Liszt Ünnep Műsorfüzet - Plácido Domingo zarzuelakoncertje (2022. október 9.)

OKTÓBER

Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

Közreműködik • Featuring: María José SIRI – szoprán • soprano, Airam HERNÁNDEZ – tenor, Nemzeti Filharmonikus Zenekar

• Hungarian National Philharmonic Vezényel • Conductor: Jordi BERNÀCER

Giménez: La boda de Luis Alonso, o La noche del encierro – Intermedio (Luis Alonso esküvője, avagy a bikafuttatás éjszakája – Közjáték • The Wedding of Luis Alonso’s, or, the Night of the Bull Run – Intermezzo)

Soutullo–Vert: La del Soto del Parral – Quiero desterrar (Szeretném elűzni

• I Want to Banish)

Serrano: Los claveles – ¿Qué te importa que no venga? (Mit érdekel téged, ha nem jön? • What Do You Care If He Doesn’t Come?)

Penella: El gato montés – ¿Me llamabas, Rafaeliyo? (A vadmacska – Hívtál, Rafael? • The Wildcat – Did You Call Me, Rafaeliyo?)

Chapí: El tambor de granaderos – Preludio (A gránátos dobja – Előjáték

• The Grenadier’s Drum – Prelude)

Guerrero: Los gavilanes – Mi aldea (A héják – Az én falum • The Hawks – My Village)

Soutullo–Vert: El último romántico – Bella enamorada (Az utolsó romantikus – Gyönyörű szerelmes • The Last Romantic – Beautiful Lover)

Sorozábal: La tabernera del puerto – No puede ser (A kikötői pincérlány – Nem lehetséges • The Port Waitress – It Cannot Be) szünet • interval

Moreno Torroba: Luisa Fernanda – Luche la fe por el triunfo (Hittel harcoltam a győzelemért • I Fought for Victory with Faith)

Sorozábal: La del manojo de rosas – No corté más que una rosa (Egy csokor rózsa – Csak egy szál rózsát vágtam le • A Bouquet of Roses – I Only Cut One Rose)

Arrieta: Marina – Se fue, se fue la ingrata (Elment, elment a hálátlan

• Gone, Gone is the Ungrateful)

Vives: Doña Francisquita – Fandango

Moreno Torroba: Luisa Fernanda – De este apacible rincón de Madrid (Madrid e békés szegletéből • From This Peaceful Corner of Madrid)

Moreno Torroba: Luisa Fernanda – En mi tierra extremeña (Az én otthonomban, Extremadurában • In My Home, Extremadura)

Soutullo–Vert: La leyenda del beso – Intermedio (A csók legendája – Közjáték • The Legend of the Kiss – Intermezzo)

Sorozábal: La del manojo de rosas – Hace tiempo que vengo al taller (Egy csokor rózsa – Régóta járok már ebbe a műhelybe • A Bouquet of Roses – I Have Been Coming to This Workshop for a Long Time)

