a négytételesség, az első három dumka ugyanis szünet nélkül szólal meg, s így akár egy tételként is felfogható, a negyedik, ötödik és hatodik azonban külön áll, s hangnemük sem rokona egymásnak (d-moll–D-dúr; Esz-dúr–esz-moll; c-moll–C-dúr). A művet hallgatva és az érzéki zamatú szláv melódiák bőségével találkozva az a hallgató érzése, hogy Dvořák valójában szláv táncokból összefűzött, szabad, kissé fantáziaszerű kamarazenei ciklust kívánt írni, amelyben váltakoznak a lassú és élénkebb szakaszok, a borús és vidám melódiák. Nincs más dolgunk, mint figyelni a szebbnél szebb, fájdalmas vagy édes dallamokra.
Antonín Dvořák
Csajkovszkij: súly, erő, szenvedély 1880-ban Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) még azt írta egy levelében mecénásának, Nagyezsda von Mecknek, hogy sohasem fog zongoratriót írni. „Bocsásson meg, drága barátnőm, bármit megteszek az Ön kedvéért, de ez túl van a lehetőségeimen. Zongorát társítani hegedűvel vagy csellóval: ez nekem egyszerűen elviselhetetlen. Az én ízlésem számára e hangszerek tónusa előnytelenül keveredik. Kínszenvedés vonóstriót hallgatnom, vagy akár szonátát zongorára és vonós hangszerre.” Ehhez a radikális vallomáshoz képest tény, hogy Csajkovszkij bizony írt zongoratriót, igaz, csak egyetlenegyet, nem is olyan sokkal e levél után, 1881/82 telén. Az ihlető ok fájdalmas és személyes természetű. Csajkovszkij nem sokkal korábban veszítette el egyik közeli barátját, a zongoraművész, karmester és zeneszerző Nyikolaj Rubinsteint, az utókor számára ismertebb Anton Rubinstein öccsét. Az ő emlékének ajánlotta az a-moll triót. Pjotr Iljics Csajkovszkij A darab alapvetően tragikus hangulatú, de sok energikus, sőt diadalmas részlet is megszólal benne. Hangzása a kamarazenei műfaj ellenére szimfonikusan gazdag, a zongoraszólam pedig rendkívül igényes. A forma, akárcsak Schubert és Dvořák kompozíciójában, ezúttal is rendhagyó: kéttételes. Először egy Pezzo elegiaco (Elégikus darab) feliratú tételt hallunk, majd témából, tizenegy változatból és kódával ellátott fináléból álló, grandiózus variációs második tétel zárja a művet. Súly, erő, hatalmas szenvedély, sűrű hangzás, pátosz és heroizmus jellemzi a nagyszabású, rendkívüli terjedelmű kompozíciót.
BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN, VÁRJON DÉNES
9
10
„…mindhármat nagyon őszinte és különleges darabnak érzem” Várdai István a koncerten felhangzó művekről: „Mindhárom trió szerzőjének szimbolikus alkotása, legbelsőbb, legrejtettebb gondolataikat ismerhetjük meg rajtuk keresztül, mindhármat nagyon őszinte és különleges darabnak érzem. Az utóbbi időben, főleg a Dvořák-darabtól, kifejezetten »függök«, dallamai gyakran motoszkálnak a fejemben, arra inspirálva, hogy minél jobban megértsem az érzelmi mondanivalóját ezeknek a látszólag egyszerű témáknak, amelyek óriási tartalmi mélységgel rendelkeznek. Csajkovszkijtól már megszoktam, hogy még kamaradarabjaiban is nagy távlatokban-ívekben gondolkodik, de triója annyira monumentálisra sikerült, hogy szinte olyan, mint egy szimfónia. Külön örülök, hogy kollégáimmal »húzatlanul«, eredeti hosszúságában játsszuk. Schubert Notturnója újdonság számomra: mindkét trióját játszottam már, de a Notturnót most először fogom. Nagyon örülök, hogy ezzel egyik kedvenc zeneszerzőm összes zongorástrióját repertoáromon tudhatom!” Írta: Csengery Kristóf
Baráti Kristóf Budapesten született 1979-ben. Két és tizenkét éves kora között muzsikus szüleivel Venezuelában élt, ott tanult meg hegedülni, és nyolcévesen ott adta első koncertjét. Magyarországra visszatérve Tátrai Vilmos és Szenthelyi Miklós növendékeként elvégezte a Zeneakadémiát, majd 1998-tól Párizsban folytatta tovább tanulmányait, Eduard Wulfson irányításával. 1995 és 2010 között számos nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel: legfontosabb Fotó © Strammer Jacqueline ezek közül a 2010-es moszkvai Paganini Verseny első díja. A Chicagói Stradivari Társaság Lady Harmsworth Stradivariusán játszik. Világszerte turnézó művész, aki idehaza és külföldön a legnevesebb zenekarok koncertjein lép fel. Az elmúlt években számos kiváló hanglemezt készített, többek közt Bach, Beethoven, Paganini, Brahms, Ysaÿe és Korngold műveiből. Liszt- és Junior Prima-díjas, 2014-ben megkapta a Kossuth- és a Bartók–Pásztory-díjat, 2016/17-re a Müpa az évad művészévé választotta. Várdai István Pécsett született 1985-ben. A budapesti és a bécsi zeneakadémián tanult csellózni Mező László, majd Reinhard Latzko növendékeként. 2010-től a németországi Kronberg Akadémián folytatta tanulmányait Frans Helmerson osztályában, 2013 óta maga is tanít Kronbergben. Számos nemzetközi versenygyőzelme közül a legfontosabb a müncheni ARD Nemzetközi Csellóverseny 2014-ben elnyert első díja. Világszerte nagy sikerrel hangversenyező szólista és kamaramuzsikus. Lemezt készített többek közt Beethoven, Paganini, Rossini, Mendelssohn, Popper, Csajkovszkij, Elgar, Martinů, Janáček, Prokofjev műveiből. 2015-ben a pécsi Kodály Központ rezidens művésze lett, ugyanebben az évben Baráti Kristóffal átvette a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetését. Liszt- és Junior Prima-díjas.
BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN, VÁRJON DÉNES
11
12
Várjon Dénes Budapesten született 1968-ban. A Zeneakadémián Falvai Sándor, Kurtág György, Rados Ferenc és Devich Sándor növendéke. Már tizenévesen bemutatkozott a nagyközönség előtt. 1985-től rendszeresen részt vett Schiff András mesterkurzusain, aki a mentora lett – a Marlborói Fesztiválra, amelynek hosszú ideje állandó résztvevője, szintén az ő ajánlásával jutott el. 1991-ben megnyerte a zürichi Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyt. Idehaza és világszerte koncertezik, állandó partnerei világsztárok. Szólóesteket ad és versenyműveket játszik, ám hosszú ideje középponti szerepet tölt be művészi gondolkodásában a kamarazene: feleségével, Simon Izabellával maga is létrehozott már kamarazenei fesztiválokat. Hanglemezei közül az egyik legutóbbi Beethoven összes zongoraversenyének felvétele a Concerto Budapest és Keller András kíséretével. Liszt- és Veress Sándor-díjas.
Summary Violinist Kristóf Baráti (b. 1979), cellist István Várdai (b. 1985) and pianist Dénes Várjon (b. 1968), all musicians of an international standard, are passionate performers of chamber music and always ready to collaborate with each other. For all three, conveying the music’s meaning through a performance style of a poetic and personal nature is of primary importance, never to be subordinated to the demands of virtuosity. The three compositions featured on the programme at this concert introduce a range of intensely expressed emotions and impulses, with each work exploring unusual forms compared to the customary three or four-movement chamber structure. Completed in the autumn of 1827, the Notturno in E-flat major is a late chamber work by Franz Schubert (1797–1828). The intimate serenade in one movement features alternating lyrical and dramatic heroic themes, passing through a number of different keys as it progresses. The Dumky Trio is the fourth piano trio by Antonín Dvořák (1841–1904) and was completed in Prague in April 1891, the composer’s 50th year. The generic name dumka, featured in its plural form in the work’s title, is of Ukrainian origin, denoting an epic ballad or lament. From a string of smaller forms, Dvořák builds a grand form: the trio comprises six short sections – six dumky. The listener is disarmed by an abundance of sensual Slavic melodies, alternating slower and livelier sections, and melancholy and happy themes. We can sense Dvořák’s intention to create a freely moving cycle of chamber music, somewhat akin to a fantasia, woven together from Slavic dances. Pyotr Ilyich Tchaikovsky (1840–1893) wrote his Piano Trio in A minor in the winter of 1881–82. The work was dedicated to the memory of his close friend Nikolai Rubinstein, the pianist, conductor and composer who had passed away not long before. The piece is fundamentally tragic in tone, although it also contains energetic, even triumphant passages. Despite the chamber music genre, its sound is of a symphonic richness, the piano part being particularly demanding. Once again, the format is unusual, here comprising two movements. We will hear a Pezzo elegiaco movement followed by a second movement comprising a theme, 11 variations, and a finale with a coda. This large-scale composition is characterised by weight and strength, intense emotion, a dense sound, pathos and heroism.
SUMMARY
13
RISING STARS
Benjamin Appl / Remy van Kesteren
2016. május 12.
Remy van Kesteren Fotó © Marco Borggreve
Diana Damrau és Nicolas Testé
Belcanto-gála
2016. május 14.
Diana Damrau Fotó © Michael Tammaro / Virgin Classics
ORGONA10
Liszt–Kodály–Bartók: mesteri átiratok
Szabó Balázs, Szathmáry Zsigmond
2016. május 22. / 18.00
Szabó Balázs
Gidon Kremer, Mihail Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar
2016. május 24.
Gidon Kremer Fotó © Kasskara
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Ránki Fülöp és az Óbudai Danubia Zenekar
2016. május 29.
Ránki Fülöp Fotó © Kotschy Gábor, Müpa
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok
2016. június 26.
Annette Dasch Fotó © Daniel Pasche
előzetes,
AJÁNLÓ
Stratégiai partnereink:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Baráti Kristóf, Várdai István, Várjon Dénes Címlapfotók: Kotschy Gábor, Müpa A szerkesztés lezárult: 2016. május 3. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000