Liszt Ünnep Műsorfüzet - Víkingur Ólafsson és az Orchestre symphonique de Montréal (2022.10.22.)

OKTÓBER 22. | 19.30

Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

Liszt: Les Préludes

Ravel: G-dúr zongoraverseny • Piano Concerto in G major

I. Allegramente

II. Adagio assai

III. Presto

szünet • interval

Sosztakovics: 10. (e-moll) szimfónia, op. 93 • Symphony No. 10 in E minor, Op. 93

I. Moderato

II. Allegro

III. Allegretto

IV. Andante – Allegro

Közreműködik • Featuring: Víkingur ÓLAFSSON – zongora • piano, Orchestre symphonique de Montréal

Vezényel • Conductor: Rafael PAYARE

A zenekar támogatója a Hydro-Québec, a Conseil des arts et des lettres du Québec, a Canada Council for the Arts, a Gouvernement du Québec, a Conseil des arts de Montréal, valamint az OSM Foundation. • The orchestra is presented by Hydro-Québec, and supported by the Conseil des arts et des lettres du Québec, the Canada Council for the Arts, the Gouvernement du Québec, the Conseil des arts de Montréal as well as OSM Foundation.

Liszt Ferenc: Les Préludes

A Les Préludes Liszt egyik leggyakrabban előadott szimfonikus költemé nye, melynek genezise egészen 1844-ig vezethető vissza. Az első hallásra furcsának tűnő címet (Előjátékok) Alphonse de Lamartine (1790–1869) Költői elmélkedések című munkája ihlette. A vers alapján Liszt így határoz ta meg a darab programját: „Mi más is életünk, mint előjátékok szakadat lan sorozata ahhoz az ismeretlen dallamhoz, amelynek első, ünnepélyes hangját a halál csendíti meg? A szív fénylő hajnala a szerelem. Melyikünk sorsát nem zavarja azonban meg a boldogság első áradata után a vihar ere je, amely durva leheletével széttépi a gyengéd illúziókat, villámával lesújtja annak oltárát? És melyik mélyen sebzett lélek nem keres ilyen megráz kódtatások után nyugalmat a természet idilli csendjében és saját emléke iben? A férfi azonban nem sokáig képes ilyen nyugalomban élni, és mikor a trombita felharsan, elsőnek rohan a csatába, a legveszélyesebb posztra, hogy a küzdelemben ismét visszanyerje önmagát és belső erejét.” Ma már tudjuk, hogy ezt a programot Liszt csak a mű befejezése után illesztette a zenekari darabhoz, azt a látszatot keltve, mintha a Lamartine-szöveg inspirálta volna, s ezzel a szimfonikus költemény értelmezését hosszú időn át meg is határozta.

A Les Préludes címen megismert mű zenei anyagát azonban eredetileg Joseph Autran (1813–1877) költeményei ihlették. Liszt négy versével fog lalkozott (Les Aquilons – Az északi szél; Les Flots – A hullámok; Les Astres – A csillagok; La Terre – A föld), melyeket kórusciklussá kívánt össze állítani és a Les Quatre Éléments (A négy elem) címmel látott volna el. A kórusokat zenekari nyitány (Prelúdium) vezeti be, melyet először August Conradi hangszerelt meg. Ezt 1850 körül Joachim Raff átdolgozta, majd Liszt az egész hangszerelést megváltoztatta. Ebben az alkotói fázis ban született meg a kompozíció végső címe és a Lamartine-re való utalás.

Maurice Ravel: G-dúr zongoraverseny

Ravel sokféle impulzustól vezérelt ötleteit „artisztikus rafinériával olvasz totta remekmívű egységgé”, a kompozíció lassú tétele „antik álom, mely ben a déli eredetű Sarabande egy barokkos folyondár végtelenségével és szélességével tárul elénk, mint valamiféle bensőséges, lassú keringő. Minden dallammozdulata méltóságteljes és fanyar egyszerre, mindig azon a ponton egyensúlyoz, ahol a legkomolyabb dolgok is különleges kísér tést éreznek arra, hogy az irónia hangjába forduljanak át. Borotvaélen jár ez a lassú tétel” – írta ötven éve Pernye András egy koncertkritikájában. Ha a sokféle impulzus közül néhányat meg kellene nevezni, akkor a bécsi klasszika zenéje éppúgy helyet kapna a felsorolásban, mint a jazz vagy a francia barokk balettzene, illetve a romantikus zongoratradíció, különö

sen Chopin. Ugyanakkor a mű minden ízében eredeti, egyetlen pillanatra sem tűnik hommage-kompozíciónak vagy stílusjátéknak. Maga Ravel így nyilatkozott az 1931-ben bemutatott G-dúr zongoraversenyről: „a szó leg szorosabb értelmében vett versenymű, Mozart és Saint-Saëns zongora versenyeinek szellemében írtam”. Dmitrij Sosztakovics: 10. (e-moll) szimfónia, op. 93

