Tenor 3 – René Barbera, Maxim Mironov, Fabio Sartori
2018. október 1. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
2 1 October 2018 Béla Bartók National Concert Hall
Tenor3 – René Barbera, Maxim Mironov, Fabio Sartori Featuring: Hungarian State Opera Orchestra Conductor: Andriy Yurkevich Verdi: La forza del destino – Overture Mozart: Così fan tutte – Un’aura amorosa Verdi: La Traviata – De’ miei bollenti spiriti… O mio rimorso Verdi: Macbeth – Ah, la paterna mano Donizetti: La fille du régiment – Overture Verdi: Rigoletto – La donna è mobile Verdi: I lombardi – La mia letizia infondere Bellini: I puritani – A te, o cara Donizetti: La fille du régiment – Ah! mes amis... Pour mon âme Bellini: Norma – Overture Donizetti: L’Elisir d’amore – Una furtiva lagrima Rossini: Il barbiere di Siviglia – Ecco, ridente in cielo Puccini: Tosca – E lucevan le stelle Verdi: Giovanna d’Arco – Overture Rossini: L’Italiana in Algeri – Languir per una bella Donizetti: Lucia di Lammermoor – Tombe degli avi miei Donizetti: Don Pasquale – Com’è gentil Leoncavallo: I pagliacci – Vesti la giubba The English summary is on page 11.
3 2018. október 1. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Tenor3 – René Barbera, Maxim Mironov, Fabio Sartori Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Andrij Jurkevics Verdi: A végzet hatalma – nyitány Mozart: Così fan tutte – Un’aura amorosa Verdi: Traviata – De’ miei bollenti spiriti... O mio rimorso Verdi: Macbeth – Ah, la paterna mano Donizetti: Az ezred lánya – nyitány Verdi: Rigoletto – La donna è mobile Verdi: A lombardok – La mia letizia infondere Bellini: A puritánok – A te, o cara Donizetti: Az ezred lánya – Ah! mes amis... Pour mon âme Bellini: Norma – nyitány Donizetti: Szerelmi bájital – Una furtiva lagrima Rossini: A sevillai borbély – Ecco, ridente in cielo Puccini: Tosca – E lucevan le stelle Verdi: Szent Johanna – nyitány Rossini: Olasz nő Algírban – Languir per una bella Donizetti: Lammermoori Lucia – Tombe degli avi miei Donizetti: Don Pasquale – Com’è gentil Leoncavallo: Bajazzók – Vesti la giubba
4
Tenor a köbön Az operaénekesek körül épülő sztárkultusz egészen a barokk korig, vagyis a 17–18. századig nyúlik vissza, és mióta van sztárkultusz, azóta van szólómegmérettetés is: az operaénekesek nemcsak előadások keretében, de önállóan is szeretik megmutatni magukat. A szólóestek sosem mentek ki a divatból, az azonban változott, hogy kire irányul a figyelem: a barokk kor a szopránt és a kasztrált énekest részesítette előnyben, a 19. század derekától kezdve azonban a tenor áll az érdeklődés középpontjában. S mivel mindenből, ami jó, még jobb a három, 1990-ben három világsztár úgy döntött, hogy a szólókoncert fogalmát átértelmezve új műfajt teremt. Az első Három tenor – José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti – fellépése Rómában, Caracalla termáiban, a labdarúgó-világbajnokság tiszteletére más volt, mint bármi, amit addig hallhattunk. Együtt is voltak, de külön is, barátságban, mégis rivalizálva – a közönség pedig élvezte, hogy a világ legszebb tenorhangjait hallhatja egy helyen és egy időben. A mesebeli hármas szám azóta is kísérti az operaélet marketingeseit. Az évtizedek múltával nem egy énekest próbáltak kikiáltani negyedik tenornak – miközben volt már három szoprán, három finn basszus, sőt három magyar basszus is. (Gregor József, Kováts Kolos és Polgár László sajnos csak egyetlen, kivételes alkalommal volt együtt hallható). Noha teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy azt a három tenort többé már nem hallhatjuk együtt, ugyan mi akadálya lenne, hogy egy-egy estén a mai generáció legjobbjai a nyomdokukba lépjenek? Minden bizonnyal így lesz ez ma is. Az amerikai René Barbera neve gyorsan ismertté vált, amikor a verseny történetében először három díjat is nyert az Operalián, a Plácido Domingo nevével fémjelzett énekversenyen. Noha Barbera immár Berlinben él, nem szűnt meg a Dallas Cowboys szurkolója lenni – és továbbra is rendszeresen fellép szülőhazája operaházaiban: Chicago, San Francisco és Los Angeles mellett immár a New York-i Metropolitan Opera színpadán is bemutatkozott az Olasz nő Algírban Lindorójaként. Jelenlegi szerepköre elsősorban Mozart és a bel canto szerzők operáira terjed ki, de énekel néhány lírai Verdiszerepet is.
