Liszt Ünnep Műsorfüzet - Staatskapelle Weimar (2023. október 22.)

Staatskapelle Weimar 1

OKTÓBER 22. | 19.00

Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

Liszt: Weimars Volkslied (Weimari népdal • Weimar Folk Song) Liszt: Dante-szimfónia • Dante Symphony I. Inferno (A Pokol • Hell) – Lento II. Purgatorio (A Purgatórium • Purgatory) – Andante con moto quasi allegretto. Tranquillo assai III. Magnificat szünet • interval Liszt: Sardanapalo Sardanapalo, Asszíria királya • Sardanapalo, King of Assyria: Airam HERNÁNDEZ Mirra, ión rabszolgalány • Mirra, an Ionian slavegirl: Joyce EL-KHOURY Beleso, pap • Beleso, a priest: Oleksandr PUSHNIAK Közreműködik • Featuring: Staatskapelle Weimar, a Nemzeti Énekkar Női Kara • Women’s Choir of the Hungarian National Choir (karigazgató • choirmaster: SOMOS Csaba) Vezényel • Conductor: Kirill KARABITS

For the English version see page 8.

Liszt Ferenc: Weimars Volkslied (Weimari népdal) 1857-ben Carl Alexander arra kérte Liszt Ferencet, komponáljon a weimari hercegség számára nemzeti himnuszt. Liszt ekkor átdolgozta az 1853-as Hódolati induló egyik részletét, és tanítványát, Peter Corneliust kérte fel arra, hogy a zenére megfelelő verset írjon. A Weimars Volkslied címet viselő himnuszból később számos átirat készült: dal, zongoradarab, orgonamű, férfikar különböző hangszeregyüttesek kíséretével, önálló zenekari tétel, de még egy gyermekkari változat is.

Liszt Ferenc: Dante-szimfónia Az Isteni színjátékkal Liszt Ferenc első ízben akkor foglalkozott, amikor a Vándorévek zongorasorozat Itália című kötetének fantázia-szonátáját („Dante olvasása után”) írta. Több mint tizenöt év elteltével másodszor is visszatért az Isteni színjáték témájához, ezúttal háromrészes zenekari műben dolgozta fel. Az első rész (A Pokol) zenéjéhez a nevezetes kapufelirat – „Énrajtam jutsz a kínnal telt hazába…” – adta az ösztönzést, de kihallhatjuk a zenéből a felirat másik híres sorát is: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Ez a mottó a tétel befejezésénél is visszatér, előbb azonban megelevenedik a hallgató előtt az örök kárhozatra ítélt szerelmesek, Paolo és Francesca alakja. (Több elemző szerint a Dante-szonáta is ezt a szerelmi történetet dolgozza fel.) A második rész (A Purgatórium) a tisztítótűzben üdvösségükre váró lelkek vergődésének panaszos muzsikáját szólaltatja meg, a tétel tetőpontján nagyszabású fúga hangzik fel. A szimfónia harmadik része, A Paradicsom, nem készült el, helyette Liszt női karra és zenekarra írt Magnificattal fejezte be a megdicsőülés költeményét.

Liszt a kompozíciót az azt elsőként átolvasó Wagnernek dedikálta. 1858 húsvétjára a darab partitúrájának kéziratát küldte ajándékba: „Te úgy vezettél engem az élettől átitatott hangok világának titokzatos régióiba, akárcsak Vergilius Dantét. Legőszintébb szívvel kiáltja feléd: Tu se’ lo mio maestro e ’l mio autore (Mesterem, mintaképem vagy Te nékem), és ajánlja Neked a művet megingathatatlan szeretettel: Liszt Ferenced.” A weimari Liszt Múzeumban őrzött másolaton viszont csak ennyi áll: „Richard Wagnernek ajánlom, mélységes szeretettel, csodálattal és hűséges barátsággal.” Amikor a darab 1859-ben nyomtatásban is megjelent, a partitúra élén mindössze ez volt olvasható: „Richard Wagnernek ajánlom.”