A zarzuela a spanyol zenés színház műfaja, amely a 17. században ala kult ki. A műfaj ünnepélyes eseményeken előadandó udvari pásztorprodukcióként született, de az idő múlásával – ahogy átvette az olasz és francia vígopera jellegzetességeit és spanyol folklórmotívumok kal gazdagodott – szellemiségében egyre közelebb került az ope retthez. Cselekménye általában könnyed és komikus, míg a zenében a központi szerepet a lírai vagy épp lelkesítő áriák és dalok játs z szák, amelyek párbeszédekkel és táncokkal váltakoznak. A zarzuelát ma a spanyol kultúra egyik legnagyobb nemzeti kincsének tartják. Plácido Domingo szerint „a zarzuela népszerűsítése a nagyvilágban a képzőművészeti vándorkiállításokhoz hasonlít annyiban, hogy fények kel, színekkel teli képeket mutat a mindennapi spanyol életről”. Bár a zarzuela cselekménye gyakran operai módon hordoz kiélezett hely zeteket, az alapszituáció mindig nagyon közel áll a hétköznapi tapasz talatokhoz. Középpontjában olyan városi vagy vidéki emberek állnak, akikben semmi rendkívüli nincs. Legtöbbször maga a miliő, a környezet megjelenítése sem igényel operai értelemben vett díszletet. Gerónimo Giménez (1854–1923) Luis Alonso esküvője című, 1897 ben be mutatott daljátéka Cádizban játszódik az 1840 es években, a darab egy idősebb táncmester és egy fiatal lány házasságkötése körüli bonyodalmat meséli el. 1927 ben Madridban volt a premierje a Reveriano Soutullo és Juan Vert szerzőpáros által jegyzett La del Soto del Parral című zarzuelá nak. A 19. század közepére helyezett történet egy Segoviához közeli ta nyán játszódik (a darab címe a helyre utal), csupa olyan figura jelenik meg a műben, mely ehhez a rusztikus környezethez illeszkedik. Akár a darab városi párjának is tekinthetjük José Serrano (1873–1941) Los claveles című művét, melynek cselekménye a bemutató évében, azaz 1929 ben játszó dik, helyszíne a Szegfűkhöz (Los claveles) címzett illatszer manufaktúra. A dalmű meséje egy korabeli filmvígjáték fordulataival vetekszik. Roman tikus, fantasztikus szerelmi fordulatokban bővelkedik A csók legendája című, 1924 ben bemutatott zarzuela. Érdekes, hogy a szerzők, Soutullo és Vert a cselekmény idejének meghatározásakor ugyanúgy jártak el, mint José Serrano a Los claveles esetében: a darab „napjainkban” (értsd: 1924 ben) játszódik. Ugyanezzel a megoldással él Pablo Sorozábal is. Az 1934 ben bemutatott Rózsacsokor 1934 Madridjában játszódik, a városnak abban a kerületében, mely minden szegletében magán viseli egy európai metropolisz jellegzetes hangulatát. A történet egyik különösen zavarba ejtő mellékszála egy Don Pedro nevű fémhulladék kereskedőhöz kapcso lódik, aki már alig várja a következő világháború kitörését, melytől üzlete felvirágzását reméli.

Manuel Penella (1880–1939) El gato montés (1916) című darabja viszont bővelkedik tragikus fordulatokban, a történet egy torreádor és egy ban dita ádáz harcáról szól, melyet természetesen egy rendkívül szép cigánylá nyért vívnak. A banditát sokan csak úgy emlegetik: a Vadmacska. Ruperto Chapí (1851–1909) korának népszerű szerzője volt, El tambor de granaderos című egyfelvonásos zarzuelájának premierje 1894 ben volt. 1923 ban mutatták be Jacinto Guerrero (1895–1951) A héják című darab ját, mely Provence ban játszódik, de a mese megtörténhetne bármelyik spanyol faluban is. A darab főhőse egy Juan nevű férfi, aki hosszas távollét után visszatér Amerikából. Mindenki azt hitte, hogy már nem is él, ő pe dig azért vonakodott visszatérni, mert megtudta, hogy fiatalkori szerel me, Adriana férjhez ment valaki máshoz. A nő időközben megözvegyült, és egyedül neveli Rosaura nevű lányát. Juan elhatározza, hogy – miután kifizeti a család adósságait – feleségül veszi a kislányt. A terv óriási felhá borodást kelt, a falu elöljárói egyenesen mocskos lelkű öregembernek, szegényeket kihasználó, „galambokra lecsapó héjának” nevezik. Amikor azonban Juan megtudja, hogy Rosaura egy vele egyidős fiúba szerelmes, és a szökésen gondolkodnak, a fiatalok boldogsága érdekében félreáll, amivel egy csapásra kivívja egykori faluja tiszteletét. A rendkívül sikeres alkotópáros, Soutullo és Vert egyik utolsó mestermű ve, az érzelmes és kedves humorú El último romántico (1928) a 19. század végének Madridjában játszódik. Szinte egy Zeitoper realizmusával idézi meg Pablo Sorozábal (1897–1988) egy észak spanyolországi kikötő világát, jellegzetes alakjait, a szemrevaló, de a kisvárosi asszonyok ellenszenvét kivívó pincérlánytól a kokaincsempészeken át az egyszerű matrózokig. 1936 ban Barcelonában bemutatott darabja, a La tabernera del puerto legnagyobb sikerszáma a No puede ser kezdetű ária, melyet a leghíresebb spanyol tenorok (Alfredo Kraus, José Carreras) is szívesen vettek műso rukra, Domingo a híres „Három tenor” koncerten énekelte. Szintén a hajósok, matrózok, illetve egy kikötő világa adja a hátterét Emi lio Arrieta (1823–1894) dalművének. A Marina az egyik legnépszerűbb spanyol zenés színpadi mű, melyet 1855 ben zarzuelaként mutattak be. A kétfelvonásos darabot később (1871) operaként, s immár három felvo násban adták elő.

