FELFEDEZÉSEK
Savaria Szimfonikus Zenekar
2020. február 23. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
23 February 2020 Béla Bartók National Concert Hall
2020. február 23. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
DISCOVERIES
FELFEDEZÉSEK
Featuring: Ágnes Langer – violin Camille Thomas – cello
Közreműködik: Langer Ágnes – hegedű Camille Thomas – cselló
Conductor: Gergely Madaras
Vezényel: Madaras Gergely
Dohnányi: Ruralia Hungarica, Op. 32b 1. Andante poco moto, rubato 2. Presto, ma non tanto. Energicamente 3. Allegro grazioso 4. Adagio non troppo. Un poco più mosso. Agitato 5. Molto vivace Bartók: Rhapsody No. 1, Sz. 86, BB 94b 1. “Lassú” (Moderato) 2. “Friss” (Allegretto moderato) Bartók: Rhapsody No. 2, Sz. 89, BB 96b 1. “Lassú” (Moderato) 2. “Friss” (Allegro moderato)
Dohnányi: Ruralia Hungarica, op. 32b I. Andante poco moto, rubato II. Presto, ma non tanto. Energicamente III. Allegro grazioso IV. Adagio non troppo. Un poco più mosso. Agitato V. Molto vivace Bartók: I. rapszódia, Sz. 86, BB 94b I. „Lassú” (Moderato) II. „Friss” (Allegretto moderato) Bartók: II. rapszódia, Sz. 89, BB 96b I. „Lassú” (Moderato) II. „Friss” (Allegro moderato)
Butterworth: A Shropshire Lad – rhapsody for orchestra Elgar: Cello Concerto, Op. 85 1. Adagio – Moderato 2. Lento – Allegro molto 3. Adagio 4. Allegro
Butterworth: A Shropshire Lad – rapszódia zenekarra Elgar: Csellóverseny, op. 85 I. Adagio – Moderato II. Lento – Allegro molto III. Adagio IV. Allegro
Savaria Symphony Orchestra
Savaria Szimfonikus Zenekar
The English summary is on page 11. Supported by Classical Futures Europe and the Creative Europe Programme of the European Union.
Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
3
Az éppen hatvan éve, 1960 februárjában nyolcvankét évesen elhunyt Dohnányi Ernő egész életében szorosabban kötődött a 19. század és a romantika zenéjéhez, és sokkal kevésbé a népzenéhez, mint valamivel fiatalabb kortársai, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Teljesen érintetlenül azért őt sem hagyta: 1917-ben zongoravariáció-sorozatot írt egy magyar népdalra, öt évvel később énekhangra és zongorára dolgozott fel népdalokat, 1923-ban pedig újabb nagyszabású, magyar népzenéből merítő kompozícióval jelentkezett. Ez volt a Ruralia Hungarica, amely eredeti formájában hét zongoradarabból állt, csak egy évvel később készült el belőle az öttételes zenekari változat. Címe arra utal, hogy szerzője a magyar vidéknek, a magyar tájnak, a magyar paraszti kultúrának kívánt emléket állítani – egy korabeli napilap még Ének a magyar földről címmel említi. A század első évtizedeiben komponisták szívesen ábrázolták a magyar parasztság életét zenei tablókban, ilyen mű például Bartók Magyar képek című zenekari sorozata és Kodály Zoltán kórusciklusa, a Mátrai képek is. Dohnányi a már-már lejátszhatatlanul virtuóz zongoraműből készített zenekari változatban a tőle megszokott módon varázslatosan gazdag színekbe öltöztetve dolgozza fel a népi dallamokat. Ezt a verziót 1924 novemberében mutatták be Magyarországon, miután az Európa-szerte rendszeresen koncertező zongorista-zeneszerző Nagy-Britanniában már több alkalommal is megszólaltatta. Valószínűleg jól sikerült műnek tartotta, mert különböző tétel-összeállításokban átírta hegedű és zongora, illetve