TENOR3
5
Fotó © Matilde Fassē
Szintén a bel canto specialistájának tekinthető az orosz Maxim Mironov, aki fiatal éveit a moszkvai Helikon Színház társulati tagjaként töltötte, s innen jutott el Európa és Amerika vezető színpadaira. Pályafutásának talán leginkább figyelemre méltó ténye, hogy főszerepek sorát énekelte a pesarói Rossini-fesztiválon – ez hű képet ad repertoárjáról és képességeiről. Rossini mellett természetesen a többi bel canto szerző, valamint Mozart tenorhősei sem hiányozhatnak a hazájában is gyakran fellépő énekes kedves szerepei közül. Mironov ritkán hallható bel canto darabok felvételeinek sorát készítette el rangos partnerek oldalán. Az olasz Fabio Sartori érdeklődésének középpontjában az olasz operatörténet későbbi korszaka áll. A jelentős nemzetközi hírnévnek örvendő művész, aki fellépett már Milánó, Bécs, Zürich és Berlin operaházaiban is, elsősorban Verdi és Puccini spintoés hőstenor-szerepeinek ihletett megformálója. Karrierje immár két évtizede töretlen, ezt számos CD- és DVD-felvétel is dokumentálja: a legutóbbi a Scala 2015-ös Aidája, melyben Sartori nem először formálta meg Radames híresen nehéz szerepét. Három tenor – három hang, három iskola, három irányultság. Az élmény így különlegesen gazdagnak ígérkezik. Azt is mondhatnánk: bár tenorból „csak” hármat látunk majd a pódiumon, de az élmény valóban a köbre emelkedik majd.
A műsorról A gála másfél évszázadot átívelő műsorának legkorábbi darabja Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) nevéhez köthető: Ferrando Un’aura amorosa kezdetű áriája a Così fan tuttéból. A női hűtlenség ürügyén a párkapcsolatok mibenlétét boncolgató vígopera műfaja ellenére a zeneszerző egyik legkeserűbb alkotása, a ma felhangzó részlet azonban a darab egyik legpoétikusabb pillanata: Ferrando még hisz szerelme hűségében, ezért boldog és kiegyensúlyozott. Az ária egyben műfajteremtőnek is bizonyult: áradó dallamossága mintául szolgált a néhány évtizeddel későbbi olasz bel canto triász, Rossini, Donizetti és Bellini számára.