De talán minden idők legsikeresebb zarzuelája az 1936 ban bemutatott –és azóta több mint 10.000 előadást megélő – Luisa Fernanda, szerzője, Federico Moreno Torroba (1891–1982) e darab révén vált világhírűvé. Si ker tekintetében nem sokkal marad el tőle az 1923 ban bemutatott Doña

Francisquita, a premiert követő években ötezernél is több alkalommal adták elő. Amadeu Vives (1871–1932) műve spanyol nyelvterületen ma is töretlen népszerűségnek örvend.

Plácido Domingo

Plácido Domingo a szó legszorosabb értelmében az anyatejjel szívta ma gába a zarzuela jellegzetes zenei stílusát, hiszen szülei jeles zarzuelaéneke sek voltak, baszk származású édesanyját, Josefa Enbil Etxanizt a zarzuela királynőjeként tisztelték. Domingo a világ egyik legelismertebb énekmű vésze, az operaszínpadokon 150 tenor és baritonszerepet énekelt, ugyan akkor pályafutása során más műfajokban is megmutatta ritka adottságait, a zarzuelatradíció ápolását pedig művészi karrierje meghatározó feladatá nak tekinti. A nevével fémjelzett versenyen, az Operalián minden évben kiosztják a zarzuela díjat is, 2022 nyarán pedig bejelentette, hogy egy olyan iskolát és színházat szeretne alapítani, amely kifejezetten a zarzuela műfajának szenteli tevékenységét. A tervek megvalósításában a spanyol kulturális örökség ápolására létrehozott ADIPROPE Alapítvány is közre működik. Az iskola és a színház megnyitásának napja még bizonytalan, de azt már lehet tudni, hogy az intézmény Domingo szüleinek nevét – Plácido Domingo Ferrer és Pepita Embil Etxaniz – viseli majd.

Fiorenzo Niccoli

María José Siri

Az olasz származású szülők gyermekeként Uruguayban született énekes nő zenei tanulmányait Montevideóban kezdte, majd a párizsi konzerva tóriumban a legendás szoprán, Ileana Cotrubas vezetésével fejezte be. 2017 ben saját hangfajának kategóriájában elnyerte az „Oscar della Lirica” díjat. A kritika dicséri hangjának acélos, ugyanakkor lírai árnyalatokban gazdag színét, teljes átéléssel megformált alakításait, pompásan csillogó magasságait. Napjaink egyik vezető szopránjaként a 19–20. századi re pertoárban mozog otthonosan, legyen szó bel canto vagy verista ope ráról. Olyan világhírű operaházakban énekel, mint a milánói Scala, a bar celonai Gran Teatre del Liceu, a tokiói Nemzeti Opera, a Buenos Aires i Teatro Colón, a drezdai Semperoper, a berlini Deutsche Oper, a Veronai Aréna, a bécsi Staatsoper vagy a londoni Royal Opera House. A közel múltban drámai Verdi hősnők megformálásával hívta fel magára a figyel met. María José Siri olyan kiváló karmesterekkel dolgozik együtt, mint Bruno Bartoletti, Zubin Mehta, Daniel Barenboim, Gianluigi Gelmetti, Riccardo Chailly, Daniel Oren, Pinchas Steinberg, Fabio Luisi, Marco Armiliato és Myung Whun Chung.

Airam Hernández

A tenerifei tenor kürtösként kezdte zenei tanulmányait szülővárosa kon zervatóriumában, majd Barcelonában, a Conservatori del Liceu ének szakán végzett kitüntetéssel. Pályája kezdetén a barcelonai operastúdió ban, majd a Zürichi Operaház énekegyüttesében vállalt feladatokat. Lírai hangkarakterének megfelelően olyan szerepek találták meg, mint Faust (Gounod: Faust), Tamino, Don Ottavio, Pollione (Bellini: Norma), Edgardo (Donizetti: Lammermoori Lucia) vagy a Traviata Alfredója. Szerepelt to vábbá egy operaritkaság, Liszt Ferenc nemrégiben előkerült, Sardanapalo című operájának világpremierjén. A következő évadokban olyan szerepek várnak rá, mint Rodolfo (Bohémélet), Leicester (Donizetti: Stuart Mária), Grigorij (Muszorgszkij: Borisz Godunov). Napjaink leghíresebb dirigense ivel dolgozott, partnere volt Gustavo Dudamel, Teodor Currentzis, Fabio Luisi, Giovanni Antonini, James Conlon és Ivor Bolton.