A 2. világháború befejezése után komponált és komoly elvárásoknak ki tett 9. szimfónia elutasítottsága évekre elvette Sosztakovics kedvét egy új szimfónia megírásától. A kilencedikkel kapcsolatban „azt kívánták, hogy alkalmazzak négyszeres fúvóskart, kórust és szólistákat a vezér dicsőítésé re. Annál is inkább, mivel Sztálin e számot jelképesnek érezte: a 9. szimfó nia jelentősége túlmutatott önmagán. Amikor a 9. szimfóniát bemutatták, Sztálin felháborodott. Mélységesen meg volt sértve, mert nem volt ben ne sem kórus, sem szólisták. És semmi apoteózis. Még egy nyomorult aján lás sem. Éppen csak zene volt, amit Sztálin nem nagyon értett, és amely kétes tartalmat hordozott.” Sztálin halála kellett ahhoz, hogy Sosztakovics újra a szimfónia műfaja felé forduljon. Az új művet igen gyorsan, még 1953 nyarán befejezte. Minden keserűségét belekomponálta, később be is val lotta, hogy második tétele, a Scherzo Sztálin zenei arcképe. A mű premierjét felfokozott érdeklődés előzte meg. Hacsaturján, aki szintén súlyos támadásoknak volt kitéve, találóan „optimista tragédia ként” jellemezte az új művet, melyben végül a szellem és az életigenlés győzedelmeskedik. Ebben persze sokan kételkedtek. A Szovjet Zene szerzők Szövetségében tartott háromnapos tanácskozáson – ahol töb ben kifogásolták a mű pesszimizmusát és formalizmusát – Sosztakovics végül annyit árult el művéről, hogy az emberi érzéseket és szenvedélye ket kívánta vele kifejezni.

Hogy a 10. szimfóniának van-e valóságos programja, nem tudni biztosan. Néhány elemzője szerint a szerző tizenöt szimfóniája közül ez a legtisz tábban zenei fogantatású alkotás. Első tételének kezdete, mélyből induló fokozatos kibomlása Brucknert idézi. E monumentális tétel után megle pően hat a rövid Allegro (e Sztálin-arckép alig több mint négy perc), mely Mahler démoni indulóinak rokona. Az Allegretto bizonyosan önéletrajzi fogantatású, erre utal a zenei anyagban felbukkanó jellegzetes, négyhan gú D-Esz-C-H – D(mitri) SCH(ostakowitch) – téma. A tételben azonban megjelenik egy másik motívum is, mely Elmira Nazirovára utal (E-L(a)-MiR(e)-A, nevének zenei átírása: E-A-E-D-A). A hölgy a zeneszerző tanít ványa volt, aki iránt Sosztakovics bensőséges érzelmeket táplált, és a 10. szimfónia komponálása idején szoros kapcsolatban álltak. Az utolsó tétel nagyszabású – drámai (?), pesszimista (?), optimista (?) – összefoglalás.

Víkingur Ólafsson

A világhírű izlandi zongoristazseni, Víkingur Ólafsson sok szálon kötődik a magyar zenéhez, Bartókhoz, Ligetihez, Kurtág Györgyhöz és – néhány meghatározó mestere révén, mint amilyen Sebők György vagy Sándor György – a magyar zongoratradíció egyik nagy vonulatához. Izgalmas koncepciójú lemezeivel, koncertjeivel világszerte nagy feltűnést keltett. Egy alkalommal így fogalmazott: „Előadó létemre is zeneszerzőként gondolkodom a múlt zenéjéről. Fontosnak tartom, hogy bármennyire is szeretem a nagyok alkotásait, ne helyezzem őket elérhetetlen piedesz tálra, gondolkodjak róluk kritikusan. Ezt hallom akkor is, amikor Rach maninov játszik Chopint, vagy Bartók a saját műveit. Nem kötik magukat merev szabályokhoz, mégis tisztábban adják át a lényeget.”