Liszt Ferenc: Sardanapalo Liszt Ferenc 1845-ben egy olasz opera megírását határozta el Lord Byron Sardanapalus című tragédiája (1821) alapján. Főként az ösztönözte, hogy a legnagyobb európai zeneszerzők között emlegessék. Operájának Milánóban, Bécsben, Párizsban és Londonban tervezett bemutatót, de végül

2

félbehagyta a munkát, és a kézirat csendben hevert 170 éven át. A szövegkönyvvel kapcsolatos nehézségek miatt a mű komponálását csak 1850 áprilisában kezdte meg. Lényegében a teljes első felvonás zenéjét megírta egy több mint 110 oldal terjedelmű ének-zongora fogalmazvány formájában.

A librettót egy meg nem nevezett olasz költő írta, de a szövegkönyv csak a vázlatfüzetben, az énekszólamok alá írva maradt fenn.

A Sardanapalo Liszt egyetlen érett kori operája. Ugyan franciául következetesen Sardanapale-ként említette, az olasz nyelvű operának, ha megjelentette volna, majdnem biztosan olasz címet adott volna. A mű három szereplőt és az ágyasokat alakító női kart vonultat fel. A kéziratot sokáig töredékesnek és részben olvashatatlannak tartották, de 2017 márciusára sikerült megfejteni, ami nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki. A Sardanapalo zenéjét gazdagon melodikus stílus jellemzi, Bellinitől, Verditől, sőt helyenként Wagnertől kölcsönzött elemekkel, és Liszt szimfonikus költeményeit is megelőlegezi: az olaszos stílus és a század közepére jellemző innovatív harmóniavilág sajátos elegye, mindazonáltal jellegzetesen liszti.

Az opera Byronnak az ókori Asszíriában játszódó, háborúról és békéről szóló tragédiáját dolgozza fel. Az utolsó asszír királyt meglehetősen femininnek tartják, aki látszólag jobban érdeklődik a bor, az ágyasok és a mulatságok, mint a politika és a háborúk iránt. Alattvalói méltatlannak érzik a királyi címre (férfi királynőnek nevezik), és lázadó katonák megpróbálják eltávolítani.

A király végül megkegyelmez nekik, mivel „elutasítja, hogy hamis dicsőséget nyerjen mások szenvedései árán”, de ez még nagyobb felkelésekhez vezet.

Az Eufrátesz folyó megárad és kiönt, ennek következtében leomlik a kastély fő védőfala, így a vereség elkerülhetetlen. A király elküldi családját, és megparancsolja, hogy élve égessék el őt szeretőjével együtt egy hatalmas máglyán. Ahogy Byron írja: „nem csak puszta füst és láng, hanem olyan fényesség, mely nemzedékek számára szolgál tanulságul”. Liszt azt mondta egy barátjának, hogy az ő fináléja az egész közönséget tűzbe hozza majd.

A fogalmazványról David Trippett úgy vélte, elegendő információt tartalmaz ahhoz, hogy előadható rekonstrukciót készítsen belőle. Az énekszólamokra és zongorára készült lejegyzés hézagosságát az okozza, hogy Liszt a maga számára csupán azt kottázta le, ami nem következik egyértelműen az előzményekből. Így például sok helyen a kíséret ritmikai sémáját csak az első ütemek jelzik, a folytatás a harmóniákra korlátozódik. Trippett ezért saját kompozíciós munka nélkül, analógiák alapján, „Liszt fejébe bújva” rekonstruálta a zenei anyagot. A hangszerelés kidolgozása során a zeneszerző bejegyzéseit követte, illetve ahol ilyenek nem szerepeltek, ott az ekkoriban Liszt által komponált és előadott művek megoldásaihoz folyamodott. A rekonstruált felvonás weimari ősbemutatójára 2018 augusztusában került sor.

