Liszt Ünnep Műsorfüzet - Badora Dance Company: Időn kívül – bemutató (2022. október 20.)

OKTÓBER 20. | 19.00

Müpa – Fesztivál Színház

Müpa Budapest – Festival Theatre

Zene • Music: Osvaldo GOLIJOV

Dramaturgia • Dramaturgy: SZABÓ Tamás (David Grossman műve nyomán

• based on David Grossman’s work)

Díszlet • Set: TIHANYI Ildi, BARTA Dóra

Jelmez • Costumes: KOVÁCS Andrea

Fény • Lighting: KATONKA Zoltán

Társkoreográfus • Co-choreographer: SZŐLLŐSI Krisztina

Koreográfus, rendező • Choreographer, director: BARTA Dóra

Az előadás a Liszt Ünnep keretében a Badora Dance Companyval közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg. • This performance of the Liszt Fest is presented by Müpa Budapest as a joint event with Badora Dance Company.

A táncmű zenéjét, Osvaldo Golijov nagyszabású kompozícióját – mely koncertszerű formában és dramatizálva-szcenírozva is előadható – 2019ben mutatta be a Silkroad Ensemble. Golijov már hosszabb ideje terve zett egy olyan művet, mely az izraeli–palesztin konfliktusban elhunyt fia talok szüleinek drámáját dolgozza fel. Yitzhak Frankenthal, a The Parents Circle (Szülők Köre) alapítója mesélt arról a gyászoló apáról, aki képtelen volt elengedni gyermekét, napokig a fia mellett maradt, éjszakánként a sírján aludt, viselkedése egyszerre volt a kendőzetlen igazság és az őrü lettel határos megszállottság lenyomata. Tizenkét évvel később, amikor Golijov elolvasta David Grossman zseniális, szinte elviselhetetlenül pontos regényét egy hasonló helyzetben élő emberről, újra a téma felé fordult. Ahogy Grossman írta, a zene „a gyász desztillált kifejezését testesíti meg a kiáltás határán – vagy inkább a kiáltás és a teljes csend határán. Hiszen miként is lehetne logikus, összefüggő, rendezett emberi beszédet elkép zelni ott, ahol a logika és a helyes rend, az úgynevezett természetes rend – az a rend, amely szerint nem a szülőknek kéne gyászolniuk a gyermekeiket – alapjaiban megdőlt? Golijov és a csodálatos zenei együttes munkájában az emberi fájdalom és gyász hangját hallottam kibomlani – egy állat sikolyát. 2019 januárjának végén három napot töltöttem a zeneszerzővel és a Silk road együttessel a Holy Cross Egyetemen, szinte kolostori elvonultság ban, a spiritualitás és a tiszta esztétikum minden hangot, minden pillana tot átitató légkörében. A nagy ablakokon kinézve hóval borított erdőket lehetett látni, én pedig csak hallgattam, ahogy az általam írt szavak talál koznak az ő hangjaikkal.

Falling Out of Time című könyvem héber kiadásának alcímet is adtam: Egy történet hangokban. Már írás közben éreztem, hogy a leírt szöveg nek hangoznia kell, nem pusztán az olvasó belső hangján, hanem egy va lóságos, kívülről érkező hangon. Ott, az egyetemi kápolnában a könyv összetalálkozott ezzel a hanggal, új és erőteljes jelenléte lett. A zenészeknek fiamról, Uriról meséltem, aki 2006-ban halt meg Izrael libanoni háborújában. Az ő halála szülte meg bennem a könyvet. Nem va gyok hívő ember, így nem tudok vigasztalódni a halál utáni élet gondola tával. E könyv megírása és Osvaldo születő zenéjének hallgatása azonban megtanított valamire. Igaz, hogy senki sem tudja, mi rejtőzik a halál átha tolhatatlan fala mögött, de van egy hely, vagy inkább egy dimenzió, ahol –ha csak egy pillanatra is – egyszerre érezhetjük a halál abszolút nihilitását és az élet teljes bőségét. És ez a dimenzió a művészet. Ez az irodalom és a költészet, a zene, a színház és a mozi, a festészet és a szobrászat. Amikor ezen a helyen vagyunk, egyszerre érezzük a mindenséget és a mélységes ürességet. Az élet tagadását és annak megerősítését.”

