Sir Antonio Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara 2016. szeptember 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Soron kívüli büféélmény az Átriumban Rendeljen előre, és fogyasszon a szünetben kényelmesen, sorban állás nélkül.
mupa.hu
3
27 September 2016 Béla Bartók National Concert Hall
2016. szeptember 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Sir Antonio Pappano and the Sir Antonio Pappano és a Orchestra dell’Accademia római Santa Cecilia Akadémia Nazionale di Santa Cecilia Zenekara Featuring: Daniele Rossi – organ Rossini: La Cenerentola – overture
Közreműködik: Daniele Rossi – orgona Rossini: Hamupipőke – nyitány
Saint-Saëns: Symphony No. 3 in C minor (“Organ”), op. 78 1. Adagio – Allegro moderato – Poco adagio 2. Allegro moderato – Presto – Maestoso – Allegro
Saint-Saëns: III. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, op. 78 I. Adagio – Allegro moderato – Poco adagio II. A llegro moderato – Presto – Maestoso – Allegro
Tchaikovsky: Symphony No. 5 in E minor, op. 64 1. Andante – Allegro con anima 2. Andante cantabile, con alcuna licenza 3. Valse. Allegro moderato 4. Finale. Andante maestoso – Allegro vivace
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64 I. Andante – Allegro con anima II. Andante cantabile, con alcuna licenza III. Valse. Allegro moderato IV. F inale. Andante maestoso – Allegro vivace
The English summary is on page 11.
A Santa Cecilia AkadĂŠmia Zenekara
Az olasz karakter – 2013-ban ezzel a címmel forgattak nagyszerű dokumentumfilmet a ma esti hangverseny főszereplőiről, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekaráról és annak jelenlegi zeneigazgatójáról, Sir Antonio Pappanóról. A százperces alkotás egyszerre erősíti meg és cáfolja az e témában elterjedt közhelyeket: fényesen igazolja az olasz művészek áradó zeneszeretetét, dallamérzékét és a lobbanékonyságig eleven természetét, miközben bizonyítja, hogy az itáliai muzsikusok túlzott individualizmusáról elterjedt híresztelések csupán oktalan előítéletből táplálkoznak. Mindenekelőtt pedig bemutat egy hatalmas, immár több mint négy évszázados hagyományt, az 1585-ben V. Sixtus pápa által alapított Santa Cecilia Akadémia páratlanul gazdag tradícióját, amely az Akadémia zenekarának játéka révén ezen a koncerten minden bizonnyal számunkra is érzékletessé válik majd. Congregazione dei Musici sotto l’invocazione della Beata Vergine e dei Santi Gregorio e Cecilia – eredetileg így hívták a pápai bulla által életre hívott nagy múltú intézményt. A nevében tehát – Szűz Mária mellett – a nyugati (egyház)zene két emblematikus szentjét, a gregorián névadóját, Nagy Szent Gergely pápát és a zene patrónáját, Szent Cecíliát szólította meg a kongregáció, amely az évszázadok alatt zenetörténeti óriások egész sorával került összeköttetésbe. Így már kezdetben ott szerepelt a tagság névsorában Giovanni Pierluigi da Palestrina, egy évszázaddal később pedig Arcangelo Corelli, de Alessandro és Domenico Scarlatti is tagja lett e zenei-vallási testvériségnek, akárcsak számos további barokk zeneszerző. Ez nem meglepő, ugyanis 1716-ban egy újabb pápai rendelkezés kötelezővé tette a Rómában működő muzsikusok számára, hogy belépjenek e szervezetbe. 1838-ban a kongregáció hivatalosan is akadémiává alakult át, amelynek tiszteletbeli tagja lett a 19. századi zene megannyi nagysága, Rossinitől Lisztig és Mendelssohnig. A pápaiból előbb királyivá, majd a második világháborút követően nemzeti intézménnyé váló Santa Cecilia Akadémia mára az olasz zenei, sőt egészében a művészképzés központja konzervatóriummal, színiiskolával, filmes képzéssel, tekintélyes népzenei archívummal és hangszermúzeummal. Hajdani növendékei között olyan művészeket lelhetünk, mint Cecilia Bartoli vagy éppen Ennio Morricone. A római akadémiának 1908 óta van szimfonikus együttese, az Orchestra dell’Accademia Nazionale di Santa Cecilia, a mai hangverseny főszereplője. Az országban, amelyben megannyi operaház és operazenekar működik, ez az együttes volt az első és sokáig az egyetlen olyan zenekar, amely nem kötődött operaházhoz, s művészi tevékenységének középpontjába a szimfonikus