3

Airam Hernández A spanyol tenor Tenerifén, muzsikuscsaládban született. Generációjának egyik legígéretesebb énekese, hangszínét sokan a fiatal Pavarottiéhoz hasonlítják. 2019-ben Enrico Caruso szerepét alakította Amszterdamban Micha Hamel Caruso a Cuba című operájában, ugyanebben az évben nagy sikerrel mutatkozott be az Egyesült Államokban: Fenton szólamát énekelte a Dallasi Opera Falstaff-produkciójában, a karmester Riccardo Frizza volt. Többek közt olyan szerepekben lépett nagy sikerrel színpadra, mint Arbace (Idomeneo – Opernhaus Zürich), Pollione (Norma – Théâtre du Capitole, Toulouse), Don Ottavio (Don Giovanni – Teatro Real, Madrid), Alfredo(Traviata – La Fenice, Velence), Otello (Gran Teatre del Liceu, Barcelona), Ferrando (Così fan tutte – Metropolitan Opera, New York), valamint Tamino (A varázs­fuvola – Teatro de La Maestranza, Sevilla).

Joyce El-Khoury Libanoni–kanadai szoprán, neves operaházak és zenekarok vendége, különösen a bel canto repertoárban mozog otthonosan. Bejrútban született, hatévesen családjával együtt Ottawába költözött, zenei tanulmányait itt végezte. Az Ottawai Egyetem zenei tagozatán szerezte meg diplomáját, majd Philadelphiában képezte tovább magát, illetve részt vett a Metropolitan Opera fiatal művészek számára létrehozott Lindemann-programjában is.

2010-ben Lorin Maazel meghívására a Castletoni Fesztiválon Laurettát énekelte a Gianni Schicchiben. Főbb szerepei közé tartozik Rosina (A sevillai borbély), Desdemona, Tatjána (Anyegin) és Mimì. Utóbbi szerepben mutatkozott be 2019-ben Ausztráliában, a Sydney-i Operaházban. Sir Mark Elder vezényletével három Donizetti-operaritkaság (Les Martyrs, Belisario, L’Ange de Nisida) lemezfelvételén működött közre.

Olekszandr Pusnyak Az ukrán bariton az Ukrán Nemzeti Zeneakadémián végzett, 2012-ben első díjat és közönségdíjat nyert a karlsruhei Nemzetközi Wagner-versenyen, 2010-ben döntős volt a hollandiai Den Bosch Nemzetközi Énekversenyen.

2008–2010-ben a washingtoni Domingo–Cafritz Young Artist Program segítségével képezte tovább magát. 2011-ben szerződött a Braunschweigi Színház társulatához, itt olyan szerepekben lépett fel, mint Leporello, Figaro, Amfortas (Parsifal), Kurwenal (Trisztán és Izolda), Miller (Luisa Miller), Renato (Álarcosbál), Don Carlos (Ernani), Jochanaan (Salome).

2013-ban Donner szerepében (A Rajna kincse) debütált a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, 2016-ban Szingapúrban a városállam történetének első Wagner-előadásában a Hollandi szerepét énekelte.

4

AIRAM HERNÁNDEZ

5

Fotó: Dik Nicolai

Fotó: Dik Nicolai

Kirill Karabics Kirill Karabics 2008 óta a Bournemouthi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Az együttessel számos, a kritikusok által is elismert felvételt készített, és rendszeres fellépője a BBC Proms koncertjeinek. Karabics több európai, ázsiai és észak-amerikai együttessel dolgozott már együtt, többek között a Clevelandi, a Philadelphiai, a San Franciscó-i és a Chicagói Szimfonikus Zenekarral; Európában a Müncheni Filharmonikusokkal, az Orchestre National de France-szal, a Philharmonia Zenekarral, a Bécsi Szimfonikusokkal, a Rotterdami Filharmonikusokkal, az Orchestra Filarmonica del Teatro La Fenicével és a BBC Szimfonikusokkal. A Barbican Centre-ben A kékszakállú herceg vára koncertszerű előadását vezényelte. A dirigens a közelmúltban debütált a Dallasi, a Pittsburghi és a Baltimore-i Szimfonikus Zenekarral, valamint a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarával. A 2022–23-as évadban visszatérőként vezényelt az Angol Nemzeti Operában, Korngold A halott város című operájának előadását irányította. Zürichben a Bohéméletet, a Grange Fesztiválon a Così fan tuttét vezényelte. 2013-ban a Royal Philharmonic Society Music Awardson az év karmesterének választották.