6
A bel canto stílus, amint neve is mutatja, a „szép éneklés” követelményét helyezte mindenek fölé. Ám hamis képet festenénk e korszak operaszerzőiről, ha azt sugallnánk, hogy műveikben esetleg háttérbe szorulna a drámaiság: a ma este felhangzó bel canto áriák is ékes példái annak, hogy miközben abszolút zeneként is élvezetes, mi több, magasrendű muzsika ez, valódi értelmét mindig az adott drámai szituáció adja meg. Így például az Olasz nő Algírban Lindoro-áriája (Languir per una bella) az elveszett szerelmet siratja – a gyors rész koloratúra-tűzijátéka egyfajta kétségbeesett kiáltásként is értelmezhető. Éppen ellenkező a helyzet A sevillai borbély részletével, Almaviva gróf szerenádjával (Ecco ridente in cielo) kapcsolatban: a hasonló zenei szerkezet itt éppen hogy a magabiztosságot, a nehézségeken is úrrá lévő férfias önérzetet érzékelteti. Gioachino Rossini (1792–1868) e két áriája alighanem a legnépszerűbb a megszámlálhatatlanul sok közül, melyet Gioachino Rossini az olasz mester valaha is tenor hangra írt. A bel canto korszak legtermékenyebb szerzője kétségkívül Gaetano Donizetti (1797–1848) volt, aki csaknem hetven operát hagyott az utókorra – nem meglepő, hogy ma este is öt részlettel képviselteti magát a programban. Noha Donizettit elsősorban harsányan mulattató vígoperáiról ismeri a közönség, tenorszereplői általában nem vidám fickók: a móka és kacagás közepette hozzájuk kötődik a cselekmény lírai, sőt nem egy esetben tragikus vonulata. Kivételt képez ez alól az elmúlt évtizedben újra felfedezett Donizetti-opera, Az ezred lánya, mely hamisítatlan blődli, s ily módon alig-alig találunk benne komor pillanatokat. A tenorok minden becsvágyát kielégítő, kilenc magas C-t tartalmazó ária (Ah! mes amis) is Tonio felhőtlen boldogságáról szól. (A koncerten egyébként az opera potpourri jellegű nyitánya is felcsendül.) Más a helyzet a Szerelmi bájital és a Don Pasquale részleteivel: az előbbi (Una furtiva lagrima) a bizonytalan kimenetelű vágyódás panaszos hangját szólaltatja meg, míg az utóbbi (Com’è gentil) délszaki temperamentumú, hamisítatlan szerenádmuzsika. Noha Donizetti számtalan tragikus operát is komponált, közülük csak a Lammermoori Lucia maradt tartós sikerű repertoárdarab: Edgardo áriájában (Tombe degli avi miei) nemcsak felmenőitől, családjának régi dicsőségétől vesz búcsút, de saját boldogtalan életével és tragikus kimenetelű szerelmével is számot vet – közvetlenül az előtt, hogy értesülne hűtlennek vélt menyasszonya, Lucia haláláról, s emiatt öngyilkosságot követne el.
TENOR3
7
A triász legfiatalabb tagja a tragikusan fiatalon elhunyt Vincenzo Bellini (1801–1835), akinek tíz színpadi műve közül kétségkívül a Norma és A puritánok bizonyult a legérettebbnek és legmaradandóbbnak. Az előbbiből a szenvedélytől fűtött, hamisítatlan olasz temperamentumú nyitány hangzik el, míg az utóbbiból az ellenségeihez békülési szándékkal, leánykérőbe érkező Arturo belépőjét, a lírai dallamszövés iskolapéldájának tekinthető A te o cara kezdetű áriát hallgathatjuk meg. A szám különlegessége, hogy kottájában egy extrém magas hang, háromvonalas D is található. A hagyományos operarepertoár legtekintélyesebb részét immár több mint száz éve Giuseppe Verdi (1813–1901) művei teszik ki – természetes, hogy egy olasz operagálán az ő muzsikája alkotja a program gerincét. A bussetói mester érett kori operái közül kevéshez írt a szó hagyományos értelmében vett nyitányt – ezek közül kiemelkedik A végzet hatalmáé, mely az opera legfontosabb motívumait fűzi össze már-már szimfonikus költeménnyé. A nyitány nem csupán jelentős zeneszerzői teljesítmény, de rendkívül népszerű is – aligha hiányozhat egy operagála műsoráról. Jóval kevésbé ismert a korai Szent Johanna (Giovanna D’Arco) című opera és annak nyitánya – a Jeanne d’Arc történetét szabadon feldolgozó mű bevezető zenéje hasonló zenei szerkezetű, mint későbbi testvére. A Verdi-tenoráriák közül a legkorábbi A lombardok az első keresztes háborúban című darabból való (La mia letizia infondere). A muszlim vallású Oronte szerelmes lesz Guiseppe Verdi a Jeruzsálemet ostromló keresztesek egyikének leányába, Giseldába – a kettejük közötti kapocs olyan erős, hogy halála előtt Oronte áttér a keresztény vallásra, s lelkében megnyugodva lép át a másvilágra. Az ária azonban nem a végkifejlethez, hanem Oronte szerelmének kivirágzásához kapcsolódik. Érzéseit a férfi – az operairodalomban meglehetősen szokatlan módon – nem kedvesének vagy egyik barátjának, hanem az édesanyjának vallja meg. A Macbeth Macduff-áriája (Ah, la paterna mano) a Skóciából száműzött és rangjától megfosztott ifjú kétségbeesett, majd elszánt számvetése életével, hazájának sorsával – és Macbeth zsarnokságával. Aligha született valaha is nagyobb tenorsláger, mint a mantuai herceg áriája a Rigolettóból (La donna è mobile). Egy közismert anekdota szerint Verdi olyannyira tudatában volt a szám várható népszerűségének, hogy az ősbemutatót megelőzően egészen a főpróba napjáig nem adta oda az ária kottáját a tenorjának – nem akarta, hogy mire bemutatják a darabot, már az egész város fütyülje Az asszony ingatag dallamát.