SIR ANTONIO PAPPANO ÉS A SANTA CECILIA AKADÉMIA ZENEKARA
5
Sir Antonio Pappano Fotó © Musacchio & Ianniello EMI Classics
repertoárt állította. Zeneigazgatóként formálta az együttest többek közt Fernando Previtali, Igor Markevitch, Giuseppe Sinopoli, Myung-whun Chung, 2005 óta pedig Antonio Pappano áll a zenekar élén, amely időközben operafelvételeivel és számos más lemezével, valamint világjáró turnéival is egyre csak bizonyítja az „olasz karakterhez” olyannyira méltó, nagyszerű képességeit. Con Passione a címe annak az életrajzi kötetnek, amely éppen tíz éve jelent meg a ma esti koncert karmesteréről, és a szenvedélyesség szava azóta is találóan jellemzi Sir Antonio Pappano kiterjedt, de mindig lelkesen és lelkesítően motivált működését. Az olasz kivándorlók gyermekeként 1959-ben Angliában született, majd az Egyesült Államokban nevelkedett Pappano számára, mondhatni, a kezdetektől magától értődő volt a zenészi pálya, s egyúttal az énekhanghoz, az operához való szoros kötődés. Apja ugyanis énektanár volt (vendéglősből képezte át magát azzá), s az ifjú Antoniót már igen korán munkába fogta – mint tanítványainak zongorakísérőjét. A fiatalember első igazi állása is ilyesforma volt: huszonegy évesen a New York City Opera próbáit kísérte zongorajátékával, de immár a karmesterré válás leghatározottabb szándékával. Bayreuthban Daniel Barenboim mellett segédkezhetett, majd hamar elkövetkezett karmesteri, méghozzá operakarmesteri debütálása: 1987-ben Norvégiában, ahol három évvel később már zeneigazgatói megbízást is kapott. Harmincegy éves volt ekkor, s karrierje innen merészen ívelt fölfelé. 1992-től tíz éven át Brüsszel operaháza, a La Monnaie, 2002 óta pedig a londoni Covent Garden zeneigazgatója.
„Rendkívül rugalmas vagyok. Ilyenné kellett válnom. Egész életem a beilleszkedésről, az alkalmazkodásról szól: szüleim bevándorlók voltak Londonban, aztán gyerekkoromban átköltöztünk Amerikába – így mi kétszeresen is emigránsok lettünk. Igyekeztem mindent eltanulni és felhasználni a munkám számára: az amerikai bevándorlók munkaerkölcsét, az olaszos teatralitást, a brit finomságot és professzionalizmust.” A merőben közvetlen modorú és rendszerint fekete ingben fellépő karmester, akit 2012-ben a zeneművészet terén kifejtett működéséért az angol királynő lovagi címmel tüntetett ki, 2005 ősze óta a Santa Cecilia Akadémia zenekarának zeneigazgatója. Pappano és együttese a kezdetektől remekül hangot talált, így már együttműködésük első évében elnyerték az olasz zenekritikusok díját. Antonio Pappano
SIR ANTONIO PAPPANO ÉS A SANTA CECILIA AKADÉMIA ZENEKARA
7
8
működését egyebekben is díjak valóságos garmadája honorálja: tavaly májusban például ő nyerte el a londoni Királyi Filharmóniai Társaság az évi aranyérmét (épp a századikat a díj fennállása óta), idén februárban pedig egy Grammy-díjnak is részese lehetett Joyce DiDonato lemezének karmestereként. „Ez egy szimfonikus zenekar – operával a génjeiben. Ez teszi különlegessé. A zenészeim tudnak dalolni, és bámulatos a drámai érzékük.” Így méltatta római együttesét Pappano, s a zenekar imént említett erényeit nagyszerű lemezfelvételekkel is bizonyíthatjuk: akár Jonas Kaufmann Puccini-albumával, a Nessun dormával, akár azzal az Aida-felvétellel, amelyen a Santa Cecilia Akadémia Zenekara (és Kórusa) az énekes sztárokkal egyenrangú teljesítményt nyújtott. (Mindkét lemez tavaly jelent meg, s természetesen mindkettőn Antonio Pappano vezényelt.) „Bámulatosan játszanak Rossinit” – az