Rafael Payare

Az 1980-ban született Rafael Payare rendkívüli muzikalitása, kiváló tech nikai tudása és karizmatikus pódiumjelenléte révén a világ egyik legke resettebb karmesterévé vált. A híres venezuelai El Sistema zeneoktatási programból induló fiatalként 2004-ben kezdte meg hivatalos karmes teri tanulmányait. Miután 2012-ben megnyerte a dániai Malko Nemzet közi Karmesterversenyt, Payare karrierje nagy lendületet vett. 2015 óta a Lorin Maazel által alapított Castleton Festival vezető karmestere, 2014 és 2019 között az Ulster Orchestra vezető karmestere volt, 2019ben pedig a San Diegó-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatói posztját töltötte be. Az elmúlt években a világ rangos szimfonikus zenekarait vezényelte, többek között Berlinben, Bécsben, Londonban, München ben, Chicagóban és Párizsban. A 2021–2022-es évadra a Montreáli Szimfonikus Zenekar megbízott zeneigazgatójává nevezték ki, és a 2022–2023-as évadtól tölti be – a zenekar történetében kilencedik ként – az együttes zeneigazgatói posztját.

ÓLAFSSON

Orchestre symphonique de Montréal

Az 1934-ben Wilfrid Pelletier, Antonia Nantel és Athanase David által alapított Orchestre symphonique de Montréal (OSM) a québeci és ka nadai zenei élet egyik kiemelkedő szereplője. A világ egyik legkiválóbb zenekaraként tartják számon, mely a legkeresettebb karmesterekkel és szólistákkal koncertezik. Az OSM több mint 100 lemezfelvételen mű ködött közre, melyeket félszáz kanadai és nemzetközi díjjal ismertek el. A zenekar első európai turnéjára 1962-ben, Zubin Mehta vezetésével került sor, ekkor első kanadai együttesként koncerteztek Bécsben, Párizsban, Moszkvában, Kijevben és az akkori Leningrádban. Később ven dégszerepeltek Kínában, Japánban, Dél-Koreában és Latin-Amerikában is. Kent Nagano vezetésével 2019 márciusában a zenekar kilenc euró pai nagyvárosban lépett fel Párizstól Berlinig, a 2019–2020-as évadban pedig amerikai turnéra indult: Buenos Airestől Chicagón és Mexikóváro son át 9 városban 11 koncertet adott.

Ari

Ferenc Liszt: Les Préludes

Les Préludes is one of Liszt’s most frequently performed symphonic poems. Its genesis began in 1844. The title, which may at first sound strange, was in spired by the Nouvelles méditations poétiques of Alphonse de Lamartine (1790–1869). Liszt described the programme of the piece thus: “What else is our life but a series of preludes to that unknown Hymn, the first and solemn note of which is intoned by Death? – Love is the glowing dawn of all existence; but what is the fate where the first delights of happiness are not interrupted by some storm, the mortal blast of which dissipates its fine illusions, the fatal lightning of which consumes its altar; and where is the cruelly wounded soul which, on issuing from one of these tempests, does not endeavour to rest his recollection in the calm serenity of life in the fields? Nevertheless man hardly gives himself up for long to the enjoyment of the beneficent stillness which at first he has shared in Nature’s bosom, and when ‘the trumpet sounds the alarm,’ he hastens, to the dangerous post, whatever the war may be, which calls him to its ranks, in order at last to recover in the combat full conscious ness of himself and entire possession of his energy.” It is now evident that Liszt added this programme after completing the orchestral piece, in an attempt to make the impression that it was inspired by Lamartine’s poem – and setting the direction for interpretation for a long time. The musical material of what we have come to know as Les Préludes was orig inally inspired by the poems of Joseph Autran (1813–1877). Liszt set four po ems to music (Les Aquilons – The North Winds; Les Flots – The Floods; Les Astres – The Stars; La Terre – The Earth), which were to form a cycle of choral works under the title of Les Quatre Éléments (The Four Elements). The chorus es are introduced by an orchestral Overture, which was first orchestrated by August Conradi. His work was revised by Joachim Raff around 1850, and then Liszt changed the complete orchestration (1852–1854). It was during this cre ative phase that the final title and the reference to Lamartine were added.

Maurice Ravel: Piano Concerto in G major Ravel fused his ideas, themselves driven by diverse impulses, “into a masterly unity with artistic finesse,” wrote András Pernye in his concert review fifty years ago. The slow movement of the composition “is an antique dream, in which the Sarabande, born in the south, unfolds broad and endless like a ba roque scroll – like an intimate, unhurried waltz. Every one of its melodic ges tures is dignified and wry at the same time, always balancing on the point where even the most serious things feel specially tempted to assume a tone of irony. This slow movement walks on a razor’s edge.” If we were to name a few of those many impulses, the music of Viennese Classicism would be on the list, as well as jazz, French baroque ballet music, and the Romantic piano tradi

tion, especially Chopin. At the same time, the work is original in every sense, and never for a moment does it seem to be an homage composition or a sty listic play. It “is a concerto in the strict sense, written in the spirit of Mozart and Saint-Saëns,” said the composer of the Concerto in G major, which had its premiere in 1931.