KIRILL KARABICS

Fotó: Armin Kruger

Staatskapelle Weimar Az 1491-ben alapított Staatskapelle Weimar Németország legrégebbi és legillusztrisabb együttese. Az évszázadok során olyan muzsikusokkal állt kapcsolatban, mint Johann Sebastian Bach, Johann Nepomuk Hummel, Liszt Ferenc vagy Richard Strauss, zenetörténeti jelentőségű bemutatók sora (Liszt: Faust-szimfónia, Wagner: Lohengrin, Richard Strauss: Halál és megdicsőülés, Saint-Saëns: Sámson és Delila, Humperdinck: Jancsi és Juliska) kapcsolódik az együtteshez. 1919-től Weimarische Staatskapelle néven működött, a második világháború után, Hermann Abendroth irányítása alatt ismét Staatskapelle Weimar lett az együttes hivatalos elnevezése. Az elmúlt négy évtizedben Peter Gülke, Oleg Caetani, HansPeter Frank, George Alexander Albrecht, Jac van Steen, Carl St. Clair és Stefan Solyom vezette a zenekart, 2016 szeptembere óta Kirill Karabics az együttes első karmestere.

Nemzeti Énekkar Női Kara A Nemzeti Énekkar 1985-ben alakult Állami Énekkar néven, 1990 és 2016 között Antal Mátyás állt az élén, 2016. január 1-től vezető karnagya Somos Csaba. Az énekkar Magyarország egyik vezető hivatásos kórusa, amelynek profilja a zenekarkíséretes kompozíciók, oratóriumok, valamint a cappella művek előadása. Repertoárja ennek megfelelően rendkívül gazdag, a kora barokk Schütz alkotásaitól Bach, a bécsi klasszikusok és a 19. század zeneszerzőinek kompozícióin keresztül a 20. századi és kortárs zenéig ível, műfaji határok nélkül, és az együttes elkötelezett a ritkán műsorra kerülő alkotások megszólaltatása iránt is. Közel ötvenfős női karát olyan különleges hangszínigényű darabokban hallhatjuk, mint Liszt Ferenc, Gustav Mahler vagy Claude Debussy kompozíciói.

Ferenc Liszt: Weimars Volkslied (Weimar Folk Song) In 1857 Carl Alexander commissioned Liszt to compose a national anthem for the Grand Duchy of Weimar. Liszt complied by revising a section of his Homage March of 1853, and asked his pupil, Peter Cornelius to write the appropriate lyrics. Weimars Volkslied went on to be arranged for diverse instruments and performing forces, from lied through piano, organ and male choir with the accompaniment of various ensembles, to a self-contained orchestral movement, and even a children’s choir.

Ferenc Liszt: Dante Symphony Ferenc Liszt first used the Divine Comedy when he wrote After a Reading of Dante: Fantasia quasi Sonata, which was published in the second volume of his Years of Pilgrimage collection, Italy. More than fifteen years later he returned to the Divine Comedy for a subject, now composing a three-part orchestral piece. The first part (Inferno) was inspired by the inscription on the famed gate (‘Through me you pass into the city of woe’), although another famous line may also be ringing in the music: ‘All hope abandon, ye who enter here.’ This motto will return in the closure of the movement, but first the lovers condemned to eternal damnation, Paolo and Francesca are conjured up. (Many critics think the Dante Sonata was also based on this love story.) The second movement (Purgatorio) sounds the plaintive song of those souls that await salvation in the purifying fire.

The climax of the movement is a grand fugue. The third part of the symphony, Paradiso was never written, and the poem of glorification was instead completed with a Magnificat, arranged for a female choir and the orchestra.

Liszt dedicated the composition to Wagner, who was the first to read it. The manuscript of the score was a gift for Easter 1858: ‘As Virgil led Dante, so hast thou led me through the mysterious regions of tone-worlds drunk with life. From the depths of my heart I cry to thee: “Tu se’ lo mio maestro, e ‘l mio autore!” [Thou art my master, and my author], and dedicate in unalterable love this work.’ On the other hand, the copy now in the Liszt Museum in Weimar simply reads: ‘Dedicated to Richard Wagner, with deep love, admiration and loyal friendship.’ When the piece appeared in print in 1859, the inscription was: ‘Dedicated to Richard Wagner.’

