2 minute read
Együtt egymásért
Grecsó Krisztián
Fotó: Csibi Szilvia, Müpa 2021ben az egyik legrangosabb irodalmi kitüntetést, a Libridíjat Bereményi Géza és Grecsó Krisztián kapta. A járvány felborította ugyan a díjak átadásának menetrendjét, ám az események végül megvalósultak. A felolvasásokra, az ünnepségekre az online térben került sor; a kultúra természetes közege, a művek és a szerzők személyes találkozása mostanáig váratott magára.
A Libridíjak átadása megtörtént, a finoman hangolt, remek tempóban lepergetett és jól megkomponált esemény az interneten tekinthető meg. Az év második felében azonban valóban felgördül a függöny: a Müpában végre láthatjukhallhatjuk a szakmai zsűri díjazottja, Bereményi Géza és a közönség elismerésében részesülő Grecsó Krisztián estjét.
Az osztatlan siker mögött, amely ebben a díjban is kifejeződik, két, nem csupán a korkülönbség miatt eltérő művészi pálya ért zenitjére. Grecsó Krisztián írói története éppen azzal a műfajjal kezdődött, amelyhez most a szerző visszakanyarodott: egy verseskötettel. Az emelkedő alkotói ív azonban az első prózakötettel, a Pletykaanyuval vette kezdetét, hogy azután szinte törések és elakadások nélkül, újabb és újabb regények és novelláskötetek állomáshelyeit kijelölve rajzolja meg egy immáron életműként értelmezhető írói teljesítmény mintázatát.
Bereményi Géza — és ezt a szerző sokféle műfajban kibontakozott munkássága okán még a tájékozott olvasóközönség egy része is elfeledte — a hetvenes évek elején, az úgynevezett prózafordulat előtt érkezett az irodalomba. A svéd király című novelláskötetének megjelenése, miként egy ízben e sorok írójának Esterházy Péter is hangsúlyozta, olyan volt, akárha kinyitották volna egy szoba két szemközti ablakát, és egy friss huzattal átszellőztették volna a korabeli magyar literatúra szalonját.
Bereményi nevére egyszerre vetettek fénycsóvát és borítottak árnyékot a Cseh Tamásdalok: a zenét és a szöveget a közönség gyakran egyformán Cseh Tamásnak tulajdonította. Bereményi az említett évtized végén filmes karrierbe kezdett. A tanítványok című opussal indult rendezőként, ám forgatókönyvíróként is olyan maradandó műveket teremtett, mint a valóban legendássá vált Megáll az idő és a Veri az ördög a feleségét.
Grecsó Krisztián másodszor nyeri el a Libridíjat, Bereményi először. Grecsó népszerűsége töretlen, Bereményi írói sikergörbéje most emelkedik ismét magasabbra. Utóbbi a Magyar Copperfieldért kapta az elismerést, előbbi a Magamról többet című verseskötetért. Bereményi páratlan mutatványt hajtott végre: hetven fölött úgy tért vissza az irodalomba, mint az egyik dalában megénekelt valóság nevű nagybátyánk; egyes szám első személyben, az emlékirat műfaját újragondolva, egyedi hanghordozással. Grecsó hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot: az őt csaknem leterítő betegségről, annak külső és belső tapasztalatáról tett közzé a személyesség határain túlmutató, lírai kalauzt.
Találkozásuk a Müpa színpadán várhatóan felidézi majd bennünk azt az érzést, amely miatt könyveket olvasunk, szerzőkért lelkesedünk.
Jánossy Lajos
2021. október 4.
Fesztivál Színház LITERÁRIUM EXTRA
JÓK KÖZÖTT… — BEREMÉNYI GÉZA ÉS GRECSÓ KRISZTIÁN
LIBRI-DÍJAS ÍRÓK ESTJE
Műsorvezető: Jánossy Lajos Rendező: Balog József