Nem kész lépésekkel érkezem a balett-terembe

Juronics Tamás

A színház egy és ugyanaz: hogy milyen nyelven beszél, prózában, énekben vagy táncban, csupán formai különbség.

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

NEM KÉSZ LÉPÉSEKKEL

ÉRKEZEM A BALETT-TEREMBE

A néptánc volt első nagy szerelme, de korán megérezte, hogy előadóként és alkotóként egyaránt többre, másra vágyik. A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, a Kossuthdíjas JURONICS TAMÁS műfaji kalandozásairól mesél.

A Táncművészeti Főiskolán a néptáncon kívül milyen műfajokkal találkozott?

Minden nap volt balettóránk, amiből máig sokat hasznosítok. Tanultunk jazzbalettet is, de a néptánc volt a legfontosabb, kitöltötte az életünket. A néptáncot megszállottan műveltük, de ez a műfajból adódik: beszippantja az embert, igazi közösségi élményt ad.

Majd jött Szeged és Imre Zoltán, akire „határsértő” személyiségként emlékezünk.

Fantasztikus szellemiségű alkotó volt, de az első, ami eszembe jut róla, mégis a humora. A színházról lényegi dolgokat tudtunk meg tőle: azt, hogy milyen attitűddel érdemes hozzáállni. A saját alkotói módszeremben is sokat örököltem Zolitól: belém ivódott, ahogy dolgozott. Annak jó és kevésbé jó oldalaival együtt.

Mi az, ami nem volt jó a módszerében?

Mindig érdekel az adott pillanatban egy szellemi töltet, egy történet. Karakterből, élethelyzetből, szituációból építkezem, azt megélve hozom elő a lépéseket, ahogy Zoli is tette. Érezte, mihez mi kell. Ez improvizatív folyamat, ez azonban teher is: a dolog ad hoc jellege nem mindig hasznos. Zeneileg felkészülten kezdek egy új munkába, de a balettterembe lépés előtt nincsenek tánclépések a fejemben: ismerem a struktúrát, mindent tudok a karakterekről, de hogy konkrétan mi történik a színpadon, ott dől el.

Három évtizede koreografál: honnan szerez inspirációt a megújuláshoz?

Egy alkotó embernek kell, hogy legyen készsége, hogy mondjon dolgokat. Két forrást mégis megneveznék: az egyik a zene, a másik a történet. Ha egy konkrét zeneműre kell kitalálni, hogy mikor mi történik, egészen más születik, mint amikor egy személyes történetből indulok ki, és ahhoz kialakul egy zenei montázs. Ami mindig kell, az a történet: ha az nincs a fejemben, nem tudok elindulni.

Mára a kortárs tánc mellett a próza és az opera területén is jelentős gyakorlatot szerzett.

A történetben gondolkodás, ami amúgy is jellemzett, az vitt ebbe az irányba. A színház egy és ugyanaz: hogy milyen nyelven beszél, prózában, énekben vagy táncban, csupán formai különbség. Kellettek külső lökések is: Kecskeméten Bodolay Géza kért fel A vörös malom rendezésére, amire ma is jó szívvel gondolok. A színészek talán nem értették, mit akarok: akkor még nem voltak műfajok között mozgó rendezők. A másik fontos pont A kékszakállú herceg vára volt. A Fából faragott királyfi, illetve a százszor, nagy sikerrel eltáncolt Mandarin után kötelességemnek éreztem megrendezni.

Mit visz magával a balett-teremből, amikor operát vagy prózát rendez?

Érdekesebb számomra, hogy mit hozok vissza a táncosokhoz. A színészekkel folytatott munka megváltoztatta az elképzelésemet arról, hogyan létezzen a táncos a színpadon. A színész sokszor kérdez, a táncos ritkán. És amikor ott a kényszer, hogy kérdésekre jól válaszoljak, akkor születik meg az igény, hogy kérdések nélkül is beszéljek, így segítve a táncost. Jászay Tamás

2021. október 21.

Bohém Rendezvényhelyszín JAZZRAJONGÓK

NÁRAY ERIKA VENDÉGE: JURONICS TAMÁS

AZ ÉLMÉNY ÖSSZEKÖT!

A Müpa stratégiai partnere a Lexus.