gordonka és zongora kettősére is. 1927 és 1928 szeptembere között Bartók két olyan művet komponált, amelyek a kor legmerészebb avantgárd darabjainak sorába illeszkedtek: harmadik és negyedik vonósnégyesét. Utóbbi írásának idején, 1928 nyarán azonban már dolgozott azon a két, egyenként tíz-tizenkét perces kompozíción is, amelyekben népi táncokat dolgozott fel. E fantáziaszerű művekben az eredeti dallamok végig felismerhetőek maradtak, Bartók szavaival „ez a két rapszódia népi témákra könnyen érthető zene”. A két mű egy-egy hegedűs barátjának készült, akik kamarazenészként már korábban is elkötelezetten játszották zenéjét szerte a világban, olyan darabot azonban mindaddig nem kaptak a negyvenhét éves komponistától, amelyben szólistaként is megnyilvánulhattak volna. Egyikük, Székely Zoltán – a későbbi Hegedűverseny ősbemutatójának szólistája – úgy emlékezett, hogy egy beszélgetésük alkalmával a zeneszerző egyszer csak közölte vele, meglepetése van a számára, és megmutatta neki a két rapszódia addig senki által nem ismert kéziratát. „Az egyik a tiéd, a másik Szigeti Józsefé; választhatsz, melyiket ajánljam neked.” Székely választása a másodikra esett. Az úgynevezett támlapokon a népdalok lejegyzői a dallamok mellett egyéb adatokat, információkat is rögzítettek, például azt, hogy mikori a gyűjtés, ki énekelte-játszotta
a dallamot, és hány éves volt az illető. Innen tudjuk, hogy a két rapszódia dallamait – összesen tizenhatot – főleg erdélyi román cigányok hegedülték, de a táncok között akad egy árvátfalvi kesergő – Vikár Béla gyűjtéséből – és egy rutén tánc is. (Az árvátfalvi kesergő támlapja megtalálható, fonográffelvétele pedig meghallgatható a Bartók által rendszerezett népzene-katalógus online adatbázisában, F 161 számmal, a systems. zti.hu/br címen.) Bartók e „mini-hegedűversenyei” ezekre a rendkívül virtuóz és izgalmas dallamokra épülnek, zeneileg bámulatosan gazdagon, sokszínűen. Mindkét rapszódia két részből áll, egy lassúból és egy gyorsból. A Lassú–Friss tételpár a népi tánczene alapvető formája, de jellemző a 18. század végi verbunkos zenére is, formailag Liszt magyar rapszódiái is ehhez a kettősséghez kapcsolódnak. Ha Bartók párdarabjai alapvető koncepciójukban nem is, tartalmukban, stílusukban különböznek egymástól. „Az I. rapszódia tetszetős arányaival, csiszolt formáival, éneklő témáival, kicsit stilizáltnak ható karakterével közelebb került az előadókhoz és a közönséghez egyaránt. Tökéletesebb mű. A II. rapszódia mélyebbről parázsló tüzével, szenvedélyesebb lendületével, originálisabb fantáziájával viszont nagyobb csodálatunkat válthatja ki” – fogalmaz Kroó György zenetörténész. A budapesti bemutató után Tóth Aladár így írt az I. rapszódiáról: „Bartók összeválogat egy bokrétára valót a régi Magyarország nemzetiségeinek népzenevirágzásából, különböző temperamentumok televényéből kivirult melódia- és ritmusvirágokat, hagyja őket szabadon nyílni a hegedű hangján.” A négy nappal később bemutatott II. rapszódiát így jellemzi: „A hangszeres zene improvizálásának virtuóz lendülete, amely az I. rapszódiában fesztelenül bontakozott ki, itt mélyebb perspektívába kerül.” A kor másik jelentős zenekritikusa, Jemnitz Sándor az első rapszódiát cigányosnak találta, a másodikat tatárosnak; mint fogalmazott: „Bartók Béla talán az Allegro barbaro