Jordi Bernàcer

A spanyol dirigens a valenciai Joaquín Rodrigo Konzervatóriumban foly tatott fuvolatanulmányai mellett kóruskarnagy és karmesterképzésen is részt vett. Nemzetközi karmesterkurzusokon, majd Bécsben, Georg Marknál és Reinhard Schwarznál képezte tovább magát, stúdiumait kitün tetéses diplomával zárta. 1997 ben elnyerte a Verein Wiener Musiksemi nar karmesteri díját. 2004 ben a bécsi Musikvereinban Daniel Barenboim mellett vezényelt a Beethoven Workshopon. Később Lorin Maazel asszisz tense lett, aki 2009 ben meghívta társkarmesternek a virginiai Castleton Fesztiválra. Jordi Bernàcer 2015 től a San Franciscó i Opera rezidens kar mestere. Számos spanyol zenekarral, valamit olyan együttesekkel adott koncertet, mint a Baden Badeni Filharmónia, a Mariinszkij Színház Zene kara és Kórusa, a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara, a nápolyi Teatro di San Carlo zenekara. Operaprodukciókat vezényelt a San Franciscó i Operában, Valenciában, Madridban, Los Angelesben.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar története 1923 ban kezdődött az ak kor még Székesfővárosi Zenekar nevet viselő együttes megalakulásával. 1952 ben az immár Magyar Állami Hangversenyzenekar néven működő együttes élére Ferencsik János került, aki egészen haláláig, több mint harminc éven keresztül vezette az együttest. 1997 ben ismét új fejezet kezdődött, amikor Kocsis Zoltán lett a főzeneigazgató. E közel két évti zedben a megújuló zenekar sokoldalúan látta el a nemzeti szimfonikus együttes feladatait: megszólaltatta a megszokott repertoárról hiányzó fontos alkotásokat, megismertette közönségével a közelmúlt és napja ink magyar zenéjét. Kocsis Zoltán halála után, 2017 től 2020 ig a Liszt Ferenc díjas Hamar Zsolt töltötte be a Nemzeti Filharmonikusok zene igazgatói posztját. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az elmúlt 15 évben mintegy 40 országban közel 330 külföldi turnékoncertet adott. Kocsis Zoltán vezetésével olyan neves helyszíneken és fesztiválokon lépett fel, mint a New York i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birming hami Symphony Hall, az athéni Megaron, a bukaresti Enescu Fesztivál, a Colmari és a Kanári szigeteki Fesztivál.

Zarzuela is a genre of Spanish musical theatre that developed in the 17th century. It was born as courtly productions of pastoral plays to be per formed at ceremonial events, but over time, as it adopted characteristics of Italian and French comic opera and became enriched with Spanish folklore motifs, its spirit came to resemble that of the operetta. The plots are usual ly light and comic, while the music is dominated by lyrical or inspiring arias and songs, interspersed with dialogue and dance. Today, the zarzuela is con sidered one of the greatest national musical treasures of Spanish culture. The career of many a Spanish singer began with the zarzuela, including in ternational stars like Alfredo Kraus and Teresa Berganza. Plácido Domingo thinks “promoting zarzuela around the world is like visit ing an exhibition of paintings full of light and colour, reflecting everyday life in Spain.” Although the stories of the zarzuelas often include tense situa tions in the manner of operas, the basic circumstances are always very close to everyday experiences. At the heart of the plots are people from the city or the countryside who are nothing out of the ordinary: a waitress, a farmer, a smith, a perfume manufacturer. Most of the time, the setting itself, the representation of the environment, does not require an operatic set. The Wedding of Luis Alonso, a musical drama by Gerónimo Giménez (1854–1923), which had its premiere in 1897, is set in Cádiz in the 1840s, and tells the story of the complications surrounding the wedding of an aging dance mas ter and a young girl. La del Soto del Parral, a zarzuela written by Reveriano Soutullo and Juan Vert, was premiered in Madrid in 1927. The story is set in the mid-19th century on a farm near Segovia (the title of the play refers to the place), and all the characters fit in this rustic milieu. Los claveles (The Carnations), by José Serrano (1873–1941), can be considered its urban pen dant, with a story set in 1929, the year of the premiere, in the titular perfume manufactory. The plot has all the twists and turns of a comedy film from the period. The Legend of the Kiss, a zarzuela from 1924, is a love story full of romantic, almost fantastical twists. Interestingly, its creators, Soutullo and Vert set the action in the present (i.e. 1924), as did José Serrano in Los claveles, and Pablo Sorozábal in his A Bouquet of Roses, which takes place in the Madrid of 1934, in a quarter that has the atmosphere of a European metrop olis. A particularly baffling subplot in the story concerns a scrap metal dealer named Don Pedro, who is eagerly awaiting the outbreak of the next world war, which he hopes will boost his business.