8
Ám nem árt tudatosítanunk, hogy közel sem csak népszerű betétszámról van szó: a kétstrófás áriának nagyon is megvan a pontos dramaturgiai funkciója. A semmilyen erkölcsi aggályt nem ismerő uralkodó, aki nemcsak az udvarban él kicsapongó életet, de álruhában előszeretettel látogat vidéki kocsmákat is, épp egy ilyen létesítményben osztja meg életfilozófiáját hallgatóságával – nem sejtve, hogy könnyed vidámsága rövidesen az ellenkezőjébe csaphat át, hiszen egy bérgyilkos készül az életére törni. A Verdi-áriák legkésőbbi darabja, a Traviata Alfréd-áriája (De’ miei bollenti spiriti) teljesen más egyéniséget állít elénk: Germont Alfréd elfogódott fiatalemberből felelősen gondolkodó, felnőtt férfivá érik szerelme, a korábbi kurtizán, Valéry Violetta oldalán. Bár kapcsolatuk tragikus véget ér, az ária éppen együttélésük hétköznapjainak utolsó boldog pillanatait ábrázolja megkapó hitelességgel. (Érdemes figyelni a kíséretre, mely akár Alfréd izgatott szívdobogásának zenei megjelenítéseként is értelmezhető.) A koncert műsorát a századfordulót uraló verizmus stílusköréből vett két ária egészíti ki. A korszak emblematikus darabja Ruggero Leoncavallo (1857–1919) műve, a Bajazzók. A vándorkomédiások közösségének belső konfliktusai egy szerelmi három-, sőt négyszög okán robbannak: Canio rájön, hogy felesége, megcsalja, s mivel ezt nem tudja feldolgozni, a nyílt színen, előadás közben szúrja le őt. Áriája (Vesti la giubba – azaz közismert magyar refrénjével: Kacagj, Bajazzo!) a botrány kirobbanása és az előadás megkezdése előtt mutatja be Caniót: sírni szeretne, de tudja, hogy a színpadon rövidesen nevetnie kell. Giacomo Puccini (1858–1924) is a verizmus gyermeke, érett operáival azonban túl is lépett ezen a stíluson. A Tosca ennek ellenére sokat megőrzött az élet kegyetlenségét naturalista őszinteséggel bemutató stílus eszközeiből. Cavaradossi közismert Levéláriája (E lucevan le stelle) a kivégzésére váró, szerelmes festőművész fájdalmas búcsúja az élettől – nincs benne halálvágy, nincs benne semmi pátosz, amely a halálban való megdicsőülésről szólna, éppen ellenkezőleg: ugyanúgy szorong a halál gondolatától és az elvesztett boldogságtól, mint bárki szoronghat a nézőtéren… Írta: Bóka Gábor
Andrij Jurkevics nem ismeretlen a magyar közönség számára: az elmúlt években számos alkalommal lépett fel az Edita Gruberova nevével fémjelzett koncertszerű előadásokon – a két művész együttműködése a világ számos országára kiterjedt az utóbbi évtizedben. Jurkevics koncertkarmesterként elsősorban Mozart és az orosz zeneszerzők, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Sosztakovics előadójaként ismert. Zeneigazgatóként korábban Odessza és Chişinau (Kisinyov) színházaiban, valamint a varsói Lengyel Nemzeti Operában dolgozott, ahol olasz és orosz műveket egyaránt dirigált, nagy kritikai és közönségsikert aratva. A Magyar Állami Operaház Zenekara a dalszínház 1884-es megnyitása óta – a korábbi Nemzeti színházi zenekar jogutódjaként – estéről estére ellátja az operák zenekari kíséretének feladatát; a tagjaiból alakult Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 1853 óta fontos tényezője a budapesti koncertéletnek. Az operaház zenekarát fennállása óta olyan kiváló művészek vezették, mint Erkel Sándor, Gustav Mahler, Kerner István, Sergio Failoni, Otto Klemperer, Ferencsik János, Kovács János és Fischer Ádám. J
Fotó © Emmer László, Magyar Állami Operaház
TENOR3
9
Vigye haza az élményt! Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban!