óta nem volt olyan elszántan ázsiai, mint ebben a II. rapszódiában, amely megeleveníti a tájat, rekonstruálja a primitív hangszerek színeit, és ebben a hangutánzásban bűvösen ügyes.” George Butterworth 1885-ben született, Bartók és Kodály kortársaként. Apja egy brit vasúti társaság igazgatója volt, ő maga az egyik legnevesebb angol középiskola, az Eton College falai között tanult, majd Oxfordban járt egyetemre. Itt fordult végérvényesen a zene felé, ellentmondva sikeres üzletember apjának, aki jogi pályára akarta küldeni. Tanulmányai alatt Butterworth meghatározó barátságokat kötött olyan muzsikusokkal, mint a később karmesterként világhírűvé vált Adrian Boult, az angol népzenegyűjtő mozgalom atyja, Cecil Sharp, valamint a zeneszerző Ralph Vaughan Williams, akivel többször is gyűjtött népzenét Angliában, éppen abban az időben, amikor Bartók és Kodály is első ilyen útjukra indultak. Butterworth nevéhez mintegy ötszáz angol népdal
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
5
4
lejegyzése fűződik, elsősorban Anglia népzenei hagyományokban leggazdagabb vidékéről, a déli Sussex megyéből, és akárcsak magyar kortársai, ő is az akkori legmodernebb technikát hívta segítségül: a „terepen” fonográfra vette, majd otthon leírta a dalokat. Emellett néptáncszakértőként is kutatott, a Morris-tánc kimagasló művelőjeként tartották számon; a „Butterworth dances” keresőszavakat beírva megtalálható az interneten az az 1912-ben készült ötperces filmrészlet, amelyen táncol. A népzene – mint szinte valamennyi kortársáéra – az ő stílusára is döntően hatott, igaz, sajnos rendkívül kevés, alig egy tucat műve maradt fent. Tragikusan korán halt meg, az első világháború egyik legvéresebb csatájában, a somme-i ütközetben vesztette életét 1916 nyarán, alig harmincegy évesen. Ráadásul bevonulása előtt túlzott önkritikája arra késztette, hogy megsemmisítse jó néhány kész kompozícióját (bajtársai azt sem tudták, hogy Butterworth jelentős zeneszerző és népzenekutató volt). Ahogyan az barátjáról, a 20. századi angol zene egyik legjelentősebb alakjáról, a szép kort megérő Ralph Vaughan Williamsről is elmondható, a népzene mellett Alfred Edward Housman költészete is nagymértékben inspirálta művészetét: 1911–12-ben tizenegy verset zenésített meg a költő 1896-ban megjelent és más zeneszerzők által is igen kedvelt, életerőtől duzzadó fiatalemberek lelkivilágát, illetve hősi halálát megéneklő, A Shropshire Lad (Egy shropshire-i legény) című gyűjteményéből. A dalok világát jól visszaadja a tizenharmadik vers kezdete, Tótfalusi István fordításában: „Huszonegy voltam akkor, s intett egy bölcs szava: »Pennid, fontod kiadjad, de szívedet soha. Szórd bár gyöngyöd, rubintod, vágyad szabad legyen!« Huszonegy voltam akkor, beszélhetett nekem!” Butterworth zenekari műve, amely a fantázia kötetlenségét jelző „rapszódia” alcímet viseli, egyfajta utójáték e tizenegy dalhoz; 1913-ban mutatta be Nikisch Artúr a Leeds Festival műsorán. Nagy-Britannia a zenetörténet századain át is mindig sziget maradt: kapcsolódott is a kontinens zenekultúrájához, meg nem is, sajátos színfoltot jelentve az európai zenei áramlatokban. Ez a lelkes zenefogyasztó társadalom azonban – gondoljunk csak Händel, Haydn, Mendelssohn rendkívüli népszerűségére – meglepően kevés zeneszerzőt adott a világnak. A 