The title of El gato montés (The Wildcat, 1916), by Manuel Penella (1880–1939), refers to the bandit a bullfighter engages in a fierce and tragic fight with – for the affections of a beautiful Gypsy girl.

Ruperto Chapí (1851–1909) was a popular composer of his time, whose oneact play El tambor de granaderos was first performed in 1894.

Premiered in 1923, The Hawks, by Jacinto Guerrero (1895–1951), is set in rural Provence, but the events could unfold in any Spanish village. It is after a long absence that the protagonist, Juan, returns from America to his old village, where everyone has thought he was dead. He was reluctant to return because he learned his childhood sweetheart Adriana had married someone else. She is now widowed and raises her daughter, Rosaura alone. Juan de cides to pay off the family’s debts and marry the girl. The plan causes an outcry, with the village elders calling him a dirty old man, an “old hawk preying on the poor.” However, when Juan learns that Rosaura is in love with a boy his own age and they are considering eloping, he steps aside to make the young couple happy, earning the respect of the village in one fell swoop. El último romántico (1928), one of the last masterpieces by the highly suc cessful duo of Soutullo and Vert, evokes Madrid at the end of the previous century with sentimentalism and a gentle sense of humour. With a realism befitting a Zeitoper, Pablo Sorozábal (1897–1988) evokes the world and typical characters of a port in northern Spain, with characters like an attractive waitresses much disliked by the women of the small town, co caine smugglers, and simple sailors. The most popular song of La tabernera del puerto, which was premiered in Barcelona in 1936, is No puede ser; some of Spain’s most famous tenors (Alfredo Kraus, José Carreras) liked to sing it, and Domingo performed it at the “Three Tenors” concert. Marina, by Emilio Arrieta (1823–1894) is another piece set in the world of a port and seamen. One of the most popular Spanish musical dramas, it was premiered in 1855 as a two-act zarzuela, and went on to be staged in 1871 as an opera in three acts. Premiered in 1936, Luisa Fernanda earned world fame to Federico Moreno Torroba (1891–1982) as probably the most successful zarzuela of all times, with more than ten thousand performances to date. Doña Francisquita was only slightly less successful, with 5000 performances in the years following its 1923 premiere. Written by Amadeu Vives (1871–1932), it is still very popu lar in Spanish-speaking countries.

Plácido Domingo

Plácido Domingo literally imbibed the distinctive musical style of zarzuela from his infancy as both his parents were zarzuela singers, and his Basque mother, Josefa Enbil Etxaniz was revered as the queen of the genre. Domingo is one of the world’s most acclaimed singers, who has sung 150 tenor and baritone roles on the opera stage, has also shown rare talent in other gen res throughout his career, and has taken on fostering the zarzuela tradition as an essential artistic mission. At Operalia, the singing competition he founded, a zarzuela award is also conferred every year, and in the summer of 2022 he announced plans for the foundation of a school and theatre to be dedicated to the genre of the zarzuela. To implement the plans, a foun dation, the Association for the Dissemination and Promotion of World Her itage in Spain, or ADIPROPE, was established. The date of the opening of the school and the theatre is still uncertain, but it is known that the institu tion will bear the names of Domingo’s parents, Plácido Domingo Ferrer and Pepita Embil Etxaniz.

