2 minute read
„A zene folyamatos beszélgetés”
Fotó: Szipál Péter
Generációk rajonganak érte: semmi túlzás nincs abban, ha KATONA KLÁRIt élő legendának nevezzük. A zene azonban csak egy a számos kifejezésmód közül, amely foglalkoztatja. Csendről, a ráckevei kultúrházról és a Közelségről is beszélgettünk.
Pályáján zajos és csendes időszakok váltják egymást. Mindkettőt élvezi?
Természetes ez a fajta hullámzás. Mindkettőt szeretem: más a természetük, más a megélhetőségük. Át is járhatók, és ez bennük az életszerű: minden, ami segíti az élet megélését, természetes. Az olyan létrehozásokban hiszek, amelyeket nem elvárások irányítanak. A zene, a film, a művészetek egy ipar részévé lettek, ez pedig más ritmust ad, mint ami természetes. Mégis arra csodálkozunk rá, aki nem azt követi.
A hetvenes, nyolcvanas években, amikor sikeres énekesi pályára lépett, mindez más volt?
Egy sokáig húzódó folyamatról beszélünk: Frank Zappa mondta, hogy a popkultúrában a slágerlisták megjelenése végezte a legnagyobb rombolást. Örökre megváltoztatta a létrehozás természetességét. Annak a hatása, hogy a verseny képbe került, a vízbe dobott kőéhez hasonló.
Melyik nehezebb: a ráckevei kultúrház színpadán állni vagy Tokióban ezrek előtt énekelni?
Ráckevén kicsit nehezebb. Engem ott másképp ismertek meg, másképp fogadtak el, én oda az előzményeimmel együtt érkezem. Azzal, hogy milyen családból jöttem, hogy nőttem fel: nekem azt a képet kell elvarázsolni a színpadon. Másutt ez a „tudás” hiányzik a közönségből.
Azzal egyetért, hogy sosem akart megfelelni az elvárásoknak?
Ez nyilvánvaló, de itt nem a tagadás a lényeges: én sosem valami ellen megyek, hanem valamiért lépek, valami mellett kitartok. Ha lemondunk arról, amit a belső hang diktál, az értetlenséget szül, pedig ennek kellene az alapvetésnek lennie. Divatos hangoztatni a sokféleség elfogadását, de ha megfigyeli, az elvárások oda hatnak, hogy ne legyenek köztünk nagy különbségek.
Amikor gyerekeknek készített zenei fejlesztő anyagot, az is szembement az elvárásokkal.
Igen, és amikor Soltvadkerten ki lehetett próbálni mindezt a gyakorlatban, kiderült, amit mindig mondtam: nem egytehetségűek vagy tehetségtelenek vagyunk, hanem soksok területen bírunk tehetséggel. Aki valamiben tehetséges, gyakran azt az egy dolgot ismétli újra és újra, a társadalom pedig viszszaigazolja, amikor sikeresnek minősíti.
Közelség című könyvének számomra éppen az volt a tanulsága, hogy az életének a nagyon különböző dolgai tudnak egy irányba hatni.
Mióta színpadon állok, mindig azt gondoltam, hogy az éneklés folyamatos beszélgetés azokkal, akik szeretnének azzal élni, amit általam kaphatnak. A könyvben sok olyan téma van, ami barátokkal vetődött fel először. Vannak kérdések, amelyeknek már az említésétől kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, pedig ha nem beszélünk róluk, nem lehet előrehaladni azon a felfelé tartó lépcsősoron, amelyet én az életnek nevezek.
Hogyan kerül a Közelség színpadra?
A könyv megjelenése után sokan mondták, hogy rengeteg zene van a sorok között: egy könyvbemutató után egy fiatalember azt mondta, hogy amit hallott, semmiben sem különbözött egy koncerttől. A zene a megértést másik szintre emeli: nagyon jó ott létezni, ahol a különböző megszólalási módok összeérnek egymással. Jászay Tamás
2022. március 13.
Fesztivál Színház JAZZMŰHELY
KATONA KLÁRI: KÖZELSÉG
Egy tiszta hang önmagáért beszél.
A Müpa partnere a Ricola.
AZ ÉLMÉNY ÖSSZEKÖT!