előző Pappano-interjúrészlet ezzel a kijelentéssel folytatódott, s erről már saját fülünkkel is meggyőződhetünk, hiszen a mai koncert első száma épp egy Rossini-nyitány. Az 1817-ben a római Teatro Valle számára komponált Hamupipőke (La Cenerentola) nyitánya a Gioachino Rossini pályafutására oly jellemző kettősséggel, a hajszoltság és a restség elegyével máris pontosításra késztet. Merthogy az egyre csak újabb és újabb operák írására sürgetett maestro időzavarában nem csupán két mellékszereplői ária megírását bízta egy római kismesterre, bizonyos Luca Agolinire, de még a nyitányt is kölcsönözte – igaz, önmagától. Az előző évben, pontosan kétszáz éve és egy napja, 1816. szeptember 26-án, Nápolyban bemutatott kétfelvonásos operája, Az újság (La gazzetta) nyitányát hasznosította újra a Hamupipőkében. A bravúrosan felpezsgő, örökmozgó nyitány így is szervesen beépült az új operába, mivel a bőven áradó dallamaival is mindig gazdaságosan bánó Rossini a Hamupipőke más pontjain is elhelyezett egy-egy, Az újságból kiollózott melódiát, zenei ötletet. A Budapestre Prága és Verona felől érkező (majd Bécs irányába távozó) Pappano és zenekara életében Camille Saint-Saëns III. (c-moll, „Orgona”) szimfóniája épp oly hálás repertoár- és turnédarabnak számíthat, mint a megelőző Rossini-nyitány. A Youtube-on például megtalálhatjuk velük a szimfónia Buenos Airesben, a Teatro Colónban idén májusban elhangzott előadásának (kalóz)felvételét, míg a RAI 3 tévécsatorna internetes felületén a szimfónia 2014-es koncertfelvételét tekinthetjük meg, amelyet a zenekar 2002 óta birtokolt otthonában, a római Auditorium Parco della Musicában rögzítettek.
Daniele Rossi
Az említett koncertfelvételeken Daniele Rossi játszott a műben fontos szerepet kapó orgonán, s ma este is őt halljuk. Rossi Róma szülötte, a Santa Cecilia Akadémia konzervatóriumának hajdani növendéke, s 1985 óta rendszeresen fellép az akadémia zenekarának koncertjein, orgonán és csembalón játszva. Az Európa szinte valamennyi országában, valamint Észak- és Dél-Amerikában és Japánban is koncertező művész Magyarországon is fellépett már, Bach-kantáták és Liszt-zsoltárok előadói között pedig gyakran hallhatjuk nevét a Bartók Rádióban, a Santa Cecilia Akadémia Kórusának társaságában. „Kiadtam magamból mindent, amit csak képes voltam kiadni. Amit itt elértem, soha többé nem fogom megismételni.” Így értékelte százharminc éve befejezett III. szimfóniáját Camille Saint-Saëns. S hogy ezt komolyan is gondolta, bizonyíthatja számunkra az is, hogy bár a francia zeneszerző még harmincöt évet élt, szimfóniát többé nem komponált. A III. szimfóniát az épp akkor elhunyt Liszt Ferenc emlékének ajánlotta. A fiatalabb pályatárs okkal lehetett hálás a Sámson és Delilát a weimari ősbemutatóhoz hozzásegítő Lisztnek, de a dedikáció korántsem csupán a hála és a kegyelet gesztusa volt részéről, hiszen a szimfónia Liszt nyomdokán halad a tematikus transzformáció technikájának alkalmazásában. S nem mellesleg: Liszt volt talán az első mester, aki szimfonikus hangszerként alkalmazta az orgonát. Az orgona kiemelt szerepeltetése mellett a zongorának is feladatot juttató szimfónia színpompásan gazdag hangszerelése és helyenként a harsányságtól, sőt a bombasztikusságtól sem idegenkedő hangvétele könnyen elfedheti a mű mesteri szerkesztését, jóllehet az szintúgy figyelemre méltó. Az első pillantásra hagyományosan négytételesnek tűnő szimfóniaforma mögött ugyanis jól felismerhető a szerzői szándék, amely két félre osztja a művet. A kompozíció két legismertebb részlete kétségkívül az Allegro moderato – Presto, valamint a záró Maestoso – Allegro szakasz. Előbbi felkavaróan energikus vonósindításával és ütőseivel, míg az utóbbi virtuóz, minden regisztert bejáró, fortissimo orgonaszólamával válik hatásossá és első hallásra is emlékezetessé.