14. századi Dunstable, majd a reneszánsz mesterek, Thomas Tallis, William Byrd és John Dowland, valamint a barokk kor két óriása, Henry Purcell és az angollá lett Händel után csak a 19. század végén érkezett valaki, aki műveivel ismét utat talált az öreg kontinens többnyire német, francia és olasz zene által meghatározott repertoárjához. Edward Elgar (1857–1934), Schoenberg, Debussy, Mahler és Richard Strauss kortársa már negyvenedik életévén túl járt, amikor 1899-ben az Enigma-variációkkal hírnevet szerzett. A másik olyan kompozíció, amellyel beírta nevét az európai koncertélet nagykönyvébe, az e-moll gordonkaverseny, melynek sikerét azonban már nem érhette meg:
az 1919. október 27-i ősbemutatón a Queen’s Hallban, a Londoni Szimfonikusok háború utáni első évadjának nyitókoncertjén a zenekar olyan csapnivalóan játszott, hogy a művet rosszul sikerült kompozícióként könyvelték el. Saját darabját Elgar maga vezényelte, a többi műsorszámot azonban a frissen kinevezett zeneigazgató, Albert Coates dirigálta, aki szokása szerint rossz időbeosztással tartotta a próbákat, a zeneszerzőnek emiatt nem maradt ideje az előadás gondos előkészítésére. Ez volt életében az utolsó olyan ősbemutató, amelyen nagyszabású kompozíciója hangozhatott el. A szóbeszéd szerint a kudarc, felesége fél évvel későbbi halála, valamint romantikus stílusának túlhaladottsága is közrejátszhatott abban, hogy alkotókedve alábbhagyott. Különös véletlen azonban, hogy ezen a nevezetes premieren a zenekarban játszott a későbbi világhírű karmester, az akkor tizenkilenc éves John Barbirolli. Pár évtized múltán ő vette lemezre a művet a fiatalon elhunyt, húszesztendős Jacqueline du Pré szólójával, és az e-moll gordonkaverseny ennek a legendás felvételnek köszönhetően lett rendkívül népszerű, majd vált a csellórepertoár egyik legtöbbet játszott darabjává. A mű első vázlatait Elgar állítólag rögtön mandulaműtétje után, az altatásból felébredve vetette papírra, majd a La Manche-csatornától ötven kilométerre, Sussex megyében található házban, a Brinkwellsben dolgozott rajta, ahol ő és nála nyolc évvel idősebb felesége 1917 és 1921 között kisebb megszakításokkal élt, és ahol a „nagy háború” alatt éjszakánként a nehéztüzérség félelmetes hangjait is jól lehetett hallani. Nemcsak egészségének, de alkotókedvének is jót tett a friss vidéki levegő: itt komponálta 1918-ban az e-moll hegedű-zongora szonátát, az e-moll vonósnégyest és az a-moll zongoraötöst, majd a következő évben egy újabb moll hangnemű darabot, az e-moll gordonkaversenyt. Feltűnő, hogy nem a versenyművekre jellemző csillogó virtuozitás és ünnepélyesség, hanem borongós, elégikus hangvétel határozza meg a kompozíció hangzásvilágát, ebben talán Schumann kései gordonkaversenyének rokona. A szólóhangszert a zenekar sokszor kamarazenei méretűvé zsugorodva kíséri, a teljes együttes csak ritkán szólal meg, akkor viszont annál hatásosabban. Szintén a versenyművek hagyományától eltérve a szólóhangszer mutatja be a főtémát, amely zenei fixa ideaként vissza-visszatér a mű során. Abban is különbözik a legtöbb versenyműtől, hogy nem három-, hanem négytételes: az első és a lassú tétel közé a szimfóniákból is ismert „örökmozgó scherzo” típusú tétel került közjáték gyanánt, megtartva a kompozíció klasszikus, tökéletes arányait. Elgar a mű kicsendítésében sem enged a megszokásnak: gordonkaversenye Brahms azonos hangnemű IV. szimfóniájához hasonlóan nem happy enddel, hanem viharos-szenvedélyes fináléval zárul. Írta: Várkonyi Tamás
