Magyar gengszterek a nagyváros dzsungelében

A hetvenes évek végére a magyar film fősodrává a dokumentarizmus, az erősen stilizált, sokszor álomszerű látomásokból álló közérzetfilmek és a múltat, elsősorban az ötvenes éveket vallató történelmi filmek váltak. A nyolcvanas évtizedre, Kovács András Bálint kifejezésével, beértek a „romlás virágai”. E filmek általában mind a kádárizmus kilátástalan közérzetét sugározták, még akkor is, ha humorosak voltak vagy a múltról szóltak. A Dögkeselyű, a Macskafogó és az Eldorádó című, halhatatlan kultfilmekben az a közös nevező, hogy jelentősen átprogramozták a műfajukkal kapcsolatos kliséket, s szokatlan erővel meséltek rendszer és karakter viszonyáról.

Dögkeselyű

András Ferenc Dögkeselyű (1982) című műve Munkácsi Miklós Kihívás című regénye alapján készült. Az évtizedforduló egyik leghatásosabb bűnügyi filmjének főhőse a korszak jellegzetes figurája, mérnökből lett taxisofőr — Cserhalmi György ikonikus alakításában. A férfit két idős hölgyutasa kirabolja. Az eredménytelen rendőri bejelentést követően a feldühödött, amúgy is adósságban úszó, elvált férfi maga kezd nyomozásba, önbíráskodásba. A film különös formai bravúr, ahogy sikeresen ötvözi a magyar valóságot feltáró szociologikus szemléletet az akciófilm, a film noir, a gengszterfilm műfaji elemeivel. Magyar filmen soha nem látott ritmusban zajló zsigulis üldözések, akciójelenetek peregnek, s az operatőr, Ragályi Elemér Budapestet Réz András szavaival „egy olyan dzsungelnek láttatja, amelynek megvannak a saját ragadozói és dögevői”. Miközben a magyar műfaji film tele volt a bűnözőt és a bűnöst elválasztó, szórakoztató Kojak- és Piedone-importokkal, András Ferenc filmjének magányos antihőse egyszerre áldozat és bűnös, s ahogy Báron György találóan megállapította, Cserhalmi szenvtelen, briliáns alakításával maga a magyar Charles Bronson.

Még a Dögkeselyűnél is elementárisabb hatást gyakorolt a nyolcvanas évek tömegkultúrájára a Nepp József forgatókönyvéből készült Macskafogó (1986), amelyet Maros Zoltán és Gémes József tervezett és Ternovszky Béla rendezett. A magyar animáció hatvanas évektől felívelő aranykorára mindig is jellemző volt, hogy fanyar humorú, egyedi rajzú, jól eladható figurákba csomagolták nagyon erős társadalomkritikájukat. A Macskafogó elsősorban egy olyan burleszk James Bond-paródia, amely nemcsak itthon, hanem a világ animációs filmgyártásában is úttörő, kultikus opusnak számít. A 007-es egérügynök a legveszélyesebb feladatot kapja: meg kell szereznie Pokióból egy szuperfegyver titkos tervét, amelynek segítségével az egerek le tudnák törni az elnyomó macskaszindikátus hatalmát. „A Macskafogóban a humor forrása jelentős mértékben az, hogy saját meseszövése mellett más sikerfilmek paródiája. […] De parodizálás közben mindvégig érezhető hozzáállásunk, hogy hasonlóan érzünk, mint Mikszáth a dzsentrikkel: szívünk mélyén vonzódunk hozzájuk” — nyilatkozta a filmről Ternovszky Béla.

Neppék a gigantikus macska-egér harc metaforáját nemcsak a közép-európai diktatúrákra, hanem a szuperhatalmak fegyverkezési versenyére, a civilizáció önfelszá-

Eldorádó Macskafogó

moló jellegére utaló globális tartalmakkal is feltöltötték. E pazar posztmodern kaleidoszkóp szállóigévé vált párbeszédeit, dalparódiáit világszerte idézik. Grabowskiéknak legnagyobb színészeink kölcsönözték hangjukat. A film már a bemutató évében 650 ezres nézettséget ért el, s a hozzá fűződő kultikus rajongás azóta sem szűnt meg. A Nemzeti Filmintézet 2018-as restaurálását követően újra reneszánszát éli: a világ számos nemzetközi fesztiválján szerepelt, európai és tengerentúli forgalmazásba került.

Fotó: NFI Filmarchívum Fotó: NFI Filmarchívum / Hegyi Gábor

A nyolcvanas évek végének legerősebb kultfilmjében, Bereményi Géza Eldorádójában (1988) a markáns írói világ annyira filmszerű, hogy először filmre kívánkozott, majd a végleges írói munka 2020-ban jelent meg (Magyar Copperfield). Bereményi, aki évtizedekig dramaturgként és forgatókönyvíróként jegyzett igen jelentős filmeket, köztük a Gothár Péternek írt, szintén önéletrajzi ihletettségű Megáll az időt, az Eldorádóban elsősorban a rendszerváltások sorozatával összefüggő értékválságokról és a kisemberek erejéről mesélt.

A történet az író-rendező nemzedékét, azon belül pedig 1956 őszi gyermekkori énjét vázolja fel az unoka szemszögéből. A nagypapa, a Teleki téri piackirály (Eperjes Károly) mindent pénzben mér, és arannyal vesz meg embereket. Nemcsak az ÁVH-val, hanem még a Halállal is alkuba bocsátkozik…

Az 1989-ben rendezői Európa-díjat nyert film rendkívüli sikere annak is volt köszönhető, hogy expresszíven ötvözte a lepusztult város realisztikus állapotait a gyermeki lélek nézőpontjaival: megmutatta, ahogy a sarkaiból minduntalan kiforduló világ szürreálissá válik.

Fazekas Eszter

2022. március 21., április 4., 11.

Előadóterem MÜPAMOZI. 120 ÉVES A MAGYAR FILM

DÖGKESELYŰ, MACSKAFOGÓ, ELDORÁDÓ

Házigazda: Barkóczi Janka, Ráduly György