1 minute read
Az irodalom farmere
A Literárium gárdája minden bizonnyal az egyik legsokoldalúbb irodalmárt hívja színpadára következő estjén. ACZÉL GÉZA személyében a közönség egyszerre ismerheti meg az Alföld című folyóirat legendás szerkesztőjét, a magyar avantgárd, azon belül Kassák Lajos életművének egyik legalaposabb kutatóját és különleges lüktetésű prózaversek szerzőjét.
A főszereplő a Literának adott nagyinterjúban így vall indulásáról: „Ha nagyon őszinte vagyok, akkor azt kell mondanom, magam sosem voltam a megszállott formabontás híve. Végül is kispolgári hivatalnokcsaládból származom, s csak a szokásos fiatalkori lázadás sodort a nyugtalanok köreibe. Itt ütköztem bele a Kassák-jelenségbe mint egyetemi hallgató. […] Barta János, aki egy Gyulai-féle szigorú 19. századi irodalmár volt, szemináriumán kiadta nekem A ló meghal… elemzését. Tele is lett vele a félévem. Az avantgárdban egyre több olyan, addig ismeretlen értéket fedeztem fel, melyek kitöltötték bennem azt a hiányérzetet, melyet az akkor uralkodó kisrealizmus, a politikailag túlterhelt szocreál maga mögött hagyott. Gondoljunk az izmusok roppant izgalmas kísérletezéseire, a szabadvers formabontó technikájára és új élményvilágának bekerítésére vagy a különböző irányzatoknak a társművészetekkel való, revelációként jelentkező szimbiózisára.”
Ebben a néhány sorban a nagyvonalú pályaív minden életrajzi gyökerű, szakmai fogékonyságú, történelmileg béklyóba kötött jellegzetessége benne van. Igen, valahogy így nézett ki egy tehetséges, humán érdeklődésű fiatal nekilendülése a Kádár-korszakban. A rá nehezedő terhekkel, az előtte nyíló lehetőségekkel. Aczél jó ösztönnel választotta Kassákot, mondhatni remek útravalóra tett szert, olyanra, amely alkalmassá tette őt arra, hogy a hetvenes évek kortárs irodalmi törekvéseit az értékükön mérje, később pedig felkészüljön az úgynevezett prózafordulatra.
A beszélgetés során valószínűleg arra is kitér, mennyi ideig érlelte kanonikus súlyú Kassák-monográfiáját, hogyan előzte meg azt Tamkó Sirató Károlyról szóló műve.
Aczél Géza a 2003-as ablak(szakács) című verseskötete óta írja „faltól falig” líráját. Minden mű a lapkezdettől a lapvégig futó sorok sűrű egymásutánja. A költő ebben a formában ötvözi a tradicionálist és a rendhagyót, ebben találta meg az ötvözet leghitelesebb alakját.
Az Aczél Gézával történő találkozásra a közönség akár tollal és jegyzetfüzettel is készülhet. Az irodalom megélt világába, többrétegű tapasztalatrendjébe nyer majd betekintést. Ötven év literátori működéssel a háta mögött Aczél Géza egyszerre lesz megbízható archeológusa és csalafinta Hermésze.
Jánossy Lajos
2022. március 28.
Üvegterem LITERÁRIUM KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN
ACZÉL GÉZA-EST
Közreműködik: Mácsai Pál — színművész Vázsonyi János — szaxofon Műsorvezető-házigazda: Jánossy Lajos Rendező: Balog József