SIR ANTONIO PAPPANO ÉS A SANTA CECILIA AKADÉMIA ZENEKARA
9
10
Pjotr Iljics Csajkovszkij
Antonio Pappano és római zenekara 2010-ben vette lemezre Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó három szimfóniáját, így a ma este felhangzó V. (e-moll) szimfóniát is. A brit lemezkritika méltatta az interpretáció súlyát és intenzitását, s különös elismeréssel szólt az elégikus lassú (második) tétel varázsos indításáról és a Santa Cecilia Akadémia Zenekarának nagyszerű kürtöséről. Elegáns és egyúttal melegséget sugárzó, dicsérte egy másik recenzió a lemezt, melynek karmestere bevallottan az orosz kultúra, a zene mellett különösen az orosz szépirodalom szerelmese. Az 1888-ban komponált V. szimfónia érdekes módon ugyancsak alkalmazza a Liszttől eltanult technikát: a már a lassú bevezetésben elhelyezett zenei mottó (egyfajta sors-motívum) más és más alakban való megjelenítését, egészen a záró tétel immár dúrban megfogalmazott utolsó fölbukkanásáig-kiteljesedéséig. A romantikus szimfónia formája szerint ugyanakkor szabálykövetően klasszikus: az első és az utolsó tétel – lassú bevezetést követően – gyors tempójú, a második tétel széles dallamívű lassú muzsika, a harmadik pedig nemesen stilizált tánczene, igaz, nem menüett vagy scherzo, hanem a Csajkovszkij számára oly kedves keringő. A Finálé diadalmas indulója a megdicsőülés felé menetel, persze Csajkovszkij örökös gyötrődéseinek kontrasztjával, hiszen a zeneszerző 1888 áprilisában e szavakat jegyezte fel éppen csak megfogamzó új szimfóniájának gondolati váza gyanánt: „Bevezetés. Teljes beletörődés a végzetbe, vagy – ami ugyanaz – a gondviselés kifürkészhetetlen eleve elrendelésébe. Allegro, főtéma. Mormolás, kétségek, panasz, szégyenkezés amiatt. A hit karjaiba vessem magam?” Írta: László Ferenc
Summary Established by papal bull in 1585, Rome’s Accademia Nazionale di Santa Cecilia is one of Europe’s oldest musical institutions and has long served as Italy’s centre of musical and artistic training. Its orchestra, founded in 1908, was the first Italian symphonic ensemble to focus its artistic activities purely on the symphonic repertoire, without functioning as an opera orchestra. Since 2005, the orchestra has been headed by conductor Sir Antonio Pappano. Born in the UK to Italian parents and raised in the United States, the conductor has been music director of the Royal Opera House in London’s Covent Garden since 2002 and received a knighthhood in 2012. Pappano described his Roman ensemble as “A symphony orchestra – with opera in their genes. This makes it special. My musicians know how to make their instruments sing, and their dramatic sense is amazing.” Today’s concert starts with the overture to Gioachino Rossini’s opera La Cenerentola. Although this work was premièred in 1817, in Rome, the overture actually dates from the previous year, when it originally served as the overture to the opera La gazzetta before Rossini – true to form – “reused” it. The concert’s two main works are romantic symphonies dating from the second half of the 1880s: Camille Saint-Saëns’s Symphony No. 3 and Piotr Ilyich Tchaikovsky’s Symphony No. 5 (1888). The French symphony, dedicated to the memory of Franz Liszt, continues in his footsteps by employing the technique of thematic transformation, and also by giving the organ a role, and a prominent role at that, in a symphony orchestra. Playing the memorable and powerful organ part will be organist and harpsichordist Daniele Rossi, who has been collaborating with the Orchestra dell’Accademia Nazionale di Santa Cecilia regularly since 1985. Perhaps the best-known and most popular work from the Romantic symphonic repertoire, Tchaikovsky’s Fifth Symphony also owes something to this technique borrowed from Liszt, with which the work’s “fate motif” changes shape as it reappears throughout the four-movement symphony. The waltz in the third movement and the triumphant march towards transfiguration of the fourth movement are particularly beloved passages from this popular symphony.
SUMMARY
11
Prunyi Ilona kamaraestje
Közreműködik: Kelemen Kvartett, Solti Kamarazenekar
2016. október 1.
Fotó © Nagy Attila
CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL
Bartók: A kékszakállú herceg vára A csodálatos mandarin
2016. október 7.
Bretz Gábor, Szántó Andrea Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL
Vendégünk Krzysztof Penderecki • 3.1
2016. október 12. Krzysztof Penderecki
FELFEDEZÉSEK
Óbudai Danubia Zenekar
Közreműködik: Julian Trevelyan Vezényel: Hámori Máté
2016. október 30.
Julian Trevelyan
MINDENSZENTEK
Helmuth Rilling és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
2016. november 1.
Helmuth Rilling Fotó © Marco Borggreve
Lang Lang zongoraestje
2016. november 14.
Fotó © Yann Orhan
előzetes,
AJÁNLÓ
Vigye haza az élményt! Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu
Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!
mupa.hu/husegprogram
Stratégiai partnereink:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Sir Antonio Pappano Címlapfotó: Musacchio & Ianniello EMI Classics A szerkesztés lezárult: 2016. szeptember 19. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000