Dmitri Shostakovich: Symphony No. 10 in E minor, Op. 93

The rejection of Symphony No. 9, composed after the end of World War II and subjected to high expectations, discouraged Shostakovich from writing a new symphony for years. As for the ninth, wrote Shostakovich, they demanded that he “use quadruple winds, choir, and soloists to hail the leader. All the more because Stalin found the number auspicious: The Ninth.” When Symphony No. 9 was premiered, Stalin “was deeply offended there was no chorus, no soloists. And no apotheosis. There wasn’t even a paltry dedication. It was just music, which Stalin didn’t understand very well and which was of dubious content.” Not until Stalin’s death did Shostakovich turn to the form of the symphony again. He finished the new work very quickly, in the summer of 1953. It encapsulated all his bitterness; he later admitted that the second movement, the Scherzo, was a musical portrait of Stalin. It was an eagerly awaited premiere. Khachaturian, who was also subject to serious attacks, aptly described the new work as an “optimistic tragedy,” in which intellect and life-assertion ultimately triumph. That was of course something that many called into question. At a three-day meeting of the Un ion of Soviet Composers, where many criticised the pessimism and formalism of the work, Shostakovich finally said he wanted it to express human emotions and passions.

It is uncertain whether Symphony No. 10 has a real programme. Some critics think this is the one among the composer’s fifteen symphonies whose inspira tions are the most purely musical. The opening of the first movement, with its gradual unfolding from the depths, is reminiscent of Bruckner. After this mon umental movement, the short Allegro (Stalin’s portrait is just over four min utes long), which is akin to Mahler’s demonic marches, has a surprising effect. The Allegretto is certainly autobiographical, as is indicated by the character istic four-note theme in the musical material: D–Es–C–H (German for D, E flat, C and B), denoting D(mitri) SCH(ostakowitch). There is, further, another motif in this movement, which refers to Elmira Nazirova (in solmization, E–A–E–D–A is to be pronounced as E–La–Mi–Re–A). She was a pupil of the com poser, for whom Shostakovich had intimate feelings, and they were in close contact during the composition of Symphony No. 10. The last movement is a grand – dramatic (?), pessimistic (?), optimistic (?) – summary.

Víkingur Ólafsson

Víkingur Ólafsson, the brilliant, world-famous Icelandic pianist has many ties to Hungarian music, to Bartók, Ligeti, György Kurtág and, thanks to some of his most important mentors, such as György Sebők and György Sándor, to a great lineage of the Hungarian piano tradition. He has attracted worldwide attention with albums and concerts that feature exciting concepts. “Even though I’m a performer,” he said in an interview, “I think about the music of the past as a composer. Much as I love the works of the great composers, I do my best not to place them on a high pedestal, and try to think about them in a critical manner. That’s what I hear when Rachmaninoff plays Chopin, or Bartók his own works. They do not adhere to rigid rules, yet they convey the essence more clearly.”

Rafael Payare

Thanks to his extraordinary musicianship, technical excellence and charismat ic stage presence, Rafael Payare has become one of the world’s most sought-after conductors. Born in 1980 and schooled in El Sistema, Venezuela’s renowned music education programme, he began his formal studies as a con ductor in 2004. Payare’s career took off when he won the Malko International Conducting Competition in Denmark in 2012. Since 2015 he has been principal conductor of the Castleton Festival, which was founded by Lorin Maazel. From 2014 to 2019, he was principal conductor of the Ulster Orchestra, and in 2019 he was music director of the San Diego Symphony. In recent years, Rafael Payare has conducted prestigious symphony orchestras around the world, in cluding in Berlin, Vienna, London, Munich, Chicago and Paris. Appointed act ing music director of the OSM for the 2021–2022 season, he will be the ninth music director in the history of the orchestra from 2022–2023.