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
7
6
Fotó © Raffay Zsófia
Fotó © Dan Carabas, Deutsche Grammophon
Langer Ágnes a Maastrichti Konzervatóriumban és a Mainzi Zeneművészeti Főiskolán tanult, első nemzetközi sikereit az oroszországi Omszkban megrendezett Jankelevics Hegedűverseny harmadik helyezésével és közönségdíjával, valamint a Vlagyimir Szpivakovról elnevezett verseny második helyezésével érte el. Ezt követően elindult a 2017-es budapesti Bartók Világversenyen, ahol harmadikként végzett, illetve koncertlehetőségeket is nyújtó különdíjakat nyert el. A világ számos országában lép fel, neves zenekarokkal játssza a romantikus irodalom nagy hegedűversenyeit a Peter Eckes Alapítvány jóvoltából rendelkezésére bocsátott Mozart-korabeli mesterhangszeren. Camille Thomas 2014-ben hazáját, Belgiumot képviselve első helyezett lett az Európai Rádiók Szövetségének zenei versenyén, elnyerve „Az év új tehetsége” címet is. Három évvel később övé lett a német Echo Klassik díj is, majd – negyven év után az első csellistaként – exkluzív szerződést írhatott alá az egyik legnagyobb múltú lemezcéggel. Olyan kiváló karmesterekkel és együttesekkel lépett már fel, mint Paavo Järvi és Kent Nagano, illetve az Accademia di Santa Cecilia Zenekara vagy a Sinfonia Varsovia. Koncertezett többek között Sol Gabettával és a Francia Rádió Szimfonikus Zenekarával, a török zongoraművész-zeneszerző, Fazıl Say pedig gordonkaversenyt írt számára, melynek bemutatóját 2018 tavaszán tartották Párizsban. A Nippon Zenei Alapítvány jóvoltából egy 1730-ban készült Stradivari csellón játszik: ez volt egykor Emanuel Feuermann hangszere.
Fotó © Böröcz Balázs
Madaras Gergely hat évig volt az Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, jelenleg a Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Európa számos országának neves együtteseit vezényli rendszeresen, de Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Japánban is koncertezett már, és számos jelentős külföldi operabemutató is fűződik nevéhez. A klasszikus repertoáron kívül szoros a kapcsolata a kortárs és a 20. századi zenével is; olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Kurtág György, Eötvös Péter, George Benjamin, Tristan Murail, Luca Francesconi, valamint Pierre Boulez, aki mellett 2011 és 2013 között asszisztens karmesterként tevékenykedett a Lucerni Fesztiválakadémián.
A Savaria Szimfonikus Zenekar a magyar zenei élet jelentős képviselőjévé vált az elmúlt évtizedekben. Széles szimfonikus repertoárja mellett operaelőadásoknak is aktív résztvevője, emellett hosszú időn át a legendás Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál rezidens és házigazda-együtteseként is működött. Hivatásos zenekarrá 1974-ben alakult Petró János vezetésével, akit Jancsovics Antal, Kocsár Balázs, Izaki Maszahiró, Pál Tamás, Alpaslan Ertüngealp és – tiszteletbeli elnökkarnagyként – Vásáry Tamás követett a vezető karmesteri poszton. Számtalan neves előadó dolgozott a zenekarral az elmúlt évtizedekben, köztük Ferencsik János, Sebők György, Eötvös Péter, Gidon Kremer, Natalja Gutman, Perényi Miklós és Kocsis Zoltán.