A legmélyebb fájdalmak egyike, mint egy gyermek elvesztése olyan sú lyos és traumatikus élmény, mely „tényleg teljesen kizökkenti az embert önmagából és az időből is, de az egész világot is másképp értelmezzük – nyilatkozta Barta Dóra. – Más felfogásba kerül az idő, az élet hétköznapi sága, világunk minősége. Pusztán szöveges színházi előadásként kezelve a történetnek tragikus, mély tónusú, lélektani jellege lenne, nekünk vi szont mozgásszínházi társulatként nem egészen ezzel van dolgunk. Inkább azt mutatjuk meg, hogyan kerül bele az ember ebbe az általa korábban nem ismert rendszerbe, és hogyan éli meg olyan újszerű módon az időt, hogy annak során a fájdalom akár valamiféle átlényegülés, felemelkedés, megtisztulás forrásává is válhat. Kérdéseket teszünk fel: milyen a viszo nyunk az idővel? Mi létezhet a múlt, jelen és jövő közhelyes jelentésén túl? És vajon az idő ural-e minket? Van-e mozgásterünk például arra, hogy hosszan exponálva élhessünk meg bizonyos pillanatokat? Tudom, hogy a koronavírus-járvány után, a háború árnyékában a szorongás nagyon sok ember alapélménye lett konkrét személyes tragédia nélkül is, és sokan nem akarnak még a színházban is ezzel szembesülni. Szerintem viszont a színház lényege és küldetése pont az, hogy abban mélyedjünk el, ami egyébként is történik velünk és bennünk, és új fénytörésben lássunk rá önmagunkra. A néző számára a vigasz egy olyan birodalom, ahol a veszte ség nem pusztán hiány, hanem sajátos életerő.”

Badora Dance Company

A társulat a hazai táncélet egyik markánsan egyedi világú személyisége, Barta Dóra kiválóan képzett, izgalmas egyéniségekből álló együttese. Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas, Magyarország Érdemes Művésze címmel kitüntetett táncművészként és koreográfusként alapította a tár sulatot 2007-ben, mely 2011-ig Egerben működött, ma pedig immár füg getlen társulatként van jelen a magyar kortárs tánc világában. Vezetője a minőségi munkán alapuló kreativitást mint fő művészi alkotóerőt te kinti hitvallásának. A mozgásszínház pszichológiai megalapozottságát is magába olvasztó stílusa és erős érzelmi asszociációkra épülő alkotásai a klasszikus balett elemeivel ötvözve a legkorszerűbb kortárs táncnyelven „íródnak”. 2011 után bemutatóik jelentős része a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve született, a közös munka gyümölcseként számos emlé kezetes produkció született, köztük több olyan nagy sikerű előadás is, amelynek alapja, kiindulópontja valamely klasszikus irodalmi remekmű.

Barta Dóra Barta Dóra táncművész, koreográfus az Állami Balettintézetben és a Ma gyar Táncművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. 1995 és 2001 között a Budapest Táncszínház vezető táncművésze, majd volt az Egri Fesztivál Balett művészeti vezetője, az Erlau Táncfesztivál igazgatója, a Szegedi Kortárs Balett szólistája, az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatá nak vezetője. 2008 óta az általa alapított Badora Társulat művészeti ve zetője, 2011-től a Magyar Koreográfusok Társaságának elnökségi tagja és a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára. 2013 óta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban működő tánctagozat, a Kecskemét City Balett vezetője. 2001-ben „Az év táncművésze” díjat vette át, 2002-ben Harangozó Gyula-díjjal, 2003-ban Imre Zoltán-díjjal tüntet ték ki, 2007-ben érdemes művész lett. 2022-ben Seregi-díjjal ismer ték el alkotói munkáját. A Veszprémi Táncfesztiválon a legjobb táncos nő díját (2002), a XIV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón (2011) a legjobb előadó díját érdemelte ki. 2000 óta koreográ fusként is dolgozik: több tucat koreográfiáját játszotta többek között a Badora Társulat, a Nemzeti Táncszínház, a Szegedi Kortárs Balett, az egri Gárdonyi Géza Színház és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. 2015-ben a Magyar Nemzeti Balett számára készített bemutatóját tűzte műsorára a Magyar Állami Operaház, ahol opera- és balettprodukciók rendezőjeként azóta is több összművészeti előadás kötődik a nevéhez.

The music for the production, Golijov’s prodigious composition, was pre miered by the Silkroad Ensemble in 2019. The piece lends itself to both concert and staged performances. Golijov had long been planning a work dedicated to the drama of parents whose children died in the Israeli-Palestinian conflict. Yitzhak Frankenthal, founder of The Parents Circle, told of a grieving father who was unable to let go of his child, staying with his son for days, sleeping on his grave at night, his behaviour the impression at once of unvarnished truth and an obsession bordering on madness. Twelve years later, when Golijov read David Grossman’s brilliant, almost unbearably accurate novel about a man in a similar situation, he turned to the subject again. This music, wrote Grossman, “embodies a distilled expression of bereavement, bordering on a shout – or on the border between a shout and utter silence. Because how can one articulate logical, coherent, human speech when the foundations of logic and proper order, the so-called natural order, the order whereby parents should not mourn their children – have foundered? In this work by Osvaldo and the entire wonderful group, I heard the voice of human pain and grief laid bare – the scream of an animal.

