MAGYAR GENGSZTEREK A NAGYVÁROS DZSUNGELÉBEN
Dögkeselyű
A hetvenes évek végére a magyar film fősodrává a dokumentarizmus, az erősen stilizált, sokszor álomszerű látomásokból álló közérzetfilmek és a múltat, elsősorban az ötvenes éveket vallató történelmi filmek váltak. A nyolcvanas évtizedre, Kovács András Bálint kifejezésével, beértek a „romlás virágai”. E filmek általában mind a kádárizmus kilátástalan közérzetét sugározták, még akkor is, ha humorosak voltak vagy a múltról szóltak. A Dögkeselyű, a Macskafogó és az Eldorádó című, halhatatlan kultfilmekben az a közös nevező, hogy jelentősen átprogramozták a műfajukkal kapcsolatos kliséket, s szokatlan erővel meséltek rendszer és karakter viszonyáról.
András Ferenc Dögkeselyű (1982) című műve Munkácsi Miklós Kihívás című regénye alapján készült. Az évtizedforduló egyik leghatásosabb bűnügyi filmjének főhőse a korszak jellegzetes figurája, mérnökből lett taxisofőr — Cserhalmi György ikonikus alakításában. A férfit két idős hölgyutasa kirabolja. Az eredménytelen rendőri bejelentést követően a feldühödött, amúgy is adósságban úszó, elvált férfi maga kezd 58
MÜPAMOZI 2022. március—április
nyomozásba, önbíráskodásba. A film különös formai bravúr, ahogy sikeresen ötvözi a magyar valóságot feltáró szociologikus szemléletet az akciófilm, a film noir, a gengszterfilm műfaji elemeivel. Magyar filmen soha nem látott ritmusban zajló zsigulis üldözések, akciójelenetek peregnek, s az operatőr, Ragályi Elemér Budapestet Réz András szavaival „egy olyan dzsungelnek láttatja, amelynek megvan-
nak a saját ragadozói és dögevői”. Miközben a magyar műfaji film tele volt a bűnözőt és a bűnöst elválasztó, szórakoztató Kojak- és Piedone-importokkal, András Ferenc filmjének magányos antihőse egyszerre áldozat és bűnös, s ahogy Báron György találóan megállapította, Cserhalmi szenvtelen, briliáns alakításával maga a magyar Charles Bronson.