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
9
8
Summary This unique and diverse programme, which nevertheless forms a coherent whole, features works by both Hungarian and English composers. Nearly all of the compositions share a link to folk music. One of Hungary’s most important performers and composers of the first half of the 20th century, Ernst von Dohnányi incorporated treatments of Hungarian folk songs into the work of his being played, exploiting the amazingly rich array of colours offered by the orchestra. The two “mini violin concertos” by his contemporary Béla Bartók, on the other hand, are fantasies written to Romanian and Hungarian dance melodies, with all the immense virtuosity of peasant music and its raw and captivating expressive power. A contemporary of both Hungarian composers, George Butterworth was also engaged with collecting folk music and researching folk dance, but died in World War One at the age of 31. His orchestral rhapsody, which draws its essence from Alfred Edward Housman’s collection of poetry A Shropshire Lad, is a curiosity of a piece. Next up is one of the most frequently played pieces in the concerto repertoire: Edward Elgar’s deservedly popular Cello Concerto, whose lyrical and intimate sound adds a true splash of colour to any concert programme. An equal measure of diversity and a perfect musical experience are also assured from the performers. All of them are among the most outstanding representatives of the younger generation, with their international careers already well underway. Ágnes Langer studied in Maastricht and Mainz and took third place at the Bartók World Competition in Budapest in 2017. Representing her home country of Belgium in 2014, Camille Thomas won first place in the music competition run by the Association of European Radios, where she was declared the “New Talent of the Year”. Three years later she also won Germany’s Echo Klassik Award, then went on to become the first cellist in 40 years to sign an exclusive contract with one of the world’s most storied record companies. The conductor for the evening is Gergely Madaras, who has served since 2014 as chief conductor of the Savaria Symphony Orchestra, one of the leading ensembles in western Hungary, and, as of this year, as the music director of Belgium’s Orchestre Philharmonique Royal de Liège. He regularly conducts noted orchestras in many European countries and has performed concerts in Australia, the United States and Japan, with several international opera premières credited to his name.
Playlistről a Müpába.
Kösse össze Müpa- és Spotify-fiókját, hogy elsők közt értesülhessen róla, ha kedvence a Müpába érkezik! mupa.hu
SUMMARY
11
10
L'homme armé – 70 éves a Honvéd Férfikar
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Kristine Opolais áriakoncertje
Közreműködik: Vizin Viktória – mezzoszoprán, Nyári Zoltán – tenor, Kovács István – basszus, Magyar Nemzeti Táncegyüttes (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán), Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Riederauer Richárd
Közreműködik: Jose Simerilla Romero, a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Gianluca Marcianò
2020. április 13.
2020. február 26.
Honvéd Férfikar Fotó © Rózsa Zsuzsanna
Fotó © Tatyana Vlasova
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Staatskapelle Weimar
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Haydn Philharmonie
Vezényel és szólót játszik: Nicolas Altstaedt
2020. március 4.
Közreműködik: Airam Hernández, Joyce El-Khoury, Alekszandr Pusnyak, a Nemzeti Énekkar Női Kara (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Giampaolo Bisanti
2020. április 16. Nicolas Altstaedt Fotó © Marco Borggreve
Kórusgyöngyszemek és a Carmina Burana
Közreműködik: Kriszta Kinga – szoprán, Horváth István – tenor, Szegedi Csaba – bariton, Bizják Dóra – zongorakíséret, Nemzeti Énekkar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Somos Csaba, Hamar Zsolt
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Rameau: Dardanus
Szereplők: Judith Van Wanroij, Chantal Santon-Jeffery, Cyrille Dubois, Tassis Christoyannis, Thomas Dolié, Clément Debieuvre Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György
2020. március 8. Cyrille Dubois Fotó © Philippe Delval
Staatskapelle Weimar Fotó © Felix Broede
2020. május 2. Nemzeti Énekkar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Színültig tavasz! Ji
RÉGIZENE
Fesztivál 2020
2020. február 28. – március 8.
Szergej Nakarjakov
A Felvilágosodás Korának Zenekara
2020. február 28.
Amsterdam Baroque Orchestra Gerald Albright
2020. március 1.
Ballet Rambert & Sadler’s Wells Kristine Opolais
Ensemble Cantilene
2020. március 2.
Rohmann Ditta és Olga Pascsenko estje
2020. március 3.
Staatskapelle Weimar Makám
No songs of triumph now be sung – Hallgattassék el a diadalmas ének
Haydn Philharmonie
2020. március 4.
Händel: Alexander Balus
– magyarországi bemutató
2020. március 7.
Rameau: Dardanus
2020. március 8.
mupa.hu
Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A szerkesztés lezárult: 2020. február 14. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Emberi Erőforrások Minisztériuma