María José Siri

Born in Uruguay to Italian parents, the singer began her musical studies in Montevideo and completed them at the Paris Conservatoire under the guid ance of the legendary soprano, Ileana Cotrubas. In 2017 she won the Oscar della Lirica prize for her vocal type. Critics praise the steely yet lyrically rich colour of her voice, her fully living the parts, and her gorgeously shimmering high notes. A leading soprano of our time, she is most at home in the 19th and 20th century repertoire, both bel canto and verismo operas. She has sung in such world-famous opera houses as La Scala in Milan, the Gran Teatre del Liceu in Barcelona, the Tokyo National Opera, the Teatro Colón in Buenos Aires, the Semperoper in Dresden, the Deutsche Oper in Berlin, the Arena in Verona, the Staatsoper in Vienna, and the Royal Opera House in London. She has recently attracted attention for her dramatic portrayals of Verdi hero ines. María José Siri has worked with such distinguished conductors as Bruno Bartoletti, Zubin Mehta, Daniel Barenboim, Gianluigi Gelmetti, Riccardo Chailly, Daniel Oren, Pinchas Steinberg, Fabio Luisi, Marco Armiliato and Myung-Whun Chung.

Photo: Michele Monasta

Airam Hernández

The Tenerife-born tenor began his musical studies as a horn player at the con servatory of his hometown, and graduated with honours in singing from the Conservatori del Liceu in Barcelona. His solo career began as a member of the Opera Studio and later, in the soloists ensemble of the Opernhaus Zürich. Thanks to the lyrical character of his voice, he has sung roles like Faust (Gounod: Faust), Tamino, Don Ottavio, Pollione (Bellini: Norma), Edgardo (Donizetti: Lucia di Lammermoor) and Alfredo (La traviata). He also appeared in the world premiere of an operatic curiosity, Ferenc Liszt’s recently rediscovered opera, Sardanapalo. In the coming seasons, he will sing such roles as Rodolfo (La bohème), Leicester (Donizetti: Maria Stuarda) and Grigoriy (Mussorgsky: Boris Godunov). He has worked with some of today’s most famous conductors, in cluding Gustavo Dudamel, Teodor Currentzis, Fabio Luisi, Giovanni Antonini, James Conlon and Ivor Bolton.

Jordi Bernàcer

The Spanish conductor studied flute, choral and orchestral conducting at the Joaquín Rodrigo Conservatory in Valencia. He furthered his studies at inter national conducting courses and in Vienna with Georg Mark and Reinhard Schwarz, graduating with honours. In 1997 he was awarded the conducting prize of the Verein Wiener Musikseminar. In 2004 he conducted the “Beethoven Workshop” at the Musikverein in Vienna with Daniel Barenboim. He later became an assistant to Lorin Maazel, who invited him to co-conduct the Castleton Festival in Virginia in 2009. Jordi Bernàcer has been resident conductor of the San Francisco Opera since 2015. Along with numerous Spanish orchestras, he has given concerts with such ensembles as the BadenBaden Philharmonic, the Orchestra and Choir of the Mariinsky Theatre, the Slovak Radio Symphony Orchestra and the Teatro di San Carlo Orchestra of Naples. He has conducted opera productions at the San Francisco Opera, in Valencia, Madrid and Los Angeles.

Photo: Lucio Abad

Hungarian National Philharmonic

The Hungarian National Philharmonic was established in 1923 as the Metro politan Orchestra. The group was renamed Hungarian State Symphony Orchestra in 1952, and was led by music director János Ferencsik until his death, for over thirty years. A new era began in 1997, when Zoltán Kocsis became music director. During his almost two decades in the position, the orchestra was revitalized, and fulfilled the responsibilities of a national symphonic group in versatile ways: they played important works absent from the usual repertoire, and popularized contemporary and recent Hun garian music. Following Zoltán Kocsis’s death, between 2017–2020, Zsolt Hamar, a holder of the Liszt Prize, was music director of the Hungarian National Philharmonic. Over the past fifteen years, the orchestra has given over 330 concerts while touring some 40 countries. The prestigious venues and festivals they have performed at under the baton of Zoltán Kocsis in clude New York’s Avery Fisher Hall, Tokyo’s Suntory Hall, Birmingham’s Symphony Hall, the Megaron in Athens, the Enescu Festival in Bucharest, the Festivals of Colmar and the Canary Islands.

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa

Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.

A címlapon: Plácido Domingo Címlapfotó: Fiorenzo Niccoli

Szerkesztő: Molnár Szabolcs

A szervezők a szereplő és műsorváltoztatás jogát fenntartják.

E mail: info@lisztunnep.hu Telefon: +36 1 555 3000

lisztunnep.hu