2 minute read
Chick Corea háromszoros éltetése
Fotó: Toshi Sakurai
A 2021 februárjában elhunyt Chick Corea még a világjárvány kitörése előtt elküldte a Müpának az intézmény jubileumára készült kompozícióját. A posztumusz ősbemutatón három fiatal zongorista működik együtt Corea nálunk utoljára fellépett triójának tagjaival.
A Müpa az intézmény 15. születésnapjára egyebek között jazzkompozíciókat is rendelt. László Attila és Oláh Kálmán darabjai a járvány közben is felhangozhattak, Branford Marsalis művét is megismerhetjük, ám Chick Corea 2021 februárjában, 79 éves korában bekövetkezett halála óriási űrt hagyott maga után. Coreát hirtelen veszítette el a jazz világa, a művész az utolsó pillanatig rendkívüli testi-szellemi frissességgel dolgozott. Pályafutása során Magyarországon is tucatnyi koncertet adott — utoljára éppen a Müpában, 2018 júliusában, méghozzá a kolosszális művészeknek tartott John Patitucci bőgőssel és Dave Weckl dobossal, akik éppen az ő Elektric, majd Akoustic triójában lettek világhírűek.
Az örökösöket képviselő menedzsment arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Corea által komponált és a megrendelőnek elküldött Concerto For Trio szólaljon meg, mégpedig a szerzője szándékának leginkább megfeleltethető formában. Corea évtizedeken át egyengette pályatársai útját, így hát Weckl, de különösen Patitucci számára mindig is afféle apafigurának számított. A bemutató előadógárdájának kialakításakor két csodagyerekként indult, mostanra huszonöt éves, beérkezett művészre és egy Corea felfogásához sokban kapcsolódó, ám náluk idősebb magyar kiválóságra esett a választás.
Beka Gochiashvili a grúziai Tbilisziben született, óvodásként Scott Joplint pötyögött a zongorán. Több versenygyőzelmet és egy Juilliard-ösztöndíjat követően a tizenhat éves zongorista első lemezén producerként Lenny White, bőgősként Stanley Clarke (Return to Forever) és Patitucci működik közre. Gochiashvili ugyanúgy Corea pártfogoltja volt, mint a nála mindössze másfél hónappal fiatalabb, Tel-Avivban született Gadi Lehavi. Rá otthoni tanulmányai után Amerikában Ravi Coltrane figyelt fel először, Dave Liebmannel pedig egy ámulatba ejtőn érett és eredeti, tizenhárom éves korában elhangzott rögtönzését örökítette meg a YouTube. Azóta többek között Eli Degibri, Omer Avital, a mi Németh Ferencünk, Bobby McFerrin és Kurt Rosenwinkel hívták zenekaraikba.
Szabó Dánielt, a harmadik zongorista közreműködőt nemcsak a Müpa közönségének nem kell bemutatni, hanem Amerikában sem. Bostonban tanult és Kaliforniában élt, párhuzamosan tanít a UCLA-n és a PTE művészeti karán, lemezein Rosenwinkel és Németh mellett Chris Potter és Peter Erskine vállaltak szólistaszerepet. Mindhárom zongorista közreműködik a premieren, ezenkívül megszólaltatják Corea néhány jól ismert, híres szerzeményét is.
Zipernovszky Kornél
2022. március 14.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
CHICK COREA: CONCERTO FOR TRIO — PREMIER
JOHN PATITUCCI, DAVE WECKL, SZABÓ DÁNIEL, BEKA GOCHIASHVILI, GADI LEHAVI