In late January of 2019, I spent three days with Osvaldo and the Silkroad En semble in the Joyce Contemplative Centre at Holy Cross University. It is a warm and modest retreat, almost monastic, where spirituality and aesthet ics permeate every note. The forests viewed from the large windows were blanketed with snow, and I listened as the words I had written met their voice.

I named my book Falling Out of Time, and the subtitle of the Hebrew edition was ‘A Story in Voices,’ because while I wrote I felt that the written work would find its most apt expression when it had a voice. Not only in the reader’s inter nal awareness, but a voice that would be heard outside, in the world. In the Joyce Centre’s chapel, the book was given that voice. It was granted a new and powerful presence.

I told the artists gathered there about my son, Uri, who was killed in Israel’s war in Lebanon in 2006. His death created this book in me. I am not a man of faith. I cannot console myself with the thought of life after death. But writing this book, and listening to Osvaldo’s music being born, taught me something: it is true that no one knows what hides behind the impenetrable wall of death. But there is one place, or rather one dimension, where we can feel, if only for an instant, both the absolute nihility of death and the full abundance of life. And that dimension is art. It is literature and poetry, music, theatre and cine ma, painting and sculpture. When we are in that place we can sense, concur rently, both the everything and the abysmal void. The negation of life and its affirmation.”

Losing a child, said Dóra Barta, is such a traumatic experience that “it really dislocates you from yourself and from time, and also makes you interpret the whole world differently. You perceive time, the pedestrian nature of life, the quality of our world differently. As spoken drama, the story would have a tragic, deep-toned, psychological character, but that is not exactly what we as a physical theatre company want to do. Instead, we show how you enter into a system you have not known before, and how you experience time in a new way, in which pain can even originate a transformation, progress, puri fication. We ask questions: what is our relationship to time? What could pos sibly exist beyond the commonplace meaning of the past, the present and the future? And does time dominate us? Do we have the latitude, for example, to live certain moments in long exposure? I know that in the wake of the corona virus epidemic, in the shadow of the war, anxiety has become a fundamental experience for a lot of people who otherwise did not need to face personal tragedies, and many of them do not want to encounter it in the theatre. But I think the point and mission of theatre is precisely to let you immerse in what is happening to and within you, and to see yourself in a new light. For the viewer, consolation is a realm where loss is not merely a lack, but a distinctive vital force.”

Badora Dance Company

Dóra Barta, a choreographer with a distinctly individual world, collected highly trained, vibrant dancers for her company. The Harangozó Gyula Prize winning Artist of Merit established the troupe in Eger in 2007. Now an inde pendent company, Badora is a constant actor in the Hungarian contempo rary dance scene. The leader of the ensemble believes in creativity based on quality work as the main artistic driving force. Their style embraces the psy chological underpinnings of motion theatre. Their productions, which rely on strong emotional associations and adopt elements of classical ballet, employ the latest contemporary idiom of dance. Since 2011, they have realized most of their productions in cooperation with the National Dance Theatre, and several of them met with great success. Memorable performances resulted from the years of joint work, including highly successful ones that were based on or inspired by masterpieces of classical literature.

Dóra Barta

Dancer-choreographer Dóra Barta studied at the State Ballet School and the Hungarian Dance Academy. Principal dancer of the Budapest Dance Theatre between 1995–2001, she went on to be artistic director of the Eger Festival Ballet, director of the Erlau Dance Festival, soloist of the Szeged Contempo rary Dance Company, and director of the dance section at the Gárdonyi Géza Theatre in Eger. She is artistic director of the Badora Company, which she established in 2008, and has been a board member of the Association of Hungarian Choreographers since 2011, as well as an artist-instructor at the Hungarian Dance Academy. She has been with the Kecskemét Katona József National Theatre since 2013, heading its dance section, the Kecskemét City Ballet. In 2001 she was Dancer of the Year, in 2002 she was awarded the Harangozó Gyula Prize, and in 2003 the Imre Zoltán Prize. In 2007 she re ceived the Artist of Merit honour. In 2022, she was awarded the Seregi Prize in acknowledgement of her work. She was named best female dancer at the Veszprém Dance Festival (2002), and best performer at the 14th National and International Meeting of Contemporary Dance (2011). She has been active as a choreographer since 2000, creating dozens of choreographies for the Badora Company, the National Dance Theatre, the Szeged Contemporary Dance Company, the Gárdonyi Géza Theatre of Eger, and the Katona József National Theatre of Kecskemét, among others. In 2015, her production for the National Ballet was staged at the Hungarian State Opera, where she has since directed several opera and ballet performances.

Photo: Dániel Dömölky

DÓRA BARTA

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa

Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.

Szerkesztő: Molnár Szabolcs

A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.

E-mail: info@lisztunnep.hu Telefon: +36 1 555 3000

lisztunnep.hu