2 minute read
„…Hogy megtaláljuk önmagunkban a fényt”
IMA címmel mutatja be új produkcióját áprilisban a fennállása tizedik évfordulóját ünneplő RECIRQUEL társulat. VÁGI BENCE alapító-művészeti vezetővel a szakrális terek csendes áhítatát idéző installációról és az átszellemültségről is szót ejtettünk.
Miért éppen ima? Ez a fogalom vélhetően mindannyiunknak mást jelent.
A darab gondolata a pandémia idején született meg bennem. Az volt a cél, hogy egy ilyen nehéz időszak után pozitív energiával töltsük fel az emberek lelkét, hitet és erőt adva a továbblépéshez. Valóban, az ima mindenkinek mást jelent, ezért a kulcsszó a nyitottság, az átszellemülés. Arra törekszünk, hogy aki betér az IMA immerzív világába, olyan állapotba tudjon kerülni, melyben megtalálhatja önmagában a fényt.
Ez nem az első elmélyülést célzó produkciója lesz a társulatnak.
Valóban nem, hiszen az éppen negyedik évadját záró Kristály már az immerzív színház világába vitt minket. Attól a pillanattól kezdve, hogy az IMA gondolata megfogant bennem, tudtam, hogy ezzel a darabbal lépünk tovább ebbe az irányba. Az immerzív színházi alkotások és képzőművészeti installációk egyik fontos jellemzője, hogy képesek a nézőt vagy látogatót olyan érzéki és tudati állapotba eljuttatni, amely egyedülálló a művészetek világában. Éppen ez az, amit az IMA létrehozásával el kívánunk érni: a kilépést a megszokottból, a mindennapok gondolataiból, kötelékeiből, és egy szabadabb állapotba jutva keresni és megtalálni önmagunk lényegét.
Az előadásban meghatározó szerepe van a térnek. Milyen közeget álmodtak a produkció számára?
A Müpa Sátorba álmodott színházi tér valóban rendkívül fontos eleme a produkció nyújtotta immerzív élménynek. Az IMA installáció tágas, lebegő élményében a lélek önmagára találhat. Belépve nem látjuk a tér határait: a végtelenség érzése tölt el bennünket, a fényből kirajzolódó, változó ösvények a szakrális helyek atmoszféráját idéző univerzális teret hoznak létre.
A közönség is az előadás aktív részesévé válik?
Semmilyen aktív szerepvállalást nem várunk, azt szeretnénk, hogy befelé figyeljenek, mi a körülményeket, az alkalmat teremtjük meg az elcsendesülésre. Az előadás élményvilágába átvezető előtérbe érkezve mindenki kap egy hófehér szalagot, amelyet rá tud kötni a középen lebegő, szélben mozgó hatalmas hálóra. Ez számos asszociációra ad lehetőséget a templomi gyertyagyújtástól a tibeti imazászlókon át a jeruzsálemi siratófalig… Olyan gondolattal engedjük el ezt a szalagot, amilyennel szeretnénk, az előadás mindenki számára másról szól majd, hiszen az a cél, hogy a saját belső világunkban merüljünk el.
Seres Gerda
2022. április 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.
Müpa Sátor BARTÓK TAVASZ
RECIRQUEL: IMA
Előadja: Recirquel Társulat Zene: Szirtes Edina Mókus IMA-installáció: Vági Bence, Vladár Tamás Előtérdesign: Iványi Árpád Jelmez: Kasza Emese Hang: Terjék Gábor Fény: Lenzsér Attila Technikai vezető, reptetéstechnikai szakértő: Vladár Tamás A rendező kreatív munkatársa: Várnagy Kristóf A rendező munkatársa: Schlecht Aliz Koreográfus, rendező: Vági Bence