Photo: Gerard Collett

Orchestre symphonique de Montréal

Founded in 1934 by Wilfrid Pelletier, Antonia Nantel and Athanase David, the Orchestre symphonique de Montréal (OSM) is one of the leading lights of Quebec and Canadian music. It is considered one of the world’s most distin guished orchestras and performs with some of the most sought-after conduc tors and soloists. The OSM has contributed to more than 100 recordings, which have been recognised with some fifty Canadian and international awards. The orchestra went on its first European tour in 1962, with Zubin Mehta, and it was the first Canadian ensemble to perform in Vienna, Paris, Moscow, Kiev and what was then Leningrad. Later they toured China, Japan, South Korea and Latin America. Led by Kent Nagano, in March 2019 the or chestra performed in nine European cities from Paris to Berlin, and in the 2019–2020 season they embarked on a tour of the Americas, playing 11 con certs in 9 cities from Buenos Aires to Chicago and Mexico City.

Photo: Antoine Saito

A zenekar tagjai • The members of the orchestra:

Első hegedű • First violin: Andrew WAN, Olivier THOUIN, Marianne DUGAL, Jean-Sébastien ROY, Ramsey HUSSER, Marc BÉLIVEAU, Marie DORÉ, Sophie DUGAS, Marie LACASSE, Ariane LAJOIE, Ingrid MATTHIESSEN, Abby WALSH, Laura D’ANGELO, Lauren DeROLLER, Annie GUÉNETTE, Myriam PELLERIN

Második hegedű • Second violin: Alexander READ, Marie-André CHEVRETTE, Brigitte ROLLAND, Joshua PETERS, Éliane CHAREST-BEAUCHAMP, Ann CHOW, Mary Ann FUJINO, Jean-Marc LECLERC, Isabelle LESSARD, Alison MAH-POY, Katherine PALYGA, Monique POITRAS, Daniel YAKYMYSHYN, Lizann GERVAIS, Katherine MANKER, TJ SKINNER

Brácsa • Viola: Victor FOURNELLE-BLAIN, Jean FORTIN, Charles PILON, Chantale BOIVIN, Sofia GENTILE, David QUINN, Natalie RACINE, Rose SHAW, Justin ALMAZAN, Brian BACON, Scott CHANCEY, Wilhelmina HOS, Véronique POTVIN

Cselló • Cello: Brian MANKER, Anna BURDEN, Tavi UNGERLEIDER, Karen BASKIN, Geneviève GUIMOND, Gerald MORIN, Sylvain MURRAY, Peter PARTHUN, Mariève BOCK, Alexandre CASTONGUAY, Christine GIGUÈRE, Caroline MILOT

Nagybőgő • Double bass: Ali Kian YAZDANFAR, Eric CHAPPELL, Scott FELTHAM, Andrew GOODLETT, Peter ROSENFELD, Elan SIMON, Edouard WINGELL, Andrew HORTON

Fuvola • Flute: Timothy HUTCHINS, Albert BROUWER, Denis BLUTEAU, Christopher JAMES, Josée POIRIER

Oboa • Oboe: Theodore BASKIN, Vincent BOILARD, Alexa ZIRBEL

Angolkürt • English horn: Pierre-Vincent PLANTE, Jean-Luc CÔTÉ

Klarinét • Clarinet: Todd COPE, Alain DESGAGNÉ, André MOISAN, David DIAS DA SILVA

Fagott • Bassoon: Stéphane LÉVESQUE, Mathieu HAREL, Martin MANGRUM, Michael SUNDELL

Kürt • Horn: Catherine TURNER, Denys DEROME, Florence ROUSSEAU, Nadia CÔTE, Xavier FORTIN, Rachelle JENKINS

Trombita • Trumpet: Paul MERKELO, Stéphane BEAULAC, Robert WEYMOUTH, Samuel DUSINBERRE

Harsona • Trombone: James BOX, Charles BENAROYA, Pierre BEAUDRY

Tuba: Austin HOWLE

Timpani: Andrei MALASHENKO, Hugues TREMBLAY

Ütők • Percussions: Serge DESGAGNÉS, Corey RAE, Hugues TREMBLAY, Joshua WYNNYK

Hárfa • Harp: Jennifer SWARTZ

Zongora és cseleszta • Piano and celesta: Olga GROSS

Kottatáros • Music Librarian: Michel LÉONARD

Zenekari menedzser • Director of Orchestra Personnel: Jean GAUDREAULT

Asszisztens karmester • Assistant Conductor: Johann STUCKENBRUCK

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa

Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt. A címlapon: Víkingur Ólafsson Címlapfotó: Ari Magg

Szerkesztő: Molnár Szabolcs

szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.

E-mail: info@lisztunnep.hu Telefon: +36 1 555 3000

lisztunnep.hu