Ferenc Liszt: Sardanapalo In 1845, Ferenc Liszt decided to write an Italian opera on the basis of Sardanapalus (1821), a tragedy by Lord Byron. His chief ambition was to be counted among the greatest European composers. Though he had plans for performances in Milan, Paris and London, he eventually set the work aside, and the manuscript lay dormant for 170 years. Owing to problems with the libretto,

8

he did not start composing until April 1850. He in effect wrote the music of the complete first act, in the form of a 111-page sketch for voice and piano. The libretto was written by an unnamed Italian poet, and has only survived in the sketchbook, written under the vocal parts.

Sardanapalo is the only opera from Liszt’s mature period. Though in French he referred to it as Sardanapale, it is safe to assume that had he published it, he would have given the Italian opera an Italian title. The work has three characters, and a choir of women, who play the parts of concubines. For a long time, the manuscript was considered fragmentary, and partly illegible, until it was deciphered by March 2017, causing considerable international interest.

The music is richly melodic and features elements borrowed from Bellini, Verdi, and even Wagner. It even foreshadows Liszt’s own symphonic poems; it is a distinctive blend of the Italian style and the innovative harmonic vocabulary that was typical of the middle of the century – but it has Liszt’s touch all over it.

The opera is based on Byron’s tragedy, which is set in ancient Assyria, and is about war and peace. The last Assyrian king is considered rather feminine, and is thought to be more interested in wine, concubines and feasts than in politics and war. His subjects regard him unworthy of the throne (calling him a male queen), and a coup is organized to remove him. The king eventually pardons the rebels, because he refuses to attain false victory through the sufferings of others – causing an even greater uproar. The flooding Euphrates overflows its banks, causing the main ramparts of the castle to collapse, and making defeat inevitable. The king sends his family away, and orders a pyre to be built, on which he and his lover are to be burnt, with scents and spices. Byron wrote: ‘Not a mere pillar formed of cloud and flame, ... but a light / To lesson ages, rebel nations, and / Voluptuous princes.’ His own finale, Liszt told a friend, would inflame the entire audience.

David Trippett was convinced the sketch contained enough information for a reconstruction worth performing. The notation for the voice part and the piano was discontinuous because Liszt only wrote down what did not follow unequivocally from its precedents. Often, only the first bars are provided of the rhythmic scheme of the accompaniment, after which the notation is restricted to the harmonies. Trippett consequently ‘put on Liszt’s shoes,’ and reconstructed the music by way of analogies, without composing original material. As regards the instrumentation, he followed the composer’s notes, and wherever they were missing, he resorted to the solutions used in the works Liszt composed and performed at the time. The first performance of the reconstructed act took place in Weimar in August 2018.

9

Airam Hernández The Spanish tenor was born in Tenerife, into a family of musicians. One of the most promising singers of his generation, his timbre is often likened to that of the young Pavarotti. In 2019 he sang Caruso in an Amsterdam production of Micha Hamel’s opera, Caruso a Cuba. The same year he made his successful debut in the United States, singing Fenton in Falstaff at the Dallas Opera, under the baton of Riccardo Frizza. Among others, he appeared on stage with great success in roles such as Arbace in Mozart’s Idomeneo (Opernhaus Zürich), Pollione in Bellini’s Norma (Théâtre du Capitole, Toulouse), Don Ottavio (Don Giovanni – Teatro Real, Madrid), Alfredo in La traviata (La Fenice, Venice), Otello (Gran Teatre del Liceu, Barcelona), Ferrando in Così fan tutte (Metropolitan Opera, New York) and Tamino in The Magic Flute (Teatro de La Maestranza, Seville).

Joyce El-Khoury A frequent guest of acclaimed opera houses and orchestras, the LebaneseCanadian soprano is at home particularly in the bel canto repertoire. Born in Beirut, she was six when she and her family moved to Ottawa, where she studied music. She graduated from the School of Music at the University of Ottawa, and then went to the Academy of Vocal Arts in Philadelphia, and took part in the Metropolitan Opera’s Lindemann Young Artists Development Program. In 2010 Lorin Maazel invited her to sing Lauretta in Gianni Schicchi at the Castleton Festival. Her major roles have included Rosina in The Barber of Seville, Desdemona, Tatyana in Eugene Onegin, and Mimì in La bohème. It was in the latter role she made her Australian debut at Sidney Opera House. She took part, under the baton of Sir Mark Elder, in the recordings of three rarely performed works by Donizetti: Les Martyrs, Belisario and L’Ange de Nisida.