mupa.hu
Summary In 1990 three international stars decided that they were going to redefine the concept of the solo concert and create a new genre. The first Three Tenors appearance – by José Carreras, Plácido Domingo and Luciano Pavarotti – in Rome was completely different from anything that had come before: they were together, but also separate, as friends but also as rivals. And that is why the audience delighted in hearing the world's most beautiful tenor voices at a single time and place. While we know we will never hear those particular three tenors sing together again, what is stopping us from having the finest of the current generation each follow in their footsteps for an evening? This, you can be sure, is what will happen tonight. René Barbera quickly made a name for himself by becoming the first singer ever to win three awards at Operalia, the voice competition to which Plácido Domingo has lent his imprimatur. Although the young American tenor now lives in Berlin, he continues to regularly appear at opera houses back home, making his Met début as Lindoro in L'italiana in Algeri. He currently primarily sings roles from Mozart and the bel canto composers. Maxim Mironov can also be considered a bel canto specialist: most notably, he has sung a series of leading roles at the Rossini Festival in Pesaro. The other bel canto composers and Mozart are naturally also always close to the heart of this Russian artist, who likewise frequently returns home for engagements. Fabio Sartori has focused on a later epoch of his native Italy's opera history: already enjoying a substantial international reputation, this artist is an inspired portrayer of Verdi and Puccini's spinto and dramatic tenor roles. His career is now nearing its third decade, as numerous CDs and DVDs attest. Three tenors – three voices, three styles of singing, three different career trajectories. In this concert programme spanning from Mozart to Puccini, the enjoyment won't be tripled: it will be cubed.
SUMMARY
11
A CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL NYITÓKONCERTJE
Sinfonietta Rīga
Közreműködik: Kristaps Bergs – cselló, Heigo Rosin – marimba Vezényel: Erki Pehk
2018. október 5.
Mendelssohn: Éliás
Közreműködik: Pasztircsák Polina – szoprán, Láng Dorottya – mezzoszoprán, Sebastian Kohlhepp – tenor, Jochen Kupfer – bariton, Orfeo Zenekar, Purcell Kórus Vezényel: Vashegyi György
2018. október 26. Láng Dorottya Fotó © Shirley Suarez
RISING STARS
Josep Ramon-Olivé – bariton
Közreműködik: Ian Tindale – zongora
2018. november 24.
Josep Ramon-Olivé Fotó © Julien Gazeau
Verdi: A két Foscari
A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić
2018. november 27. Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-
A Cantemus Kórus adventi koncertje
2018. december 3.
Fotó © Nagy Attila, Müpa
Lehár: A mosoly országa
A főbb szerepekben: Yijie Shi, Karine Babajanyan, Franz Gürtelschmied, Yitian Luan Közreműködik: Pécsi Balett, a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara Vezényel: Xu Zhong Koreográfus: Vincze Balázs Rendező: Káel Csaba Karine Babajanyan Fotó © Karsay Katalin
2019. február 1., 2.
előzetes,
AJÁNLÓ
Első látásra
Nem tudhatod, mi tetszene, amíg ki nem próbálod. Keresd az új részeket Facebookés YouTube-oldalunkon!
mupa.hu
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
Stratégiai médiapartnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. szeptember 18. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!