Oleksandr Pushniak Ukrainian baritone Oleksandr Pushniak graduated from the National Tchaikovsky Music Academy of Ukraine. In 2010 he was a finalist at Den Bosch International Singing Competition in the Netherlands, and in 2012 he came away with the first prize and the audience award from the International Wagner Competition in Karlsruhe. In 2008–2010 he took part in the Domingo-Cafritz Young Artist Program. He joined Staatstheater Braunschweig in 2011, and sang such roles there as Leporello, Figaro, Amfortas (Parsifal), Kurwenal (Tristan and Isolde), Miller (Luisa Miller), Renato (Un ballo in maschera), Don Carlos (Ernani) and Jochanaan (Salome). He first appeared at Bayreuth Festival in 2013, singing Donner in Das Rheingold, and in 2016, he sang The Dutchman at Singapore’s first ever Wagner production.

10

Photo: Fay Fox

JOYCE EL-KHOURY

11

Kirill Karabits Kirill Karabits has been principal conductor of the Bournemouth Symphony Orchestra since 2008. He has made numerous critically acclaimed recordings with the ensemble and is a regular performer at the BBC Proms. Karabits has worked with orchestras in Europe, Asia and North America, including the Cleveland, Philadelphia, San Francisco and Chicago Symphony Orchestras; in Europe with the Munich Philharmonic, the Orchestre National de France, the Philharmonia Orchestra, the Vienna Symphony, the Rotterdam Philharmonic Orchestra, the Orchestra Filarmonica del Teatro La Fenice and the BBC Symphony Orchestra. At the Barbican Centre he conducted a concert performance of Bluebeard’s Castle.

He has recently made his debuts with the Dallas, the Pittsburgh and the Baltimore Symphony Orchestra and the Prague Radio Symphony Orchestra. In the 2022–23 season he made his return to the English National Opera, conducting Korngold’s The Dead City. He conducted La bohème in Zurich, and Così fan tutte at the Grange Festival. In 2013 Karabits was named Conductor of the Year at the Royal Philharmonic Society Music Awards.

Staatskapelle Weimar Germany’s oldest and most illustrious ensemble was founded in 1491. Over the centuries it was associated with such musicians as Johann Sebastian Bach, Johann Nepomuk Hummel, Ferenc Liszt and Richard Strauss. The orchestra were responsible for a great many premieres that made music history (Liszt: Faust Symphony; Wagner: Lohengrin; Richard Strauss: Death and Transfiguration; Saint-Saëns: Samson and Delilah; Humperdinck: Hansel and Gretel). In 1919 it was renamed Weimarische Staatskapelle. It was after the Second World War, under the directorship of Hermann Abendroth, that its old name was returned.

In the past four decades, the directors were Peter Gülke, Oleg Caetani, HansPeter Frank, George Alexander Albrecht, Jac van Steen, Carl St. Clair and Stefan Solyom. Since 2016, Kirill Karabits has been the principal conductor.

Female Choir of the Hungarian National Choir The National Choir was founded in 1985 as the State Choir. Led by Mátyás Antal between 1990 and 2016, the principal choirmaster has been Csaba Somos since 1 January 2016. One of Hungary’s leading professional choirs has choral works with orchestral accompaniment, oratorios and a cappella pieces in its repertoire, by a very wide range of composers from Schütz, an early baroque master, through Bach, the Viennese Classics, 19th- and 20th-century composers, to contemporary artists. They are also committed to performing works that are rarely heard. The Women’s Choir, which consists of almost fifty singers, performs such pieces with special timbral demands as those by Ferenc Liszt, Gustav Mahler or Claude Debussy.

12

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt. A címlapon: Staatskapelle Weimar Címlapfotó: Felix Broede Szerkesztő: Molnár Szabolcs A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.

E-mail: info@lisztunnep.hu Telefon: +36 1 555 3000

lisztunnep.hu